Népújság, 2024. 07. 18.

Page 1


68. évfolyam 29. szám

Lendva 2024. július 18 ISSN 0352-6569 1,30 EUR

7–14. oldal

a szlovéniai magyarok hetilapja

Vidám kézműves nyár

Vidám kézműves nyár

Javában tombol a nyári forróság és még jó ideig tart a szünidő. Számos kisdiák dönt a táborozás mellett, melyből a Muravidéken nincs hiány, hiszen alig feje-

ződik be az egyik, már kezdődik is a másik. A gyerekek a szabadidő hasznos eltöltése mellett feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak és új barátokra lelhetnek. A

héten az MNMI által szervezett Kézműves Alkotótáborban jártunk, ahol különböző szakemberek segítségével zajlott a vidám alkotómunka. Bővebben a 16. oldalon.

Bozsik József és Veress Balázs, a Nafta 1903 edzői: „A Mura ellen bármi lesz a végeredmény, úgy kell játszanunk, hogy a szurkolóink a meccs végén megtapsoljanak minket”

„A Mura ellen bármi lesz a végeredmény, úgy kell játszanunk, hogy a szurkolóink a meccs végén megtapsoljanak minket”

18. oldal

Poštnina plačana pri pošti 1102 Ljubljana

Nem magától értetődő

A Szlovén Országgyűlés a napokban elfogadta az új nemzeti kultúrprogramot a fenntartható és szolidáris társadalomért a 2024–2031 közötti időszakra. A nemzetiségi parlamenti frakció – Horváth Ferenc magyar és Felice Žiža olasz képviselő – tartózkodott a szavazásnál, így is hangot adva annak, hogy a kultuszminisztérium által elkészített és „a legszélesebb szakmai és érdekelt nyilvánosság közreműködésével készült” dokumentum – ahogy a minisztérium említi sajtóközleményében – az őshonos nemzeti kisebbségeket nem kezeli úgy, mint külön státuszú közösségeket, akik megmaradásának és identitásmegőrzésének egyik legfontosabb táptalaja éppen a kultúrája és a nyelve.

A „lyukas” nemzeti kultúrprogram az egyik legújabb példája annak, hogy az alkotmányos kategóriát képező őshonos nemzeti közösségek külön jogainak egyértelmű megfogalmazása bármilyen újabb stratégiai dokumentumban, irányelvben, vízióban stb. nem magától értetődő – mint ahogy talán évekkel ezelőtt az volt.

Új tény, hogy a szlovén politikai generációváltással jelentősen gyérebb a tudás – és a szenzibilitás – a nemzeti közösségeket illetően. Politikai képviselőink napról napra tapasztalják, hogy a nemzetiségi jogok érvényesítése egyre nehezebb, hogy az elvileg és a tényleg közt „elfér egy szénásszekér”, és hogy szinte mindenért, ami nem alaprendszerbeli, külön kell harcolni.

Visszatérve az új kultúrprogramhoz: az egyik legalapvetőbb fejlődési tendencia, hogy a nemzetiségi kultúrák csak abban az esetben maradnak fenn, ha maga a nemzetiségi közösség e kultúra alkotó tényezője. A Muravidéken az. Alkotó tényezője legyen a jogai érvényesítésének is – a változó társadalmi körülmények között is.

Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Borsos Flóra, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180 E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: SI56 0110 0600 8369 377 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

A költségvetés elfogadásához

A költségvetés elfogadásához

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsának július 10-i ülésén nem volt jelen a tagok kétharmada, mely szükséges lett volna a közösség költségvetésének és zárszámadásának elfogadásához, így elnapolták a dokumentumok tárgyalását. A közösség továbbra is – szeptember 30-ig – ideiglenes költségvetéssel működik. A tanács nem formált véleményt a képviselőkről szóló törvény módosításáról sem.

Király M. Jutka jutka.kiraly@nepujsag.net

Az MMÖNK májusi ülése után ismét előterjesztett költségvetés-tervezet szerint az MMÖNK

2024-ben valamivel kevesebb mint 2,5 millió euró bevételt tervez: a szlovén költségvetésből 658 ezer eurót, a Mintagazdaságra 960 ezer eurót, valamint anyaországi támogatásokból mintegy 673 ezer eurót. A kiadások összege nagyjából megegyezik a bevételekével. A dokumentum második olvasatára és végleges elfogadására a szükséges jelenléti arány

A Lendvai Óvoda csentei tagozatának építése folyik, a pénzátutalási bonyodalom rendeződött.

Muravidéki családtámogatási program

Megjelent a Magyarul Megjelent a Magyarul

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) honlapján július 11-én megjelent a Magyarul a családban című családtámogatási program pályázati felhívása a 2024/2025-ös tanévre. A beadási határidő szeptember 5. Az MMÖNK a támogatást a szülő által fizetett teljes kedvezményes óvodai díjra nyújtja.

Az MMÖNK Tanácsa a 2024 július elején megtartott levelezőülésén elfogadta a 2023/2024-es tanévi program meghosszabbítását 2024. augusztus 31-ig,

illetve a családtámogatási program megvalósításáról szóló új szabályzatot. A támogatásra azok a szülők/ gondviselők pályázhatnak, akik állandó szlovéniai lakcímmel rendelkeznek, és gyermekük valamely muravidéki kétnyelvű óvo-

dai tagozat tagja, továbbá vállalják, hogy gyermekük a jövőben a magyar nyelvet anyanyelvi szinten fogja tanulni az általános iskolai tanulmányai befejezéséig. Tehát nem nyújthat be pályázatot az a szülő, aki nem rendelkezik állandó szlo-

elfogadásához nem volt meg a létszám

elfogadásához nem volt meg a létszám

A képviselőkről szóló törvényről először a Statutáris-Jogi Bizottság alkot véleményt, csak utána a tanács.

hiányában (a 19 tagból 12-en voltak jelen) nem került sor, határozat született viszont arról, hogy az ideiglenes finanszírozást meghosszabbítják szeptember 30-ig.

A továbbiakban egyhangúlag jóváhagyták az MMÖNK által alapított intézmények – Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI), Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MMNI), Magyar Regioná-

lis Nemzetiségi Fejlesztési Intézet (ProFutura) – 2023. évi zárszámadásait és az igazgatók munkateljesítményéből eredő kifizetéseket. Támogatást kapott az MNTI 2024-es munka- és pénzügyi terve is, valamint Tomka Tibor, az intézet eddigi igazgatójának kinevezése a következő ötéves mandátumra.

A tanács egyhangúlag elfogadott határozattal bízta meg az MMÖNK

Hivatalát azzal is, hogy július 11-én haladéktalanul utalja át Lendva Községnek a csentei óvoda felújítására szánt 520 ezer eurót (a Bethlen Gábor Alap támogatása). Mint ismeretes, a tanács májusi ülésén a már megfogalmazott határozat nem került szavazásra. Hosszabb vita alakult ki az MMÖNK ügyvitelének tervezett revíziója kérdésében. Az MMÖNK Hivatala négy revíziós ház-

tól kapott árajánlatot, de míg nem határozzák meg, mely területek ügyvitelét szeretnék ellenőriztetni, nem tudnak revíziós házat szerződtetni. A tanács végül olyan döntést hozott, hogy a tanácstagok legkésőbb július 31-ig tegyenek javaslatot három ügyviteli területre, melyet revízió alá vetnének, s majd ennek függvényében választják ki a legkedvezőbb ajánlatot nyújtó revíziós házat. Nem foglaltak állást a képviselőkről szóló törvény módosítási javaslatáról sem. Mint ismeretes, a Svoboda képviselőcsoportja június végén a parlament elé bocsátotta a képviselőkről szóló törvény módosítását, amely az olasz és a magyar nemzetiségi képviselőknek lehetővé tenné, hogy a képviselői munka mellett funkciót vállaljanak a nemzeti közösségek önkormányzataiban is. A nemzeti közösségeknek július 22-ig kell véleményezniük a törvényjavaslatot. Orban Dušan tanácselnök először titkos szavazást ja-

vasolt, majd rövidebb vita után az a javaslat született, hogy elsőként a tanács Statutáris-Jogi Bizottsága mondjon véleményt, melyet továbbítanak a tanácstagokhoz, akik ennek alapján levelezőülésen hoznak döntést.

– A Jogi-Statutáris Bizottságban jogászok és ügyvédek foglalnak helyet, akik véleményt tudnak alkotni egy ilyen bonyolult kérdésről, melyet már lassacskán öt éve fejtegetünk. Vannak itt különböző bírósági ítéletek, különböző nyílt kérdések, melyekre én mint laikus nem is tudok és nem is szeretnék válaszolni, ezért a javaslatom az is volt, hogy mondjon a bizottság véleményt, amit nagyon gyorsan meg is kaphatunk. Miután a bizottság a véleményt kimondta, levelezőülésen ki fogjuk küldeni a tanácstagoknak, és remélem, mind a 19 tanácstag veszi a fáradságot és visszaküldi a válaszborítékot – nyilatkozta Orban Dušan az ülés után.

családban pályázat

a családban pályázat

véniai lakcímmel, továbbá nem jogosult érvényesíteni az óvodai díjra nyújtott községi és az illetékes szociális ügyintéző központ által elbírált állami támogatásokat.

Az MMÖNK a támogatást a szülő által fizetett teljes kedvezményes óvodai díjra nyújtja. Forráshiány esetén a támogatás arányosan csökkenhet. A támogatás a 2024. szeptember 1. és 2025. augusztus 31. közötti időszakra vonatkozik.

Az MMÖNK a támogatott szülővel/gondviselővel szerződést köt. A szülő/ gondviselő kötelezettséget vállal arra, hogy gyermeke a magyar nyelvet az általános iskolai tanulmányai befejezéséig anyanyelvi szinten tanulja. Amenynyiben a támogatott nem tesz eleget a szerződésben vállaltaknak, a támogatást köteles teljes összegben visszafizetni. A pályázati adatlap az MMÖNK honlapjáról (www.muravidek. si) tölthető le. A pályázat

NÉPÚJSÁG 2024. július 18.

A pályázat benyújtásának határideje 2024. szeptember 5., ezt követően a pályázatok benyújtása folyamatosan lehetséges 2025. július 15-ig.

további feltételeit a Magyarul a családban című családtámogatási program szabályzata határozza meg. A szabályzatot a www.muravidek.si honlapon lehet megtekinteni. Az adatlapot és a mellékleteket postai úton, ajánlva, „MAGYARUL A CSALÁDBAN” megjelöléssel kell a támogató címére elküldeni. A pályázatot személyesen leadni nem lehet. A pályázat benyújtásának határideje: 2024. szeptember 5. Ezt követően a 2024/2025-ös tanévre a pályázatok benyújtása folyamatos 2025. július 15ig. Az adott hónap 15. napjáig benyújtott és pozitívan elbírált pályázat esetén a támogatás a következő hónap 1. napjától érvényes. A családtámogatási program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

A bizonyítványok ünnepélyes átadása

Eredményes lendvai vizsgázók

Eredményes lendvai vizsgázók

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai július 11-én vehették át ünnepélyes keretek között az érettségi és záróvizsga-bizonyítványaikat. A 2024-es tavaszi vizsgaidőszakban 30 diák sikeres záróvizsgát, 24 diák sikeres szakmai érettségi vizsgát, 7 diák pedig sikeres általános érettségi vizsgát tett.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Hajdinjak Prendl Silvija iskolaigazgató a következőképp értékelte a mögöttünk álló vizsgaidőszakot: „Min-

és záróvizsgát. Ahogy már a beszédemben is elmondtam, fontos az, hogy sokat tanuljanak és tudjanak, de az a legfontosabb, hogy milyen emberekké válnak. Én azt kívánom nekik, hogy jó

ugrották az idegennyelvi követelményeket is, illetve egy diák a szakmai érettségi mellett tett általános érettségi vizsgát is.

