Skip to main content

Evkonyv 2006 07

Page 1

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉVKÖNYVE 2006-2007


A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉVKÖNYVE 2006-2007

SZEGED - 2008


Kiadja: DR. SZABÓ GÁBOR egyetemi tanár, rektor

Szerkesztőbizottság: DR. RÁCI BÉLA egyetemi tanár, rektorhelyettes, a szerkesztőbizottság elnöke DR. BÉKÉSI IMRE prfessor emeritus DR. MINKER EMIL professor emeritus DR. MOLNÁR IMRE professor emeritus DR. SZENTIRMAI LÁSZLÓ címzetes főigazgató

Titkár: DR. MOJZES KATALIN főkönyvtáros Az Évkönyvben az anyaggyűjtés 2006. szeptember 1-jétől 2007. június 30-ig terjed. A szerkesztőbizottság feladata, hogy a tanév legfontosabb eseményeit, a központi egységek és a karok hivatalai által közölt névsort és adatokat regisztrálja. Az ismereteink szerinti hiányosságokat pótoltuk. A névsorban csak az oktatási egységek kinevezett, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársai szerepelnek.

HU ISSN 0133-4468


TARTALOM DR. SZABÓ GÁBOR REKTOR BESZÉDEI

7

DR. CSÁKÁNY BÉLA BESZÉDE AZ EGYETEM NAPJÁN, AZ EGYETEM ÉVFORDULÓS ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉN

19

KOLOZSVÁRTÓL SZEGEDIG — EGYETEMTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 25 GYÖKEREK - ELŐDÖK AZ EGYETEMTÖRTÉNET KRONOLÓGIÁJA 1581-TÓL NAPJAINKIG . 35 EGYETEMÜNK A SAJTÓ TÜKRÉBEN

39

AZ EGYETEM VEZETŐI

81

AZ EGYETEMI TANÁCS

83

A KARI TANÁCSOK TAGJAI

85

EGYETEMÜNK DOLGOZÓI

(karonként az oktatók és kutatók, a központi egységek szakdiplomásai) AZ EGYETEM DOLGOZÓINAK ÉS HALLGATÓINAK LÉTSZÁMA KARONKÉNT (statisztikai adatok) OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGRE FORDÍTOTT ÖSSZEG A KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSA

93 183 187 191

193 AZ EGYETEM DOKTORI KÉPZÉSI PROGRAMJAI ÉS VEZETŐIK 195 197 DOKTORI (PhD) KÉPZÉSBEN RÉSZT VETT HALLGATÓK KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK

A JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT STATISZTIKAI ADATAI AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR LÁTOGATOTTSÁGA

199 201

SPORT ÉS TESTNEVELÉS A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN (2000-2007) EGYETEMÜNK ÚJ DÍSZDOKTORAI

205

KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK EGYETEMÜNK JUBILEUMI DIPLOMÁSAI TUDOMÁNYOS FOKOZATOT NYERT OKTATÓK HABILITÁLTAK NÉVSORA KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓK

XXIV.

DOKTORI (PhD) FOKOZATOT SZERZETT HALLGATÓK ÉS DOLGOZATUK CÍME DIPLOMÁT SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA

215 217 221 231 235 237 241. 251


TABLE OF CONTENTS ADRESSES OF RECTOR DR. GÁBOR SZABÓ

7

DR. BÉLA CSÁKÁNY'S ADDRESS DELIVERED ON THE DAY OF THE UNIVERSITY, AT THE CEREMONIAL ASSEMBLY OF THE UNIVERSITY . . 19 FROM KOLOZSVÁR TO SZEGED: HISTORICAL OVERVIEW

25

ROOTS AND PREDECESSOROS THE HISTORY OF THE UNIVERSITY: CHRONOLOGY FROM 1581 TO PRESENT

35

THE UNIVERSITY IN THE MEDIA (SELECTION FROM THE ARTICLES PUBLISHED DURING THE ACADEMIC YEAR)

39

UNIVERSITY LEADERSHIP

81

MEMBERS OF THE UNIVERSITY COUNCIL

83

MEMBERS OF THE FACULTY COUNCILS

85

STAFF MEMBERS (instructors, researchers of faculties

and professionals of central units) NUMBER OF STAFF AND STUDENTS (statistics)

93

183

INSTRUCTIONAL EXPENDITURES

187

THE BUDGET (statistics)

191

HALLS OF RESIDENCE

193

PhD

195

PROGRAMS: COURSES AND DIRECTORS

STUDENTS OF PHD PROGRAMS

197

THE JÓZSEF ATTILA STUDY AND INFORMATION CENTRE: STATISTICS

199

THE UNIVERSITY LIBRARY: REGISTERED USERS

201

SPORT AND PHYSICAL EDUCATION AT THE UNIVERSITY OF SZEGED: 2000-2007

NEW HONORARY DOCTORS

205 215

HONOURS LIST

217

JUBILEE DIPLOMA RECIPIENTS

221

SCIENTIFIC DEGREE RECIPIENTS

231

LIST OF HABILITATED FACULTY MEMBERS

235

STUDENTS AWARDED THE SCHOLARSHIP OF THE REPUBLIC OF HUNGARY

237

STUDENTS AWARDED PhD DEGREE AND TITLES OF THESES 241 LIST OF GRADUATES

251


I. DR. SZABÓ GÁBOR REKTOR BESZÉDEI 2006. szeptember 1. Tanévnyitó Közgyűlés z idén is az ország legjobb tudásvárosának vezetőjeként köszönthetem Önöket. Már nem szorul magyarázatra, hogy miért város, és talán az sem, miért a legjobb. Tavaly részletesen szóltam arról, hogy egy egyetemet nagyon sok szempontból lehet minősíteni. A hallgatói létszámon át az ott végzett tudományos tevékenység elismertségén' keresztül, az itt végzett vagy dolgozó világhírű tudósok számán, vagy az elvégzett oktató munka eredményességéig számtalan szempont kerülhet megméretésre. Ezeket a szerteágazó szempontokat összesítették. Az összesítés módját évről évre csiszolják és pontosítják. Örömmel jelenthetem Önöknek, hogy ünnepi tanévét Egyetemünk olyan egyetemként kezdheti el, amelyik immár 4-ik éve stabilan őrzi előkelő helyét a világ 500 legjobb intézményeinek rangsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem társaságában. A megfelelő minőségű munkához azonban megfelelő feltételek kellenek. Mértékadó mennyiségi és minőségi mutatók jellemzik egyetemünket. Az államilag finanszírozott nappali alapképzésre jelentkező 12 ezer 988 fiatal közül minden harmadik kezdheti el tanulmányait, összesen 3789 elsőéves. Örvendetes, hogy a felvettek közel 65 %-a középfokú, 10%-a pedig felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, megkönnyítve ezzel idegen nyelven történő képzésüket. 59 százaléka a felvetteknek emelt szintű érettségivel jutott be intézményünkbe. Jól sikerült tehát tudatos, hosszú távra szóló beiskolázási stratégiánk. Örülök, hogy a jelentkezők megfogadták tanácsainkat, és az elismert minőségre törekedtek. Tegyék ezt egyetemi tanulmányaik során is. Összességében 30.000 hallgatónk 200 szak között választhat. A végzettek továbbképzéséről 17 doktori iskola, és közel száz PhD program gondoskodik.

A

71


II Beszédek A képzésről és a képzés feltételeinek biztosításáról közel 7000 munkatárs gondoskodik. 1393 oktatónk és a 818 tudományos fokozattal rendelkező tanári karunk közül is ki szeretném emelni megnyitómban a Magyar Tudományos Akadémia 11 rendes és 7 levelező tagja mellett 123 akadémiai doktorunkat. Költségvetésünk is ennek megfelelően városnyi. Évente negyvenháromezer millió, azaz negyvenhárom milliárd forint. Ezt a hatalmas összeget az elmúlt évben több mint 15%-kal, egészen pontosan 7.2 milliárd forinttal tudtuk kiegészíteni. A Szegedi Egyetem évszázadokat is meghaladó történetét sok kiváló tudós, oktató és több tízezer itt végzett hallgató jegyzi. Büszkék vagyunk elődeinkre. Hagyományainkra, amelyeket azzal őrzünk méltóképpen, hogy a mai napig kiemelkedően teljesítünk tudományos-oktató munkánkkal. Lehetőségeink szerint megfelelünk a társadalom elvárásainak. A szegedi felsőoktatás újkori története 1921-ben kezdődött. Gróf Klebelsberg Kunó, a szegedi egyetemet felépítő kultuszminiszter a Dél-Alföld új szellemi központját a „magyar Göttingának" szánta. Olyan egyetemnek, mely stabil hazai és nemzetközi elismertséggel rendelkező tudásbázisként egyszerre biztosítéka a fejlődés sikerének és a hagyományok őrzésének. A „magyar Göttinga" ma közelebb áll államférfiúi álmához, mint valaha. A Szegedi Tudományegyetem az oktató-kutató-alkotó munka sikereinek, valamint a gazdasági és civil szférával való mind stabilabb kapcsolatának köszönhetően évek óta őrzi előkelő helyét a világ legjobbjai között. Közép-Európa legjobb magyar egyetemének a polgára lenni megtiszteltetés. Legyen bár az ember rektor vagy tanulmányaikat ebben az évben kezdő első éves hallgató. Lehetőséget kapni arra, hogy a tudomány kinyíló és napjainkban átalakuló világába bekapcsolódjunk, olyan szerencse, mely mindannyiunkat kötelez. A tudás nem csupán értelmet, de erkölcsi nemességet feltételez. Nem elég okosnak lenni ahhoz, hogy műveltségével, képzettségével méltó módon éljen az ember. Hogy a tudás igazi célok szolgálatába állhasson, és sokak hasznára válhasson, ahhoz birtokosai feltétlen tiszteletére és hűségére van szükség. És lehetőségre. Megfelelő körülményekre. Ezt biztosítja a Szegedi Tudományegyetem. Laboratóriumokat, ahol a kísérletekről nem csupán olvashatnak és tanulhatnak, de el is végezhetik őket. Világszínvonalon. Mert ez ma már kettőt jelent: Megfelelő tudást, ez az Önök felelőssége, és megfelelő körülményeket. Ez utóbbi a mi, az egyetem vezetőinek a felelőssége. A Szegedi Tudományegyetem a szó legnemesebb értelmében az universitás szellemének központja. Olyan központ, ahol az élet megkönnyítését vagy meghosszabbítását művelő élettelen és élő természettudományi kutatások mellett

U8


Beszédek az élet minősége javításának célját megfogalmazó bölcsész- és társadalomtudományok művelői együttesen alkotják egyetemünk rangját, elismertségét, megfelelő körülmények között. Soha nem volt a kifejezésnek, hogy „megfelelő körülmények között" ekkora jelentősége. A tudás és erkölcs, igazság és szabadság nem egyszerűen feltételezik egymást, de csak megfelelő, forinttal mérhető körülmények biztosítása mellett adják, adhatják alapját az itt folyó, nemzetközileg is jegyzett és elismert tudományos és nevelő munkának. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolták, hogy a látványos alapkutatási és innovációs tevékenység képes a tudományt a kutatószobák és a laboratóriumok falain túlra vinni. Szegeden is. Egyetemünk tevékenységének köszönhetően egyre többen vannak, akiknek életében szerepet kap a tudomány egy-egy sikertörténetének az eredménye. Amikor az elmúlt tanévben megrendezett „Mindentudás Egyeteme-Szeged" nagysikerű előadássorozatra visszaemlékezünk, joggal mondhatjuk, hogy Szeged egyeteme nem csak az egyetem polgáraié, és nem is csak a szegedieké. Mindenkié, aki részesül az itt elért tudományos értékekből, akiknek az alap- és alkalmazott kutatási eredményekből kifejlesztett találmányok hasznára válnak. Ahhoz akarunk hozzájárulni, hogy egyre többen jobban élve és megélve békében élhessenek önmagukkal és embertársaikkal. A Szegedi Tudományegyetem híres arról, hogy oktatómunkájához mindenkori biztos hátteret jelent a világszínvonalú kutató-fejlesztő, innovatív szemlélet és tevékenység. Olyan alap ez, amely méltóvá teszi egyetemünket a tudásbázis elnevezésre, és amely részt vállal hallgatóink nevelésében. Szándékosan használom ezt a szót, nevelés! Noha a felsőoktatás kapcsán ritkán hangzik el. Az egyetem nem csupán tudományt művel és nem csupán magas színvonalon oktat. A tudomány a legkiválóbb iskola. Emberségre, pontosságra, kreativitásra késztet. Igazságra, bátorságra és szabadságra nevel. Egyetemünk jelszava — veritas, virtus, libertas — egy olyan iskoláé, ahol azt valljuk, hogy a tehetség a legnagyobb adomány, mely a lehetőség hiánya miatt nem veszhet el. Ezért feladatunk, hogy a tehetség gondozása mellett megtaláljuk, megteremtsük és megvédjük azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a szabad gondolatok teremtő kiteljesedéséhez. Mert a verseny mellett legalább olyan fontos a hagyomány is. A Szegedi Tudományegyetem eredményességét, a megfelelő feltételrendszert itt, Szegeden kell biztosítanunk. Másutt ez nem pótolható, és nem is építhető fel. Legfeljebb évtizedek alatt. És ez, a hagyomány és ezért forintosítható! Noha nem csak forintban mérhető, és mérendő. Az itt hiányzó milliókat másutt, a


II

Beszédek

város határain kívül csak százmilliók és milliárdok pótolhatnák - és csak évtizedek multán. Ezt jelenti a hagyományunk. Ezt is jelenti. Munkánk, és munkánk elismerése is közös. Feltételeit a felsőoktatás és tudománypolitika irányítói biztosítják, de a felelősségünk közös. A tudomány és a rá épülő innováció, technológia transzfer nem egyszerűen a gazdaságot hajtó motor, de olyan erő, amely képes a szolgáltató és a karitatív tevékenység közös nevezőjévé válni. Erő és tőke. Amit sokasítanunk kötelesség. És ezen, a tudás területén is igaz, amit a bankok világában már mindannyian megtanultunk. Magasabb betétek után magasabb a kamat. Ezt jelenti, ezt is jelenti egyetemünk hagyománya és az elért eredményeink. A magas hozam biztosítékát. Emlékszem, még az előző rektori ciklusom alatt milyen ádáz küzdelmet kellett folytatnunk, hogy a tervezett elvonások ellenére befejezhessük elkezdett nagyberuházásunkat a József Attila Tanulmányi és Információs Központot. Nézzenek szét ebben a gyönyörű épületben, és ismerjék meg annak nemzetközi mércével is mérhető szolgáltatásait. Az információs központtal nem csak egyetemünk lett gazdagabb. Bebizonyítottuk, hogy mit jelent, ha egy beruházás megfelelő helyre kerül. Nem lehet minden felsőoktatási intézményből kutatóegyetem. Legfeljebb évtizedek alatt, nagyon-nagyon sok befektetés, azaz adóforint árán. A Szegedi Tudományegyetem az. Kutatóegyetem. Már most az. Világszínvonalú. Nem kitüntetett bánásmódot kérünk. Az ésszerű gazdálkodás szükségességére hívom fel a figyelmet. Ahogy mondtam, a tudomány kitörési pont. Különösen igaz ez a dél-alföldi régióban. Itt már a tudás olyan jövőképet meghatározó érték, mely a civil szférának biztosítja a felzárkózást és az állandó fenntartható fejlődést. A szabadalmak és a szabadalmak nyomán létrejövő befektetések elsősorban nem a Szegedi Tudományegyetem, hanem a régió és lakosai hasznára válnak. A Szegedi Tudományegyetem a Dél-Alföld tudásvárosa. A régió és egyeteme közti szoros kapcsolatot mi sem jelzi jobban, mint hogy 2006-ban az egyetemünkre jelentkezők 69 %-a Szeged térségéből, illetve Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékből származik. Ezek a fiatalok a Szegedi Tudományegyetem mellett kötelezték el magukat, és mi azon vagyunk, hogy meggyőződjenek róla: a szegedi egyetem polgárai a felsőoktatás legjobban képzett hallgatói közé tartoznak. Önök azok a szerencsés kiválasztottak, akik a teljesítményüknek és tanulmányi eredményeiknek köszönhetően átléphették új „alma mater"-ük küszöbét. A felsőoktatásban való részvétel ma már - és a jövőben még inkább - kemény áldozatokkal járó befektetés. Mind szigorúbban vetődik fel a ráfordítással arányos haszon kérdése. A ráfordítás oldalán általában csak az állami költségvetés terheit szokás emleget-

Lilo


Beszédek

El

ni, hogy évente egy hallgató több százezer forintjába kerül az államnak. De mennyibe kerül a családnak? Vagy éppen annak, akinek a családja kevésbé teherbíró lévén, a tanulás mellett pénzkereső munkát kell vállalnia? Egyáltalán mennyit ér fiatalságunk 3-6 legszebb éve? Éppen mert komoly áldozatvállalás, meg kell, hogy hozza a maga eredményét, nem szabad, hogy a ráfordítás elfecsérelt idő, energia és pénz legyen. Mert ki az, aki belevág egy üzletbe, ahol csak dolgoznia kell, de cserébe alig kap valamit? Márpedig egy diploma értéktelen, ha nem lehet vele elhelyezkedni, vagy az általa betöltendő állást nem fizetik meg tisztességesen! Ez két esetben fordulhat elő: vagy nincs szüksége a társadalomnak a diplomával fémjelzett tudásra; vagy nincs a diploma mögött fémjelezhető tudás. Egy felsőoktatási intézménynek arra kell törekednie, hogy se egyik, se másik eshetőség ne forduljon elő. Az utóbbi esetben, amikor a diploma és a tudás szétválik, szintén kétféle lehetőséggel számolhatunk: vagy az intézmény oktatómunkájának színvonala kérdéses, vagy a hallgatók törekvése az, hogy minimális erőfeszítéssel diplomát szerezzenek. Mindkét esetben elvileg csak az intézmény hibáztatható, de a gyakorlat ennél bonyolultabb. Az oktatás minősége az a kérdés, amellyel nap mint nap foglalkoznunk kell. Nehéz és egyre nehezedő feltételek között próbáljuk fenntartani az intézményt, és eleget tenni a hallgatók jogos elvárásainak. Komoly fenyegetés, amellyel mostanában számolnunk kell, a rendelkezésre álló pénzügyi források beszűkülése. A világ fejlettebb részein evidenciának számít, hogy a legnagyobb hasznot hozó, igaz hosszú távú befektetés a képzés, oktatás. És ezen belül is a kutatóegyetemek. Nem véletlen, hogy az idős, magyar származású tőzsdei próféta, André Kosztolányi azt tanácsolja: ha kevés a tőkéd, és azt jól akarod befektetni, legjobb befektetés a gyermeked taníttatása. És még kevésbé véletlen, hogy egyetemünk hagyományát olyan tőkeként is jellemeztem, ami a magas hozamnak garanciája. És ez nem csupán a befektetett, az elvont forintokra is igaz. Aki elvesz — egy szigorú játszma szabályai szerint —, az nyer. Annyit, amenynyit elvennie sikerült. A veszteség azonban közös! Igen, közös a veszteség. Ezért gonodolnám szerencsésnek, ha az elvesztett hozam is mérlegelés tárgyát képezné. Mert nem igaz, hogy a felsőoktatás ráfordításainak csökkentése súlyos következmények nélkül maradhat. Azonban a csökkentés módjának mérlegelése enyhítheti a károkat. Szándékosan nem a felsőoktatás támogatásáról beszélek, mert támogatni azt kell, aki életképtelen. Befektetésről van szó, ami bizonyítottan jövedelmező, különösen a kutatóegyetemek esetében, ellentétben számos, esetenként politikai színezetű, költséges akcióval. Azonban nem erre tenném a hangsúlyt. Azt kívánom hangsúlyozni, hogy a befektetőnek sem lehet közömbös, hogy melyik befektetését csökkenti! A magas hozamút vagy egy alacsonyabb jövedelmezőségűt.

"Li


II

Beszédek

Ebben a tanévben is utolért bennünket a már-már szokásosnak mondható zárolás valós réme 302 millió forint nagyságrendben. Nem vigasztaló, hogy ebben a sorsban számos intézmény osztozik velünk. Azt hiszem, világossá tettem, hogy miért nem. Vannak, lehetnek esetek, amikor nem az elvonás ténye, hanem differenciálatlansága tűnik elgondolkoztatónak. Miközben rektortársaim véleményét is képviselve, én is bízom abban, hogy az európai elvárásoknak megfelelő arányban részesül a nemzeti jövedelemből az oktatás és a kutatás. Folyamatos és főként differenciálatlan elvonásokból nem jöhet létre sem világszínvonalú egyetemi oktatás, sem világszínvonalú kutatás. Enélkül pedig üres, és mind valószínűtlenebb, ezért hiteltelen álom a fenntartható fejlődés. A minőségről és fejlesztésről nem is beszélve. A Szegedi Tudományegyetem továbbra is a világ élvonalához kíván tartozni, de ehhez elsősorban a minőséget preferáló stabil és hosszútávon kiszámítható finanszírozásra, és hangsúlyozottan nem támogatásra, hanem befektetésre van szükség. A kockázatok racionális mérlegelésére, amely markáns, bátor döntéseket igényel minden szereplő részéről. Ehhez a magunk részéről a kialakult, javarészt íratlan működési szabályaink radikális megújítására van szükség, egy újszerű oktatói (dolgozói) vezetői követelményrendszerre, az egyetemi struktúra fokozatos, de határozott átalakítására, amely növeli hatékonyságunkat, amelyet egyébként az új felsőoktatási törvény is előír. Mi megtesszük. Mostantól fogva aszerint kell megítélni minden szervezeti egységünket, minden kollégánk tevékenységét, hogy az új követelmények kielégítéséhez milyen minőségi alkotó munkával járulnak hozzá intézményünk fejlődéséhez. A 2006-os év a megemlékezés éve a Szegedi Tudományegyetemen. 85 éve kezdődött Szegeden a felsőfokú oktatás. Rendezvények sorával emlékezünk a Szegedi Tudományegyetem születését elősegítő államférfiakra, tudósokra és azokra a szegediekre, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy az Alföld nagyvárosának élete kiteljesedjék, hogy a Kolozsvárról költözni kényszerülő egyetem otthonra találhasson. Szeged, egyeteme és fiatalsága nélkül nem lehetne az, ami: dinamizmusáról és megújulásáról híres város. Ahogy nem lehetett volna 50 évvel ezelőtt, 1956ban sem a forradalom egyik központja, az újító gondolatok origója. Legyünk büszkék arra, hogy 50 évvel ezelőtt a szegedi egyetemi ifjúság és a szegedi egyetem oktatói tették meg az első lépést egy szebb és újabb világ felé. A Szegedi Tudományegyetem Auditorium Maximumában alakult meg 1956. október 17én a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége. 2006-ban rájuk is emlékezünk, így állítva emléket elszántságuknak, a változásba vetett hitüknek, az értékek feltétlen, megalkuvást nem ismerő védelmének.

u 12


Beszédek

A

Aki valaha is oktatott és azt hivatásának tekintette, az tudja, mire gondolok, amikor azt mondom, hogy hallgatóink ballagásakor mi valamennyien és az intézmény is meghalunk egy kicsit, szeptemberben pedig újjászületünk. Aki már sok éve oktat, mint sajnos (és szerencsére) magam is, már az új arcok láttán is arra gondol, hogy rövidesen eljön az idő, amikor ugyanígy itt ülve a búcsúzásról, az útrabocsátó jó tanácsokról fogunk szólni. De addig előttünk, és Önök előtt, kedves elsőéves hallgatóink a lehetőség - hogy ezt a számunkra kiszabott időt emlékezetessé varázsoljuk mindannyiuk örömére és hasznára. Használják ki ezt a látszólag hosszú, valójában röpke időt! Kényszerítsék ki belőlünk tudásunk maximumát! Mi ugyanerre a merényletre készülünk Önökkel szemben. Kérem, engedjék meg, hogy zárásként emlékeztessem Önöket arra, hogy köszöntőm elején azt mondtam: minden nehézségünk dacára a Szegedi Tudományegyetem soha nem volt még ilyen közel ahhoz, hogy Klebelsberg álmát a rangos és elismert magyarországi felsőoktatásról megvalósítsa. Kutatóegyetem lettünk. Büszkén készítettem leltárt az eltelt esztendőről minden naptári év elején, és az idén is büszkén állok Önök elé egy másik időszámítás szerinti évkezdeten, a tanév nyitónapján is. Büszkeségem azonban nem azt jelenti, hogy ne tudnám, a Szegedi Tudományegyetem sikereiért naponta tenni kell. Kollégáimnak és egyetemünk hallgatóinak, a Szegedi Tudományegyetem minden polgárának tevékeny napokat, emlékezetes sikereket és tartósan derűs optimizmust kívánok a ma kezdődő tanévben. Ezzel a Szegedi Tudományegyetem 2006/2007-es tanévét megnyitottnak nyilvánítom.

13


fl Beszédek 2006. szeptember 1. Az Egyetem Napja 85 éves a szegedi felsőoktatás. Amikor a jubileumi tanév számára kerestünk mottót, az volt a célunk, hogy megkísérelve a lehetetlent, pár szóban foglaljunk össze egy univerzumot, a Szegedi Tudományegyetem teljes világát. Benne múltjával, jelenével és jövőjével. A szegedi felsőoktatás létrejöttének körülményei jelölték ki azt a sorsot és küldetést, amelyet a Szegedi Tudományegyetemnek vállalnia kellett az elmúlt 85 évben. Nem a hagyományos egyetemi célokra gondolok. Annak természetesnek kell lennie, hogy egy felsőoktatási műhely arra törekszik, hogy a tudomány tehetségénél fogva hozzájáruljon a fejlődéshez és egy törekvő, az elődöknél előbbre jutó nemzedék neveléséhez. 85 évvel ezelőtt a szegedi felsőoktatás születésének percében elrendeltetett, hogy mi, szegedi egyetemi polgárok soha ne elégedjünk meg a kutatás és az oktatás feladatával. Amikor Szeged új otthont biztosított a menekülni kényszerült kolozsvári egyetemnek, nemcsak szállást adott, de csodás, új célokat is. A Szegedi Tudományegyetem hivatása, 85 éve betöltött szerepvállalása egy szellemi központ hitvallása. Olyan kiválasztott helyé, mely képes a tudományt sokakat összekötő erőként mindannyiunk szolgálatába állítani. Ahol a tudás közössége mindenki számára nyitva áll, aki becsülettel és tisztességgel akarja hasznát a saját és a köz javára fordítani - akár határainkon túl is. A szegedi kutatóműhelyek világszínvonalú szakmai munkája kezdetektől arra készteti az Universitas képviselőit, hogy a nemzetközi tudományos élet aktív résztvevőjeként és hasznos szereplőjeként vállaljanak felelősséget eredményeikért. A sikerek nemzetközi szintű kamatoztatása mindig is a hangsúlyos célkitűzések között szerepelt csakúgy, mint a tapasztalatokat jelentő és értékes barátságokat hozó külkapcsolatok kiépítése és fejlesztése. A szegedi felsőoktatás elmúlt 85 éve ezen célok magvalósításáról szólt. A tudományos világban ezidáig kivívott elismerés, a Szegedi Tudományegyetemen zajló munkát minősítő nemzetközi sikerek, a virágzó külkapcsolatok és több tízezer egykori polgárunk boldogulása, egytől egyig azt mutatja, hogy a szegedi felsőoktatás tudományos és társadalmi szerepvállalása méltó az alapító atyák szándékához. A mai napon, amikor a szegedi felsőoktatás indulásának 85. évét ünnepeljük, úgy tisztelgünk legméltóbban azok előtt, akiknek egyetemünk léte és virágzása köszönhető, ha egyszerre gondolkodunk a múltját büszkeséggel vállaló, a jelenre felelősséggel tekintő és a jövőt okosan megtervező szegedi egyetemi polgárként.

u14


Beszédek

A

Kívánom, hogy a mögöttünk álló évtizedek egy olyan Universitas első évtizedei legyenek, mely Közép-Európa jelentős egyetemeként évszázadokig szolgálja a haladás és fejlődés ügyét. Mindannyiunknak kívánok ehhez nagy ívű terveket, a tervek megvalósításához kellő ambíciót.


n Beszédek 2007. január 5. Újévi Köszöntő Jubileumokat ünnepeltünk 2006-ban: 2006-ban megünnepeltük a szegedi felsőoktatás 85 évét, amelyet szép kiadású jubileumi évkönyvvel és történeti visszatekintéssel üdvözöltünk. 1956 hőseire emlékeztünk kellő méltósággal; tudományos, kulturális, zenei, művészeti rendezvényekkel, kiadványokkal Bernáth Árpád professzor vezetésével. Tudáscentrumaink sikeresen teljesítettek. A centrumok 60-70 fiatal kutatónak is biztosítanak munkát. Közel 47 mrdFt fejlesztési igénnyel elkészítettük a várossal közösen a Nemzeti Fejlesztési Terv II. (NFTII) operatív programjainkat az egészségipar, környezetipar, biotechnológia, szoftveripar és a mérnökképzés terén, valamint kidolgoztuk az innováció és a technológiai transzfert elősegítő project-elképzeléseinket. Minőségfejlesztési programot valósítottunk meg és működésben kipróbáltuk a Gyógyszerésztudományi Karon. Tudományos együttműködési megállapodást írtunk alá a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskolai Karral és a Tessedik Sámuel Főiskolával. 2007-2011 között tíz, a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutató csoportunk működik tovább, amelyből kettő kutató csoport újonnan alakult. Egyetemünkön 18 doktori iskola működik. Újjáalakult a Doktori Tanács Lonovics János professzor, és a Habilitációs Bizottság Dékány Imre akadémikus vezetésével. Köszönet illeti Telegdy Gyula és Papp Gyula akadémikus urakat eddig végzett munkájukért. Innovációs tevékenységünk országosan elismert, szabadalmi portfóliónk több mint 20 szabadalom. Az oktatás keretében az új képzési szerkezet zökkenőmentesen indult be. Elkészült az egységes Tanulmányi és Vizsga Szabályzat, képzési portfoliónk megújult, előkészítettünk negyvennégy szakalapítást, tizennégy szakindítást. Engedélyt kaptunk húsz képzésre, valamint tizenegy felsőfokú szakképzésre. Elkezdtük az egységes egyetemi kurzuskínálatot az Egységes Tanulmányi Rendszer hárommal. Egységes beiratkozási rendet valósítottunk meg, működik az egységes monitoring rendszer. Létrehoztuk a hallgatói questurát. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) megnyitásakor azt mondtuk, hogy immár dobog az egyetem szíve: a TIK beváltotta a hozzá

U 16


Beszédek fűzött reményeket. 2006-ban közel 880 ezer látogatót fogadott, majdnem 100 ezerrel többet, mint 2005-ben. Az oktatási funkció keretein belül szemeszterenként heti 54 órarendi kurzus került itt megtartásra, melyet több mint 9400 egyetemi hallgató vett fel. A Mindentudás Egyeteme Szeged harminckét előadását 500 diák vette fel leckekönyvébe. A könyvtárlátogatók száma meghaladja a napi átlagos 2200 főt, és a Hallgatói Szolgáltató Iroda mellett jelenleg öt hallgatói jóléti szervezet és szolgáltatás üzemel a Központban. 2006-ban a Tanulmányi és Információs Központ közel 270 rendezvénynek adott otthont, több mint 53 000 látogató fordult meg a tudományos, közéleti és üzleti rendezvényeken (ebből 88 tudományos és 80 üzleti rendezvényünk volt). Különös öröm volt számunkra, hogy a Magyar Gasztroenterológiai Társaság 48. konferenciája és a Magyar Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Társaság 34. kongresszusának is mi adhattunk helyet. 2007-ben már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a TIK-ben a Szegedi Tudományegyetem reginonális állásbörzéje, ahol átlagosan 2000 diákunk vesz részt. Egyetemünk nyitottságát mutatja, hogy helyet adhattunk az új püspök beiktató ceremóniájának záróeseményére. Pár napig szurkolhattunk a Squash Világverseny döntőin, és a Kajak Kenu világkupa fogadása is itt zajlott le. 2007-ben is van mire készülnünk a Központ falai között: már 50 rendezvény előfoglalása végleges, köztük itt lesz a Reumatológus Konferencia és a Természettudományi Országos Tudományos Diákköri Konferencia tavaszi rendezvénye. Fejlesztéseink között itt működik majd az első összegyetemi vezetéknélküli internet szolgáltatás 2007 őszétől. Megrendeztük a Squash világbajnokságot, a SZTE-SZEDEÁK egyetemi férfi kosárlabdacsapat veretlenül első az NBII-ben, feljut az NBI/B csoportjába. Támogatjuk a női vízilabdát, a férfi kézilabdát, a női kosárlabdát. Regattát nem sikerült megszerveznünk a Tisza magas vízállása miatt. Az árvízi munkálatoknál hallgatóink derekasan helytálltak. Sikeresen működnek az egyetem Alma Mater programjai, amely a volt hallgatóinknak nyújt programot. Hallgatóink ismét helytálltak a Tavaszi, Őszi Kulturális fesztiválokon. Nagy sikerrel mutatták be az Utazás című rock operát. Az év folyamán újjáválasztottuk a Szenátust. Megalakult egyetemünk 12. karaként a Fogorvostudományi Kar. Elfogadtuk a Szervezeti és Működési Szabályzatot, az intézményfejlesztési, valamint az innovációs stratégiai tervet Folytattuk a beruházásokat; a biológiai intézetek bővítését, valamint a Kálvária sugárúti Gazdaságtudományi Kar építkezését. Megújultak a kollégiumok, és PPP konstrukcióban előkészítjük az Ötthalmi kollégium fejlesztését.


A

Beszédek

Nemzetközi kapcsolataink tovább bővültek, 370 érvényes ERASMUS szerződésünk van 220 egyetemmel, 25 országban! Nőtt az oktatói és hallgatói mobilitás: 400 hallgatónk ment külföldre 20 ország 126 egyetemére, és 115 hallgatót fogadtunk 18 ország 54 egyeteméről. Az elmúlt év jelentős eseményeinek felsorolása után kívánom, hogy legyünk 2007-ben továbbra is együttműködőek, toleránsak. Legyünk továbbra is büszkék, hogy a Szegedi Tudományegyetem polgárai vagyunk. Folytassuk megújult elképzelésekkel a következő esztendőt, hogy ennek a nagyhírű intézménynek hasonló sikereiről számolhassak be egy év múlva is.

18


II. DR. CSÁKÁNY BÉLA BESZÉDE AZ EGYETEM NAPJÁN, AZ EGYETEM ÉVFORDULÓS ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉN 2006. november 11.

M

agnifice Rector! Senatus Amplissime! Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Jeles ünnep alkalmából gyűltünk össze a Szegedi Tudományegyetem legnagyobb auditóriumában. 85 évvel ezelőtt indult meg Szegeden az egyetemi oktatás. Szép új kongresszusi termünkben most erre a 85 évre emlékezünk. Emberi kultúránk jól megmagyarázható sajátossága, hogy vonzódunk az öttel osztható évfordulós számokhoz, és ezek között a nyolcvanötnek megvan a maga különleges matematikai érdekessége. Aligha várja el bárki is tőlem, hogy erről szakmai részletességgel beszéljek. Azt azonban el kell mondanom, hogy egyetemünk előtörténetéhez egy másik szám is kapcsolódik, amely — érdekes véletlenként - a 85-nek éppen ötszöröse: Báthory István, akkor Lengyelország királya és Erdély fejedelme, 425 évvel ezelőtt, 1581-ben alapított egy jezsuita kollégiumot Kolozsvárott, azzal a kinyilvánított céllal, hogy az új iskola egyetemmé fejlődjék. A tudós pápa, XIII. Gergely, 1583 elején Báthorival egyetértésben a kollégiumhoz szemináriumot létesített, amely a teológiai kar szerepét töltötte be. Ha nem is tartozik a dolog érdeméhez, nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy a pápa e rendelkezését néhány hónappal a máig érvényes naptárreformot elrendelő bullájának kibocsátása után hozta. Ahogyan azt Minker Emil professzor „Szeged egyetemének elődei" című 2003-ban megjelent könyvében megmutatta, a mai szegedi egyetem szerves folytatása a Báthory alapította kolozsvári kollégiumnak. Jegyezzük meg, hogy a helyváltoztatás nem kivételes jelenség az egyetemek történetében: a mai budapesti tudományegyetemet Nagyszombatban alapította


II

Beszédek

az a Pázmány Péter, aki fél évszázaddal korábban a kolozsvári szemináriumban tanult. Az alapítástól a török kiűzéséig eltelt, Erdély számára különösen hosszú évszázad során Báthory iskolája temérdek viszontagságon ment át: tanárait több ízben is elkergették a fejedelmek, épületeit feldúlta a nép. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György toleráns uralma alatt folytathatta működését, egyetemi jelleggel azonban csak az 1600-as évek végétől rendelkezhetett. A nyugodt fejlődés évtizedeit alig törte meg a jezsuita rend eltörlése 1773-ban, mert Mária Terézia már a következő évben újjászervezte az intézményt, az addigi bölcseleti, jogi és teológiai kar mellé orvosi kart is alapítva. II. József megint elvette egyetemi rangját, a felhajtandó pohár keserűségét a „királyi akadémiai líceum" címmel enyhítve. Talán nem véletlenül merül fel itt ez a bibliai metafora. Szerb Antal a második világháború kezdetén megjelent Keserű pohár című híres esszéjében írja, hogy a magyar filozófus kidolgozhatná az „és mégis" filozófiáját, amelyet „igazolhatna az egész magyar történelem". A léptéket megváltoztatva vonatkoztathatjuk ezt egyetemünk elődjeinek 425 éves történetére is. Sokszor kerültek végveszélybe, és mégis mindig talpra álltak. Sok évtizeden át hivatalosan csak líceum volt Kolozsvárt, de ez mégis négy karú egyetemként képezte a kiművelt emberfőket továbbra is, amíg végül 1872-ben Ferencz József a kiegyezést betetőző gesztussal egyetemmé nyilvánította. Abban az évben november 10-én tartották a régi-új egyetem megnyitó ünnepségét. Ezért ünnepeljük szegedi egyetemünket - a kolozsvári egyetem utódját - a mai napon. Az első világháború idejére az akkor már Ferencz József nevét felvett intézmény tudományos súlyát tekintve az ország második egyeteme. Tanárai közül 18-an a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. A központi hatalmak összeomlása után Kolozsvár román megszállás alá kerül. A megszálló hatóság a profeszszori kartól azonnali hűségesküt követel. A tanári testület érvényes békeszerződés hiányában ezt elutasítja, mire mindannyiukat elbocsátják és a nem erdélyi születésűeket kiutasítják. A trianoni béke eloszlatja a visszatérés reményeit, s a menekült kolozsvári egyetem két éves budapesti tartózkodás után elfogadja Szeged város szíves meghívását. 1921 október 12-én megindul az egyetemi oktatás városunkban. Szeged a kiegyezés óta folyamatosan küzdött azért, hogy egyetemet kapjon. A helyi polgárság kész volt jelentős anyagi áldozatokra ennek érdekében, ám a harc eredménytelen maradt. 1912-ben vetélytársai, Debrecen és Pozsony értek célba, Szegednek csak jogakadémia vagy műegyetem ígérete jutott, amely azonban a világháború miatt nem válhatott valóra. És mégis lett egyeteme a városnak! Másfelől, magát az intézményt, mint már nemegyszer, 1919-ben is végső pusztulás fenyegette. Székhelyéről eltávolították, menedéket csak egy kivérzett, tönkrement anyaország nyújtott számára, és mégis fennmaradt!-

U20


Beszédek Egyetemünk nyolcvanöt éves szegedi történetét még vázolni sincs sem felkészültségem, sem lehetőségem, sem időm. Hogy mégis prelegálok róla, arra — kissé rezignáltan — azt hozom fel mentségemül, hogy a 85 évből 55-öt, négy évnyi peregrinációt leszámítva, az Alma Mater kebelén töltöttem. Így talán az is érthető, hogy szubjektív leszek. Egy-egy nagy hatású személyiséget vagy emlékezetes eseményt igyekszem felidézni az egymást követő évtizedekből. Az első közöttük Klebelsberg Kunó, a húszas évek kultuszminisztere, aki életműve egyik legfontosabb alkotásának tekintette városunk egyetemét. Neki köszönhetjük a Tisza-parti klinikasort, a Dóm-téri épületegyüttest, számos más jellegzetes egyetemi épületet, s azt is tudjuk, hogy nemcsak a kormány tagjaként érvényesítette sikeresen a szegedi egyetem érdekeit, hanem a szegediek áldozatkészségét is sok éven át magas hőfokon tartotta. Szeged törvényhatósági jogú város 1924-ben nem minden rábeszélés nélkül vállalta, hogy „a tudományegyetem állandó elhelyezésének költségeihez ötven éven át évi 24 vagon tiszavidéki búza árával hozzájárul': Klebelsberg hozta vissza Cambridge-ből a harmincas évek nagy alakját, SzentGyörgyi Albertet is. Kétségtelen, hogy a város és az egyetem igazi egymásra találása Szent-Györgyi Nobel-díjának köszönhető. A húszas évek vége felé megjelent egy könyvecske, afféle szegedi „Ki kicsoda", száz fontos szegedi polgár arcképével és néhány mondatos bemutatásával. Horribile dictu — professzorok nem voltak közöttük. A harmincas évek végén ez már lehetetlen lett volna. Szent-Györgyi világhírt hozott önmagán keresztül városának is, felébresztve a szegediek korszerű öntudatát. Azt is érdemének tekinthetjük, hogy sokszínű egyéniségével, nyugati egyetemeken elsajátított természetes tudósi magatartásával olykor jótékony megbotránkozást keltett szürkébb kollégáiban. 1940-ben az egyetem de iure visszaköltözött Kolozsvárra, de facto azonban nemcsak falai és felszerelése maradtak Szegeden, hanem tanárainak nagyobb része, köztük Szent-Györgyi is, aki a nevében új egyetemnek első rektorává is lett. Az 1944-45-ös háborús tanév nehéz időszakaiban hárman vezették az intézményt, sorrendben Koltay-Kastner Jenő, Hermann István Egyed és Riesz Frigyes. Mind a három tette a dolgát a sorsa, az egyénisége és a történelem által megszabott lehetőségek között, s hogy közülük Rieszt választom a negyvenes évek emberének, annak csak egyik oka, hogy régi nagy tudósaink közül Szent-Györgyi mellett ő a másik, aki munkássága bemutatásával is szerepel az Encyclopaedia Britannicában. (Vagy, hogy korszerűbben mondjam, 556 000 találatot produkál a Google-ban.) A nyomósabb ok Hermann professzor emlékirataiból derül ki. Így ír Rieszről: „Talpig férfiú volt. A legkisebb koncessziót sem tette kifelé, hanem megalkuvás nélkül képviselte az egyetem érdekeit." Hogy ez mit jelenthetett abban az időben, azt egy anekdotaszerű történet mutatja, amelynek levéltári dokumentumára nemrég bukkantam. Ivánovics György 1945-ben már ismert bak-

21

U


II

Beszédek

teriológus volt, később az első szegedi Kossuth-díjasok egyike. Abban az évben azonban a városi rendőrkapitány egy politikai feljelentés nyomán internáltatni akarta, s tisztelve az egyetemi autonómiát, erről tájékoztatta Riesz rektort. Aki is válaszában arról biztosította a hatóság fejét, hogy ez szükségtelen, mert ő már zárható tartózkodási helyet jelölt ki Ivánovics számára. A teljességhez tartozik, hogy ez a hely éppen Ivánovics professzor intézetvezetői dolgozószobája volt. Az ötvenes évek elején kettévált az egyetem: az orvosi kar önálló intézménnyé vált, majd gyógyszerészkarral erősödött. Mindkét egyetemen gyorsan növekedett a hallgatók és a tanárok száma. Ám egyre többen érezték, hogy a fejlődés és a haladás üteme elvált egymástól. Ez vezetett azokhoz az eseményekhez, amelyekre az elmúlt hetekben emlékezett az ország. És itt, három nagyhírű név után, egy kevésbé ismert következik: Alaksza Helmut, 1956 őszén másodéves szegedi joghallgató. Hogy ezt megmagyarázzam, fel kell idéznem a mai tudomány egy fontos megállapítását, amely egyszerűsített alakban így hangzik: bonyolult rendszerek viselkedése érzékeny a kezdeti feltételekre. Népszerűbb fogalmazásban: egy pillangó szárnya megrebben Pekingben, s egy hónap múlva vihar támad New Yorkban. Hallott erről a pillangó-effektus néven ismert megállapításról Péter László, városunk történetének mindentudója, s azt is tudni akarta, ki volt a pillangó a hazai 56-os tisztító vihar előtt. Meg is találta az említett Alaksza Helmut személyében. Ő mutatta meg évfolyamtársának - Lejtényi Andrásnak - pesti barátja levelét, amely az orosz nyelvoktatás fakultatívvá tételére hívott fel, október 13-án. Ez a mozzanat volt a szárny-rebbenés: a következő napokban Lejtényi és barátai megalakították az egyetemi és főiskolai i fj úság független szervezetét, s az már történelmi esemény, hogy egy hét múlva ez a szervezet fogadta el nevezetes 12 pontját odaát az Auditorium Maximumban. Tudjuk, hogy a vihart történelmi szélárnyék követte. Így a következő három évtizedhez egy-egy kiemelkedő tudóst kapcsolhatok. A hatvanas évek derekának rektora, Szabó Zoltán nagy tudományos iskolát teremtő vegyész volt, aki elsősorban - bár nem kizárólag - a reakciókinetikára, vagyis a kémiai reakciók időbeli lefolyásának és mechanizmusának vizsgálatára irányította számos nagyívű pályát befutott tanítványát. Betűrendben sorolom itt néhányukat, akik Szegeden indultak vagy itt alkottak. Beck Mihállyal kezdem; őt nemcsak említem, hanem örömmel üdvözlöm is körünkben a mai napon. Következnek Bérces Tibor, Burger Kálmán, Csányi László, Gál Dezső, Görög Sándor, Huhn Péter, Lakatos Béla, Márta Ferenc és Solymosi Frigyes. Közülük többekre, mint az egyetem, a város, az ország közéletének jeles szereplőire is gondolunk, illetve emlékezünk. Jóllehet mindennapos kapcsolata a szegedi egyetemmel már 1949-ben megszűnt, a hetvenes évek embere a szegedi egyetemek számára mégis Straub E. Brúnó volt, Szent-Györgyi Albert tanítványa, az Orvosi Vegytani Intézet egykori vezetője, akinek a kezdeményezése és kitartó küzdelme révén épült fel és kezdte

U 22


Beszédek

A

meg működését 1971 -ben a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja, röviden az SZBK. Az új intézmény Straub gondos irányításával és az UNESCO anyagi támogatásával gyorsan a molekuláris biológia egyik elismert nemzetközi centrumává vált, amely többféle módon fermentálta a biológiai kutatások fejlődését mindkét szegedi egyetemen. Új tanszékek jöttek létre; másrészt a kialakult versenyhelyzet, az együttműködés lehetősége és az SZBK példaadó szelleme a szakmai színvonal további emelkedéséhez vezetett a klasszikus és modern biológia régi tanszékein is. Az egyetemi hallgatók természetes forrását jelentették a SZBK kutatói utánpótlásának, professzortól gyakornokig számos egyetemi oktató kapcsolódott be a SZBK kutatási feladataiba, ugyanakkor az SZBK érett és vállalkozó szellemű kutatói egyetemi előadásokat hirdettek, és alkalmanként eredményesen pályáztak egyetemi tanszékvezetői posztokra. Érthető, hogy Straub professzort mindkét egyetem honoris causa doktorává fogadta. A nyolcvanas évek hozták meg a számítógépek világméretű áttörését. A szegedi egyetemek a technika- és tudománytörténet e kiemelkedő pillanatát felkészülten fogadták, és ez egy olyan tudósunk nevéhez kapcsolható, akinek a pályája ekkorra már lezárult. Kalmár László telepítette Szegedre még 1965-ben az első elektronikus számítógépet, amely egy egész termet betöltött, s működtetése közben 4000 elektroncső hűtéséről kellett gondoskodni. Teljesítménye sem haladta meg a húsz évvel későbbi legendás Commodore 64 -ét, amely már egy szűk fél kilogramm súlyú házban lakott. És mégis, azon a kezdetleges, de évekig tisztességgel szolgáló monstrumon, meg Kalmár professzor nagyszerű előadásain nemcsak szegedi utódai nevelkedtek, hanem a következő évtizedek hazai számítástechnikai vezérkarának jelentős része is. (Mint matematikus, ehhez hozzáteszem, hogy a két halmaz közös része nem üres!) Az 1990 -edik esztendőre, mint az országunkban végbement politikai rendszerváltás évére emlékezünk. Ami pedig Egyetemünk és a szegedi felsőoktatás történetét illeti, 1990 elején indult el az a folyamat, amelynek betetőzését a tizenegy karú Szegedi Tudományegyetem létrejötte jelentette 2000. január elsején. Az eddigiekben csak a két egyetemről esett szó, de a 85 év alatt főiskolák is keletkeztek, és jelentős szellemi értékeket halmoztak fel városunkban. 1928 -ban Klebelsberg telepítette Szegedre a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, amely húsz éven át az egyetemmel szoros együttműködésben, azután különválva végezte a polgári iskolai, majd általános iskolai tanárok képzését, 2000-től pedig Egyetemünk Juhász Gyuláról elnevezett tanárképző főiskolai kara. Időrendben második az ugyancsak nagymúltú Zenekonzervatórium, amely ilyen néven már az 1947 utáni években felső szintű oktatást végzett, majd 1966 -tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tagozataként működött, s most Egyetemünk Zeneművészeti főiskolai kara. További két főiskolai karunk 1961 -ben vált felsőoktatási intézménnyé: az Élelmiszeripari, mely kezdettől fogva gyümölcsöző kapcsolatokat


n Beszédek tartott az egyetemekkel, és a hódmezővásárhelyi székhelyű Mezőgazdasági, amely évtizedei során többször tartozott távoli intézményekhez, míg végül természetes módon a szegedi egyetem karává vált. Az Egészségügyi Főiskolai Kar 1973-ban a budapesti Orvostovábbképző tagozataként nyert főiskolai rangot, és 1989-ben csatlakozott az akkor már Szent-Györgyi Albert nevét viselő Orvostudományi egyetemhez. A dolgok jelenlegi állása szerint legkésőbb, 1999-ben alakult meg a tudományegyetem - akkori teljes nevén József Attila Tudományegyetem - Gazdaságtudományi Kara. Ismeretes, hogy a római katolikus Hittudományi Főiskola méltánylandó okokból nem csatlakozott az egységessé lett szegedi egyetemhez. Minden hivatalos felhatalmazás nélkül is bátorkodom azonban kifejezni azt a jámbor reményemet, hogy az egyetem karainak száma előbb-utóbb meg fogja haladni a mai, nem különösebben kerek tizenegyes számot. Hátra maradt még a legutóbbi fél évtized. Eszembe ötlik, hogy az amerikai Time magazin, amely évről évre kijelöli az év emberét, a nyolcvanas évek elején azzal lepte meg olvasóit, hogy a személyi számítógépet jelölte az év emberének. Csodálkoztak rajta, de gyorsan elfogadták. Kérem, Önök is fogadják el, hogy az egyetem eddig eltelt kétezres éveit számomra nem emberi lény, nem is esemény, hanem egy műszaki alkotás személyesíti meg. Amelyet éppen úgy mindennap és sokféle céllal használhatunk, mint a számítógépet. Mi több, ebben a percben is mindannyian használjuk. Tanulmányi és Információs Központunkra gondolok, amelynek most gazdái és vendégei is vagyunk. Ez az épület méltóképpen jelképezi univerzitásunk fejlődését, és haladását is, amellyel a világ kiváló egyetemei közé emelkedett. Éljen, gyarapodjék és virágozzék továbbra is! Vivat, crescat, floreat Universitas Szegediensis!

24


III. KOLOZSVÁRTÓL SZEGEDIG Egyetemtörténeti áttekintés* A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2007. július 9-i döntése pontot tett az egyetemünk kolozsvári örökségéről folytatott vita végére. A szenátus a döntést az egyetemtörténeti bizottság szakmai véleménye alapján hozta meg. (1) A karokat és tudományágakat átfogó testület kutatói konferenciát is szervezett a kérdés országos hírű szakértőinek bevonásával (2), különböző írásokat, tanulmányokat tett közzé. (3) A részletes szakmai háttér széles közönség előtt vált ismertté egyrészt az egyetemi újság, másrészt a Mindentudás Egyeteme révén. (4) Körültekintő, alapos munkára támaszkodva hozta meg döntését a szenátus, amely szerint a Szegedi Tudományegyetem az 1581 -ben Kolozsvárott alapított Báthory-egyetem szellemi-kulturális örökösének tekinti magát, s elődje alapítási évét sajátjának fogadja el. Miért éppen most vetődött föl e kérdés, komoly — olykor szenvedélyes — vitát kavarva? Nem új keletű kezdeményezésről van szó, mert az eredettisztázás korábban Kolozsvárott az 1860/70 -es időszakban, Szegeden pedig az 1930-as években már fölvetődött. A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 2002 -ben angol nyelven adta ki iskolai elődjeinek történetét napjainkig, 2004 -ben pedig címerébe hivatalosan is fölvette az 1581 -es évszámot alapítási évként, „Romania" fölirattal. A fölsőoktatási előzmények formai elismerésével az ügy nemzetközi összefüggésbe került, az alapítás visszamenőleges megállapításának új európai egyetemtörténeti példáját szolgáltatva. Minker Emil professzor, erre is reagálva, tette közzé 2007 februárjában — korábbi munkája alapján készített — történeti szinopszisát egyetemünk képzési előzményeiről. (5) Egyetemünk 2006-i hiva-

* Írta: Dr. Marjanucz László

25


If

Egyetemtörténeti áttekintés

talos akkreditációjában olvasható, hogy a Szegedi Tudományegyetem azonosságtudatának több pillére van, közülük első helyen Kolozsvár áll az átmentett hagyománnyal. Ennek alapja az erdélyi egyetem eszméje, amely először Báthory István kolozsvári iskolájában öltött testet 1581-ben. Az egyetemi eszme és gondolat több évszázados hidat teremtett a nemzeti múltunkhoz tartozó Báthory alapította egyetem (akadémia) és a mai európai hírű szegedi univerzitás között. Olyan korban élünk, amikor minden változik, egyre kevesebb a szilárd fogódzkodó. Ilyen helyzetben a tartósság érzete fölértékelődik. Identitáskeresésünk értékelvű: azok az eszmék és gondolatok, amelyek örökösének valljuk magunkat, ma is érvényesek. Az ismeretszerzés igénye, a tudás rangja, a kiváló tanári munka nemes, időtlen értékek, ezeken nem kell változtatni. Az 1581-es eredet hivatalossá tétele azt jelenti, hogy olyan elvek, szokások maradhatnak fent, amelyek egymásra épülnek a régi és a jó továbbőrzésének erkölcsi kötelezettségével. Ezért a szenátusi döntés általánosabb okaként említhető, hogy egész Európában fölértékelődött a hosszú történeti múlt. Több példát is szem előtt tartva elmondható, hogy a minél távolabbi eredet kimutatása a modern egyetemi marketing része lett, mert az PR-értékkel bír. Ennek során időlegesen működött egykori középiskolákban is a ma folyó egyetemi képzés elődjét fedezték föl, hogy a történeti múlt és a „régiség" értékét tudják fölmutatni. Magyarországon több neves universitas — pl. a Semmelweis, Károli, Pázmány, Műszaki Egyetem — esetében is van erre példa. A szegedi egyetem múltvállalása nem épül ingoványos talajra, hanem bizonyítottan létező és folyamatosan működő fölsőoktatási előzményekre tud hivatkozni. A történetileg és erkölcsileg megalapozott tradíció fölvállalása az egyetem szuverén hatáskörébe tartozott, és ennek megfelelően döntött. A történelem úgy hozta, hogy a kolozsvári egyetem rövid ideig teljesen közössé tette a két város értelmiségképzését, amely idővel ketté vált: de Szegeden hagyta maradandó eredményét: az önálló egyetemet. Ez ugyanúgy „törvényes gyermeke" az ősi Alma Maternek, mint a Babes—Bolyai Egyetem. Írásunk a fönti tételek alátámasztására a kolozsvári egyetem városunkba kerüléséről és „szegedivé" válásáról ad rövid áttekintést. A mohácsi vész és Magyarország három részre szakadása után az Erdélyi Fejedelemség hamarosan jelentős tudományos törekvések, akadémiai kísérletek színhelye is lett. A XVI. században a humanizmus és a reformáció teremtette meg azt a szellemi talajt, amelyből az erdélyi egyetemi eszme kisarjadt. Korábbi tervek után Erdély katolikus fejedelme, a páduai egyetem egykori diákja, Báthory István kollégiumot létesített 1581-ben a kolozsvári Farkas utcában, amelynek keretében akadémiát, azaz egyetemet alapított. A fejedelem klasszikus egyetemalapító oklevelet állított ki, amelynek eredményeként előbb a bölcsészeti, majd a teológiai karon is beindulhatott a tanítás. Források bizonyítják, hogy az akadémián európai hírű

26


Egyetemtörténeti áttekintés j (spanyol, német, francia, olasz, lengyel és magyar) professzorai révén a bölcsészet és a teológia területén egyetemi szintű oktatás folyt. Báthory az iskolát fölruházta a tudományos fokozatok odaítélésnek a jogával is. (6) Az idők során bekövetkezett megszakítások és átalakulások ellenére is a fölsőfokú képzés alapvető történeti, lényegében intézményi folytonossága kimutatható. Az 1867-es kiegyezés után vetélkedés bontakozott ki a nagyvárosok között a második magyar egyetem megszerzéséért. Ide kapcsolódik Szeged direkt egyetemi hagyománya: az 1867-től kibontakozó egyetemalapítási törekvés. Városunk Eötvös József iskolafejlesztési programjához kapcsolódva kezdetben jogakadémia fölállítását kérte. Majd az ország második egyeteméről döntő törvény elfogadása után (1872) Szeged „ringbe" szállt a harmadik egyetemért. Küzdelme emlékiratokban, a város anyagi hozzájárulásának mértékét tartalmazó közgyűlési határozatokban 1912 -ig nyomon követhető. Fő érvként hangoztatták, hogy Szeged a szerb—román—magyar nyelvhatár találkozási pontján a nemzetiségek közötti érintkezés fontos közvetítője. (7) Elemi és középiskolai hálózata a délvidéki szerb és német értelmiségiek képzésében fontos szerepet játszott. Egyszerre rendelkezett az alapot jelentő megfelelő iskolai hálózattal és a kulturális misszió hivatásával. Igyekvése a dualizmus korában nem ért célt, és csak a háborús összeomlás hozott váratlan fordulatot. 1872 -ben az ország második egyeteméért folytatott nemes rivalizálást Kolozsvár nyerte meg. Nem függetlenül attól a kormányzati szándéktól, hogy Budapest mellett e „veszélyes" nemzetiségi vidéken kell egy kulturális gócot létre hozni. Tudták, hogy a románok javára rendeződik át a térség, s szükség volt a tudományt és művelődést kisugárzó modern intézményre. Ám a társadalmi háttér mellett a kormánydöntést a ténylegesen létező fölsőoktatási gyakorlat határozta meg. Amikor báró Eötvös József vallás és közoktatásügyi miniszter 1868. január 9 -én fölszólította a kolozsvári jogakadémiát és az orvos-sebészi tanintézetet, adják elő, miként lehetne őket egyetemi karokká alakítani, a kincses város létező egyetemi hagyományait tartotta szem előtt. Az 1872: XIX-XX. tc . kimondta az új kolozsvári egyetem fölállítását. A parlamenti döntés nem a semmire építkezett, mert az egykori egyetem két utódintézményére, a Királyi Jogakadémiára és az Orvos-Sebészeti Tanintézetre alapozta az új univerzitás fölállítását. Az elsőből jött létre a jogi, a másodikból az orvosi kar. E két felsőfokú intézmény révén lett a kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem az egykori Báthoryféle akadémia utódává és örökösévé, mintegy annak folytatójává. Minderre az alapítás időszakában számos alkalommal hivatkoztak. Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter az egyetemalapítás indokaként hangsúlyozta többek között a város több százéves egyetemi múltját. Márki Sándor történész is


Egyetemtörténeti áttekintés hivatkozott az ősi egyetem átmentett hagyatékára, a meglévő jogi és orvosképző intézetre, mint szervezeti-intézményi kiindulópontra. Ettől kezdve az egyetemi évkönyvek minden alkalommal történelmi előzményként említik a Báthoryféle akadémiát. (8) A törvény biztosította az egyetem létét: meghatározta struktúráját, a tanszabadság és az autonómia elvét. Egyetemi tannyelv a magyar lett, de a német, illetve a román nyelv és irodalom saját tanszéket kapott. A négy kar szerinti szervezeti felépítés a kor európai mintáját követte: Bölcsészet- nyelv- és történettudományi, Jog- és államtudományi, Matematika és természettudományi, valamint Orvostudományi fakultás jött létre. Az újra megnyíló egyetem első rektora Berde Áron nemzetgazdász professzor lett. Első és megnyitó közgyűlésén, 1872. november 10-én, a rektor az 1581-es akadémia, és a Mária Terézia korabeli egyetem után, Kolozsvár harmadik egyetemeként említette a magyar királyi tudományegyetemet, amely - reményei szerint - nem fog az első kettő sorsára jutni, vagyis a fejedelmi kegy elmúltával elsorvadni. 1872. november 11-én megkezdődött az oktatás az ország második egyetemén, ennek emlékére tartjuk Szegeden e napon az Egyetem Napját. A jogi karnak 173, az orvosinak 43, a bölcsészkarnak 21, s a természettudományinak 32 hallgatója volt akkor, összesen 269. Tanításukat 46 fős tanerő végezte, vagyis egy tanárra átlagban 5-6 hallgató jutott. A hallgatói létszám tíz év alatt - zömmel erdélyi fiatalokból - megkétszereződött, az 1910-es évekre megtízszereződött. Az egyetem látogatottsága a XX. század elején Torino, Lyon, Bordeaux egyetemeinek színvonalán állt. Párhuzamosan fejlődött az egyetem épületállománya és fölszereltsége is. A századfordulóra teljes egyetemi város alakult ki: a növekvő létszámú intézet, klinika és a jól fölszerelt könyvtár elősegítette, hogy a kolozsvári egyetem, amely 1881-ben vette föl Ferenc József király nevét, regionális oktatási központból országos kisugárzású intézménnyé vált. Nevét olyan kiemelkedő tanáregyéniségek tették a határainkon túl is ismertté többek között, mint a matematikus nyelvész, természettudós Brassai Sámuel, az állattan tanára, Apáthy István, a földrajztudós Cholnoky Jenő, a matematikus Fejér Lipót, a filozófus Bartók György, a jogfilozófus Somló Bódog, a nyelvész Gombocz Zoltán, a zoológus Entz Géza és a történész Szádeczky Kardos Lajos. 18 akadémikus jelezte tudományos reputációját. A Ferencz József Tudományegyetem történetében az első világháború hozott tragikus fordulatot. Kolozsvár 1918 decemberében román katonai megszállás alá került, de a terület hovatartozása ekkor még sem katonai, még kevésbé nemzetközi jogi szempontból nem volt eldöntött. Az egyetem egy szemeszteren át még folytatta tevékenységét, az 1918/19-es tanév második félévére 2570 hallgató iratkozott be, 83%-uk magyar nemzetiségű volt.

U 28


Egyetemtörténeti áttekintés [I Az utolsó tanévet Schneller István rektor 1918. október 20-án nyitotta meg. Ám a román megszállás miatt munkáját nem tudta folytatni. 1919. május 12-én román katonaság szállta meg az egyetemet, majd a rektori hivatal élére a román tanszék professzorát nevezték ki. Ezzel az eseménnyel fölgyorsultak azok az előkészületek, melyeknek célja a kolozsvári román egyetem megszervezése volt. A tekintélyes történész, Nicolae Iorga 1919 tavaszán még amellett foglalt állást, hogy a kolozsvári egyetemnek a magyarok birtokában kell maradnia. Az események azonban más irányt vettek. A megszálló hatalom az évtizedes román igényt, a román nyelvű egyetemet, nem a magyar mellett, hanem ahelyett hozta létre. Az egyetemi épületekből eltávolított magyar professzorok egy csoportja közel kétszáz hallgatóval még egy éven át a kolozsvári református tanárképzőben próbálkozott a magyarnyelvű felsőoktatás megtartásával, de a hatósági tilalom ennek a kísérletnek is véget vetett. Így Erdély területén két évtizedre ismét megszűnt a magyar egyetemi oktatás. (9) A földönfutóvá lett egyetem tanárainak egy része Budapestre menekült, más része Kolozsvárott maradt, de mindkét helyen a jogfolytonosság jegyében folytatta harcát az egyetemi működésért. Az egyetemi tanács budapesti része a fővárosi maradásban látta az elhelyezés ideiglenes jellegének demonstrálását. De Szeged is jelezte Somogyi Szilveszter polgármester útján már 1919. május 9-én, hogy tárt karokkal fogadja a kolozsvári egyetemet, és ezért komoly anyagi áldozatot is képes vállalni. A város nevében 40 tanár számára lakást, több száz hallgató részére menzát és internátust ajánlott föl. 1920. január 12-én a város a megígért 7 millió koronát 9 millióra emelte. Fölajánlotta a közművelődési palota gyűjteményeinek használatát és több középület átengedését. Érvei között szerepelt a város földrajzi közelsége Erdélyhez, nemzeti szelleme és a tudomány Budapestre központosításának célszerűtlensége. (10) Hivatalosan az 1921. évi XXV. törvénycikk helyezte az egyetemet ideiglenesen városunkba. Ezzel megkezdődött Szegeden a tényleges egyetemi oktatás, jogilag a kolozsvári egyetem keretein belül. Ez az a szál, amely a mai két egyetem sorsát összeköti, s visszaviszi a közös eredetre, az 1581-es Báthory egyetemre. 1921. október 10-én nyitották meg az első szegedi egyetemi tanévet, az oktatás pedig október 12-én indult meg. Márki Sándor professzor, mint az egykori teljes egyetem tanácsának legöregebb tagja, a szegedi egyetemben a négyfelé szabdalt (kolozsvári román, a budai majd a szegedi folytatás, a református tanárképző) anyaintézmény megmentőjét látta. Szeged magatartása tiszteletre méltó, mert a háborús összeomlás után, hátországának elvesztésétől sújtva, nehéz gazdasági helyzetben is értelmét látta az áldozatvállalásnak. Az egyetem úgy kezdett, hogy nem volt könyvtára és laborja. Márki Sándor például saját könyveit adta a diákoknak a fölkészüléshez.

29 U


ll

Egyetemtörténeti áttekintés

Később 40 000 ajándékozott könyv és id. Bibó István munkássága alapozta meg az új egyetem könyvtárát. A sürgető igények miatt a város csak a már meglévő intézmények rovására helyezhette el az egyetemet. A királyi tábla Dugonics téri épületét az egyetemi központi épület céljára adta át. 1926 -ban a kapuzat fölött hatalmas betűk hirdették: „M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem". Az épületben a hivatalokon kívül az egyetemi könyvtár, a jog- és államtudományi kar, a bölcsészkar, valamint a matematikai intézetek kaptak helyet. Az állami gimnázium épületében a természettudományi kar intézeteit helyezték el, míg a kórházak különböző klinikáknak adtak helyet. Jelentős változást hozott, amikor az egyetem megkapta a vasúti leszámítoló intézet épületét is. A hivatal 1925 -ben szüntette meg tevékenységét, utána ide költözött az egész bölcsészeti kar és a természettudományi kar intézményeinek egy része. Teljessé lett az épület a hozzáépített nagy előadóteremmel, az auditórium maximummal. 1930 -ra formálták át teljesen az épületet a tudományegyetem céljaira, amelyhez Klebelbsberg Kunó miniszter jelentős állami segítséget nyújtott. Támogatásával épültek föl 1926-29 között a Tisza-parti klinikák, amelyek akkor európai viszonylatban is előkelő helyet foglaltak el, modern berendezésükkel megfeleltek a gyógyítás korszerű elvárásainak. Klebelsberg Trianon után a nemzet megmaradásának és fölemelkedésének útját a kultúra, a tudomány, az oktatás és egészségügy nagymértékű fejlesztésében látta, a nemzeti jövedelem számottevő részét áldozva ezekre. Nagyszabású kultúrpolitikai terveiben Szeged kiemelkedő helyet kapott, és maga döntő szerepet játszott az egyetem felépítésében és bővítésében. Fejlődési esélyt kívánt adni a városnak, amelyet egyébként Magyarország legszebben rendezett városának tartott. Az „ideiglenes" jelleget hamarosan kinőtte az egyetem, és további bővítése vált szükségessé. Rerrich Béla tervei alapján nagy szabású építkezés kezdődött a Dóm téren 1926 -ban. A cél: a fogadalmi templom méltó környezetbe helyezése úgy, hogy a tér architektúrája a megadott feladathoz illeszkedjen, a katolikus egyházzal és az egyetemi tudományokkal való kapcsolatát fejezze ki. Az objektumok építése 1930 -ban fejeződött be, köztük a Fizikai és Kémiai Intézetéé. Bár a gazdasági válság visszavetette a fejlődést, Klebelsberg Kunó víziója a „magyar Göttingáról" nagyrészt valóra vált. (11) Szeged tetemes összegekkel egészítette ki a kulturális építkezésekre fordított állami támogatást, mert gondoskodni kellett a vidéki hallgatók elhelyezéséről, ellátásáról, a szegény hallgatók segélyezéséről. Az internátust és az egyetemi diákasztalt (mensa) a DEMKE palotában létesítették, később ide került a Természettudományi Kar kiváló hallgatóinak képzését szolgáló Eötvös Kollégium. Az építkezések és létesítmények a fejlődő intézmény természetes velejárói. A hallgatók létszáma 1921 -ben 1007 volt, 1932 -ben már 2163, tíz év alatt tehát meg-

u30


Egyetemtörténeti áttekintés kétszereződött. 62 tanszéke közül 16-16 a jogi és orvosi karon, 18 a bölcsészetin, 12 a természettudományin szerveződött. Az állami segítségnyújtást alapvetően befolyásolta, hogy Szeged vállalta az egyetemi építkezések költségeinek felét. E magatartást Klebelsberg úgy méltányolta, hogy minden befolyását latba vetve biztosított a városnak messzemenő erkölcsi és anyagi támogatást. Az 1940: 28. tc. rendelkezett a kolozsvári egyetem újjászervezéséről és a szegedi tudományegyetem fölállításáról. A „száműzött" egyetem 1940 -ben Ferenc József néven visszaköltözött Kolozsvárra, az itt maradt intézetekből és az eredeti tanárokból pedig megszerveződött a Horthy Miklós Tudományegyetem, ugyanazokban az épületekben. A valóságban ez úgy nézett ki, hogy négy karból három itt maradt oktatóival, hallgatóival, a teljes könyvtárral és az összes infrastruktúrával együtt, vagyis legalább az egyetem háromnegyed része. Csak a jogi kart költöztették Kolozsvárra, ahol csupán névleg restaurálták az 1872 -es intézményt, mert valójában új szervezés történt. Szegedről a jogi, Pécsről a bölcsészeti, Debrecenből a természettudományi intézetek költöztek át, és ezekhez még két kart szerveztek. (12 ) A jogilag új, tartalmilag kontinuus szegedi egyetem ünnepélyes megnyitását 1940. november 11-én tartották. Első rektora Szent-Györgyi Albert lett, aki beiktatási beszédében kiemelte: „Jogilag új egyetem vagyunk, de a mi gyökereink is a messzi múltba nyúlnak vissza, és semmiféle jogi formula nem fejezi ki azt a bensőséges viszonyt, amely minket a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemhez köt. Mi egy törzsnek vagyunk két hajtása". Az erdélyi egyetemi gondolat közös gondozása magyarázza, hogy 1940., mint alapítási évszám nem ment át sem a hivatalos gyakorlatba, sem a köztudatba. A tradíció folytonosságának a bizonyítékai a régi egyetemi helyeken, p1. Oxfordban nyilvánvalóak. Elvek, szokások maradtak fönn tartósan, minden egymásra épül, s minden, ami jó, megmaradt, viszonylag csak kevés dolog változott. Szent-Györgyi Albert ilyen valódi tradícióra utalt a „bensőséges viszony" kifejezéssel, még ha a történelmi összefüggés csak áttételesen bizonyítható is, mert az egyetemfejlődés vonala nem töretlen. Külső hatások gyakran kibillentették pályájáról, de — ha kerülő úton is — arra folyton visszatért. Rektorságának különleges érdeme, hogy az egyetemet még jobban beágyazta a város kulturális világába, új vonásokat erősített meg az egyetem életében: megalakult történetének egyik legjelentősebb egyesülete, a Szegedi Egyetemi Ifjúság (SZEI), s a kolozsváriak mellett kialakult az új szegedi professzori kar. A kolozsvári gyökerű egyetem ekkor véglegesen a városé, az univerzitás Szeged egyeteme lett. A „szegedivé" válás befejeződött. Megérte-e Szegednek az egyetemre pazarolt fáradtság, az anyagi és szellemi ráfordítás? A sommás válasz: igen. A nagy árvíz után megint szárnyára kapta városunk nevét a hír szerte Európában. A jó hírnév tartalmi fedezetét az elért eredmények adták. Ereky István a közigazgatási jog, Issekutz Béla agyógyszer-


Egyetemtörténeti áttekintés tan, Jancsó Miklós a belgyógyászat professzora, Riesz Frigyes matematikus, Sík Sándor irodalomtörténész, Marót Károly klasszika-filológus, Márki Sándor történész - hogy csak néhányat említsünk a professzori karból - európai hírű tudósok voltak, munkásságuk tudományos védjegynek számított. SzentGyörgyi Albert teljesítménye pedig egyedülálló: szegedi egyetemi professzorként Nobel-díjat kapott 1937-ben. Fontos, hogy tudós tanárai, végzett hallgatói munkáságukkal mind izmosabb szállal kapcsolták Szegedet az ország és Európa szellemi életéhez. Az egyetemnek köszönhetően a város társadalmi arculata értelmiségi jellegűvé vált, és az a jó hagyományok erősítésével az európaiság, a humánum felé terelte közgondolkodásunkat. Az univerzitás 1945-ben a Szegedi Tudományegyetem nevet kapta. 1951ben ketté vált: az orvosi kar kivált az egyetem kötelékéből, és önálló Szegedi Orvostudományi Egyetemmé alakult, a másik három kar Szegedi Tudományegyetemként működött tovább. Utóbbi intézmény 1962-ben József Attila nevét az orvosegyetem pedig 1987-ben Szent-Györgyi Albert nevét vette föl. 2000ben bekövetkezett az integráció, eredményeként 12 kart magába foglaló nagy universitassá egyesült a szegedi felsőoktatás. (12) Múltbeli gyökereinek mostani föltárása tudományos igénnyel történt, de az eredettisztázás Szegeden, miként említettük, már a 30-as években fölmerült. Báthory István fejedelem, mint egyetemalapító szobra ekkor került a Dóm téri Pantheonba. 1931-ben szó volt arról, hogy Szegeden is ünnepeljék meg a 350 éves évfordulót, de ezt a közelgő másik évforduló, a Ferenc József alapította kolozsvári egyetem 60 éves fönnállása levette napirendről. A Báthory-kérdés 1938-ban került ismét az egyetemi tanács elé, de a döntést a területi visszacsatolások légkörében újból elhalasztották. Mivel a történelem nem retrospektív kíváncsiság csupán, hanem hatalmas erkölcsi erő is, példamutató egyetemünk döntése a kolozsvári egyetemi hagyomány szellemi-kulturális befogadásáról, melyet új címerünk is kifejez. A benne látható évszámok (1581 - 1921) a mai, európai hírű szegedi egyetem kettős kötődését jelzik: a kolozsvári alapítást és a szegedi megtelepedést, az itteni kezdést. Egyben arra utal, hogy a kolozsvári és a szegedi tradíció közös, azok egymással nem állíthatók szembe, mert a közös magyar kulturális-történelmi múlt egymásutániságát szimbolizálják, és a magyarság egyik legnagyobb kulturális közvagyonát teremtették meg, amelyre a mai nemzedék büszke lehet, s amely tradícióra egyetemünk jövője épülhet.

U 32


Egyetemtörténeti áttekintés j FELHASZNÁLT IRODALOM

Az Egyetemtörténeti Bizottság állásfoglalása. Szeged, 2007. május 31. 2007. május 2-án a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában tudományos konferenciát rendeztek a kérdés országos szaktekintélyeinek részvételével. Szegedi Egyetem különböző számai 2007 tavaszán. Szegedi Egyetem 2007. szeptember 3-i száma, ill. Szögi László egyetemtörténeti kutatónak (az ELTE Egyetemi könyvtára igazgatójának) előadása a szegedi Mindentudás Egyetemén 2007. október 17-én, és a Part TV-nek adott 2007. október 18-i interjúja. Minker Emil: Szeged egyetemének elődei. Szeged 2003. Uő: A Kolozsvári Báthory Egyetemtől a Szegedi Tudományegyetemig (1581-2007). Javaslattervezet az SZTE rektorának, Szeged, 2007. február 5. Bisztray Gyula - Szabó T. Attila - Tamás Lajos (szerk.): Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár 1941. Ehhez még Pintér M. Lajos interjúja Szögi Lászlóval (Közös múlt- közös örökség). In: Szegedi Egyetem, 2007. szeptember 3. Tóth Ede: Harc az egyetemért. In: Szeged története 3/2. Szerk.: Gaál Endre. Szeged, 1991. 971-976. A kolozsvári egyetem történetét részletesen megírta Márki Sándor. (A M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem története 1872-1922. Szeged, 1922. A kolozsvári magyar egyetem 1945-ben. ( A Bolyai Egyetem szervezésének válogatott dokumentumai). Szerk.: Barabás Béla és Joó Rudolf. Budapest, 1990. Az egyetem szegedi befogadásáról ír Szabó Tibor: Oktatás, tudomány, közművelődés. In: Szeged története 4. Szerk.: Serfőző Lajos. Szeged, 1994. 578-587. A kolozsvári egyetem Szegedre kerüléséről legújabban és monografikus igénnyel Vincze Gábor írt (Száműzött egyetem. Szeged, 2006.) A kérdést bővebben tárgyalja Minker Emil: Fejezetek a szegedi tudományegyetem történetéből. In: Szegedi Tudományegyetem. 85 éves a szegedi felsőoktatás. Szeged, 2006. 9-20. .


A Egyetemtörténeti áttekintés 13. Az egyetemtörténet 1945 utáni rövid áttekintését is adja Ruszoly József: A szegedi tudományegyetem rövid története c. tanulmánya. In: A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene 1921-1998. Szerk.: Szentirmai László. Szeged, 1999.)

34


IV. GYÖKEREK - ELŐDÖK Az egyetemtörténet kronológiája 1581-től napjainkig Báthory István — a jezsuita rend gondozásában — iskolát hozott létre Kolozsvárott. 1603. JúNIUS 9. Az egyetemet lerombolták, és a jezsuitákat kiűzték Erdélyből. 1692. MÁRCIUS 15. A jezsuita rend visszatérhetett Erdélybe, 1698. november 17 -től egyetemi rangban folytathatták a tanítást 1773 -ig, a fenntartó rend megszüntetéséig. 1774-75 -BEN Mária Terézia újjászervezte és a piarista rendre bízta a Báthoryegyetemet, továbbá kiegészítette jogi és orvosi karral. 1784 -BEN II. József akadémiai líceummá fokozta le az intézményt, amely Királyi Jogakadémia és Orvos-sebészi Tanintézet néven működött 1872 -ig. 1867 -BEN Eötvös József felszólította a Jogakadémiát és az Orvosi-sebészi Tanintézetet, hogy dolgozzák ki az egyetemmé alakulás feltételeit. 1872. NOVEMBER 11. Megkezdődött a tanítás a Kolozsvári Egyetemen, mely 1881 -ben felvette Ferenc József nevét. 1919. MÁJUS 12. Román katonaság szállta meg az egyetemet. Az egyetem tanárait állásukból elbocsátották, valamint többségüket kiutasították a román állam területéről. 1921. A Kolozsvárról menekülni kényszerült Ferencz József Tudományegyetem az 1921. évi XXV. törvénycikk értelmében ideiglenesen Szegeden nyert elhelyezést. 1921. OKTÓBER 9-ÉN Menyhárt Gáspár rektor ünnepélyes keretek között megnyitotta a Ferencz József Tudományegyetem első szegedi tanévét. 1926. OKTÓBER 5 -ÉN a mai gyermekklinika helyén az egyetem első alapkő letételével megindultak az egyetemi építkezések. 1928/29. Klebelsberg Kunó miniszter a budapesti két polgári iskolai tanárképzőt összevonta és Szegedre helyezte.

1581. MÁJUS 12.


II

Kronológia

1930. OKTÓBER 25-ÉN Klebelsberg Kunó kultuszminiszter felavatta a Dóm tér

egyetemi épületeit. 1937. SZENT-GYÖRGYI ALBERT orvosi Nobel-díjat kapott.

1938-BAN az Országos Közegészségügyi Intézet irányításával megalapították a

szegedi Védőnőképző Iskolát, amely 1944-ig működött. 1940. OKTÓBER 16 -ÁN az 1940. évi XXVIII. törvénycikk értelmében a Ferenc

József Tudományegyetem visszatért eredeti székhelyére, Kolozsvárra, és ekkor Szegeden Horthy Miklós Tudományegyetem néven új egyetemet hoztak létre. Szegeden a jogi kar működését ármenetileg szüneteltették. 1 945 MÁJUSÁBAN az egyetem neve Szegedi Tudományegyetem lett. 1947. Újraindult a védőnőképzés Állami Védőnőképző Iskola néven. 1951. FEBRUÁR 1 -JÉN az Orvostudományi Kar kivált a tudományegyetemből, és önálló egyetem lett. 1952-BEN felépült a Béke épület. 1 955. Az Orvostudományi Egyetem művese állomást létesített. 1 955 NYARÁN a minisztérium megszüntette a Budapesti Pedagógiai Főiskolát, jogutódul a Szegedi Pedagógiai Főiskolát tette meg. 1957 -BEN megalakult a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara négy intézettel. 1961-BEN a Magyar Tudományos Akadémia létrehozta szegedi területi bizottságát, a Szegedi Akadémiai Bizottságot. 1962. MÁJUS 18 -ÁN a Gyógyszerésztudományi Kar részére átadták az Eötvös utca 6. szám alatti épületet. 1962. SZEPTEMBER 1 -JÉN a Szegedi Tudományegyetem József Attila nevét vette fel. 1962/63. TANÉVTŐL a minisztérium a Pedagógiai Főiskola elnevezését Tanárképző Főiskolára módosította. 1963. Felavatták a Kibernetikai Laboratóriumot az Árpád téren. 1963 SZEPTEMBERÉBEN felépült a Tanárképző Főiskola Teleki Blanka Kollégiuma. 1965-BEN átadták az Orvostudományi Egyetem új Biológiai Intézetét. 1970. Budapesten és Szegeden 1962 óta működő felsőfokú élelmiszeripari technikumok összevonásával Szegeden Élelmiszeripari Főiskola létesült. 1972. AUGUSZTUS 1. A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum átszervezésével létrejött Hódmezővásárhelyen az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kara. 1973. A védőnőképzés főiskolai szintre emelkedett. 1973. OKTÓBER 5-ÉN Szegedi Tanárképző Főiskola működésének 100 éves évfordulóján a főiskola Juhász Gyula nevét vette fel. 1976-BAN elkészült a Belgyógyászati Intenzív Osztály épülete (Körintenzív).

u36


Kronológia

A

1979. Az Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Kara az Állatorvos Tudomá-

nyi Egyetemhez került, a neve Állategészségügyi Főiskolai Kar. 1979. Az Élelmiszeripari Főiskola önálló kollégiumot alakított ki. 1980-BAN a Klinikai Kémiai Intézet és Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet épületét átadták. 1985-BEN az Orvostudományi Egyetemen megindult a külföldi hallgatók angol nyelvű képzése. 1986-BAN felépült a Topolya soron a Tanárképző Főiskola sportcsarnoka. 1986-BAN Szegeden létrejött a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Kara. 1987. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Szent-Györgyi Albert nevét vette fel. 1987. SZEPTEMBER 1. A hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskolai Kar a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Főiskolai Kara lett. 1989. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem megalapította az Egészségügyi Főiskolai Kart védőnő, gyógytornász és általános szociális munkás szakkal. 1989-BEN átadásra került az Orvostudományi Egyetem Új Klinika épülete. 1991. MÁRCIUS 14-ÉN öt szegedi felsőoktatási intézmény vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a Szegedi Universitas létrehozásáról. 1992. Felépült Újszegeden a Szegedi Csillagvizsgáló. 1 994. Az Állam- és Jogtudományi Kar és a Károli Gáspár Református Egyetem közös levelező jogászképzést indított Kecskeméten. 1 994. NOVEMBER 1-JÉN létrejött a Szegedi Egyetemi Szövetség. 1998. MÁRCIUS 10-ÉN az országgyűlés döntött a megszüntetett tanítóképzés újraindításáról. 1998. ÁPRILIS 1-JÉN megalakult a Szegedi Felsőoktatási Szövetség, amelynek tagjai a következő intézmények voltak: József Attila Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szegedi Főiskolai Kara, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma, Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Hódmezővásárhely. 2000. JANUÁR 1-JÉN a szegedi felsőoktatási intézmények egyesülésével létrejött a Szegedi Tudományegyetem. 2004. DECEMBER 9-ÉN ünnepélyes keretek közö tt átadták az egyetem új épületét, a Tanulmányi és Információs Központot, melynek nagyobb részét az Egyetemi Könyvtár foglalta el. 2005. DECEMBER 9-ÉN a Tanulmányi és Információs Központ felvette József Attila nevét. 2006. ÁPRILIS 28. Újszegeden lerakták az új biológiai épület alapkövét.


Kronológia az Egyetemi Szenátus döntése alapján a főiskolai karok elnevezése megváltozott. (Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Mezőgazdasági Kar, Mérnöki Kar, Zeneművészeti Kar.) 2007. JANUÁRTÓL önálló kar lett a Fogorvostudományi Kar. 2007. JÚLIUSÁBAN átadásra került az új biológiai épület és a Gazdaságtudományi Kar felújított Kálvária sugárúti épülete. 2006. OKTÓBER 30-áN.


V. EGYETEMÜNK A SAJTÓ TÜKRÉBEN (Válogatás a tanév folyamán megjelent cikkekből) ÚJ SZAK BEINDÍTÁSÁNAK IS KÖSZÖNHETI A SIKERT A VÁSÁRHELYI FŐISKOLAI KAR - KÉTSZER ANNYI AZ ELSŐS.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 1. 6. p.

Mezőgazdasági Főiskolai Kar. A

SZAKÁLLAMTITKÁR SZERINT TÚL SOK A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY.

In: Népszabadság, 2006. szeptember 1.

Az egyetem vendége, Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár. JUBILEUMI TANÉV AZ EGYETEMEN - NYÍLT BESZÉD - SZABÓ GÁBOR ÉS MANHERZ KÁROLY - JUBILEUMI TANÉV KEZDŐDÖTT AZ EGYETEMEN.

In: Délmagyarország 2006. szeptember 2. 1., 3. p. NAPIRENDEN A FELSŐOKTATÁS ÁTALAKÍTÁSA [ROV.

In: Népszava, 2006. szeptember 2.4. p.

Tanévnyitó, 2006. MUNKAERŐ-ÁRAMLÁS SZABADON, KÉNYSZERBŐL.

In: Népszabadság, 2006. szeptember 2.

Európa Tanulmányok Központja VASTAPS BÚCSÚZTATTA A FALLABDA-VILÁGBAJNOKSÁGOT A TIK-BEN KRAJCSÁK MÁRK EZÜSTÉRMES.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 4. II. p.

39


fl

Egyetemünk a sajtó tükrében

MAGYAR AGYKUTATÓ AZ EURÓPAI CSÚCSON. In: Népszabadság, 2006. szeptember 4.

Tamás Gábor. JÖVŐRE ERŐSEN CSÖKKEN A HALLGATÓI LÉTSZÁM - TOVÁBBRA IS ELŐNYBEN A DIVATOS SZAKOK - A KORMÁNY SZÁNDÉKAI ELLENÉRE SEM LETT TÖBB A MŰSZAKIS GÓLYA. In: Népszabadság, 2006. szeptember 6.4. p.

Felvételi keretszámok. KUTATÁS ÉS IPAR EGYÜTT - K+F PROJEKT SZEGEDEN, 361 MILLIÓ FORINTOS TÁMOGATÁSSAL. In: Világgazdaság, 2006. szeptember 6. 10. p.

Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Kooperációs Kutatóközpont. DEMONSTRÁCIÓT HIRDETTEK SZEGEDRE - A TANDÍJ ELLEN TÜNTETNEK A DIÁKOK. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 8. 5. p. MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ A PHOENIX RUBBERNEK - A TENGERI OLAJFURÁSOKHOZ SZEGEDEN KÉSZÜLNEK A TÖMLŐK. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 11. 10. p.

Környezet- és Nanotechnológiai Regionális Egyetemi Tudásközpont. FOLYTATÓDIK AZ 1956-OS EMLÉKÉV RENDEZVÉNYSOROZATA - SZEGEDEN KEZDŐDÖTT A FORRADALOM - A MEFESZ-SZEL SZEGEDEN KEZDŐDÖTT A FORRADALOM. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 13. NATASÁT IS JELÖLIK PRÍMA-DÍJRA. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 13. 2. p.

Egyetemi hallgató, Janics Natasa olimpiai bajnok (kajak). A TANDÍJ ELLEN TÜNTETNEK A DIÁKOK. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 13. 5. p. A SZEGEDI TÜNTETÉS SZERVEZŐINEK KILÉTE HOMÁLYBAN MARADT - KÉTEZREN A TANDÍJ ELLEN. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 14. 1., 3. p.

U 40


Egyetemünk a sajtó tükrében DIPLOMÁSOK PÁLYAKÖVETÉSE - FELVÉTELI TIPPMIX. In: Heti Világgazdaság, 2006. szeptember 16.

A

88-90. p.

Szociológiai felmérés, hallgatói életút. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED- VINKÓ JÓZSEF. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 18. 7. p.

Vinkó József Fantázia és valóság - a science fiction szerepe a modern természettudományokban. -A

SZE-

VÉHA ANTAL A SZEGEDI ELELMISZERIPARI FŐISKOLAI KAR FŐIGAZGATÓJA MÉRNÖKKÉPZÉS AZ ITTENI GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ALAPJA. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 21. 14. p.

-A

SZABÓ GÁBOR- A JÖVŐT A HÁROM KAR EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN LÁTOM GEDI TANÁRKÉPZÉS JÖVŐJE A TÉT - ÚJFAJTA INTEGRÁCIÓ. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 18. 7. p.

VEZETŐI MEGBÍZÁSOK. In: Délmagyarország,

2006. szeptember 21. 14. p. Mikó Tivadar, Centrum elnök; Fülöp Ferenc, Gyógyszerésztudományi Kar dékánja ; Benedek György, Általános Orvostudományi Kar dékánja ; Galambos Gábor, Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója.

SZABÓ GÁBOR REKTOR - BEFEKTET A MOL ÉS AZ EGYETEM - HÁROMÉVES SZERZŐDÉST KÖTÖTTEK. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 22. 5. p.

Együttműködés a MOL Rt.-vel. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED- MIKÓ TIVADAR - BIOPOLISZ, AZ EGÉSZSÉGIPARI PARK. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 25. 7. p.

Mikó Tivadar: Biopolisz, az egészségipari park. SÉTA MAGYARORSZÁG ELSŐ TUDÁSKÖZPONTJÁBAN, A SZEGEDI EGYETEM DNTHÁZÁBAN - FEKETE LYUKKÉNT VONZZA A CÉGEKET IS. In: Délmagyarország, 2006. szeptember 25. 7. p.

Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont. SZEGEDEN ÉS A MEGYÉBEN ÓRIÁSI A MERÍTÉSI LEHETŐSÉG SÉGES, DE NEM ELÉGSÉGES.

-A

DIPLOMA SZÜK-


I

I

Egyetemünk a sajtó tükrében In: Délmagyarország, 2006. szeptember 25.9. p.

Körkép az egyetemen végzett hallgatókról. A REJTÉLYES ALZHEIMER.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 26.9. p.

Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont. ÚJABB HÚSZ DOLGOZÓ TÁVOZIK A TANÁRKÉPZŐRŐL - A NYUGDÍJASOKAT ÉRINTI A LEÉPÍTÉS.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 27. 3. p.

Létszámleépítés, Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar. KETTŐS ÜNNEP JEGYÉBEN - OSZI FESZTIVÁLT SZERVEZ AZ EGYETEM.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 29. 5. p.

Őszi Kulturális Fesztivál. UNIÓS PÉNZBŐL 400 MILLIÓS BERUHÁZÁS - BŐVÍTIK A KLINIKAI HULLADÉKÉGETŐT.

In: Délmagyarország, 2006. szeptember 29. 5. p. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - FERDINANDY GYÖRGY: EURÓPAI TANÁROK EGY TRÓPUSI EGYETEMEN. In: Délmagyarország, 2006. október 2. 6. p. MEGNYÍLT AZ ŐSZI EGYETEMI FESZTIVÁL. In: Délmagyarország, 2006. október 3. 4. p.

Őszi Kulturális Fesztivál. KREMSER PÉTER:

Búcsú A PROFESSZOR ASSZONYTÓL.

In: Délmagyarország, 2006. október 4. 10. p.

Nekrológ, Halász Elődné Szász Anna Mária. MARTONYI JÁNOS-EMLÉKÜLÉS [ROV. HÍR..

In: Délmagyarország, 2006. október 5. 4. p. KISS TAMÁS: 1956 ÚJÍTÁSA, A NÉPHATALOM HIÁNYZIK A LEGJOBBAN AZ ELMÚLT 50 ÉVBŐL - SZEGEDEN KEZDŐDÖTT A FORRADALOM. In: Délmagyarország, 2006. október 7. 10. p.

1956 és a MEFESZ a szegedi egyetemen.

U 42


Egyetemünk a sajtó tükrében

A

MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - PÉTER LÁSZLÓ: 1956 SZEGEDI NÉZŐPONTJA.

In: Délmagyarország, 2006. október 9. 6. p.

Az MTA

MEGSZÜNTET AZ ORSZÁGBAN SZÁZ, SZEGEDEN TÍZ KUTATÓCSOPOR-

TOT - PÉNZSZŰKÉBEN KI MŰKÖDTETI MAJD A MŰSZEREKET? In: Délmagyarország, 2006. október 10. 7. p.

Akadémiai kutatócsoportok megszüntetése. RÁCSSZERKEZETŰ CSÖVECSKE

ÉS MINIATŰR GYÓGYSZERRAKTÁR AZ ÉRBEN -

MEGMENTHETŐ SZÍVINFARKTUSOSOK.

In: Délmagyarország, 2006. október 10. 8. p.

Belgyógyászati Klinika, Kardiológiai részlege. A

FELSŐ TISZA-PARTI STADIONBAN FUTBALLOZNAK - MAGYAR ÍRÓK

ÉS SZEGEDI

TUDÓSOK.

In: Délmagyarország, 2006. október 12. 8. p.

Az

8o ÉVE HELYEZTÉK EL A GYERMEKKLINIKÁNÁL. In: Délmagyarország, 2006. október 12. 12. p.

EGYETEM ALAPKÖVÉT

1926. október 5-én rakták le az egyetem alapkövét. FELSŐOKTATÁSI RANGSOR

2006 - KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜZLETI KAROK - MEGŐR-

ZÖTT ELSŐSÉG.

In: Heti Válasz, 2006. október 12.40-43. p.

Egyetemek rangsora. LISTA: A

REKTOROK SZERINT FONTOS, DE HELYENKÉNT SZUBJEKTÍV A FELMÉ-

RÉS - EGYETEMEINK A KÖZÉPMEZŐNY ELEJÉN.

In: Kisalföld, 2006. október 13.3. p.

Egyetemek rangsora. TÖBB MILLIÁRDBA KERÜLNE A DUGONICS TÉRI EGYETEMI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA GERENDÁK TARTJÁK A REKTORI HIVATALT.

In: Délmagyarország, 2006. október 13.4. p. „AMIKOR AZ OROSZ KATONA RÁM KIÁLT, VALÓBAN FÉLELMET ÉRZEK" - DIESEL PULCSI, GÉPFEGYVER.

In: Délmagyarország, 2006. október 13. 7. p.

Egyetemi hallgatók színházi előadása.


Egyetemünk a sajtó tükrében A TIK ESTE NYOLC ÉS HAJNALI KETTŐ KÖZÖTT - MÁS SZABÁLYOK, MINT NAPPAL - VÉRBAGOLY AZ ÉJJELI KÖNYVTÁRBAN.

In: Délmagyarország, 2006. október 13. 8. p.

Egyetemi Könyvtári éjszaka FÜLÖP FERENC, A SZEGEDI EGYETEM JÖVŐRE 50 ÉVES GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KARÁNAK ÚJ DÉKÁNJA - FEJLESZTENÉ A KUTATÁST ÉS AZ OKTATÁST.

In: Délmagyarország, 2006. október 13. 15. p. A TANULÁSBAN ÉS TANÍTÁSBAN IS SEGÍTHET A VIRTUÁLIS TÉR - FIZIKAI KÍSÉRLETEK AZ INTERNETEN KERESZTÜL. In: Délmagyarország, 2006. október 13. 15. p.

Konferencia, Multimédiás eszközök alkalmazásai a fizikában. TISZTELET AZ 1J56 -OS FORRADALOM BÖLCSŐHELYÉNEK - SÓLYOM LÁSZLÓ SZEGEDEN.

In: Délmagyarország, 2006. október 16. 3. p.

Sólyom László köztársasági elnök az egyetem 1956 50. évfordulóján rendezett ünnepségen. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - ORMOS (MÁRIA: MEGROPPANT EGY MONOLITIKUS RENDSZER.

In: Délmagyarország, 2006. október 16. 8. p. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK A MEFESZ-ALAPÍTÓKKAL TALÁLKOZOTT - MESÉLTEK AZ EGYKORI SZEGEDI SRÁCOK. In: Délmagyarország, 2006. október 17. 3. p.

Sólyom László köztársasági elnök a MEFESZ alapító tagokkal találkozott. SÓLYOM A FIATALOKRA BÍZTA 1956 ÜNNEPÉT - TEGNAP TALÁLKOZTAK 50 ÉV UTÁN A MEFESZ ALAPÍTÓ TAGJAI - MEGIDÉZTÉK A CSILLAGROBBANÁS PILLANATAIT.

In: Délvilág, 2006. október 17. 1., 3. p.

Sólyom László köztársasági elnök megemlékező beszédet tartott az egyetem 1956-os jubileumi ünnepségén. TÖRTÉNÉSZEK 1956 -RÓL.

In: Délmagyarország, 2006. október 17. 3. p.

Konferencia: „Mi, szegediek megtettük az első lépést" címmel.

U 44


Egyetemünk a sajtó tükrében j ELVILEG EZREN UTAZTAK A TÜNTETÉSRE, MI NÉHÁNY TÍZZEL TALÁLKOZTUNK SZEGEDI EGYETEMISTÁK IS DEMONSTRÁLTAK BUDÁN. In: Délmagyarország, 2006. október 20. 3. p.

Demonstráció, tandíjbevezetés ellen. ÚJ LABORATÓRIUM NYÍLT A SZEGEDI EGYETEMEN. In: Magyar Nemzet, 2006. október 20. 17. p.

Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont. HÚSZ ÉVE HALT MEG SZENT-GYÖRGYI ALBERT - AZ ELSŐ MAGYAR NOBEL-DÍJAS. In: Délmagyarország, 2006. október 21. 1., 8. p. MEGYÉNK KITÜNTETETTJEI OKTÓBER 23-A ALKALMÁBÓL - GREGOR JÓZSEF ÉRDEMRENDET KAPOTT. In: Délmagyarország, 2006. október 21. 5. p.

Balázs Mihály, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt; Márkus Andrásné, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt; Schneider Gyula, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt; Stachó László, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt; Barabás Katalin, Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt; Görgényi Miklósné, Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt. SZEGED FORRÓ OKTÓBERE. In: Délmagyarország, 2006. október 21. 9. p.

Az egyetem 1956-os története. „A MEGALÁZOTT NEMZET EMELTE FEL FEJÉT 1956-BAN." In: Délmagyarország, 2006. október 24. 5. p.

Ünnepség az egyetemen 1956 50. évfordulója alkalmából. TUDOMÁNYOS VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE LESZ SZEGED - VÁROSOK ÉS RÉGIÓK. In: Délmagyarország, 2006. október 24. 8. p. BENEDEK GYÖRGY: TÖBBSZÖRÖS HASZONNAL JÁR A KÜLFÖLDI HALLGATÓK KÉPZÉSE - ABLAK NYÍLIK A VILÁGRA - ANGOL ÉS NÉMET KAPCSOLAT. In: Délmagyarország, 2006. október 26.6. p. KOPASZ MÁRTA GRAFIKUS ÉS FESTŐMŰVÉSZ 95 ESZTENDŐS - „SZÍVEM-LELKEM MINDIG SZEGEDI VOLT". In: Délmagyarország, 2006. október 26. 7. p.


Egyetemünk a sajtó tükrében Az ÉLBOLYBAN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM - A

KÉPZÉST A PIAC MINŐSÍTI.

In: Délmagyarország, 2006. október 28. 3. p.

Egyetemek rangsora. EGYETEMI ALMA MATER TALÁLKOZÓ.

In: Délmagyarország, 2006. november 2.6. p.

Öregdiák találkozó. Kiállítás, 85 éves a szegedi felsőoktatás. BIOGÁZUZEM A ROMÁN HATÁRNÁL.

In: Magyar Nemzet, 2006. november 2. 14. p.

Kooperációs Kutatási Központ A

ÉS A FEJLESZTÉS - SZEGED, A TUDOMÁNY VÁROSA. In: Délmagyarország, 2006. november 3. 6. p.

TUDÁSALAPÚ JÖVŐKÉP

SZENT-GYÖRGYI ALBERT ÖRÖKÖSEI A MAI SZEGEDI TUDÓSOK, KUTATÓK - „NE FÉLJETEK GONDOLKODNI..."

In: Délmagyarország, 2006. november 6. 1., 8. p.

Magyar Tudomány Napja. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - VINCZE GÁBOR:

A

SZÁMŰZÖTT EGYE-

TEM.

In: Délmagyarország, 2006. november 6. 6. p. ÉS A GAZDASÁG - PROFIT A ZSEIS LEHET. In: Délmagyarország, 2006. november 7. 3. p. A Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat vendége Vizi E. Szilvesz-

SZEGEDEN TARTOTT KÉZFOGÓT A TUDOMÁNY NIALITÁSBÓL

ter, az MTA elnöke és Kóka János gazdasági miniszter. A

TUDOMÁNY ÜNNEPÉN - SZEGEDEN TEGNAP MEGNYITOTTÁK AZ

MTA

REN-

DEZVÉNYSOROZATÁT.

In: Magyar Nemzet, 2006. november 7. 14. p.

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke nyitotta meg a Magyar Tudomány Napját Szegeden. 85 ÉVES A SZEGEDI FELSŐOKTATÁS.

In: Délmagyarország, 2006. november 8. 4. p.

Jubileumi ünnepség, 85 éves Szegeden az egyetem.

H46


Egyetemünk a sajtó tükrében Az EGYETEM VESZI ÁT JÖVŐRE A KÓRHÁZ ÉS A RENDELŐINTÉZET MŰKÖDTETÉSÉT - EGY KÉZBEN LESZ AZ EGÉSZSÉGÜGY SZEGEDEN. In: Délmagyarország, 2006. november 9. 1., 3. p. KEVESEBB BÖLCSÉSZ, TANÁR, JOGÁSZ. In: Délmagyarország, 2006. november 9. 1., 2. p.

Felvételi keretszámok, 2007 ÚJABB ÖLTÖZŐKET ÉS TERMEKET ADTAK ÁT A SPORTKÖZPONTBAN - JÖVŐRE MÁR FALRA IS MÁSZHATNAK. In: Délmagyarország, 2006. november 9. 8. p. A HELYI EGYETEM VESZI ÁT SZEGED EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEIT. In: Népszabadság, 2006. november 9. INTEGRÁCIÓ A BETEGEK ÉRDEKÉBEN - MONDJÁK A VÁROSVEZETŐK ÉS AZ INTÉZMÉNYEK IGAZGATÓI - AZ EGYETEM SZERVEZI ÚJJÁ AZ ELLÁTÁST. In: Délmagyarország, 2006. november 10. MÁTÉ EÖRS: DR. KUBA ATTILA EMLÉKÉRE. In: Délmagyarország, 2006. november 10. 12. p.

Nekrológ, Kuba Attila. A FIDESZ NÉPSZAVAZÁSI KÉRDÉSEI 1. - PRO ÉS KONTRA A TANDÍJ BEVEZETÉSÉRŐL ; MINDENKÉPPEN MEGFIZETJÜK A TANULÓPÉNZT A FELSŐOKTATÁSBAN. In: Népszava, 2006. november 10. 8. p. . „LEOPERÁLT" ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGY.

In: Népszabadság, 2006. november 10.

Városi kórház, rendelők egyetemi kezelésben. NYOLCVANÖT ÉVES A SZEGEDI FELSŐOKTATÁS - A SZÁMŰZÖTT EGYETEM OTTHONRA LELT. In: Délmagyarország, 2006. november 11. 1. p.

Jubileumi ünnepség, 85 éves az egyetem. A TISZA-PARTON 85 ÉVES A FELSŐOKTATÁS - A SZAMOS-PARTI GYÖKEREK 425 ÉVESEK - A SZÁMŰZÖTT EGYETEM HŐSEI.


A Egyetemünk a sajtó tükrében In: Délmagyarország, 2006. november 11. 9. p.

Jubileumi ünnepség, 85 éves az egyetem. Az ALAP- ÉS AZ ALKALMAZOTT KUTATÁS, AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMAT ÖSSZEKAPCSOLÁSA ELEMI ÉRDEK - EGYMÁSRA TALÁLT A TUDOMÁNY ÉS A GAZDASÁG.

In: Délmagyarország, 2006. november 11. 10. p.

Magyar Tudomány Napja. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - VARRÓ VINCE: GYOMORSAV ÉS FEKÉLYBETEGSÉG.

In: Délmagyarország, 2006. november 13. 8. p. ÚGY ÉRZIK, UTCÁRA DOBJÁK AZ ÉRTÉKEKET - AGGÓDÓ KUTATÓK.

In: Délmagyarország, 2006. november 14. 1., 7. p.

Akadémiai kutatócsoportokról nyilatkozik Solymosi Frigyes. NYÍLT NAPOK A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN.

In: Délmagyarország, 2006. november 15. 6. p. SZTE! - BONYOLULTABBÁ VÁLNAK A JÁTÉKSZABÁLYOK A FELKÉSZ A VERSENYRE A SZEGEDI EGYETEM. In: Délmagyarország, 2006. november 15. 7. p.

VERSENYRE FEL,

SŐOKTATÁSBAN ;

ÜNNEPSÉGSOROZATTAL EMLÉKEZNEK A TUDÓSRA -

Húsz ÉVE HUNYT EL

SZENT-GYÖRGYI ALBERT.

In: Délmagyarország, 2006. november 17. 3. p.

A

[RÖV. In: Délmagyarország, 2006. november 17. 5. p.

KLINIKAI KÖZPONT DÍJA

IIASA-Shiba-díj a Klinikai Központnak. MÓDOSULT A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - ÚJ ELNEVEZÉST KAP ÖT KAR.

In: Délmagyarország, 2006. november 17. 11. p.

Karok új elnevezése: Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar; Juhász Gyula Pedagógusképző Kar; Mérnöki Kar; Zeneművészeti Kar; Mezőgazdasági Kar.

48


Egyetemünk a sajtó tükrében A A SZEGEDI KUTATÁS SZERINT VAN MÉG MIT JAVÍTANI - ELÉGEDETTEK AZ EGYETEMMEL AZ EGYKORI DIÁKOK.

In: Délmagyarország, 2006. november 17. 11. p.

Reprezentatív felmérés végzett hallgatók körében. Az UNIVERSITAS VEZETŐIVEL TALÁLKOZOTT AZ EU

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI

IGAZGATÓJA - A TUDÁSKÖZPONT JELENTHETI A KITÖRÉSI PONTOT.

In: Délmagyarország, 2006. november 17. 11. p.

Tudásközpontok; Külföldi vendég, Christian Patermann EU kutatás-fejlesztési igazgató. DISZKRÉT MATEMATIKAI JÁTÉKOK - NYERNI - TUDNI KELL.

In: Délmagyarország, 2006. november 18. 10. p.

Interjú Csákány Bélával. FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RANGSORA - MESTERVIZSGA.

In: Heti Világgazdaság, 2006. november 18. 69. p. A

KUTATÓMUNKA PIACOSÍTÁSA - EGY MÁSRA HANGOLVA.

In: Heti Világgazdaság, 2006. november 18. 77-79. p.

Egyetemi Tudásközpontokról. MUCSI IMRE: JÖVŐRE EGYENSÚLYBA KERÜLHET A GAZDÁLKODÁS - JAVULT A VÁSÁRHELYI KAR HELYZETE.

In: Délmagyarország, 2006. november 20. 5. p. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED -

KOVÁCS

KORNÉL: BIOFINOMÍTÁS ÉS

MEGÚJULÓ ENERGIA.

In: Délmagyarország, 2006. november 21. 7. p. A

KÉTGYERMEKES ÉDESANYÁBA EGY BALESETBEN ELHUNYT FÉRFI SZERVÉT ÜLTETTÉK BE - ERZSIKE KAPTA AZ EZREDIK VESÉT.

In: Délmagyarország, 2006. november 23. 1., 3. p.

Sebészeti Klinika Transzplantáziós Osztály; Szenohradszky Pál. EMLÉKMŰAVATÁS AZ ADY TÉREN.

In: Délmagyarország, 2006. november 23. 4. p. 1956-os emlékműavatás.

49


Egyetemünk a sajtó tükrében FORSTER PROFESSZOR SIKEREI A LÁTVÁNYOS TUDOMÁNYBAN -

A ROVAROK SZE-

MÉT FOTÓZTA - DÍJAT NYERT.

In: Délmagyarország, 2006. november 23. 7. p. NYÍLT NAP AZ EGYETEMEN.

In: Délmagyarország, 2006. november 24.4. p. TUDÁS ÉS GAZDASÁG.

In: Délmagyarország, 2006. november 27. 5. p.

Környezet- és Nanotechnológiai Regionális Egyetemi Tudásközpont. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - KIRICSI IMRE: HULLADÉKKEZELÉS ÉS ENERGIATERMELÉS.

In: Délmagyarország, 2006. november 27. 6. p. [Röv. HÍR.I. In: Délmagyarország, 2006. november 28. 5. p.

RUSZOLY JÓZSEF DÍSZDOKTOR

[Röv. HÍR.I. In: Délmagyarország, 2006. november 30. 4. p.

KAZAH DIPLOMATÁK SZEGEDEN

[Röv. HÍR.]. In: Délmagyarország, 2006. november 30. 4. p.

NYELVÉSZKONFERENCIA

LEDNITZKY ANDRÁST KÉRTÉK FEL FŐKONZULNAK - IZRAELI KONZULÁTUS LESZ SZEGEDEN.

In: Délmagyarország, 2006. december 2. 5. p. VÁLLALKOZÓ KUTATÓK ÉS A BIOPOLISZ.

In: Népszabadság, 2006. december 2. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - GARAI LÁSZLÓ: JÓZSEF ATTILA IDENTITÁSAI.

In: Délmagyarország, 2006. december 4. 6. p. IN MEMORIAM DR. SÓFALVY FERENC 1938- 2006.

In: Délmagyarország, 2006. december 4. 11. p.


Egyetemünk a sajtó tükrében A KÉTÉVES A

TIK —

HETVEN TANSZÉKI BIBLIOTÉKA KÖLTÖZÖTT AZ EGYETEMI

KÖNYVTÁR ÚJ ÉPÜLETÉBE; KÉT ÉV CSÚCSFORGALOMBAN.

In: Délmagyarország, 2006. december 5. 1., 6. p. AZ

EGYETEMI SZENÁTUS KÜLÖNÖS ELJÁRÁSA - KI VEZESSE TOVÁBB AZ ÉGHAJLATTANT?

In: Délmagyarország, 2006. december 7. 7. p.

Éghajlattani Tanszék vezetésére pályázott Makra László és Unger János. ORVOSKÉPZÉS - SZEGED A LEGJOBB.

In: Délmagyarország, 2006. december 7. 8. p.

Egyetemek rangsora. NÉGYSZÁZHUSZONÖTEZERÉRT BÉRELHETŐ AZ EGYETEM KONGRESSZUSI KÖZPONTJA - OTVENEGYEZER LÁTOGATÓT FOGADOTT IDÉN A

TIK.

In: Délmagyarország, 2006. december 8. 8. p.

Tanulmányi és Információs Központ. EMBERÉLETEK FORINTRA ÁTSZÁMÍTVA - A NÉPSZABADSÁG KONFERENCIÁJA A GYÓGYÍTÁS ÁRÁRÓL ÉS ÉRTÉKÉRŐL.

In: Népszabadság, 2006. december 8.

Nyilatkozik Kaló Zoltán az Egészség-gazdaságtani Intézet vezetője. Az

[RÖV. In: Délmagyarország, 2006. december 9. 4. p.

EGYETEMI KÖNYVTÁR ÚJ ÖRÖKÖS TAGJAI

Rácz Béla és Szabó Gábor. A LEGKERESETTEBB TERMÉK A TUDÁS. In: Délmagyarország, 2006. december 11.6. p.

GAZDASÁG ÉS/VAGY KULTÚRA? -

Recenzió, Karikó Sándor: Gazdaság és/vagy kultúra. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - GYIMÓTHY TIBOR: SZOFTVERIPAR VAGY VALAMI MÁS?

In: Délmagyarország, 2006. december 11. 6. p. A

KÖVETKEZŐ TÁRGYALÁSSAL VÉLHETŐEN BEFEJEZŐDIK AZ ÜGY - ERIKA ITT VOLT, ÍTÉLET NEM SZÜLETETT.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében In:

Délmagyarország, 2006. december 12. 3. p.

Per a Budapesti Médiaintézet ellen. [Röv. HÍR.1. In: Délmagyarország, 2006. december 13. 5. p.

FÓRUM A FELSŐOKTATÁSI REFORMRÓL

ORVOSI ÉS MÉDIADÍJ [Röv. HÍR.1. In: Délmagyarország, 2006. december 13. 7. p.

Kiss Attila, Hippokratész emlékérem. 66 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT GYÉMÁNT IMRE BÚVÁRÚSZÓ MESTEREDZŐ - A LEGSIKERESEBB SZEGEDI TRÉNER. In:

Délmagyarország, 2006. december 13. 14. p.

KÖNYVBEMUTATÓ A TIK-BEN [Röv. HÍR.. In: Délmagyarország, 2006. december 15.4. p.

Könyvbemutató, Emlékezés és emlékezet, 1956. OSZTÖNDÍJAKAT ADTAK ÁT A VÁROSHÁZÁN - A LEGJOBB TANULÓKAT DÍJAZTÁK. In:

Délmagyarország, 2006. december 15. 4. p.

A LEGSZÖGEDIBB SZÖGEDI HAGYATÉKÁT DOLGOZZÁK FEL - BÁLINT SÁNDORKUTATÁSRA 15 MILLIÓ. In: Délmagyarország, 2006. december 15. 7. p. GONDTERHELT, DE HARCOS A SZEGEDI EGYETEM REKTORA, SZABÓ GÁBOR - JUBILEUM, HÉTKÖZNAPOK, ÜNNEP. In:

Délmagyarország, 2006. december 15. 11. p.

KOLLÁR ÁRPÁD KAPTA AZ IDEI FALUDY-DÍJAT. In: Délmagyarország, 2006. december 15. 11. p. NANOTECHNOLÓGIAI KÖZPONTOT ADTAK ÁT. In: Délmagyarország, 2006. december 15. 11. p.

Nanotechnológiai Oktató- és Kutatóközpont. A SZEGEDI HUNGAROLÓGIAI KÉPZÉS 35 ÉVES. In:

Délmagyarország, 2006. december 15. 11. p.

Konferencia a hungarológiai képzésről.

u52


Egyetemünk a sajtó tükrében I ELADJÁK A VASAS SZENT PÉTER UTCAI RENDELŐT ÉS AZ EGYES KÓRHÁZAT AMIRE NINCS ORVOSSÁG.

In: Délmagyarország, 2006. december 19. 3. p.

Egészségügy átszervezése. MIKÓ TIVADAR AZONNALI BELSŐ VIZSGÁLATOT RENDELT EL A SZEGEDI PATOLÓGIÁN - HATVANEZERÉRT VEHETTEK VOLNA EMBERI KOPONYÁT?

In: Délmagyarország, 2006. december 20. 1., 3. p. RADIKÁLIS SZEGÉNYPÁRTI FORDULATOT KÖVETELNEK AZ OKTATÁSBAN.

In: Népszabadság, 2006. december 21.

Interjú Csapó Benővel. A VÁSÁRHELYI ÖNKORMÁNYZAT KIÁLL AZ ELBOCSÁTOTT

MUCSI IMRE MELLETT

- LÁZÁR: DIKTATÚRA VÁLTOTTA LE.

In: Délmagyarország, 2006. december 23. 3. p.

Mezőgazdasági Kar. MÉRLEGEN A SZEGEDI TUDÁSKÖZPONTOK.

In: Délmagyarország, 2006. december 27.4. p.

Az SZTE

A VÁSÁRHELYI KARRÓL - EGYETEMI KÖZLEMÉNY MUCSI IMRE FEL-

MENTÉSÉRŐL; MEGDÖBBENTEK LÁZÁR NYILATKOZATÁN.

In: Délmagyarország, 2006. december 28. 1., 3. p. LEZÁRTNAK TEKINTIK A KOPONYA-ADÁSVÉTEL ÜGYÉT - FEGYELMI INDUL A BONCMESTER ELLEN.

In: Délmagyarország, 2006. december 29. 5. p. A

FENNTARTÓRÓL SZAVAZTAK A VÁSÁRHELYI FŐISKOLAI KARON - 15:4 ARÁNYBAN AZ EGYETEM MELLETT.

In: Délmagyarország, 2007. január 3. 1., 3. p.

Mezőgazdasági Kar. GYÓGYSZERVIZSGÁLATI KÖZPONT SZEGEDEN.

In: Délmagyarország, 2007. január 4. 8. p.

I. sz. Belgyógyászati Klinika.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

VALÓSZÍNŰLEG PÁLYÁZATOT KELL KIÍRNI A KÉT NAGY SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY MŰKÖDTETÉSÉRE - EGYELŐRE ELMARAD A NÉVTÁBLÁK CSERÉJE. In: Délmagyarország, 2007. január 5. 5. p.

Egészségügy átszervezése; Városi kórház, rendelők egyetemi kezelésben. TEMESI MÁRIA JUBILEUMA [ROV. HÍR.j. In: Délmagyarország, 2007. január 5. 7. p. ÚJÉVI FOGADÁS AZ EGYETEMEN. In: Délmagyarország, 2007. január 6. 4. p. JAPÁNOK ÉS INDIAIAK IS TANULNAK A SZEGEDI ORVOSI EGYETEMEN - MINŐSÉGET KAPNAK SZÁMUKRA OLCSÓN A KÜLFÖLDI DIÁKOK. In: Délmagyarország, 2007. január 8. 8. p. TAVASZRA ELKÉSZÜL, ŐSZRE BENÉPESÜL AZ EGYETEM ÉPÜLETE - BŐVÜL A SZEGEDI BIOLÓGUS FELLEGVÁR. In: Délmagyarország, 2007. január 12. 5. p. BÚCSÚ DÁNI SÁNDORTÓL. In: Délmagyarország, 2007. január 12. 12. p.

Nekrológ, Dáni Sándor. TÍZ ÉV ALATT 1325 GYERMEK FOGANT A SZEGEDI KAÁLI INTÉZETBEN - KILENC ÉVE SZÜLETETT SZEGEDEN AZ ELSŐ LOMBIKBÉBI. In: Délmagyarország, 2007. január 13. 9. p.

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika. DÉL-ALFÖLD TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁST AKAR. In: Magyar Nemzet, 2007. január 13. 2. p.

Egészségügy átszervezése. HÚZÁS MELLETT PÓTLÁS - Az EGYETEM 12. KARA A FOGORVOSOKÉ. In: Délmagyarország, 2007. január 18. 7. p.

Fogorvostudományi Kar. GYURCSÁNY FERENC JELENLÉTÉBEN MUTATTÁK BE AZ ÚJ KLINIKAI TÖMB TERVEIT - 68 MILLIÁRDOS BERUHÁZÁS. In: Délmagyarország, 2007. január 19. 3. p.

U 54


Egyetemünk a sajtó tükrében A A FELNŐTTOKTATÁSBAN BÍZIK A VÁSÁRHELYI KAR - LEDOLGOZNÁK A HARMINCHÁROMMILLIÓT. In: Délmagyarország, 2007. január 19. 6. p.

Mezőgazdasági Kar. Az ERASMUS PROGRAM LEHETŐSÉGEI - EGYETEMKÖZI ÜGYEK. In: Heti Világgazdaság, 2007. január 20. 56-58. p. ÁTALAKULT KÉT KAR A SZEGEDI EGYETEMEN - MEGÚJUL A PEDAGÓGUS- ÉS A MÉRNÖKKÉPZÉS. In: Délmagyarország, 2007. január 23.4. p.

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar; Mérnöki Kar. KITÜNTETETT SZEGEDIEK.

In: Délmagyarország, 2007. január 23.4. p.

Dékány Imre, Szent-Györgyi Albert-díj; Ötvös Péter, Apáczai Csere Jánosdíj; Szegfű László, Apáczai Csere János-díj; Keveházi Katalin, Bibliotéka Emlékérem. A PÁCIENSEK SZAVAZATAI ALAPJÁN RANGSOROLTÁK A KÓRHÁZAKAT - ELÉGEDETTEK A BETEGEK A TRAUMATOLÓGIAI KLINIKÁN. In: Délmagyarország, 2007. január 25. 1., 3. p. INFORMÁCIÓK ÉS „KARRIERJÓSDA" TOVÁBBTANULÓKNAK - SZEGEDI KÉPZÉSEKRŐL - BUDAPESTEN. In: Délmagyarország, 2007. január 25. 7. p.

Képzési kiállítás. BOR ZSOLT, SOLYMOSI FRIGYES, LÉKÓ PÉTER, JANICS NATASA - FÖLDIJEINK A SZÁZ LEGFONTOSABBAK KÖZÖTT.

In: Délmagyarország, 2007. január 26. 1., 3. p. VÁLTÁSOK A SZEGEDI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATBAN - ROSSZ TANULÓ DIÁKVEZÉR? In: Délmagyarország, 2007. január 26. 6. p.

Török Márk, EHÖK elnök. FEBRUÁR 15-ÉIG LEHET JELENTKEZNI A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBE - MIT

KÍNÁL A SZEGEDI EGYETEM TIZENKÉT KARA? In: Délmagyarország, 2007. január 26. 11. p.


I Egyetemünk a sajtó tükrében SZEGEDI ÖSZTÖNDÍJAK.

In: Délmagyarország, 2007. január 29. 5. p.

Bursa Hungarica. CSÁKÁNY BÉLA: A MINŐSÉG MŰHELYE - NYOLCVANÖT ÉVES AZ EGYETEMI OKTATÁS.

In: Szeged, 2007. január-február 6-8. p. KECZER GABRIELLA: OKTATÁS ÉS KUTATÁS

- Az EURÓPAI EGYETEMEK SZEREPE

A KÖZÉPKORTÓL NAPJAINKIG.

In: Szeged, 2007. január-február 9-11. p. A NAP SZÍNEI ÉS RÁCS A FEJEN. In: Délmagyarország, 2007. február 5. 6. p.

MEGNYITOTTÁK A FIZIKAI LABOROKAT -

Nyílt nap a Fizikus Tanszékcsoportnál. RANGOT JELENT A DOKTORI - HÉTSZÁZ DOKTORANDUSZ A SZEGEDI EGYETEMEN.

In: Délmagyarország, 2007. február 6.4. p.

Doktori iskolák. SZOFTVERFEJLESZTÉS TÖBB MINT 100 MILLIÓÉRT.

In: Délmagyarország, 2007. február 9. 5. p.

Szoftverfejlesztési Tanszék FARKAS ZSUZSA: BÚCSÚ KETSKEMÉTY ISTVÁN PROFESSZORTÓL

In: Délmagyarország, 2007. február 9. 12. p. VITORLÁSHAJÓT VEZETNI TANULNAK SZEGEDEN - ÉSZT ÉS ERŐT KELL MŰKÖDTETNI A VÍZEN.

In: Délmagyarország, 2007. február 10. 4. p.

Oktatás, vitorláshajó. „ÉLMÉNY VOLT SELYE JÁNOSSAL DOLGOZNI".

In: Délmagyarország, 2007. február 10. 12. p.

Interjú Lázár Györggyel. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - SZABÓ GÁBOR AKADÉMIKUS: MŰSZAKI KÉPZÉS ÉS GAZDASÁGI FEJLŐDÉS.

In: Délmagyarország, 2007. február 12. 6. p.


Egyetemünk a sajtó tükrében „EGY GENERÁCIÓ ALATT A VILÁG ÉLVONALÁBA LEHET KERÜLNI".

In: Népszava, 2007. február 12.

Interjú Csapó Benővel. A

VÁSÁRHELYI-TERV MEGVALÓSÍTÁSÁBAN IS SEGÍT AZ ÖKOLÓGIA - HANGYASZORGALOMMAL KUTAT GALLÉ PROFESSZOR ;

A TISZA HULLÁMAITÓL A

DÜHÖNGŐ TENGERI VIHARIG.

In: Délmagyarország, 2007. február 13. 7. p. KUTATÁS-FEJLESZTÉS ÚJ GYÓGYSZEREKÉRT ÉS MÓDSZEREKÉRT - SZEGEDEN ELLENSZER LELKI NYAVALYÁRA.

In: Délmagyarország, 2007. február 13.9. p.

Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont A

[RÖV. In: Délmagyarország, 2007. február 16. 1. p.

SZEGEDÉRT ALAPÍTVÁNY DÍJAZOTTJAI

Csörgő Sándor, Szegedért Alapítvány fődíja; Vécsei László, Szegedért Alapítvány tudományos díja; Gyüdi Sándor, Szegedért Alapítvány művészeti díja, Molnár Gyula, Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári díja. DÉKÁNY IMRE SZENT-GYÖRGYI ALBERT-DÍJAS -

A

TUDÁS TERMEL ÉS TERMÉ-

KENYÍT.

In: Délmagyarország, 2007. február 16. 11. p. 600

MILLIÓ FORINTBÓL ÚJUL MEG A KÁLVÁRIA SUGÁRÚTI ÉPÜLET - NYÁRON

GTK. In: Délmagyarország, 2007. február 16. 11. p. KÖLTÖZIK ÚJ HELYÉRE A

Gazdaságtudományi Kar. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - HANNUS ISTVÁN:

A

SOKOLDALÚ KÉMIA.

In: Délmagyarország, 2007. február 19. 6. p. MA DÖNT AZ ORSZÁGGYŰLÉS A SZEGEDI JOGÁSZPROFESSZOR, TRÓCSÁNYI

ALKOTMÁNYBÍRÓVÁ VÁLASZTÁSÁRÓL -

Az

LÁSZ-

EMBERI JOGOK FELETTE

ÁLLNAK AZ ÁLLAMNAK.

In: Délmagyarország, 2007. február 19. 7. p. ALKOTMÁNYBÍRÓVÁ VÁLASZTOTTA AZ ORSZÁGGYŰLÉS TRÓCSÁNYI LÁSZLÓT ÉS KISS LÁSZLÓT.

In: Magyar Nemzet, 2007. február 19.

57


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

ADOMÁNY SEGÍTI A KORAI FELISMERÉST A BŐRKLINIKÁN - BŐRRÁK ELLEN MIKROSZKÓPADOMÁNY.

In: Délmagyarország, 2007. február 21. 12. p.

Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika. KÖZGYŰJTEMÉNNYÉ VÁLHAT AZ ÖKOLÓGIAI TANSZÉK KINCSE - KÉTSZÁZMILLIÓT ÉRŐ PREPARÁTUMOK.

In: Délmagyarország, 2007. február 23. 8. p. BŰKY LÁSZLÓ: LÉPÉSKÉNT

In: Magyar Nemzet, 2007. február 24. 36. p.

Recenzió, M. Korchmáros Valéria: Magyar nyelvkönyv - nem csak magyaroknak. A

[RÖV. In: Délmagyarország, 2007. február 25. 5. p.

NÉPMŰVÉSZETTŐL AZ IPARMŰVÉSZETIG

Egyetemi Művészeti Kollégium JATIK-BAN [RÖV. In: Délmagyarország, 2007. február 26. 4. p.

RÉGI KÖNYVEK A

Kiállítás: Régi könyvek az Egyetemi Könyvtárban. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - POSFAI GYÖRGY: SZINTETIKUS BIOLÓGIA - ÉLŐLÉNYEK RENDELÉSRE.

In: Délmagyarország, 2007. február 26. 6. p. SZABÓ GÁBOR FIZIKUS AZ INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG ÉLÉN.

In: Délmagyarország, 2007. február 26. 10. p. A

MULTIMÉDIÁS ESZKÖZÖKÉ A JÖVŐ AZ OKTATÁSBAN.

In: Népszava, 2007. február 28.

Oktatáselméleti Kutatócsoport. „TUDÁSJÁTSZÓTEREKET" AKAR MAGYAR BÁLINT TANTERMEK HELYETT.

In: Magyar Nemzet, 2007. február 28.

Oktatáselméleti Kutatócsoport. JÖVŐRE HAVI KÉTSZÁZEZRET KÉRHETNEK AZ ORVOSTANHALLGATÓKTÓL A SZAKKÉPZÉSÉRT - KÉTHARMADDAL KEVESEBB REZIDENS.

In: Délmagyarország, 2007. március 3. 7. p.

U 58


Egyetemünk a sajtó tükrében

A

MINDENTUDÁS EGYETEME - A. SAJTI ENIKŐ: DÉLVIDÉK: SZERBEK ÉS MAGYAROK A 20. SZÁZADBAN. In: Délmagyarország, 2007. március 5. 8. p. KÉTSZÁZEZRET KÍNÁLNAK A FRISS DIPLOMÁSOKNAK TALATOT KÉRNEK ÉS NYELVTUDÁST. In: Délmagyarország, 2007. március 7. 1., 7. p.

A

MUNKAADÓK TAPASZ-

Állásbörze, 2007. FELJEGYZÉS AZ Ö-ZÉSRŐL, 1483 -BÓL. In: Délmagyarország, 2007. március 7. 4.

p.

Kiállítás, Régi könyvek az Egyetemi Könyvtárban. MEGSZORÍTÓ CSOMAG A KLINIKÁN - A MILLIÁRDOS HIÁNY MIATT HÁROMSZÁZ FŐS LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS IS SZÓBA KERÜLT. In: Délmagyarország, 2007. március 8. 1., 3. p.

Létszámleépítés az Orvostudományi Karon. TÖBB MINT FELÉVEL CSÖKKENT A SZERVKIVÉTELEK SZÁMA. In: Népszabadság, 2007. március 8.

Lázár György, a Sebészeti Klinika igazgatója nyilatkozik. MAGYAR GYÓGYSZER KORASZÜLÉS ELLEN [ROV. In: Magyar Nemzet, 2007. március 9. GYÜDI SÁNDOR ÉS DR. VÉCSEI LÁSZLÓ - TUDOMÁNYRÓL, MŰVÉSZETRŐL - DALLAMVONALAK ÉS IDEGPÁLYÁK. In: Délmagyarország, 2007. március 10. 10. p.

Vécsei László, Szegedért Alapítvány tudományos díja ; Gyüdi Sándor, Szegedért Alapítvány művészeti díja. BÉKÉS HARC A FÁJDALOM ELLEN - A TUDOMÁNYOS KURATÓRIUM DÍJAZOTTJA: DR. VÉCSEI LÁSZLÓ NEUROLÓGUS. In: Szeged, 2007. március 6-7. p. MOLNÁR GYULA MADARAKRÓL, ZENÉRŐL. In: Délmagyarország, 2007. március

10. 10. p. Molnár Gyula, Szegedért alapítvány társadalmi-állampolgári díja.


A Egyetemünk a sajtó tükrében HÁRMAS KÖTÉSBEN - A TÁRSADALMI-ÁLLAMPOLGÁRI KURATÓRIUM DÍJAZOTTJA: MOLNÁR GYULA BIOLÓGUS, ZENÉSZ.

In: Szeged, 2007. március 10-11. p. A SZEGEDI CSÖRGŐ SÁNDOR A LEGTÖBBET IDÉZETT MAGYAR MATEMATIKUS EGYENLŐSÉG NINCS, DE IGAZSÁG MÉG LEHET. In: Délmagyarországt, 2007. március 10. 10. p.

Csörgő Sándor, Szegedért Alapítvány fődíja. MATEMATIKÁVAL EGY SZERETHETŐBB VILÁGÉRT - A FŐDÍJAS - CSÖRGŐ SÁNDOR AKADÉMIKUS.

In: Szeged, 2007. március 4-5. p. ÁTADTÁK A SZEGEDÉRT ALAPÍTVÁNY IDEI DÍJAIT - MÉG A ZENÉSZ IS MATEMATIKUS VOLT. In: Délmagyarország, 2007. március 12. 4. p.

Csörgő Sándor, Szegedért Alapítványfődíja; Vécsei László, Szegedért Alapítvány tudományos díja ; Gyüdi Sándor Szegedért Alapítvány művészeti díja ; Molnár Gyula, Szegedért alapítvány társadalmi-állampolgári díja. HAT ÉV MÚLVA KIDERÜL, HOGY BELECSAPÓDHAT-E A FÖLDBE AZ APOPHIS 2036BAN - SZEGED A KISBOLYGÓKUTATÁS HAZAI FELLEGVÁRA.

In: Délmagyarország, 2007. március 13. 7. p.

Kisbolygókutatás a Kísérleti Fizikai Tanszéken. ÁTADTÁK A KOSSUTH- ÉS SZÉCHENYI-DÍJAKAT A PARLAMENTBEN.

In: Népszabadság, 2007. március 15.

Dobozy Attila, Széchenyi-díj ; Gallé László, Széchenyi-díj ; Gécseg Ferenc, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt. ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK A NEMZETI ÜNNEPEN.

In: Népszabadság, 2007. március 17.

Mezősi Gábor, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt ; Molnár Árpád, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt. TANÍTJÁK A SZOFTVERFEJLESZTÉST A HALLGATÓKNAK - A SIEMENS PSE KFT. AZ EGYETEMRE IS ÉPÍT.

In: Délmagyarország, 2007. március 19. 10. p.

Együttműködés a Siemens PSE Kft.-vel.

60


Egyetemünk a sajtó tükrében

I

ŰJ GYÓGYSZERVIZSGÁLATI KÖZPONT SZEGEDEN. In: Magyar Nemzet, 2007. március 19.

I. sz. Belgyógyászati Klinika. MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - MÁTÉ ZSUZSANNA: SÍK SÁNDOR, A SZEGEDI EGYETEM TUDÓSA. In: Délmagyarország, 2007. március

21. 4. p.

MORVAY ZITA: BEVÍZ JÓZSEF FŐORVOS ÚR EMLÉKÉRE In: Délmagyarország, 2007. március 21. 10. p. FOLYAMATOSAN FEJLESZTIK A LÉTESÍTMÉNYEKET LEGVÁRA IS. In: Délmagyarország,

1937-2007).

AZ EGYETEM A SPORT FEL-

2007. március 22. 11. p.

A JÖVŐ TANTERME SZEGEDEN. In: Népszava, 2007. március 22.

Oktatáselméleti Kutatócsoport. ELSŐ FOKON JOGSZERŰNEK ÍTÉLTÉK A „HAVAS-ISKOLA" PÉNZBESZEDÉSÉT. In: Magyar Nemzet, 2007. március 26.

Per a Budapesti Médiaintézet ellen. MENTSÜK A MENTHETETLENT FIÁI. In: Szeged, 2007. március

CS. SEBESTYÉN KÁROLY NÉPRAJZI FOTOGRÁ-

17-19. p. Cs. Sebestyén Károly az egyetem néprajztudósa volt.

JUHÁSZ ANTAL: SZÉKELYFÖLD VARÁZSLATÁBAN NÉPI ÉPÍTÉSZET KUTATÓJA. In: Szeged, 2007. március 14-16. p.

A

CS. SEBESTYÉN KÁROLY, A

HALLGATÓK „SPONTÁNUL" FÉNYKÉPEZHETIK OKTATÓIKAT - NEM LESZ PAPARAZZO AZ EGYETEMISTÁKBÓL. In: Délmagyarország, 2007. március 26. 6. p.

Fotópályázat kiírása egyetemistáknak. A

SORSTALANSÁG NOBEL-DÍJAS SZERZŐJE SZEGEDEN - KERTÉSZ IMRE ESTJE. In: Délmagyarország, 2007. március 27. 5. p.

Kertész Imrével Szörényi László beszélget.


Egyetemünk a sajtó tükrében ÁPRILISTÓL KEVESEBB HELYET KAPNAK A LEGSÚLYOSABB SÉRÜLTEK SZEGEDEN - CSÖKKENTIK AZ INTENZÍV ÁGYAK SZÁMÁT. In: Délmagyarország, 2007. március 28. 5. p. MINDENTUDÁS EGYETEME - MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS: MIRCEA ELIADE ÉS A VALLÁSTUDOMÁNY. In: Délmagyarország, 2007. március 28. 6. p. A SÁGVÁRI CSAPATA TOULOUSE-BAN KÉPVISELHETI MAGYARORSZÁGOT - FRANCIÁUL SZÍNJÁTSZANAK. In: Délmagyarország, 2007. március 30. 7. p.

Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium. OTDK-SZEKCIÓÜLÉS [ROV. HÍRI. In: Délmagyarország, 2007. április 3.4. p.

Tudományos Diákköri Konferencia, vegyész. EMLÉKEZETES KIRÁNDULÁS SZEGEDRE. In: Typographia, 2007. április 3. p.

Tanulmányi és Információs Központ MEGY TANDÍJJAL ÉS TANDÍJ NÉLKÜL IS - A MÚLT ÉS JELEN DIÁKVEZÉRE ARRÓL, MIT TEHETNEK A HALLGATÓK A FELSŐOKTATÁSI REFORMOK IDEJÉN. In: Népszabadság, 2007. április 5.

Konferencia, hallgatói újságok képviselőinek. TUDÓS DIÁKOK. In: Népszabadság, 2007. április 5.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia. ZÁMBÓ GÉZA: MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ POLGÁRI TORVÉNYKÖNYV TÁRSADALMI VITÁJA. In: Délmagyarország, 2007. április 6. 13. p. SOK SZÁZAN DEDIKÁLTATTÁK A VILÁGHÍRŰ SZERZŐVEL A KÖNYVEIT A SZEGEDI BÖLCSÉSZKARON - KERTÉSZ IMRE: AZ ÍRÁS SORSKÉRDÉS. In: Délmagyarország, 2007. április 7. 8. p.

U 62


Egyetemünk a sajtó tükrében A MINDENTUDÁS EGYETEME — SZEGED — DR. MARTON JÁNOS: SZENT-GYÖRGYI ALBERT SZEGEDI ÉVEI. In: Délmagyarország, 2007. április 10. 7. p. REGIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS A MÉRNÖKKÉPZÉSBEN [RÖV. In: Délmagyarország, 2007. április 11.4. p.

Együttműködés Dél-Alföld mérnökképzésében. DIÁKOK IRÁNYÍTJÁK A VITÉZ UTCA ÉLETÉT — SZEGED LATIN NEGYEDE. In: Délmagyarország, 2007. április 12. 1., 4. p. KÉSZÜLNEK A JUHÁSZVERSENYRE [ROV. In: Délmagyarország, 2007. április 12.4. p.

Mezőgazdasági Kar. A SZEGEDI EGYETEMRE 14 SZÁZALÉKKAL KEVESEBBEN JELENTKEZTEK, MINT TAVALY — TÖBBEN LENNÉNEK GYÓGYSZERÉSZEK, MÉRNÖKÖK, KEVESEBBEN JOGÁSZOK. In: Délmagyarország, 2007. április 12. 6. p.

Egyetemi felvételi, 2007. JAPÁNUL, TÖRÖKÜL, KAZAHUL IS TANULHATUNK SZEGEDEN — MÁR A „KONICHIVA" IS SZÓL A VÁROSBAN. In: Délmagyarország, 2007. április 12. 8. p.

Idegen Nyelvi Központ. TERMÉSZETES MATEK A TIK-BEN [RÓV. In: Délmagyarország, 2007. április 14. 7. p.

Kiállítás: Matematika a természetben. A SZEGEDI IRODALMI FOLYÓIRAT NEM SZÁLLT BE EGYIK LÖVÉSZÁROKBA SEM — MAGYAR CSÚCS A TISZATÁJ HATVAN ÉVE. In: Délmagyarország, 2007. április 14. 10. p. [GYÁSZJELENTÉS BAKONYI GIZA] In: Délmagyarország, 2007. április 14. 19. p.

Bakonyi Géza, az Egyetemi Könyvtár főigazgató helyettese.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

MINDENTUDÁS EGYETEME - SZEGED - MARSI ISTVÁN: SZEMÉT VAGY KINCSES- BÁNYA?

In: Délmagyarország, 2007. április 16. 7. p. HALLGATÓK CSERÉJE. In: Délmagyarország, 2007. április 17. 3. p.

Együttműködés a Gyógyszerésztudományi Kar és a Toledói Egyetem között. [Röv. HÍR.I. In: Délmagyarország, 2007. április 18. 4. p.

FOLYÓIRATOK INTERNETES TARTALOMJEGYZÉKE

Egyetemi Könyvtárban. FŐISKOLÁSOK ÖZÖNLÖTTÉK EL TEGNAP A BELVÁROST A „JUHÁSZVERSENY" VETÉLKEDŐJÉN - KOLDULTAK ÉS ÉNEKELTEK.

In: Délmagyarország, 2007. április 19. 4. p.

Juhász Gyula-napok a főiskolán. A SZEVIÉP-SZEGED NŐI KOSÁRLABDACSAPATA AJÁNDÉKOT ADOTT A KISFIÚKNAK - CSONGOR TÚL VAN AZ ÉLETVESZÉLYEN.

In: Délmagyarország, 2007. április 19. 4. p.

Gyermekgyógyászati Klinika. [Röv. HÍR.j. In: Délmagyarország, 2007. április 19. 5. p.

„BÍRÓSÁG" A JOGI KARON

Szimulációs bírósági terem az Állam- és Jogtudományi Karon. [Röv. HÍR.1. In: Délmagyarország, 2007. április 20. 5. p.

FÖLD NAPJA A FÜVÉSZKERTBEN

HOTSPOTOKRA HANGOLVA AZ UTCÁN, A VENDÉGLÁTÓHELYEKEN ÉS A KÖNYVTÁRAKBAN - VEZETÉK NÉLKÜLI NYILVÁNOS INTERNETPONTOK SZEGEDEN. In: Délmagyarország, 2007. április 23. 7. p.

Egyetemi Könyvtár. 40 MILLIÓS MŰSZERADOMÁNY A KLINIKÁNAK.

In: Délmagyarország, 2007. április 25. 4. p.

Gyermekgyógyászati Klinika.

U 64


Egyetemünk a sajtó tükrében A DIÁKMENEDZSMENT-BAJNOKSÁGON JÓL SZEREPELT A SZEGEDI PENNA - NÉGYCSILLAGOS EGYETEMISTÁK. In: Délmagyarország, 2007. április 26. 7. p.

Vetélkedő, diákmenedzsment-bajnokság. TUMORPREVENCIÓS NAP [Röv. HÍR.. In: Délmagyarország, 2007. április 27. 5. p.

Rendezvény, Tumorprevenciós nap. Az IPAR IRÁNYÁBA MOZDUL EL AZ EGYETEM. In: Délmagyarország, 2007. április 27. 13. p.

Kiricsi Imre. JOGI GYAKORNOKI PROGRAM. In: Délmagyarország, 2007. április 27. 13. p. A jogászok gyakorlati képzéséről. A SZÉCHENYI-DÍJAS DOBOZY ATTILA A BŐRBETEGSÉGEK KEZELÉSÉNEK EREDMÉNYEIRŐL - A FÉNY ÖREGÍT, DE GYÓGYÍT IS. In: Délmagyarország, 2007. április 27. 13. p.

Dobozy Attila. RADIKÁLIS VÁLTOZÁST AKARNAK AZ EGYETEMEK - A NAGY EGYETEMEK ÉS BOKROS VITAIRATA AZ OKTATÁSÜGY „VÁLSÁGÁNAK" MEGOLDÁSÁHOZ. In: Népszabadság, 2007. április 27. A TOVÁBBTANULÓKNÁL AZ ELTE A LEGFELKAPOTTABB. In: Népszabadság, 2007. április 27.

Egyetemi felvételi, 2007. VALLÁSI ELEMEK A POLITIKÁBAN. In: Népszava, 2007. április 27.

Máté-Tóth András. ÉLŐK A HOLTAK SZEGEDI HÁZÁRÓL - BONCOLNI PEDIG KELL - A HALÁL OKÁNAK FELTÁRÁSA A GYÓGYÍTÁST SEGÍTI. In: Délmagyarország, 2007. április 28. 1., 11. p.

Varga Tibor az Igazságügyi Orvostani Intézetről és Mikó Tivadar a Patológiai Intézetről.


Egyetemünk a sajtó tükrében TIZENNÉGY EGYETEM KUTATÁSÁT KOORDINÁLJÁK SZEGEDRŐL.

In: Délmagyarország, 2007. április 28. 4. p.

Máté-Tóth András a (Revacern) vallások és értékek - a kelet- és középeurópai kutatási hálózatról. TÍZEZREK AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOKON.

In: Délmagyarország, 2007. április 30. 4. p.

Mezőgazdasági Kar. Soós GYÖNGYVÉR: GYÓGYSZERFOGYASZTÁS. In: Délmagyarország, 2007. április 30. 6. p.

MINDENTUDÁS EGYETEME -

GODÓ ZOLTÁN MÁSODÉVES HALLGATÓ KAPTA A

TIK AJÁNDÉKÁT - KÉTMILLI-

OMODIK LÁTOGATÓ.

In: Délmagyarország, 2007. május 4. 4. p.

Tanulmányi és Információs Központ. EVEK ÓTA ÜRESEN ÁLL A HONVÉD TÉRI INGATLAN - FOGORVOSTAN-HALLGATÓKNAK TARTOGATJÁK A TELKET.

In: Délmagyarország, 2007. május 4. 5. p.

Telekcsere a várossal. MINDENTUDÁS EGYETEME - HATVANI LÁSZLÓ: JÓSLÁS ÉS MATEMATIKA.

In: Délmagyarország, 2007. május 7. 4. p. SZEGEDEN BÍZNAK BENNE, ELKERÜLHETIK A TÖMEGES ELBOCSÁTÁSOKAT - SZÁZAN MÁR ELMENTEK ; LEÉPÍTÉS LENNE AZ ORVOSSÁG?

In: Délmagyarország, 2007. május 10. 5. p.

Klinikák létszámleépítése. A

PHARMANOVA DÍJ.

In: Népszava, 2007. május 25.

Gyógyszerésztudományi Kar, Pharmanova díj „ÖRÖKÖSE SZÜLŐVÁROSÁNAK" - BÁLINT SÁNDOR HAGYATÉKA A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYBEN.

In: Szeged, 2007. május 30-31. p.

Li 66


Egyetemünk a sajtó tükrében

j

[Röv. HÍR.]. In: Délmagyarország, 2007. május 12.4. p.

ÚJ AKADÉMIKUSOK

Csörgő Sándor, az MTA rendes tagja ; Dékány Imre, az MTA rendes tagja; Hetényi Magdolna, az MTA rendes tagja ; Mészáros Rezső, az MTA rendes tagja; Penke Botond, az MTA rendes tagja; Vécsei László, az MTA rendes tagja ; Fülöp Ferenc, az MTA levelező tagja. SZEGED NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIÉRT - DR. CSERNUS SÁNDOR.

In: Szeged, 2007. május 9. p.

Csernus Sándor, Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékérem KÉZ A KÉZBEN TÖRTÉNELMÜNKKEL - PRO URBE DÍJAS: DR. BLAZOVICH LÁSZLÓ TÖRTÉNÉSZ.

In: Szeged, 2007. május 6-7. p. MI A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN? - PRO URBE DÍJAS: DR. DOBOZI ATTILA BŐRGYÓGYÁSZ. In: Szeged, 2007. május 4-5. p.

Dobozy Attila, Pro Urbe-díj. Az ÚJSZEGEDI BIOLÓGIAI ÉPÜLETBE KÖLTÖZIK A SOLVO - NAPI KAPCSOLAT AZ EGYETEMMEL. In: Délmagyarország, 2007. május 12. 4. p.

Együttműködés, Solvó Biotechnológiai ZRt.-vel. A MAGYAROK ISMERIK A KÁMA-SZÚTRÁT.

In: Délmagyarország, 2007. május 12. 7. p.

Ranjit Rae, indiai nagykövet látogatása az egyetemen. CSŰRÉS-CSAVARÁS A TTK HALLGATÓI ELNÖKVÁLASZTÁSÁN - BOTRÁNYOS SZAVAZÁS.

In: Délmagyarország, 2007. május 12. 8. p.

Hallgatói önkormányzati elnökválasztás a Természettudományi Karon. [GYÁSZJELENTÉS DR. CZIPOTT ZOLTAN]

In: Délmagyarország, 2007. május 12. 20. p.

Dr. Czipott Zoltán, az Ortopédiai Klinika docense.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

MINDENTUDÁS EGYETEME - DR. BARABÁS KATALIN: SZEXUÁLIS ÚTON TERJEDŐ BETEGSÉGEK.

In: Délmagyarország, 2007. május 14. 7. p. XXI. SZÁZAD ISKOLÁJÁBAN [ROV. HÍR.]. In: Délmagyarország, 2007. május 14. 8. p.

KIHÍVÁSOK A

Előadás, Csapó Benő: A XXI. század iskolája. DR. BALÁZS JÓZSEF EMLÉKÉRE.

In: Délmagyarország, 2007. május 15. 10. p.

Nekrológ: Balázs József. RÉGEN A SZOBÁK FALÁN - TÖBB SZAKON

IS

ÁT,

MA MÁR A VILÁGHÁLÓN ÜZENNEK EGYMÁSNAK

TANULT

ÉS

TANUL MA

IS

DIÁK; NOVAK JÁNOS TÍZ ÉVE ÉL A KOLLÉGIUM

A VÁLLALKOZÓ SZELLEMŰ

8.

EMELETÉN.

In: Délmagyarország, 2007. május 18. 6. p.

Károlyi Kollégiumról. EURÓPAI INFORMÁCIÓS IRODA NYÍLT.

In: Délmagyarország, 2007. május 18. 15. p.

A

LÁTOGATÓK ELÉGEDETTEK A FELSZERELTSÉGGEL - JÓL VIZSGÁZOTT A TANULMÁNYI KÖZPONT.

In: Délmagyarország, 2007. május 18. 15. p.

József Attila Tanulmányi és Információs Központ. A

SZÉCHENYI-DÍJAS GALLÉ LÁSZLÓ AZ ÚJJÁSZERVEZETT TUDOMÁNYÁGRÓL MÁRA FONTOS LETT AZ ÖKOLÓGIA.

In: Délmagyarország, 2007. május 18. 15. p. ELKESEREDETTEK A SZEGEDI KLINIKAI DOLGOZÓK - EGYELŐRE NINCS SZTRÁJKKÉSZÜLTSÉG.

In: Délmagyarország, 2007. május 19. 4. p.

A

KITÜNTETETTEK A MI NEGYEDIK SZEGEDÜNKET ÉPÍTIK - DÍSZKÖZGYŰLÉSEN ÜNNEPELTEK; PRO URBE-DÍJ BLAZOVICH LÁSZLÓNAK „EGÉSZ PÁLYÁM SZEGEDHEZ KÖTŐDIK; PRO URBE-DÍJ DOBOZY ATTILÁNAK

„AZ

EGYE-

TEMI HANGULAT ADJA A VÁROS VARÁZSÁT"; SZEGED NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIÉRT EMLÉKÉRMET KAPOTT CSERNUS SÁNDOR.

In: Délmagyarország, 2007. május 19. 8. p.

U 68


Egyetemünk a sajtó tükrében

A

MA DÖNT A SZENÁTUS, ÁTVESZI-E AZ EGYETEM A KÓRHÁZ MŰKÖDTETÉSÉT VITÁK AZ INTEGRÁCIÓRÓL.

In: Délmagyarország, 2007. május 22. 1., 3. p.

Egészségügy átszervezése. VIZSGAIDŐSZAKBAN

6o

SZÁZALÉKKAL KEVESEBBEN DOLGOZNAK - KÉT TÉTEL

KÖZÖTT AZ UGRÁLÓVÁRBAN.

In: Délmagyarország, 2007. május 22. 6. p.

Diákmunkáról. TUDOMÁNYOS SPORTKONFERENCIA SZEGEDEN.

In: Délmagyarország, 2007. május 22. 15. p.

Konferencia: Testnevelés és sport az utánpótlás-nevelésben. EGYETEMI KÉZBE KERÜLHET A TELJES SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGY - KLINIKAI ELLÁTÁS A KÓRHÁZBAN.

In: Délmagyarország, 2007. május 23. 1., 3. p. KONFERENCIA, TESTNEVELÉS ÉS SPORT AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉSBEN

A

SÁGVÁRIS DIÁKOK DICSŐSÉGFALÁN KÉT HELY IS A LOCSKAI LÁNYÉ - NÓRA, A DIÁKDIPLOMATA.

In: Délmagyarország, 2007. május 23. 6. p. NEHÉZ TEHER SÜLLYEDŐ HAJÓRA? - SZEGEDI KÓRHÁZEGYESÍTÉS: A POLGÁRMESTER NEM ÉRTI A REKTORT.

In: Népszabadság, 2007. május 23.

Egészségügy átszervezése. Pályázat kiírása kórház integrációjára. LEÉPÍTÉSEKRŐL, BÉRMEGTAKARÍTÁSOKRÓL KELL DÖNTENIÜK A SZEGEDI INTÉZMÉNYVEZETŐKNEK - TOVÁBB SZORUL A KLINIKAI NADRÁGSZÍJ.

In: Délmagyarország, 2007. május 25. 3. p. SZABÓ GÁBOR REKTOR CÁFOLJA A SAJTÓHÍREKET - „NINCS CSŐDBEN A SZEGEDI EGYETEM."

In: Délmagyarország, 2007. május 26. 5. p. KITÜNTETETT BIOLÓGUSOK.

In: Délmagyarország, 2007. május 29. 4. p.

Molnár József, Gelei József-díj; Bába Károly, Gorka Sándor-díj.


11

Egyetemünk a sajtó tükrében

Az UNIVERZITÁS IDEOLÓGIAILAG SEMLEGES - EGYES HALLGATÓK VÁLTOZTATNÁNAK EZEN - POLITIZÁLÓ EGYETEMISTÁK.

In: Délmagyarország, 2007. május 30. 7. p. SZEGEDI KUTATÓK IS FEDEZNEK FÖL ÚJ ÉLŐLÉNYEKET - NYELESSZEMŰ LEGYET TALÁLTAK A MAROS MELLETT; SZEM NEM LÁTTA ORCHIDEÁKTÓL A VADMÉHEKIG.

In: Délmagyarország, 2007. május 30. 9. p.

Biológiai kutatások. [RÖV. HÍR.j. In: Délmagyarország, 2007. június 1. 5. p.

SZEGEDI ARTISJUS-DÍJAS

Dombiné Kemény Erzsébet Artisjus-díjat kapott. TÖBB MINT SZÁZ DOLGOZÓT BOCSÁTANAK EL A SZEGEDI KLINIKÁKRÓL.

In: Népszabadság, 2007. június 1. MENESZTENEK 108 EMBERT A KLINIKÁKRÓL.

In: Délmagyarország, 2007. június 2. 1., 5. p.

Klinikák létszámleépítése. CSAPODY MIKLÓS

Az

ÉN BESÚGÓIM - PÉTER LÁSZLÓ F-DOSSZIÉ.

In: Szeged, 2007. június 3-7. p.

Recenzió, Péter László: Az én besúgóim. 75 ÉVES AZ EÖTVÖS-KOLLÉGIUM [RÖV. HÍR.j.

In: Délmagyarország, 2007. június 7. 4. p. ROMA TANULÓK SORSA A SZEGEDI FELSŐOKTATÁSBAN - „HA CIGÁNY VAGY, SZÁZSZOR NEHEZEBB."

In: Délmagyarország, 2007. június 8. 8. p. REHABILITÁCIÓS FEJLESZTÉSEKRE, ÁTALAKÍTÁSOKRA KÖLTHETIK A PÉNZT KÖZPONTI TÁMOGATÁS A KÓRHÁZAKNAK.

In: Délmagyarország, 2007. június 12. 3. p. EGYESEK AGGÓDNAK, MÁSOK SZERINT TÖBBET KERESHETNEK A KLINIKAI ORVOSOK - KISZERVEZIK AZ ÜGYELETET.

In: Délmagyarország, 2007. június 13. 5. p.

U 70


Egyetemünk a sajtó tükrében CSÖRGŐ SÁNDORT KÖSZÖNTIK. In: Délmagyarország, 2007. június 14. 7. p.

Csörgő Sándor köszöntése 60. születésnapján. „EL-KÜLÖNBÖZŐDÖM, TEHÁT VAGYOK... " — KARIKÓ SÁNDOR ÚJ KÖNYVÉRŐL. In: Szeged, 2007. június 14-15. p.

Recenzió, Karikó Sándor: Konfirmitás és nevelés. EGYÜTT A VÁROS, AZ EGYETEM ÉS A DÉLMAGYARORSZÁG - SZENT-GYÖRGYIEMLÉKÉVET SZERVEZÜNK. In: Délmagyarország, 2007. június 15. 1., 5. p. A KINCSTÁR SZERINT TÚL SOK A KÉT HÓNAPON TÚLI TARTOZÁS - BIZTOST KAP A KLINIKAI KÖZPONT. In: Délmagyarország, 2007. június 16. 3. p. SZENT-GYÖRGYI ALBERT-ÜNNEPSÉG HOLLANDIÁBAN. In: Délmagyarország, 2007. június 21. 4. p.

Szent-Györgyi Albert-emlékév. HUSZONHÉTMILLIÁRDRA SZÁMÍTANAK ŐSZTŐL EGÉSZSÉGÜGYI FEJLESZTÉSRE SZEGEDEN VIZITELT HORVÁTH AGNES. In: Délmagyarország, 2007. június 22. 3. p. A PÁLYAKEZDŐK KÖZÜL SOKAN ELVÁNDOROLNAK SZEGEDRŐL — PESTEN VAGY LONDONBAN KÖTNEK KI A FIATALOK. In: Délmagyarország, 2007. június 22. 8. p.

Végzett egyetemi hallgatók elhelyezkedési lehetőségei. OSZTÖNDÍJ MAGÁNPÉNZBŐL. In: Délmagyarország, 2007. június 22. 11. p.

Sóji József-alapítvány ösztöndíjai. AZ SZTE ALMA MATERE SZÁMOS LEHETŐSÉGET KÍNÁL A TALÁLKOZÁSRA ERŐSÍTENI AKARJÁK A KAPCSOLATOT. In: Délmagyarország, 2007. június 22. 11. p.

Alma Mater-program és Alma-weekend.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

MAGYAR OROKSÉG-DÍJ JANCSÓ PROFESSZORNAK.

In: Délmagyarország, 2007. június 23. 3. p.

Jancsó Miklós posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott. ÖSSZEKÖLTÖZNEK A TANSZÉKEK AZ ÚJ SZÁRNYAKKAL H BETŰRE EMLÉKEZTETŐ ÉPÜLETBE - BIOLÓGUSPARADICSOM ÚJSZEGEDEN.

In: Délmagyarország, 2007. június 23.4. p.,

Elkészült az új biológiai épület. HORVÁTH AGNES SZERINT AZ INTEGRÁCIÓ LEFARAGHATJA AZ ADÓSSÁGOT IS PÉLDÁS A SZEGEDI FOLYAMAT.

In: Délmagyarország, 2007. június 23. 7. p.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a kórház integrációjáról. SZEGEDEN IS CSÖKKENT A TRANSZPLANTÁCIÓK SZÁMA - INTENZÍV NÉLKÜL SZERVÁTÜLTETÉS SINCS.

In: Délmagyarország, 2007. június 23. 7. p.

Klinikák várólistája. RANGOT KAPOTT A SZEGEDI INFORMATIKATÖRTÉNETI MÚZEUM - KÖZÉRDEKŰ MUZEÁLIS GYŰJTEMÉNY LETT.

In: Délmagyarország, 2007. június 23. 8. p. FOGORVOS DOKTOROKAT AVATNAK. In: Délmagyarország, 2007. június 23. 13. p. NEMZETKÖZI MATEMATIKAI KONFERENCIA SZEGEDEN [Röv. In: Délmagyarország, 2007. június 27. 5. p.

Konferencia: Differenciálegyenletek kvalitatív elmélete. SZENT-GYÖRGYI-EMLÉKPROGRAMOK [ROV. HÍR..

In: Délmagyarország, 2007. június 27. 5. p.

Szent-Györgyi Albert-emlékév programjai. BÁNYAVIRÁGOK.

In: Délmagyarország, 2007. június 27.6. p.

Koch Sándor-ásványgyűjtemény bemutatása.

72


Egyetemünk a sajtó tükrében [GYÁSZJELENTÉS] SIMON MIKLÓS In: Délmagyarország, 2007. június 28. 19. p.

Simon Miklós, a Bórgyógyászati Klinika emeritus professora. STAGNÁL, KÉT ÉS FÉL MILLIÁRD A SZEGEDI KLINIKÁK ADÓSSÁGA - CSAK AZ INTEGRÁCIÓ HOZHAT PLUSZPÉNZT. In: Délmagyarország, 2007. június 29. 3. p.

35 ÉVES A HERMAN- KOLLÉGIUM [Röv. HÍRI. In: Délmagyarország, 2007. június 29. 5. p. KITÜNTETTÉK ERŐS ISTVÁNT [Röv. HÍR.I. In: Délmagyarország, 2007. június 30. 5. p.

Erős István, Batthyány-Strattmann László-díj. KÁBAKŐ ÁLL A KORÁBBAN HALÁLRA ÍTÉLT ISKOLA UDVARÁN - MEGMENEKÜLT A SZEGEDI BELVÁROS EGYIK SZÉP ÉPÜLETE; KÖLTÖZIK A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. In: Délmagyarország, 2007. június 30. 7. p.

Gazdaságtudományi Kar Kálvária sugárúti épületének felújítása. ORVOSDOKTOROKAT AVATNAK. In: Délmagyarország, 2007. június 30. 13. p. DEMONSTRÁCIÓ A SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÖSSZEVONÁSA ELLEN. In: Magyar Nemzet, 2007. július 2. 35 ÉVES A VÁROS ELSŐ KOEDUKÁLT KOLLÉGIUMA, A HERMAN - TÖBBSZÖRÖS TANÚ AZ ELSŐ IGAZGATÓ. In: Délmagyarország, 2007. július 2. 8. p. A JÖVŐ HÉTEN ÚJRA NAPIRENDRE TŰZIK AZ EGYETEMEN, SZERZŐDNEK-E A VÁROSSAL - DÖNTETLENÜL DÖNTÖTTEK. In: Délmagyarország, 2007. július 3. 1., 5. p. MINTEGY HETVENEN GYÜLEKEZTEK SZEGEDEN, A TISZA LAJOS KÖRÚTON, A RENDELŐINTÉZET BEJÁRATÁNÁL - AZ INTEGRÁCIÓ ELLEN TÜNTETTEK. In: Délmagyarország, 2007. július 3. 1., 5. p.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében [Röv. HÍR.j. In: Délmagyarország, 2007. július 3. 4. p.

EGYETEMI KITÜNTETÉSEK

Besenyei Lajos, professor emeritus; Fazekas András, professor emeritus; Nagy József, professor emeritus. NAGY KÖZPONT, NAGY BIZONYTALANSÁG - KÉT ÉS FÉL EZER DOLGOZÓT ELBOCSÁTANAK ; A MENTŐK LEGALÁBB TUDNAK A VÁLTOZÁSOKRÓL.

In: Népszabadság, 2007. július 3.

Egészségügy integrációja. VÉLEMÉNYEK A SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGYI INTEGRÁCIÓRÓL - AZ ÚJ KLINIKAI TÖMB A TÉT? - IGENEK, NEMEK, KÉRDŐJELEK.

In: Délmagyarország, 2007. július 4. 3. p. MOLEKULÁRIS BIONIKA KÉPZÉS INDUL SZEGEDEN. In: Délmagyarország, 2007. július 5. 3. p. PÁRTPOLITIKAI KÉRDÉSSÉ VÁLT SZEGEDEN AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTEGRÁCIÓ OT-ÖT PONT, PRO ÉS KONTRA. In: Délmagyarország, 2007. július 5.3. p. MÁSODSZOR SZAVAZ MA A SZEGEDI EGYETEM SZENÁTUSA AZ INTEGRÁCIÓRÓL ELDŐL, MILYEN LESZ AZ EGÉSZSÉGÜGY. In: Délmagyarország, 2007. július 9. 3. p. MINTEGY KÉTEZER HALLGATÓ DIPLOMÁZOTT IDÉN AZ SZTE-N - SOKAN ELHAGYJÁK SZEGEDET - ERVÉNYESULNI, TÁVOL AZ ALMA MATERTŐL. In: Délmagyarország, 2007. július 9. 4. p. [GYÁSZJELENTÉS LÁZÁR PÁL] In: Délmagyarország, 2007. július 9. 19. p.

Lázár Pál főiskolai docens. Az EGYETEM IDŐT KÉR AUGUSZTUS VÉGÉIG ; ELODÁZTA A DÖNTÉST AZ SZTE. In: Délmagyarország, 2007. július 10. 1., 3. p.

FELFÜGGESZTETT INTEGRÁCIÓ

-

Szenátusi ülés később határoz a kórház integrációjáról.

u 74


Egyetemünk a sajtó tükrében A [Röv. In: Népszabadság, 2007. július 10.

HALASZTOTT SZEGEDI INTEGRÁCIÓ

Egészségügy integrációja. PÁL ATTILA SZERINT

IS

SZÜKSÉG VAN AZ INTEGRÁCIÓRA - ÚJ VEZETŐ A KLINI-

KAI KÖZPONT ÉLÉN.

In: Délmagyarország, 2007. július 11. 5. p. LAJOS: Búcsú SIMON MIKLÓS BŐRGYÓGYÁSZ PROFESSZORTÓL. In: Délmagyarország, 2007. július 11. 10. p.

KEMÉNY

Nekrológ, Simon Miklós. SZEGEDEN FELTÉTELEKET SZABTAK AZ INTEGRÁCIÓHOZ.

In: Népszabadság, 2007. július 11.

Egészségügy integrációja. NYÍL UTCAI INGATLANT VÁSÁROL A SZEGEDI ÖNKÖRMÁNYZAT - KÉSIK, DE TAVASZRA MEGLESZ A BÁLINT SÁNDOR-EMLÉKHÁZ.

In: Délmagyarország, 2007. július 12. 7. p. HILLER: MINŐSÉGI VÁLTOZÁS A FELSŐOKTATÁSBAN.

In: Magyar Nemzet, 2007. július 12.

Hiller István oktatásügyi miniszter látogatása az egyetemen. A

KINCSTÁRI BIZTOSOK SZERINT HÁROM KEMÉNY HÓNAP JÖN - OKTÓBERRE MEGÁLLHAT AZ ELADÓSODÁS.

In: Délmagyarország, 2007. július 13. 5. p.

Kincstári biztos került a Klinikai Központba. TÖBB MINT KÉTMILLIÁRD FORINTBÓL KÉSZÜLT A

GTK ÉS

A BIOLÓGUSOK ÚJ

OTTHONA - HILLER ÁTADOTT KÉT EGYETEMI ÉPÜLETET.

In: Délmagyarország, 2007. július 13. 3. p.

Építkezések a Gazdaságtudományi és Természettudományi Karon. ÉS SZÁMELMÉLET [ROV. HÍR]. In: Délmagyarország, 2007. július 14. 5. p.

ALGEBRA

Konferencia: Algebra és számelmélet.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

A SOMOGYI-KÓNYVTÁR SZOLGÁLJA KI AZ OLVASÓKAT — BIBLIOTÉKÁK NYARA SZEGEDEN; FELÚJÍTÁSRA BEZÁR A TIK.

In: Délmagyarország, 2007. július 16. 4. p. POLITIKUSBÓL LETT KANADAI NAGYKÖVET VASTAGH PÁL. In: Délmagyarország, 2007. július 17. 7. p. KÉT TÖRTÉNÉSZ, EGY RENDEZŐ - ÚJ VEZETŐK HÁROM KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET ÉLÉN. In: Magyar Nemzet, 2007. július 17.

Zimonyi István a kairói intézet élén. 42 MILLIÓS ADOMÁNY A GYERMEKKLINIKÁNAK.

In: Délmagyarország, 2007. július 24. 6. p. VIRÁGZIK A LÓTUSZ A FÜVÉSZKERTBEN. In: Délmagyarország, 2007. július 24. 6. p. A BŐSÉG ZAVARÁBAN A PÓTFELVÉTELIZŐK - A SZEGEDI EGYETEMEN 381 GÓLYÁVAL KEVESEBB. In: Délmagyarország, 2007. július 27. 3. p. BUDAPESTNEK KEDVEZ A SZAKTÁRCA? A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM DÉKÁNJA SZERINT TÚL JÓL JÁRTAK A FŐVÁROSI NAGY ISKOLÁK. In: Magyar Nemzet, 2007. július 27.

Egyetemi felvételiről nyilatkozik Almási Tibor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja. A TAVALYINÁL KEVESEBB FIATAL TANUL TOVÁBB - ELTÉRŐ POLITIKUSI ÉRTÉKELÉSEK AZ IDEI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI PROCEDÚRÁRÓL ; A LEGNÉPSZERŰBB INTÉZMÉNY ISMÉT AZ ELTE.

In: Magyar Nemzet, 2007. július 27. A MÁSODIK KÖRBEN 2755 HELYRE VÁR JELENTKEZŐKET A SZEGEDI EGYETEM KEVESEBB A TOVÁBBTANULÓ. In: Délmagyarország, 2007. július 31. 3. p. MEGÚJULNAK A KOLLÉGIUMOK. In: Délmagyarország, 2007. július 31. 5. p.

Kollégiumok nyári felújítása.

U 76


Egyetemünk a sajtó tükrében A SZÍVMŰTÉT SZEGEDEN CSUPÁN EGY ÓRA ALATT.

In: Délmagyarország, 2007. július 31. 7.

Sebészeti Klinika. EGY „NÉPFRONTOS" CSOPORT -

A

SZEGEDI FIATALOK MŰVÉSZETI KOLLÉGIU-

MÁRÓL.

In: Szeged, 2007. július-augusztus 7-9. p. HETESI ERZSÉBET: VÉGIGJÁRTUK A KÁLVÁRIÁT, ÉS MEGÉRKEZTÜNK - UJ OTTHONÁBAN AZ SZTE GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. In: Szeged, 2007. július-augusztus 47-49. p OSSEJTKEZELÉS SZEGEDEN - ÉVENTE HÚSZ DÉL-ALFÖLDI BETEG KAPNA ESÉLYT A GYÓGYULÁSRA.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 1. 1., 7. p. A

KÉT BORÍTÓ KÖZÉ ZÁRT VILÁGRÓL - MIT, MENNYIT, HOGYAN OLVASNAK A SZEGEDI EGYETEMISTÁK?

In: Népszabadság, 2007. augusztus 2.

Egyetemi hallgatók olvasási szokásairól. TÖMEGES ELBOCSÁTÁS SZEGEDEN - TÖBB MINT EGYMILLIÁRD FORINTOT VONTAK EL A KLINIKAI KÖZPONTTÓL.

In: Magyar Nemzet, 2007. augusztus 3. JÓL JÖN A KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS - CSAK KEVÉS - HÁROMSZÁZMILLIÓS KÓRHÁZI GYORS SEGÉLY.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 4. S. p.

Klinikák támogatása. PSZICHIÁTEREKNEK, BELGYÓGYÁSZOKNAK, SZÜLÉSZEKNEK MONDTAK FEL SZEGEDEN - KEVESEBBEN MENNEK EL A KLINIKÁKRÓL.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 6. 3. p. SIKERESEK AZ IFJÚ MATEMATIKUSAINK.

In: Magyar Nemzet, 2007. augusztus 11.

Egyetemisták Nemzetközi Matematikaversenyen helyezéseket értek el.


II

Egyetemünk a sajtó tükrében

[GYÁSZJELENTÉS BÁBA KÁROLY]

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 13. 19. p.

Bába Károly főiskolai docens. Az ÁLLAM AZ ÉRTÉKEK MELLÉ ÁLL - SÓLYOM LÁSZLÓ, GYURCSÁNY FERENC ÉS

SZILI KATALIN A „LEGINKÁBB KIVÁLASZTOTTAKNAK" ADOTT ÁT ELISMERÉSEKET. In: Népszabadság, 2007. augusztus 21.

Hatvani László, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje ; Bodosi Mihály, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. Jövő HÉTEN VÉGLEG DÖNT AZ EGYETEMI SZENÁTUS - SZEGEDI KLINIKUSOK AZ INTEGRÁCIÓ MELLETT. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 22,. 5. p. NINCS MEG A 28 MILLIÓ, ÍGY EGYELŐRE LÍZINGELIK A GÉPEKET - ULTRAHANGOS MŰTÉTEK A SZÍVSEBÉSZETEN. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 22. 5. p. A DÖNTÉS UTÁN NEM MARADHAT MAGÁRA AZ EGYETEM - INTEGRÁCIÓ: KÖZÖS FELELŐSSÉG ÉS PÉNZ. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 25. 3. p. MA VÉGLEG DÖNT A SZEGEDI EGYETEMI SZENÁTUS - INTEGRÁCIÓS TÖRTÉNET ÖSSZEGZÉS DIÓHÉJBAN. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 27. 5. p.

Szenátusi ülés a kórház integrációjáról. ZÁRTKÖRŰ VOLT AZ EGYETEM ELSŐÉVESEINEK TALÁLKOZÓJA - SZIGORÚAN VÉDETT GÓLYÁK KELEPELTEK.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 27. 8. p.

Gólyatábor, 2007. A SZENÁTUS MEGSZAVAZTA AZ EGYSÉGES SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGYET - Az EGYETEMÉ LESZ A KÓRHÁZ. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 28. 1., 3. p.

u 78


Egyetemünk a sajtó tükrében

A

PÁL ATTILA SZERINT TÖRTÉNELMI LÉPÉST TETT AZ EGYETEM - ORÖM ÉS FÉLELMEK A DÖNTÉS KAPCSÁN.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 28. 3. p.

Egészségügy integrációja. SZEGEDI EGYETEM: ÁLDÁS AZ INTEGRÁCIÓRA.

In: Magyar Nemzet, 2007. augusztus 28.

A Szenátusi ülésen elfogadták az egészségügy integrációját. FOKOZATOS FELADATÁTADÁSRA KÉSZÜLNEK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN - IRJÁK A FORGATÓKÖNYVET.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 29. 3. p.

Kórház integrációjának forgatókönyve. EGY HÉTIG DEMONSTRÁLNAK AZ EGYETEMISTÁK SZEGEDEN - ISMÉT TANDÍJELLENES TÜNTETÉS.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 29. 7. p. KORSZERŰSÍTETT EGYETEMI INFORMATIKA. In: Délmagyarország, 2007. augusztus 31.3. p.

Informatikai hálózat korszerűsítése. BÁLINT SÁNDOR-EMLÉKÜLÉS [ROV. HÍR.I.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 31. 6. p.

Bálint Sándor egyetemi tanár. JUBILEUMI TANÉVNYITÓ AZ EGYETEMEN [ROV. HÍR.1.

In: Délmagyarország, 2007. augusztus 31. 6. p. MEGRENDEZIK A MÁSODIK EMLŐRÁK SZIMPÓZIUMOT. In: Magyar Nemzet, 2007. augusztus 31.


VI. AZ EGYETEM VEZETŐI Rektor: egyetemi tanár

DR. SZABÓ GÁBOR

A Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum elnöke: DR. LoNOVics JÁNOS egyetemi tanár A Dél-Alföldi Agrártudományi Centrum elnöke: DR. Mucst IFIRE egyetemi tanár Általános és stratégiai rektorhelyettes: DR. RÁcz BÉLA egyetemi tanár Tudományos és nemzetközi kapcsolatok rektorhelyettes: DR. DÉKÁNY IMRE akadémikus, egyetemi tanár Oktatási rektorhelyettes: egyetemi tanár

DR. PUKÁNSZKY BÉLA

Hallgatói és közkapcsolati rektorhelyettes: DR. BADÓ ATTILA egyetemi tanár Kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettes: DR. KIRICSI IMRE egyetemi tanár . Egyetemi főtitkár: DR. MERÉNYI MÁRIA


n

Az egyetem vezetői Gazdasági és műszaki főigazgató: DR. TRÁSER FERENC Nemzetközi kapcsolatok igazgató: BALOGNÉ MOLNÁR GABRIELLA Kutatásszervezési igazgató: DR. DOMBI ANDRÁS docens Innovációs igazgató: DR. FERDINANDY PÉTER egyetemi tanár Oktatási igazgató: DR. HOMOR GÉZA főiskolai docens Doktori Intézet igazgató: DR. KLUKOVITS LAJOS docens Hallgatói és közkapcsolatok igazgató: DR. TÖRŐCSIKNÉ DR. GÖRÖG MÁRTA adjunktus Marketing és kommunikációs igazgató: IZÉVÉSZ BALÁZS adjunktus Stratégiai igazgató: VILMÁNYI MÁRTON adjunktus

~ 82 ]


VII. AZ EGYETEM SZENÁTUSA Elnök: DR. SZABÓ GÁBOR egyetemi tanár, rektor.

Tagjai: DR. SzABÓ IMRE docens, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, DR. BENEDEK GYÖRGY egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, DR. ALMÁSI TIBOR docens, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, DR. POGÁNY MAGDOLNA főiskolai tanár, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar dékánja, DR. NAGY KATALIN docens, a Fogorvostudományi Kar dékánja, DR. HETEST ERZSÉBET docens, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, DR. FÜLÖP FERENC egyetemi tanár, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja, DR. GALAMBOS GÁBOR egyetemi tanár, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja, DR. BODNÁR KÁROLY főiskolai tanár, Mezőgazdasági Kar dékánja, DR. VÉHA ANTAL docens, a Mérnöki Kar dékánja, DR. CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár, a Természettudományi Kar dékánja, DR. KEREK FERENC egyetemi tanár, a Zeneművészeti Kar dékánja, TÖ RÖK MÁRK EHÖK-elnök, DR. HOMOKI NAGY MÁRIA egyetemi tanár, DR. MIKÓ TIVADAR egyetemi tanár, DR. BERTA ÁRPÁD egyetemi tanár, DR. ANTAL MÁRK klinikai orvos, IGAZNÉ PRÓNAI BORBÁLA főiskolai adjunktus, KOVÁCS GYÖRGY adjunktus, DR. FALKAY GYÖRGY egyetemi tanár, DR. MARSI ISTVÁN főiskolai tanár, DR. AVAST ZOLTÁN főiskolai tanár, DR. HODÚR CECÍLIA főiskolai tanár,


n Az egyetem szenátusa DR. TOLDI JóZSEF egyetemi tanár, DR. SZECSŐDI FERENC egyetemi tanár, CSANÁDI LAJOSNÉ DR. osztályvezető, DR. BERECZKY EVA főosztályvezető, TISZAI KÁROLYNÉ osztályvezető-helyettes, POZSONYI NORBERT egyetemi hallgató, VOLFORD GÁBOR egyetemi hallgató, MECHLER ÁKOS egyetemi hallgató, BOGDÁN PÉTER egyetemi hallgató, BAJUSZ ÖRS egyetemi hallgató, TÓTH GERGELY egyetemi hallgató, Kiss ÉVA egyetemi hallgató, NAGY ZOLTÁN PÉTER egyetemi hallgató, MAJSAI KRISZTIÁN egyetemi hallgató, FODOR SIMON egyetemi hallgató, KOMÁROMI PÉTER BOLDIZSÁR egyetemi hallgató, SOVÁNY ESZTER egyetemi hallgató, ANDRÁSI ÁDÁM a levelező egyetemi hallgatók képviselője, GÁBOR TAMÁS, a doktori képzésben részt vevő hallgatók képviselője, DR. FEKETE ZOLTÁN a posztgraduális részt vevő hallgatók képviselője, DR. ÁGOSTON ZSUZSANNA adjunktus, a Közalkalmazotti Tanács elnöke, CZINKÓCZKINÉ DR. MESKó ESZTER osztályvezető, az FDSZ-elnöke, DR. THURZÓ LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Klinikai Központ Szakszervezeti Tanács elnöke, DR. CSONKA ENDRE, az EDDSZ elnöke.

Állandó meghívottak, tanácskozási joggal: DR. TRÁSER FERENC gazdasági és műszaki főigazgató, DR. MERÉNYI MÁRIA egyetemi főtitkár, DR. DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, rektorhelyettes, DR. KIRICSI IMRE egyetemi tanár, rektorhelyettes, DR. RÁCI BÉLA egyetemi tanár, rektorhelyettes, DR. BADÓ ATTILA egyetemi tanár, rektorhelyettes, DR. PUKÁNSZKY BÉLA egyetemi tanár, rektorhelyettes, DR. MADER BÉLA, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, DR. TELEGDY GYULA egyetemi tanár, a SZAB elnöke, DR. BODOSI MIHÁLY, a Tanári Testület elnöke, DERVARICS ATTILA, a Társadalmi Tanács elnöke, KOCSIS ESZTER kabinetvezető, KECZER GABRIELLA sajtószóvivő.

u 84


VIII. A KARI TANÁCSOK TAGJAI ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DR. SZABÓ IMRE docens, dékán, DR. BALOGH ELEMÉR egyetemi tanár, DR. Bosvos PÁL docens, DR. BODNÁR László egyetemi tanár, DR. HAJDÚ JÓZSEF docens, DR. HOMOKI NAGY MÁRIA egyetemi tanár, DR. JAKAB EVA egyetemi tanár, DR. KALTENBACH JENŐ docens, DR. KATONA TAMÁS egyetemi tanár, DR. MAJSA JÓZSEF adjunktus, DR. MÁRKUS ANDRÁSNÉ, a Dékáni Hivatal vezetője, DR. MARTONYI JÁNOS egyetemi tanár, DR. NAGY FERENC egyetemi tanár, DR. PACZOLAY PÉTER egyetemi tanár, DR. PAPP TEKLA docens, DR. POKOL BÉLA egyetemi tanár, DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. ZÁMBÓ GÉZA docens. Hallgatók: ANDRÁSI IDA, BÁNFI MÓNIKA, BARTÓK LÁSZLÓ, BERNÁTH ZSÓFIA, FRÁNYÓ SZILVIA, KERESZTES ÁBEL, MÉSZÁROS JÁNOS, POZSONYI NORBERT.


n

A kari tanácsok tagjai

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR DR. BENEDEK GYÖRGY egyetemi tanár, dékán, DR. MIKÓ TIVADAR egyetemi tanár, centrumelnök, DR. JANCSÓ GÁBOR egyetemi tanár, dékánhelyettes, DR. KEMÉNY LAJOS egyetemi tanár, dékánhelyettes, DR. THURZÓ LÁSZLÓ egyetemi tanár, dékánhelyettes, centrumelnök-helyettes, DR. TŰRI SÁNDOR egyetemi tanár, dékánhelyettes, DR. SZABÓ GYULA egyetemi tanár, tagozatvezető, DR. ÁBRAHÁM GYÖRGY docens, DR. BABIK BARNA docens, DR. BARABÁS KATALIN docens, DR. BARI FERENC egyetemi tanár, BÁRSONY JENŐNÉ klinikai főnővér DR. BOGÁTS GÁBOR klinikai főorvos, DR. BOROS MIHÁLY egyetemi tanár, DR. Dux LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. FORSTER TAMÁS egyetemi tanár, DR. HANTOS ZOLTÁN egyetemi tanár, DR. IVÁNYI BÉLA egyetemi tanár, DR. JANKA ZOLTÁN egyetemi tanár, DR. JANÁKY TAMÁSNÉ klinikai főnővér, DR. KATONA MÁRTA egyetemi tanár, DR. LÁSZLÓ KóKAI ERZSÉBET klinikai főorvos, FOK képviselő, DR. LÁZÁR GYÖRGY egyetemi tanár, DR. LEPRÁN ISTVÁN egyetemi tanár, DR. MÁNDI YVETTE egyetemi tanár, DR. PÁL ATTILA egyetemi tanár, DR. TóTH GÁBOR egyetemi tanár, DR. VÉCSEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. DÁNI ANIKÓ, a reprezentatív szakszervezetek képviselője, DR. ÁGOSTON ZSUZSANNA, a Közalkalmazotti Tanács képviselője. Hallgatók: VOLFORD GÁBOR kari HOK-elnök, BRÁZ PETRA, KISS KRISZTIÁN, KÓNYA SÁNDOR, SZŰCS BEÁTA, VÁSÁRHELYI FERENC, VEREB TAMÁS, VINCZE ANNA, PALOTÁS CSABA fogorvostan-hallgatók képviselője, SÁNDOR KRISZTIÁN, a külföldi hallgatók képviselője, DR. CSANÁDI ÁGNES PhD képviselő, DR. ROKZSIN ALIz rezidens képviselő.

u 86


A kari tanácsok tagjai

I

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DR. ALMÁSI TIBOR docens, dékán, DR. BAGI IBOLYA docens, DR. FORGÁCS TAMÁS docens, dékánhelyettes, DR. GYENGE ZOLTÁN docens, DR. HORVÁTH GÉZA docens, KELEMEN ÉVA, a Dékáni Hivatal vezetője, DR. KISS ATTILA docens, DR. MARJANUCZ LÁSZLÓ docens, DR. SZÁSZ GÉZA docens, dékánhelyettes, DR. TAR IBOLYA docens, DR. VIDÁKOVICH TIBOR docens. Hallgatók: POLGÁR ZSUZSANNA kari HÖK-elnök, BÁRDOBI GERGELY, MECHLER ÁKOS, SZABÓ ÉVA, TÖRÖK MÁRK.

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR DR. POGÁNY MAGDOLNA főiskolai tanár, dékán, DR. HELEMBAI KORNÉLIA főiskolai tanár, DR. BARNAI MÁRIA főiskolai docens, TUNYOGI JÓZSEF főiskolai adjunktus, BÁRSONYNÉ Kis KLÁRA főiskolai adjunktus, szakcsoportvezető, DR. GÁBOR KATALIN főiskolai docens, szakcsoportvezető, RANTALNÉ SZABÓ MÁRTA főiskolai adjunktus, szakcsoportvezető, DR. BODA MÁRTA főiskolai tanár, BORNEMISZA ÉVA főiskolai tanársegéd, PICZIL MÁRTA főiskolai adjunktus, SIMON KATALIN főiskolai adjunktus, HORVÁTH SÁRA oktatásszervező. Hallgatók: BOGDÁN PÉTER kari HÖK-elnök, BÁNOV JUDIT, GECSE BOGLÁRKA, JANA RÓBERT, KISS TÜNDE.


'

A kari tanácsok tagjai FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR

DR. NAGY KATALIN docens, dékán, DR. KOCSIS S. GÁBOR docens, dékánhelyettes, DR. MIKÓ TIVADAR egyetemi tanár, centrumelnök, DR. SZABÓ GYULA egyetemi tanár, Külföldi Hallgatók Oktatási Központja igazgatója, DR. GORZÓ ISTVÁN docens, DR. PELSŐCZI KOVÁCS ISTVÁN adjunktus, DR. RADNAI MÁRTA docens, DR. RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár, DR. VÁLYI PÉTER adjunktus, DR. MIHÁLYI ANDRÁS egyetemi tanár, DR. PRÁGAI BÉLA egyetemi tanár, DR. JUHÁSZ TAMÁS, rezidensek képviselője, HELBERT MÁRIA, PAPPNÉ MÁRTON KATALIN szakszervezeti képviselő. Hallgatók: BAJUSZ ÖRS kari HÖK-elnök, JÓZSA AGNES, PALOTÁS CSABA, VARGA ENDRE, FRÁTER MÁRK, EL CHARBAJI OUSAMMA, GARAY LEVENTE külföldi hallgatók képviselője.

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR DR. HETESI ERZSÉBET docens, dékán, DR. FARKAS BEÁTA docens, DR. LENGYEL IMRE egyetemi tanár, DR. VERES ZOLTÁN docens, DR. KATONA TAMÁS egyetemi tanár, DEÁK ISTVÁN adjunktus, KOVÁCS GYÖRGY adjunktus, DR. MOZSÁR FERENC docens, dékánhelyettes, DR. IMREH SZABOLCS adjunktus, DR. KOSZTOPULOSZ ANDREÁSZ adjunktus, VILMÁNYI MÁRTON adjunktus, PELLE ANITA adjunktus, MATIJEVICS RITA irodavezető.


A kari tanácsok tagjai I Hallgatók: TÓTH GERGELY kari HÖK-elnök, BALOGH ADÁM, BATIZ DÁVID, IVANICS GÁBOR, JÓZSA BENCE, MÜLLER ZSUZSANNA, NAGYIVÁN JÁNOS.

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR DR. FÜLÖP FERENC egyetemi tanár, dékán, DR. DOMBI GYÖRGY egyetemi tanár, DR. RÉvÉsz PIROSKA egyetemi tanár, DR. FALKAY GYÖRGY egyetemi tanár, DR. MÁTHÉ IMRE egyetemi tanár, DR. PAÁL TAMÁS egyetemi tanár, DR. Soós GYÖNGYVÉR docens, DR. HOHMANN JUDIT egyetemi tanár, DR. ERŐS ISTVÁN egyetemi tanár, DR. BLAZSÓ GÁBOR docens, DR. LÁZÁR LÁSZLÓ docens, DR. CSÓKA ILDIKÓ docens, DR. GÁSPÁR RÓBERT docens, DR. HAJDÚ ZSUZSANNA docens, IFJ. DR. REGDON GÉZA docens, DR. ZUPKÓ ISTVÁN docens, DR. MÁNDI YVETTE egyetemi tanár, DR. SZABÓ GYULA egyetemi tanár, DR. KISS TAMÁS egyetemi tanár, DR. LACZKÓ GÁBOR docens, FUSZKA KRISTÓFNÉ gazdasági főelőadó. Hallgatók: CSÍK GÁBOR, a PhD-hallgatók képviselője, BORCSA BOTOND, SZABADI VIKTOR, GŐGH NÓRA, SZOMBATI HAJNALKA, ZSILÁK-URBÁN MIHÁLY, MAHSA EBADI.

JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR DR. GALAMBOS GÁBOR egyetemi tanár, dékán, DR. MACZELKA NOÉMI főiskolai tanár, DR. DOMBINÉ DR. KEMÉNY ERZSÉBET főiskolai tanár,


n

A kari tanácsok tagjai

PROPSZT ESZTER főiskolai tanársegéd, TŐKÉNÉ DR. MOLNÁR GIZELLA főiskolai tanár, DR. RINGLERNÉ DR. SZENTPÉTERI MÁRIA főiskolai docens, KOVÁCS KEVE JÁNOS főiskolai adjunktus, DR. MARSI ISTVÁN főiskolai tanár, DR. SZALMA ELEMÉR főiskolai docens, GALIBÁNÉ KÓMÁR IRÉN tanár, ANGYALNÉ MAYER AGNES irodavezető. Hallgatók: AMENT BALÁZS, LÁZÁR ATTILA, TERJÉK MIKLÓS, VISONTAI DÓRA.

MEZŐGAZDASÁGI KAR DR. BODNÁR KÁROLY főiskolai tanár, dékán, DR. FENESI JUDIT hivatalvezető, DR. AVASI ZOLTÁN főiskolai docens, BARNA PÉTER osztályvezető, CSERJÉSI LAJOSNÉ szakoktató, CSORBÁNÉ DR. TÓTH MARIANNA főiskolai docens, dékánhelyettes, DR. GÁL JÓZSEF főiskolai docens, DR. HORVÁTH JÓZSEF főiskolai docens, DR. MAJZINGER ISTVÁN főiskolai docens, DR. MAKRA LÁSZLÓNÉ főiskolai docens, DR. MÉSZÁROS ATTILA főiskolai docens, DR. MONOSTORI TAMÁS főiskolai docens, PALOTÁSNÉ PÁNTI RÓZA könyvtárvezető, SZŰCSNÉ DR. PÉTER JUDIT egyetemi tanár. Hallgatók: BESÍR KINGA kari HÖK-elnök, JOZAF BARBARA, FODOR GERGŐ, PÁLFI VIKTÓRIA, SZABÓ ANITA, SZALAI GABRIELLA, TATÁR TIBOR.

MÉRNÖKI KAR DR. VÉHA ANTAL egyetemi docens, dékán, DR. HODÚR CECÍLIA főiskolai tanár, dékánhelyettes, NAGY ELEMÉRNÉ DR. főiskolai tanár,

U 90


A kari tanácsok tagjai

A

DR. Soós JózsEF főiskolai tanár, DR. GULYÁS LÁSZLÓ főiskolai docens, DR. CSÉFALVAY IGNÁC C. főiskolai docens, DR. CSANÁDI JÓZSEF főiskolai docens, DR. MAROSI TIBOR főiskolai docens, DR. TóTH ISTVÁN TIBOR főiskolai docens, FORGÁCS ENDRE főiskolai adjunktus, SZABÓ P. BALÁZS főiskolai adjunktus, BALÓ TÜNDE tanszéki mérnök, PANYOR ÁGNES főiskolai adjunktus. Hallgatók: HÁJ ANDRÁS kari HÖK-elnök, KAPPAN-TÓTH ERIKA MELINDA, TAKÁCS ANDREA, OFFRA ILDIKÓ, PESTI PALÓCZ ADÁM.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR DR. CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár, dékán, DR. KOVÁCS KORNÉL egyetemi tanár, DR. SZATMÁRI SÁNDOR egyetemi tanár, DR. RAKONCZAI JÁNOS docens, DR. ERDŐHELYI ANDRÁS egyetemi tanár, DR. KÉRCHY LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. FÜLÖP ZOLTÁN egyetemi tanár, DR. KIRICSI IMRE egyetemi tanár, DR. KEVEI FERENCNÉ egyetemi tanár, DR. ERDEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. BOROS IMRE egyetemi tanár, DR. KOVÁCS ATTILA adjunktus, DR. OSVAY KÁROLY docens, DR. MEZŐSI GÁBOR egyetemi tanár, DR. SÜMEGI PÁL docens, DR. DÉVÉNYI KÁROLY adjunktus, DR. KOVÁCS ZOLTÁN adjunktus DR. HORVÁTH DEZSŐ docens, DR. HANNUS ISTVÁN egyetemi tanár, DR. NÉMETH JÓZSEF docens, DR. KRISZTIN TIBOR egyetemi tanár, ANNUS EDIT főtanácsos.


n

A kari tanácsok tagjai

Hallgatók: LENDÉR SÁNDOR kari HÖK-elnök, KORMÁNYOS BALÁZS, a PhD-hallgatók képviselője, KOVÁCS RÓBERT, VIRÁGOS-KIS CSANÁD, KUBICZA BÉLA, SZEPESI JUDIT, SULYOK KATALIN, CSERNUS MOLNÁR ILDIKÓ, PÁL MELINDA, KUKA ZSOLT.

ZENEMŰVÉSZETI KAR DR. KEREK FERENC egyetemi tanár, dékán, LENGYELNÉ STIEBEL KLÁRA hivatalvezető, SZECSŐDI FERENC egyetemi tanár, DR. TEMESI MÁRIA egyetemi tanár, GöNCZY LÁSZLÓ főiskolai docens, MACZÁK JÁNOS főiskolai docens, SIN KATALIN főiskolai docens, NAGY ZSOLT főiskolai docens, ÜJVÁRINÉ ILLÉS MÁRIA főiskolai adjunktus, Lucz ILONA főiskolai docens, ZSIGMOND ZOLTÁN főiskolai adjunktus, SOÓS PÉTER művésztanár. Hallgatók: SOVÁNY ESZTER kari HÖK-elnök, KALMÁR ZOLTÁN, NOVÁK PÉTER.

U 92


IX. EGYETEMÜNK DOLGOZÓI ÁLLAM - ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. SZABÓ IMRE docens, tanszékvezető. Dékánhelyettesek: DR. BLUTMANN LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. JAKAB ÉVA egyetemi tanár.

Agrárjogi és Környezetvédelmi Jogi Tanszék Tanszékvezető: DR. Bosvos PÁL docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. VERES JÓZSEF, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: DR. TóTH LAJOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. HORVÁTH SZILVIA, DR. MIKLÓS LÁSZLÓ. Tanársegédek: DR. BEZDÁN ANIKÓ, DR. FARKAS CSAMANGÓ ERIKA. PhD ösztöndíjas: SZABÓNÉ DR. ANDRÁSI ZSUZSANNA. Tanszéki ügyintéző: SULI EDINA.

Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: DR. KISS BARNABÁS PhD, DR. TÓTH JUDIT, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. TóTH KÁROLY PhD. Adjunktusok: DR. BÁRKÁNYI GÁBOR, DR. LICHTENSTEIN JÓZSEF. Tudományos segédmunkatársak: DR. LÁNGI ALAJOS, DR. SZAJBÉLY KATALIN. PhD ösztöndíjas: DR. MAJSA DÓRA.

311


II

Egyetemünk dolgozói

Bónis Szeminárium DR. RUSZOLY JÓZSEF egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora.

Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: DR. NAGY FERENC egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. CSÉKA ERVIN, az állam- és jogtudomány doktora. Docensek: DR. KARSAI KRISZTINA PhD, DR. LŐRINCZ JÓZSEF, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Címzetes docensek: DR. FEDOR ATTILA, DR. KERESZTY BÉLA, DR. VIDA MIHÁLY. Adjunktusok: DR. FANTOLY ZSANETT, DR. JUHÁSZ ZSUZSANNA, DR. KOVÁCS JUDIT. Tanársegéd: DR. SZOMORA ZSOLT. Tudományos munkatársak: DR. FARAGÓ MÉSZÁROS JUDIT, DR. HEGEDŰS ISTVÁN, DR. ILIA PÉTER, DR. LŐRINCZY GYÖRGY, DR. LUKÁCS JÁNOS, DR. MARÁZ VILMOSNÉ DR. KOVÁCS MAGDOLNA, DR. MEZŐLAKI ERIK ÁKOS, DR. NÉMETH ZSOLT PhD, DR. SZILÁGYI LAJOS PhD, TÓTH PÉTER, DR. TÖRŐ SÁNDOR. Tudományos segédmunkatárs: DR. CSŰRI ANDRÁS. Tanszéki ügyintéző: ACSAI JUDIT.

Európai Jogtörténeti Tanszék Egyetemi tanárok: DR. BALOGH ELEMÉR PhD, DR. BLAZOVICH LÁSZLÓ, a történelemtudomány doktora, Tudományos munkatárs: DR. ANTAL TAMÁS PhD.

Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. POKOL BÉLA egyetemi tanár, a szociológia tudomány doktora. Címzetes docens: DR. LACSÁN ISTVÁN. Adjunktusok: DR. BENCZE MÁTYÁS PhD, DR. NAGY TAMÁS, DR. NAGY ZSOLT. Tanársegédek: DR. PEKÁR TAMÁS, DR. TÓTH ZOLTÁN.

U 94


Egyetemünk dolgozói A

Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék Tanszékvezető: DR. KALTENBACH JENŐ docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: DR. JÓZSA ZOLTÁN PhD, DR. KAMPLER BÉLA PhD, DR. SZILOVICS CSABA PhD, DR. ZÁMBÓ GÉZA PhD. Adjunktusok: DR. KASZA PÉTER FERENC, DR. LALUSKA PÁL, DR. TÓTH KINGA. Tanársegéd: DR. FEKETE ORSOLYA. PhD ösztöndíjas: DR. MANZINGER KRISZTIÁN.

Magyar Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: DR. HOMOKI NAGY MÁRIA egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: DR. STIPTA ISTVÁN, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR.VARGA NORBERT.

Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: DR. HAJDÚ JÓZSEF egyetemi tanár, PhD. Egyetemi tanár: DR. Czúcz OTTÓ, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: DR. ZAKAR ANDRÁS, a pszichológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. RÚZS MOLNÁR KRISZTINA PhD, DR. ÚJVÁRI JÓZSEF. Tanársegédek: DR. Dux LÁSZLÓ, DR. FULOP VIKTÓRIA, SOÓSNÉ CSIKÓS SZILVIA. Tudományos segédmunkatárs: DR. EMBER ALEX FRIGYES. PhD ösztöndíjasok: DR. FARKAS TIBOR, DR. LŐRINCSIKNÉ DR. LAJKÓ DÓRA, DR. WALDMANN GÁBOR. Tanszéki ügyintéző: GYÖNGYÖSI ISTVÁNNÉ TÓTH ETELKA.

Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék Tanszékvezető: DR. BODNÁR LÁSZLÓ egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. BLUTMAN LÁSZLÓ PhD, LL.M. Címzetes docens: DR. TóTH TIHAMÉR. Adjunktus: DR. GOMBOS KATALIN. Tanársegéd: DR. SCHIFFNER IMOLA. PhD ösztöndíjasok: DR. SZALAI ANIKÓ, DR. VÁRADI SZILVIA. Tanszéki ügyintéző: KISS TÍMEA.


II

Egyetemünk dolgozói

Nemzetközi Magánjogi Tanszék Tanszékvezető: DR. MARTONYI JÁNos egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. CSÁSZÁR MÁTYÁS. Tanársegéd: DR. HARKA ODON.

Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZABÓ IMRE docens, PhD. Egyetemi tanárok: DR. BÉRCZI IMRE, az állam- és jogtudomány kandidátusa (nyugdíjas), DR. BESENYEI LAJOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Címzetes egyetemi tanár: DR. TÓTHNÉ DR. FÁBIÁN ESZTER, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: DR. PAPP TEKLA PhD. Címzetes docensek: DR. CZENE KLÁRA, DR. GAÁL SÁNDOR. Adjunktusok: DR. FARKAS CSABA, DR. GELLÉN KLÁRA, DR. GÖRÖG MÁRTA PhD, DR. HEGEDŰS ANDREA, JUHÁSZNÉ DR. ZVOLENSZKI ANIKÓ, KÓNYÁNÉ DR. SIMICS ZSUZSANNA. Tanársegéd: DR. KÖBLÖS ADÉL. PhD ösztöndíjasok: DR. KAPRINAY GIZELLA ZSÓFIA, DR. STRIHÓ KRISZTINA.

Politológiai Tanszék Egyetemi tanár: DR. PACZOLAY PÉTER, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: DR. FÁBIÁN GYÖRGY, a politikatudomány kandidátusa, DR. KovÁCs LÁSZLÓ, a politikatudomány kandidátusa, DR. HABIL. MOLNÁR JUDIT, a történelemtudomány kandidátusa, DR. Soós EDIT PhD. Adjunktusok: DR. GÉCZI JÓZSEF, DR. LÖFFLER TIBOR, DR. MAJSA JÓZSEF. Tanársegéd: DR. FEJES ZSUZSANNA. PhD ösztöndíjas: DR. JUHÁSZ KRISZTINA.

Római Jogi Tanszék Tanszékvezető: DR. JAKAB ÉVA egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora. Professor emeritus: DR. MOLNÁR IMRE, az állam- és jogtudomány doktora. Adjunktus: DR. VARGA PÉTER. Nyelvtanárok: DR. DÉKÁNY IMRÉNÉ, DR. OROSZ ARPÁDNÉ.

~ 96


Egyetemünk dolgozói A Tudományos munkatárs: DR. PAPP ISTVÁN GÉZA. Tudományos segédmunkatársak: DR. RAGÁNY ZOLTÁN, DR. SÁGHY LEVENTE, DR. SCHMIDT BEATRIX. Tanszéki ügyintéző: TÖRÖK VIKTÓRIA.

Statisztikai és Demográfiai Tanszék Tanszékvezető: DR. KATONA TAMÁS egyetemi tanár, a demográfia tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. HERCZEG JÁxos, az orvostudomány doktora. Docensek: DR. PETRES TIBOR PhD, DR. SZONDI ILDIKÓ PhD, DR. TRÁSER FERENC PhD. Címzetes docens: KLONKAI LÁSZtó. Tanszéki ügyintéző: KOVÁCS BERNADETT ORSOLYA.

Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézete Intézetvezető: DR. HAJDÚ JóZSEF egyetemi tanár, PhD. Címzetes főiskolai docensek: DR. DABIS ERZSÉBET, DR. JUHÁSZ KÁROLY, MÁTÉ LEVENTE, MOLNÁRNÉ DR. BALOGH MÁRTA, DR. TÓTH FERENC. Oktatásszervező: GYÖNGYÖSI ISTVÁNNÉ TÓTH ETELKA. Tanulmányi ügyintézők: ENGI ERIKA, KOVÁCS GABRIELLA.

Összehasonlító Jogi Intézet Intézetvezető: DR. BADÓ ATTILA egyetemi tanár, PhD. Koordinátor: TATAI ÁGNES. Lektorok: KILIC KEZIBAN, REGINA HENNING, ALEXANDRA FARRANDO. Képzési felelős: ERIC BLIN. Intézeti oktatók: DR. ALMÁSI IBOLYA, DR. HEKA LÁSZLÓ PhD, DR. MEZEI PÉTER. PhD ösztöndíjas: DR. RADICS OLÍVIA.

Európa Tanulmányok Központ Igazgató: DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Irodavezető, projektmenedzser: SZEKERES ILDIKÓ.


Egyetemünk dolgozói Oktatásszervező: BÁRDOS-DÁNSZKI MÓNIKA. Koordinációs igazgató (politológia szak): DR. MAJSA JÓZSEF adjunktus. Tudományos segédmunkatárs: SZAKÁCS ILDIKÓ RÉKA. Európa-jogi Master képzés: ERIC BLIN. Európa-jogi Master képzés oktatási felelős: DR. TRASER JULIANNA SÁRA adjunktus.

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Igazgató: DR. RUSZOLY JózsEF egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora.

Jogklinikai Program Irodavezető: DR. LÁNGI ALAJOS tudományos segédmunkatárs.

Hallgatói Karrier Iroda Projektvezető: DR. GÖRÖG MÁRTA adjunktus. Irodavezető: Schwimmer-Tóth Tímea.

Dékáni Hivatal - Tanulmányi Osztály Hivatalvezető: DR. MÁRKUS ANDRÁSNÉ TÓTH AGNES. Osztályvezető: HERCZEGNÉ DR. NÉMET MÁRIA. Csoportvezető: HÁGELMANNÉ MIKSI EMESE. Előadók: DUDÁS NIKOLETT, SZALAI ZSUZSANNA. Tanulmányi előadók: Bozsó ANIKÓ, SZÉL ERIKA, DR. VÁNYAINÉ SZELESI ZSUZSA. Rendszergazda: CZIRJÁK CSABA.

Jogi Információs Kabinet Informatikus könyvtárosok: ERDÉLYI SZABOLCS, KOVÁCS ILDIKÓ. Koordinátor: Patyi Zoltánné Schriffert Erika.

~ 98


Egyetemünk dolgozói ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. BENEDEK GYÖRGY egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. JANCSÓ GÁBOR egyetemi tanár, DR. KEMÉNY LAJOS egyetemi tanár, DR. THURZÓ LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. TÚRI SÁNDOR egyetemi tanár. Dékáni Hivatal vezetője: DR. LEDNITZKY ANDRÁS. ELMÉLETI INTÉZETEK

Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Igazgató: DR. MIHÁLY ANDRÁS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: DR. CSILLIK BERTALAN, az orvostudomány doktora, DR. MOLNÁR JÁNOS, az orvostudomány doktora. Docensek: DR. KARCSÚ SAROLTA, az orvostudomány kandidátusa, DR. SZENTIRMAI LÁSZLÓNÉ DR. KOVÁCS ANNAMÁRIA, az orvostudomány kandidátusa. . Adjunktusok: DR. CZIGNER ANDREA, DR. DOBÓ ENDRE, az orvostudomány kandidátusa, DR. FARKAS IBOLYA, DR. PÓR ISTVÁN, DR. SZABADOS ANDREA PhD. Tanársegédek: DR. BÁLINT ERIKA (gyes), DR. HEGEDŰS HAJNALKA, DR. JÓJÁRT JULIANNA, DR. WEICZNER ROLAND. Tudományos munkatárs: DR. FARKAS ESZTER PhD. Tudományos segédmunkatársak: FEJESNÉ BAKOS MÓNIKA, KÁROLY NORBERT, KRISZTINNÉ PÉVA BEÁTA (gyes). Szakoktató: DR. LÁSZLÓ ISTVÁN. Orvos: DR. BAGOSI ANDREA, DR. JUHÁSZ ZOLTÁN. Biológusok: KARCSÚNÉ KIS GYÖNGYI, SÜLE ZOLTÁN. Könyvtáros: KOBOLÁK ANDREA. Rendszergazda: DR. FENYŐ RÓBERT. Szakasszisztens: MÁTYÁS ADRIENNE.

Biokémiai Intézet Igazgató: DR. Dux LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. FERDINANDY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tudományos főmunkatárs: DR. ZÁDOR ERNŐ, a biológia tudomány kandidátusa, PhD.

99


II

Egyetemünk dolgozói

Adjunktusok: DR.CSONT TAMÁS BÁLINT PhD, DR. KERESZTES MARGIT PhD, DR. MENDLER LUCA PhD. Tanársegéd: DR. GÖRBE ANIKÓ. Tudományos munkatársak: DR. CSONKA CSABA PhD, DR. MÁRKI-ZAY JÁNOS (részmunkaidős). Biológus: PIPIS JUDIT. Fizikus: DR. OCSOVSZKY IMRE. Gyógyszerész rezidens: DR. GIRICZ ZOLTÁN PhD. Tanügyigazgatási munkatárs: BORUZSNÉ BODNÁR TÜNDE. PhD hallgatók: DR. BENCSIK PÉTER, KOCSIS VILMOSNÉ FODOR GABRIELLA, KUPAI KRISZTINA, MÉSZÁROS ANNA, SZABÓ ANDRÁS.

Egészség-gazdaságtani Intézet Vezető: DR. KALÓ ZOLTÁN docens, PhD.

Élettani Intézet Igazgató: DR. BENEDEK GYÖRGY egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: DR. OBÁL FERENC SR., az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. BARI FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, DR. JANCSÓ GÁBOR, az orvostudomány doktora. Főiskolai tanár: TUBOLYNÉ DR. HABIL. HORVÁTH GYÖNGYI, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. Dux MÁRIA PhD, DR. SÁRY GYULA PhD. Adjunktusok: DR. BODOSI BALÁZS, DR. DOMOKI FERENC PhD (külföldön), DR. JOÓ GABRIELLA PhD (gyes), DR. LELKES ZOLTÁN PhD, DR. SÁNTHA PÉTER PhD, DR. TOMPA TAMÁS PhD. Tanársegédek DR. KÉKESI GABRIELLA PhD (gyed), KISNÉ DOBOS ILDIKÓ, DR. NAGY ATTILA PhD, DR. SOMODINÉ DR. BOROS KRISZTINA (gyed). Tudományos segédmunkatárs: KöTELES KÁROLY. Mérnök: LISZLI PÉTER. PhD hallgatók: DR. BERÉNYI ANTAL, BRAUNITZER GÁBOR, DR. FRANKÓ EDIT, DR. INSTITÓRIS ADÁM, DR. LENTI LAURA, DR. MÁRKUS ZITA, OSZLÁCS ORSOLYA, PARÓCZY ZSUZSANNA, ROSTA JUDIT MÁRIA, DR. SZENTIRMAI ÉVA (halaszt), DR. ZIMMERMANN ALÍZ (halaszt).

~ 100


Egyetemünk dolgozói

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Igazgató: DR. VARRÓ ANDRÁS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: DR. SZEKERES LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. PAPP GYULA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. LEPRÁN ISTVÁN, az orvostudomány doktora, DR. VÉGH AGNES, az orvostudomány doktora. Docens: DR. HABIL. PATARICZA JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. VIRÁG LÁSZLÓ PhD. Adjunktus: DR. BACZKÓ ISTVÁN PhD. Tanársegéd: DR. KONCI ISTVÁN. Tudományos munkatársak: DR. TÓTH ANDRÁS PhD, DR. SZŰTS VIKTÓRIA PhD. Gyógyszerész rezidens: MÁRTON ZOLTÁN. PhD hallgatók: GÖNCZI MÁRTON, HORVÁTH ZOLTÁN, KOVÁCS PÉTER PÁL, KRISTÓF ATTILA, NAGY RÓBERT, PAPP RITA, PROROK JÁNOS, TÁBORI KATALIN. A farmakoterápia koordinátora: DR. WITTMANN TIBOR egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. MTA-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport

Vezető: DR. PAPP GYULA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos munkatárs: DR. JOST NORBERT PhD. Biológus: KRASSÓI IRÉN.

Kórélettani Intézet Igazgató: DR. SZABÓ GYULA egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: DR. LÁZÁR GYÖRGY, az orvostudomány doktora, DR. TELEGDY GYULA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: DR. LEPRÁNNÉ DR. MEZEI ZSÓFIA, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. JÁSZBERÉNYI MIKLÓS PhD. Tanársegédek: DR. BAGOSI ZSOLT, DR. DOCHNAL ROBERTA, DR. KALMÁR MÁRIA MAGDOLNA, DR. MÁCSAI MÓNIKA, DR. SZAKÁCS JÚLIA, DR. TANAKA MASARU PhD. PhD hallgató: CsÁNYT GÁBOR.

101


Egyetemünk dolgozói MTA Neurohumorális Kutatócsoport

Vezető: DR. TELEGDY GYULA professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos segédmunkatárs: DR. KÁLMÁNNÉ ADAMIK AGNES.

Molekuláris Medicina Oktató- és Kutatólaboratórium Vezető: DR. GULYA KÁROLY egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora (részfoglalkozás). Tudományos segédmunkatárs: LÉGRÁDI ÁDÁM. PhD hallgató: SZABÓ MELINDA.

Népegészségtani Intézet Igazgató: DR. NAGYMAJTÉNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: DR. DÉSI ILLÉS, az orvostudomány doktora. Docens: DR. HABIL. PAPP ANDRÁS PhD. Adjunktusok: KÁLMÁNNÉ DR. MÜLLER ANNA PhD, DR. PAULIK EDIT PhD, DR. VEZÉR TÜNDE PhD. Tanársegédek: BELEC BORBÁLA, MOLNÁR REGINA, DR. SZABÓ ANDREA PhD. Tudományos segédmunkatárs: DR. JULESZ MÁTÉ. Informatikus: GERA IMRE. PhD hallgatók: LUKÁCS ANITA, DR. NAGY AGNES.

Orvosi Biológiai Intézet Igazgató: DR. DUDA ERNŐ egyetemi tanár, a biológia tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. SZABAD JÁNOS, a biológia tudomány doktora. Docensek: DR. BOLDOGKŐI ZSOLT PhD, DR. MINK MÁTYÁS (részfoglalkozás). Adjunktusok: DR. SEPRÉNYI GYÖRGY PhD, DR. TIRIÁN LÁSZLÓ PhD (külföldön). Tanársegéd: DR. BELECZ IsTVÁN PhD. Tudományos munkatárs: DR. TIMINSZKY GYULA PhD (külföldön). Tanszéki mérnök: ÖRDÖG BALÁZS. PhD hallgatók: BÁLINT KAMILL, GÁSPÁR IMRE, MÉSZÁROS ANNA LÍDIA, VILLÁ NYI ZOLTÁN.

LI 102


Egyetemünk dolgozói

A

MTA Anyai Hatás és Embriológiai Kutatócsoport

Vezető: DR. SZABAD JÁNOS egyetemi tanár, a biológia tudomány doktora. Tudományos segédmunkatárs: KERÉNYI FARKAS.

Orvosi Fizikai és Biofizikai Intézet Vezető: DR. HABIL. RINGLER ANDRÁS docens, a biológia tudomány kandidátusa, PhD, M.Sc. Egyetemi tanár: DR. MARóTI PÉTER, a biológia tudomány doktora, PhD, D.Sc. Docensek: DR. MORVAY ZITA PhD (részfoglalkozás), DR. NAGY LÁSZLÓ, a biológiai tudomány kandidátusa, PhD, DR.PAPÓS MIKLÓS, az orvostudomány kandidátusa, PhD (részfoglalkozás), DR. SZIL ELEMÉR PhD (részfoglalkozás). Adjunktus: DR. TANDORI JÚLIA PhD. Tanársegéd: DR. SZABÓ ENDRE (részfoglalkozás). Tudományos munkatárs: DR. BOR PÁL (részfoglalkozás). Fizikus: DR. SÉRA TERÉZ PhD (részfoglalkozás).

Orvosi Informatikai Intézet Vezető: DR. HANTOS ZOLTÁN egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Docensek: DR. KARSAI JÁNOS, a matematika tudomány kandidátusa, DR. HABIL. NYÁRI TIBOR PhD, DR. HABIL. PETÁK FERENC PhD, STÉHLIK JÁNOSNÉ DR. BODA KRISZTINA PhD. Tanársegéd: TOLNAI JÓZSEF. Tudományos főmunkatársak: DR. ALMÁSI LÁSZLÓ, DR. ASZTALOS TIBOR, DR. ELLER JóZSEF, a matematika tudomány kandidátusa. Intézeti főmunkatárs: JÁNosI JÁNOS. Tudományos munkatársak: MATIEVICS ISTVÁNNÉ, SZANYINÉ FORCZEK ERZSÉBET. Programozó: GYULAINÉ PÁSZTOR LENKE. Fejlesztő üzemmérnök: VíGH LAJOS. Tanigazgatási munkatárs: NAGY ZSUZSANNA.

103


II

Egyetemünk dolgozói

Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet Igazgató: DR. MÁNDI YVETTE egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. PRÁGAI BÉLA, az orvostudomány doktora, DR. PUSZTAI ROZÁLIA, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Professor emeritusok: DR. BÉLÁDI ILONA, az orvostudomány doktora, DR. MOLNÁR JÓZSEF, az orvostudomány doktora. Tudományos tanácsadó: DR. HABIL. MICZÁK ANDRÁS, a biológia tudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. MEGYERI KLÁRA PhD, DR. HABIL. TARÓDI BÉLA, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: MAGYARINÉ DR. BURIÁN KATALIN PhD, DR. SOMOGYVÁRI FERENC PhD. Tudományos munkatárs: DR. ENDRÉSZ VALÉRIA PhD. PhD hallgatók: DR. CSANÁDI AGNES, ENGI HELGA, FALUDI ILDIKÓ, HOFNER PÉTER, KOCSIS AGNES KATAL IN .

Orvosi Vegytani Intézet Igazgató: DR. TÓTH GÁBOR egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. PENKE BOTOND, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: DR. HABIL. JANÁKY TAMÁS, a kémia tudomány kandidátusa, DR. SOMLAI CSABA, a kémia tudomány kandidátusa, DR. HABIL. ZARÁNDI MÁRTA, a kémia tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. KELE ZOLTÁN PhD, DR. VÁRADI GYÖRGYI PhD. Tanársegédek: DR. FÜLÖP LÍVIA PhD, DR. SZABÓ ZOLTÁN PhD. Tudományos főmunkatárs: DR. KOVÁCS LAJOS PhD. Tudományos munkatársak: DR. BOR PÁL, DR. TÓTH GÉZÁNÉ DR. Soós KATALIN. Vegyészek: DR. BOZSÓ ZSOLT PhD, PÁDÁR PETRA. PhD hallgatók: BOKROS ATTILA, CSIKÓS ORSOLYA, FÖLDI ISTVÁN, HUNYA ÁKOS, JUHÁSZ GÁBOR, KÁDÁR KINGA, SIPOS ESZTER, SZOLOMÁJER JÁNOS.

MTA Fehérjekémiai Kutatócsoport Vezető: DR. PENKE BOTOND egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Repülő- és Űrorvosi Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. GRÓSZ ANDOR docens, az orvostudomány kandidátusa.

U 104


Egyetemünk dolgozói Vendégoktatók: DR. HIDEG JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa, DR. POZSGAI ATTILA.

Sebészeti Műtéttani Intézet Igazgató: DR. BOROS MIHÁLY egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: DR. NAGY SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. HABIL. JÁNOSSY TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa, -DR. KASZAKI JÓZSEF PhD. Adjunktusok: DR. KÍGYÓSSYNÉ DR. TORDAY CSILLA, KOKOVAYNÉ DR. ADAMICZA AGNES PhD, DR. SZABÓ ANDREA PhD. Biológus: VARGA GABRIELLA.

Nem-Konvencionális Medicina Oktató- és Vizsgáztató Csoport Professor emeritus: DR. LENCZ LÁszLÓ, az orvostudomány kandidátusa.

Angol—Magyar Orvosi Szakfordítóképző Csoport Szakvezető: DR. DEMETER ÉVA docens, PhD. Programkoordinátor: RÁPOLTINÉ DR. KERESZTES CSILLA. Nyelvtanárok: MAJOR ÉVA, MOLNÁR IRMA, STOTZER ANDREA, VARGA VANDA, WITTENBERGER ANNA. KLINIKUMOK

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Igazgató: DR. VIMLÁTI LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: DR. MÉRAY JUDIT, az orvostudomány kandidátusa, DR. RU DAS LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Docens: DR. BABIK BARNA PhD. Klinikai főorvosok: DR. HORTOBÁGYI ANNA, DR. PAP ILONA. Adjunktusok: DR. BRZÓZKA MAREK PhD, DR. DEÁK ZOLTÁN, DR. FOGAS JÁNOS (külföldön), DR. HALMAI LÁSZLÓ, DR. KIRÁLY AGNES, DR. ROSZIK MELITTA, DR. SZEGESDI ILONA, DR. ZIMÁNYI MÁRTA, DR. ZÓLLEI ÉVA.

Tanársegédek: DR. ÁGOSTON ZSUZSANNA, DR. CZIKAJLÓ ZITA, DR. GYURA ERIKA, DR. HERCZEG SZILVIA, DR. KAKUJA MÁRIA, DR. KÖBLÖS KATALIN, DR. LELE ENIKŐ, DR. MAJOROS VALÉRIA, DR. MÁCSAI ELŐD (külföldön), DR. MOLNÁR ANNA, DR. PALÁGYI PÉTER, DR. PETŐ ZOLTÁN, DR. RIGÓ ANNA, DR. SIMON JUDIT, DR. TOMÖSVÁRI ÁDRIENN (gyes), DR. VESZELY CSABA, DR. VINCZE DÓRA.

TCF511


II

Egyetemünk dolgozói

Klinikai szakorvosok: DR. BENSE SÁNDOR, DR. CSERNAY EDINA, DR. DARÓCZI MÁRIA, DR. HORVÁTH GÁBOR, DR. HUDÁK KLÁRA, DR. LÁZÁR MÁRIA, DR. MOLNÁR ISTVÁN, DR. NAGY KATALIN. Klinikai orvosok: DR. BERTALAN VIKTÓRIA, DR. CSÁBI PÉTER, DR. CSILLIK ANDREA, DR. DEMETER GÁBOR, DR. DILINGAI ÁGNES, DR. FRICSKA NAGY ADRIENN, DR. HANKOVSZKY PÉTER, DR. KORSÓS ANITA, DR. LIPTÁK RÓBERT, DR. MADARÁSZ ZSOLT, DR. PATAKFALVI ZSOLT, DR. VIRÁG KRISZTINA (gyes). Központi gyakornokok: DR. ALBU GERGELY, DR. LELE ENIKŐ.

I. sz. Belgyógyászati Klinika Igazgató: DR. LONOVICS JÁNOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora, PhD, DSc. Professor emeritus: DR. VARRÓ VINCE, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. SONKODI SÁNDOR, az orvostudomány doktora, PhD, DSc, DR. TAKÁCS TAMÁS, az orvostudomány doktora, PhD, DSc, DR. VAS ÁDÁM, az orvostudomány kandidátusa, PhD (részfoglalkozás), DR. WITTMANN TIBOR, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. HABIL. ÁBRAHÁM GYÖRGY, az orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. HABIL. NAGY FERENC, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: DR. HABIL. CZAKÓ LÁSZLÓ PhD, DR. IZBÉKI FERENC PhD, DR. LENGYEL CSABA PhD, DR. LÉNÁRT ZSUZSANNA PhD, DR. MOLNÁR TAMÁS PhD, DR. ROSZTÓCZY ANDRÁS, DR. SZEPES ATTILA, DR. SZEPES ZOLTÁN PhD, DR. TISZAI ANDREA, DR. VÁRKONYI TAMÁS PhD. Klinikai főorvos: DR. NAGY ISTVÁN. Tanársegédek: DR. HORVÁTH VIKTOR, DR. KOROM TÍMEA, DR. LÉGRÁDY PÉTER, DR. LENCSE GERDA, DR. LETOHA ANNAMÁRIA, DR. ONDRIK ZOLTÁN, DR. PÁLVÖLGYI ATTILA, DR. RÓKA RICHÁRD, DR. TAKÁCS RÓBERT. Klinikai orvosok: DR. BORCSÓK EVA, DR. BAJCSI DÓRA ILONA. Szakorvos: DR. KOVÁCS LÁSZLÓ PhD. Tudományos főmunkatárs: DR. HEGYI PÉTER PhD. Tudományos munkatárs: DR. RAKONCZAY ZOLTÁN PhD. Belgyógyász rezidensek: DR. ANNAHÁZI ANITA, DR. BITÓ LÁSZLÓ, DR. GECSE KRISZTINA. Vegyész: DR. CSÁTI SÁNDOR. Klinikai főnővér: GAJDACSINÉ DARÓCZI MARGIT. PhD hallgatók: DR. IGNÁTH IMRE, DR. OZSVÁRI BÉLA, DR. SZABOLCS ANNAMÁRIA, DR. VENGLOVECZ VIKTÓRIA. Meghívott előadó: DR. HABIL FAZEKAS TAMÁS.

u 106


Egyetemünk dolgozói A Dialízis Centrum Orvos igazgató: DR. TICHYBÉLA. Szakorvosok: DR. KOVÁCS LÁSZLÓ PhD, DR. LENCSE GERDA, DR. ONDRIK ZOLTÁN.

II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Igazgató: DR. FORSTER TAMÁS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi tanárok: DR. CSANÁDY MIKLÓS, az orvostudomány doktora, FARKASNÉ DR. BORBÉNYI ZITA, az orvostudomány kandidátusa, PhD, KISSNÉ DR. HŐGYE MÁRTA, az orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. VARGA GYULA, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. CSANÁDI ZOLTÁN PhD (külföldön), DR. KERTÉSZNÉ DR. GRUBER NOÉMI, az orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. VARGA ALBERT PhD. Adjunktusok: DR. PIUKOVICS KLÁRA, DR. SÁGHY LÁSZLÓ, DR. SEPP RÓBERT PhD. Tanársegédek: DR. ADAMKOVICH NÓRA, DR. BENCSIK GÁBOR, DR. HAVASI KÁLMÁN, DR. JAMBRIK ZOLTÁN, DR. JEBELOVSZKI ÉVA, DR. KISS ÉVA (gyes), DR. MAKAI ATTILA, DR. MARTON IMELDA, DR. MODOK SZABOLCS (külföldön) helyettese: DR. FARKAS ANDRÁS PhD, NEMES ATTILA PhD (külföldön), DR. SZOLNOKY JENŐ, DR. VASS ANDREA. Klinikai szakorvos: DR. GAVALLÉR HENRIETTE. Klinikai orvosok: DR. DOMOKOS NÓRA, DR. NAGY FERENC TAMÁS, DR. NAGY VIKTÓRIA, DR. PAP RÓBERT, DR. SZŐKE ANITA, DR. SZŐNY BARNABÁS. Központi gyakornokok: DR. GELLÉRI DÁVID, DR. GURBITY TÍMEA (gyes), DR. KATONA ANDRÁS. PhD hallgató: DR. FARKAS ATTILA. Klinikai főnővér: KENDRELLA ISTVÁNNÉ. Invazív Kardiológiai Részleg Vezető: DR. ÜNGI IMRE adjunktus. Adjunktusok: DR. HORVÁTH TAMÁS, DR. THURY ATTILA PhD. Tanársegédek: DR. RUZSA ZOLTÁN, DR. ZIMMERMANN ZSOLT. OrVOS: DR. SASI VIKTOR. Főnővér: IGNÁCZNÉ HEPP KRISZTINA. Szívsebészeti Osztály Vezető: DR. BOGÁTS GÁBOR klinikai főorvos.


II

Egyetemünk dolgozói

Adjunktusok: DR. BITAY MIKLÓS PhD, DR. HEGEDŰS ZOLTÁN. Tanársegédek: DR. CSEPREGI LÁSZLÓ, DR. SZOLNOKY JENŐ. Klinikai orvosok: DR. ESZLÁRI EDGÁR, DR. SZABÓ-BICZÓK ANTAL, DR. VARGA SÁNDOR. Központi gyakornok: DR. IGLÓI GÁBOR. Főnővér: SZABADOS FERENCNÉ.

Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Igazgató: DR. KEMÉNY LAJOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. DOBOZY ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. Husz SÁNDOR, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: DR. SIMON MIKLÓS, az orvostudomány doktora. Docensek: DR. HABIL. BATA ZSUZSANNA PhD, DR. OLÁH JUDIT PhD. Klinikai főorvosok: DR. KAPITÁNY KLÁRA, DR. NÉMETHNÉ DR. MORVAY MÁRTA, DR. VARGÁNÉ DR. KOROM IRMA. Adjunktusok: DR. ALTMAYER ANITA, DR. HABIL. GYULAI ROLAND PhD, DR. KORECK ILDIKÓ PhD, DR. SZOLNOKI GYŐZŐ PhD, DR. VARGA ERIKA, DR. VARGA JÁNOS. Tanársegédek: DR. BALTÁS ESZTER (külföldön), DR. FARKAS ÁRPÁD PhD (külföldön), DR. KOVÁCS RÉKA, DR. NÉMETH RÉKA, DR. SZABAD GÁBOR. Oktató: DR. ERŐS GABOR. Klinikai szakorvosok: DR FÖLDES MÁRTA, DR. Kis ERIKA, DR. MOHOS GÁBOR, DR. OCSAI HENRIETTA. Klinikai orvosok: DR. CSITOS AGNES, DR. CSOMA ZSANETT PhD (gyed), DR. DÓSA PIROSKA, DR. GAÁL MAGDOLNA, DR. GARACZI EDINA, DR. MIHÁLYI LILLA. Központi gyakornokok: DR. BOROS-GYEVI MÁRTA, DR. NAGY NIKOLETTA, VECSERNYÉSNÉ DR. NEMES EDINA. Tudományos tanácsadó: DR. HABIL. Kószó FERENC vegyész, c. egyetemi docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. HABIL. Kiss MÁRIA PhD biológus. Biológusok: FENYVESI RITA (gyed), DR. KENDERESSY SZABÓ ANNA. Szakközgazdász: DR. SZEKERESNÉ ZAHORÁN ANIKÓ. PhD hallgatók: DR. BELSŐ NÓRA, DR. KINYÓ AGNES, KORMOS BERNADETT, SZÉCSÉNYI ANITA, DR. SZEGEDI KRISZTINA. Klinikai főnővér: UNGI LÁSZLÓNÉ. Könyvtáros: GYIMESI ANDREA.

U 108


Egyetemünk dolgozói

A

MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport

Vezető: DR. DOBOZY ATTILA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs: DR. SZÉLL MÁRTA PhD. Biológusok (MTA állások): POLYÁNKA HILDA, DALLOS ATTILA.

Családorvosi Intézet és Rendelő Igazgató: DR. HAJNAL FERENC egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Intézeti főo rvos: DR. KUNSÁGI KATALIN. Szakoktató: DR. NAGYVÁRI PÉTER. Foglalkozás-Orvostani Oktató Csoport

Mb. vezető: DR. HAJNAL FERENC egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. NAGYMAJTÉNYI LÁSZLÓ DSc (részfoglalkozás). Adjunktusok: KÁLMÁNNÉ DR. MOLLER ANNA (részfoglalkozás), SZABÓNÉ DR. PAULIK EDIT (részfoglalkozás). Intézeti főorvos: DR. VETRÓ GÁBOR. Klinikai O rvos: DR. BALLA ANDRÁS ISTVÁN. Endokrinológiai Önálló Osztály és Kutató Laboratórium

Vezető: DR. JULESZ JÁNOS egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Professor emeritus: DR. SZARVAS FERENC, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. GÁSPÁR LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. LACII FERENC, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktus: DR. VALKUSZ ZSUZSANNA. Tanársegédek: DR. CSAJBÓK EVA, DR. MAGONY SÁNDOR. Tudományos munkatársak: DR. GARDI JÁNOS PhD vegyész, DR. SZÉCSI MIHÁLY PhD vegyész. Szakgyógyszerész: DR. FöLDESI IMRE PhD, laborvezető (részfoglalkozás). PhD hallgatók: NAGYÉRI GYÖRGY, RADÁCS MARIANNA. Osztályvezető főnővér: FEKETE LÁSZLÓNÉ VÍGH ERZSÉBET.

Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Igazgató: DR. JÓRI JÓZSEF egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. CZIGNER JENŐ, az orvostudomány doktora.


il

Egyetemünk dolgozói

Tudományos tanácsadó: DR. HABIL. Kiss JÓZSEF GÉZA fizikus, közgazdász, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. BITTERÁNÉ DR. KADOCSA EDIT, az orvostudomány kandidátusa, DR. IvÁN LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa. Klinikai főorvos: DR. JULESZNÉ DR. SZABADOS EVA. Adjunktusok: IFJ. DR. CSANÁDY MIKLÓS PhD, DR. PACZONA RÓBERT PhD, DR. Róvó LÁSZLÓ PhD. Tanársegédek: DR. BELLA ZSOLT, DR. SMEHÁK GYÖRGY, DR. SZABÓ DIÁNA PhD, DR. TORKOS ATTILA. Klinikai Orvos: DR. SZTANÓ BALÁZS. Rezidensek: DR. KIRICSI AGNES, DR. POZSÁR ISTVÁN. PhD hallgatók: DR. JARABIN JÁNOS ANDRÁS, DR. VASS GÁBOR. Intézetvezető főnővér: DR. JANÁKY TAMÁSNÉ. Logopédus: SZAMOSKÖZI ALICE. Fizikus: TÓTH FERENC. Elektromérnök: SZENTMIKLÓSI ISTVÁN. Szaktanácsadó: DR. HuDI ILDIKÓ (részfoglalkozás). Könyvtáros: DR. TASINÉ Csúcs ILDIKÓ (részfoglalkozás).

Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Igazgató: DR. TÚRI SÁNDOR egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: DR. BODA DOMOKOS, az orvostudomány doktora, DR. KOVÁCSNÉ DR. LÁSZLÓ ARANKA, az orvostudomány doktora, DR. PINTÉR SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa, DR. VIRÁG ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: DR. FÜZESI KRISTÓF, az orvostudomány kandidátusa, DR. HERCZEGNÉ DR. VÁRKONYI AGNES, az orvostudomány kandidátusa, DR. JANCSÓNÉ DR. KATONA MÁRTA, az orvostudomány kandidátusa, DR. SZTRIHA LÁSZLÓ a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Docensek: DR. HASZON IBOLYA PhD, DR. HABIL. NOVÁK ZOLTÁN, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadók: DR. BORCSOKNÉ DR. ENDREFFY EMŐKE, a gyógyszerésztudomány doktora, DR. VÉCSEINÉ DR. KARG ESZTER, az orvostudomány kandidátusa. Vegyész: DR. RÓZSA MELINDA. Tudományos munkatárs: DR. WITTMANN GYULA PhD. Biológusok: MARÓTI ZOLTÁN, VARGA ATTILA. PhD hallgatók: DR. FARKAS ILDIKÓ, MONOSTORI PÉTER.

Li 110


Egyetemünk dolgozói Klinikai főorvosok: DR. BARTYIK KATALIN PhD, DR. GELLÉNNÉ DR. KERTÉSZ ERZSÉBET. Adjunktusok: DR. BEDE OLGA, DR. BERECZKI CSABA PhD, DR. BEREG EDIT, DR. GELLÉN BALÁZS PhD, DR. KÓBOR JENŐ, DR. LŐRINCZ ATTILA PhD, DR. NÉMETH PÉTER, DR. RÁCI KATALIN, DR. TÁLOSI GYULA PhD. Tanársegédek: DR. KOVÁCS ZOLTÁN TAMÁS, DR. MADER KRISZTINA, DR. ÓNOZÓ BEÁTA, DR. PAPP ESZTER (gyes), DR. PAPP FERENC, DR. SÜMEGI VIKTÓRIA, DR. TARI BEÁTA, DR. VASS NOÉMI. Szakorvosok: DR. FERDINANDY KOND PhD, DR. GÁBOR KATALIN, DR. SZABÓ MIHÁLY. Klinikai orvosok: DR. GÁBOR KRISZTINA MITA, DR. GAZDAG GABRIELLA, DR. KAPUS KATALIN, DR. KISS JUDIT, DR. MARÓTI AGNES, DR. RÁCI GÁBOR, DR. SOMOSKOVI ORSOLYA, DR. SZABÓ ANIKÓ, DR. SZAKÁL ORSOLYA, DR. SZŰCS DÁNIEL. Rezidensek: DR. HARSÁNYI KINGA (gyes), DR. MARI JUDIT (gyes), DR. REIGER ZSOLT, DR. RUDAS DÁVID, DR. ROKSZIN ALICE. Könyvtáros, idegen nyelvi levelező: KOVÁCSNÉ Klss ÁGNES. Könyvtáros: VÍGH ERZSÉBET. Informatikus: DR. ZSIDAY-GALGÓCZY KÁROLY.

„A" részleg pszichológiai és pszichiátriai csoport Szakpszichológus: DR.VASADI ANNA főorvos. Klinikai szakpszichológus: DR. KOVÁCS DÉNES. Klinikai pszichológus: DR. SZALMA IBOLYA. Logopédus: DR. HEGYI AGNES PhD. Védőnő: MONOSTORI DÓRA. Szociális munkás: LENGYEL GÁBORNÉ.

„A" részleg Gyermeksebészet Egyetemi tanár: DR. FüZESI KRISTÓF, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. LŐRINCZ ATTILA PhD, DR. NÉMETH PÉTER. Tanársegédek: DR. JUHÁSZ LÁSZLÓ, DR. KOVÁCS TAMÁS. Kórházi főorvosok: DR. BÁN GYULA, DR. TORNYOS SZABOLCS. „A" részleg gyógyszerésze: VALENT GYÖRGY. részleg klinikai főnővére: LIPTÁKNÉ IDUL MÁRIA.

részleg Vezető: DR. ROMÁN FERENC, az orvostudomány kandidátusa, kórházi főorvos. Kórházi főorvosok: DR. BÁN GYULA, DR. BERÉNYI IMRE, DR. BITTERA ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa, DR. DRASKÓCZY MIKLÓS, DR. FEKETE-

111


II

Egyetemünk dolgozói

SZABÓ GABRIELLA, DR. KÜRTI KÁLMÁN, DR. MATUSOVITS LÁSZLÓ, DR. ROMHÁNYI EVA, DR. RÓZSA MÁRIA, DR. SZABÓ HAJNALKA, DR. TEKULICS GYÖRGYI, DR. TORNYOS SZABOLCS. Kórházi szakorvosok: DR. KECSKÉS GABRIELLA, DR. KORCSIK JÓZSEF, DR. RO MÁN RITA, DR. SCHOLCZ ERZSÉBET, DR. SULYOK RITA, DR. SZABÓ AGNES, DR. SZŰCS PÉTER, DR. TATÁR EMESE, DR. VOJNÁR TÍMEA, DR. ZÁKÁNY ZITA. Klinikai orvosok: DR. FIGE ANITA, DR. GÁL PÉTER, DR. MAGDICS MARIETTA. Rezidensek: DR. NAGY AGNES ERZSÉBET, DR. NAGYPÉTER RÓBERT, DR. SZABÓ NÓRA ZSUZSANNA. „B" részleg klinikai főnővére: PALLAGINÉ RÉKÁSI PIROSKA. Gyógyszerész: BALASSA DOMINIKA (részfoglalkozás). Informatikus: BAGI RUDOLF.

„B" részleg Gyermekrehabilitáció és gyermekpszichiátria Profilvezető: DR. HABIL. SZTRIHA LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, DR. VEKERDY NAGY ZSUZSANNA, az orvostudomány kandidátusa, rehabilitációs szakfőorvos. Járóbeteg-ellátás: DR. BENKŐ KATALIN szakfőorvos, DR. VASADI ANNA szakfőorvos, DR. FEKETE AGNES szakorvos, MOLNÁRNÉ SCHULCZ ILDIKÓ szakpszichológus, DR. ROMHÁNYI EVA EEG főorvos, DR. KORCSIK JÓZSEF Szakorvos, DOMONKOS ILDIKÓ gyógytornász, HALLOSYNÉ HALÁSZ ERIKA gyógytornász, VARGA ZSUZSANNA gyógytornász, VADKERTINÉ BÁN KINGA gyógytornász. „B" részleg gyógyszerésze: HARAGA VIKTÓRIA.

Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ„C"részleg Gyermek és Ifjúsági Szakorvosi Rendelőintézet Részlegvezető szakfőorvos: DR. HÉGER KÁROLY

Fogászati szakrendelés Szakfőorvos: DR. HÉGER KÁROLY. Szakorvosok: DR. BÁNKI KÁROLY, DR. BOT GYÖRGYI, DR. NAGY HELGA, DR. NAGYPÁL KATALIN, DR. PINKE ILDIKÓ, DR. SIMON JUDIT, DR. SIPOS IRÉN, DR. TÓTH GERGELY ANETT, DR. VASS EVA.

Fogszabályozás szakrendelés Szakorvosok: DR. SÁGI ISTVÁN, DR. TICHY ISTVÁN.

Fül-orr-gége szakrendelés Szakorvosok: DR. BAJUSZ KLÁRA, DR. BENDER EDIT, DR. MADANI SHAHRAM, DR. POCSAI JULIANNA.

Gyermekortopédiai szakrendelés Szakorvosok: DR. FISZTER ILDIKÓ, DR. SISÁK KRISZTIÁN, DR. SZARVAS JÁNOS.

112


Egyetemünk dolgozói

Gyermekpszichiátriai szakrendelés és gondozó Szakfőorvos: DR. CSAPÓ AGNES.

Iskola egészségügy Szakfőorvosok: DR. TICHY MÁRIA. Szakorvosok: DR. DÉNES ILONA, DR. HALÁSZI KATALIN, DR. HONVÉD MELINDA, DR. IGNÁTOVICS ILONA, DR. KOZOCSA GABRIELLA, DR. MÓRICZ MÁRIA, DR. VÖRÖS BARANYI MÁRIA, DR. ZIELBAUER MAGDOLNA. Orvos: DR. GAJDÁCS AGNES.

Kardiológiai szakrendelés Szakfőorvos: DR. CSORDÁS NAGY ÉVA.

Reumatológiai és mozgásterápia szakrendelés Szakfőorvos: DR. SZABÓ GIZELLA.

Serdülő szakrendelés Szakfőorvos: DR. MARTONYI ERZSÉBET.

Szemészeti szakrendelés Szakfőorvosok: DR. KOCZKA KLÁRA, DR. LAJOS JUDIT. Szakorvos: DR. HORVÁTH PATAKI EVA. Gyógytornászok: BALOGH MÓNIKA, OLÁH VIKTÓRIA, ORDÖGHNÉ KÉLITY KRISZTINA, ULRICHNÉ VARGA RITA. „C" részleg főnővére: FODOR MARGIT.

Gyermek- és I fj úságpszichiátriai Önálló Osztály Vezető: DR. VETRÓ ÁGNES docens, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. KÁTAY LÍVIA PhD. Tanársegédek: DR. JÓJÁRTNÉ DR. TÓTH TÜNDE, DR. KAPORNAI KRISZTINA (gyed), DR. KISS ENIKŐ. Klinikai szakorvosok: DR. FARÁDY EVA, DR. KACZVINSZKY EMÍLIA (részfoglalkozás), SZABÓ KRISZTINA (gyed). Klinikai orvos: DR. CSÓK EDIT. Rezidensek: DR. CSERI CSILLA, DR. HAVASI MÓNIKA, DR. NAGYNÉ DR. DARÓCZI GABRIELLA, DR. RIMAY TÍMEA. Gyógypedagógus: BÁLÓNÉ DÁNYI IZABELLA. Pszichológusok: BAUMANN MÁRIA, GÁRIDIÁN-VÁRADI NÓRA (részfoglalkozás), KOTHENCZNÉ OSVÁTH VIOLA (részfoglalkozás), PINTÉR BARBARA. Szociális munkások: AGÓCSI SÁNDOR GÁBOR, KOMÁROMI KATALIN (gyed), ORDÖGH ERIKA. Klinikai főnővér: BENÁK ISTVÁNNÉ. Depresszió Kutatócsoport: DR. KISS ENIKŐ kutatásvezető. HEFOP Oktatási Iroda: ZÖLEINÉ CSONKA GYÖNGYVÉR.

113


II

Egyetemünk dolgozói

Idegsebészeti Klinika Igazgató: DR. BARZÓ PÁL egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. BoDOSI MIHÁLY, az orvostudomány doktora. Klinikai főorvos: DR. TARJÁNYI JÁNOS. Adjunktusok: DR. ELEK PÉTER, DR. KOPNICZKY ZSOLT PhD (külföldön), DR. KUNCZ ÁDÁM PhD. Tanársegéd: DR. Mucsi ZOLTÁN. Klinikai szakorvos: DR. MENCSER ZOLTÁN. Klinikai Orvos: DR. PAZDERNYIK SZILÁRD. Rezidens: DR. DEÁK GÁBOR. PhD hallgató: DR. ZÁDOR ZSOLT (külföldön). Intézetvezető főnővér: CSERNUS GÁBORNÉ.

Igazságügyi Orvostani Intézet Igazgató: DR. VARGA TIBOR egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Intézeti főorvos: DR. FALKAYNÉ DR. SZENDRÉNYI JÚLIA. Intézeti gyógyszerész: DR. INSTITÓRIS LÁSZLÓ PhD. Docens: DR. FEKETÉNÉ DR. CSETE KLÁRA PhD. Adjunktus: DR. SZABÓ ÁRPÁD. Tanszéki csoportvezető: DR. FRAKNÓI PÉTER PhD. Tanársegédek: DR. HAVASI BEÁTA, DR. TÓTH ANITA. Egyetemi gyakornokok: DR. MÁGORI KRISZTINA, DR. TÓTH RÉKA

Kari Gyógyszertár Intézetvezető főgyógyszerész: DR. JÁNOSI GABRIELLA. Intézeti gyógyszerészek: DURA AGNES, DR. GŐSINÉ ANDÓ GABRIELLA, MIHÓK KATALIN, DR. MONÓCZKINÉ ERDEI AGNES (gyes), VÉR ISTVÁN. Klinikai gyógyszerészek: DOMONKOS ZSÓFIA, DR. FÖLDESINÉ TÓTH ÉVA, LÉGRÁDYNÉ DR. TOROK JUDIT PhD, SZABÓ MÁRIA, DR. TÓTH PÉTER, VALENT GYÖRGY, VASSNÉ DR. CSUKONYI KATALIN.

Klinikai Kémiai Intézet IgazgatÓ: DR. HORVÁTH ANDREA RITA PhD, FRCPath, EurClinChem, egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Tanársegédek: DR. NAGY ÉVA, DR. SÁNTÁNÉ DR. ARACZKI AGNES (gyed). Gyógyszerész: DR. GODÓ GYÖRGYNÉ (részfoglalkozás).

U 114


Egyetemünk dolgozói A Biológusok: BUCZKÓNÉ BERECZ ERZSÉBET, DR. SEPRÉNYINÉ DR. ONODY RITA. Vegyészek: DR. FABULÁNÉ PAJTÉNYI ZSUZSANNA (gyed), GRIECS ANDRÁSNÉ, DR. JOST KRISZTINA (gyed), LÓKINÉ FARKAS KATALIN (gyed), DR. SISKA ANDREA PhD. Laboratóriumi szakorvosok: DR. SIPOSNÉ DR. SERES ERIKA, DR. TELKES MÁRIA.

Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet Vezető: DR. NAGY ERZSÉBET egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Docens: DR. SZIKLAI PÁLNÉ DR. HABIL. DEÁK JUDIT, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: DR. HORVÁTHNÉ DR. HAJDÚ EDIT, DR. SOMOGYVÁRI FERENC PhD, ZSOLDINÉ DR. URBÁN EDIT PhD. Tudományos munkatárs: DR. SÓKt JÓZSEF PhD. Tudományos segédmunkatárs: DR. DÓCZI ILONA PhD. Szakorvos: DR. LÁZÁR ANDREA. Szakgyógyszerész: DR. MOJZESNÉ DR. DÓSA ERIKA PhD (külföldön). Vegyész: MARA PÉTERNÉ DR. FODOR ELEONÓRA. Biológusok: BJELIK ANNAMÁRIA, PAPPNÉ ABRÓK MARIANN, RÁTKAI CSILLA, DR. TERHES GABRIELLA PhD. MTA-SZTE Mikrobiológiai Kutatócsoport Kutatócsoportvezető: DR. NAGY ERZSÉBET egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Munkatársak: DR. ANTAL ZSUZSANNA, DR. KREDICS LÁSZLÓ, NYILASI ILDIKÓ.

Neurológiai Klinika Igazgató: DR. VÉCSEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanárok: DR. ENGELHARDT JóZSEF, az orvostudomány doktora, DR. JÁRDÁNHÁZY TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadó: DR. CSILLIKNÉ DR. HABIL. KNYIHÁR ERZSÉBET, aZ orvostudomány doktora. Docens: DR. HABIL. TAJTI JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BENCSIK KRISZTINA PhD, DR. BENEDEK KRISZTINA PhD, DR. HABIL. KLIVÉNYI PÉTER PhD, DR. SZOK DÉLIA PhD. Tanársegédek: DR. ANNUS JÁNOS KRISTÓF, DR. BENICZKY SÁNDOR PhD, DR. CHAPPONNÉ DR. UNGUREÁN AURÉLIA, DR. GÁRDIÁN GABRIELLA, DR. PÁRDUTZ ÁRPÁD PhD, DR. SAS KATALIN, DR. SZTRIHA LÁSZLÓ.

115


Egyetemünk dolgozói Klinikai orvosok: DR. CHADAIDE ZOLTÁN, DR. FORGÁCS PÉTER, DR. HORVÁTH ZOLTÁN, DR. RAJDA CECÍLIA PhD, DR. VARGA EDINA TÍMEA. Rezidensek: DR. ARVAI CSABA, DR. BAGHERPOUR ADEL, DR. FRICSKA NAGY ZSANETT, DR. FÜLE KÁLMÁN, DR. FÜVESI JUDIT, DR. JOBBÁGY ZITA, DR. JURIÁN NÓRA, DR. KANYÓ BALÁZS, DR. KICSI JENŐ GÁBOR, DR. KINCSES TAMÁS ZSIGMOND PhD (külföldön), KUCSERÁNÉ DR. BENDE ZSUZSANNA (gyes), DR. KURAI DÓRA, DR. KURIS ANIKÓ (külföldön), DR. MAKKOS ILDIKÓ (gyes), DR. NAGY GÁBOR, DR. OBÁL IZABELLA PhD (gyes), DR. OROSZ PÉTER, DR. PÁSZTOR KATALIN (gyes), DR. RÁKÓCZLKÁROLY, HAJSZÁNNÉ DR. SALLAM NERMIN LILLA (gyes), LIPOSITSNÉ DR. SARKADI AGNES, DR. SEBESTYÉN IMRE RÓBERT, DR. SOÓS JUDIT, DR. TERNEY DANIELLA, DR. TÓTA ANETT, DR. TUSORI MAGDOLNA, DR. VÁMOS ILDIKÓ, DR. VÉGH RITA, DR. VÍGH PÉTER. Biológus: HONTI VIKTOR. PhD hallgatók: DR. JÁRDÁNHÁZY ANETT, DR. LOSONCZI ERIKA, ROBOTKA HERMINA, VÁMOS ENIKŐ. Informatikus: GONDA TIBOR. Klinikai főnővér: VAJDA ERIKA.

Nukleáris Medicina Intézet Vezető: DR. PÁVICS LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: DR. CSERNAY LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora. Docens: DR. PAPÓS MIKLÓS, az orvostudomány kandidátusa, PhD (részfoglalkozás). Rezidens: DR. PLUHÁR ZSUZSANNA. Fizikus: DR. SÉRA TERÉZ PhD.

Közreműködő: Nemzetközi Egészségügyi Központ Szeged Kft. Képalkotó Centrum Orvosigazgató: DR. KARDOS LILLA. Izotóp szako rvos: DR. LÁZÁR MÁTÉ, DR. PAPÓS MIKLÓS, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Izotóp szakorvos-jelölt: DR. BESENYI ZSUZSANNA.

Onkoterápiás Klinika Igazgató: DR. THURZÓ LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. HIDEGHÉTY KATALIN PhD, DR. HABIL. KAHÁN ZSUZSANNA, az

U 116


Egyetemünk dolgozói

orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. SZIL ELEMÉR, a fizika tudomány doktora, PhD. Tanársegédek: DR. HODONICZKI LÁSZLÓ, DR. MARÁZ ANIKÓ, DR. TORDAI LÁSZLÓ PhD, DR. VALICSEK ERZSÉBET, DR. VARGA KATALIN pszichiáter. Klinikai orvosok: DR. FAZEKAS OLGA KRISZTINA, DR. UHERCSÁK GABRIELLA. Rezidensek: DR. CSENKI MELINDA, DR. GAÁL SZILVIA, DR. SZABÓ JULIANNA, DR. VERÉB BLANKA. Fizikusok: ADAMECZ PÁL, MEZŐ TAMÁS, MÉSZÁROSNÉ BONTOVICS JULIANNA, VARGA ZOLTÁN. Villamos mérnökök: TÓTH JÓZSEF, TÓTH PÁL. Technikusok: FODOR EMESE, NAGY ZOLTÁN. Programozó matematikus: BAGÓ ZSOLT. Osztályvezető főnővérek: HANESZ ANNA, RADÓCZ ZOLTÁNNÉ.

Ortopédiai Klinika Igazgató: DR. TóTH KÁLMÁN egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. MÉSZÁROS TAMÁS, az orvostudomány kandidátusa. Docens: DR. CZIPOTT ZOLTÁN, az orvostudomány kandidátusa (részfoglalkozás). Adjunktusok: DR. GREKSA FERENC, DR. GYETVAI ANDRÁS, DR. MÉCS LÁSZLÓ. Tanársegédek: DR. FISZTER ILDIKÓ, DR. KELLERMANN PÉTER, DR. SISÁK KRISZTIÁN, DR. TAJTI LÁSZLÓ. Klinikai orvosok: DR. KOCSIS ÁDÁM, DR. KOPASZ NORBERT, DR. PATAI JÁNOS, DR. SOHÁR GELLÉRT. Klinikai főnővér: SZŰCS ZOLTÁNNÉ. Programozó: KORBAY ISTVÁNNÉ. Központi Fizioterápiás Részleg és Oktatási Csoport Egyetemi tanár: DR. BENDER TAMÁS PhD (részfoglalkozás). Tanársegédek: DR. FISZTER ILDIKÓ, VARGA MÁRTA. Vezető gyógytornász: THÉKES LÁSZLÓNÉ.

Orvosi Genetikai Intézet Igazgató: DR. SZABÓ JÁNOS egyetemi tanár, az orvostudomány doktora, PhD. Professor emeritus: DR. HABIL. SZEMERE GYÖRGY, az orvostudomány doktora. Docens: DR. VÁMOS KÁROLY, a biológia tudomány kandidátusa, PhD. Adjunktus: DR. HORVÁTH EMESE. Tudományos főmunkatárs: DR. KISSNÉ DR. LÁSZLÓ ZSUZSANNA PhD. Klinikai orvos: DR. GAZDAG GABRIELLA (külföldön).

117


II

Egyetemünk dolgozói

Pathológiai Intézet Igazgató: DR. MIKÓ TIVADAR egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. IvÁNYI BÉLA, az orvostudomány doktora. Professor emeritus: DR. HABIL. ORMOS JENŐ, az orvostudomány doktora. Docensek: DR. HABIL. KEMÉNY ÉVA, az orvostudomány kandidátusa, DR. TISZLAVICZ LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa. Tudományos munkatárs: DR. RÁZGA ZSOLT PhD. Tanársegédek: DR. SÜKOSD FARKAS, DR. ZS. TÓTH ENDRE. Pathológus szakorvosok: DR. HÓDI ZSOLT, DR. KAIZER LÁSZLÓ, DR. PÁLKA ISTVÁN. Egyetemi gyakornok: DR. KOVÁCS S. KRISZTIÁN, DR. NÉMETH ISTVÁN, DR. RAGÓ PÉTER. Rezidensek: DR. DÓSA SÁNDOR, DR. LIPTÁK PÉTER, DR. NAGY ANITA, DR. TÓTH-LIPTÁK JUDIT, DR. VÖRÖS ANDRÁS.

Pszichiátriai Klinika Igazgató: DR. JANKA ZOLTÁN egyetemi tanár, az orvostudomány doktora, PhD. Professor emeritusok: DR.HABIL. DOMOKOS JENŐ egyetemi tanár, DR. HABIL. KÁSA PÉTER, az orvostudomány doktora, DR. HABIL. SZILÁRD JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. BONCZ ISTVÁN PhD, DR. HABIL. KÁLMÁN JÁNOS PhD, DR. HABIL. KÉRI SZABOLCS PhD. Adjunktus: DR. SZEKERES GYÖRGY PhD. Tanársegédek: DR. GALSI GABRIELLA, DR. KOVÁCS ZSUZSANNA, DR. SZABÓ ZOLTÁN, DR. SZENDI ISTVÁN. Klinikai orvosok: DR. GODÓ GYÖRGY, DR. HORVÁTH SZATMÁR PhD, DR. PÁKÁSKI MAGDOLNA PhD, SZAKÁCS RÉKA PhD. Központi gyakornokok: DR. ALMOS PÉTER ZOLTÁN, DR. ÁRGYELÁN MIKLÓS (külföldön), DR. CSIFCSÁK GÁBOR, DR. DUDÁS RóBERT (külföldön), DR. KŐROSI GÁBOR, DR. MUST ANITA. Pszichológusok: EÓRDEGH GABRIELLA, PAPP EDINA. Tudományos tanácsadók: DR. HABIL. BÁLINT GÁBOR SÁNDOR, az orvostudomány doktora, WHO szakértő, DR. HABIL. LATZKOVITS LÁSZLÓ docens, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. LATZKOVITSNÉ DR. RIMANÓCZY AGNES vegyész, DR. MICZÁKNÉ DR. JUHÁSZ ANNA biológus. Szociológus: MAGLÓCZKY ERZSÉBET. Pszichopedagógus: Kiss SÁNDOR mentálhigiénikus.

Li 118


Egyetemünk dolgozói A Könyvtáros: CSONKA PETRA. PhD hallgatók: BRAUNITZER GÁBOR, DR. PATOCSKAI ANNA, DR. TUBOLY GÁBOR. Klinikai főápoló: BALOG DÉNES. Alzheimer-kór Kutató Csoport

Vezető: DR. HABIL. KÁLMÁN JÁNOS egyetemi docens, PhD. Professzor emeritus: DR. HABIL. KÁSA PÉTER, az orvostudomány doktora. Tudományos főmunkatárs: DR. PÁKÁSKI MAGDOLNA PhD. Tudományos szaktanácsadó: DR. HABIL. RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár, a biológia tudomány doktora. Magatartástudományi Csoport

Vezető: DR. HABIL. BARABÁS KATALIN docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. CSEJTEINÉ DR. JUHÁSZ ANIKÓ PhD, DR. FŰZNÉ DR. HABIL. PIKÓ BETTINA PhD. Egyetemi mestertanár: KISSNÉ DR. KAPOCSI ERZSÉBET. Egyetemi gyakornokok HAMVAI CSABA, HORVÁTHNÉ OBÁL ANNABELLA. Pszichopedagógus: KISS SÁNDOR. Részfoglalkozású pszichológusok: HARTNER JUDIT, TÓTH TÜNDE. Részfoglalkozású pszichiáter: DR. LAJKÓ KÁROLY adjunktus, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Kommuikációs tréning-vezető: DR. MESTER LAJOS MSc. Családorvosi team-kommunikációs tréning: DR. Cs. SZABÓ ZSUZSANNA, DR. KAIZER ZSUZSANNA, DR. KOZMA ANNA, DR. NAGYVÁRI PÉTER, DR. SüMEGI SÁNDOR, DR. SZÁNTÓ GERGELY. Oktatási tanácsadó: DR. PÁL JÓZSEF ny. docens, a filozófia tudomány kandidátusa. Gerontológiai oktatási részleg Mb. vezető: DR. HABIL. BENicő SÁNDOR PhD egyetemi magántanár, főorvos. Neuropszichiátriai Rehabilitációs Osztály

Osztályvezető: DR. KovÁcs ZOLTÁN klinikai főorvos. Klinikai tanácsadó: DR. PETŐ ZOLTÁN docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktus: DR. RUDISCH TIBOR PhD. Tanársegéd: DR. DONKÓ TEODÓRA. Klinikai szakorvosok: DR. CZIMMER CSONGOR, DR. REKECKI ERIKA. Pszichológus: DOROTOVICS MILÉNA.

119


II

Egyetemünk dolgozói

Radiológiai Klinika Igazgató: DR. PALKÓ ANDRÁS egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. FRÁTER LORÁND, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. MORVAY ZITA PhD, DR. NAGY ENDRE PhD, DR. HABIL. VÖRÖS ERIKA PhD. Rezidensek: DR. GYŐRI ZOLTÁN, DR. KOLTAI LAJOS, DR. TÓTH LÁSZLÓ, DR. ZIAD BIKHAZI.

Közreműködő: Nemzetközi Egészségügyi Központ Szeged Kft. Képalkotó Centrum Orvosigazgató: DR. KARDOS LILLA. Tanársegédek: DR. KOVÁCS GABRIELLA, DR. KUKLA EDIT, DR. MAKULA EVA, DR. SZABÓ ENDRE, DR. SZAKÁL TIBOR.

Reumatológiai Tanszék Igazgató: DR. POKORNY GYULA egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Kórházi adjunktus: DR. SONKODI GÁBOR. Központi gyakornok: DR. BARTKÓ JUDIT. Főnővér: GARAMVOLGYI RITA.

Sebészeti Klinika Igazgató: DR. LÁZÁR GYÖRGY egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Egyetemi tanárok: DR. BALOGH ÁDÁM, az orvostudomány doktora, PhD, DR. FARKAS GYULA, az orvostudomány doktora, PhD, DR. PETRI ANDRÁS, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docens: DR. MÁRTON JÁNOS PhD. Klinikai főorvosok: DR. SZENOHRADSZKY PÁL, DR. VARGA LÁSZLÓ. Adjunktusok: DR. FURÁK JÓZSEF PhD, DR. LEINDLER LÁSZLÓ, DR. MAROFKA FERENC, DR. SIPKA RÓBERT, DR. SZENTPÁLI KÁROLY PhD, DR. SZŐKE TAMÁS PhD. Tanársegédek: DR. BARADNAY GELLÉRT, IFJ. DR. FARKAS GYULA, DR. DODI ZOLTÁN, DR. HÖHN JÓZSEF, DR. MIHALOVITS GABOR, DR. PALÁSTHY ZSOLT, DR. PASZT ATTILA. Szakorvos: DR. SZEDERKÉNYI EDIT.

U 120


Egyetemünk dolgozói Klinikai orvosok: DR. ÁBRAHÁM SZABOLCS, DR. G É CZI TIBOR, DR. SIMONKA ZSOLT, DR. WOLFÁRD ANTAL PhD. Klinikai gyógyszerész: SZABÓ MÁRIA. Klinikai főnővérek: VARGÁNÉ TERHES ANITA (gyes), SZALÓCZI ISTVÁNNÉ. Rezidensek: DR. BÁRSONY ANETT, DR. PÉCSY BALÁZS, DR. TAKÁCS TIBOR. Meghívott vendégelőadó: DR. BOGÁTS GÁBOR.

Szemészeti Klinika Igazgató: DR. KOLOZSVÁRI LAJOS egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: DR. BENEDEKNÉ DR. JANÁKY MÁRTA, az orvostudomány kandidátusa, DR. DOBOZYNÉ DR. HAMMER HELGA, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. HABIL. NÓGRÁDI ANTAL, az orvostudomány kandidátusa, DR. SZABÓ AGNES, az orvostudomány kandidátusa, DR. HABIL. VÉGH MIHÁLY, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. DEÁK ANDREA, DR. DÉGI RÓZSA PhD. Tanársegédek: DR. BOGNÁR AGNES, DR. GYETVAI TAMÁS, DR. HÁRI-KOVÁCS ANDRÁS, DR. LOVAS PÉTER, DR. LŐDI AGNES, DR. PÁLFFY ANDREA, DR. PAPP ANDREA PhD (külföldön), DR. PETŐ TÜNDE PhD (külföldön), DR. POLGÁR NÓRA (külföldön), DR. SKRIBEK ÁKOS, DR. SOHÁR NICOLETTE PhD, DR. TóTH MOLNÁR EDIT PhD (fizetés nélküli szabadságon). Klinikai orvosok: DR. B. TÓTH BARBARA, DR. DREXLER DONÁT. Rezidensek: DR. ABONYI ANITA, DR. BRASSAI CSILLA, DR. FEJES IMRE, DR. JÁNOSHÁZY ESZTER, DR. POPPER ANDREA, DR SÁRFY ANDREA, DR. SMELLER LILLA, DR. SZALAY LÁSZLÓ, DR. UJVÁRY ENIKŐ, DR. VITYAZ MARIANNA, DR. VÍZVÁRI ESZTER. PhD hallgatók: DR. KÉPÍRÓ IBOLYA, MÁRTON GÁBOR.

