Földvári Ármin: Délután a Gépfejlodéstörténeti Múzeumban ``

Olyan hidegen zizzent fel a halogénizzók csokra mint az Édenkert rovarainak pezsgő kitinszárnyacskái, ahogy a kis üvegtesteket megtöltő gáz felperregett, Ó, MERT CSAK MIATTAM

FELOLTOTTÁTOK A VILLANYT

ÉS FELÉBRESZTETTÉTEK A BESTIÁKAT.

Érzitek a kihűlt öntöttvas csontok szegleteiben csirízesen tenyésző gépzsír avas illatát?

Felvakarjátok a földet, zsurrog és porlik a forró borona alatt, kiizzadjátok a humusz puszta könnyét, és cserébe feketefüstű szivattyúk vérével locsolunk titeket, Azték templomok lépcsőjeként

Fénylik a déli nap infrafényében fellépőitek büszke acélja, és katakombák szikár magányával sóhajt fel hűtőrácsotok!

Életet adunk a marhatatlan kemény húsotoknak, és életet várunk cserébe, hersegő kalászt és bódító-szagú lucernát, Tettvágyunk telhetetlen óriása!

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

Ó, ÉS OTT A NAGY HANGÁRBAN

ÚGY FÉLTEM

ÉS ANNYIRA IZGATOTT LETTEM, MERT EGYES EGYEDÜL ÁLLTAM

A KIROVEC K701 ELŐTT, Annyira egyedül, ahogy csak az Úr előtt áll az ember, piszkossárga fényessége, mint egy barokk festmény előharsant a nagy sötétségből, és tudtam, hogy itt most minden eldől egy életre, egy öblös korty a létezésem, úgy gördül le a tankba egy nagy löttyenéssel, és már sűrítenek is a dugattyúk, a gyújtógyertya kegyetlen sercenése megszűnteti a semmi kis valóságom, Ó, HÁT KI AZ, AKI TAGADJA EZ UTÁN, hogy a Logosz bőgő bikája felöklel, busa feje leng és a levegő felrobban a szarva alatt, hogy kong az üres öreg kontinens tömörgumi patái alatt, dübb dübb dübb és már le is omlott a Nagy Babilon, kiissza a hideg folyót, felmarja a pusztát, élet sarkad ahol a halál volt az úr és mocsárrá punnyad a nádas, és, ráébredünk, hogy az indiánok sosem voltak, hogy már az ősember is, éket, emelőt, miegymást, hogy addig nem alszunk amíg a sztratoszféra szappanbuborékját a Nagy Eke ki nem pukkantja, és szent a mi virrasztásunk, Mérnök testvéreim, és hogy ma délután legyőztük a halált, hogy egy diákjegy áráért megnevezhettem az Örök Apát, hogy egy szikra kell csak, és Feltámadunk, és felzúg a sok MTZ és Rába, HARSOGNAK A TROMBITÁK ÉS MIND MEGMÉRETTETÜNK, előre, előre, előre mert miénk a mindenség, miénk a fekete lyuk hűvöse és a gabonamezők aranya, hogy ez a délután örök, hogy te is örök vagy benne, nem menekülsz, nem moccansz, porszem kis ember a múlt asztmás tüdejében.