Schloss Trautenfels, Csúcs Hódítás!

Schloss Trautenfels

Nyitvatartás

2019. április 13-tól október 31-ig 2020. április 4-től október 31-ig 2021. március 27-től október 31-ig Naponta 10 – 17 óráig

Schloss Trautenfels, Universalmuseum Joanneum Trautenfels 1, 8951 Stainach-Pürgg T +43-3682/22233-0, F + 43-3682/22233-44 trautenfels@museum-joanneum.at, www.schloss-trautenfels.at

Magyar

Gipfelstürmen!

Csúcshódítás!

Az a vágy, hogy az ember egy hegy csúcsán állhasson, egyidős az emberiséggel – legalábbis ezt gondolhatnánk! De nem így van. Valójában a hegymászás csak kereken 150 évre tekint vissza.

Tömegsporttá pedig csak a legutóbbi 60-70 évben vált.

Azóta egyre fejlődik ez a bámulatra méltó szenvedély, amely egyaránt próbára teszi a testet és a lelket. Ott, ahol 1950 előtt még soha senki nem állt – a világ legmagasabb hegycsúcsain–, manapság sok helyütt már szinte széles közönségre szabott magassági turizmus alakult ki. Ennek ellenére még ma is vannak olyan területek a „világ tetején”, amelyek védettek maradtak ez elől. Ott még az alpinizmus eredeti szellemében beteljesülhet az ember álma, hogy az egyik ilyen áhított hegycsúcsot meghódíthassa.

Ez a kiállítás azoknak a stájer hegymászó férfiaknak és nőknek a történetét tárja elénk és mutatja be, akik nagyon aktívan részt vettek a legmagasabb hegyek hozzáférhetővé tételében és megmászásában.

Erzherzog Johann und die hohen Gipfel der Alpen János főherceg és az Alpok magas csúcsai János főherceg idején Stájerország hegyeinek világa túlnyomórészt vadon volt. A magasabb régiókba csak a vadászok, a favágók és az ásványok után kutatók hatoltak. A csupán sportos motivációjú hegymászás és a csúcsok elérése, mint a felvilágosult és tehetős nemesek vagy nagypolgárok szabadidős tevékenysége csak 1800 körül jött létre. A „turista“ fogalma is csak abban az időben bukkant fel, mivel csak akkoriban kezdtek tömegek utazni tisztán személyes érdekből és képzési céllal.

Ezért az Alpokban a legtöbb 4000-es csúcsot 1850 és 1870 között mászták meg. Itt az élboly leginkább angol utazókból állt, akik a hazaiak közül a mindenkori hegységet jól ismerő kísérőt kerestek. A Keleti-Alpokban Ausztriai János főherceg volt az, aki sok hegyet első turistaként mászott meg. Visszatekintve ezt írta: „XIX. századunk elején hegyeink teljesen ismeretlenek voltak; nem voltak turisták; én voltam az első, aki az osztrák havasokból a stájer Alpok felé tekintettem, és először a Neuberget, majd az Aflenzer és Weiselbodner Alpok magasabb láncait több ízben megvizsgáltam (először

1804-ben), majd az Admonti Alpokat, az Enns és a Mura közötti Alpokat, az Aussee-it, a Hallstatt-it és végül a Tirolit is megismertem.“ (Jagd-Zeitung /Vadászújság/, 1858, 664. oldal).

A nehezebb túrákat János is hozzáértő, tapasztalt vezetőkkel készíttette elő.

Néha, mint az Ortler, a Großvenediger vagy a Hohe Wildstelle esetében, a csúcs meghódításánál nem is volt személyesen jelen, de a mászásra ő adta a megbízást és a pénzügyi támogatást. Ezáltal a hegyi turizmus mérvadó támogatójává és a KeletiAlpok felfedezőjévé vált. Ezzel egyidejűleg a felfedező „expedíciókat“ olajjal és ecsettel vászonra örökíttette meg udvari festőjével. Létrejöttek a felfedezett területek első dokumentumai, melyek lehetővé tették a későbbi feltárást.

Nationaler Wettlauf an den höchsten Bergen der Welt Nemzeti versenyfutás a világ legmagasabb hegyein Európában a meghatározó nacionalizmus idején, a XX. század elején a hegymászás is a nemzeti imázs érvényesítésének eszközévé vált. Így a világ legmagasabb hegyei is a nemzeti versenyfutás kivetülési területévé váltak. Az angolok feltétlenül elsőként akarták megmászni az általuk felfedezett Mount Everestet, az olaszok a K2-re koncentráltak, míg a németek a Nanga Parbaton akartak csúcsgyőzelmet aratni.

A nemzetiszocialista propaganda számára egy sikeres mászás különösen üdvözlendő lett volna: „Elvárjuk a csúcs meghódítását Németország dicsőségére”. (Eric Roberts, Willo Welzenbach, 1981, 245. oldal).

Azonban 1939-ig a 14 nyolcezres csúcs egyikét sem tudták megmászni. A második világháború azután messzemenően megszakította az európaiak hegymászó ambícióit. Amikor a politikai helyzet lassan normalizálódott, és az európai államok kiheverték a háborús bonyodalmakat, az érdeklődés ismét elkezdett a nyolcezresek felé fordulni. Így aztán 1950-ben az Annapurnával (8.091 méter) az első

nyolcezrest egy francia kötélparti hódította meg. 1953-ban végül Edmund Hillary és Tenzing Norgay álltak fel a Föld legmagasabb pontjára, a 8.848 méter magasságú Mount Everestre.

A tiroli Hermann Buhl azzal került be az alpinizmus történelmébe, hogy elsőként mászta meg a 8.125 méter magas Nanga Parbat-ot 1953-ban, egy német expedíció tagjaként.

Ezért alapították meg 1953-ban az Osztrák Himalája-Társaságot (ÖHG), és Fritz Moravec vezetése alatt 1956-ban egy expedíció sikert aratott a Karakorumban, a 8.034 méter magas Gasherbrum II csúcson.

Herbert Tichy és Sepp Jöchler szenzációs sikerével a Himalája 8.201 méter magas Cho Oyu csúcsán Ausztria, ez a kis ország, a harmadik nyolcezres első meghódítását is elkönyvelhette!

Az ÖHG már 1954-ben tervezett egy expedíciót a 8.080 méter magas Gasherbrum I-re (amit Hidden Peaknek is neveznek). A mászási engedélyt azonban egy amerikai expedíció kapta meg. Így a csoport végül 1958-ban a 7.397 méter magas és nagyon nehéz Haramosh-t tűzte ki célul. Ezen az expedíción, mely tengeri úton indult Pakisztánba, elsőként két stájer is jelen volt: a grazi Franz Mandl és a leobeni Rudolf Ebner.

Der Traum von hohen Bergen Álom a magashegyekről A nyolcezresek első megmászóinak – mindenekelőtt Hermann Buhlnak – beszámolói, könyvei és dia vetítései által inspirálva, az 1960-as években fiatal stájer hegymászók is – szinte szégyenlősen – ki akarták magukat próbálni egy „magashegyen“. Főként leobeni és grazi hallgatók kezdtek hosszabb utakat szervezni. Kis költségvetéssel, de elegendő idővel és nagy lelkesedéssel felvértezve, saját autókkal szárazföldi úton indultak túlnyomórészt Afganisztánba és Pakisztánba. Eközben az oda- és visszautazás talán még nagyobb kalandot jelentett, mint a mászási kísérletek és a sikerek a hat- és hétezreseken.

Abban az időben a Hindukusch és a Karakorum sok csúcsát még senki nem mászta meg. A hegyekről csak gyér információk voltak, a csúcsok magasságát részben hibásan és kevés térképen adták meg. Így az évek során sok első mászást stájer expedíciók könyvelhettek el, és így jött létre az alpinisták és tudósok olyan hálózata, mely az e hegyekre vonatkozó információkat kicserélte és ezzel új célok és ötletek alapjait teremtette meg.

Exploration 1970 Wissenschaft auf hohen Gipfeln Kutatómunkák, 1970 A tudomány magas csúcsokon Az 1950-es évek expedíciói nagyon gyakran tudományos igényűek is voltak. A csúcsalpinisták mellett geológusok, etnológusok, biológusok és geodéziai specialisták is utaztak a távoli országokba. 1970-ben indult egy expedíció Grazból, amely e hagyomány elkötelezettje volt.

A cél: Afganisztán északkeleti részén a Koh-e Keshnikhan körüli, legtávolabbi Wakhan-átjáró felmérése és térképészeti rögzítése.

Akkoriban sok egyetem világszerte nagy érdeklődést mutatott a legtávolabbi helységek felkutatása iránt.

Im Thronraum der Götter Az istenek tróntermében A sikeres stájer magashegyi mászók közt mindenekelőtt egyvalaki fejlődött jelentős expedícióvezetővé: a grazi Hanns Schell. Az 1964 és 1989 közötti időszakban sok fontos expedíciót szervezett a világ legmagasabb hegyeire. Miután már néhány hat- és hétezrest sikeresen, elsőként mászott meg, az 1970-es évek elején megkezdte az első stájer expedíció szervezését egy pakisztáni nyolcezresre. Összeállított egy csapatot, megtervezte a logisztikát és megszervezte az engedélyt a 8.080 méteres Gasherbrum I-re (Hidden Peak). A csúcsot Robert Schauerrel és Herbert Zeffererrel 1975 augusztus 11-én érte el, első stájer kötélpartiként. És ez összességében csak a 3. megmászás volt!

Ezt a sikert aztán tovább akarták vinni: már a rákövetkező évben Schell szervezett egy expedíciót a 8.125 méter magas Nanga Parbatra, mely egy új útvonalon akarta megmászni a 4.500 méter magas délnyugati, avagy „Rupal-oldalt“.

1976. augusztus 11-én, pontosan egy évvel a Gasherbrum I után nagyszerű sikerrel járt ez az expedíció is! A csúcsot az expedíció összes stájer résztvevője elérte: Hilmar Sturm, Siegfried Gimpel, valamint Hanns Schell és Robert Schauer. E siker után Schell és Schauer részt vehetett az 1978-as első Osztrák Mount Everest expedíción, amit a tiroli Wolfgang Nairz készített elő és vezetett.

Erste Österreichische Mount- Everest-Expedition 1978 Profil der bis dahin erfolgsreichsten Gruppe Az első osztrák Mount-Everestexpedíció, 1978 Az addig legsikeresebb csoport profilja 25 évvel azután, hogy a világ legmagasabb csúcsát első ízben megmászták, az osztrák hegymászók is el akarták érni első ízben ezt az áhított célt. Az 1978-as Osztrák Mount-Everest-expedíciót, mely az Osztrák Alpinista Egyesület védnöksége alatt állt, az innsbrucki Wolfgang Nairz tervezte meg és vezette. Ez az addigi külföldi hegyi utakkal és az 1960-as és 1970es évek kis stájer expedícióival összehasonlítva nagy vállalkozás volt az addig összeállított nemzeti expedíciók stílusában. Míg ezeknek korábban az volt a kinyilvánított célja, hogy legalább egy résztvevő felálljon a csúcsra, hogy a sikert ünnepelni lehessen, Wolfgang Nairz a résztvevőkből kisebb kötélpartikat állított össze, melyek mindegyike lehetőséget kapott a csúcs elérésére. Ez nagyon ambiciózus cél, hiszen az expedíció 13 résztvevője volt potenciális jelölt a „Harmadik pólus” elérésére – ahogy a Mount Everest 8.848 méter magas csúcsát szintén nevezik.

A koncepció sikeres volt, és így az expedíció összesen kilenc résztvevője elérte a Mount Everest csúcsát. A grazi Robert Schauer, kötéltársával, a nepáli Ang Phuval, valamint a két innsbrucki, Wolfgang Nairz és az operatőr Horst Bergmann voltak 1978. május 3-án az első osztrákok a Föld legmagasabb pontján. Mindössze öt nappal később a dél-tiroli Reinhold Messner és sokévi kötélpartnere, a tiroli Peter Habeler bizonyították elsőkként, hogy az ilyen magasságok megmászása egyáltalán lehetséges mesterséges oxigén nélkül is.

A vorarlbergi magashegyi specialista orvos, Oswald Ölz személyében, aki Reinhard Karllal néhány nappal később érte el a csúcsot, immár az első német is lenézhetett a Föld legmagasabb pontjáról.

Végül 1978. május 14-én a tiroli Franz Oppurg tette kerekké a sikertörténetet, amikor a legmagasabb, 8.500 méteren lévő táborból egyedül mászott fel a csúcsra, miután partnerének, az innsbrucki Josl Knollnak egy hibás oxigénkészülék miatt vissza kellett fordulnia. Így a rendkívüli siker ellenére azért maradt néhány csalódott, csúcsöröm nélküli résztvevő. Azzal vigasztalódva indultak hazafelé, hogy viszont mindannyian épségben tudták elhagyni a hegyet.

Az expedíció résztvevői: Tirol: Wolfgang Nairz, Josl Knoll, Horst Bergmann, Heli Hagner, Raimund Margreiter, Peter Habeler Vorarlberg: Oswald Ölz Dél-Tirol: Reinhold Messner Sájerország: Hanns Schell, Robert Schauer Németország: Reinhard Karl Nepál: Ang Phu Németország : Reinhard Karl (csúcs) Nepál: Ang Phu (csúcs) További résztvevők: Werner Kopacka (a Kronen Zeitung újságírója) Eric Jones (film-team) Leo Dickinson (film-team) Dawa Nuru Sherpa (magas tábori teherhordozó serpa)

Neue Herausforderungen an den Bergen der Welt Új kihívások a világ hegyein A kései 1970-es években új korszak kezdődött: a nyolcezresek csúcsait már többször elérték, az Everestet Reinhold Messner és Peter Habeler oxigénpalack nélkül mászta meg, és a kitaposott „normál utakon“ 20 évvel később megkezdődött egy „magashegyi turizmus“. Ügynökségek szervezték az expedíciókat, alaptáborok létrehozását és anyaglogisztikát kínáltak, és mindez átalánydíjas ajánlatként volt rendelhető. A kereskedelmi vezetésű expedíciókon való részvétel fogyasztható szolgáltatássá nőtte ki magát. Ezzel egyidejűleg azonban párhuzamosan megteremtődtek az igazi csúcsalpinizmus új, extrém fejlesztésének alapjai is. Míg az 1950-es években még hatalmas ráfordítású expedíciókat szerveztek ahhoz, hogy egyáltalán meg lehessen mászni egy nyolcezres csúcsot, az 1970-es évek óta kifejlődött egy hegymászó elit, mely évente nagy és technikailag nehéz mászásokat végez. „Ha akkoriban valaki azt állította volna, hogy ugyanaz az ember egyszer az összes nyolcezresre feláll, utópistának nézték volna.“ írta visszatekintve Fritz Moravec, az Osztrák Himalája-Társaság ismert expedícióvezetője.

De nem csak az összes nyolcezres

összegyűjtése a mérce, a „Seven Summits“, a kontinensek legmagasabb csúcsai is kinyilvánított céllá vált.

Különböző stílusok is kialakulnak: mai napig alapdöntés a mesterséges oxigén segítségének igénybevétele.

Egy további fejlődés az a kérdés, milyen útvonalon másznak meg egy magashegyet: a „normál útvonalakon“, melyeket egyre inkább ellátnak fix kötelekkel, már a legjobb időkért folyik a verseny. Az ilyen „turistagyalogösvényektől“ távol pedig megpróbálnak technikailag nagyon nehéz, és néha objektíven is veszélyes új utakat találni és megnyitni.

Az „elit“ kinyilvánított célja jelenleg egy nyolcezres megmászása télen.

A mai napig a 8.611 méteres K2 kivételével az összes nyolcezrest a legrosszabb körülmények között, a téli nagy hidegben másszák. Ez a terv csak keveseknek sikerül, és sokaknak az életébe is kerül. Olyan különleges kihívás ez, ami gyakran az emberi cselekvés értelmének kérdéséhez kapcsolódik.

Flash-Expedition In 21 Tagen auf das Dach der Welt Villámexpedíció 21 nap alatt a világ tetejére

2018-ban a trofaiachi Reinhold és Philipp Pucher voltak az első „turistaalpinisták”, akik részt vettek egy, a Mount Everestet célba vevő „villámexpedícióban”. Lukas Furtenbach tiroli hegyivezető, egy utazási ügynökség vezetője fejlesztette ki ezt a formát, melyet fizetőképes, fiziológiailag jól felkészült, szűk időforrásokkal rendelkező embereknek kínál.

Alapötlete az, hogy a testet sokkal az elutazás előtt, hosszasan fel kell készíteni a nagy magasságra. Ehhez már otthon lehet akklimatizálódni egy speciális sátorban, mely a magashegyi levegő csekély telítettségét szimulálja. Magán a hegyen így kevesebb időt kell eltölteni az alaptáborban, és a magasság okozta megbetegedések, illetve a tábori összezártsági fóbia veszélye csökken. Elvileg már az első alkalmas időjárási időszaknál el lehet indítani az első csúcstámadást, feltételezve, hogy a teljes út fel van szerelve fix kötelekkel és magastáborokkal.

Reinhold és Phillip Pucher az ausztriai elutazásukat követően már 21 nappal később elérték a Mount Everest csúcsát.

A hegymászás e formája sok kritikus megszólalást eredményezett, akik úgy gondolják, hogy ennek már semmi köze egy hagyományos „expedícióhoz”. Valóban, az elmúlt 25 évben erősen átalakultak a világ legmagasabb hegyei, mint áhított alpinista célobjektumok. Az a kérdés, hogy egy szűkebb értelemben vett „expedíció” ezekre a hegyekre egyáltalán lehetséges-e még.

Ha a múltba tekintünk, akkor az Alpok csúcsai már a századforduló körül is az alpinista kereskedelmi „kiaknázás” fókuszában álltak. Ezért logikus, hogy ez a Himalájában is egyre inkább felerősödve történik meg. A technika villámgyors fejlődésének köszönhetően ma már sok minden lehetséges. Ezzel együtt azonban a turisták tömegétől jól meg lehet különböztetni azokat, akik céljaikat a „világ tetejére” hosszú évek során kifejlesztett, átfogó alpesi tapasztalataik alapján választják ki.

Az időszaki kiállítás szövegéhez Csúcshódítás!

Stájer expedíciók a „világ tetejére” Schloss Trautenfels Universalmuseum Joanneum 2019 IV.13 – X.31 2020 IV.04 – X.31 2021 III.04 – X.31 Kurátor Robert Schauer Matthias Aberer közreműködésével Forma: Michi Pletz - VONNEBENAN Együttműködő partner: Schell Collection Graz Szövegek: Schloss Trautenfels Fordítás: Y´plus Grafikai koncepció és design: Lichtwitz – Büro für Visuelle Kommunikation Layout: Michi Pletz - VONNEBENAN