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Igazgató: DR. PÁL ATTILA egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. HABIL. KOVÁCS LÁSzLÓ, az orvostudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. BÁRTFAI GYÖRGY, az orvostudomány doktora, DR. GELLÉN JÁNOS, az orvostudomány doktora, DR. RESCH BÉLA, az orvostudomány doktora, DR. SZOLLŐSI JÁNOS, az orvostudomány kandidátusa. Docensek: DR. HABIL. DARU JÓZSEF, az orvostudomány kandidátusa, DR. HABIL. MOLNÁR G. BÉLA, az orvostudomány kandidátusa, DR. HABIL. NÉMETH GÁBOR, az orvostudomány kandidátusa, DR. HABIL. ORVOS HAJNALKA PhD.

121


II

Egyetemünk dolgozói

Klinikai főorvos: DR. HABIL. MÉSZÁROS GYULA, az orvostudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BITÓ TAMÁS PhD, DR. BORTHAISER ZOLTÁN, DR. FÖLDESI IMRE PhD, DR. KALMÁR LÁSZLÓ, DR. KERESZTÚRI ATTILA PhD, DR. HABIL. KOLOSZÁR SÁNDOR, az orvostudomány kandidátusa, DR. LEHOTZKY HELGA, DR. VAJDA GYÖRGY PhD. Tanársegédek: DR. BAKKI JUDIT, DR. KORMÁNYOS ZSOLT, DR. NOVÁK TIBOR, DR. PÁL ZOLTÁN, DR. SIKOVANYECZ JÁNOS PhD, DR. SURÁNYI ANDREA PhD (gyed), DR. VARGA-TÓTH ANDREA, DR. ZÁVACZKI ZOLTÁN PhD. Klinikai orvosok: DR. FEKETE ZOLTÁN, DR. KAKUJA GÁBOR, DR. KOZINSZKY ZOLTÁN PhD, DR. NOVÁK ZOLTÁN PhD (részfoglalkozás), DR. PAP ÉVA MELINDA, DR. PÁSZTOR NORBERT, DR. SZABÓ DÁVID, DR. TÓTH RÓBERT BÉLA, DR. VINCZE EMŐKE. Pszichológus: ÉLES ÉVA. Gyógyszerész: DR. TÖRÖK JUDIT PhD. PhD hallgató: DR. LÁTÓ KRISZTIÁN. Rezidensek: DR. MÁRTON VIRÁG, DR. NAGY LÁSZLÓ, DR. SINGH MARGIT, DR. SIPOS RÉKA, DR. SZABÓ ANDREA, DR. TAKÁCS GÉZA. Klinikai főnővér: BÁRSONY JENŐNÉ.

Traumatológiai Klinika Igazgató: DR. SIMONKA JÁNos AURÉL egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Docensek: DR. HABIL. SÁNDOR LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa, PhD, DR. HABIL. VARGA ENDRE, az orvostudomány kandidátusa PhD. Adjunktusok: DR. CSÁSZÁR JÓZSEF, DR. HORVÁTH ATTILA, DR. PINTÉR SÁNDOR, DR. SÜVEGES GÁBOR, DR. TÖRÖK LÁSZLÓ. Tanársegédek: DR. BALOGH ZSOLT PhD (külföldön), DR. JANKA CSABA, DR. KINCSES LÁSZLÓ. Klinikai orvosok: DR. BATTA ISTVÁN, DR. BÚVÁR TAMÁS (külföldön), DR. CSONKA ENDRE, DR. HAJNAL-PAPP NORBERT, DR. KOVÁCS KRISZTIÁN (külföldön), DR. KÓszó BALÁZS, DR. KÖRMÖNDI SÁNDOR PÁL, DR. MARKOTICS ATTILA, MITYKÓ JÁNOS ÁRPÁD, DR. SZABÓ ATTILA, DR. TÓTH LÁSZLÓ (külföldön). Rezidensek: DR. BÁNKI LÁSZLÓ, DR. FEHÉR JAMES, DR. ILLYÉS BALÁZS, DR. RUDAS MÁTÉ (külföldön). K li nikai főnővér: SZAKÁLI FERENCNÉ.

LI 122


Egyetemünk dolgozói

Tüdőgyógyászati Tanszék Igazgató: DR. SOMFAY ATTILA docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Kórházi főigazgató főorvos: DR. BÁLINT BEATRIX PhD. Kórházi ápolási igazgató: LŐRINCZNÉ VECSERNYÉS ERZSÉBET. Kórházi főorvos: DR. CSADA EDIT. Kórházi adjunktusok: DR. BARNA KATALIN, DR. MAKK LÁSZLÓ, DR. SZALONTAI KLÁRA. Kórházi szakorvosok: DR. LUGOSI ANDREA, DR. PÁLFÖLDI REGINA, DR. VARGA JÁNOS (külföldön). Klinikai orvos: DR. LAJKÓ IMRE. Rezidens: DR. BALOGH ATTILA.

II. Tüdőosztály (kórház) Kórházi osztályvezető főorvos: DR. BOROS ISTVÁN. Kórházi főorvos: DR. ÜGOCSAI KATALIN PhD. Kórházi adjunktus: DR. JANCSIKIN LYUBOMIR. Kórházi szakorvosok: DR. MAGYAR ZOLTÁN, DR. SZABÓ TAMÁS. Kórházi szakgyakornok, segédorvos: DR. TÓTH ZSUZSANNA. Oktatásban részt vevő kórházi osztályvezető főorvos: DR. ÁDÁM EDIT.

Transzfúziológiai Tanszék IgűzgatÓ: DR. HABIL. VEZENDI KLÁRA docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD.

Urológiai Tanszék Igazgató: DR. PAJOR LÁSZLÓ egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa. Docens: DR. PINTÉR OLIVÉR PhD. Kórházi főorvos: DR. PAPOS ISTVÁN. Kórházi adjunktusok: DR. MOLNÁR SÁNDOR, DR. ŐRY-TÓTH CSABA, DR. SZALAY ISTVÁN. Szakorvosok: DR. BAJORY ZOLTÁN PhD, DR. DEÁK GÁBOR. Orvos: DR. KIRÁLY ISTVÁN.

123


II

Egyetemünk dolgozói

Tanulmányi Osztály Magyar Évfolyamos Hallgatók Tanulmányi Osztálya Tanulmányi osztályvezető: DEMETER JÁNOSNÉ. Szociális előadó: Szűcs RITA. Tanulmányi előadók: HORVÁTH NOÉMI, MAJOROSNÉ MÉSZÁROS EVA, MÁRÁNÉ PRÁGAI ANIKÓ, MESTER AGNES, DR. VÍGHNÉ MARKOVITS KATALIN.

PhD Titkárság Vezető: DR. TELEGDY GYULA, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Főelőadó: VAD GABRIELLA.

Külföldi Hallgatók Oktatási Központja Tagozatvezető: DR. SZABÓ GYULA egyetemi tanár. Dékáni megbízott: DR. PENKE BOTOND egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanulmányi osztályvezető: LEHOCKI-BALOG ANDREA. Tanulmányi főelőadók: BÁNFI ALEXANDRA, KOVÁCS ZSUZSANNA, KOVÁCSNÉ CSÁSZÁR EVA, TÓTH JUDIT, TÖROKNÉ CSORDÁS SZILVIA.

Egyetemi magántanárok: DR. HABIL. APRÓ GYÖRGY, DR. HABIL. BAK MIHÁLY, DR. HABIL. BALTÁS BÉLA, DR. HABIL. BENKŐ SÁNDOR, DR. HABIL. BORBOLA JÓZSEF, DR. HABIL. CSÍKOS MIHÁLY, DR. HABIL. FAZEKAS TAMÁS, DR. HABIL. FODOR LAJOS, DR. HABIL. FÜLÖP VILMOS, DR. HABIL. GODÓ GYÖRGY, DR. HABIL. JÓZAN PÉTER, DR. HABIL. LICHTENBERGER GYÖRGY, DR. HABIL. LIPTÁK JÓZSEF, DR. HABIL. MAROSI GYÖRGY, DR. HABIL. MOLNÁR G. BÉLA, DR. HABIL. PAP ÁKOS, DR. HABIL. PETRI ILDIKÓ, DR. HABIL. RASKÓ ISTVÁN, DR. HABIL. RÉPÁSSY DÉNES, DR. HABIL. SIMON ISTVÁN, DR. HABIL. SZABÓ ELEK, DR. HABIL. TEMESVÁRI PÉTER, DR. HABIL. TÖRÖK LÁSZLÓ, DR. HABIL. TOROK MIKLÓS, DR. HABIL. VÁRKONYI TIBOR, DR. HABIL. VAS ÁDÁM, DR. HABIL. VATTAY PÉTER, DR. HABIL. VERES RÓBERT.

Címzetes egyetemi tanárok: DR. ALFÖLDI LAJOS, DR. BAJUSZ SÁNDOR, DR. BALÁSPIRI LAJOS, DR. BARADNAY GYULA, DR. BARTÓK ISTVÁN, DR. DÖMÖTÖR ENDRE, DR. DUDITS DÉNES, DR. FAZEKAS TAMÁS, DR. FEKETE GYÖRGY, DR. GECSE ÁRPÁD, DR. GERGELY MIHÁLY, DR. GYURKOVICS KÁLMÁN, DR. HÁMORI JÓZSEF, DR. KOVÁCS L. GÁBOR,

U 124


Egyetemünk dolgozói

I

DR. KOVÁCS ZOLTÁN, DR. ORMOS PÁL, DR. PATAKI LAJOS, DR. PÁVÓ IMRE, DR. PINTÉR MIKLÓS, DR. RASKÓ ISTVÁN, DR. SZŰCS ATTILA, DR. VERESS LÁSZLÓ, DR. VÍGH LÁSZLÓ.

Címzetes egyetemi docensek: DR. BAJSZÁR GYÖRGY, DR. BALOGH SÁNDOR, DR. BILICZKI FERENC, DR. BODÓ GYÖRGY, DR. BODROGI TIBOR, DR. CSAJBÓK ERNŐ, DR. CSÉPÁNYI ATTILA, DR. CSERGŐ TIBOR, DR. CZAKÓ LÁSZLÓ, DR. DELI LÁSZLÓ, DR. DOBRANOVICS ILONA, DR. DÓSA GÁBOR, DR. DÖBRÖNTE ZOLTÁN, DR. DUDÁS BÉLA, DR. DURST JÁNOS, DR. FERDINANDY KOND, DR. GYURIS JENŐ, DR. IVÁNYI JÁNOS, DR. JAKUBECZ SÁNDOR, DR. KAPROS KÁROLY, DR. KARI CSABA, DR. KISS ZOLTÁN, DR. KORBONITS DEZSŐ, DR. KOVÁCS BERTALAN, DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. KOVÁTS ISTVÁN, DR. HABIL. KÓSZÓ FERENC, DR. LOSONCZ MIHÁLY, DR. MÉCS IMRE, DR. HABIL. MICZÁK ANDRÁS, DR. MORVA LÁSZLÓ, DR. NAGY ATTILA, DR. NAGY TAMÁS, DR. NÁRAI GYÖRGY, DR. HABIL. PETRI ILDIKÓ, DR. PETRI ISTVÁN, DR. PINTÉR ISTVÁN, DR. PÓCZIK MIKLÓS, DR. POHÁNKA ODON, DR. PRAEFORT LÁSZLÓ, DR. SÁTORI ÖDÖN, DR. SIPOS PÉTER, DR. HABIL. SZABÓ ELEK, DR. SZABÓ REZSŐ, DR. SZABÓ ZSOLT, DR. SZÁSZ KÁROLY, DR. SZEREDAY ZOLTÁN, DR. SZŐLLŐSY ERVIN, DR. SZŰTS PÉTER, DR. TAMÁS FERENC, DR. TARI ENDRE, DR. HABIL. TEMESVÁRI PÉTER, DR. TÓTH ISTVÁN, DR. TÖRÖK LÁSZLÓ, DR. VAJDOVICH ISTVÁN, DR. VESZELOVSZKY IVÁN, DR. VISKI SÁNDOR, DR. ZOLNAY LÁSZLÓ, DR. ZÖLLEI MAGDOLNA.

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. ALMÁSI TIBOR docens. Dékánhelyettesek: DR. FORGÁCS TAMÁS docens, DR. SZÁSZ GÉZA docens, DR. VAJDA ZOLTÁN docens.

Angol-Amerikai Intézet Intézetvezető: DR. SZŐNYI GYÖRGY ENDRE egyetemi tanár.

Amerikanisztika Tanszék Tanszékvezető: DR. ROZSNYAI BÁLINT docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. ANNUS IRÉN PhD, DR. FEDERMAYER EVA, áZ irodalomtudomány kandidátusa, DR. NOVAK GYÖRGY PhD, DR. VAJDA ZOLTÁN PhD.


Egyetemünk dolgozói Adjunktusok: DR. CRISTIAN RÉKA MÓNIKA PhD, DR. KOVÁCS AGNES ZSÓFIA PhD. Tudományos segédmunkatárs: DRAGON ZOLTÁN.

Angol Tanszék Tanszékvezető: DR. Kiss ATTILA docens, PhD. Egyetemi tanárok: DR. KENESEI ISTVÁN, a nyelvtudomány doktora, DR. SzőNYI GYÖRGY ENDRE, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. BARÁT ERZSÉBET PhD, DR. FENYVESI ANNA PhD, DR. RESCH BÉLÁNÉ DR. MARINOVICH SAROLTA, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. POLGÁRDI KRISZTINA PhD, SUSZCZYNSKA MALGORZATA. Tanársegédek: DR. BOCSOR PÉTER PhD, DUDITS ANDRÁS, DR. MATUSKA ÁGNES PhD, NAGY GERGELY, POLGÁRNÉ BALOGH ANDREA. Gyakornok: DR. KÉRCHY ANNA PhD. Lektor: EDWARD KELLY. Nyelvtanárok: PÉTER NÓRA, PÉTER RÓBERT, TÓTH GABRIELLA. Előadó: SZÉPÉNÉ UNGÁR ERIKA.

Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. KONTRA MIKLÓS egyetemi tanár, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: BUKTA KATALIN, GOMBOSNÉ HAAVISTO KIRSI, DR. JEREMY PARROTT PhD, DR. DONALD W. PECKHAM PhD. Tanársegédek: DoRó KATALIN, CURLEYNÉ RÓNAY ZSUZSANNA, KELEMEN CSILLA, SZABÓ-GILINGER ESZTER, TÁPAINÉ BALLA AGNES. Nyelvtanárok: BAJNÓCZI BEATRIX, PÁLOS ILDIKÓ, THOMAS WILLIAMS. Előadó: SZENTGYORGYI ANNA.

Germán Filológiai Intézet Intézetvezető: DR. HORVÁTH GÉZA docens, PhD.

Német Irodalomtudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. BERNÁTH ÁRPÁD egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. BARÓTINÉ DR. GAÁL MÁRTA, az irodalomtudomány kandidá-

126


Egyetemünk dolgozói

A

tusa, DR. HÁRS ENDRE PhD, DR. HORVÁTH GÉZA PhD, DR. KATONA TÜNDE PhD. Adjunktus: DR. SZABÓ ERZSÉBET PhD. Tanársegéd: MIHÁLY CSILLA. Tudományos segédmunkatárs: GYURÁCZ ANNAMÁRIA. Előadó: DARABOS ENIKŐ.

Német Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. BASSOLA PÉTER egyetemi tanár, a nyelvtudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: DR. FORGÁCSNÉ DR. HABIL. DRAHOTA-SZABÓ ERZSÉBET PhD. Docens: DR. PETNEKI KATALIN PhD. Adjunktusok: DR. BERNÁTHNÉ DR. SZABÓ CSILLA, Dr. SCHEIBL GYÖRGY PhD. Tanársegéd: KAPPEL PÉTER. Tudományos főmunkatárs: VARGÁNÉ DR. DREWNOWSKA EVA. Tudományos segédmunkatárs: RAUZS ORSOLYA. Lektorok: ELLEN TICHY, MARCO WINKLER. Nyelvtanárok: CZICZA DÁNIEL, GYÁFRÁS EDIT, KISPÁL TAMÁS, SÁNDOR CLAUDIA. Előadó: DEÁK KRISZTINA.

Osztrák Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. CSÚRI KÁROLY, egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. BOMBITZ ATTILA PhD, DR. HORVÁTH MÁRTA PhD. Lektor: MARKUS KÓTH. Tudományos segédmunkatársak: DR. FENYVES MIKLÓS PhD, SZABÓ JUDIT.

Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Intézetvezető: DR. HABIL. FORGÁCS TAMÁS docens.

Általános Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. MALECZKI MÁRTA docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Docens: DR. BIBOKNÉ DR. NÉMETH T. ENIKŐ, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. LERCH AGNES. Tanársegéd: SZÉCSÉNYI TIBOR.

127


II

Egyetemünk dolgozói

Finnugor Nyelvtudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. BAKRÓ-NAGY MARIANNE egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Docensek: DR. MÉSZÁROS EDIT, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. SIPŐCZ KATALIN PhD. Adjunktus: DR. KozMÁCS ISTVÁN PhD. Tanársegéd: SZEVERÉNYI SÁNDOR. Tudományos segédmunkatárs: BÍRÓ BERNADETT. Lektorok: KERDI -KIIS KIRS, GALINA NIKOLAEVNA LESNIKOVA, SUSANNA VIRTANEN. Tudományos ügyintéző: KECSKÉS JULIANNA.

Magyar Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. FORGÁCS TAMÁS docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. SZABÓ JÓZSEF, a nyelvtudomány doktora. Docensek: DR. BÉKÉSI IMRÉNÉ DR. HABIL. FEJES KATALIN, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. HABIL. BŰKY LÁSZLÓ, a nyelvtudomány doktora. Adjunktusok: DR. HOFFMANN ILDIKÓ PhD, DR. NÉMETH MIKLÓS PhD, DR. ZSIGRI GYULA PhD. Tanársegéd: SINKOVICS BALÁZS. Tudomámyos segédmunkatárs: SCHIRM ANITA.

Régi Magyar Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. FONT ZSUZSANNA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. KESERŰ BÁLINT. Egyetemi tanár: DR. BALÁZS MIHÁLY, az irodalomtudomány doktora. Docensek: DR. ÖTVÖS PÉTER, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. SZILASI LÁSZLÓ PhD. Tudományos segédmunkatársak: KESERŰ GIZELLA, VADAI ISTVÁN. Előadó: CZIROK ENDRÉNÉ.

U 1 28


Egyetemünk dolgozói

j

Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. KUKOVECZNÉ DR. ZENTAI MÁRIA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docens: DR. NÁSZ-FEHÉR KATALIN PhD. Adjunktus: DR. BARANYAI ZSOLT. Tanársegédek: GERE ZSOLT, LABÁDI GERGELY PhD.

Modern Magyar Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. ODORICS FERENC docens, az irodalomtudomány doktora. Docensek: DR. KovÁcs ANDRÁS, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. HABIL. OLASZ SÁNDOR, az irodalomtudomány doktora, DR. VIRÁG ZOLTÁN PhD. Adjunktusok: DR. CSERJÉS KATALIN, DR. FUZI IZABELLA PhD, DR. HÓDOSY ANNAMÁRIA PhD, DR. KOVÁCS SÁNDOR. Gyakornok: DR. TÖRÖK ERVIN PhD. Előadó: MILIÁN-BOGYAI RÉKA ORSOLYA.

Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZÖRÉNYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a z irodalomtudomány doktora. Professor emeritus: DR. FRIED ISTVÁN, az irodalomtudomány doktora. Docensek: DR. HABIL. KÜRTÖSI KATALIN, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. LÁZÁR ISTVÁN PhD. Adjunktusok: DR. FOGARASI GYÖRGY PhD, DR. KELEMEN ZOLTÁN PhD, DR. PÁLNÉ DR. WENNER ÉVA. Tanársegéd: KASZA PÉTER. Előadó: HOFFMANN GIZELLA.

Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZAJBÉLY MIHÁLY egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora.

129


II

Egyetemünk dolgozói

Adjunktusok: DR. IVASKÓ LÍVIA PhD, DR. PUSZTAI BERTALAN PhD. Tanársegédek: MÁTYUS IMRE, TÓTH BENEDEK. Tudományos munkatárs: HAVAS HENRIK. Taszéki munkatárs: KOVÉRNÉ KLUCSIK EDIT.

Könyvtártudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. BAKONYI GÉZA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: DR. SÁNDOR KLÁRA, a nyelvtudomány kandidátusa. Tanársegédek: HEGYI ÁDÁM ALEX, SIMON MELINDA.

Néprajzi, Ókortudományi, Orientalisztikai és Régészeti intézet Intézetvezető: DR. HABIL. TAR IBOLYA docens.

Altajisztika Tanszék Tanszékvezető: DR. BERTA ÁRPÁD egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Professor emeritus: DR. RóNA-TAS ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: DR. RESSNÉ DR. IvANICS MÁRIA, a történettudomány kandidátusa. Tanársegédek: KÁROLY LÁSZLÓ, DR. BAIARMA KEMPF PhD, DR. KINCSESNÉ NAGY ÉVA. Török lektor: FIEGEN Uc. Japán lektor: YOSHIE AKASAKA. Kazak lektor: MUKUSEVA RAUSANGUL, az irodalomtudomány kandidátusa. Előadó: KISS ZOLTÁNNÉ. MTA-SZTE Turkológiai Kutatócsoport

Vezető: DR. BERTA ÁRPÁD egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Tudományos segédmunkatárs: BIACSI MóNIKA.

Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. BARNA GÁBOR docens, a néprajztudomány kandidátusa. Tanársegédek: MóD LÁSZLÓ, SIMON ANDRÁS. Gyakornok: VARGA SÁNDOR. Tudományos segédmunkatárs: PETI LEHEL.

u 130


Egyetemünk dolgozói

j

Klasszika-Filológia Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. TAR IBOLYA docens, a nyelvtudomány kandidá-

tusa. Adjunktusok: DR. DÉR TERÉZIA PhD, DR. MAYER PÉTER PhD, DR. NAGYILLÉS JÁNOS PhD. Tanársegédek: CZEROVSZKY MARIANN, DR. ODROBINA LÁSZLÓ PhD. Előadó: JUHÁSZ ILONA.

Ókortörténeti Tanszék Tanszékvezető: DR. WOJTILLA GYULA egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Professor emeritus: DR. MARÓTI EGON, a történelemtudomány doktora. Docens: DR. HOFFMANN ZSUZSANNA, a történettudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. SZÉKELY MELINDA PHD. Tanársegéd: FELFÖLDI SZABOLCS.

Régészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. FODOR ISTVÁN docens, a történelemtudomány kandidátusa. Docensek: BÁLINTNÉ DR. TÓTH AGNES PhD, DR. HORVÁTH FERENC, a régészettudomány kandidátusa Adjunktus: DR. VÖRÖS GABRIELLA. Tanársegéd: SÁNTA GÁBOR. Tudományos segédmunkatárs: SZALONTAI CSABA.

Vallástudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS főiskolai tanár, PhD. Adjunktus: DR. PORCIÓ TIBOR PhD. Gyakornokok: NAGY GÁBOR, SZILÁRDI RÉKA.

Pedagógiai-Pszichológiai Intézet Intézetvezető: DR. HABIL. VIDÁKOVICH TIBOR docens.

Neveléstudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. CSAPÓ BENŐ egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora.

-0T11


ll

Egyetemünk dolgozói

Egyetemi tanár: DR. PUKÁNSZKY BÉLA, a neveléstudomány doktora. Docensek: DR. KÉKES SzABÓ MIHÁLY, a neveléstudomány kandidátusa, RAVASZNÉ DR. ZSOLNAI ANIKÓ PhD, DR. HABIL.VIDÁKOVICH TIBOR, a neveléstudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BARÁTH TIBOR, DR. CSÍKOS CSABA PhD, DOMBOVÁRINÉ DR. KOROM ERZSÉBET PhD, DR. JÓZSA KRISZTIÁN PhD, LESZNYÁK MÁRTA, DR. MOLNÁR EDIT KATALIN PhD, DR. MOLNÁR EVA PhD, BESESEKNÉ DR. MOLNÁR GYÖNGYVÉR PhD. Tanársegéd: NÓBIK ATTILA.

Pszichológia Tanszék Tanszékvezető: DR. SZOKOLSZKY ÁGNES docens, PhD. Docensek: DR. KOROSSY JUDIT PhD, DR. RACSMÁNY MIHÁLY PhD, DR. SZABÓ ÉVA PhD. Tudományos főmunkatárs: DR. CSABAI MÁRTA PhD. Adjunktusok: BÁRÁNYNÉ Dr. JÁMBORI SZILVIA PhD, KRAJCSI ATTILA, DR. NÉMETH DEZSŐ PhD, SEBŐNÉ DR. SZENES MÁRTA, . Tanársegédek: HORVÁTH MILITYI TÜNDE, KŐVÁRY ZOLTÁN, PÓSÁNÉ ANDRÁS KATALIN, SEFCSIK TAMÁS, TISLJÁR ROLAND, TÖRÖK IMRE ANDRÁS. Gyakornokok: HARSÁNYI SZABOLCS GERGŐ, KÉKESI MÁRK, OROSZ GÁBOR.

Megismeréstudományi Tanszéki Csoport Vezető: DR. SZOKOLSZKY ÁGNES docens, PhD. Adjunktusok: KRAJCSI ATTILA, DR. NÉMETH DEZSŐ PhD. Tanársegéd: TISLJÁR ROLAND.

Szláv Ontézet Intézetvezető: DR. FERINCZ ISTVÁN docens, PhD.

Orosz Filológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. BAGI IBOLYA docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. BIBOK KÁROLY, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. KUGLER KATALIN PhD, DR. HABIL. LEPAHIN VALERIJ, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. SZŐKE KATALIN, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. ERDEI ILONA PhD. Lektor: EKATYERINA ANDREEVNA POPOVA.

U 132


Egyetemünk dolgozói

A

Szláv Filológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. KOCSIS MIHÁLY docens, PhD. Professor emeritus: DR. H. TóTH IMRE, a nyelvtudomány doktora. Docensek: DR. BALÁZS L. GÁBOR PhD, DR. FERINCZ ISTVÁN PhD, DR. KACZIBA AGNES PhD.

Adjunktus: DR. BOGNÁR FERENC PhD. Tanársegédek: FARKAS BARÁTI MÓNIKA, SAJTOS NATÁLIA. Lektorok: NATALIA VALENTYINOVA KHANIKINA, BILJANA MAKSIMOVIC, PATÓ MARTA, DR. MARIA SZTOILOVA ZSEREVA. Tudományos segédmunkatárs: MAJOROS HENRIETTA.

Társadalomelméleti Intézet Intézetvezető: DR. FELEKY GÁBOR docens.

Filozófia Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. DÉKÁNY ANDRÁS docens, PhD. Egyetemi tanárok: DR. CSEJTEI DEZSŐ, a filozófiai tudomány doktora, DR. GYENGE ZOLTÁN, a filozófiai tudomány doktora. Docensek: DR. HABIL. BOROS GÁBOR, a filozófiai tudomány doktora (félállásban), DR. GAUSZ ANDRÁS, a filozófiai tudomány kandidátusa, KISSNÉ DR. NovAK ÉVA, a szociológiatudomány kandidátusa, DR. KRÉMER SÁNDOR PhD, DR. MOGYORÓDI EMESE PhD, DR. SIMON FERENC, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. TÓTH JÁNOS, a filozófiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. PAVLOVITS TAMÁS PhD. Tanársegédek: CZEGLÉDY ANDRÁS, KOVÁCS JÁNOS, SIMON JÓZSEF, SUTYÁK TIBOR.

Szociológia Tanszék Tanszékvezető: DR. FELEKY GÁBOR docens, a szociológiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. UTASI AGNES, a szociológiai tudomány doktora. Docens: DR. HABIL. PÁSZKA IMRE, a filozófiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BALOG IVÁN PhD, DR. KATONA PÉTER, LENCSÉS GYULA. Tanársegéd: RÁCI ATTILA. Tudományos munkatárs: LŐRINCZI JÁNOS.

133


II

Egyetemünk dolgozói

Történeti Intézet Intézetvezető: DR. MARJANUCZ LÁSZLÓ docens.

Középkori Egyetemes Történeti Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. ZIMONYI ISTVÁN docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Docensek: DR. CSERNUS SÁNDOR PhD, DR. GALAMB GYÖRGY PhD. Adjunktus: DR. SZÁNTÓ RICHÁRD PhD. Tanársegéd: DR. POLGÁR SZABOLCS PhD. Tudományos segédmunkatárs: BALOGH LÁSZLÓ.

Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék Tanszékvezető: DR. KOSZTA LÁSZLÓ docens, PhD. Docensek: DR. PAPP SÁNDOR PhD, DR. TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ, a történettudomány kandidátusa. Adjunktusok: Dr. HUNYADI ZSOLT PhD, DR. KORDÉ ZOLTÁN PhD, DR. PETROVICS ISTVÁN PhD. Tanársegéd: HOMONNAI SAROLTA. Előadó: KOVÁCS SZILVIA. MTA Magyar Medievisztikai Kutatócsoport Vezető: DR. MAKK FERENC egyetemi tanár, a történettudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. PITTI FERENC PhD, DR. SZABADOS GYÖRGY PhD. Tudományos munkatársak: TEISZLER ÉVA, TóTH ILDIKÓ.

Történeti Segédtudomány Tanszék Tanszékvezető: DR. ALMÁSI TIBOR docens, PhD. Egyetemi tanárok: DR. MAKK FERENC, a történettudomány doktora, DR. OLAJOS TERÉZIA, a nyelvtudomány kandidátusa. Docens: DR. GALÁNTAI ERZSÉBET PhD. Adjunktusok: DR. KOVÁCSNÉ DR. PIHURIK JUDIT PhD, DR. KŐFALVI TAMÁS PhD, Dr. MÉSZÁROS ISTVÁN PhD, DR. SEBŐK FERENC PhD, DR. SERFŐZŐ ZOLTÁN.

LI 134


Egyetemünk dolgozói I Bizantinológia és Középlatin Filológia Tanszéki Csoport

Egyetemi tanár: DR. OLAJOS TERÉZIA, a nyelvtudomány kandidátusa. Docens: DR. GALÁNTAI ERZSÉBET PhD.

Új- és Legújabb Kori Magyar Történeti Tanszék Tanszékvezető: DR. MARJANUCZ LÁSZLÓ docens, a történettudomány kandidátusa. Docensek: DR. DEÁK ÁGNES PhD, DR. Síros JÓZSEF, a történettudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. Glczi ZSOLT, DR. SZABÓ PÁL CSABA. Tudományos segédmunkatárs: PELYACH ISTVÁN.

Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék Tanszékvezető: DR. J. NAGY LÁSZLÓ egyetemi tanár, a történettudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. ANDERLÉNÉ DR. SAJTI ENIKŐ, a történettudomány doktora, DR. KARSAI LÁszLó, a történettudomány kandidátusa. Docensek: DR. KÖVÉR LAJOS PhD, DR. PÁNDI LAJOS, a történettudomány kan: didátusa, DR. HABIL. TOMKA BÉLA PhD. Adjunktusok: DR. FERWAGNER PÉTER ÁKOS PhD, KERTÉSZNÉ DR. VARGA BEÁTA PhD. Gyakornok: DR. KÖKÉNY ANDREA.

Újlatin Kultúrák Intézete Intézetvezető: DR. PENKE OLGA egyetemi tanár.

Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZÁSZ GÉZA docens PhD. Egyetemi tanárok: DR. PÁLFY MIKLÓS, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. PENKE OLGA, az irodalomtudomány doktora. Docensek: DR. HABIL. ALBERT SÁNDOR, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. GYIMESI. TÍMEA PhD, DR. KOVÁCS ILONA, az irodalomtudomány kandidátusa.

135


A Egyetemünk dolgozói Adjunktusok: DR. BALÁZS PÉTER PhD, DR. GÉCSEG ZSUZSANNA PhD, DR. KOVÁCS KATALIN PhD, SUJTÓ LÁSZLÓ, DR. VERESSNÉ DR. FARKAS ILDIKÓ. Tanársegéd: KARÁCSONYI JUDIT. Tudományos segédmunkatárs: NAGY ÁGOSTON. Lektor: VANESSA CRINE. Nyelvtanár: KAKUSZINÉ KISS GABRIELLA. Gyakornok: GÁLFY LÁSZLÓ. Előadó: SULYOK ANITA.

Hispanisztika Tanszék Tanszékvezető: DR. ANDERLE ÁDÁM egyetemi tanár, a történettudomány doktora. Docensek: DR. CSIKÓS ZSUZSANNA PhD, DR. DORNBACH MÁRIA, a néprajztudomány kandidátusa, DR. TóTH ÁGNES PhD. Adjunktus: DR. BERTA JÓZSEF TIBOR PhD. Tanársegéd: DR. JANCSÓ KATALIN PhD. Lektorok: DANIEL AGUDO CABRERA, DEYANIRA ALVAREZ SÁNCHEZ-CAMPÍNS. Nyelvtanárok: ÁBRAHÁM SZILVIA, PRAEFORT VERONIKA.

Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék Tanszékvezető: DR. PÁL JóZSEF egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. Docensek: DR. BÉNYINÉ DR. HABIL. FARKAS MÁRIA, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. VíGH ÉVA, az irodalomtudomány doktora, PhD. Adjunktusok: DR. DORÓ GÉZÁNÉ, DR. TEKULICS JUDIT PhD, ZENTAINÉ DR. KOLLÁR ANDREA PhD. Tanársegéd: DÁVID KINGA. Tudományos főmunkatárs: DR. PÁL FERENC PhD. Lektorok: DOTT. EZIO BERNARDELLI, DOTT. ALESSANDRO ROSSELLI PhD.

Hungarológia és Közép Európa Tanulmányok Tanszékközi Program Programigazgató: DR. SZŐNYI GYÖRGY ENDRE egyetemi tanár. Nyelvtanárok: DURST PÉTER, PÉTER NÓRA. Ügyintéző: BATA ÁGNES.


Egyetemünk dolgozói

A

Dékáni Hivatal Hivatalvezető: KELEMEN EVA. Főelőadók: OLÁH ANIKÓ, PERESZLÉNYI GÁBOR Előadó: CSERNIK ANTAL. Laborvezető: PÉTERVÁRI LAJOS. Tanulmányi osztály Osztályvezető: DR. KOTHENCZ MIHÁLY.

Főelőadó: FARKAS KATALIN. Előadók: GYÖRGYEYNÉ LOGIN ADRIENNE, MATKÓ BEÁTA, SAS GABRIELLA.

Címzetes egyetemi tanár: DR. KOZMA TAMÁS, a nyelvtudomány doktora.

Címzetes egyetemi docensek: DR. HAVASI ZOLTÁN, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. OROSZ LÁSZLÓ, az irodalomtudomány kandidátusa.

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Dékán: DR. POGÁNY MAGDOLNA főiskolai tanár, PhD. Dékánhelyettesek: BÁRSONYNÉ KISS KLÁRA főiskolai adjunktus, KARSAI MÁRIA főiskolai docens.

Ápolási Tanszék Tanszékvezető: DR. HELEMBAI KORNÉLIA főiskolai tanár, a pszichológiai tudomány kandidátusa, PhD. Tanszékvezető-helyettesek: TULKÁN IBOLYA főiskolai docens, ERDŐST ERIKA főiskolai docens. Főiskolai adjunktusok: BÁRSONYNÉ KIS KLÁRA, KOKOVECZ ANNA, SIMON KATALIN. Főiskolai tanársegédek: LőRINCZNÉ KIS ANDREA, LUNK HENRIETTA, NAGY ERIKA, PAPP ANITA TÍMEA, PAPP LÁSZLÓ, PERGERNÉ HALUSKA BEATRIX, VIDÁNÉ FÁBIÁN VALÉRIA. Gyakornokok: BOROS EDIT, SZABÓ KATALIN.

711


II

Egyetemünk dolgozói

Fizioterápiás Tanszék Megbízott tanszékvezető: BARNAI MÁRIA főiskolai docens. Tanszékvezető-helyettes: FEHÉRNÉ Kiss ANNA főiskolai docens. Főiskolai adjunktusok: NAGY EDIT, ZIMMERMANN-NÉ DR. RÁzsó KATALIN. Főiskolai tanársegédek: ALBERTNÉ KONCSEK KRISZTINA, BORNEMISZA EVA, MONEK BERNADETT, PRESZNERNÉ DOMJÁN ANDREA, PÓSA GABRIELLA, RÓKA ERIKA, SzÍVER EDIT.

Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Tanszékvezető: DR. POGÁNY MAGDOLNA főiskolai tanár, PhD. Tanszékvezető-helyettesek: TUNYOGI JóZSEF főiskolai adjunktus, DRAGON ERZSÉBET főiskolai tanársegéd. Professor emeritus: DR. BÁRÁNY FERENC PhD. Főiskolai docens: DR. TÖRÖK JUDIT KATALIN. Főiskolai adjunktusok: ÁGOSTON MAGDOLNA, HÉDERNÉ BERTA EDINA, IGAZNÉ PRÓNAI BORBÁLA, LAUKÓ GÁBOR, PICZIL MÁRTA, DR. TIHANYINÉ DR. VÁLYI ZSUZSANNA, VÁRINÉ FERÓ MÁRIA. Főiskolai tanársegédek: SITKEI PÉTER, SZIRBIK GABRIELLA, TÓTH RENÁTA.

Védőnő Tanszék Tanszékvezető: DR. BODA MÁRTA főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. PINTÉRNÉ DR. JÁRMAY KATALIN PhD. Szakvezető: DR. GÁBOR KATALIN főiskolai docens. Szakvezető-helyettes: FIEDLER ORSOLYA főiskolai tanársegéd. Főiskolai docensek: DR. FARKASNÉ DR. GUNICS GYÖNGYI PhD, KARSAI MÁRIA. Főiskolai adjunktus: RANTALNÉ SZABÓ MÁRTA. Főiskolai tanársegédek: BALOGH MÓNIKA, SÁNDORNÉ SZABÓ IRINGÓ.

FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR Megbízott dékán: DR. NAGY KATALIN egyetemi docens, PhD. Megbízott dékánhelyettes: DR. KOCSIS SAVANYA GÁBOR egyetemi docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD.

Li 138


Egyetemünk dolgozói A

Fogpótlástani Tanszék Tanszékezető: DR. RADNAI MÁRTA docens, PhD. Egyetemi tanár: DR. FAZEKAS ANDRÁS, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: DR. PELSŐCZI-KOVÁCS ISTVÁN PhD, DR. PERÉNYI JÁNOS. Tanársegédek: DR. HEINTZ RENÁTA, DR. STÁJER ANETTE. Klinikai orvosok: DR. BARÁTH ZOLTÁN, BILICKINÉ DR. SÁTAI ANDREA (gyes), DR. UNGVÁRI KRISZTINA. .

Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszék Tanszékvezető: DR. Kocsis SAVANYA GÁBOR docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Klinikai főorvos: DR. PETRINÉ DR. LÁSZLÓ KÓKAI ERZSÉBET. Adjunktus: DR. KOCSIS ANDRÁS. Tanársegéd: DR. KÁRPÁTI KRISZTINA. Klinikai orvos: DR. MARTONSI MIHÁLY.

Konzerváló Fogászati, Paradontológiai és Orális Medicina Tanszék Tanszékvezető: DR. GORZÓ ISTVÁN docens, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Egyetemi tanár: DR. SONKODI ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: DR. BARTHA TIBOR PhD, DR. VÁLYI PÉTER. Tanársegéd: DR. SZABÓ ZÉNÓ. Klinikai orvosok: DR. KÁDÁR NAGY JUDIT (gyes), DR. TATÁR ÁRPÁD, DR. VALACH BÉLA.

Orális Biológia Tanszék Tanszékvezető: DR. RAKONCZAY ZOLTÁN egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tudományos főmunkatárs: DR. LACZKÓNÉ DR. TURZÓ KINGA PhD. Tanársegéd: DR. MATUSOVITS DANICA.

3-§


II

Egyetemünk dolgozói

Szájsebészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. NAGY KATALIN docens, PhD. Egyetemi tanár: DR. KOVÁCS ÁDÁM, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Professor emeritus: DR. MARI ALBERT, az orvostudomány kandidátusa. Docens: DR. BORBÉLY LÁSZLÓ, az orvostudomány kandidátusa, PhD. Adjunktusok: DR. SERES LÁSZLÓ, DR. SZONTÁGH ESZTER. Tanársegéd: DR. RASKÓ ZOLTÁN. Klinikai orvosok: DR. ANTAL MÁRK, DR. BERKOVITS CSABA, DR. NOVÁK PÉTER, DR. PINTÉR GÁBOR. Betegfelvételi Ambulancia és Röntgen Részleg Részlegvezető: DR. KAPROS PÉTER adjunktus.

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. HETESI ERZSÉBET docens. Dékánhelyettes: DR. MOZSÁR FERENC docens.

Üzleti Tudományok Intézet Intézetvezető: DR. VERES ZOLTÁN docens. Titkár: RÓMER MELINDA.

Marketing-Menedzsment Szakcsoport Egyetemi tanárok: DR. BARAKONYI KÁROLY a közgazdaságtudomány doktora, DINYA LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. REKETTYE GÁBOR, a közgazdaságtudomány doktora. Docensek: DR. BUZÁS NORBERT PhD, DR. HETESI ERZSÉBET PhD, DR. SALLAI MIKLÓS, közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. VERES ZOLTÁN, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. ANDICS JENŐ. Adjunktusok: DR. IMREH SZABOLCS PhD, KURTOSI ZSÓFIA, MAJÓ ZOLTÁN, RÉVÉSZ BALÁZS, VILMÁNYI MÁRTON.

Gazdaságpszichológiai Szakcsoport Szakcsoportvezető: DR. MÁLOVICS JÁNOSNÉ DR. SCHÁB EVA docens, PhD. Tanársegédek: KUBA PÉTER, NYÍRY ZOLTÁN.

U 140


Egyetemünk dolgozói

A

Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet Intézetvezető: DR. LENGYEL IMRE egyetemi tanár, a közgazdaságtudomány doktora. Titkár: KOVÁCS ADRIENN.

Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport Szakcsoportvezető: DR. MOZSÁR FERENC docens, PhD. Docens: DR. CZAGÁNY LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DEÁK SZABOLCS, FENYŐVÁRI ZSOLT. Tanársegéd: NAGY BENEDEK.

Regionális és Gazdaságfejlesztési Szakcsoport Egyetemi tanár: DR. LENGYEL IMRE, a közgazdaságtudomány doktora. Docens: DR. PUKLI PÉTER PhD. Tanársegédek: BAJMÓCZY ZOLTÁN, KOVÁCS PÉTER, LUKOVICS MIKLÓS. Tudományos főmunkatárs: DR. CSORDÁS LÁSZLÓ.

Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézet Intézetvezető: DR. FARKAS BEÁTA docens, a közgazdaságtudomány kandidátusa.

Pénzügytani Szakcsoport Szakcsoportvezető: KOVÁCS GYÖRGY adjunktus. Egyetemi tanár: DR. BOTOS KATALIN, a közgazdaságtudomány doktora. Docensek: DR. CSILLIK PÉTER PhD, DR. SZEGŐ SZILVIA PhD. Adjunktusok: HALMOSI PÉTER, Dr. KOSZTOPULOSZ ANDREÁSZ PhD.

Számvitel Szakcsoport Adjunktus: DEÁK ISTVÁN. Tudományos segédmunkatárs: VAN HAJNALKA.

Világgazdasági és Európai Gazdasági Integrációs Szakcsoport Egyetemi tanár: DR. BENET IVÁN, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Docens: DR. FARKAS BEÁTA, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. MÉSZÁROS KLÁRA PhD. Adjunktus: PELLE ANITA. Tanársegéd: SoMOSI SAROLTA.

141


II

Egyetemünk dolgozói

Statisztikai és Demográfiai Tanszék (ÁJTK-GTK) Tanszékvezető: DR. KATONA TAMÁS egyetemi tanár, a demográfia tudomány kandidátusa. Docens: DR. PETRES TIBOR PhD. Adjunktus: DR. SZONDI ILDIKÓ PhD.

Dékáni Hivatal Hivatalvezető: MAGYAR MÁRTA. Rendszergazda: KLAPCSIK PÉTER. Intézeti titkárnők: GONDÁNÉ PRAJDA IRÉN, KOVÁCS ADRIENN, RÓMER MELINDA.

Tudományos és Gazdasági Szolgáltató Iroda Irodavezető: SZAKÁL PÉTER.

Oktatásszervező Iroda Irodavezető: MATIJEVICS RITA. Oktatásszervezők: FARKAS ZSÓKA, HERTELENDY LILLA.

Hallgatói Ügyek Irodája

Irodavezető: SZILÁGYINÉ SÉRA ZSUZSANNA. Tanulmányi előadók: HUSZÁRNÉ DÁVID KATALIN, PÁSZTOR MIHÁLYNÉ.

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. FÜLÖP FERENC egyetemi tanár. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Dékánhelyettesek: DR. HOHMANN JUDIT egyetemi tanár, RÉVÉSZ PIROSKA egyetemi tanár.

Farmakognóziai Intézet Igazgató: DR. MÁTHÉ IMRE egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. HOHMANN JUDIT, a kémiai tudomány doktora, DR. RASKÓNÉ DR. BÁTHORI MÁRIA, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. SZENDREI KÁLMÁN, a kémiai tudomány kandidátusa.

U 142


Egyetemünk dolgozói A Docens: DR. HAJDÚ ZSUZSANNA PhD. Tanársegédek: DR. RÉDEI DÓRA PhD, DR. VASAS ANDREA PhD, DR. VERES KATALIN. Tudományos munkatársak: HÁZNAGYNÉ DR. RADNAI ERZSÉBET, DOBOS AGNES. Egyetemi gyakornokok: DR. CSUPOR DEZSŐ PhD, DR. HUNYADI ATTILA PhD. PhD hallgatók: CSUPOR-LOFLER BOGLÁRKA, KOVÁCS ADRIÁNA, LIKTOR-BUSA ERIKA, TÓTH NOÉMI, VÁNYOLÓS ATTILA.

Gyógyszeranalitikai Intézet Igazgató: DR. DOMBI GYÖRGY egyetemi tanár, a kémiai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. BÁLINT IMRE, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. SZAKONYI GERDA. Technikus: DR. KUNOSNÉ TÓTH ERIKA.

Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet Igazgató: DR. FALKAY GYÖRGY egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Professor emeritusok: DR. GÁBOR MIKLÓS, a biológiai tudomány doktora, DR. MINKER EMIL, az orvostudomány doktora. Docensek: DR. BLAZSÓ GÁBOR, a gyógyszerészeti tudomány kandidátusa, DR. GÁSPÁR RÓBERT PhD, DR. ZUPKÓ ISTVÁN PhD. Adjunktusok: DR. DUCZA ESZTER PhD, DR. MÁRKI ÁRPÁD PhD. Tanársegédek: DR. KANIZSAINÉ DR. MINORICS RENÁTA PhD, DR. KLUKOVITS ANNA PhD, DR. RESCH BÉLA ENDRE PhD. Technikai szakoktató: DR. VASS KLÁRA gyógyszerész.

Gyógyszerkémiai Intézet Igazgató: DR. FÜLÖP FERENC egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Professor emeritusok: DR. BERNÁTH GÁBOR, a kémiai tudomány doktora, DR. STÁJER GÉZA, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. FORRÓ ENIKŐ PhD, DR. LÁZÁR LÁSZLÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SZAKONYI ZSOLT PhD. Adjunktus: DR. MARTINEK TAMÁS PhD, Tanársegédek: FÁBIÁNNÉ DR. PALKÓ MÁRTA PhD, DR. KISS LORÁND PhD, DR. LÁZÁRNÉ DR. ZALÁN ZITA PhD. Tudományos munkatárs: DR. MIKLÓS FERENC PhD. Tanszéki mérnök: ÁRVA JUDIT.


A Egyetemünk dolgozói

Gyógyszertechnológiai Intézet Igazgató: DR. SZABÓNÉ DR. RÉVÉSZ PIROSKA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Egyetemi tanárok: DR. ERŐS ISTVÁN, a gyógyszerészeti tudomány doktora, DR. PINTYÉNÉ DR. HÓDI KLÁRA, Magyar Tudományos Akadémia doktora. Professor emeritus: DR. KATA MIHÁLY, a kémiai tudomány doktora. Docensek: IFJ. DR. HABIL. REGDON GÉZA PhD, SOÓSNÉ DR. CSÁNYI ERZSÉBET PhD. Adjunktusok: DR. AIGNER ZOLTÁN PhD, IFJ. DR. KÁSA PÉTER PhD. Tanársegédek: DR. BAJDIK JÁNOS PhD, DR. DEÁKNÉ DR. BERKÓ SZILVIA PhD, DR. PALLAGI EDINA PhD, MAKAI ZSOLT, SIPOS PÉTER, DR. TÜSKE ZSÓFIA PhD. Rezidens: AMBRUS RITA.

Klinikai Gyógyszerészeti Intézet Igazgató: DR. Soós GYÖNGYVÉR docens, PhD. Tanársegédek: DORÓ PÉTER, VIOLA RÉKA. Egyetemi gyakornok: BENKŐ RIA. Rezidensek: KOVÁCS IDA, STELKOVICS ÉVA. PhD hallgató: MATUZ MÁRIA.

Gyógyszerfelügyeleti Intézet Igazgató: DR. PAÁL TAMÁS egyetemi tanár, a kémiai tudomány kandidátusa. Docens: DR. CSÓKA ILDIKÓ PhD.

Dékáni Hivatal Szakképzés és Továbbképzés Tagozatvezető: DR. ERŐS ISTVÁN egyetemi tanár, a gyógyszerészeti tudomány doktora. Irodavezető: HÁZNAGYNÉ DR. RADNAI ERZSÉBET szakgyógyszerész. Dékáni hivatalvezető: DR. LANTOS ILONA szakgyógyszerész. Tanulmányi előadók: NÁDUDVARINÉ BULIK AGNES, RÁCZNÉ HALASI MARIANN.

144


Egyetemünk dolgozói

I

JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Dékán: DR. GALAMBOS GÁBOR egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. HOMOR GÉZA főiskolai docens, DR. TÓTH SZERGEJ főiskolai tanár.

Alkalmazott Egészségtudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZIGETI LAJOSNÉ DR. HABIL. BENKŐ ZSUZSANNA főiskolai tanár, a politikatudomány kandidátusa. Főiskolai docens: DR. TARKÓ KLÁRA PhD. Főiskolai adjunktus: LIPPAI LÁSZLÓ. Főiskolai tanársegédek: KIS BERNADETT, MÁTÓ VERONIKA. Szakpszichológus: DR. ERDEI KATALIN. Tudományos munkatárs: DR. HERNÁDI MÁRIA PhD. Ügyintéző: GALACNÉ KALÓ TÍMEA.

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Tanszékvezető: DR. TÓTH SZERGEJ főiskolai tanár, PhD. Főiskolai adjunktusok: GAÁL ZSUZSANNA, HARASZTINÉ DR. BASCH ÉVA.

Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék Tanszékvezető: DR. GOMBOS JÓZSEF főiskolai tanár, a történettudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: Kiss MÁRIA RITA, DR. NAGY EDIT PhD. Főiskolai adjunktus: DR. SZÖLLŐSI ERZSÉBET. Tudományos munkatárs: DR. OLASZ LAJOS. Ügyintéző: PAP ANIKÓ.

Angol Tanszék Tanszékvezető: DR. SZABÓ KLÁRA főiskolai docens. Főiskolai tanár: DR. CSILLAG ANDRÁS, a történettudomány kandidátusa. Főiskolai docens: DR. THÉKESNÉ DR. NÉMETH ANIKÓ PhD.

145


Egyetemünk dolgozói Főiskolai adjunktusok: BERNÁTH ANDRÁS, BORBÁS TIBOR, HEGYI PÁL, OROSZ ANDREA, PETHŐ ILDIKÓ, SIMON PÉTER, SZARVAS JÚLIA, SZÖLLŐSY EDINA. Főiskolai tanársegédek: BAKTI MÁRIA, CSETÉNYI KORINNA, FISCHER MÓNIKA, KOCSIK ANDRÁS. Lektorok: HARRY FITZPATRICK, KRISTINA RUSNIK PhD. Ügyintézők: KERESZTESNÉ SZEGFŰ SZILVIA, BÁBA NÁNDOR (helyettes).

Biológia Tanszék Tanszékvezető: DR. HOMOR GÉZA főiskolai docens. Főiskolai tanárok: DR. HABIL. BUDAI DÉNES PhD, LÁSZLÓNÉ DR. HABIL. GÁLFI MÁRTA PhD. Főiskolai docensek: DR. GYÖRFY GYORGYNÉ DR. KINCSEK IRÉN, DR. SIVÓK BÉLA, DR. SZALMA ELEMÉR PhD. Főiskolai adjunktusok: FűzNÉ DR. Kőszó MÁRIA PhD, DR. ILOSVAY GYÖRGY, DR. MOLNÁR GYULA, SZÁSZ ANDRÁS. Főiskolai tanársegéd: Soós KATALIN. Ügyintéző: LŐRINC ILDIKÓ. Technikus, tanácsos: TUSKÓ LÁSZLÓ.

Ének-Zene Tanszék Tanszékvezető: DR. MACZELKA NoÉMt főiskolai docens, DLA. Főiskolai tanárok: DR. DOMBI JÓZSEFNÉ DR. KEMÉNY ERZSÉBET, a neveléstudomány kandidátusa, SZABADY JÓZSEFNÉ DR. BÉKÉSI MAGDOLNA, a neveléstudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. ERŐS ISTVÁNNÉ DR. HAINCZ ERZSÉBET, DR. ORDASI PÉTER DLA, VASS IRÉN. Főiskolai adjunktusok: KOVÁCS GÁBOR, VARJASI GYULA. Főiskolai tanársegédek: BERECZKINÉ GYOVAI AGNES, JOÓBNÉ CZIFRA EVA, RÁKAI ZSUZSANNA, SZIKLAVÁRI KÁROLY. Művésztanár: LACZI JÚLIA (magánének). Tudományos munkatárs: NÉMETH JÓZSEF DLA. Ügyintéző: LIPTÁK MARGIT.

U 146


Egyetemünk dolgozói A

Fizika Tanszék Tanszékvezető: DR. NÁNAI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a fizikai tudomány kandidátusa, PhD. Főiskolai tanár: DR. MOZSÁRNÉ DR. FARKAS ZSUZSANNA PhD. Főiskolai docensek: DR. BONIFERT DOMONKOSNÉ DR. BOTTYÁN KATALIN, DR. KÖVESDI KATALIN, MOLNÁR GYÖRGYNÉ DR. BAGI MÁRIA. Főiskolai adjunktus: DR. Sós KATALIN PhD.

Földrajz Tanszék Tanszékvezető: DR. KARANCSI ZOLTÁN PhD. Főiskolai tanár: DR. KASZAB IMRE PhD, a földtudomány kandidátusa, DR. HABIL. PÁL ÁGNES főiskolai tanár, a földrajztudomány kandidátusa. Főiskolai docens: DR. SZILASSI PÉTER PhD. Főiskolai adjunktus: OLÁH FERENC. Főiskolai tanársegéd: BALOGH ANDRÁS JÁNOS.

Francia Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. BÁCSKAI MIHÁLY főiskolai docens, PhD. Főiskolai docensek: DR. BURJÁN MÓNIKA PhD, DR. NAGY MIKLÓS PhD, DR. JEAN-PAUL PAGLIANO PhD. Főiskolai tanársegéd: KOLUMBÁN KATALIN. Lektorok: ERIC BLIN, OLIVIER LEMAIRE.

Kémia Tanszék Tanszékvezető: DR. MARSI ISTVÁN főiskolai tanár, PhD. Egyetemi tanár: DR. SERES LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora. Főiskolai tanár: DR. VISKOLCZ BÉLA, a kémiai tudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. HERZFELD ROZÁLIA, DR. KIRÁLY ZOLTÁN PhD.

T411


II

Egyetemünk dolgozói

Könyvtártudományi Tanszék Tanszékvezető: BARÁTNÉ DR. HAJDU AGNES főiskolai tanár, PhD. Főiskolai docens: DR. PAJOR ENIKŐ PhD. Főiskolai adjunktusok: DR. BARICZ ZSOLT, PATKÓSNÉ HANESZ ANDREA. Főiskolai tanársegéd: DR. ZVARA EDINA PhD. Könyvtáros: HARKAI DANIELLA. Ügyintéző, tanácsos: SINKÓNÉ DR. SOMOGYI ZSUZSANNA.

Közművelődési Tanszék Tanszékvezető: TŐKÉNÉ DR. MOLNÁR GIZELLA főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. T. KISS TAMÁS PhD. Főiskolai docensek: GERENCSÉRNÉ DR. ÚJVÁRI EDIT PhD, DR. VISKOLCZ NOÉMI PhD. Főiskolai adjunktusok: DEMCSÁK KATALIN, DR. NAGYNÉ DR. TERHES IRÉN, DR. SZIRMAI EVA. Főiskolai tanársegédek: Bozsó RENÁTA, MÁLOVICS GYÖRGY, ORBÁN HEDVIG, SZÉCSINÉ JÁRÁSI ANIKÓ. Oktatásszervező: KÁLLÓ- MEKITNER JUDIT ZSUZSANNA. Technikus, főmunkatárs: TISZAI LÁSZLÓ. Technikus: FÜGEDI JÓZSEF.

Magyar Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. BENE KÁLMÁN főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanárok: DR. BÍRÓ ZOLTÁN, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. MÁTÉ ZSUZSANNA, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. SEBE JÁNOSNÉ DR. HABIL. MADÁCSY PIROSKA, az irodalomtudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. GYÉMÁNT IVÁNNÉ DR. PINTÉR CSILLA, DR. KAKUSZI BÉLA PÉTER PhD, DR. LATZKOVITS MIKLÓS PhD, MAGONYNÉ DR. VARGA EMŐKE PhD, DR. SZABÓ GÁBOR PhD. Ügyintéző: BORA ILDIKÓ.

Magyar Nyelvi Tanszék Tanszékvezető: DR. GALGÓCZI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a nyelvtudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. HABIL. BÉKÉSI IMRE, a nyelvtudomány doktora. U

148


Egyetemünk dolgozói

A

Egyetemi tanár: DR. NAGY JÁNOS, a nyelvtudomány doktora. Főiskolai tanár: DR. KRISTÓ GYULÁNÉ DR. FÁBIÁN ILONA, a nyelvtudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. SZABÓ JÓZSEFNÉ DR. BOZÓKI MARGIT, DR. VASS LÁSZLó, a nyelvtudomány kandidátusa. Főiskolai adjunktus: LEPAHINNÉ DR. MURAI TERÉZ. Főiskolai tanársegédek: JUHÁSZ VALÉRIA BAGI VALÉRIA, NAGY LÁSZLÓ. Ügyintéző: RoMsics NóRA.

Matematika Tanszék Tanszékvezető: DR. SZALAY ISTVÁN főiskolai tanár, a matematikai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: DR. VÁRMONOSTORY ENDRE PhD. Főiskolai docensek: DR. BAGOTA MÓNIKA PhD, DR. SZEDERKÉNYI ANTAL, DR. SZILASSI LAJOS. Főiskolai adjunktusok: HOROGH EMÍLIA, KRISZTIN NÉMET ISTVÁN, MÁRTONFFYNÉ DÁLYAY KLÁRA ZSUZSANNA, PINTÉR KLÁRA. Főiskolai tanársegéd: KóRÓDI LÁSZLÓ.

Német Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. FORGÁCSNÉ DR. DRAHOTA ERZSÉBET főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanárok: DR. HARMAT MÁRTA PhD, DR. SZOBOSZLAIILDIKÓ PhD. Főiskolai adjunktusok: NÁDUDVAR[ GABRIELLA, DR. PROPSZT ESZTER PhD, DR. SZALAI TÜNDE PhD. Főiskolai tanársegédek: GROSSMANN ERIKA, LÁZÁR EMŐKE, SÁRVÁRI TÜNDE, WOJTOVICZ HAJNALKA. Nyelvtanár: DR. DIBÓNÉ BORBÉLY AGNES. Lektor: SABINE HOFFMAN, MARIANNE KESSLER. Technikus, tanácsos: KISS GÁBOR.

Neveléstudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. ORMÁNDI JÁNOS főiskolai tanár, a neveléstudomány kandidátusa. Főiskolai tanárok: DR. FARKAS OLGA PhD, FÁYNÉ DR. DOMBI ALICE, a neveléstudomány kandidátusa, DR. KARIKÓ SÁNDOR, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. OLÁH JÁNOS, a neveléstudomány kandidátusa, DR. SZABó MIHÁLY, az orvostudomány kandidátusa.


ll

Egyetemünk dolgozói

Főiskolai adjunktusok: JOÓ MARIANNA, KEMÉNYNÉ DR. GYIMES ERZSÉBET, DR. MOLNÁR PÉTER, DR. SZÚROMI ISTVÁN.

Főiskolai tanársegéd: DOMBI MÁRIA, JANCSÁK CSABA. Ügyintézők: KORPA MÓNIKA, ZOLTAI NOÉMI (helyettes) . Neveléstudományi tanszék, Gyógypedagógiai szakcsoport Tudományos tanácsadó: DR. HATOS GYULA PhD. Főiskolai docens: DR. VARGA IMRE PhD. Tudományos főmunkatársak: DR. PAPP GABRIELLA PhD, DR. RADVÁNYI KATALIN PhD, DR. VOLENTICS ANNA, neveléstudomány kandidátusa.

Olasz Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. SzÉNÁSI FERENC főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. HABIL. SZABÓ TIBOR, a filozófiai tudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. MADARÁSZ KLÁRA PhD, NAGYNÉ DR. SULYOK HEDVIG PhD. Lektorok: GIANGIACOMO DELLA CHIESA, DOTT. SIMONE MERIGGI.

Orosz Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. GYÖRKE ZOLTÁN főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. BUDAI JULIA, a neveléstudomány kandidátusa. Főiskolai docens: KELETINÉ DR. BALOG EDIT PhD. Főiskolai adjunktusok: DR. KULACSIK JULIANNA JUHÁSZ JULIANNA, DR. NAGY ANGELIKA ADLER ANGELIKA PhD, DR. SZÓGI ISTVÁNNÉ DR. SZIDOROVA OLGA. Lektor: DR. NAGYEZSDA DMITRIJEVNA MANOVA. Ügyintéző: VIDOVENYECZ ADRIENN.

Pszichológia Tanszék Tanszékvezető: DR. DÉMUTH ÁGNES főiskolai docens, PhD. Főiskolai tanár: DR. BALOGH TIBOR, a filozófiai tudomány doktora. Tudományos főmunkatárs: DR. PETRÓCZI ERZSÉBET PhD. Főiskolai adjunktusok: DÖBÖR ÁGOTA, DR. KÁDÁR GABRIELLA PhD. Főiskolai tanársegéd: KOVÁCS MARIANN.

U 150


Egyetemünk dolgozói

Rajz-Művészettörténet Tanszék Tanszékvezető: ARANYI SÁNDOR főiskolai docens. Főiskolai tanár: PAPP GYÖRGY DLA. Főiskolai docensek: LÁZÁR PÁL, SINKÓ JÁNOS. Tudományos főmunkatársak: DR. GERLE MARGIT DLA, NAGY GÁBOR DLA. Főiskolai adjunktusok: KOVÁCS KEVE JÁNOS, SZEKERES FERENC. Főiskolai tanársegédek: IFJ. HOLLER LÁSZLÓ, MOLNÁR SÁNDOR, NÁTYI RÓBERT. Ügyintéző: PUSKÁS JÁNOS.

Román Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. HOCZOPÁN ANNA főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. PETRUSÁN GYÖRGY, az irodalomtudomány kandidátusa. Főiskolai adjunktus: DR. MIHAELA GENI BUCIN PhD. Lektorok: EMA ILEANA ADAM, DR. STEFAN GENCARAU PhD.

Számítástechnika Tanszék Tanszékvezető: DR. GALAMBOS GÁBOR egyetemi tanár, a matematikai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: DR. CSALLNER ANDRÁS ERIK PhD. Főiskolai docensek: DR. BÉKÉSI JÓZSEF PhD, DR. HERENDI ISTVÁN, DR. KRÉSZ MIKLÓS PhD, DR. MÁGORINÉ DR. HUHN AGNES. Főiskolai tanársegédek: BALOGH JÁNOS, CSÚRI PÉTER, TÓTH ATTILA. Rendszeradminisztrátorok: ANNUS GÁBOR, KÁDÁR ANDRÁS, TÖRÖK JÓZSEF.

Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék Tanszékvezető: DR. MARUZSNÉ DR. SEBÓ KATALIN főiskolai tanár, PhD. Főiskolai docens: DR. TUSKA TÜNDE PhD. Lektor: DR. JURAJ BRISKÁR PhD.

Tanítóképző Intézet Intézetigazgató: DR. JANOWSZKY SÁNDOR főiskolai docens. Főiskolai tanár: ALBERTNÉ DR. HERBSZT MÁRIA PhD, DR. VARGA ISTVÁN, a neveléstudomány kandidátusa.

151


II

Egyetemünk dolgozói

Főiskolai docensek: DR. RINGLERNÉ DR. SZENTPÉTERI MÁRIA, SZTANÁNÉ DR. BABICS EDIT. Főiskolai adjunktusok: DR. BALÁZS JÓZSEF, DR. SÁNTA GÁBOR PhD. Főiskolai tanársegédek: DR. CZÉDLINÉ BÁRKÁNYI EVA, DR. PILLERNÉ SONKODI RITA. Mestertanár: Dr. GALGÓCZI LÁSZLÓNÉ GÁTI MATILD. Gyakorlatvezető tanár: SZERI ISTVÁNNÉ. Előadó: BERCZIK ANDREA.

Technika Tanszék Tanszékvezető: DR. KESZTYŰSNÉ DR. DOBOS KATALIN főiskolai docens. Főiskolai tanár: DR. BENKő ZSOLT PhD. Főiskolai docensek: DR. HEGEDŰS ANTAL PhD, DR. PITRIK JÓZSEF PhD, SÁNDORNÉ DR. TÓTH ZSUZSANNA. Tanszéki mérnök: MARUZS PÁL. Technikus, tanácsos: MÉZES MIHÁLY. Ügyintéző: BERKINÉ BERNÁT ÉVA.

Testnevelési és Sporttudományi Intézet Tanszékvezető: DR. GYETVAI GYÖRGY főiskolai tanár. Egyetemi tanár: DR. LÁSZLÓ FERENC, az orvostudomány doktora. Főiskolai docensek: Kiss GÁBOR, PUNGOR MIKLÓS, DR. SZATMÁRI ZOLTÁN PhD. Főiskolai adjunktusok: BATIZNÉ DR. MIKULÁN RITA, BÁN SÁNDOR, DR. BÉRES SÁNDOR PhD, BÉRESNÉ HOCZA AGNES, FRITZ PÉTER, HEGEDŰS IMRÉNÉ CSŐKE ÉVA, HÉZSŐNÉ BORÖCZ ANDREA, KATONA ZSOLT ZOLTÁN, KECSKEMÉTINÉ PETRI ADRIENN, SCHAUB GÁBORNÉ BORKOVITS MARGIT. Főiskolai tanársegédek: DR. DORKA PÉTER, RÁCI ILDIKÓ. Mestertanárok: CZIBERÉNÉ NOHEL GIZELLA, DOMOKOS MIHÁLY. Tudományos segédmunkatárs: Dr. MOLNÁR ANDOR PhD.

