170 20160206 takacs leaflet

winner

Négyszer négyes // Four by four Takács Quartet 2016.02.06.

2016. február 6. (szombat) // 6 February 2016 (Saturday), 19.30 Nagyterem // Grand Hall Négyszer négyes // Four by four Takács Quartet Joseph Haydn: C-dúr vonósnégyes // String Quartet No. 57 in C major (Hob. III:72) 1. Allegro 2. Andantino grazioso 3. Menuetto: Allegro – Trio 4. Vivace Dmitrij Sosztakovics: III. (F-dúr) vonósnégyes // String Quartet No. 3 in F major, op. 73 1. Allegretto 2. Moderato con moto 3. Allegro non troppo 4. Adagio 5. Moderato szünet // intermission Ludwig van Beethoven: C-dúr („Razumovszkij”) vonósnégyes // String Quartet No. 9 in C major (“Razumovsky”), op. 59/3 1. Introduzione. Andante con moto – Allegro vivace 2. Andante con moto quasi allegretto 3. Menuetto. Grazioso – Trio 4. Allegro molto Takács Kvartett // Takács Quartet: Edward DUSINBERRE, SCHRANZ Károly (hegedű // violin); Geraldine WALTHER (brácsa // viola); FEJÉR András (cselló // cello) A koncert után Kóda című pódiumbeszélgetés-sorozatunk keretében a Takács Kvartett és Békéssy Lili zenetörténész doktorandusz várja az érdeklődő közönséget.

„Általában a »szimfónia atyjaként« ismerik, jóllehet szinte még indokoltabb lenne a vonósnégyes megteremtőjének tekinteni. Senki nem közelítette meg a produktivitásnak, a minőségnek és a történeti jelentőségnek azt a kombinációját ezekben a műfajokban, amelyet ő képviselt” – írta Haydnról életművének egyik legnevesebb kutatója, James Webster. Charles Rosen ugyanakkor ekképp méltatta az osztrák mester kvartettjeit: „A 18. század angol, német és francia prózaírása az előző korokéhoz képest sokkal beszédszerűbb, sokkal inkább ad az egyensúlyra, arányokra, formára és szórendre, mint a súlyos, tömör reneszánsz technika. A 18. században a társalgás művészete a civilizáció fontos része volt: a legnagyszerűbb eredményei közé sorolhatjuk Haydn vonósnégyeseit.”

A műfaj Haydn fiatalkorában az újdonságok közé tartozott, mivel a komponisták érdeklődése csak a continuo-gyakorlat jelentőségének fokozatos csökkenésével fordult a négy vonóshangszert kombináló többszólamú szövésmód felé. A kvartett formai és hangzáslehetőségei természetesen számos zeneszerzőt foglalkoztattak a 18. század második felében, közülük a legmesszebbre azonban kétségkívül az Esterházyak Kapellmeistere jutott. Formakezelésének szellemessége, drámai energiák hajtotta, világosan áttekinthető, de váratlan aszimmetriáktól eleven strukturális ötleteinek invenciógazdagsága hamar ismertté tette Haydn nevét szimfónia- vagy éppen opera­ szerzőként is. Ám – ahogyan azt Rosen is megállapította – talán egyetlen más műfaj esetében sem jellemezte komponálásmódját az a konverzációs választékosságban megnyilvánuló civilizáltság, ami a korabeli társasági ember öndefiníciójának oly fontos és ünnepelt vonása volt, és ami a vonósnégyesek szólamkezelésének élénk párbeszédessége révén egészen biztosan jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Bécs környéki stílus néhány évtized leforgása alatt Európa többé-kevésbé egységes és hivatalos zenei nyelvévé vált.

Szokatlan hírnevét Haydn maga is megtapasztalhatta, amikor az 1790-es években két alkalommal hosszabb időt Londonban töltött.

Az angol főváros nagyszabású és nyilvános koncertélete, amely

olyannyira eltért az Eszterházán, de akár Bécsben tapasztaltaktól is, egészen lenyűgözte, és arra indította, hogy műveiben új, a nagyobb közönség megnyerésére törő, új szerkezeti megoldásokat alkalmazzon. Friss tapasztalatai jól érzékelhetőek op. 74/1-es sorszámmal publikált C-dúr kvartettjén is. A darabot Haydn 1793-ban, két angliai útja között komponálta Bécsben egy hat vonósnégyesből álló, Apponyi grófnak dedikált sorozat részeként (ezeket utóbb a kiadó a bevétel maximalizálására törekedve két csokorban, hármasával jelentette meg op. 71-ként és op. 74-ként).

Mivel azonban ezzel a sorozattal már nem kizárólag a meghívottak szűk körét célozta meg, művét néhány cseppet sem hivalkodó, de nagyon is figyelemfelkeltő ötlettel gazdagította (ilyen például az első tétel tus-jellegű nyitógesztusa vagy éppen a finálé már-már szimfonikus szövésmódja).

A Takács Quartet a kompozíció ünnepelt előadói közé tartozik.

Az együttes 1975-ben alakult budapesti zeneakadémistákból, majd fennállásnak első néhány évében szinte minden jelentős kamarazenei versenyen győzelmet aratott. Egykori alapítói közül ugyan már csak Schranz Károly és Fejér András játszik az vonós­ négyesben (Takács-Nagy Gábort Edward Dusinberre, Ormai Gábort Geraldine Walther váltotta), a Grammy- és Gramophonedíjas kvartett neve azóta is fogalom a Wigmore Halltól a bécsi Musikvereinon és az amszterdami Concertgebouw-n át a New York-i Carnegie Hallig a világ valamennyi koncerttermében.

Az Apponyi-kvartettekből készített felvételüket a The Guardian kritikusa rendkívülinek nevezte, dicsérve az interpretáció erőlködéstől mentes transzparenciáját és a tökéletesen kivitelezett részletek felett uralkodó, átfogó zenei értelmét.

Bár a társalgás könnyedségének elvárása az esztétikai változások következtében óhatatlanul háttérbe szorult a 19. század kezdetén, a vonósnégyes egészen az 1830-as évekig megőrizte eleven, akadémikus tisztelettől nem érintett zenei jelentőségét. Haydn halála után a műfaj legjelentősebb alkotója kétséget kizáróan

Beethoven volt, akinek vonósnégyesei utóbb legalább száz éven át számítottak mintának és viszonyítási pontnak a zeneszerzők számára. Elsősorban utolsó, rendkívüli alkotói erőfeszítésekként méltatott kompozíciói vívtak ki maguknak elévülhetetlen recep­ ciótörténeti rangot, jóllehet Beethoven korábbi kvartettjei is nagyszerű képviselői a műfajnak. Köztük az op. 59-es sorozat darabjai, amelyeket szerzőjük a bécsi orosz követnek és jeles műpártolónak, Razumovszkij grófnak dedikált. A három kompo­ zícióból álló ciklus 1806-ban keletkezett, utolsó, C-dúr darabja a hagyományos formai keretet személyes gondolkodásmóddal átlényegítő, világos és markánsan drámai koncepciót követő mű.

A vonósnégyes társalgási jellegét kései alkotásaiban személyes monológgá oldó Beethoven nyomasztó tekintélye idővel arra indította a későbbi korok komponistáit, hogy a klasszikus örökséget újfajta formai stratégiákkal ötvözzék. Sosztakovics F-dúr kvartettjének struktúráját (op. 73) például egyfajta beszédes érzelmi-intellektuális ív mentén bontotta ki. A mű 1946-ban, a IX. szimfónia iróniája által kiváltott mellőzés idején, de még az 1948-as teljes kegyvesztettség előtt keletkezett. Öt tétele sokatmondó címeket visel, amelyek, bár a kevéssé művelt kultúrpolitikai funkcionáriusok számára előzékenyen felkínált támpontoknak is tekinthetők, egyszersmind a mindent átitató tragédia allegóriájává is avatják a kompozíciót: 1. Az eljövendő kataklizma felelőtlenül jókedvű semmibe vétele 2. A nyugtalanság és előérzet moraja 3. A háború erejének kirobbanása 4. A holtak emlékezete 5. Az örök kérdés: Miért?

Miért érdemes?

The string quartet is a “sacred” genre of chamber music: just four instruments and sixteen strings are at his disposal to produce the same dramatic effect as, say, a symphony or an opera. The father of the string quartet, Joseph Haydn, went as far as to say that he had no need of a fifth instrument, four was quite sufficient for him. This perfection is evident in one of the quartets written for Count Apponyi from the Opus 74 series. Through his similarly superb string quartets, Shostakovich was able to say to posterity all that could not be said in any other form. The masterpieces of Beethoven–for instance, the Razumovsky Quartets written for the Russian ambassador in Vienna–represent the bridge between these two geniuses. These works only come alive when the four musicians perform them as one (without suppressing their own personalities) in performances turning on the minutest details. The Takács Quartet are just such an ensemble, which is why every appearance of these world-renowned artists is a special occasion. In 1975 four students of the Liszt Academy, Gábor Takács-Nagy, Károly Schranz, Gábor Ormai and András Fejér, put their heads together and came up with the idea of the Quartet. In 1993 the British musician Edward Dusinberre took the place of first violinist Takács-Nagy, and American Geraldine Walther took over the role of cellist Ormai, although the quartet retained their name and mission. During the 2015–2016 season they return to Carnegie Hall for two concerts, while they have had their own series in London’s Wigmore Hall for several years.

Ingyenes heti magazin

zeneszeretőknek is

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Kiadványmenedzser // Publication manager: KÖNYVES-TÓTH Zsuzsanna Szöveg // Written by RÁKAI Zsuzsanna Layout: ALLISON Advertising Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2016. január 14. // Finalized: 14 January 2016 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper