Liszt Academy Baranyai leaflet

Baranyay László és tanítványai // László Baranyay and his Students 2014.12.04.

2014. december 4. (csütörtök) // 4 December 2014 (Thursday) 19.00 Solti Terem // Solti Hall Baranyay László és tanítványai // László Baranyay and his Students Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr szonáta két zongorára, 1. tétel // Sonata in D major for Two Pianos, 1. movement, K 448 BARANYAY László, BOGÁNYI Gergely (zongora // piano) Frédéric Chopin: Fisz-dúr impromptu // Impromptu in F sharp major, Op. 36 BOGÁNYI Gergely (zongora // piano) Szergej Vasziljevics Rahmanyinov: Románc – hat kézre // Romance – for six hands KOVALSZKI Mária, PREGUN Tamás, BARANYAY László (zongora // piano) Franz Schubert-Baranyay László: G-dúr impromptu (a Gesz-dúr impromptu változata) // Impromptu in G major (version of Impromptu in G flat major), D 899/3 SZÖDÉNYI NAGY Enikő (gordonka // cello), KOVALSZKI Mária (zongora // piano) Antonín Dvořák: Két szláv tánc // Two Slavonic Dances, op. 72 2. e-moll (Starodavny), 7. C-dúr (Kolo) // 2. E minor (Starodavny), 7. C major (Kolo) KONYICSKA Renáta, Danijel DETONI (zongora // piano) szünet // interval

Vetítés (régi fényképek, kurzusok dokumentumai, rövid magyarázó szöveggel) // Projection of photos and documents PREGUN Tamás Claude Debussy: G-dúr arabeszk – átirat két zongorára, nyolc kézre // Arabesque in G major – transcription for two pianos and eight hands, L. 66/2 KOVALSZKI Mária, PREGUN Tamás, KONYICSKA Renáta, Danijel DETONI (zongora // piano) Kazacsay Tibor-Kecskés Balázs: Rag-caprice – négy kézre // for four hands KEREK Erzsébet, KECSKÉS Balázs (zongora // piano) Dohnányi Ernő: Pastorale Dohnányi Ernő: f-moll capriccio // Capriccio in F minor, op. 28/6 BARANYAY László (zongora // piano) Liszt Ferenc: Nagy kromatikus galopp – két zongorára, nyolc kézre // Grand galop chromatique – for two pianos, eight hands, S. 616 BOGÁNYI Gergely, KECSKÉS Balázs, KEREK Erzsébet, BARANYAY László (zongora // piano) Az est házigazdája // Host: Dr. BATTA András

Programszerkesztő ritkán kap olyan reménytelen feladatot, amilyen Baranyay László négy évtizedes tanári pályafutásának bemutatása. Tanítványok generációi nőttek fel a keze alatt, akik sokfelé élnek és dolgoznak, és legfőképpen: sokan vannak.

De az én feladatom sem könnyebb: hiába írok lassan húsz éve zenéről, nehéz nem túlzott személyes­séggel írnom arról az ember­ ről, akivel több mint egy évtizeden át együtt fedezhettem fel a zene és zongorázás rejtelmeit, és aki alig tizenéves koromtól egészen a felnőttkorom küszöbéig kísérve nem múló hatással volt arra, ahogy ma a zenét hallom, és – sajnos egyre ritkábban és rosszabbul – néha játszom is.

Egy művészt a pódiumról, hallgatóként megismerni egészen más, mint tanítványként. Az előadóművészet egyik lényege pont az, hogy a varázslat varázslat maradhasson – nem tartozik a hallgatóra, hogy milyen trükkök, cselek és nehézségek árán tűnik végül olyan magától értetődően könnyednek egy bravúros futam, ahogy az sem, miképpen válik plasztikusan alkalmazko­ dóvá a kíséret, ami nem tolakodhat előtérbe csak azért, mert nehéz. A jó zongorista játékában a feszültség csak a zenében jön létre, ám amíg a művész – akár a bűvész – a pódiumon láthatatlanul varázsol, a tanteremben nemhogy láttatnia kell, de ezerszeresére felnagyítania, elmagyaráznia, lelassítania mindent.

S talán ez utóbbi a nehezebb feladat: futni, ugrani is könnyebb, mint elmagyarázni, hogyan kell – pláne lassan megmutatni úgy, hogy egyáltalán legyen még értelme a bemutatónak.

