1 minute read

Robbanásszerű fejlődésnek vagyunk tanúi

A Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, dr. Kemény Lajos, bőrgyógyász, allergológus, immunológus, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológai Klinika igazgatója, a HCEMM és ELKH kutatócsoport vezetője. Több mint egy tucat, hivatásában kiemelkedő szervezet oszlopos tagja és elismerés tulajdonosa. Az SZTE alumnusa hallgatói és kollégái számára is példakép. Elismerései kapcsán kutatási eredményeiről, a bőrgyógyászat fejlődéséről kérdeztük.

– A Széchenyi-díj méltatása szerint: „a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája” elismeréseként részesült e rangos kitüntetésben. Mitől függhet egy elismert tudományos életpálya sikere?

– A Széchenyi-díj személyre szóló, de természetesen a klinikán dolgozó orvosok és biológusok sikeres munkájának együttes elismerését is jelenti, amelyben a hagyományok követésének kitüntetett szerep jut. Ennek része, hogy már egy jól működő bőrgyógyászati klinika irányítását vehettem át 2004-ben. Elődöm, dr. Dobozy Attila professzor számos kutatási eredménye és a betegellátás területén alkalmazott újítása mérföldkő volt a klinika életében. Jelentős, hogy a korábbi morfológiai helyett a funkcionális élettani szemléletet valósította meg a kutatásban. A szegedi bőrklinika már a nyolcvanas években is a hazai bőrgyógyászat legnagyobb tudományos fellegvárának számított. Ezt a megtisztelő rangot és tradíciót sikerült továbbvinnünk. Ki kell emelnem a klinikán működő tudományos műhelyek és a benne dolgozó kollégák kiváló munkájának jelentőségét. Az alapkutatásban a HCEMM, azaz a Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine, valamint az Eötvös Lóránd Kutatóhálózathoz tartozó MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport a tudományos határterületek mentén dolgozó orvosok, biokémikusok és matematikusok együttműködéseként eredményes.

– Milyen érzés kerítette hatalmába, amikor kiderült, hogy 2022-ben megkapja szülővárosától a Szegedért Alapítvány Tudományos Kuratórium

Szőkefalvi-Nagy Béla-díját?

– Sokféle díjban részesültem már, mindnek más-más miatt örültem. A Szegedért Alapítvány díja a szegediek elismerése, ettől olyan különleges és megtisztelő a számomra.

– Hogyan látja az egyre komolyabb technológiai háttérrel működő bőrgyógyászat és a szegedi bőrgyógyászati klinika jövőjét?

– Az orvostudomány robbanásszerű fejlődésének