Page 1


Barcelona A város fekvése lenyűgöző, egyik természetes határa a Földközi-tenger partja, a másik a Collserola hegylánc, illetve a Besós és Llobregat folyók által körülölelt terület. A legenda szerint a várost egy karthágói hadvezér alapítja i.e.218-ban Barcino néven, az óvárosban látható felirat is ennek állít emléket, és láthatjuk a régi városfalakat is.

A római kori Barcino elrendezését, kialakítását és a mindennapi életét a Történelmi Múzeum alagsorában, eredeti formában láthatjuk. Lifttel időben visszautazhatunk a római időkbe.


A katalánok autonóm tartományának (Generalitat de Cataluna) saját parlamentje és kormánya van. Nyelvük használatát Franco tábornok a polgárháború után betiltotta, de 1979 óta ismét hivatalos nyelv a spanyol mellett. Az önálló katalán nyelv, nemzeti büszkeségük egyik alapja. Spanyolország legfejlettebb régiója. Ennek egyik oka talán a katalán nemzeti büszkeség, a katalánok ugyanis szorgalmas, öntudatos, tettre kész, jó kereskedelmi érzékkel megáldott vidám emberek. Barcelona, Spanyolország második legnagyobb városa, Katalónia fővárosa, s örök riválisa a spanyol főváros Madridnak. Lakossága meghaladja a 3 millió főt. Itt van a katalán kormány székhelye és a város mindig is a katalán önállósulási törekvések jelképe volt. A középkorban a Földközi tenger fővárosa volt. A város címere:

A gyarmati idők gazdagságát a díszes paloták és más épületek, valamint a templomokban felhalmozott kincsek testesítik meg. 1992-ben itt rendezték az olimpiát, a Montjuic hegyen. Barcelona modern város, a korszerű várostervezés egyik legjobb példája. Nevezetességeit, Gaudi gyakran meghökkentő, a szokásos építészeti konvencióktól teljes mértékben eltérő alkotásai jellemzik. De a város modernizmusa nem merül ki az épületeiben: az utcai lámpák, az erkélyek, és Barcelona számos más eleme ezt a légkört erősíti. Tágas sugárutak, a napsütötte terekbe torkolló sikátorok útvesztői, és a kedves, vidám katalán emberek, ez mind Barcelona.


Barcelona madรกrtรกvlatbรณl


Antoni Gaudi: A katalán művészet kiemelkedő alakja, hitvallása, miszerint a „természetben nincsenek egyenes vonalak”, építészetének jellegzetes stíluseleme volt. A fény építészének is nevezték. A Sagrada Familia: / A Szent Család Engesztelő Temploma / Gaudi életművét, a hatalmas templomot 1882-ben kezdték el építeni, s ha egyszer elkészül, a világ legnagyobb római katolikus bazilikája lesz. Az épület az organikus építészet mintapéldája, de szecessziós, sőt kubista jegyek is találhatók rajta. Kívülről a világ leglátogatottabb építkezésének mondhatjuk, hiszen valójában építési terület, ahol évente mintegy 3 millió turista keresi fel. Nézzünk meg egy videót a templomról: http://www.youtube.com/watch?v=k4YrKGJmBoY

Gaudi három homlokzatot tervezett:  A keletre néző a Születés Kapuja  Az északi a Feltámadás Kapuja  A nyugati a Szenvedés Kapuja


A Születés és a Szenvedés homlokzat


Belül, csodálatos égbetörő, hiperboloid formák, finoman csipkézett világító rozettákon beáradó fény, a festett ablakok visszatükröződő szín-kavalkádja elvarázsolja és lenyűgözi a látogatókat.


Az oszlopok erdő képzetét keltik, a falevelek, mintha egy erdő lombjaival borítanának be mindent.


A katedrálist neogótikus stílusban kezdték építeni, amikor egy évvel később Gaudi bekapcsolódott a munkába, áttervezte az egészet, de néhány ilyen stílusú elem megmaradt. Később a parabola íveket akarta alkalmazni, de végül is ezt elvetette, és a hiperboloid formák mellett döntött. Építészetében a természetes íveket követte, mottója: „a könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk.” A templom alagsorában lévő múzeumban sok részletet ismerhetünk meg. Például, Gaudí különböző súlyú zsákocskákkal modellezte az ívek teherbírását. Fantasztikus ötlet!!!.

Ha elkészül, a világ legmagasabb temploma lesz, és 18 toronnyal fog rendelkezni. A legmagasabb toronyba 400 csigalépcsőn lehet feljutni. A tornyok a 12 apostolt jelképezik. A tervek szerint 2026-ra, Gaudi halálának 100. évfordulójára fejezik be építését. Amikor Gaudit a rendkívül hosszú kivitelezésről kérdezték, ő állítólag csak ennyit mondott: "Az ügyfelem nem siet." Az építkezés lassúságára az a magyarázat, hogy a templom megálmodója adományokból fedezte a munkálatok kezdeti szakaszait és ez a szokás a mai napig megmaradt. Japánok is támogatják az építkezést, akik Gaudit, a katalán Van Gogh-nak tartanak.


A Szent Család templomot XVI. Benedek pápa 2010. november 7.-én szentelte fel, és nyilvánította bazilikává. Ebből az alkalomból misét is celebrált, amely a templomban tartott első szentmise volt. Barcelona többek között Gaudi csodálatos épületeivel vonzza a látogatókat. Nézzünk meg egy videót a Gaudi tervezte épületekről: http://www.youtube.com/watch?v=bTZPHs1kUwA Gaudi több más alkotásához hasonlóan, a Sagrada Familia is a Világörökség része. Időskorára a művész magányos, befelé forduló emberré vált. Nincstelen öregemberként halt meg, egy villamos ütötte el, és az emberek hajléktalannak vélték, és egy közkórházba szállították, ahol 3 nap múlva meghalt. Utolsó útjára több mint 10ezer ember kísérte el. A templom egy kriptájába temették el.

Antoni Gaudi önarcképe


A Güell Park: A Muntanya Pelada hegyoldalban lévő Güell park szintén Gaudi alkotása. A park, a Szent Család templomához hasonlóan, az UNESCO Világörökség része. A kert névadója, Eusebi de Güell eredeti elgondolása alapján egy parkos kertvárosi városrész kialakításával bízta meg Gaudít, ám az épületek közül csak kettő készült el.


Gaudi eredetileg egy "lakóparknak" szánta, azonban senki sem akart itt lakni. Így végül maga Gaudi költözött ide családjával. Az épületek, a sétányok, és a lépcsők, mind-mind egy rendkívül különös fantáziavilághoz hasonlítanak, ezt nehéz leírni, ezt látni kell!


Mozaikból kirakott padokon lehet pihenni. A tér oszlopokon áll, a közepük lyukas, és elvezetik a téren összegyűlt vizet egy föld alatt víztárolóba, ahonnan az egész parkot locsolják.


A Casa Batlló: A híres Gaudi épület szintén a világörökség része, a híres barcelonai sugárúton, a Passeig de Gracián található, amelyről önállóan is érdemes megemlékezni.


A Casa Battlóra nézve úgy tűnhet, hogy a tervezők célja nem más volt, minthogy az egyenes vonalakat teljes mértékben mellőzzék. A természetes formák, a fények és árnyak fantáziajátéka.


A Casa Miliá / La Pedrera / Gaudi utolsó lakóháza, melyet egy gazdag textilgyáros, Roger Segimon de Milá megrendelésére tervezett, és 1905-től 1907-ig épült. A mester úgy hívta, hogy:”ének a kőben”. A lift csak minden második emeleten áll meg, így kényszerítve a lakókat, hogy megnézzék a ház többi emeletét is.


A tetőn lévő kémények pedig a szürrealista szoborművészet előfutárainak számítanak, úgy néznek ki, mint a Csillagok háborújában a katonák. A Casa Milá gyakorlatilag mindennek az ellenkezője, mint amit szokványos építészetnek ismerünk, sehol egy egyenes vonal, minden lekerekített és gömbölyű. Érdekesség, hogy a Casa Milát terv nélkül, csupán vázlatok alapján építették fel.

Gaudi két épületén kívül más fantasztikus alkotások is találhatóak itt. A 20. század első felében épült házak lakói Barcelona leggazdagabb polgárai voltak.


A La Rambla: Barcelona leghíresebb sétánya a Paza de Catalunyától a tengerpartig húzódó La Rambla melyen a nap minden órájában olyan tömeg hömpölyög, mint nálunk az ötvenes években a körúton.


A Catalunya tĂŠr

A La Rambla kezdete


A neve egyébként azt jelenti arabul, hogy áradás, mert egy kiszáradt patak helyére épült, melyet a középkorban köveztek le. Korábban öt részre osztották a sétányt, ezért hívják Las Ramblas-nak is. Frederico Garcia Lorca a híres spanyol költő és drámaíró azt mondta a La Ramblá-ról, hogy jó lenne, ha ez az utca sose érne véget.


Az alaposan megcsonkított platánokkal szegélyezett sétányon apró kioszkok, mutatványosok, néhány euróért különféle trükköket bemutató élőszobrok és kávézók váltogatják egymást. Az utca egyik érdekessége, a virág és mandula árusok, melyek évszázadok óta működnek itt és azóta is egy – egy család birtokában vannak.


Itt találjuk a Font de Canaletest, mely egy a 19. században épült kút, melynek, ha iszol a vízéből, biztos, hogy visszatérsz a városba.

A La Rambláról nyílik a Placa Real klasszicista jellegű árkádos tér a Három Grácia-szökőkútjával és Gaudí kovácsoltvasból készült lámpáival.


A La Rambla déli végén találjuk Barcelona másik visszaköszönő jelképét a Kolumbusz-emlékművet, a hasonló nevű tér közepén. A 60 méter magas oszlopon álló, 1888-ban készült szobor egészen közelről is megcsodálható, ugyanis az oszlop belsejében parányi lift viszi fel a látogatókat a kilátószintre, ahonnan gyönyörű a kilátás.


A legenda szerint eredetileg azt szerették volna, hogy Kolumbusz Amerika felé mutasson, de aztán meggondolták magukat a városatyák, hiszen ez esetben a város, és Spanyolország belseje felé mutatott volna, ezért inkább Líbia felé mutat, és a hátát mutatja Spanyolországnak. Állítólag ez is egyfajta tiltakozás Katalónia önállóságának korlátozása ellen.

A szobor mögötti kikötőben modern bevásárló- és szórakoztató központ épült, ahol a hangulatos éttermek, kávézók és diszkók mellett egy óriási akváriumot is találhatunk.


Barcelona Akvárium: Barcelonában van egy mondás, miszerint “Ha nem voltál az Akváriumban, nem voltál Barcelonában”. Az itt található akvárium, Európa legnagyobbja. Különlegessége a 80 méter hosszú víz alatti alagút, amin átsétálva cápákban, rájákban és más halakban gyönyörködhetünk. Nézzünk meg egy rövid videót: http://www.youtube.com/watch?v=0G7kU0_pZOc


A Montjuic hegy: A Barcelona városközpontjához közel található 213 méter Montjuic (a zsidók hegye) rengeteg látványosságot kínál. Itt láthatjuk a Katalán Nemzeti Múzeumot, az olimpiai falut, az olimpiai stadionnal együtt, és a Castell de Montjuic hatalmas erődítményét.


A dombon számos gyönyörű kert, és park is van, fantasztikus kilátással a városra.


A Montjuic kiemelkedő látványossága a mágikus szökőkút. A hétvégi estéken a táncoló, zenélő szökőkutak a zene ütemére változtatják színeiket, és formáikat. A víz- és a színek káprázatos kavalkádja a gyönyörű környezetben egyedülálló élmény. Nézzünk meg erről egy videót: http://www.youtube.com/watch?v=1D-mWEuQLSA


A Gótikus Negyed: Barcelona gótikus negyede az óváros része. A római kori Barcino városfalának maradványai mellett, számos középkori épületet is láthatunk itt. A gótikus negyed egy labirintusra emlékeztet: a szűk, kanyargós utcák terekbe nyílnak, melyek különleges, igazi középkori atmoszférát adnak a helynek. A központjában magasodik Barcelona első számú katedrálisa, melynek építése a 13. században kezdődött, de csak a 19. századra fejeződött be.


Helyén már a római időkben, 343-ban is egy bazilika állt ezt a mórok 985-ben lerombolták. A La Seu jelentése, a „Püspökség székhelye”, a letisztult gótika csodálatos remekműve. A katedrális Szent Euláliáról nevezték el, aki tizenhárom éves leány létér önként a keresztényeket üldöző bírák elé állt, megfedte őket gonosz vérbíráskodásuk miatt, és emiatt vértanúhalált halt. A templom alatti kriptában egy márvány szarkofágban nyugszik.


Itt látható az a medence is, amelyben megkeresztelték azt a 6 indiánt, akiket Kolumbusz magával hozott Amerikából. Külön érdekessége a belső udvara, ahol házőrző libákat tartanak, hogy hangos gágogásukkal elriasszák a nem kívánt látogatókat. A katedrális előtti téren vasárnaponként, délben, a Franco-diktatúra alatt betiltott tradicionális katalán Sardana táncot lehet megtekinteni. Nézzük meg videón is: http://www.youtube.com/watch?v=YpDskYM3lDY


A Santa Maria del Mar, A tengerészek temploma és az egyik leggyönyörűbb templom Barcelonában. A középkorban a katalán tengerészek Santa Maria kiáltással indultak rohamra. Fantasztikus az akusztikája, a hatperces késleltetéssel zengő visszhangok valósággal elárasztják a belső teret. A 14. században, egészen pontosan 1329 és 1383 között, gótikus stílusban épült. A templom túlélt egy földrengést, tűzvészt és talán az sem túlzás, hogy ma szebb, mint újkorában!


A Tibidabo hegy: A Barcelona északnyugati részén lévő, 512 méter magas Tibidabo-hegyről fantasztikus kilátás nyílik a városra. Nevét onnan kapta, hogy a katalán legenda szerint az ördög itt kísértette meg Krisztust, ezt mondta neki: "neked adom", latinul "tibi dabo". A Tibidabo tetején egy csodálatos katolikus templom, a Temple de Sagrat Cor áll, amely Barcelona nagy részéről látható.


FC Barcelona stadionja, a Camp Nou: Ha az interneten rákeresek Barcelona városára, oldalakon keresztül csak a focicsapatról szóló hírek jelennek meg. Ellátogatni a világ egyik legnagyobb múltú, és jelenlegi legjobb focicsapatának stadionjába mindenkinek óriási élmény. Kívülről nézve a stadion egy monumentális, de jellegtelen betontömeg, de belül minden csupa élet és nyüzsgés. A hatalmas méretek elképesztik az embert, az 1957-ben megnyílt stadionban 99 ezer néző fér el, és minden ülésről kitűnő a rálátás a pályára.

Ez a hatalmas érdeklődés meglátszik a Barca színeire festett műanyag székeken és a közlekedő utakon, de a gyepszőnyeg fantasztikus. A klub mottója: „Az FC Barcelona több mint klub”, hiszen világszerte 170ezer tagja van a szurkolói kluboknak. Az egyesület himnusza is sokatmondó: „no matter where we come from, a flag unites us in brotherhood” azaz, nem számít honnan jöttünk, egy zászló egyesít bennünket a testvériségben.


A modern Látogató központban pazar kiállításon ismerhetjük meg a klub történetét. A stadion előterében rögtön Kubala László egykori magyar sztár szobrát láthatjuk, de megemlékeznek az aranycsapatból a Barcához került Kocsisról és Cziborról, akik az ötvenes évek végének kiemelkedő játékosai voltak.