A művész – az igazi művész – kizárólag a darabra és saját magára reflektál, harmadik személyre csak akkor, ha az a pódiumon van, és együtt zenélnek. Egy tanár viszont folyamatosan a tanít­ ványok reflexióit keresi, azokra reagál újra és újra – ráadásul ahány tanítvány, annyi személyiség, annyi különböző, egymástól sokszor reménytelenül eltérő megoldás. Zongorázni, pláne egyegy konkrét problémát megoldani nem csak egyféleképpen lehet,

és ami az egyik embernek segít, az a másiknál tévútra visz. Ehhez még adjuk hozzá, hogy nem objektíven mérhető sportról, hanem zenéről van szó: a végső hangzáskép is a tanítvány önkifejezése kell legyen, tehát nemcsak a lehetséges utak, de szükségszerűen a célok sem teljesen azonosak. Talán több érv nem is kell annak bizonyítására, hogy az előadóművészetek tanítása az egyik leg­ meg­foghatatlanabb és -összetettebb kihívás, amire ember csak vállalkozhat.

A koncerten elhangzó szerzők és fellépők száma egyaránt önmagáért beszél: egy előadó szerencsés esetben megengedheti magának, hogy egy-egy korra, netán néhány szerzőre specializálja magát, de annyit mindenképp, hogy a számára kevésbé vonzó repertoárral ne foglalkozzon. Egy művész-tanár ugyanakkor nem mondhatja azt a tanítványainak, hogy ne tanuljanak semmit, mondjuk, az orosz romantikusoktól. Nincs királyi út: meg kell találni a tanítvánnyal együtt azt a kulcsot, ami esetleg a tanár saját zárjában is nehezen forog. Az ünnepelt talán épp ebben a legnagyobb mester: sohasem szégyellte, ha valamit velünk együtt kellett megfejtenie, sőt, ilyenkor kibújt belőle az a gyermeki kíváncsiság, amit egy igazi művész soha nem veszít el. Mi pedig ott és akkor ráébredhettünk, hogy ezt a szakmát tényleg egy életen át tanulja az ember.

Pándi Marianne – aki szintén zongoristának készült – mondta egyszer: „Ez a világ legmagányosabb helyzete: az ember kint ül a pódiumon egy szál zongorával, benne a zene, körülötte a sötétben száz és száz fül.” Ezt a helyzetet pszichikailag kétféleképpen lehet kezelni: teljes, feltétel nélküli alázattal és odaadással, vagy önimádó magamutogatással. Igaz, az utóbbival is sikert lehet aratni a közön­ ség előtt, de Baranyaynál alapelv volt, hogy a hallgatót talán be lehet csapni, saját magunkat azonban biztosan nem érdemes. Aki valódi hatást akar elérni, az ne a tükörbe nézzen, hanem befelé.

Sokan vagyunk. Ha mindenki, aki arra érdemes, csak egy-

egy rövid darabot játszana, már nem koncertet, hanem egy kisebb fesztivált kellene szerkeszteni. A mai este programja ezért „mindössze” arra törekszik, hogy a közönség elé tárja egy különlegesen gazdag tanári és művészi pálya színpompás lenyomatát.

László Baranyay has been teaching at the Liszt Academy for 40 years, and in that time he has raised several generations of pianists: his workshop has given many competition winning artists to the world. As a student of Imre Ungár, Liszt Prize laureate László Baranyay was awarded his diploma in piano in 1969 before going on to do a postgraduate course at the Tchaikovsky Conservatory in Moscow under the direction of professor Stanislav Neuhaus.

He participated in master classes by Géza Anda and György Sebők, and he was also taught by Annie Fischer. At the concert in the Solti Hall, both ‘master and students’ introduce themselves; among the performers are Liszt and Kossuth Prize winning artists as well as recent graduates, Annie Fischer Grant-winners (Erzsébet Kerek) and students of the Liszt Academy.

TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű.

Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra...

Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg most!

Telefon: (+36-40) 202-112, elofizetes@ringieraxelspringer.hu, www.ringieraxelspringer.hu/elofizetesek

Az ismeretterjesztő magazin

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VARRÓ Gabriella Szöveg // Written by ZSOLDOS Dávid Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. október 30. // Finalized: 30 October 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper