Természetfotó Magazin 2011/1

természetfotó magazin

®

ingyenes online fotómagazin

2011/1.

búvárfotós bajnokság 2011 Kétéltűek | Tippek-trükkök Vass Szabolcs | Portfolió

köszöntő Kedves Olvasó!

Ismét eltelt három hónap, újra jelentkezünk következő számunkkal.

Lassan itt a tavasz, rügyeznek a fák, kikelnek a földből a tavaszi virágok, elindulnak vándorútjukra a madarak tömegei, ismét éled a természet. A körforgás megállíthatatlan.

A tavaszi számunkban a következő témákkal kedveskedünk olvasóinknak.

A kalandtúrák rovatban Dél-Svédország irányába kalauzoljuk el önöket, ahol a vonuló szürke darvak tízezrei kezdik meg nászukat, így biztosítva a jövő darvak nemzedékét. Imre Anikó és Imre Tamás fotográfus házaspár képeivel illusztrálva.

Az érdekes helyekben megismerhetjük Máté Bence finnországi fajddürgés fotójának történetét, illetve Szabó Béla a dél-szerbiai barangolását osztja meg önökkel.

Egy kicsit elkalandozva kelet felé, Kína sorozatunk harmadik folytatásban Eifert Jánost mutatja be nekünk az Ujgur népet.

Mostani portfoliónkban egy fiatal magyar természetfotóst mutathatunk be Önöknek Vass Szabolcs személyében, aki a 18. Pannónia fotószalonon kapott különdíjat a Természetfotó Magazintól, így bemutatkozhat makró fotóival az olvasóknak.

A Fotósuli rovatban a virágfotózáshoz, a Tippek-trükkök rovatunkban pedig a kétéltűek fényképezéséhez, adnak tanácsokat Suhayda László és Krivánszky Árpád természetfotósok.

Folytatódik diaporáma rovatunk, most a Wings Platinum 4 szoftverrel készült anyagok importálásáról. Élet a vízfelszín alatt, elsőként magazinunkban láthatják XI. Búvárfotós Országos Bajnokság 2011. díjazott képeit, minden eddiginél nagyobb érdeklődés volt idén a pályázatra.

Perhiniák Márton Photoshop szakértőnk a képek méretezési különbségeiről, webgaléria, nyomtatás stb., tart előadást egy tutoriál segítségével.

Máté Bence könyvéből, még a Pelikánok a Duna deltában fotózásának történetét olvashatjuk el, mely a 3 Nap, 3 ország, 3 les című részből került be a magazinba.

Fogadják szeretettel immár nyolcadik számunkat.

Fotó: © Imre Tamás Canon EOS 1Ds Mark III, EF 600mm f/4 IS USM 1/1000 sec, f/5, ISO 400 állvány

Imre Tamás főszerkesztő

Portfolió - Vass szabolcs

20

1977-ben Budapesten születtem és jelenleg is itt élek. Mivel nagyszüleim a Tisza tóhoz közel laktak, sok időt töltöttem a környéken. Horgásztam, kirándultam, hamar megszerettem a természetet. Az otthonom is közel van a Duna partjához. 2006-ban kezdtem komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. Kezdetben egy bridge géppel és egyéb fotós kiegészítőkkel próbáltam az általam elképzelt képet elkészíteni.

fotósuli - virágfotózás

34

Lassan elolvad a hó, egyre melegebben süt a Nap, sorra csalogatja elő a rügyeket, hajtásokat, virágokat.

Hol érdemes először keresni a virágokat? Természetesen a szárazabb, melegebb területeken, mint például a dombok, hegyek déli oldalain. A nedves területek ennél lassabban melegszenek fel, ott később indul a virágzás.

A természetfotós elsősorban a virágokat keresi, de a rügyek, hajtások, virágzó faágak épp olyan vonzóak lehetnek.

Tippek-trükkök - Kétéltűek

40

A tél elmúltával a természetfotós a havas-jeges témákat megunván valami mást szeretne fotografálni. Egyik lehetőség a kora tavaszi virágok sora, a másik pedig a szinte ezekkel egy időben felbukkanó kétéltűek megörökítése. A kétéltűek az élőlények népes csoportját alkotják, számos fotózási lehetőséget kínálva.

Fotós kalandok

Svédország: A madarak násza

6

© Imre Tamás

Kína III. - ujgorok földjén

52

Az előző részekben már sok szó esett arról, hogy az ujgurok Nyugat-Kínában, a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang (Xinjiang) tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában. Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják. A sámánizmust gyakorolták.

Máté Bence - Pelikánok

2006 telén felkérést kaptam egy les építésére a Borzas Gödény Life Project tagjaitól, akik az interneten látták a félig áteresztő üveges technikával készült rejtekhelyeimet, és szerették volna, hogy nekik is tervezzek hasonlót, melyből megfigyelhetik a pelikánokat. Fizetségül a les használatát ajánlották.

94

érdekes helyek Dél-Szerbia Finnország

16 48

diaporáma

wings platinum 4 / IV

62

könyvajánló

fekete-fehér fotózás

66

képfeldolgozás

felbontás és képméret

68

élet a vízfelszín alatt

búvárfotós bajnokság

70

Fotós kalandok

Svédország: a madarak násza A madarak vándorlása mindig is fontos esemény volt és lesz a természetvédők és természetfotósok köreiben.

A Spanyolországban, Franciaországban áttelelő darvak hatalmas tömegekben érkeznek vissza Észak-Európába, közelebbről Svédország, Norvégia és Finnország mocsaras, lápos területeire, hogy megkezdjék a következő évi költésüket. A hosszú út közben megállnak Svédországban 10-12 napra, hogy a közös násztánc alkalmával megerősítsék párkapcsolatukat.

Canon EOS 5D Mark II, EF 300L IS USM + 1,4x 1/2500sec f/8 ISO 640

Darvak a horizonton Szeretnénk Önöknek bemutatni a szürke darvak (Grus-grus) násztáncának színhelyét és a Keleteurópai régióban kevésbé ismert Västra Götaland megye misztikus hangulatát. Az időpont kiválasztása nem egyszerű feladat. Legjobbnak a március, április mondható, de igazán sok madár úgy 10-15 napig van a tó mellett, ezért érdemes több éven keresztül odamenni, megfigyelni és fényképezni. Ebben az időszakban az időjárás lehet nagyon szeszélyes, -5 C°-tól egészen +15 C° fokig terjedhet a hőmérséklet. Komolyan fel kell öltözni a fotózáshoz, mert nincs lehetőség fűteni a fényképezés közben. Ha szerencsénk van, akár 18.000 daru is lehet egyszerre ezen a madárparadicsomnak nevezhető helyen. Nekünk volt szerencsénk hozzá, a krugatásuk-tülkölésük hangja beborította a horizontot és a tó szélén elterülő területet. Van, mikor olyan hangosak, hogy a mellettem lévő fotós hangját sem lehet érteni.

A fotózás előtt érdemes begyűjteni a madarak vándorlásáról szóló cikkeket és információkat. Sokat lehet olvasni viselkedési formáikról, és egy tapasztalt madarász vagy fotós sokat segíthet, hogy ebben a madár-kavalkádban mit kellene fényképezni, melyek a násztáncra utaló mozdulatok. Én ezt azért tartom fontosnak, mert amikor már látod, hogy akció van, vagy éppen a hangjukat hallatva tülkölnek, már nincs idő a megfelelő pillanat megfényképezésére, és akkor a kompozícióról még nem is beszéltünk.

Mit érdemes vinni magunkkal: északi ország lévén ebben az időszakban mindenképpen vigyünk több réteg meleg ruhát. Nappal plusz 5-15 C°, de estére -8 C° és 0 C° fok közé is lehűlhet a levegő.

Márciusban bármikor eshet még hó vagy eleredhet a havas eső, ezért feltétlenül vigyünk magunkkal esővédőt a felszerelésünkre.

A madarak fényképezéséhez minimum egy 300 mm-es teleobjektív szükséges, de a szép, tartalmas képkiemeléshez és az esetleges nagyobb távolsághoz egy 500 mm vagy 600 mm-es teleobjektív lesz a jó megoldás.

Semmiképpen se felejtsük otthon a stabil háromlábú állványt (Gitzo), melyhez egy video fejet (Manfrotto) vagy egy Wimberley fejet rögzítsünk. Ezekkel a felszerelésekkel lehet a legideálisabban repülő madarakat fényképezni.

Canon EOS 1Ds Mark III, EF 600L IS USM 1/320sec f/5 ISO 800

Canon EOS 1D Mark II N, EF 600L IS USM 1/400sec f/5,6 ISO 400

Canon EOS 7D, EF 600L IS USM 1/1600sec f/6,3 ISO 500

Amennyiben van lehetőség, legalább két fényképezőgép váz legyen nálunk, amit két különböző gyújtótávolságú objektívre helyezzünk fel. Egy jó szituációban nincs idő az objektívcserére. Memóriakártyából annyit vigyünk, amennyit csak lehet, de esetleg jól jöhet a kisebb laptop vagy háttértár is.

Egy fotós nap az emlékekből: valamelyik év április elején hajnali 3-kor keltünk, hogy még időben kint lehessünk a madaraknál. Kinéztünk a bérelt faházunk ablakán, de még az orrunkig sem láttunk: no, én pont erre vágytam. Fotós barátainkat értesítettem a köd jelenlétéről, és többen meglepetésemre azt válaszolták, bocsi, de mi már eleget fotóztunk, és amúgy sem lehet látni az orrunk hegyéig sem, tehát ezt a reggelt most kihagynánk. No, gondoltam, én akkor is megyek, ha senki nem jön, de szerencsémre párom, Anikó és még két fotós barátom is másképpen gondolta, mint a többiek. Gyorsan összeszedtük magunkat, bekészítettem a páramentesítő sprayt meg a törlőkendőt, hátha a hideg-meleg ingadozást az objektívek nem bírják. Ilyen esetben érdemes a napellenzőt használni, még akkor is, ha nem látunk napot, mert az megfogja a lecsapódó párát. Tényleg iszonyatos köd volt, az autóval kétszer annyi időbe telt kijutni a helyszínre, mint más napokon. Szerencsére nem maradtunk le semmiről, egy lélek sem volt rajtunk kívül a darvaknál. Tele adrenalinnal és fotós elképzeléssel a köd és az ellenfény vizuális látványát illetően, felállítottuk felszereléseinket és vártuk a madarakat. Már reggel nyolc óra volt, amikor kezdett valami fény lenni, de még darut nem láttunk, sőt a mellettem álló fotósokat sem tudtam kivenni tisztán. Aztán megtörtént a csoda: a madarak megindultak az éjszakázó helyeikről szinte egyszerre, a fény meg egyre erősebb lett, de az ellenfényes napkorongot egy Holdra emlékeztető vörösen izzó bolygóhoz tudtam hasonlítani, ami úgy festette meg a tájat, mintha nem is ezen a földön lennénk. Amiért idejöttünk - a madarak, a köd és az ellenfény együttes látványa - mesébe illő hangulatot kölcsönzött a tájnak. Leírni nagyon nehéz, amit akkor éreztem. Talán a legjobb hasonlat: mikor az égre néztem, oly könnyed érzés kerített hatalmába, mely a természet és a szabadság iránti ősi vágyainkra vezethető vissza.

Canon EOS 5D Mark II, EF 600L IS USM + 1,4x 1/200sec f/6,3 ISO 1600

Egyszerűen boldog voltam, hogy akkor és ott láthattam, érezhettem a pasztell színekben megfestett tájat, melyben a darvak, mint valami mitológiai jelenség, repültek a ködben. Örök emlékül magamba zártam és csak azon tűnődtem, vajon miért hagyták ki a többiek ezt az élményt az életükből.

Ezúton köszönöm a kitartást feleségemnek és két fotós barátomnak, akik bíztak bennem, nélkülük ez az anyag nem készülhetett volna el.

Szöveg: Imre Tamás Képek: Imre Anikó és Imre Tamás fotográfusok

Tervezés Hely: Svédország déli része.

Megközelíthetőség: Stockholmi repülőtérről autóval.

Mit lehet fotózni: madarakat.

Mit vigyünk magunkkal: nagylátószögű objektívet, egy minimum 300 mm-es teleobjektívet, de jobb, ha egy nagyobb, kb. 500 mm-es teleobjektívvel rendelkezünk, lehetőség szerint 1,4x telekonverterrel; állványt; memóriakártyát és akkumulátort, amennyit csak lehet.

Szállás: A tó környékén nagyon jó minőségű szállásokat találhatunk.

A legjobb időpont: március-április.

Canon EOS 5D Mark II, 7-200 mm, 1/1600s f/4,5 ISO 200

Érdekes helyek

Barangolások Dél-Szerbiában Azt gondolom, hogy a lassan két évtizede kisebb-nagyobb konfliktusokkal terhelt egykori jugoszláv utódállam, Szerbia nem igazán vonzó célpont a nagyközönség számára. Pedig az ország igazi különlegességeket rejt. Tavaly néhányan összeállva egy kirándulásra indultunk déli szomszédunkba. Elsődleges úti célunk a világ legnagyobb fúvós fesztiváljának aposztrofált Guca-i találkozó volt. Itt gyűlnek össze immár fél évszázada a Szerbia területén működő rezesbandák. A szerb vidéki és kisvárosi életben hagyományosan a trombita hangja kísér minden fontos eseményt. A szerb kisváros, Guca neve hallatán mi más jutna eszünkbe, mint a Rézfúvósok Világbajnoksága.

Minden évben ezrével látogatnak ide az érdeklődők, hogy meghallgassák, miként mérik össze a tudásukat a rézfúvósok az egy hétig tartó fesztiválon. Több tucat zenekar lép fel a zsűri előtt az Aranytrombita megszerzéséért. A fesztivált Boban Markovic és Goran Bregovic tették világhírűvé.

Erre a zenére születni kell. Mi másfél napig bírtuk, és úgy gondoltuk, ha már itt járunk, nézzünk egy kicsit körül.

Egy idegenforgalmi prospektusban találkoztunk először a meanderező Uvac folyó szurdokvölgyével, elindultunk hát megkeresni. Be kell vallanom, nem ment egyszerűen, de sikerrel jártunk. A helyiek elmondták, hogy autóval megközelíthetetlen, csak csónakkal lehet odajutni. Igazi csoda volt a reggeli párában útnak indulni a vízen. Fejünk fölött több száz méter magasan szilafalak. A meanderek azonban a sziklafal tetejére felmászva tárulnak ki igazán. Megérte. A vidék legnagyobb „attrakciója” a szép táj mellett a fakókeselyű. Ennek a csodás és ritka madárnak szárnyfesztávolsága elérheti a 3 métert is.

Canon EOS 5D Mark II, 15 mm 1/125s f/13 ISO 200

Folytattuk utunkat dél-nyugat Szerbia természeti szépségeinek felfedezésére, így jutottunk el a Tara Nemzeti Parkba. A park területe 37.584 hektár, amelyből a belső övezet 19.200 hektár. Ez a terület gyakorlatilag lakatlan. Azt tartják, hogy Európa egyik legjobb minőségben megőrzött erdeje található itt. A terület legmagasabb csúcsa 1591 méteres, átlagos magassága 1000 méter körül van. Ezt a hegyvidéket a Drina folyó óriási kanyarral öleli körbe és választja el Bosznia-Hercegovinától.

A Drina szurdokvölgyét tartják Szerbia talán egyik legszebb tájának. A Tara hegységből a függőleges sziklafalba vágott levezető szerpentinen több mint 800 métert ereszkedünk a folyó völgyében fekvő Bajina Bašta városáig.

A Tara Nemzeti Park 1977-ben felkerült az UNESCO bioszféra rezervátumai közé, 1980-ban a Világörökség listára vették fel, mint természeti kincset. Az érintetlen természet birodalma a Tara Nemzeti Park, amelynek növényvilágában kiemelkedő helyet kapott a nyúlánk Pančić-féle lucfenyő. A fenyő csak Nyugat-Szerbiában nő, és Josif Pančić, a szerb botanika megalapítója írta le tudományosan először. Az élő fosszíliának is nevezett lucfenyő elérheti a 40 méteres magasságot is. Rendkívül gazdag a terület flórája és faunája is. Mindennapos a vidéken a medve, a farkas, a zerge és sok más - mára ritkává vált - állatés madárfaj.

Atkin Clark, a természetvédelmi területek és nemzeti parkok európai szövetségének igazgatója azt állítja, hogy a mennyországot olyannak képzeli el, mint amilyen a Tara.

Erre a vidékre szervezek a nyár folyamán egy workshopot, hogy mások is megismerhessék ezt a csodálatos vidéket.

Szöveg és képek: Szabó Béla

Vass Szabolcs 1977-ben Budapesten születtem és jelenleg is itt élek.

Mivel nagyszüleim a Tisza tóhoz közel laktak, sok időt töltöttem a környéken. Horgásztam, kirándultam, hamar megszerettem a természetet. Az otthonom is közel van a Duna partjához. 2006-ban kezdtem komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. Kezdetben egy bridge géppel és egyéb fotós kiegészítőkkel próbáltam az általam elképzelt képet elkészíteni. A 2008-as év nagy áttörés volt, megvettem első DSLR gépemet és hozzá egy makró objektívet, tagja lettem az Ágens Fényfestő Egyletnek, melynek közreműködésével több kiállításon és pályázaton is szerepeltem.

A későbbiekben már egyénileg is megmérettem magam, első díjamat a Zöld bolygó 2008. pályázaton érdemeltem ki.

Elfogadták és kiállították képeimet többek közt a Lumix, National Geographic, Év természetfotósa pályázatain. Szabadidőmben sokat járok kirándulni, fotózni, és ha van rá lehetőség, részt veszek fotóstúrákon is. Sikerült eljutnom a Németországban található Bayerischer Wald Nemzeti Parkba és Horvátország egyik legszebb vidékére, a Plitvice Nemzeti Parkba.

A fotózás több területén kipróbáltam magam, de a táj- és a makrófotózás áll a legközelebb hozzám. Érdekesnek tartom, hogy akár egy hétköznapi lepkét, szitakötőt úgy tudok bemutatni a digitális technika segítségével, ahogy szabad szemmel nem látni. Soha nem elégszem meg az általam elkészített képpel, mindig szeretnék valami újat mutatni. Próbálok érdekes, látványos nézőpontot keresni, és képeim segítségével felhívni a figyelmet a természet eme apró csodáira.

Vass Szabolcs vassszabolcs.blogspot.com vass.szabolcs@gmail.com Eredményeim: Gyöngyvilág: Különdíj, Zöld bolygó 2008.; Fotós szem magazin megjelenés 2008.

Fotographie magazin megjelenés 2009.

Túl a csúcson: Fotós szem magazin megjelenés 2009.

Cseppvirág: Fotós szem magazin megjelenés 2008.

Harmatcsiga: FTN 2009. fotópályázat (elfogadás, kiállítás) Kacsafarkú akció közben: National Geographic 2008. fotópályázat, (elfogadás, kiállítás) Ugrópók vacsorája: Év természetfotósa 2010. pályázat különdíj, könyvmegjelenés Égető sugarak: 18. Pannónia fotószalon, A Természetfotó magazin különdíja

Portfoliรณ

Ugrรณpรณk vacsorรกja

Lรกngl

lovag

CĂŠlegye

enesben

KacsafarkĂş a

akciรณ kรถzben

Gyรถngyvilรกg

Hajnali ragyogรกs

Égetõ s

sugarak

Csepp

pvirรกg

Fotósuli

A virágfotózás titkai

Canon EOS 30D, 2,8L/80-200 mm+ közgyűrű

© Krivánszky Árpád f/2,8 1/800 s ISO 250

© Suhayda László Canon EOS 5D Mark II, EF16-35mm f/2.8L USM 1/250s f/11 ISO 800

© Krivánszky Árpád Canon EOS 30D, 2,8L/80-200 mm+ közgyűrű f/5 1/320 s ISO 200

© Suhayda László Canon EOS 5D Mark II, EF100mm f/2.8L Macro IS USM 1/15s f/3.5 ISO 400

© Suhayda László Canon T90, Canon FD 4/100 makro 1/60s f/5.6 Velvia 50

© Krivá Canon közgyű

ánszky Árpád EOS 30D, 2,8L/80-200 mm+ űrű f/5,6 1/60 s ISO 100

Lassan elolvad a hó, egyre melegebben süt a Nap, sorra csalogatja elő a rügyeket, hajtásokat, virágokat. Hol érdemes először keresni a virágokat? Természetesen a szárazabb, melegebb területeken, mint például a dombok, hegyek déli oldalain.

A nedves területek ennél lassabban melegszenek fel, ott később indul a virágzás.

A természetfotós elsősorban a virágokat keresi, de a rügyek, hajtások, virágzó faágak épp olyan vonzóak lehetnek. Egyes virágok – sok kora tavaszi is akad közöttük – szép virágszőnyeget alkotnak a réteken és az erdő alján, a sokszor még kopasz, levéltelen fák alatt. Ilyenek a magashegységekben virító sáfrányfajok, a hazai erdőkben az odvas keltike többszínű virágszőttese, de később a közönséges pitypangokból álló is szép látványt nyújt.

A nagy kiterjedésű virágmezők fényviszonyait nem vagyunk képesek befolyásolni, csak megfelelő fényben tudunk jó fotókat készíteni róluk. Általában az ellenfény sem kedvez nekünk, elveszhetnek a színek.

A növényekről a fotózás általános eszközeivel is szép felvételeket lehet készíteni, különösen a tavasz előrehaladtával, amikor egyre termetesebb, látványosabb virágok jelennek meg a kora tavaszi apróbbak után. A kisebb virágokhoz, virágok szép részleteihez már kell a közgyűrű vagy a makroobjektív. A nagyobb gyújtótávolságú objektívekkel szebb, foltszerű háttereket tudunk készíteni főtémánk, a szép virág kiemelésére. A kellemes hátteret segíti elő a mértékletes rekeszelés, csak annyi, amennyi a főtéma élességéhez kell.

Nem törvényszerű, hogy például az egész virágfejnek élesnek kell lennie, lehet, hogy csak annak belseje, például a porzók, bibék kívánják meg az élességet.

© Krivánszky Árpád Canon EOS 30D, 2,8L/80-200 mm+ közgyűrű f/3,2 1/50 s ISO 200

Kisebb területen, egy-egy virágon, vagy annak szép részletén már van módunk befolyásolni a fény mennyiségét és minőségét; a virágfotós egész kis hordozható műtermi arzenállal felszerelkezve indul útnak. Virágfotózáshoz nem jó a túl erős, kontrasztos fény, ezért kell fénycsökkentő eszközt alkalmazni áttetsző fehér, fényáteresztő anyagból, például ilyen egy fehér ernyő, amelyet a fény irányába tartunk.

Az árnyékos képrészletek megderítésére pedig kiváló szolgálatot tesznek a derítőlapok, de ha nincs ilyen, akár egy fehér papírlap, vagy kissé meggyűrt sztaniolpapír is megfelel e célra.

Az éles növényfotóhoz gyakran van szükségünk alacsonyra, a növény szintjére állítható természetfotós állványra, s mellé babzsákra is.

A mai digitális kamerák jó részében az alacsonyan levő témák fényképezését nagyszerűen segíti a kihajtható LCD panel; ha nem ilyen a kameránk, akkor a szögkereső segít. Amikor több fény kell egy virágra, vagy részletére, kapóra jöhet egy elemlámpa.

Magyarország nagyon gazdag virágos növényekben, melyek közül egész sor ritka és természetvédelmi oltalom alatt álló faj van, mint például a hazai talajlakó orchideák, azaz a kosborok és a bangófélék. Megismerésüket többek között növényhatározók, a Nemzeti Parkok honlapjai, a TermészetBúvár újság, s nem utolsó sorban a természetfotós klubok segítik. Azonban nem kell ahhoz okvetlenül védettnek lenni, hogy egy virág szép és izgalmas legyen.

A hajnali harmat nagyon jól mutat a virágokon, a nagyobb, látványosabb virágokat pedig érdemes ellenfényben is megörökíteni, hasonlóképpen a friss, zöld leveleket is: az ellenfény feltárja szépséges erezetüket.

A virágokat előszeretettel keresik fel a rovarvilág látogatói, az erről készült sikerült felvételek a legféltettebb kincseink közé tartozhatnak.

Tehát ki a rétre, az erdőbe, a hegyek közé, várnak a virágszőnyegek, virágcsoportok, egyes virágok és szép részletek, kora tavasztól késő őszig (közte esetleg egy nyári szünettel, kivéve a magashegységeket). Szép fényeket!

rovatszponzor: Kép és szöveg: Suhayda László – Krivánszky Árpád

Canon EOS 400D DIGITAL, MP-E65mm f/2.8 1-5x Macro Photo

© Suhayda László 1/100s f/3.5 ISO 100

Tippek-trükkök Kétéltűek fényképezése

A tél elmúltával a természetfotós a havas-jeges témákat megunván valami mást szeretne fotografálni. Egyik lehetőség a kora tavaszi virágok sora, a másik pedig a szinte ezekkel egy időben felbukkanó kétéltűek megörökítése. A kétéltűek az élőlények népes csoportját alkotják, számos fotózási lehetőséget kínálva. A gőték a vízhez kötődnek a szaporodáskor, viszont ezen a kora tavaszi időszakon kívül rejtett életmódjuk miatt ritkán kaphatók lencsevégre. Igen egyszerű és jó módszer kínálkozik a fényképezésükre vízálló masina nélkül is (természetesen más kétéltűeknél is használható).

© Árpád Krivánszky Canon EOS 30D, 3,5-4,5/28-105 mm + közgyűrű f/5,6 1/50 s ISO 500

Egy kisebb, tiszta falú, nem szivárgó akváriumot kell a vízbe süllyeszteni, vigyázva, hogy a belsejébe ne jusson víz. Ennek a fenekére lehet tenni a kamerát, a betekintéshez szögkeresőt, vagy ha van ilyen a kamerán, a kihajtható LCD-t lehet használni.

A tükröződések elkerülésére az objektívet szorosan kell illeszteni az akvárium üvegéhez.

A szalamandrák nem a kora tavaszi vizekhez kötődő kétéltűek, nászukra később, áprilisban és a szárazföldön kerül sor. A foltos szalamandrával nedves hegyvidéki erdőkben lehet jó eséllyel találkozni az Északi középhegységben és az Alpokalján. A sötét szín és a fényes, nyálkás bőr – utóbbi a kétéltűek mindegyikére igaz – igen nehézzé teszi a fényképezésüket a csillogás miatt. Árnyékos, vagy napfény nélküli területeken és időszakokban érdemes megpróbálkozni velük.

A békáké a legnépesebb csoport, ezeket két alcsoportra oszthatjuk. A „vízi békák” (kecskebékák, unkák) életciklusa egész évben a vízhez kötődik, míg a szárazföldi békák – mocsári-, gyepi-, erdei-, levelibéka, varangyok, ásóbékák – csak a szaporodási időszakot töltik a vízben.

Megszokott helyeikre utóbbiak nagy számban vándorolnak, ott tehát számos lehetősége adódik a természetfotósoknak megörökíteni őket. Hímjeik ez idő tájt nászruhát ölthetnek, leglátványosabbak a mocsári békák és közeli rokonaik, a gyepi békák. A nászidőszak olyan korán van, hogy sokszor még jéghártya borítja a vizek, pocsolyák felületét. Meleg, napsütéses napokon, nap közben párosodnak, amikor sajnos nem a legszebbek a fények. A kevés fény viszont azért nem jó, mert a mozgásuktól hullámzik a víz, bemozdulnak a fotók.

A mocsári békák násza a legszebb, azonban ezek a kétéltűek védett síkvidéki vizenyős területeken élnek, így a belépéshez engedélyt kell kérni és be kell tartani a szigorú szabályokat. A gyepi békák a magasabb, általában 400-500 méter felett található vizeket keresik fel a nászidőszakban.

Az a jó, hogy a fényképezésükhöz nem feltétlenül szükséges speciális felszerelés, egy egyszerűbb fényképezőgép és általános célú objektív kis tele/makro állása is megfelel, esetleg egy közgyűrűvel kiegészítve. Természetesen a makroobjektív még jobb választás. Több szempontból is érdemes az objektívek közül a nagyobb gyújtótávolságút választani.

rovatszponzor:

Canon EOS3, EF180mm f/3.5L Macro USM

© Suhayda László 1/250s f/3.5 Velvia 50

© Suhayda László Canon EOS 400D DIGITAL, EF180mm f/3.5L Macro USM

1/125 f/5.6 ISO 200

Egyrészt a kétéltűek óvatos állatok hiszen sok ellenségük van, a gázló- és ragadozó madarakon kívül olyan emlősök is prédájuknak tekintik, mint például a vidrák - ezért kevésbé zavarjuk meg őket, ha kissé távolabb vagyunk. A környezetük általában nádas, sásos, meglehetősen zavaros, a hosszabb gyújtótávolságú objektív nyugodtabb hátteret eredményez (persze, csak addig kell lerekeszelnünk, amennyire feltétlenül szükséges a főtéma élességéhez).

A csillogások lehetőség szerinti elkerüléséről már volt szó, ugyanezen okokból kerüljük a vaku használatát. Ne magasról fényképezzük őket, minél jobban menjünk le az ő szintjükre.

Nem árt, ha viszünk egy nylonzsákot, amire térdelhetünk vagy hasalhatunk.

Az alacsony nézőpont abból a szempontból is jó, mert a háttér (nád, sás, a vízparti avar) előnyösen tükröződhet a vízben.

Fontos a lassú mozgás, illetve a mozdulatlanság, ellenkező esetben megriadnak, eltűnnek a vízben. A kétéltűek fotósának fontos erénye a türelem, a megriadt állatok egy idő után ugyanis újra előmerészkednek és folytatják, ahol abbahagyták. Érdemes magunk elé valamilyen takarást kiépíteni, például két leszúrt karóra ráteríteni álcahálót vagy egyszerűen csak a kabátunkat úgy, hogy fölötte ellássunk az objektívvel. Állvány, babzsák is jól jöhet. Érdekes téma a víz alatt tekeredő petezsinór, amilyet például a varangy nősténye rak, illetve a petecsomók, utóbbiakban közelről nézve izgalmas módon visszatükröződik a környező világ. Ha pedig sikerül egy-egy nyugodtabb békához egészen közel kerülni, megcsodálhatjuk, hogy milyen szép mintázata van a szemüknek, s le is fényképezhetjük.

Az eddig felsoroltak kora tavasztól a nyár elejéig érdekes és szép fotótémákat kínálnak, ehhez kívánunk szép fényeket!

Kép és szöveg: Suhayda László – Krivánszky Árpád © Krivánszky Árpád Canon EOS 30D, 2,8L/80-200 mm + közgyűrű f/8 1/20 s ISO 160

Canon EOS 400D DIGITAL, EF500mm f/4L IS USM

© Krivánszky Árpád Canon EOS 300, 2,8L/80-200 mm + közgyűrű f/8 1/60 s Fujichrome Velvia 50

© Suhayda László 1/100s f/4.5 ISO 200

© Krivánszky Árpád Canon EOS 30D, 3,5-5,6/18-55 mm f/4 1/40 s ISO 125

Részlet Máté Bence könyvéből Fotós villámtúra Finnországban

Érdekes helyek

Finnországi fajddürgésen Mindezen szervezés közepette Markus Varesvuo barátommal Svédországból idő közben átértünk Finnországba, ahol terveim között egy négynapos nyírfajdfotózás szerepelt. Őt ez a téma már nem hatotta meg túlzottan, így közös cimboránk, Arto Juvonen jól ismert dürgőhelyére egyedül mentem.

Arto először ki sem akart vinni a helyszínre, odaadta inkább a GPS-ét, mondván, annak segítségével hajnalban egyedül is kijutok. Szerencsére meg tudtam fűzni, hogy a biztonság kedvéért aznap még világosban is nézzünk ki a leshez.

A sátrat – ami az elmúlt napok szélviharainak köszönhetően jobban hasonlított egy fejbe vert tintahalra, mintsem sátorra – egy nagy hereföld közepén, cseppet sem idilli környezetben pillantottam meg. Kicsit kipofoztuk, miközben Arto elmondta, hogy másnap, amint kivilágosodik, a fajdok azonnal itt teremnek majd. Hogy miért pont oda jönnek dürögni? Az okát senki sem érti. A tízhektáros nyílt völgyben bőven lett volna másik hely is, ugyanilyen adottságokkal. A választ talán még maguk a nyírfajdok sem tudják…

Másnap hajnali háromkor keltem, magamra rántottam néhány ruhadarabot, és kalóriapótlásként betermeltem azt a konzervpacalt, amit Arto még két éve hozott ajándékba Magyarországról a feleségének.

A fotózás előtti hajnali mámorban a fotósmotyótól izzadva úgy kóvályogtam kifelé a félhomályban, mint egy alkoholista a kocsmához vezető úton, mikor már szájában érzi a Gondűző márkájú, mennyiségi fehérbor illatát. A mozgásom is hasonló lehetett, a küszöbben fel is buktam, és elejtettem a GPS-t, melyből kiesett az SD-kártya, s ezzel a mozdulattal kockára tettem a sikeres fotózás esélyét. Tizenöt perc eredménytelen keresgélés után feladtam. Még huszonhat kilométernyi kanyargós út választott el az édenkerttől, a háziakat

felverni viszont nem akartam, így más választásom nem maradt, mint nekivágni az útnak. Emlékezetből.

Kilépve a kertbe, amint megpillantottam a teljesen felhőmentes, csillagos eget, még idegesebb lettem.

Jó esély volt ugyanis a tiszta napfelkeltére, ami Finnországban ebben az időben ritka, mint a fehér varnyú. Fohászkodtam egy kicsit, majd igyekeztem előszedni minden emlékezőképességem. Úgy rémlett, nagyjából húszszor kell elkanyarodni. Ötször tippeltem 50%-os valószínűséggel a választott irányra, négyszer szerencsém volt. A hibás tipp viszont tíz kilométeres kitérőt jelentett. Mindenütt ugyanazok a fenyőfák, ugyanolyan kanyarok...

Közben vészesen közeledett a pirkadat, ami felhők híján a szokásosnál is korábban érkezett.

Egyórás izzasztó keresgélés után végre megtaláltam a völgyet. Ekkor már világosodott, két kakas pedig a les előtt verekedett. Villámsebességgel leparkoltam a kocsit, és bevágódtam a sátorba. Az objektívet közvetlenül a sátor aljára tettem, hogy a lekaszált hereszárak helyett csak homogén előtér látszódjon.

Fél órát sem kellett várnom. Napfelkelte előtt tíz perccel megjelent az első madár. Majd még kettő.

Peregtek a kockák, minden úgy működött, mint a mesében! A szélcsendes levegő csípős hidegre hűlt, ezért a madarak lehelete nagyon jól látszódott a felkelő nap fényében. Ám hamar rájöttem, hogy a les sajnos

rossz irányba néz. Ehhez a témához a kontrasztos ellenfény lett volna a legjobb. Első fotózásnak azért ez is bőven megtette, hiszen eddig a reggelig még csak könyvben láttam ilyen madarakat. A dürgés befejeztével átmozgattam a sátrat úgy harminc méterrel odébb, hogy ha másnap is mázlim lenne az időjárással, akkor már a madarak mögött keljen a nap. Nem kis szerepe volt a szerencsének abban, hogy ez még kétszer megismétlődött, és mindannyiszor hihetetlen jó körülmények között fotózhattam. Az utolsó napomon hajnalban még a lesben nyomkodtam a gombot, estére pedig már otthon, a tanyámon, a számítógép előtt ülve válogattam a képeket.

Folytatás a Pelikánok című cikknél.

Népek-kultúrák-városok Nagy utazás az ujgurok földjén, 3. rész Az előző részekben már sok szó esett arról, hogy az ujgurok Nyugat-Kínában, a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang (Xinjiang) tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában.

Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják.

A sámánizmust gyakorolták. És hogy még jobban bosszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető.

Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet ha valaki megkóstol, soha nem felejti el. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikás csirke között. Tartozékai: a csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán.

Az ujgurok hazájukat Kelet-Turkesztánnak nevezik. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik. A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos. Ma mintegy 20 millió ujgur él világszerte.

Ebből mintegy 8 millióan maradtak még hazájukban.

Ujgur kislány

Kaudi folyó - Bayanbulak, Swan Lake

Jurta belsõ, ebéd - Balikun

Sziklaképek (Kangjiashimenzi, Xinjiang)

Jurta belsõ - Balik

kun

A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedett le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak.

Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok.

A 10. században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben, a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük, még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.

A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Ujgur házban, Kashgar

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884. óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen.

Kétszer is kivívták önállóságukat.

1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi három, az utóbbi öt évig állt fenn. (forrás: ujgur.hu)

Szabadságot a vadgalambnak Nurmuhemmet Yasin ujgur író tíz év börtönt kapott azért a szomorú hangvételű, ám csodálatosan szép történetért, melynek főhőse egy vadgalamb, aki útra kel a világot megismerni, végül azonban csak az emberek kalitkája, vagy az önkéntes halál közti választás marad számára.

Régi erődítmény - Balikun

Hazfelé a legelőről

Huy forest

Kislรกny - Hami King

Hami, Uygur Kings Mausoleums

A kínai hatóságok ezt az írását, a Xinjiangban őshonos, kulturálisan közép-ázsiai türk gyökerű, ujgur kisebbséget érintő politikájuk kritikájaként értelmezték. Sokan aggódnak Nurmuhemmet Yasin életéért. Az író 2005-ös letartóztatása óta az ujgur PEN és más szervezetek is olyan jelentéseket kaptak, mely szerint többször megkínozták és megverték, sajnos az is előfordulhat, hogy a börtönben meghalt.

A “Szabadságot a vadgalambnak” egy figyelemfelkeltő kampány, melyet Nurmuhemmet Yasin író, a Vadgalamb című novella szerzőjének kiszabadítására szerveztek. Nurmuhemmet nincs

egyedül. Sajnos abban az értelemben sem, ami az elfelejtettséget vagy a tragikus sorsát illeti.

Az ujgur írástudóknak – íróknak, költőknek, újságíróknak, akadémikusoknak - pengeélen táncolva kell megvívniuk a cenzúrával.

Politikai és nem politikai jellegű írások egyforma eséllyel szembesülhetnek a váddal, hogy “aláássák az állam hatalmát”.

A kormányzati politika bármilyen kritikája maga után vonhatja, hogy a megszólalót a nép ellenségének kiáltják ki, vagy a szeparatizmus és terrorizmus bélyegét sütik rá. (forrás: Bődi Ákos)

A nyárfa – az ujgur ember szimbóluma Elviseli a tűző napsütést, a hideget, a szárazságot, dacol a széllel és a homokkal (jelképesen: a hatalommal, az elnyomással). A magas sótartalmú, szikes homoktalajokban éppúgy megél, mint a vízparti területeken. A Tarim-medencében található eufráteszi nyárfa (Populus euphratica) erdőt alkotva 180 000 hektárnyi kiterjedésben, Kína teljes erdőterületének 24%-át adja. Mondják a világ legnagyobb nyárfaerdejének is, amelyet összefüggő ökoszisztéma jellemez, és tanulmányozására sok országból érkeznek kutatók. A nyárfát az ujgurok a sivatag lelkének

mondják (és a békés együttélés, meg a türelem mintaképének), hiszen 60 különféle növénnyel együtt (köztük vörös fűz, keskenylevelű ezüstfa, vadkender) képes eltűrni a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is. Mint tudjuk, a Tarim medencében, amely mérsékelt égövi kontinentális sivatag, a nyár forró (július 28 °C), a tél hideg (január -10 °C), az éves abszolút hőingás több mint 70 °C. Az éves csapadék kevesebb, mint 100 mm; a terület nagy részén kevesebb, mint 10 mm.

Gyakoriak a porviharok. A tipikusan azonális, orográfiai sivatagok a tenger messzesége és a medencei zárt jelleg miatt alakultak ki.

Szöveg és képek: Eifert János

Készítsünk diaporámát!

EXE export

wings platinum 4 / IV Exportálás Remélhetőleg már mindenki elkészítette első, vagy talán már sokadik diaporámáját.

Bizonyára páran már próbálkoztak a különböző exportálási lehetőségekkel.

Most ezeket tekintjük át, adunk pár tanácsot és felhívnánk a figyelmet pár buktatóra.

Elkészített projektjeinket nem tudjuk egy fájlként mozgatni, míg ki nem exportáltuk; projekt formában előadásaink mozgatása, bemutatása meglehetősen nehézkes.

A különböző exportálási lehetőségeket

a Wings Platinum 4 Output menüpontjában találhatjuk meg.

A Wings Platinum 4 BASIC verziójában sajnos jó néhány formátum inaktív. A két legszükségesebb formátum azonban az ingyenes BASIC verziót használóknak is elérhető. Ez a kettő az MPEG1/2 és az EXE formátumba való exportálás.

Az MPEG-1/2 lehetőség egy videó szekvenciát hoz létre. Az MPEG1 vagy MPEG2 tömörítés nem a leghatékonyabb, de sajnos a Windows Media nem áll rendelkezésünkre. Fontos tudni, hogy képeink minden esetben tömörítve lesznek. A tömörítés mértéke állítható, de sajnos elkerülhetetlen. EXE prezentáció készítése esetében viszont van lehetőségünk a tömörítésmentes minőséget választani. Tudni

MPEG-1/2 video export

kell, hogy az EXE prezentáció valójában egy Ms Windows környezetben futtatható alkalmazás, mely nem igényel semmilyen lejátszó programot, vagy video codec-et. Jobb minőség érhető el vele, azonban gépigénye is nagyobb, különösen, ha gyakori és gyors képváltásokat alkalmazunk.

Videó szekvenciában a gyakori gyors képváltás csak kis mértékben kíván többlet erőforrást.

Három pont aktív az Output menüben, mi viszont csak kettőt említettünk. Ennek az az oka, hogy a Video DVD menüpont valójában az MPEG-1/2 ponthoz szorosan kapcsolódik.

A Video DVD funkcióval egy már létrehozott videó szekvenciát írhatunk DVD lemezre olyan formátumba, hogy asztali DVD lejátszón le tudjuk játszani. Tekintsük át, miként lehet EXE

prezentációt és videó szekvenciát készíteni.

Videó szekvenciát három lépésben tudunk előállítani. Miután rákattintottunk az MPEG1/2 menüpontra, az előugró ablakban ki kell választanunk, hogy az első objektumnál kezdődjön a videó lejátszása, vagy a 0,00 másodpercnél. Ha szeretnénk pár másodperc szünetet hagyni a videó elején, akkor ez előbbi lehetőséget kell választani. Az ablak alsó szekciójában még meg kell határoznunk a mentés helyét, majd a Next gombra kell kattintani.

A következő oldalon beállíthatjuk a videónk paramétereit manuálisan, vagy választhatunk a Preset-ek közül. Kezdőknek a preset-eket, közülük is a PAL DVD-t javasoljuk Európában, illetve az NTSC DVD-t az Egyesült Államokban.

Output menu

Vid

deo DVD output

A Next gombra kattintva eljutunk az utolsó oldalra, ahol beállíthatjuk, mi történjen, miután elkészült a videó. A Finish gombra kattintva elkészül a videó szekvencia.

EXE prezentáció készítése esetén egy párbeszéd ablakban kell elvégezni minden beállítást. A Timeline position részben tudjuk a kezdőpontot beállítani. A Settings for picture display data terület a tömörítés és optimális képméret beállítására szolgál, míg a mentés helyét a Save exe file as területen tudjuk meghatározni.

EXE prezentációnkba biztonsági funkciókat építhetünk. Az Allow presentation only until menüpontban időkorlátot állíthatunk be prezentációnkhoz, a Password menüpont pedig jelszóval védi előadásunkat a jogosulatlan megtekintéstől.

Video DVD lemez készítése esetén is egyetlen egyszerű ablakban tudjuk elvégezni a szükséges beállításokat.

Az autoplay területen tudjuk meghatározni, mely videó kerüljön a DVD lemezre.

Az Output options területen választhatunk, hogy ISO image fájlt készítünk-e, a video DVD fájlokat egy mappába kívánjuk-e menteni, vagy rögtön a Wings Platinum-mal megírjuk a DVD lemezt.

Most, hogy az exportálás lépéseivel tisztában vagyunk, fontos áttekinteni a képarányokat. A fényképezőgépek többsége által létrehozott 3:2-es képarány nem egyezik egyetlen jellemző megjelenítési képaránnyal sem.

A projektorok jelentős része 4:3, 16:9, vagy 16:10 képaránnyal rendelkezik, az LCD TV-k és nagy monitorok képaránya pedig általában 16:9. Összességében diaporámánkat javasolt a használni kívánt megjelenítő képarányához igazítani.

Ha ezt utólag szeretnénk megtenni, akkor az F10 billentyűvel nyissuk meg az előnézeti ablakot, majd kattintsunk rá jobb gombbal és válasszuk a Properties lehetőséget. A megjelenő párbeszéd ablakban beállíthatjuk a projekt képarányát.

Legyünk óvatosak, a képek pozícióját ellenőriznünk kell az új képarányban.

Szöveg: Szilágyi László

Könyvajánló

Scolar kiadó Ár: 5995 Ft

Fekete-fehér fotózás David Präkel Igazi hiánypótló szakkönyvet jelentetett meg a Scolar Könyvkiadó a Fotográfia alapjai sorozatának 4. köteteként.

Napjainkban a digitális technikának köszönhetően újraéledd a fekete-fehér fotográfia. Sajnos a kiadók magyar nyelven nem igazán kényeztetik el a fényképezés szerelmeseit az ezzel foglalkozó szakkönyvekkel. Ezért is örültem, mikor kezembe fogtam ezt a könyvet. A szerző szakavatott vezetésével ismereteket kapunk a fekete-fehér fotó lényegéről, a hagyományos eljárásokról. A mű igazi erőssége azonban az, hogy segít a digitális fényképezőgépekkel készült fájlok monokróm konverziójának rögös útján eligazodni. A szerző az analóg kidolgozás számos olyan fogását mutatja be, amely a digitális képfeldolgozásba is átültethető és hasznosítható.

A Scolar Kiadó a Fotográfia alapjai sorozatban már korábban megjelentette a Kompozíció, Világosítás és az Expozíció című köteteket szintén David Präkel tollából.

A kiadó negyedik kötete a fekete-fehér fényképezés témaköreibe vezeti be az olvasókat.

A kötet különösen aktuálissá teszi, hogy a szerző a színes digitális technikával készült képek igényes fekete-fehér fotókká alakításának műhelytitkaival is foglalkozik. A hasznos tanácsok mellett száznál is több fotó és ábra segíti a szürkeárnyalatok titkait megismerni kívánó fotósokat, valamint a vizuális művészetek iránt érdeklődőket. A kötet a feketefehér fotók készítésének elméleti alapjaitól egészen a művészi fotók készítéséig átveszi a technikákat, majd a gyakorlati kérdéseket járja körül, mint a megvilágítás, a filmtípusok, jellegzetességei, az előhívás, a digitális utómunka, a fotópapírok, a filmszkennelés, a tónusok utólagos korrekciója és a színes digitális képek fekete-fehérré átalakítása is sorra kerül. Végezetül a nyomatok vagy a kézi színezést mutatja be a szerző. Szívből ajánlom a sorozatot a fotográfiával most ismerkedők és a már gyakorlott fotósok számára is.

Szabó Béla

képfeldolgozás

képméret és felbontás

Ebben a videóban Perhiniák Márton az Adobe Photoshop CS5-tel mutatja be képeink szakszerű méretezését.

Ebben a számban egy nagyon fontos témával foglalkozunk, mely fotóink minőségét határozza meg mind az Interneten, mind nyomtatásban, ez pedig nem más mint a felbontás és képméret helyes meghatározása.

Az Adobe Photoshop program segítségével könnyedén átméretezhetőek képeink, de tudnunk kell, hogy a digitális fotók pixelekből állnak, melynek következtében minden egyes átméretezés minőségveszteséggel járhat.

A fennti videóban bemutatom, hogy miként lehet veszteségmentesen méretezni képeket intelligens rétegek használatával (Smart Object).

Szintén hasznos tudni, hogy miként lehetséges képeinket veszteségmentesen megvágni, azaz úgy használni a vágó eszközt (Crop tool), hogy nem vesztünk el semmit a kivágott részletekből.

Ennek segítségével nincs szükség a képeredeti megőrzésére és többféle másolat készítésére, hiszen magát az eredetit vághatjuk meg veszteségmentesen.

Képek keretezése is egy gyakori művelet, amit szintén sokféleképpen lehet elkészíteni, de ebben a videóban én talán a legpraktikusabb módszert mutatom be, ami természetesen szintén rugalmas, azaz bármikor módosítható marad.

Végül, de nem utolsósorban bemutatásra kerül képek kötegelt átméretezése is az Adobe Bridge CS5 program segítségével. Ez a társprogram a Photoshop-pal együtt települ gépünkre, és azok számára akik még nem hallottak róla, javaslom a magazin egy korábbi számában található cikkemet, amelyben részletesebben beszélek róla.

A kötegelt átméretezés mellett sok más hasznos opciója van a Bridge-nek, ami alapjában véve egy fájlkezelő szoftver. Ezen opciók közül PDF kontaktlapok és webgalériák készítését is bemutatom a videóban.

Szöveg és videó: Perhiniák Márton

A verseny legjobb felvétele Best of Show Előd László: Kalmárok

Élet a vízfelszín alatt

XI. Búvárfotós Országos Bajnokság 2011.

A búvárfotósok országos bajnokságát ezúttal is a Magyar Búvár Szakszövetség és a Tengeri Só Alapítvány rendezte meg. A pályázat hosszú történelme folyamán 1988-ban pályáztak a legtöbb képpel, szám szerint 537-el, a részt vevő búvárfotósok száma pedig 2009-ben volt a legmagasabb, 29 fő. Erre a pályázatra viszont 44 fő 616 képet küldött be! Köszönhető ez egyfelől a magyar víz alatti fotográfia emberi és technikai fejlődésének, másfelől a pályázat megújult internetes portáljának, a www.buvarfotosok.hu-nak, amely alaposan megkönnyítette az indulók dolgát, és amelyet elsősorban egy búvártársunk, Sütő István önzetlen munkájának köszönhetünk.

Nagy látószögű felvételek 1. Bálint Attila: Bandita vadászaton

Nagy látószögű felvételek

2. Násfay Béla: Zátony felett

4. Bálint Attila: Ég és korall között

3. Előd László: Nagy szemű vörösök

5. Tökölyi Csaba: A hullámok alatt

7. Előd László: Szerelme

6. Kreicz József: Teknős 1

esek barlangja

8. Előd László: Vörös anemona

10. Bálint Attila: Sugárhajtóművel

9. Előd László: Tüskésmakréla raj

Hal felvételek

2. Bálint Attila: Tűzháromszögben

1. Válóczy István Sándor: Hallowen tök

3. Előd László: Géb

4

5. Előd László: Kicsi huszár

6. Kovács Tamás: Szemében a végtelen

7

8. Pohl András: Macskajaj

9. Erdei Péter: Kontraszt

1

4. Előd László: Baszkkalapos sügér portréja

7. Tökölyi Csaba: Cápa

10. Tökölyi Csaba: Szem

Minden eddiginél nagyobb verseny…

A nevesebb és korábban eredményesebb búvárfotósok közül csak Előd László indult „teljes erőbedobással” a dslr kategóriákban, Gulyás Zsolt és Selmeczi Dániel inkább a zsűrizés hálátlan szerepét vállalta. A Násfay házaspár nem indított egymás ellen képeket, megosztotta egymás között a kategóriákat, Tökölyi Csaba és Kreicz József pedig alig fotózott az elmúlt két évben, ugyancsak hiányos volt a portfóliójuk. Az elmúlt évek erősségei közül Tóth József sajnos ezúttal nem állt csatasorba. Várható volt hát, hogy a lelkesen, és sikerekre éhesen fotózó Bálint Attila és Válóczy István jól szerepel majd. Az indulók ismeretében a kompaktosoknál elsősorban Szabó Tamás, Erdei Péter és Szabó Károly jó szereplésére lehetett számítani.

Itt elsősorban Némethné Mánfai Éva hiányzott az esélyesek közül. Érdekessége volt a nevezési listának, hogy ezúttal külföldön élő vagy dolgozó magyarok is szerepeltek rajta Szlovákiából és az USA-ból, sőt egy hazánkban élő és dolgozó holland búvár is.

A neves búvár- és természetfotósokból, fotóriporterekből álló zsűrinek 8 képet kellett kizárnia az előzsűrizés során kategória tévesztés miatt. A fő zsűrizésre Kiss Gábor sajnos megbetegedett, így a veterán búvárfotósnak, Kenéz Györgynek kellett helyette beugrania.

Mivel több mint 600 képből kellett a zsűrinek, kemény egész napos munkával, a döntő mezőnyét kiválasztania, úgy döntöttek, hogy ezt - az internetes közvetítés nyilvánossága előtt – két fordulóban bonyolítja le.

Először 116 képre szűkítették le a mezőnyt, majd újabb pontozással választották ki a döntősöket, a hat kategória 10-10 legjobb felvételét. Ezután a nyilvánosság kizárásával határozták meg a győzteseket és helyezetteket. Az eredmények nagy vonalakban igazolták a várakozásokat, de azért volt néhány meglepetés. Előd László két kategória győzelmet és a verseny legjobb képét is magáénak mondhatta a dslr kategóriákban, így azután biztosan nyerte az egyéni-összetett versenyt is.

Makro felvételek 1. Előd László: Legyező

Makro felvételek

2. Násfayné Kőházi Mária: Púposhátúrák

3. Bálint Attila: Spanyol utódok

5. Násfayné Kőházi Mária: Virágállat

4. Válóczy István Sándor: Kalciumhiány ellen

8. Násfayné Kőházi Már

6. Bálint Attila: Éjszaki vadászaton

ria: Tengerililiom

7. Előd László: Rák anemónában 2

9. Násfayné Kőházi Mária: „Asztaltársaság”

10. Szabó Tamás: Fekete lyuk

Mérsékelt vagy hideg égövi felvételek 1. Előd László: Virág

Mérsékelt vagy hideg égövi felvételek

2. Maráczi László: Vizi kolibri

3. Násfay Béla: Forrástó

6. Kurucz Balázs: Rákharcos

4. Tökölyi Csaba: Sárga csikó

8. Kreicz József: Doli roncs

5. Násfay Béla: Égerláp

7. Előd László: Csodabarlang

9. Násfay Béla: Godzilla

10. Előd László: Cres

Kompakt géppel készült nagy látószögű felvételek 1. Horváth Viktor: Napozó csuka

Kompakt géppel készült nagy látószögű felvételek

2. Szabó Károly: Berepülés

4. Szabó Tamás: Süllővel farkasszemet nézni?

3. Szabó Károly: Jófejek

6. Szabó Károly: Rajban szép az élet

5. Szabó Tamás: A sofőr

8. Gelencsér Laya: Zeppelin

9. Horváth Viktor: Akvárium

7. Nagy Zsanett: Cím nélkül

10. Szabó Tamás: Öreg bajszi

Kompakt géppel készült makró felvételek 1. Pohl András: Elveszve

A másik két első hely Bálint Attilának és Válóczi Istvánnak jutott. Némi meglepetésre a Násfay házaspár képei csak második-harmadik helyeken végeztek.

Maráczi László tört be az esélyesebbek közé egy második helyre, remek adriai tűhalas képével.

A kompaktosoknál Pohl András és Horváth Viktor szállította a meglepetést győzelmeikkel, vagy talán a zsűri? Szabó Károly is kitűnően szerepelt, Szabó Tamás és Erdei Péter képeit viszont az ítészek most valamivel gyengébbnek értékelték. Szabó Tamás érdekes képe, a Sikoly, már a nyilvános zsűrizésen is vitát váltott ki, de tovább került a döntőbe. A nyers kép utólagos ellenőrzése alapján azonban a zsűri kivette a rangsorból és csak a kreativitását ismerte el egy külön díjjal. Az utóellenőrzésen, a hal kategóriában egy döntős képet ki kellett zárni egyértelmű szabálytalanság (kb. 80%-os vágás) miatt.

Kompakt géppel készül

2. Pohl András: E.T.

Többségében hagyományos képeket láttunk, bár akadt néhány újszerű megvilágítású kép is. Meglepő volt némileg a hazai (vagy szomszédos) édes vizekben készített képek jó szereplése. A zsűri természetfotós tagjainál ez utóbbi, valamint a kompozíció szépsége talán az átlagosnál egy kicsit többet nyomott a latban, búvárfotós tagjai pedig talán a technikai nehézséget és kivitelt értékelték valamivel többre.

De összességében jó kompromisszumok születtek, valamennyi kategória döntője magas színvonalat, szép képeket hozott. Bárcsak volna lehetőség (hely és pénz) ezt a 60-61 képet nemcsak magazinban és a világhálón, de kiállítás formájában is megtekinteni.

8. Kapolcsi Zsolt: Cím nélkül

Az egyéni-összetett verseny eredménye Nagydíjas: Előd László 385 pont 2. Bálint Attila 316 pont Válóczy István Sándor 272 pont 3.

4. Kreicz József 259 pont 5. Tökölyi Csaba 246 pont 6. Násfayné Kőházi Mária 206 pont

3. Szabó Károly: Kötődés

4. Z

lt makró felvételek

5. Erdei Péter: Párban

7. Erdei Péter: Garnélákkal táncoló

9. Horváth Viktor: Konzerv és Ön

10. Törteli Róbert: Evezős

Zank Zoltán: Tróno-ló

6. Erdei Péter: Block of flats

A zsűri különdíja: A legkreatívabb felvétel Szabó Tamás: Sikoly

Máté Bence - ízelítő a könyvből

Pelikánok a Duna Deltában 2006 telén felkérést kaptam egy les építésére a Borzas Gödény Life Project tagjaitól, akik az interneten látták a félig áteresztő üveges technikával készült rejtekhelyeimet, és szerették volna, hogy nekik is tervezzek hasonlót, melyből megfigyelhetik a pelikánokat. Fizetségül a les használatát ajánlották.

Több se kellett, máris szervezni kezdtem az építkezést.

A gödények egy teniszpályányi szigeten fészkeltek, pár kilométerre a Fekete-tenger partjától, ahová ember ritkán teheti be a lábát. Begyűjtöttem minden információt, amit erről a fajról találtam, és kifaggattam a helyieket a terepi adottságok felől.

Február 8-án Barkóczi Csaba barátommal és az akkor 23 éves „tajga réme” becenevű piros Zsigulimmal nekivágtunk az 1200 km-es útnak. Az üvegeket akkurátusan becsomagolva még Szegeden feltettük a kocsi tetejére, a többi építőanyagot pedig a pelikánok szigetéhez legközelebbi városban, Vaduban vásároltuk meg.

A megállapodás szerint február 15-éig kellett elkészülnie a lesnek, mivel a pelikánok akár már február végén visszaérkezhettek telelő területükről. A megrendelők a természet kiszámíthatatlanságával azonban nem kalkuláltak, s az enyhe tél miatt már odaérkeztünkkor megjelentek az első madarak. Mivel a borzas gödény a háborgatásra kifejezetten érzékeny faj, jobbnak láttuk elhalasztani az akciót. Az illetékesek később mégis úgy döntöttek, elég korai az időpont ahhoz, hogy egy rövid ott tartózkodással ne okozzunk gondot.

© Máté Bence

A

gyors összeszerelhetőség miatt át kellett terveznem és le kellett egyszerűsítenem a lest. Három nap alatt el is készítettünk egy egyszerű, OSBlapokból és fenyődeszkákból álló, téglatest alakú megfigyelőállást, melynek lapra szerelt oldalait a helyszínen már csak össze kellett csavarozni.

A szállításhoz egymáshoz kötöztünk egy kis motorcsónakot és egy kenut, és erősen ködös időben nekivágtunk a szigethez vezető három kilométeres hajóútnak.

A mindössze ötven méteres

látótáv miatt nagyon nehéz volt tájékozódni. A csónak monoton zúgását hallgatva az előttünk álló építkezésen méláztam, mikor – körülbelül az út felénél – egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy meglazult a két csónakot összetartó kötél. Tutajunk pillanatok alatt szét is vált, melynek következtében teljes rakományunk a vízbe borult.

Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy a fából és nádból készült oldalak fennmaradtak a vízen, a négy üvegablakot pedig az utolsó pillanatban megmentettem az elsüllyedéstől. Az utolsó egy

kilométeren már teljesen nyílt vízen csónakáztunk, és a szállítmányt az egyre erősödő hullámok miatt a természetvédelmi őrrel és a projekt vezetőjével hárman tartottuk.

A szigetre érve felgyorsultak az események, elkezdődött az idővel való versenyfutás. Valóban volt már ott néhány madár, ezért legkésőbb egy óra múlva el kellett hagynunk a terepet. Mindezt úgy, hogy senkinek sem volt elképzelése, merre lehet észak, ami nagyon fontos lett volna a les tájolásához. Teljesen új volt számomra a helyszín, hiszen azelőtt csak egy pár gyenge minőségű

képet láttam a fészektelepről, és a Google két évvel korábbi műholdtérképén is másképp nézett ki a sziget, mint élőben. Az iránytűm persze szokás szerint otthon maradt, és hiányzott az a minimum félnapos elmélkedés is, amit egy új les elkészítése előtt a helyszínen már a pontos hely kiválasztásával szoktam tölteni. Így – jobb híján – mindent kidobáltunk oda, ahová a motorcsónak kikötött, és azonnal elkezdtünk építkezni. A falakat csak hevenyészve tudtuk összerakni, mivel az akkumulátoros csavarhúzó idő előtt lemerült, melynek két

akkumulátora közül körültekintően csak egyet töltöttünk fel az éjszaka során. Betettük a les ablakait, lefedtük a tetejét fóliával, vastagon betakartuk náddal, és leléptünk.

Ezek után két hónapig semmilyen információt nem kaptam az építményről, és lelki szemeim előtt már láttam, amint az első vihar az egészet beröpíti a tengerbe, mint egy papírsárkányt.

Jó lett volna valamivel rendesen a földhöz rögzíteni, hiszen a méteres betonvasakat, amiket cövekek gyanánt vittem, olyan könnyű volt belenyomni a laza,

kagylótörmelékes talajba, mint egy zsák kukoricába. Ráadásul a les teljesen nyílt és szeles helyre épült.

A kutatók először április 4-én mentek ki a szigetre, ahol mindent használható állapotban találtak. Másfél napot töltöttek a megfigyelőállomásban, ami alatt rengeteg érdekességet láttak, és filmeztek le. Örültem a pozitív visszajelzésnek, és azonnal neki is láttam a fotózás megszervezésének.

Csaba eközben minden engedélyt megszerzett a repüléshez, és úgy tűnt, már senki sem veheti el tőlünk a deltai fotózás élményét.

20-ára lett kitűzve a repülés napja, ezért arra gondoltam, 19-én még átpattanhatok Soltvadkertre egy jót itatózni, nehogy kiessek a ritmusból. Két barátommal aznap délután tüzesre lőttük a gépeink zárszerkezetét, összesen huszonkét fajt fotóztunk. Sötétedésre hazaértem, és elkezdhettem készülődni a másnap hajnali repülésre.

Már az éjfélt is elhagyta a kismutató, mire feltöltöttem az összes akkumulátort, és letakarítottam az utolsó objektív frontlencséjét is.

Nyugalmasan befeküdtem az ágyba, és szépen lassan elkezdtem szkennelni az agyamban, hogy mit mi után fogunk csinálni, mi az, aminek semmiképpen sem kéne itthon maradnia. Mindössze pár órám maradt alvásra, melyből Csaba hívása riasztott, aki csak ennyit mondott: Levegőbe emelkedtem, fél óra múlva „check-in” a pusztaszeri leszállópályán! Reggel nyolckor Szegeden landoltunk még egyet tankolni, lepecsételtetni az útleveleket, majd irány a delta.

Minden simán ment. Leszámítva, hogy Románia légterének közepén ránk szóltak rádión, hogy abban az irányban, amerre tartunk, épp vadászrepülők gyakorlatoznak, ezért térjünk le délre. Cseppet sem bántuk a kitérőt, hiszen ennek köszönhetően 3000 méteres magasságban repülhettünk át a Fogarasi-havasok csúcsai felett, ahonnan életre szóló látvány tárult elénk. Délben aztán leszálltunk Tulceában, ahol a felszerelések miatti rövid huzavona után beengedtek az országba.

Ugyanaz a motorcsónak dobott ki minket a pelikánok szigetére, amiről két hónappal azelőtt kis híján alámerítettük az üvegtáblákat. A táskáinkat gyorsan berámoltuk a lesbe, lemostuk az ablakokat, és kezdődhetett a harmadik felvonás! Amint a csónak otthagyott minket, a pelikánok máris kezdtek visszaszállingózni. Némelyeknek tojásai voltak, mások épp a családalapításon ügyködtek. Az előző évekkel ellentétben a madarak nem a természetes zátonyon, hanem egy számukra épített, úszó szigeten fészkeltek. Ez a műanyag csövekből és kerítéselemekből összeszerelt létesítmény nem volt valami dekoratív, ráadásul a legközelebbi madár is tőlünk harminc méterre fészkelt. A kezdeti sikerek után némi bizonytalanság érződött a levegőben, órák teltek el anélkül, hogy egyetlen valamirevaló képet is készíthettünk volna. Mígnem estefelé, tőlünk alig tíz méterre kikötött a legszebb nászruhás öreg madár, és a tollászkodás valamennyi formáját bemutatta. Mivel hatalmas csőre – szerencsénkre – alkalmatlan a kozmetikára, eltartott vagy két órát, míg rendbe szedte magát, s ezzel méltóképp megkoronázta napunkat. Így esett hát, hogy három egymást követő napon, három különböző országban, három – nem is akármilyen – lesből fotózhattam!

Azt azonban ekkor még nem sejtettük, hogy a java csak ezután következik… Hajnalra a sziget zsúfolásig megtelt borzas gödényekkel, amelyek szárnyfesztávolsága elérheti a 3,5 métert, s ezzel Európában a dobogó legfelső fokán állnak. Hatalmas lakótelepi élet tárult a szemünk elé, melyet figyelve a legkevésbé sem tűnt úgy, hogy a borzas gödények kedvelnék fajtársaik közelségét. Óriás bőrlebenyeiket felfújva fitogtatták erejüket, s gyakran véres összetűzések során lopkodták ki egymás alól a fészekanyagot, miközben óriási, hegyes csőrükkel sokszor összekapaszkodtak. Láttunk olyan madarat is, amelyiknek valószínűleg egy hasonló küzdelem során kilyukasztották a bőrlebenyét.

(Szerencsétlennek azóta a lyuk a mércéje: annál kisebb halat sosem fog kihalászni a vízből.)A pelikánok teljesen körülvették a lest, és figyelmünket egy percig sem engedték lankadni.

Két géppel, egy kölcsönkapott 300-800 mm-es és egy 2,8/300 mm-es objektívvel felváltva fotóztam.

Kiszámíthatatlan volt, hogy milyen távolságban történik a legközelebbi akció, így a gyújtótávolságot folyamatosan változtattam. A zoom objektívnek akkora hasznát vettem, mint azelőtt még soha. A fix 300 mm-es objektív csak akkor került a kezembe, amikor szükség volt annak gyors autofókuszára, például egy szemberepülő gödény fotózásánál. A madarak aktivitása egésznapos, szüntelen éberséget kívánt. Az élmény ahhoz hasonlított, mint amikor 2005 februárjában halászó gémeket fotóztam.

Ezek a madarak is legalább olyan fotogénül viselkedtek, viszont a hely varázsa és az, hogy a legközelebbi település távolsága miatt a déli harangszó is csak két órára ért oda, még izgalmasabbá tett mindent. Már a második napon úgy éreztem, hogy ez életem addigi legnagyobb fotós élménye!

Délutánra a pelikánok olyan közel jöttek, hogy fotózásuk során a legnagyobb eredményt a táskámban várakozó 2,8/14 mm-es objektív hozta. A les nyugati és déli sarkán, alig egy-egy méterre tőlünk két sztyeppi sirály ült a tojásain. Láthatóan tartottak a közeledő pelikánoktól, mint később kiderült, joggal. Egy fiatal gödény célba vette az egyik fészkén ülő sirályt, és addig-addig incselkedett vele, míg az végül nem bírta a nálánál húszszor nehezebb állat zaklatását, és elrepült a fészekről. A levegőből ugyan tovább védekezett, párjával együtt ürülékbombázást indítottak leendő utódaik megmentéséért, ám a pelikánt ez sem tántorította el. Beigazította csőrébe a fészekben árválkodó két tojás egyikét, és lenyelte. A jelenet sajnos fotózhatatlan volt, mivel a tojást egyszer sem lehetett látni.

Minden eseményt a gép keresőjén keresztül néztem, így mikor rövid időre szabad szemmel is kipillantottam az ablakon, igazán meglepődtem: az egyik pelikán már annyira közel volt a leshez, hogy el kellett fordítanom a fejem, ha a csőre hegyétől a farka végéig az egész madarat látni akartam. A sirályok ez idő alatt tovább próbálkoztak, mindhiába. A pelikán a fészek mellett állva habozott még egy percig, majd villámgyors mozdulattal (amikor épp mindkét szülő elkanyarodott a levegőben) kiemelte a második tojást is, és feldobta a levegőbe. Mindez annyira gyorsan történt, hogy kis híján lekéstem a mozdulatról, pedig már egy perce erre a jelenetre vártam. A tojás a földre zuhant, és összetört. Már a gombnyomás pillanatában tudtam, hogy valami olyan ritkaságot sikerült lefotóznom, amit azelőtt még talán soha életemben. Alig bírtam kivárni, hogy a gép megjelenítse a fotót a kijelzőn! Éles!!! Éles!!! Éles!!! Tökéletes kompozíció! Próbáltam visszafojtott, suttogó kiáltással átadni magam a pillanat örömének. Alighogy visszatértem korábbi pozíciómba, a fiatal pelikán mellé társult még négy, és együtt szervezett, könyörtelen támadást intéztek a másik fészek ellen is.

Válaszul a sziget összes sirálya összefogott a veszély elhárítására, és valóságos guanóesőt zúdítottak a támadókra.

Ismét hiába. Az egyik pelikán egy laza mozdulattal lekanalazta fészkéről a végsőkig kitartó, kotló madarat, majd az egész fészket egy az egyben bekapta, és beépítette a sajátjába. Sajnos ez a jelenet annyira a bal oldalamon zajlott, hogy nem tudtam ideális szögből fényképezni.

A pelikánok közben észrevették magukat a les ablakaiban tükröződve, és hatalmas csőrükkel komoly ütéseket mértek az üvegre. Némelyikük nem is állt messze attól, hogy betörje azt. Rendesen összepiszkították és megkarcolták az üvegeket, de rejtekünk szerencsére egyben maradt.

Körülöttünk minden irányban jobbnál jobb jelenetek zajlottak, mialatt mi X-alakban, függönnyel választottuk el a les belső terét, hogy két, ellenkező oldali ablakon keresztüllátva a madarak ne vehessék észre sziluettünket.

Csaba az egyik szekcióban figyelt, én a másikban.

Normális esetben csak annyit hallottunk a túloldalról, hogy klatty, klatty, klatty-klatty, úúú ba… Bővebb verbális kommunikációra nem maradt idő, inkább csak fáradt nyögdécselések hallatszottak át a függöny másik oldaláról, ahogy egyikünk valami kényelmetlen pózban kínlódva várta a gombnyomásra alkalmas pillanatot. Amikor aztán a fényképezőgép hangja átváltozott csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csacsa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csa-csacsatt-á, és úgy szólt, mint egy Kalasnyikov, izgatottan rántottuk fel a függönyt, hogy vajon mit fotózhat a másik. Annyira belemerültünk a munkába, hogy egész nap egyetlen falatot sem ettünk, aminek a másik oka az volt, hogy Csaba – kajafelelősként – kicsit alulméretezte a kettőnknek szánt kalóriamennyiséget. A reggelit, az ebédet és a vacsorát egy étkezésbe sűrítettük, ami az utolsó három zsömlénkre és két marhamájkrémre redukálódott. Ennek a mennyiségnek nagyjából a triplája tudta volna valamelyest enyhíteni étvágyunkat, így nem volt mit tenni, jobb híján a letöltött képek látványával táplálkoztunk, ami nálam a nap végére 1800 kockában teljesedett ki. Éjszaka a madarak akkora hangzavart csaptak, hogy nem tudtunk tőlük elaludni. Tizenegy óra körül aztán hirtelen minden elcsendesedett. Kinéztem az ablakon.

A holdvilágnál jól látszódott, hogy egyetlen madár sincs a szigeten. Pár perc múlva az eső is szemerkélni kezdett, a madaraknak meg se híre, se hamva. Nem értettük, hiszen a tojások a hidegben könnyen kihűlhettek volna, de a szülők csak tudták, mit csinálnak. Körülbelül fél órát bírtam még nyitva tartani a szemem, ám ez idő alatt egyetlen madár sem jött vissza. Az tűnt a leghihetőbb magyarázatnak, hogy – mivel a pelikánok egész nap a fészkeiket védték, és csak néha-néha akadt egy-két madár, amelyik elhagyta a szigetet – talán éjszaka mehettek vadászni, amikor nem kellett tartaniuk a dolmányos varjak és sirályok fészekrablási kísérleteitől.

Még éppen csak világosodott, mikor felébredtem.

Az előző naphoz hasonlóan a sziget már tömve volt madarakkal, ráadásul egy nagy csapat rózsás gödényt is a les előtt ért a hajnal. A zársebesség 2,8-as blendén 10 másodpercnyi idővel kezdődött. Indulhatott a harmadik nap! Csaba már a gépem csattogására riadt fel, de napfelkeltéig nem volt hajlandó kibújni a hálózsákból. A Nap minden várakozást felülmúlva ébredt.

Szélcsend, gyönyörű, tiszta, kék ég és narancssárga hajnali napsugarak köszöntötték a gödénytelepet, az időnk viszont rohamosan fogyott. A motorcsónakossal tizenegy órára beszéltük meg a találkát, és Csaba már a hazafelé vezető repülőutat is leszervezte.

A pelikánok persze minderről mit sem tudtak, így inkább azzal foglalkoztak, hogy a les álcázásához használt nádszálakat módszeresen kihúzkodják a falból. Ráadásul az egyikük eredményesebbnek látta mindezt fentről véghezvinni, mire hatalmas puffanással landolt a vékony tetőn, aminek ettől tíz centivel nagyobb lett a belógása.

Miután az első madarat kisvártatva követte a többi is, félő volt, hogy a tető hamarosan ránk szakad. Így az egyik kezemmel kénytelen voltam megtartani a fejem fölött ugráló pelikánokat, a másikkal meg azt fotóztam, amint egyre-másra felröppentek a tetőre.

Már hat pelikán táncolt a lesen, amikor Csaba előbányászta a felszerelések alól azt a vékony deszkát, ami még az építkezésből maradt. Ezzel kitámasztottuk a tetőt, és újra teljes erővel a fotózásra koncentráltunk. Az izgalmak közepette egyre kevesebb figyelmet fordítottunk arra, hogy csöndben maradjunk, és mondhatom, a vége felé már nem tudtunk olyan hangot kiadni, amitől bármelyik madár csak egy picit is megrezzent volna.

Valóban olyan érzés volt, mintha mi is pelikánok lennénk, fényképezőinkkel teljesen elvegyültünk a többiek között.

Az idilli madársziget hangulatáért 60 borzas gödény, 20 rózsás gödény, 40 kormorán, 40 sirály és egy fácán (!) volt felelős. Utóbbi a Robinson Crusoe nevet kapta, tekintettel arra, hogy a legközelebbi szárazföld három kilométerre volt, és ha nem lett volna lehetősége leszállni a szigeten, akkor 500 kilométert kellett volna még repülnie a Fekete-tenger másik partjáig. Márpedig egy fácántól három kilométer is nagy teljesítmény.

Az utolsó akkumulátoromat fogyasztottam, mikor ismét páratlan jelenetek szemtanúi lehettünk. Két madár egymás csőrének bekapásával játszadozott, ami már csak a 105 mm-es objektívembe fért bele. Ilyet is ritkán használ az ember madár-akciófotózásra – gondoltam, miközben a távolból már hallani lehetett a motorcsónak hangját.

Gyorsan elkezdtük hát összerámolni a felszerelést, s tíz perc sem telt bele, a zajos csónakban találtuk magunkat.

Feledhetetlen élményekkel gazdagodva repülhettünk haza, ahol a tavaszi madárfotós szezon még csak ekkor kezdődött…

Szöveg és kép: Máté Bence A könyv megrendelhető: www.matebence.hu

Szerkesztőség Főszerkesztő: Imre Tamás Imre Tamás

Imre Anikó

Szekeres János

Szabó Béla

Krivánszky Árpád

Suhayda László

Imre Adrien

Éder Iván

tamas.imre@naturephotomagazine.com

Szerkesztők: Imre Anikó

Krivánszky Árpád Suhayda László Szabó Béla Szekeres János Munkatársak:

Éder Iván Eifert János Imre Adrien

Kiss Ágnes Máté Bence

Perhiniák Márton Selmeczi Dániel Olvasó szerkesztő:

Krivánszky Árpád Művészeti Vezető: Imre Anikó Grafikai tervezés:

Perhiniák Márton Web Design: FX designport Web product: Thomas Picture Fordító: Tóth Péter Pál Hirdetési vezető: Imre Anikó

aniko.imre@naturephotomagazine.com

Természetfotó magazin www.termeszetfotomagazin.hu ISSN 2061-2397 info@naturephotomagazine.com

Kiadja: Thomas Picture Kiadó Kft.

Máté Bence

Kiss Ágnes

Cím: Magyarország Budapest 1576 Pf. 3 Minden jog fenntartva © 2011 Thomas Picture kiadó Kft A magazin teljes tartalma, írásos és képes anyagait, beleértve a weboldalt is.

A kiadó kizárólagos tulajdonát képezik.

A meg nem rendelt kéziratokért és illusztrációs anyagokért a kiadó nem

Perhiniák Márton

Selmeczi Dániel

vállal felelőséget.

A természetfotózás az alapok megszerzésével kezdôdik, és a haladó technikák elsajátításával folytatódik

Fogy. ár: 3490 Ft Interneten: 2250 Ft + postaköltség

9000 Ft értékû ajándék szoftverrel!!!

Digitális fotózás kezdôknek 2011 – CD-melléklettel

Tanulj te is a fotótanfolyamok kedvelt szakkönyveibôl!

Hamarosan: Tájak, városok digitális fényképezôgéppel

Makrofotózás és Teleobjektíves fényképezés

Kedves fotótémáink: gyerekek, házikedvencek

A kezdő fotósok útikalauza

Fogy. ár: 3490 Ft

Fogy. ár: 2990 Ft

Fogy. ár: 3490 Ft

Fogy. ár: 2290 Ft

Fogy. ár: 3490 Ft

Interneten: 2250 Ft + postaköltség

Interneten: 1950 Ft + postaköltség

Interneten: 2250 Ft + postaköltség

Interneten: 1700 Ft + postak.

Interneten: 2250 Ft + postaköltség

Keresd a könyvesboltokban, nézz rá a weboldalunkra (www.fotoszakkonyv.hu) vagy rendeld meg postai utánvéttel a következô e-mail címen: dfoto@digikabel.hu

természetfotó magazin

®

ingyenes online fotómagazin

© Imre Tamás

Következő szám megjelenése

2011. 05. 31.