A múzeumba érve megismerhetjük a klub történetét, és láthatjuk az elnyert trófeák sokaságát. A pályához közelítve megnézhetjük a csapat célszerűen berendezett öltözőjét, masszás padokkal, jakuzzival, sőt még egy kápolna is a játékosok rendelkezésére áll, ha mennyei segítségre van szükségük.


A pálya gyönyörűen karbantartott, igazán öröm lehet ilyen helyen és körülmények között focizni. Voltunk a TV kommentátori állásokban is, még ebből a magasságból is nagyszerű a rálátás a pályára. A Barca milánói vendégjátékát egy igazi katalán kocsmából néztük meg, az azért kicsit meglepő volt, hogy mi voltunk a leglelkesebb szurkolók.


Még fényképet is készítettünk, és megengedtük, hogy Messi, a csapat sztárja is odafurakodjon közénk, bár megborotválkozhatott volna.

Nézzünk meg egy kis videót a stadionról: http://www.youtube.com/watch?v=yE1PptXGGyQ


Nevezetes épületek: A Katalán Zene Palotája Barcelona egyik legfontosabb modernista alkotása. 1997-ben az UNESCO Világörökség részévé választották. Ma évente több, mint fél millió ember látogatja.


Arc de Triomf: Barcelona diadalíve az 1888-as barcelonai világkiállítás főbejárata volt. Színes téglái a mór stílusra emlékeztetnek.


Szent Pál kórház: Lluís Domenech i Montaner alkotása szintén a világörökség része. Az 1901 és 1930 között katalán modernista stílusban épült, jelenleg a felújítása folyik a jövőben múzeummá alakítják.


Torre Agbar A modern épületek kedvelői nem hagyhatják ki a Torre Agbar megtekintését. A 144 méter magas felhőkarcoló építése 2005-ben fejeződött be. A tervező a formával, a földből feltörő gejzírt utánozta, de lévén a helyi vízművek épülete, akár egy csőtörést is jelképezhet.

Éjszaka az FC Barcelona színeivel van kivilágítva.


Palau Güell A palota Gaudi első alkotásainak egyike, a La Rambla mellékutcájában látható.


Parc de la Ciutadella: Barcelona központjának szinte egyetlen zöldterülete a 30 hektáros Parc de la Ciutadella, amely a katalán parlament épületének is helyt ad. A park egyik leghíresebb része a Cascada, egy monumentális vízesés, és szökőkút, amelyet a római Trevi-kút mintájára építettek.


A Passeig del Born Az elnevezés határt vagy korlátot jelent visszautalva a középkorban itt lebonyolított lovagi tornákra, de itt égtek az inkvizíció máglyái is. Később világi vesztőhely volt. Borzongtató érzés a véres történelmi helyszíneken járni, szerencsére, most sziesztázókat látunk csak.

A Plaza Felip Neri: A katedrálistól nem messze van egy apró tér, ahol a polgárháború idején Franco pribékjei templom előtt végezték ki a köztársaságiakat. A falak máig őrzik a golyónyomokat, ezzel örök mementóként emlékeztetve az utókort.


Az Aréna: Barcelonában már betiltották a bikaviadalokat, a régi arénában hatalmas bevásárlóközpontot létesítettek, de itt is kiálthatsz egy meglepett „ollé”-t, ha meglátod az árakat. A kilátás pazar.


Salvador Dalí: Azt mondják, az embert megbolondítja a Pireneusok felől fújó kegyetlen szél, a „tramuntana”. A szél bolondja volt a katalóniai Figueresben született Salvador Dalí, aki „kritikai paranoiának” nevezte sajátos szürrealizmusát. Jellegzetes, felfelé kunkorodó bajuszával fogta be a kreatív energiákat. Férfiúi díszét datolyagyantával vaxolta, hogy peckesen álljon, ennek a kezelésnek a negatív mellékhatásaként, állandóan lepték a legyek. Orosz feleségét Gala-t imádta, több képen meg is örökítette, a képen tigrisekkel láthatjuk.