Történettudományi Tanszék Tanszékvezető: DR. SZEGFŰ LÁSZLÓ főiskolai tanár, a történettudomány kandidátusa, PhD. Egyetemi tanár: DR. RÁCz LAJOS, a történettudomány doktora. Főiskolai tanárok: DR. HABIL. DÉKÁNYNÉ DR. SZÉNÁSI ÉVA, a politikatudomány

[~

152


Egyetemünk dolgozói

A

kandidátusa, DR. TÓTHNÉ DR. HORVÁTH AGNES PhD, DR. HABIL. ZAKAR PÉTER PhD. Főiskolai docens: DR. KRUPPA TAMÁS PhD. Főiskolai adjunktusok: BALOG ERIKA, NYULASSY AGNES, DR. ZALAI ANITA PhD. Főiskolai tanársegédek: DöBÖR ANDRÁS, KISS GÁBOR FERENC. Ügyintéző: KOPASZNÉ SZINCSOK EVA ILDIKÓ.

Dékáni Hivatal Hivatalvezető, főtanácsos: SZOLGÁNÉ DR. RÓZSA ZSUZSANNA PhD. ETR felelős: ROCSKÁRNÉ HÓDI MARGIT. Könyvtári szakreferens: DR. KATONA IMRÉNÉ HAÁZ NICOLETTE. Minőségügyi referens: PAPP ILONA. Kommunikációs munkatárs: FORRÓ LAJOS. Titkárnő: MOLNÁR PÁLNÉ NAGY MÁRIA. Gazdasági Iroda osztályvezető, tanácsos: ANGYALNÉ MAYER AGNES. Gazdasági Iroda főelőadó: BALOGH ILDIKÓ. Gondnoki irodavezető: TőKE JENŐ. Gondnokságvezető, tanácsos: DR. SZEGFŰ LÁSZLÓNÉ SZŐKE KATALIN. Külügyi főelőadó: DR. GYÓRKE ZOLTÁNNÉ MOLNÁR KATALIN. Tanulmányi Osztály vezetője: MIHÁLY ILLÉSNÉ KISS MÁRIA főmunkatárs. Tanulmányi főelőadók: FARAGÓ ZITA, FARKASNÉ ANGYAL TÍMEA, KOVÁCS JÓZSEFNÉ MÁTÓ ANNA, PUSKÁS FERENCNÉ ISTÓCZI JULIANNA, TANÁCS MÁRIA, TÓT TIBORNÉ SZUNYOGH MARGIT. Kulturális és Rendezvényiroda irodavezető: CSEH ATTILA. HOK Irodavezető: NAGY FERENC. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó Menedzserigazgató: DR. PITRIK JÓZSEF főiskolai docens, PhD. Főelőadó, tanácsos: HORVÁTHNÉ SZÉLPÁL MÁRIA. Kiadói referens: TISZAI KÁROLY. Módszertani Közlemények Kiadóhivatala Ügyintéző: TISZAINÉ ZSIGMOND EDIT.

Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Intézet Intézetigazgató: DR. BONIFERT DOMONKOSNÉ DR. BOTTYÁN KATALIN főiskolai docens. Osztályvezető: LENGYEL SÁNDORNÉ HORESNYI ERZSÉBET.

153


Egyetemünk dolgozói Oktatásszervezők: KASZA JUDIT, NÉMETH TÜNDE. Számítástechnikai szakértő: Kiss ÁRPÁD. Szakszervezet Titkár: DR. GYŐRFY GYORGYNÉ DR. KINCSEK IRÉN. Előadó: DR. GALGÓCZI ANNA. Teleki Blanka Kollégium Igazgató: BORSI ISTVÁNNÉ SZAKADÁTI ELLA. Kollégiumi tanárok: FARKAS MIHÁLYNÉ MESTER KATALIN, TÓTHNÉ MÁRKUS KATALIN.

MÉRNÖKI KAR Dékán: DR. VÉNA ANTAL docens. Dékánhelyettesek: BAJUSZNÉ DR. KABÓK KATALIN főiskolai docens, DR. HODÚR CECÍLIA főiskolai tanár.

Élelmiszermérnöki Intézet Intézetvezető: DR. HABIL. VÉNA ANTAL egyetemi docens, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa. Intézetvezető-helyettes: DR. GYIMES ERNŐ főiskolai docens, PhD. Professor emeritus: DR. GÁBOR MILKÓSNÉ DR. SZIGYÁRTÓ ERZSÉBET egyetemi tanár, a kémiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: DR. FENYVESSY JóZSEF, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, DR. KOVÁCS ERZSÉBET TERÉZIA, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. TANÁCS LAJOS, a biológiai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanárok: DR. HORVÁTHNÉ DR. ALMÁSSY KATALIN, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. HABIL. Soós JÓZSEF PhD. Főiskolai docensek: BARÁNÉ DR. HERCZEG OTTÍLIA PhD, DR. CSANÁDI JÓZSEF PhD, DR. ESZES FERENC, DR. FEHÉR LÁSZLÓ, JANKÓNÉ DR. FORGÁCS JUDIT, DR. KRISCH JUDIT PhD, DR. MARKOVICS ERZSÉBET PhD. Főiskolai adjunktus: BAJÚSZ ILDIKÓ, DR. GERő LÁSZLÓ, SZABÓ PÁL BALÁZS. Tanszéki mérnökök: BAKOS TIBORNÉ GALAMBOS MÓNIKA, BODÓ LÁSZLÓNÉ LENGYEL GYÖRGYI, BUCSI IMRÉNÉ SZENDY JUDIT, CSENTES JÓZSEFNÉ CSÚRI MÁRIA, GAJDÁN KRISZTINA, DR. PINTÉR GÁBORNÉ ÁGOSTON ANNA, SZŰCS TIBOR, TOROKNÉ JENEI JULIANNA. Szakmai szolgáltató: VAZORKA CSILLA.

Ll 154


Egyetemünk dolgozói j

Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézet Intézetvezető: DR. SZABÓ GÁBOR egyetemi tanár, a műszaki tudomány kandidátusa. Intézetvezető-helyettes: DR. HABIL. HODÚR CECÍLIA főiskolai tanár, PhD. Főiskolai tanár: DR. RAJKÓ RÓBERT PhD. Egyetemi docens: DR. HATVANINÉ DR. HUHN EDIT, a matematikai tudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: BAJÚSZNÉ DR. KABÓK KATALIN, DR. CSATÓ SÁNDOR, DR. HALÁSZNÉ DR. FEKETE MÁRIA, DR. LÁSZLÓ ZSUZSANNA PhD, DR. TÓTH ISTVÁN TIBOR, a műszaki tudományok kandidátusa, DR. VARGA LÁSZLÓ. Főiskolai adjunktusok: BENE LÁSZLÓ, FORGÁCS ENDRE, GYEVIKI JÁNOS, HOVORKÁNÉ HORVÁTH ZSUZSANNA, PÉTER SZABÓ ISTVÁN, SIMON ERIKA, SZILÁGYI JÁNOS. Főiskolai tanársegédek: SÁROSI JÓZSEF, TÓTH LAJOS. Tanszéki mérnökök: BESZÉDES SÁNDOR, KISSNÉ KUTI ÉVA. Műszaki tanár: ZÁHONYI ISTVÁNNÉ RACS PIROSKA. Tudományos tanásadó: DR. ENDRŐDY TAMÁS PhD. Tudományos segédmunkatárs: KOVÁCS RÓBERTNÉ VESZELOVSZKI PETRA. Ügyviteli alkalmazott: GARAI ARANKA.

Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet Megbízott intézetvezető: DR. CZAGÁNY LÁSZLÓ docens, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Professor emeritus: DR. BALOGH SÁNDOR, az agrárökonómiai tudomány kandidátusa. Főiskolai tanár: NAGY ELEMÉRNÉ DR.HABIL. SCHÁB MARGIT a neveléstudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. GáSI JÁNOS, DR. GULYÁS LÁSZLÓ PhD, DR. KIS MÁRIA, DR. MAROSI TIBOR PhD, DR. SZABÓNÉ DR. TÜRKOSSY ANIKÓ. Főiskolai adjunktusok: FABULYA ZOLTÁN, HAMPEL GYÖRGY, KECZER GABRIELLA, PANYOR ÁGOTA, SIMON GÁBOR, DR. VINCZE LENDVAI EDINA PhD. Főiskolai tanársegéd: ERDÉLYI EVELYN. Tanszéki mérnökök: BALÓ TÜ NDE, JOÓNÉ MUHI PIROSKA, KISS MAGDOLNA.

Dékáni Hivatal Hivatalvezető: SZILNÉ DR. BOTTYÁN TÜNDE. Ny. hivatalvezető: DR. TÖRÖK JÁNOS.

155


Egyetemünk dolgozói Főtanácsos: DR. FARAGÓ JÓZSEF. Kari rendszergazda: HEVES CSILLA. Műszaki ügyintéző: BALOGH SZABOLCS. Ügyviteli alkalmazott: SZILÁGYI MÓNIKA.

Gazdálkodási Osztály Osztályvezető: GÁLNÉ SZABADOS IBOLYA.

Tanulmányi Osztály Főtanácsos: DR. CSÉFALVAY IGNÁC C. főiskolai docens. Igazgatási ügyintézők: DANINÉ HORVÁTH ANNAMÁRIA, DR. BOROS ZSUZSANNA, DR. MORÓCZA MÁRIA, DR. SÁROSINÉ DR. POLÁK ARANKA, ZELENKA EDIT. Műszaki ügyintéző: DENCSIK GÁBOR.

MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR Megbízott dékán: DR. BODNÁR KÁROLY főiskolai tanár. Dékánhelyettesek: DR. BODNÁR KÁROLY főiskolai tanár, CSORBÁNÉ DR. TÓTH MARIANNA főiskolai docens.

Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet Megbízott intézetvezető: DR. MAJZINGER ISTVÁN főiskolai docens, PhD. Főiskolai docens: DR. SZÓRÁDI TIBOR PhD. Főiskolai adjunktusok: DR. KOCSISNÉ GRÁFF MYRTILL, DR. PINNYEY SZILÁRD, VIDÁCS LAJOS. Főiskolai tanársegédek: BARTA TAMÁS, BENK ÁKOS, MIKONÉ JÓNÁS EDIT. Tudományos segédmunkatárs: FARKAS SÁNDOR. Szakoktató: CSERJÉSI LAJOSNÉ DANICSKA MÁRIA.

Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet Megbízott intézetvezető: DR. MONOSTORI TAMÁS főiskolai docens, PhD. Főiskolai tanár: DR. HABIL. MOLNÁR IMRE, a mezőgazdaságtudomány kandidátusa. Főiskolai tanársegéd: KRISTÓ ISTVÁN. Intézeti mérnökök: ÉDES KATALIN, ROZIK ÉVA. Szakoktató: SIPOS JózSEF.

156


Egyetemünk dolgozói

Takarmányozástani és Műszaki Intézet

Intézetvezető: SZŰCSNÉ DR. PÉTER JUDIT egyetemi tanár, a mezőgazdaságtudomány kandidátusa. Főiskolai docensek: DR. AVASI ZOLTÁN, DR. FODOR DEZSŐ PhD, DR. MÉSZÁROS ATTILA PhD. Főiskolai adjunktus: SALLAI LÁSZLÓ. Főiskolai tanársegéd: DR. BODNÁRNÉ SKOBRÁK ERIKA. Intézeti mérnök: MOLNÁR TAMÁS.

Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Intézetvezető: DR. BODNÁR KÁROLY főiskolai tanár, PhD. Főiskolai docensek: DR. GÁL JÓZSEF PhD, HÓDINÉ SZÉL MARGIT, DR. HORVÁTH JÓZSEF PhD, MAKRA LÁSZLÓNÉ DR. BUGYI ILONA. Főiskolai adjunktus: BADACSONYI ANNA. Főiskolai tanársegéd: KIS KRISZTIÁN. Tudományos segédmunkatárs: ZSÓTÉR BRIGITTA.

Általános Ismeretek Intézet Intézetvezető: CSORBÁNÉ DR. TÓTH MARIANNA főiskolai docens. Nyelvtanárok: DEUTSCH MÁRTA, JANKÓNÉ MÁRI EDIT. Testnevelő tanár: NEMÉNYI BÉLA.

Kari Hivatalok és Szervezeti Egységek Kancellár: DR. BENKŐ KISS ÁRPÁD, a mezőgazdaság tudomány kandidátusa PhD. Dékáni Hivatal vezetője: DR. FENESI JUDIT. Nemzetközi előadó: GALYAS DAGMAR JUTTA. Gazdasági vezető: FAZEKAS JÁNOSNÉ SAJTOS IDA KLÁRA. Intézményfejlesztési iroda vezetője: PALOTÁS JÁNOS. Tanulmányi osztály vezetője: FODOR FERENCNÉ FELDHAUSZ GABRIELLA. Továbbképzési osztály vezetője: BARNA PÉTER. Könyvtárvezető: PALOTÁSNÉ PÁNTI RÓZA. Kollégiumvezető: NEMÉNYI BÉLA.

lT5'711


Egyetemünk dolgozói TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. CsIRIK JÁNos egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. HERNÁDI KLÁRA egyetemi tanár, DR. Mucsi LÁSZLÓ docens.

Biolmgaos Tanszélkcsopo t Tanszékcsoport-vezető: DR. KOVÁCS KORNÉL egyetemi tanár.

Állattani és Sejtbiológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. GULYA KÁROLY egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docens: DR. HABIL. FEKETE ÉVA, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BAGYÁNSZKY MÁRIA PhD, DR. BAKOTA LÍDIA PhD. Tanársegédek: DR. KÖRTVÉLY ELŐD PhD, DR. SZIGETI CSABA. Tudományos segédmunkatárs: DR. VÁRSZEGI SZILVIA.

Biokémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. BOROS IMRE egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. NEMCSÓK JÁNOS, a biológiai tudomány doktora. Docensek: DR. KISS JÁNOSNÉ DR. DEÉR ARANKA PhD, DR. LEHOCZKI ENDRÉNÉ DR. HABIL. SIMON MÁRIA, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ DR. VARGA ILONA, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. HERMESZ EDIT PhD. Tanársegéd: CSONTNÉ DR. KIRICSI MÓNIKA PhD. Tudományos munkatárs: DR. KOTORMÁN MÁRTA PhD. Tudományos segédmunkatárs: DR. NAGY ENIKŐ ÉVA.

Biotechnológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. KOVÁCS KORNÉL egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docens: DR. RÁKHELY GÁBOR PhD. Adjunktus: DR. RÁKHELYNÉ DR. PEREI KATALIN PhD. Tanársegéd: DR. KLEM JÓZSEF. Tudományos segédmunkatársak: BAGI ZOLTÁN, BÁLINT BALÁZS, PALÁGYIMÉSZÁROS LÍVIA.

1 58


Egyetemünk dolgozói

Embertani Tanszék Megbízott tanszékvezető: DR. KOVÁCS KORNÉL egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora Docens: DR. BOROS JÓZSEFNÉ DR. MARCSIK ANTÓNIA, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. JUST ZSUZSANNA, DR. MOLNÁR ERIKA PhD.

Genetikai és Molekuláris Biológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. MARÓY PÉTER, egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Docensek: DR. MINK MÁTYÁS, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. TÖRÖK TIBOR, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. HABIL. GAUSZ JÁNOS, a biológiai tudomány doktora.

Mikrobiológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. VÁGVÖLGYI CSABA docens, PhD. Docensek: DR. AVASINÉ DR. KUCSERA JUDIT PhD, DR. MANCZINGER LÁSZLÓ PhD.

Adjunktus: KOZMA -BOGNÁRNÉ DR. HAMARI ZSUZSANNA PhD. Tanársegéd: DR. KREDICS LÁSZLÓ PhD. Posztdoktori ösztöndíjas: DR. PAPP TAMÁS adjunktus, PhD. Tudományos főmunkatársak: DR. ANTAL ZSUZSANNA PhD, DR. PFEIFFER ILONA PhD, DR. VARGA JÁNOS PhD. Tudományos segédmunkatárs: GALGÓCZI LÁSZLÓ. MTA—SZTE Mikrobiológiai Kutatócsoport Vezető: DR. NAGY ERZSÉBET egyetemi tanár, az orvostudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. ANTAL ZSUZSANNA PhD. Tudományos munkatárs: DR. KREDICS LÁSZLÓ PhD. Tudományos segédmunkatárs: NYILASI ILDIKÓ.

Növényélettani Tanszék Tanszékvezető: DR. ERDEI LÁSZLÓ egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. ZSOLDOS FERENC, a biológiai tudomány doktora. Docensek: DR. GORGÉNYI MIKLÓSNÉ DR. TARI IRMA, a biológiai tudomány kan-

T5VII


II

Egyetemünk dolgozói

didátusa, DR. PÉCSVÁRADI FERENC ATTILA PhD, DR. SZABÓ MARGIT, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. HORVÁTH FERENC PhD, DR. MAINÉ DR. CSISZÁR JOLÁN PhD. Tudományos segédmunkatárs: WODOLA BARNABÁS.

Növénytani Tanszék Tanszékvezető: DR. KOCSIS VILMOSNÉ DR. MIHALIK ERZSÉBET docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. LEHOCZKI ENDRE, a biológiai tudomány doktora. Docensek: DR. BAGI ISTVÁN, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. LASKAY GÁBOR, a biológiai tudomány kandidátusa. Tanársegédek: MEDVEGY ANNA, SZŐLLŐSI RÉKA. Tudományos segédmunkatárs: SZEPESI ÁGNES.

Füvészkert Kertvezető: DR. PULICS JULIANNA DR. SZÉLL JULIANNA. Tudományos munkatárs: DR. SZÖLLŐSI ISTVÁN. Tudományos segédmunkatárs: RADVÁNSZKY ANTAL.

Ökológiai Tanszék Tanszékvezető: DR. KöRMÖCZI LÁSZLÓ docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. GALLÉ LÁSZLÓ, a biológiai tudomány doktora. Docensek: BOZSÓNÉ DR. MARGÓCZI KATALIN PhD, DR. GYŐRFFY GYÖRGY, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. PÉNZES ZSOLT PhD. Adjunktus: DR. MOLNÁR NÓRA PhD. Tanársegéd: GALLÉ RÓBERT. Tudományos segédmunkatárs: ZALATNAI MÁRTA. MTA-SZTE Tisza kutató Kutatócsoport Vezető: DR. GALLÉ LÁSZLÓ egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tudományos segédmunkatársak: FÜLÖP DÁVID, MAKRA ORSOLYA.

Összehasonlító Élettani Tanszék Tanszékvezető: DR. TOLDI JÓZSEF egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora.

160


Egyetemünk dolgozói Egyetemi tanár: DR. SZENTE MAGDOLNA, a biológiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. FEHÉR OTTÓ, a biológiai tudomány doktora. Docensek: DR. FARKAS TAMÁS PhD, DR. TAMÁS GÁBOR a biológiai tudomány doktora, DR. VARGA CSABA PhD. Adjunktus: DR. Kis ZSOLT PhD. Tudományos tanácsadó: DR. LÁSZLÓ FERENC, az orvostudomány doktora, PhD. Tudományos segédmunkatárs: DR. VARGA CSABA PhD. Biológia Szakmódszertan

Adjunktus: DR. NAGY LÁSZLÓNÉ DR. ANTAL ERZSÉBET PhD. Tanársegéd: DR. HEGYI ANDREA PhD.

Fizikus Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: DR. SZATMÁRI SÁNDOR egyetemi tanár.

Elméleti Fizikai Tanszék Tanszékvezető: DR. HABIL. GYÉMÁNT IvÁN docens, a fizikai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanárok: DR. FEHÉR LÁSZLÓ, a fizikai tudomány doktora, DR. IGLÓI FERENC, a fizikai tudomány doktora. Docensek: DR. BENEDICT MIHÁLY, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. HABIL. PAPP GYÖRGY, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. VARGA ZSUZSANNA PhD. Adjunktus: DR. FÖLDI PÉTER PhD.

Kísérleti Fizikai Tanszék Tanszékvezető: DR. SZATMÁRI SÁNDOR egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. HEVESI IMRE, a fizikai tudomány doktora. Docensek: DR. GINGL ZOLTÁN PhD, DR. LACZKÓ GÁBOR, fizikai tudomány doktora, DR. PAPP GYÖRGYNÉ DR. PAPP KATALIN, a neveléstudomány kandidátusa, DR. SZATMÁRY KÁROLY, a fizikai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. GERGELY ÁRPÁD LÁSZLÓ, fizikai tudomány kandidátusa. Tudományos segédmunkatárs: DR. SZABÓ GYULA PhD.

161


n Egyetemünk dolgozói Optikai És Kvantumelektronikai Tanszék Tanszékvezető: DR. BOR ZSOLT egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanárok: DR. RÁCI BÉLA, a fizikai tudomány doktora, DR. SZABÓ GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Professor emeritus: DR. KETSKEMÉTY ISTVÁN, a fizikai tudomány doktora. Docensek: DR. HORVÁTH ZOLTÁN, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. OSVAY KÁROLY, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. VINKÓ JÓZSEF, a fizikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. CZIRJÁKNÉ DR. CSETE MÁRIA PhD, DR. ERDÉLYI MIKLÓS PhD, DR. GERETOVSZKY ZSOLT PhD, DR. HILBERT MARGIT PhD, DR. KOVÁCS ATTILA PhD. Tudományos munkatársak: DR. GERETOVSZKYNÉ DR. VARJÚ KATALIN PhD, DR. KOKAVECZ JÁNOS PhD, DR. SMAUSZ KOLUMBÁN TOMI PhD. Tudományos segédmunkatársak: CSÁK BALÁZS, HEGEDIS VERES ANIKÓ. MTA-SZTE Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoport

Kutatócsoport-vezető: DR. BOR ZSOLT egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos tanácsadó: DR. KETSKEMÉTY ISTVÁN professor emeritus, a fizikai tudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. BOZÓKI ZOLTÁN PhD, DR. HESZLER PÉTER, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. HOPP BÉLA, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. SZÖRÉNYI TAMÁS, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. TóTH ZSOLT PhD. Tudományos munkatársak: DR. KURDI GÁBOR PhD, DR. MOHÁCSI ÁRPÁD PhD, DR. SMAUSZ KOLUMBÁN TOMI PhD. Tudományos segédmunkatárs: DR. MECHLER ÁDÁM PhD.

Orvosi Fizika és Biofizikai Tanszék Tanszékvezető: DR. RINGLER ANDRÁS docens, a fizikai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. MARÓTI PÉTER, a biológiai tudomány doktora.

Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: DR. RAKONCZAI JÁNOS docens.

U 162


Egyetemünk dolgozói

A

Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék Tanszékvezető: DR. HETÉNYI MAGDOLNA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Docens: DR. M. TóTH TIVADAR, a földtudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. VARSÁNYI ZOLTÁNNÉ DR. TÓTH IRÉN, a földrajztudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. PÁL MOLNÁR ELEMÉR PhD, DR. PÁPAY LÁSZLÓ PhD. Tudományos segédmunkatárs: NYILAS TÜNDE.

Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék Megbízott tanszékvezető: DR. RAKONCZAI JÁNOS docens, a földrajztudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. KEVEI FERENCNÉ DR. BÁRÁNY ILONA, a földrajztudomány doktora. Docensek: DR. MAKRA LÁSZLÓ PhD, DR. UNGER JÁNOS PhD. Adjunktus: DR. SUMEGHY ZOLTÁN PhD. Tanársegédek: DEÁK JÓZSEF ARON, GULYÁS AGNES.

Földtani és Őslénytani Tanszék Tanszékvezető: DR. SüMEGI PÁL docens, a földtudomány kandidátusa. Docens: DR. GEIGER JÁNOS PhD. Adjunktus: DR. HUM LÁSZLÓ PhD.

Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék Tanszékvezető: DR. MÉSZÁROS REZSŐ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanár: DR. BECSEI JÓZSEF, a földrajztudomány doktora. Docensek: DR. ABONYI GYULÁNÉ DR. PALOTÁS JOLÁN, a földrajztudomány kandidátusa, DR. GARAMHEGYI ABEL PhD. Címzetes docens: DR. CSATÁRI BÁLINT, a földrajztudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BAJMÓCZY PÉTER PhD, DR. KOVÁCS CSABA PhD, DR. PÁL VIKTOR PhD, DR. SZÓNOKY MIKLÓSNÉ DR. ANCSIN GABRIELLA PhD. Tanársegédek: BOROS LAJOS, JURAY TÜNDE.

-

-311


II

Egyetemünk dolgozói

Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék Tanszékvezető: DR. MEZŐSI GÁBOR egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Docensek: DR. KISS TÍMEA PhD, DR. M. TÓTHNÉ DR. FARSANG ANDREA PhD, DR. MUCSI LÁSZLÓ PhD, DR. RAKONCZAI JÁNOS, a földrajztudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BARTA KÁROLY PhD, DR. KOVÁCS FERENC PhD. Tanársegédek: KIss ANDREA, SZATMÁRI JÓZSEF.

Informatikai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: DR. FÜLÖP ZOLTÁN egyetemi tanár. Tudományos főmunkatárs: DR. KOCSOR ANDRÁS PhD. Tudományos segédmunkatársak: ALMÁSI ATTILA, CSENDES DóRA tudományos munkatárs, HATVANI CSABA, FELVÉGI ZSUZSANNA, SZAUTER DÓRA, VINCZE VERONIKA.

Alkalmazott Informatikai Tanszék Tanszékvezető: DR. CSENDES TIBOR docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BARTALOS ISTVÁN, DR. KOVÁCS ZOLTÁN PhD, DR. PLUHÁR ANDRÁS PhD, DR. SZABÓ PÉTER GÁBOR PhD, DR. VIRÁGH JÁNOS. Tanársegédek: BÁNHELYI BALÁZS, BLÁZSIK ZOLTÁN, .

Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék Tanszékvezető: DR. MÁTÉ EöRS docens, a műszaki tudomány kandidátusa Docensek: DR. KATONA ENDRE PhD, DR. KATÓ ZOLTÁN PhD, DR. PALÁGYI KÁLMÁN PhD. Adjunktusok: DR. NAGY ANTAL, DR. NYÚL LÁSZLÓ PhD. Tanársegédek: BALÁZS PÉTER, ERDŐHELYI BALÁZS, TANÁCS ATTILA.

Számítástudomány Alapjai Tanszék Tanszékvezető: DR. ESIK ZOLTÁN egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. FÜLÖP ZOLTÁN, a matematikai tudomány doktora.

U 164


Egyetemünk dolgozói A Docens: DR. VÁGVOLGYI SÁNDOR PhD. Adjunktus: DR. GOMBÁS ÉVA. Tanársegéd: NÉMETH L. ZOLTÁN. Tudományos segédmunkatárs: GAZDAG ZSOLT.

Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék Tanszékvezető: DR. CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. GÉCSEG FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Főiskolai tanárok: DR. MATIJEVICS ISTVÁN PhD, DR. MESTER GYULA PhD. Docens: DR. DOMBI JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. FÜVESI ISTVÁN, DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH TAMÁS PhD, DR. IMREH CSANÁD PhD. MTA—SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport Vezető: DR. CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. JELASITY MÁRK PhD, DR. KOCSOR ANDRÁS PhD, DR. TURÁN GYÖRGY PhD. Tudományos munkatárs: DR. TÓTH LÁSZLÓ PhD. Tudományos segédmunkatársak: FELFÖLDI LÁSZLÓ, KOVÁCS KORNÉL, PACZOLAY DÉNES, SZÖRÉNYI BALÁZS, TÓTH BOGLÁRKA, VINKÓ TAMÁS. Tudományos ügyintézők: FELFÖLDI TÜNDE, GYŐRI-FARKAS ANITA. Kutató: GOSZTOLYA GÁBOR.

Szoftverfejlesztési Tanszék Tanszékvezető: DR. GYIMÓTHY TIBOR docens, PhD. Adjunktusok: DR. ALEXIN ZOLTÁN PhD, DR. BESZÉDES ÁRPÁD PhD, DR. BOHUS MIHÁLY, DR. DÉVÉNYI KÁROLY, DR. FERENC RUDOLF PhD, DR. HOLLÓ CSABA PhD, DR. SCHRETTNER LAJOS PhD. Tanársegédek: BILICKI VILMOS, GERGELY TAMÁS, HAVASI FERENC, KISS ÁKOS.

Kémiai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: DR. ERDŐHELYI ANDRÁS egyetemi tanár.

165


II

Egyetemünk dolgozói

Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. KIRICSC IMRE egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. HANNUS IsTvÁN, a kémiai tudomány doktora, DR. HERNÁDI KLÁRA ÉVA, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. FEJES PÁL, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. HALÁSZ JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. KÓNYA ZOLTÁN PhD, DR. TASI GYULA, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. KUKOVECZ ÁKOS PhD.

Fizikai Kémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. VISY CSABA egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. NAGYPÁL IsTvÁN, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. BERKEST OTTÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. GöRGÉNYI MIKLÓS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. HORVÁTH DEZSŐ PhD, DR. KöRTVÉLYESI TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. PEINTLER GÁBOR PhD, PLÁNKÁNÉ DR. SZABÓ TERÉZIA, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. Szűcs ÁRPÁD, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. TÓTH ÁGOTA PhD. Adjunktusok: DR. HORVÁTH ATTILA PhD, KÓSZÓ KATALIN, DR. KUTSÁN GYÖRGY. Tanársegédek: DR. HOFFMANN EUFROZINA PhD, NÉMETH VERONIKA, DR. PEINTLER-KRIVÁN EMESE PhD.

Kolloidkémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanár: CSÁKINÉ DR. TOMBÁCZ ETELKA, a kémiai tudomány doktora. Docens: DR. KIRÁLY ZOLTÁN, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktus: BAKÓNÉ DR. SZEKERES MÁRTA PhD. Posztdoktori ösztöndíjas: NYERGESNÉ DR. ILLÉS ERZSÉBET, tudományos munkatárs. MTA—SZTE Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoport Vezető: DR. DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Tudományos munkatárs: KőRÖSINÉ PAPP SZILVIA. Tudományos segédmunkatársak: KUN RÓBERT, MOLNÁR NIKOLETTA.

u 166


Egyetemünk dolgozói I

Szerves Kémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. TóTH GÁBOR egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. MOLNÁR ÁRPÁD, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. BARTÓK MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: DR. BucsI IMRE PhD, KIRÁLY ZOLTÁNNÉ DR. MASTALÍR AGNES, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. KISS JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. PÁLINKÓ ISTVÁN, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. WöLFLING JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. ZSIGMOND AGNES, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. FORGÓ PÉTER PhD, DR. NAGYNÉ DR. FRANK EVA PhD. Tudományos tanácsadó: DR. SCHNEIDER GYULA egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora, kutatóprofesszor. Tudományos főmunkatársak: DR. SÁRKÁNY JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa, PhD. Posztdoktori ösztöndíjas: DR. MERNYÁK ERZSÉBET PhD. MTA—SZTE Organikus Katalízis Kutatócsoport

Vezető: DR. NOTHEISZ FERENC egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tudományos tanácsadó: DR. BARTÓK MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs: DR. SzőLLŐSI GYÖRGY. Tudományos munkatárs: DR. BALÁZSIK KATALIN. Tudományos segédmunkatárs: SzöRI KORNÉL.

Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. Kiss TAMÁS egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. NAGY LÁszLÓ, a kémiai tudomány doktora, DR. PÉTER ANTAL, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. DOMBI ANDRÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. GAJDA TAMÁS, a kémiai tudomány doktora, DR. GALBÁCS GÁBOR, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. GALBÁCS ZOLTÁN PhD, DR. HORVÁTH ISTVÁN PhD, DR. LABÁDI IMRE, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SIPOS PÁL MIKLÓS, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. GAJDÁNÉ DR. SCHRÁNTZ KRISZTINA PhD, DR. GYURCSIK BÉLA PhD, DR. ILISZ ISTVÁN PhD, DR. JANCSÓ ATTILA PhD. Tanársegédek: ALAPI TÜNDE, DR. BUDAVÁRI VIKTÓRIA PhD.

1 67


Egyetemünk dolgozói Tudományos segédmunkatársak: DR. BARÁTNÉ DR. JANKOVICS HAJNALKA PhD, DORNYEI AGNES, HOLLENDER DOMINIK, JAKAB IDA NOÉMI, DR. SZORCSIK ATTILA PhD. MTA—SZTE Biokoordinációs Kémiai Kutatócsoport Vezető: DR. KISS TAMÁS egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tudományos munkatárs: DR. GAJDÁNÉ DR. SCHRANTZ KRISZTINA PhD. Tudományos segédmunkatársak: DR. BARÁTNÉ DR. JANKOVICS HAJNALKA PhD, JAKAB NOÉMI, DR. JAKUSCH TAMÁS PhD, KÁROLYNÉ DR. LAKATOS ANDREA PhD, DR. SZORCSIK ATTILA PhD. PhD hallgató: HOLLENDER DOMINIK.

Szilárdtest- és Radiokémiai Tanszék Tanszékvezető: DR. ERDŐHELYI ANDRÁS egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. SOLYMOSI FRIGYES, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docens: DR. NOVÁKNÉ DR. HAJDÚ ÉvA MÁRIA PhD. Adjunktus: DR. OSZKÓ ALBERT PhD. Tanársegéd: JAKSÁNÉ DR. KECSKÉS TAMARA PhD. MTA—SZTE Reakciókinetikai Kutatócsoport Vezető: DR. Kiss JÁNOS tudományos tanácsadó, a kémiai tudomány doktora. Professor emeritus: DR. SOLYMOSI FRIGYES, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos tanácsadó: DR. BERKÓ ANDRÁS, a kémiai tudomány doktora. Tudományos főmunkatársak: DR. BÁNSÁGI TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. DEÁK LÁszLÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. RASKó JÁNOS, a kémiai tudomány doktora. Tudományos munkatársak: NÉMETH RóBERT, DR. ÓVÁRI LÁSZLÓ PhD. PhD hallgatók: FARKAS ARNOLD PÉTER, SÜLI ZAKAR TÍMEA. Kutató: Koós ÁKOS.

Matematikai Tanszékcsoport Tanszékcsoport-vezető: DR. KÉRCHY LÁSZLÓ egyetemi tanár. Adjunktusok: DR. BARÁT JÁNOS PhD, DR. BARTHA MÁRIA PhD, DR. MARÓTI MIKLÓS PhD, DR. WALDHAUSER TAMÁS PhD.

Ll 168


Egyetemünk dolgozói A Tanársegéd: KÁTAI-URBÁN KAMILLA. Tudományos segédmunkatársak: DR. FüLÖP VANDA PhD, LÉKA ZOLTÁN, OSZTÉNYINÉ KRAUCZI ÉVA, SZÉKELY LÁSZLÓ. Szakkönyvtár-vezető: VARGA FERENCNÉ FEKETE PIROSKA.

Algebra és Számelmélet Tanszék Tanszékvezető: DR. CZÉDLI GÁBOR egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanárok: DR. BÁLINTNÉ DR. SZENDREI MÁRIA, a matematikai tudomány doktora, DR. SZENDREI ÁGNES, a matematikai tudomány doktora. Professor emeritus: Dr. Csákány Béla, a matematikai tudomány doktora. Docensek: DR. KLUKOVITS LAJOS, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. MEGYESI LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. SZABÓ LÁSZLó, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. ZÁDORI LÁSZLÓ PhD. Adjunktusok: DORMÁN MIKLÓS, DR. KATONÁNÉ DR. HORVÁTH ESZTER PhD. Tanársegéd: HARTMANN MIKLÓS. Tudományos segédmunkatárs: TRITZ ÁRPÁD.

Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék Tanszékvezető: DR. KRISZTIN TIBOR egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. MÓRICZ FERENC, a matematikai tudomány doktora. Docens: DR. STACHó LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. RÖST GERGELY PhD. MTA—SZTE Analízis Kutatócsoport

Vezető: DR. TOTIK VILMOS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos segédmunkatárs: FEKETE ÁRPÁD.

Analízis Tanszék Tanszékvezető: DR. KÉRCHY LÁSZLÓ egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. HATVANI LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Professor emeritus: DR. LEINDLER LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

T6V11


II

Egyetemünk dolgozói

Docensek: DR. MAKAY GÉZA, a matematikai tudomány kandidátusa, PhD, DR. NÉMETH JóZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. NÉMETH ZOLTÁN PhD, DR. SZABÓ TAMÁS PhD, DR. TERJÉKI JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. KOSZTOLÁNYI JÓZSEF, DR. KOVÁCS ZOLTÁN PhD. Tanársegédek: NAGY BÉLA, VAN LEEUWEN-POLNER MÓNIKA, VAJDA RÓBERT.

Geometria Tanszék Tanszékvezető: DR. KURUSA ÁRPÁD docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. FODOR FERENC, a matematikai tudomány kandidátusa, PhD, DR. GÉVAY GÁBOR PhD, DR. KINCSES JÁNOS, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. KISS GYÖRGY PhD, DR. NAGY GÁBOR PhD, DR. ODOR TIBOR, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. KOZMA JÓZSEF.

Halmazelmélet és Matematikai Logikai Tanszék Tanszékvezető: DR. TOTIK VILMOS egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Docensek: DR. HAJNAL PÉTER, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. SZABÓ LÁSZLÓ IMRE PhD. Adjunktus: DR. VARGA ANTAL.

Sztochasztika Tanszék Tanszékvezető: DR. CSÖRGŐ SÁNDOR egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanár: DR. KRÁMLI ANDRÁS, a matematikai tudomány doktora. Docensek: DR. HEGEDŰS JENŐ, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. VI HAROS LÁSZLÓ PhD. Tanársegéd: Szűcs GÁBOR.

Címzetes egyetemi tanár: DR. KROLOPP ENDRE ny. tudományos főmunkatárs.

Címzetes egyetemi docensek: DR. NAGY IMRE elnök-vezérigazgató, DR. VIZLER CSABA tudományos főmunkatárs.

Ll 170


Egyetemünk dolgozói

A

ZENEMŰVÉSZETI KAR Dékán: DR. KEREK FERENC egyetemi tanár.

Zongora Tanszék Tanszékvezető: DR. KEREK FERENC egyetemi tanár, DLA. Főiskolai tanár: DR. CSANÁDI LÁSZLÓ DLA. Főiskolai docensek: Lucz ILONA, ZSIGMOND ZOLTÁN. Főiskolai adjunktus: ZSIGMONDNÉ PAP EVA. Főiskolai tanársegédek: CSÁSZÁR ZSUZSANNA, DREXLER TÓTH ERIKA (gyes), KOMÁROMI JÚLIA (helyettes), PETHő VILLŐ, SZELEZSÁN BEÁTA. Művésztanárok: KERÉNYI MARIANN, SZABÓ ANIKÓ. Óraach*: FELLETÁR MELINDA, FLISZÁR VIVIEN, KLEBNICZKI GYÖRGY, MAJTÉNYI ESZTER, RADVÁNYI MÁRIA, VÁRNAGY LAJOSNÉ SZŐNYE KATALIN, ZENTAI KATALIN. Átoktató: GYÖRGY EVA.

Fafúvós Tanszék Tanszékvezető: MACZÁK JÁNOS főiskolai docens. Főiskolai docensek: LASS ZOLTÁN, VIZSOLYI LÍVIA. MŰvésztanűrok: TÓTH GYÖRGYI, VARGA LAURA. Óraach*: GAYER GYÖRGY, MESZLÉNYI LÁSZLÓ, TÖRÖK JÁNOS.

Rézfúvós Tanszék Tanszékvezető: NAGY ZSOLT főiskolai docens. Főiskolai docensek: BOROS JóZSEF, SIKLÓSI GÁBOR. MŰvésztanárok: GYIVICSÁN GYÖRGY, Soós PÉTER. Óraach*: CSIKOTA JÓZSEF, KECSKÉS GYÖRGY, LAUER ZSOLT. Átoktató: ÜJVÁRI ISTVÁN.

Vonós Tanszék Tanszékvezető: SIN KATALIN főiskolai docens. Főiskolai docensek: MASOPUST PÉTER, NAGY AGNES, SIKLÓSINÉ DOBOS MÁRTA. Főiskolai adjunktusok: BEHÁN PÁL, DR. GÉVAYNÉ JANURIK MÁRTA. MŰVésztanár: VELEZ ALEXANDRA.

171


II

Egyetemünk dolgozói

Magánének Tanszék Tanszékvezető: DR. TEMESI MÁRIA egyetemi tanár, DLA. Főiskolai adjunktus: DUDÁSNÉ SZÉCSI EDIT. Főiskolai tanársegéd: ANDREJCSIK ISTVÁN. Óraadók: BÁRDI SÁNDOR, SÁNDOR JÁNOS.

Zeneelmélet Tanszék Tanszékvezető: GöNCZY LÁSZLÓ főiskolai docens. Egyetemi tanár: HUSZÁR LAJOS. Főiskolai docensek: DELLEY JÓZSEFNÉ HALAMA PIROSKA, LŐRINCZ LÁSZLÓ. Főiskolai adjunktusok: BOZÓKI ANDREA, DR. KENESEINÉ BALLÓ ANDREA, RATKÓ AGNES, SZUDI MÁRIA, ÜJVÁRINÉ ILLÉS MÁRIA. Főiskolai tanársegéd: PAVLOVITS DÁV ID . ÓraadÓ: PARAGI JENŐ.

Kamarazene Tanszék Tanszékvezető: SZECSŐDI FERENC egyetemi tanár. Főiskolai adjunktus: DR. KEREK FERENCNÉ FEKETE EVA. Főiskolai tanársegéd: DR. KERESZTES ESZTER. Óraadók: BELHÁZY GYULA, KOSZTÁNDI SÁNDOR, LUDÁNYI ENDRE, SOMORJAI PÉTER, TAMÁS PÉTER.

Dékáni Hivatal Hivatalvezető: LENGYELNÉ STIEBEL KLÁRA. Tanulmányi főelőadók: MÁRTA ANDREA, NYÁRI ANDRÁSNÉ FORCZEG JUDIT.

AZ EGYETEM KÖZPONTI EGYSÉGEI

Rektori Hivatal Rektori kabinet KabinetvezetŐ: RÉVÉSZNÉ KOCSIS ESZTER. Titkárság: DOBOZINÉ VARGA KLÁRA főtanácsos.

U 172


Egyetemünk dolgozói

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Elnök: DR. PÁL ATTILA egyetemi tanár. Elnök-helyettes: DR. HAJNAL FERENC egyetemi tanár. Irodavezető: DR. KOVÁCS IVÁN. Titkárságvezető: TÓTHNÉ BARÁTH MAGDOLNA.

Dél-alföldi Agrártudományi Centrum Elnök: DR. VÉHA ANTAL docens. Elnök-helyettes: DR. BODNÁR KÁROLY docens. Elnöki hivatal vezetője: SZILNÉ DR. BOTTYÁN TÜNDE. Gazdasági felelős: GÁLNÉ SZABADOS IBOLYA. Titkárnő: MAKRA ANDREA. Innovációs igazgató: DR. GYIMES ERNŐ. Továbbképzési és Szaktanácsadási igazgató: SZEKERES ZSOLT.

Stratégiai rektorhelyettes Stratégiai és Minőségfejlesztési Igazgatóság Igazgató: VILMÁNYI MÁRTON. Projektvezetők: BRAXMAIR ZSÓFIA, TARJÁNYI MARGIT ANITA. Titkárság: ARANY NóRA VASS NÓRA előadó.

Tudományos és Nemzetközi Kapcsolatok rektorhelyettes Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság Igazgató: BALOGNÉ MOLNÁR GABRIELLA. Külügyi főelőadók: KASTÉLYNÉ DÉNES KINGA, PETŐ AGNES, SIKETNÉ TOLNAI ZSUZSA, TANÁCS EDIT, ZILAHI TIBOR. Doktori Intézet Igazgató: DR. KLUKOVITS LAJOS. Titkárság: EGRI KATALIN előadó.

Kutatásfejlesztési és Innovációs rektorhelyettes Kutatásszervezési és Innovációs Igazgatóság Igazgató: DR. DOMBI ANDRÁS. Igazgató helyettes: MAKRAI LÁSZLÓ. Koordinátor: VÁRKONYI ALEXANDRA.

173


II

Egyetemünk dolgozói

Pályázati Iroda Koordinátor: RÉVÉSZNÉ KOCSIS ESZTER. Projekt ügyvivő: BOÁR TAMÁS. Projekt asszisztens: TOMPÁNÉ ZÁKÁNY MÓNIKA.

Oktatási rektorhelyettes Igazgatóság Igazgató: DR. HOMOR GÉZA. Titkárság: BALOG-BÁTHORY ZSUZSANNA főelőadó.

Hallgatói és Közkapcsolati rektorhelyettes Igazgatóság Igazgató: DR. GÖRÖG MÁRTA. Titkárság: NÁDASINÉ LANGÓ GABRIELLA főelőadó.

Egyetemi főtitkár: DR. MERÉNYI MÁRIA DR. FARAGÓ MÁRIA. Titkárság: FARAGI JENŐNÉ előadó. Humánpolitikai Osztály Osztályvezető: GRESÓ ERZSÉBET. Személyügyi referens: Ács-SÁNTA LAJOSNÉ DR. SEBŐK JOLÁN. Főelőadó: FÖLDI ADÉL.

Jogi Osztály Osztályvezető: DR. MERÉNYI MÁRIA DR. FARAGÓ MÁRIA. Jogi főelőadó: DR. GYENES KÁLMÁN.

Marketing és Kommunikációs Igazgatóság Igazgató: RÉVÉSZ BALÁZS. Sajtószóvivő: KECZER GABRIELLA. PR-referensek: GUSZTOSNÉ THÉKES ANDREA, KOCSIS LILLA, KOLOS ZSÓFIA. PR-asszisztens: KÁLMÁNNÉ MIHÁLYI NOÉMI. Kiadói munkatárs: NYÉKI TAMÁS.

Rendszergazda: SOM ZOLTÁN. Belső ellenőrzési Osztály Osztályvezető: SZEKFŰ LÁSZLÓ. Jogi főelőadó és revizor: DR. HANOL MóNIKA. Belső ellenőr: BóDI ANDREA.

174


Egyetemünk dolgozói I Iktató Csoportvezető: LELE BÉLÁNÉ. Főelőadó: TANÁCS ERIKA. Programmenedzser: BATA AGNES. Nyelvtanár: DURST PÉTER. Pénzügyi munkatárs: BOLGÁR ZSOLT. Minőségügyi vezető: DR. FARKAS KATALIN.

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Főigazgató: DR. TRÁSER FERENC. Gazdasági főigazgató-helyettes: KÁRPÁTI TIBORNÉ VÁRKONYI ERZSÉBET. Titkárságvezető: KARA ISTVÁNNÉ KIRÁLY EVA. Tikárnő: DUKAY ERNŐNÉ PETRECZ SÁRA. Műszaki főigazgató-helyettes: DR. Róvó ISTVÁN. Főosztályvezetők: BALLÁNÉ HORVÁTH KATALIN, DR. BERECZKI EVA, FAKAN ZOLTÁN, FEKETE CSABA, IFKOVICS KÁLMÁN, NIMA ROZÁLIA, SZŐLLŐSY ERVIN.

Osztályvezetők:

CZOMBOS ISTVÁN, DONKÓ ATTILA, VISZMEG IVETT, FÖLDESINÉ

ÁBRAHÁM KATALIN, HAJDU ANDRÁSNÉ, JAKCSI ETELKA, KAKUSZI GYÖRGY, MATUSZKA KÁLMÁN, RÉVÉSZ MIHÁLYNÉ LUSZTIG ZSUZSANNA, TÖRKÖLY JÁNOSNÉ OROSZ ERZSÉBET, PÓSA TIBORNÉ BALÁZS ROZÁLIA, RÉGINÉ SZÖGI ERIKA, VARGA GYÖNGYI, ZSÍROSNÉ

Osztályvezető-helyettesek: Kiss SÁNDORNÉ

TÁCSI

ILDIKÓ.

SZILÁGYI EDIT, MATUSKA JÓZSEF,

RADICS JÁNOSNÉ CSISZÁR IRÉN, TISZAI KÁROLYNÉ BAKI MÁRIA.

Csoportvezető: PATAKINÉ SZIVERI ILDIKÓ. Jogtanácsos: DR. Kószó ISTVÁN. Főelőadók: ARDAI IMRE, DUDÁSNÉ NAGY MARIANNA, DUDÁSNÉ VASS ESZTER, FARKAS ISTVÁN, FODORNÉ MAYER KLÁRA, FÜZESI TIBOR, GERÁNÉ CSENKI ORSOLYA MÁRTA, HÓDINÉ RÓZSA ETELKA, DR. JÁNOSI BÁLINT, JUHÁSZNÉ VISKI ERIKA, KELEMEN LAJOSNÉ VARGA MARGIT, LENTULAY PÁLNÉ KAPOSVÁRI MARGIT, SOÓSNÉ POPOV GYÖNGYI, SZABÓ IMRÉNÉ, SZŰCS ISTVÁN, TARI FERENCNÉ. Előadók: ANTAL TÍMEA, BALOG DEZDEMÓNA GRÉTA, BALOGH GYÖNGYI, BÁN ZOLTÁNNÉ PAPP MÁRIA, BEGOVITS LÁSZLÓNÉ, CZOMBOS ISTVÁNNÉ HEGEDŰS ROZÁLIA, DUNAI PÉTER, FARAGÓ ANITA, GÁDZSERNÉ KOTOGÁNY ILONA, GÁSPÁR ISTVÁNNÉ KIRÁLY IBOLYA, GOMBKÖTŐ ANDRONÉ REPA AGNES, HABÓK TAMÁSNÉ NAGY ANNA, HEBŐK KLÁRA, HEFFNER ISTVÁNNÉ FÜLÖP MÁRIA, JUHÁSZ ZOLTÁNNÉ HAVJÁR KRISZ-

175


j

Egyetemünk dolgozói TINA, KAKUCSNÉ SZÉPVÖLGYI GABRIELLA, KEREKES IBOLYA, KOCSIS SZILVESZTERNÉ UHRIN ARANKA, KOPASZ AGNES, KOVÁCS EDINA, MOGYORÓSI LÁSZLÓ, MUDRINÉ ZSÓTÉR ANDREA, NAGY KÁROLYNÉ SULI ZAKAR IBOLYA, NAGYNÉ SZÉL ZSUZSANNA, NAGYNÉ VASUTH ADRIENN, OLTVÁNYI JÓZSEFNÉ BARTA JULIANNA, DR. ORCSIK LÍVIA, PAP KATALIN, PETÁK ILDIKÓ, SIKLÓSI TIBOR, SIMON JÓZSEFNÉ, SIMONNÉ TAKÁCS ILONA, SINKÓ ERIKA, SZABÓNÉ KUBEKHÁZI MARGIT, SZAKÁCS AGNES, SZEKFŰNÉ LŐRINCZ ZSUZSANNA, SZŐNYI JÁNOSNÉ RENGEI ILONA, SZVOBODÁNÉ PIACSEK ILONA, TÓTH DEZSŐNÉ SINKÓ MÁRIA, TÓTHKOVÁCS ERIKA, VAJNÁNÉ JOHANN GYÖNGYI, VISNYEI JÓZSEF, ZÁMBORI ERIKA.

Könyvelők: GYÉMÁNT RÓBERTNÉ POTOCZKI ÉVA, DR. HERENDI ISTVÁNNÉ PATAKI ZSUZSANNA, JUHÁSZ KATALIN, SÜLINÉ NÉMETH EDIT, TATAI ANDREA, TÓTH KRISZTINA, TOROKNÉ BIELIK MÁRTA. Pályázati referens: BODOR EDINA, PÓSA HENRIETTA. Közgazdászok: BAJMÓCZY JULIANNA, TÓTH ERZSÉBET. Irodavezetők: KATONA MIKLÓS, SZIGETINÉ RÁCI ANDREA. Műszaki ellenőrök: FACKELMANN JÁNOS, KÓSZÓ PÉTER, LAJOS FERENC, IFJ. NAGY LÁSZLÓ, SZVOBODA LÁSZLÓ, VINCZE CSABA. Ügyintézők: BERKECZ LÁSZLÓNÉ LIKERECZ MÁRIA, KUCZORA ATTILA, MACSEK BERNADETT, MAKK FERENCNÉ BÉRES ERZSÉBET, NAGYIVÁNNÉ SIMON ANDREA, SIMONYNÉ BOZÓKI KATALIN. Ügyfélszolgálati munkatársak: BÚBORI ÉVA, OCSKÓ SZILVIA, PAP KATALIN, ÚJHÁZI CSILLA, TÓTH GYŐZŐ. Rendszergazda: Jó JóZSEF. Informatikus: HÉKÉDINÉ UNGVÁRI SZILVIA. Programozó: FÜLEI GÁBOR. Anyaggazdálkodó: Ács BÉLÁNÉ, BÁSTHYNÉ TATÁR JULIANNA, GYURIS OTTILIA. Energetikusok: CSÚRI SÁNDOR, TURAI ISTVÁN. Munkavédelmi vezető: FARKAS IMRE. Sugárvédelmi szolgálatvezető: DR. SÉRA TERÉZ. Környezetvédelmi vezető: VASSNÉ DR. PETŐFI SYLVIA.

Egyetemi Könyvtár Főigazgató: DR. MADER BÉLA PhD. Főigazgató-helyettesek: DR. BAKONYI GÉZA, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. KOKAS KÁROLY. Címzetes főigazgató: DR. SZENTIRMAI LÁSZLÓ.

176


Egyetemünk dolgozói' Osztályvezetők: DR. ALMÁSINÉ DR. HÉVIZI NATÁLIA, DR. BAKONYINÉ DR. FICZKÓ ILDIKÓ, CZINKÓCZKINÉ DR. MESKÓ ESZTER, DOMÁNYHÁZI EDIT, DR. KEVEHÁZI KATALIN, SÁNDOR ÁKOS, WAITZ ERIKA. Csoportvezetők: BOGDÁN IMRE, HARRACH HAJNAL (gyes), KÖRMOCZY RITA, MOLNÁR ANDREA, PÁLFY ANNA, DR. RÁCI BÉLÁNÉ DR. MOJZES KATALIN.

Irodavezető: SZÁNTÓNÉ Szűcs KRISZTINA. Főkönyvtárosok: DR. GAUSZ JÁNOSNÉ TELEKI SÁRA, HERPAINÉ FARKAS MÁRIA, DR. KLUKOVITS LAJOSNÉ DR. PARÓCZY KATALIN, DR. KORMÁNYOS ANDRÁS, DR. ÖTVÖS PÉTERNÉ PALOTÁS EVA, PALLAI ZSUZSANNA (részfoglalkozás), PAULIK AGNES, DR. PELSŐCZI GYÖRGYI, PERCZELNÉ ZALLÁR ILDIKÓ, PINTÉR EVA, DR. TANDORI MÁRIA PhD, TÓTHNÉ DR. KAZAI MAGDOLNA, DR. VARGA ANDRÁS. Könyvtárosok: ARANYI ZOLTÁN, BALATONI ANDREA, BALÁZSNÉ LÖRIK TUNDE, BALOG EVA, BARÓCZI ÉVA MELINDA, BATÓNÉ KACZUR AGNES, BÁN EMŐKE (gyes), BOGDÁNY EDIT, BORSODINÉ KURCSIK ERZSÉBET, COSTEA TAMARA, CSENGŐDI ERIKA, FORRÁSNÉ DR. TÖRÖK KATALIN, FRANCZIA JUDIT, FÚLOPNÉ PAPP ÉVA, GAZDAGNÉ BALOGH ÉVA, GENCZINGER ILDIKÓ, HENN ILONA, HÓDI TERÉZ, HORVÁTH EDINA, DR. HULESCH HELGA, KÁMÁN-GAUSZ ILDIKÓ (gyes), KECSKEMÉTI JÁNOSNÉ, KEMPF BÉLA, KIRÁLY ANDREA, KISS MÁRTA EVA (gyes), KISSNÉ NYÍRY GIZELLA, KOSSUTH GABRIELLA (részfoglalkozás), KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ (részfoglalkozás), KRAVZ ADRIENN, DR. LACZKÓ SÁNDOR, LENGYEL ISTVÁN, MATUSKA ÁGOTA, MÁRKUSNÉ VEZÉR ANIKÓ (részfoglalkozás), MEZEY ANDRÁS, MINKÓ-CSONTOS ANNA, MOLNÁR ISTVÁNNÉ, MOLNÁR SZABOLCS, MOLNÁR SZILVIA, NAGY ANITA, NAGY ERIKA, DR. NAGYNÉ MÁRTON VALÉRIA, DR. NEMCSÓKNÉ HORVÁTH JUDIT, PAP KORNÉLIA, PUSKÁS NIKOLETTA, RIGÓ JUDIT, SEBE GYÖRGY, SERES JUDIT, SERÉDINÉ BALOGH ZSUZSA, SÓTI LILLA RÓKA LILLA, SŰMEGINÉ LEHOTAI EDIT (gyes), SZABÓ PÁLNÉ ROSZIK MÁRTA, SZALAI ANIKÓ, SZÁNTAI KIS ÁGNES, SZEKERESNÉ PÁLDI RITA, SZŰCS VIKTOR, TARI EMESE, DR. TÓTH JÁNOS, TÓTHPÁL ERZSÉBET, TÖRÖK ZOLTÁNNÉ BENEDEK KATALIN, TÚRI AGNES (részfoglalkozás), VECSERNYÉS FERENCNÉ, VIDA ANDREA. Informatikusok: DR. BERNÁTSKY LÁSZLÓ PhD, GÁL GYULA, MÉSZÁROS ZOLTÁN, MOLNÁR TAMÁS, OCSKÓ ZSOLT, PÁSZTOR GYÖRGY, ZAWIASA RÓBERT.

Tanulmányi és Információs Központ Igazgatóság Fejlesztési igazgató: MAO ZOLTÁN adjunktus. Kongresszusi központ vezető: ERDÉLYI EVELYN főiskolai tanársegéd.

177


II

Egyetemünk dolgozói

Intézményi koordinátor: RAJKI DóRA. Audiovizuális referens: SULYOK TIBOR. Üzemeltetési referens: Szűcs ISTVÁN. Titkársági asszisztens: ÖRDÖGH MÁRIA.

Egyetemi Számítóközpont Igazgató: SCHERER FERENC. Docens: DR. MAKAY ÁRPÁD, a matematikai tudomány kandidátusa. Osztályvezetők: DR. BORÚS ANDRÁS, CSÚRI MIKLÓS, ZOMBORI ZOLTÁN. Rendszerprogramozók: DOMBOS KÁLMÁN, Soós TAMÁS, MESZLÉNYI ZOLTÁN, VÍZHÁNYÓ TIBOR. Programtervező matematikus: HORVÁTHNÉ JÁRNI GABRIELLA, TÓTH-ABONYI MIHÁLY, TOROK ATTILA, SZŐKE SZABOLCS, SZUNYI LAJOS. Programozó matematikus: PATAKI ERZSÉBET. Mérnök: DR. SÁRA ATTILA. Informatikai munkatárs: RACSxó TAMÁS. Operátor csoportvezető: MORÓ TAMÁS. Operátor: TENKI TIBOR.

Idegennyelvi Központ Központvezető: DR. DEMETER EVA docens, PhD. Nyelvtanárok: BARNA GYÖRGY, BODROGI MÁRTA, DR. BODROGI TIBORNÉ, DR. BRAUN MELINDA, DR. CSERNUSNÉ DR. TÓTH ANNAMÁRIA, DÖMÖTÖR RÓZA, DUDÁS ZOLTÁN, DR. DURAJDA PÁLNÉ, FÖLDI TAMÁS, GÁL ISTVÁN, HOHL ZSUZSANNA, HÓDINÉ JÓNÁS ERIKA, ILIA EDIT, DR. KARMÁNNÉ KISS JUDITH, KELLER VENDEL, KELLER VENDELNÉ ERÖSS AGNES ANNA, KIMPIÁNNÉ BIHARI KATALIN, KISTELEKI ESZTER, KLIPPELNÉ BEÖTHY AGNES, KOVÁCS MÓNIKA, DR. KOVÁCS TIBORNÉ, DR. KÖRTVÉLYESINÉ MÁTRAI EDIT, KRIVECZKY KATALIN, LÁSZLÓNÉ GREGA EVA, LENCSÉS EVA, LÉVAI JUDIT, DR. MARSINÉ KOVÁCS GABRIELLA, MAYER PÉTER, MÁTHÉ VALÉRIA, DR. NAGY ERZSÉBET, PUSZATI ILDIKÓ, RÁKOS JUDIT GYÖNGYI, RÉHON JUDIT, DR. SÁNDORNÉ URSULA KIRSCH, SEBŐK ÁGNES BEÁTA, SERMANN ESZTER, SZABÓ KLÁRA, SZILÁRD ILDIKÓ, SZÓRÁDY GABRIELLA, TANÁCS AGNES TÜNDE, TASNÉ DR. SZALACSEK MARGIT, TORKOS RÓBERT, VARGA OLGA, VÁGVÖLGYI EDIT, VÁRHELYI FLÓRIÁN, ZSEMBERY ESZTER.

U 178


Egyetemünk dolgozói

A

Egyetemi Sportközpont Vezető: SZABÓ JóZSEF főiskolai docens.

Testnevelő tanárok: BÁNÁTI ILDIKÓ, BÉLTEKI PÁL, DR. BOROS-GYEVINÉ SZILKAI ANDREA, GYARMATI LAJOS, KATONA JÁNOS, KECSKEMÉTI GÁBOR, DR. LENGYELNÉ SZUGYICZKI MÁRIA, ORDÖGH ISTVÁN, PÁRTOS ISTVÁN, PETROVICSNÉ TEJES EDIT, PROTITY SÁNDOR, RÉDLI JÓZSEF, RUSZNYÁK ISTVÁN, SZABÓ ANDRÁSNÉ MADAR MÁRTA, SZILÁGYI DEZSŐ, DR. TRÉNYINÉ DR. RÁKÓCZI ZSUZSA. Tanszéki adminisztrátor: LEHOCZKYNÉ SERFŐZŐ ENIKŐ.

Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Igazgató: DR. DOBI JÁNOS. Igazgatóhelyettesek: JÓZSÁNÉ MOCSAI ANDREA, KOVÁCS ISTVÁN. Pedagógusok: AMBRUSNÉ DR.BULLÁS RÓZSA, BALOGH IRÉN, BALOGH TAMÁS, BAROK ISTVÁN, BÍRÓ ZSOLT, BLÁZSIKNÉ KARÁCSONY LENKE, BOGNÁRNÉ KOCSONDI ANDREA, CSIGÉR ILDIKÓ, CSIGÉR ISTVÁN, CSISZÁR IMRE, DR. FARKAS ARPÁDNÉ MOLNÁR IDA, DR. FARKAS ISTVÁN, FARKAS ZOLTÁN, FILÓ RÉKA, FODOR ZSOLT, FŐDI ANDREA, FROHLICH LAJOS, FULEKI TAMÁS, GALAMBOS. LÁSZLÓ, GÁRGYÁN GABRIELLA (gyes), GYŐRI ISTVÁN, HORNOK ANDRÁS, IVÁN EVA, DR. JÓZSA GYÖRGY, KELECSÉNYI RITA (gyes), KISS DEZSŐ PÉTER, DR. KISS LAJOSNÉ BALOGH KLÁRA, KONFÁRNÉ NAGY KLÁRA, DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, KRÁMLI GYÖRGYNÉ VARGA MÁRTA, KULCSÁR PÉTER, LAKLIA MÁRTA, LÁSZLÓ GYÖRGYI, MATOS ZOLTÁN, MATYUSKA MARIANN, MÉSZÁROS TIBOR, DR. NAGY SÁNDOR, DR. NÉMETH ENDRE, DR. NÉMETHNÉ VARGA ÉVA, OROSZLÁN ANIKÓ, PELL RÓZSA, PIGNITZKY BEÁTA, PRÓKAINÉ SZABÓ EVA, DR. PUKÁNSZKYNÉ KIRÁLY KATALIN, RIXER MÁRTA, ROZGONYI-BORUS FERENC, RUZSÁLI ZSOLT, DR. SÁGINÉ SZÉLL ANDREA, SISÁK GÁBOR, SÖRÖS KATALIN, DR. SZAJBÉLYNÉ HEGEDŰS GIZELLA, SZASZÁKNÉ TÓTH JUDIT, SZÉCSI KATALIN (gyes), SZÖGINÉ CSISZÁR ILONA, TARCSAY TAMÁS, TÁBOROSI ANDREA, TÓTH JUDIT, TÓTH KÁROLY, DR. TÓTHNÉ NAGYISTÓK KATALIN (gyes), TÓTHNÉ SCHULCZ HEDVIG, VARGÁNÉ DR. NÁDHÁZI AGNES, VERES AGNES (gyes), WEISZ GYÖRGY, ZALA ANIKÓ. Könyvtáros: BARRA ANIKÓ,

179


Egyetemünk dolgozói

Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Igazgató: DR. SIPOS ERZSÉBET IBOLYA. Igazgatóhelyettesek: VINCZE ISTVÁNNÉ WINTER ANDREA, DR. VISY

CSABÁNÉ

RADNÓTI KLÁRA. PEDAGÓGUSOK: BENCSIK JUDIT, BERKES ANGÉLA, BODÓ KAROLINA, Búcsú FERENC, BÚCSÚNÉ JÓZSA ERZSÉBET, CSIZMÁS ZSUZSANNA, CSONKA KATALIN, CSONKÁNÉ VÉGVÁRI OLGA, CSORBA MÁRTA, DICZHÁZI ATTILA, ERDÉLYINÉ CSŐKE ZSUZSANNA, DR. FÁBIÁNNÉ PÁGER ANNA, FRÖHLICHNÉ KAPRONCZAY ÉVA, GYARMATI LAJOSNÉ BODOR GIZELLA, HALÁSZ ZSUZSANNA, JUDT MÓNIKA, KÁDÁR DÓRA, KÁLLAI ANIKÓ, KÁLLAI CSABA, KÁRÁSZNÉ RÓZSA ZITA, KAZI ZSUZSANNA, KIRÁLY MÁRTA,

KISS

ILDIKÓ,

KISS

TERÉZ,

KOCSIS

ILONA, DR. KOPASZNÉ BA-

KOS ANIKÓ, KORMÁNYOSNÉ HORVÁTH IVETT, KÖVESDINÉ HEVESI EVA, KRAJKÓ GYULÁNÉ BEZDÁN EDIT, LAKATOS KATALIN, LÉNÁRD JUDIT, LUKÁCSNÉ

LÓ,

CSÁVÁS

ZSUZSANNA, MOLNÁR KATALIN, MOLNÁR

LÁSZ-

NAGYNÉ PÁLL EDIT, NÉMETHNÉ ASZÓDI KATALIN, NYEMCSOKNÉ

BERNÁTH MAGDOLNA, OZVEGY JUDIT, PATONAINÉ KÖKÉNYES[ KATALIN, PÉNZES JÓZSEF, PINTÉRNÉ GYARMATI ANIKÓ, SEMJÉNYINÉ

VISY

AGNES,

DR. SOMLAI TIBORNÉ DRAHOS KLÁRA, SOMOGYI DALMA, STREITMANN JUDIT, SZABÓ EVA, SZÉKELY LÁSZLÓ, DR. SZILÁGYINÉ NAGY EVA, TAKÁCS JUDIT, TARCSAY TAMÁSNÉ SZÁNTÓ GYÖRGYI, TARY GÁBOR, DR. TÓTHNÉ SÁGODI TERÉZIA, TÓTHNÉ VARGA ERZSÉBET, DR. UGRINNÉ PÁRTOS ESZTER, VÁRVÖLGYI PÁLNÉ TANKÓ ILDIKÓ, VASTAG ANDREA.

Szabadidő szervező: GILICZE MÁRIA. Rendszergazda: MIHALIK DEZSŐ. Könyvtáros: FELFÖLDI LÁSZLÓNÉ BÁRÁNY ZSUZSANNA.

Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Gyakorló Általános Iskola Igazgató: BÁCSI JÁNOS. Igazgatóhelyettesek: DR. BENE KÁLMÁNNÉ JÓNYER IRÉN, KOZMÁNÉ JAKAB AGNES, RAVASZ VIKTÓRIA, ZSIGRINÉ SEJTES GYÖNGYI.

Pedagógusok:

ALEXA SZABOLCS, ÁRVAINÉ LIBOR ILDIKÓ, BÁNFI RITA, BÁN-

KI MELINDA, BEKE FERENC, BEKESNÉ KOVÁCS JUSZTINA, BELÁJSZKI NEVENKA, DR. BENKŐ ZSOLTNÉ JURCSÁK AGNES EMESE, BOROSNÉ DR. TÓTH KATALIN, CHABERCSEK TERÉZIA, CSÁNYI ZSUZSANNA, DR. CSÁSZÁRNÉ JOÓ GYÖNGYI, DIAMANT AGNES, DORKA PÉTERNÉ TŐKE ANITA, EGERSZEGI ILONA, FARKAS ZSUZSANNA, FARKAS-CSAMANGÓNÉ DR. SZOLNOKI MÁRTA, FEHÉRVÁRI GYÖRGYNÉ SZILÁGYI NÓRA, FODOR

LI 180


Egyetemünk dolgozói A ISTVÁNNÉ MORNAILLA MÁRIA, DR. FRANCZIÁNÉ KELLÓ MARIANN, GALIBÁNÉ KÓMÁR IRÉN, GŐSI ANDREA, GYURIS EDIT ZSUZSANNA, HARKAINÉ MOLNÁR EMESE, HEGEDŰS ZSUZSANNA, HÉGER ANITA, HEGYESNÉ STUMPF ERIKA, HORVÁTH ANDRÁSNÉ SZABÓ EMŐKE, HORVÁTHNÉ FAZEKAS ERIKA, JANCSÁKNÉ MAJZIK ANDREA, KASZAB ZSUZSA, KASZT ERIKA, KATONÁNÉ NEMES GYÖNGYI AGNES, KELEMENNÉ NYÁRI MÓNIKA, KENESEYNÉ EPERJESI JUSZTINA, KISS ILONA, KOCSIS CSILLA, KONFÁR LÁSZLÓ, KOSZÓNÉ SCHRANZ GERTRÚD, KOVÁCS ANDREA AGNES, KOVÁCS SÁNDORNÉ JUHÁSZ KATALIN, KÖVESI-NAGY DOMINIKA LENGYEL DOMINIKA, KUSPI ZSOLT, LAKATOS FERENC, LÓDINÉ SZABÓ KATALIN, LOVAI FERENCNÉ SZABÓ MAGDOLNA, LOVAI RÓBERT, MARÓTI LÁSZLÓNÉ LINK EVA, MEZEINÉ MARÓTI KATINKA, MILASSIN JUDIT, MOCSAI ZOLTÁNNÉ VEDRES ZSUZSANNA, MOLNÁR ERIKA ERZSÉBET, MOLNÁR GÉZÁNÉ BALÁZSFI KATALIN, MURÁTINÉ SZÉL EDIT, NAGY LÁSZLÓNÉ TÖRÖK ERZSÉBET, NÓGRÁDINÉ NÓVÉ ZSUZSANNA, PALOTÁSNÉ NAGY EVA, PAPPNÉ SZABÓ MÁRIA, PAPP ZSUZSANNA, PARAGINÉ ANTAL ILDIKÓ, PATAJ KLÁRA, PÉTER EVA VARGA EVA, PINTÉR ATTILA, PISKOLTINÉ TÓTH ANDREA, DR. SÁGHYNÉ GOMBOR ANITA, SÁRVÁRI TÜNDE, SEJBENNÉ MIKLÓS EDIT, SIMON MIHÁLY, SINKA HILDA, SIPOS GÉZA, SIPOSNÉ CSENDES EVA, DR. SOMLAI CSABÁNÉ DUNAI ERZSÉBET, SOÓS EDIT, SOÓSNÉ VŐNEKI EDINA, SZABADI MAGDOLNA, SZABÓ ILDIKÓ, SZABÓ JÓZSEFNÉ SZOLLŐSY ILONA, SZAKTER ZSUZSA, SZALÓKYNÉ DR. VÁRKONYI MÁRIA, SZILI HENRIETTA, DR. SZOLLŐSI JÁNOSNÉ KOVÁCS IRÉN, SZŰCS MÁTYÁSNÉ JUNÓ MÁRIA, TANÁCS ISTVÁN, TÓTH ORSOLYA, VÉGH ZOLTÁNNÉ ALBEL AGNES, ZALAI EDINA.

Szabadidő szervező: TÓTH GYULÁNÉ HERBÁLY ESZTER. Könyvtárosok: CSÜLLÖGNÉ BOGYÓ KATALIN.

1ól


X. AZ EGYETEM DOLGOZÓINAK ÉS HALLGATÓINAK LÉTSZÁMA

111


' Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma

Az egyetem dolgozóinak létszáma

Ká r;Yt'á

_,,k

`

+ h4^

KH S

I

FU.

Z~

s 20Ó7 •

,

Oktatók

1614

1581

Kutatók

175

159

4921

4667

Egyéb dolgozók Egyetemi Könyvtár

134

137

Gyakorló iskolák

288

274

Nevelőtanárok

10

9

Óvoda

12

14

7154

6841

Összesen

184


Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma

Az egyetem hallgatóinak létszáma Kar Állam-és Jogtudományi Kar

Nap . pal

1982

Esti —

levelező

Távoktatás

Összes hallgató

2416

4398

Általános Orvostudományi Kar

1954

1932

Bölcsészettudományi Kar

3958

27

2076

6061

Egészségügyi Főiskolai Kar

917

792

1709

Gazdaságtudományi Kar

947

36

435

593

2011

Gyógyszerésztudományi Kar

620

620

3017

3395

6412

Mezőgazdasági Főiskolai Kar

252

349

105

706

Mérnöki Kar

896

631

1527

4642

2

560

5204

206

206

19 391

65

10 654

398

30 808

Juhász Gyula Tanárképző Föiskolai Kar

Természettudományi Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar Összesen*

* 2006. október 15-i állapot

T8-j-11


n

Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma

Az egyetem hallgatóinak létszáma Kar

Nap

sti E pall

Leve -

Távok -

Összes

lező

tatás

hallgató

2088

3977

2010

26

1559

5116

737

1630

880

22

440

500

1842

601

601

3047

2842

5889

Mezőgazdasági Főiskolai Kar

241

294

101

636

Mérnöki Kar Természettudományi Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar

843 4131 203 18 269

— 7 — 55

465 341 — 8766

— — — 601

1308 4479 203 27 691

Állam- éslogtudományi Kar

1889

Általános Orvostudományi Kar

2010

Bölcsészettudományi Kar

3531

Egészségügyi Főiskolai Kar

893

Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar

Összesen*

* 2007. március 15-i állapot

U 186


XI. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGRE FORDÍTOTT ÖSSZEG

Ti'71


Előirányzat változások Kormány hatáskörben

Felügyeleti hatáskörben

Intézményi hatáskörben

E Ft Módosított előirányzat

Teljesítés

Személyi juttatások

17 154 198

149192

177 838

1 014 523

18 495 523

17 061 280

Munkaadókat terhelő járulékok

5 521 666

47 741

49 095

285 659

5 904161

5 446 041

11 570 378

-116 800

447 868

6 078 678

17 980124

16 241227

2 568 342

32 400

-133 003

2 467 739

2 178 003

Egyéb működési célú támogatás

69 761

7 786

89 276

166 823

162 791

Intézményi beruházás

802 356

234 319

2 037 044

3 073 719

2 875 370

406 251

482 925

423 203

-2 000

8 600

5 009

88 999

88 999

16 000

15 320

Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai

Felújítás

76 674

Felhalmozási kiadás

10 600

Központi beruházás

88 999

Kölcsönnyújtás

16 000

Finanszírozás kiadásai Kiadások összesen Bevétel

19 642 37 773 975

80133

1 038 305

9 792 200

48 684 613

44 516 885

37 773 975

80133

1 038 305

9 792 200

48 684 613

49 591433

Oktatásitevékenységrefordítottösszeg

Megnevezés

Eredeti előirányzat

n

Oktatási tevékenységre fordított összeg 2005


Oktatási tevékenységre fordított összeg 2006 — E Ft Előirányzat változasok Megnevezés g

Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú pénzeszköz átadás

Módosított előirányzat

Felügyeleti hatáskörben

I ntézményi hatáskörben

17 679 900

88 216

-320 036

1550743

18 998 823

18 273 907

5 706 425

28 230

-110 892

481 615

6 105 378

5 780 311

15 403 753

-302 000

-50 553

3 833 555

18 884 755

17 314 680

-281477

2 427 787

2 286 964

83 359

47 782

153 759

120 146

2 709 264 91359

-8 000

7 547

1008 440

-862 228

Társadalom-, szoc. pol. és egyéb juttatás Intézményi beruházás Felújítás

18 017 1 044 500

125 147

175 261

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Előző évi maradvány átadása Kölcsönnyújtás Kiadások összesen Bevétel

Teljesítés

Kormány hatáskörben

2 468 297

3 637 944

2 938 301

674 935

850 196

802 971

6 000

6 000

5 650

220 365

220 365

220 078

16 866

16 866

16 866

42 818 009

-185 554

644106

8 108 671

51 385 232

47 825 673

42 818 009

-185 554

644106

8 108 671

51 385 232

51 628 138

Oktatásitevékenységrefordítottös

Támogatás értékű működési kiadás

Eredeti előirányzat


XII. A KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSA

T9T11


II

A költségvetés alakulása A költségvetés alakulása 2005 — E Ft

Bevételi forrás

Bevétel

Hallgatói előirányzat

Képzési, tudományos, fenntartási támogatás és programfinanszírozás

Összesen

Összesen

217 222

2 519 451

2 736 673

0

181 860

181 680

60 339

1 280 000

1 340 339

21 909 007'

11 606 096

33 515103

22 186 568

15 587 407

37 773 975

Oktatói, kutatói ösztöndíjak Közoktatás

Támogatás

A költségvetés alakulása 2006 — E Ft Bevételi forrás Hallgatói előirányzat Oktatói, kutatói ösztöndíjak Közoktatás Képzési, tudományos, fenntartási támogatás és programfinanszírozás

Összesen

U 192

Bevétel

Támogatás

298 280

3 288 652

Összesen 3 586 932

0

16102

16102

85 690

1 280 000

1 365 690

27 920 033

13 210 004

41 130 037

28 304 003

17 794 758

46 098 761


XIII. KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK

193


A Kollégiumi férőhelyek Kollégiumban elhelyezett hallgatók száma. 2006/2007. tanév Kar

2006/2007 tanév I. félév

2006/2007 tanév II. félév

Állam- és Jogtudományi Kar

156

151

Általános Orvostudományi Kar

424

433

Bölcsésettudományi Kar

519

503

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

301

287

63

61

Gyógyszerésztudományi Kar

198

183

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

662

654

Mezőgazdasági Kar

115

114

Mérnöki Kar

271

237

Természettudományi Kar

882

862

47

44

3 638

3 529

Gazdaságtudományi Kar

Zeneművészeti Kar Összesen

1 94


XIV. AZ EGYETEM DOKTORI KÉPZÉSI PROGRAMJAI ÉS VEZETŐIK Bölcsészettudományok

BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola BTK Neveléstudományi Doktori Iskola BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola BTK Történettudományi Doktori Iskola BTK Filozófiai Doktori Iskola

DR. SZAJBÉLY MIHÁLY egyetemi tanár, DR. CSAPÓ BENŐ egyetemi tanár, DR. KENESEI ISTVÁN egyetemi tanár, DR. J. NAGY LÁSZLÓ egyetemi tanár, DR. CSEJTEI DEZSŐ egyetemi tanár.

Orvos- és Gyógyszertudományok

Elméleti orvostudományok Doktori Iskola Interdiszciplináris orvostudományok Doktori Iskola Klinikai orvostudományok Doktori Iskola Multidiszciplináris orvostudományok Doktori Iskola Gyógyszertudományok Doktori Iskola

DR. JANCSÓ GÁBOR egyetemi tanár, DR. MÁNDI YVETTE egyetemi tanár, DR. DOBOZY ATTILA egyetemi tanár, akadémikus, DR. PAPP GYULA egyetemi tanár, akadémikus, DR. FÜLÖP FERENC egyetemi tanár.

Társadalomtudományok

Állam- és jogtudományok Doktori Iskola DR. RUSZOLY JózsEF egyetemi tanár, Közgazdaság-tudományok Doktori Iskola DR. BOTOS KATALIN egyetemi tanár. Természettudományok

Biológiai Tudományok Doktori Iskola DR. MARÓM PÉTER egyetemi tanár,

195


n Az egyetem doktori képzési programjai és vezetőik Fizikai Tudományok Doktori Iskola Földtudományok Doktori Iskola Kémiai Tudományok Doktori Iskola Környezettudományok Doktori Iskola Matematika- és számítástudományok Doktori Iskola

U 196

egyetemi tanár, akadémikus, DR. MEZősI GÁBOR egyetemi tanár, DR. DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, akadémikus, DR. KIRICSI IMRE egyetemi tanár, DR. HATVANI LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémikus.

DR. BOR ZSOLT


XV. DOKTORI (PhD) KÉPZÉSBEN RÉSZT VETT HALLGATÓK

197


állami ösztöndíjjal

Akkreditált doktori iskola

állami ösztöndíj nélkül évfolyam

I.

II.

Állam - es jogtudományi

4

Elméleti orvostudomány Interdiszciplináris orvostudomány Klinikai orvostudomány Multidiszciplináris orvostudomány

Ill.

I.

II.

Nappali tagozatos PhD hallgatók száma együtt

A 2006-ban odaítélt PhD fokozatok száma

Ill.

4

4

9

14

10

45

2

9

9

9

2

4

0

33

6

2

4

6

0

0

0

12

6

7

6

3

0

0

0

16

15

4

6

4

7

1

2

24

6

Irodalomtudomány

11

12

14

8

7

15

67

15

Neveléstudomány

3

2

0

9

12

0

26

0

Nyelvtudomány

6

5

5

2

2

3

23

2

Történettudomány

5

6

6

7

3

4

31

14

2

2

2

10

3

13

32

1

6

7

9

3

3

0

28

12

13

12

12

26

21

18

102

16

Fizikai tudományok

6

8

6

4

4

2

30

8

Földtudomány

6

7

7

8

4

7

39

1

Kémiai tudományok

6

7

6

5

6

2

32

8

Közgazdasági-tudományok Gyógyszertudományok Biológiai tudományok

Környezettudományok Matematika és számítástudomány Összesen

-

8

3

5

14

5

2

37

5

11

10

11

4

8

7

51

4

109

110

109

118

97

85

628

121

1 Dok tori képzésbenrésztvett h allgatók

A PhD képzésben nappali tagozaton részt vevő hallgatók száma


XVI. A JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT STATISZTIKAI ADATAI


I A JATIK statisztikai adatai Az SZTE Kongresszusi Központ rendezvényeinek látogatottsága fő 8000 7000 6000

2006 [ ] 2006

111

rims

2007

5000 4000 3000 2000 1000

~

Le.

a

É

ó

ó

Az SZTE Kongresszusi Központ rendezvényei jelleg szerint 90

[ ] 2006. év összesen

80

. 2007. év összesen

70 60 50 40 30 20 10 — 0

200

Tudományos

Uzleti

Kulturális

Oktatás


XVII. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR LÁTOGATOTTSÁGA

Zoi


II

Az Egyetemi Könyvtár látogatottsága

Érvényes tagsággal rendelkező olvasók száma 2006 Olvasói csoport Állam- és Jogtudományi Kar Általános Orvostudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Egészségügyi Főiskolai Kar Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Mezőgazdasági Főiskolai Kar Élelmiszeripari Főiskolai Kar Természettudományi Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar

Olvasótípus hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók

Érvényes tagság 2 327 47 1003 103 5 004 270 897 13 1021 29 406 12 3 518 136 47 5 662 36 3 722 101 171 24

SZTE dolgozók

767

SZTE partnerek

688

Városi, külső olvasók

2 787

Összes hallgató Összes oktató

18 778 776

Összesen:

23 796

LI 202

Összesen 2 374 (9,98%) 1 106 (4,65%) 5 274 (22,16%) 910 (3,82%) 1 050 (4,41%) 418 (1,76%) 3 654 (15,35%) 52 (0,22%) 698 (2,93%) 3 823 (16,06%) 195 (0,82%) 767 (3,22%) 688 (2,87%) 2 787 (11,71%) 18 778 776 23 796 (100%)


Az Egyetemi Könyvtár látogatottsága A

Érvényes tagsággal rendelkező olvasók száma

2007

Olvasói csoport Állam- és Jogtudományi Kar Általános Orvostudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Egészségügyi Főiskolai Kar Gazdaságtudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Mezőgazdasági Főiskolai Kar Élelmiszeripari Főiskolai Kar Természettudományi Kar Zeneművészeti Főiskolai Kar

Olvasótípus hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók hallgatók oktatók

tagság 2 259 52 1 154 .89 5 040 279 881 18 1 104 25 492 13 3123 124 86 5 723 37 3 671 91 178 30

SZTE dolgozók

732

SZTE partnerek

748 •

Városi, külső olvasók

2 391

Összes hallgató Összes oktató

18 720 763

Összesen:

23 354

Összesen 2 311 (10%) 1207 (5%) 5 319 (23%) 899 (4%) 1129 (5%) 505 (1,76%) 3 247 (14%) 92 (0,3%) 769 (3%) 3 762 (16%) 208 (0,9%) 732 (3%) 748 (3,5%) 2 391 (11,71%) 18 720 763 23 354 (100%)

203


XVIII. SPORT ÉS TESTNEVELÉS A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN (2000-2007)* Az egyetemi integráció kérdése arra ösztönözte a testneveléssel és sporttal foglalkozó különféle egyetemi sportszervezeteket, hogy folytassák azokat a hagyományokat, amelyek az előző időszakban is jellemezték a szegedi felsőoktatási intézményeket, mégpedig a rendszeres intézmények közötti sportversenyek és rendezvények közös szervezése és lebonyolítása. Megjelent egy külön szerveződés is, a Testnevelési Tanszékek és Csoportok közös, laza, bizottságszerű kapcsolata a programok egyeztetésére és koordinálására. Végül 2002. január 1-jével a szegedi egyetemi integráció keretén belül szakmai javaslatra alakult meg az SZTE Sportközpont az addigi intézményi szervezetekből. Megszűnt: a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola, a Szegedi Orvostudományi Egyetem, a József Attila Tudományegyetem Testnevelési Tanszék, illetve Csoport. A hódmezővásárhelyi kar önállósága ezen a területen megmaradt, de napi kapcsolat alakult ki a szervezetek között. 2003. január 1-jével a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete átadta a testneveléssel és egyetemi sporttal kapcsolatos feladatokat, és csak a szakos képzést folytatta a testnevelés tanári, a rekreáció szak, valamint az edzőképzés területén. A Szegedi Tudományegyetem Sportközpont névre keresztelt szervezet karok közötti, közvetlenül a rektori vezetés alá tartozó, részben önálló gazdálkodással és munkáltatói jogkörrel rendelkező egység.

* Írta: Szabó József

205


n Sport és testnevelés 2002. évtől az intézményekhez kapcsolódó sportegyesületek fúzióval létrehozták az Universitas Sport Club Szeged egyetemi sportegyesületet, amely az Egyesületi Törvény szerint működik, önálló jogi személyként nyilvántartva. Megszűnt a JATE SC, a SZOTE DSE, a SZÉF DSE, a JGYTK DSE. Az egyesületen belül szabadidős szakosztályok formájában a kari érdekek továbbra is érvényesülnek. Erről az egyesület szabályzatai külön rendelkeznek. SZTE Sport és Rekreációs Bizottsága a 11 kar képviseletében alakult újjá az integráció után 2002-től. Évente 4-6 alkalommal ülésezik. Mandátuma 4 évig szól, elnökét a Rektor kéri fel. Működésének dokumentumai elkészültek és nyilvánosak. A tagok többsége a 11 kar képviseletében jelen lévő hallgató. A Szegedi Tudományegyetem 4 féléven keresztül biztosította a nappali tagozatos hallgatók részére a testnevelési és sportolási feltételeket. A négy félév teljesítése az abszolutórium része. Kritérium tárgy, a diplomakiadás egyik feltétele. A BsC képzés beindulásával ez a követelmény két félévre módosult, de utána minden hallgató térítésmentesen vehet fel testnevelési kurzust. Félévente 5500 — 6000 fő között mozog a testnevelési kurzust felvevő hallgatók száma. A hallgatók választhatnak a különféle kurzusok között az aerobictól, a fallabdán keresztül, a hip-hop, a kick-boksz, a kapuera, a búvárkodás, az ejtőernyőzés, különféle labdajátékok, a jóga, ökölvívás, a falmászás, a vitorlázás, a golf, a útnesz és a táncos mozgásformákig, több mint 300 kurzusból. A Szegedi Tudományegyetem testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezetei, bizottságai Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet A Testnevelési Tanszék, majd később Testnevelési és Sporttudományi Intézet elismert helyet foglal el a magyar sportszakember-képzésben. Az oktatók tudományos minősítése és szakmai elismertsége sikeressé tette a volt testnevelés szak akkreditálását a bolognai folyamat képzési változásának megfelelően • testnevelés-edző alapszak indításhoz, és a rekreáció szakot is sikerült megőrizni a karon, igaz a rekreáció-egészségtan szakirány keretein belül. Folyik az előkészítése a sportmenedzser alapszak és a meglévő szakok MsC szintű akkreditálásnak. Több oktató vesz részt PhD képzésben, és megkezdődött egy testneveléssel kapcsolatos doktori iskola kialakítása is. A nyugdíjba vonuló kollégák helyett fiatal oktatók kerültek alkalmazásra.

206


Sport és testnevelés Megerősödtek a külföldi kapcsolatok, különösen a szomszédos országokkal - Szlovákia, Szlovénia -, de voltak oktatói és hallgatói cserék norvég egyetemmel is. Erősödnek az angol és az északi országokkal történő közös programok. Az oktatók tudományos minősítése következtében a hazai és külföldi publikációk is növekedtek az utóbbi években. Több oktató tagja hazai tudományos és szakmai szervezeteknek. Ebben az időszakban több tankönyvet is írtak az Intézet oktatói, amit országosan is használnak. Több alkalommal szerveztek sikeres szegedi és országos tudományos konferenciát és MEFOB (Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság) döntőt különféle sportágakban. A több évtizedes múlttal rendelkező testnevelés és sport szakos hallgatók országos sporttalálkozóján évente sikeresen szerepelnek. A testnevelés és rekreációs szakos hallgatók 2000-2007 között több mint 50 TDK dolgozatot készítettek. Az országos diákköri konferencián sikeresen szerepelnek, évente 2-3 dolgozat kap 1-3. helyezést. A dolgozatok témái elsősorban az iskolai testnevelés és módszertan, a tanári pályára való alkalmasság és beválás, valamint különféle sportági módszertani és edzéselméleti kérdéseket érintenek. Rekreáció témakörében a különféle szabadidős tevékenységek és az életmódot érintő kérdések kerültek feldolgozásra. . A hallgatókkal való kiváló kapcsolatot és a szakmai munka színvonalát jelzi minden évben a Testnevelési és Sporttudományi Intézet oktatóinak vezetésével, de önálló hallgatói munkával megszervezett hagyományos Trapp Nap, ahol a hallgatói életet, sportszakmai tevékenységet és különféle szakmai programokat mutatnak be a rendezvény keretén belül. A szakmai gyakorlat másik, immár hagyományos színtere a Szeged város sportrendezvényeiben való aktív részvétel, ami nemcsak a hallgatókra vonatkozik, hanem több oktató is a város élsportjában vállal jelentős szerepet. Az oktatók közül többen kaptak különféle kitüntetést és szakmai elismerést országos és helyi szervezetektől ebben az időszakban.

SZTE Sportközpont Feladata a kötelező, kritérium tárgyként működő testnevelési foglalkozások biztosítása és a hallgatói sport koordinálása, szervezése. A sportlétesítmények működtetése, egyetemi versenyek szervezése és lebonyolítása.

MFK Hódmezővásárhely Feladata a hódmezővásárhelyi kötelező, kritérium tárgyként működő testnevelési foglalkozások biztosítás és megszervezése. Helyi sportprogramok biztosítása.

—2-07111


n Sport és testnevelés SZTE Sport és Rekreációs Bizottsága Feladata véleményalkotás és javaslattételi jog gyakorlása a sporttal és testneveléssel kapcsolatos stratégiai kérdéseiben. SZTE Sportkuratórium Feladata a hallgatói pályázatok és hallgatói sport célú meghatározott források feletti döntési jog gyakorlása. Hallgatói szervezetek EHÖK elnökség - sportért felelős hallgató, sportreferens Kari HÖK - kari sporttért felelős hallgatók, kari sportreferensek Egyetemi sportegyesület Universitas Sport Club Szeged - Egyesületi törvény alapján működő önálló jogi illetőségű szervezet. Szervezi és bonyolítja az Országos Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon (MEFOB) résztvevő SZTE csapatok tevékenységét, az Universitas Kupa versenyeit és különféle szakosztályaiban sportoló hallgatók sporttevékenységét. Működését hallgatói és egyetemi sportforrások, tagdíj-befizetések, a MEFS (Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség) támogatása és pályázatok biztosítják. Irányítása, gazdálkodása választott Elnökségen keresztül történik. Szakosztályainak felsorolását lásd később. Hallgatói Öntevékeny Csoportok Változó létszámban és szakmai háttérrel működő, a szabadidős és táncos programok köré szerveződő hallgatói csoportok. Létesítmény-feltételek Az integráció jelentős és pozitív változást hozott a létesítményhelyzet javulásában, hiszen az Ady téren létesített Tanulmányi és Információs Központ a JATE sportpálya elvesztését jelentette, de egyben biztosítéka is lett a volt szegedi Kossuth laktanya területén egy korszerű sportlétesítmény kialakításának, mivel a SZOTE sem rendelkezett megfelelő sportlétesítményekkel. A létesítményben a meglévő tornatermet felújították korszerű öltözőkkel és vizesblokkal kosárlabdázás, röplabdázás, fl oor-ball, tollaslabda céljaira, nézőtér nélkül. A különféle volt katonai épületekből zenés termeket, konditermet U 208


Sport és testnevelés

A

alakítottak ki korszerű öltözőkkel és vizesblokkal zenés és táncos foglalkozásokhoz, fitnesz, testépítés és küzdősportokhoz. Később egyetemi és saját bevételből, valamint külső forrásból asztalitenisz-terem, küzdősport-termek és öltőzők kerültek kialakításra. Hamarosan elkészül a mászóterem is. Szabadtéri létesítményekben aszfalt burkolatú, világítással ellátott kispálya (4 db), aszfalt burkolatú, világítással ellátott kosárlabdapálya, műfüves teniszpálya világítással (2 db), street-ball kosárlabdapályák világítás nélkül (6 db), golf gyakorlópálya és elütők kerültek kialakításra a szépen felújított és karban tartott parkosított környezetben. A szabadtéri pályákhoz és a tanári munkához külön öltöző és irodai épületet alakítottak ki. A más intézményi keretekhez tartozó létesítmények külön megegyezés alapján kapcsolódnak a Sportközpont tevékenységéhez. Ilyen létesítmény a BTK tornaterem zenés foglalkozásokhoz, az Erzsébet ligeti teniszpálya teniszkurzusokhoz, valamint az Mérnöki Kar (volt Szegedi Élelmiszeripari Főiskola) tornaterme és az Egézségtudományi és Szociális Képzési Kar (volt Egészségügyi Főiskolai Kar) tornaterme elsősorban a saját kari hallgatók sporttevékenységéhez, valamint a Szegedi Orvostudományi Egyetem fitnesz létesítménye. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar létesítménye a szakos képzés feltételeit biztosítja, de rendezünk itt kari bajnokságot kosárlabdázásban és kézilabdázásban is. Az egyetemi létesítmények az Universitas Sport Club edzéseihez és sportszakosztályainak működéséhez is biztosítanak különféle feltételeket, támogatva ezzel az SZTE sportegyesületét. A különféle létesítmények általában hétköznap 8-18 óra között a kötelező testnevelési kurzusoknak, míg 18-22 óra között a hallgatói szabadidő sportnak biztosítják a sportolási feltételeket. Szabad kapacitását, beleértve a hétvégéket is, piaci alapon értékesíti külső igénybevevők részére. Különösen igaz ez a Sportközpont létesítményeire, míg a kari hatáskörben működő létesítményeket a karok kezelik. A Hattyas sori Sportközponti tornaterem szorgalmi időszakban éjjel 24 óráig van nyitva az érdeklődés miatt, és ez egyben jelzi a további létesítményfejlesztési igényt is. A dolgozói sportolási igényeket, beleértve sok hallgatói igényt is, a fedett létesítmények hiánya miatt nem tudjuk kielégíteni. Kollégiumok sportolási feltételei A kollégiumok többsége rendelkezik egyszerű sportolási lehetőségekkel, ami néhány m2-es torna- vagy konditeremben, asztaliteniszezési lehetőségben, szabadtéri sportpályában realizálódik. Ezek működési feltételeit a kollégiumok biztosítják, a Sportközpont és az EHOK forrástámogatásban részesíti a pályázó kollégiumokat.

209


n

Sport és testnevelés

Bérelt létesítmények Egyetemi uszoda hiányában az Újszegedi Sportuszodát bérli az SZTE különféle foglalkozásokhoz a kötelező testneveléstől a gyógytornászok úszásoktatásán keresztül a testnevelés és rekreáció szakos úszásával együtt az EHÖK által támogatott esti úszásig. De bérlünk vízfelületet a SZUE-tól is, különösen nagy az érdeklődés az EHÖK által szervezett Anna fürdői esték iránt. A téli időszakban a korcsolyázás tartozik a kedvelt kurzusok közé, aminek forrását az Egyetem biztosítja, de nagyon népszerűek az EHÖK támogatásával szervezett kari jeges estek is. Ehhez a Szegedi Sportigazgatóság kezelésében lévő műjégpályát béreli az SZTE. Kurzusaink közül nagyon népszerű a teke és a fallabda, amelyekhez szintén városi létesítményeket bérelünk. Kajak-kenu és evezés óráinkat a DÉMÁSZ Vízi-sport Egyesülettel kötött szerződés alapján tudjuk megszervezni. Az Universitas Sport Club Szeged tollaslabdázás és labdajátékok céljaira további létesítményeket kényszerül bérelni, hiszen a meglévő lehetőségek nem elegendőek a hallgatói és dolgozói igények kielégítéséhez. Egyéb kapcsolatok, megoldások Az Universitas Sport Club Szeged - SZTE Sportegyesülete - szakosztályaiban sportoló hallgatók testnevelési kurzusaikat itt teljesíthetik, kosárlabda, kézilabda, tollaslabda, atlétika, labdarúgás, röplabda, torna, falmászás, kick-box, barlangászat sportágakban. Szeged városi sportolási lehetőségeit - ilyen kurzusok meghirdetésére nincs létesítmény vagy szakember - a hallgatók igénybe vehetik előzetes engedélyek és szerződések alapján a testnevelési követelmények teljesítéséhez. Ilyenek a különféle küzdő és táncos sportok, vízilabdázás, ejtőernyőzés, falmászás, búvárkodás. Külső óraadókkal és szolgáltatókkal is oldunk meg különféle sportolási feladatokat, különösen igaz ez a választék növelése szempontjából. Ilyenek a táncoktatás, keleti sportok oktatása, ökölvívás, indonéz tánc, de vannak hallgatói munkavégzéshez köthető programjaink is, hip-hop, társas tánc, hallgatói bajnokságok, rögbi. Személyi feltételek A Sportközpont oktatói létszáma az integráció kezdetétől folyamatosan csökken (2000. év 23 fő, 2007. év 16,5 fő) és a következő években ez a tendencia folytatódni fog. A főállásúak helyébe az igényekhez és a lehetőségekhez jobban alkalmazható óraadók alkalmazása lesz indokolt, ami egyben költségcsökkentést is jelent.

LI 2 1 0


Sport és testnevelés

A

A nem oktatói létszám biztosítja a létesítmény működtetését, ennek csökkentése nem lehetséges a szolgáltatás színvonalának és a nyitva tartási idő csökkentésének veszélye nélkül, ami egyben a bevételek csökkentését is jelentené. Az oktatók rendszeresen vesznek részt különféle továbbképzéseken. Többen tagjai különféle országos szervezetnek. A városi sportéletben is több oktató vállal kiemelt szerepet. A sportszakmai témákban többen előadással és publikációval jelentek meg a különféle továbbképzéseken. A magyar egyetemi és főiskolai sportban több oktató vállal sportszakmai feladatokat, tagja a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnökségének és szakmai bizottságának. Nemzetközi sportéletben a Világbajnokságok szervezése és az Universiaden való részvétel formájában veszünk részt.

Fejlesztések a Sportközpont megalakulása után A Sportközpont megalakulása után szponzori és saját bevételek, valamint egyetemi forrásból alakult ki az asztalitenisz-terem. Egyetemi támogatásból és saját bevételből újult meg az Erzsébet ligeti teniszpálya épülete. Saját bevételből a használat során kiderült problémákat kellett orvosolni a labdafogóhálók megemelésével, világítás korszerűsítésével, tenisz-adogatófal kialakításával, golfoktatás feltételeinek megteremtésével. Egyetemi forrásból elkészült két táncos terem a hozzá tartozó öltözőkkel és a mászóterem. Külső forrásból tovább bővült a küzdősport terem és öltözője. Ezek összértéke meghaladja a 60 millió forintot, amiből közel 20 millió forint saját bevétel és külső támogatás.

Egyetemi sport Az SZTE több alkalommal rendezett egyetemi és főiskolai bajnokságot (Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság) tenisz, röplabdázás, kosárlabdázás, tájfutás, kick-boksz, fallabda, torna sportágakban. Házigazdája volt a XXXIII. és XXXVI. Medikus Kupa küzdelmeinek, több alkalommal rendezett Universitas Kupát, és házigazdája volt a Pedagógusjelöltek Országos Sporttalálkozója rendezvényének is. 2006. évben az 5. Squash Egyetemi-Főiskolai Világbajnokság házigazdája volt az SZTE. A Világbajnokságra 21 ország 118 résztvevőjének nevezése érkezett meg, és végül 17 ország 89 résztvevőjével került megrendezésre az esemény. A versenyzőket a Squash Club és a Tanulmányi és Információs Központban felállított nézőtérrel kibővített kifogástalan üvegpálya várta. A döntőt több száz néző izgulhatta végig, és a verseny kitűnő publicitást kapott a helyi médiákban. A Nemzetközi Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (FISU) delegáltjai

211


II

Sport és testnevelés

is elismeréssel nyilatkoztak a rendezésről és a versenyről. A versenyprogramról áttekinthető és napi információ állt rendelkezésre saját, naponta megjelenő „Squash News" színes újsággal kibővítve, amit hallgatóink írtak és szerkesztettek, és minden információ elérhető volt az interneten is. A rendezvény lebonyolításában több mint 50 önkéntes hallgató vett részt mindenki megelégedésére. A sikeres rendezvény visszhangja az egyetemi sportban nemzetközileg is jó volt, hiszen 2010 - ben az evezős Egyetemi és Főiskolás Világbajnokság rendezési jogát nyerte el a Szegedi Tudományegyetem a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetséggel és a Magyar Evezős Szövetséggel közösen. A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetséggel kiváló kapcsolata van az intézménynek, több oktató tagja az elnökségnek és a különféle bizottságoknak. Hallgatóink évente 18-20 sportágban részt vesznek a MEFOB versenyein, és az intézmények közötti pontversenyben évek óta az első három hely valamelyikén végeznek. Minden évben több sportágban országos bajnokságot is nyernek hallgatóink. A Medikus Kupa, az Universitas Kupa, a PJOS küzdelmeiben is minden évben van győztes versenyzője és csapata a Szegedi Tudományegyetemnek. Szeged város élsport szakosztályaiban sok hallgatónk sportol, amit külön szerződésben is rögzítettünk (Tisza Volán - PICK - kézilabdázás, SZEVIÉP - női kosárlabdázás). Kiemelt kapcsolatunk van a kajak-kenu és evezés, a vízilabdázás, a futsal, az ökölvívás és kick-box sportágakkal is. Az Egyetem nevét viseli a SZEDEÁK férfi NB II-es kosárlabdacsapata, amely 2007-ben az NB I/B osztályba jutott, a H 20 női OB II-es vízilabdacsapat és az Universitas Első Beton NB II futsalcsapat. A szegedi vívás 2007-ben csatlakozott az előző csapatokhoz, és vette fel az Universitas nevet. Nagy sikerrel működnek a különféle kari bajnokságok - kosárlabdázásban, röplabdázásban, kispályás labdarúgásban (Első Beton JATE Bajnokság 120 csapattal). De szervezünk bajnokságokat floorball sportágban, kajak-kenuban, asztaliteniszben és sakkban is. Jelentős az egyetem szerepe a futás és a futómozgalom megismertetésében és megszerettetésében is, hiszen csapataink rendszeresen jól szerepelnek - több alkalommal az első helyet is megszerezték - a különféle országos futóversenyeken. Ilyenek a „Rókaűzők" és „Szarvasűzők", valamint a „Bécs-Budapest Supermarathon". Helyi futóversenyként az egyetemisták részére rendezett „Dóm téri futóverseny" a legnépszerűbb, amin rendszeresen több száz hallgató és az utóbbi időszakban számos oktató is részt vesz. Évente három-négy városi futóversenyre mozgósítjuk a hallgatóinkat, ami egyben az SZTE egyéni és csapat utcai futóbajnoksága is. Népszerűek a kari sportnapok és jeges estek, de eredményes a kollégiumok szervezett sportprogramja is. Hallgatói forrásokból biztosított minden hallgató részére az ingyenes úszás.

U 212


Sport és testnevelés Az EHÖK és a kari HÖK támogatásával sok hallgató vesz részt sítáborokban, vízi táborokban és turisztikai táborokban. Ezek a versenyek és programok jelzik a karok hagyományainak megőrzését és a karok közötti versengés fenntartásának és szervezésének igényét és szükségességét a sport területén is. Az egyetem élsportolók számára is képzési lehetőségeket biztosít - elsősorban a nem nappalis keretek között -, és ezzel több világ- és olimpiai bajnok magyar sportoló is élt az előző évek során. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Borkai Zsolt tornász, Ábrahám Attila kajak, Molnár Tamás vizilabdázó, Vincze Balázs vizilabdázó, Mincza Ildikó vívó, Kovács Iván vívó, Boros György vívó, Janics Natasa kajakozó, Vajda Attila kenuzó, Nagy László, Buday Dániel kézilabdázók, Csomor Erika duatlon és triatlon versenyző. Élsportolóink elsősorban Szeged város nemzetközileg is jegyzett egyesületeiben sportolnak - Pick Szeged (kézilabdázás), DÉMÁSZ Vízi Sport Egyesület (kajak-kenu). Többen tagjai a magyar válogatottaknak, és az athéni olimpián is képviselték Szeged várost és ezzel az Egyetemet is. Egyetemünkön évente kitüntető címet kapnak a „Jó tanuló - jó sportoló" hallgatók, és az országos rangsorban is többen helyet kapnak közülük. Az egyetemi oktatók közül évente két fő kapja meg az „Egyetemi Sporttért" kitüntetést. Hallgatóink informálását különféle nyomtatott dokumentumokkal - tanrend, hallgatói tájékoztatók, plakátok, szórólapok - oldjuk meg. Információs céllal hoztuk létre az internetes oldalakat is. Zárszó A 2007 decemberében elvégzett felmérés szerint hallgatóink több mint 60 százaléka a testnevelési kötelezettségén felül is sportol. Nagy többségük fontosnak tartja a sport és a mozgás szerepét az egyetemista életmódban, igénylik a sportlétesítmények és a sportprogramok további fejlesztését és színesítését. Hallgatóink szükségesnek és kívánatosnak tartják az egyetemen belüli sportversenyek rendszerének további növelését, és azt, hogy a Szegedi Tudományegyetem minőségi - akár NB I-es - szinten is szerepeljen a hazai sportversenyeken.

Szeged, 2008. május 10.

213


XIX. EGYETEMÜNK ÚJ DÍSZDOKTORAI

215


Egyetemünk új díszdoktorai Az egyetem rektorától az Egyetemi Szenátus határozata alapján Doctor Honoris Causa címet kaptak: 2006. november 10-én BECK MIHÁLY egyetemi tanár, Magyar Tudományos Akadémia Anyag- és Környezetkutató Intézet HORST BUNKE egyetemi tanár, Berni Egyetem Alkalmazott matematika és Informatika Intézet KIEFER FERENC akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet igazgatója ARNOLD SCHWARTZ egyetemi tanár, Cincinnati Egyetem Sebészeti Tanszék kutatóprofesszora

Az egyetem rektorától az Egyetemi Szenátus határozata alapján Senator Honoris Causa címet kapott: 2006. november 10-én DANIEL KLUVANEC

egyetemi tanár, Rector emeritus of the Constantine the Philosopher University in Nitra, Slovakia

216


XX. KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLTEK 2007 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt Bonost MIHÁLY egyetemi tanár DR. MEZŐSI GÁBOR egyetemi tanár DR. MOLNÁR ÁRPÁD egyetemi tanár DR.

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt egyetemi tanár DR. GÉCSEG FERENC, akadémikus, egyetemi tanár DR. HATVANI LÁSZLÓ

Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett adjunktus DR. MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS főiskolai tanár DR. PÁL JÓZSEF egyetemi tanár JUHÁSZNÉ DR. ZVOLENSZKI ANIKÓ

Magyar örökség-díj (posztumusz) DR. JANCSÓ MIKLÓS,

akadémikus

Rektori Elismerő Oklevél FÁYNÉ DR. DOMBI ALICE főiskolai tanár GYÓRGYEINÉ LOGIN ADRIENN főelőadó HÁGELMANNÉ MIKSI EMESE csoportvezető DR. HAJNAL PÉTER docens DR. MAJZINGER ISTVÁN főiskolai docens ROMÁN LAJOSNÉ irodavezető DR. TÖRÖK JÁNOS hivatalvezető

Szegedért Alapítvány fődíja DR. CSÖRGŐ SÁNDOR

akamémikus

217


II

Kitüntetésben részesültek

Szegedért Alapítvány tudományos díja DR. VÉCSEI LÁSZLÓ akamémikus Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári díja DR. MOLNÁR GYULA adjunktus Pro Urbe-díj Szeged DR. BLAZOVICH LÁSZLÓ egyetemi tanár DR. DosozY ATTILA egyetemi tanár

Szeged nemzetközi kapcsolataiért DR. CSERNUS SÁNDOR docens Szeged Kultúrájáért-elismerés DR. MACZELKA NOÉMI főiskolai tanár Szent-Györgyi Albert-díj DR. DÉKÁNY IMRE akadémikus Batthyány-Strattmann László-díj DR. ERŐS ISTVÁN egyetemi tanár Gelei József-díj DR. MOLNÁR JÓZSEF professor emeritus

Gorka Sándor díj DR. BÁBA KÁROLY

Elige vitam díj DR. PIKÓ BETTINA

docens

Pro familia Tauffer-emlékérem DR. BÁRTFAI GYÖRGY egyetemi tanár Apáczai Csere János-díj DR. OTVOS PÉTER docens DR. SZEGFŰ LÁSZLÓ főiskolai tanár

U 218


Kitüntetésben részesültek Bibliotéka Emlékérem DR. KEVEHÁZI KATALIN osztályvezető

Széchenyi díj -

DR. DoBOZY ATTILA akadémikus,

DR. GALLÉ LÁSZLÓ egyetemi tanár

Arany Katedra Emlékplakett PÉNTEK LÁSZLÓNÉ tanár

HORVÁTH ANDRÁSNÉ tanár

Kisebbségekért díj DR. PETRUSÁN GYÖRGY főiskolai tanár

Hungarnet díj -

DR. MADER BÉLA főigazgató

Artisjus díj -

DR. DOMBI JÓZSEFNÉ DR. KEMÉNY ERZSÉBET

főiskolai tanár

Mérei Ferenc publikációs díj DR. NÉMETH DEZSŐ adjunktus

Ernyei József Emlékérem DR. MINKER EMIL professor emeritus

Mestertanár Aranyérem BARÁTNÉ DR. HAJDÚ AGNES főiskolai docens

DR. CSIRIK JÁNOS egyetemi tanár DR. HOMOKI-NAGY MÁRIA egyetemi tanár DR. ILOSVAY GYÖRGY főiskolai adjunktus DR. M. TÓTHNÉ DR. FARSANG ANDREA docens DR. PÁSZKA IMRE docens DR. PENKE OLGA egyetemi tanár DR. TOMBÁCZ ETELKA egyetemi tanár DR. UNGER JÁNOS docens DR. UTASI AGNES egyetemi tanár DR. VÁG VÖLGYI CSABA docens

219


A Kitüntetésben részesültek Pedagógus Szolgálati Emlékérem főiskolai adjunktus DR. BíRÓ ZOLTÁN főiskolai tanár DR. BONIFERT DOMONKOSNÉ DR. főiskolai docens CSÁSZI ANIKÓ tanító FODOR ISTVÁNNÉ tanár DR. GYETVAI GYÖRGY főiskolai tanár DR. GYÉMÁNT IVÁNNÉ főiskolai docens DR. HARMATH MÁRTA főiskolai tanár DR. HERCZFELD ROZÁLIA főiskolai docens HOROG EMÍLIA főiskolai adjunktus DR. JANOWSZKY SÁNDOR főiskolai docens DR. KASZAB IMRE főiskoali tanár DR. KRISTÓ GYULÁNÉ főiskolai tanár DR. LEPAHINNÉ DR. MURAI TERÉZ főiskolai adjunktus MOCSAI ZOLTÁNNÉ tanár DR. OLÁH JÁNOS főiskolai tanár DR. PETRUSÁN GYÖRGY főiskolai tanár PUNGOR MIKLÓS főiskolai docens DR. SEBE JÁNOSNÉ DR. MADÁCSY PIROSKA főiskolai tanár DR. SZABÓ JÓZSEFNÉ főiskolai docens DR. SZEGFŰ LÁSZLÓ főiskolai tanár DR. SzILASSI LAJOS főiskolai docens DR. SZOBOSZLAI ILDIKÓ főiskolai tanár DR SZÖGI ISTVÁNNÉ főiskolai adjunktus DR. VARGA ISTVÁN főiskolai tanár DR. BALÁZS JÓZSEF

220


XXI. EGYETEMÜNK JUBILEUMI DIPLOMÁSAI Állam- és Jogtudományi Kar Rubindiploma: DR. WINKLER LÁSZLÓ.

Vasdiploma: DR. SCHMIDT IVÁN.

Aranydiploma: DR. BENKŐ ÁRPÁD, DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. MISKOLCZI MIHÁLY, DR. REMECZKI GÁBOR, DR. SZABÓ LÓRÁNT.

Általános Orvostudományi Kar Vasdiploma: DR. SÉRA MIHÁLY.

Gyémántdiploma: DR. TÉNYI MÁRIA, DR. ORMOS JENŐ.

Aranydiploma: DR. ÁBRAHÁM SÁNDOR, DR. BARADNAY GYULA, DR. BARTÓKI LÁSZLÓ, DR. BAZSÓ PIROSKA, DR. BÉRES LÁSZLÓ, DR. BERTÉNYI CAMILLO, DR. BOD MÁRIA MAGDOLNA, DR. BORSOS IMRE, DR. CSERNAY LÁSZLÓ, DR. CSETRI CSABA, DR. CSIZMADIA ETELKA IRÉN, DR. CSIZMADIA VALÉRIA, DR. DANKÓ JÁNOS, DR. DÓSA BÉLA, DR. DUDÁS LÁSZLÓ, DR. ELMER VENDEL, DR. FÁY PIROSKA,

221


F~s

Egyetemünk jubileumi diplomásai

DR. FERENCZI ERZSÉBET, DR. FERENCZY MIKLÓS, DR. FODOR FERENC, DR. GELEGONYA KATALIN, DR. GILA MÁTYÁS, DR. GONDÖCS MARGIT, DR. HALÁSZ JÓZSEF, DR. HARTAI PÁL, DR. JÁKSÓ ERZSÉBET, DR. JUHÁSZ BÉLA, DR. KELEMEN MÁRIA, DR. KISS FERENC, DR. KISS MIHÁLY, DR. KIRÁLY JÓZSEF KÁROLY, DR. KOHAJDA PÉTER, DR. KOZMA PÁL, DR. MARIK IBOLYA IRÉN, DR. MENNING ÉVA, DR. MICZKI IRÉN, DR. MORVA LÁSZLÓ, DR. MURÁNYI MIKLÓS, DR. NAGY ATTILA, DR. NEUMANN PÉTER ZSIGMOND, DR. ORMÓSHEGYI ERNŐ, DR. OTOTT FERENC, DR. PALOTAI SÁNDOR, DR. PÁPAI ILONA, DR. PEKÓ MAGDOLNA, DR. PETHŐNÉ DR. RUTTKAI SAROLTA, DR. RÁBIK JENŐ, DR. RAFAI IRÉN, DR. RELOVSZKY ERZSÉBET, DR. SCHNEIDER IMRE, DR. SIMON ILONA ÁGNES, DR. SOÓs KÁROLY, DR. SZABÓ IBOLYA, DR. SZABÓ SÁNDOR, DR. SZÁNTÓ BÉLA, DR. SZARVAS FERENC, DR. SZÉCSÉNYI ERZSÉBET, DR. TAJTHY SÁNDOR, DR. TAMÁS ELVIRA, DR. TAPODY ÉVA, DR. TÓTH ZSIGMOND, DR. VÁGÓ MAGDOLNA, DR. VARGA ISTVÁN, DR. VÁRI KLÁRA, DR. VERESS LÁSZLÓ, DR. VIRÁG ISTVÁN, DR. VISKI MÁTYÁS, DR. VISZT JÓZSEF, DR. VUKOVICH LAJOS KÁROLY, DR. ZENGEI MÁRIA.

Bölcsészettudományi Kar Vasdiploma: LENGYEL GYULÁNÉ RÁCI ROZÁLIA.

Gyémántdiploma: HALÁPI FERENCNÉ DR. SÁRI ILONA, DR. PAPP GYULA.

Aranydiploma: ÁBRAHÁM MÁRIA MAGDOLNA, AGRAY BÁLINT GYULA, BÁLINT LÁSZLÓNÉ GYURITY KLÁRA, BALOGH ISTVÁNNÉ MÜLLER JUDIT, BALOGH LÁSZLÓNÉ NAGY IRMA, BECK ZOLTÁNNÉ BODOR ANNA, BEKE MIHÁLYNÉ TÓTH ERZSÉBET, DR. BERNÁTH JÓZSEF, DR. BERNÁTH JÓZSEFNÉ KOVÁCS ERZSÉBET, BÓDI JÁNOSNÉ BÉNIK MÁRIA, CSERESNYÉS GÉZÁNÉ MEGYERI KATALIN, CSOME LAJOS, CSULLAG LAJOS, DR. DIENES ERZSÉBET, DOBÓ IRÉN, DRAHOS JÁNOSNÉ DÖME MÁRIA, DR. FREPPÁN GYÖRGY, DR. FREUD GÉZÁNÉ KASTNER ANNA ESZTER, FÖLDI VILMOS JÓZSEF, DR. GÁBRIS JÓZSEFNÉ BUKOVINCZKI MÁRIA, GLÓSZ LAJOS GYULA, HALMOS JÓZSEFNÉ EZRES ANNA, HEGEDŰS JÓZSEFNÉ CSERNÁK MATILD, ILLÉS ENDRÉNÉ DR. MOVIK ANGÉLA, DR. ILIA MIHÁLY, DR. ILIA MIHÁLYNÉ GÁL JULIANNA, DR. JUHÁSZ ANTAL, KAÁRI SÁNDOR, KAJTÁRNÉ CSAY ÉVA ILONA, DR. KANYÓ FERENC, KERESZTES JÁNOS, KISS LÁSZLÓNÉ

D.

SZABÓ ÉVA, DR. KOLTA LÁSZLÓNÉ MÁNDI PIROSKA MÁRIA, KOVÁCS

~ 222


Egyetemünk jubileumi diplomásai A ISTVÁNNÉ FODOR ETELKA, DR. KRUPA ANDRÁS, DR. KRUPA ANDRÁSNÉ NAGY KATALIN GIZELLA, KUNOS FERENC JÓZSEF, DR. KULCSÁR PÉTER IVÁN, LANTOS ISTVÁNNÉ SAJTI MÁRIA, LÁSZLÓ SÁNDOR, MAKRAI LÁSZLÓNÉ KALOCSAI ELVÍRA, DR. MAYER GYULA, MÉSZÁROS JULIANNA, MUCSI ERZSÉBET, NAGY IMRE, NAGY MIKLÓS LAJOS, NYEMCSOK MIHÁLY, OLLÉ GYÖRGY, OROSZLÁN JÓZSEFNÉ EPPICH TERÉZIA, OTTÓ FERENC, PÁTKAY IMRÉNÉ KISJUHÁSZ ILONA MÁRIA, ROMHÁNYI ZSUZSANNA, SÁNDOR LAJOS, SIMON FERENCNÉ KENÉZ RÓZSA MÁRTA, SZABÓ ISTVÁNNÉ SZÁK KOCSIS MÁRIA, SZALONTAY MIHÁLYNÉ ORBÁN VERONIKA, SZATMÁRI SÁNDOR, DR. SZŰCS ALAJOSNÉ SÁLLAI ESZTER, TAMÁS LAJOS, TEKULICS JÁNOS GYULA, TÓTH BÉLA, TÓTH JÁNOSNÉ KINCSES KLÁRA, VARGA FERENC GYULA, VARGA FERENCNÉ SZALAI ERZSÉBET, VARGA SÁNDOR, VICSEK ANDRÁS, ZELMAN FERENC.

Gyógyszerésztudományi Kar Rubindiploma: SZEKERES SÁNDOR.

Vasdiploma: BOLEMAN LAJOS.

Gyémántdiploma: BARCSAY ISTVÁN, DR. SEBESTYÉN LÁSZLÓNÉ CSELKÓ KATALIN, SZABÓ LÓRÁNT, DR. TREGELE KÁLMÁNNÉ KMETTY ILONA.

Aranydiploma: AMMER FERENC, ANTONYI EMILNÉ SZABÓ MATILD, BAGDI LAJOS, BÁLINT ARANKA, BEZZEGH DÉNES, BÓGYI GYÖRGYNÉ MÉNESI MÁRIA, BUZDER LANTOS LAJOSNÉ KELLER JULIANNA, DR. BECZE ISTVÁNNÉ PRÓKÁTOR MÁRIA, DR. BOGDÁN ERNŐNÉ DR. MAGYARLAKI ANNA, DR. DOBÁK ENDRÉNÉ MAROSFALVI MÁRTA, ELMER ADÁM, FEKETE ANDRÁS JENŐ, DR. GAIZER FERENC, HAJDÚ JÓZSEF, HALMAI TIVADARNÉ NAGY ILONA, DR. JÁMBOR ZOLTÁNNÉ HERCZEGH CECÍLIA, DR. JENŐVÁRINÉ SURJÁNYI ILONA, DR. KERESZTES NAGY ISTVÁNNÉ EIBEN EDIT, KOVÁCS ÁRPÁDNÉ VADASY LUCA, KOVÁS MIHÁLYNÉ CSÓTI GYAPJAS KLÁRA, DR. PADLÁS JÁNOSNÉ HONVÉD ERZSÉBET, DR. PRISETZKY FERENCNÉ PATARICZA JANKA JULIANNA, DR. RAIZ FODOR BENŐNÉ KOVÁCS GIZELLA MÁRIA, DR. REGDON GÉZA, DR. REGDON GÉZÁNÉ DR. KISS M. ÉVA, TÓTH KÁLMÁNNÉ HUDÁK VIOLA, DR. VICSAY ANDRÁSNÉ TÓTH ÉVA.

223


II

Egyetemünk jubileumi diplomásai

Juhász Gyula Pedagógiai Kar Tanári Rubin díszoklevél: CSIKESZ BÉLA, DR. DARABÁN GÉZÁNÉ BÁNYAI ILONA, FEKETE JÓZSEFNÉ SURÁNYI MARGIT, HORVÁTOVICH DEZSŐNÉ HOVÁNY MÁRTA, DR. KRAJCSIK ISTVÁNNÉ PAZELLER BLANKA MÁRIA, TÉGLÁSY TIVADAR, ZSOLDOS MARGIT.

Tanári Vas díszoklevél: DR. BÁN ERVINNÉ BATTANCS ARANKA, DR. CSETHE MIKLÓSNÉ SOLYMOSI IRMA, GAÁL ENDRÉNÉ SIN ADRIEN, DR. GYURIS JENŐNÉ VOHÁNER IRÉN OLGA, MOLNÁR PÁL, SMETANA ALADÁRNÉ KASSAY ZSÓFIA, SOLT ÁRPÁD, SZABÓ BALÁZSNÉ FEHÉRVÁRI ARANKA.

Tanári Gyémánt díszoklevél: ANDOR GYORGYNÉ KALOCSAY EDIT, DEMJÉN LAJOSNÉ KÉRI ANNA, HOFFMANN MARGIT, HORVÁTH CZ. GYÖRGY, ILLÉSY ISTVÁNNÉ HANGODY PIROSKA, KLAUSZ JENŐNÉ MÓRA MAGDOLNA, DR. LUGOSSY ILONA, Lux MÁRIA, NAGYMIKLÓSI FERENC, PUSZTASZERI LÁSZLÓNÉ JÁMBOR ROZÁLIA, SOLYMOSI JÁNOSNÉ LAURINYECZ MÁRIA, WOLF IDA MÁRIA.

