vizitkártya
Hagyom, hogy meséljen ôszi vizit a vidéki házban, ahol a konyhában és a mûteremben finom történetek születnek naponta, miközben avitt tárgyak, kukázott lomok kéredzkednek kortárs kéziratok lapjai közé. S ahogy a kocsonyából ízes fabulát forral, az öreg épület szobáiba is mesés miliôt kanyarít a háziasszony. Szöveg: Böjtös Kinga | Fotó: Script Stúdió
74
S
zegedi Katalinnal, a magyar meseillusztrátorok állócsillagával nagyjából két éve egyeztetjük a vizitálást, de a ráérős beszélgetést mindig elhalasztja valami. Hol legújabb könyvét kíséri nyomdába, vagy saját kiállításán sztorizgat, hol éves mesenaptárját készíti, vagy workshopot vezet, hol gyerekfesztiválra hívják, vagy svéd fordítást felügyel, de Katalin tempóját nem lassítja az idő. Így kész ajándék ez a fél délután, amikor ízletes pástétomait teszteljük kerti étkezőjében és a megszokott, indíttatásról-hitvallásról -tervekről szóló életrajzi riport helyett inkább saját otthonának meséjét – a felújítás kalandját, sőt a „nyitott napok” forgatókönyvét is – megtudhatjuk tőle. – A családi legenda úgy szól, hogy ezt a gyönyörű házat a kisfiunknak köszönhetjük. Hisz vele, a harmadik gyermekkel kezdtünk házat keresni budapesti lakásunk után. Elsősorban régi házat szerettünk volna, mert azt a hangulatot, amit egy időrágta épület nyújt, azt a legszebb új ház sem tudja megadni. Már a kilencedik hónapban voltam, amikor álmainkat részben feladva egy szentendrei házat készültünk lefoglalózni, azonban az a bizonyos másnap máshogy alakult. A kisfiam aznap született meg. A férjem lemondta hát az alkut, és kezdődött elölről a házkeresés. A családom aztán egyik nap hatalmas lelkesedéssel rontott be hozzánk a kórházba: megtaláltuk álmaink otthonát, egy régi házat a Duna másik oldalán! Innentől fogva aztán felgyorsultak az események. Az ódon házban, amit megvettünk, akkor 75