3 minute read

Légy bátor és kedves!

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket vezet a nemzetközi porondon, a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve azt is megkérdeztük, mi a sikerének kulcsa.

– Édesanyám, Simonffy Krisztina gyógyszerészként vörös diplomával végzett a szegedi egyetemen, ezért magasra helyezte a lécet… – kezdte történetét dr. Zolnay Kriszta, akinek az édesapja és családjának több tagja is orvos. A Szegedi Tudományegyetem gyakorló iskolájából, gimnáziumából került az egyetem Gyógyszerésztudományi Karára, ahol azokat a szakmai tantárgyakat szerette, amelyekben megjelent a beteg és a betegség, amire megoldást kellett találni.

Az élbolyba, a svájci Hoffmann-La Roche-hoz, a világ top gyógyszergyártói egyikéhez került 1992-ben. Biotechnológiai termékspecialistaként gyógyszerklinikai vizsgálatokat koordinált. Ezt a sikert annak tulajdonítja, hogy a szegedi egyetemen az angol évfolyamra járhatott. Ez lehetővé tette a belépést a nemzetközi gyógyszeriparba. Aztán a „külker főiskolán”, 1995-ben, szakközgazdászként szerezte meg a saját „vörös diplomáját”.

– Vallom: nem kell félni attól, ami ránk vár. Az életet, amíg méltósággal és szépen tudod élni, addig élvezettel éld! Adni. Ez az, ami belőlem fakad – magyarázta, hogy a multinacionális vállalattól, gyógyszermarketingvégzettséggel a zsebében, gyermekes családanyaként, 2001-ben miért vállalta, hogy rendbe hozza a 140 éves szegedi Kígyó Patika dolgait. – Az életben úgy csavarodnak a dolgok, amilyen módon nem láthatunk előre.

Döntések és találkozások határozhatják meg az életutat, miközben persze működnek a szerencsefaktorok is, amelyekkel tudni kell élni.

A „betegeskedő” Kígyó Patikát a Richter referencia gyógyszertáraként vette át. A rutinlátogatásra érkező cégvezetőnek, Bogsch Eriknek kifejtette: ha már egy gyógyszergyár egy ilyen státuszt ad, akkor azt miként lehetne jobban csinálni, kölcsönös előnyökkel. Elkezdődött egy közös gondolkodás. Fölkérték a gyógyszergyár imázskampányában arra, hogy legyen „a Richter arca”, gyógyszerészként. 2014-ben az első női tagja lett a Richter Gedeon Nyrt., Magyarország egyik legfontosabb gyógyszeripari vállalata igazgatóságának. 2015 óta pedig a Richter, a világ 79. legnagyobb gyógyszercége angol leányvállalatának a vezérigazgatója. – Egy nő akkor lehet versenyképes a férfiak világában, ha bizonyítani tudja szakmai felkészültségét, miközben nőnek – nem „csak” szépnek – kell maradnia. Ez sok esetben lemondással jár. Ez nem fájdalmas lemondást jelent, mert le tudok mondani dolgokról, például a nyaralás alatt is félrevonulok olvasni, tanulni. A hajnali órákban, amikor legjobban fog az agy, a mai napig tanulok. „Légy bátor és kedves!” Ez a kulcsmondat, amit ismételgetek a lányaimnak is. Tehát nőként legyen benned kellő bátorság, hogy bármilyen szituációban ki merd mondani a véleményedet, de mindezt kedvesen!

Ne veszítsd el a fejed, ne válj közönségessé, ne süllyedj le arra a szintre, hogy csúnya szavakat mondj érvek helyett! Egy nő kellő bájjal fejti ki az igazát, miközben az érzelmeit nem kell maga mögé rejteni – összegezte tapasztalatait a London és Szeged között ingázó vezérigazgató.

Brit szemszögből nézve a Richter jelentőségét érzékelteti, hogy minden második angol nő e gyógyszergyár fogamzásgátlóját szedi.

De új területen is elindultak azzal a biotechnológiai készítménnyel, amely a kemoterápiás kezelés hatására kialakult csontritkulás megfékezésére alkalmazható. Nagy utat járt be a Richter, amely mára globális cég. – Éljetek meg minden lehetőséget, igyekezzetek mindenből kivenni a lehető legtöbbet! – üzente alma matere, az SZTE mai hallgatóinak. – Meggyőződésem: vissza fog köszönni az életedben valahol, hogy te itt és itt, ekkor és ekkor, ezzel és ezzel foglalkoztál, időt szenteltél rá. Azok számára, akik a Szegedi Tudományegyetemről kerültek ki, erős közösséget lehet építeni az egyetemi alumni mozgalomhoz csatlakozva.