1 minute read

A természetfilm vizuálisan adja át azt, amit egy tanár elmesél

Rendező, operatőr és forgatókönyvíró pályára lépett

SZTE Természettudományi és Informatikai Karán szerzett diplomát föl szakon, majd mesterdiplomát geográfusként. Dokumentumfilmek kés specializálódott. A szegedi egyetemen megszerzett tudás és kapcsolat segítségével volt képes olyan díjnyertes alkotásokat készíteni, mint az Izland mozgásban, amely az I. Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon a Média Mecenatúra fődíját nyerte el.

Szeged hangulata elvarázsolta a szolnoki születésű Jurkovics Milánt, így már kezdettől fogva tudta, hogy továbbtanuláskor a Szegedi Tudományegyetemre esik a választása.

– Életem legszebb időszaka volt az öt szegedi egyetemi év. egész baráti körömet az egyetemnek köszönhetem. A mai napig összetart a társaság, egy életre szóló élmény a velük való kapcsolattartás – emlékezett a geográfus-filmes.

Az egyetemi évek alatt döntötte el, hogy a dokumentumfilmek világa érdekli, amiben a földrajz nagy segítséget nyújt a számára, mivel átfogó és széles körű területet érint.

– Adottak voltak a terepgyakorlatok, nagyon sokat utaztunk. Szép tájakra jártunk, nálam pedig mindig volt kamera. Akkoriban, 2007 környékén ez nagy dolognak számított, ma pedig már mindenkinél ott a zsebben a telefon. De abban az időben filmet forgatni egy terepgyakorlatról, majd azt összevágni, és utána minden hallgatóhoz eljuttatni, sok munkát igényelt, és nagyon tetszett az embereknek. A filmkészítés világa sok különleges helyre sodorta, többek között Izlandra, Norvégiába, Dubajba, Isztambulba. – Az izlandi forgatás a legkülönlegesebb helyszín a számomra. Oda ráadásul pont egy földrajz és egy vegyész szakos barátommal, hárman mentünk. Úgy érzem, Izland egy életre összekovácsolt minket, a mai napig szívesen emlékszünk rá vissza –

A filmezés – Jurkovics Milán felfogása szerint – a tanári pályához hasonló: a film vizuálisan próbálja meg átadni azt, amit egy tanár elmesél. Ez egy „0–24 órás szakma”, mivel egy operatőr-rendező sosem tudja, hogy mikor pattan ki a fejéből egy téma, mikor kell helyszínre menni. Nem lehet fél gőzzel csinálni: aki belevág a filmkészítésbe, annak nagyon kell szeretnie a munka minden részét.