KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÉS KÖRZETE
Ingyenes, információs hetilap
2022. január 28., XXXII/4.
ONLINE hirdetésfeladás: www.felegyhazainfo.hu
2
2022. január 28.
3
2022. január 28.
Egy kisfiú mentette meg anyukája életét BácsKiskun megyében
Egyedül volt otthon három gyermekével az az 50 év körüli édesanya, aki hirtelen lett rosszul január 23-án BácsKiskun megyében.
A nő egyszer csak összeesett és mozdulatlanul feküdt a padlón. A gyerekek ugyan megijedtek, mégsem estek pánikba. A legidősebb fiú rögtön telefonált az apukának, aki munkáját félbehagyva, azonnal rohant haza és hívta a mentőket. Hazaérve már éppen megkezdte felesége vizsgálatát, amikor a mentők is megérkeztek. Az asszony nem lélegzett, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztését, amihez hamarosan újabb mentőegység csatlakozott. Az életmentés csaknem egy órán keresztül zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. Az asszonyt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Forrás: facebook.com/orszagosmentok
4 HOUSE36 I N G AT L A N K Ö Z V E T Í T Ő I R O D A Sürgősen eladó vagy problémás (végrehajtás, eszközkezelő stb.) lakása van? Cégünk KÉSZPÉNZES ajánlatát NE HAGYJA KI! Megtekintés után akár 24 órán belül ajánlattétel! A részletekről érdeklődjön telefonon. Tóth Bálint: 0670/409-9549 Kiskunfélegyháza belvárosában teljesen felújított, leválasztott, 2 szobás, amerikai konyhás házrész eladó. Irányár: 18,5 M Ft. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉS! Eladáson gondolkozik? Vagy csak tudni szeretné, hogy most mennyit ér az ingatlana? Értékelésem a fél éven belül ténylegesen elkelt, az Önéhez hasonló ingatlanok VALÓS eladási ára alapján készül el. A részletekkel kapcsolatban hívjon és egyeztessünk! Tóth Bálint: 06-70/4099549
2022. január 28. Lakótelepi eladó lakásokat keresek SÜRGŐSEN, ügyfeleim számára. Ha az Öné eladó, kérem keressen! Kérje 30 perces, ingyenes konzultációmat és minden részletet megbeszélünk! Tóth Bálint: 06-70/409-9549 A Kossuthvárosban 401 m2-es telek eladó: 7,9 M Ft. Tel.: 06-70/409-9549 Haleszban 1700 m2-es területen 60 m2es, jó állapotú, nappali + 2 szobás tégla ház eladó. Gazdasági épület besorolású, kandallós fűtésű. Irányár: 13,5 M Ft. Tel.: 06-70/409-9549 KERESEK Kiskunfélegyházán 1,5 – 2 szobás, jó állapotú, teljesen leválasztott házrészt. Tóth Bálint: 06-70/409-9549 Belvárosi, 2-3 szobás lakást keresek felújított állapotban. Tóth Bálint: 0670/409-9549 Kiskunfélegyháza és Gátér között teljesen felújítandó tanya 5 ha szántó területtel eladó. Tel.: 06-70/409-9549
Kiskunfélegyházán, a Kőrösi úti autómosó közelében teljesen felújítandó, belső házrész eladó. 1 szomszéd van csak. Irányár: 3,5 M Ft. Tóth Bálint 06-70/4099549 Bercsényi utcán 25 m2-es, 2 szobás házrész eladó. Irányár: 5 M Ft. Tóth Bálint 06-70/409-9549 Petőfiszálláson 6 ha területtel rendelkező ipari ingatlan eladó. Állattenyésztésre, ipari tevékenységre alkalmas, pályázható. Irányár: 71 M Ft. Tóth Bálint Tel.: 0670/409-9549 Befektetne, pályázna? Vagy gazdálkodna, állatokat tartana? Kiskunfélegyházán a városhoz és aszfaltos úthoz közel 2,2 ha őslegelővel családi birtok nagy fedett istállókkal eladó. A főépület saját igények szerint fejezhető be. Irányár: 35,8 M Ft. Komoly érdeklődőknek jelentős árengedmény! Fehér Brigitta: 06-70/6708910
A volt Petőfi TSZ területén 1,3 ha-os terület eladó. Irányár: 2,5 M Ft. Tóth Bálint 0670/409-9549 Kiskunfélegyházán, Bugaci úthoz közel igazi hagyományos, vadregényes tanya gémeskúttal, 3000 m2 legelővel eladó. Irányár: 11 M Ft. Igény szerint 1 ha legelő még vásárolható hozzá. Fehér Brigitta: 0670/670-8910 Tökéletes otthon nagy családnak CSOK lehetőséggel! Kiskunfélegyházán, Bankfalu elején 5 szoba + nappalis, 3 szintes, szép állapotban lévő családi ház dupla garázzsal (ami szerelőműhellyé is alakítható), nagy terasszal eladó. Irányár: 53,99 M Ft. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Földterületet vennék! Telket, szántót stb.-t Kiskunfélegyházán és környékén. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Jó állapotú, 2 szobás középső házrész eladó Kiskunfélegyházán. Igény esetén bővítési lehetőség. Irányár: 9,99 M Ft. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Átlagos állapotú, 2 szobás, 43 m2-es, belső házrész eladó Kiskunfélegyháza belvárosában. Irányár: 6,29 M Ft. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Itt már nem kell bajlódnia a felújítással! Kiskunfélegyházán ízlésesen, teljesen felújított házrész cserélt elektromos rendszerrel, új fürdőszobával, padlófűtéssel eladó. Irányár: 18,5 M Ft. Fehér Brigitta: 0670/670-8910 KERESEK Kiskunfélegyháza belvárosában lakásokat azonnali készpénzes vételre ügyfeleim részére. Bármilyen árkategória érdekel. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 KERESEK Kiskunfélegyházán 60-70 M Ft között új építésű, vagy újszerű, minimum 3 szobás házat. Fehér Brigitta: 06-70/6708910 KERESEK Kiskunfélegyházán, a Petőfi lakótelepen és a Móravárosban lakásokat készpénzes ügyfeleim részére azonnali megvételre. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 KERESEK Kiskunfélegyházán 30-35 M Ft között házat. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 KERESEK Kiskunfélegyházán 20-30 M Ft között házat. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 KERESEK Kiskunfélegyházán, Selymesben, Haleszban házakat, telkeket. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910
KERESEK Kiskunfélegyháza belvárosában újszerű vagy szépen felújított lakást azonnali vételre. Fehér Brigitta: 06-70/6708910 KERESEK Kiskunfélegyháza, Kossuthvárosban különportás családi házat, akár felújításra szorulót is. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 KIADNÁ LAKÁSÁT, HÁZÁT gyorsan, illetve nem szeretne időt és energiát fordítani a leinformálatlan, igényeinek nem megfelelő idegenek kiszűrésére? Megoldom Önnek! Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Házat, lakást vásárolna? Jöjjön be hozzám az irodába és keressük meg együtt álmai otthonát! Készségesen állok rendelkezésére, hívjon bátran! Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Kunszállás mellett, M5 autópályától 700 m-re 3 ha jó minőségű szántóföld eladó. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Haleszban zártkerti terület 3000 m2-en eladó. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Kiskunfélegyházán, Móravárosban felújított, 2 szobás lakás 4 lakásos társasház I. emeletén eladó. Irányár: 24,39 M Ft. Fehér Brigitta: 06-70/670-8910 Kiskunmajsán összközműves, 60 m2-es ház 380 m2-es telken keresi gondos gazdáját. Ár: 6,4 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu Kiskunmajsán részben felújított, 3 szobás, 67 m2-es ház 598 m2-es telken eladó. Ár: 7,99 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu Jászszentlászló központjában 2000 m2es, dupla telek öreg házzal eladó. Frekventált elhelyezkedése miatt vállalkozás indítására, új ház építésére ideális. Ár: 6,5 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu Jászszentlászlón építési telkek kaphatóak. Jelenleg kertként vannak hasznosítva. Ár: 1,99 M Ft-tól. Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlaniroda web oldalán: www.h36.hu Gátéron 68 m2-es, beton alapon álló családi ház gázfűtéssel eladó. Díjmentes hitel, CSOK vagy Babaváró kölcsön ügyintézés a HOUSE36 Ingatlaniroda vásárlói részére. Ár: 9,9 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu
5
2022. január 28. Szankon 5 szobás, 162 m2-es, 2 szintes ház garázzsal, cserélt tetővel, új nyílászárókkal eladó. Ár: 35 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu Jászszentlászlón 79 m2-es, szinte teljesen felújított családi ház cserélt nyílászárókkal, klímával eladó. Ár: 21,9 M Ft. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu Tiszakécskén vagy Tőserdőben nyaralót keresek 30 M Ft-ig. Tel.: 06-70/645-0457 (munkanapon 8-18 óra között) Tiszaalpáron 5 szobás, 150 m2-es, minőségi felújításokkal rendelkező családi ház eladó vagy kecskeméti lakásra cserélhető. Ár: 38,5 M Ft. Tel.: 06-70/6450457 (munkanapon 8-18 óra között) Nem szeretne az eladással bajlódni? Nincs türelme a hirdetésekhez? Bízza szakemberre ingatlanügyeit! Bővebb információt kaphat a HOUSE36 Ingatlaniroda értékesítőjétől: 06-30/1611393 (munkanapon 8-18 óra között) KERESEK Kiskunfélegyházán külön bejáratú házrészt azonnal költözhető, szép állapotban. Ár: állapottól függ. Tel.: 0670/645-0457 KERESEK befektető partnereim részére 12 szobás lakást Kiskunfélegyházán. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-70/645-0457 KERESEK családi házat Kiskunfélegyházán vagy 20 km-es körzetében. Olyan érdekel, aminél nem kell egyből felújítással kezdeni. Az eladó házról képeket és információt email-ben várok. Ár: megállapodás szerint. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu KERESEK Kiskunfélegyházán, a belvárosban minimum 3 szobás házat 40 M Ft-ig. Az eladó ingatlanról információt, képet e-mailben várok. Ár: állapottól függ. E-mail címem: csaba.szalontai@h36.hu KIADÓ LAKÁS! Kiskunfélegyházán, a Petőfi lakótelepen 60 m2-es, 2+fél szobás, II. emeleti, erkélyes, teljesen felújított lakás február 1-től hosszú távra kiadó. 2 havi kaució szükséges, havi bérleti díj 90.000 Ft. Tel.: 06-70/312-5719
KERESEK Tiszaalpáron CSOK-ra alkalmas házat minimum 3 szobával. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyházától 3 km-re 2786 m2 területen 61 m2-es, kétszobás, részben felújított tanya melléképületekkel eladó. Irányár: 14 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházán, a Kossuthváros szélén részben felújított, 65 m2-es, 2 szobás, belső, lekerített házrész 296 m2-es telken eladó. Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 06-70/3125719 Kiskunfélegyháza központjában földszinti, 93 m2-es, 3 szobás, nagypolgári stílusú társasházi lakás kis udvar kapcsolattal eladó. Irányár: 20,5 M Ft. Tel.: 06-70/3125719 Kiskunfélegyháza központjában összközműves, vegyes falazatú, 54 m2es, kétszobás családi ház eladó 291 m2es udvarral. A melléképületből, ami 20 m2es, további két szoba került kialakításra, előtte fedett előtér. Irányár: 17,95 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyháza kedvelt utcájában, a belvárosban, mégis csendes helyen 55 m2-es, kétszobás, külön bejáratú, leválasztható, szerkezetileg kifogástalan állapotú házrész eladó. Irányár: 18,9 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Félegyháza határában 2654 m2-es területen 85 m2-es, vályogból épült, 3 szobás tanya garázsokkal, sok melléképülettel, ólakkal és körülötte bekerített, 6,5 ha rét, legelő besorolású földterülettel eladó. Irányár: 19,49 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Ingatlan értékesítését bízza szakértőre! Lakásokat és családi házakat keresek leinformálható partnereim részére! Tel.: 06-70/291-9802 Eladó egy téglaépítésű, nettó 152 m2-es, 6 szobás családi ház garázzsal, 1190 m2-es telken a Zöldmező lakótelepen: 39.900.000 Ft. Tel.: 06-70/291-9802
Sürgősen eladó, alkudjunk meg rá! Eladó Kiskunfélegyházán, a belváros peremén egy 120 m2-es, 3 szobás családi ház 370 m2 önálló telken dupla garázzsal: 32.600.000 Ft. Tel.: 06-70/291-9802
L A K O S S Á G I I N G AT L A N Kiskunfélegyháza központi belterületén, felújítandó HÁZ eladó. Tel.: 06-20/2677332 Kiskunfélegyházán a Liget utca 43. szám alatt 91 m2-es + beépített tetőtér 2 + 2 félszobás SORHÁZ 15,5 m2-es garázzsal, klímával, gáz központi fűtéssel, jó állapotban eladó. A ház tehermentes. Irányár: 39,8 M Ft. Tel.: 06-30/456-0399 Kiskunfélegyházán 2 szoba, összkomfortos HÁZ terasszal, nagy garázzsal, melléképülettel mely műhelynek is alkalmas eladó. Telefon: 06-30/2296500, 06-70/241-4028 Frekventált helyen, több generációnak alkalmas különportás 2 lakóházból álló HÁZ eladó. Tel.: 06-70/420-4300
KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Jász utcában 593 m2-es telken, 2 szobás családi ház ELADÓ! Irányár: 19.200.000 Ft. Tel.: 0620/383-6536 Készpénzfizetés mellett keresek Kiskunfélegyházán belvároshoz közeli utcai, vagy belső házrészt, felújításra szorulót, de akár bontásra érettet is - üres terület is érdekel! Jó állapotú, vagy felújított ingatlan, továbbá középső házrész nem érdekel! Eladó ingatlanjáról leíró levelét és ajánlatát ide várom: "HÁZRÉSZ" 6100 Kiskunfélegyháza, Pf.: 159., vagy email: yabalainc@gmail.com. Zöldmező lakótelepen ÉPÍTÉSI TELKEK eladók. Méretük: 1.734 m2 és 1.400 m2. Érd.: 06-70/551-5532 840 m2-es portán 150 m2-es, 3 szoba, összkomfortos különportás CSALÁDI HÁZ eladó. Tel.: 06-30/718-7823
Kazinczy utcában 350 m2-es TELEK szoba-konyhás, fürdőszobás kis házrésszel eladó. Irányár: 11,2 M Ft. Tel.: 06-70/670-9979 (hétköznap 13 órától, hétvégén bármikor) JÁSZSZENTLÁSZLÓN CSALÁDI HÁZ ELADÓ. 120 m2, 4 szoba, 2 fürdőszoba, nappali, ebédlő, 2 garázs. Érd.: a 0630/140-6770-es telefonszámon. Kiskunfélegyháza Árpád u. 1. szám felújításra szoruló belső HÁZRÉSZ udvarral, dupla garázzsal eladó. Irányár: 10 M Ft. Érd.: naponta 16 órától 16-18 óráig. Tel.: 06-70/200-0957, 06-70/2749444
Kiskunfélegyházán Haleszban TANYA eladó fő- és melléképületekkel, 5 ha földdel. Állattartásra, kertészkedésre alkalmas. Tel.: 06-70/382-3880 Eladó! Városközpontban a Mártírok útján, építésre alkalmas, nyeles telek, lebontandó építménnyel eladó! Ár: 5,8 millió Ft. Érdeklődni: 06-20/390-4767 Betegség miatt SÜRGŐSEN eladó TANYA a Szil-Coop Áruháztól 5 perc járásra a város szélén, Tanyasor 32. sz. alatt nagy füves, bekerített résszel, 600 nöl földdel. Szoba, kis szoba, nagy előszoba. Felújítandó, de lakható. Jószágnevelésre, pihenésre alkalmas. Tel.: 06-20/923-8892, 70/5506284
6
2022. január 28.
Eladó a VI. kerületben a városközponttól 2 km-re lévő régi építésű TANYÁS INGATLAN 3.480 m2 (10,9 AK) szántóval és 1 ha 6.844 m2 (38 AK) szántóval. Víz, villany és 380 V is van. Telefonos egyeztetés után megtekinthető. A két terület együtt vagy külön is eladó. Azok érdeklődjenek, akik nem riadnak el a tanyai élet nehézségeitől. Érdeklődni: 06-30/340-4752, 06-70/3334734 Ha kevés a nyugdíja, netán hitele, anyagi gondja van, ingatlanjáért (az Ön részére holtig tartó maradással) cserébe életjáradéki szerződést ajánlok azonnali készpénzfizetés plusz fix havi járadékfizetés mellett - természetesen ottlakás nélkül, kislányom javára, kizárólag ügyvédi/közjegyzői okiratszerkesztéssel! Szerződéskötést követően a nyugdíj felett fix, megállapodás szerinti összeget utalok havi rendszerességgel a partner élete végéig, a teljes közös költség és lakásbiztosítási díj átvállalásával, az ingatlan folyamatos karbantartási költségeinek fedezete mellett! Kizárólag belterületi, kiskunfélegyházi ingatlannal rendelkezők jelentkezését várom: "ÉLETJÁRADÉK" 6100 Kiskunfélegyháza, Pf.: 159. címre, vagy email: kkfhazaeletjaradek@gmail.com. Kkfháza, Kazinczy u. 7. sz. alatt különportás CSALÁDI HÁZ eladó. Tel.: 06-20/574-3385 Kiskunfélegyházán, Felsőgalambos 6. dűlőben 1 szoba-konyha-fürdőszobás, központi fűtéses tanya eladó melléképülettel, bekerített, művelhető földterülettel. Tel.: 06-70/341-8585 Eladó különportás CSALÁDI HÁZ 594 m2es portán Kkfháza szívében, csendes utcában. Két generációs: utcai 3 szobás +új építésű, 1 szoba, étkező, konyha, spejz +fedett előteraszos melléképület +garázs. Folyamatosan karbantartott, frissen festett, azonnal költözhető. Rendezett udvar, ipari áram. Egy tulajdonostól. Akár vállalkozás céljából is! Tel.: 06-70/522-3831 Eladó rendezett TANYA telekkel (3.000 m2) áron alul +állattartásra alkalmas gazdasági és melléképületekkel, ólakkal, terménytárolóval, ipari árammal, fúrt kutakkal. Szeretne önfenntartó módon élni, gazdálkodni, nyugalmat sugárzó zöldövezetben megpihenni? Akkor hívjon bátran! Tel.: 06-30/369-7727
I M P R E S S Z U M Kiskunfélegyháza város és körzete Szuperinfó
Megjelenik Kiskunfélegyházán és a környező településeken minden pénteken 20.000 példányban. Lapzárta: kedd 16 óra Felelős kiadó: Bozsó István Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u. 2. Nyitvatartás: H-P.: 8-17 óráig Telefon/fax: 76/430-455 Mobil elérhetőség: 06-30/429-7812 Internet: http://www.szuperinfo.hu E-mail: kkfhaza@szuperinfo.hu A megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal.
Kiskunfélegyházán a Kossuthvárosban, Mikszáth K. u. 13/A. sz. alatt felújításra szoruló, 2 szintes, CSALÁDI HÁZ pincével, nagy utcai előkerttel, betonalapon, téglafallal eladó. Ár: 25 M Ft. Tel.: 0620/972-7103 Befektető részére megvételre kínálok egy 240 m2 hasznos alapterületű, 6 egységből álló, frissen felújított, bérbe adott üzletházat! Bővebb infó és érdeklődés: 0630/826-5465 és https://ingatlan.com/23431684 CSANYTELEKEN KARBANTARTOTT, IGÉNYES CSALÁDI HÁZ, RENDEZETT KERTTEL ELADÓ. ÉRDEKLŐDNI: 0670/335-1763
GARÁZS Garázs KIADÓ az Attila u. elején. Tel.: 0630/935-3048
LAKÁS Kiskunfélegyháza belvárosában IV. emeleti, felújított, 2 szobás lakás eladó. Irányár: 21 M Ft. Érdeklődni a 06-30/536-6124-es telefonszámon 17 óra után. Ingatlanosok kérem, ne hívjanak! A város legközpontibb helyén, 3 szintes, liftes társasházban 72,5 m2-es, 1+2 félszobás lakás eladó. Tel.: 06-70/2254664 Közvetlen a belváros szívében, a Kazinczy utcában, közel mindenhez, frekventált helyen kínálok eladásra egy földszinti, klimatizált, másfél szobás 48 m2-es lakást. Irányár: 21 M Ft. Érd: 06-20/5500105 (17 óra után) Belvárosi luxusapartman igényes párok részére - titkos, diszkrét randihely pár órára, de akár pár napra is! Bővebb infó: titkosrandilak@gmail.com Ha kevés a nyugdíja, netán hitele, anyagi gondja van, ingatlanjáért (az Ön részére holtig tartó maradással) cserébe életjáradéki szerződést ajánlok azonnali készpénzfizetés plusz fix havi járadékfizetés mellett - természetesen ottlakás nélkül, kislányom javára, kizárólag ügyvédi/közjegyzői okiratszerkesztéssel! Szerződéskötést követően a nyugdíj felett fix, megállapodás szerinti összeget utalok havi rendszerességgel a partner élete végéig, a teljes közös költség és lakásbiztosítási díj átvállalásával, az ingatlan folyamatos karbantartási költségeinek fedezete mellett! Kizárólag belterületi, kiskunfélegyházi ingatlannal rendelkezők jelentkezését várom: "ÉLETJÁRADÉK" 6100 Kiskunfélegyháza, Pf.: 159. címre, vagy e-mail: kkfhazaeletjaradek@gmail.com. A belváros szívében, a Kossuth utcától néhány méterre, a gimnázium közelében lévő 3 szobás, nagy LAKÁS, kertrésszel eladó. Tel.: 06-70/211-2263 1 szobás lakás eladó vagy albérletbe kiadó. Tel.: 06-30/366-5670 Kiskunfélegyháza központjában keresek 3 szobás lakást (külön nyílót) Kossuth utca és környéke előnyben. Tel.: 06-30/5366124 Kossuth utcai II. emeleti, 59 m2-es, téglaépítésű, házközponti fűtéses, egyedi mérőórás, modern, 2 szobás lakás tulajdonostól eladó. 7 m2-es erkély és külön földszinti tároló tartozik hozzá. Elhelyezkedése rendkívül kedvező: bolt, pékség, bölcsőde, óvoda, iskola, patika, gyorsétkezde 100 m-en belül elérhető. Rezsije alacsony a lakóközösség csendes, nyugodt. Befektetésnek is kiváló. Jó állapotú különportás családi ház csere értékegyeztetéssel érdekel. Tel: 06-70/3399-920 ALBÉRLET Albérletet keresek a Kossuthváros környékén legalább másfél szoba, konyha, fürdőszobás házat, két felnőtt és két gyermek részére. Kérem, hívja a 0670/420-8621-es telefonszámot.
Központhoz és vasútállomáshoz közel másfél szobás, I. emeleti, központi fűtéses, felújított lakás albérletbe kiadó. Tel.: 06-20/327-2531 Kiskunfélegyházán városközpontban, 2 szobás, 61 m2-es, erkélyes társasházi lakás kiadó. Tel.: 06-20/457-8687 ALBÉRLET kiadó. Szoba, konyha, fürdőszoba. Telefon: 06-20/452-5897, 0620/310-3283 Móravárosban minigarzonban a IV. emeleten lakás kiadó. 2 havi kaució szükséges. Ár: 40.000 Ft/hó + rezsi. Tel.: 06-20/420-0213 Komfortos lakhatást kínálok (18-40 év) hölgynek, heti néhány órás házimunkáért. Tel.: 06-70/420-4300 Városközpontban jó állapotú, 42 m2-es, teljesen lekerített UTCAI HÁZRÉSZ kiadó: 50.000 Ft/hó. Egy havi kaució szükséges. Tel.: 06-20/377-7579 A Kossuth Lajos u. 15/B. sz. alatt IV. emeleti, 43. sz. alatti, bútorozott 46 m2-es lakás február 1-től kiadó. Bérleti díj: 80.000 Ft + közös költség + rezsi + 2 havi kaució szükséges. Érdeklődni: 0630/218-0765-ös telefonon lehetséges! Kiskunfélegyházán 1 szobás lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 06-30/659-6701 Petőfi lakótelepen február 1-től hosszú távra kiadó 2 szobás részben bútorozott lakás mérőórákkal ellátva. 2 havi kaució szükséges. Tel.: 06-30/943-8830 Belvárosi luxusapartman igényes párok részére - titkos, diszkrét randihely pár órára, de akár pár napra is! Bővebb infó: titkosrandilak@gmail.com
KIADÓ A Molnár-telepen 3.000 m2-es területen 500 m2-es CSARNOK kiadó. Érd.: 0670/634-3312 Petőfi lakótelep tövében a Kőrösi utcán, zárt garázsudvarban, kamerával is védett GÉPKOCSI BEÁLLÓHELY (nem garázs) KIADÓ: 7.500 Ft/hó! Bővebb infó és érdeklődés: 06-30/826-5465 EGÉSZSÉG
Elektromos, 3 funkciós otthonápolási BETEGÁGY kölcsönözhető. Tel.: 0670/338-0506 GYÓGYMASSZÁZS! Kedvezményes árak február végéig: *Lávaköves/wellness 5.600 Ft helyett 4.800 Ft *Gyógy 5.800 Ft helyett 5.000 Ft. Kisvaskezek - Padma Jógastúdió Kiskunfélegyháza, Bercsényi u. 23. Tel.: 06-70/386-6475
ÜZLET Korábban vendéglátó egységként működő ÜZLETHELYISÉG, forgalmas helyen, 2 vizes blokkal (30 m2 + 15 m2) raktár kiadó. Érd.: 06-70/220-3222 Belvárosi üzletházban - Molnár Béla utca 2. - üzlet, iroda, bemutatóterem, de akár fodrászat/kozmetika részére IS alkalmas (szükséges víz- és csatorna kiállások megoldhatók), 72 m-es, természetes megvilágítással is rendelkező, jelenleg felújítás befejező fázisában lévő, férfi/női mosdóval is felszerelt, prémium kialakítású szuterén-szinti üzlethelyiség KIADÓ! Bővebb infó és érdeklődés: 06-30/ 8265465 Petőfi lakótelepen 40 m2-es, bérelt, zöldség-gyümölcs, szárazáru üzlet berendezéssel és árukészlettel átadó. Tel.: 06-20/519-7748
JÁRMŰ Eladó 98-as, 1,9-es, 7 üléses, SEAT ALHAMBRA 2023. 06-ig érvényes műszakival, 2 t-ás vonóhoroggal. Érd.: 0670/330-9151, 06-70/452-3451 MITSUBISI CARISMA 1,9 D 2002-es évj., Mo-i, klímás, szép és jó állapotban eladó. Esetleg csere is érdekel. Uitt.: 13”-os téligumi felnivel is vagy külön eladó. Tel.: 0620/527-2477 KÉSZPÉNZES AUTÓFELVÁSÁRLÁS, műszaki nélküli, nem használt, forgalomból kivont autóját is megvásárolom. Keressen bizalommal! Tel.: 06-70/942-3948 Régi motorokat, pedálos Moszkvics kisautót vásárolok hiányosan is: Simson, Babetta, Csepel, és más egyéb típusokat. Tel.: 0630/353-4619 PEUGEOT 307, fekete, diesel, 2004-es, 1,3as, 5 ajtós autó eladó téli és nyári gumikkal. Irányár: 650.000 Ft. Tel.: 06-70/382-8280 SKODA OCTAVIA 1,9 TDI magyarországi, 2. tulajdonostól és Volvo S60 2,4D 2003-as évjáratú szép, nem rozsdás, tulajdonostól eladó. Csere is érdekel. Uitt.: 15-16"-os LEMEZ ALUFELNI téli és 4 évszakos gumival eladó. Tel.: 06-30/943-8932 RENAULT CLIO 1,2 benzines jó állapotban eladó. Csere is érdekel. Tel.: 06-30/4507426 SIMONYI AUTÓBONTÓ (Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 34. – Vásártérrel szemben). Tel.: 76/713-226, 06-30/943-5102 VW TRANSPORTER T5-ös 9 személyes, 2007-es évjáratú eladó. Tel.: 06-70/9533243 KÉSZPÉNZÉRT bármilyen utánfutóját, lakókocsiját, autóját, büfékocsiját megvásárolom. . Tel.: 06-70/424-7820, 70/632-5836 UTÁNFUTÓ eladó. . Tel.: 06-70/424-7820 Eladó OPEL ASTRA CARAVAN 2003-as évjáratú, 1,7-es DTI, Isuzu motorral, tulajdonostól, karbantartott állapotban, új generátor, önindító, akkumulátor és légkondival. Érd.: 06-20/244-6403 EGYÉB KERESÉS Dunnát, párnát, használt tollat, régi bútort veszek, hívásra házhoz megyek. Tel.: 0630/164-6336 FELVÁSÁRLÁS! Hagyatékból származó régi tárgyakat, karórát, faliórát, zsebórát (üzemképtelent is), porcelánokat, nippeket, csillárokat, fali tányérokat, antik bútorokat, képeket, ezüst evőeszközöket, ezüst tárgyakat, könyveket, stb. illetve teljes hagyatékot (akár nagyobb értékűt is) vásárolok azonnali készpénzfizetéssel. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/396-4495 Régi motorokat keresek Simson, MZ, ETZ, Jawa stb. Lehet hiányos, üzemképtelen is. Tel.: 06-20/572-5142 Dunnát, párnát, régi használt tollat, egyéb régiséget veszek, hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/852-9489
VEGYES Ausztriából behozott használt BÚTOROK, NYÍLÁSZÁRÓK, HÁZTARTÁSI GÉPEK kereskedése. Jászszentlászló, Dózsa Gy. u. 61. Tel.: 06-30/496-2704 Eladó költözés miatt Hajdú 120 l-es VILLANYBOJLER (duplafalú, jó állapotú), RÉZPERMETEZŐ (antik), SZEKRÉNYEK (1 db akasztós, 1 db polcos, 1 db vitrineskönyves, 2 db éjjeli, 1 db tükrös), 2 db betétes ÁGY, dohányzó és étkező ASZTALOK +SZÉKEK (jó állapotú), fa DEKOR FÜGGÖNY (ajtóra), bambusz KOMÓD (új), olajos HORDÓK, BŐRÖNDÖK, táncos BŐR CSIZMA (új), VIRÁGTARTÓK (kosár, vessző), POLCOK, literes ÜVEGEK, TÜKÖR, öntöttvas KÚTKERÉK, KONYHASZEKRÉNY +MOSOGATÓ és sok egyéb más. Hívjon bátran! Tel.: 06-70/522-3831
Eladók DZSEKIK, EDZŐCIPŐK, PULCSIK, MELLÉNYEK, SÁLAK, SAPKÁK és HÁTIZSÁK. Érd.: 06-70/338-7584 Belvárosi luxusapartman igényes párok részére - titkos, diszkrét randihely pár órára, de akár pár napra is! Bővebb infó: titkosrandilak@gmail.com HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA: centrifuga, mosógép, porszívó, kávéfőző, vasaló, hajszárító, takarítógép, mikrohullámú sütő, varrógép stb. Redőny, reluxa alkatrészek! Automata mosógépek garanciával eladók. Kkfháza, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 06-30/903-7689
KONYHAI MUNKALAP darabok, változó méretben eladók. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-20/967-0803 Eladó retró MOSDÓKAGYLÓ csapteleppel, WC CSÉSZE, 5 részes CSILLÁR (1db) ajándék burával, infraterápiás 200×80 cm MATRAC, 5 db fa AJTÓLAP kilinccsel. Érd.: 06-70/967-4665-ös telefonszámon. Kutyaeledel AKCIÓ a Kukori Üzletben! A minőségi Favorit kutyaeledelek teljes választéka megtalálható KEDVEZŐ ÁRON! Részletekről érdeklődjön üzletünkben. Kkfháza, Bajcsy u. 12. Tel.: 06-20/8519044 Eladó csirke farhát állateledelnek, emberi fogyasztásra alkalmas minőségű, frissen vagy fagyosan! Minimum rendelés 100 kg! Érdeklődni a 06-70/362-4393-as telefonszámon. Vásárolok: porcelánokat, szobrokat, festményeket, ezüst, népi, katonai tárgyakat, színes szódásüvegeket, hagyatékot. Tel.: 06-70/228-2994
Hungaropán fa és műanyag ABLAKOK, ERKÉLYAJTÓK, 1 db bontott BEJÁRATI AJTÓ, BELTÉRI AJTÓK (üveges, teli), ASZTALOK, ÍRÓASZTAL, 400-as egyengető gyalugép, asztali KÖRFŰRÉSZEK, 185x108-as AJTÓ- vagy ABLAKRÁCS (2 db), póni LOVASKOCSI, bontott GERENDÁK, MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ, ALUFELNI gumival (13", 15" 4x100, 5x112), BABAKOCSI és GYERMEKÜLÉS biciklire, 20 m-es FÓLIAVÁZ, 24"-os City KERÉKPÁR, SZÉKELYKAPU eladó. Tel.: 06-70/387-2463 LAKÁSKIÜRÍTÉS, LOMTALANÍTÁS! KISKUNFÉLEGYHÁZÁN FELESLEGESSÉ VÁLT DOLGAIT INGYEN ELSZÁLLÍTJUK. Eladná, kiürítené házát, hobbiját, nyaralóját, garázsát, üzletét stb. de nem tudja megoldani? Mi padlástól a pincéig díjmentesen elszállítjuk. Lantos László egyéni vállalkozó Tel.: 06-70/321-6868 (Kiskunfélegyháza) Idősek gondozását vállalom eltartási szerződés ellenében! Magyar nő személyében! Tel.: 06-70/282-8873 TARGONCATORONY, TRAKTOR FARKALODA, valamint 160-as és 140-es "I" GERENDA eladó. 06-30/228-9347 4 kerekű elektromos EL-GO 580-as moped eladó első tulajdonostól, papírokkal, kitűnő állapotban. Csere is érdekel. Tel.: 0620/527-2477
7
2022. január 28.
26"-os MTB, 28"-os félverseny KERÉKPÁR, Hajdú CENTRIFUGA, 51 cmes TV, VIDEÓ, NYOMTATÓ eladó. GALLY, SZÉNA és RUHA zsákban ingyen elvihető. Tel.: 06-30/450-7426 Leó SZIVATTYÚ, Ruszki SZIVATTYÚ, Bácska SZIVATTYÚ, 220/380 V-os Hetra HEGESZTŐ, HURKA KIFŐZŐ, kézi KÖRFŰRÉSZ, FEJSZE, BALTA, CSÁKÁNY és 4x4 m-es garázsnak vagy raktárnak való KAPU eladó. Tel.: 06-20/423-7778 Megkímélt állapotú, bőrhatású, könnyen tisztítható, 3 részes ÜLŐGARNITÚRA eladó helyhiány miatt. (Fotel 100x90, 2 személyes ágyneműtartós ülő 140x90, 3 személyes ágyazható 180x90.) Ár: 60.000 Ft. Tel.: 06-30/162-2201 (17 óra után) ÓCSKAVASÉRT házhoz megyek. Uitt.: LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK. Tel.: 0620/925-5968 Akáccal vegyes tűzifa konyhakészen, kiszállítva 25.000 Ft/m3. Tel.: 06-70/3137124. EUTR: AA6630566
Kerti kiülők, WC-k, hintaágyak készletből azonnal megvásárolhatók. Szállításban segítek. Tel.: 06-70/424-7820, 70/6325836 Fa- és csemete védőháló kis- és nagy tételben a Kukoriban! Erős, nyúlnak és őznek is ellenálló, hengeres, 12 cm átmérőjű, 15 év UV-állóságú háló 380 Ft/m. Nagy tételben egyedi igény szerint is! A készlet és a minták megtekinthetőek: Kukori Üzlet, Kkfháza, Bajcsy u. 12. Tel.: 06-20/851-9044 Ablak, erkélyajtó, üvegfalak kitűnő minőségben, bontásból, Németországból. Beépítését is vállaljuk. Tel.: 06-30/2829225
MEZŐGAZDASÁG TRITIKÁLÉ eladó. Tel.: 06-30/401-5098 KISKERTEK MŰVELÉSÉT vállalom tárcsázás, szántás, marózást. Tel.: 0670/619-8651 SZÁNTÓFÖLDET vásárolnék Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Tel.: 06-70/4539214 Kisbálás SZALMA eladó. Tel.: 06-70/5229880 Körbálás SZALMA eladó. Sertés csere érdekel. Tel.: 06-30/383-0901 SZÁNTÓFÖLDET, KASZÁLÓT bérelnék/ vásárolnék Petőfiszállás, Kiskunfélegyháza, Gátér, Pálmonostora, Tiszaalpár környékén. Bérlet esetén magas bérleti díjat fizetek. Tel.: 06-20/629-4303 GÁTÉRON, belterületen 40 db szil, juhar FA (30-40 cm vastag) KITERMELÉSÉHEZ, FELDOLGOZÁSÁHOZ keresek gyakorlott, tiszta kezű fakitermelőt. Bálint Gyula 0670/321-1192 balintgy50@gmail.com Körbálás BÚZASZALMA eladó Kiskunfélegyházán. Érdeklődni: 0620/374-8650-es telefonszámon. BURGONYA (étkezési) eladó Petőfiszálláson. Tel.: 06-70/510-1704 Piros VAJRETEKMAG eladó. Ár: 15.000 Ft/liter. Tel.: 06-70/268-5403 REPCE TÖRTSZEM eladó. Tel.: 06-20/4383505 Eladó olasz kistraktor ANTONIO CARRARO 34 LE 4 kerék hajtással, nagyon jó állapotban. Uitt.: 600-as SZALAGFŰRÉSZ is eladó. Tel.: 06-20/334-8018
Figyelem! LEGELŐ és FÖLDTULAJDONOSOK! Amennyiben az Ön területén facsoport akadályozza a legeltetést vagy szántást, forduljon hozzám bizalommal. Tel.: 06-20/329-4866 FŰSZERPAPRIKA ŐRLEMÉNY termelőtől eladó. Nagyobb tétel esetén kedvezmény. Érd.: 06-20/244-6403 Kisbálás SZALMA eladó. Érd.: 06-30/8582408
Á L L AT HÚSSERTÉS ketté hasítva eladó, házhoz szállítva 700 Ft/kg. 06-30/315-9619 30-40 kg-os SÜLDŐK eladók vagy cserélhető árpára, zabra. Tel.: 06-70/2002506 300 db ANYAJUH, egy Mudi KISKUTYA és PARASZTKAKASOK eladók. Tel.: 0630/353-4314 HÍZÓK eladók! 120-170 kg-ig és 1 db 220 kg-os: 470 Ft/kg, 260-320 kg-ig és 2 db selejt koca: 430 Ft/kg. Tel.: 06-70/3763677
Eladó sárga CSIRKE felpucolva, belsőséggel 2-2.5 kg/db: 1.200 Ft/kg kiskunfélegyházi átvétellel! Érdeklődni és rendelni a 06-70/362-4393-as telefonszámon lehet. HÍZÓK (150-200 kg) eladók. Uitt. BÚZA, TRITIKÁLÉ zsákolva eladó. Érdeklődni: 0620/523-6301 Szabadtartásos HÍZÓK eladók. Ár: 500 Ft/kg. Tel.: 06-30/916-3059 100 kg körüli HÍZÓK eladók. Érd.: 0670/593-0106 1 db nagysúlyú, húsjellegű (170-180 kg) HÍZÓ eladó. Telefonszám: 06-70/5589538 Pálmonostorán 200-300 kg-os HÍZÓK eladók. Tel.: 06-30/561-3689 Körbálás SZALMA és 180 kg-os HÍZÓ eladó. Tel.: 06-30/483-0808 PULI kiskutyák (11 hetesek, törzskönyvesek, kislány és kisfiú) chippel, oltással gazdit keresnek. Tel.: 06-70/3375027, 70/246-2777 5 hónapos feketetarka Holstein fríz ÜSZŐBORJÚ és selejt ANYADISZNÓK eladók. Tel.: 06-30/270-9340 Magyartarka ÜSZŐBORJÚ, 1 hetes eladó. Tel.: 06-70/600-3074 150-220 kg közötti fehér hús jellegű HÍZÓK eladók. Érd.: 06-30/277-5669 1 db SERTÉS kb. 250 kg körüli eladó. Ár: 400 Ft/kg. Tel.: 06-70/381-5306
M U N K A A L K A LO M Ausztriában vagy Németországban segítek korrekt álláshoz jutni bejelentéssel. Személyes tanácsadás, szerződéskötés lebonyolítása. Keress meg, vagy küldd el önéletrajzod. E-mail: bea-33@gmx.de (Pozsár B.) KÚTKEZELŐ munkatársat keresünk az Izsáki úti Non-Stop Benzinkútra. Érd.: 0670/432-6397 Munkájára igényes, önállóan dolgozni tudó, érvényes vizsgával rendelkező munkatársat keresek a Fehér Holló Lottózóba. Érdeklődni a 06-70/220-3222es telefonszámon vagy személyesen a helyszínen: Kkfháza, Szentesi út 15. Beugrós munkatársat keresünk ELADÓI munkakörbe, heti 1-2 napra. Jelentkezni az allashirdetes89@gmai.com e-mail címen lehet. (Molnár) IDŐSGONDOZÁST vállalok. Szociális gondozó-, ápoló végzettséggel rendelkezem. Érdeklődni 06-20/2347842-es telefonszámon.
Kiskunfélegyházán lévő SHELL BENZINKUTAKRA keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező, nem dohányzó SHOP eladó munkatársat. Fényképes önéletrajzokat a shell412560@gmail.com e-mail címre kérünk. Nyugdíjasként 4-6 órában irodai tevékenységet keresek. Tel.: 06-70/3795392
Jó fizetési lehetőséggel keresek SEGÉDMUNKÁST és MOTOROSFŰRÉSZ KEZELŐ tudással rendelkező személyt. Jogosítvány előny. Tel.: 06-20/329-4866 (Bereczki) Fényezőket, illetve ipari festőket keresünk kiskunmajsai munkahelyre (nettó 2.000 Ft/óra). Gödöllőre fényezőket (nettó 2.000 Ft/óra) és CO2 hegesztőket (nettó 2.400 Ft/óra). Tel.: 06-70/384-7636, e-mail: femmunka.eu@gmail.com (Extrackt-Pro Kft.) Kiskunfélegyházi építőipari Kft. gyakorlattal rendelkező KŐMŰVES szakmunkást azonnali kezdéssel felvesz. Érd: Bács-Szinkron Kft. Tel: 06-20-9460056 AUTÓSZERELŐ műhelybe KISEGÍTŐ MUNKATÁRSAT keresünk. Szakmai végzettség nem feltétel. Számítógépes ismeret és szerelői készség előnyt jelent. 4-8 órában végezhető. Tel.: 06-70/1987022 (esti órákban) -Dencs L.LÉGTECHNIKAI szereléshez munkaerőt keresek. Deák László ev. Tel.: 06-30/6171009 Az Alföld Metal Kft. Csanyi úti MÉH telepe felvételt hirdet 1 fő TAKARÍTÓNŐI állásra. Heti 1 nap; 8 órai munka. Érdeklődni: 0620/322-7098 KERTÉSZETBE megbízható munkaerőt keresünk. Tel.: 06-70/453-9547 (Soós kertészet) A Pub Pizzéria SZAKÁCSOT, KONYHAI KISEGÍTŐT, TAKARÍTÓT és FELSZOLGÁLÓT keres. Érd.: a helyszínen (Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 8.) vagy a 06-70/379-3303-as telefonszámon. Magasművelésű paprikás KERTÉSZETBE férfi/női munkaerőt keresek, egész éves foglalkoztatottsággal. Tel.: 06-30/4580049 -B. Szabó kertészetVegyes gyümölcsösünkbe METSZŐT keresek Petőfiszállásra. Tel.: 06-70/5101704 -FeketeKISKUNFÉLEGYHÁZI SZENDVICSÜZEM ÉJSZAKAI ÁRU KISZÁLLÍTÁSRA B KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ SOFŐRT KERES. ÉRD.: 0670/394-1196 VAGY ÁLMOS U. 12. SZÁM ALATT. Traktorost, gépszerelőt keresünk szolgálati lakás biztosításával Csongrád megyébe. Tel.: 06-30/967-7700 (Mikro-Gárda Kft.) Munkatársunkat keressük eladói munkakörbe. Érdeklődni a 06-70/6559059-es telefonszámon lehet. (Friss Zöldség Csemege)
8
A Hungary-Meat Kft. kiemelt kereseti lehetőséggel álláslehetőséget hirdet a következő munkakörökben: MÉRLEGES, TARGONCÁS, RAKTÁROS, HŰTŐRAKTÁRI VEZETŐ, KÉZI CSOMAGOLÓ, ANYAGMOZGATÓ. Érdeklődni a 0676/463-815-ös telefonszámon vagy személyesen 6100 Kiskunfélegyháza, Majsai út 30. szám alatt lehet. A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. felvételt hirdet TEMETKEZÉSI SZERTARTÓ munkakör betöltésére. Feltétel: „B” kategóriás jogosítvány. Bővebb felvilágosítást nyújt: Tigyi Márton műszaki igazgató 0670/321-0576 telefonszámon 8 órától 16 óráig. Jelentkezéseket az fvnp@fvnp.kiskunfelegyhaza.hu e-mail címen, vagy levélben a 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u.10 sz. alá várjuk. Nyugdíjas segítséget keresek Gátéron KERTI MUNKÁRA. Tel.: 06-30/911-7126 Kőfaragó-feldolgozó szakmában jártas munkatársakat keresünk kiemelt bérezéssel, 2022. januári kezdéssel. Tel.: 06-30/9437-380 (Bozóki Design Kft.) Fiatalos csapatba SZAKÁCSOT (főállásba), hölgy/férfi személyében TÁLALÓ KONYHAI KISEGÍTŐT (8 órában) és beugrós FELSZOLGÁLÓT (4 órában) keres a Csillag Vendéglő. Jelentkezni személyesen a helyszínen. Kertápoló kertészetbe Münchenbe, ház körüli kerti munkák végzésére 2022-es évre keresek jogosítvánnyal rendelkező józan életű férfi munkaerőt. Friss nyugdíjas jelentkezését is várom. Szállás munkásszállás. Tel.: 0049-176-23827164 (Keszthelyi Sándor) Lakatost, hegesztőt (AWI), csőszerelőt kiskunfélegyházi munkavégzésre azonnal felveszünk. Tel: 06-20/578-7678 (Ganz Danubius Consulting Kft.) Hétvégi ÜZEMTAKARÍTÁSRA munkatársat keresünk hosszú távra. Jelentkezni a 0620/920-9021-es telefonszámon. (Major Levente) AUTÓSZERELŐ képesítéssel rendelkező, munkájára igényes munkatársat keresünk. Jellemzően teher- és kisteherautó javítására. Munkaidő hétfőtől-péntekig 7.00-15.30-ig. A továbbiakat személyesen megbeszéljük a telephelyünkön Kiskunfélegyháza, B.I.Truck Szerviz Kft. (Integrál Baromfifeldolgozó mögött). Telefonszám: 06-20/511-7153 Pálmonostorán CSOMAGOLÓ ÜZEMBE férfi munkaerőt keresek (esetleg az ottlakás megoldható). Érd.: 06-30/5554182 (Szalai kertészet) A Marillen Kft. TAKARÍTÓ - EBÉDKIOSZTÓ munkatársat keres - nappali műszakos munkavégzésre. Érdeklődni, személyes megbeszélésre jelentkezni a marillen@marillen.hu, illetve a 76/463343-as telefonszámon lehet. ÁLLATGONDOZÓT keresünk húsmarhatartó telepre, szolgálati lakás biztosításával Csongrád megyébe. 30/9677-700. (Mikro-Gárda Kft.) CSANYTELEKRE kertészetbe, kereskedelembe és vendéglátásba női és férfi munkaerőt veszünk fel. Szakképesítés nem feltétel. Szállást biztosítunk. Tel.: 0620/467-0993 (Margaréta ev.)
2022. január 28.
2022. január 28.
9
10
2022. január 28.
TÁRSKERESŐ Keresem azt a 72-től 77 éves férfit, aki meg tudná osztani velem az életét. Együtt könnyebb szeretetben és megértésben. Özvegyasszony vagyok. Félegyházi előnyben, de közelebbi településről is hívható vagyok. Tel.: 06-20/468-6981 60 éves férfi, korban hozzáillő hölgyet keres. Tel.: 06-70/602-4010 26 éves hölgy komoly kapcsolatot keres. Tel.: 06-20/965-4816
S Z O L G Á LTAT Á S TŰZIFA VÁGÁS szalagfűrésszel. AUTÓ és EGYÉB SZÁLLÍTÁS 2 t-ig. FŰKASZÁLÁS, parlagfű irtás motoros fűkaszával. Tel.: 0620/986-2300 Villanyszerelés: felújítás, bővítés, új kivitelezés, kamera, riasztó, új kaputelefonok telepítése. Érintésvédelmi, villámvédelmi, erősáramú berendezések felülvizsgálata. EPH nyilatkozat készítése, számlaképesen, rövid határidővel. Tel.: 0620/252-9440 web.: www.csaba-villszer.hu KÚTFÚRÁS. Tel.: 06-30/338-7737 Csankovszki Balázs VILLANYSZERELŐ. Régi/új házak, lakások teljeskörű villanyszerelése, bojlerek takarítása és javítása, tűzhelyek bekötése, stb. Tel.: 0620/225-7689
SZOBAFESTÉST – MÁZOLÁST – TAPÉTÁZÁST – GIPSZKARTONOZÁST, laminált padló lerakást, hőszigetelést és kisebb kőműves munkákat vállalok. FÜRDŐSZOBA SZERVIZ! Fürdőkádak, zuhanytálcák és fürdőkabinok felújítását valamint tusolókabin összeszerelését, beépítését vállalom. Tel.: 06-20/997-2792 LAKÁS FELÚJÍTÁST, festést, tapétázást, burkolást, vízszerelést, tetőszigetelést, tetőjavítást, kúpcserép kenését vállaljuk. Tel.: 06-30/984-4721 Vállalunk mindenféle magasban végzendő, nehezen megközelíthető munkát (festés, szigetelés, tisztítás, javítás, galambriasztás) ALPINTECHNIKA SEGÍTSÉGÉVEL. Keressen bizalommal Telefon: 06-70/612-1796 e-mail: alpintechnika@build-air.hu Szőnyegét elvisszük, takarítjuk, szárítjuk, visszavisszük. info@alfacleaning.hu 0620/288-3919 Vállalkozásunk különböző FÉMIPARI MUNKÁKAT végez. Lépcsők, korlátok, kapuk, kerítések, vázszerkezetek tervezését, kivitelezését, helyszíni beszerelését. Tel.: 06-70/634-3312 Alfa Cleaning: szőnyeg, kárpit, matrac, autóbelső, forróvizes tisztítása. www.alfacleaning.hu 06-20/288-3919 "Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt, hiába keresünk, könnyes szemünk már soha többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy, utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz!"
EMLÉKEZÜNK
Gurtni csere, új redőny készítése, faredőny javítás hétvégén is, gyors precíz munka. 06-30/900-8159, 06-70/2276273 Nyílászárók szigetelése, passzítása, beállítása, zárvasalat, szellőző beépítés! Redőny, rovarháló, árnyékoló, harmonikaajtó javítás, készítés! Penészmentesítés! www.peneszeltavolitasa.hu Tel.: 06-30/294-6022, 06-50/114-2644 (díjtalan hívás DIGI-ről). Redőnyszerviz! Redőnyök, reluxák, szúnyoghálók készítése és javítása, gurtni cserék. 06-30/734-6255, 0670/248-2987 CSŐSZERELŐ vállal víz- és fűtésszerelést, konvektorok cseréjét, javítást, fürdőszobák teljes és részleges felújítását, csőtörési hibák javítását, új fürdőszobák készítését, szennyvíz bekötést. Vegyes tüzelésű kazánok cseréje és újak beépítése, átfolyós gáz-vízmelegítők vízkőtelenítése! Tel.: 06-30/295-9601 Kamera rendszerek telepítése, okostelefonos irányítás. Tel.: 06-30/5257611 KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS, BÉRSZÁMFEJTÉS teljes körű adatszolgáltatással, társaságok, egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése. Tel.: 76/468544, 06-20/529-2230 Redőnyszerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök javítása, újak készítése rövid határidővel. Gurtni csere hétvégén is. 06-20/354-4495
Veszélyes FÁK KIVÁGÁSA, FAVÁGÁS, FŰKASZÁLÁS, ZÖLDTERÜLET karbantartása. Rövid határidővel vállalok magánszemélyeknek, cégeknek, társasházaknak, lakótömböknek, zöldterület karbantartást: veszélyes fák kivágását, fűnyírást, fűkaszálást, sövénynyírást, favágást, fakitermelést, bokrok és cserjék irtását, kertgondozást. Ingyenes személyes felmérést és árajánlatot biztosítok Ügyfeleimnek. Hívjon bátran! Tel.: 06-30/813-5963 Tóth Imre E.V. ÉPÍTÉSI TÖRMELÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT, BONTÁST, LOMTALANÍTÁST, ZÖLDHULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT vállalom. Tel.: 06-30/916-3059
SZOBAFESTÉS, mázolás, díszítés, gipszkartonozás, külső homlokzatfestés, hőszigetelés, laminált padló lerakás. Munkáinkat 20 éves szakmai tapasztalattal, akár bútor mozgatással, reális áron vállaljuk Tel.: 06-70/633-3736 Tetőfedő, bádogos, ácsmunkát, kúpkikenést, széldeszkázást, cserepeslemezelést, trapézlemezelést, ereszcsatornázást, tetőjavítást, cseréplécezést, tetőtéri hőszigetelést anyagbeszerzéssel vállalok. Kiszállás ingyenes. Tel.: 0670/257-8945 Vizes salétromos falak kezelése végleges megoldással. Tel.: 06-20/9972792 Festőcsapat munkát vállal. Tel.: 0630/727-0828
“Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp a szemünkben Érted él. Egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk, nem felejtünk Téged.”
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Szólya Lászlóné
Kőműves munkákat, hideg-és melegburkolást, festést, gipszkartonozást, térburkolatok készítését vállaljuk 2022-ben is. Ingyenes helyszíni felméréssel. SZÁMLAKÉPESEN! HÍVJON BIZALOMMAL! Tel.: 06-70/579-5654 Kocsis Péter József e.v. SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, kisebb KŐMŰVES munkák korrekt áron. Tel.: 0670/453-9869 Hosszított kisteherautóval alkalmi illetve fix FUVART vállalok, heti 1 max. 3 alkalommal, 1 tonnás teherbírásig. Telefonos egyeztetés alapján. Tel.: 0620/967-0803 Tetőjavítást, széldeszkázást, tetőfedést, bádogos, ácsmunkát, kúpkikenést, cserepeslemezelést, trapézlemezelést, ereszcsatornázást, tetőáthajtást, tetőtéri hőszigetelést anyagbeszerzéssel vállalok. Kiszállás ingyenes. Tel.: 06-30/749-5485 FAVÁGÁS, FŰKASZÁLÁS, ZÖLDTERÜLET GONDOZÁS, GYOMIRTÁS, GYEPSZŐNYEG LERAKÁSA. Vállalom családi házak, nyaralók, tanyák, ipari területek környékének alkalmi vagy rendszeres rendbetételét számlaképesen. Precíz és gyors munkavégzés. Tel.: 06-70/6757478 Tóth Máté EV
ADÓTANÁCSADÓI VÉGZETTSÉGGEL rendelkező mérlegképes könyvelő, cégek könyvelését vállalja. Tel.: 06-70/398-2604
„Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen.”
EMLÉKEZÜNK
szül.: Takácsfi Mária Magdolna
Cserép Attiláné
életének 79. évében 2022. január 18-án elhunyt. Drága szerettünk búcsúztatójával egybekötött engesztelő szentmiséje 2022. február 4-én 13 órakor lesz a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templomban, a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család kérésére, mindenki egy szál virággal fejezze ki kegyeletét. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett!
“Amilyen kedves volt az életed, most olyan keserűség, fájdalom Nélküled. Az élet szomorú és mostoha: szeretni megtanít, de feledni soha. Meghasad a szív, a tudat, a mérhetetlen fájdalom alatt.”
“Csak az idő múlik, feledni nem lehet, már 5 éve, hogy véget ért életed. Temető csendje ad Neked nyugalmat, szívünk bánata örökre megmarad.”
Szül.: Fazekas Mária Erzsébet halálának 2. évfordulóján. - Szerető családja “Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen. Rég nem dobban családjáért, messze vitted Istenem. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek. Akik szívből szerettek, nem felednek Téged.”
EMLÉKEZÜNK
EMLÉKEZÜNK
Pálinkó Mihály István halálának 5. évfordulóján.
- Szerető felesége, fiai, menyei, unokái -
Sinkó Andrásné szül.: Zsolnay Erzsébet halálának 1. évfordulóján.
- Szerető családja -
- Gyászoló család -
Rázsi Károly Lajos
Kovács Sándor halálának 2. évfordulóján.
- Szerető felesége és a gyászoló család -
“Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itthagytad nekünk, még élünk, emléked őrzi szívünk.”
EMLÉKEZÜNK
EMLÉKEZÜNK halálának 5. évfordulóján.
- Szerető családja -
Nánási Imréné szül.: Juhász Erzsébet
halálának 1. évfordulóján.
- Szerető családja -
11
2022. január 28.
SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ-TAPÉTÁZÓ mester vállal szobafestést, mázolást, tapétázást, gipszkartonozást. Gyors, precíz, számlaképes munka. Hívjon a 06-20/3631800-as telefonszámon bizalommal. Árajánlat ingyenes. Uitt.: nagyteljesítményű PÁRAELSZÍVÓ bérelhető. Teljeskörű FESTŐ és SZIGETELŐ munkák kivitelezését vállalom kül- és beltérben egyaránt 25 éves kiforrott szakmai tapasztalattal, garanciával. Korrekt m2 árak, ingyenes felmérés. Ha házát, lakását biztos kezekben szeretné tudni és a végeredmény számít, hívjon bizalommal! Petró Zoltán Tel.: 06-20/332-0078
Ácsmunkát, tetőjavítást, tetőfedést, bádogosmunkát, cserepeslemezelést, ereszcsatornázást, széldeszkázást, tetőáthajtást, lapostető-szigetelést, egyéb kisebb javításokat vállalok. Tel.: 0620/225-6401 SZIGETELÉS! Vizes és salétromos falak bontás nélküli szigetelése rövid határidővel, garanciával. Lakott épület nem akadály! www.alaszigeteles.hu Tel.: 0630/851-8118 Fürdőkád-felújítás igényesen, kívánt színben, garanciával. Telefon: 06-30/9982485 Balázs redőny! Redőnyök, szúnyoghálók, reluxák, faredőnyök, harmonika ajtók, készítése, javítása. Hétvégén is hívjon bizalommal. Tel.: 06-70/374-3864, 0670/577-5008 Házépítést, kőműves-, ácsmunkát, festést, burkolást, hőszigetelést, csatornázást, fakivágást, vállalunk. 06-70/313-7124 LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK! HÁZAK, LAKÁSOK, TANYÁK ÖRÖKSÉG UTÁNI VAGY CSAK KÖLTÖZÉS MIATTI LOMTALANÍTÁSA PINCÉTŐL – PADLÁSIG. UITT.: MELLÉKÉPÜLETEK, GARÁZSOK BONTÁSÁT IS VÁLLALOM. TEL.: 0620/577-4717 –HALASI JÓZSEFEmelőkosaras autóval FAVÁGÁST vállalunk. Uitt.: emelőkosaras autó bérelhető. Tel.: 06-70/453-0803 KŐMŰVES MUNKÁT vállalok! Térkövezés, régi épületek teljeskörű felújítása, új épületek, garázsok stb. fa és fémtetővel, kerítések, térbetonozás stb. számlaképesen. Tel.: 06-20/237-2840
Vízvezeték-szerelés, új fürdőszobák elkészítése, felújítása, burkolása. Csatornák kiásását, fémszerkezeti munkákat vállalunk (számlaképesen), rövid határidővel. Tel.: 06-30/249-7855, 30/879-6459 FAVÁGÁST házak, tanyák körül vállalunk, anyagát beszámítom. 06-70/313-7124 Redőnyexpressz! Műanyag, fa, alumínium redőnyök készítése, javítása, napellenzők készítése! Tel.: 06-70/4554655 SZOBAFESTÉST kedvező áron vállalok. Tel.: 06-30/727-0828
UTÁNFUTÓ BÉRELHETŐ! Tel.: 06-30/8684467 KŐMŰVES felújítási munkákat vállal: átalakítást, vakolást, betonozást, viacolorozást stb. SZOBAFESTÉST és ÁCS MUNKÁKAT is vállalunk. Uitt.: Kisteherautóval FUVAROZÁST vállalunk. Tel.: 06-70/385-8430
„Fájó szívünk fel-felzokog Érted, örökké szeretünk nem felejtünk Téged.”
Keserű Pál
55 évesen 2022. január 24-én elhunyt. Drága szerettünk temetése 2022. január 27-én 10 órakor lesz a kiskunfélegyházi Alsótemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2022. január 27-én 7 órakor a Sarlós Boldogasszony templomban mutattatjuk be. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett!
- Gyászoló család -
ifj. Major
Pál
EMLÉKEZÜNK halálának 5. évfordulóján. - Szerető Édesanyja és családja -
Sorselemzés, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/924-3867
Megbízható, precíz munkavégzéssel, anyagbeszerzéssel vállalok bádogos-, ácsmunkát, tetőfedést, tetőfelújítást, kéményszegést, kúpozást, tetőáthajtást, cseréplécezést, lambériázást, lapostetőszigetelést, Lindab-lemezelést, Hungarocell szigetelést. Ingyenes felmérés! Tel.: 06-20/564-4943
EMLÉKEZÜNK
Kocsis László
és
Kocsis Lászlóné
- Szerető keresztlányaik Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett szüleink,
Andrási István halálának 5. évfordulóján, 2022. január 31-én. - Lánya, veje és unokái -
Fájó szívvel
EMLÉKEZÜNK
szül.: Hegedűs Rozália
haláluk évfordulóján.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
„Már 5 éve, hogy hosszú útra mentél, búcsút sem intettél. Itthagytad a házat, amit úgy szerettél. Marad a nagy bánat, egy csendes sírhalom. Szerető szívekben örök gyász és fájdalom.”
Fájó szívvel
VILLANYSZERELÉSI MUNKÁKAT vállalok, kérem érdeklődjön az alábbi telefonszámokon: 06-70/225-0932, 0670/237-2565
MEGEMLÉKEZÜNK
“Még búcsúzni sem tudtunk Tőled, mert a halál oly hirtelen jött Érted. Hiába várunk Rád remegő kezekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. A remény, s a szeretet, mely bennünket éltet. Gyötrő fájdalom, hogy nem láthatunk többé Téged. De az biztos, hogy szívünkben élni fogsz örökké.”
Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy
FAVÁGÁS! Veszélyes helyen lévő fák kivágását, koronaigazítást vállalok. Ugyanitt udvar takarítást, zöldhulladék elszállítást is vállalok. Tel.: 06-20/9918255
Guth Sándor és
„Csak a testem alszik, a lelkem örökké él azok között, akiket szerettem, s akik engem szerettek.”
EMLÉKEZÜNK
Guthné Bíbok Lenke temetésén megjelentek,
Domokosné Szarka Erzsébet
- A gyászoló család -
- Szerető családja -
sírjukra virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak.
halálának 15. évfordulóján. Akik szerettük, emlékére gyújtsunk egy szál gyertyát. „Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat.”
„Amikor felszáll egy lélek az égbe, odafenn egy új csillag éled. Gyönyörű fénnyel, szépen ragyog, jelzi, hogy többen lettek az angyalok.”
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
id. Zombor
Gábor
halálának 25. évfordulóján. „Csak az idő múlik feledni nem lehet, szívem örökké őrzi emlékedet.”
- Szerető testvére és keresztlánya -
Tóth Józsefné szül.: Szabó Julianna
életének 90. évében 2022. január 22-én elhunyt. Drága szerettünk temetése 2022. január 31-én 14 órakor lesz a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2022. január 31-én 7 órakor a Szent István templomban mutattatjuk be. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett!
- Gyászoló család -
12
2022. január 28.