4 minute read

Mint hal a vízben – Fise 40

MINT HAL A VÍZBEN

40 éves a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, a FISE

Advertisement

Negyven esztendővel ezelőtt, még a létező szocializmus viszonyai között alakult meg a FISE elődjeként a Fiatal Iparművészek Stúdiója . A textiltervezőket is magába foglaló szervezet születését és az indulás történéseit Mascher Róbert elnök idézi fel a Teletextil olvasói számára. Az évfordulót a FISE divatbemutatóval egybekötött kiállítással ünnepelte meg, ahol bemutatták a negyven év eseményeit felvonultató dokumentumkötetet is.

Az 1970-es évek végén az Iparművészeti Főiskola hallgatói nem akartak belenyugodni abba, hogy a jövőben, mint szabadúszó művészek ne maradjanak együtt valamilyen formában. (…) A megoldást egy önálló szakmai szervezet létrehozásában látt ák, ami ugyanakkor az egypártrendszer idején irreálisnak tűnt. Egyedül a szakszervezetek, a Hazafi as Népfront és a Nőszövetség működését engedélyezte a pártállam, ezek jelentett ék a társadalmi élet legális kereteit. Esélyük csak egyféleképp volt a megvalósításra: a KISZ keretén belül volt némi remény, hogy egy csoport progresszív, huszonéves művész saját belső szabályai szerint szervezkedhessen a fővárosban. (…) Az 1976-os Ágazati I� úsági Parlamenten megszületett határozatot lehet indító pontként megfogalmazni, mely célul tűzte ki a Fiatal Iparművészek Stúdiójának létrejött ét, és létrehozta az egyedülálló, független működésű Fiatal Iparművészek KISZ szervezetét. Az I� úsági Parlament munkájában egy igen kis létszámú iparművész csoport vett részt, ahol Komáromi Gyöngyi ötvös vállalta magára a csoport megszervezését. Szájról-szájra járt a hír és hamarosan 80-100 főre emelkedett a csoport létszáma. Dokumentumok nemigen vannak abból az időszakból, amikor még félhivatalos szervezetként a Fészek Művészklub pinceklubjában dolgozott a csoport, a Stúdió elődje. (…)

Fotó: Ludmann Dániel

1982 nyarán a Művészeti Alap vezetői végül jelezték, hogy a hosszú idő óta tartó kérés meghallgatásra talált; a Fiatal Iparművészek Stúdiója alakuló gyűlésére 1982 október 27én kerülhetett sor. A jelenlevő 167 alapító tag választott a meg a Stúdió első 10 tagú vezetőségét, az elnökét és – természetesen – a KISZ ti tkárát.

A tagság már a megalakuláskor hat külön szakágba szerveződött . Ezek a belsőépítészet, ipari formatervezés, alkalmazott grafi ka, texti l, szilikát és ötvös szakág. A hat műfaji csoport jól lefedte a tagok tevékenységét, és emellett a különböző szakmák munkáját segített e. (…)

Az 1990-es rendszerváltás után a szervezet levált a Művészeti Alapról és Egyesületként, önálló civil szervezetként működöt tovább; 1990-ben a közhasznú minősítést is megkapta, immár FISE elnevezéssel. A garantált állami támogatás eltűnése mellett pedig a további működést a pályázati rendszerbe való bekapcsolódás jelentett e.

A fi nanszírozás biztosításán túl szükség volt a személyes kapcsolatok építésére is, mert az új tagok közül sokan már nem ismerték egymást. A korábbiaktól eltérően egyre több felsőoktatási intézményben kezdtek oktatni designnal kapcsolatos szakirányokat, és mind többen végeznek külföldön is. Kezdetben kizárólag az Iparművészeti Főiskola (ma MOME) bocsátott ki végzett növendékeket, hamarosan azonban a Nyugat-magyarországi Egyetem, az AMI, a BME, a Metropolitan Egyetem (METU), a MKE, a PTE, a Mod’ART, a KREA, a WERK, a Budai Rajziskola stb. is részt vállaltak valamilyen formában az iparművészek képzésében. (…)

A rendszerváltás előtt még nagy állami vállalatok számára dolgozó tagok kénytelenek voltak önállóan is helytállni a fordulat után. A változás időszakában nagy segítséget jelentett egy állandó szakmai fórum, a közös, vagy épp önálló bemutatkozási lehetőségek sora, netán az anyagi támogatás. Az 1990-es években, mondhatni a legjobbkor tudott az egyesület a fi atalok segítségére sietni. (…)

Mascher Róbert DLA (Ferenczy Nóémi-díjas formatervező, a FISE elnöke)

(Részlet a Design, mint hal a vízben – A Fiatal Iparművészek Stúdiója történeti átt ekintése című munkából.)

1

1. ÚJ GÉPPARK

Pliszé Függöny Kft.

Jövőre a Pliszé Függöny Kft. új szerkezetet alkalmaz termékeihez: a mostanihoz képest letisztultabb, kicsit karcsúbb lesz a sínek megjelenése. A szombathelyi cég Cosifl or kiegészítőket használ továbbra is, viszont ezek a műanyag alkatrészek már nem csak fehérben és feketében lesznek elérhetők, hanem bézs és grafi t színben is. Teljesen új gépparkot vásárolt a cég, ami pedig a pontos, precíz gyártás elengedhetetlen része. Idén egy lézeres vágógépet is munkába állítottak, amivel a textil tökéletes vágását képes megoldani a szombathelyi vállalkozás.

www.plisze-fuggony.hu

2

2. PHILIPP PLEIN BEMUTATÓTEREM A TREND2-BEN

Majidi Kft.

Javában zajlik a Majidi Kft. központi irodájának és bemutatótermének átalakítása a budaörsi Trend2 nagykereskedelmi központban, ahol hamarosan megnyílik a Philipp Plein bútorok bemutatóterme. A tapétacég forgalmazza a nemzetközi hírű tervező bútorait Magyarországon; a termékek a Majidi honlapján már elérhetők, a kiállító és bemutatóteremben pedig pár napon belül a maguk valójában is megtekinthetők lesznek a nappali és az étkező garnitúrák.

www.majiditapeta.hu

33. ÚJ HAPPY COLOURS KOLLEKCIÓ

JAB Anstoetz

Megérkezett a JAB legújabb Happy Colours kollekciója, amely idén sokoldalú, jó ár-érték aránnyal rendelkező potenciális bestseller terméket tartalmaz. A 10 új textil között megtalálhatók mind bútorszövetek, dekoranyagok és fényáteresztők is, melyek mindegyike igen széles és divatos színállásokban érhető el. A kollekció egyik legjobban várt darabja a Dexter zsenília szövet, amely puhaságának és szép esésének köszönhetően dekoranyagként, magas kopásállósága miatt pedig bútorszövetként is egyaránt felhasználható. Idén először a Happy Colours széria Eco Protect címkével ellátott termékeket is tartalmaz, melyek újrahasznosított vagy organikus módon termesztett alapanyagok felhasználásával készülnek, valamint 4 termék Fabric Protect technológiával is rendelkezik, amely könnyen tisztíthatóvá és strapabíróvá teszi őket.

www.jab.de

This article is from: