Issuu on Google+

SZABAD SZELLEMBEN SZABÁLYTALAN OTTHON

A VARÁZSLÓNŐ CSÖPP KIS PALOTÁJA Látogatás a hölgynél, akinek neve „szeretetteljes hercegnőt” jelent saját anyanyelvén, horvátul. Talán ezért sikerült számtalanszor újraszületnie, a háborúból megmenekülve új életet kezdenie itt nálunk, második hazájában. SZÖVEG: BÖJTÖS KINGA ◆ FOTÓ: SCRIPT FOTO

A néhai összes válaszfal elbontását, a háromlépcsős szinteltolást, a rendhagyó falszíneket és burkolásokat próbálták ugyan megérteni a mesterek, ám a kivitelezés finomabb részeit Buba saját kezűleg végezte Az örökifjú, rendkívül kreatív tulajdonos az egyedi ruhák és nyakékek mellett a gazdák öltözékéhez illő ebruhákat is tervez, melyeket saját kutyusain tesztel

Buba Ljubica egyetlen szobányi lakásában annyi a látnivaló, amennyi egy kastély keleti és nyugati szárnyának összes emeletén együttvéve. Nem könnyű ide bejutni, mert az előre regisztrált látogatók egymásnak adják a kilincset, de ennek okáról majd később. A felújításban reménykedő 120 éves belvárosi gangos bérház sötét-szűkös hátsó lépcsőházában botorkálok felfelé, mikor Buba széles mosollyal ajtót nyit. Piros és narancssárga fényszőnyeg zúdul kifelé a lakásból és végigfolyik a megkopott lépcsősoron. A kint és bent látványának kontrasztjától kicsit megszédülök. Bár Magda barátnőmtől – akit

70 Lakáskultúra

„Koronaékszerek a gyömbérpalotából” címmel már bemutattam e rovat hasábjain – kaptam némi előzetes hangulatjelentést Buba otthonáról, a valóság mégis alaposan felülmúlja magát. A két barátnő – mester és tanítványa – együtt szorgoskodott a Svájcból hazatelepült Magda pesti otthonának kialakításán, így a gyömbérpalota merész színei, burjánzó motívumai visszaköszönnek az itt és most elém táruló enteriőrben. Tízszeres dózisban, negyedannyi négyzetméteren, mesteri kivitelezésben. Mialatt Buba a konyha határait kijelölő ónémet tálaló mögötti étkezőben teázásra invitál, megismerkedem a lakás

A háromszor megkeresztelt, ortodox szerb anyától, katolikus horvát apától származó, zsidó pótszülőknél nevelkedett, nehéz sorsú Buba mára a félelem nélküli, szeretetvezérelt életvitel képviselője

A válaszfalakat nélkülöző helyiségek határait bútorok és függönyök jelzik. A falakból kibukkanó, régi vascsövek kiváló karnisokká és lámpatartókká váltak. A barokkos hangulatú miliőben antik és egzotikus kiegészítők, utazások emlékei kavarodnak

Lakáskultúra 71


SZABAD SZELLEMBEN SZABÁLYTALAN OTTHON A szecessziós tálaló – azaz a konyha – a hatvan négyzetméteres otthon markáns darabja, mely mögött ónémet étkező húzódik. A díszes oszlopot Buba mintázta gipszből

Gaudí és Hundertwasser útmutatásait követve Buba sem spórolt az organikus formákkal, a szabad színkeveréssel és a felületeket díszítő rendhagyó anyagokkal

A három kölyökdakszli jól tűri a törékeny antikokat és a folyamatos vendégjárást, a különös energiákkal megáldott gazdájukhoz érkezőket

összes kölyökkutyájával. Mindhárman egy nagy, csíkos párnán lustálkodnak, de ha sétáról van szó, nincs testvériség. A legszebb kutyarucira hajt mindegyik, amiben a Váci utcai közönségnek domborítanak. Imádnak öltözködni, megőrülnek a gazdájuk által tervezett eb-esőkabátokért, vagány fejkendőkért vagy pamut kezeslábasokért. Laza, de mindig naprakész dandy stílusú városi dakszlik, saját designerrel, aki egyben a kenyéradó gazdi. Sétáltatónak pedig a kamasz Dávidot, vendéglátóm fiát használják. Bubát még előző, horvátországi életében érdekelte a divat- és látványtervezés. Nevelőszülei sokáig nehezen

72 Lakáskultúra

tudták értelmezni a túlságosan is sokoldalú kislányt, akiből megállíthatatlanul áradtak az ötletek és folyton valami rendhagyó projektbe ásta bele magát. Majd képzőművészeti tanulmányai után kulturális újságíróként és pedagógusként is dolgozott, de a festés, varrás, tárgytervezés mindig a hobbija maradt. Egyedi alkalmi ruháit és ékszereit sokan ismerték már akkor, mikor a délszláv háború az ő életét is derékba törte. Menekülnie kellett. Spanyolországba indult, s a magyar fővárosig jutott. Három bőrönddel, egy kutyával és nyelvtudás nélkül a pesti rakparton ücsörögve döntötte el, hogy nálunk marad és újrakezd. Az 1991-es év óta eltelt,

Itt minden én vagyok… – vallja a tulajdonos a személyes emlékeket idéző bútorokról és az ajándékként hozzákerült tárgyakról

A lakásból kiszabadult belvárosi kutyusok mindig az alkalomhoz illő dresszkódot követik rakparti sétáik során. A színes kezeslábas a kedvencük, melyhez a sapkákat most otthon hagyták

Lakáskultúra 73


SZABAD SZELLEMBEN SZABÁLYTALAN OTTHON Számtalan korszakból és helyszínről származó antik bútorok és míves tárgyak a művészetkedvelő Buba egyterű lakásában. Nagyot nézne az egykori tulajdonos, Kamilla néni, az apáca

A parányi mellékhelyiséget egy lépcsőfok választja el a jelzésszerű előszobától. A parapetfal tetején mosdó, túloldalán fürdőszoba található

A díszes fürdőszobát mozaikos parafa burkolat öleli körül. A fürdőkádból csak egy karnyújtásnyira van az éjjeliszekrényke, mely egyben piperetároló is

sokszor teljesen kilátástalan, máskor csodába illő eseményekkel teli időszak, azaz Buba második élete egy külön regényt tenne ki, remélem, megírja egyszer. Élvezem, hogy boldogulok! – vallja most is a végtelen akaraterővel és optimizmussal megáldott nő, aki számos költözés után varázslatos otthont teremtett e hatvan négyzetméteres, néhai siralmas állapotú cselédlakból. S bár formabontó elképzeléseit kevés mesteremberrel sikerült megértetni, másfél év alatt mégiscsak elkészült a rendhagyó fészek, mely azóta is folyton változik. Tárgyak és bútorok jönnek-mennek, legtöbbjük ajándék formájában érkezik és távozik.

74 Lakáskultúra

Buba barátainak és rajongóinak se szeri, se száma, gyakorlatilag sosincs egyedül. Különleges empatikus képességeinek és átélt élettapasztalatának köszönhetően rengeteg embernek segít az újrakezdésben, félelmeik és kétségeik legyőzésében. Maradék szabad óráiban a legújabb kutyakosztümök modellezésén dolgozik, új ékszereket kreál, kosárlabdameccsen a nagyfiának szurkol vagy lakberendezési tanácsokat ad barátnőinek. Aki nem hisz a csodákban és saját magában, másszon fel a hátsó lépcsőn az elvarázsolt kis kastélyba, ahol magam is választ kaptam jó néhány kérdésemre, pedig időm sem volt feltenni őket…


A varázslónő csöpp kis palotája