20150224 liszt academy vildefrang leaflet

Zenekar a kĂśzpontban

// Orchestra in the Centre

Vilde Frang ĂŠs az Amsterdam Sinfonietta 2015.02.24.

2015. február 24. (kedd) // 24 February 2015 (Tuesday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall Zenekar a központban // Orchestra in the Centre Vilde Frang és az Amsterdam Sinfonietta // Vilde Frang and the Amsterdam Sinfonietta Edvard Grieg: Holberg korából – szvit régi stílusban // From Holberg’s Time – suite in olden style, op. 40 1. Praeludium 2. Sarabande 3. Gavotte 4. Air 5. Rigaudon Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr hegedűverseny // Violin Concerto in A major, K. 219 1. Allegro aperto 2. Adagio 3. Rondeau: Tempo di Minuetto szünet // intermission Edvard Grieg: Két elégikus melódia // Two Elegiac Melodies, op. 34 1. Sebzett szív // The Wounded Heart 2. Utolsó tavasz // The Last Spring Leoš Janáček: I. vonósnégyes („Kreutzer-szonáta”) // String Quartet No. 1 (‘Kreutzer Sonata’) 1. Adagio – Con moto 2. Con moto 3. Con moto – Vivo – Andante 4. Con moto – (Adagio) – Più mosso A koncert után Kóda című sorozatunk keretében pódiumbeszélgetésre várja az érdeklődőket Vilde Frang és Terje Tønnesen, valamint Tóth Endre zenetörténész.

Közreműködők // featuring Vilde FRANG (hegedű // violin) Amsterdam Sinfonietta (koncertmester // concertmaster: Terje TØNNESEN) 1. hegedű // 1st Violin Terje TØNNESEN (koncertmester // concertmaster) Nicoline VAN SANTEN, Ingrid VAN DINGSTEE, Arnieke EHRLICH Karen SEGAL, Dimiter TCHERNOOKOV 2. hegedű // 2nd Violin Jacobien ROZEMOND, Petra GRIFFIOEN Frances THÉ, Diet TILANUS, Inki VARGA, Floor LE COULTRE Brácsa // Viola Daniel BARD, Els GOOSSENS, Ernst GRAPPERHAUS Anne-Bartje FONTEIN, Anna DEN HERDER Cselló // Cello Kaori YAMAGAMI, Örs KŐSZEGHY, Maarten MOSTERT Michiel WEIDNER Nagybőgő // Double bass Eran BOROVICH, Servaas JESSEN Kürt // Horn Petra BOTMA, Lies MOLENAAR Oboa // Oboe Aisling CASEY, Xabier Lijó BILBAO

Amiként Ludvig Holberg báró felhelyezte a világ kulturális térképére a norvég-dán irodalmat (azon belül is a skandináv komédiát) a 18. század első felében, éppannyira hálásak lehetünk Edvard Griegnek (1843–1907) is, amiért megismertette a világ zeneszeretőit a norvég népzenei hagyományokkal a 19. század második felében. (Norvégia természetesen csak Grieg halála előtt két évvel vált önálló, független állammá, de a komponista büszke öndefiníciója szempontjából ez másodlagos volt.) Emelkedett egyszerűség, nosztalgikus természetközeliség, patrióta hevület és lelkes hagyománytisztelet – talán ezek jellemzik leginkább a melodikus miniatűrök és a szenvedélyes líraiság romantikus mesterét. És e jelzőkkel írható le legpontosabban a Holberg korából – szvit régi stílusban (op. 40) című kompozíciója is, amelyet eredetileg ugyan zongorára írt, de manapság már a vonószenekari verzió a közismertebb. Holberg és Grieg évszázados, kitartó népszerűségének titka is közösnek tetszik egyébként: a teátrális, mégis könnyed kifejezésmód, amelyet az elmélyült mesterségbéli tudás támogat meg folyvást. Bizonyítván, hogy a populáris művek igenis képviselhetnek magas művészi minőséget, e kettő nem zárja ki egymást.

A szvit öt részben (Prelude, Sarabande, Gavotte, Air, Rigaudon) idézi meg Holberg korának táncmuzsikáját, illetve annak hangulat­ világát – természetesen az elmondottakból eredően a késő-barokk zene stíluselemeinek bőséges alkalmazásával. A letisztult, kerek formák, valamint a fület kényeztető, nemes dallamok követ­keze­ tesen végigvitt eleganciája okán sok kritikus a Peer Gynt-szvithez hasonlítja ezt a koncertpódiumokon némiképp elhanyagolt ciklust. És bizony könnyűszerrel egyetérthetünk velük! Ahogyan Pjotr Iljics Csajkovszkijjal is, aki imígyen méltatta majdhogynem eksztatikus rajongással Grieg muzsikájának tökélyre emelt természetességét: „Micsoda simogató melegség és tűz a dallam­ vezetéseiben! És azok az életteli harmóniák! A pikánsan eszes

hangnem- és ritmusváltásokban rejlő eredeti­ségről és kellemről pedig már nem is szólva!”

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr hegedűversenye (K. 219) a zsánerben írt darabjainak minden bizonnyal leginkább lehengerlő, egyben legtöbbet játszott darabja, de Mozart összes versenyműveinek sorában is különösen erős ragyogású ékkő.

Azzal együtt szerkezeti csemegék s újítások tárháza, hogy alapvető­ en a bécsi klasszika szabályszerű építkezése jellemzi mindvégig, legfőként persze a szonátaforma. „A legkevesebb eszközzel a legtöbbet mondani” – így foglalta össze a klasszicizmus lényegét a zenei impresszionizmus francia mestere, Claude Debussy, s ez az örökérvényű meghatározás mélyen idevág most is.

A kezdő tétel (Allegro aperto diadal­mas energikusságába rögtön némi melankólia is vegyül az atipikus hang­nemválasztás miatt; mivel az A-dúr Mozartnál jellemzően nem az ünnepélyesség, hanem sokkal inkább a vulkanikus érze­lem­­kitörések természetes közege. Az pedig már egyenesen a későbbi korok hegedűconcertóinak közelítését előlegezi (igencsak imponáló módon), hogy milyen egyértelmű főszerepet oszt Mozart a szólistára, kinek szólamai jóval merészebben tagolják, vagy épp ellenpontozzák a zenekari kíséretet, mint az a klasszicizmusban szokásos. Majd­ hogy­nem egy instrumentális minioperáról beszél­hetünk, olyan széles érzelmi skálát jár be itt a hangszer. Egy pillanatra se feledjük: Mozart alig 19 éves volt, amikor ezekkel az invenciókkal előállt, hiszen a darab 1775-ből való!

A második, lassú tétel (Adagio) valamiképpen az előzmények kápráztató mozgalmasságára, drámai feszültségére adott válasz: éteri nyugalmat, tökéletes harmóniát áraszt. Nem járunk messze az igazságtól, ha a mozarti életmű egyik legcsodálatosabb dallamaként szólunk róla. A finálé (Rondo – Tempo di Minuetto) hetyke játékossága túlzás nélkül bravúrosnak mondható, így természetesen nagy lehetőséget kínál a szólistának is arra, hogy bizonyíthassa zabolázhatatlan, mégis könnyed temperamentumát

és egyben zenei humorérzékét. A fülnek behízelgő menüetttémát egy jóval borúsabb, helyenként fölöttébb virtuóz, törökös táncmotívum váltja ugyanis olykor, amelynek karakteres variációi miatt szokás e művet „Török” hegedűversenyként is emlegetni.

(Ez persze annyiban tévedés, hogy zeneelméletileg nézve inkább a verbunkos ritmika adja a szóban forgó egzotikus hatást, de ne legyünk ennyire szigorúak az utókor ítéletével, szóhasználatával.)

Grieg egyik elhíresült mondása szerint ő sosem akart felhőket karcoló katedrálisokat emelni zenéjével, mint mondjuk Beethoven vagy Bach, pusztán bájos kis pihenőhelyeket, ahol az ember lelke egy kis örömre, nyugalomra, szórakozásra vagy épp feltöltődésre lelhet. Az efféle lélekfrissítő elidőzések tökéletes példája tőle a Két elégikus melódia (op. 34). Az inspiráció ez esetben is „hazai”, jelesül Aasmund Olavsson Vinje (1818–1870) norvég költő munkás­ sága, melyből 12 verset Grieg dalformába öntött (op. 33), majd mindebből pár hónappal később kettőt vonószenekarra is átírt.

A „Sebzett szív” címet viselő első melódia a griegi életmű egyik csúcspontja: ilyen aprócska zenei formában ennyire elementárisat, hatásosat és emlékezeteset alkotni csak nagyon kevesen voltak képesek a zeneirodalomban (például Csajkovszkij az Őszi dallal vagy Rahmanyinov a Vocalise-zal). A búskomor szentimentaliz­ mus sallang- és pózmentes volta ez esetben a maradandóság záloga.

Az „Utolsó tavasz” című melódia alapjául szolgáló költemény egy haldokló ember nosztalgikus merengését írja le, ahogyan számba veszi közelmúltját az elmúlás árnyékában. A szép emlékek mármár boldog hangjait az el-elgyengülő életerő akasztja meg, hogy azután minden véglegesen átadja helyét a beletörődés csendjének.

Míg Grieg népies motívumok iránti rajongása inkább csak rokonítható a bartóki életművel, Leoš Janáček (1854–1928) immár bátran nevezhető a csehek Bartókjának. És nem csupán azért, mert ő is előszeretettel és különösen bensőséges érzékkel nyúlt a népzenei alapanyaghoz (egészen pontosan fogalmazva, esetében a morva népzenéhez), hanem mert Janáček – Bartókhoz

hasonlatosan – szintén a modern zeneszerzés egyik jelentős, majdhogynem előzmény nélküli innovátora is egyben. Meglepő dramaturgiai fordulatainak hatása óriási – mind a mai napig.

Titokzatosan izgalmas világa a hagyományosabb és a modernebb ízlésű komolyzene-rajongókat is rendre megbabonázza. (Emellett opera- és kórusszerzőként, illetve zenepedagógusként is jelentős az öröksége.)

Valószínűleg nem lehetséges pontosabban megfogalmazni kompozíciós stílusának egyediségét annál, ahogyan azt Milan Kundera cseh író megtette: „(A) janáčeki zenei struktúra ugyan­azon darabban, ugyanazon tételben különféle, sőt, egymásnak ellentmondó emocionális töredékek szokatlanul sűrű váltakozására épül. Például egyidejűleg hallunk egy nosztalgikus dallamot, alatta egy haragos ostinato motívumot, fölötte egy kiáltásra emlékeztető másik dallamot.” Janáček a felfokozott feszültség, a párhuzamos struktúrák, a hirtelen zenei gesztusok egyedi hangú mestere, ez nem is lehet vitás. A „Kreutzer-szonáta” fantázianevet viselő, s természetesen Tolsztoj által ihletett I. vonósnégyese pedig mindent meg is mutat ebből a bámulatos zeneszerzői eszköz­kész­letből és sajátos lelkületből. Egészen magabiztosan kijelenthető: ilyen változatos, ilyen kifejező – és bizony, olykor ennyire mélyen felkavaró – programzenét nagyon keveset lelhetünk a zenei­rodalomban.

Az oslói születésű, 28 éves Vilde Frang hegedűművészről sok mindent elmondtak, leírtak már. Például azt, hogy törékeny termetét és ifjú korát meghazudtoló módon biztos technikája mellett az értelmezés és az átadás sugárzó öröme jellemzi játék közben. Hogy hegedűjével történeteket mesél, mintha épp beszélne.

Hogy hangszeres kifejezésmódja unikális és friss. Hogy a részlet­ gazdagság, az ezernyi szín, a drámaiság és az éles hangulati- és stílusváltások nagy tudója, és hogy felszabadító élmény hallgatni őt. És bizony mindebben igazat kell adnunk elemzőinek – ezért is ígérkezik különleges eseménynek, hogy most első ízben ad koncertet a Zeneakadémián.

Igazi csodagyerekként kezdődött pályája: tízévesen már a Norvég Rádiózenekarral játszott (elsőként Pablo de Sarasate Carmen-fantáziáját), két év elteltével pedig már az Oslói Filharmonikus Zenekar társaságában muzsikált Mariss Jansons karmester oldalán. Valódi világa azonban a kamarazene; turnézott Anne-Sophie Mutterrel, Yuri Bashmettel, de fellépett már a legen­ dás zongoraművésszel, Martha Argerich-csel is, vagy éppen az egykoron szintúgy csodagyerekként indult Maxim Vengerovval.

Neves fesztiválok visszatérő vendége (Lockenhaus, Lucerne és a Kaposfest). Mesterhegedűjén ugyanúgy képes Sibelius és Mendelssohn, mint Strauss, Prokofjev vagy éppen Bartók muzsikáját meggyőzően tolmácsolni.

Frangot ezen az estén a kitűnő Amsterdam Sinfonietta vonós­ zenekar kíséri. A 22 tagú, nemzetközi hírű együttes 1988-ban alakult az orosz Lev Markiz művészeti vezetésével, 1995 óta pedig a skóciai születésű hegedűművész, Candida Thompson „zenei oltalma alatt áll”. Ez a „dirigens-nélküliség” egészen egyedivé teszi a munkamódszerüket, egyben sokat elmond a társulat filozófiájáról is. A barokk zenétől a kortársig bármilyen stílusban otthonosan mozgó zenekar bejárta már Európát, az Egyesült

Államokat, Ausztráliát és Kínát is. Olyan feltörekvő szólistákkal léptek föl közösen, mint az örmény hegedűművész, Sergei Khachatryan, David Fray zongorista vagy a csellista Sol Gabetta. Érdekességként megemlítendő, hogy a könnyűzenei és jazz-szcénából jól ismert ikon, Bobby McFerrin kísérői is voltak már. Számos hangfelvételük közül Mahler-, Britten- és Sosztakovics-lemezük említendő az egészen közeli múltból.

Norwegian Vilde Frang started out as a wunderkind. Incredibly, she was just ten when she debuted with Sarasate’s Carmen fantasia, partnering the Norwegian Radio Orchestra; just two years later she was playing in Oslo under the baton of Mariss Jansons. Since then she has been a partner of some of the most distinguished orchestras and conductors. As a true chamber musician she is a regular participant at festivals (Lockenhaus, Lucerne, Kaposfest); she has an exclusive contract with EMI record label, and in 2012 she was unanimously voted recipient of the Credit Suisse Young Artist Award. This world star appears for the first time at the Liszt Academy and plays Mozart’s popular Violin Concerto in A major, a piece featuring Turkish elements accompanied by the Amsterdam Sinfonietta (founded in 1988), who themselves are one of the most sought-after string orchestras.

Before and after the concerto there are works by the Norwegian composer Edvard Grieg. The closing Janáček string quartet in an arrangement for string orchestra composed in 1923 was inspired

by Tolstoy’s short story.

TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű.

Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra...

Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg most! (+36-40) 202-112 helyi tarifával hívható telefonszám (munkanapokon), ugyfelszolgalat@ringieraxelspringer.hu, www.ringieraxelspringer.hu/elofizetesek

Az ismeretterjesztő magazin

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: VARRÓ Gabriella Szöveg // Written by LÁSZLÓ Ferenc Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2015. február 13. // Finalized: 13 February 2015 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper

Produkciós együttműködő partner // Co-production partner