
1 minute read
Fogathajtó és fõzõverseny


Advertisement
IV. Fogathajtó és Fõzõverseny

Nem is lehetne stílszerûbben zárni az Állatorvostudományi Egyetem tanévét – eltekintve persze a lapzártánk után, július elsején sorra kerülõ aulai ünnepségtõl –mint lovak és kondérok társaságában. A lovak a kezdetektõl az állatgyógyászat középpontjában állnak és az élelmiszerek biztonságának megítélésében is a leghivatottabbak közé tartoznak az állatorvosok Egy szó, mint száz, június elsõ dekádjában, ezúttal 9-én, negyedik alkalommal volt a legnagyobb állatorvos sûrûség Dóra-majorban hazánk területén. A IV. Fogathajtó és Fõzõversenyre Medárd is kíváncsi volt, rektor megnyitója után fel is hajtotta felhõseregét, csatajelenetet is elõadtak, villámokkal, mennydörgéssel és esõvel, de mindenkit megnyugtatott a versenyt vezetõ , a Kincsem Park ügyvezetõ igazgatója: a lovaknak ez meg sem kottyan. A divatos lovas szalmakalapot csak kis idõre kellett lecserélni esõköpenyre és a fõzõverseny étkei is jórészt elfogyasztották már tûzifaadagjukat a zivatar kezdetéig. Remek hangulatban zajlott a fogathajtás, amit öregdiákunk, , a Hódmezõgazda Zrt fõállatorvosa nyert meg két segédhajtóval, így õ õrizheti egy évig a vándorserleget. A harmadik helyezett is hazai pályán indult, HÖK elnök. A dobogó második fokára Mosonmagyaróvárról „hajtott be” professzor, személyében. A fogathajtás egyben mindig fõhajtás is a nagy elõdök elõtt. Ezúttal Jávor György (1931 – 1990) emléktábláját koszorúzták meg Dóramajorban. Az õ munkásságának döntõ jelentõsége volt abban, hogy hajtóink az 1960-as évek vége és a 80-as évek közepe között sorra szerezték rangos helyezéseiket nemzetközi versenyeken. A fõzõverseny zsûrijét Venesz életmûdíjas mesterszakács vezette. Elsõ helyezett a csapat lett. Második helyen végzett az , a harmadikon a . Dr. Sótonyi Péter Pécsi István Dr. Kocsis László Madarász Noémi Dr. Palkovics László Blaskó János Mása és a medve Egzotikus Tanszék Kis Rutin





