
3 minute read
Függönyözön Szombathelyen
Fagyi, lufi és méteráru után a fényáteresztőkkel jutott a csúcsra
Szombathely központjában, félúton a székesegyház és a főiskola között van egy immár 16 éve működő lakástextil üzlet, a Függönyözön . Tulajdonosa, Bartucz Klára most éppen azon mesterkedik, hogy a hat éve útjára indított pliszé üzletágat tovább fejlessze, új gépekkel, új alkatrészekből és megújított textil-alapanyagokkal. Írásunkban visszatekintünk Klára 33 évnyi vállalkozói múltjára, egyfajta tanulságul, hogy lássuk: mekkora utat érdemes megtenni néha a sikerért.
Advertisement
Bartucz Klára már 21 évesen úgy döntött, hogy vállalkozó lesz.
Ebben persze segítségére sietett a zeitgeist, azaz a korszellem is; a nyolcvanas évek végének rapid átalakulást hozó időszaka, a szocializmusból a kapitalizmusba való rövid menetelés kifejezett en kedvezett azoknak, akik kilépve a „létező” által kínált langymeleg állapotokból, bátran nekiindultak az ismeretlennek.
De, hogy a romanti kus szál se maradjon elvarratlan ebben a történetben, érdemes feleleveníteni, hogyan is került Klára ebbe az új közegbe.
Focista barátja a kiskunfélegyházi csapat erősségeként hozta össze Klárát a helyi Volán telephelyi vezetőjével, a közgazdasági szakközepet éppen csak elvégzett lány pedig nagy hirtelenjében a cég pénzügyi osztályán találta magát; gyors váltás volt az addig a városi stadionban társadalmi munkában jegyet és szotyit áruló Klárának.
A folyamatosan jól teljesítő pénzügyi tervezőt már éppen ki kívánták volna emelni, ki is nézett neki egy jól fizető állás a kecskeméti Volán-központban (ami mellett még be is iskolázták volna a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára), mikor is közbeszólt egy korábbi szenvedély. Klára szeretett volna mindig is utazni, a ’88-ban megnyíló határok és egy korábban befizetett olasz út csábításának pedig képtelen volt ellenállni: a továbbtanulás és a jobb állás helyett inkább elment világot látni.
Nem bánta meg, hazatérve pedig a napi irodai munka mellett még egy félállást is bevállalt egy helyi fagylaltozóban. Ez utóbbit akkora sikerrel, hogy a főnöke egy idő után rá akarta hagyni az egész üzletet. Klára – és ekkor még csak 21 éves – inkább úgy döntött , eljött az ideje, hogy saját lábra álljon, felveszi az újrakezdési kölcsönt, autót vásáról, a kezdő tőkéből pedig árúkészletet szerez be, ami nem volt más mint lufi (a részleteket kedvelőknek elárulom, hogy a korszak slágertermékeiről, azaz kukac-, és nyuszilufi król volt szó), amikkel aztán a búcsúkat járva próbál szerencsét.
Hogy milyen sikerrel, arról talán annyit, hogy ezzel a foglalatossággal Klára egy nap alatt tesz szert akkora bevételre, mint egy hónap alatt a hajdani fagylaltozóban.
Egy év után váltás, méterárukkal járja Klára a piacokat, hogy a kínai ruhaboltok elterjedésével hamar odahagyja, keresve helyett e valami olyan terméket, ami kevésbé érzékeny a piac hekti kus változásaira.
Ez lesz aztán a fényáteresztő függöny, ami mellett Klára ki is tart, gyakorlati lag a mai napig bővítve további termékekkel.
Az új termék fogalmazásához új piaci stratégia dukál, így jönnek a képbe a települési művelődési-, és kultúrházak. Izzanak a telefonvonalak, telik a határidőnapló, egész évre le van szervezve, hol, melyik magyar városban, faluban, mett ől, meddig lesz Klára csodaszép függönyeivel; a helybéliek már várják, eseményszámba megy a megjelenése, pörög az üzlet, érik a gondolat, talán ismét kellene egyet lépni.
A vándorló életmódnak egyszer vége szakad, a szombathelyi művelődési központ pedig olyan jó helyszín volt, hogy a nyugat-dunántúli várost választja Klára letelepedésül; egy 80 négyzetméteres helyiséget bérel (természetesen a művelődési központ közelében), és nekikezd az új életnek.
Végben árul (kínálatának csak kis része a mintasál), a vevőt azonnal kiszolgálja, nincs szállítási idő, várakozás, a szolgáltatás is rendelkezésre áll, felmérnek, szabnak, varrnak, karnisoznak, ráadásul menetközben felépült az új üzletág is, pliszégyártás, immár hat éve.
Egy fehérváron megvett , és Szombathelyre telepített kis üzemben, két alkalmazott al, havonta több száz terméket tudnak piacra dobni, 60-70 féle texti l alapanyagból.
Jövőre pedig újabb váltás, új gépparkkal, teljesen új alkatrészekből, frissített (de szintén német minőségi) alapanyagbázisból; a cél, hogy a mostani 100-120 viszonteladói kör jelentősen kibővüljön, újabb partnerek jelentkezzenek az országból.
Bartucz Klára nem hiába választott a lassan 33 éve a vállalkozói létet, igazán elmondhatja magáról, hogy sikeres lett ezen a területen, és talán az még többet jelent, hogy mások is ezt állítják róla: két éve az év női vállalkozójává választott ák Szombathelyen. Az elismerés méltó helyre került.
FÜGGÖNYÖZÖN
9700 Szombathely, Hollán Ernő utca 21. www.fuggonyozon.hu +36-94/316-387 +36-30/719-5020