Pompei

Pompei Pompei, az ókori római romváros Campania olasz tartományban, Nápoly mellett, a Vezúv lábánál található. Neve az oszk „pompe” (öt) szóból származik, ami a területen lévő öt forrásra utal.

Történelem: A várost az oszkok alapították az i. e. 6. században, a Vezúv egyik régi kitörése során keletkezett lávatalapzaton.

A jelentős stratégiai és kereskedelmi útvonalon fekvő település gyors fejlődésnek indult és később a Nápolyi öbölben letelepedő görögök fennhatósága alá került, akik az etruszkokkal háborúztak a város birtoklásáért. Addig győzködték egymást, amíg a „szamniszok” el nem zavarták őket és újjáépítették a várost. A régészeti ásatások számos szamnisz építményt és egyéb kulturális emléket hoztak napvilágra.

Pompei csatlakozott a campaniai városok Róma elleni szövetségéhez, ennek az lett a következménye, hogy Róma leigázta a várost és Colonia Cornelia Veneria Pompeianorum név alatt római kolónia lett.

I.e. 80.ban, Augusztus császár uralkodásának idején a város nagyszabású fejlesztéseken esett át ekkor épült fel az amfiteátrum, a központi úszómedencével, ugyancsak ekkor épült 25 városi kút, négy városi fürdő, valamint a várost vízzel ellátó vezetékrendszer. A településnek virágkorában mintegy 20 000 lakosa volt. Pompei és környéke a rómaiak egyik kedvenc üdülőhelye volt, számos villát is építettek.

A Római Birodalom egyik legpompásabb városa éli megszokott életét: polgárjai mindennapjait szerelem és politikai csatározás tölti ki, a katonák pedig őrzik az Örök Város dicsőségét. A számos fennmaradt freskó alapján betekintést nyerhetünk a lakosság életébe.

Pompei mindennapjai rendkívül mozgalmasak voltak, ezt a legkisebb, legjelentéktelenebb leletek is bizonyítják. Példa erre Sirico háza bejáratánál talált felirat „Salve, lucru”, melynek jelentése Isten hozott pénz, amely humorosan jelzi, hogy az épület tulajdonosai kereskedők voltak.

A boroskorsókon, talán a világ elsõ marketinges szójátéka olvasható: Vesuvinum, amely a Vesuvius (=Vezúv) és a vinum (=bor) latin szavak kombinációja. A Via dell’Abbondanza épületein korabeli latin nyelvű graffitik is láthatók.

Pompei és a környező települések lakói hozzászoktak a gyakori földrengésekhez, amelyek nem keltettek pánikot, a virágzó város lakói nyugodtan tették a dolgukat. A természet erőinek első komoly figyelmezetése Kr. után 62.-ben érte a települést.

Február 5-én a nép Augustus császár ünneplésére készült, amikor a délutáni órákban hatalmas földrengés rázta meg a várost, mely az utólagos becslések szerint 7,5-ös (Richter-skála) erősségű lehetett. A rengést általános pánikhangulat követte, számos templom, lakóház, híd elpusztult és az olajlámpák által okozott tüzek csak fokozták a riadalmat.

Lassan normalizálódott az élet és megkezdték az újjáépítési munkálatokat, de a földrengés által okozott teljes kárt nem sikerült felszámolni. A leomlott falakat újra felhúzták és élték tovább mindennapi életüket. A földrengés és a Vezúv között nem sejtettek semmiféle összefüggést. Azt tudták ugyan, hogy tűzhányó volt, de már évszázadok óta nem működött.

A kitörés: Még javában folytak a helyreállítási munkák, amikor i.e. 79-ben a Vezúv hirtelen életre kelt, és bekövetkezett a történelem egyik legpusztítóbb vulkáni kitörése.

Az ifjú Plinius írásaiban olvashatjuk: "...A hegy fölött furcsa nagy felhőt lehetett látni, amely nőttön-nőtt. Több ezer méter magas füstoszloppá magasodott majd, szétterült. Olyan volt, mint egy nagy lombos fa. Éjszakára már a Vezúvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel. A gyakori földrengéstől a házak meginogtak.

A szabad ég alatt pedig a tajtékkövek hullásától kellett tartani. Másnap sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor. A hamu egyre sűrűbben hullott, beborított mindent. Ez az eleven lázálom így tartott órák hosszat. Végül füstté, köddé finomulva eloszlott..."

Plinius leírása történelmi és vulkanológiai szempontból egyaránt klasszikusnak számít a maga nemében. Egyúttal a legmegbízhatóbb ókori forrás egy tűzhányó kitöréséről.

A Vezúv felrobbant kráteréből kövek, vulkáni hamu és por lökődött ki, és borította be a Nápolyiöböl délkeleti partvidékét. Pompei végzetét nem a láva, hanem a vulkáni hamu és az úgynevezett lapilli okozta, amelyek a vulkáni kitörés során a kráterből kihányt apró, mogyoró- vagy diónagyságú kőzetdarabok.

Az emberek halálát elsősorban a kiáramló mérges gázok okozták.

Pompei feltárása: A kitörés óriási változásokat eredményezett. A Vezúv szabályos kúpjából csupán egy darabokra tört csonk maradt. A város szinte teljesen elborította a vulkáni hamu és a lapilli.

Pompei első megtalálása teljesen véletlenszerű volt. A Sarno folyó szabályozási munkálatai során bukkantak fel az első falmaradványok.

A kőbedermedt várost a 19. század közepén kezdték feltárni és bemutatni a közönségnek.

Pompei újra felébredt évszázados álmából és a látogató ma nyugodtan sétálhat az egykori utcákon. Feltárult a Római Birodalom egy gazdag korszakának művészete, mindennapi élete.

A várost a régészek kilenc körzetre, régióra osztották, ezeket római számok jelölik. A régiókat tovább osztották háztömbökre, melyek arab sorszámot kaptak. E két szám segítségével tudjuk meghatározni, hogy éppen hol vagyunk a városban. Mostanra a város közel kétharmadát már kiásták.

Az ókori város a Porta Marinán át közelíthető meg, amely Pompei hét egykori kapujából az egyik.

A több méteres vulkáni hamuréteg jó állapotban őrizte meg épületeinek romjait, amelyek közül kiemelkedik a fórum együttese, a bazilika, több fürdő, a kis és nagy színház, az amfiteátrum és nagyszámú előkelő lakóház.

A Forum, a városfallal körülvett település délnyugati részén helyezkedett el. Az eredetileg szabálytalan négyszög alaprajzú piacteret az i. e. II. században három oldalról kétszintes oszlopcsarnokokkal vették körül. A földszinten dór, emeletük ión oszlopokat láthatunk. A tér északi oldalát Jupiter temploma zárta le.

Az Amfiteátrum: Az ellipszis formájú aréna hat méterrel van a város szintje alatt. A kiásott földet pedig az épület nyugati felének megtámasztásául használták. A 20ezer nézőt befogadó aréna falain harci és vadászati jeleneteket láthatunk.

A feltárt korabeli épületek, lakóházak kialakításából, díszítéséből következtethetünk az egykori római polgár foglalkozására és anyagi helyzetére.

Az utcákat nagy kőlapokkal burkolták, a járókelők számára járdákat és ókori zebrákat alakítottak ki.

Az egyik legnagyobb feladat volt a város lakói számára, a szükséges vízmennyiség biztosítása.

Kutak ásása nehézkes volt, nagyon mélyre kellett fúrni. A korabeli ólomból készült vízvezeték maradványai ma is megcsodálhatóak.

A közfürdők (thermák): A római civilizáció ragaszkodott a mindennapi tisztálkodás nyújtotta higiéniához és számos közfürdőt építettek.

A minden igényt kielégítő thermákban találunk testgyakorló teret (palaestra), férfi, illetve női fürdőket, és szabadtéri medencéket is.

A fürdők vetkőző teremből (apodyterium), langyos vizű teremből (tepidarium), meleg fürdőből (caldarium), hideg medencéből (frigidarium), és helyenként gőzfürdőből (sudatorium) álltak.

A meleg fürdőtermeket központi fűtéssel látták el, ami szintén római találmány.

Az ásatások során különleges üregeket találtak, melyeket híg gipszpéppel kiöntve döbbenetes formákat kaptak. Testet öltöttek a katasztrófa áldozatai.

A Vezúv kitöréskor a forró hamu gyorsan betemette az áldozatokat. A kitörést követő eső hatására a kissé megduzzadt hamu kemény masszaként vonta be a testeket, mintegy természetes öntőformát készített róluk.

Láthatjuk, hogy a szerencsétlenül járt áldozatok a szájuk elé teszik a kezüket, próbálják megszűrni a levegőt.

Ókori prostitúció: Pompei feltárása során napvilágra kerültek az „ősi mesterséget”ábrázoló falfreskók is. A katasztrófa idején a Római Birodalom az aranykorát élte, sokan megfordultak a városban, akiknek igényük volt az ókori bordélyok (lupanarok) szolgáltatásaira, és még nem említettem a katonaságot. Több száz graffitinek köszönhetően, sok prostituált neve is ismert. A prostituáltak többnyire rabszolgák voltak.

Befejezés: A Vezúv 79-es kitörése félelmet keltett az emberekben, védtelennek érezték magukat a természet mérhetetlen erejével szemben.

A Pompejiben elpusztultak számát a leletek alapján 1250-1500-ra becsülik. A kitörés után több méter vastagságban fedte be a hamu és a vulkáni törmelék a településeket. A feltárt város, a halhatatlanságot és az örökkévalóságot idézi.

A nagyszámú lelet legértékesebb darabjait ma a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik.

Nézzünk meg egy rövid videót: https://www.youtube.com/watch?v=WrNmqPw5Tv8&feature=youtu.be

2014 augusztus

Készítette: Vincze Péter