KÉK TÖRTÉNELEM II

Legendás jelvények, híres pecsételők

Írta: Szigeti Ferenc Albert Fotók: Magócsi Márton A Lokomotív Turista Egyesület és a Magyar Természetjáró Szövetség kéktúrás relikviáit nézegetve, sok évtized változásait lekövetve megérezhetjük, kicsit talán meg is érthetjük, hogy miért is lett legenda a kéktúra. Szubjektív válogatás következik a kék út pecsételt történelméből.

1 Jelvények és emlékek Amúgy furcsa dolog ez a jelvény, mert végül is egy rideg fémdarab az egész, még ha szép is. És mégis, elementáris erővel idézi fel tulajdonosának azt a sok százezer lépést, verejtékcseppet, tájképet, élményt és találkozást, amely mögötte van. A legelső kitűzőt Vígh Tibor készítette, aki egy szobában dolgozott dr. Vízkelety Lászlóval, így a híres túraszervező ismerte amatőr festő kollégájának tehetségét. Így történt, hogy Vígh Tibor több alkalommal is tervezett jelvényt a turistamozgalom számára, de nyilván az „ORSZÁGOS KÉKJELZÉS 852 km” feliratú jelvény lett a legfontosabb munkája, legalábbis a kéktúrázás szemszögéből. Ráadásul az alkotóművész eredeti szándéka, miszerint az irányjelző tábla kissé kiugrik, térbeli mélységet adva ezzel a jelvénynek, elsőre a kivitelező miatt elbukott, a későbbi jelvényeken azonban visszaköszön ez az alkotói szándék.

2 Ilyen is volt régen… A kéktúra népszerűsítése már a kezdetekkor fontos kérdés volt. A Budapesti Lokomotív SK Természetjáró Szakosztály Kéktúrabizottsága által 1953 augusztusában kiadott kézikönyvben már olvashatunk egy korabeli kezdeményezésről: „A Kék-túra mozgalom rohamos fejlődését és eredményességét bizonyítja, hogy a kb. 852 km-es útvonal bejárása után, rövid egy év alatt öt sporttársunk boldog tulajdonosa már a gyönyörű kivitelű, zománcos emlékjelvénynek, ezenkívül már sokan viselik büszkén a 15 túra után járó szövött jelvényt is.” A képen látható szövött jelvény egy „lokós” alapító tag, Vanek Józsefné hagyatékából származik.

Fotó: Horváth Béla / KEMSPORT

3 Egy legendás OKT-teljesítő nyughelye Az ország egyik legrövidebb és egyben legkülönlegesebb turistajelzése (K+) Piliscsaba temetőjének nyugati kapujából indul Horváth József (1918–1991), az Országos Kéktúra első teljesítőjének (1952) síremlékéhez. A Budapesti Lokomotív Turista Egyesület tagjaként Horváth József nemcsak aranyjelvényes túravezető, de az Aggtelek környéki jelzések előkészítője is volt. Legendás túrája mellett egy legendás túraútvonal is őrzi emlékét: a Nyugati-Börzsönyben található Nagy-Sas-hegyen és a Sós-hegyen átvezető, páratlan panorámát nyújtó út a mai napig megálmodója nevét viseli.

4 Az út akkor kezdődik, ha hazaérsz A lenti, 1953-as kézikönyv (balra az 1959-es második kiadás borítója) minden bizonnyal az MTSZ egyik legféltettebb kéktúrás relikviája, hiszen az Bokody József ajándéka volt 2017. július 17-én. A tárgyi emlékeknél azonban a megélt élmények és tapasztalatok jobban bevésődnek az emberbe. Ha minden túra zarándoklat is egyben, hiszen a befelé fi gyelés során magunkhoz is közelebb kerülünk, akkor ez fokozottan igaz a kéktúrázásra. És akkor az a zarándokigazság is áll a kéktúrára, miszerint a lecsendesedett állapotban rögzült tapasztalásokat a megszokott, otthoni körülmények között is meg kell tudni élni.

5 A kéktúra önkéntesei Ahogy nyilvántartjuk a természetjárás nagy úttörőit és mecénásait, úgy érdemes megemlékezni a kéktúra lelkes önkénteseiről is, akik nélkül a kéktúrázás biztos nem tartana ott, ahol ma tart. Kádár Jenő volt a kéktúra történelmének egyik híres „dobozosa”, aki rendszerint osztályaival járta az OKT-t. Nevét azért őrzi a Kék történelme, mert indulás előtt gyakran betért az MTSZ-be, hogy vigyen pár, akkoriban használt fadobozt, amelyeket majd kihelyez a terepen. Így ment ez régen. A képen látható, meglehetősen masszív fémdobozt viszont már Labancz Mihály, a Kéktúra-szakbizottság egykori tagja gyártotta saját kezével, önkéntes munka keretében. Nem mellesleg a természetjárás iránti tisztelete odáig vitte, hogy az összes fadobozt le is cserélte az országban.

6 A Lokomotívtól a vasútig A kéktúrázás korai éveiben, nem függetlenül az Országos Kéktúra mozgalmát életre hívó egyesület profi ljától, alapvetően az érkezési és indulási vasútállomásokon lehetett, illetve volt praktikus pecsételni a menedékházak láttamozásán felül. Ezért aztán a korabeli pecsételőfüzetek tele vannak vidéki vasútállomások neveivel. Amúgy ez a szokás praktikus okokból részben ma is él. Hiányzó bélyegző esetén első körben ma már ugyan egy megfelelő, a helyszínt és a személyt is beazonosíthatóvá tevő fotót szoktak készíteni a túrázók a kéktúra igazolásaként, de azon ritka esetekben, amikor se fényképezőgép, se mobil nincs kéznél, akkor a hivatalos instrukció szerint is egy olyan helyszínt kell keresni (például egy vasútállomást), amelynek a bélyegzőjén látszik a település neve. Ez a szokás minden bizonnyal nem merül feledésbe teljesen a jövőben sem.

Fotó: Fortepan / Faragó László 7 Az ismeretlen ismerős: dr. Vízkelety László „A Budapesti Lokomotív Sportkör Turista Szakosztályának a vezetősége (Bokody József, Forgó János, Th uróczy Lajos és dr. Vízkelety László) 1952-ben egy olyan jelvényszerző túramozgalmat indított útjára, amely a hazai turistaság szimbólumává vált” – áll a dr. Vízkelety László és Ispánovity Márton által írt, Az Országos Kéktúra és akik végigjárták című könyv bővített kiadásában. Bokody József visszaemlékezésében pedig így ír az 1938-as Szent István-túrán alapuló túramozgalom elindításáról: „Az ötletet 1951-ben dr. Vízkelety László barátom vetette fel, az akkori Budapesti Lokomotív Természetjáró Szakosztályban. Az útvonal Tapolcától a Tolvaj-hegyig 25 túrából állt. A túramozgalom meghirdetésére 1952 januárjában került sor a szakosztály körlevelében. 1953-ban meg is jelent az első Kéktúra kézikönyv.” A könyvből aztán az is kiderül, hogy a legendás ötletet „1952 telén a Lokomotív Turista Szakosztály bükkszentléleki sítáborában”

8 A „Kék Múzeum”: bélyegzők iskolatejes dobozokban Az MTSZ legbizarrabb kéktúrás relikviái a régi iskolatejes és joghurtosdobozokban tárolt, pótlásra előkészített, de végül fel nem használt egykori bélyegzők. Jelenleg egy szekrény gondosan őrzött lakói. A nem mindennapi látvány a kéktúra népszerűsége felívelésének tudatával bennem felveti egy kisebb „Kék Múzeum” létjogosultságát is. 9 Amikor nyalni kellett a bélyegzőt Kéktúrás berkekben emlékeznek arra az időszakra, amikor több helyen túlságosan is gyakran tűnt el a bélyegző. Ideiglenes megoldásként kerültek ki akkoriban a „nyalókák”, az MTSZ megfelelő pecsétjével lebélyegzett cetlik, kezdetleges matricák, amelyeket a helyi szervezetek is tudtak pótolni. Mint a bélyeget, úgy kellett ezeket adott esetben „felnyalni” vagy beragasztani az igazolófüzetbe.

vitatták meg az ötletgazdák. A tájékozódási futásban és a hegymászásban is jeleskedő egykori cserkész, dr. Vízkelety László 1953-ban kilencedikként teljesítette az Országos Kéktúrát. A kéktúrázás kapcsán megkerülhetetlen Vízkelety minden bizonnyal 56-os forradalmi állásfoglalása miatt nem szerepelhetett a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban. Saját monogramos jelvénye ugyanakkor a kéktúra történelmének egyik legfontosabb ereklyéje.

10 Pálmai Vencel szürreális élménye Pálmai Vencel az MTSZ-nél töltött 25 éve alatt volt szakági titkár, a Gyalogtúra-bizottság elnöke, a Kéktúra-szakbizottság oszlopos tagja, illetve vezetője. Számos bélyegzős története közül az alábbi a legismertebb talán. „Előfordult, hogy kéthetente kellett bélyegzőt pótolni, annyit loptak el abban az időben. Egyszer egyedül mentem fel az Írott-kőre a bélyegzőt pótolni, majd felmentem a kilátóba körülnézni, s onnan látom, hogy máris használják az új bélyegzőt. Örültem, hogy milyen hasznos volt a munkám. Néhány perc múlva egy fi atal pár – az előbbi pecsételők – jött fel a kilátóba, majd egy rövid beszélgetés után búcsút intettünk egymásnak. Valami azonban azt súgta, nézzem meg még egyszer az újonnan kihelyezett bélyegzőt. Legnagyobb meglepetésemre a bélyegzőfejről letépték a gumit. Egyértelmű volt, hogy a fi atal pár tette. Vissza a kilátóba, szó szót követett, majd faképnél hagytam őket. Később utolért a fi atal pár, és feldúltan közölte velem a fi ú, hogy hétfőn bemegy a szövetségbe, és bepanaszol a Pálmai Vencelnél. Mit mondjak? Nagy volt a meglepetés, amikor bemutatkoztam…”

Jelenet a Magyar Televízió sorozatából

+1 A legismertebb kéktúrázó A kéktúra népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Rockenbauer Pál kétszer járta végig az Országos Kéktúrát: először Sáfrány Józseffel 1978 őszén az előzetes terepszemle keretei között, illetve egy évre rá a forgatás alkalmával. Magyarország minden idők egyik legnézettebb televíziós műsorának varázsa és sikere pedig minden bizonnyal megfejthetetlen, legalábbis ahány ember, annyi vélemény. Számomra a siker titkára Heincz László, a sorozat világosítója tapintott rá leginkább egy interjúban: „A mi stábunknak volt egy igen nagy szerencséje, amely a formából fakadt. Ez a társaság nem Volga-ajtókat csapkodva érkezett, hanem porosan, izzadtan, fáradtan. És ezért nem tűntünk »pestieknek«, nem tűntünk föntről jötteknek, hanem egyszerű utasoknak, akik mellesleg fi lmeznek. Természetesen ehhez szükség volt arra, hogy a Pali a megfelelő hangot meg tudja ütni a riportalanyokkal. Ez volt a nagy titka a Palinak, hogy képes volt arra, hogy ezek az emberek elfogadják.” Szerintem még mai, felpörgött világunkban is a természetjárás egyik nagy varázsa, hogy sárosan, porosan valahogy egyenlőbbek vagyunk.