Liszt Academy Erzsebet Seleljo leaflet

A tehetség kötelez // Talent Oblige Seleljo Erzsébet – szaxofonszonáták // Erzsébet Seleljo – Saxophone Sonatas

2014.10.05.

2014. október 5. (vasárnap) // 5 October 2014 (Sunday) 19.00 Solti Terem // Solti Hall

A tehetség kötelez // Talent Oblige Seleljo Erzsébet – szaxofonszonáták // Erzsébet Seleljo – Saxophone Sonatas Paul Creston: Szonáta // Sonata, op. 19. (1939) 1. With vigor 2. With tranquility 3. With gaiety William Albright: Szonáta // Sonata (1984) 1. Two-Part Invention 2. La follia nuova: a Lament for George Cacioppo 3. Scherzo “Will o’ the wisp” 4. Recitative and Mad Dance Paul Hindemith: Szonáta // Sonata (1943) 1. Ruhig bewegt 2. Lebhaft 3. Sehr langsam 4. Das Posthorn (Zwiegespräch): Lebhaft Edison Denisov: Szonáta // Sonata (1970) 1. Allegro 2. Lento 3. Allegro moderato Borbély Mihály: Sonata rapsodia (2014, ősbemutató // world premier) SELELJO Erzsébet (szaxofon // saxophone) SELELJO Irén (zongora // piano)

Tehetség kötelez-sorozatunkban az idén először Seleljo Erzsébet, a londoni Royal College of Music és a Konservatorium Privatun­i­ versität Wien egykori növendéke, a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója mutatkozik be testvére, Seleljo Irén zongorakíséretével.

A számos versenygyőzelemmel büszkélkedő ifjú szaxofonos a 20. századi klasszikus szaxofonrepertoárból válogatta műsorát, melynek keretében Borbély Mihály szonátá­jának ősbemutatójára is sor kerül. Az egyes kompozíciók lényeges vonásait a művész a következőképpen foglalta össze: Paul Creston New Yorkban született 1906-ban. Olasz szárma­ zású zeneszerző, eredeti neve Giuseppe Guttovergio volt. A családja Szicíliából emigrált Amerikába még a Creston születése előtti évben, aki később azért vett fel angol művésznevet, mert úgy gondolta, hogy így könnyebben tud majd zenei karriert építeni.

Terve bevált: Amerikában az 1940-50-es években ő volt az egyik legjátszottabb szerző. Művei neoklasszikusak és konstruktívak, ám kihallható belőlük az olasz operatradíció líraisága is. Szaxofonra és zongorára készült szonátáját 1939-ben komponálta az amerikai szaxofonos, Cecil Leeson számára, akit a bemutatón ő maga kísért.

Az ameikai zeneszerző, orgona- és zongoraművész, William Albright (1944-1998) 1984-ben komponálta szonátáját szaxofonra és zongorára. A mű három különböző duó felkérésére íródott.

Albright párizsi tartózkodása alatt Olivier Messiaennál tanult zeneszerzést, akinek a hatása orgonaműveiben fel is fedezhető.

Előadói repertoárja színes palettáján azonban emellett számos stílus megtalálható, zongoristaként például lemezre vette Scott Joplin ragtime-jait, és saját maga is írt ebben a stílusban zongoradarabokat. Ezt a sokszínűséget tükrözi a szaxofonra és zongorára készült szonáta is, amelyben a barokktól a bebop stílusjegyekig minden felbukkan. Az első tétel címe, a Two-Part Invention önkéntelenül is J. S. Bach kétszólamú invencióira emlékeztet, bár formai hasonlóságot nem takar az asszociáció.

A hirtelen érzelmi kitörésektől vezérelt tétel párbeszédes jellegű,

a hangszerek hangzása szinte összeolvad benne. A második tétel (La follia nuova: a lament for George Cacioppo) formája chaconne.

A szerző egyedül ehhez a tételhez írt megjegyzést: George Cacioppo zeneszerző emlékének ajánlotta, akinek korai halála 1984-ben következett be. Az első két tételt harangszó keretezi – a mű indító hangja alatt az utasítás: bell-like, vagyis harangszerű, a második tételt pedig a zongora akkordjainak harangszava zárja. A harmadik tétel Scherzo, költői címe „Will o’ the wisp”.

Ennek az angol kifejezésnek két értelmezése van. Egyrészt jelölhet hamis reményt, másrészt viszont lidércfényt is jelenthet.

(Az angol folklórban ez a mocsaras vidékeken, a talaj közelében pislákoló, megközelíthetetlen fény eltéríti az utazót a biztonságos ösvényről.) A negyedik tétel a bevezető Recitative után a Mad Dance, azaz Őrült tánc címet viseli, és talán leginkább egy haláltánchoz hasonlít. Rendkívül intenzív érzelmeket jelenít meg, szigorú ritmikai elemei a bebop leírt improvizációival váltakoznak.

