í
AZ
ÚJ TANÉV
ECHETEMI ELÉ
£
lévt
A SZEGEDI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK L A P J A
14. szám
Száztizenhét főyel több hallgató mint tavaly Tanévnyitó
ünnepély
az Orvostudományi
Egyetemen
zeken a• koraászt szép napokon a régi szokásokhoz híven megindul az oktató, nevelő mwnka párosulva a kutatómunkával egyetemeinken, főiskoláinkon. Alkotó, dolgozó ember számára a munka újrakezdése, örömet jelent, örömet, mert újabb feladatokat kell megoldani. Ezen újabb feladatok megoldásánál közelebb lehet kerülni a kitűzött célokhoz. Az újrakezdés ebben az esztendőben valóban »újrakezdésinek számit, mert hiszen az elmúlt esztendőben leraktuk a fundamentumait annak. hogy valóban korszerű tananyagot oktassunlc, hogy közelebb kerüljünk az élethez, a gyakorlathoz. Ha mégis összegezni próbáljuk az előttünk álló felada1 1963. szeptember 2 !. tokát, akkor ezt elsősorban a reform tartalmi vonatkozásainak kimunkálásában, az oktatás színvonalának további emelésében, a világnézeti nevelő-tevékenység hatékonyságának fokozásában s nem utolsósorban a káderutánpótlás biztosítása terén megtett út jobb megalapozásábdn, kiszélesítésében jelölhetjük meg. oí tajial&mhál: E főfeladatoko-a belül feltétlenül szükséges foglalkozott olyan fontos kérdéssel, mint a levelező-oktatás nem is Fiatalok olyan egyszerű problematikájával, a tanárképzésből jolgo elvi és gyakorlati kérdésekkel. seregszemléje Úgy tűiiik, hogy a fenti felsorolás tulajdonképpen semmi újat nem mond, mégis úgy érezzük, hogy a tennivalók abból a szempontból feltétlenül újnak tekintendők, hogy az eddigieknél jóval több időt fordíthatunk azok elmélyítésére, s ebből folyóan e kérdések új oldalainak feltárására, ki4 jacő a munkálására. Mert azt alig kell bizonyítanunk, hogy pl. műanyagé a felsőoktatási módszertan területén eddig jelentősei tettünk volna. Az is nyilvánvaló, hogy a tantervek kidolgozása után a programok »lezárása« sok új problémát rejteget magában, nem is beszélve arról, hogy a modern, a technika vívmányaival felszerelt és ellátóit oktatási módszerek terén is igen el vagyunk maradni. Kikötőt építettünk
k o d j a n a k a s a j á t tapasztaszáma 1445 f ő less, ez az talati anyagra. elmúlt évi létszámhoz képest 117 főnyi emelkedést Részletes beszámolója véjelent. gén az egyetemre felvételt Dr. Tóth Károly hangsú- nyert ú j hallgatókhoz fordult a rektor: lyozta: — Osztozunk örömötökben, — A következő oktatási év m e r t felvételt nyertetek és mindannyiónk s z á m é r a tarto- várakozó, optimizmussal teli gat valami ú j a t , hiszen ezzel bizakodással tekintünk egyeoktatási évvel indul a felső- temi pályafutásotok felé. oktatási reform, melynek A nagy tapssal fogadott megvalósítása fokozott felelőséget r ó egyetemünk veze- tartalmas tanévnyitó beszétőire és professzoraira és det kövertően közölte dr. minden oktatójára. Az elő- Tóth Károly rektor, hogy az ötven évvel ezelőtt diploadások vonatkozásában sza- m á t nyert orvosok közül dr. Rostockbon kíitani kéül azzal a helyen- Batáry körzeti orvosnak, dr. k é n t m é g meg-megtalálható Fekete Sándor nyugalmazott móddal, amely a jegyzetek, főorvosnak, dr. Kenessey Altankönyvek anyagának köz- bert nyugalmazott főorvosléséből áll. nak, dr. L,ux Ervin nyugalEszmecsert Az előadások a lényeges mazott tiszti orvosnak és dr. összefüggéseket állapítsák Szórády István nyugalmazott meg, tegyék ezt alaposan, főorvosnak a tanévnyitói ünszínesen, sokrétűen, és fő- nepség keretében nyújtották Dr Tóth Károly rektor ünleg a k l i n i k u m b a n támasz- á t az a r a n y d i p l o m a t á t . nepi beszédében részletesen foglalkozott az elmúlt iskolai év legfontoeabbb eseményeivel, ismertette az ú j t a n székek . létesítésének k ö r ü l , menyeit, azoknak az előadókn a k nevét, akik eredménye* o k t a t ó ée kutató m.ir.u elismeréseként kitüntetésekb e n részesültek m a j d r á t é r t a z Orvostudományi Kgyetem külföldi kapcsolatai bővítésének kérdésére. Közölte, hogy a z olomouei egyetem orvosi karával fenáUÓ fmrétf szerződés fejlesztésére • egyetemünk az államközi szerződés keretéből négy hét t a n u l m á n y u t a t kapott. A t a n u l m á n y ú t r a , melyre az ősz folyamán kerül sor, dr. Fettkó E m m a és dr. Szemere György a d j u n k tusokat jelölték ki. A Gyógyszerésztudományi K a r a bratislavai egyetem gyógyszerésztudományi k a r á val fog szerződést kötni. A Dr. Tóth Karoly egyetemi tanar. a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora m e g t a r t j a ünnepi beszédét az egyetem tanévnyitó ünnepségén szerződés megkötésére két hét t a n u l m á n y u t a t biztosított a művelődésügyi és egészség§< ügyi minisztérium. Szeptember l«-án déli 12 é r a k o r tartották meg a szegedi Orvostudományi Egyet e m tanévnyitó ünnepélyét a Szemészeti Klinika előadó t e r m é b e n . Az ünnepi ülés elnökségében helyet foglalt Siklós János, a Csongrád megyei pártbizottság titkára, dr. Szilárd J á n o s egyetemi tanársegéd, a szegedi Orvostudományi Egyetem p á r t b i zottságiának titkára, d r . Tóth Károly egyetemi tanár, az egyetem rektora, d r . Kovacsics János, az Egészségügyi minisztérium főosztályvezetője, d r . K r á m l i András egyetemi t a n á r , az Altalános orvoskar d é k á n j a , dr. Dirner Zoltán egyetemi tanár, a Gyógyszerésztudományi kar d é k á n j a és dr. Tass Gyula egyetemi adjunktus, az egyetem KISZ végrehajtóbi•ottságának titkára.
A z új egyetemi tanév nagy erőpróbát jelent, abban a tekintetben is, hogy vajon a megnövekedett — és örvendetesen — hallgatói létszámmal oktatóink hogyan tudnak megbirkózni, nemcsak a szakmai képzés, hanem as erkölcsi-politikai ráhatást illetően is. Az utóbbi időben többször megelégedtünk a hallgatóságról szólva néhány frázisos véleménynyilvánítással, amikor úgy könyveltük el őket, hogy nagy többségük politikaierkölcsi arculata igen jónak mondható, s csak néhány, főleg az első évfolyamon tamuló hallgatónál találkozunk ittott cinizmussal, nacionalizmussal. Úgy gondoljuk, hogy as eddiginél sokkal mélyebben és elemzőben kellene nem rs »feltérképezni«* hallgatóink arculatát, hanem többet kellene az eddigieknél foglalkozni velük a kollégiumokban és a kollégiumokon kívül egyaránt ismerni és szeretni őket abban az értelemben, hogy egyéni problémáikkal is az oktatóink felé forduljanak. Jpnak tartjuk azt a kezdeményezéseket, amelyek során egy-egy Kar állami- és párt vezetése behatóan tárgyalta, egy-egy évfolyam problémáit, mégis úgy hisszük, hogy eme »globális« foglalkozás mellett feltétlenül az egyéni foglalkozás útjára kell rálépni. Amíg ez meg nem történik, addig hatékony nevelőmúnkáról az egyetemek, főiskolák, vonatkozásában vajmi kevéssé lehet szó. Ügy hiszem, hogy amikor a követelmények emeléséről van sso minden vonatkozásban, ez vonatkozik oktatóinkra és hallgatóinkra egyaránt. A tanulmányi és a tanulási fegyelem megszilárdítása központi feladat lesz a? elkövetkező tanévben, s- ehhez érvvül nem akarom az egyre növekvő állami támogatást, '— mely a hallgatók vonatkozásában megnőtt —> felhozni. ln'kább arra utalok, hogy az új felvételi rendszer következtében is, továbbá a tananyag korszerűsítéséből kifolyólag törvényszerűvé kell válnia a versenyszellemnek, amelybö' viszont az oktatók sem maradhatnak ki. A pedagógiai példamutatásnak olyan apró kérdésekben is meg kell nyilvánulnia, mint az órák maradéktalan és pontos megtartása, a vizsgafegyelem további megszilárdítása.
A z egyetemi reform kapcsán igen sok szo esett a tudómányos kutatómunkáról is, amelynek egyre inkább kialakulnak a megfelelő szervezeti keretei. A József Attila Tudományegyetemen megszervezett kari és központi tudományos bizottságok már eddig is igen nagy segítséget adtak az állami és pártvezetésnek, a tudományos káder1962—63-ban 152 orvost avautánpótlás biztosításának több évre kiterjedő munkájához. tott az egyetem, köztük 60 E jól bevált módszer mellett sem homályosulhat el azonvolt n ő hallgató, és 69 gyógyban az a követelmény, hogy az egyetemen egyes szakokat szerészt, köztük 57 nőt. illetőleg mindig a tanszékvezető az első káderes. Ebben a — mondta dr. Antalffy György rektor a JATE évnyitó ünnepségén Az 1963/64-ik tanévben 20« tekintetben az utóbbi időben jelentős előrehaladást tettervek évenkénti kontrollja általános orvostanhallgaMegkezdődött a tanítás a egyetem oktatóit és hallga- évben is részese volt a tudo- tünk, bár a káder-utánpótlási több esetben formálisnak bizonyul, vagy éppen az bizoGyörgy mányegyetem. tót, 26 fogorvos tanhallga- szegedi József Attila Tudo- tóit dr. Antalffy reálisak. Megemlékezve a távolabbi nyosodott be, hogy nem voltak tót. és 103 gyógyszerész mányegyetem h á r o m karán egyetemi tanár, az MSZMP is. Az egyetem évnyitó ü n - megyei végrehajtóbizottságáhallgatót vettek fel a fel- nepségén, amelyet az Aulá- nak tagja, a J A T E rektora tervekről elmondta dr. AnAz a hatalmas fejlődési perspektíva, amely előtt egyetalffy György azt is, hogy temeink és főiskoláink vételi bizottságok Javasla- ban tartottak, megjelentek a köszöntötte, állnak — fejlesztési tervük tükréÚjszegeden épül majd egy gondoskodjunk tai alapján. T e h á t összesen megyei p á r t és állami szerünnepi beszédé- 1800 hallgató kollégiumi A rektor el- ben — parancsolólag írja elő, hogy jó előre hallgatói létszámmal együtt az utánpótlás 335 ú j hallgató kezdte meg v e l ^ városi pártbizotttóg és szóit többek k ö z ö t t arról helyezését biztosító diákott- a megnövekedett biztosításáról. Ennek legjobb módja pedig az aspiránskép, honi városrész. az Mén a tanulmányait, s a városi tanacs, valamint a zés további fokozásán keresztül történhetik. fejlodesről, Az ú j tanév feladatait eleezzel az összes hallgatók testvér intézmények küldőt- a nagyarányú tei. A m e g j e l e n t e k e t . az amelynek m á r az elmúlt tan- mezve beszélt többek köörvendetes, hogy egyetemeink, főiskoláink az elzött, hogy az a tény is tük- •myigyon tekintetrözi a kormány, támogató jó- J \ múlt évek során nagyot léptek előre abban a ben, hogy a szervezett ideológiai oktatásban oktatóink, indulatát, miszerint az egyetúlnyomó többsége részt vesz. Ez egymagában lem 23 hallgatója kapta meg professzoraink még az idén a Népköztársasági biztató jel, mégis úgy hisszük, abban a tekintetben képet Ösztöndíj első és 18 hallgató csak a kezdő lépéseket sem tettük meg, hogy tiszta alkossunk elsősorban önmagunk számára arról, hogy milyen a második fokozatát. is az ideológiai helyzet egyetemeinken, főiskoláinkon, hogy Végezetül köszöntötte az magában az oktatási anyagban és a tudományos nézetekben egyetem rektora az ú j tiszt- milyen kedvezőtlen ideológiai tényezők szerepelnek, és hogy ségviselőket: , dr. Szökefalvi- mit tettünk, vagy teszünk ezek elhárítására. Azt igen sokNagy Béla egyetemi tanárt, a szor elmondtuk már, hogy nem az emberek, hanem bizoTermészettudományi K a r dé- nyos nézetek ellen kell harcolni. Ennek hangoztatása során kánját, dr. Kemenes Béla, azonban valahogy mégis összekapcsoltuk a kettőt, és sem tanszékvezető docenst, az ÁlAz eszlam és Jogtudományi K a r az emberek, sem a nézetek ellen nem harcoltunk. dékánhelyettesét, dr. Witt- mei. offenzíváról is igen sokat hallottunk, de kevés történt pl. hogy komoly, beható szakmai-ideonian Tibor egyetemi tanárt, abban a vonatkozásban, melyeknek úgy tudományos, mint a Bölcsészettudományi K a r lógiai vitákat rendezzünk, országos és nemzetközi jelentősége dékánhelyettesét és dr. Kets- ideológiai szempontból adottságunk. keméty Istvánt, a Természet- lenne. Pedig ehhez megvan minden erőnk és tudományi K a r dékánhelyetA vázlatosan felsorolt tennivalók nagy részét azért tesét. hisszük megvalósíthatónak, mert kedvező légkörben kezAz ünnepség egyik szép epi- dünk hozzá oktató-nevelő és tudományos mumkánkhoz. zódja volt a gyémánt és a r a n y polidiplomák átadása. A kitün- Olyan légkörben, amely az MSZMP ingadozásmentes biztosítja a jó munka előfeltételeit az tetettek nevében dr. Fehér tikája következtében Lőrincz gyémántdiplomás 1963—64-es tanévben is. mondott köszönetet az egyeDR. ANTALFFY GYÖRGY a József Attila T u d o m á n y A - t a i f f v Gvörcv egyetemi tanár, a Jozset a w u a l u n o m a n y e s j e w u i i c m u i a tem vezetőinek a szép megy i>r. A n t a i u y gyémánt-diplomákat emlékezésért. egyetem r e k t o r a M
^ , Diákotthoni városrész épül Újszegeden a következő években
t/
^/J