Salvador Dali képein gyakran feltűnik az erotika. Nagyon szerelmes volt a feleségébe, szinte minden nőben Galát festette meg. A 20. század festői már egészen nyíltan ábrázolták a szexualitást, és a kezdeti szégyenlős romantikába a rútság, a kegyetlenség elemei is belekeveredtek. Jellemző, hogy Dali egy pénisz alakú medencét épített a házába. Egyébként a legtökéletesebb formának a tojást tartotta.

A Barcelonában található Dali múzeum is sok érdekességet tartogat a látogató számára. A látomásos rajzokat, festményeket nézegetve, eszembe jut, hogy a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól. Dali extravaganciája az egész lényében és munkásságában fellelhető. Delírium Dalinak is nevezték.


Joan Miró: Barcelona híres La Ramblára merőleges utcában, a Ferran-on található ez a Rialtó szálloda, melynek egy történelmi épület ad otthont. Ez az épület a híres katalán festő, Joan Miró szülőháza is egyben. A Joan Miró múzeum a Montjuicon található. Mirót egyébként a művészettörténészek nem tartják absztrakt festőnek. Nézzünk meg néhány képét, és el lehet dönteni, hogy mi az igazság.

Itt van egy másik híres képe, amelynek címe, „Egy férfi és egy nő, meg egy rakás ürülék”.


Picasso: A negyed egyik legérdekesebb látnivalója, a város egyik leghíresebb múzeuma, a Museu Picasso. Láthatjuk az első akadémikus festőként alkotott műveit, majd észrevehető Toulouse Lautrec és az abszint hatása.

A múzeumban művész korai időszakaiból, és a"kék korszakából" láthatunk festményeket.


A híres festő, itt a gótikus negyed egyik nyilvánosházában merített ihletet az „Avignoni kisasszonyok” című festményéhez.

Ezt a harsány és durva hatású nyilvánosházi jelenetet szokás az első kubista festménynek tekinteni. A fiatal Picasso rendszeres vendége volt a 4Gats azaz a Négy Macska étteremnek, ahol prostituáltak is gyakran előfordultak. Az 1897-ben alapított étterem és kávéház a régi Barcelona művészeinek törzshelye volt. Pablo Picasso itt rendezte élete első kiállítását. Ma az étterem étlapját Picasso festményei díszítik. Amikor ott reggeliztünk, gondoltam, hogy Picasso kedvencét kérem, de eszembe jutott, nehogy egy prostituáltat szervírozzanak, főleg, ha a mesterrel egyidős.


Érdekességek: Egy kis nyelvlecke: a siesta, az, amikor az emberek nem dolgoznak, a fiesta, pedig az amikor ezt még ünneplik is. Spanyolországban még a király sem építkezhet közvetlenül a tengerparton. Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének tiszteletére, minden évben rendeznek egy fesztivált, ahol a papok megáldják az autósokat, hogy ne érje őket baleset. Természetesen a sofőrök bőkezűen honorálják a papi áldást. Szent Kristóf volt, aki a gyermek Jézust átvitte egy folyón. Biztonság: Ezt a tanácsot bármelyik nagyvárosban adhatná az ember, mindenhol érdemes megfogadni, de sajnos Barcelonára ez még inkább igaz! Szinte azt is mondhatjuk: “Mindenki elveszt valamit Barcelonában!” vagy, ha nem akkor ellopják. Nagyon sok a zsebtolvaj, főleg a női táskák iránt érdeklődnek, de a férfiak sincsenek biztonságban. Szinte minden nyilvános helyen figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk az értékeinkre.

Egyéb: Az Eixample kerület egy kis részét "Gayxample"-nak nevezik, mert itt található a meleg vagy leszbikus bárok, szórakozóhelyek nagy része. Jártam már néhány szabadelvű városban, de ilyen nyílt homo-szexualitással még nem találkoztam. A fiúk az utcákon nyilvánosan csókolóznak és simogatják egymást. Rémálmomban már az is eszembe jut, nehogy kötelező legyen.


Ha ilyen alkotást látsz a városban, ne gondolj valamiféle futurisztikus, avantgárd szoborra, ez egyszerűen nyilvános vizelde férfiaknak. Csak bedugod a lyukba, és máris végezheted a dolgod, szemérmesen eltakarva a külvilágtól. A törpék és az óriások számára még nem tökéletes, de biztos vagyok benne, hogy a találékony katalánok ezt is megoldják.

A barcelonai tömegközlekedés: A barcelonai metró segítségével gyorsan, tiszta, és légkondicionált kocsikban lehet eljutni szinte bárhova a városban.


Ezen kívül Barcelonában természetesen buszok is közlekednek. Buszjegyeket a buszon is lehet vásárolni, metrójegyek pedig automatákban, vagy a metróállomásokon vehetők.

Ebben az időben rendezték meg a hagyományos „Marató de Barcelona” futást. A világ minden részéből közel tízezren futották végig a távot. Magyarok is voltak, lelkesen bíztattuk őket. A nagyon jó hangulatú verseny útvonalát úgy jelölték ki, hogy Barcelona minden nevezetessége belekerüljön, már akinek volt ereje városnézésre is. A kordonok mellett rengetegen bíztatták a futókat, helyenként rock-zenekarok lelkesítették őket, akik között a kisgyerektől az aggastyánig minden korosztály képviseltette magát. A versenynek valóságos népünnepély jellege volt. A maratoni futás egy szent őrület, minden tiszteletem a részvevőké!


Gasztronómia: A La Rambláról nyílik a város talán legjobb, de mindenképpen leghíresebb piaca, a La Boqueria sok „tapas” bárral. A tapas azt jelenti fedél, mert korábban a söröskorsók tetejére rakták. Valójában nem más, mint különféle ízesítésű apró falatkák, melyekre lehet bőségesen inni.


A La Boqueria, Barcelona legnagyobb piaca, egy hatalmas acélvázas csarnok, mely a nevét a /boc/, kecske szóból kapta, mert korábban kecskehúst árultak itt. Csodálatos, és különleges gyümölcsök valóságos szín és illatorgiája fogadja a látogatót, nem beszélve a hús és halválasztékról.


Halételeket, tenger gyümölcseit bőséges választékban találunk az egész városban, de érdemes ellátogatni a kikötő melletti Barceloneta valamelyik halvendéglőjébe.

Egyik kedvenc sörkorcsolya a Pa amb tomàquet a paradicsommal bedörzsölt kenyér, átitatva olívaolajjal. Egy aranyos kis történet: Hiteles források szerint valamikor az 1890-es években egy parasztember póréhagymát (calçot) akart sütni, de odaégette, mert túl nagy volt a tűz. Kidobni nem akarta, nem is merte, hisz katalán gazda nem dob el semmit. Elkezdte inkább lehámozni a szénné égett héjakat, s kiderült, hogy a szenes burok különleges, puha finomságot rejt, ami leginkább a friss spárgára emlékeztet. Azóta világraszóló népünnepély a kora tavaszi „calçotada“, a katalán újhagyma ünnepe.


Így néz ki egy tapas bár


Még egy ételt szeretnék bemutatni, ez az Arroz negro paella, mely abban különbözik a nálunk is ismert és kedvelt tenger gyümölcseivel ékesített hagyományos paellától, hogy a tintahaltól fekete színű az egész étel, ráadásul még elképesztően erős, mondhatni büdös halszaga van. Sok helyi specialitást szeretünk kipróbálni, de ezzel az étellel még a közös légtérben tartózkodás is gyomorforgató.

A katalánok szívesen isznak a sört, helyi borokat és sangriát, de saját pezsgőjük is van, amit előszeretettel fogyasztanak, ez a Kava a katalán pezsgő.

Ez Barcelona, a tenger, a tapas, a művészet és a kultúra jókedvű katalán fővárosa. Nézzünk meg egy videót az esti Barcelonáról: http://www.youtube.com/watch?v=Oy-J7BB_eHQ


Barcelona  

A katalán főváros építészeti szépségei, barátságos atmoszférája felejthetetlen élményt jelent minden látogató számára.

Advertisement
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you