Brüsszeli látnivalók A flamand – vallon ellentét a jellemző, kivéve Brüsszelt, amely egy multi-kulti város, több a bevándorló, mint az őslakos. A királyi család nem hajlandó megtanulni flamandul. Ha egyszer szét is szakadna Belgium vallon és flandria országrészre, Brüsszel nem tudnák, hogy hova tartozzon. EU negyedben az európai bürokraták csak angolul beszélnek. A belga szövetségi állam három régióból áll: északon Flandria, délen Vallónia, és a kétnyelvű főváros, Brüsszel. Jelentős még a német ajkú kisebbség, valamint a különböző nemzetiségű bevándoroltak, és Brüsszel európai főváros jellegéből adódóan a nemzetközi politikusi, hivatalnoki réteg, a hozzájuk kapcsolódó siserehaddal együtt. Jules Destrée belga író és politikus 1912-ben Alberthez a belga királyhoz, intézett egy levelet, benne a szállóigével: „Sire, il n’y a pas de Belges” - Felség, belgák nincsenek. Vannak flamandok és vallonok, limburgiek és brabantiak, antwerpeniek és luikiek, és valahol ezen népek közepén fekszik Brüsszel, ahol a brüsszeliek élnek. Ezeknek a véletlenül egy országhatáron belül élô embereknek egy része olyan nyelvet beszél, mely sokat hallgatva némileg a hollandra hasonlít, és melyet a könnyebbség kedvéért a „flamand” névvel illetnek. Egy másik részük valami olyasmi nyelven fejezi ki magát, ami talán a francia: „halandzsavallon”, Brüsszelben pedig egy vegyesfelvágottnyelvet beszélnek, amit „kétnyelvűség”-nek neveznek, és amely szúette hollandból és penészes franciából áll. Most már egyre nehezebb eldönteni, hogy ki az „igazi belga”. A régi vicc szerint egy népszámlálás során felkérték egy település lakóit, hogy a flamandok álljanak balra, a vallonok meg jobbra. Néhány tanácstalan (gyémánt) kereskedő megkérdezte: És az igazi belgák hová álljanak? A rossznyelvek szerint, Brüsszel legnagyobb előnye, hogy közel van hozzá Párizs, London és Amszterdam. Valóban nehéz felfedezni a város igazi arculatát a sok nemzetközi politikai, gazdasági és katonai szervezet hatalmas apparátusa rátelepszik a városra, és elrejti valódi értékeit. A fő látnivalók lenyűgöző szépsége mellett, a mellékutcák koszosak, összefirkált falak, kéregető hajléktalanok is jellemzőek. Budapest sokkal tisztább város.