2 minute read

Az egyetem sok lehetőség kapuját nyitotta ki, de ezeket a kapukat keresni kell.

M. Á. B.: – Ez egy többlépcsős folyamat végállomása volt. Egy ekkora munkát nem bíznak rá egyből pár hozzánk hasonló fiatal festőre. Az akkori tulajdonos cégnek több festést is sikeresen elvégeztünk, a kapcsolat jól működött, elégedettek voltak, és végül a legnagyobb épületüket is ránk bízták. Ha a tervezést és megállapodást is beleszámolom, majdnem egy éven át tartott ez a munka, ami meghatározó pont az életünkben, mivel 12 ezer négyzetméter falfelületet talán összesen nem láttam addig.

V. L.: – Teljesen ránk bízták a tervezést és a megvalósítást. Annyit kértek, hogy legyen látványos és vidám. Sok-sok tervet készítettünk, végül ezt a nagy állatos tervet fogadták el. A kivitelezést jól meg kellett szervezni: szakaszokra osztottuk, majd az előzetes, pontos tervek alapján megkezdtük a munkát. És csak festettünk, festettünk, minden nap, nyolc hónapon át...

– Grandiózus alkotásokon dolgoztak Szeged-szerte.

Marton Ákos Barnabás: – A MONDOLO csapattal és a Szegedi Távfűtő Kft.-vel közösen kezdtünk bele egy nagy projektbe: négy szegedi fűtőművet festettünk át.

Vinkó Leó: – Róth Manó iparművész, üvegfestő emlékére pedig tűzfalat festettünk: 120 liter festéket, 50 doboz fújófestéket használtunk fel, nyolc napon át dolgoztunk.

Így állítottunk emléket a szegedi Új Zsinagóga szecessziós üvegablakai alkotójának.

Képzőművészet

Barcsay István

gyógyszerész

Világéletében Szegeden élt, mint minden családtagja, akit az emberi emlékezet számon tart. Gyógyszerész, a család negyedik nemzedéke tagjaként. Dolgozott egyetemi kutatóként, gyógyszertárvezetőként, egyetemi főgyógyszerészként, később végigjárta a nagyvállalati hierarchiát. A Heliomed Rt. első embere volt, 2000 óta a PHOENIX Pharma Zrt. munkatársa, regionális igazgatója. „Gyermekkorom óta szívesen rajzolok. Talán kicsit jobban, mint az átlag, de sokkal rosszabbul, mint a jók” – mondja öniróniával a speciális technikával, csőtollal és akrilfestékkel alkotó gyógyszerész, dr. Barcsay István címzetes egyetemi docens, aki részt vesz a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar vezető testületének munkájában, emellett az államvizsga-bizottság elnöke.

Bíró Ernő

mérnök, képzőművész

Kecskeméten született, és jelenleg is ott él. 1965-ben a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar elődintézményében szerzett élelmiszermérnök diplomát. 1975-ben okleveles kertészmérnökként végzett Budapesten, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem termesztési karán. Itt avatták egyetemi doktorrá 1979-ben. 1999 óta a BSI okleveles minőségügyi és környezetvédelmi szakértője, a NAK szaktanácsadója. Közel ötven évet dolgozott az élelmiszeriparban, a felsőoktatásban, valamint az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként az ágazati kutatásban. Nyugdíjas mérnökként szabadidejében akvarellképeket festeget és grafikákat készít, amelyek technikai alapjait még középiskolás korában sajátította el. Rendszeres látogatója, meghívott alkotója hazai és nemzetközi képzőművészeti táboroknak. Az elmúlt években több önálló és csoportos kiállításon vett részt munkáival.

Menyhei Szabolcs

számítógépes grafikus

Középiskolás korában szeretett bele a számítógépes grafikába. Emiatt jelentkezett 2005-ben az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz-angol szakjára, ami nagyon jó alapot adott későbbi munkájához. „Az angol szak és a rajz tanszéken szerzett tudásom sok mindenben segített. Szegedről a diákévek után nagyon nehéz szívvel jöttem el” – emlékezett. Olyan nagysikerű filmek vizuális effektjeit készítette, mint a Star Wars, az Avengers (Bosszúállók), a Tenet vagy az Ant-Man (Hangya). A Tenet kapta a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat 2021-ben. Napjainkban az Industrial Light & Magic művészeti részlegének munkatársa. „Készüljetek fel arra, hogy folyamatosan új programok és technikák jelennek meg, ezért nagyon fontos, hogy folyamatosan képezzétek magatokat!” – üzeni a hasonló pályára vágyóknak Menyhei Szabolcs.

Csákány Lóránt

rezidens orvos, fotóművész

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar hallgatójaként hatszor nyerte el a SZTE Talent Ösztöndíját, továbbá megkapta az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumi díját, Különdíját, majd kétszer az Alapítvány Fődíját; illetve átvehette Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíját. Fényképeit 21 országban állították ki, 80 díjat nyert el, eddig nyolc önálló tárlaton mutatkozott be. Németországi és szingapúri fotópályázaton a „Legjobb fiatal szerző” címet kapta; míg Törökországban a kiállítás legjobb szerzőjének választották. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság – Szegedi Fotóművészeti Munkabizottságának titkára. „Az endotheliális glycocalyx károsodása kísérletes szepszisben, a gyulladásos citokinek lehetséges szerepe című dolgozatom az SZTE egészségtudományi karainak 2018. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján 1. díjat ért el” – mondta az SZTE SZAOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezető rezidense és oktatási felelőse, a Szabadkáról indult dr. Csákány Lóránt.