Györköš Dora és Laj Hanna kitűnő lett 27 pontos

ményt ért el, ami az országos átlag feletti eredmény. Nemcsak az általános érettségizők, de a záróvizsgázók is remekeltek: az idei évben négy diák az autószerelői programban, három diák a bolti eladói programban, kettő diák a villanyszerelői programban, hét diák a mechatronikai operátor programban, kilenc diák a fodrász programban, három diák a biotechnológiai

A Lendvai Kétnyelvű Középiskola végzős diákjai és osztályfőnökeik Hajdinjak Prendl Silvija igazgatóval.

dig nagyon örülünk annak, ha a diákok sikeresek, de annak a legjobban, ha mindannyian leteszik az érettségi

emberekké váljanak.”

Az általános érettségi vizsgán hét diák szerepelt sikeresen, mindannyian meg-

eredménnyel a középiskolát befejező megmérettetésen.

A kis létszám ellenére az évfolyam 21,1-es átlagered-

Magyar János polgármester július 12-én a Városházán fogadta a legsikeresebb érettségizőket, akik a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában fejezték be tanulmányaikat, valamint azokat a községből származó diákokat, akik a régió más középiskoláiban érettségiztek. A cikkben említett lendvaiakon kívül Sakač Vid a ljutomeri Fran Miklošič Gimnázium tanulója, maximális pontszámmal gyémántérettségiző lett, a Muraszombati Egészségügyi Szakközépiskolában Bogdan Lara aranyérettségit tett, Farkaš Petra pedig a Bad Radkersburg-i Borg Gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel.

és élelmiszeripari segéd programban és kettő diák a gyártástechnológiai segéd programban vette sikeresen az akadályokat. Közülük öt tanuló érte el a maximálisan adható öt pontot: Gönc Taja, Tratnjek Maruša és Jerebic Ane Mari a fodrász szakon, Gyurica Nik a villanyszerelő szakon és Simixhiu Ajshe a biotechnikai és ápolási asszisztens szakon. Emellett 24 diák tett sikeres szakmai érettségi vizsgát, heten közgazdasági technikus, tizenegyen gépésztechnikus, hatan vegyésztechnikus képzettséghez jutottak, valamint egy diák mechatronikai technikus végzettséget szerzett. Közülük tizenkettő diák tett idegennyelvi vizsgát, tízen angolból, ketten németből. Angol nyelvből kilenc tanuló kapott bizonyítványt. Ahogy előző számunkban

már megírtuk, három diák kiemelkedő eredményt ért el: Muršič Maja vegyésztechnikus a maximális 23 ponttal gyémántérettségiző, Vehab Tilen szintén a vegyészeti szakon 22 pontot ért el, így aranyérettségiző, Žoldos Iva pedig közgazdasági technikus szakon szintén 22 ponttal aranyérettségivel fejezte be a tanulmányait. Az ünnepélyes átadás után a gyémánt- és aranyérettségizőket kérdeztük:

– Nem számítottam ilyen jó eredményre, de nagyon örülök neki, mert sokat fog segíteni az egyetemi és a kollégiumi felvételinél. A Maribori Egyetem Vegyészmérnöki Karára jelentkeztem. Az érettségire az iskolában a tanárokkal átvettük az anyagot, otthon pedig a jegyzeteimből ismételtem. Nagyon szép volt ez a négy év, az osztályban jól kijöttünk egymással –mondta Muršič Maja. Vehab Tilen aranyérettségiző így folytatta:

– Nagyon elégedett vagyok az eredményemmel. Ha visszatekintek az elmúlt négy évre, vegyes érzelmek kavarognak bennem, örülök, de azért szomorú is vagyok, hiszen véget ért egy korszak. Örömmel tölt el, hogy mindannyian sikeresen zártuk a középiskolai tanulmányainkat. Az érettségi vizsgára nagyjából az iskolában készültünk, de azért otthon is tanultam. A Maribori Egyetem Kémiai és Vegyészeti Karára jelentkeztem.

Végül Žoldos Iva aranyérettségiző vette át a szót: – Meglepődtem, de nagyon boldog vagyok, és kicsit azért szomorú is, hiszen véget ért egy időszak, de ez új kezdetet is jelent. A Maribori Egyetem Közgazdasági Karán folytatom a tanulmányaimat. Az elmúlt négy évet végigtanultam, így nem kellett sokat készülnöm az érettségire.

Kézimunka-kiállítás Kapcán

Több tízezer öltés gyümölcse

Több tízezer öltés gyümölcse

Zalai, hetési, furtai és palóc motívumokkal díszített asztalterítőket, párnákat, horgolt alkotásokat, összesen hat aszszony keze munkáját tekinthették meg az érdeklődők múlt hétvégén a kapcai faluotthonban.

Borsos Flóra

flora.borsos@nepujsag.net

A József Attila Művelődési Egyesület hím zőszakkörének alkotásaiból nyílt kézimunka-kiállítás július 13-án. Az ünnepi műsorban Lebar Gor Tiana hegedűjével, Nemet David Natan pedig verssel szórakoztatta a közönséget, a muraszombati Baráti Kör népdalköre, a hotizai népzenészek és a helyi népdalkör pedig vidám dalokat adott elő. A kiállítást Soós Mihály, az MNMI igazgatója méltatta: – A szakkör résztvevői rengeteg munkaórát fektettek

abba, hogy helyi kincsünk, a zalai, még pontosabban a hetési hímzés hagyományát továbbvigyék. Természetesen nem csak ezzel foglalkoztak, hanem a horgolástól kezdve a polgári, úri hímzésen át sok területet érintettek, ezért hála és köszönet a szakmai vezetőknek.

Herženjak Mária, a József Attila Művelődési Egyesület vezetője is üdvözölte az egybegyűlteket, majd a hagyomány megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet: – A kapcai hímzőasszonyok művei nem csupán kézimunkák, hanem va -

lódi műalkotások. Minden egyes darabban több ezer apró öltés található, mely varázslatos eredménnyé áll össze. A szakkör tagjai fáradhatatlanul dolgoznak, hogy megőrizzék és továbbadják ezt a csodá-

Kisléptékű, bizalomépítő projektek

Muraszombatban műhelymunkát tartottak az Interreg SI–HU kisléptékű projektek 2. nyílt pályázati felhívása előtt. A Zala és Vas vármegye, valamint a Muravidék alkotta programterületről a kölcsönös bizalomépítő projektek megvalósítására 121 ezer euró áll rendelkezésre. A pályázat benyújtásának határideje szeptember 17.

A muraszombati work shopon mintegy 20 érdeklődő vett részt, megismerve a határon átnyúló program víziójáról, küldetéséről és megvalósításáról szóló ismertetőt Kuzma Gabrijela programmenedzser, Litrop Anita és Šnuderl Katja titkárságvezetők és Gombás Ág-

nes, a zalaegerszegi információs pont vezetőjének előadásában. Zakar András pedig a közös elektronikus

sportversenyekre, a bizalom és az interkulturális párbeszéd előmozdítására és a generációk közötti

latos hagyományt, mely generációk óta ékesíti otthonainkat és közösségi tereinket.

A megnyitó végén Herženjak Mária egy virággal köszönte meg a közreműködést és az áldozatos

munkát a hímzőszakkör szakmai vezetőjének, Fehér Andreának, illetve minden tagnak. Emellett külön köszöntötte a Muravidék egyik legidősebb hímzőasszonyát, Németh Máriát.

tást lehet nyerni. A pályázat három típusú projektet támogat: együttműködési (kétoldalú rendezvények,

Workshop a bizalomépítő projektekről: hasznos információk, útmutatók, gyakorlati példák.

monitoringrendszert mutatta be.

A határon átnyúló együttműködés erősítése érdekében a kölcsönös bizalomépítő projektek társfinanszírozását művészeti és kulturális eseményekre,

NÉPÚJSÁG 2024. július 18.

szolidaritás erősítésére lehet igényelni. A szeptember 17-ig megpályázható kisléptékű projektek nyílt felhívásának pénzügyi kerete 121.556 euró, a programokra 80 százalékos támoga-

táborok, versenyek, ünnepségek…), kölcsönös bizalomépítő (koncertek, piacok, sportesemények, fesztiválok, tematikus rendezvények…) és munkavállalói csereprojektek (egy alkalmazott teljes

munkaidőben egyéves időtartamra). A terv támogatásához a határon átnyúló kritériumokat is teljesíteni kell, kölcsönös partneri együttműködéssel. A projektek időtartama legfeljebb 12 hónap lehet, pályázni kisebb intézmények, iskolák, egyesületek, illetve községek, helyi közösségek, közhivatalok, alapítványok tudnak. A 2021 és 2027 közötti időszakra szóló SI–HU Interreg program teljes keretösszege 331 ezer euró, a zárási időpont 2028. december 31. A projektpályázatok a programidőszak teljes ideje alatt a források felhasználásáig nyújthatók be a közzétett felhívások alapján.

Szolarics Nađ Klára

A hímzőszakkör tagjai: Gor Zsuzsanna, Halász Mária, Fehér Andrea (szakmai vezető), Čeke Gabika és Penhofer Lenka (a képről hiányzik Leček Zsuzsa).

Plot-Mont, Petesháza

Nagy szükség volt a CNC lézervágóra

Nagy szükség volt a CNC lézervágóra

Lapunk előző számában beszámoltunk róla, hogy a muravidéki magyar közösség állami vissza nem térítendő gazdaságfejlesztési támogatásainak idei pályázatán két fivér, Bogár Branko és Dejan egyéni vállalkozók is kedvezményezettek lettek. A BMN-Gradnje vállalkozást követően most a 32.500 euróval támogatott Bogar Dejan Plot-Mont vállalkozását mutatjuk be.

A petesházi Bogár testvérpár között között tíz év a korkülönbség, mint ahogy az önálló vállalkozói pályafutásuk között is. Branko a BMN-Gradnje név alatt 2010-ben indult egyéni vállalkozóként, Dejan

Bogár Dejan egyéni vállalkozó: – Korszerű megoldásokkal minél pontosabb munkát kívánunk végezni.

pedig a Plot-Mont céggel 2021-ben. A vállalkozás tevékenysége kerítés- és kapugyártás, -szerelés, tetőszerkezetek készítése teraszokra, autóbeállókra, de kísérletképpen gyártanak könnyűszerkezetes bicikligarázsokat is. Munkájuk kiterjed a guruló és úszókapuk, valamint egyéb mozgó, automatizált ajtók gyártására és a hajtómotorok felszerelésére, szervizelésére, a nem általuk gyártott termékekre is. Bogár Dejan a vállal -

kozás technológiai fejlesztésére a magyar közösség gazdaságfejlesztési pályázatán 32.500 euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutott, amit CNC lézeres vágóasztal beszerzésére fordít. A megrendelést már leadta, a gép várhatóan másfél hónap múlva érkezik meg Petesházára. – A vállalkozás tevékenységét mindenképpen segíti majd a beruházás, sőt, a CNC lézervágóval külső megrendelők számára is szolgáltatást tudunk végezni. A gép precíz lemezvágásra képes, s a legkülönbözőbb fémeket lehet megmunkálni vele, mint az alumínium, az inox, a vas, akár 15–20 milliméteres vastagságig. Úgy gondolom, hogy a CNC gép kapacitásának felkínálása jó elképzelés, hiszen ha a közelben hasonló berendezés nem áll rendelkezésre, nálunk a közelség miatt a szállítási költségeknél is megtakarítás érhető el. Jelenleg ketten dolgozunk a vállalkozásban, újabb munkahelyet egyelőre nem tervezünk. Esetleg akkor, ha az új lézeres vágógépen a szolgáltatás nagyobb mértékben beindul, akkor a gép mellé mindenképpen egy állandó dolgozót kell állítani. A mostani tevékenységhez fűződő nagyobb megrendelések esetén ideiglenesen külső munkaerőt alkalmazunk, illetve oldjuk meg ezt Branko testvérem cégével – mondta Bogár

A kerítéseket gyártó és szerelő Plot-Mont cégnél most éppen az első ligába felkerült Nafta 1903 futballpályájára hét méter magas védőhálórendszer készül.

Dejan mechatronikus, s hozzáteszi, hogy a munkáikhoz előbb-utóbb egy hajlítógépre is szüksége lesz. A beszerzéseket fokozatosan tudja csak megvalósítani, hiszen a gépek ára 50–60 ezer euró között

az alumínium- és inox-, illetve vasprofilokból, -lécekből készült kerítések iránt van, illetve ezekből az anyagokból készült kapukra, tetőszerkezetekre.

A fém kerítésrendszerek és kapuk illeszkednek az aktuális építészeti trendekhez, a korszerű anyagok precíz CNC lézeres vágótechnikát igényelnek.

is mozoghat. A vállalkozó korábban a lendvai Virs Kft.-nél szerzett munkatapasztalatokat, majd a szülőfalujában indította el a vállalkozását.

A Plot-Mont vállalkozás korszerű anyagokból készült kerítések gyártásával főleg a Muravidéket fedi le, de dolgoznak Mariborban és Ljubljanában is, ahova tetőszerkezeteket is készítettek, illetve az automatizált csúszókapukra motorokat szereltek.

– Kereslet leginkább

Az alumínium hálás anyag, időtálló, hiszen ellenáll a korróziónak, rozsdamentes, ezért kültéren is bátran alkalmazható. Az anyag tartósságát a porfestés tovább növeli, hiszen a kezelés után a felület térhálósodik, és az alumíniumléc rendkívül tartós és hőálló bevonatot kap. Porfestést a vállalkozásunk nem végez, külső szolgáltatónak adjuk ki – említi meg Bogár Dejan. A Plot-Mont vállalkozásnál az anyagok beszerzése folyamatos, beszállítási fennakadást nem tapasz-

talnak. A megrendelések vállalása e szempontból zökkenőmentes és a munka határidőben teljesíthető. A vállalkozó egyszerre 15–20 projekten dolgozik, ami a megrendelt kerítés tervezését, a helyszíni kimérést, a lécek elkészítését – méretre vágás, hegesztés, hajlítás, porfestés… – és a szerelést jelenti, de ha kell, elkészítik a betonlábazatot is. Egy-egy megrendelés –nyilván a termék méretétől függően – átlagban másfél hónap alatt komplett realizálható.

Bogár Dejan és Bogár Branko vállalkozók, akik az idei nemzetiségi gazdaságfejlesztési pályázat nyertesei között vannak, külön jogi személyek az építőipari ágazatban különböző tevékenységgel, de együtt valamennyire ki is egészítik a piaci szolgáltatásukat. Branko házak építésével és térkövezésével foglalkozik, Dejan korszerű anyagokból készít fémkerítéseket, automatizált bejárati kapukat, tetőszerkezeteket… A két fiatal vállalkozó azt vallja: az üzleti életben csak úgy lehet talpon maradni, hogy állandóan fejlesztünk, amihez löketet adnak a magyar közösség vissza nem térítendő gazdaságfejlesztési támogatásai.

Szolarics Nađ Klára

Tömegközlekedés

Nincs közvetlen járat Ljubljanáig

Nincs közvetlen járat Ljubljanáig

Tömegközlekedési szempontból – busz–és vonatjárat – Lendva nincs jó helyzetben, hiszen az ország keleti csücskéből közvetlen járattal nem lehet eljutni a hét egyik napján sem a szlovén fővárosba.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A tömegközlekedési szolgáltatóktól elvárás, hogy a lakosság azonos hozzáférhetőséget kapjon, attól függetlenül, melyik országrészből érkezik.

Lendva a buszjáratok koncessziójának újbóli felosztásával – a Muravidéken a Muraszombati Avtobusni Promet, Szlovénia központi részén az Arriva és a Nomago – roszszabbul járt, az aktuális, július 1-jével hatályba lépő nyári menetrend bevezetésével is a rövidebbet húzta: Lendvának nincs biztosítva közvetlen buszjárat Ljubljanába, ehhez előbb Muraszombatba kell utazni. Ha Lendváról például a Tengermellékre, Piranba akarunk jutni, ak-

kor – eltérően a korábbiaktól – Muraszombatba kell utazni, majd Ljubljanában átszállni az Arriva buszára. A buszos utazást igénybe vevő, általában idősebb lakosság számára mindez az automatás jegyváltással együtt is körülményes. A 65 év felettiek 2020-tól ingyenes jegyet válthatnak, a lehetőséggel azonban a vidéken kevesen élhetnek. Emlékeztessünk: a buszjáratokra vonatkozó koncessziók új felosztása a Muravidéken jogi viszályokkal is járt, s csak ezek rendezése után került a szolgáltatás a muraszombati Avtobusni Promet Kft.-hez. Az új megoldással a muravidéki ember épp az ellenkezőjét kapta, mint korábban a Környezetvédelmi, Klímaügyi és Energiaügyi Minisztérium

ígérte: gyors és hatékony, az utasok igényeire szabott tömegközlekedést.

A járatok rendjét a Pos toj nában székelő Tömegközlekedési Járatkzelő Társaság (DUJPP) alakítja ki. A kialakított legújabb járatok és a menetrendek hidegzuhanyt okoztak: a közvetlen buszjáratok Ljubljana és Piran irányába Muraszombatból indulnak, onnan az autópályára

kanyarodnak, ezzel kikerülik a muravidéki kisebb településeket. Nem vitatható, amit Miran Sečki, a DUJPP igazgatója mond: az átszervezéssel az utazási idő lerövidült. Igen, de eltávolodott az utasoktól.

Az új rendszerű utasszál lítással kapcsolatos kérdéseinkre a DUJPP így válaszolt: lehetséges, hogy a koncesszionárusok között a járatok szerve -

Hídjavítás, bicikliutak összekapcsolása

Sok éves várakozás után fejlemények vannak

a hídvégi hidak ügyében, amelyeket rossz állapo -

tuk miatt a Hosszúfalu és Kámaháza közötti kerék-

Először a Kebele-patak felett készül el a póthíd. A hidak bontását augusztus közepén kezdik meg.

párút építésének idején nem javítottak meg. Ez hátráltatta a kerékpárútszakaszok összekapcsolását is. Az országút és a hidak fejlesztése az Infrastrukturális Minisztérium fennhatósága alá, így állami finanszírozásba tartozik.

A kerékpárutat is magába foglaló két új hídvégi híd (a régieket lebontják) beruházási értéke 1,3 millió euró. – A tárcánál a kivitelezést elnyerő Pomgrad cég már megkezdte az előkészítési munkálatokat a póthíd július 30-én induló építéséhez, amely augusztus 14-től a régi híd bontása és az új híd építésének idején (ez szeptember 18-án kez-

zése és az átszállások koordinálása Goricskó és Lendva irányából Maribor és Ljubljana felé hiányos, de ezek a rendezése a következő hetekben várható. Azonban semmilyen konkrét ígéret nem hangzott el részükről a Lendva–Ljubljana közvetlen vonal esetleges ismételt beindításáról. Az említett járatok és menetrendek augusztus végéig érvényesek.

dődik) átveszi a forgalmat. A munkálatok tervezett befejezése 2025 májusának vége – tudtuk meg Magyar Jánostól, Lendva Község polgármesterétől. Párhuzamosan folyik majd a hídra erősített vízvezeték áthelyezése is, mely Lendva Község hatáskörébe tartozik. A munkálatok közbeszerzési kiírása már megjelent 69 ezer eurós irányárral. Megtudtuk azt is, hogy a Hídvég–Hosszúfalu útszakaszon a harmadik, új híd tervezése már folyamatban van, mégpedig Lendva Község és az Infrastrukturális Igazgatóság közötti partnerségben.

Szolarics Nađ Klára

Mikor lesz újra közvetlen járat Lendva és Ljubljana között?

Július 18-án történt

64 Rómában tűzvész pusztított, melyért Néró császár a keresztényeket vádolta. Megkezdődött a keresztényüldözés.

1374 Meghalt Francesco Petrarca olasz költő.

1610 Szívroham következtében meghalt Caravaggio olasz festőművész.

1817 Meghalt Jane Austen angol regényírónő.

1914 Megszületett Gino Bartali olasz kerékpáros, minden idők egyik legnagyobb kerékpárversenyzője, az „acélember”.

1918 Megszületett a Nobel-békedíjas Nelson Mandela, hosszú időre bebörtönzött dél-afrikai fekete jogi aktivista, majd államfő.

1921 Megszületett John Glenn amerikai űrhajós, politikus.

1938 Megszületett Paul Verhoeven holland származású rendező.

1941 Megszületett Frank Farian német énekes, producer, a Boney M. együttes alapítója.

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet augusztus 20-án Lendva központjában megnyitja a Bánffy Központot, melyben multimédiás terem, irodalmi kávéház és természetesen továbbra is a magyar könyvesbolt működik majd.

Jelenleg a belső helyiségekben és az udvarban folynak a befejező munkálatok. Mint Kepe Lili, az MNMI igazgatóhelyettese elmondta, megnyitásig a beruházást teljes egészében be szeretnék fejezni, tehát parkosítani az udvart és felújítani az épület homlokzatát is, de most még nem tudják biztosan, hogy ezek a tervek is megvalósulnak-e. A muravidéki magyarság, de általában a város szempontjából is fontos beruházás közel 70 százalékát (40

lakberendezési sarok

Breeze-blokkok:

Pantha rhei, vagyis minden folyik, minden változik. A globális időjárás és így a helyi klíma is. Nekünk is változnunk kell, ahogy épített környezetünknek és építészetünknek is. Ezeken tűnődve nemrég megragadta a figyelmemet az úgynevezett dekor betonblokk. Külföldön, melegebb éghajlaton kedvelt és gyakran alkalmazott elem, és varázslatos, intim terek születnek vele.

A breeze-blokk, vagy más néven beton- vagy salakblokk népszerű építőanyag, amelynek számos alkalmazása lehetséges. Az üreges elemek könnyű szerkezetük és végtelen mintázatuk miatt kiválóan alkalmasak különféle célokra.

A dekorblokkok története a nyugati világban az 1920-as évekre nyúlik viszsza, amikor először kezdték el használni ezeket. Az ipari forradalom idején a salak

millió forint) a magyarországi Illyés Közalapítvány támogatásából biztosítják. A szlovén Művelődési Minisztérium 4,1 millió tollárral, az információs társadalom minisztériuma 4 millió tollárral (számítógépes felszerelés), a Határon Túli Magyarok Hivatala 3,5 millió forinttal, valamint a Lendvai

Községi Magyar Önkormányzat 2 millió tollárral (belső berendezés) járult hozzá a központ létrehozásához.

A Bánffy Központ tevékenységével és programjaival „a nyitva mindenki részére” elvet követi majd. A multimédiás teremben öt számítógép ingyenes internet-hozzáfé-

szellőzést biztosító falelemek

mint ipari melléktermék olcsó és elérhető alapanyagként szolgált ezen speciális téglák legyártásához. Az 1950-es és 1960-as években a népszerűsége tovább nőtt, különösen a modernista építészetben, ahol a funkcionalitás és az egyszerű dizájn nagy hangsúlyt kapott. A Muravidék területén is megtalálhatók, főleg kerítéselemként, régebbi lakóházaknál, pincéknél. Napjainkban is széleskörű lehet az alkalmazásuk. Használhatók falazásra, kerítés építésére, dekoratív elemként is szerepelhetnek külső terekben vagy akár a belsőépítészetben. Csak a képzeletünk szab határt. Funkcionalitásuknak köszönhetően több előnyük is van. Az üreges szerkezet miatt könnyebbek, mint a tömör betonblokkok, így egyszerűbb velük dolgozni. Kiváló szerkezeti tulajdonságaik, szilárdságuk miatt tartósak és ellenállnak a

környezeti hatásoknak. A blokk üregei hozzájárulnak a jó hő- és hangszigetelési tulajdonságokhoz, ami energiahatékonyabb épületeket eredményez, valamint kellemesebb mikroklímát biztosít az épületben.

A blokkokból épített falak különösen fontos szerepet játszanak az építészetben az árnyékolás és a szellőzés terén, különösen változó klimatikus viszonyok mellett. Az üreges szerkezet lehetővé teszi a levegő szabad áramlását, ami természetes szellőzést biztosít és csökkenti a hőmérsékletet a forró nyári napokon. Emellett az ilyen blokkokból készült falak viszont árnyékot vetnek, ami segít csökkenteni a napfény közvetlen hatását, így hozzájárulva az épületek belső hőmérsékletének szabályozásához.

A klímaváltozás miatt még fontosabbá vált az épületek energiahatékonysága

réssel áll majd a látogatók rendelkezésére, a teremben kiállítások, előadások, irodalmi estek, kisebb koncertek, találkozók szervezését tervezik.

A kávézót egyelőre non-profit alapon az MNMI működteti, hiszen a közszolgálati intézetekről szóló törvény rendelkezéseivel összhangban jogukban áll audio-vizuális, technikai és egyéb termékek kiskereskedelmi árusítása, valamint vendéglátó-ipari szolgáltatások végzése is. A Bánffy Központban lesz az Illyés Közalapítvány, valamint a Szülőföldön magyarul című program operatív teendőinek (pályázatok beadása, információk) végzése is.

Szerző: Király M. Jutka

és a fenntartható építési módszerek alkalmazása. A betonblokkok alkalmazása elősegíti a természetes hűtést és szellőzést, ami csökkenti a légkondicionáló rendszerek iránti igényt és ezáltal az energiafogyasztást is.

Ezeknek az elemeknek gazdag dekoratív szerepük

is van. Különböző mintákban, textúrákban és formákban kaphatók, így változatos vizuális hatásokat érhetünk el velük. Ha szétnézünk a melegebb tájakon, végtelenül gazdag és csodálatos alkalmazásokat látunk: Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában. Tanuljunk tőlük!

Tóth Melita építész
A Bánffy Központ nagyterme számos kulturális és szórakoztató programnak ad majd helyet.

Nemzetközi Fazekas Fesztivál

Magyarszombatfán

Vásár, zene és egy sikeres rekordkísérlet

Vásár, zene és egy sikeres rekordkísérlet

A 700 éves fazekas hagyománnyal rendelkező őrségi település legnagyobb eseménye évről évre egyre több látogatót vonz, a helyi hagyományokra építő programjai pedig színvonalas kikapcsolódást biztosítanak a látogatóknak. A hétvégén került megrendezésre a már XXIII. Fazekas Napok – Nemzetközi Fazekas Fesztivál és Vásár Magyarszombatfán.

Abraham Klaudia klaudia.abraham@nepujsag.net

A pénteki első nap szakmai konferenciával kezdődött, majd zenés program következett – jazzesten, majd retróbuliban szórakozhattak a látogatók. Másnap nyitotta meg kapuit a vásár mintegy 50 árussal. A helyiek mellett

lamint hetési szőttesek. A helyi gasztronómia is bemutatkozott, frissen sült a langalló, a kürtőskalács, voltak kézműves sörök, gyümölcslevek, csokoládék, de sok egyéb finomság is várta még az érdeklődőket. A nap két kiemelkedő eseménye mégis a korongozó rekordkísérlet és az esti látványégetés

volt, illetve a korongozók versenyének második fordulója zajlott. A kulturális programot a népzenei és néptánccsoportok bemutatkozása színesítette.

A fazekas termékek és kerámiatárgyak egyik legnívósabb magyarországi vására Magyarszombatfán, Pártosfalva szomszédságában.

idén is érkeztek árusok az ország egész területéről, és persze érdeklődők, vásárlók is. A vásár színvonalát emeli, hogy kizárólag saját termékeiket árusító kézművesek vehetnek részt, köztük főként fazekasok és keramikusok, illetve külön téren az egyéb népi kézműves termékek is megjelennek, például vesszőkosarak, kovácsoltvas tárgyak, va-

volt. Az Őrségi Kerámia

Látogatóközpont udvarán 53 fazekas korongozott egyszerre, ami hivatalos magyar rekordnak minősül, és akár a Guinness-rekordok közé is bekerülhet. Az esti látványégetés során pedig különleges fazekas termékeket égettek ki, amelyek méretükkel és formájukkal nyűgözték le a közönséget. Vasárnap vásárnap

NÉPÚJSÁG 2024. július 18.

A Nemzetközi Fazekas Napok és Vásár az Őrség egyik legszínvonalasabb rendezvényévé nőtte ki magát, a 23 év alatt töretlenül őrzi népszerűségét. Ez többek között annak köszönhető, hogy a faluvezetés Albert Attila polgármesterrel és fazekasmesterrel az élen húsz éve az értékőrzést és a helyi hagyományok éltetését tartja szem előtt.

BÚZAADOMÁNY GYŰJTÉSI AKCIÓ

A muravidéki magyarok 2024-ben is megszervezik a búzaadományok gyűjtését.

Központi gyűjtés helyszíne: Muravidéki Mintagazdaság, Bánuta

Gyűjtési időpontok: 2024. július 20-tól augusztus 5-ig, 11.00 és 13.00 között.

Bővebb információ: 041 883 517

Több mint ötven fazekas mutatta a termékeit.

Szlovén Tévé I.

7:00 Nyári reggel!, 9:00 Szünidei műsor, 10:50 Illír tartományok – dok. film, 11:40 Rožnika – dok. film, 12:05 A lélek horizontja, 12:15 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Városi séták: Rogatec – dok. film, 13:50 Városi séták: Trieszt – dok. film, 14:40 Lelki villanás, 15:10 Hidak: Barangolások, 15:55 A szerelem vihara –német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilm, 17:30 Alpok–Duna–Adria, 18:00 Nappali, 18:20 Tudom!, 18:57 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Az élet dicsérete – angol sorozat, 20:55 Izland körül Alexander Armstronggal – angol dok. sorozat, 21:50 Glóbusz, 22:10 Visszhangok, 23:00 A nép nevében – szlovén sorozat.

Szlovén Tévé II. 06:00–11:50 Ismétlések, 13:00 Jó reggelt, 15:45 Honfitársaink arca, 16:30 Muzikofilija: az Avseniki és a swing – zenés műsor, 17:40 Kefalónia – útifilm, 18:50 Zenés műsor, 19:25 Autós műsor, 20:00 Kína a sarkkörön túl – francia dok. film, 20:55 Vállalkozói fejlődés, 21:25 A szabó – görög film, 23:15 Újra június – ausztrál film, 0:55 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 New Amsterdam – Vészhelyzet New Yorkban – am. sorozat, 10:05 Teleshop, 10:40 Fókusz, 11:15 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:10 A gyanú árnyékában, 13:15 Aranykalitka – török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Fókusz, 20:10 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:30 Drága örökösök – A visszatérés, 22:45 Híradó, 23:15 Jóbarátok – am. sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 911 – Texas – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Melissa, a Zöld Völgy lánya – török sorozat, 13:55 A világ egy terített asztal, 14:25 Európa ízei, 15:00 Ridikül, 16:00 Doc Martin – angol sorozat, 16:55 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:35 Szerencsepercek, 20:45 Poldark – angol sorozat, 21:55 Brown atya – angol sorozat, 22:35 Kenó, 22:50 Zulejka kinyitja a szemét – orosz sorozat, 23:40 A nagyok.

Duna World

6:05–10:50 Délelőtti műsor, 11:25 Különös házasság – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Summa, 14:55 Magyar világ, 15:25 Család ’24, 15:50 Hogy volt?!, 16:50 Nyár ’24, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Beugró, 21:00 Híradó, 21:40 Önök kérték!, 22:15 Kell egy csapat – portréfilm, 23:15 Erdélyi erődtemplomok – dok. sorozat, 23:30 M5 História, 0:15 Itthon vagy.

Kedd

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30

Apróhirdetések 10:15 Horizont 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Ökopercek 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:30 Horizont (ism.) 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Rádiórendelő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I.

7:00 Nyári reggel!, 9:00 Szünidei műsor, 10:20 A szlovének és a Habsburg-cenzúra – dok. film, 11:00 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:30 Zenés üdvözlet, 12:35 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:25 Inside – Offside: Katar elpusztított minket – dok. sorozat, 13:50 Milan Erič – dok. sorozat, 14:20 A játék művészete, 15:10 Hidak: Nagyító alatt, 15:55 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:30 Vállalkozói fejlődés, 17:55 Nappali, 18:20 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Lorelei – am. film, 22:00 Elfelejtett szlovénok – dok. film, 22:10 Visszhangok, 23:00 A nép nevében – szlovén sorozat.

Szlovén Tévé II.

6:00–11:40 Ismétlések, 12:50 Nyári reggel!, 15:45 30. nemzetközi fesztivál Ljubljanában, 17:10 Ambiensek, 18:05 Rudolf Maister Vojanov és a Dráva-menti város – dok. film, 19:00 Zenés műsor, 20:00 A szív ritmusára, 20:55 Lottó, 21:00 Nyári est, 22:10 Tribün – dok. film, 23:05 Téged vártalak – francia dok. film, 0:35 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 New Amsterdam –Vészhelyzet New Yorkban – am. sorozat, 10:05 Teleshop, 10:40 Fókusz, 11:20 Drága örökösök –magyar sorozat, 12:10 A gyanú árnyékában – magyar reality-sorozat, 13:15 Aranykalitka – török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Fókusz, 20:10 A mi kis falunk – magyar sorozat, 21:25 Drága örökösök – A visszatérés, 22:40 Híradó, 23:15 Jóbarátok – am. sorozat, 0:35 Főszerepben.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 911 – Texas – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Melissa, a Zöld Völgy lánya – török sorozat, 13:50 A világ egy terített asztal, 14:20 Európa ízei, 15:00 Ridikül, 16:00 Doc Martin – angol sorozat, 16:55 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Skandináv lottó, 21:00 Családi csetepaté – olasz sorozat, 21:55 Mondd, ki vagyok én? – am.–spanyol sorozat, 22:35 Kenó, 22:50 Agapé, 23:40 Isten kezében.

Duna World

5:55–11:25 Délelőtti műsor, 11:35 Különös házasság – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Magyar gazda, 14:55 Kárpát-medence, 15:25 Hazajáró, 15:55 Hogy volt?!, 16:55 Nyár ’24, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván-emlékkoncert, 21:00 Híradó, 21:25 Az egészség tízparancsolata, 21:45 Önök kérték!, 22:15 Ballagás – magyar film, 23:55 Kontúr, 0:38 Hetedhét kaland.

Szerda

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő / Történetek az archívumból (minden 3. szerda) 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Slágerkívánság 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Lemezmúzeum 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I. 7:00 Nyári reggel!, 9:00 Szünidei műsor, 10:50 Josip Jurčič – dok. film, 11:35 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 12:10 Žiga Zois – dok. film, 13:00 Hírek, 13:25 A kód, 13:50

Študentska delovna brigada – dok. film, 14:35 Szlovén műsor Olaszországból, 15:15 Hidak: Vendégem, 16:05 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:30 Harapjunk a tudományba, 17:55 Nappali, 18:20 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Munka igény szerint – kanadai–francia dok. film, 21:00 Beszélgetések a jövőről: állandó ideiglenesség, 22:10 Visszhangok, 23:00 A nép nevében – szlovén sorozat, 0:05 Szlovén jazz. Szlovén Tévé II.

6:00–8:30 Ismétlések, 11:20 Nyári reggel, 13:50 Tango Compás – koncert, 15:05 Roma nemzetiségi műsor, 15:45 150 éves a független jogi szolgálat Szlovéniában – dok. film, 16:40 Inside – Offside: Katar elpusztított minket – dok. sorozat, 17:20 Állatokról és emberekről, 17:50 A kertben, 18:20 A mi Triglavunk – dok. film, 18:05 A szlovén olimpiai század – dok. sorozat, 19:15 Zenés műsor, 20:00 Nyári est, 21:10 Autós műsor, 21:45 Napocskám, Maad – koprodukciós film, 23:10 Közelebbről – beszélgetés Vesna Milekkel, 0:00 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 New Amsterdam – Vészhelyzet New Yorkban – am. sorozat, 10:05 Teleshop, 10:45 Fókusz, 11:25 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:15 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 13:20 Aranykalitka – török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:45 Fókusz, 20:10 A mi kis falunk – magyar sorozat 21:25 Drága örökösök – A visszatérés, 22:40 Híradó, 23:10 Jóbarátok – am. sorozat, 0:35 Gyilkos elmék – am.–kanadai sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 23:55 Tények gazdasági különkiadás, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 911 – Texas – am. sorozat.

Duna Tévé

6:00–10:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Melissa, a Zöld Völgy lánya – török sorozat, 14:00 A világ egy terített asztal, 14:25 Európa ízei, 15:00 Ridikül, 15:55 Doc Martin – angol sorozat, 16:58 Gasztroangyal, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Isten hozta, Mister – am. film, 22:45 Kenó, 23:00 Önök kérték! – válogatás, 0:00 Öt kontinens, 0:30 Itthon vagy!

Duna World

5:55–10:40 Délelőtti műsor, 11:40 Különös házasság – magyar sorozat, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok–Duna–Adria, 13:55 P’amende, 14:30 Magyarország ma, 15:00 Öt kontinens, 15:30 Haderő, „Hazámat szolgálom”, 15:55 Hogy volt?!, 16:55 Nyár ’24, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Mága Zoltán koncertje, 21:00 Híradó, 21:40 Önök kérték!, 22:10 Klasszikusok délidőben, 23:10 Opera Cafe, 23:40 A nagyok.

Csütörtök 5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Apróhirdetés 10:15 Techműsor 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 14:15 Hétvégi programajánló 16:15 Visszapillantó 17:15 Gyereksarok (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei műsor 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Iránytű (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Július 18-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Vendégem: Őrffy Richárd – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén)

Július 19-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 16.10-kor és 22.50-kor a Maribori Tévén)

Július 23-án, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Barangolások: Hortobágy és NyugatMagyarország peremvidék tája – ismétlés (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén)

Július 24-én, szerdán 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Nagyító alatt: Jelesebb nemzetiségi események – ismétlés (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén)

Július 25-én, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Vendégem: Koter Gizella – ismétlés (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 21.45-kor a Maribori Tévén) A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

NÉPÚJSÁG 2024. július 18.

Július 25. csütörtök Július 23. kedd Július 24. szerda
20:00 Kína a sarkkörön túl
0:00 Doktor

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2024. július 16-án a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Gépkezelő, technológus CNC-gépen

Daihen Varstroj, Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, jelentkezési határidő: 2024. július 23.)

Tervező

Daihen Varstroj, Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. július 23.)

Vezető tanácsadó Lendva, Dobronak és Kebele községek közös testületében

Lendva Község, Fő utca 20., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. július 18.)

Szakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. július 26.)

Fogszakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. július 26.)

Állatorvos

Veterinarska postaja Lendva, Vasút utca 37., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 24 hónap, jelentkezési határidő: 2024. július 31.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon

A község enyhíteni próbál a kánikulán

a lendvai Fő utcán. Ajándékozz füzetet!

A muravidéki civil szervezetek idén is elindították az Ajándékozz füzetet! című jótékonysági akciót, melynek keretében tanszereket (füzetek, írószerek, tolltartók, ecsetek, iskolatáskák…) gyűjtenek a rászoruló muravidéki gyerekek számára. A tanszereket tö bb gyűjtőponton lehet leadni augusztus 20-ig

Gyűjtőpont Lendván: ZKD (Kettes), Fő utca 2. (munkaidő alatt, illetve egyeztetés alapján)

A hőhullám okozta kellemetlenségek enyhítése érdekében Lendva Község a reggeli és az esti órákban gondoskodik az aszfaltozott felületek vízzel történő hűtéséről, továbbá öt hely-

színen ivókutakat, két helyszínen pedig párakapukat helyezett el. Az ivókutak a Szent Katalin-templomnál, a Vinarium toronynál, a Bella Venezia étterem előtti parko-

lóban, a lendvai Fő utcán és a kultúrotthon előtti téren, míg a párakapuk a Vinarium toronynál és a Fő utcán a Szent Katalin-templomnál (képünkön) találhatók. tt

A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 2024. augusztus 18-án

vasárnap 6.00 órakor

különjáratot indít a lendvai autóbusz-állomásról a budapesti Mesterségek Ünnepére (a Budai Vár és környéke).

Költségek: 30 €/fő

*muravidéki kézműveseknek és hímzőknek 50% kedvezmény

A látogatók kipróbálhatnak különböző mesterségeket, mint például a fazekasság, a bőrművesség, a csipkeverés, a gyöngy fűzés, a nemezelés, a szövés, a hímzés, a fafaragás, a kerámia, a gyertyaöntés vagy mézeskalács-készítés.

Jelentkezni 2024. augusztus 9-ig a Bánffy Könyvesboltban lehet személyesen, vagy a 02 577 66 70-es telefonszámon.

A kézműves bazár látogatását minimum 30 személy jelentkezése esetén szervezzük meg.

BUDAPEST

LENDVA
Párakapu

gyertyafény

Július 19-e

és 25-e között

Lendvai Plébánia

A szentmisék Lendván hétközben 19.00 órakor lesznek.

Pénteken, július 19-én 18.00 és 19.00 óra között lehetőség lesz szentgyónásra vagy lelki beszélgetésre, 19.00 órakor szentmise Lendván.

Szombaton, július 20-án 19.00 órakor vasárnapra érvényes szentmise Petesházán.

Vasárnap, július 21-én évközi tizenhatodik vasárnap – Kristóf-vasárnap –, a járművek megáldása. 8.00 órakor magyar nyelvű, 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise lesz, majd 11.30-kor búcsú Kapcán. Minden szentmisén a közlekedési eszközök megszentelése lesz.

figyelmükbe

•Július 20., szombat, 12.00 órától, •gyertyánosi faluotthon

•Gyertyánosi Falunap (Lángosfesztivál és Falujátékok, kulturáliszenés program, gyermekfoglalkozások)

•Július 21., vasárnap, 8.00 órai •kezdettel, Dobronaki Plébánia

•Jakab-napi vásár

•Július 19-e, péntek, 18.00 órától és július 20án, szombat, 12.00 órától, •Hotiza, Nogača rendezvénytér

•Hotizai Horgásznapok

apróhirdetés

•Eladók szürethez szükséges eszközök: morzsoló, kádak, hidraulikus prés, puttonyok és hordók. Érdeklődni: 051-382-366.

Legyen Ön is az előfizetőnk!

Dobronaki Plébánia

A szentmisék hét közben 19.00

órakor lesznek Dobronakon, szerdánként pedig 7.30-kor

Szombaton, július 20-án 18.00

órakor szentmise Dobronakon. Vasárnap, július 21-én évközi tizenhatodik vasárnap – Kristófvasárnap –, a járművek megáldása és egyben Jakab-napi vásár Dobronakon. 8.00 órakor a Jakab-vásár megnyitása, 8.30kor szlovén nyelvű szentmise, amelyet msgr. dr. Štumpf Peter muraszombati püspök celebrál, 10.00 órakor az egykori hetési temetőben az emlékkereszt és a tábla megáldása. 10.30kor magyar nyelvű szentmise, amelyet msgr. dr. Székely János szombathelyi püspök celebrál , 15.00 órakor a Jakab-napi vásár zárása. A szentmisék után a járművek megáldása. Csütörtökön, július 25-én plébániai búcsú. 10.00 és 18.00 órakor lesznek az ünnepi kétnyelvű szentmisék.

névnapsoroló

Július 19-től 25-ig

Péntek – Emília

Szombat – Illés

Vasárnap – Dániel, Daniella

Hétfő – Magdolna

Kedd – Lenke

Szerda – Kinga, Kincső

Csütörtök – Kristóf, Jakab

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél…

Ritlop Mária

(1950–2024)

Fájó szívvel mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak és ismerősöknek, akik drága halottunkat elkísérték utolsó útjára, valamint adományaikkal és részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk Štihec Simon plébános úrnak a gyászszertartásért, az imádkozóknak az elmondott imákért, az énekeseknek a gyászénekekért, valamint a lendvai Öko-park vállalatnak a temetés lebonyolításáért. Köszönet dr. Kepe Hebar Julijana orvosnőnek, a házigondozói szolgálatnak és a Ljubljanai Onkológia D1 osztálya személyzetének a gyógyításért, valamint a Muraszombati Kórház palliatív mobil csoportjának az odaadó segítségért.

Radamos, 2024.július 8-án A gyászoló család

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ezúton szeretnénk kifejezni a hálánkat mindazoknak, akik drága feleségem, testvérem és lányom,

Hancsik

Edit,

„Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok”

a muravidéki ízek őrzője (1981–2024)

elvesztése okozta fájdalmunkban osztoztak velünk a temetésén való részvétellel vagy vigasztaló, őszinte szeretetről tanúskodó szavakkal! Köszönetet mondunk Štihec Simon dobronaki plébános úrnak a tiszteletteljes és megható gyászszertartásért.

Veszteségünk elviseléséhez sok erőt ad a tudat, hogy sokan szerették és tisztelték Őt! Dobronak, 2024. július 11-én

Szerettei

Köszönetnyilvánítások és megemlékezések a Népújság weboldalán is

A Népújságban megjelentetett köszönetnyilvánítások vagy megemlékezések igénylés alapján plusz díjfizetés nélkül megjelentethetők a Népújság weboldalán is a Gyászhírek rovatban.

Kérhető a köszönetnyilvánítás vagy megemlékezés megjelentetése –csökkentett áron – csak a Népújság weboldalán is.

A Népújság előfizetői a köszönetnyilvánítások, megemlékezések megjelentetése esetén 10 százalékos árengedményben részesülnek.

Egy fickónak lerobban az autója egy kis faluban. Gondterhelten nézegeti az autót, amikor odajön egy tehén, megbökdösi az orrával a kocsit, majd azt mondja:

– Szerintem a benzintank lyukadt ki, ami elég veszélyes, mert akár fel is robbanhat a kocsi.

A férfi megijed a beszélő tehéntől, és gyorsan beszalad a közeli házba. Ott a gazda kérdezi, hogy mitől ijedt meg ennyire. A fickó levegőért kapkodva meséli:

– Képzelje, a tehene azt mondta, hogy szerinte kilyukadt a benzintankom!

– Na, hát ettől nem kell ennyire megijedni, a tehenem alig ért az autókhoz...

– Hova viszed azt a két szép libát?

– Az anyósomnak.

– Miért?

– Mert tegnap azt mondta, hogy a fél életét odaadná egy libáért!

Hajnal négykor felhívja egy részeges hang a szálloda recepcióját:

– Megmondaná, hogy mikor nyit a bár?

– Délelőtt 11-kor – mondja udvariasan a recepciós.

Eltelik fél óra, ugyanaz a hang, kicsit dadogva újra telefonál:

– El.. elnézést ké..kérek, de mikor nyit a..a bár?

A recepciós kicsit ingerültebben válaszolja:

– Uram, még mindig csak 11-kor nyit. Újabb fél óra után teljesen elázott hangon jelentkezik ismét a vendég, és megint a bár nyitva tartását kérdezi. A recepciós már türelmetlenül:

– Uram, a bár 11-kor nyit, de ha annyira szüksége van rá, akkor kinyitom és bemehet.

Erre a hang:

– Ddeee én nem bemenn nni a..a..akarok, haaanem kimenni...

Érdekességek Nelson Mandeláról

1918. július 18-án született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású politikusa, Nelson Mandela. Íme, néhány érdekes és talán kevéssé ismert tény a dél-afrikai politikus életéből!

1. Mandela egy királyi dinasztia sarjaként született. Eredeti keresztneve – Rolihlahla – némileg megelőlegezte a sorsát, hiszen „bajkeverőt” jelent, és a délafrikai vezetés szemében élete nagy részében az is volt. A Nelson nevet első iskolai napján kapta a tanárától.

2. Az 1992-es Malcolm X-ben kapott egy nagyobb szerepet, a film végén egy tanárt alakít.

3. 94. születésnapja alkalmából egy ősharkályfajt neveztek el róla: Australopicus nelsonmandelai.

4 Egy first ladyt vett feleségül, méghozzá a korábbi mozambiki elnök, Samora

Machel özvegyét a 80. születésnapján. Így aztán Graca Machel lett az első nő, aki két országnak is a first ladyje volt.

5. Az álcázás mestere volt. Élete azon szakaszában, amikor a dél-afrikai hatóságok elől menekült, rendkívül ötletesen álcázta magát, volt például sofőr is.

6. A politika mellett az ökölvívás volt a másik nagy szenvedélye.

7. Kiszabadulása után a világ összes vezetőjével és fontos emberével étkezhetett a legjobb fogásokat fogyaszt-

va, de a kedvence mindig a pacal maradt.

8. A johannesburgi Witwatersrand Egyetemen végzett jogot, majd ő nyitotta meg a város első fekete ügyvédi irodáját 1952-ben.

9. Szerepelt az Egyesült Államok terrorellenes listáján. 2008-ban, 89 éves korában vették le róla, közel másfél évtizeddel azután, hogy a Dél-afrikai Köztársaság 11. elnöke lett 1994-ben. A listára azért került fel, mert korábban fegyverrel vette fel a harcot az elnyomó dél-afrikai hatalom ellen.

Zaicz Boglárka őrségi gyertyakészítő

A legjobb dolgok az életemben a szeretteimen kívül:

• Természet, ételek, magyarság.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• Az egyetemi évekre Keszthelyen. Ahová szeretnék egyszer eljutni:

• Külföldi gyertyakészítő barátnőkhöz (Tajvan, Peru, Irak).

Amit a legjobban meg tudok főzni:

• Inkább süteményekkel szeretek bíbelődni, például mézes krémes, főzésnél a gyorsan összedobható ételeket szeretem.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• Ha munka közben lefagy a laptop, telefon, vagy nem tudok csatlakozni a netre.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• A gyerekkorom, egy gazdaságban felnőni.

A képesség, amit a legtöbben nem tudnak rólam?

• Nagyon empatikus vagyok, néha szó szerint érzem a másik (akár idegen) ember fájdalmát.

Ha visszamehetnék az időben, akkor ezt tanácsolnám magamnak:

• Kevesebb szorongás az iskolai eredmények miatt.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• Tandem-biciklizés. Örülnék, ha tudnék...:

• Idegen nyelveket jobban.

Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Külföldi gyertyaművészek. Apróság, ami boldoggá tesz:

• Napsütés, bármilyen nyíló virág.

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• Gyertyakészítés, manifesztáció, online marketing.

Amiről a Muravidék jut az eszembe:

• Határvidék, hullámzó dombság.

Kos Már. 21. – ápr. 20.

Valami misztikus történetet rak össze, ami érinti a múltat és a családot. Engedje, hogy az egész ügy magától tisztuljon ki!

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Most semmiképp se keveredjen vitába, mert vesztesként jönne ki. A hétvégét víz mellett töltse.

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Komoly segítséget kaphat valakitől, vagy ön nyújtja másnak, és ennek hatására elmélyül a kapcsolata az illetővel.

Rák Jún. 22. - júl. 22. Ezerrel pörög, mindenkinek a gondját megpróbálja megoldani: támogat, tanácsot ad. A saját ügyeire is jusson idő.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Ez egy erőteljes hét, most itt az ideje, hogy megvalósítsa az álmait. A pénzügyei is jól alakulnak.

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Csapatmunkával tud célt érni, mindegy, hogy mibe kezd. Mások gondolatait is tudja hasznosítani.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. A hét során keresse az ingyenes programokat és ne sokat költekezzen! Ingyen is lehet ismerkedni és jól is érezheti magát…

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. A héten folyamatosan feszültséget érez. Mindenkiben ellenséget lát, így nem tud kedves maradni.

Nyilas Nov. 23. – dec. 22. A héten olyan szerencsés véletlenek, egybeesések lesznek, amik könnyebben megkeresett pénzt mutatnak.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Meglepően fel lesz dobva. Ez kihozza önből a felhőtlen gyereket. Aki most ismeri meg, a legjobb oldalát látja.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A hónap elején komoly pénzügyi tervek foglalkoztatják. Bízzon az ösztöneiben, ha hirtelen kell döntést hoznia.

Halak Febr. 20. – már. 20. Nézeteltérés robbanhat ki valakikkel. Mivel ez váratlanul éri, nem biztos, hogy bölcsen reagál.

A rajzművészet újjászületése

Varga Bálint Tamás Szarvasok című munkájával a kiállítás megnyitóján. a fürkésző szemeknek. A fiatal művész egyébként régi ismerősnek mondható, hiszen a kezdetektől fogva rendszeresen látogatta a lendvai LindArt ifjúsági művésztelepeket, melyek végén az ő alkotásai is kiállításra kerültek. A festőművész jelenleg Zalaegerszeg él és alkot. A kiállítás október 8-ig tekinthető meg.

Július 12-én nyílt meg Varga Bálint Tamás „Rajzok, festmények, grafikák” című kiállítása a Lendvai Zsinagógában. Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, Varga Bálint rajztanára, a kiállítás méltatója a következőt írja a tárlat bevezetőjében: „Varga Bálint művészetében a ’szelíd csillagok ragyogásával’ születik újjá a rajzművészet, a szabadkézi rajz

az egzisztencializmus reménytelenül reményteli hitelességével. Az adott szó jogán az igazság erejével jeleníti meg, idézi meg újra a körülöttünk lévő világot, és adja vissza annak szépségét, teremtett voltát.”

Varga Bálint az idejét nem sajnálva készíti el szabadkézi rajzait, melyek a digitalizáció korában üdítő élményt nyújtanak

Borsos Flóra

Kovács Irén asztalkendője 1. díjat kapott

A Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága (M-ART) szervezésében július 13-án Dinnyésen, a Templomkert Hagyományőrző Központban megtartott, „A múltból merítkezve, a jelennek hímezve” című kiállításon a dobronaki Kovács Irén hímzett asztalkendőjével elnyerte a szemle 1. díját. A bemutatóra kifejezetten asztalkendőkkel lehetett pályázni, az összeállított tárlat is a magyar vendéglátás tárgykultúrájának értékes részét, a hímzett, szőtt asztalkendőket mutatta be. SNK

Lendvai vitázó sikere

Június 23-a és 30-a között rendezték meg a WSDA 2024 (World Schools Debate Academy) nemzetközi vitaakadémiát Kranjska Gorán. A Lendvai Kétnyelvű Középiskola vitaklubját Grof Aleks másodikos gimnazista képviselte, akit Vugrinec Alen tanár mentorált. Az egyhetes program keretében a diákok vitaelőadásokon és gyakorlatokon vehettek részt, de a kísérőtanárok, mentorok sem maradtak program nélkül, hiszen ők is műhelymunkákon bővítették tudásukat. Az

esemény végéhez közeledve vitaversenyre került sor, ahol Grof Aleks a szlovén országos válogatott tagjaként szerepelt. A megmérettetés mind az öt fordulójában a lendvai diák érte el a legmagasabb beszédpont-átlagot, amellyel kiérdemelte a kiváló első helyezést, csapata pedig bejutott a vitatorna döntőjébe is. Grof Aleks július 16-a és 26-a között Belgrádban a vitaverseny-világbajnokságon képviseli Szlovéniát és a Lendvai Kétnyelvű Középiskolát. Bf

NÉPÚJSÁG 2024. július 18.

Fotó: Vugrinec Alen
Grof Aleks első helyezést ért el a nemzetközi vitaakadémia döntőjében.

Alkotótábor Hosszúfaluban

Kézművesség, barátság, játék

A hosszúfalui vadászház udvarát gyerekzsivaj töltötte be július

8-a és 12-e között. Az árnyas fák alatt szorgosan jártak a kezek és készültek a bőr és gyöngy karkötők, csuhémadarak, hetési mintás zsebkendők és egyéb portékák az MNMI kézműves alkotótáborában.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Javában zajlott már a munka reggel kilenc órakor az asztalok körül, amikor ott jártunk. Az erdőszéli, zöld környezetben a nagy kánikuláról szinte még tudomást sem kellett venni a reggeli órákban. A 25 résztvevő kis csoportokba osztva adta át magát az alkotás folyamatának, de természetesen a nagy koncentrálás közben azért csevegni is maradt idejük. – A napközis táborba reggel nyolcra érkeznek a gyerekek és délután né-

gyig vannak itt. Minden nap három kézműves foglalkozást tartunk, a gyerekeket három csoportba osztjuk fel, és aztán „köröznek”, így a nap végére minden gyerek minden foglalkozáson részt tud venni. A héten a táborozók megismerkednek a hímzéssel, a nemezeléssel, a csuhézással, illetve karkötőket készítenek gyöngyből és bőrből. A kézműves szakemberek a dobronaki Kézművességek Házából, Magyarországról a Göcseji Kézműves Egyesületből, illetve a Zala megyei Népművészeti Egyesület-

Kultúra, hagyomány, kulinária

ből érkeznek – mondta Gyurkač Bianca, az MNMI szakmai munkatársa.

Nemezelés közben szólítottuk meg Lebar Filipet, aki egy alapos kézmosás után örömmel állt lapunk rendelkezésére: – A táborba Völgyifaluból érkeztem. Sokat játszunk, karkötőket csinálunk, most éppen tulipánt nemezelünk birkagyapjúból. Én sötétkék és sötétzöld tulipánt szeretnék csinálni. A táborban nekem a focizás és a karkötőkészítés tetszett a legjobban.

Idzig Zita, akit szintén a nemezelők asztalától

szólítottunk el, szívesen osztotta meg velünk eddigi tapasztalatait: – Én a lendvai iskolába járok. A táborba azért jöttem el, mert nagyon szeretek barátkozni, ráadásul itt új dolgokat tanulok meg, például varrni, tolttartót és karkötőket készíteni. A mintavarrás tetszett a legjobban, én a virágos mellett döntöttem. A táborban sokat játszottunk, például fogócskáztunk is.

„Zrinijada” harmadszor

„Zrinijada” harmadszor Kézművesség, barátság, játék

A Lendván működő Horvát Kulturális Egyesület szombaton harmadik alkalommal szervezte meg a „Zrinijada” elnevezésű rendezvényt, amelyen a hazai csoport mellett más településekről érkező vendégek is bemutatkoztak. Habár a délben kezdődő turisztikai-kulturális rendezvényt kevesen látogatták meg, de a szerencsére csak kevés jégesővel vegyített záporeső mellett is sikeresen zárták.

Tomka Tibor tibor.tomka@nepujsag.net

Ahogy ezt három évvel ezelőtt a Horvát Kulturális Egyesület elképzelte, az egyesületnek otthont adó polgári udvarra minden évben középkori hangulatot varázsolnak, ahol középkori kézművesek, hagyományőrző egyesületek mutatkoznak be, emellett középkori ételeket is készítenek, mutatnak be, ezzel is bővítve a város idegenforgalmi kínálatát.

Így volt ez idén is, ugyanis a kaproncai középkori hagyományokat ápoló egyesület mellett jelen voltak a podtureni és a prelogi vendégek, valamint a hazai Lindua régiséggyűjtő és a Pomelaj hagyományőrző egyesület is. A középkori vásári kavalkád kísérőjeként a velenjei horvát egyesület, a žiškoveci és a hazai lendvai horvát egyesületek gondoskodtak a középkori ételekről – a tornyiszentmiklósi csapat sajnos a nagy melegre

hivatkozva lemondta a részvételt. Igazi különlegességeket a velenjei egyesület mutatott be, ugyanis a Zrínyiekhez kapcsolódóan „janicsárebédként” igazi török ételkülönlegességeket is kóstolni lehetett. Az úgynevezett élő konyhában készített ínyencségeket teljesen ingyenesen lehetett kóstolgatni, és természetesen nem hiányoztak a lendvai borok és a fröccs sem. Az ételeket egyébként a hazai csapatot képviselő mes -

csáktornyai KD Štolcer mutatott be egy rövid, Zrínyi Péterről szóló színdarabot, a szervezők pedig gondoskodtak a gyerekekről is, akiknek kincsvadászatot is szerveztek.

Zrínyi mellszobrát Kutnjak Đanino, a HKD Pomurje elnöke koszorúzta meg a zasadbregi csapat két kísérőjével.

terszakács, Benko Josip mutatta be.

A program kulturális részét sajnos megszakította a jéggel vegyített, erőteljes zivatar, de még ez sem zavarta meg a zasadbregi csapatot, amely a tető fedezékében lépett fel muraközi dalokkal. Az eső után a

A rendezvény keretében a szervezők megkoszorúzták Zrínyi Miklósnak az udvaron található mellszobrát is. A rendkívüli hőség miatt sajnos szintén lemondta a részvételét a csáktornyai Zrínyi Gárda, míg „maga Zrínyi Miklós” jelen volt a rendezvényen.

Idzig Zita és Lebar Filip örömmel mesélt a táborról.

Európa-bajnokság, 2024

A favorit megérdemelte a trófeát

A favorit megérdemelte a trófeát

A spanyol labdarúgó-válogatott drámai végjátékban vasárnap 2:1-re legyőzte Angliát az Európa-bajnokság berlini döntőjében, így története során negyedszer nyerte meg a kontinenstornát. Ezzel az Eb-örökranglista élére állt, csúcstartó a tornán szerzett 15 góllal, valamint mind a hét mérkőzésének megnyerésével.

A spanyolok hatékony letámadásai, kezdeményező és látványos játéka sok szurkoló tetszését elnyerte a viadal során, különösen a fiatal csillagok, az egy nappal a döntő előtt 17. életévét betöltő csodagyerek, Lamin Yamal és a 22 éves Nico Williams, akik maradandót alkottak Németországban. A „vörös fúria” (furia roja) becenevű válogatott magabiztosan menetelt a tornán, a legnehezebb csoportkörből – horvátok, olaszok és albánok – jutottak tovább, és végül négy egykori világbajnokot kényszerítettek térdre. Emellett Luis de la Fuente szövetségi kapitány csapata úgy nyerte meg az összes meccsét, hogy a harmadik számú kapusán kívül mindenki szerepet kapott a pályán, és tíz gólszerzővel büszkélkedhet. Természetesen az egyéni díjakban is dominált a csapat. A torna legjobb fiatal játékosa Yamal lett, aki megdöntötte Pelé csúcsát, miután ő lett a legfiatalabb kezdő a döntőben. Mellette

a legértékesebb futballista Rodri, míg a döntő legjobb játékosa Williams lett.

Az angoloknak, akik sokak szerint túlélőtaktikával jutottak el a döntőig, nagyon fájó volt a vasárnapi vereség, különösen, hogy sorozatban másodjára sem sikerült a trónra lépniük.

Az idei Európa-bajnokság a szlovén és a magyar válogatott számára felemás képet hozott. A viadal jobban sikerült az esélytelennek tartott szlovénoknak, akik újabb mérföldkövet értek el azzal, hogy továbbjutottak a csoportkörből, majd a nyolcaddöntőben a portugálok ellen büntetők után búcsúztak a tornától. A magyar válogatott ezzel szemben csalódást okozott azzal, hogy nem jutott az egyenes kieséses szakaszba, az elvárások mindenképp nagyobbak voltak ennél.

A július 14-i döntővel tehát véget ért az egyhónapos focieufória Európában, amelynek Németország méltó házigazdája volt. Négy év múlva a kontinenstornának az Egyesült Királyság és Írország ad otthont.

Levendula-desztillálás Domonkosfán

A műhely idén is sikeres volt. A Domonkosfai Porta levendulaolajából minden résztvevő kap majd mintát.

• Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

• Lendván • Dobronakon • • Gornji • Muraszombatban •

Július 9-én a sali magyar önkormányzat ismét levendula-desztillálási műhelyt szervezett a Domonkosfai Portán. Ez a program már tavaly is nagy sikert aratott, és idén is szép számban vettek részt rajta a helyiek. A tájház levendulaültetvénye bőséges termést hozott, amely ideális

volt a különféle hidratáló folyadékok és eterikus olajok elkészítéséhez. A különleges workshopot az Eywineo Essential Oils vállalat képviseletében Nedelko Eva vezette, aki részletesen bemutatta a levendula desztillálásának technikáját és fortélyait. A résztvevők első kézből szerezhettek tapasztala-

tokat arról, hogyan lehet kinyerni a virág értékes nedvét, olaját. A levendulából készült illóolajnak számos pozitív hatása van az emberi szervezetre: segíti az alvást, nyugtató, légzéssegítő, hangulatjavító hatásai is vannak, illetve távol tartja a rovarokat, szúnyogokat.

(ak)

Az Európa-bajnok spanyol válogatott öröme.

Döntetlen az utolsó felkészülési meccsen

idegenbeli rajtnál?

Nafta 1903 – ZTE 3:3 (2:1)

Nafta 1903 – ZTE 3:3 (2:1)

A Nafta gólgazdag döntetlent játszott az első osztály rajtja előtti utolsó mérkőzésén szombaton, amikor a Lendván edzőtáborozó zalaegerszegi ZTE-t fogadta a fociakadémián. A lendvaiak teljesítményével elégedett volt Bozsik József vezetőedző is.

A rekkenő hőség miatt a tervezett 11 óra helyett egy órával korábban kezdődött a találkozó, mely így is izgalmas fordulatokat eredményezett. Az öszszecsapás elején mindkét oldalon történtek próbálkozások, de egyik csapat sem tudott előnyt szerezni, majd az utolsó negyedórában felpörögtek az események. A 34. percben a házigazda Kadrić talált Gundel-Takács kapujába, de alig négy perc múlva Szendrei beadása után Mim fejesgóllal szerezte meg az egyenlítést. A félidő hajrájában a lendvai gyepre visszatérő Pirtovšek hozta helyzetbe Lesjak Zorant, aki újra a hazaiakat juttatta előnyhöz, de a pihenő előtt a ZTE még büntetőt is hibázott: Szendrei lövését Senkó hárította.

A találkozó folytatásában szabadrúgásból Németh egyenlített, ami után élénk játék bontakozott ki a pályán. Mindkét oldalon akadtak helyzetek, és harmadszorra is Lendva jutott előnyhöz, miután Szalay szabadrúgásból csavart a léc alá. Špoljarič góljával harmadjára is egyenlített a ZTE, de általa akár a győztes találat is megszü-

lethetett volna, ha erős lövése nem a kapu mellett suhan el.

A visszatérő Pirtovšek szerint jó érzés újra Lendván focizni. – A feltételek a felkészüléshez fantasztikusak voltak, de most rajtunk a sor, hogy a szombati bajnoki rajton a pályán is bizonyítsunk – mondta határozottan a csapatkapitány-helyettesi karszalagot is viselő Pirtovšek. Bozsik József vezetőedző elégedett volt az eredménnyel, ugyanis a bajnokság előtti főpróbán viszontlátta azt, amit mutatni szeretne a pályán, de amint mondta, még van egy-két dolog, amit szombaton megpróbálnak kiküszöbölni. – Egy jó és kiegyensúlyozott meccset játszottunk, ráadásul úgy, hogy mind a háromszor mi vezettünk. Egy kis hiányérzet ezzel kapcsolatban maradt bennem, hiszen éreztem a csapatban, hogy amikor megszerezte a vezetést, mintha kicsit „megijedt” volna attól, és nagyon passzív lett. Ebben kell még fejlődnünk, mert nagyjából hasonló mérkőzések várnak ránk a bajnoki szezonban is –nyilatkozta a vezetőedző.

A bennmaradás a cél

A hosszúfalui Hungarikum Olimpija labdarúgói megkezdték a felkészülést a Muravidéki Ligában szereplésre. Vori Jožef az első edzésen 16 játékossal dolgozhatott, de új igazolásokra is készülnek. A szezon kezdetéig Nedelica,

Puconci, Lenti és Palina ellen terveznek edzőmeccset, utóbbi ellen csak akkor, ha nem kell kupameccsen szerepelniük. Torhač klubelnök elmondása szerint a cél az, hogy stabil muravidéki ligások legyenek. F.h.m.

– Szerintem 12 év után minden eredmény sikernek számít. A Mura ellen szeretnénk egy jó meccset játszani, megszorítani őket és úgy lejönni a pályáról,

A rekkenő hőségben dinamikus és gólokban gazdag felkészülési mérkőzést játszott a Nafta és a ZTE.

A csapat keretéről és a bajnoki felkészülésről az edző már korábban is elmondta, az folyamatban van, hiszen még mindig érkeznek a játékosok. –Van egy játékfelfogásunk, amit az új játékosoknak meg kell tanulni, ezért a fél év még arról fog szólni,

hogy ezt a csapatot összegyúrjuk. Az első kilenc fordulóban arra törekszünk, hogy stabilak legyünk és valamilyen szinten egyensúlyban tartsuk az eredményességet azzal, hogy még építjük a csapatot – mondta. És milyenek az elvárások a Mura elleni

hogy bármi lesz a végeredmény, a szurkolók megtapsoljanak minket.

A szombati meccsen már munkába állt a szakmai stábhoz nemrég érkezett Veress Balázs, aki a csapatnál a pályaedzői feladatokat látja el. f.h.m., hs

Ismét sikeres volt a focitorna

A népszerű dobronaki focitornán küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok.

A Dobronaki Ifjak Szervezete (DISZ) immár 14. alkalommal szervezte meg focitornáját, amelyre 14 kispályás csapat jelentkezett. Az 5+1-es rendszerben szereplő csapatok főként a Muravidékről érkeztek, de voltak távolabbról is nevezők. A délutáni erős eső ellenére a torna sikeres volt, és idén a vándorkupát Lakos nyerte, akik a Govedine csapatát győzték le a döntőben. A torna harmadik legjobb

csapata a Gostilna Gezove Jame lett. A torna gólkirálya is tőlük érkezett, Horvat Anej, aki 11 gólt jegyzett, a legjobb hálóőrnek pedig Bukovec Robertet választották, aki az ezüstérmes Govedine kapusa volt. A büntetőrúgó-versenyt idén is a dobronaki Laci Luka nyerte. A szervezők ismét rendeztek röplabdatornát is, amelynek szabályai szerint a pályán csak vegyes csapatok szerepelhettek.

Erre nyolc gárda jelentkezett, akik közül a legjobb a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet egyik csapata lett, a második az SSL Zsikuc, a harmadik helyen pedig a Lendvai Egyetemisták Klubja végzett. A Dobronaki Ifjak Szervezete töretlenül őrzi a falu focitornájának hagyományát, amelynek köszönhetően idén is több mint 150 fiatal sportolhatott együtt. SoPe

A hétvégén indulnak az első osztály küzdelmei

Fiatal játékoskerettel rajtol a Nafta

Fiatal játékoskerettel rajtol a Nafta

A Nafta és a Mura, a két örök rivális közötti mérkőzés lesz az élvonal bevezető fordulójának legkiemelkedőbb összecsapása, melyre szombaton este 20.15-kor kerül sor a muraszombati stadionban. De milyen kerettel vág neki a bajnokságnak a lendvai csapat? A következő összeállításban ezt térképeztük fel.

A négyhetes felkészülési időszak alatt a klub vezetősége keddi lapzár-

Az újdonsült csapatkapitány, a horvát Lesjak Zoran a tavaszi felkészülési időszakban az elsők között érkezett a lendvai kerethez.

A felkészülés bevezető napján, június 17én már a lendvai gyepen kezdett a 36 éves horvát védő, Lesjak Zoran, aki még 2010/11-ben Lendván kezdte a pályafutását, majd 2018-ban a ZTE-hez szerződött, ahonnan idén visszakerült Lendvára.

A Goricától négy játékos érkezett, a 24 éves Kadrić Haris támadó, a 24 éves Hrka Darko középpályás, a 23 éves Marinič Amadej szélső védő és a 23 éves Brkić Dragan horvát támadó középpályás, aki korábban is erősítette a kékeket.

A 20 éves Božičković Luka középpályás védő a bosnyák élvonalból, a Sloga csapatától szerződött Lendvára, míg a 20 éves Kljun Tom támadó az egykori elsőligás Aluminijtől,

tánkig 15 új játékost jelentett be. A tapasztaltabb focisták mellett számos fiatal tehetség bukkant fel, és a ZTE kötelékéből is érkeztek kölcsönbe erősítések.

Dobogósok a lendvaiak

A lendvai tekézők többnapos versenyen vettek részt Lentiben a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése és a Lendvai Sportszövetség együttműködésének köszönhetően. A tornán 10 csapat indult, a lendvaiak pedig remekül szerepeltek és a harmadik helyen zártak. Egyéniben kitűnő eredményt ért el Benko Bohar Jan, aki az ifjúsági korosztályban versenyez, de most a felnőttek között a második helyen zárt 255 fával. F.h.m.

Nyolccsapatos szurkolói torna

A Nafta 1903 szurkolói, a Gorgone tagjai idén is megszervezték hagyományos szurkolói labdarúgótornájukat. Eseményük idén a hétvégi muravidéki örökrangadó miatt egy héttel korábban került megrendezésre, ezúttal a hídvégi futballpályán. Idén kiskapukra játszottak három a három ellen, és összesen nyolc csapat jelentkezett, egy Magyarországról is. A harmadik az Alkatraz gárdája lett, a Lakos Boys pedig a döntőben legyőzte az FCB csapatát 4:1-re, így övék lett a trófea. SoPe

a 25 éves horvát Dumančić Luka védő pedig a horvát Solintól érkezett. Vis zszatért a lendvai gyepre a 28 éves Pirtovšek Rok védő, aki az élvonaltól búcsúzó Rogaškától jött

1. forduló július 19-e és 21-e között:

Mura – Nafta 1903 __:__

Celje – Bravo __:__

Olimpija – Primorje __:__

Maribor – Domžale __:__

Radomlje – Koper __:__

2. forduló

július 27-én:

Nafta 1903 – Radomlje__:__

Celje – Maribor __:__

Domžale – Mura __:__

Koper – Olimpija __:__

Bravo – Primorje __:__

3. forduló

augusztus 3-án:

Olimpija – Nafta 1903 __:__

Maribor – Bravo __:__

Primorje – Koper __:__

Mura – Celje __:__

Radomlje – Domžale __:__

4. forduló

augusztus 10-én: Nafta 1903 – Primorje __:__

Maribor – Mura __:__

Domžale – Olimpija __:__

Celje – Radomlje __:__

Bravo – Koper __:__

5. forduló augusztus 17-én: Koper – Nafta 1903 __:__

Mura – Bravo __:__

Olimpija – Celje __:__

Primorje – Domžale __:__

Radomlje – Maribor __:__

6. forduló

augusztus 24-én:

Bravo – Nafta 1903 __:__

Celje – Primorje __:__

Mura – Radomlje __:__

Maribor – Olimpija __:__

Domžale – Koper __:__

a csapathoz. A 21 éves Senkó Zsombor kapus, a 22 éves Szalay Szabolcs és a 19 éves Klausz Milán támadók egy évre a ZTEtől érkeztek kölcsönbe. A 22 éves Kálnoki-Kis Zsombor támadó középpályás az Egyesült Államokból igazolt vissza Európába, míg az olasz Empoli csapatából érkezett a 20 éves Dragóner Áron védő. További kapussal is bővült a

keret, a mindössze 19 éves Mauricio Žan a ljubljanai Olimpiját erősítette még tavaly.

A Nafta utánpótlásneveléséből a felnőtt keretnél edzett az alig 17 éves Sintič Blaž védő is, aki nemrég az első profi szerződését írta alá a Naftával, valamint Zamuda Niko, Plej Maj, Plej Kaj és Čuček Bezjak Marko is. f.h.m., hs

2024/25 őszi idény:

7. forduló augusztus 31-én: Nafta 1903 – Domžale __:__ Koper – Celje __:__ Olimpija – Mura __:__ Primorje – Maribor __:__ Radomlje – Bravo __:__

8. forduló szeptember 14-én: Celje – Nafta 1903 __:__

Mura – Primorje __:__ Radomlje – Olimpija __:__

Bravo – Domžale __:__ Maribor – Koper __:__

9. forduló szeptember 21-én: Nafta 1903 – Maribor __:__ Koper – Mura __:__ Olimpija – Bravo __:__ Domžale – Celje __:__ Primorje – Radomlje __:__

10. forduló szeptember 28-án: Nafta 1903 – Mura __:__ Bravo – Celje __:__ Primorje – Olimpija __:__ Domžale – Maribor __:__ Koper – Radomlje __:__

11. forduló október 5-én: Radomlje – Nafta 1903 __:__ Primorje – Bravo __:__ Olimpija – Koper __:__ Mura – Domžale __:__ Maribor – Celje __:__

12. forduló október 19-én: Nafta 1903 – Olimpija __:__ Celje – Mura __:__ Koper – Primorje __:__ Bravo – Maribor __:__ Domžale – Radomlje __:__

13. forduló október 26-án: Primorje – Nafta 1903 __:__ Koper – Bravo __:__ Olimpija – Domžale __:__ Mura – Maribor __:__ Radomlje – Celje __:__

14. forduló november 2-án: Nafta 1903 – Koper __:__ Bravo – Mura __:__ Celje – Olimpija __:__ Domžale – Primorje __:__ Maribor – Radomlje __:__

15. forduló november 9-én: Nafta 1903 – Bravo __:__ Radomlje – Mura __:__ Primorje – Celje __:__ Koper – Domžale __:__ Olimpija – Maribor __:__ 16. forduló november 23-án: Domžale – Nafta 1903 __:__ Mura – Olimpija __:__ Maribor – Primorje __:__ Celje – Koper __:__ Bravo – Radomlje __:__ 17. forduló november 30-án: Nafta 1903 – Celje __:__ Koper – Maribor __:__ Primorje – Mura __:__ Domžale – Bravo __:__ Olimpija – Radomlje __:__

18. forduló december 7-én: Maribor – Nafta 1903 __:__ Mura – Koper __:__ Bravo – Olimpija __:__ Celje – Domžale __:__ Radomlje – Primorje __:__

HAGYOMÁNYOS ARATÁS

ÉS CSÉPLÉS DOMONKOSFÁN

2024. július 27-én, szombaton a Domonkosfai Portánál

PROGRAM:

• 9.30-tól gyülekezés a Domonkosfai Portánál

• 10.00 órakor megnyitó, köszöntő, a domonkosfai tábor résztvevőinek műsora, majd az aratás és cséplés bemutatása, valamint a muraszombati és a helyi népdalkör szereplése

• 12.00 órakor Kárpát-medencei búzaösszeöntés

• 13.00 órától a kultúrműsorban fellépnek: Zalagyöngye

Művészeti

Műhely Szikrák Néptánccsoportja, Baranyai Lajos és zenekara

• 15.00 órától szórakoztató zene a Duo Savana együttessel

Mindenkinek jó szórakozást kívánnak a szervezők: Petőfi Sándor ME Domonkosfa, Šalovci Községi MNÖK, Šalovci Község, Domonkosfai ÖTE

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.