Skip to main content

Tánc 2020 november

Page 1

TÁNC 11>20

#beporgetjuk www.tancszinhaz.hu

november

PROGRAM

a Nemzeti Táncszínház programfüzete


tütükészítés gyerekeknek

by pngwave.com

2020. december 5. szombat, 10.00 Nemzeti Táncszínház – Előtér


ERTL Péter,

a Nemzeti Táncszínház igazgatója

szakmai rendezvénnyel készülünk, ahol négy napon át várjuk a pedagógusokat, táncművészeket, színházi neveléssel foglalkozó szakembereket a táncszínházi nevelési tevékenységekben is megjelenő, érzékenyítő foglalkozásokkal, különféle testtudatossággal összefüggő, a művészeti nevelésben is jól használható mozgásos eszköztárakkal, módszerekkel foglalkozó TestNevelés workshopra. Mindeközben továbbra is várjuk a táncolni, énekelni vágyó gyerekeket és szüleiket a Ringató és Kőketánc foglalkozásokra. Emellett a táncolni vágyó felnőttekre is gondoltunk: november 28-án Bakó & Stilo salsa és jazz táncestre invitál mindenkit, amely a kikapcsolódásról, feloldódásról és az önfeledt táncról szól majd a legjobb salsa és jazz muzsikákkal. Tartsanak velünk!

Fotó/Photo: KASZNER Nikolett

E

z már a második évadunk a Millenárison, pezseg az élet az épület falai között, lépten-nyomon próbára szaladó táncosokkal találkozunk, a Művészbüfében kávézó alkotókkal futunk össze, és a nézőink is belakták már a helyet. Azt mondhatnám, hogy végre minden és mindenki a helyén van, nem kell másra koncentrálnunk, kizárólag a művészetre és a táncra. Azonban 2020 szépen átírta minden tervünket, nem várt helyzetek elé állítva táncost és nézőt egyaránt. Ám a művészet mégiscsak utat tört magának, az évadunk elindult, és a közönségünk óvatosan, de egyre lelkesebben kezd visszatérni. Ezért külön szeretnék köszönetet mondani nekik, hogy estérőlestére eljönnek, és velünk együtt ünneplik a színpadon megszülető előadásokat. A november, mint minden évben, nagyon pörgős időszak, 8 premierrel és számtalan előadással várjuk Önöket. A teljesség igénye nélkül, november 3-án a Feledi Project készül új darabra, Metamorfózis címmel, majd másnap a GG Tánc Eger hozza Budapestre Beethoven V. című darabját. Az Inversedance pedig két újdonsággal is érkezik: a világhírű opera adaptációját, a Bohéméletet és a gyerekek nagy kedvencét, a Ruminit állítják színpadra. Egy IZP-s különlegességgel is készülünk: két fiatal női alkotó, Nagy Lili és Vasas Erika foglalják el a Kistermet november 7-én. Kovács Gerzson Péter formanyelvét ezer közül is megismerni, most a LOST… című új produkciójában találkozhatnak vele nézőink. Gergye Krisztián visszatérő alkotóként, az októberi A test emlékezete után, most az Ahol a sötétség című művét mutatja be. A hónapot pedig a Badora Társulat Footmarks című premierje zárja majd, Barta Dóra koreográfiájával. A hónap kuriózumaként egy ingyenes


Interjú

Fontos az izgalom fenntartása A novemberi hónap igazán különlegesnek ígérkezik, hiszen számos nagyszerű bemutatónak nézünk elébe. Fodor Zoltán, Harangozó-díjas koreográfus az Inversedance Társulattal, két premierrel is készül: a Bohémélet című darab felnőtt közönségünk számára készült, míg a gyerekek Rumini csodálatos történetét kísérhetik figyelemmel. Zolival a két bemutató kapcsán beszélgettünk. A november igazán izgalmas számotokra, hiszen két bemutatóra is készültök a Táncszínházban. Mesélnél nekünk pár szóban a november 6-i Bohémélet című darabotokról?

Fotó/Photo: KASZNER Nikolett

A Bohémélet egy nagyon sűrű periódusom közepén született, ennek ellenére a kedvenc darabjaim egyike lett. Szeretem a hangulatát, a látványvilágát, és mozgásnyelvezetében is kicsit máshogy nyúltam hozzá, mint a korábbi darabjaimhoz. Talán azért is különleges számomra, mert sok év után – Schaunard szerepében – visszaálltam a színpadra, ami nagyszerű élmény volt, bár a budapesti bemutatón már nem én fogom táncolni. Sajnos elszólított egy más jellegű kötelesség.


Interjú

A társulat november 15-én Rumini ikonikus meséjének történetével örvendezteti meg a Nemzeti Táncszínház gyermekközönségét. Miért pont erre a mesére esett a választás? Elárulsz néhány kulisszatitkot a Berg Judittal való együttműködésről? A Vuk és a Vackor mesék után ezúttal kortárs író művét szerettük volna feldolgozni. A barátaink gyermekei közül többen Rumini rajongók, és a kalandvágyó kisegér története nekünk is nagyon megtetszett. Ezért úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, és izgalommal telve felkerestük Berg Judit írónőt. Úgy hiszem, már az első találkozó alkalmával megtaláltuk a közös hangot, bár Judit, saját bevallása szerint, először el sem tudta képzelni, hogy a könyve táncban adaptálódjon, hiszen nagyon cselekményes és fordulatos regényről van szó. Ez az aggodalma szerencsére a próbafolyamat során szertefoszlott. Hálás vagyok, mert egy szuper csapattal dolgoztunk együtt, az előadóművészeknek, az alkotótársaknak és kivitelezőknek köszönhetően egy nagyon izgalmas és látványos gyermek kalandjáték született. Külön hálával tartozom feleségemnek, Balkányi Kittynek, hogy a darab készítésének minden szegmensében partnerem volt.

Szerinted mi a titka az igazán sikeres gyermekelőadásnak? Mennyire inspirál a saját gyermeked egy ilyen produkció elkészítésénél? A Rumini elkészítése előtt talán azt mondtam volna, hogy a sikeres gyerekelőadás titka a humor, a Ruminiben azonban a többi táncjátékunkhoz képest inkább az akciójelenetekre és az izgalom fenntartására helyezzük a hangsúlyt. Fontos továbbá, hogy olyan karaktereket és jeleneteket állítsunk színpadra, amelyekkel a gyerekek azonosulni tudnak. Elsősorban azt gondolom végig, hogy – bár a fiam még pici ezekhez a mesékhez – mi az, ami szerintem tetszene neki, és mi az, amit, mint apa, nem szívesen mutatnék meg. KDÉ

2020. november 6-án a Bohémélet című előadás után beszélgetés FODOR Zoltán koreográfussal.


NOVEMBER

1 vasárnap

19.00

3 kedd

19.00

4 szerda

19.30

6 péntek

19.00

7 szombat

11.00

Új telefonszámunk: (+36 1) 434 5900

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

SACRE Badora Társulat

kedd

19.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

METAMORFÓZIS PREMIER METAMORPHOSIS Philip Glass – Feledi Project NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

BEETHOVEN V. GG Tánc Eger

IER I PREM

PEST

BUDA

3

4 szerda

19.00

szombat

19.00

6 péntek

10.30

6

CARMINA BURANA

táncjáték egy felvonásban / Dance Play in One Act

Szegedi Kortárs Balett

péntek

19.00

7

MÜPA – FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

VUK

Fekete István regénye alapján Based on the Novel by István Fekete

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

WAS MS. DE BEAUVOIR RIGHT? | EXIsT Nagy Lili | VASAS MŰVEK ado

ü tt e s gy

n

Két e

u Bi ble ll

ANNA KARENINA

Táncjáték 2 részben / Dance Play in Two Acts

Győri Balett

MÜPA – FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

ANTIGONÉ / ANTIGONE

drámai táncjáték két részben Dramatic Dance Play in Two Acts

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KAMARATEREM

RINGATÓ / ROCK-A-BYE Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Embrace, cradle and sing!

Gáll Viktória Emese

MÜPA – FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Do

MÜPA – FESZTIVÁL SZÍNHÁZ

Bozsik Yvette Társulat

szombat

19.00

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat

7

programnaptár

8 vasárnap

10.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

BOHÉMÉLET / LA BOHÈME Inversedance - Fodor Zoltán Társulat I PREMIER BUDAPEST NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

VISZLÁT A LEVEGŐBEN! SEE YOU IN THE AIR! Budapest Táncszínház

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – ELŐTÉR

KŐKETÁNC / PEBBLE DANCE

moldvai és gyimesi gyermektáncház Folk Dance Event for Children with Dances from Moldova and Ghimeș

Sándor Ildikó

PREMIER

y színp eg

8 vasárnap

11.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

LÚDANYÓ MESÉI THE TALES OF MOTHER GOOSE PR-Evolution Dance Company

8 vasárnap

19.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

KÁRPÁTOK VISSZHANGJA THE ECHO OF THE CARPATHIANS Magyar Nemzeti Táncegyüttes Néptánc bérlet 1.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. / The programme is subject to change. | Fényvillanások, fényeffektusok / Flash alert


programnaptár

9 hétfő

10.00

10 kedd

Új telefonszámunk: (+36 1) 434 5900

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

TALPUK ALATT BENEATH THEIR FEET

9

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

TÁNCOLÓ FILMKOCKÁK DANCING FOOTAGE

hétfő

komplex táncszínházi nevelési előadás / Complex Dance Theatre in Education Programme

NOVEMBER

19.00

Az őrült 80-as évek / Those Crazy 80s

Lakatos János előadás-sorozata

Duna Táncműhely – Káva – NTSz

10.00

10 kedd

19.00

13 péntek

19.30

14 szombat

19.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

VIRTUS

13

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KAMARATEREM

RINGATÓ / ROCK-A-BYE

péntek

tánc-cirkusz / Dance-Circus

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Embrace, cradle and sing!

10.30

Duda Éva Társulat

Gáll Viktória Emese

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

SILVER SWAN Kulcsár Noémi Tellabor

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

VÁGY / DESIRE

Bernarda Alba háza | Coppélia The House of Bernarda Alba | Coppélia

14

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

szombat

11.00

15

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – ELŐTÉR

vasárnap

10.00

Szegedi Kortárs Balett

vasárnap

11.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

RUMINI

gyermek táncjáték Berg Judit kalandregénye nyomán / Dance Play for Children Based on the Adventure Novel by Judit Berg

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat

16 hétfő

10.30

17 kedd

KŐKETÁNC / PEBBLE DANCE

moldvai és gyimesi gyermektáncház Folk Dance Event for Children with Dances from Moldova and Ghimeș

Sándor Ildikó

Kortárs balett bérlet 2.

15

LÚDANYÓ MESÉI THE TALES OF MOTHER GOOSE PR-Evolution Dance Company

15

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

vasárnap

19.30

.…ÉS FEHÉR / …AND WHITE PR-Evolution Dance Company

PREMIER

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN BASED ON A TRUE STORY

komplex táncszínházi nevelési előadás az általános iskolák 6-8. évfolyamos osztályainak / Complex Dance Theatre in Education Programme

17 kedd

19.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

LOST… Kovács Gerzson Péter – TranzDanz PREMIER

NTSz−KET−Káva

10.30 gyermekelőadás / for children

, korhatár / Rated 6+, 12+, 14+, 16+, 18+


NOVEMBER

18 szerda

19.30

Új telefonszámunk: (+36 1) 434 5900

BUDAPESTI PREMIER NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

AHOL A SÖTÉTSÉG WHERE DARKNESS FALLS

Gergye Krisztián szólótánc előadása / Solo Dance Performance by Krisztián Gergye

19 csütörtök

19.00

programnaptár

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

NYARALÁS / HOLIDAY emlékül keresztapámnak In Memory of my Godfather

Bozsik Yvette Társulat

Kőszegi Várszínház – Gergye Krisztián Társulata

20 péntek

10.30

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KAMARATEREM

RINGATÓ / ROCK-A-BYE Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Embrace, cradle and sing!

20 péntek

19.30

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

TOFU P. POTTER Fehér Ferenc

Gáll Viktória Emese

21 szombat

19.30

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

AZ ÓCEÁN KINCSEI THE TREASURES OF THE OCEAN indiai táncjáték / Indian Dance Play

22 vasárnap

10.00

Sivasakti Kalánanda Táncszínház

22 vasárnap

11.00

23 hétfő

19.00

28 szombat

10.30

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

SÁRKÁNYMESE / DRAGON TALE Magyar Nemzeti Táncegyüttes Vasárnapi táncmatiné bérlet 1. NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

A SZÉL KAPUJA THE GATE OF WIND Artus - Goda Gábor Társulata NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KAMARATEREM

RINGATÓ / ROCK-A-BYE Vedd ölbe, ringasd, énekelj! Embrace, cradle and sing!

szombat

20.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – ELŐTÉR

SALSA & JAZZ SOCIAL táncparty / Dance Party

Bakó & Stilo

KŐKETÁNC / PEBBLE DANCE

moldvai és gyimesi gyermektáncház Folk Dance Event for Children with Dances from Moldova and Ghimeș

Sándor Ildikó

22 vasárnap

19.30

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

AGORA Gangaray Dance Company

25

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – NAGYTEREM

szerda

Táncköltemény / Dance Poem

19.00

28 szombat

16.30

Gáll Viktória Emese

28

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – ELŐTÉR

NAPSZÉDÍTŐ / SUNDAZE Magyar Nemzeti Táncegyüttes NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

KUCOK / NOOKVILLE

játssz velünk mesét – interaktív meseszínház óvodásoknak / Let’s Play Fairy Tales – Interactive Theatre for Pre-schoolers

Tünet Együttes

29 vasárnap

10.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – ELŐTÉR

KŐKETÁNC / PEBBLE DANCE

moldvai és gyimesi gyermektáncház Folk Dance Event for Children with Dances from Moldova and Ghimeș

Sándor Ildikó

29 vasárnap

11.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – Nagyterem

HOLLE ANYÓ / AUNT HOLLE Egy felvonásos táncjáték gyerekeknek One Act Dance Play for Children

Budapest Táncszínház

30 hétfő

19.00

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – KISTEREM

FOOTMARKS PREMIER Badora Társulat


ITT A HELYED! MILLENÁRIS-SZÉLLKAPU MÉLYGARÁZS

• 500 parkolóhely • 100% intelligens technológia • 24 órás biztonság • 12 mozgáskorlátozott parkolóhely • 8 elektromos töltőberendezés • autómosó

További információ: millenaris.hu/hu/melygarazs


Sacre

vasĂĄrnap 19:00

1 Badora TĂĄrsulat đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 55’

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

� A rendkívßli feszßltsÊg oka a talålkozó maga. A kÜzÜssÊg minden tagja titkosítva kommunikål egymåssal. A szåndÊkok Ês a vÊlemÊnyek ismeretlenek. Az Üsszetartó erő låtszat csupån. Az idő múlåsa Ês a kínos póz a harmóniåt sugårzó pókerarcokat megtÜri, a repedÊsekből feltÜr a dßh, a szorongås, az erőszak, a szenvedÊly. Megkezdődik a masSACRE.

8

Zene / Music: Igor STRAVINSKY, montĂĄzs LĂĄtvĂĄny / Visuals: BARTA DĂłra FĂŠnytervezĹ‘, tĂĄrskoreogrĂĄfus / Lighting Designer and Co-choreographer: KATONKA ZoltĂĄn KoreogrĂĄfus-asszisztens / Assistant to Choreographer: SZĹ?LLĹ?SI Krisztina KonzultĂĄns / Consultant: SZABĂ“ TamĂĄs RendezĹ‘-koreogrĂĄfus / Directed and choreographed by BARTA DĂłra

â?– The reason for the extraordinary tension is the meeting itself. Each member of the community communicates with each other in an encrypted form. The intentions and the opinions are unknown. The cohesive force is only an appearance. The passing of time and the awkward posture breaks up the poker faces radiating harmony as rage, anxiety, violence and passion gushes through the gaps. The masSACRE is about to begin.

FotĂł/photo: KASZNER Nikolett

11


Anna Karenina

11

3 Győri Balett

TĂĄncjĂĄtĂŠk kĂŠt rĂŠszben / Dance Play in Two Acts

đ&#x;ŽŤ 4 900 HUF, 3 900 HUF, 2 300 HUF â?ł 43’+43’

1091 Budapest, Komor M. u. 1.

> MĂœPA – FesztivĂĄl SzĂ­nhĂĄz

� A Győri Balett előadåsa a vilåg­ irodalom egyik leghíresebb romånca, az Anna Karenina tåncszínhåzi adaptåciója, melyet Velekei Låszló Seregi- Ês Harangozó-díjas koreogråfus ållít színpadra. A Tolsztoj klasszikus mŹvÊn alapuló koreogråfia kÜzÊppontjåban Anna, a tragikus sorsú asszony åll, az ő szenvedÊlyes szerelmÊt, vívódåsait Ês anticipålt bukåsåt ßlteti åt az egyßttes a tånc nyelvÊre.

10

Asszisztens / Assistant: JÓNà S Zsuzsa Harangozó-díjas Zene / Music: Max RICHTER montåzs FÊny / Light: STADLER Ferenc Jelmez / Costumes: VELICH Rita Díszlet / Sets: BOZÓKI Mara Dramaturg / Dramaturgy: CSEPI Alexandra Koreogråfus / Choreographed by VELEKEI Låszló Seregi- Ês Harangozó-díjas MŹvÊszeti vezető/ Artistic Director: LUKà CS Andrås Seregi- Ês Harangozó-díjas Igazgató / Director: VELEKEI Låszló Seregi- Ês Harangozó-díjas

� The performance by Ballet Company of Győr is the dance theatre adaptation of one of the most famous romances in world literature, Anna Karenina, adapted to the stage by Seregi and Harangozó Award winning choreographer, Låszló Velekei. At centre of the choreography based on Tolstoy’s classic is Anna, the tragic woman, whose passionate love, struggles and anticipated failures are adopted to the language of dance by the company. MARJAI Lili Anna, JEKLI Zoltån – Fotó/Photo: AMBRUS Låszló

kedd 19:00


PREMIER

METAMORFÓZIS METAMORPHOSIS

11

kedd 19:00

3 Philip Glass – Feledi Project

12

� A METAMORFÓZIS Kafka novellåjån alapul. Egy valósågos vilågot åbråzol, amely egy dråmaian Êrdekes abszurd vilåg. Groteszk låtåsmód Ês parabolikus szerkezet. VisszatÊrßnk a kezdeti ållati lÊtßnkhÜz. Az ållatok az ember előtti vilågot kÊpviselik. Az ember igazi mivoltåt a fÊreglÊt, az ållatiassåg jelkÊpezi. Ez magyaråzza azt, hogy Kafka miÊrt szerette ennyire a fÊrgeket Ês a bogarakat. Az előadås a tårsadalom Ês annak elkorcsosulåsa, torzulåsa Ês åtalakulåsånak konfliktusåra Êpßl. Låzadåsnak is vehetjßk, amely a sors ellen irånyul. A mŹben Êlő zongorakísÊret hallható, Ês a produkció zenÊje megegyezik Philip Glass azonos címŹ mŹvÊnek zenÊjÊvel.

� METAMORPHOSIS is based on a short story by Kafka. It features the real world and the direction it is going in. It is a dramatically interesting absurd world. A grotesque vision and a parabolic structure. Animals represent the world before man. Man’s true nature is symbolized by worms and animalism. This explains why Kafka loved worms and bugs so much. The performance is based on the conflict of society and its distortion, and the transformation of the distortion. We can also take it as a rebellion against fate. A live piano accompaniment can be heard during the piece, and the music is identical to the one in Philip Glass’s work of the same title.

Zene / Music: Philip GLASS Metamorphosis, Š 1988 Dunvagen Music Publishers Inc. engedĂŠlyĂŠvel Zongorista / Pianist: TĂ“TH Mariann FĂŠnytervezĹ‘ / Lighting Designer: PETĹ? JĂłzsef SzĂ­npadkĂŠp, lĂĄtvĂĄny / Visuals and scenerey: MINORICS KrisztiĂĄn Jelmez / Coatumes: HENEZ Mariann RendezĹ‘-koreogrĂĄfus / Directed and choreographed by FELEDI JĂĄnos HarangozĂł-dĂ­jas

Tåmogatók: Nemzeti Kulturålis Alap, Magyar MŹvÊszeti AkadÊmia, Chempharma Kft Produkciós partner / Production Partner: Pro Progressione Az alkotó a Magyar MŹvÊszeti AkadÊmia MŹvÊszeti ÖsztÜndíjprogramjånak ÜsztÜndíjasa. The creator is a scholarship holder of the Art Scholarship Program of the Hungarian Academy of Arts.

FELEDI Jånos – Fotó/Photo: MAROSI Viktor

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 50’


AntigonĂŠ / Antigone

11

4 Bozsik Yvette TĂĄrsulat

drĂĄmai tĂĄncjĂĄtĂŠk kĂŠt rĂŠszben / Dramatic Dance Play in Two Acts

đ&#x;ŽŤ 3 800 HUF, 3 100 HUF, 2 200 HUF â?ł 50’ + 40’

1091 Budapest, Komor M. u. 1.

> MĂœPA – FesztivĂĄl SzĂ­nhĂĄz

� Az AntigonÊ, az Oidipusz kirålyhoz hasonlóan a thÊbai mondakÜrt dolgozza fel. SzophoklÊsz dråmåjåban, mely alapjån a zenemŹ kÊszßlt, AntigonÊ fivÊrei egymås keze åltal halnak meg, a kiråly egyikßket årulónak kiåltja ki, de AntigonÊ a parancs ellenÊre el akarja őt temetni. Bozsik Yvette koreogråfiåja dråmai kÊpekben Ês mozdulatokban ragadja meg a gÜrÜg dråma sorsszerŹsÊgÊt Ês ma is aktuålis ßzenetÊt, harmóniåban a zenÊvel, a színpadi låtvånnyal Ês a tåncosok kisugårzåsåval. Az AntigonÊ címŹ tåncjåtÊkhoz Carl Orff 1949-ben írt dråmai hangvÊtelŹ operåjåt kortårs hangzåssal Ês effektusokkal Philippe Heritier, a Pårizsban Êlő svåjci zeneszerző gondolta, komponålta újra.

14

Zene / Muic: Philippe HERITIER, Carl ORFF mĹąve alapjĂĄn, Jelmez / Costumes: JURISTOVSZKY Sosa LĂĄtvĂĄny / Visuals: PETĹ? JĂłzsef, VATI TamĂĄs FĂŠny / Lighting: PETĹ? JĂłzsef VideĂł ĂŠs kreatĂ­v producer / Video and Creative Producer: IVĂ NYI Marcell PrĂłbavezetĹ‘ / Rehearsal Director: SOĂ“S Erika KoreogrĂĄfus / Choreographed by BOZSIK Yvette

� Antigone, like Oedipus Rex, is based on the Theban plays. In Sophocles’s drama, on the basis of which the musical was composed, Antigone’s brothers die by each other’s hands, the King calls one of them a traitor, but Antigone wants to bury him despite his command. Yvette Bozsik’s choreography captures the fate of the Greek drama and its current message in dramatic pictures and movements, in harmony with music, the stage scene and the radiance of the dancers. The dramatic Antigone opera written in 1949 by Carl Orff is re-written and covered using contemporary sounds and effects by Philippe Heritier, a Swiss composer living in Paris.

SZENT-IVà NY Kinga – Fotó/Photo: HORVà TH Judit

szerda 19:00


BUDAPESTI PREMIER

Beethoven V.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

szerda 19:30

16

4 GG TĂĄnc Eger đ&#x;ŽŤ 2 500 HUF â?ł 45’

� Ebben az Êvben ßnnepeljßk Beethoven szßletÊsÊnek 250. Êvfordulójåt, Ês napjainkban hasonlóan forradalmi időket Êlßnk, mint a mester, amikor ezt a darabot 1804 Ês 1808 kÜzÜtt megalkotta. Jelen korunknak az ad remÊnysÊget, hogy a fÊny győzedelmeskedik a sÜtÊtsÊg felett. Ez a korszellem kÊsztette Roberto Galvan argentin koreogråfust arra, hogy a GG Tånc Eger szåmåra kÊszített koreogråfiåval kifejezze az Êletbe vetett hitÊt. Egy olyan darab szßletett, amelyet a tånc Ês színpadi előadómŹvÊszet irånti hatalmas szeretetßnkkel kÊszítettßnk. Az eredmÊny pimasz, ÊlÊnk Ês energikus.

� This year we are celebrating the 250th anniversary of Beethoven’s birth, and these days we are witnessing revolutionary times just like the master when he created this piece between 1804 and 1808. In our present days hope comes from light gaining victory over darkness. This age spirit induced Argentine choreographer, Roberto Galvan to express his faith in life with his choreography created for GG Tånc Eger. A piece was born that we made with great love towards the dance and stage performance art. The result is cheeky, lively and energetic.

Zene / Music: Ludwig Van BEETHOVEN KoreogrĂĄfus asszisztensek / Assistants to Choreographer: KELEMEN Dorottya, EMĹ?DI Attila, MarĂ­a KUHMICHEL, Sergio VILLALBA, Candela RODRĂ?GUEZ, Mauro CACCIATORE, LihuĂŠn FIOROTTO KoreogrĂĄfus / Choreographed by Roberto GALVAN

TĂĄmogatĂłk: NKA, EMMI, Eger VĂĄros Ă–nkormĂĄnyzata, GĂĄrdonyi GĂŠza SzĂ­nhĂĄz

FORCZEK Janka – Fotó/Photo: Gà L Gåbor

11


Carmina Burana

11

6 Szegedi KortĂĄrs Balett

tĂĄncjĂĄtĂŠk egy felvonĂĄsban / Dance Play in One Act

18

đ&#x;ŽŤ 4 900 HUF, 3 900 HUF â?ł 70’

� Egy civilizåció romjain tengődő, Êletben maradåsåÊrt kßzdő, emberszerŹ barbår kÜzÜssÊg rituålÊkkal teli ÊletÊbe pillantunk be, akik fÊlelmeikkel harcolva, ÜsztÜneik åltal vezÊrelve próbåljåk åtvÊszelni, amit a Sors råjuk ró. A Sors, ami nÊha jót, ÜrÜmÜt, szerelmet, måskor bånatot, halålt hoz szåmukra. Egy låny, kinek eleve rÜvid Êlet adatott, egy pillanatra boldognak Êrezheti magåt, a szerelem minden rosszat elfeledtető ÊrzÊse elhiteti vele, hogy az Êlet mås, szebb is lehet. De Fortuna csalfa Ês kegyetlen, nem tÜrődik a pillanat szÊpsÊgÊvel. A csalódåsok, ÜrÜmÜk, fÊlelmek megÊlÊsÊvel mindannyian egyre tÜbbet tudnak meg Ünmagukról, sorsukról, lehetősÊgeikről – emberi mivoltukról. Juronics Tamås

� We get an insight into the ritual-filled life of a humanoid barbarian settlement trying to seek out a living on the ruins of a civilisation and fighting for survival, fighting with their fears, trying to live through all things fate brings on to them. Living through disappointments, joys and fears we can learn much more about ourselves – about our own humanity. Tamås Juronics

Zene / Music: Carl ORFF DĂ­szlet-jelmez / Sets and costumes: MOLNĂ R Zsuzsa VilĂĄgĂ­tĂĄs / Lighting: STADLER Ferenc BalettigazgatĂł / Company Director: PATAKI AndrĂĄs KoreogrĂĄfia / Choreographed by JURONICS TamĂĄs

Tåmogatók: Szeged Megyei Jogú Våros Önkormånyzata, Szegedi Nemzeti Színhåz, NKA, Emberi Erőforråsok MinisztÊriuma, NCA, Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Company, Kortårs BalettÊrt Alapítvåny MÊdiatåmogatók: Rådió88, DÊlmagyarorszåg, Mediamotion Kft, Marie Claire, Színhåzi Portål, Fidelio, Kultura.hu, TåncÊlet.hu

Claudia ELVETICO – Fotó/Photo: TARNAVÖLGYI Zoltån

1091 Budapest, Komor M. u. 1.

> MĂœPA – FesztivĂĄl SzĂ­nhĂĄz

pĂŠntek 19:00


BUDAPESTI PREMIER

BohÊmÊlet / La Bohème

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

pĂŠntek 19:00

20

6 Inversedance – Fodor ZoltĂĄn TĂĄrsulat đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 60’ Az elĹ‘adĂĄs utĂĄn beszĂŠlgetĂŠs Fodor ZoltĂĄn HarangozĂł-dĂ­jas koreogrĂĄfussal.

� Az Inversedance Tårsulat legújabb bemutatójåban az operairodalom egyik legszebb Ês legtÜbbet jåtszott mŹvÊt, Giacomo Puccini BohÊmÊlet címŹ operåjåt ållítja tåncszínpadra. A darab fiatal mŹvÊszek ÊletÊt mutatja be, melyet åtsző a szertelen bohósåg, a mŹvÊszlÊt keserÊdes útja, a vågyakozås Ês a szerelem. A fiatalos kÜnnyedsÊg azonban nem tart ÜrÜkkÊ. A halål pecsÊteli le azt, ami akarva-akaratlan ott van a mindennapok apró dolgaiban, a meleget adó papírlapok hamvadåsåban, a szoba sÜtÊtjÊben.

� The latest premiere of the Inversedance Company presents La Bohème, one of the most beautiful and most played works of the opera literature. The piece presents the life of young artists, which is intertwined by excessive waggery, by the bittersweet path of artistic life, desire and love. However, easy-going youth does not last forever. Death will seal what is there – whether we want it or not – in the tiny things of everyday life, in the warmly smoldering paper sheets and in the darkness of the room.

Zene / Music: Giacomo PUCCINI, GERGELY Attila FĂŠnyterv / Lighting design: FEJES Ă dĂĄm Szcenika koncepciĂł / Scenery concept: FODOR ZoltĂĄn KoreogrĂĄfus-asszisztens / Assistant to Choreographer: BALKĂ NYI Kitty KoreogrĂĄfus / Choreographed by FODOR ZoltĂĄn

Tåmogatók: Nemzeti Kulturålis Alap, Előadó Ês AlkotómŹvÊszetÊrt Alapítvåny

FotĂł/Photo: CSENDES Krisztina

11


11

7

szombat 11:00

Vuk

Fekete IstvĂĄn regĂŠnye alapjĂĄn Based on the Novel by IstvĂĄn Fekete

Inversedance - Fodor ZoltĂĄn TĂĄrsulat đ&#x;ŽŤ 1 500 HUF â?ł 60’

Zene / Music: WOLF PÊter, montåzs Vuk dalszÜveg / Vuk lyrics: SZENES Ivån Díszlet- Ês jelmezterv / Set and costume design: IVà NYI à rpåd FÊnyterv / Lighting design: STADLER Ferenc Tårskoreogråfus / Co-choreographer: BALKà NYI Kitty Koreogråfia / Choreographed by FODOR Zoltån Az előadås az Inversedance – Fodor Zoltån Tårsulata, a Nemzeti Tåncszínhåz Ês a Mßpa kÜzÜs produkciója. Tåmogatók: NKA, EMMI, MMA, Előadó Ês az AlkotómŹvÊszetÊrt Alapítvåny EgyßttmŹkÜdő partner: Móra KÜnyvkiadó

22

â?– The story of Vuk by IstvĂĄn Fekete has so far never come to life on the dance stage, but now the well-known characters together with numerous other characters from the story come to life, naturally including Vuk, whose playful and lively character reminds each child of himself. He discovers life through his crafty pranks and adventures assisted by caring love.

FotĂł/Photo: DUSA GĂĄbor

1091 Budapest, Komor M. u. 1.

> MĂœPA – FesztivĂĄl SzĂ­nhĂĄz

� Fekete Istvån Vuk címŹ mesÊje ezidåig mÊg sosem kelt Êletre tåncszínpadon, most azonban mesejåtÊkunkban megelevenednek a jól ismert figuråk, Karak, Vahur, Tås, a „SimabőrŹ� Ês mÊg szåmos mesebeli szereplő mellett termÊszetesen Vuk, akinek jåtÊkos, eleven karakterÊben minden gyerek magåra ismerhet. Csalafinta csínytevÊsein Ês kalandozåsain åt a gondoskodó szeretet segítsÊgÊvel fedezi fel az Êletet.


Viszlåt a levegőben! See You in the Air!

11

7 Budapest TĂĄncszĂ­nhĂĄz

szombat 19:00

đ&#x;ŽŤ 3 800 HUF, 3 200 HUF â?ł 50’

24

Zene / Music: GERGELY Attila Video mapping: JUHà SZ PÊter A koreogråfus asszisztense / Assistant to Choreographer: Antoine THIRION Koreogråfus / Choreographed by Sà GHY Alexandra Rendező / Directed by FÖLDI BÊla

� This performance of the Budapest Dance Theatre concentrates on collaboration and teamwork as opposed to the competitive attitude embedded in today’s society. The individual cannot achieve certain goals that are possible through working with others. Being able to fly has been a thousand-yearold wish of humankind. No one can fly alone; however, if our partners stand with – or below – us, we are able to defeat the laws of physics and float in the air. See you in the air!

Tåmogatók: EMMI, NKA, Budapest Fővåros Önkormånyzata, Budapest TåncszínhåzÊrt Alapítvåny

JENEI Lilla – Fotó/Photo: HAVASI Gåbor

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

� A Budapest Tåncszínhåz előadåsåban az Üsszefogås, a kollaboråció jelenik meg, amelyet az alkotók a mai tårsadalmunkat åtszÜvő versengő ÊletszemlÊlet ellentÊtekÊnt ållítanak kÜzÊppontba. Az egyÊn egyedßl nem kÊpes olyan dolgokat vÊgrehajtani, amelyeket kÜzÜsen sikerre tud vinni. Az emberisÊget oly rÊgóta foglalkoztató repßlÊs lehetősÊgÊre egyedßl nem vagyunk kÊpesek, ha azonban mellettßnk, jobban mondva alattunk ållnak tårsaink, akkor mÊg a fizika tÜrvÊnyeit lekßzdve, a lebegÊsre is kÊpesek vagyunk. Viszlåt a levegőben!


PREMIER

Was Ms. de Beauvoir right? | EXIsT ado

n

KĂŠt e

Do

u Bi ble ll

Ăź tt e s gy

7 Nagy Lili | VASAS MŰVEK

szombat 19:00

y szĂ­np eg

11

26

Was Ms. de Beauvoir right? “One is not born a woman, but rather becomes one.â€? Simone de Beauvoir The performance presents the career of MĂĄria Nagy, a fictitious Hungarian artist, looking back from the moment of her death. Through upcoming surrealistic recollections, we get from the state of birth, through full evolution to the allconsuming moment of death. EXIsT The performance raises the question of what it means to be a woman today. Two women seek answers with rough sincerity and with humour to the question of how they can achieve in the dynamism dictated by the 21st century and cope with their own reflection, addictions and with time which is their worst enemy.

Was Ms. de Beauvoir right? �ró / Written by NAGY Lili, SZÉPHELYI Juli, PEER Krisztiån Låtvånytervező / Visuals: KALMà R Bence Ês CSÚCS AngÊla VJ: SZOMBATHY Andrås Video art: HORVà TH RÊka, CSÚCS AngÊla, FUNTEK Niki, NAGY Lili Operatőr / Cameramen: SZABÓ Såra, HALMOS à dåm Narråció / Narrated by T�Mà R Éva Jelmeztervező / Costume Designer: PATTANTYÚS D Zene / Music: MATISZ Flóra Lili Mentor: VAJDAI Vilmos Producer / produced by IMELY Zoltån Koreogråfus-előadó / Choreographed and performed by STERN Lili

Rendező-asszisztens / Assistant to Director: TÓZSA Mikolt Rendező / Directed by NAGY Lili KßlÜn kÜszÜnet a / Special thanks to Tåp Színhåz, S�N Kulturålis KÜzpont, MŹhely Alapítvåny, Csizmadia Botond, Susan Kostinak, TÜlgyfa Gergely, Letykó Boglårka, Pålinkås Csenge, Fåtyol Hermina, Schór à dåm, Agatics Antal,Benkó Måria Az előadåsban megjelenő filmrÊszletek Maria Lassnig festőmŹvÊsz tÜbbekkÜzt kÊpeiből inspirålódtak. Az előadås a Nemzeti Kulturålis Alap Imre Zoltån programjånak keretÊben valósul meg.

NAGY Lili – Fotó/photo: SZABÓ Såra

Was Ms. de Beauvoir right? „Nőnek nem szßletik senki, azzå vålik.� Simone de Beauvoir Az előadås Nagy Måria, fiktív magyar kÊpzőmŹvÊsz Êletútjåt mutatja be, halålånak pillanatåból visszatekintve. Fel-feltÜrő szßrreålis emlÊkkÊpeken keresztßl jutunk el a szßletÊs ållapotåtól, a teljes kifejlődÊsen keresztßl, a halål mindent magåba sŹrítő pillanatåig. EXIsT Az előadås felveti a kÊrdÊst, mit jelent Nőnek lenni a mai Ês mindenkori vilågban. A kÊt nő nyers őszintesÊggel Ês humorral keresi a vålaszokat, hogyan kÊpesek kiteljesedni a 21. szåzad diktålta dinamikåban, megkßzdeni ÜnnÜn tßkÜrkÊpßkkel, fßggősÊgeikkel Ês legnagyobb ellensÊgßkkel, az idővel.

VASAS Erika, ESTERHà ZY Fanni– Fotó/Photo: BOCZKÓ Tamås

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

đ&#x;ŽŤ 2 500 HUF â?ł 50’+45’


EXIsT Zene / Music: HALÁSZ Gábor Dramaturgia / Dramaturgy: MOLNÁR Péter, VASAS Erika Jelmez / Costumes: PINTÉR Áron Szcenográfia, fény / Scenery and lighting: MOLNÁR Péter Argentin tangó koreográfia / Argentine Tango choreography by BUDAI László Koreográfus / Choreographed by VASAS Erika


8

vasĂĄrnap 11:00

14

PR-Evolution Dance Company đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 40’ â?– A tĂśrtĂŠnetet LĂşdanyĂł mesĂŠli el nekĂźnk, mikĂśzben hazafelĂŠ tartanak ludacskĂĄival. Sorra megelevenednek szemĂźnk lĂĄttĂĄra a mesĂŠk: elĹ‘szĂśr CsipkerĂłzsikĂĄt lĂĄthatjuk, aki az åtok utĂĄn a vĂĄrva vĂĄrt kirĂĄlyfi csĂłkjĂĄra ĂŠbred. Majd kĂśnnyed keringĹ‘ dallamĂĄra talĂĄl egymĂĄsra a SzĂŠpsĂŠg ĂŠs a SzĂśrnyeteg. AzutĂĄn elutazunk egy tĂĄvoli helyre, ahol CsĂşnyĂĄcska csĂĄszĂĄrnĂŠ tĂĄncol aprĂł emberkĂŠkkel, mielĹ‘tt a szerelem hatalma ismĂŠt boldogsĂĄgot hoz. A mese vĂŠgĂŠn, mintha TĂźndĂŠrorszĂĄgba kerĂźlnĂŠnk, a ludacskĂĄk kis tĂźndĂŠrekkĂŠnt jelennek meg, minden szĂŠp ĂŠs jĂł lesz, Ă­gy ĂŠr vĂŠget LĂşdanyĂł mesĂŠje.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

szombat 11:00

LĂşdanyĂł mesĂŠi The Tales of Mother Goose

VideĂł / Video: NAGY DĂĄniel Jelmez / Costumes: NEMES NĂłra KoreogrĂĄfus / Choreographed by NEMES ZsĂłfia

28

� Mother Goose tells us the story while she is heading home with her little goslings. The stories come to life one by one: first we can see Sleeping Beauty who wakes up with the long awaited prince’s kiss after the curse. Then Beauty and the Beast fall in love to a light waltzing melody. Then we travel to a remote place where the Ugly Princess dances with little men before the power of love once again brings her happiness. At the end of the tale, as if we were in Fairy Land, the goslings appear like little fairies, everything turns out well and this is how the tale of Mother Goose comes to an end.

HAUMANN Petra – Fotó/Photo: DUSA Gåbor

11


11

8

vasĂĄrnap 19:00

KĂĄrpĂĄtok visszhangja The Echo of the Carpathians Magyar Nemzeti TĂĄncegyĂźttes đ&#x;ŽŤ 3 400 HUF, 2 900 HUF â?ł 60’

30

KÜzremŹkÜdik a / Featuring Magyar Nemzeti Tåncegyßttes Ês Zenekara Koreogråfusok / Choreographed by ZS. VINCZE Zsuzsa, Harangozó-díjas, Êrdemes mŹvÊsz, ZSURà FSZKY Zoltån Rendező / Directed by ZSURà FSZKY Zoltån, Kossuth-díjas, kivåló mŹvÊsz

� The performance entitled The Echo of the Carpathians by the Hungarian National Dance Ensemble stages a selection presenting the most beautiful dances of the Hungarian language areas in a dynamic and colourful folklore show, laying a special emphasis on the original and stylish delivery. The performance introducing the dances of the Carpathian Basin features the wellknown csårdås, the Transylvanian and Hungarian Gypsy dances and the legÊnyes, one of the most virtuoso male solo dances in the world.

FotĂł/Photo: VĂ RADI Levente

� A Magyar Nemzeti Tåncegyßttes Kårpåtok visszhangja címŹ előadåsåban olyan vålogatåst ållít színpadra, amely sorån a lendßletes Ês sokszínŹ folklórmŹsorban a magyar nyelvterßlet legszebb tåncait mutatja be, kßlÜnÜs hangsúlyt fektetve az eredeti Ês stílusos előadåsmódra. A Kårpåt-medence tåncait felvonultató előadåsban låtható a jól ismert csårdås, az erdÊlyi Ês magyar cigåny tåncok, valamint a vilåg egyik legvirtuózabb fÊrfitånca, a legÊnyes tånc.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

NĂŠptĂĄnc bĂŠrlet 1.


hÊtfő 10:00

9

10

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

kedd 10:00

Talpuk alatt Beneath their Feet

komplex tåncszínhåzi nevelÊsi előadås Complex Dance Theatre in Education Programme

Duna TĂĄncmĹąhely - KĂĄva KulturĂĄlis MĹąhely – Nemzeti TĂĄncszĂ­nhĂĄz đ&#x;ŽŤ 1 500 HUF â?ł 180’ â?– Egy TorontĂł kĂśzeli kisvĂĄros KĂśzĂśssĂŠgi HĂĄzĂĄban augusztus 20-ĂĄn rendezvĂŠnyt szerveznek a helyi magyaroknak az ållamalapĂ­tĂĄs ĂŠs az új kenyĂŠr ĂźnnepĂŠn. Erre az alkalomra a kanadai Rezeda Dance Company Ăşj mĹąsorral kĂŠszĂźl. TamĂĄs, a csoport vezetĹ‘je nehĂŠz helyzetben van, mert tĂśbb tĂĄncos is el akarja hagyni ĂŠpp az egyĂźttest. Ebben az idĹ‘szakban ĂŠrkezik a csoportba MagyarorszĂĄgrĂłl Feri, az ifjĂş koreogrĂĄfus, tĂĄncpedagĂłgus. TamĂĄs, a csoport vezetĹ‘je nagy ĂśrĂśmmel fogadja, ĂĄm a kezdeti ĂśrĂśmĂśk utĂĄn egyre tĂśbb a konfliktus, mivel Ferinek egĂŠszen mĂĄs elkĂŠpzelĂŠsei vannak az új elĹ‘adĂĄssal kapcsolatban. KĂŠt vilĂĄg, kĂŠt vilĂĄgfelfogĂĄs, a nĂŠptĂĄncrĂłl ĂŠs a hagyomĂĄnyrĂłl (a hagyomĂĄny megĹ‘rzĂŠsĂŠrĹ‘l, tovĂĄbbĂśrĂśkĂ­tĂŠsĂŠrĹ‘l) valĂł kĂŠt ellentĂŠtes gondolkodĂĄs csap Ăśssze a tĂśrtĂŠnetben. A Nemzeti TĂĄncszĂ­nhĂĄz nĂŠgy ĂŠvvel ezelĹ‘tt megkezdett szĂ­nhĂĄzi nevelĂŠsi munkĂĄjĂĄnak Ăşjabb gyĂźmĂślcse a Talpuk alatt cĂ­mĹą komplex tĂĄncszĂ­nhĂĄzi nevelĂŠsi elĹ‘adĂĄs.

JåtÊkunkban a hagyomåny Ês innovåció tÊmakÜrÊt szeretnÊnk megvizsgålni; a kÊt fogalom feszßltsÊgÊről, egymås mellett / egymås nÊlkßl / egymåssal ÜrÜk harcban levÊsÊről szeretnÊnk kÜzÜsen gondolkodni a fiatalokkal. A nÊptånc mÊdium, segít a kÜzponti kÊrdÊs minÊl ÊrzÊkletesebb, årnyaltabb, tÜbb ÊrzÊkszervet bekapcsoló vizsgålatåhoz, az identitås kÊrdÊskÜrÊnek kÜrbejåråsåhoz.

�ró, dramaturg: ROMANKOVICS Edit Zene: DJ PANDA Låtvånytervező: KISS Gabriella Kivitelező: ISZLAI Zoltån Technika: Kà LÓCZ Låszló / KARDOS Jånos Színhåzi nevelÊsi konzulens: TAKà CS Gåbor Koreogråfus: JUHà SZ Zsolt Rendező: SEREGLEI Andrås A foglalkozåsokra kÜzÊpiskolai osztålyok jelentkezÊsÊt vårjuk! JelentkezÊs, informåció: Pålffy Mariann, 06-30/390 84 90 palffy.mariann@tancszinhaz.hu

32

RESZNEKI Viråg, BÓDI Dåvid – Fotó/Photo: DUSA Gåbor

11


Az előadás a Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója. Támogatók: NKA – Táncművészet Kollégiuma, NKA – Imre Zoltán Program , SÍN Kulturális Központ


11

hÊtfő 19:00

9

Tåncoló filmkockåk Dancing Footage Az őrßlt 80-as Êvek / Those Crazy 80s

Lakatos Jånos előadås-sorozata

Előadó / Presented by LAKATOS Jånos, nívódíjas koreogråfus, a Magyar TåncmŹvÊszeti Egyetem tanåra

34

� Dancing Footage is a popular presentation series on dance and film history as you have never seen before. Let’s dive into those crazy 80s. We will go behind the scene of such films as Fame, Flashdance or Dirty Dancing. The audience will also encounter several memorable movies, film stars and video clips. Lots of dance and music, unknown and famous scenes and guaranteed entertainment. The programme is in Hungarian.

FotĂł/Photo: LAKATOS JĂĄnos

� Fejest ugrunk a nyolcvanas Êvekbe, a legjobb tåncos filmek ÊvtizedÊbe. TerítÊken olyan kedvencek kulisszatitkai, mint a Fame, a Flashdance, vagy a Dirty Dancing, Ês mÊg sok emlÊkezetes film Ês filmsztår. A mozivåsznon megjelenik az utcai tånc, Ês az MTV (Music Television) indulåsåval a tåncos videoklip is Êletre kel. Mi vår mÊg? Garantålt stílus kavalkåd Ês majdnem 100 dolog, amit nem tudtål! Rengeteg izgalmas, ritka felvÊtel, Ês persze a kedvenc tåncbetÊtek is előkerßlnek! Sosem låtott Üsszeållítås vår ebben a vÊrpezsdítő előadåsban!

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

đ&#x;ŽŤ 2 500 HUF â?ł 110’


Virtus

11

10 Duda Éva Tårsulat tånc-cirkusz / Dance-Circus

36

đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 75’ â?– A Virtus az egyĂźttes egyik legnĂŠpszerĹąbb elĹ‘adĂĄsa, egyben az elsĹ‘ olyan magyar produkciĂł, amely a kortĂĄrs tĂĄnc ĂŠs a cirkuszi vilĂĄg ĂśtvĂśzĂŠsĂŠbĹ‘l szĂźletett, lendĂźletes zenĂŠvel, a szĂ­nhĂĄzi tĂŠr szĂĄmos sĂ­kjĂĄt kihasznĂĄlva, sajĂĄtosan magyar Ă­zzel. A kortĂĄrs tĂĄnc terĂźletĂŠn jĂłl ismert csapat a levegĹ‘ meghĂłdĂ­tĂĄsĂĄra vĂĄllalkozva a gravitĂĄciĂł erĹ‘inek legyĹ‘zĂŠsĂŠt virtuĂłz magassĂĄgokban keresi, mikĂśzben virtuĂłz mĂłdon, hatalmas gĂłlyalĂĄbakon nĂŠptĂĄncol, mindezt pedig ĂŠletĂśrĂśmmel teli virtuĂłz ĂŠlĹ‘zenĂŠre teszi. Az alkotĂłk-elĹ‘adĂłk humorral ĂĄbrĂĄzoljĂĄk a sajĂĄtosan magyar ĂŠlethelyzeteket ĂŠs az emberi kapcsolatokban rejlĹ‘ feszĂźltsĂŠgeket. Igazi kelet-eurĂłpai virtus magyar lelkĂźletbĹ‘l: fellengzĹ‘s ĂŠrzelmek, hĹ‘skĂśdĹ‘ ritmus, bĂĄnatos kesergĂŠs, dicsĹ‘ cirkusz, ĂŠs mindez virtuĂłz tĂĄncokkal.

� Virtus is the first Hungarian production mixing contemporary dance and the world of underground circus. Dynamic music, unusual plains of theatre space with a special Hungarian flavour. The company well-known for its contemporary dance productions will attempt to conquer the air and defeat gravity at great heights, while joyfully folk dancing on stilts to virtuosic live music. The creator-performers depict peculiar Hungarian situations and tensions within human relationships with a unique sense of humour. This is a true East-European production with Hungarian spirit; pompous emotions, heroic rhythms, deep sorrow, glorified circus and all of this with virtuoso dances.

TÊr, díszlet, låtvåny / Stage, sets and visuals: DUDA Éva Zeneszerző / Composers: SZIRTES Edina Mókus, KUNERT PÊter FÊnytervező / Lighting Designer: PAYER Ferenc Cirkusztechnikai szakÊrtő Ês kivitelező / Circus Technical Expert and Technician: VLADà R Tamås Eredeti produkciós vezető / Original Production Assistant: CZVEIBER Barbara Jelenlegi produkciós vezető / Production Assistant: HUSZà R à gnes

Koreogråfus-asszisztens / Assistant to Choreographer: CSà K Beatrix Koreogråfus-rendező / Choreographed and directed by Duda Éva Tåmogatók: Trafó, EMMI, NKA, IZP-NKA, Budapest Fővåros XI. kerßlt Újbuda Önkormånyzata, MŹhely Alapítvåny, Movein Stúdió

FotĂł/Photo: CSĂ NYI Krisztina

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

kedd 19:00


11

SILVER SWAN

pĂŠntek 19:30

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 50’

13 KulcsĂĄr NoĂŠmi Tellabor

LĂĄtvĂĄny / Visuals: RUBI Anna Dramaturg / Dramaturgy: CSEH DĂĄvid KoreogrĂĄfus / Choreographed by KULCSĂ R NoĂŠmi HarangozĂł Gyula-dĂ­jas

38

� SILVER SWAN is about a young man searching for true love in a labyrinth of shadows, dark dreams and forbidden desires. But something always comes between him and his beloved – and the power which makes them part again and again is both frightening and alluring. In her new dance piece premiering in September 2020 choreographer NoÊmi Kulcsår seeks to rethink narrative elements and themes from Tchaikovsky’s classic Swan Lake with the help of three dancers and a story well-known around the world. The new production is both a reinterpretation and commentary, while also being a profound dialogue between past and present.

Rà CZ RÊka, HORVà TH Attila – Fotó/Photo: HAVASI Gåbor

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

� A SILVER SWAN egy szerelmÊt kereső fiatalemberről szól, akinek útja tiltåsok, årnyak Ês ismeretlen vågyak labirintusån åt vezet. Valami rendre kÜzÊ Ês kivålasztottja kÜzÊ åll – Ês ami elvålasztja őt szerelmÊtől, az egyszerre fÊlelmetes Ês csåbító. Kulcsår NoÊmi koreogråfus hårom tåncos jåtÊkån Ês egy mai tÜrtÊneten keresztßl keresi a kapcsolatot Csajkovszkij A hattyúk tava címŹ klasszikusåval. Az előadås újraÊrtelmezÊs, kommentår Ês megråzó pårbeszÊd múlt Ês jelen kÜzÜtt.


Fotรณ/Photo: GRAPHITOM


11

14

szombat 19:00

VĂĄgy / Desire

Bernarda Alba hĂĄza | CoppĂŠlia The House of Bernarda Alba | CoppĂŠlia

Szegedi KortĂĄrs Balett đ&#x;ŽŤ 4 500 HUF, 3 800 HUF â?ł 30’+45’

40

� Latin ÊletÊrzÊs, vågy Ês szerelem a Szegedi Kortårs Balett előadåsåban: kÊt egyfelvonåsos tåncmŹ egy este alatt! ElőszÜr Juronics Tamås Bernarda Alba håza címŹ felújított mŹvÊt låthatja a kÜzÜnsÊg, majd a CoppÊlia-tÜrtÊnet pszichológiai mÊlysÊgeibe az olasz Enrico Morelli invitål.

� Szeged Contemporary Dance Company presents its performance which is all about the Latin lifestyle, passion and love: a 2-piece dance play in one night. First the audience can see Tamås Juronics’s choreography, The House of Bernarda Alba, then the Italian choreographer, Enrico Morelli invites us to feel the deep psychology of the CoppÊlia-story.

Bernarda Alba håza / The House of Bernarda Alba Zene / Music: Manuel DE FALLA FÊny / Lighting: STADLER Ferenc Díszlet kivitelező / Sets by Scabello Bt. Jelmez / Costumes: Bianca Imelda JEREMIAS Koreogråfia / Choreographed by JURONICS Tamås

MŹvÊszeti vezető / Artistic Director: JURONICS Tamås Balettigazgató / Company Director: PATAKI Andrås

CoppÊlia Zene / Music: DELIBES, Patty PRAVO, Gennaro COSMOPARLATO FÊny / Lighting: STADLER Ferenc Díszlet kivitelező / Sets by Scabello Bt. Jelmez / Costumes: J. D. S. Koreogråfia / Choreographed by Enrico MORELLI

FotĂł/Photo: TARNAVĂ–LGYI ZoltĂĄn

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

KortĂĄrs balett bĂŠrlet 2.


Támogatók: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, MMA, BMW – C-mobil Szeged, Novotel Hotel – Szeged, CE Glass Company, Busz Travel – Császár József, Hétkávézó, Noé Egészségközpont, Palánta Salátabár – Szeged, Ékszergödör, Kortárs Balettért Alapítvány Médiatámogatók: Rádió88, Marie Claire, Kultúra.hu, Délmagyarország


PREMIER

15

vasĂĄrnap 11:00

Rumini

gyermek tĂĄncjĂĄtĂŠk Berg Judit kalandregĂŠnye nyomĂĄn / Dance Play for Children Based on the Adventure Novel by Judit Berg

Inversedance – Fodor ZoltĂĄn TĂĄrsulat đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF, 1 700 HUF â?ł 60’

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

� Rumini, a båtor Ês talpraesett kisegÊr kalandos tÜrtÊnete sokak szívÊbe belopta magåt az elmúlt Êvekben. Berg Judit mÊltån nÊpszerŹ regÊnyÊnek karakterei elevenednek meg az Inversedance Tårsulat legújabb, interaktív gyermekprodukciójåban. Testet Ült a fantåzia, hogy keresztßl repítsen Rumini kalandos utazåsån, megkßzdve megannyi veszÊllyel, szårazfÜldÜn innen Ês a hatårtalan tengeren túl.

42

�ró / Written by BERG Judit Zeneszerző / Composer: GERGELY Attila, montåzs FÊnyterv / Lighting design: FODOR Zoltån Díszletterv / Set design: Rà KAY Tamås Jelmezterv / Costume design: VERÉB Diåna Videó / Video: DINEA Låszló Koreogråfia / Choreographed by BALKà NYI Kitty, FODOR Zoltån, valamint az Inveresedance Tårsulat mŹvÊszei

� The adventurous tale of Rumini, the the brave and smart little mouse, has found its way to many people’s hearts in the last couple of years. The characters from Judit Berg’s deservedly famous novel come alive in the latest interactive production for children by the Inversedance Company. The fantasy becomes real to make you fly across Rumini’s venturesome journey while battling numerous hazards on land and over the limitless ocean.

Tåmogatók: BalatonfÜldvår Våros Önkormånyzata, Emberi Erőforråsok MinisztÊriuma, Nemzeti Kulturålis Alap, Előadó Ês AlkotómŹvÊszetÊrt Alapítvåny

FotĂł/Photo: KASZNER Nikolett

11


‌ÉS FEHÉR ‌AND WHITE

11

15 PR-Evolution Dance Company

vasĂĄrnap 19:30

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 40’

44

Zeneszerző / Composer: DOMONKOS Csilla CSILLARTMUSIC Zenei munkatårs / Music Assistant: MOLDVAI Mårk Ének / Vocals: DOMONKOS Csilla HegedŹ / Violin: LANTOS Zoltån Låtvåny, vetítÊs / Visuals and projection: SZŰCS Orsolya Jelmez / Costumes: NEMES Nóra Vilågítås / Lighting: STADLER Ferenc Dramaturg / Dramaturgy: NEMES Orsolya Koreogråfia / Choreographed by NEMES Zsófia

� There is a dim light in the distance, like a tiny candle: our sensations, our sensuality, devotion, the reality of the heart, the sacral energy of feminine quality. Magic and inner light. Five beautiful phantasms that show us these times, our lives with all its hurry, buoyancy as women perceive it, ambition and pushing, the black facelessness and the secret, dormant substance that is yearning for expression to show a way: delicateness, sexus, intellectual energy and magic. Devotion, the flutter of emotions and the labyrinthine-like but still plain energy and beauty of women take the possession of you.

Fotó/Photo: MÉSZà ROS Csaba

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

� A magåba feledkezett, fekete zakóvå lett Êlet tÜrtÊnete. Halvåny fÊny dereng az úton, Êgő mÊcses: az ÊrzÊkisÊg, a szív valódisåga, a női minősÊg szakrålis ereje. Mågia Ês belső fÊny. Öt gyÜnyÜrŹ nő, igazi jelenÊsek.Megjelenítik a rohanó vilågunkat, a tÜrtetÊst, a fekete arctalansågot Ês azt a rejtett erőt, ami megnyilvånulni kívånkozik, hogy utat mutasson: a mågikus belső fÊnyt Ês varåzslatot. Hatalmåba keríti az embert az Êrzelmek pulzålåsa, a nő bonyolultnak tetsző Ês lenyŹgÜző szÊpsÊge.


16

Igaz tÜrtÊnet alapjån Based on a True Story

17

NTSZ - KET - KĂĄva

hÊtfő 10:30

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

kedd 10:30

komplex tåncszínhåzi nevelÊsi előadås az åltalånos iskolåk 6-8. Êvfolyamos osztålyainak / Complex Dance Theatre in Education

đ&#x;ŽŤ 1 500 HUF â?ł 150’ â?– A produkciĂł fĂłkuszĂĄban egy szĂŠthullĂł csalĂĄd ĂĄll (gyerekeit egyedĂźl nevelĹ‘ anya, ĂştkeresĹ‘ kamaszfiĂş, szkeptikus kamaszlĂĄny ĂŠs tĂĄvollevĹ‘ apa). Az ő tĂśrtĂŠnetĂźkĂśn keresztĂźl gondolkodunk kĂśzĂśsen a 12-14 ĂŠves rĂŠsztvevĹ‘kkel arrĂłl, hogyan Ĺ‘rizze meg az embersĂŠgĂŠt (ĂŠs a gyereksĂŠgĂŠt) valaki egy szĂŠthullĂł csalĂĄdban. A szĂĄzĂśtven perces elĹ‘adĂĄs felĂŠpĂ­tĂŠse egymĂĄshoz kapcsolĂłdĂł ĂŠs egymĂĄsra ÊpĂźlĹ‘ szĂśveges szĂ­nhĂĄzi jelenetekbĹ‘l, tĂĄncszĂ­nhĂĄzi jelenetekbĹ‘l, verbĂĄlis ĂŠs mozgĂĄsos interaktĂ­v rĂŠszekbĹ‘l ĂĄll. A hĂŠtkĂśznap dĂŠlelĹ‘tti idĹ‘pontokban megvalĂłsulĂł elĹ‘adĂĄsokra az åltalĂĄnos iskolĂĄk felsĹ‘ tagozatos osztĂĄlyainak jelentkezĂŠsĂŠt vĂĄrjuk.

�ró, dramaturg: RÓBERT Júlia Színhåzi nevelÊsi konzulens: TAKà CS Gåbor Låtvånytervező: a måsik KISS Gabriella KellÊk: DEà K Orsolya Technika: FOGARASI Zoltån Koreogråfus: KUN Attila Rendező: SEREGLEI Andrås A produkció a Nemzeti Kulturålis Alap tåmogatåsåval jÜtt lÊtre.

46

� The production focuses on a family (single mother, teenage son trying to find his way in the world, sceptical teenage daughter and absent father) falling apart. Through their story, we discuss with the 12-14 year old participants how one is able to preserve their humanity (and childhood) in a family falling apart. The structure of the one hundred and fifty minute-performance consists of scripted theatrical scenes, dance theatre scenes, and interactive verbal and movement parts linked together and following from each other. The performances take place on weekday mornings, and we anticipate the application of junior secondary school classes to participate in this project.

JelentkezĂŠs, informĂĄciĂł: PĂĄlffy Mariann, 06-30/390 84 90 palffy.mariann@tancszinhaz.hu

Mà DI Låszló, KARDOS Jånos, HORVà TH Adrienn– Fotó/photo: DUSA Gåbor

11


Fotรณ/Photo: GRAPHITOM


PREMIER

11

LOST‌

kedd 19:00

đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 60’ â?– Amikor a jelenben visszatĂŠrĂźnk azokra az (idĹ‘ben) elveszett terekbe, amelyek ĂŠppĂşgy lehetnek elkĂŠpzeltek, mint valĂłsĂĄgos helyek – Ăşgy reĂĄlis minden, hogy kĂśzben az egĂŠsz mĂŠgis ĂĄlomszerĹą. Egy mĂŠg be nem kĂśvetkezett idĹ‘ben valĂł lĂŠtezĂŠs vĂ­ziĂłjĂĄra ugyanez ĂŠrvĂŠnyes. Ez csak lĂĄtszĂłlag tĂŠrproblĂŠma, valĂłjĂĄban az idĹ‘, vagyis az idĹ‘be vetett ember problĂŠmĂĄja. A lĂĄtszĂłlagos mĂşlt- ĂŠs jĂśvĹ‘idĂŠzĂŠs azonban Ăłhatatlanul mĂŠgiscsak a megtapasztaltakra, azaz a valĂłsĂĄgra, vagyis annak emlĂŠkeire ĂŠs a valĂłsĂĄg, a szemĂŠlyes valĂłsĂĄg rĂŠszĂŠt kĂŠpezĹ‘ vĂĄgyakra ĂŠpĂźl. Itt, a fĂŠnyutcĂĄban egyszerre ĂŠlĂźnk a jelen, a mĂşlt ĂŠs a jĂśvĹ‘ emlĂŠkeiben, az elkĂŠpzeltnek vĂŠlt ĂŠs a megtapasztaltnak tudott valĂłsĂĄgban.

� When, in the present, we return to those spaces that are lost (in time) and can be imaginary or real, everything is realistic and dreamlike at the same time. The same is true for the vision of an existence in a time that has not yet come. This problem is only related to physical space at first sight. In reality, it is related to time, more precisely to the individual’s perspective on time. The illusory reminiscing of past and future still only builds on experiences, reality, memories of reality and desires which form part of the personal reality. In this path of light, we simultaneously live in memories of the present, the past and the future, and in a reality which is thought to be imaginary and known to have been experienced.

KovĂĄcs Gerzson PĂŠter

Zene / Music: KOVà CS Jeromos Koreogråfus, låtvånytervező / Choreography and visuals by KOVà CS Gerzson PÊter Tåmogatók: NKA, Nemzeti Tåncszínhåz

48

FotĂł/Photo: HAMARITS Zsolt

Gerzson PÊter Kovåcs 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

17 Kovåcs Gerzson PÊter – TranzDanz


BUDAPESTI PREMIER

11

18

szerda 19:30

Ahol a sÜtÊtsÊg Where Darkness Falls Gergye Krisztiån szólótånc előadåsa Solo Dance Performance by Krisztiån Gergye

Kőszegi Vårszínhåz – Gergye Krisztiån Tårsulata

50

� Vannak terek, ahol rejtőzik valami. Ismeretlen tehåt fÊlelmetes. Ha előbújik, nem bírod levenni róla a szemed. Båtorsåg lenne magamhoz Ülelni, vagy vakmerősÊg? Észrevettem, låtom, most mår biztosan dolgom van vele. (gk)

� There are spaces where something lurks. Unknown, therefore formidable. When it reveals itself, you can’t take your eyes off of it. Would it be brave to embrace it or would it be reckless? I’ve spotted it, I can see it, now I’m attached to it. (gk)

A tavalyi Levitåció címŹ szóló folytatåsa, ismÊt Gergye akvarelljeinek, konkrÊtan egy tÊrről kÊszßlt sorozatånak színpadra emelÊse, amelyben a sÜtÊtsÊg mibenlÊtÊt vizsgålja.

A continuation of last year’s solo entitled Levitation, once again staging Gergye’s aquarelle series that was made specifically about one space in which he examines the essence of darkness.

Díszlet / Sets: TRIFUSZ PÊter Jelmez / Costumes: BÉRES Móni Produkciós asszisztensek / Production Assistants: JANKOVICH Eszter, FAZEKAS Anna Produkciós vezető / Production Manager: Gà SPà R Anna Rendező-koreogråfus, előadó / Directed, choreographed and performed by GERGYE Krisztiån

GERGYE KrisztiĂĄn – FotĂł/Photo: BĂœKI LĂĄszlĂł

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

đ&#x;ŽŤ 2 500 HUF â?ł 55’


NyaralĂĄs / Holiday

11

19 Bozsik Yvette TĂĄrsulat

emlĂŠkĂźl keresztapĂĄmnak / In Memory of my Godfather

đ&#x;ŽŤ 3 200 HUF, 2 800 HUF â?ł 60’

52

TĂŠr / Space: VATI TamĂĄs FĂŠny / Lighting: PETĹ? JĂłzsef Jelmez / Costumes: BATI Nikoletta Zene / Music: Philippe HERITIER KreatĂ­v producer / Creative Producer: IVĂ NYI Marcell PrĂłbavezetĹ‘, asszisztens / Rehearsal Director and Assistant: SOĂ“S Erika KoreogrĂĄfus / Choreographed by BOZSIK Yvette

� The dance performance of the Yvette Bozsik Company is based on a dynamic mix of humour, grotesque, absurd, theatre, dance and acrobatics. The dancers in this piece depict well-known, typical characters who meet somewhere in space and time and then part ways. In the characters we can recognize our own peccability, our pitfalls, and experiencethe cheerful and melancholic moments of commedia dell’arte and silent films. We recall our childhood and youth, the most absurd moments of our travels. The performance was inspired by the films of Jacques Tati, but it is a dance theatre work based on the creators’ own childhood experiences, memories and impressions.

TĂĄmogatĂłk / Sponsored by: NKA, MMA, EMET

FotĂł/Photo: HAVASIÂ GĂĄbor

� A Bozsik Yvette Tårsulat tåncelőadåsa a humor, a groteszk, az abszurd, a színhåzi eszkÜzÜk, a tånc Ês az akrobatika dinamikus våltakozåsåra Êpßl. A darabban szereplő tåncmŹvÊszek jól felismerhető, tipikus karaktereket åbråzolnak, akik valahol egy időben Ês tÊrben talålkoznak Êletßkben előszÜr, majd elvålnak útjaik. A figuråkban felismerhetjßk sajåt esendősÊgßnket, bukdåcsolåsunkat, åtÊlhetjßk a commedia dell’arte Ês a nÊmafilmek vilågånak vidåm Ês melankolikus pillanatait. A Nyaralås címŹ előadåst rÊszben Jacques Tati filmjei inspiråltåk, de az alkotók sajåt gyerekkori ÊlmÊnyei, emlÊkei Ês benyomåsai alapjån szßletett tåncszínhåzi mŹ.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

csĂźtĂśrtĂśk 19:00


Tofu P. Potter

11

20 FehĂŠr Ferenc

54

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 40’

� Kedves Tofu P. Potter úr! ÖrÜmmel Êrtesítjßk, hogy Ön felvÊtelt nyert a Kutya MŹvÊszeti AkadÊmiåra. MellÊkelve talålja a szßksÊges kÜnyvek Ês felszerelÊsek liståjåt, amelyekre nem lesz szßksÊg, mivel a kutyånak csak az utasítåsokat kell kÜvetnie. A kikÊpzÊs azonnal kezdetÊt veszi. Sok szerencsÊt!

� Dear Mr. Tofu P. Potter, We are pleased to inform you that you have been accepted at the Dog Art Academy of Training. Please find enclosed a list of all necessary books and equipment that will not be needed because a dog only needs to follow the instructions. Training begins now. Good luck!

Tisztelettel, Madam Pettigrew IgazgatĂłhelyettes

Your Sincerely, Madam Pettigrew Deputy Headmistress

Szakmai konzultåns / Professional Consultant: SIMON Judit Zene / Music: FEHÉR Ferenc Ês mÊg sokan måsok Jelmez / Costumes: KUDRON Anna FÊnytervező / Lighting Designer: KOVà CSOVICS Dåvid Koreogråfus / Choreographed by FEHÉR Ferenc

Fotó/Photo: FEHÉR Ferenc

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

pĂŠntek 19:30


11

21

szombat 19:30

Az ĂłceĂĄn kincsei The Treasures of the Ocean indiai tĂĄncjĂĄtĂŠk / Indian Dance Play

Sivasakti KalĂĄnanda TĂĄncszĂ­nhĂĄz

56

Zene / Music: TĂ“TH Szabolcs SzĂśveg / Texts: PÉRI Benedek DĂ­szlet, kellĂŠk / Sets and props: OLDAL IstvĂĄn Jelmez / Costumes: CSEKĹ? Etelka KoreogrĂĄfia / Choreographed by SOMI Panni

� A long time ago, in the mythical times of India, the world was destroyed by the ocean; all its values were swept away and lost. The eternal rivals, the gods and demons lost everything they had possessed and became mortals. They have decided to churn the ocean to get their lost treasures back, including Amrita the beverage of immortality. Some of them succeeded and some of them failed. An Indian dance drama about an old though still current topic, a lesson to mortals before the ocean floods the world again and swallows its current values.

SOMI Panni – Fotó/Photo: KASZNER Nikolett

� Egyszer rÊgen, az indiai mitikus időkben elpusztult a vilåg. Az óceån elÜntÜtt mindent Ês az ÊrtÊkeket magåval ragadta. Az egymåssal rivalizåló „istenek� Ês „dÊmonok� nincstelenek lettek Ês egyszerŹ halandókkå våltak. EldÜntik, hogy kikÜpßlik az óceånt: vissza szeretnÊk szerezni belőle kincseiket, tÜbbek kÜzÜtt a halhatatlansåg italåt. Ez persze van, akinek sikerßl, van, akinek nem. Indiai tåncjåtÊk egy rÊgi, åm nagyon aktuålis tÊmåról, halandóknak tanulsågul, okuljanak belőle, mielőtt az óceån újra elårasztja a vilågot, elragadva annak mai ÊrtÊkeit.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 70’


SĂĄrkĂĄnymese Dragon Tale

11

22 Magyar Nemzeti TĂĄncegyĂźttes

vasĂĄrnap 11:00

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF, 1 700 HUF â?ł 50’

58

â?– The Hungarian National Dance Ensemble invites children on another adventure. In this tale the objects that come to life during the wanderings of the three outlaws, the dancing donkey, the witch and the invincible-looking three-headed dragon, the nice woodland elf and the kindly Oriental king and the beautiful princess, and also the greedy innkeeper and his covetous daughters all take us back to those edifying times when, through hard struggle, brains and persistent hard work, goodness was finally rewarded.

A mesÊt színpadra írta, dramaturg / Stage adaptation and dramaturgy by ZS. VINCZE Zsuzsa Zene / Music: SZABÓ Dåniel Ês a Magyar Nemzeti Tåncegyßttes zenekara Jelmeztervező / Costume Designer: ZS. VINCZE Zsuzsa Díszlettervező / Set Designer: TÓTH KåzmÊr Koreogråfusok / Choroegraphed by ZS. VINCZE Zsuzsa, ZSURà FSZKY Zoltån, APPELSHOFFER Jånos, Sà NTA Gergő Rendezte / Directed by ZS. VINCZE Zsuzsa, Harangozó-díjas, Êrdemes mŹvÊsz Ês ZSURà FSZKY Zoltån, Kossuth-díjas, kivåló mŹvÊsz

FotĂł/Photo: LUMIDANCE

� A Magyar Nemzeti Tåncegyßttes újabb kalandra hívja a gyermekeket: ismÊt a magyar nÊpmesÊink, nÊpzenÊnk Ês nÊptåncaink csodålatos vilågåba kalauzolja kÜzÜnsÊgÊt. A mesÊben a hårom szegÊnylegÊny, a „tåncoló csacsi�, a gonosz boszorkåny Ês a legyőzhetetlennek tŹnő håromfejŹ sårkåny, a kedves erdei manó Ês a szÊpsÊges Napkeleti-kirålykisasszony, valamint a pÊnzÊhes kocsmåros Ês kapzsi lånyai visszarepítenek bennßnket azokba a tanulsågos időkbe, amikor a jó (lehet, hogy nehÊz kßzdelmek årån), de Êsszel Ês kitartó munkåval vÊgßl elnyeri mÊltó jutalmåt. Ajånljuk vidåm mesÊnket kicsiknek Ês nagyoknak, mert hisszßk, hogy rÊgi ÊrtÊkeink ma is fontosak Ês ÊrvÊnyesek mindenki szåmåra! 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

VasĂĄrnapi tĂĄncmatinĂŠ bĂŠrlet 1.


11

22

vasĂĄrnap 19:30

Agora Gangaray Dance Company đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 40’

â?– Agora is the sacred communal space of the ancient Greeks. In Portuguese, it means “nowâ€?. For me, it is a sacred place where the faith, ideology, passion and hope of a community are united. A “sanctuaryâ€? where members of a group respect spiritual values and the laws of the universe, preserve nature and culture, hold their roots in dignity, living the present, but not forgetting the past. This long-standing value system meets the present, that is, now. This is my agora. Pure dance, composition of dimension rhythmic elegance. JĂłzsef HĂĄmor

60

Zene / Music: HĂ MOR JĂłzsef (Gangaray Experimental Music) FĂŠny / Lighting: HĂ MOR JĂłzsef Jelmez / Costumes: MADAY TĂ­mea Kinga KoreogrĂĄfus / Choreographed by HĂ MOR JĂłzsef TĂĄmogatĂłk: Nemzeti TĂĄncszĂ­nhĂĄz, COTEDA Nonprofit Kft, KortĂĄrs TĂĄncmĹąvĂŠszetĂŠrt AlapĂ­tvĂĄny, SĂ?N KulturĂĄlis KĂśzpont

Fotó/Photo: MÉSZà ROS Csaba

HĂĄmor JĂłzsef

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

� Az agora az ókori gÜrÜgÜk megszentelt kommunålis tere. Portugål nyelven a jelentÊse „most�. Szåmomra egy olyan szakrålis hely, ahol a kÜzÜssÊg hite, ideológiåja, szenvedÊlye Ês remÊnye egysÊgbe fonódik Üssze. Az a „szentÊly�, ahol a tårsulås tagjai tisztelik a spirituålis ÊrtÊkeket Ês az univerzum tÜrvÊnyeit, ahol óvjåk a termÊszetet Ês őrzik a kultúråt, nagy becsben tartjåk sajåt gyÜkereiket, megÊlve a jelent, de nem feledve a múltat. E rÊgmúlt ÊrtÊkrendszer talålkozåsa a jelennel, azaz a most-tal. Ez az Ên agoråm. Tiszta tånc, dimenziók komponålåsa, ritmizålt elegancia.


A SzĂŠl kapuja The Gate of Wind

11

23 Artus – Goda Gåbor Tårsulata

hÊtfő 19:00

62

� Szåmos kultúråban a SzÊl a vilågot Ês az embert mozgató erő metaforåja, mely Ünmaga sosem låtható, csak a hatåsåt ÊrzÊkeljßk. à ltala rezdßl, mozdul meg az anyagi vilåg, felÊbred, Êl, pusztul Ês megújul. A„SzÊl kapuja� maga az ember, egy åtjåró az anyagi vilåg Ês a szellemi tÊr kÜzÜtt. A SzÊl åtjårja, ÜsszekÜti ezeket a vilågokat, egyben megsemmisíti a hatårokat, Ês így mindenßtt jelen van. Hol keressßk gondolatainkat, ÊrzÊseinket? Az agyban? A szívben? A sejtjeinkben? Egymåsban? Kapcsolataink terÊben? Cselekedeteinkben? Az előadås mozgåsvilågåt a Tai Chi Chuan, a Shen Dao Kung Fu Ês az ezekből Êpítkező termÊszetes gesztusok ÜtvÜzete adja.

� The Gate of Wind is a passageway between the outside and the inside, between the world and the individual, between the material and the spiritual world. Wind passes through these worlds, connects and eliminates boundaries, and does not lead anywhere because it is present everywhere. In many cultures, wind is a metaphor for the force that moves the world and man; it is something invisible that is perceived only through its effects. It stirs the physical world into motion, awakens it, destroys it, and makes it regenerate itself. The production relies on movements drawn from Tai Chi Chuan, Shen Dao Kung Fu, and natural gestures derived from these.

TĂŠr / Space: SEBESTÉNY Ferenc, GODA GĂĄbor ZeneszerzĹ‘ / Composed by PHILIPP GyĂśrgy SzĂśvegek / Texts by FODOR Ă kos, GODA GĂĄbor, KRASZNAHORKAI LĂĄszlĂł, SENECA, A.A. MILNE JelmeztervezĹ‘ / Costume Designers: LĹ?RINCZ Kriszta, BODĂ“CZKY Antal KreatĂ­v technika / Creative Technicians: PAPP GĂĄbor, HAJDU GĂĄspĂĄr FĂŠnytervezĹ‘, alkotĂł munkatĂĄrs / Lighting Designer and Co-creator: KOCSIS GĂĄbor AlkotĂł munkatĂĄrsak / Co-creators: NAGY Eszter, Zahra FULADVAND

Produkciós asszisztens / Production Assistant: FAZEKAS Anna Produkciós vezető / Production Director: HODOVà N Margit KßlÜn kÜszÜnet / Special thanks to HAVASI Andrås, Tai Chi Chuan Ês Shen DAO Kung Fu mesternek Rendező-koreogråfus / Directed and choreographed by GODA Gåbor Az előadås az Artus – Goda Gåbor Tårsulata Ês a Nemzeti Tåncszínhåz kÜzÜs produkciója. Tåmogató: Budapesti Tavaszi Fesztivål

BAKÓ Tamås – Fotó/Photo: DUSA Gåbor

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

đ&#x;ŽŤ 3 500 HUF, 3 000 HUF â?ł 70’


NapszÊdítő / Sundaze

11

25 Magyar Nemzeti TĂĄncegyĂźttes TĂĄnckĂśltemĂŠny / Dance Poeme

đ&#x;ŽŤ 3 400 HUF, 2 900 HUF â?ł 60’

64

Zene / Music: KELEMEN Låszló Zenei szerkesztők / Musical Editors: PAPP Istvån Gåzsa, SZABÓ Dåniel Énekes szóliståk / Vocalists: EREDICS-FEKETE Zsuzsanna, APPELSHOFFER Jånos, SZABÓ Dåniel A matyó tåncanyagot betanítottåk / Matyó dance taught by à GFALVI GyÜrgy Ês LÉVAY Andrea m.v Tåncos asszisztensek / Dance Assistants: APPELSHOFFER Jånos, RÉMI Tßnde, Sà NTA Gergő, TOMPA Attila, TÓKOS Attila, VALACH Gåbor, Zà MBÓ Istvån Koreogråfusok / Choreographed by ZS. VINCZE Zsuzsa, ZSURà FSZKY Zoltån Díszlet / Sets: TÓTH KåzmÊr Szcenika / Scenery: KOVà CS Gerzson PÊter Jelmez / Costumes: ZS. VINCZE Zsuzsa Rendező / Directed by ZSURà FSZKY Zoltån Kossuth-díjas, kivåló mŹvÊsz

� Researching original authentic folklore and putting it on stage is notforeign to the ars poetica of the dancers of the Hungarian National Dance Ensemble. The choreographers, dancers and musicians consider the understanding and interpreting of our traditions the basis of their creative work. They invite the audience for a journey so that they can “re-explore� the beautiful clothing of our folk traditions, the enchanting melodies of our folk music and the inimitable virtuosity of our folk dances.

Sà NTA-B�RÓ Anna – Fotó/Photo: LUMIDANCE

� A magyar nÊptånc, a FÜlszållott a påva címŹ televíziós mŹsornak kÜszÜnhetően ismÊt nagy nÊpszerŹsÊgnek Ürvend. A Magyar Nemzeti Tåncegyßttes mŹvÊszei alkotó munkåjuk alapjånak tekintettÊk az eredeti tåncÊs zenei hagyomånyaink megismerÊsÊt Ês bemutatåsåt. MŹsorukkal olyan utazåsra hívnak minket, amelynek sorån újra „felfedezhetjßk� nÊpmŹvÊszetßnk ragyogó viseleteit, nÊpzenÊnk elbŹvÜlő dallamait Ês tåncaink utånozhatatlan virtuozitåsåt.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

szerda 19:00


11

28

szombat 16:30

Kucok – jåtssz velßnk mesÊt / Nookville – Let’s Play Fairy Tales Interaktív meseszínhåz óvodåsoknak Interactive Theatre for Pre-schoolers

TĂźnet EgyĂźttes

66

� Milyen is egy kucok? Baråtsågos rejtekhely, ahova behúzódva a fantåzia hatårtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, vagyis a kivåló jazz muzsikusokkal kiegÊszßlt Tßnet Egyßttes, a gyerekek segítsÊgÊt kÊrik az elveszett kirålylåny felkutatåsåban Ês az Êjszaka lidÊrceinek elŹzÊsÊben. Az úton a kis kalandorok talålkozhatnak az egyszemŹ óriåssal, a rozsdås robottal vagy a lila hangyåsszal. A jåtÊk, a tånc Ês a zene rÊszesei lesznek, mikÜzben ők maguk is mesehőssÊ vålnak. Kucokfalvi időben mÊrve a reggeltől måsnap reggelig tartó mågikus úton a kicsik sajåt hangja, teste Ês mozdulatai lesznek a tÜrtÊnet, a zene vagy akår a szereplők mozgatói. EkÜzben ők maguk is szabadon jåtszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek kÊpessÊgeik hatårtalansågåval. A Kucok egy színhåzi előadås Ês egy kreatív mozgåsos-zenÊs foglalkozås keverÊke, amely 3-7 Êves kor kÜzÜtt ajånlott.

� What is a nook like? It’s an inviting hiding place where you can withdraw from the world to let your imagination run wild; a den full of secrets. The inhabitants of Nookville, i.e. The Symptoms joined by some excellent jazz musicians, ask the children for their assistance with finding a lost princess and driving away the demons of the night. Along the way, the little adventurers meet the one-eyed giant, the rusty robot and the purple ant-eater, amongst others. They become part of the play, the dancing and the music, while becoming fairy-tale heroes themselves. The magical journey lasts from one morning until the next in Nookville time, during which the voices, the bodies and the movements of the little ones move the story, the music and the characters forwards. Nookville is a mixture of a theatrical performance and a creative dance and music lesson, recommended for 3 to 7 year-olds.

Zene / Music: à GOSTON BÊla / Và CZI Dåniel, RUBIK Ernő Zoltån Jelmez / Costumes: Andrea HAAMER SzÜveg / Text by PEER Krisztiån

Hang Ês fÊny / Sound and lighting: SZABON Balåzs / MAJOR Måtyås KßlÜn kÜszÜnet / Special thanks to SZIRTES Attila Rendező / Directed by SZABÓ RÊka

Fotó/Photo: MÉSZà ROS Csaba

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

đ&#x;ŽŤ 1 800 HUF, 1 600 HUF â?ł 60’


11

29

vasĂĄrnap 11:00

Holle anyĂł / Aunt Holle Egy felvonĂĄsos tĂĄncjĂĄtĂŠk gyerekeknek One Act Dance Play for Children

Budapest TĂĄncszĂ­nhĂĄz

Díszlet Ês jelmez / Sets and Costumes: MOLNà R Zsuzsa Koreogråfus-rendező / Directed and choreohraphed by FÖLDI BÊla

68

� “Once upon atime, there was a widow who had two daughters. One of them was beautiful and industrious, and the other ugly and idle. The widow was much fonder of the ugly and idle daughter, because she was her own daughter. The stepdaughter had to do all the work, she was a veritable Cinderella. She spent allher days sitting by the well, spinning and spinning until her fingers started to bleed.� A tale by the Brothers Grimm about virtues and justice, expressed in the language of artistic dance.

FotĂł/Photo: DUSA GĂĄbor

� „Élt egyszer egy Üzvegyasszony, annak volt kÊt lånya: az egyik szÊp Ês szorgos, a måsik csúnya Ês lusta. Az Üzvegy sokkal jobban szerette a csúnya luståt, mert az Êdeslånya volt. Minden munkåt a måsiknak kellett vÊgeznie, az volt a Hamupipőke a håzban. Ott ßlt szegÊny napestig a kút mellett az úton, Ês font, egyre font, míg csak a vÊr ki nem serkent az ujjåból.� A Grimm testvÊrek kedves Ês tanulsågos mesÊje emberi erÊnyekről Ês az igazsågról szól, amelyben mindnyåjan bízunk.

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Nagyterem

đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF, 1 700 HUF â?ł 50’


PREMIER

Footmarks

11

30 Badora TĂĄrsulat đ&#x;ŽŤ 2 000 HUF â?ł 20’+40’

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

> NEMZETI Tà NCSZ�NHà Z – Kisterem

� A Badora Tårsulat új bemutatója kÊt fiatal koreogråfus „låbnyoma�, akiknek egyÊni alkotåsai kßlÜnleges pårhuzamokat teremtenek az est folyamån. MindkÊt alkotås kÜzÊppontjåba a szÊlsősÊges emberi viselkedÊs Ês annak a kÜzÜssÊgre való hatåsa kerßlt. Az egyÊnek tßkÜrkÊpet ållítanak egymåsnak, amiben mindenki a megoldåsra vågyakozik. à m olykor nem maga a megoldås jelenti a megnyugvåst, hanem a felismerÊs, hogy nem egyedßl lÊtezßnk ilyen problÊmåkkal.

KĂœLĂ–N / SEPARATE Zene / Music: montĂĄzs FĂŠny / Lighting: KATONKA ZoltĂĄn KoreogrĂĄfus / Choreographed by NAGY Nikolett FEED BACK Zene / Music: montĂĄzs FĂŠny / Lighting: KATONKA ZoltĂĄn KoreogrĂĄfus / Choreographed by SZĹ?LLĹ?SI Krisztina MĹąvĂŠszeti vezetĹ‘ / Artistic Director: BARTA DĂłra

70

� The new performances by the Badora Dance Company are footprints of two young choreographers. Their creations draw parallels throughout the evening, focusing on the extreme human behaviour and its impact on the community. Individuals set a mirror image of each other where everyone desires a solution. However, sometimes it is not the solution itself that is conforming, but the realization that we are not alone with our problems.

FotĂł/Photo: Alexandr KORCHAGIN

hÊtfő 19:00


Korhatár: 0–3 év

Ringató

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

foglalkozás

november 6. péntek 10:30 november 13. péntek 10:30 november 20. péntek 10:30 november 28. szombat 10:30 – Apukákat is várjuk!


moldvai és gyimesi gyermektáncház Sándor Ildikó vezetésével Budapest egyik legrégebb óta működő gyermektáncháza új helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban! Vasárnaponként 10.00-tól 11.30-ig várjuk a táncos lábú, dalos kedvű kicsinyeket szüleikkel, nagyszüleikkel. A programban moldvai és gyimesi népzene és néptáncok, énekes népi játékok, népmesék, a legkisebbek számára ölbeli játékok. Az esztendő menetét mondókákkal, a népszokások megelevenítésével követjük. Ajánlott életkor: 1–7 év | Jegyár: 2 éves kortól 600 forint/fő Jegyekről bővebben információt jegyértékesítő kollégáinknál kaphatnak a (+36 1) 434 5900 vagy a 06 80 10 44 55 zöld számon.


Program: 2020. november 13. péntek, 9.00–13.00 Alkotás, Inklúzió, Tánc, Lelki akadálymentesítés Foglalkozásvezetők: Barkó Tamás, Farkas Dorka, Kálmán Ferenc és Mészöly Andrea (ArtMan Egyesület) 2020. november 14. szombat, 9.00–13.00 Kiállás - társadalmi koreográfiák és művészeti aktivizmus Foglalkozásvezetők: Szemessy Kinga, Végh Anna Panni, Ván Janka 2020. november 28. szombat, 14.00–18.00 A mozgásimprovizáció pedagógiája Foglalkozásvezető: Grecsó Zoltán, közreműködnek a Willany Leó Improvizációs Táncszínház alkotó-előadói: Rácz Réka és Lukács Levente 2020. november 29. vasárnap, 11.00–15.00 Mozgás és Rituálé Foglalkozásvezetők: Borsos Luca és Luiza Moraes

Helyszín: Nemzeti Táncszínház A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött. (A workshopok egyes alkalmaira külön-külön is lehet jelentkezni, amennyiben az egy alkalom maximális 20 fő létszáma engedi) Öltözék: kényelmes, „akadálymentes” ruha, váltó cipő vagy vastagabb zokni, maszk Információ, regisztráció: Varga Nikoletta +36 30 815 3580 varga.nikoletta@tancszinhaz.hu A négy alkalmas workshop sorozat a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Program támogatásával valósul meg.


TEST NEVELÉS A tánc.művészet.pedagógia.

négy alkalmas workshop-sorozat célja az Imre Zoltán Program által támogatott Tánc Színház Nevelés konferencia folytatása, ahol a résztvevők ezúttal a táncszínházi nevelési tevékenységekben is megjelenő, érzékenyítő foglalkozásokkal, különféle testtudatossággal összefüggő, a művészeti nevelésben is jól használható mozgásos eszköztárakkal, módszerekkel ismerkedhetnek meg. Várunk mindenkit, aki a téma iránt érdeklődik, pedagógusokat, táncművészeket, színházi neveléssel foglalkozó szakembereket.


FÓKUSZBAN A

SZEGEDI KORTÁRS BALETT

2021. január 8. péntek, 19.00 Szegedi Kortárs Balett: Blue

/// Az előadás után beszélgetés Juronics Tamással

2021. február 5. péntek, 19.00 Szegedi Kortárs Balett: The Black Paintings /// Az előadás után beszélgetés Juronics Tamással

2021. április 9. péntek, 19.00 Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza /// Az előadás után beszélgetés Juronics Tamással


www.tancszinhaz.hu

đ&#x;ŽŤ

JegyinformĂĄciĂł / Ticket information:

a NEMZETI TĂ NCSZĂ?NHĂ Z ÉRTÉKESĂ?TÉSI CSOPORTJĂ NĂ L  Telefon: +36 1 434 59 00 nyitva: minden nap 13.00 – 18.00, elĹ‘adĂĄs napokon az elĹ‘adĂĄs kezdetĂŠig DĂŠlelĹ‘tti elĹ‘adĂĄs esetĂŠn pĂŠnztĂĄrnyitĂĄs az elĹ‘adĂĄs kezdete elĹ‘tt 1 ĂłrĂĄval. az ALLEE BEVĂ SĂ RLĂ“KĂ–ZPONTBAN („KultĂşrszigetâ€? a mĂĄsodik emeleten)

 1117 Budapest, OktĂłber 23. utca 8–10. Telefon: +36 30 815 3573 nyitva: kedd–szombat 10.00–18.00, vasĂĄrnap, hĂŠtfĹ‘ zĂĄrva a MĂœPĂ BAN

 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., Telefon: +36 1 555 3300

A jårvånyßgyi helyzetre való tekintettel a håz előadåsnapokon az első előadås előtt måsfÊl óråval nyit ki, a szemÊlyes jegyvåsårlås ettől az időponttól, kizårólag az aznapi előadås(ok)ra lehetsÊges. Az Êpßlet az aznapi utolsó előadås utån legkÊsőbb 1 óråval bezår. az INTERTICKET ORSZà GOS Hà LÓZATà N Online jegyrendelÊs: www.tancszinhaz.hu, www.interticket.hu Telefonos jegyÊrtÊkesítÊs bankkårtyåval: +36 1 266 0000

Valamint az ismert jegyirodåkban.

ÉrtÊkesítÊsi pontjainkon elfogadunk bankkårtyåt, SzÊp Kårtyåt (K&H, MKB, Ês OTP) Ês ErzsÊbet kårtyåt, valamint Ticket Edenred (AjåndÊk, Kultúra Ês Sport) utalvånyt Ês kårtyåt.


ElĹ‘adĂłhelyeink / Performing venues NEMZETI TĂ NCSZĂ?NHĂ Z ¡ Nagyterem  1024 Budapest, Kis RĂłkus u. 16-20. BefogadĂłkĂŠpessĂŠg / Capacity: 368 đ&#x;‘¤ NEMZETI TĂ NCSZĂ?NHĂ Z ¡ Kisterem

 1024 Budapest, Kis RĂłkus u. 16-20. BefogadĂłkĂŠpessĂŠg / Capacity: 120 đ&#x;‘¤ NEMZETI TĂ NCSZĂ?NHĂ Z ¡ Kamaraterem  1024 Budapest, Kis RĂłkus u. 16-20. NEMZETI TĂ NCSZĂ?NHĂ Z ¡ ElĹ‘tĂŠr  1024 Budapest, Kis RĂłkus u. 16-20. MĂœPA ¡ FesztivĂĄl SzĂ­nhĂĄz  1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. BefogadĂłkĂŠpessĂŠg / Capacity: 405 đ&#x;‘¤

FenntartĂł / Proprietor:

Partnerek / Partners:

TĂĄmogatĂłk / Supporters:


www.tancszinhaz.hu

Nemzeti Tåncszínhåz Nonprofit Kft. / National Dance Theatre Nonprofit Ltd. 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16–20. 1536 Budapest Pf. 284 ÉrtÊkesítÊsi csoport / Box Office: (+36 1) 434 59 00 (új szåm / new number) ZÜldszåm / Toll free number: 06 80 10 44 55

➢ info@tancszinhaz.hu � www.tancszinhaz.hu Keressen minket! / Follow Us Jelmagyaråzat / Legend: időtartam / duration jegyår / ticket price akadålymentes / Accessibility

â?ł

đ&#x;ŽŤ

a Nemzeti Tåncszínhåz 2020. novemberi havi programfßzete Kiadja: a Nemzeti Tåncszínhåz Nonprofit Kft., Borító / Cover: FODOR Zoltån – Fotó/Photo: KASZNER Nikolett Felelős kiadó: ERTL PÊter, Felelős szerkesztő: HÓBOR Helga, Vezető grafikus: SZEGI Amondó, Lektor: KRISKOVICS-DUDà S Éva, Korrektorok: Pà LFFY Mariann Ês Pà LINKà S Edit, Grafikus: HAVASI Gåbor Layout: Nemzeti Tåncszínhåz | Nyomdai kivitelezÊs: Ipress Center CE Zrt. MegjelenÊs: 2020. október – 10 000 pÊldånyban


www.eisberg.hu

EGÉSZSÉGES HARMÓNIA


2020. november 28. szombat, 20.00–22.00 Nemzeti Táncszínház – Előtér


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Tánc 2020 november by Nemzeti Tancszinhaz - Issuu