Népújság, 2024. 06. 06.

Page 1

68. évfolyam 23. szám

Lendva 2024. június 6. ISSN 0352-6569 1,30 EUR

Megerősödött kapcsolat

Megerősödött kapcsolat

A muravidéki magyarság idén is a Zsitkóc és Bödeháza közötti határon kialakított Hetés Barátság Parkban tartotta meg a nemzeti ösz-

9–16. oldal 22. oldal

szetartozás napi, június 4-i megemlékezést. A rendezvényen a hivatalos képviseletek mellett ott volt a helyi lakosság a határ mindkét ol-

daláról, ami a legfontosabb. Az EU sokban megkönynyítette az életet a határsáv peremén, szinte minden területen megerősödött a

kapcsolat. Mi sem bizonyítja jobban, mint a számos nemzetközi rendezvény a hét végén. Bővebben a 2–3. oldalon.

Info
Poštnina plačana pri po šti 1102 Ljubljana
Nafta vezetőedzője: „Gőzerővel készülünk az első osztályra, szép kihívás lesz!”
Bozsik József, a
„Gőzerővel készülünk az első osztályra, szép kihívás lesz!”
A nemzeti dacra szükségünk lesz…

Ma, azaz kedden, eme cikk írásának napján van a nemzeti összetartozás napja, amelyet immár tizennegyedik éve tartunk meg a határon túl is az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján. Az erről határozó, a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényt 2010-ben, tehát 14 évvel ezelőtt fogadta el a Magyar Országgyűlés. Ebben kimondásra került, hogy az egyes nemzetek önazonosságának megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató esemény volt, de a magyarság számára Trianon a 20. század legnagyobb tragédiája, amelyről a 1990-es rendszerváltozás időpontjáig még jóformán beszélni sem szabadott. Az azóta eltelt most már 35 év, különösen pedig 2010 után elmondhatjuk, a traumát most már könnyeben tudjuk megélni, feldolgozni, ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy bebizonyítsuk, a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására. Különösképpen a többé-kevésbé – vagyis sajnos most megint inkább kevésbé – határok nélküli Európában éltetnünk kell a történelmünket, a kultúránkat, a nyelvünket. Tennünk kell azért, hogy soha ne teljesüljön be a 18 század végén született herderi jóslat, miszerint: „A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok multán talán nyelvüket is alig lehet felfedezni”. Ez a jóslat akkoriban dacos ellenállásra sarkallta a magyarságot a megmaradásért vívott harcban, és erre a dacra a mai napig szükségünk van, lesz a jövőben is.

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka Szerkesztőség: Borsos Flóra, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180 E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 4000 EUR, külföldre: 100,00 EUR, tengerentúlra: 120,00 EUR

Folyószámla: SI56 0110 0600 8369 377 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni. A Népújság az SzK Nemzetiségi Hivatala támogatásával jelenik meg. Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.

A nemzeti összetartozás napja

HÍRFELHASZNÁLÓ

„A közös jövőt

„A közös jövőt

Idén, a határt jelképessé tevő európai uniós csatlakozás 20. évfordulójának évében is a Zsitkóc és Bödeháza közötti határon kialakított Hetés Barátság Parkban rendezték meg a nemzeti összetartozás napi megemlékezést.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A ma már szabadon átjárható szlovén–magyar határvonalon megtartott rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek közt Czikó Anita, Magyarország lendvai konzulja, Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő, Petje Rok, a Szlovén Nemzetiségi Hivatal megbízott igazgatója, Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormány-

zati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, Kardinar Marjan, Dobronak, illetve Bedő Andrea, Bödeháza polgármestere, Kiss László, Lúcs, Zsitkóc testvérvárosának polgármestere, továbbá önkormányzatok, intézetek képviselői, és ami a legfontosabb, a helyi lakosság a határ mindkét oldaláról. Az egybegyűltekhez a magyar és a szlovén himnuszt követően Orbán Dušan, az MMÖNK elnöke fordult ünnepi beszéddel.

Felidézte a trianoni békeszerződés által okozott sebeket, amit az idő ugyan gyógyít, az „amputációt” azonban nem lehet sosem feldolgozni. – De nem a múltat jöttünk ide siratni, hanem a közös jövőnket ünnepelni – emelte ki az elnök. – Az EU sokban megkönnyítette az elcsatolt nemzetrészek együttműködését az anyaországgal, a schengeni csatlakozás megszüntette a határellenőrzést a két ország

Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség

Döntöttek a pályázati

Döntöttek a pályázati

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) Tanácsa hétfői tanácsülésén meghatározta a társalapított intézmények meghívásos pályázatának, illetve a nemzetiségi programokat kivitelező civil szervezetek számára kiírt pályázatok összegeit. Emellett további időszakra kinevezték az Euromur Kft. igazgatóját is.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A nyolc jelenlévő tanácstagnak (4 tanácstag hiányzott) Horvat Tomi elnök mutatta be az előző rendszeres, valamint a közben megtartott levelező ülés jegyzőkönyvét. Ahogy elmondta, a rendszeres ülésen a tanács többek között arról is döntött, hogy a közben már megvalósuló, a közigazgatási minisztérium által Domonkosfán szervezett, a kétnyelvűségről szóló 9. tanácskozáson bemutatják a Lendva Köz-

ség, valamint a lendvai magyar önkormányzat egyre inkább szembetűnő és igazságtalannak vélt alulfinanszírozásáról szóló helyzetképet, de a szervező sajnos nem vette ezt a témát a napirendre, így a bemutatás is elmaradt. A tanács a rendszeres ülésen úgy döntött, hogy a soron következő levelező ülésen a témakörben, vagyis a kétnyelvűség finanszírozásának problémakörében bizottságot nevez ki. Ezt meg is tette, a bizottság tagja az elnök Horvat Tomi mellett Varga Štefan István és Feher

Horváth Alexandra lett. A jegyzőkönyvek elfogadása után a tanács áttért a társalapított intézmények meghívásos pályázatára. Ahogy ezt az illetékes önkormányzati bizottság elnöke, Simon Mónika bemutatta, a 10 ezer euró keretösszegű meghívásos pályázatra hat községi intézmény jelentkezett nyolc pályázati anyaggal. A pályázati igény 2.310 euróval volt nagyobb a kiírt összegnél. A bizottság, és ahogy kiderült, a tanács javaslatai alapján az 1. Sz. Lendvai KÁI a novai és sármelléki

2 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Iránytű

jöttünk ma ünnepelni”

Közösség

jöttünk ma ünnepelni”

A nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezés vendégei.

között – amit részben ideiglenesen visszaállítottak, de ez az itteni emberek mindennapi életét nem nagyon

érinti. Mindennek köszönhetően a határsáv peremén megerősödött a kapcsolat az élet minden területén.

A muravidéki magyarok száma elenyésző, de amióta 2010-ben lángra kapott az összetartozás tüze, a horvát-

országi magyarokkal együtt ismét a nemzet részévé váltunk – mondta még Orbán Dušan, és megköszönte a magyar kormánynak, hogy gondoskodik, támogatja a külhoni magyarságot, majd felhívta a figyelmet a részvételre az EU-s parlamenti választásokon.

Kardinar Marjan, Dobro nak polgármestere beszédében kiemelte, hogy Magyarország és Szlovénia szoros kapcsolata a határ mentén barátságban, összhangban élőknek köszönhető, akiknek közös akarata volt a Hetés Barátság Park, egy közös emlék- és találkozóhely kialakítása.

Bedő Andrea, Bödeháza

polgármestere felszólalásában a közeli és a távoli múlt pillanatait, fejleményeit idézte fel: a családok, vagyonok kettéválasztását, a vasfüggöny időszakát, majd az ezt követő szabadabb időszakot, a régi erdei miseút helyreállítását, a schengeni csatlakozást, a Hetés Barátság Park és a Mesés Hetés projekt megvalósítását – a „határ minket nem szétválaszt, hanem összeköt” szellemében. A nemzeti összetartozás napi megemlékezésen Šetar Lucija és a radamosi Harangvirág MTE népdalköre lépett fel, amit a parkban lévő emléktábla megkoszorúzása követett.

pályázati összegekről

pályázati összegekről

A tanács követte a bizottság javaslatait a felhívásra beérkezett pályázatok elbírálásánál.

erdei iskolai programjaira

2.500 eurót, a 2. Sz. Lendvai KÁI zenés-ritmikus foglalkozás programjára 700 eurót, a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ a Könyvmoly-projektre 1.900, míg a Gyermekek és a színház projektre 1.000

eurót kapott. Továbbá a Göntérházi KÁI nemzetiségi rendezvényekre 500, míg a hagyományőrző napra a Göcseji Falumúzeumban 900 eurót kapott. A Lendvai Galéria-Múzeum a Gyermekvilág a Lendva-vidéken és a nemzetiségi területen

című időszaki kiállításra és kiadványra 2.000 eurót, míg a Lendvai Zeneiskola 500 eurót kapott a lendvai és lenti zeneiskolák tanulóinak közös hangversenyére. Horvát Tomi elnök a témakörben hozzátette, a Lendvai Óvoda a meghívás ellenére nem jelentkezett a pályázatra, ezt fel is veti majd az intézmény tanácsülésén, ahol képviseli az önkormányzatot.

Az LKMNÖK minden évben támogatja a község területén tevékenykedő civil szervezetek nemzetiségi programjait. Idén 12 ezer eurós kerettel írták ki a pályázatot – tavaly emelték fel az összeget 10 ezer euróról –, és ahogy Simon Mónika bizottsági elnök elmondta, összesen 22 civil szervezet pályázott, a pályázati igény pedig ebben az esetben

jóval meghaladta a kiírt összeget, 27.800 eurót tett ki. Mind a 22 pályázat érvényes volt. A bizottsági javaslat szerint a Csentei Szőlőtermelők Egyesülete, valamint a Radamosi ÖTE 500, a Gibko Egyesület 350, a Felsőlakosi Turisztikai Egyesület két projektre összesen 600, a Petesházi Turisztikai és Környezetvédelmi Egyesület szintén két programra összesen 700 eurót kapott. Továbbá a Csentei ÖTE 500, a gyertyánosi „Hajnal” ME 300, a Lóbarátok Egyesülete 600, a felsőlakosi amatőr színjátszócsoport 300, a Hadikova pot Egyesület 400, a Völgyifalui Turisztikai Egyesület 500, a Lendvai Foto-video klub 500, a Lendvai Íjászklub két programra 1.050, a hosszúfalui Fehér Jani Művelődési és Turisztikai Egyesület 600, a Pincei Zala György ME 600, a radamosi Harangvirág Turisztikai és Művelődési Egyesület 300, a felsőlakosi Arany János ME 500, a kapcai József Attila ME 400, a Gyertyánosi Turisztikai Egyesület és a völgyifalui Petőfi Sándor ME szintén 400 eurót kapott. A Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet a „Sound of Lendava JAM session” programra 1.500 eurót kapott, valamint a Pannónia Fényképészeti Egyesület 500 euróval lett gazdagabb. A tanács tehát ebben az esetben is elfogadta a bizottság javaslatát, majd Magyar Dánielt megerősítették az önkormányzat által alapított Euromur Kft. igazgatói posztján. Ahogy eddig is, Magyar Dániel az önkormányzat alkalmazottja, az igazgatói feladatot pedig bérmentve végzi.

A különfélék között újra terítékre került az LKMNÖK méltatlan finanszírozása, valamint az LKMNÖK tanácstagjainak kivonulása a legutóbbi csúcsszervezeti ülésről.

3 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Nemzetiség jövőt
jövőt

Muravidék

Helyiségvásárlását tervez

Dobronak Község

Harcolnak az orvosi rendelőkért

Harcolnak az orvosi rendelőkért

Dobronak Község Tanácsa továbbra is kitart a dobronaki egészségügyi állomáson a háziorvosi és a fogorvosi rendelő biztosítása és rendszeres működése mellett. A helyszűke miatt tervezik helyiségek vásárlását is a védőnői szolgálat és a referenciarendelő számára.

A tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta a társalapított Lendvai Egészségház múlt évi zárszámadását, valamint az idei munkaés pénzügyi programját, amelyet Nagy Rožman Mojca, a közintézet igazgatóhelyettese mutatott be. Előtte viszont a tagok ismételten felvetették és aggodalmukat fejezték ki az állomás jövőjét illetően. Ugyanis a fogászati és a háziorvosi rendelő továbbra sem működik rendszeresen. Főleg az orvosnő

távolléte jelenti a gondot, amikor nem biztosított a helyettesítése, és ilyenkor az idősebb korosztály a legkiszolgáltatottabb. Közvetve pedig a helyzet a gyógyszertár tevékenységére és forgalmára is hatással van. Hosszabb idő után az állomáson a hét néhány napján működik a fogászati rendelő, de szeretnék, ha ez rendszeressé válna. A helyszűke megoldása terén a község a referenciarendelő és a védőnői szolgálat számára helyiségek vásárlását tervezi a községi épületben, amivel jobb munkakörülményeket

Marác Község Tanácsa

biztosíthatnak. A beruházást a község tulajdonában lévő gyógyszertár helyiségének eladásával a Muravidéki Gyógyszertáraknak, valamint az Egészségügyi Minisztérium által jóváhagyott céleszközök felhasználásával tervezik megvalósítani 2027-ig. Ezzel a lehetőséggel már élt Cserencsóc és Tornisa község is a saját állomásuk felújításakor.

