Mandrogi az orosz falu A település a Szvir folyó mentén, a Ladoga és az Onyega tavak között fekszik. A folyó az Onyega tóból ered és a Ladoga tóba torkollik. Régebben a hajózást a torkolatban zátonyok nehezítették, a monda szerint itt még Nagy Péter cár hajója is zátonyra futott. El is nevezték rögtön „Cári zátony”-nak. Egy másik legenda szerint a zsiványok egy világítótoronyban laktak, és a Ladoga felől érkező hajókat kirabolták. Egyszer hatalmas viharba kerültek, és félelmükben mindent megígértek, még azt is, hogy becsületesek lesznek és építenek egy kolostort. Annyi bizonyos, hogy a XVII. századik valóban állt ott egy kolostor. A folyó ma már biztonsággal hajózható, az árakat látva, rablóktól csak a kikötőkben kell tartani. A folyó partján fekvő Mandrogi tipikus észak-orosz skanzen jellegű középkori falu, az eredeti formájukban helyreállított faházakban a korabeli mesterségeket mutatják be. Számomra kicsit giccsesnek tűnt, angol neve „Giccs village” lehetne.