213 20161021 Liszt Academy Chance leaflet

Ének karnyújtásnyira // Voice, So Close Michael Chance & Maggie Cole 2016.10.21.

2016. október 21. (péntek) // Friday 21 October 2016, 19.00 Solti Terem // Solti Hall Ének karnyújtásnyira // Voice, So Close Michael Chance & Maggie Cole John Dowland: Come again, sweet love doth now invite John Dowland: I saw my lady weepe John Dowland: Can she excuse my wrongs?

John Dowland: Flow my tears William Byrd: Queen’s Almain John Dowland: Shall I strive with words to move?

John Dowland: In darkness let me dwell szünet // intermission Franz Schubert: Ganymed, D. 544 Franz Schubert: Du bist die Ruh, D. 776 Franz Schubert: Valses sentimentales, D. 779 12. D-dúr keringő 13. A-dúr keringő // 12. Valse in D major 13. Valse in A major Franz Schubert: Die Winterreise, D. 911 19. Ámítás 20. Az útjelző 21. A vendégfogadó 22. Jókedv! 23. Letűnt napok 24. A verklis // 19. Täuschung 20. Der Wegweiser 21. Das Wirtshaus 22. Mut! 23. Die Nebensonnen 24. Der Leiermann Michael CHANCE (kontratenor // countertenor) Maggie COLE (csembaló, zongora // harpsichord, piano) A koncert után Kóda című pódiumbeszélgetés-sorozatunk keretében Michael Chance, Maggie Cole, valamint Belinszky Anna moderátor és Czinege Ádám tolmács várják az érdeklődőket.

Néhány zeneszerző neve makacsul összefonódott a melankólia fogalmával. Úgy tartják, hogy életük csupa vágyakozás és csalódás volt, zenéjük végtelen és vigasztalhatatlan szomorúságot áraszt, s ha egyszer-egyszer meg is idéznek örömteli pillanatokat, azokkal is torokszorító fájdalmat váltanak ki a hallgatóból. A nagy melanko­ likusok sorában előkelő helyet foglal el John Dowland (1563–1626) és Franz Schubert (1797–1828); egy anekdota szerint Schubert úgy vélte, a zene már puszta természeténél fogva csakis szomorú lehet.

A melankóliát Dowland korában nem valamiféle szubjektumhoz kötött, lelki beállítódással magyarázható pszichés jelenségnek tekintették. Nem a lélekállapot világra való kivetülésének tartották, hanem éppen ellenkezőleg: a léleknek a világra való ráhangoló­ dásaként értelmezték. John Donne (1572–1631) A világ anatómiája (1611) című versében például az örömtelenség a szó legszorosabb értelmében kozmikus dimenziókat ölt. Az író és orvos Robert Burton (1577–1640) nagyszabású és rendkívüli hatású könyvében pedig (A melankólia anatómiája, 1626) a melankóliát a létezés alap­ élményének tekinti: „a melankolikus diszpozícióktól senki élő nem szabadulhat, sem a sztoikusok, sem a bölcsek, sem a boldogok, sem a türelmesek, sem a bőkezűek nem vonhatják ki magukat befolyása alól. Legyen bármily fegyelmezett is, előbb vagy utóbb minden ember megérzi hatását. A melankólia ebben az értelemben a halandók egyik ismertetőjele”. Hamvas Béla szerint Burton könyve az emberiség egyik legnagyobb szellemi teljesítménye: „A melankólia anatómiája tulajdonképpen olyan alvilágba való leszállás, mint amilyet Dante, Odüsszeusz vagy Vergilius tett meg.

A leszállás, más kifejezéssel a halottak országába való átmenés az emberélet döntő és elhatározó válságaiban minden esetben akaratlanul, nagyon sokszor öntudatlanul történik meg.” „Bensőmet kifelé fordítom” (I turn my inside outward), írja Burton a mű egyik fontos helyén. Hamvas szerint „ezzel Burton tulajdonképpen nem mond mást, mint amit a modern lélektan vagy az egzisztencia­ filozófia. A belső kifelé fordításával a tudattalant tudatosítják,

az irracionálist racionalizálják, az egzisztenciát rejtettségéből napfényre hozzák. Ez pedig nem más, mint hogy az ember a látható arcok világából leszáll az anyagtalan lények világába. Csakhogy Burton a leszállás helyét nem tudattalannak vagy egzisztenciának nevezi el. Hová száll tehát le? Burton mélysége csodálatos, intelli­ gen­ciája páratlan. Az mondja, hogy: a Psyche palotájába”.

Ha a zenei műfajok felől olvassuk a fenti sorokat, a „benső kifelé fordítása”, a tudattalan tudatosítása, az irracionális racionalizálása legközvetlenebb kapcsolatban a dal műfajával áll. Nem véletlen, hogy Hamvas Schumannban fedezte fel Burton egyik legközelebbi szellemi rokonát. A dalban a „benső” nem a szöveg, hanem kizárólag a zene révén nyílik rá a világra. A melódia, a harmóniák, a ritmika az, ami a lélek „keservét” az univerzális melankóliára hangolja.