Ezzel döntés született arról, hogy a saját egészségügyi állomásához a község fenntartja azokat a céleszközöket, amelyeket a társalapítóktól kérvénye-

zett a Lendvai Egészségház az oly sürgető bővítési beruházására. A tanács egyetértett viszont azzal, hogy az esetleges fennmaradt összeget folyósítja majd a közintézetnek. Kardinar

Marjan polgármester nagyobb közreműködésre és együttműködésre szólította fel a vezetőséget, közös megoldások keresésére és a megfelelő és időbeni tájékoztatásra.

Nagy rendszer, nagyobb költségek

Nagy rendszer, nagyobb költségek

Marác Község Tanácsa a legutóbbi ülésén új, június 1-jétől hatályos árakat fogadott el a kötelező kommunális közszolgáltatásokra. Az ivóvíz 25 százalékkal drágul, az indoklás szerint a vízszolgáltatás árára jelentősen hatnak a viszonylag nagy hálózati rendszer költségei is.

klara.solaric@nepujsag.net

Mielőtt a tanács határozott a vízellátás új áráról, Zver Boštjan, a vízvezetéket üzemeltető Vododovodi sistema B Kft. igazgatója ismertette az új árak elaborátumát. Mivel a rendszer nagy, az ellátási terület pedig ritkán lakott és szórttelepüléses, a fogyasztókra lebontott árakban magas a hálózat karbantartási és üzemelési díjának aránya. Június 1-jével a község területén az ivóvíz 25 százalékkal drágul, a víz köbmétere

91 centbe kerül majd. A hálózati díj a község területén nem egységes, azonos viszont a 30 százalékos községi támogatás.

Emelkedik a szennyvízelvezetés és -tisztítás díja is, számolt be a Čista narava Kommunális Kft. szolgáltató. A község a hálózati díjhoz a jövőben is 50 százalékos támogatást biztosít. A szolgáltatás ára 2 euróval drágul, amire a legnagyobb mértékben az áram ára hatott.

A Saubermacher Komunala Kft. a kommunális hulladékszállítás árát 18 centtel emelte meg, a bioló-

giaiét pedig (nem kötelező közszolgáltatás) több mint 1 euróval. Mint elhangzott, a fekete kukákba még mindig sok műanyag és biológiai hulladék kerül, ami drágítja a hulladékkezelést.

Terítékre került a község által alapított Rimska čarda Kft. 2023-as ügyvitele is. A cégnél tavaly nagyobb fordulatok nem történtek, azon kívül, hogy megszerezték a konceszsziót a termálvíz kitermeléséhez. Fejlesztési konkrétumokról, a lehetséges befektető megtalálásáról Kodila Štefan, a Rimska

čarda Kft. igazgatója nem tudott beszámolni. Mint mondta, a kft. a község turizmusfejlesztési stratégiájának elkészítésével foglalkozott, és az ügyviteli évet 20 ezer euró veszte-

séggel zárták. A mínuszt a tanács beleegyezésével a községi költségvetésből fedezik. Megjegyezték, hogy jövőre a cégnek már saját pénzforrás után kell néznie.

4 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Szolarics Nađ Klára Kodila Štefan, a Rimska čarda Kft. igazgatója nem tudott beszámolni pozitív fejleményekről. Nagy Rožman Mojca, a Lendvai Egészségház igazgatóhelyettese a tanács ülésén.

Dobronak Község

Csökkenő óvodai létszám, emelkedő szemétdíj

Csökkenő óvodai létszám, emelkedő szemétdíj

A jövő tanévben csökken a gyermekek száma a dobornaki óvodában és június 1-jétől emelkedik a hulladékgyűjtés díja. Emellett Dobronak Község Tanácsa május 29-i tanácsülésén első olvasatban elfogadta a Zsitkóc határában létesítendő üvegházak felállítására vonatkozó területrendezési tervet (OPPN).

Horvat Silvija silvija.horvat@nepujsag.net

A 2024/25-ös tanévben a dobronaki Katicabogár Óvodában csökken a gyermekek száma, és szeptemberben 32 gyermek számára két vegyes tagozatban indul az év, aminek következtében a munkahelyi besorolás is módosult, és a létszám két óvónővel csökkent. Ivanuša Milena,

csökkenését illetően vita alakult ki ennek okairól, mely során kiderült, hogy a születési trend nemcsak Dobronak Községben mutat csökkenést, hanem ez jellemző az egész Muravidékre is.

nyúló pályázat elbírálására várnak. Az intézet tavaly 250.000 euró bevétellel rendelkezett.

A januári 5-i határozat értelmében elkészült a zsitkóci Rigányócon létesítendő üvegházak felállításához szükséges területrendezési terv (OPPN) a 20 hektárnyi területen, melyet a tanács első olvasatban el-

fogadott és harminc napos véleményezésre bocsájtott. A beruházást megvalósító Skrinja BB vállalat az üvegházas létesítményt, melyben zöldségtermesztést folytatnak, öt év alatt három fázisban építi majd meg. Hasonlóan, mint a többi községben, a költségek növekedése miatt a Saubermacher vállalat Dobronakon is növelte a hulladékgyűjtési és -elszállítási díjat. Június 1-jétől a vegyes hulladék elszállítása kilogrammonként 1,30 centtel drágult, míg a biológiai hulladéké 3,20 centtel. Mindkét szolgáltatásért kilogrammonként 22,80 centet számolnak fel áfa nélkül.

üvegházak.

a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola és a Katicabogár Óvoda igazgatójának elmondása szerint számukra az iskolában biztosítanak helyet. A létszám

Az óvoda munkaprogramját, sokoldalú tevékenységét és a népszerűsítést Varga Edit óvodavezető mutatta be, egyben igyekezett magyarázatot adni a kialakult helyzetre. – Figyeljük a születésszámokat, és tavaly például csak három gyerek született a községben – mondta az óvodavezető.

Az ülésen terítékre került a Dobronaki Környezeti és Idegenforgalmi Intézet 2023-as zárszámadása is. Ezúttal is elégedettségüknek adtak hangot a tagok az intézet működése kapcsán, amely az elvárásaiknak megfelelően teljesített és eredményesen működött, tevékenységével pedig hozzájárult a község népszerűsítéséhez itthon és a határon túl is.

Horvat Elizabeta igazgató beszámolójában elhangzott, hogy az intézet által kivitelezett pályázatokat az elmúlt évben befejezték, és jelenleg öt határon át-

FELHÍVÁS A XVI. NEMZETKÖZI

HALÁSZLÉFŐZŐ VERSENYRE

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség immár 16. alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Halászléfőző Versenyt, mégpedig 2024. július 6-án, szombaton 13 órai kezdettel Lendván a Cubis szálloda és a Bella Venezia közötti parkolók területén.

Próbára tenné főzőtudományát és egyben szeretne jól szórakozni? Akkor jelentkezzen a versenyre! A nevezési határidő 2024. június 28., péntek.

A szervező biztosítja: 2,5 kg tisztított pontyot, két asztalt és négy padot, egy napernyőt, vizet, tűzifát, a tűz helyét.

NEVEZÉSI DÍJ NINCS!

A nevezési lap letölthető a www.lendva.info honlapról, vagy igényelhető a lendvai magyar önkormányzat irodájában (Malom utca 6A., 9220 Lendva – „fehér ház”).

Érdeklődni az 577 27 20-as vezetékes telefonszámon vagy az lkmo@siol.net e-mail-címen lehet.

A szervezők

5 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Muravidék
A területrendezési terv szerint Zsitkóc határában 20 hektáron öt év alatt három fázisban épülnek

elismerése

Kiválósági kristálytanúsítvány

Kiválósági kristálytanúsítvány

A londoni CompanyWall Business nemzetközi cégminősítési ház bizonyítványa hivatalosan igazolja, hogy az adott cég sikeres, üzleti stabilitása magas szintű. E rangos kristályelismerés – és arany hitelminősítés – tulajdonosa a dobronaki Hak János Hak Plus építőipari cége is, miután az elmúlt négy évben folyamatosan megfeleltek a magas elvárásoknak.

Az elismerést a cég működése, eredményessége, a foglalkoztatottak és az állam iránti kötelezettségek nyugtázása révén érdemelték ki. A Hak Plus vállalkozás nedvesedés és víz elleni szigetelésre szakosodott, a munkát négy alkalmazottal idehaza és a szomszédos országokban végzi, elsősorban régi

épületeken, immár 33 éve.

A Hak János cégének odaítélt minősítés elismert és tekintélyes jelzés a nemzetközi üzleti világban. A rangos díjat egymást követő négy év sikeres teljesítménye hozta el, beleértve a korábbi AAA bonitási minősítést is, ami a kiváló pénzügyi kötelezettségteljesítő képességet ismeri el. – Nem számítottam a CompanyWall Business

A Hak Plus vállalat a tekintélyes nemzetközi kristályelismerésben részesült.

szlovéniai irodájának évekkel ezelőtti értesítésére, hogy felfigyeltek a cégünkre, és üzleti szempontból figyelemmel kísérnek bennünket. Mivel a fel -

tételeknek folyamatosan megfeleltünk négy éven át, 2023-ban kiérdemeltük a kristályelismerést. Számunkra ez az elvégzett munka minőségét jelzi,

nekem örömöt és elismerést jelent, hogy a buktatók között is tudod, hogy amit vezetsz, jól vezeted. Erőt ad a továbbiakhoz is –mondta Hak János.

6 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Gazdaság

Hagyományos Kardoš-est Dobronakon

Főhajtás a cimbalmos előtt

Főhajtás a cimbalmos előtt

Zeneszóval emlékeztek és tisztelegtek a dobronaki származású Kardoš József zenész és életműve előtt a róla elnevezett hagyományos Kardoš-est keretében a Dobronoki György-háznál május 31-én. A rendezvény a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében jött létre.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Cimbalomszó nyitotta meg a színvonalas estet, mely annak köszönhető, hogy a tavalyi Kardoš-esten kezdeményezték a helyi cimbalomoktatás elindítását. Tavaly szeptemberben a belatinci zeneiskola Dobronakra kihelyezett cimbalomtagozata öt tanulóval meg is kezdte a munkát, a hangszeres oktatáshoz a Kardoš család, valamint Toplak Ödön egyegy cimbalmot ajánlott fel. A tanév sikerességét mi sem bizonyítja jobban,

mint a diákok színvonalas szereplése.

A dobronaki népzenei műhely tanulói 2022 ősze óta mélyednek el a népi hangszerek világában és ismerkednek az együtt zenélés örömével. A műsorban a műhely tanulói a tanáruk, Hunyadi Péter vezetésével mutatkoztak be. Az együtt dalolás felszabadultságát a Dobronaki Nótázók is elhozták az estre, akik a pécsi Tenkes zenekarral együttműködve, illetve önállóan adtak elő néhány dalt. A program első felét az autentikus népzenét játszó magyar-

Arany lett a LeSzSz!

A dobronaki népzenei műhely tanulóit a Tenkes zenekar kísérte.

országi zenekar önálló koncertje koronázta meg. Ezt követte a „gyöngyfűző és a szövés kereten” szakkörök kiállítás-megnyitója, ahol az érdeklődők a heti rendszerességgel húsz héten át folyó műhelymunkák eredményét

Aranyminősítésben részesült a LeSzSz Társulat a KASZT – Komlói Amatőr Színházi Találkozón a múlt hétvégén, ahol Egressy Zoltán népszerű darabját, a Portugált mutatták be a lendvaiak. A szakmai zsűri az előadást pozitívan értékelte, kiemelve a színészi játékot. A társulat már negyedszer szerepelt a találkozón, így mondhatjuk, hogy már rutinosan mozognak a magyar amatőr színjátszók világában. A díjnyertes társulat idén őszre tervezi a következő premierjét. Bf

tekinthették meg. A szakkörök a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet jóvoltából valósulhattak meg. Az estet a Toplak

Rudolf és Toplak Alenka által vezetett táncház zárta, ahol a Tenkes népzenei együttes húzta a talpalávalót.

7 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Kultúra

A méhek előtt tisztelegtek

Az első Mézes nap Kapcán

Az első Mézes nap Kapcán

Bolygónk talán legfontosabb élőlényei, a szorgos méhek előtt tisztelegtek június elsején Kapcán az első Mézes napon. A rendezvény keretében átadták a Lendva Község által finanszírozott Kaptár információs pontot.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Mézes nappal köszöntötték a nyarat a kapcaiak. A helyi méhészegyesület a tagságot tekintve a kisebb egyletek közé tartozik, míg az egy méhészre jutó kaptárak tekintetében a nagyobbak közé sorolható. Nem olyan régen a tagok összesen 1.000 kaptárról gondoskodtak, jelenleg 500 kaptár méhcsaládjainak viselik gondját. Az egyesület minden évben részt vesz a „Hagyományos szlovén reggeli” kezdeményezésben: a gyertyánosi tagiskolának és óvodának, valamint a

Vers és zene

hotizai óvodának is ajándékoznak mézet.

A méhészeket és a méheket ünneplő egész délutános rendezvényre szép számmal érkeztek az érdeklődők. A kultúrműsor keretében felzendült Pozderec Matic kezében a harmonika, a Lendvai Óvoda gyertyánosi kétnyelvű tagozatának gyermekei felszabadultan énekeltek, a kapcai József Attila Művelődési Egyesület 25 éves magyar népdalköre dalcsokorral készült, Lebar Gor Tiana, a Lendvai Zeneiskola növendéke pedig hegedűn játszott. A műsor után került sor a Kaptár

Gaál Zsuzska költő és Krausné Bokor Bettina, az est moderátora.

Az élet ütemén címmel tartott irodalmi estet és mutatkozott be Gaál Zsuzska Zala megyei költő a Lendvai Könyvtárban május 30-án. Az eseményen a „Mérhetetlen” és „A lelked a tükröm” című, 99 verset tartalmazó köteteket mutatták be. A rendezvényen aktívan közreműködtek a művésznő családtagjai, rokonai, barátai és ismerősei: szavalóként, a megzenésített versek hangszeres kísérőiként és előadóként vagy akár moderátorként is. Az esten sor került a nézőkkel közös versmondásra is, erősítve a közösségi összetartozást, az alkotó pedig maga énekelte el néhány megzenésített művét. Bf

is megismerkedhetnek az érdeklődők a méhek szerepével és fontosságával, a méhkaptárak fajtáival és a nektár begyűjtésének módjával. A létesítmény megtekintése egyelőre

A Kaptár információs pontot a rendezvényen Simonka István, Magyar János és

Jernej adta át.

információs pont átadására, melyet Magyar János, Lendva Község polgármestere, Simonka István, a Kapcai Méhészegyesület elnöke, valamint Kramar Jernej, a Kapcai Helyi Közösség elnöke adott át.

Az idő

A színesre festett, vidám megjelenésű információs pont homlokzata sajnos kizárólag szlovén nyelven üdvözli a látogatókat. A kedves házikóba belépve már teret kap a kétnyelvűség, magyarul és szlovénul

előre egyeztetett időpontban lehetséges. A délután folyamán a gyerekek műhelymunkán vehettek részt a kultúrotthonban, az estet pedig a Szödött-vödött minitársulat Születésnap című színdarabja zárta.

nem rontott a hangulaton

Annak ellenére, hogy a zeneiskolai zenekarok hagyományos szabadtéri hangversenye –melyet a Lendvai Zeneiskola idén már 19. alkalommal látott vendégül – a zivataros időjárás miatt a Színház- és Hangversenyteremben került megrendezésre, a jó hangulat nem maradt el. Péntek késődélután hét zenekar mutatkozott be a nagyszínpadon: a házigazdák három együttessel, a vonós-, a harmonika- és a fúvószenekarral léptek fel, valamint fülbemászó dallamokat játszottak a belatinci, a muraszombati és a radgonai zeneiskola fúvósai, illetve a muraszerdahelyi zenekar. Kmj

8 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Muravidék
Kramar

A hosszúfalui téglagyári telek befektetőkre

vár

Van érdeklődés, nincs EU-s pályázat

Van érdeklődés, nincs EU-s pályázat

Több mint egy évtizede már, hogy Lendva Község tervei között szerepel kisipari övezet kialakítása az egykori hosszúfalui téglagyár területén. Az ügy korábban a gyárépülettel kapcsolatos bonyodalmak miatt lassult le, most a három érdekelt beruházó a gazdasági társfinanszírozási kiírásokra vár.

Tíz évvel ezelőtt Lendva Község elvégeztette a hoszszúfalui téglagyár bontási és telekrendezési munkálatait és kommunális közművekkel (víz, csatorna, villany) látta el a telket. A parcellát letisztították, de azóta is üresen és kihasználatlanul áll. Áll még a téglagyár kéménye is, bár korábban az állapotát nem találták biztonságosnak. Lendva Község célul tűzte

ki, hogy az egykori gyár területén egy kisebb gazdasági övezetet alakít ki nem zajos kisipari és gazdasági tevékenységek űzésére. Ma a helyszín időnként rögtönzött lerakóhelyként szolgál, jelentősebb befektetésekre eddig még nem került sor. Mik a fejlemények tíz év eltelte után? Várható-e előrelépés a közeljövőben? –tettük fel a kérdést Magyar Jánosnak, Lendva Község polgármesterének.

– Lendva Község a 3 hektárnyi területet kiírás

hiánya.

alapján megvásárlásra már felkínálta az esetleges beruházóknak, és már folynak a tárgyalások az érdeklődést jelző befektetőkkel. Többen is megkerestek bennünket. A befektetők a tényleges beruházáshoz a gazdaságfejlesztési EU-s kiírásokat várják. Annyit elmondha-

Beteltek a helyek a baškai nyaralásra

A lendvai turnusban 112 gyermek élvezheti a kikapcsolódást Baškán.

A Lendvai Közigazgatási Egység idei baškai egészségügyi gyermeküdülésére július 1-je és 11-e között kerül sor. Kedvezményes feltételek mellett idén is 112 gyermek üdülhet, a jelentkezési határidőig – június 1-ig – pedig az összes hely betelt, és néhányan felkerültek a várólisátra – tudtuk meg Vöröš Požgai Rimondától, a lendvai csoport vezetőjétől, aki egyben az üdülést lebonyolító Kultúra Fejlődéséért Egyesület elnöke. Az üdülés költségei idén 465 euróba kerülnek, az elmúlt évekhez képest viszont a szülői hozzájárulás jelentősen, 50 euróval növekedett, és 164,80 eurót jelent. A költségek teljes fedezése ellenében viszont azok a gyerekek is részt vehetnek

az üdülésen, akiknek nincs egészségügyi bizonylatuk a jogosultságról.

A baškai gyermeküdültetés kapcsán tehát már javában folyik a szervezés, de néhány csoportvezetői hely még szabad, ezért a szervezők minden érdeklődő jelentkezését továbbra is várják (dnkdrustvo@gmail. com).

hs

tok, hogy a több érdeklődő közül három is esélyes, de egyelőre a tevékenység és a befektető neve nem publikus. A közművekkel ellátott építési területet viszont napelempark kialakítására nem bocsátjuk rendelkezésre – mondta lapunknak a polgármester.

Mint ismeretes, a téglagyár tőszomszédságában már tervezik egy napelempark létrehozását. A degradált területet a Modra energija Kft. vásárolta meg, de a szolgalmi jog megszerzése körüli bonyodalom miatt a beruházás (még) nem került megvalósításra.

Kriptocsalások a Muravidéken

A muravidéki rendőrség nagy értékű kriptovalutás csalást próbál felgöngyölíteni. Egy muravidéki polgár ugyanis a muraszombati rendőrigazgatóság közleménye szerint több mint 70 ezer eurós kárt szenvedett. Egyes személyek, akik általában Goran, Lucija, Sara és Kristina néven mutatkoznak be telefonon, nagy nyereségeket ígérnek kriptovalutás, különböző pénzügyi alapokba és műtárgyakba való befektetések által. Az áldozatok általában futárszolgálatokon keresztül kapnak csomagot, amelyekért több száz vagy akár több ezer eurót kell fizetni. A csomagban a bestvouchers. com kártyája található egy rendszerbe beléptető kóddal, amellyel be lehet lépni a www.thebestvouchers.com oldalára. A telefonálók ezután magas hozamokat és nyereségeket mutatnak be, amelyeket az áldozatok állítólag már elértek, de nem kerülhet sor kifizetésre, amennyiben az áldozat nem fizet be egy újabb és újabb összeget.

A rendőrség tehát figyelmezteti a lakosságot, ne dőljön be a nagy nyereségeket, bevételeket ígérő csalóknak, akik egyre nagyobb és nagyobb összegű befizetéseket próbálnak kikényszeríteni az áldozatokból, és a csaláskísérletet mindenképpen jelentsék be a rendőrségen.

(–)

9 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net
Info
Az egykori téglagyár területén kisipari övezetet terveznek. A beruházás megvalósítását késlelteti az EU-s pályázatok

visszapillantó a mai napon...

Június 6-án történt

1799 Megszületett Alekszandr Puskin orosz költő, író, drámaíró, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője.

1827 Megtartották az első lóversenyt Pesten.

1851 Megszületett Angelo Moriondo olasz feltaláló, aki 1884-ben megépítette az első presszókávé-gépet.

1875 Megszületett Thomas Mann Nobel-díjas német író.

1913 Megszületett Gobbi Hilda Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

1919 Meghalt Kvassay Jenő mérnök, a magyar vízépítés reformere.

1939 Megszületett Marian Wright Edelman amerikai jogász, a Gyermekvédelmi Alapítvány létrehozója.

1944 A szövetséges erők megkezdték a normandiai partraszállást. A napot D-Day kódnévvel illették.

1948 Meghalt Louis Jean Lumiere filmrendező, aki testvérével a mozgófilm feltalálója.

Csak rendszeres forgalmi neveléssel küzdhetünk a közlekedési kihágások ellen

A lendvai községi képviselőtestület minapi ülésén többek között beszámolót olvasott fel a kihágási bíróság képviselője a tavalyi munkáról. A feljelentések száma 1963ban megkétszereződött az 1962-es évihez viszonyítva. 1962-ben jogerősen 562 személyt büntettek meg, tavaly viszont 907 feljelentés érkezett.

Közismert dolog, hogy egy-két év alatt csaknem megkétszereződött a forgalmi járművek száma a közutakon, s sajnos ezzel egyidőben megkétszereződött a közlekedési kihágások száma is. Így a lendvai kihágási bíróságnak is jórészt a forgalmi szabályok megsértőivel volt a leg-

több elfoglaltságuk, azaz a feljelentések csaknem 80 százaléka ilyen nemű sérelmekről tett panasz. (…) Igaz, hogy évről évre

kitűnik, hogy ez nagyon átlátszó kifogás. A motoros járművek szaporodásával ugyanis párhuzamosan kellene fokozni az isko-

több a motoros jármű, s ezzel némileg érthető is a kihágások emelkedése, ha azonban alaposabban elemezzük a helyzetet,

lákban a forgalmi nevelést. Ebben tökéletesen igazat adunk a lendvai kihágási bíróságnak, s az is vitathatatlan, hogy a lendvai

iskolákban eddig jóformán semmit sem tettek a rendszeres forgalmi órák megszervezéséért. (…)

A közlekedési kihágásokkal kapcsolatban elmondhatjuk még azt is, hogy lényegesen javult a helyzet egy szempontból: egyre kevesebb a részeg állapotban elkövetett kihágás. Ez részben annak az intézkedésnek az eredménye, hogy a részegen hajtáson ért vezetők kötelesek megfizetni a vérvizsgálat költségeit is, ami nem kevesebb mint 6800 dinárt tesz ki, s a büntetéseket is szigorúbbra fogták: gyakrabban élnek azzal a lehetőéggel, hogy egy-két hónapra elveszik a hajtási engedélyüket.

étel, erő, egészség

Fogyasszunk

rostokban gazdag élelmiszereket!

A rostokban gazdag élelmiszerek a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos részét képezik. A táplálkozási rostok közé azokat az anyagokat soroljuk, amelyeket a szervezetünk nem tud megemészteni.

A táplálkozási rostok elsősorban a növényi eredetű élelmiszerekben találhatók – a legtöbb az egész magvas termékekben, gyümölcsökben, zöldségekben, a burgonyában és a diófélékben. És hogyan hatnak a szervezetre? Csökkentik az ételek energiasűrűségét, lassítják a gyomor ürülését, elősegítik a béltartalom gyorsabb áthaladását, növelik a széklet menynyiségét, csökkentik a gyümölcscukor felszívódását, csökkentik a vér koleszterinszintjét. Javaslat: fogyasszunk teljesértékű lisztből készült kenyeret (7 g rost 100 g termékben) fehér kenyér helyett (2 g rost 100 g termékben).

Egytálétel babbal és tésztával

• 30 dkg bab • 1 hagyma • 2 gerezd fokhagyma

• 2 sárgarépa (kb. 25 dkg) • 10 dkg zeller

• 20 dkg apró makaróni vagy más tésztaféle

• 3 kanál olaj • Babérlevél, só, bors

• 1 kanál paradicsomszósz vagy fél dl paradicsomlé

• Egy szál kolbász vagy 5 dkg baconszalonna

• Petrezselyem

• 10 dkg zabpehely • 12 kimagozott aszalt szilva

• 8 szelet aszalt alma • 4 lapos kanál chiamag

• Fahéj • 4 dl joghurt • Kevés tej (szükség szerint)

• 4 közepes nagyságú körte

• 4 kanál durvára darabolt dióféle vagy diófélék és magvak keveréke

A babot külön főzzük. Amikor félig megfőtt, leszűrjük. Az olajon megpároljuk az aprított hagymát és a fokhagymát, hozzáadjuk a feldarabolt sárgarépát és a zellert, az apró kockára vagdalt kolbászt vagy szalonnát, a fűszereket, a paradicsomszószt és a félig főtt babot. Vizet öntönk alá és fedő alatt főzzük. A főzés vége felé adjuk hozzá a tésztát. Amikor a tészta megfőtt, az ételt meghintjük petrezselyemmel.

Az aszalt gyümölcsszeleteket a szilvával együtt kisebb edénybe tesszük, és annyi vizet öntünk alá, hogy befedje. Felforraljuk, hozzáadjuk a fűszereket, levesszük a tűzről és fél órán át fedő alatt állni hagyjuk. A zabpelyhet és a chiamagot is leöntjük vízzel (3,5 dl), felforraljuk, levesszük a tűzről és fedő alatt hagyjuk 30 percig. Elkeverjük a kihűlt gabonapelyhet és a gyümölcsöt, belekeverjük a joghurtot és fahéjjal meghintjük. Körteszeletekkel és diófélékkel díszítjük.

10 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Info
prim. mag. Branislava Belović, dr. med. • Muravidéki Harc a rák ellen egyesület, Petrás Teodóra
Gabonapehely aszalt gyümölccsel
 
1964. június 6-án, 20. szám Ellenőrzik a gépjárműveket a közlekedési rendőrök.

Magyar hősnők

A magyar mozgásművészet nagyasszonya

Dienes (leánykori nevén Geiger) Valéria 1879ben Szekszárdon látta meg a napvilágot. Családja Babits Mihályékkal rokonságban és barátságban állt. Édesapja újságíró, édesanyja pedig tanítónő volt. Az elemi iskola után Pápán és Győrben folytatta tanulmányait. A polgári iskolai tanári képesítést 1900-ban, Budapesten szerezte meg, majd az első női hallgatók egyikeként beiratkozott a pesti egyetemre matematika, fizika, filozófia és esztétika szakokra. Szenvedélyesen érdekelte a pszichológia és a pedagógia is, sőt az egyetem mellett elvégezte a zongora és a zeneszerzés szakokat is a Zeneakadémián. Az egyetemen 1905-

ben, huszonhat évesen diplomázott, és ekkor ment férjhez Dienes Pál matematikushoz, házasságukból két fiú született. Férje családnevét, bár az 1920-as évek elején elváltak, élete végéig viselte. Valéria vallásos neveltetése ellenére ebben az időszakban szabadgondolkodásúnak vallotta magát. Csatlakozott a Galilei Körhöz, Jászi Oszkár és Szabó Ervin szocialista társaságához. Matematikai témák foglalkoztatták és filozófiai témájú könyveket fordított magyarra. Hatalmas változás következett az életében, amikor egy ösztöndíj segítségével 1908-ban a férjével Párizsba költöztek. Valéria a Sorbonne-on négy éven keresztül filozófiát hallgatott. A keresztény filozófiát megreformáló Henri Bergson tanítványa és egy életen át a követője lett. Párizsban látta először a kor formabontó táncosát, mozgásművészét, Isadora

Duncant. Az ő hatására egy életre elkötelezte magát a mozgásművészet, az orkesztika mellett. Ő is azt vallotta, hogy a mozgásművészet nem pusztán tánc, hanem tudomány, művészet, szabadság és életforma egyben. 1911ben Raymond Duncan-nek, Isadora testvérének szabadtánc-iskolájában tanulta a mozgásművészetet, és az orkesztika mestereként tért haza. 1915-ben alapította meg első orkesztikai iskoláját, amely két évre rá az Uránia színpadán már a nagyközönség előtt is bemutatkozott. Táncolt és tanította a művészi mozgást, majd megteremtette a mozgásművészet lejegyzésének technikáját. Mivel férje az 1919-es proletárdiktatúra idején politikai szerepet vállalt, a házaspár Bécsbe, majd Nizzába emigrált. Miután a férje elhagyta, Valéria 1923-ban hazaköltözött a fiaival Magyarországra.

Dienes Valéria (1879–1978) http:// tancpedia.hu/dienes-valeria

püspökkel, a modern katolicizmus magyarországi vezéralakjával. Sikereinek az 1944-es esztendő vetett véget: egy nappal az ország német megszállása után a mozgásművészeti iskolája megszűnt, amelyet a háború után sem tudott újraindítani, hiszen a kommunista kormányzat irtan-

A következő években az orkesztika hivatalos elismertetéséért és iskolája újraalapításáért küzdött. Rengeteg politikai és szakmai támadás érte a Testnevelési Főiskola és a hagyományos balettművészet oldaláról. 1929-re sikerült legalizálnia iskoláját. Az emigrációt követően a világnézete is változott. Ismét hívő lett, és a keresztény szellemi életben találta meg magát. 1924-től barátságot kötött Prohászka Ottokár székesfehérvári

dó polgári törekvéseket látott az orkesztikában. 1948-ban Dienes Valériának már nem volt helye a kultúra világában, filozófusként is tiltólistára került. Mivel ekkor már hetvenhez közeledett, visszavonult a magánéletbe. Néhány tanítványa éltette tovább azt a mozgáskultúrát, amelynek ő volt a hazai megteremtője. Mint filozófus is eltűnt a szellemi életből. Egészsége, szellemi frissessége idős korában is töretlen maradt. Végül csaknem százesztendősen, 1978. június 8-án távozott az élők sorából.

„Énbelőlem négy rapszódia kerekedett az élet folyamán. Négy szerelmem volt: a zene, a matematika, a filozófia és az orkesztika” – így vallott magáról hoszszú élete alkonyán a 20. századi magyar szellemi élet különleges, sokoldalú nagyasszonya, Dienes Valéria.

11 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Info
Dr. Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán
Dienes Valéria Fotó: Máté Olga, Budapest https://www. facebook.com/dienesvaleria/?locale=hu_HU

Június 11. kedd Június 12. szerda

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:30 A lélek horizontja, 11:05 Hallgassunk a csöndre!, 11:20 A lipicai ló – oktatási műsor, 11:50 A hét, 13:00 Hírek, 13:25 Széllel az úton – útifilm, 14:30 Lelki villanás, 15:10 Hidak: Kanapé, 15:55 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:25 Szlovén magazin, 17:55 Nappali, 18:20 Tudom!, 18:57 Hírek, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 A fekete ruhás hölgy – oktatási film, 20:25 A tekintet csábítása – dok. film, 20:40 Nick Knowles csodálatos vasúti kalandjai – angol dok. sorozat, 21:35 Glóbusz, 22:10 Visszhangok, 23:00 Emlékek.

Szlovén Tévé II.

15:50 Belgrád – A szlovénok nyomai

06:00–10:35 Ismétlések, 12:05 Jó reggelt!, 15:05 Rokonok, 15:50 Belgrád – A szlovénok nyomai – dok. film, 16:55 Abba daba du – dok. film, 18:05 A szomszéd asztalánál, 18:40 Vállalkozói fejlődés, 19:10 Zenés műsor, 20:05 Autós műsor, 20:50 Atlétika, Európa-bajnokság, 23:05 Vállalkozói fejlődés, 23:40 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:10 Teleshop, 10:45 Fókusz, 11:20 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:10 A gyanú árnyékában, 13:15 Aranykalitka – török sorozat, 14:20 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:20 A mentalista – am. sorozat, 16:30 Keresztanyu –magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – A visszatérés, 21:15 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:25 Híradó, 23:00 Cápák között – magyar schow, 0:30 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat.

TV2

14:35 A múlt börtönében

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények Plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 A hegyi doktor – német sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:00 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:35 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:33 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Szerencsepercek, 20:46 Poldark – angol sorozat, 21:50 Brown atya – angol sorozat, 22:35 Kenó, 22:45 Zulejka kinyitja a szemét – orosz sorozat, 23:35 A nagyok, 0:10 Az érzelmek tengerén – török sorozat.

Duna World

6:05–10:50 Délelőtti műsor, 11:20 Nem zárjuk kulcsra az ajtót – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:25 Summa – gazdasági magazin, 14:55 Magyar világ, 15:25 Család ’24, 15:50 Hogy volt?!, 16:50 Család-barát, 17:55 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Beugró, 21:00 Híradó, 21:40 Ridikül, 22:35 Erdélyi történetek – magyar dok. film, 23:00 Én és a hegedűm – Töredékek három erdélyi prímás életéből, 23:55 História, 0:35 Vers mindenkinek.

Kedd

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30

Apróhirdetések 10:15 Horizont 10:35 Mester-Ember (ism.) 11:15 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15

Apróhirdetések 15:00 Terepjáró 16:15 Ökopercek 17:15

Tini Expressz 18:00 Napi krónika 18:30 Horizont (ism.) 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Rádiórendelő (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Szlovén Tévé I.

7:00 Jó reggelt!, 9:00 Hírek, 10:25 Nappali, 10:45 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:25 A lipicai ló – oktatási műsor, 11:50 Marcel, 12:25 Glóbusz, 13:00 Hírek, 13:25 Utazás Mojca Maveccal, 14:25 Nyolcadik nap, 15:15 Hidak, 16:00 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:30 Vállalkozói fejlődés, 17:55 Nappali, 18:20 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:05 Vadrózsa – koprodukciós film, 22:10 Visszhangok, 23:00 Profil.

Szlovén Tévé II.

6:00–8:00 Ismétlések, 9:15 Hidak: Kanapé, 10:05 Jó reggelt!, 13:15 Tour de Slovenija, 16:25 Dr. Bradač Maruša asztrofizikussal a legtávolabbi galaxisokba –beszélgetés, 17:50 Ambiensek, 18:30 A nagy háború a tévéképernyőn – dok. film, 19:05 Zenés műsor, 20:20 Atlétika, Európa-bajnokság, 23:00 Lottó, 23:10 Labdarúgás, Európa-bajnokság, 0:30 Zenés műsor. RTL Klub

0:35 Főszerepben: Pásztor Erzsi

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:10 Teleshop, 10:45 Fókusz, 11:25 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:20 A gyanú árnyékában – magyar reality-sorozat, 13:20 Aranykalitka – török sorozat, 14:25 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat 15:25 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – A visszatérés, 21:15 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:30 Híradó, 23:00 Cápák között – showműsor, 0:35 Főszerepben: Pásztor Erzsi.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45 A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 A hegyi doktor –német sorozat.

Duna Tévé

6:00–11:50 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:40 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:32 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Skandináv lottó, 21:00 Családi csetepaté – olasz sorozat, 21:55 Agapé, 22:45 Kenó, 22:55 Út a szívedhez – angol film, 0:45 Erdei utakon.

Duna World

22:25 Anna filmje

5:55–11:20

Délelőtti műsor, 11:30 Bűnügy, lélekelemzéssel – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Nemzetiségi magazinok, 14:30 Magyar gazda, 14:55 Kárpát-medence, 15:25 Szerelmes földrajz, 15:20 Hazajáró, 15:55 Hogy volt?!, 16:55 Család-barát, 17:55 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 20:00 Szenes Iván írta, 21:00 Híradó, 21:35 Ridikül, 22:25 Anna filmje – magyar film, 23:45 Kontúr, 0:25 Vers mindenkinek.

Szerda

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Tudakozó 10:15 Nyelvművelő / Történetek az archívumból (minden 3. szerda) 11:05 Aktuális 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Tudakozó 15:00 Terepjáró 16:05 Slágerkívánság 17:05 Aktuális (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Lemezmúzeum 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 A kertész válaszol / Spiritusz / Tulipános láda / Otthon külhonban (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Június 13. csütörtök

17:25 Harapjunk a tudományba

Szlovén Tévé I. 7:00 Jó reggelt!, 9:00 Híradó, 10:25 Nappali, 10:50 Enyém, tiéd, miénk – szlovén sorozat, 11:25 A harmonika – oktatási műsor, 11:55 Szövetkezeti otthon – dok. film, 13:00 Hírek, 13:20 A kód, 13:50 Kiégés: Az önpusztító program – dok. film, 14:30 Szlovén pillanatképek, 15:10 Hidak: Határtalan, 16:00 A szerelem vihara – német sorozat, 17:00 Hírek, 17:10 Rajzfilmek, 17:25 Harapjunk a tudományba, 17:55 Nappali, 18:15 Tudom!, 18:57 Híradó, 19:30 Szlovén krónika, 20:00 Céltábla, 21:10 Nemzetközi horizont, 22:10 Visszhangok, 23:00 A játék művészete, 23:35 Szlovén jazz.

Szlovén Tévé II.

6:00–8:40 Ismétlések, 10:10 Jó reggelt, 12:45 Tour de Slovenia, 15:25 Profil, 16:25 Roma nemzetiségi műsor, 16:45 Állatokról és emberekről, 17:30 A kertben, 17:55 Használjuk a fát – dok. film, 18:50 Zenés műsor, 20:00 A Rijekai Sas – horvát dok. film, 20:55 Autós műsor, 21:25 Két világ között – francia film, 23:15 Közelebbről – beszélgetés Vesna Milekkel, 0:10 Zenés műsor.

RTL Klub

6:00 Reggeli, 9:00 Szerelem és más bajok – török sorozat, 10:10 Teleshop, 10:45 Fókusz, 11:30 Drága örökösök – magyar sorozat, 12:20 A gyanú árnyékában – magyar sorozat, 13:25 Aranykalitka – török sorozat, 14:25 S.W.A.T.: Különleges egység – am. sorozat, 15:25 A mentalista – am. sorozat, 16:35 Keresztanyu – magyar sorozat, 18:00 Híradó, 18:55 Fókusz, 20:00 Drága örökösök – A visszatérés, 21:15 A mi kis falunk – magyar sorozat, 22:25 Híradó, 23:00 Cápák között – magyar show, 0:25 Gyilkos elmék –am.–kanadai sorozat.

TV2

6:15 Mokka, 8:45 Mokkacino, 9:40 Teleshop, 11:20 Csapdába csalva, 12:00 Tények, 12:30 Walker, a texasi kopó – am. sorozat, 14:35 A múlt börtönében – mexikói sorozat, 15:40 Testvérek – török sorozat, 16:45

A három nővér – török sorozat, 18:00 Tények, 18:45 Tények plusz, 19:55 Szerencsekerék, 21:55 Zsákbamacska, 23:55 Tények gazdasági különkiadás, 0:00 Doktor Balaton – magyar sorozat, 0:55 Tények Extra, 1:30 A hegyi doktor – német sorozat.

Duna Tévé

21:45 Arthur

6:00–11:55 Virradóra, 12:01 Híradó, 13:00 Lara választása – horvát sorozat, 13:40 Családi kör, 14:40 A világ egy terített asztal, 15:05 Családi kör, 15:33 Önök kérték!, 16:00 Ridikül, 17:00 Agytorna, 17:20 Ízőrzők, 18:00 Híradó, 18:50 Napsugár – török sorozat, 19:45 Bor, mámor, szerelem – szlovák sorozat, 20:45 Bagi–Nacsa Orfeuma, 21:45 Arthur – am. film, 23:15 Kenó, 23:25 Öt kontinens, 23:50 Az érzelmek tengerén – török sorozat, 0:40 Érted mindent.

Duna World

5:55–11:00 Délelőtti műsor, 11:20 Jövedelmező állás – magyar film, 13:00 Híradó, 13:25 Alpok–Duna–Adria, 13:55 P’amende, 14:25 Magyarország ma, 14:55 Öt kontinens, 15:25 Haderő – „Hazámat szolgálom!”, 15:55 Hogy volt?!, 16:55 Család-barát, 17:55 Magyar nők, 18:30 Önök kérték!, 19:00 Jó ebédhez szól a nóta, 19:55 Librettó – magyar magazinműsor, 21:00 Híradó, 21:40 Ridikül, 22:35 Klasszikusok délidőben, 23:35 Opera Cafe, 0:00 A nagyok.

Csütörtök

5:30–9:00 Reggeli műsor 6:30 Terepjáró (ism.) 9:30 Apróhirdetés 10:15 Techműsor 11:15 Kisebbségben 12:00 Déli krónika 13:15 Aréna 14:15 Apróhirdetés 15:00 Terepjáró 14:15 Hétvégi programajánló 16:15 Visszapillantó 17:15 Gyereksarok (ism.) 18:00 Napi krónika 18:20 Népzenei műsor 19:00 Aréna (ism.) 19.05 Magyar nóták és csárdások 21:00 Iránytű (ism.) 21:35 Zene hajnalig

Június 6-án, csütörtökön 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Súlypont: beszélgetés a nemzeti összetartozás napja apropóján (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 22.55-kor a Maribori Tévén)

Június 7-én, pénteken 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Hidak: aktuális összeállítás (ismétlés: pénteken 17.25-kor és 22.05-kor a Maribori Tévén)

Június 11-én, kedden 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Kanapé: ifjúsági adás, benne a bohém stílus, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai az Erasmus programban, a ŠANS 2024 zenei találkozó, programajánló és klipek (ismétlés: kedden 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Június 12-én, szerdán 15.15-kor a Szlovén TV I. csatornáján

Hidak: benne gazdasági rovat, témája a lótartás anyagi vonzata (ismétlés: szerdán 16.05-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

Június 13-án, csütörtökön 15.10-kor a Szlovén TV I. csatornáján Határtalan: az erdélyi, a felvidéki, a keszthelyi, a szombathelyi, a horvátországi és a lendvai tévéstúdió, valamint a Szlovákiai Magyar Televíziós Hírportál közös műsora (ismétlés: csütörtökön 16.10-kor és 21.55-kor a Maribori Tévén)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

13 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. A szerkesztőség nem vállal felelősséget a műsorváltozásokért. 575 1719, Titkárság: (00386-2-) 429 9700, Információk hétfőtől szombatig 6:00, 7:30 és 13:00, Hírek hétfőtől szombatig minden órában Info műsorajánló

Szlovén Köztársaság Foglalkoztatási Intézete

A Foglalkoztatási Intézet Muraszombati Egységénél a Lendvai Munkaközvetítő Hivatal területén 2024. június 4-én a munkaadók a következő munkahelyeket hirdették meg:

Könyvelő

Lendvai Óvoda, Župančič utca 5., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. június 6.)

Mosodai karbantartó

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendava (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2024. június 9.)

Szociális gondozó

Idősebb Polgárok Otthona, Slomšek lakótelep 7., Lendva (1 munkahely, határozott idő – helyettesítés, jelentkezési határidő: 2024. június 6.)

Eladó/felszolgáló

Prodaja in storitve, Rihard Kocuvan s.p., Lendvahegy 3/a., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 12 hónap, jelentkezési határidő: 2024. június 14.)

Tervező

Daihen Varstroj, Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. június 7.)

Minőségellenőr

Daihen Varstroj, Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. június 7.)

Hegesztőgép-bemutató

Daihen Varstroj, Ipari utca 4., Lendva (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, angol, német, szerb és horvát nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. június 7.)

Felszolgáló

Lepe Benetke, Malom utca 6/g., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol és német nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2024. július 3.)

Dolgozó a gyártásban

USOL, Vasút utca 43., Lendva (5 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. június 20.)

Fogszakorvos

Lendvai Egészségház, Kidrič utca 34., Lendva (2 munkahely, határozatlan idő, jelentkezési határidő: 2024. június 12.)

Sofőr/értékesítő

Eko-Nafta, Hármasmalom 65/a., Lendva (1 munkahely, határozatlan idő, angol nyelv alaptudása, jelentkezési határidő: 2024. június 15.)

Elárusító

Paradajz, Renkovci 57/C., Turnišče (1 munkahely, határozott idő: 6 hónap, hosszabbítási lehetőséggel, angol nyelvtudás, jelentkezési határidő: 2024. június 11.)

Bővebb információk a www.ess.gov.si honlapon.

A defibrillátor helyes használatának bemutatása

Lendva Község területén 17 nyilvánosan hozzáférhető defibrillátor áll rendelkezésre, valamint 6 a közintézetek belső tereiben, melyek szükség esetén, illetve az intézmények nyitva tartása idején használhatók.

A Vöröskereszt Lendvai Területi Egysége 2024. június 3. és 26. között azon helyi közösségekben, amelyek tavaly év végén, illetve az idei év elején vették át a defibrillátorokat, ingyenes tanfolyamokat tart az életmentő műszer helyes használatáról és az újraélesztésről.

Radamosban június 3-án, Alsólakosban június 5-én került sor a bemutatásra.

A további tanfolyamok a következő sorrendben lesznek a helyi faluotthonokban, mindig 16 és 18 óra között.

Hármasmalom – 2024. június 11-én

Kapca – 2024. június 19-én

Völgyifalu – 2024. június 21-én

Csente – 2024. június 24-én

Petesháza – 2024. június 26-án

14 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Info

Köszönetnyilvánítások

és megemlékezések a Népújság weboldalán is

A Népújságban megjelentetett köszönetnyilvánítások vagy megemlékezések igénylés alapján plusz díjfizetés nélkül megjelentethetők a Népújság weboldalán is a Gyászhírek rovatban.

Kérhető a köszönetnyilvánítás vagy megemlékezés megjelentetése – csökkentett áron – csak

a Népújság weboldalán is.

A Népújság előfizetői a köszönetnyilvánítások, megemlékezések megjelentetése esetén 10 százalékos árengedményben részesülnek.

Legyen Ön is az előfizetőnk!

Június 7-től 13-ig

Péntek – Róbert

Szombat – Medárd

Vasárnap – Félix

Hétfő – Margit

Kedd – Barnabás

Kelepelő

Szerda – Villő

Csütörtök – Antal, Anett

apróhirdetés

•Eladók szürethez szükséges eszközök: morzsoló, kádak, hidraulikus prés, puttonyok és hordók. Érdeklődni: 051-382-366.

•Kámaházán eladó egy cirkula 3 fázisú motorral, egy terménydaráló és egy szekér (pótkocsi) új gumikkal. Érdeklődni: 070-557-192.

MEGEMLÉKEZÉS

Bennünk él egy arc, akit hiányolunk, szeretünk. Múlhatnak az évek, amíg élünk, a szívünkben maradsz!

A jó Isten őrködjön feletted

Június 1-jén múlik szomorú 12 év, hogy itt hagyott bennünket szerető férjem, apám, nagyapánk és apósunk,

Magyar Lajcsi

(1934–2012)

Köszönet mindazoknak, akik megállnak egy pillanatra sírhalmánál és gyertyát gyújtanak emlékére.

Alsólakos

gyertyafény

Június 7-e és 13-a között

Lendvai Plébánia

Pénteken, június 7-én Jézus szentséges szívének ünnepe – Kapcán 18.00 órakor kisbúcsú. Ezen a napon a bérmálkozók megkapják a bizonyítványokat és a bérmálkozási kartonokat.

Szombaton, június 8-án 10.00 órakor a BÉRMÁLÁS ÜNNEPE. Ezen a napon nincs esti szentmise.

Vasárnap, június 9-én évközi tizedik vasárnap. 8.00 órakor magyar nyelvű szentmise, 10.00 órakor szlovén nyelvű szentmise lesz.

Csütörtökön, június 13-án Fatimai emléknap; 17.00 órakor imaóra, majd 18.00 órakor ünnepi szentmise.

Dobronaki Plébánia

Dobronakon a szentmisék hét közben 19.00 órakor lesznek.

Szombaton, június 8-án 17.30-kor lesz szentmise Göntérházán és 18.00 órakor családi szentmise Dobronakon.

Vasárnap, június 9-én évközi tizedik vasárnap. Szentmise Dobronakon 8.00 órakor, 10.00 órakor ELSŐ SZENTÁLDOZÁS, valamint 11.30-kor szentmise Radamosban.

Csütörtökön, június 13-án Fatimai emléknap; 18.00 órakor imaóra, majd 19.00 órakor ünnepi szentmise.

Szerettei

figyelmükbe

•Június 6., csütörtök, 18.30, •Lendvai Könyvtár

•Balázs Géza nyelvészprofesszor „Ki ötezerben élsz... A magyar nyelv a Gutenberg-galaxis után” című előadása a magyar nyelvi kultúra jelenéről és jövőjéről

•Június 7., péntek, 19.00, Lendvai Zsinagóga •A két transzport története: A muraközi és muravidéki zsidók a holokausztban című kiállítás szakmai tárlatvezetése és a Lyndvamuseum kiadvány bemutatása

•Június 10., hétfő, 18.00, •a lendvai Színház- és Hangversenyterem előtere •Franjo Žeželj Mustak képzőművészeti kiállítása

•Június 11., kedd, 18.00, •a KKSZ rendezvényterme

•Horvat Marjan: Mimogrede című szlovén nyelvű verseskötetének bemutatója

•Június 15., szombat, 16.00, •a Horvát Kultúrközpont nyári színpada •Kultúregyesületek 14. bemutatkozása

15 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Info
névnapsoroló

Humor

Amikor a követségi fogadáson a zenekar elkezdett játszani, Lord George Brown odafordult a szomszédjához:

– Gyönyörű hölgyem, ebben a szép vörös ruhában! Jöjjön, táncoljunk erre a valcerre!

– Semmi esetre sem! –jön a válasz. – Először is: maga tökrészeg. Másodszor, ez nem valcer, hanem Venezuela himnusza. Harmadszor: én nem vörös ruhás nő vagyok, hanem a bíboros.

Két hulla sétál a temetőben, az egyik sírkövet cipel a hátán. Megkérdezi a másik:

– Minek cipeled azt a sírkövet?

– Á, manapság az ember már nem sétálhat az iratai nélkül.

Az öreg Pityák bácsi felszáll a buszra, megszólítja a sofőrt:

– Bocsánat, uram, hol kell leszállni a Vasvári utcához?

– Semmi gond, Pityák bácsi – mondja a vezető –, majd én szólok a hangszóróban.

Az öregúr meg is nyugszik, leül. Mikor a busz odaér, a sofőr szól:

– Öreg Pityák, leszállás!

Mire a busz végéből három öreg nő:

– Kötyönjük tyépen!

– Nem ajánlom, hogy túl sok tengeri rákot fogyasszon – mondja a házigazda a vendégnek.

– Te jó ég, miért? Talán nem friss?

– Dehogynem, de én is szeretném megkóstolni!

– Képzeld, szegény nővérem két éve kórházban van.

– Jaj de sajnálom. Tüdő?

– Nem.

– Szív?

– Nem.

– Hanem?

– Ápolónő.

a mai napon... bővebben Horoszkóp

Az első lóverseny Pesten

1827. június 6-án került sor Pesten az első lóversenyre. A versenyek beindítása és a lótenyésztés fellendítése gróf Széchenyi István nevéhez köthető. A lóversenyek rendezésében angol példát követtünk.

A nemesi családban született Széchenyi István nemcsak elméleti síkon, írásaival tett az ország fellendítéséért, gyakorlati tevékenysége is halhatatlanná tette. Ifjúkorában többször járt Angliában, ahol tapasztalhatta, hogy az ország fejlettsége óriási kontrasztban áll Magyarország elmaradottságával. Az angol sikert látva idehaza az élet minden területén fejlesztéseket szorgalmazott. 1825-ben egy évi jövedelmét ajánlotta fel kulturális célra, amelyet más adományokkal együtt egy leendő tudományos akadémia létrehozására fordítottak. Ezt követően

az angol klubok mintájára megalapította a Kaszinót, amely a reformellenzék törzshelyévé vált. Nemcsak ezekben jártak elöl jó példával az angolok, hanem a lóversenyek rendezésében is. Széchenyi lószeretete közismert volt, hiszen Angliából mintegy 20 mént és 60 kancát vásárolt magának. A lótenyésztés mellett azonban a verseny is nagyon érdekelte a grófot. Már 1816-ban a Bécs környékén megrendezett lóversenyen mint szervező tevékenykedett. Ezután már csak idő

kérdése volt, hogy mikor szerveznek Magyarországon is hasonló programot. 1826 tavaszán Pozsonyban már indítottak ideiglenes jelleggel futamokat, Pesten viszont csak egy évvel később. Az első pesti lóversenynap 1827. június 6-a volt.

Az Akadémia, a Kaszinó létrehozása, a lóverseny meghonosítása mellett Széchenyi nevéhez köthető még – többek között – az Al-Duna szabályozása, a Lánchíd megépítése és a balatoni gőzhajózás beindítása is.

Nemec Lara okleveles gyógytornász

A legjobb dolgok az életemben a szeretteimen kívül:

• A zene, a nyugalom és a kávé.

Amire szívesen visszaemlékszem:

• Számtalan vicces pillanatra, amelyeket a barátaimmal éltem meg.

Ahová szeretnék egyszer eljutni:

• Latin-Amerika.

Amit a legjobban meg tudok főzni:

• Nem emlékszem, hogy valaha is rossz kávét főztem volna.

Ami azonnal fel tud bosszantani:

• A felelőtlenség és a rendetlenség.

Ami nagy hatással volt az életemre:

• A családom és a barátaim szeretete és támasza, illetve a fitnesz iránti szenvedélyem.

A képesség, amit a legtöbben nem tudnak rólam?

• Beszélek spanyolul.

Ha visszamehetnék az időben, akkor ezt tanácsolnám magamnak:

• Hogy ne törjem túlságosan a fejem olyan dolgokon, amelyeket úgysem tudok befolyásolni.

Amit egyszer ki szeretnék próbálni:

• A világkörüli utazást.

Örülnék, ha tudnék...:

• Egyszerre több helyen lenni. Akivel egyszer szeretnék találkozni:

• Julia Roberts, Najwa Nimri. Apróság, ami boldoggá tesz:

• A pozitív visszajelzések, amiket a munkám során kapok az emberektől.

Amiről a legtöbbet tudok beszélni:

• A mozgás fontosságáról, a krónikus fájdalom bonyolultságáról, és persze a hobbimról – a fitneszedzésekről.

Amiről a Muravidék jut eszembe:

• Néptánc.

Kos Már. 21. – ápr. 20. A héten ellentmondásosak lesznek a napjai. Hatékonyság jellemzi a munkáját, de szórakozni is lesz kedve.

Bika Ápr. 21. – máj. 20. Jól indul a hete: jönnek a megérdemelt dicséretek. Ne elemezzen, csak fogadja örömmel az elismerő szavakat!

Ikrek Máj. 21. – jún. 21. Most ingerlékeny és sértődékeny lesz, de a hétvége vidámnak, játékosnak, sőt kalandosnak ígérkezik.

Rák Jún. 22. - júl. 22. Vitának lehet szem- és fültanúja. Ez mindig megviseli. Bízzon abban, hogy a résztvevők meg tudják oldani a problémát.

Oroszlán Júl. 23. – aug. 23. Több ember teszteli a tűrőképességét. Kérdezze meg, mit szeretnének, és meglátja, kibújik a szög a zsákból.

Szűz Aug. 24. – szept. 23. Talán csalódott lesz, mert nagy az elvárása a másik iránt. Hétvégén viszont valaki eltereli a figyelmét.

Mérleg Szept. 24. – okt. 23. Nem tragédia, ha az elképzelései nem valósulnak meg. Lehet, még nem jött el az idejük. Hétvégén a szerelemé a főszerep.

Skorpió Okt. 24. – nov. 22. Olyan napok jönnek, amelyek nem a kedvére valók. Folyton a pénzen kell töprengenie. Takarékoskodjon!

Nyilas Nov. 23. – dec. 22. Kedvező hét elé néz. Itt az ideje megtapasztalni, milyen könnyű kimaradni a szócsatákból.

Bak Dec. 23. – jan. 20. Megdöbbentő események és felismerések lesznek a héten. Nem ártana megfejteni, hogy mit is üzennek.

Vízöntő Jan. 21. – febr. 19. A csillagok segítenek abban, hogy elengedjen olyasmit, ami terheli. Fontos lesz a családi béke.

Halak Febr. 20. – már. 20. Olyan érzése lesz, hogy valaki megkérdőjelezi a képességeit. Nem kell védenie magát, az idő úgyis önt igazolja.

16 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Info
kulcslyuk

20. Vino-Art művésztelep Dobronakon

Bor, művészet, mámor

Bor, művészet, mámor

Azt, hogy a bor évezredek óta a művészek egyik legfontosabb múzsája és megihletője, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a bordalok létrejöttét az ókori görög költészettel hozzák összefüggésbe. A műfaj egyik első művelője az európai költészetre nagy hatással lévő Anakreón volt. Ám Dobronakon ezúttal nem irodalmárokat ihlet meg az isteni nedű, hanem a festészet és a szobrászat mestereit.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

Június 3-án a Dob ronoki György-házban nyílt kiállítás a korábban itt készült alkotásokból a 20. jubileumi Vino-Art művésztelep indulásakor. A település 2005 óta ad otthont a muravidéki lankák és a bor által ihletett alkotásoknak. Idén Szlovéniából és Magyarországról egyaránt érkeztek

festők és szobrászok: Beer Nikolaj, Duh Matjaž, Csuta György, Göntér Endre, Gvardjančič Herman, Jerič Rado, Kalajdžiski Goce, Király Ferenc, Nemes László, Ogrinc Zoran, Pratneker Gregor, Slavec Darko, Šest Viktor és Tutta Klavdij a résztvevői a művésztelepnek. Toplak Alenka, a társszervező Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) nevében

Mandalát festettek

kicsik és nagyok

A hodosi magyar önkormányzat kreatív képzőművészeti programot szervezett május 29-én a helyieknek. A kultúrházban Abraham Klaudia helybeli amatőr festő vezetésével mandalafestési műhelyt tartottak. A délutáni foglalkozás során a résztvevők megtapasztalhatták a pöttyözéses technika – dotillizmus – különleges világát, miközben egyegy saját mandalaképet készítettek. A műhely varázsa az alkotás örömében rejlett, és a sikerélményben, hogy bárki képes egy szép festményt, dísztárgyat megalkotni. A résztvevők a közös festés végén elégedetten távoztak egy-egy gyönyörű mandalaképpel. (-)

2024. június 6.

pedig a művésztelepet szervező Vino-Art Egyesület nevében szólt néhány szót. A kiállítást, mely június 30-ig tekinthető meg, Obal Franc művészettörténész méltatta, aki már a kezdetektől figyelemmel

üdvözölte az egybegyűlteket. A megnyitón elmondta, hogy az elmúlt húsz esztendőben 85 művész talált ihletre a Felsőhegy tőkével benőtt lankáin, az aranyló búzatáblák látvá-

nyában, a gyönyörű tájban. A DKMÖNK alelnöke mellett Kardinar Marjan, Dobronak Község polgármestere köszöntötte a művészeket és az érdeklődő közönséget, Seršen Vesna

kíséri a művésztelep munkáját. Beszédében elmondta, örömére szolgál, hogy valóban inspiráló környezetben alkothatnak a művészek, akiket egyenként méltatott bemutatójában.

A budapesti OSZK könyvtárosai Lendván

Június 3-án Lendvára látogatott az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 47 könyvtárosa, akik szakmai kirándulás keretében megtekintették a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központot, valamint a Lendvai Galéria és Múzeumot. A könyvtárosokat Faur Richárd, az OSZK Főigazgatói Kabinetjének a rendezvényszervezője vezette. A vendégeket dr. Zágorec-Csuka Judit, a Könyvtár és Kulturális Központ igazgatója fogadta, aki szakmai előadás keretében Varga Ines könyvtárossal és Bogdan Horvat Sanja szakmuntárssal együtt mutatta be az intézmény tevékenységeit. A Lendvai Galéria-Múzeumban a könyvtárosokat dr. Kepe Zoltán főmuzeológus fogadta, aki szintén előadást tartott intézetük tevékenységéről és a múzeum kiállításairól, amelyeket meg is tekintettek a fővárosból idelátogató könyvtárosok. (–)

17 NÉPÚJSÁG
Horizont
Az idei kiállításon 14 alkotó műveit lehet megtekinteni.

Kitűnő alkalom kóstolásra és találkozásra

Gazdag ínyenc délután Zsitkócban

Gazdag ínyenc délután Zsitkócban

Helyben készült báránysült és malacpecsenye, pincepörkölt, csevap, dödölle és lángos, vágottzsíros kenyér, perec, rakott palacsinta, gibanica, rétesek, lepények – csupa helyi ínyencséget vonultattak fel a múlt szombati, immár 8. Ínyenc délutánon Zsitkócban.

Szolarics Nađ Klára klara.solaric@nepujsag.net

A kis falu ismét összefogott és kitett magáért: sikeres, ismét nagyon jól látogatott, gazdag szórakoztató programot, kiváló helyi ételkülönlegességeket felsorakoztató falunapot, gasztro-napot szervezett. A szélesebb körben is érdeklődést keltő rendezvényt a Gyöngyvirág Kulturális Egyesület valósította meg nagyon sok helybeli bevonásával. A változékony időjárás ellenére a látogatottság akkora volt, hogy a faluotthon udvara és a pajta időnként szűkösnek bizonyult. Az egybegyűlteket Bacsi László egyesületi elnök köszöntötte, különösen felvidéki barátaikat Lúcsból. Majd kultúrműsor, zene és tánc töltötte be a helyszínt, fokozva a jókedvet. A szer-

vezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, hinta és csúszda, valamint focipálya, röplabdapálya és asztalite-

nisz állt a rendelkezésükre. Aki eljött Zsitkócba, biztosan nem unatkozott, nem is maradt éhesen. Keletje

szinte mindennek volt, de legjobban a malacpecsenye és a báránysült, a bogrács fogyott, no, meg a lángos, a rétesek és a gibanica. A közönség tetszését mindenképpen elnyerte a zsitkóci gyermektánccsoport és a nagykanizsai Zalagyöngye néptánccso-

port fellépése, Sobočan Andi cimbalmon és Rous Boštjan klarinéton játszott dalai, valamint Naca és Mári humora, illetve a helyi zenészek, a Hetési Jóbarátok. A rendezvényt meglátogatták a Hodos és Pince között túrázók, valamint Jevšek Aleksander kohéziós miniszter is.

A radamosiak főzték a legjobb „mineštrát”

A Tengermellékiek és Isztriaiak a Muravidéken hagyományőrző egyesület Pincemajorban idén már harmadszor szervezte meg a Tengermellékre jellemző olasz zöldségleves, a

ki, hogy a rendezvényük sikeres lett a szélesebb térségben, a folytatása – és ezzel elődeik hagyományos mineštra-receptjének megőrzése – nem marad el. A zsűri Benko Josip

Gerencsér József, a győztes csapat szakácsa főzés közben.

„mineštra” főzőversenyét. A szombati versenyre a hazaiakkal az élen 13 csapat jelentkezett, a rendezvény pedig már nemzetközivé nőtt, hiszen horvátországi (Umag), boszniai (Banja Luka) és olaszországi (Trieszt) csapatok is kondérhoz álltak. Tomšič Nataša, a szervező egyesület elnöke örömét fejezte

szakácsmester vezetésével a legízletesebb mineštrát készítő címet a radamosi csapatnak ítélte. A második helyezést a hazaiak vitték el, a harmadikak pedig a gyertyánosiak lettek. A jó hangulatú rendezvényt zenés kultúrműsor indította és vidám talpalávaló kísérte egész nap. Kmj

18 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Horizont
Nagyon ügyes volt a zsitkóci gyermek néptánccsoport. Fogyott a sült malac és a bárány, de a bográcsnak a vidékünkön párja nincs.

Kézi kaszások versenye másodszor

Kaszát ragadtak Felsőlakosban

Kaszát ragadtak Felsőlakosban

A nyár beköszöntével a kaszálószezon is megérkezett. Akik eddig nem vették elő a kaszájukat, szombaton alkalmat kaptak rá, hiszen másodszor is megrendezésre került a kézi kaszások versenye Felsőlakosban a falunap keretében.

Borsos Flóra flora.borsos@nepujsag.net

A változatos falunapon minden korosztály megtalálta a számára leginkább megfelelő programot. A napot a Gibko Sportegyesület tornaórája indította, majd a délután folyamán kezdetét vette a második kézikaszáló-verseny. Ahogy tavaly, az idei évben is a nők, a tagok, a veteránok és a csapatok kategóriában lehetett nevezni. A hölgyek 2,5x5 méteres, a tagok és a veteránok 5x5 méteres, a csapatok pedig 7x7 méteres területet kaszáltak le. A gyorsaság mellett a zsűri

értékelte a munka minőségét is, majd a pontrendszer alapján hirdettek győztest.

A Felsőlakosi Turisztikai Egyesület nemzetközi szintűvé vált versenyére idén 35 vállalkozó szellemű kaszás jelentkezett, Szlovénia mellett érkeztek Magyarországról és Horvátországból is. Ugyan az időjárás a verseny napján kitartott, az előző napok heves esőzése azonban megdöntötte a füvet, ezzel nehezítve a munkát.

A jelentkezők között voltak, akik rutinosan használták a hagyományos, fából készült kézi kaszát, de akadtak, akik először ragadták meg az eszközt. Az esemé-

nyen megmérettette magát Aleksander Jevšek kohézióért felelős és regionális fejlesztési miniszter, valamint Magyar János, Lendva Község polgármestere is.

A versenyen a kaszálandó terület széléről rengetegen

Növénygyűjtő fesztivál Goricskón is

Bine Volčič ismert szlovén mesterszakács a Masterchef TV-adásból és Lovro Vehovar helyi gyógynövényszakértő egyesí -

tették erőiket, tudásukat egy növénygyűjtő gasztronómiai műhelymunkán Goricskón, a 2. Növénygyűjtő Fesztivál keretében

június első hétvégéjén. Szombaton ugyanis Szlovénia több településén a fesztivál programjaként műhelyek zajlottak, én a

Bine Volčič mesterszakács (balról) és Lovro Vehovar gyógynövényszakértő a természet-konyhában.

buzdították a kaszájukat suhogtató versenyzőket.

A szurkolás nem volt hiábavaló, a nők között a selói Sever Renáta, tagok kategóriájában a felsőlakosi Bukovec József, a veteránok kategóriában a selói

Mlakar Milan, csapatoknál pedig a Felsőlakos 2. csapat (Bíró József, Fehér János, Herman Antal) bizonyult a legjobbnak. Az eredményhirdetést követően a nap szórakoztató jellegű programmal folytatódott.

muravidékire jelentkeztem. Így Lovróhoz indultam, aki Felsőlendva környékén a réten és az erdőben vezette a csoportot, s közben bemutatta az ehető, valamint a gyógynövényeket, illetve a növényszedés etikettjét.

Az egyébként 30 perc alatt bejárható utat mi két óra alatt tettük meg, annyira kíváncsi volt a csoport. Az ember nem is sejti, mekkora kincs és bölcsesség fekszik minden lépésünk mellett. Nagy odafigyeléssel követtük Lovrót, közben lelkesen szedtük a szabadon növő növényeket, hiszen tudtuk, hogy a túra végén Lovróéknál a Korina birtokon Bine Volčič mesterszakács csatlakozik hozzánk és valamilyen finomságot készít.

A növényeket először csoportosítottuk, aztán a mesterszakács „varázsol-

ni” kezdett: túrókrémet készített, amibe a friss növények mellett különleges, előre elkészített fenyőrügyes olajat és fermentált sós citromhéjat kevert, közben a tűzön, pontosabban kövön sült a tökmagos laposkenyér. Természetesen nagyon finom lett a végeredmény, nemcsak az összetevők miatt, hanem mert aktívan közreműködtünk és pontosan tudtuk, mi rejlik benne.

A Növénygyűjtő Fesztivál vasárnap Ljubljanában érte el a csúcspontját, amikor a szlovén növényszedők krémje gyűlt össze, ahol a különböző gyógynövényekből készült termékek és a gazdag szakirodalom mellett előadásokat lehetett hallgatni a gyógygombákról, az illóolajok készítéséről. Nađ Eva

19 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Horizont
Bukovec József, a verseny győztese kaszálás közben.

Hodos–Pince 9. alkalommal

Az összetartozás és a kitartás gyalogtúrája

Az összetartozás és a kitartás gyalogtúrája

A Hodos és Pince közötti gyalogtúrát már kilencedik alkalommal tartották meg, és idén is remek kihívást és élményt tartogatott a résztvevők számára. Az útvonal, amely mintegy 48 kilométer, nemcsak a változatos muravidéki táj szépségeit tárja a túrázók elé, hanem a helyi közösségek vendégszeretetét is megmutatja.

A túra szombat reggel 6 órakor a hodosi vasútállomástól indult 49 lelkes

vesznek az extrém túrán, illetve ezúttal is csatlakoztak újak, akik elszántan tűzték

koztak, míg néhányan itt befejezték az útjukat. A Goricskó vidékén keresztül

Az első szakasz nehézségét a dimbes-dombos táj adja, de a természet szépsége kárpótolja a túrázókat minden megtett emelkedő leküzdéséért. Az útvonal Kapornak, Domonkosfa, Szerdahely, Pártosfalva, Csekefa felé indult, majd a Bakonaki-tó érintésével haladt, és Dobronakon a

Idén is nagy létszámban vágtak neki a Muravidék legnagyobb gyalogtúrájának, és a nehéz távot ezúttal is sokan teljesítették.

túrázóval. Több ismerős arc volt a csoportban, akik szinte minden évben részt

ki maguk elé a pincei célba érést. Félúton, Dobronakon újabb résztvevők csatla-

vezető, változatos és gyönyörű útvonalon a túrázók 28 kilométert tettek meg.

57 év után ismét találkoztak

A petesházi salakmotorpálya melletti tónál találkoztak az egykori lendvai gépésztechnikum, a „tehnična” diákjai, akik 1967-ben fejezték be négyéves tanulmányaikat. Ezúttal a 22 végzős diák közül kilencen tudtak eljönni a találkozóra, melyet a jövőben minden évben megszerveznek. A találkozón felelevenítették emlékeiket a diákévekről, osztályfőnökükről, Tarandek Franjóról és tanáraikról. FHM

Dobronoki György-ház udvarán hosszabb pihenő és ebédszünet következett.

A túrázókat minden megállóhelyen a helyi egyesületek képviselői, magyar nemzetiségi közösségek, helyi közösségek fogadták és látták vendégül. A finomságok mellett a baráti fogadtatásból és a buzdításból is erőt meríthettek a túrázók, ez mind hozzájárult a túra sikeréhez és a résztvevők jó hangulatához.

A Dobronak–Pince szakasz sík területen halad, de éppen a monotonsága miatt talán ez a nehezebb része a túrának. Zsitkóc, Göntérháza, Hosszúfalu, Lendva, Csente, Völgyifalu és végül Pince volt az útvonal.

A célállomást, vagyis a pincei faluotthont 34 túrázó érte el. Itt is voltak, akik a Dobronak–Pince féltávot teljesítették, a többség viszont büszkén vehette át a teljes táv megtételét igazoló elismerést. A végállomáson vacsora és baráti összejövetel várta a túrázókat, amely remek lezárása volt a hosszú és kimerítő napnak.

A túrát eredetileg a hodosi házaspár, Abraham Boris és felesége, Klaudia kezdeményezte. Az évek alatt hagyományossá vált esemény szervezését később a Csentei Pálinka Turisztikai Egyesület vette át, négy éve pedig a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet is társszervezője az eseménynek. Ez a különleges és mondhatni extrém túra a kezdetektől az összetartozás és a kitartás jelképe, amely egyesíti a lendvai és goricskói vidék lakóit. A túrának Magyarországról, a határtérségből is vannak állandó résztvevői, illetve Szlovénia belsejéből is mindig akadnak olyanok, akik teljesíteni szeretnék ezt a kihívást. Az esemény tehát évről évre bizonyítja, hogy a közösségi szellem nem ismer határokat.

Lendván • • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban

Lendván • Dobronakon • • Gornji Petrovcin • Muraszombatban • (Trg zmage 6., Nemčavci 1d., Rakičan dr. Vrbnjaka 3.)

20 NÉPÚJSÁG 2024. június 6.
Horizont
(-)

60 éves iskolai találkozó

1964-ben három tagozat 75 tanulója búcsúzott el a lendvai polgári iskolától, akik harminc éve tartották az utolsó találkozójukat. Most azonban ismét együtt ünnepelték meg a 60 éves osztálytalálkozójukat. Az egykori évfolyamtársak közül 27-en emlékeztek vissza a régi időkre, a tanárokra. Az újabb harminc év után az 1949-ben született generáció tagjai azzal váltak el egymástól, hogy ha nem előbb, akkor harminc év múlva összefutnak újra. HS

Rendhagyó májusfa-kitáncolás

A domonkosfai óvodások műsora a Domonkosfai Portán.

Hodoson és Do monkosfán a helyi hagyományokhoz híven május utolsó napján tervezték megtartani a hagyományos májusfa-kitáncolást. Az esti záporok és viharok miatt azonban a rendezvényt rendhagyó módon kellett lebonyolítani. A férfiak

a heves esőben is kidöntötték a fákat a határon, ám közönség nélkül. A látogatókat Hodoson a kultúrházban, Domonkosfán pedig a Porta pajtájában fogadták. Hodoson a helyi iskola és óvoda gyermekei, valamint a népdalkör adtak műsort, míg Domonkosfán

NÉPÚJSÁG 2024. június 6.

szintén a helyi kétnyelvű iskola és óvoda gyermekei léptek fel. Az eseményt baráti beszélgetéssel, harapnivalóval és itallal zárták, melyen a helyiek és a határ túloldaláról érkezett vendégek is jól érezték magukat. (ak)

Bobovec Franc – Bobi emlékére

Hétfőn érkezett a szomorú hír, hogy 73. életévében elhunyt Bobovec Franc – Bobi, aki több évtizeden át volt lapunk sporttudósítója. Tudtuk, hogy beteg és méltóságteljesen viseli betegségét, halálhíre mégis mély megdöbbenést okozott szerkesztőségünkben.

Bobovec Franc – Bobi sportújságíróként szinte fél évszázadon keresztül aktív részese volt a muravidéki és az országos sporteseményeknek. A sportpályák széléről egyéni versenyzők és csapatok örömteli pillanatait és kudarcait kísérte végig pályafutása során. Első cikkét a Sportske novosti sportnapilapnak írta meg 24 évesen, majd rövidesen a helyi sajtóval is elkezdett együttműködni, és más újságoknak, ügynökségeknek is dolgozott. A Népújságban négy évtizeden keresztül, egészen nyugdíjba vonulásáig jelentek meg tudósításai, interjúi, fotói. A helyi sport kislexikonja volt, és nem volt esemény, amiről Bobi ne tudott volna és ne írt volna legalább néhány sort róla.

Mint többször mondta, a legélénkebb sportéveket Szlovénia önállósulása után élte meg, amikor a Muravidéken három elsőligás focicsapat – Nafta, Mura, Belatinc – eseményeit követte. A Nafta külön helyet foglalt el a szívében, örökre naftás maradt, és sokan talán nem is tudják, hogy a csapat himnuszának szerzője is ő; a szöveget egy éjszakai ihletett pillanatban vetette papírra a klub százéves évfordulójára.

Sporttudósítói pályafutása során széles ismeretségi kört alakított ki, számos szoros és örökre szóló barátságot kötött élsportolókkal, edzőkkel, a sportágakban elismert személyiségekkel.

A labdarúgás iránti szeretete révén a sporthoz kapcsolódó tárgyak szenvedélyes gyűjtője is lett, így dobronaki otthonában lenyűgöző sportereklyegyűjteményt őrzött: több ezer eredeti és egyedi jelvény, hatszáz eredeti focimez, a szlovén válogatott összes sportzászlója, gondosan archivált kordokumentumok… „Múzeumában” emlékek és érdekes történetek lapulnak, amikről még utolsó látogatásunkkor is csillogó szemekkel mesélt: „Ha százszor is születnék, mindig az újságírói pályafutást választanám.”

Kedves Bobi, nyugodjon békében!

A Népújság szerkesztősége

21
Horizont

Június 17-én kezdik a felkészülést

Hivatalos: az 1. ligában a Nafta!

Hivatalos: az 1. ligában a Nafta!

A Szlovén Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága május

30-án hivatalosan is megerősítette a 2024/25-ös bajnokságok összetételét, ezzel a lendvai Nafta 1903 több mint egy évtized után feljutott az élvonalba.

A közvetlen feljutás annak köszönhető, hogy a Szlovén Kupa győztese, Rogaška csapata a licenc hiánya miatt egyik ligába sem kapott besorolást, és az idényt a legalacsonyabb, vagyis a celjei körzeti ligában kezdi. Ennek értelmében, amint már írtunk róla, elmaradt a Nafta és a Radomlje közötti osztályozó, és 12 év után a lendvai klub és a szurkolók vágya valóra vált: a következő idényben Lendvának újra lesz elsőligás csapata. A hír kapcsán megke-

restük Bozsik Józsefet, a Nafta vezetőedzőjét, akinek irányításával a lendvai csapat csupán egy év alatt szintet lépett és feljutott az élmezőnybe. – Nagyon örültünk a feljutás hírének, annak ellenére, hogy egy kicsit kesernyés lett a bajnokság befejezése, hiszen az utolsó két mérkőzésen nem sikerült nyernünk. Őszintén szólva a szezonban elért sikerességünk engem is meglepett, hiszen még tavaly nyáron kettő-három éves építkezési tervet dolgoztunk ki, és csak álmainkban reméltük, hogy a feljutás már az első évben sikerülni

fog. Rogaška csapatának jogerős kizárása után tehát osztályozó nélkül esélyt kaptunk az első osztályban való szereplésre, amire gőzerővel készülünk. Nem egyszerű feladat előtt állunk, de szép kihívás lesz számunkra az első osztályban szerepelni – nyilatkozta lapunknak az edző.

A Nafta június 17-én Bozsik József vezetőedzővel és a jelenlegi keret java részével kezdi meg a felkészülést a bajnokságra, hiszen számos játékos szerződése június 30-ig érvényes. Abban az időszakban viszont remélhetőlég már több információval is

Három lendvai atlétikaérem

Muraszombatban zajlott az általános iskolások területi atlétikaversenye, amelyen a muravidéki általános iskolák tanulói mérték össze erejüket két korcsoportban. Az 1. Sz.

Lendvai KÁI tanulói szép eredményeket értek el.

A fiatalabb fiúknál Varga Šerf Erik ezüstérmet szerzett 300 méteres futásban, Plevel Tina pedig a fiatalabb lányoknál magasugrásban

Barátságos kosármeccs

a negyedik helyen zárt. Az idősebb fiúk 60 méteres sprintversenyén Gönc Márk örülhetett az ezüstnek, míg a stafétát a lendvai fiúk a harmadik helyen zárták. F.h.m.

tudunk majd szolgálni a csapatban történő mozgásokról is.

A lendvai szurkolók tehát a Nafta gárdáját hoszszú idő után nagy csapatok

– Maribor, Olimpija, Celje, Bravo, Koper, Mura, Domžale, Primorje, Radomlje – ellen buzdíthatják az előttünk álló labdarúgóbajnokságban.

Vereség a negyedik körben

A muravidéki nyári tekeliga negyedik fordulójában vereséget szenvedett a lendvai csapat: TK Lendva – Radenska IV. 2:6. Legeredményesebb játékosuk Marinič volt, aki 523 fát döntött. A lendvaiak jelenleg a tabella harmadik helyén állnak, a következő körben pedig a Radenska I. lesz az ellenfelük. F.h.m.

A Lindau Kosárlabdaklub U11-es utánpótláscsapata május végén barátságos találkozót játszott a zalaegerszegi Zalakerámia ZTE Kosárlabdaklub korosztályos együttesével. A mérkőzés jó hangulatban telt, a fiatal kosarasok hajtottak és küzdöttek a pályán. A találkozót a lendvai fiatalok ugyan elvesztették, de az eredménnyel szemben a találkozón a fő szempont a gyerekek fejlődése, új tapasztalatok szerzése, a baráti kapcsolatok kialakítása és ápolása volt. hs

22 NÉPÚJSÁG 2024. június 6. Sport TÁBLÁZAT MURASZOMBATI KÖRZETI LABDARÚGÓLIGA Hodos – Križevci 0:0 (0:0) Cven – Apače 0:0 (0:0) Dokležovje – Cankova 8:1 (3:1) Lipa – Ižakovci 1:4 (0:3) Bakovci – Bogojina 7:0 (3:0) Roma, Puconci: szabad 25. forduló 1. Dokležovje 22 18 3 1 101:21 57 2. Bogojina 22 16 1 5 60:37 49 3. Križevci 22 14 2 6 68:27 44 4. Cven 22 11 9 2 55:22 42 5. Hodos 23 12 5 6 51:25 41 6. Bakovci 22 10 3 9 85:36 33 7. Ižakovci 22 10 3 9 52:36 33 8. Puconci 22 8 4 10 71:51 28 9. Apače 22 7 3 12 45:52 24 10. Cankova 22 7 2 13 49:53 23 11. Lipa 23 7 0 16 52:84 21 12. Roma 22 1 1 20 12:193 4 13. Sal 12 0 0 12 5:69 0 A 26. forduló párosítása 2024. június 7-e és 9-e között: Bogojina – Roma, Križevci – Bakovci, Cankova – Cven, Apače – Puconci, Ižakovci – Dokležovje, szabad: Lipa, Hodos.
Bozsik József vezetőedző marad az élvonalban szereplő Nafta 1903 kispadján.

Nemzetközi utánpótlás röplabdatorna

Az eredmény másodlagos volt

Az eredmény másodlagos volt

A Lendvai Röplabdaklub június 1-jén szezonzáróként nemzetközi utánpótlás röplabdatornát szervezett. Az U13-as tornán négy csapat vett részt.

A házigazda mellett a zalaegerszegi ZTE Röplabdaklub, a horvátországi Nedelišče csapata és a Ljutomeri Női Röplabdaklub szerepelt. – Eredetileg a torna egy edzőmérkőzésként indult a ZTE-vel, aztán az ötlet kinőtte magát egy négycsapatos nemzetközi eseménnyé. Sajnos az osztrák klub az országos bajnokságuk miatt nem tudta elfogadni a meghívásunkat, ezért kértük fel Ljutomert a szereplésre, de bízunk

benne, hogy a későbbiekben összejön számukra is a részvétel – mondta a torna kapcsán Horvat Dejan lendvai klubelnök, aki hozzátette még, hogy az ilyen nemzetközi tornák azért is fontosak, mert a csapatok a megszokott kereteken kívül ellenőrizhetik minőségi szintjüket és szokhatják az országonként némileg eltérő játékszabályokat is.

A szezonzáró nemzetközi torna küzdelmes és egyben szórakoztató mérkőzésekkel szolgált.

A felszabadult, küzdelmes és hangos szurkolói körítés mellett zajló tornán az eredmény ezúttal másodlagos volt, a hangsúly a tapasztalatcserén, a találkozáson, a kapcsolatépítésen volt.

A ZTE utánpótláscsapata szép számban érkezett Lendvára, és amint Matkó Gábor edző is nyilatkozta, az esemény jó

Horvat Naja kétszeres országos bajnok

A lendvai rekreációs tollaslabdázók jól szerepeltek a varasdi nemzetközi tornán.

A lendvai Mladost Tollaslabdaklub tagjai remek eredményekkel zárták május utolsó hétvégéjét. Ljubljanában zajlott az U11-es és U15-ös országos bajnokság, amelyen a lendvai csapatot nyolc játékos képviselte. Horvat Naja országos bajnok lett egyéniben és párosban is, a medvodei Teodora Milivojević-csel az oldalán sem talált legyőzőre. Emellett Maks Trampuž-zsal a vegyes párosok versenyén a bronznak örülhetett. Szintén bronzot ho-

zott haza Torma Rok és Zupanič Samo az U11-es párosok versenyéről, mellettük Soldat Črt is harmadik lett Rok Streleccel, aki a Kungota csapatát erősítette, ők az U15-ös mezőnyben bizonyítottak. A fiatalok mellett a felnőttek is érmekkel tértek haza a Varasdon szervezett ADA nemzetközi rekreációs tollaslabdatornáról, amelyen közel 200 versenyző vett részt. Az A-kategóriás női versenyt Doler Maša nyerte, aki párosban

2024. június 6.

a brežicei Goga Seničić-csel is bajnok lett, és vegyes párosban Toni Hotkóval (Pišece) is az aranynak örülhetett. Férfi párosban, a B-mezőnyben Kranjc Sašo és Sekereš Mitja ezüstérmet szerzett, a D-kategóriában pedig Šraj Petra lett a bajnok. Ez volt az ADA liga utolsó versenye, így az együttes pontszámok alapján Doler Maša a vegyes párosok rangsorában első lett, míg a női párosoknál a harmadik helyen zárt. SoPe

lezárása volt az idénynek. – Örömmel jöttünk a tornára, és bízom benne, hogy egy hosszú távú, eredményes kapcsolat fog kialakulni a két klub között. A csapatunk rövid ideje, csak szeptember óta van az edzésfolyamatban, és a mérkőzéseken látszott, hogy a többi csapattal öszszehasonlítva vannak bizonytalanságaink, ezért a feladatunk azon dolgozni, hogy utolérjük őket – véleményezte a látott játékot az edző.

minisport

Három íjászérem

A sikeres utánpótlás minitornát a szervezők hagyományossá szeretnék tenni, tervezve a nemzetközi mezőny bővítését is.

A lendvai íjászok a hétvégét Mután töltötték, ahol 3D-es íjászverseny zajlott a szlovén kupáért. Horvat Kristijan hagyományos íjjal lett bajnok, míg Husar Dominik a harmadik helyen zárt. Klement Herman szintén harmadik lett vadászíjjal az 50 év felettiek mezőnyében. Hozjan Jožef hosszú íjjal 7. lett, szintén 7. lett Flisar Tomaž ugyanebben a számban az 50 év felettiek versenyén. SoPe

Két vereség egy héten

A lakosi kispályás labdarúgók a múlt héten két mecscsen is pályára léptek, és mindkétszer alulmaradtak. Előbb Trnje csapatánál vendégeskedtek, ahol 6:4-es eredmény született, a vendégek góljait Pavšič (3) és Kepe T. szerezte. A hét végén Kamencit fogadták hazai pályán, és az erős eső ellenére lejátszották a meccset, amelyen 6:9-re kaptak ki, és ezzel a bajnokságot a 4. helyen zárták F.h.m., SoPe Megvan az első győzelem

A völgyifalui Zvezda megszerezte első tavaszi győzelmét a bajnokságban. Gomilica csapatát fogadták hazai pályán, akiket 6:2-es eredménnyel győztek le. A Zvezda góljait Nagy Bence (2), Magyar Mihael (2), Bači Michel és Meszelics Marko szerezte. A Melinci elleni hétvégi idegenbeli mérkőzést elmosta az eső, így azt pótolni kell, viszont az utolsó hazai meccsüket szombaton rendezik Renkóc csapata ellen. SoPe

23 NÉPÚJSÁG
Sport

BÁNFFY NIGHTS

Váray László Akusztik Stand Up

FUNKY, JAZZ, BLUES

Laposa Julcsi & the Band

Marcello

and The Flaming Boppers

Gospel

SWING
Moments duo POP, GOSPEL, BLUES ETNO JAZZ,
ROCKʼNʼROLL
Hot
Lendava
Club of

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.