Lettország - Latvija Lettország a három balti ország egyike mely gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A „Balti államok” megfogalmazás nem jelent semmiféle gazdasági vagy politikai szövetséget az országok között, egyszerűen csak a földrajzi elhelyezkedésre utal. Lettország legnagyobb kincse az érintetlen természet, az ország területének 44%-át erdő borítja, amelyben több farkas él, mint Észak-Európában összességében. Fő folyója a több mint 1000 km. hosszú Daugava, melyről Rettegett Iván az alábbiakat mondta: ”Partja ezüstből, medre aranyból van”. Lettország csak a XX. században lett független, korábban a német Kard testvérek Lovagrend uralma alatt állt, majd Oroszország befolyása alá került. Korábban Livónia néven emlegették ezt a területet, a lívek egy finnugor népcsoport, mely mára jelentéktelenné zsugorodott. A második világháború kirobbanásakor először a szovjet csapatok foglalták el Rigát, majd 1941-ben a németek, és csak 1944-ben került ismét a Vörös Hadsereg kezére. A szovjet idők után 1990. május 4-én kiáltották ki a független Lett Köztársaságot. Az országban 2,4 millió ember él, ebből csak 52% a lett. Az oroszok alkotják a legnagyobb kisebbséget, rajtuk kívül fehéroroszok, ukránok, lengyelek és litvánok élnek itt. A lakosság nagy része protestáns. Az oroszok sokáig tartó uralma alatt is sikerült saját kultúrájukat megőrizni, amire a legtöbben nagyon büszkék. Az oroszokat “megszállóknak” tekintik, nem kaptak állampolgárságot, csak ha vizsgát tesznek a lett nyelvből. Eddig a lettek tanultak oroszul, most az oroszok lettül. „Tempora mutantur” – változnak az idők. 2004 óta Lettország az Európai Unió tagja, hivatalos pénzneme 2014 januárjától az Euró.