Az angol Orfeuszként emlegetett Dowlandról írta Shakespeare: „ha a lanthoz ér, minden emberi érzést elragad”. Egyik legneveze­ tesebb, számtalan változatban feldolgozott dala (Flow My Tears) eredeti formájában szövegtelen volt; az 1590-es években keletkezett Lachrimae pavane című lantkompozícióhoz csak később illeszkedett a – nagy valószínűséggel a zeneszerzőtől származó – vers. S hogy e darab alapformájában tánc volt (pavane), világosan illusztrálja a racionalizálásról mondottakat. „Tánclépésekben” (gaillard) halad a Can She Excuse My Wrongs is, melynek szövegét összefüggésbe szokták hozni Essex grófjának (Robert Devereux) kivégzésével.

A keserédes Flow My Tears világához igen közel áll az ismeretlen költő szövegére szerzett Come Again, sweet love doth now invite.

A dal Dowland 1597-ben publikált gyűjteményében (First Booke of Songes or Ayres) jelent meg. Miként e gyűjtemény több darabja, ez a kompozíció is előadható hangszerkíséretes szólódalként és négyszólamú madrigálként is. A Dowland-dalok következő sorozatában kapott helyet az I Saw My Lady Weepe, melyet a korábbiakhoz képest kromatikusabb harmóniavilág jellemez.

S hogy Dowland dalai szöveg nélkül sem veszítik el lényegi

vonásaikat, azt e kompozíciók instrumentális feldolgozásai is igazolják, mint például a kortárs William Byrd (1540–1623) átiratai.

Psyché palotájának labirintusát kevesen ismerték jobban Franz Schubertnél. A téli utazás külsőleg egy vándorlegény elkeseredett, halálvágytól hajtott, céltalan bolyongása; átvitt értelemben azonban egy melankolikus lélek hazatalálásának története. Robert Burton szavaival szólva: az ember a holt tájban saját halandóságát ismeri fel.

E melankólia közvetítésére keresve sem lehetne alkalmasabb művészt találni a Cambridge-ben iskolázott kontratenornál, Michael Chance-nél, akit a The Guardian egy ízben éppen az angol nyelvi kifejezőeszközök mélységesen intelligens és kifinomult alkalmazásáért méltatott. Chance az opera, az oratórium és a dal műfajának előadásában egyaránt aktív szerepet vállal a Covent Gardentől Glyndebourne-on és a Scalán át az argentin operajátszás fellegváráig, a Teatro Colónig, miközben nagyszerű hangfelvételek sorát készítette már el olyan neves karmesterekkel, mint Sir John Eliot Gardiner, Nicholas McGegan, Frans Brüggen vagy Trevor Pinnock.

Chance partnere a mai estén az amerikai születésű, de pianista­ ként Angliában nevelkedett és ma már jószerével angolnak számító csembaló-, fortepiano- és zongoraművész, Maggie Cole. A sziget­ országban a BBC rádióadásaiból is jól ismert művésznő Seattle-től Moszkváig koncertezik, és művészpartnerei között tarthatja számon többek között Nancy Argentát és Steven Isserlist is. Emellett saját fortepiano-triójával is rendszeresen fellép, amelyben az Angol Barokk Szólisták és a Felvilágosodás Korának Zenekara soraiból egyaránt ismert Kati Debretzenivel és Sebastian Combertivel játszik.

These days we are lucky to have an abundance of incredible countertenors, but Michael Chance is totally unique in the English Baroque vocal repertoire. He has been an active player on the international music scene for nearly 40 years and is associated with several legendary recordings. As one of the regular soloists of John Eliot Gardiner’s productions he has participated in, for instance, the Bach cantatas, passions and Mass in B minor, as well as operas by Monteverdi and Handel. Besides these, he has worked with other greats such as Trevor Pinnock, Frans Brßggen, Ton Koopman and Nicholas McGegan. It is a rare occasion when we can experience in such an intimate and personal setting the art of Renaissance lutenist and composer John Dowland (who died 390 years ago), which combines poetry and music into a single entity, as well as the songs of Romantic composer Franz Schubert, who started out in a different direction but arrived at the same place.

Partner of this world-class countertenor is Maggie Cole, who has long performed in concert on the harpsichord, fortepiano and piano, and regularly works with such famed musicians as soprano Nancy Argenta, violinist Catherine Mackintosh and violoncellist Steven Isserlis.

ZENEAKADEMIA.HU

Fordulópont A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja

2016.11.17-20.

MŰVÉSZETI VEZETŐK: Simon Izabella és Várjon Dénes KÖZREMŰKÖDŐ MŰVÉSZEK: Sarah Shafer, Kovács István, Carolin Widmann, Viviane Hagner, Henning Kraggerud, Környei Zsófia, Tabea Zimmermann, Steven Isserlis, Christoph Richter, Klenyán Csaba, Jörg Widmann, Simon Izabella, Várjon Dénes, Ránki Fülöp, Fejérvári Zoltán, Holló Aurél, Szabó T. Anna, Dragomán György

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by MOLNÁR Szabolcs Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. október 10. // Finalized: 10 October 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper