
1 minute read
Az anatómiai pontosság vezérli a fogorvost és afestot ”
Dr. Tóth Éva Szegeden született, a Tisza-parti városban, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulójaként érettségizett. Egyetemi tanulmányait is szülővárosában, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahová elsőre felvették – a SZOTE az SZTE Fogorvostudományi Kar jogelődje is.
– Gyönyörű éveket töltöttem a szegedi fogklinikán, fantasztikus csoporttársaim voltak, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Kosárlabdázóként a medikus kupákat is örök élménynek tekintem, mindez nagyon meghatározó volt számomra – emlékezett dr. Tóth Éva. Azt is elárulta: a színek világa mindig is vonzotta, a festészet iránti érdeklődése belső motiváció eredménye, vagyis a precizitás, az alkotás, a művészi hajlam mindig is jelen volt az életében.
Advertisement
– A „csodát”, vagyis azt, hogy ez a tehetség bennem van, először 2008-ban éltem meg – mesélte. Művészi hajlamait eleinte a fogorvosi munkájában tudta kiélni. –
Amikor dolgozom, úgy érzem, mintha gyerek lennék, játszi könnyedséggel cselekszem. Élvezem a munka minden percét. Ezt érzem akkor is, amikor festek.
Anatómiai pontosság vezérel egy tömés kialakításánál, s ugyanezt a precizitást élem meg festés közben, ha a képeimet alkotom.
Hobbijában a mestere, Fecskés Beáta, később pedig Gasztonyi Kálmán festőművész irányításával fejlődött hétről hétre. Mari Albert professzor meghívására tíz évet dolgozott az SZTE Fogászati és Szájsebészeti
Klinikáján, illetve nyolc évet tanított óradaóként a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán.
A fiatal kollégáknak Prágai Géza tanár úr gondolatát közvetíti:
– Alázat nélkül nincsen fogorvosi hivatás. Sose feledjük el, hogy annak a fognak a végén mindig van egy ember
– vallja dr. Tóth Éva. Szerinte egy fogorvosnak csak olyan dolgot szabad elvégeznie, amit saját magának vagy a szüleinek is megtenne.