188 20160427 baranyay liszt academy leaflet

winner

A fekete-fehér színei // Black and White Colours Baranyay László zongoraestje // László Baranyay Solo Recital 2016.04.27.

2016. április 27. (szerda) // Wednesday 27 April 2016, 19.00 Solti Terem // Solti Hall A fekete-fehér színei // BLACK and White Colours Baranyay László zongoraestje // László Baranyay Solo Recital Francia est // French evening François Couperin: 22. (D-dúr) szvit// Ordre 22ème de clavecin in D major – A trófea // Le trophée, Az angolna // L’anguille François Couperin: 20. (G-dúr) szvit // Ordre 20ème de clavecin in G major – A bohóc // La boufonne François Couperin: 24. (A-dúr) szvit // Ordre 24ème de clavecin in A major – Fiatal urak // Les jeunes seigneurs François Couperin: 18. (F-dúr) szvit // Ordre 18ème de clavecin in F major – A tikk-kopp sokk, avagy a buzogányosok // Le tic-toc-choc ou Les maillotins Maurice Ravel: Le tombeau de Couperin 1. Prélude 2. Fugue 3. Forlane 4. Rigaudon 5. Menuet 6. Toccata szünet // intermission Jean-Philippe Rameau: a-moll szvit // Suite in A minor ( Nouvelles suites de pièces de clavecin) – Gavotte variációkkal // Gavotte with variations (Gavotte et 6 doubles) Jean-Philippe Rameau: G-dúr szvit // Suite in G major (Nouvelles suites de pièces de clavecin) – A vadak // Les sauvages Claude Debussy: Images pour piano (première série) – Hommage à Rameau Claude Debussy: Pour le piano 1. Prélude 2. Sarabande 3. Toccata Claude Debussy: A boldog sziget // L’isle joyeuse BARANYAY László (zongora // piano)

Vannak zenék, amelyek több száz éve születtek, mégis csak néhány évtizede élnek. François Couperin és Jean-Philippe Rameau alkotásai ezek közé tartoznak: majdnem két évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy felfedezzék a két 17–18. századi zeneszerző különleges muzsi­ ká­ját. A 19. század végén a francia zenei élet meghatározó személyi­ ségei a német stílus túlzott befolyása ellen saját, nemzeti zenei arculatot igyekeztek kialakítani, s e két alkotó stílusában találták meg azokat a jellegzetességeket, amelyekről azt mondhatták: a francia zene lényegét testesítik meg. Ekkoriban indították útjára például Jean-Philippe Rameau (1683–1764) műveinek összkiadását is – az egyik operának szentelt kötetet épp Debussy szerkesztette –, valamint ekkor nyitotta meg kapuit a párizsi Schola Cantorum, amely a régizene ápolásán belül hangsúlyosan foglalkozott a francia zenei múlt feltárásával, népszerűsítésével. Ha a német zene a romantikában talált magára, a franciának a 18. század közepének klasszikus mintaként kezelt, barokk cirádáktól megtisztult gáláns stílusa a sajátja – hirdették. „Roppant sajnálatos dolog az, hogy a francia zene hosszú időn keresztül olyan utakon járt, melyek álnokul eltávolították a kifejezés világosságától, a forma szabatosságától és tömörségétől, holott ezek az erények a francia szellem különleges sajátosságai” – írta Rameau-ról szóló cikkében Debussy.

François Couperin (1668–1733) műveinek első kritikai kiadása csak az 1930-as években készült el, de a Napkirály egyik vezető zeneszerzőjének munkássága, elsősorban csembalózenéje már évtizedekkel korábban ismertté vált, ha csak részleteiben is. Életművének javát alkotja az 1713–1730 között megjelent négy kötet, amelyek mindegyikében több ordre – rövid billentyűs tételek szvit­ szerűen összefűzött sorozata – található. A tételeknek jellegzetes neveket is adott a zeneszerző, ezek eredetét azonban ma már sok esetben nehéz megfejteni. Az 1722-es Le tic-toc-choc ou Les maillotins kivételével a ma hallható darabok mind az utolsó, 1730-ban megjelent kötetben találhatók.

„Couperint jobban szeretem Rameau-nál; utóbbi rendkívül intellektuális korszakban élt, századának érzelmi sivárságát tükrözik a művei” – válaszolta Maurice Ravel (1875–1937), amikor kedvenc zeneszerzőiről kérdezték, jóllehet a Le tombeau de Couperin (Emlékmű Couperinnek) című zongoramű – mint önéletrajzi vázlatában fogalmazott – végső soron nem is annyira Couperin, mint inkább a 18. századi francia zene előtt tiszteleg. Ravel közvet­ lenül azután fejezte be, hogy 1917 őszén leszerelt a katonaságtól, és a tételeket a világháborúban elhunyt barátai emlékének ajánlotta.

A mű a barokk-preklasszikus szviteket idézően többtételes: prelúdium, fúga, forlane, rigaudon, menüett, toccata követik benne egymást; a harmadik, negyedik és ötödik tétel tehát stilizált tánc, érdekesség pedig, hogy a sorozat nyitó és zárótétele a Pour le piano című Debussy-műével azonos műfajú.

Rameau ma elsősorban operaszerzőként ismert, de életművének hosszú ideig csak töredéke jutott el a nagyközönséghez. Claude Debussy (1862–1918) még azt írta: „Sokak előtt Rameau csupán egy híressé vált táncdalnak, a Dardanus rigaudonjának szerzőjeként ismeretes. Többet nemigen tudnak róla nálunk. (…) Művészetében mégis a tiszta francia hagyományt kell tisztelnünk, mely gyöngédséggel, finomsággal és bájjal készült. (…) A mesterkélt német mélyértelműség, a vaskos kiemelés, valamint a sok erőltetett magyarázkodás is teljesen hiányzik belőle.” Billentyűs zenéjében Rameau a couperini hagyományokat követte: szviteket, sorozatokat írt, amelyeknek tételeit legtöbbször ő is beszédes címmel látta el.

Az a-moll gavotte és hat variációja a Nouvelles suites de pièces de clavecin (Új csembalódarab-sorozatok) gyűjteményben jelent meg 1728-ban, akárcsak a Les sauvages (A vadak) című darab; ez utóbbi meghangszerelve helyet kapott egyébként A gáláns indiák című operában is, mint balettbetét.

Debussy az Images (Képek) című zongoradarab-sorozatban szentelt egy tételt a nagy francia előd emlékének 1905-ben. Fontol­ gatta, hogy kései sorozatát, az Etűdöket Couperin emlékének ajánlja, de erről később letett. A Pour le piano (Zongorára) című sorozat 1901-ben készült, háromtételes szvit, szintén barokkosrokokós utánérzésű tételcímekkel: prelúdium, sarabande, toccata.

A L’isle joyeuse (A boldog sziget) 1904-ben született, és inspirációs forrásában kapcsolódik Couperin és Rameau korához: Antoine Watteau 1717-ben festett híres képe, az Indulás Cythere szigetére című festmény ihlette. „A 19–20. század fordulójának francia zenéjéhez középiskolás korom óta szorosan kötődöm, azóta szívesen hallgatom, játszom és tanítom Ravel és Debussy darabjait – mondja Baranyay László, a Zeneakadémia zongora tanszakának egyetemi tanára. – Számomra nagy a különbség e két szerző között: Debussy színesebb, érzelmek­ ben gazdagabb, Ravel szikárabb, de effektusokban hihetetlenül sokoldalú – mindkét mester zenéje rendkívül szerethető. Ravel egész ciklussal (Le tombeau de Couperin), Debussy pedig az Hommage à Rameau című művével tisztelgett a nagy francia elődök emléke előtt, innen jött az ötlet, hogy egy este hangozzanak el a négy szerző alkotásai. Szokás ma történeti hűségre hivatkozni, de néhány kiváló zongoristát hallva – Horowitz Scarlatti- vagy Szokolov Couperinés Rameau-tolmácsolásaira gondolok – nem hiszem, hogy az eredeti­ leg csembalóra készült alkotások zongorán előadva veszítenének szépségükből, sőt!”

László Baranyay, professor at the Liszt Academy for more than four decades, one of the great Hungarian pianists and a person with a remarkable educational background, is 70. His art draws on the legacy of Bartók and Russian pianistic traditions. He graduated under the guidance of Imre Ungár, himself a student of István Thomán, Bartók’s professor. In the course of his years spent in Moscow, he studied with the son of Heinrich Neuhaus. Baranyay honed his art with numerous other great artists of the 20th century such as György Sebők, Annie Fischer, András Mihály and Géza Anda. “I have had a close connection with turn-of-the-century French music from my secondary school days, delighting ever since to listen to, play and teach works by Ravel and Debussy,” the pianist says about the programme. “In my eyes there is a huge difference between these two composers: Debussy is more colourful and has a richer emotional range, Ravel is leaner yet his effects are unbelievably multifaceted – the music of both masters is extremely attractive. Ravel paid his respects to the great French Baroque predecessors with an entire cycle (Le tombeau de Couperin), and Debussy with his work Hommage à Rameau, and this is where the idea arose of devoting an entire evening to works by the four composers.”

A FEKETE-FEHÉR SZÍNEI SOROZAT KÖVETKEZŐ KONCERTJE // UPCOMING CONCERT OF BLACK AND WHITE COLOURS SERIES 2016.05.10. | 19.00 Boris Berman zongoraestje //Boris Berman Piano Recital

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Kiadványmenedzser // Publication manager: OSZIP Zsuzsanna Szöveg // Written by: VÁRKONYI Tamás Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. április 18. // Finalized: 18 April 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper