__MAIN_TEXT__

Page 1

2020. január 22. SZOLNOK ÉS TÉRSÉGE Szuperinfó online hirdetésfeladás: www.szuperinfo2007.hu

XXXI/4.


programajánló

2

Hídavatás Szolnokon

KILENC ÉVE, 2011. január 21-én volt a Tiszavirág híd ünnepélyes átadása Szolnokon. Az alkalomból kétezres tömeg gyűlt össze az első világháborús emlékműnél a 15 órakor kezdődő ünnepségre, ahol Németh Miklós, a Közgép Zrt. elnöke, Szalay Ferenc polgármester, dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese és dr. Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár mondtak beszédet.

A hidat Beer Miklós váci püspök szentelte fel, a hídon söröshordót gurítottak át, a híd tervezői és építői díszoklevelet és egy ezüstérmét vehettek át az akkor 16 éves Tisza Virágtól, fellépett a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola leánykórusa és a Légierő Zenekar Szolnok. 17 órakor tűzijátékkal ünnepelték a hidat, az átkelők pedig elvihettek egy-egy darabot a hídavató szalagból. Forrás: iszolnok

2020. január 22.


2020. január 22.

egészség - életmód

szolnok@ szuperinfo.hu

3


4

2020. januรกr 22.


5

2020. január 22.

APRÓHIRDETÉSI KUPON LEHETŐSÉGE VAN HIRDETÉSÉT FELADNI POSTÁN! A következőt kell tenni: 1. Írja le a hirdetés szövegét nyomtatott betűvel 2. A kivágott hirdetési kupont és a befizetésről szóló feladóvényt, vagy annak másolatát tegye borítékba és küldje el címünkre. 3. Hirdetését a beérkezést követő tárgyhéten megjelentetjük.

Név:.......................................................... Cím: ........................................................................ Rovat: ............................................................ Szöveg:

Lakossági apró esetén: 120 Ft/szó

Üzleti apró esetén:

240 Ft/szó

Az apróhirdetés díját postautalványon az alábbi címre kérjük befizetni: SzuperInfó 2007 kft., 5001 Szolnok, kossuth tér 10/A


6

2020. január 22.

Apró INGATLAN LAKÁS ZÖLDKÁRTYA ENERGETIKAI minőségtanúsítvány ingatlanok eladásához kötelező! 06/20-372-4030. ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁST (garzon) SZOLNOKON, családi okok miatt nagyobbra cserélném (2 vagy 2+1 szobásra) T: 06-70/616-1296, 0670/616-1339. RÁKÓCZIFALVÁN családi ház eladó! Vasvári P. u. 53. I.á.: 8,5 MFt Tel.: 0630/482-6358

TELJES KÖRÛ LAKÁSFELÚJÍTÁST, gipszkartonozást, burkolást, hőszigetelést, kerítésépítést vállalunk. Gyors határidõvel! Tel.: 0670/634-4279

PUSKÁS Tivadar Krt.-on első emeleti , kétszobás, erkélyes lakás eladó.Érd.: 06-70/247-2937 JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖN családi ház melléképülettel eladó. Tel.: 0657/456-455;06-70/202-8011 SZOLNOKON a Kisfaludy utcában, 2000-ben épült társasházban eladó egy 2. emeleti 53 nm-es, egyedi gázközponti fűtésű lakás udvari garázzsal és lomtárolóval. Irányár: 18,5 millió Ft. Érdeklődni: 06-20/9538112 SZOLNOKON, a Széchenyi lakótelepen 55 nm-es étkezős, tehermentes lakás eladó. Irányár: 13 M. Tel.: 06-30/395-4672 SZOLNOK Széchenyin 2 szoba+étkezős lakás eladó. Irányár: 12,5 M Ft. Tel.:06-20/958-8786 SZAJOL, Újtelepen a Nefelejcs utcában 70 nm-es, 3 szobás, részben felújított családi ház eladó. I.ár 12,5 M Ft. T: 06-20/4343-199. SZOLNOKON a Bacsó B. utcában III. emeleti, teljesen felújított, 2 szoba étkezős, Zagyvára néző, nagy erkélyes lakás eladó. Iár:12,9 M Ft. T: 0620/4343-199. AMENNYIBEN eladó INGATLANJÁRA kevés érdeklődője van. Hívjon bizalommal! 06-20/443 52 77. KERESEK Szolnok és vonzáskörzetében eladó ingatlanokat ügyfeleim részére T: 06-20/4343 199. DEVIZAHITELLEL terhelt, árveréses, végre hajtásos ingatlanokat keresek értékesítésre. T: 06-20/4343 199. SZOLNOKON, a Jubileum téren 1 szobás panelprogramos lakás eladó. 10,9 MFt. É: 06-70/328-5770. SZOLNOKON a Puskás Tivadar Krt.-on ELADÓ egy 2 szobás, 56 nm-es földszinti lakás. T: 06-30/545 22 92. ÁRON ALUL ELADÓ! GyulaGyulaváriban 3 szoba+ nappalis családi ház 13.99 M Ft 70/328-5770. GARÁZS

GARÁZS

SZOLNOKON a Sebestény Gy. krt-on, 16 nm-es teremgarázs hosszú távra kiadó. Bérleti díj/30.000 Ft/hó. Tel: 06-20/4343-199. 16 nm-es GARÁZS Szolnok gőzhajó úton eladó. Vízzel, villannyal, teljes pincével. I.ár: 4.050.000 Ft. Tel.: 0620/390-4725 SZOLNOKON 30 nm-es garázs kiadó. Tel.:06-30/414-7429 BÉRLET

BÉRLET

DEBRECENBEN diáklánynak szoba kiadó albérletbe. 06-70/249-4452.

SZOLNOKON, Kossuth téren lakás kiadó 85.000/hó +rezsi. Tel.:0630/398-1854 SZOBA KONYHA, bútorozva kiadó. Tel.:06-30/748-7621 GÉPJÁRMŰ GÉPJÁRMŰ MINDENFÉLE autót felvásárolunk 50.000.500.000.-Ft.-ig lejárt műszakisat is. Azonnali készpénzfizetéssel, adás-vételi szerződéssel. Hívjon, bizalommal. 06/30-3700-340 RÉGI MOTOROKAT keresek! Simson, Mz, Etz, Jawa..stb. Tel.: 06-20/5725142. FORGALOMBÓL KIVONT Ikarus 256,350,365-ös típusú autóbusz eladó, akár bontásra is. Tel.:0620/807-7888 Panoráma Tourist Kft. HASZNÁLT AUTÓJÁT, tehergépkocsiját készpénzért megveszem. Üzemképtelen, papír nélkül is lehet. Ha kell, házhoz megyek. 06-20/9109361, 06-20/280-9747 KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom. Tel.:06-30/421-8575,06-70/424-78-20, 06-70/6325836.

SZAKKÉPESÍTÉSSEL idősgondozást vállalok! Tel.: 06-70/663-6205 ÁLLAT

ÁLLAT

HIDEGBURKOLÁS 06-20/530-21-88. SZOBAFESTÉST 70/264-5276

KEVERÉK, középtermetű, barna chipes kutya, ingyen elvihető. Érd.: 06-30/3270-740

REDÕNY KLINIKA! Leszakadt redőnyök, reluxák javítása és újak készítése. 06-30/832-7025, 0620/299-2233

SZÉP CICÁK ingyen elvihetők. Tel.:0656/410-605

SZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÁS VESZÉLYES FÁK eltávolítását, fagallyazást, fakivételt gyökerestől, elgazosodott területek letisztítását, GYÜMÖLCSFÁK SZAKSZERŰ METSZÉSÉT vállaljuk. Tel.: 06-20/9515859 TUSKÓMARÓ géppel tuskómarást vállalunk, szűk, nehezen megközelíthető helyeken is. Tel.: 0620/9515859 KERTÉPÍTÉST, gyepszőnyegterítést, kerti tavak kialakítását, növények beültetését- beszerzéssel, automata öntözőrendszerek kiépítését vállaljuk. Tel: 06-20/951-5859.

AUTÓFELVÁSÁRLÁS. Tel.: 06-20/2469489 AUTÓBONTÓBA VÁSÁROLOK keletinyugati autókat 5-30 Ft/kg áron, elszállítással. 0630/219-2182

AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is! 06-20/4019363.

VEGYES/EGYÉBVEGYES

GYÓGYPEDIKŰR, házhoz megyek! Érd.: 06-30/910-70-59.

FIGYELEM! AKCIÓS farsangi jelmez és kellékvásár Szolnokon, Széchenyi lakótelepi piac( Széchenyi KRT. 127.) mögötti DÁVID JELMEZ szaküzletben! Óriási választékunk: bölcsis, ovis, iskolás és felnőtt méretű jelmezekből! Nyitva: Mindennap: 918 óráig. Olcsó árak, óriási választék! Facebook: Dávid Jelmez Szaküzlet

ÁGDARÁLÁS 06/20-310-9837.

180-200 kg hízó hasítva eladó. Tel.: 06-70/709-8178

FAVÁGÁS, ALPINTECHNIKÁVAL. Faápolás fűkaszálás, bozótirtás. 06/20310-9837.

MINDEN, AMI EZÜST. ARANYMŰVES MŰHELY ANTIKVITÁS ÜZLET. Felvásárlásunk folyamatos a megyében, legmagasabb áron. Dísztárgyaktól, az ezüstig, javíthatatlan ezüst ékszert, régi pénzeket, kitüntetéseket, forgalomból kivont 200.-Ft.-osokat is! Régi pénzek ingyenes szakértése. Aranyműves műhely Szolnok, Magyar út 10. (Szapáry úti, nagy OTP parkoló mögötti utca.) Szombaton is nyitva.

VESZÉLYES fák kivágását, gallyazását, fakivételt gyökerestől vállaljuk, alpintechnikával is.Tel. : 0630/277-6207

TETŐJAVÍTÁST, kőművesmunkákat, kúpcserpék kenést illetve bármilyen házkörüli munkát vállalunk. Tel.: 0630/409-2613 TELJESKÖRŰ LAKÁSFELÚJÍTÁST VÁLLALUNK (Külső-belső festést, színezést, szigetelés, dryvithálózást, vakolást, falazást, ajtó-ablak cserét, falak átalakítását; süllyedt, repedezett vizes, penészes falak felújítását; kertépítést, betonozást, térkövezést stb.) ingyenes felméréssel. Tökéletes munka. Tel.:0670/626-8447 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Tel.: 06-20/961-9874 HIDEG BURKOLÁST vállalok. Bontással sitt elszállítással, kádzuhanyzó falazással. Tell:06-30/3948408

vállalok.

Tel:06-

AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is! 06-20/4019363. ÁGDARÁLÁST vállalunk. Tel.: 0630/433-2605 06-70/703-0116 TETŐFELÚJÍTÁS, bádogos régi tetőjavítás cseréplemezzel, ereszcsatornázást vállalunk, akciósan. Elérhetőség:06-70/583-6465, 0630/893-7418 ARANYMŰVES MŰHELY, MINDEN, AMI ARANY! Profi színvonalon bármilyen ékszertípus KÉSZÍTÉSE EXTRA NAGY ÉS KISMÉRETEKRE IS! Csak nálunk szinte láthatatlan LÉZERES JAVÍTÁS a régi árakon garanciával. ARANY FELVÁSÁRLÁS egész évben folyamatosan a megyében a legmagasabb áron! Örökölt, vagy bizonytalan? Ingyenes igazságügyi szakértés. Helyszín: Aranyműves műhely Szolnok, Magyar út 10. (Szapáry úti, nagy OTP parkoló mögött, Államkincstár mellett.) Szombaton is nyitva. Ágdarálást vállalunk. Tel.:0630/4332-605; 06-70/703-0116 VESZÉLYES fák kivágását, gallyazását, fakivételt gyökerestől vállaljuk, alpintechnikával is. T: 0630/431-0084 VÍZVEZETÉKFŰTÉSSZERELÉS. Készülékek, mosdók, mosogatók, csapok, WC-ék, tartályok cseréje, javítása. Mosó- mosogatógépek bekötése, CSŐTÖRÉSEK, ÁZÁSOK ELHÁRÍTÁSA. Új vízvezetékek kiépítése. 20éves tapasztalattal, garanciával. TÁLAS GÁBOR 06/30350-8009. LAKATOS, bádogosmunkák, zárak, ajtók, erkélytetők. T: 06-30/455 7166. LOMTALANÍTÁST vállalunk ingyen. Tel.: 06-20/246-9489 GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, gáz-, víz-, fűtésszerelés! 06-30/911-1750

VÍZ-, gáz-, fűtésszerelési munkát vállalok! 06-30/951-3861. KÖLTÖZTETÉS, árufuvarozás. Tel.: 06-70/3392897 IRODÁK, Lakások teljeskörű takarítása Szolnokon Számlaképesen. Tel.: 06-30/4086868 SORSELEMZÉS, életút-mutatás! Máté Andrea várja kedves vendégeit szolnoki irodájában! Tel: 70/266-7065. VÁLLALOK fürdőszobák felújítását és egyéb csőhálózatok szerelését. Tel.: 06-30/222-4502 REDŐNY DOKTOR! Redőnyök javítása, újak készítése, garanciával. Hétvégén is. 06-20/299-2233, 0670/287-7851

ADÁS - VÉTEL ADÁS-VÉTEL HASZNÁLT 4 kerekű elektromoped eladó. Tel.: 06-20/969-8754 LAKATOS-, bádogos- és esztergagépeket vásárolunk. Tel.: 0670/624-5475 KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. Tel.:0620/316-3220 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.:06-30/467-4542 ELADÓ alumíniumkonténer (felújítandó). Irányár: 200.000 Ft. Tel.:0630/328-3201. HAGYATÉK ÉS RÉGISÉG felvásárlás magas áron. Tel.: : 06-70-/324-3961 KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, CD-ket, kazettákat, retro tárgyakat gyűjtő vásárolna. Tel.:0630/213-2989

TÁRSKERESÉS TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS; minden korosztálynak! 06-30/355-2039 175/90 70 ÉVES úr keresi társát komoly, nem dohányzó és italozó szolnoki hölgy személyében. Kalandorok kíméljenek. Tel.:0630/652-3046 73 éves özvegy férfi vagyok és komoly kapcsolatra társat keresek. Tel.: 06-70/665-3513 OKTATÁS

OKTATÁS

ANGOL nyelvoktatás Szolnokon! Tel.: 06-70/293-1507 MATEMATIKÁBÓL középiskolás segítő korrepetálása. Szolnok Tel.: 06-20/537-2594


KÉZÁPOLÓ-MŰKÖRÖMÉPÍTŐ és LÁBÁPOLÓ képzés indul JANUÁRBAN Szolnokon. Perfect Nails anyagokkal. Ny. szám: Nail&Beauty Academy Kft. E-001445/2016/A001 Kézápoló és műkörömépítő E-001445/2016/A002 Lábápoló Érd: 06-70/388-1856, 0620/495-7969 NYELVI KÉPZÉSI LEHETŐSÉG, akár NYELVVIZSGÁIG Online. Ingyenes próbaóra lehetőség, Szolnok Jubileum tér 4. Erőssége a beszédcentrikus képzés, akár a hét minden napján, nagyon kedvező áron részletfizetési lehetőséggel, továbbá feltételekhez kötött pénz visszafizetési lehetőséggel. Kérjen bemutató videót! Érdeklődni +36-20886 4887, a Fordítóirodában munkanapokon 9 – 13 óráig vagy emailban: jnk.szolnok@gmail.com email címen.

ÁLLÁSBÖRZE

GYÁRTÁS ELŐKÉSZÍTŐ, rendelés felvevő kollégát keresünk, műszaki vénával. Fiatalos környezet. Kiemelt munkabér. Jel: hungaryhora@gmail.com Hora Kft. TELJES ÉS RÉSZMUNKAIDÕBEN fodrászokat keresünk Ceglédre és Szolnokra az Expressz Fodrászatba! Jelentkezni: +36 30 951 2421

„A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM felhívja a külföldi munkára jelentkezők figyelmét, hogy saját érdekeik védelmében minden esetben előzetesen ellenőrizzék a hirdetések valós tartalmát, a munkaügyi központoknál tájékozódjanak, hogy bejegyzett magán-munkaközvetítőről van-e szó, a munkaközvetítőnek ne adjanak pénzt, és a munkaszerződést csak akkor írják alá, ha a tartalmát megértették és elfogadják!”

ÁDR-ES TARTÁLYOS GÉPKOCSI VEZETÕT keresek, bitumen és vegyianyag szállításra, belföldön és nemzetközi munkákra. Jelentkezni: 06-30/257-7045, (Szakács Sándor e.v.) CÉGCSOPORTUNK KERES Ausztriába gyakorlott, csőszerelőket (izometria és koordinátarajz olvasási tudással AVI heftelési tudással), AVI hegesztőket, AVI-Orbitalhegesztőket (érvényes FM5-ös minősítéssel), VT2 minőségellenőröket. NEMET NYELV SZÜKSEGES, kollektívszerződéssel, bérezés alkalmazottként. Jelentkezésüket emailen várjuk office@examont.eu, tel.sz.: +4369913771999 (Eurojobs) NAPI 8 ÓRÁS, folyamatos ÉJSZAKÁS GÉPMOSÓ MUNKAKÖRBE keresünk munkatársakat SZOLNOKI munkavégzésre! HAVI BRUTTÓ JÖVEDELEM 330.000 FT. + HÉTVÉGI JUTTATÁS! Érdeklődjön a +36202117001-es telefonszámon 12:00-17:00 között! Nagy Cleaning Kft.

ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLÁST KÍNÁL

HR-es gyakorlattal rendelkező kollégát keresek – vezető és asszisztensi pozicióba. hungaryhora@ gmail.com Hora Kft.

7

TÓSZEGI telephelyű üzembe(Szolnokról, Zagyvarékasról, Újszászról, Szászberekről) felveszünk női, férfi betanított dolgozót, állandó éjszakai és két műszakos 8 órás munkarendbe, kiemelt bérezéssel. Tel.: 06-30/719-9923 Czapcsa Labeling Kft.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBE keresünk gépkezelésre és minőségellenőrzésre betanított dolgozókat. Tel.: 06-30/362-4338 Quality Job Kft. ÜZEMVEZETŐ HELYETTES kollégát keres az Aranyablak Kft. Újszilvási gyártóüzemébe. Tel.:+36- 20/ 260 77 40 RÁKOCZIFALVA, SZANDASZŐLŐS, SZOLNOK EVEZŐS CSÁRDA környékére napilap kézbesítésére munkatársat keresünk. Unlapter Kft Érd. : 06-70/6476069 A DIEGO szolnoki áruházba keresünk értékesítő és varrónő munkatársakat. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal, előzetes időpontegyeztetés után. Tel.: 06-30/9414872

A betongyárba keresünk

SEGÉDMUNKÁSOKAT és DARUSOKAT. 9`ddkàeÇgà^f_\R]VYVeÛdÏX YVeZ kVeÏd ¯cUV\]ÛU_Z+ 06-70/217-9343 321090

2020. január 22.

PEST MEGYEI majorba szarvasmarha gondozót keresek ottlakással. Tel.:06-20/964-6555, Plastker Kft. ÁLLÁST KERES ÁLLÁST KERES SZAKKÉPESÍTÉSSEL idősgondozást vállalok! Tel.: 06-70/663-6205 63 ÉVES SZOLNOKI NŐ kereskedelmi végzettséggel munkát keres, lehet idősgondozás, gyermekfelügyelet, takarítás, rehabos munka is. Tel.: 0620/255-2370 d.u.


ÁLLÁSBÖRZE

8

2020. január 22.

Interjú tippek pályakezdőknek

Most mutasd meg! De hogyan?! Mondj egy jó okot!

A legtöbben diákkorunkban megszerezzük első munkatapasztalatunkat, mégis úgy tűnik, amikor friss diplomával (újra) kilépünk a munkaerőpiacra, a legkülönbözőbb vélt vagy valós félelmek szembesülünk. Vajon képesek leszünk-e meggyőz-ni ismeretlen embereket a rátermettségünkről egy olyan szakterületen, ahol a tanulmányainkat leszámítva alig, vagy egyáltalán nem rendelkezünk tapasztalattal? MONDJ EGY JÓ OKOT! Pályakezdőként talán nem tudod felsorolni a korábbi munkahelyeiden elért kimagasló sikereket – azonban a legújabb HR trendek szerint nem is feltétlenül ez a siker kulcsa. Olyan élénken változik a piac, olyan izgalmasan tűnnek el és bukkannak fel új feladatok, hogy felértékelődött a készségek szerepe. Nem az a lényeg, hogy valaki mit csinált

a múltban, hanem az, vajon képes-e a tudását alkalmazni. Valójában ezt kell az állásinterjún megmutatnod. Az egyik barátnőm még középiskolásként egy önkiszolgáló étteremben kasszázott. Ebben a pozícióban nemcsak a fejszámolást tanulta meg villámgyorsan, de sokat fejlődött a kommunikációs és a problémamegoldó készsége is. És még valami, ami később óriási versenyelőnyt jelentett számára. Az első napon megbeszélte vele a főnöke, hogy bár a borravalót neki fogják adni a vendégek, a pénz közös, a csapat többi tagjának is egyformán jár: a szakácsnak a finom ételért, a konyhalányoknak a kedves kiszolgálásért, és a takarítónőknek a tiszta mosdóért. Egy ilyen tapasztalat nemcsak életre szóló csapatjátékos szemléletet ad; hanem kiváló példa is, amellyel illusztrálhatod a munkahelyi csapat iránti elkötelezettségedet egy állásinterjún vagy a motivációs leveledben.

HA ÚGY ÉRZED, UTÁL AZ INTERJÚZTATÓ Egészen biztos, hogy nem veled van problémája, nyugodj meg. Ha úgy érzed, az interjúztató direkt “kínoz” a keresztkérdéseivel, gondolj arra, hogy ha eleve unszimpatikus lennél, nem hívtak volna be személyes beszélgetésre. Egyszerűen nincs ideje egy HResnek arra, hogy olyan jelöltekkel bajlódjon, akik biztosan nem jók a pozícióra. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy próbál minél jobban megismerni téged, ezért teszi fel ezeket a furcsának ható kérdéseket. Lehet, hogy egyikmásik váratlanul ér, egy számodra amúgy is feszült helyzetben, de ne feledd, a faggatózás célja, hogy képet kapjanak rólad. És persze, a HR-es is ember, a maga személyiségével – van, aki nagyon könnyen megtalálja a hangot a jelöltekkel, és öt perc múlva már együtt nevetgélnek, és van olyan is, aki magának

való, és az interjúd helyett inkább otthon lenne a macskájával. Amiben biztos lehetsz, az az, hogy a legjobb tudásuk szerint végzik a munkájukat, és az a céljuk, hogy betöltsék a pozíciót. NEM HÍVTAK VISSZA, SZÓVAL MÉGISCSAK UTÁLTAK Az interjú végén valószínűleg azzal váltok el, hogy megbeszélitek, 1-2 hét múlva jelentkezik az interjúztatód. Nyugodtan kérdezz

vissza, hogy keresheted-e te is őt – és ha rábólint, bátran hívd is fel, ha az ígért visszajelzés elmarad. Ha tetszik a cég, és szívesen dolgoznál ott, merj egy kicsit tolakodni érte. És ha már proaktivitás: az interjúról hazaérve nyugodtan küldj egy e-mailt, amelyben megköszönöd, hogy rád szánta az idejét – ezzel még frissében ráerősíthetsz a jó benyomásra, amit a találkozón keltettél. Forrás: cvonline


2020. január 22.

ÁLLÁSBÖRZE

9


10

ÁLLÁSBÖRZE

2020. január 22.

I m p r e S S z u m Szolnok éS térSége felelŐS kIAdó: Szuperinfó 2007 Kft. Csákváriné Gazsó Gizella ügyvezető felelős szerkesztő: Csákváriné Csanádi Tünde tördelő-szerkesztő: Bede Zoltánné Szerkesztőség: Szolnok, Kossuth tér 10/a Tel./fax: 56/342-859 szolnok@szuperinfo.hu www.szuperinfo.hu nyomtatás: ISTER Trade Kft., Fehértó, Dózsa Gy. tér 7. megjelenik: minden csütörtökön Szolnok, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Martfű, Tiszaföldvár, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Kisújszállás, Túrkeve, Fegyvernek, Újszász, Besenyszög, Szajol, Tószeg, Zagyvarékas, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Kengyel, Kétpó, Kőtelek, Kuncsorba, Nagykörű, Örményes, Kunszentmárton, Mezőhék, Tiszasüly, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tiszapüspöki, Vezseny. A kiadó előzetes engedélye nélkül a lapban megjelent hirdetéseket felhasználni tilos! Hirdetéssel kapcsolatos reklamációt a megjelenéstõl számított 8 napon belül áll módunkban elfogadni. A hirdetésekben általunk okozott hiba esetén maximum az aktuális hirdetés díjának értékéig vállalunk felelõsséget! A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelõre hárítja.


2020. január 22.

ÁLLÁSBÖRZE

11


12

2020. januรกr 22.

Profile for szuperinfo

Szolnok.2020.01.22.  

Szolnok.2020.01.22.