Paul Hindemith (1895-1963) a 20. századi zene egyik kiemelkedő alakja. Nemcsak zeneszerzői, hanem hegedű- és brácsaművészi, karmesteri és pedagógiai pályafutása is jelentős, emellett kiváló teoretikus is volt. Németországból az 1930-as években előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált, az 1950-es években pedig ismét Európában telepedett le. 1943-ban komponált szonátáját eredetileg alt-kürtre írta, majd készített hozzá vadászkürt- és altszaxofon-szólamot is. Mivel még az 1930-as évek során komponált egy brácsa-szaxofon-zongora-triót és egy szaxofonduót is Sigurd Rascher számára, valószínű, hogy a szonáta szaxofonverzióját is az ő kedvéért készítette el. A műben az első tétel idilli nyugalmát a második tétel mozgalmas dialógusa követi. A harmadik tétel szinte statikusnak hat, ezt azonban csaknem elsöpri a zárótétel viharszerű zongora-bevezetője.

Az utolsó tételhez Hindemith egy verset is írt, amelyet saját fordításban teszünk közzé: Kürtös: Olyan a kürt hangja serény lelkünknek (akár a rég elhervadt virág illata, vagy a dohos falikárpit redői, vagy a sárguló kötetek morzsolt lapjai) mint egy hangzó látogatás abból az érából, amely a sebességet a lovak erőltetett galoppjában és nem a kábelbe zárt villámban mérte; és amikor az ember a vidéket járva élt és tanult, és nem csak a nyomtatott lapokat bújta.

A bőségszaru ajándéka előcsalogatja belőlünk a fakó sóvárgást és a melankóliát.

Zongorista: A régi jó nemcsak, mert elmúlt, és az új sem azért kitűnő, mert azzal élünk, és sosem érzett ember nagyobb örömöt, mint amit elviselhet, vagy igazán megérthet.

A feladatod a zavar, sötétség és zaj közt megragadni azt, mi tartós, nyugodt s érzéki, és újként fogadni és megőrizni azt.

Edison Denisov (1929-1996) orosz származású zeneszerző 1970-ben írta szonátáját szaxofonra és zongorára Jean-Marie Londeix felkérésére. Az orosz avantgárd képviselője Sosztakovics ösztönzésére tanult zeneszerzést, de emellett matematikai tanulmányokat is folytatott. A szaxofonszonáta – saját bevallása szerint – más, Szonáta címmel ellátott kamaraműveihez hasonlóan, nem hordozza magában a szonátaforma jellegzetességeit. Sokkal inkább egy ciklust alkot a három tétel, amelyek közül az első ouverture, a második egy monológ, míg a harmadik tételben jazzből merített zenei elemek is megjelennek a zongora walking bass jellegű basszus szólamától a markáns nyújtott ritmusokon át az eltolt ritmusképletek használatáig. Ez a mű igazi mérföldkőnek számít a klasszikus szaxofonrepertoárban, hiszen a második tételben hallható hangzásvilág, amelyet különleges hangképzési technikák hoznak létre (negyedhangok, multifóniák), korábban nem volt használatos. Egy 1991-ben, Chicagóban készült interjú­ban Denisov a következőket mondta saját zenéjéről: „A zenémet nem könnyű megérteni; nagy belső feszültség és koncentráció jellemzi.

Vannak olyan zenék, amelyeket első hallásra is könnyű értékelni, az enyém nem tartozik ezek közé. Az egyetlen, amit a hallgatónak tanácsolni tudok, hogy hallgassa meg többször.“ Borbély Mihály (1956-) elsősorban jazz-muzsikusként ismert, a klarinét és a szaxofon mellett számtalan népi fúvós hangszeren is játszik. Az utóbbi években egyre több időt szán komponálásra is, szaxofonversenyét tavaly az MR Szimfonikusokkal mutatta be.

A Sonata Rapsodiát a Seleljo testvérek felkérésére komponálta kifejezetten e koncert alkalmából. A mű tökéletesen tükrözi Borbély zenei világát: az ostinato ritmusok komplex harmóniájú dallamokkal váltakoznak, a négy tételt rövid átvezetők kötik össze és teszik folyamatossá, az utolsó tételben pedig egy improvizatív szakasz is helyet kap.

“May the artist of the future set his goal within, and not without, himself; may virtuosity be a means and not an end for him; and may he never forget that though the saying is Noblesse oblige, still more than nobility–Génie oblige!” Thus wrote Ferenc Liszt about Paganini in 1840, and he himself was an example to posterity of what talent demands of an artist – sharing talent with the world above all else. The series “Talent Oblige” of the Liszt Academy Concert Centre provides the opportunity for several students or ensembles of the Liszt Academy to share their talent every half year. During the autumn semester Erzsébet Seleljo, former student of the London Royal College of Music and Vienna Konservatorium Privatuniversität, who is a doctoral student of the Liszt Academy, performs with her sister, Irén Seleljo, who accompanies her on the piano. The young saxophonist who has collected prizes at several competitions has put together a programme from the classic saxophone repertoire of the 20th century, including a world première by Mihály Borbély.

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VÉGH Dániel Szöveg // Written by SELELJO Erzsébet Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. szeptember 26. // Finalized: 26 September 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper