Skip to main content

Ifipavilon - 2018. június

Page 1

Közösséggé kovácsolni a fiatalokat A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) már huszon­ nyolc éve pörgeti fel a fiatalok kolozsvári éveit. Az önkénteskoordinációról és -életről, valamint a KMDSZ Diáknapokról Lőrincz István-Zoltánnal, a szervezet elnökével beszélgettünk. – Hogyan kerültél a KMDSZ-hez? – Kilencedikes koromban megnyertem az iskolai gólyabált, és továbbjutottam a városi diáktanács, a CsíkiDT által szervezett gólyabálra, ott találkoztam a diákszervezeti élettel, és eldöntöttem, hogy szeretnék a része lenni. Elkezdtem CsíkiDT-zni, és mivel nálunk a művészetiben nem volt diáktanács, alapítottunk egyet, melynek két évig elnöke voltam. Mellette városi, megyei és országos szinten is diákszervezetek tagja voltam, rengeteg rendezvényre jártam, új embereket ismertem meg, nagyon megtetszett ez az élet. Vacilláltam egyetemre készülve, hogy Bukarestben tanuljak tovább, ahol csak a szakmára fókuszáltam volna, vagy Kolozsvárra jöjjek. Mindkét egyetemre bejutottam, de végül Kolozsvárt választottam, és ezt nem is bántam meg, hiszen így folytathattam a szervezői aktivitásokat a KMDSZ által. Már felvételi után beiratkoztam a KMDSZ Nyári Egyetemre, és azután is minden egyes lehetőséget megragadtam, hogy a közösségi élet része lehessek. Első év végén az akkori KMDSZ-elnök, Rés Konrád felkért, hogy vállaljam el a sportirodáért felelős vezetőtanácsi tagságot. Ezt el-

11 | 2018. június

vállaltam, majd egyre több projekttel foglalkoztam, végül 2016-ban a közgyűlés KMDSZ-elnöknek választott. – Miben látod a KMDSZ szerepét a kincses városban? – Ez a város nagyon rég óta együtt lélegzik a diáksággal. Sokat kapunk Kolozsvártól, lépten-nyomon szembejön velünk a történelem valamilyen formában. Rengeteg olyan ember lakja ezt a várost, akitől érdemes és lehet is tanulni. Szeretnénk megköszönni mindezt valamilyen formában, és úgy érezzük, hogy többek között a Kolozsvári Magyar Napokon végzett önkéntességgel tényleg hasznosak tudunk lenni. Úgy gondolom, sikerült kialakítani azt, hogy ha Kolozsváron egy eseményre magyar önkéntesekre van szükség, minket keresnek meg először. Jelen pillanatban

amellett, hogy a KMDSZ-nek olyan 800 önkéntese van évente, most már kilencedik éve mi koordináljuk a Kolozsvári Magyar Napok önkénteseit. Ők azok, akik a helyszíni kialakításért felelnek, segítenek az építésben, lebontásban is. Szemetet szednek, pakolnak, felügyelnek a biztonságra, és az infópontokkal is ők foglalkoznak – ők lényegében a magyar napok arcai. A városi eseményeken kívül vannak más projektek is – Méra World Music Festival, Vibe Fesztivál –, de vannak alkalmi programok is, ahol hozzánk fordulnak azzal, hogy például szükség van húsz-harminc emberre. Emellett saját nagy rendezvényeink is vannak, a KMDSZ Diáknapokon is több mint száz emberrel dolgozunk együtt. – Mit jelent a kolozsvári magyar egyetemisták életében a diáknapok?


– A diáknapoknak nagyon izgalmas, közösségépítő szerepe van. Egy olyan embernek, aki kisvárosból jön, olyan életérzést ad Kolozsvár, amiről, úgy érzem, lassan nem tudnék lemondani. Mivel rengeteg magyar diák van Kolozsváron, van igény arra, hogy tudományos és szórakoztató rendezvényekre kerüljön sor. Egyetemista szempontból a diákszövetség az, aki megmozgatja a magyar diákokat. Látom azt, hogy mennyire meghatározza az egyetemi létet az a pezsgés, amit Kolozsvár nyújt, és ebben látom a KMDSZ szerepét, hogy a különböző eseményekkel felpörgessük a várost. Már huszonöt éve szervezi a KMDSZ a Diáknapokat, ezelőtt is a közösségépítés volt a célja, és ezt az alappillért sikerült megtartani, és egyre színesebb, gazdagabb programot építeni köré. Sokan, ha a diáknapokra gondolnak, a zaj, a csapatok skandálása jut eszükbe, de ennél sokkal tartalmasabb a rendezvény. Amellett, hogy van egy bulizós része, rengeteg különböző területet érint a program. Gondolhatunk itt akár a különböző sportokra, de a kultúrfeladatokra vagy a harácsolásra, amik nagyon

sok szempontból fejlesztik a diákokat. Erősebb lett a kulturális és a hagyományőrző vonal, ami értékőrző jelleget is adott a Diáknapoknak. A próbák sorába beépült a néptánc, ott van mellette a táncmaraton, illetve egyegy feladat által különböző népek életvitelét, környezetét, gasztronómiáját ismerhetik meg a résztvevők. Ráadásul ezek a csapatok egymást is végighallgatják, végignézik, így tanulhatnak is. 2015-ben klánokat alakítottak ki a szervezők, és az utóbbi években egyre jobban összekovácsolódtak a hármasával együtt dolgozó csapatok, egymásnak szurkolnak, egymásért kiállnak. Több száz diák válik így egy egységgé, ráerősítve a közösségépítésre. - Miért döntött úgy a szervezet, hogy gálaestet szervez az önkénteseknek? - Érdekes dolog ilyen környezetben viszontlátni egymást. Több, mint százötven önkéntes volt jelen május 31-én a sétatéri kaszinóban és azt láttuk, hogy nagyon jól érezték magukat. Jó alkalom volt ez az egész önkéntesközösségnek arra, hogy szembesüljön az egész éves telje-

sítményével és arra is, hogy jobban megismerjék egymást az emberek. Az est egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd személyre szóló okleveleket osztottunk ki, személyesen megköszöntük mindenkinek a befektetett munkáját. Sokat számítanak az ilyen apró figyelmességek, visszajelzések. – Mit jelent önkéntesnek lenni szerinted? – Mikor egy résztvevő odamegy, és azt mondja, hogy köszönöm szépen a munkádat, számít az, amit tet­tél, hálás vagyok érte, az többet jelent mindennél. Ilyenkor az önkéntes elfelejti, hogy nem aludt mondjuk negyvennyolc órája, hogy még enni is elfelejtett, hogy lassan egy hónapja azon gondolkodik, mit és hogyan tudna jobbá tenni. Egy önkéntes életében ez a legszebb pillanat, ezért éri meg önkéntesnek lenni. Számomra pedig az a legjobb, amikor látom a csapatomon, mennyire elégedett egy-egy ilyen mondat után. SZÖVEG: GÖDRI CSILLA FOTÓ: GÖNCZY TAMÁS

Pedagógia az oktatási rendszer követelményein túl

„O

lyan ember mellett ülj, akit nem ismersz” – ezzel a mondattal kezdődött a 2017/2018-as tanévben a Pedagógus Fórum első előadása, ahol Joós Andrea biológiatanárnő mesélt a Hogyan motiváljuk a diákokat és a tanárokat? című eseményen. A Pedagógus Fórumot 2015-ben indította a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor), az idei tanévben a KPlusz projekt részeként, a Magyar Ifjúsági Központtal (MIK) közösen szervezi. Olyan témákat és előadókat választottak, amelyek bármely (kezdő) tanárnak érdekesek és hasznosak lehetnek. Óriási érdeklődésnek örvendett az idei évad, hiszen 758 résztvevő vett részt a tanév öt előadásán. Júniusi lapszámunkban a sorozat első előadásáról számolunk be. A 2017. december 18-ai előadásra többen jelentkeztek, mint amekkora a KPlusz közösségi tér befogadóképessége, ezért a Sapientia EMTE Ko-

lozsvári Kara adott otthont az eseménynek. A közel 200 férőhelyes dísztermet zsúfolásig megtöltötte a közönség. A lépcsőkön is ültek Joós Andrea (képünkön) hallgatói, aki magáról azt mondta, jelenleg ő egy kiégett biológiatanár. Nem közintézményben, hanem egy tehetséggondozó programban dolgozik, épp fel-

töltődik. Az egyetemet elvégezve jó pár évig televíziós szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott, mert úgy érezte, még túlságosan pörög, és várta, hogy majd „megkomolyodjon”, megérjen a tanításra. Közben meg folyamatosan ott csicsergett benne egy kis hang, hogy mégiscsak tanárszakot végzett, amely végül a tanári pálya felé kalauzolta őt. Először részállásban vették fel, és nagy lendülettel kezdett neki – de sajnos ugyanennyire nagyot koppant. Ugyanazt látta a diákok arcán, amit saját maga is érzett többször óra közben iskolásként, hogy „már csak néhány perc, és mehetek szünetre”. Saját bevallása szerint szemét tanár volt, és ez nem tetszett neki. „Úgy kezdtem el tanítani, ahogy nem akartam, hogy engem tanítsanak, így sötétségbe kerültem” – hangzott el az előadása elején. Eldöntötte, azért fog küzdeni, hogy neki és a közvet-

Igen, tessék! magazin | 12


len környezetének, a diákoknak és tanárkollégáknak jobb legyen. Még időben rájött, hogy nem fog megváltozni a rendszer egyhamar, legalábbis nem csak tőle, de „hackerként” fogott neki. Hogy ez mit jelent? Fogta a rendszerszintű adottságokat (fegyelmezés, felelés, értékelés stb. területein), és jól átgondolva őket túllépett rajtuk. A fegyelmezés az, ami nélkül egy tanár elveszett. Ehhez persze előbb kell a jó memória, hogy mindenkit a nevén tudjunk szólítani. Joós Andrea azzal segítette a névtanulás folyamatát, hogy mindenkit lefotózott, odaírva az illető nevét. A rendszer azt kéri a diákoktól, hogy 45-50 percen keresztül helyükön és csendben üljenek. Ez a fegyelmezés legnagyobb nehézsége. Teljesen természetes, hogy egy-két dolgot helyben és azonnal meg akarunk osztani egymással. Ezt úgy cselezheti ki egy tanár, ha bevezeti a dumaidőt. Ilyenkor egy percig mindenki bárkivel be-

szélhet, fel is lehet állni, de a hatvan másodperc végén mindenki visszatér a helyére. Egy felszusszanásnyi szünet gyakran pont elég, hogy a diákok elcsendesedjenek, és jobban tudjanak fókuszálni. A felelésre rátérve a tanárnő a rendszerszintű adottságként az óra eleji feleltetést jelölte, mely lehetőleg úgy zajlik, hogy a diákok nem tudják, ki fog felelni. Ha pedig az áldozat nem tudja a leckét, meg is alázzák – ez szüli a feleléssel szembeni félelmet, amit jó feloldanunk. A biológiatanárnő a nagyoknál bevezette a házi felelést: egy vágatlan háromperces videót kér adott témáról. Itt a diákok használhatnak jegyzetet, hiszen – mint elmondta – nincs olyan szituáció az életben, hogy ne lenne jegyzetünk. Ezt persze felolvasni nem szabad, és fülest sem használhatnak, hanem maguktól és természetesen kell beszélniük. Az értékelésnél a rendszer egy dolgot mond: jegyeket adok, és kész.

Joós Andrea egy kollégájától az eljátékosítás módszerét tanulta el. A diákok pontokat kapnak – többféle feladattípusból összegyűjtve ezeket. Egy hónap áll rendelkezésükre pontokat összeszedni egy jegyhez, és ők döntik el, mikor felelnek, mikor írnak dolgozatot – amit ők állítanak ös�sze maguknak, így még többet is tanulnak. Egy témazárót is írnak, amit a tanár állít össze. A hónap végén a megszerzett pont alapján kap jegyet a diák. Az élménybiológia módszere abban segít, hogy a gyerekek szabadon osszák be az idejüket, a saját hangulatukat, igényeiket figyelembe véve. Igazi alkotások jönnek sokszor létre: gyűrűt, vörösvértest alakú fánkokat, képregénydolgozatot készítenek a diákok extra feladatként – mindezek pedig a gyerekek kreativitását fejlesztik. Játszva készülnek, saját magukhoz mérten, így válik izgalmasabbá a tanulás és az óra. Gödri Csilla

Mivel nem foglalkozik a KMDT?

A megye magyar középiskolásai abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nemcsak iskolai, hanem megyei vagy akár országos szintű rendezvényeken is részt vehetnek, hiszen az iskolai diáktanácsokon túl a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) is programokat szervez számukra.

„A

2006-ban alapult KMDT magába foglalja az egész megyében a diáktanácsokat, jelenleg hét tagszervezete van, ebből három nem kolozsvári: a szamosújvári, a tordai és a bánffyhunyadi iskolák diáktanácsai is a KMDT részét képezik, mindig ott vannak a közgyűlésen, és beszámolnak a tevékenységükről, folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot, és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra” – mondta el lapunknak a szervezet jelenlegi elnöke. Kundi Ilona szerint a rengeteg tapasztalat megszerzése és a jó társaság miatt érdemes KMDT-zni, és azért, mert sok dolgot megtanít, amit az iskolában nem tapasztalnak meg. Hozzátette, a szervezet az október 23-ai megemlékezéssel kezdte pályafutását, ami hagyománnyá is vált, azóta minden évben megszervezik ugyanott, ugyanakkor – az ‘56-os ifjak nyomdokaiban járva

13 | 2018. június

először Mátyás király szülőházához, majd Dsida sírjához látogatnak, követve a csendes tüntetők útvonalát. A másik esemény, mely a város életében fontos szerepet tölt be, a március 15-ei megemlékezés, ezekkel kezdődött a KMDT, ami utána kinőtte magát, és több rendezvénye lett.

Szerteágazó tevékenység „Foglalkozunk érdekképviselettel is, hiszen ez fontos részét képezi a középiskolások életének. A diákok bármikor fordulhatnak hozzánk problémákkal, ügyekkel, és igyekszünk segíteni. Pár éve volt például a freEbooks kampány, amibe a KMDT is beszállt. Ez arról szólt, hogy a 11–12. osztá-


lyosok számára is biztosítsanak tankönyveket, mert az oktatás mindenki számára ingyenes kellene legyen” – részletezte a KMDT-elnök a rendezvényszervezés mellett folytatott tevékenységeiket. Az események sora sem ér véget a megemlékezésekkel, hiszen emellett volt már művészeti pályázatuk, ahová nem csak Kolozs megyei, de egész Erdély-szinten benevezhettek középiskolások pályamunkákkal. A 2017-es téma az „Elmeállapot” volt, három kategóriában – fotó-videó, képzőművészet vagy irodalom – jelentkezhettek az érdeklődők, és a beérkező alkotásokat szakképzett zsűri bírálta. Emellett tehetségkutatót is szerveznek Suli­ sztár néven, de a számítógépes játékok kedvelőit is elcsalogatták egy PCversenyre. Before I die A kolozsváriak gyakran találkozhatnak velük: a magyar napokon segítik a KMDSZ-t önkénteskoordinációban, többen maguk is önkéntesek. „A Kolozsvári Magyar Napok a közösséget építi. Ekkor nem csak a középiskolásokhoz jutunk el, a munkánk elér a teljes kolozsvári magyar közösséghez, és ez is fontos nekünk. Az önkéntesek között sok a középiskolás, ők a célcsoportunk gyakorlatilag, örülünk, ha velük dolgozhatunk, és jól érzik magukat. Már az első Kolozsvári Magyar Napok óta a KMDSZ és a KMDT közösen koordinálja az önkénteseket, ebből gyakorlatilag már hagyomány lett” - tette hozzá Kundi Imola. A 2018 májusában megszervezett Kolozsvári Majálison a sportolni vágyóknak métát szerveztek (nemcsak ott, hanem máshol is). Mivel a KMDT bejegyzett szervezet, különböző pályázatok, szponzorok keresése által törekednek arra, hogy minél többszínű rendezvénykínálatot nyújtsanak a középiskolások vagy akár a kolozsváriak számára. Például a Before I die nemzetközi projektet adaptálták Kolozsvárra, hét többnyelvű (angol, német, francia, magyar és román) táblát kiállítva a Főtérre, ahová az arra járók felírhatták a vágyaikat, céljaikat, terveiket – fiatalos módon megszólítva így nemcsak a diákokat, hanem a város minden lakosát. A legnagyobb rendezvényük a már negyedik alkalommal megszervezett KMDT Diáknapok, a középis-

Névjegy Kundi Ilona

2001-ben született Kolozsváron, jelenleg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum matematika-informatika osztályában 10. osztályos. 2016-ban, 9. osztály elején már elkezdett KMDT-zni, ez amolyan családi hagyomány náluk, hiszen két nagyobbik testvére is tagja volt a szervezetnek. Tavaly elnökségi tagként tevékenykedett, idén pedig már a KMDT elnöke.

kolás diákokból álló csapatok vetélkedője. Félreértésből indult az egész KMDT Diáknapok: valakik úgy értették 2014-ben, hogy a középiskolások számára is lesz diáknapok Kolozsváron, amire a szervezet neki is állt a kivitelezésnek, és 2015-től már minden évben benevezhettek a középiskolások a kulturális, sport- és egyéb versenyszámokat felsorakoztató eseményre – árulta el lapunknak Kundi Ilona. Az elsőnél 300 körül volt a résztvevők száma, ami a tavalyi évben már 450-re nőtt, ekkor már nem is csak Kolozs megyei fiatalokkal, hiszen egy vásárhelyi csapat is benevezett. A szervezők más megyék diákjait is szívesen befogadják, a csapatok vegyes összetételűek, nem szükséges egy városból, iskolából érkezzenek a diákok, ráadásul a szervezők abban is szabad kezet adnak, hogy milyen arányban vannak fiúk és lányok a csapatban. Szülői jóváhagyás – a szükséges jó A rendezvény közösségépítő ereje letagadhatatlan: vannak emberek, akik egész évben megtartják a csapat identitását, a valahová tartozás

érzését adja, és egy jó beszélgetéstémát képez. A középsulisok a barátaikkal vannak, és meg is ismernek közben egy csomó új embert. A KMDT Diáknapok egy olyan hely, ahol össze tudnak gyűlni a diákok iskolától, osztálytól teljesen függetlenül, és tudnak együtt szórakozni. Mert a hangulat és a szórakozás a lényege a rendezvénynek, de persze vannak csapatok, akik azért a győzelemre hajtanak. Az első helyezettek a Vibe Fesztiválon vehetnek részt, de nem is ez a cél, magáért a dicsőségért dolgoznak a csapatok, derült ki a KMDT-elnökkel beszélgetve. A KMDT arra is figyel, hogy ne zavarják az iskolai évzárók rendjét, ezért június 15-én, pénteken kezdődik a rendezvény a megnyitóval. Idén huszonöt szervező és még harminc önkéntes gondoskodik a jó hangulatról, a huszon�nyolc csapat szórakozásáról. Az iskolák egy-egy feladat helyszínei is: a bemutatkozóra például hagyományszerűen a Báthory István Elméleti Líceum udvarán kerül sor. A programot átnézve megtudhatjuk, hogy a Diáknapokon van ezek mellett kocsmakvíz, póker, sakk, tablé, a sportkedvelőket a kosár, foci, dodgeball vagy a számháború vonzhatja, de az egész csapatot megmozgatja például a City Tour (a város végigjárása, feladatokat végezve), a Rapbattle vagy a Mystery Machine, ahol a megadott szituá­cióhoz híven szerepben maradva a városban elszórt stációkat látogatják meg a csapatok, egy rejtvényt oldanak meg. A játékok így nemcsak szórakozást jelentenek, hanem fejlesztik a gondolkodásmódot, a kommunikációt, az együtt dolgozás képességét, a türelmet. A csapatkapitányok ráadásul kisebb szervezőkké válnak, hiszen többek között az orvosi igazolásokat, jelentkezési díjat is ők gyűjtik össze. A 2017-es évtől már a szülőkre is nagyobb figyelmet fordítanak a szervezők: lekérik az e-mail-címeiket, hogy egyenesen velük is kommunikálhassanak arról, hol járnak a diákok, milyen programon vesznek részt. Szülői beleegyezést íratnak alá, biztosítva így, hogy mindenki engedéllyel vegyen részt a középiskolás Diáknapokon. GÖDRI CSILLA

Igen, tessék! magazin | 14


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Ifipavilon - 2018. június by YZ Intézet - Issuu