194 20160511 bell haywood liszt academy leaflet

winner

Kamarazene Nagyteremre // Chamber Music – Tuned for Grand Hall Joshua Bell & Sam Haywood 2016.05.11.

2016. május 11. (szerda) // Wednesday 11 May 2016, 19.30 Nagyterem // Grand Hall Kamarazene Nagyteremre // Chamber Music – Tuned for Grand Hall Joshua Bell & Sam Haywood Tomaso Antonio Vitali: g-moll chaconne // Chaconne in G minor Ludwig van Beethoven: A-dúr („Kreutzer”) hegedű-zongoraszonáta // Sonata for Violin and Piano in A major (“Kreutzer”), op. 47 1. Adagio sostenuto – Presto 2. Andante con variazioni 3. Finale. Presto szünet // intermission Gabriel Fauré: 1. (A-dúr) hegedű-zongoraszonáta // Sonata for Violin and Piano No. 1 in A major, op. 13 1. Allegro molto 2. Andante 3. Allegro vivo 4. Allegro quasi presto Joshua BELL (hegedű // violin) Sam HAYWOOD (zongora // piano)

Tomaso Antonio Vitali (1663–1745) neve Ferdinand Davidnak és a Die hohe Schule des Violinspiels (1867) című kötetének köszön­ hetően egy olyan, eredetileg hegedűre és basso continuóra komponált Chaconne miatt lett halhatatlan, amit lehet, hogy nem is ő írt. Azon a bizonyos, fennmaradt drezdai kéziraton ugyanis csak annyi áll, hogy „Parte del Tomaso Vitalino” (vagyis Vitalino szólama), ami vagy tényleg (a kis) Vitalira vonatkozik, vagy nem. A darab kétes eredetével kapcsolatos gyanút tovább erősítette maga a zene: bár a chaconne a barokk kor egyik kedvelt formája volt, a Vitalinak tulajdonított műben olyan merész modulációk és távoli hangnemek fordulnak elő, amelyek miatt a művet sokan egyszerű 19. századi hamisítványnak tartották. A legújabb kutatások során azonban bizonyítást nyert, hogy a drezdai kéziratot az udvari zenekart 1710–1730 között erősítő Jacob Lindner készítette, ami elég erős érv a kompozíció hitelessége mellett.

Ludwig van Beethoven op. 47-es A-dúr hegedű-zongoraszonátáját a nagyközönség Kreutzer-szonátaként ismeri, pedig nem sokon múlt, hogy ma a „Bridgetower”-szonátát hallhassuk: a szóban forgó művet ugyanis a komponista eredetileg a mulatt George Bridgetower­ nek írta. Szinte még meg sem száradt a tinta a sebtében befejezett mű kéziratán, a szonátát a szerző és a dedikált egy 1803. május 24-én reggel 8-kor (!) rendezett színházi hangver­senyen el is játszotta.

Később ugyan még egyszer előadták a művet, de harmadik alkalomra már nem került sor: Bridgetower és az amúgy is lobbanékony jelleméről közismert Beethoven ugyanis állítólag italozás közben egymásnak esett – a hírek szerint a hegedűs nem sokkal korábban pont egy olyan nőt sértett meg, aki a zeneszerző egyik kedves ismerőse volt. A veszekedés miatt véget ért az előadói együtt­ működés, s a szerző ráadásul visszavonta a szonáta ajánlását is. Amikor két évvel később Rodolphe Kreutzer Bécsben hang­ versenyezett, Beethoven – összhangban az azidőtájt dédelgetett párizsi terveivel – végül a francia hegedűművésznek dedikálta a

művét. A Conservatoire első hegedűtanára azonban soha nem adta elő a darabot annak „játszhatatlanságára” hivatkozva.

A szonáta lassú bevezetője a hegedű szólójával kezdődik, melyet a zongora merész harmóniai váltásokkal követ, elsötétítve a biztatóan induló ütemeket – mindez azonban csak felvezetés a zord, erőteljes, de egyben érzelemdús és végig kérlelhetetlenül előre rohanó Presto főrészhez. A második, variációs tétel igazi beethoveni mélységű lassútétel, amelyben mindkét hangszeresnek lehetősége adódik virtuozitásának csillogtatására is. A finalét alkotója eredetileg az op. 30/1-es A-dúr szonátához írta – utóbbi végül egy könnyedebb variációs tételt kapott, míg a hatásos, ritmi­ kájában tarantellát idéző tétel a Kreutzer-szonáta lezárása lett.

Gabriel Fauré (1845–1924) 1872-ben egykori tanára és pályatársa, Camille Saint-Saëns közvetítésével került kapcsolatba a kor meghatározó mezzoszoprán-énekesével, Pauline Viardot-val és család­ jával. A fiatal zeneszerző érdeklődését azonban nem Viardot művé­szete, hanem legkisebb lányának, Marianne-nak a szépsége keltette fel. Marianne-hoz évekig szoros kötelékek fűzték Faurét, de sajnos, hiába: bár a szülei támogatták volna a frigyet, a lány – talán a komponista erős érzelmeitől megijedve – 1877-ben végül szakított vele. A ma elhangzó op. 13-as A-dúr hegedű-zongoraszonátát Fauré még a jövendőbeli házasság reményben dedikálta Marianne test­ vérének, a hegedűművész Paul Viardot-nak.

A négytételes szonáta szokványos formákat követ, de tüzes, szenvedélyes világa sokkal személyesebb, mint Fauré addigi zene­ művei – nem véletlen tehát, hogy sokak szerint ez a mű új fejezetet nyitott a francia hangszeres szonáták történetében. Az első, szonátaformájú tételben túlárad az életöröm, a második tételben azonban a szerzőtől addig szokatlan „szívdobogás”-ritmus dominál [Fauré ezen ötlet mentén később több darabot is írt, például a 7. (cisz-moll) noktürnt]. A scherzo fátyolosan lágy és játékos, míg a fináléban, hasonlóan az első tételhez, bensőséges és szenvedélyes

szakaszok váltakoznak – ez a fajta komponálásmód egyébként Schumann zenéjére hasonlít, aminek Fauré nagy rajongója volt.

A művet, amely Fauré első nyomtatásban megjelent kamara­ zenei kompozíciója, 1877 januárjában mutatták be, a zongora­ szólamot – ahogyan a Kreutzer-szonáta esetében is – a szerző játszotta. Saint-Saëns a premierről szóló kritikában a következőket írta: „Ebben a szonátában egy zenei gourmet mindent megtalálhat, ami ínyére lehet: új formai megoldásokat, kiváló modulációkat, szokatlan hangszíneket és meglepő ritmusokat. Nem beszélve arról a mágikus lebegésről, amely az egész darabot áthatja, és ami miatt az amúgy vakmerő megoldások teljesen szabályosnak tűnnek még a kevésbé vájtfülű hallgatóság számára is. Evvel a művével Monsieur Fauré elfoglalta helyét a legnagyobb mesterek között.”

A mai hangversenyen az évtizedek óta ünnepelt világsztár, az Academy of St Martin in the Fields zenei igazgatója, Joshua Bell játszik hegedűn, akinek nevét, ha lehet, még ismertebbé tette a néhány évvel ezelőtt a washingtoni metróban inkognitóban adott koncertje. Partnere – Steven Isserlis javaslatára – a brit Sam Haywood lesz, akinek kamarajátékát a Washington Post kritikusa nemrég „lírikus érzékenységéért” és kísérő szerepének „perfekcionizmusáért” dicsérte.

It frequently happens at concerts given by big-name soloists that the “piano accompanist” appears in tiny script, somewhere at the bottom of the poster, generally totally overshadowed by the star attraction. However, there is no such superior-subordinate relationship between Joshua Bell and Sam Haywood, with the American violinist and British pianist appearing as completely equal chamber partners. “I was looking for an excellent pianist who would be a perfect match, and my cellist friend Steven Isserlis suggested Sam Haywood. He is a wonderful musician, modest and extremely candid.” This is how Bell described his chamber partner.

Joshua Bell needs little introduction: renowned for his passionate playing, inquisitiveness and multifaceted musical interests, the musician is talked of as being one of the most significant violinists of our day. He debuted with Riccardo Muti and the Philadelphia Orchestra at the age of 14; he has been unstoppable ever since.

He is a soloist and chamber player who is constantly on tour, music director of the Academy of St Martin in the Fields. His Liszt Academy evening with Sam Haywood on the stage of the Grand Hall takes a classical turn: Beethoven and Fauré sonatas with an introductory virtuoso hit.

A Kamarazene Nagyteremre bérlet következő koncertjei // Upcoming Concerts of Chamber Music – Tuned for Grand Hall Series 2016.05.31. | 19.30 Baráti Kristóf & Richard Goode 2016.11.30. | 19.30 Bársony Péter, Frankl Péter & Komlósi Ildikó

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: OSZIP Zsuzsanna Szöveg // Written by: NÉMETH Zsombor Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. április 27. // Finalized: 27 April 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper