
1 minute read
Gyertyás megemlékezés az 1956-os forradalomról
Németh László szerint „A népek emlékezete a hagyomány.” Az Állatorvostudományi Egyetem egyik hagyománya a csendes megemlékezés 1956 egyetemi áldozatairól. Ez történt 2022. október 24-én este is, amikor többen – tanárok, egyetemi dolgozók és hallgatók – szép számban gyûltek össze a Zimmermann-elõadóban, meghallgatni Dr. Sótonyi Péter rektor rövid visszatekintését a 66 éve az országban és az Alma Materben történtekre, majd gyertyát gyújtottak és az István utcai campus parkjában halkan elsétáltak a Kémia Tanszék épületéhez, ahol Tatay Zoltán állatorvostan-hallgató emlékhelye található. A történetet az elsõsök kivételével mindenki ismerheti. Tatay Zoltán (1936–1956), aki költõ szeretett volna lenni, de szülei kívánságának eleget téve az Állatorvostudományi Fõiskolára iratkozott be, október 24-én fehér köpenyben indult a 32esek terére sebesülteket menteni, de egy géppisztolyból leadott golyósorozat kioltotta az életét, örök mementóként hívva fel a figyelmet arra, hogy a segíteni akarás, és annak az orvosi jelképe, a viselet, szinte mindig hordoz magában kockázatot. Abban az idõben ideiglenes nyughelyre talált az egyetemen; a Kémia Tanszék elõtt temették el. Ma erre az eseményre emléktábla hívja fel a figyelmet, amit 2006-ban helyeztek el az épület falán. A forradalom másik áldozata Bóna Zsigmond (1930–1957) volt, akit ugyan harmadéven tanulmányi okból kizártak a fõiskoláról, s felcserként dolgozott a pomázi állatorvos mellett, de minden reménye megvolt a visszakerülésre, mert 1956. december 28-án beadta a visszavételi kérelmét, amit el is fogadtak 1957 január 14-én, de õt akkor már letartóztatták. 1956-ban ugyanis a pomázi nemzetõrség parancsnokává választották. 1957-ben halálra ítélték és február 12-én felakasztották. Emlékezetük része az egyetem hagyományainak. Dr. Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Marek József Alapítvány kuratóriumának elnöke és tagjai közül dr. Fazekas Sándor korábbi földmûvelésügyi miniszter és dr. Bajkai István ügyvéd e hagyomány tisztelõiként vettek részt a gyertyás felvonuláson. A Tatay Zoltán Állatorvostan-hallgatói díjat idén Madarász Noémi HÖK elnöknek adta át az Egyetem rektora és Dr. Szieberth Gergely, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének elnöke. E nap után már az elsõsök is ismerhetik ezt a hagyományt, rajtuk is múlik a fennmaradása.
Advertisement