Tanári Arany díszoklevél: ABODY BÉLÁNÉ WIERDL MÁRIA, APATINI PÉTER, ARNOLD LAJOS, DR. ASZTALOS ISTVÁN, ATKÁRI JÁNOS, BADICS JÁNOSNÉ PUSZTAI MÁRIA, DR. BÁDONYI ISTVÁNNÉ VÁGVÓLGYI (WEISZ) JUDIT, BAJNOK ZOLTÁN, BAKÓ GÁBORNÉ FARAGÓ IRÉN, BAKOS JÁNOSNÉ KURUSA ERZSÉBET, BALÁZS

OLIVER, DR. BALI

MIHÁLYNÉ KARDOS ERZSÉBET, BÁLINT JÁNOSNÉ SZABÓ ILONA, BÁLINT SÁNDORNÉ HERBST ILONA, BALOGH ENDRE, BALOGH JÁNOSNÉ KOVÁCS KLÁRA, BALOGH SÁNDORNÉ BALOGH ILONA, BÁNFI MIHÁLYNÉ BÚZA ETELKA, BARABÁS IMRE, BARABÁS IMRÉNÉ BÓKA AMÁLIA, BARANYI JÁNOSNÉ TAKÁCS VALÉRIA, BARANYI JÓZSEF, BARATÉ JÁNOSNÉ GÁLDI MÁRIA, BARÁTH GÉZÁNÉ RÁCI MÁRIA, BARLAVITS TIBOR, BARÓTHY JÁNOS, BÉKEFI NÁNDOR, BÉLA IMRÉNÉ VIRÁG MÁRIA, BERECZKY TIBORNÉ WISCHNER ERZSÉBET, BÉRES ISTVÁN, DR. BERKI NÁNDORNÉ PETŐC MÁRIA, DR. BICSKEI REZSŐNÉ DARÁNYI GIZELLA, BIHARI LÁSZLÓNÉ ZSIROS MÁRIA, BÍRÓ ISTVÁN, BODICSI JÓZSEFNÉ VARGA JÚLIA, BODNÁR FERENCNÉ SOÓS ARANKA, BOGÁR BULCSÚNÉ BENKŐ EVA, BOKOR JÓZSEF, BOKOR JÓZSEFNÉ KRIZSÁN JULIANNA PIROSKA, BOLDIZSÁR BÉLÁNÉ BECSEI BORBÁLA, BOLVÁRI LÁSZLÓ, BORDÁS SÁNDOR, BOROS ANTALNÉ NEMES PIROSKA, BORSA JÓZSEFNÉ VAJDA ERZSÉBET, BOTOND LÁSZLÓNÉ JÓSVAI EVA, BOZSÓ ISTVÁN, BŐRÖNDI ISTVÁN, BRANYICZKI FERENCNÉ SERES ERZSÉBET, BRANYICZKI IMRE, CSÁNYI JÁNOS, CSIKÓS

U 224


Egyetemünk jubileumi diplomásai

A

BARNABÁSNÉ TELLER MÁRIA, CSÓKA KÁROLYNÉ VÁGVÖLGYI EMÍLIA VERONIKA, CSONTOS SÁRA, DR. DÁLNOKI-FÉSŰS ANDRÁS, DANCZ GYULÁNÉ PETRÁSI ILONA, DARIDA FERENC, DÉKÁNY MIHÁLY, DÉNES LAJOSNÉ G. SZABÓ MARGIT, DÉRI (DIDIK) ANDOR, DEZSŐ ILONA, DINNYÉS ISTVÁN, DINYA ILLÉSNÉ BALÁZS ERZSÉBET, DOBÁK JÓZSEFNÉ BABARCZY EDIT, DONGÓ ELEMÉR, DR. DURÁNYIK GYÖRGYNÉ ELEK JULIA, ELEK JÓZSEF, DR. ELMER VENDELNÉ HERBST MAGDOLNA, FALUS TAMÁSNÉ TÚRI AGNES, FARKAS ISTVÁN, FÁY ANDRÁSNÉ BINÓ ÉVA, FEHÉR NÁNDORNÉ VAJNAI SÁRA, FEHÉRVÁRI GYÖRGY, FEJES ISTVÁNNÉ RÁCZ MATILD, FEKECS LÁSZLÓ, FEKECS LÁSZLÓNÉ BARÁT ANNA, FEKETE ISTVÁN, FEKETE LÁSZLÓ, FERENCZI LÁSZLÓNÉ KUGYELA MARGIT, FITOS JÓZSEFNÉ BERKESZI JOLÁN, FLECKENSTEIN JÓZSEF, FORGÁCS FERENC, FORGÁCS FERENCNÉ MÁRTON JANKA, FÖLDES ZOLTÁNNÉ VALENTICS MARGIT, FRANK JÁNOS, FÜRST KLÁRA, GÁSPÁR GÁSPÁRNÉ ILLÉS ANNA, GEISZ FERENC, GORDOS ARPÁDNÉ TASI EMÍLIA, GONTÉR FERENC, GREGES MÁRTON, GULYÁS JÁNOS, GUTH JÓZSEF, DR. GYEBROVSZKY JÁNOSNÉ, TOKAJI MÁRIA, GYENGE FERENCNÉ HEGEDŰS MARGIT, DR. GYÖNGYOSSY MÁTYÁSNÉ BOGDÁN ILONA, GYŐRI GYULÁNÉ HOLLÓ ZSUZSANNA, HAJDÚ GYÖRGY, DR. HAJDÚ LÁSZLÓNÉ KISS ZSUZSANNA, HARASZTI FERENCNÉ HORVÁTH ILONA, HARINA ISTVÁNNÉ GÖNCZI ERZSÉBET, HARSÁNYI MÁRTON, DR. HAUSINGER GÉZÁNÉ PÁLFALVI ILONA, HÉCSEL ILONA, HEGYI JÓZSEF, HEGYI REZSŐNÉ KLIMENT KATALIN, HOCI JÓZSEF, HOCI JÓZSEFNÉ BADICS MARGIT, HOMOKI OTTÓ, HORNYÁK JÓZSEFNÉ REGŐCZY MÁRIA, HORVÁTH JÓZSEFNÉ NÉMET IRÉN, DR. HOLVÉNYI GYÖRGYNÉ KOVÁCS ILONA, DR. HRABOVSZKY MIHÁLYNÉ MÁRKUS KLÁRA MÁRIA, HUBER ANDRÁSNÉ GYURICZKI ANNA, HUDI ANTALNÉ MAGYARY GYÖNGYVÉR, HUSZKA GÁBORNÉ CSONTOS MÁRIA, ILONKA ISTVÁNNÉ MELEGH B. MÁRIA, ISZTIN GYÖRGY, JÁNSZKI LÁSZLÓNÉ ENDRE GYÖRGYI, JOBBÁGY TIHAMÉRNÉ RADOS ETELKA, JUHÁSZ BÉLÁNÉ KOVÁCS ERZSÉBET, JUHÁSZ FERENC, JUHÁSZ SÁNDOR, JUHÁSZ TIVADAR, KÁLLAI ISTVÁN, KÁLLAY GYULA, DR. KAMARÁS GYÖRGYNÉ SZABÓ ÉVA, KAPUS ERZSÉBET, KARÁSZI IMRE, KARSAINÉ SÁFRÁNY MAGDOLNA, KECSKÉS ANTALNÉ MOLNÁR MÁRIA, DR. KELEMEN IMRÉNÉ FARKAS IRÉN, KELLER GYÖRGYNÉ SZALAY KLÁRA, KEMENESI TIVADARNÉ BOKOR EDIT, KÉPES GYULÁNÉ KÁRÁSZ ANNA, KEREKI LÁSZLÓNÉ KÓNYA IRÉN, KEREZSI FERENCNÉ ENGI PIROSKA, KINDLER FERENCNÉ HEGEDŰS MARGIT, KIRÁLY JÁNOSNÉ SZASZLER KATALIN, KIS ISTVÁNNÉ KOVÁCS ESZTER, KISNÉ ZSIROS AGNES, KISS ANTALNÉ TÚRI MÁRIA, KISS FERENC, KISS FERENCNÉ SKOPERDA MÁRIA, KISS JÓZSEFNÉ CSIKAI SÁRA, KISS LÁSZLÓNÉ PATKÓS GIZELLA, KISS SÁNDOR, DR. KISS ZOLTÁNNÉ RÁCI MARGIT, KOCSIS KLÁRA, KOCSIS SÁNDOR, KONFÁR OLGA, KOÓS KÁROLYNÉ MÉZES ERZSÉBET, KOPPÁNY BÉLA, KORPAI FERENCNÉ SZEGEDI IRMA, KOVÁCS FERENC, KOVÁCS FERENCNÉ RÉCZEI MARGIT, KOVÁCS FERENCNÉ ASZTALOS

225


I1

Egyetemünk jubileumi diplomásai

MÁRIA, KOVÁCS ISTVÁNNÉ SZABÓ MÁRIA, KOVÁCS JÁNOSNÉ BARTOS MAGDOLNA, KOVÁCS MIHÁLYNÉ KOVÁCS ZSUZSANNA, KOZICS TAMÁSNÉ ASSABINY IBOLYA, KÖNTÖS ISTVÁNNÉ DÉTÁR MÁRIA, KÖRNYEI FERENC, KÖRNYEI FERENCNÉ GERE ZSUZSANNA, KÖVÉR IMRÉNÉ KINCSES GABRIELLA, KÖVÉR ZOLTÁNNÉ VÁNYI ESZTER, KUCSA JÓZSEF, KULCSÁR ISTVÁN, KULCSÁR ISTVÁNNÉ VAS MAGDOLNA, KULCSÁR SÁNDOR, LÁBODI FERENCNÉ PÓCZY ERZSÉBET ZSUZSANNA, LAKI SÁNDORNÉ SZMOLA KATALIN, LAMBERTUS ERZSÉBET, LANG ELEMÉR, LANTOS PÁLNÉ KÁDÁR ILONA, LÁZÁR ZSUZSANNA, LELKES ALAJOSNÉ CSÁFORDI TERÉZ, LENCSE JÓZSEF, LÉVAI PIROSKA, LIPPAI BÉLÁNÉ POLYÁK KATALIN, DR. LISSÁK GYÖRGYNÉ SZÁSZ EVA, LITAUSZKY GÉZA, LOVAS MIHÁLYNÉ HÉVIZY MÁRIA LUCIA, LOVÁSZ SÁNDORNÉ ZANA ILONA, LÖVEI FERENCNÉ KURUCZ ÉVA, DR. LÖVÉSZ TIBORNÉ MOLDOVÁNYI ESZTER, MACZELKÁNÉ LÁZI KATALIN, DR. MAGYAR JÁNOSNÉ KATONA-BERÉNYI IRÉN, MAGYAROSI ISTVÁN, MALYA ZOLTÁNNÉ BERECZ PIROSKA, MAROSI JÓZSEFNÉ HARMATH ILONA, MASÍR LAJOSNÉ ZOMBORI ERZSÉBET, MASZNYIK GÁBORNÉ VEKERDY LENKE, MATÉZ TIVADAR, DR. MÁTYÁSI JÓZSEFNÉ ZSEMBERI MARGIT, MAXI MIHÁLYNÉ HORVÁTH MÁRIA, MIKE JÁNOSNÉ POCSAI REBEKA, MIKLYA JÁNOS, MINÁRIK FERENCNÉ KIVÁGÓ ERZSÉBET, MOLNÁR ISTVÁNNÉ NAGY MÁRIA ETELKA, MOLNÁR JÁNOS, MRAVIK MIHÁLYNÉ GÉMES ERZSÉBET, MUCZA ANDRÁS, MURVAI GÁBORNÉ FODOR ERZSÉBET, NAGY AGOSTONNÉ KELLIÁR EVA, NAGY FERENC, NAGY GÁBORNÉ LÁZÁR MÁRIA, NAGY IMRE, NAGY IMRÉNÉ KELEMEN JULIANNA JUDIT, NAGY JÁNOSNÉ SITKEY ERZSÉBET GABRIELLA, NAGY LAJOSNÉ SZABÓ KATALIN, NÉMETH ELEKNÉ FARKAS MÁRIA, NÉMETH ENDRE, NÉMETH JÓZSEF, NÉMETH LAJOSNÉ KISS KORNÉLIA, ODOR ISTVÁNNÉ KOLOMPÁR GABRIELLA, ORBÁN SÁNDORNÉ FAZEKAS ILONA, OSVÁTH TIBOR, ŐRFI LÁSZLÓNÉ SZALAI MAGDOLNA, PAKURÁR MIKLÓS, PALÁGYI ISTVÁNNÉ SÁRKÖZI MARGIT, PALLOSNÉ ROZGONYI PIROSKA, PALOTAI MIHÁLY, PALOTÁS JÁNOSNÉ TÁNCOS MÁRIA, PAP FERENC, PAP JÁNOSNÉ SZABÓ AMÁLIA, PAPP ELEKNÉ SEBESSY KATALIN, PAPP LÁSZLÓNÉ DUDÁS JULIANNA, DR. PATAJ PÁL, DR. PATAKI ISTVÁNNÉ KUKI ESZTER, PATKÁS GÁBORNÉ NAGY ERZSÉBET, PATONYI FERENCNÉ NEISZER ANGÉLA, PAULIKOVICS TIBOR, PERESZLÉNYI ENDRE, PETROVITS FERENC, PINKERT GYÖRGY, PINTÉR GYÖRGYNÉ MÁRI ERZSÉBET, PISZTON IMRE, PLÓKAI IMRE, PUSKÁS BÉLÁNÉ MÉSZÁROS ERZSÉBET, PUTYORA JÓZSEF, RÁCZNÉ OZSVÁTH ESZTER, RADICS JÁNOSNÉ IMRE JULIANNA, RÁFINÉ TAKÁCS KATALIN, RAGÓ MIHÁLYNÉ FABÓ MARGIT, RÁKOS FERENC, RIKKER JÓZSEF, ROCZKÓ NOVÁKNÉ PEICS ILONA, RÓZSA DEZSŐNÉ SZŐKE KLÁRA, SARKADI GÉZÁNÉ JUNG ILONA, DR. SARNYAI FERENCNÉ SZŰCS IRMA, SASS ANDRÁS, SERFŐZŐ ANTAL, SERFŐZŐ GYÖRGYNÉ LENDL MARGIT, SIGMOND TAMÁS, SIGMOND TAMÁSNÉ, SIMAI MIHÁLY, SOLYMÁR ISTVÁNNÉ BORICS ILONA, SOLYMOS ERVINNÉ SZÉPE SAROLTA, SPIÁK GYÖRGY, STEF

u 226


Egyetemünk jubileumi diplomásai

A

ISTVÁNNÉ BOHÁK ILONA, STEPANCSICS GUSZTÁV, STÜNDL GÁBOR, DR. SUCH GYÖRGYNÉ DURKÓ ERZSÉBET, SURINYA ANTAL, SYDÓ TIBOR, SZABÓ ARPÁDNÉ MÉSZÁROS JUDIT, SZABÓ DÉNESNÉ JANTOS JULIANNA, DR. SZABÓ ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, SZABÓ LÁSZLÓ, SZABÓ MIHÁLYNÉ PINCZÉS KLÁRA, SZABÓ MIHÁLYNÉ MONSZPORT ERIKA, SZAKALI MIKLÓSNÉ LAKATOS MARCELLA, SZÁNTÓ LAJOS, SZATHMÁRI TAMÁS, SZATHMÁRY JUDIT, SZELÉNYI PÁLNÉ TÓTH ILONA, SZEPESI ANTAL, SZERI JÁNOSNÉ FODOR MÁRIA, SZIGETI JAKAB JÓZSEF, SZILVÁSSY JÁNOSNÉ BOGÁR MERCEDES, SZINCSOK GYÖRGYNÉ TÓSZEGI ILONA, SZMEDÓ SÁNDORNÉ DAUDA ILONA, SZOMBAT LAJOS, SZŐKE LÁSZLÓNÉ HORVÁTH IDA, SZUCSÁN ANDRÁSNÉ BALOGH ETELKA, SZŰCS ÁRPÁD, SZŰCS FERENC, SZŰCS IMRE, DR. TAKÁCS LÁSZLÓ, TAKÁCS LÁSZLÓNÉ ENDRE ILONA, TAMASI MÁTYÁSNÉ PAP KRISZTINA, TAUKER ISTVÁNNÉ KEREKES EVA, TEMESVÁRI LÁSZLÓNÉ SZÉNÁSI IDA, TENKEI ANTALNÉ VARGA TERÉZ, THURZAI LAJOSNÉ KRAJCÁR JOLÁN, TIMÁR LÁSZLÓ, TÓTH ANDRÁSNÉ VIDA ILONA, TÓTH DÉNES, TÓTH ENDRÉNÉ SZABÓ JUDIT, TÓTH GÉZÁNÉ VARGA ERZSÉBET, TÓTH ISTVÁN, TÓTH ISTVÁNNÉ KŐFALVI ANNA, TÓTH JÁNOS, TÓTH JÁNOSNÉ KISS EMMA, DR. TÓTH LÁSZLÓNÉ KERTÉSZ TERÉZ SAROLTA, TÓTHNÉ SZALAI EVA, TURI ISTVÁNNÉ BOGNÁR MÁRIA, DR. TÚRI RÓBERT, TŰRI BÉLÁNÉ LEKLI MÁRIA, UDVARI KÁROLYNÉ PUTNOKI PIROSKA, UJVÁRINÉ GUBUCZ IRÉN, UNGI ISTVÁNNÉ VARGA JULIANNA, VAJDA JÓZSEFNÉ ENGI MÁRTA MAGDOLNA, VÁMOS LÁSZLÓ, VÁNKAY TIBOR, VÁNKAY TIBORNÉ MAKÓ ERZSÉBET, VÁRADI GYULÁNÉ BARANYAI MARGIT, VARGA IMRÉNÉ ADAMSZKY IRÉN, VARGA JÁNOS, VARGA KÁROLYNÉ SÁNTHA MÁRIA, VARGA LÁSZLÓNÉ BERÉNYI LÍVIA, VEÉR GYÖRGY, VÉGH GYULA ZOLTÁN, VERES GYULÁNÉ VARGA ESZTER, VÍGH LÁSZLÓNÉ DÉKÁNY ROZÁLIA, VILLÁNYI GÉZA, VINCZE JÁNOS, VINCZE JÁNOSNÉ SÜLI ILONA, VIRÁGOS KIS IMRÉNÉ KELEMEN BORBÁLA, VÖRÖS LÁSZLÓ, ZALAI ANTAL, ZEFFER ISTVÁN, ZOBOKI JÓZSEFNÉ URBÁN ILONA, ZÓDOR MIHÁLY, ZÓRITY MÁRKNÉ KRSZTIN ZÁGORKA, ZSILÁK GYÖRGYNÉ KRIZSÁN JOLÁN.

Tanítói Rubin díszoklevél: HORVAY JÁNOSNÉJÓSA MARGIT.

Tanítói Vas díszoklevél: KERESZTES ARPÁDNÉ SCULTÉTY MARGIT, NAGY GYULÁNÉ DÓRNER AGNES, WODRENG JÁNOS FERENC.

Tanítói Gyémánt díszoklevél: ASZRIEV MIKLÓSNÉ SOLTÉSZ ANNA MÁRIA, BÁLÓ MIHÁLY, BALOGH KÁROLY, CSŐKE JÓZSEF, HUSZKA SÁNDORNÉ DÁNYI ERZSÉBET, ILLÉS KÁROLYNÉ

227


II

Egyetemünk jubileumi diplomásai

SZIJJÁRTÓ GABRIELLA, KHELL ZOLTÁNNÉ KECSEY EVA, PÉLI PÁL, RÓTH FERENC, SÁGI PÁLNÉ SZIGETI ILONA, DR. SILLYE BÉLÁNÉ MAGÓCS PIROSKA KATALIN, SIMON MIHÁLYNÉ TÓTH MARIANNA, V. GALIBA FERENC.

Tanítói Arany diszoklevél: AMBRUS JÁNOSNÉ HEGEDŰS KATALIN, BALLA ANTALNÉ TOPPANTÓ JULIANNA ERZSÉBET, DR. BARÁTH MIHÁLYNÉ KIss ERZSÉBET, BIHAL JÓZSEFNÉ BORBÉLY JULIANNA, BÓDAI SÁNDORNÉ Bozsó ILONA, CSELŐTEI JÓZSEF, CSÚRI FERENCNÉ MACZELKA ANNA, FODOR ANTAL, DR. GÁL GYULÁNÉ SZABÓ JULIANNA KATALIN, GYÁNTI FERENC, HEVESI JÁNOSNÉ TÓTH ILONA,

Hős

SÁNDORNÉ HORVÁTH EVA, IVÁN ANTALNÉ HALÁSZ GIZELLA, JUHÁSZ IMRÉNÉ ALBERT MARGIT, KOCSIS ANDRÁSNÉ PAP IRÉN, KOMÁROMI LÁSZLÓ, KORMÁNY LAJOS, KOVÁCS ISTVÁN, KOZÁK GÁBORNÉ HÓDI MÁRIA, KOZMÁNÉ LACZKÓ ILDIKÓ, MESZLÉNYI JÁNOSNÉ VINCZE LÍDIA, MOLNÁR ZOLTÁNNÉ NAGY KATALIN, MONDAI GYULÁNÉ KOROM KLÁRA, NAGY IMRE KÁROLY, NAGY LÁSZLÓNÉ KÓVESI TERÉZIA KATALIN, NÓGRÁDI LÁSZLÓ, ÓNOZÓ FERENC, OSKOVICS LÁSZLÓNÉ KÁLLAI MAGDOLNA, PÉTER MÁTYÁS LÁSZLÓ, SVÉGEL JÓZSEF JÁNOS, SZÉL JÓZSEF, SZUSZIK GYULÁNÉ NAGYPÁL ANNA, DR. TÁBORI JÁNOSNÉ SZABÓ KLÁRA, OZV. TÓTH FERENCNÉ CSAPÓ MATILD, VARGÁNÉ MOLNÁR VERONIKA.

Óvónői Arany diszoklevél: ÁBRAHÁM ROZÁLIA JULIANNA, BERKÓ ISTVÁNNÉ ROSTÁS MÁRIA, FAZEKAS JÁNOSNÉ TÓTH ERZSÉBET, GÁL JÓZSEFNÉ BALOG ILONA, GÁL JÓZSEFNÉ PALÓCZ ZSUZSANNA, KOVÁCS LÁSZLÓNÉ BALOGH ZSUZSANNA, NAGY KOVÁCS JÁNOSNÉ PROHÁSZKA EDIT, NYÍRŐ KÁROLYNÉ JUSTIN JULIANNA, SZABÓ JÓZSEFNÉ KOVÁCS MAGDOLNA, VARGA MIHÁLYNÉ RUSAI KATALIN.

Természettudományi Kar Rubindiploma: VITKAI ARANKA.

Vasdiploma: VARGA LAJOSNÉ KÁLMÁN OLGA.

Li 228


Egyetemünk jubileumi diplomásai

j

Gyémántdiploma: REMÉNYI GUSZTÁV

Aranydiploma: BASKÓ IBOLYA, BAKY MIKLÓS, DR. BÁLINT KLÁRA, BOGÁTHY LÁSZLÓ, BORBÉLY FERENCNÉ KATONA ILONA, CZUCZOR MIKLÓS, DÁNIEL GYULA, DÖMÖTÖR JÓZSEFNÉ PÉK ERIKA, DR. ERDÉLYI LAJOS, FABÓK IRÉN, DR. FUTÓ LÁSZLÓ, DR. FUTÓ LÁSZLÓNÉ BUKOVINSZKY MÁRIA GYÖNGYI, GOMBOS LAJOS, GŐGH ILONA, DR. GRACZA LAJOS, DR. HEGYI ÁRPÁD, DR. HEGYI ARPÁDNÉ RIZSÁNYI MARGIT, HORÓCZI FERENCNÉ KISS EVA, DR. HORVÁTH GÁBOR, DR. H. TóTH IRÉN MARIANNA, ILLY JÓZSEF, KERESZTES NAGY ISTVÁN, KESZTYŰS LAJOSNÉ MIHÁLY ESZTER, KIEFER FERENC, DR. KIRÁLY IRÉN, KOVÁCS FERENC MIHÁLY, KOVÁCS G. SÁNDOR, DR. LACZKÓ ISTVÁNNÉ PÁLVÖLGYI ILONA, LENKEI IRÉN, LÉVAI ALBERT, DR. MARÓTI IMRE, MEDGYESI SÁNDOR, MENYHEI JÁNOS, MENYHEI JÁNOSNÉ NÉMETH MARGIT, MÉSZÁROS JÁNOSNÉ DORKOVICS ILONA, DR. MOLNÁR BÉLA, NÉMETH JÁNOS, NÉMETH JÓZSEFNÉ ALMÁSI MÁRIA, PAULOVICS ILLÉS, DR. PÁLFFINÉ UDVARHELYI EVA, RáTKAI SÁNDOR, REMÉNYI GUSZTÁV, SCHALK GYULÁNÉ KONDOR ILONA, SZABÓ ANDRÁSNÉ RÉKASI KLÁRA, DR. SZABÓ PÁL, SZAK BÁLINT, SZENCZI LÁSZLÓ, DR. SZILÁGYI MIHÁLY, DR. SZILÁGYI MIHÁLYNÉ TÓTH MÁRIA, DR. SZŐKE SÁNDORNÉ ZSÍROS MÁRIA, DR. TOKODY LÁSZLÓ, VARGA LAJOSNÉ KÁLMÁN OLGA, DR. VARGA TIBOR FERENC, VIRÁGH JÁNOS, VITKAI ARANKA középiskolai tanárok.

DR. BÁLINT PÁL, DR. BÁLINT PÁLNÉ BÉRCZI GABRIELLA, DR. BÁRDI ISTVÁN, ESZÉNYI MAGDOLNA, FARKAS ISTVÁN JÓZSEF, GAÁL IMRE, HALÁSZ JÓZSEF, DR. JANZSÓ GÉZA, DR. KATONA FERENC, KEREKES GYULA, KISS SÁNDOR JÁNOS, DR. PÉNZES ILONA, DR. REICHERT ODÖNNÉ BOBÁK JULIANNA, DR. SALLAI JENŐNÉ SZÉLPÁL AGNES KATALIN, SEBEN ANDRÁS, SZŰCS JENŐ, TÓTH GÉZÁNÉ JUHÁSZ NAGY ETELKA KATALIN, DR. VERES SÁNDOR, DR. ZSEMBERY LÁSZLÓ, ZSIGÓ ISTVÁNNÉ BÁLINT ILONA okleveles vegyészek.

Zeneművészeti Kar Aranyoklevél: DR. MÓRICZNÉ KOLLÁTH MÁRTA, SOMOGYI VERONIKA, LAKOS PÁL.

229


XXII. TUDOMÁNYOS FOKOZATOT NYERT O KTATÓ K 2006 Tudomány doktora: DR. FEKETE EVA docens, Álattani és Sejtbiológiai Tanszék, DR. RASKÓ ISTVÁNNÉ DR. BÁTHORI MÁRIA egyetemi tanár, Farmakognóziai Intézet, DR. VARGA JÁNos tudományos főmunkatárs, Mikrobiológiai Tanszék,

PhD fokozatot szerzett: ALAPI TÜNDE tanársegéd, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, DR. BALTÁS ESZTER tanársegéd, Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, BIHARI ZOLTÁN tudományos munkatárs, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, BJELIK ANNAMÁRIA biológus, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, BoDOSI BALÁZS adjunktus, Élettani Intézet, DR. BOGÁTS GÁBOR klinikai főorvos, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, CSUPOR DEZSŐ tanársegéd, Farmakognóziai Intézet, DEÁK ISTVÁN adjunktus, Számviteli Szakcsoport, DORó PÉTER tanársegéd, Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, DR. ERŐS GÁBOR oktató, Sebészeti Műtéttani Intézet, FARKAS ARNOLD PÉTER gyakornok, Reakciókinetikai Kutatócsoport, DR. FARKAS SÁNDORNÉ DR. GUNICS GYOGYI főiskolai docens, Védőnő Szak, FARKAS ZOLTÁN tanár, Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, FEHÉR ANDRÁS tudományos munkatárs, Gyógyszertechnológiai Intézet, FEKETE ÁRPÁD tudományos segédmunkatárs, Bolyai Intézet, FÜLÖP VANDA tudományos segédmunkatárs, Bolyai Intézet.

231


II

Tudományos fokozatot nyert oktatók

GAJDA ZITA gyakornok, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék, DR. GALLYAS ÉVA szakorvos, Rendelőintézet I., GAZDAG ZSOLT tudományos segédmunkatárs, Számítástudomány Alapjai Tanszék, DR. GÁRDIÁN GABRIELLA tanársegéd, Neurológiai Klinika, DR. GELLÉN KLÁRA adjunktus, Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék, DR. GÖRÖG MÁRTA tanársegéd, Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék, DR. GULYÁS LÁSZLÓ főiskolai docens, Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet, HOVORKÁNÉ DR. HORVÁTH ZSUZSANNA adjunktus, Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézet, HUNYADI ATTILA gyakornok, Farmakognóziai Intézet, JóJÁRT BALÁZS tudományos segédmunkatárs, Kémia és Kémiai Informatika Tanszék, DR. KALÓ ZOLTÁN docens, Egészség-gazdaságtani Intézet, DR. KAMPLER BÉLA docens, Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, KEMPF BAJARMA tanársegéd, Altajisztika Tanszék, KÉRCHY ANNA gyakornok, Angol Tanszék, KOVÁCS CSABA adjunktus, Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszék, KOVÁCS FERENC tanársegéd, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, LABÁDI GERGELY adjunktus, Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék, LUKÁCS ANITA Népegészségtani Intézet, Luxovics MixLós adjunktus, Regionális Gazdaságfejlesztési Szakcsoport, MAKRA PÉTER tanszéki munkatárs, Kísérleti Fizikai Tanszék, MARÓTI MIKLÓS adjuntus, Algebra és Számelmélet Tanszék, MÁTYUS NORBERT, tanársegéd, Médiatudományi Tanszék, NAGY ANTAL adjunktus, Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék, ODROBINA LÁSZLÓ adjunktus, Klasszika-Filológia Tanszék, DR. PACZONA RÓBERT adjunktus, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, DR. PÁLNÉ DR. WENNER ÉVA adjunktus, Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék, PATIK RÉKA tudományos munkatárs, Regionális Gazdaságfejlesztési Szakcsoport, PÁDÁR PETRA Délalföldi Neurobiológiai Tudásközpont, PÉTER RÓBERT tanársegéd, Angol Tanszék, DR. PINTÉR SÁNDOR adjunktus, Traumatológiai Klinika, DR. PITRIK JÓZSEF főiskolai docens, Technika Tanszék, DR. RADNAI MÁRTA docens, Fogpótlástani Tanszék, RÁC BULCSÚ tudományos munkatárs, Szerves Kémiai Tanszék, DR. RÁCI GÁBOR rezidens, Gyermekgyógyászati Klinika, DR. RÉVÉSZ BÉLA tudományos munkatárs, Politológiai Tanszék, U 232


Sipos GYÖRGY gyakornok, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, DR. SOHÁR NICOLETTE tanársegéd, Szemészeti Klinika, Sós KATALIN adjunktus, Általános és Környezetfizikai Tanszék, SÜLI ZAKAR TÍMEA gyakornok, Reakciókinetikai Kutatócsoport, DR. SZABÓ ZOLTÁN tanársegéd, Pszichiátriai Klinika, SZATMÁRI JÓZSEF tanársegéd, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, SZEGEDI VIKTOR Orvosi Vegytani Intézet, DR. SZEPES ZOLTÁN tanársegéd, I. Belgyógyászati Klinika, TÓTH ILDIKÓ tudományos munkatárs, Magyar Medievisztikai Kutatócsoport, TÓTH LÁSZLó tudományos segédmunkatárs, Mesterséges Intelligencia Tanszéki Kutatócsoport, VENKEI ZSOLT tanársegéd, Orvosi Biológiai Intézet, ZVARA EDINA tanársegéd, Könyvtártudományi Tanszék.

211


XXIII. HABILITÁLTAK NÉVSORA DR. BLAZSÓ GÁBOR, docens, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet, DR. BOLDOGKŐI ZSOLT docens, Orvosi Biológiai Intézet, DR. GÁSPÁR RÓBERT docens, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet, DR. JÓZSA ZOLTÁN docens, Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, PANNONHALMINÉ DR. CSÓKA ILDIKÓ docens, Gyógyszerfelügyeleti Intézet, DR. TAMÁS GÁBOR docens, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék, DR. VíGH ÉVA docens, Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék, DR. ZÁDOR ERNŐ tudományos főmunkatárs, Biokémiai Intézet, DR. ZUPKÓ INSTVÁN docens, Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet, DR. ZSIGMOND AGNES docens, Szerves Kémiai Tanszék.

235


XXIV. KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓK Állam- és Jogtudományi Kar Berki Gabriella Csamangó Beáta Éva Deilinger Viktória Dékány Kinga Hrubi Bettina Ördög-Deák Andrea Salgó László Péter

Szeghő Ágnes Tenke Sára Tóth Imola Török-Berta Szilvia Törő Andrea Zentai Julianna

Általános Orvostudományi Kar Balázs Marianna Bari Lilla Brinyiczki Kitti Hugyecz Dolli Késmárky Klára Júlia Kovács Flóra Ildikó Szabari Margit Veronika Szalai Irén Etelka

Szűcs Beáta Tarr Adrienn Tiszlavicz Zoltán László Varga Zoltán Vincze Anna Vörös Krisztina Zádori Dénes

Bölcsészettudományi Kar Arany Mihály György Bácsi Éva Bakti Kornélia

Csupor Éva Devánszki Éva Gyöngyössy Orsolya

237


II

Köztársasági ösztöndíjas hallgatók

Hausz Katalin Kiss Attila Komjáti Rita Kovács Eszter Kovács László Lázár Eszter Marton Melinda

Szenczi Beáta Szombathelyi Nóra Szögi Bettina Tamás Ágnes Tóth Marianna Turi Tímea Varga Andrea

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Betyár Dóra Csányi Márta Erdélyi Endre Gelányi László

Kerekes Éva Kovács Ágnes Szűcs Ágnes Tikviczki Tamás

Gazdaságtudományi Kar Apáti -Kiss Szilvia Baráth Andrea Huszka Attila Iglói Dénes

Szabó Orsolya Szűcs Adrienn Krisztina Vajda Beáta

Gyógyszerésztudományi Kar Baki Gabriella Benyák Olívia

Nacsa Ágnes Sovány Tamás

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Arany Edina Barka Nikoletta Csamangó Ferenc Csehó Orsolya Devosa Iván Farkas Adrienn Fekete Balázs András Galó Orsolya Éva Gősi Csaba Horváth Anikó Juhász Barbara

~ 238

Karsai Norbert Kemény Csaba Kiss Anikó Kiss Áron Kondacs Beáta Láposi Mária Maródi Ágnes Muck Péter Szalai Fruzsina Tóth Ágnes Visontai Dóra


Köztársasági ösztöndíjas hallgatók Mérnöki Kar Fehér Nóra Halápi Marianna Horváth Eszter Hutai Anikó

Jakus Renáta Kürtösi Edina Seres Krisztina Sisák Erzsébet

Mezőgazdasági Kar Bősi Edit Természettudományi Kar Ádám László Bartha Ferenc Ágoston Balogh Tímea Bencsik Gábor Bitai Tamás Bódi Nikolett Darányi Mária Divéki Zsolt Győri Edit Huliák Ildikó Iglói Zsófia Janáky Csaba

Janzsó Gábor Péter Juhász Ildikó Kevei Péter Kiss Attila Kiss Gabriella Kiss Zsófia Kónya Viktória Ladányi Zsuzsanna Szalai Tamás Szebeni Gábor János Szebenyi Zoltán

Zeneművészeti Kar Falmmer Veronika Mucsi Gergő

Szavári András

239

A


XXV. DOKTORI FOKOZATOT (PhD) SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA ÉS DOLGOZATUK CÍME Állam- és Jogtudományi Kar Dr. Bató Szilvia Dr. Gellén Klára Dr. Görög Márta Dr. Hollán Miklós Dr. Nagy Tamás Dr. Révész Béla

A „büntetési rendszer" átalakításának megjelenése Kossuth Lajos Pesti Hírlapjában (1841-1844) A színlelés jogi természete, különösen a szerződések körében A személyiségi értékek posthumus védelme. Gondolatok a nem vagyoni kártérítés iránti igény jogutódlása körében Büntetőjog-ellenes cselekményekből eredő vagyon elkobzása Jog és irodalom A titok mint politika. A titkosszolgálatok politológiai kutatásának lehetőségei

Általános Orvostudományi Kar Bálint Zoltán Bjelik Annamária Bodosi Balázs

Investigation biological samples with atomic force microscope: from living cells to molecular level Interaction of amyloid precursor protein and lipid metabolism with relevance to Alzheimer's disease The possible role of somatomammotrop hormones in sleep regulation 241


II

Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók

Borics Attila Conformational properties of f3-turn forming model tetrapeptides examined using a combination of theoretical and exerimental methods Dallos Attila The role of neuropeptides in the physiology of the human skin Dóczi Ilona Studies of human pathogenic fungi: development of identification schemes, use of molecular genetic methods for their detection and evaluation of their susceptibilities Dr. Baltás Eszter Treatment of skin diseases with the 308 nm xenon chloride ultraviolet B laser Dr. Bogáts Gábor Innovative potentials in cardiac surgery Dr. Dudás Bertalan Significance of neurotransmitter inputs of the gonadotropin-releasing hormone neuronal system in the human diencephalon Dr. Erős Gábor Possibilities of mucosal protection in bile-induced esophageal inflammation Dr. Gallyas Eva Novel therapeutic modalities for the treatment of ophthalmic diseases Dr. Garami Attila Mannose activation pathway for glycoconjugate biosynthesis is indispensible for leishmania virulence Dr. Gárdián Experimental neuroprotective therapeutics in animal Gabriella models of huntington's disease and parkinson's disease Dr. Gera László Reperfusion injury of the periosteal microcirculation Dr. Hegyi Hedvig The general realationship between the structure and function of proteins Dr. Jobbágy Zsolt Studies on the regulation of the pit2 sodium dependent phosphate transporter amphotropic murine leukemia virus receptor Dr. Klausz Gergely The investigation of cytokine activation and gene polymorphisms in helicobacter pylori infection and in Crohn's disease Dr. Liszkay Gabriella The prognostic significance of sentinel lymph node biopsy in malignant melanoma Dr. Nagy Nikoletta Genetic background of venous ulcer development Dr. Paczona Róbert Minimally invasive endo-laryngo-microsurgery for precancerosis and early cancer of the vocal cord, and a new diagnostic laryngoscopy and surgical training device Dr. Pintér Sándor The strategy of advanced prostate cancer, treatment on the basis of clinical and experimental investigations

U 242


Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók

I 1

Dr. Rácz Gábor

The expression of muscle specific genes in mechanical ventilation and regeneration Dr. Sallai László Crystal structure of the aaa and DNA-binding domain of the sigma54-activator ZraR Dr. Sohár Nicolette Ophthalmological signs and lysosomal enzyme activities in patients with polysystemic diseases Dr. Szabó Zoltán Biological markers in depression: light effects and dopamine functions Dr. Szepes Zoltán Agressive and protective mediators in the regulation of intestinal mucosal integrity Lengyel Zsuzsanna Functional neurotoxicity of insecticide xenobiotics in rats in combined experimental exposure Lukács Anita Studies on the neurobehavioural toxic effects of the mitochondrial toxin, 3-nitropropionic acid Molnár Annamária Plasmid curing in ecosystems of bacteria, efflux pump inhibitors in bacteria and cancer cells Nagy Krisztina Neuroprotection by pharmacological preconditioning, the role of the mitochondrial ATP-sensitive K+ channel Pádár Petra Stereoselective syntheses of n-containing heterocyclic compounds in intra- and intermolecular 1,3-dipolar cycloaddition reactions Patricia Kaiser Development and optimization of reference measurement procedures Szegedi Viktor Effects of amyloid B1-42 investigated by in vivo single — unit electrophysiology: ionotropic glutamate receptors and neuroprotection Venkei Zsolt a-tubulin4 is essential for rapid formation of long interpolar microtubules to push apart the daughter centrosomes along the nuclear perimeter during early Drosophila embryogenesis Veszelka Szilvia Protection against blood-brain barrier damages in pathological conditions: in vivo and in vitro studies Wolfárt Krisztina Reversal of efflux pump-mediated multidrog resistance in bacteria and tumour cells Zana Marianna Oxidative DNA damage and apoptosis in Down's and Alzheimer's lymphocytes

243

U


Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók Bölcsészettudományi Kar A nacionalizmus szerepe a görög külpolitikai gondolkodásban 1897-1912 Italo Svevo regényei az Osztrák-Magyar Monarchia szelDr. Pálné Dr. Wenner Éva lemi életének kontextusában A mindenegység vándora - Vlagyimir Szolovjov Farkas Zoltán Az emberképzet philosophiája. Berzsenyi mint elméletíró Fórizs Gergely Andrej Rubljov alakja a középkori orosz kultúrában és Fresli Mihály Andrej Tarkovszky filmjében A Napóleon-kép, avagy Korzika francia integrációja Jókai Rita A tuva nyelv mongol jövevényszavai Kempf Bajarma Self-freakings. Body-texts in Angela Carter's trilogy Kérchy Anna „Ez a theoria helyes theoriája-e". A felvilágosodás kori maLabádi Gergely gyar episztola műfaja poétikai és médiatörténeti megközelítésben A magyar középkori szeszes italok története (kumisz, sör, Marton Szabolcs pálinka) Dante Alighieri „Isteni színjáték. Pokol" - Babits Mihály Mátyus Norbert András fordítása Egy vitatott életút. La Valette atya tevékenysége Martinique Monostori Adél szigetén 1746-1762 Fejezetek Bajorország korai középkori történetéből a salzNótári Tamás burgi történeti források tükrében (VIII-IX. század) Le CTh 3,7,2 et les mariages mixtes (a CTh 3,7,2 és a vegyes Odrobina László házasságok.) The mysteries of English freemasonry: Janus-faced masonic Péter Róbert ideology and practice between 1696 and 1815. Homérosz-értelmezések a 16-17. századi angol irodalomPéti Miklós ban Kelet-Európa és a nemzetközi kereskedelem a 8-10. száPolgár Szabolcs zadban A fény retorikája Sághy Miklós Táborosi Zsuzsanna Székesfehérvár kisiparos társadalma a két világháború között Anjou-kori oklevéltár XV. (1331.) Tóth Ildikó La rinascita della chiesa d'Ungheria dopo la conquista Tóth Tamás turca nell'avittitó di Gábor Patachich e di Ádám Patachich, arcivescovi di Kalocsa-Bács (1733-1784) Vámok és vámszedés az Árpád-kori Magyarországon Weisz Boglárka Balogh Ádám

Li 244


Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók I Zvara Edina A szakolcai ferencesek könyves kultúrája a 16-18. századi Magyarországon

Fogorvostudományi Kar Dr. Radnai Márta Fogágybetegség és koraszülés. Terhes nők szájüregi egészségállapota Délkelet-Magyarországon

Gazdaságtudományi Kar Deák István Lukovics Miklós Patik Réka

A megbízható és valós összkép érvényesülési környezete a hazai és nemzetközi számviteli szabályozásban A lokális térségek versenyképességének elemzése A klaszteresedés lehetőségei és vizsgálata a kevésbé fejlett régiókban: példák a Dél-Alföldről

Gyógyszerésztudományi Kar Ambrus Rita

Improvement of the solubility and dissolution rate of nifluminic acid to achieve rapid drug release Csupor Dezső Investigation of the diterpene alkaloids of Aconitum species native to the Carpathian Basin Doró Péter Utilization of oral antidiabetic drugs in Csongrád county between 1998 and 2004: adherence and persistence with therapy Fehér András Formulation and investigation of in situ gelling lyotropic liquid crystalline systems Hunyadi Attila Serratula wolffii, as a promising source of ecdysteroids Jójárt Balázs Quantitative structure-activity relationship calculations in the field of oxytocin receptor antagonists Kanizsai Iván Regio- and stereoselective syntheses and some transformations of 1,3-N,N-, and 1,3-0,N-heterocycles Kis Kornélia The role of TLR2 and TLR4 in the immunie funcitons of epidermal cells and in the pathogenesis of acne Kolarovszki-Sipiczki Role of the adrenergic system in regulation of the resistance Zoltán of the cervix of pregnant rat Makai Melinda Structure and drug release study of lamellar liquid crystals containing Brij 96 as nonionic surfactant Szepes Anikó Application of non-conventional methods in the physico-

245


II

Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók chemical processing of pharmaceutical biopolymers for the aim of drug formulation

Természettudományi Kar Alapi Tünde Kisnyomású higanygőzlámpák alkalmazása szerves vízés légszennyezők lebontásában Babos Magor Zoltán A bélrendszer MR vizsgálatában alkalmazható impulzusszekvenciák optimalizálása és endoluminális kontrasztanyagok tanulmányozása Bagaméry Farkas Critical behaviour of the two-dimensional models in the Ádám presence of inhomogeneous perturbations Bagi Krisztina Rögzített sertés hasnyálmirigy lipáz előállítása, jellemzése és alkalmazása Balogi Zsolt Kismolsúlyú hősokkfehérjék membrán kölcsönhatásai Benkő Dávid The equilibrium measure and Saff's conjecture Bihari Zoltán Mikroorganizmusok alkalmazása az olajiparban — az Acinetobacter haemolyticus AR-46 jelű, n-alkánbontó törzs izolálása és karakterizálása Bodogai Ioana Functional and regulatory characterization of the ntrPR Monica operon of Sinorhizobium meliloti Bogácsi-Szabó Erika Populációgenetikai és diagnosztikai célú mitokondriális DNS és autoszómális marker vizsgálatok Magyarországon feltárt régészeti csontleletekből és modern mintákból Burkovics Péter Az Ape2 fehérje szerepe a DNS reparációban Csősz Sándor Hangyák taxonómiai és faunisztikai vizsgálata a Kárpátmedencében (Hymenoptera: Formicidae) Domonkos Ildikó A foszfatidil-glicerin szerepe az 1. fotokémiai rendszer szerkezetében és funkciójában Dr. Fehér Tamás Construction and characterisation of a multi-deletion Escherichia coli strain Dr. Hajdú Edit Légúti infekciót okozó baktériumok terápiás hatékonyságot befolyásoló rezisztenciáinak és rezisztencia mechanizmusainak vizsgálata Farkas Arnold Péter A Mo2C/Mo(100) rendszer oxidációjának és adszorpciós tulajdonságainak vizsgálata foton-, elektron- és ionspektroszkópiai módszerekkel Fekete Árpád Tauber-típusú tételek közönséges és statisztikus konvergenciára, statisztikus határértékre

U 246


Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók

I I

Fogarasi Sándor

A karsztvíz beszivárgás éghajlati adottságainak vizsgálata a Dunántúli-középhegységben 1950-2000 Frey Krisztina Arany/átmenetifém-oxid határfelület módosítása: a szerkezet és a katalitikus tulajdonságok közötti összefüggés vizsgálata Füle Miklós Jenő Fotolumineszcencia és optikai elnyelés a sávhatárok közelében amorf szén vékonyrétegekben Fülöp Vanda Abszolút konvergens Fourier sorok és függvényosztályok Gajda Zita Involvement of gap junctions in epileptogenesis and manifestation of seizures. of the immature and adult neocortex Gazdag Zsolt Shape preserving tree transducers Hunyadfalvi Zoltán Kisléptékű heterogenitás vizsgálatok törmelékes üledékekben röntgen komputer tomográf alkalmazásával Jenei Mária Tavi karbonát-képződés a Duna-Tisza közén Jóri Johanna Határmenti iskolai mobilitás Szeged térségében Kirilly Dániel Regulation of somatic stem cell self-renewal by extrinsic factors in the Drosophila ovary Kovács Csaba Az országhatár-mentiség értelmezésének földrajzi problémái Kovács Ferenc Tájváltozások értékelése geoinformatikai módszerekkel a Duna-Tisza közén, különös tekintettel a szárazodás problémájára Kovács József Modern geomatematikai módszerek alkalmazása hidrogeológiai feladatok megoldására Kozák Péter István A belvízjárás összefüggéseinek vizsgálata az Alföld délkeleti részén, a vízgazdálkodás európai elvárásainak tükrében Krecsmarik Mónika A krónikus alkoholfogyasztás hatása a nitrogén monoxid szintézisére patkány és egér bélidegrendszerében Makra Péter Sztochasztikus rezonanciával elérhető jeljavítás és neurokardiológiai fluktuációk vizsgálata Márk László A csontkémiai vizsgálatok jelentősége és alkalmazása a történeti és igazságügyi antropológiában Maróti Miklós Decidability in algebra Mikó István Sceletomusculature and systematics of scelionidae (Hymenoptera: Platygastroidea) Molnár Andor Galanin és monoaminerg rendszer jelentősége a vazopresszin kiválasztás szabályozásában

247 U


ll

Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók

Diszkrét tomográfiai és PACS képfeldolgozó rendszerek Nagy Antal Transcriptional regulation of the matrilin-1 gene Otgonchimeg Rentsendorj Szénnanocsövek adszorpciós tulajdonságainak sebesség Ötvös Zsolt spektroszkópiai vizsgálata Az ADA2b adaptor fehérjéket tartalmazó hiszton Pankotai Tibor acetiltranszferáz komplexek szerepének vizsgálata Drosophila melanogasterben Péti Márton A fenntarthatóság elvére épülő területi tervezés Szulfonsavcsoporttal funkcionalizált elektrofil katalizátoRác Bulcsú rok szintézise és alkalmazása Félvezető vékonyrétegek és pontláncok kölcsönhatása Serényi Tamás elektromágneses mezővel A distinct GABAerg cell type: studies on the neurogliaform Simon Anna cell in the cerebral cortex A meder dinamikájának vizsgálata a Maros magyarorSipos György szági szakaszán Sós Katalin A radioaktív háttérsugárzás vizsgálatának eredményei Szegeden Kismolekulák reakciójában képződő felületi formák és Süli Zakar Tímea köztitermékek vizsgálata infravörös spektroszkópiai módszerrel A Drosophila melanogaster 26S proteaszóma RPT1 alegySzabó Áron ségének molekuláris genetikai és funkcionális vizsgálata D- gyűrűben módosított, heteroatomot tartalmazó szteroiSzájli Ágota dok szintézise Szatmári József Geoinformatikai módszerek és folyamatmodellek alkalmazása a széleróziós vizsgálatokban Szekeres András Hazai talajmintákból izolált trichoderma törzsek ökofiziológiai és molekuláris vizsgálata Szuperák Milán Ivarsejtek kialakulásában szerepet játszó faktorok azonosítására alkalmas genomszintű vizsgálati módszerek kidolgozása Drosophila melanogasterben Takács Mária Hidrogén metabolizmusban szerepet játszó gének és géntermékek vizsgálata Thermococcus litoralisban Tóth László Posterior-based speech models and their application to Hungarian speech recognition Tóth Szilvia Zita Analysis and application of the fast Chl a fluorescence (OJIP) transient complemented with simultaneous 820 nm transmission measurements

LI 248


Doktori fokozatot (PhD) szerzett hallgatók Török Roland Sándor Unger Zoltán Vinkó Tamás Vukics András

A

Gyógyszerhatóanyagok és sztérikusan gátolt aminosavak királis folyadékkromatográfiás elválasztása Vetőstatisztika és fraktálgeometria földtani alkalmazásai Globális optimalizálási módszerek továbbfejlesztése, tesztelése és alkalmazása atomklaszter feladatokra Mobile atoms in a cavity field: statistical and quantum aspects

249


XXVI. DIPLOMÁT SZERZETT HALLGATÓK NÉVSORA

251


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora ALLAM - ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Jogászképzés NAPPALI TAGOZAT

Abay Enikő Anga Anikó Babinka Péter Balázs Erika Bana Dávid Bánó Kacskovics Virginia Baranyi Adrienn Barkóczi Éva Barna Balázs Bartha Ákos Benkő Tamás János Biacsi Anikó Bíró Mónika Bodnár Eliza Boros Tamás Borsi Beáta Borzán Tibor Both Nóra Böröcz Borbála Hajnalka Burján Judit B. Nagy Judit Chiovini Gábor Béla Czeglédi Ádám Sándor Csabai Orsolya Császi Janka Csehó András Gábor Csekő Katalin Csitári Nikolett Csüdör Beáta Deák Orsolya Dér Ádám Dobos Tímea Dovalovszki Zsuzsanna Dömsödi Erika

u 252

Éber Zsófia Egri Judit Elekes József Elter Tamás Engi Tibor Faragó Helga Farkas László Fazekas Ágota Nikolett Fekete Csongor Fekete Norbert Fenyvesi Dávid Frányó Dániel Fricskó Milán Fülöp Marianna Lili Gellért Endre Imre Gombos Gabriella Gubacsi Éva Gulácsi Enikő Guth Piroska Rita Hangay Zsolt Hegyes Péter István Hegyesi Nikolett Hegyközi Lívia Hulló Lívia Ilyés Zsuzsanna Jámbor Péter Gábor Jász Erika Jászay Péter Jenovai Petra Joó Anikó Kalmár Éva Károlyi Dezső László Kárpáti Henriett Kazinczky Gábor


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Kazy Zoltán Kelemen Réka Eszter Keszi Ágnes Kiss Amarilla Márta Kiss László Kocsis Csilla Kókai Anikó Éva Kovács Ditta Piroska Kovács Péter Kövesi Dalma Kuczor Kitti Kuczora Gergely Ákos Laskay Csaba László Zsuzsanna Lázár Mariann Éva Lesfalvi Balázs Árpád Lukács Lilla Anikó Magyar Erika Margit Ágota Margitai Mária Márton Beatr ix Zita Márton Melinda Márvány Dóra Matolay Gergely Medve József Mihályi Hajnalka Nádas Dóra Nagy Emese I. Nagy Éva Nagy Viktor Nagy Zsuzsanna Nyitrai Ágnes Oláh Gábor Ormándi Péter Orosz Mihály Orosz Nóra Natália Pákozdi Zita Zsuzsanna Pál György Pálmai Zsolt Papp Dávid

Papp Éva Pártos Katalin Márta Paska Mihály Pásztor Orsolya Pataky Tibor Csaba Paulik Gabriella Pethő Annamária Pető Judit Pintér Bernadett Pomázi Orsolya Potháczki Dóra Pozsonyi Norbert Rácz Gergely Rácz Lukács Rakonczai Zsolt Rédli Éva Regős Edit Révész Andrea Roszkos Kornélia Sándor Csaba Sárkány Péter Csaba Scháffer Móric Sós Inez Stenszky Atilla Zoltán Sulyok Márton Szabó Anita Szabó Edit Szabó Gabriella Tünde Szabó Péter Tamás Szabó Tamás Zoltán Szabó Zsuzsanna Ágnes Szántó Annamária Szatmári Nóra Szegény Judit Éva Szendrő Szabolcs Koppány Szikora Zsuzsa Szögi Dóra Szöllősi Annamária Szurovecz Zoltán Szűcs Tímea

T5T11


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Szűcs Tímea Tajti Anikó Tamaga Csilla Tamás Dóra Tenke Sára Terhes Helga Zsanett Tiborfi György Tichy Zoltán Tihanyi Nóra Timár Szilvia Tóbiás Erika Tordasi Péter Tóth Balázs Tóth Imola Tóth Péter Tóth Zsanett Tölcsér Emese Tölgyes Katinka Tősér Krisztián Udvardi Ildikó

Ujszászi Borbála Vadász Dóra Vágó György Valkusz Zsófia Vandra Anett Ványai László Levente Varga Emília Varga Nóra Varga Nóra Judit Varga Viktor Varga Zita Várkonyi Tamás Varró Zsuzsanna Vidéki Henrietta Vincze Anikó Volford Anita Adrienn Vukovich Lilla Erzsébet Wolf Szabina Judit Zabláczki József Zimányi Dorottya

LEVELEZŐ TAGOZAT

Alpek Gábor Babati Péter Babity Zorán Bajusz Andrea Bajusz Viktor Bak Judit Bálint Roland Bazsó Judit Bede Sándor Békefi Anett Bense Richárd Berta Veronika Birizdó Éva Zsuzsanna Bodor Sándor Boska Andrea Brandt Erika Barbara Busa Gabriella Katalin

U 254

Csákó Tamás Csomós Ágnes Emese Demeter Andrea Demeter Zsombor Dóczé Nikolett Dora Márta Fárbás Csaba Fodor Angéla Forró Zoltán Frontó Angéla Gál László Garai Andrea Gera Zsuzsa Gergényi Szabolcs Gergyeni Zoltán Girmann Éva Gratzer Gábor


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Grünwald Imre Győri István Gyulai Edina Hajpál Zsolt István Hanti Péter Dr.med. Harkai András Péter Harmath Attila Hegedűs Annamária Herczeg Mónika Beatr ix Hidvégi Julianna Hordós Zsuzsanna Horváth-Riskó Csaba Hős Krisztina Imre Róbert Inczédy Zsolt Iványi Vanda Jancsek Szilvia Józsa Ferenc Józsáné Kiss Irén Juhász Zsolt Kalcsevics László Kalmár Brigitta Kára Ágnes Katona Diána Éva Katona Szabolcs Katona Zsuzsa Ágnes Kelle Judit Kerekes László Kis Zsuzsanna Kiss Júlia Kiss Róbert Károly Kleithál Mariann Komáromi Árpád Koncz József Kora Szilvia Korbelyné Nagy Erika Kószó Edit Irén Kömüves Hajnalka Kránicz Krisztina Labbancz Brigitta

Laczi Adél Ilona Lénárt Kitti Lévay Endre Mazán Katalin Mentus Róbert Mezei Zsuzsanna Mitró Noémi Monori Henrik Muhi Zoltán Muzsnay Ágnes Nagy Emese Nagybakos István Nagyné Szelei Ildikó Németh Péter Nyilas Cecília Viktória Oláh Gábor Ökrös Csaba Pacsika Edit Pálvölgyi Tímea Pataki Ágnes Pintér Melinda Pipicz Mónika Piri Balázs Posztós Mónika Amarilla Pozsgai Boglárka Pusztai Anikó Rácz Gyöngyvér Gabriella Radnóti Gábor Rázsi Norbert Regdon Krisztina Mária Révész Krisztián Rózsás Mónika Ilona Rozsi Andrea Melinda Sági Szilvia Sándor Valter Pál Schultz Tamás Antal Séllei Zsuzsanna Serédi Beáta Simon Angéla Sipos Rita

255


A Diplomát szerzett hallgatók névsora Sipos Zoltán Skolák Ferenc Somogyi Réka Soósné Csikós Szilvia Sulyok Nóra Sütő Edit Szonja Szabó Andrea Szabó Csilla Erzsébet Szabó Tünde Szalai István Szalai Zsolt Szász Ágnes Szécsényi-Nagy Balázs Szecskó Nóra Zsuzsanna Szeimanné Berta Erika Szél András Szendrődi Mária Szerb Tamás

Szimandl Regina Tagai Károly Takács Gabriella Terjéki Ágnes Torna Zsanett Tornya Zoltán Tóth Gyula Ernő Török László Gábor Dr.med. Ugrai Rita Vadász Zsuzsanna Vadvári László Zoltán Vajda György Dr.med. Valyuch Attila Tamás Versitz Éva Vincze Kata Virág Zsuzsánna Vitéz Viktória Orsolya Zélity László

KECSKEMÉTI KIHELYEZETT TAGOZAT

Ádám Endre Bakos Péter Bencsik Béla Bényei Márta Berkó Attila Boros András Zoltán Bottyán József Csertő Gyula Csiki-Bege Éva Csima Gyula Csízik Tímea Csudits Éva Hudákné Farkas Zita Anita dr.-né Falucskai Adrienn Gaál Anett Görög Zsolt Antal Gyarmati Jánosné Jobbágy János Kamocsai Andrea

256

Katona Eszter Kerekes Sándor Kiss Renáta Koczka Krisztián Komlódi Gábor Kovács Márta Kuklis Ágnes Kissné Lakó Anita Lévai Anita (Potó Istvánné) Meilinger Mária Mészáros Anikó Metz Judit Nagy Emese Nagy Petra Ilona Németh Zoltán Orbán Csaba Osztotits Ildikó Őszi Attila Csaba Pap Hunor Örs


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Papp Adrienn Papp Annamária Parti Csilla Pásztor Lilla Patyi Renáta Pézsa Gábor Posztós Norbert Potó István Savanyó István Simon Szabolcs

Szabó Éva Judit Szalai Katalin Szenczi Szabolcs Szőgyényi-Kovács Szabolcs Tér Katalin Tisóczki Tamás Torday Bence Treitz Judit Urbán Melinda Varga Annamária

Főiskolai képzés MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK — NAPPALI TAGOZAT

Bagi Annamária Bárszki Katalin Barta Zsolt Csamangó Beáta Éva Csernus Anikó Draskóczy Gabriella Fehér Lilla Herédi István Jakab Judit Kara Ágnes Kovács Ágnes Kovács Mária Lombfalvi Katalin Málovics Kata

Miksi Melinda Németh Magdolna Palásthy Gabriella Papp Boglárka Márta Róbert Erika Szabó Ágnes Tarnai Linda Timár Andrea Mária Tombácz Csilla Tombácz Hajnalka Mónika Verasztó Anna Veréb Marianna Zentai Julianna Zsadány Anita

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK — LEVELEZŐ TAGOZAT

Ágoston Matild Baloghy György Bárány Zsuzsanna Barta-Nagy Andrea Bartsch Éva Enikő Csere János Csontos Katalin Zsuzsanna Elek Ildikó

Hara Eszter Hertling Ildikó Jenovainé Horváth Hajnalka Jójártné Gyóni Éva Kastal Márta Kelemen Imola Kelemen Lajosné Kiss Györgyné

257


A

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Sári Sándor Lászlóné Kónya Sándor László Seres Erika Less Krisztina Silye Judit Letenyei Mónika Szabó Edit Molnár Ildikó Szabó Erzsébet Osvald Ferencné Szabo Jánosné Palágyiné Váradi Katalin Tasner Zoltánné Pónusz Sándorné Terhes Ildikó Szilvia Rácz Anett Tisóczki Beáta Rózsa Gellért Ákos Tóth Beáta Rozsi Brigitta Tóth Edit Sándor Gyuláné Viczián Judit Sándor Mária Vőnekiné Földi Ibolya TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAK — NAPPALI TAGOZAT

Horváth Ákos Jesity Klára Petra Lakatos Éva Rehák Zsuzsanna Szentpéteri Ildikó Szirányi Ágnes Anna

Szokol Borbála Tábori Edit Tóth Veronika Tupcsia Éva Mária Túri Tímea Mariann Várkonyi Anita Edit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZAK — LEVELEZŐ TAGOZAT

Abonyi Ferencné Apró Mária Bajtai Ildikó Bakosné Tenke Katalin Baloghné Krisztin Mónika Berki Edit Bognárné Virág Klára Csák Ferencné Csertőné Antalfy Katalin Ágnes Csikós Sándorné Czepán Mónika Czirok Bernadett Daridáné Csobán Erika Éva Drozdikné Rozsi Terézia Farkasné Somkúti Judit

258

Gajdács Márta Gál Zoltánné Gúth Mária Éva Hauptmann Ibolya Anna Herczeg Zsuzsanna Hódiné Gulyás Éva Horváth Csilla Jani Ivánné Jankusné Kovács Erika Karácsondi Jánosné Kecskésné Molnár Márta Kenderessy-Szabóné Sprok Ágnes Kerekesné Torda Éva Kiss Éva Kiss Katalin Viktória


Diplomát szerzett hallgatók névsora Kormosné Lipták Ildikó Kovács Annamária Laukó Krisztina Lehoczkiné Kelemen Csilla Katalin Lele Éva Lődörné Fazekas Katalin Lukács Jánosné Mátyás Magdolna Mihályiné Kovács Krisztina Mócza Istvánné Moldován Hilda Anikó Monoriné Banó Csilla Németh Jánosné Papp Andrásné Pintér Erika Magdolna Pintér Tamásné

Rákos Rita Rinkács Gyöngyi Schaffer Móric Sebőkné Komádi Beáta Szécsi Szilveszterné Szilárd Gábor Adrián Szitkai Erzsébet Szivák Gábor Zoltánné Szlatárovics Lászlóné Takácsné Kovács Anikó Marian Tariné Pócs Mária Vancsek Mihály Jánosné Vargáné Fodor Erika Vereczkei Péterné Virágos Anna Margit Virincsik Beatrix

ÁLTALÁNOS ORVOSI KAR Albert Anita Antal Péter Miklós Antóni Krisztina Ágoston Gergely Bach Ágnes Baka Zsuzsanna Balázs Anna Hortenzia Balázs Éva Balázsi Péter Bálint Ilona Balla Sára Balogh Klára Bánkuti Zsuzsanna Barabás Gábor János Bari Lilla Barna Balázs Baunok Ágnes Berecz Nóra Bereczki Ágnes Hajnalka Berényi Zsolt

Bertók Szilvia Bitó Szilvia Éva Brzózka Viktor Márk Czepán Mátyás Csarnai Tamás Csákváry Nóra Cseh Anikó Danis Dávid Imre Deák Enikő Mária Deák Magdolna Dobi Ágnes Dobi Gordana Elek Barbara Fábián Gyöngyi Farkas Klaudia Fejes Veronika Feke Gyula Fekete Bernadett Edina Fekete Ildikó Fekete Veronika

2111


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Fodor Ágnes G. Nagy Zsuzsanna Gaál István Gál Ildikó Garbai Imre Gábor Gyenge Éva Hajdú Nóra Mária Hajszán Nikoletta Hódi Pál Ho ffer Dániel Máté Hugyecz Dolli Imolya Nóra Inczefi Orsolya Ágnes Institóris Ádám András Iván Eszter Jex Anna Rita Juhász Éva Katona Eszter Katalin Kenyó-Rimóczi Ildikó Kiss Hajnalka Kiss-Végh Melinda Klung Angéla Koch Bernadett Koós Csaba Géza Kormányos András Kormos Zsófia Kotormán Mariann Kovács Endre Kovács Katalin Krausz Kinga Kurucz Nóra Zsuzsanna Lakatos Csilla Látó Krisztián Zsolt Lehoczki Viktor Losonczi Eszter Machnitz Zsuzsanna Mag Mihály Attila Majtényi Petra Makkai Noémi Mandrik Andrea Katalin

u 260

Mareczky Zsuzsanna Orvos Máté Balázs Molnár Zsuzsa Nagy Enikő Eszter Ökrös Szilvia Ökrös Zsuzsanna Papp Szilvia Pásztor Pál Zoltán Patocskai Anna Tünde Petró Zoltán Rácz András Rakos Gergely Regdon Szilvia Reményi Csaba Ritter Tamás Gábor Róna Szilárd Sasvári Andrea Sárosi Barbara Réka Szabó Emese Szabó János Tamás Szabó Mónika Éva Szakál Gergő Szarvas Annamária Sztahovits Petra Szűcs Beáta Takács Andrea Tímea Takács Gyula Tánczos Tamás Attila Tassi Noémi Elvira Tátray Márton Tóth Ágnes Krisztina Tóth Gábor Urbán Eszter Vadász Dávid Vajda Ágota Varjas Sándor Endre Vágó Zsuzsa Vékony Adriána Vereczkei László Lajos Vetró Mónika


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Vincze Anna Visnyei Gréta Vörös Krisztina

Weidmann Edit Wellinger Károly . Weiszhaupt Edina Mária Zádori Dénes

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Abaffy Kata Ács Péterné Acsai Gabriella Mária Ádám Péter Pál Ádelhardt Izabella Ági Veronika Agócs Mihályné Ágoston Andrea Alattyányi István Álmos László Ambrus Attiláné Ambrus Lívia Ágnes dr. Andirkó Beáta Andó Károly Andóné Kujbus Nóra Angerman Lászlóné Annus Gábor Antal Gabriella Antoskiv Galina Volodimirovna Aranyosiné Borsodi Éva Aszódi Éva Asztalosné Kokos Edina Mária Auer Edit Babar István Babos Júlia Bacsa Erzsébet Bácskai Viktória Bacskay Sándorné Bacskó Sándor Badis Róbert Bagdi Anita Bakos Adolf

Bakos Józsefné Bakos Krisztina Ibolya Bakosné Kelemen Judit Balázs Beáta Balázs Gabriella Dalma Balázs Péter Balázs Zoltán Bali Orsolya Balla Katalin Balláné Fülöp Márta Balogh Erzsébet Balogh Márta Balogh Péter Balogh Tamás Baloghné Konkolyi Beatr ix Baloghová Csilla Balogné Csík Terézia Bánfi Mariann Bánó Zoltánné Bánsági Andor Bányai lldikó Bárácz Ágnes . Baranyai Klára Helga Bárány-Vincze Zsófia Barát Éva Barbara Baróczi Éva Melinda Barsi Nikoletta Bársonyné Kis Klára Bartáné MolnárAnikó Bártfai Imre Bartha Eszter Bartha László

261


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Bartucz Erzsébet Manuela Bartus Noémi Bede Ádám Bedecs Éva Béky Gyuláné Belányi Barbara Belláné Jenei Sára Béltelei Natália Benák Daniéla Benczéné Csorba Margit dr. Bende Melinda Bendi Tiborné Bendó Zsuzsanna Irén Benei Zsuzsanna Berecz Beáta Bereczki Enikő Tünde Bereczki Szilveszterné Béres Ágnes Berkecz Zoltán Berkenyés Lászlóné Bertalan Edit Bertáné Süli Szilvia Besenyei Éva Jázmin Bicskei Eszter Biczóné Hajzer Ilona Bihari Péterné Kocsis Annamária Birinyiné Girdán Éva Birtalan Éva Bocsor Magdolna Bódi Marianna Bodó Katalin Erzsébet Bodor Imre Bognár Lea Bohner Krisztina Bojtor Lucia Zsuzsanna BokorAna Boldog Zoltán Lajos Bolykiné Szabó Marianna Bondár Katinka Bor Anikó Zsófia

u 262

Borbáth Gábor Pál Borbély Zsófia Borcsik Istvánné Bordás Mária Boros Bálint Boros Krisztina Boglárka Boros Márta lldikó Borsi János Borsi Katalin Orsolya Borsodi László Bóta Mihályné Botárné Barcza Éva Bozó Szilvia Bölkényi Éva Brassóiné Pfendtner Ágnes Bucsi Ágnes Budácsik Vera Bugyi Jánosné Bujdosó Judit Bukodi István Bulláné Bodor Ilona dr. Bundáné Gyöngyösi Mária Burainé Hajdu Éva Anna Burda Zita Burghard Szilvia Bus Natália Klára Buvár Ágnes Cora Zoltán Csákfalvi Judit Csaplárné Molnár Zsuzsanna Csapóné Mátó Mónika Császár Hédi Gyöngyi Csató Péter Cseh Ágnes Gabriella Csekő Andrea Csepregi Csilla Csercsinszki Ferencné Cseténé Endrédi Gabriella Csiszér Annamária Csomor Szilvia


Diplomát szerzett hallgatók névsora Csomós Éva Csontos Jánosné dr. Csortán Zsolt Csőke Katalin Csőke Sarolta Csűrös Józsefné Czerovszki Mariann Czétényi Gábor Cziglédszky Anett Czikkely Nóra Dabóczi Viktória Dankó József dr. Dányi Andrea Dányiné Kovács Tünde Rozália Darabos Erika Daróczi Anita Darvas Eszter Dávid Szilvia Deme László Dénes József Dénes Teodóra Dénes Tünde Dér Viktória Dévity Angéla Dienes Béla László Diós Henrietta Dobó Andrea Dobó Veronika Dobó Zoltán József Dobó Zsuzsanna Dobos Tamás Dobosné Radványi Ilona Dolhainé Kecskés Viktória Dombi Nikoletta Dombiné Szendrei Emese Dorotovics Miléna Dömény Piroska Drevenka Péter István Dúcz Annamária Dudás Katalin

Dukai Virág Édes Endre Engwau Linda Karolina Eördögné Árva Ildikó Erdei Irén Erdei Marianna Erdeiné Pusztai Judit Erdélyi Margit Erős Ágnes Esősi Andrea Fábián József János Fábricz Katalin Faddi Nikolett Fajtai Anita Farády Anna Margit Faragó Katalin Henriett Farkas Anikó Farkas Anikó Farkas Gabriella Farkas Ida Farkas Márta Farkas Veronika Farkas Zita Farkas Zsuzsanna Farkasné Juhász Krisztina dr. Farkasné Székely Angéla Fazekas Gábor Fegyveri Erika Fehér László Fehér Olga Fehér Zoltán István Fehérné Gaál Kinga Fejes Attila Fejes József Balázs Gombásné Veres Zsuzsanna Gondi Melinda lldikó Gőbölös Ágnes Görgényiné Surányi Anett Gulyás Zsuzsanna Gulyásné Turcsányi Enikő

263


n

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Gulybánné Király Márta Gurdonné Kovács Helga Teréz Gyarmaczki Anita Gyovai Gabriella Éva Győri Lívia Gyukin Sznezsana Gyuris Réka Gyurita Katalin Hackné Nyerges Rita Mária Hadobásné Alexa Veronika Hajdú Andor Hajnal Gábor Hajnal Szabolcs Halápi Anita Mónika Halász Ervin János Halász László Halász Péter Halmosi Ágnes Hámori Balázs Hansel Csilla Harmosné Végh Mária Harsányi Szabolcs Gergő Hegedűs András István Hegedus Andrea Hegedűs Anita Hegedűs Éva Hegedüs Lászlóné Heltmanné Mudri Zsuzsanna Herczku Jánosné Herendi Orsolya Hódi Krisztina Hodos Julianna Hodosi Enikő Hoffmanné Bozsik Éva Hornok Andrea Hornok Péter Horváth Andrea Horváth Anett Fejes Katalin Lilla Fekete Ákos

L.1264

Fekete Anita Fekete Istvánné Fekete Zsuzsanna Felvégi Zsuzsanna Mária Ferencz Judit Erzsébet Ferencz Péter Ficsór Tímea Katalin Fiedler Orsolya File Gáborné Filep Sándor Filepné Kovács Julianna Filus Erika Flaisz Vivien Zsanett Flajs Sarolta Fodor Péter Sándor Fodor Tamás Zoltán Fogarasi Sarolta Imola Fogas Katalin lldikó Fogas Ottó Attila Fontos Zsóka Forgách Zsófia Aliz Földesi Judit Földvári Ágnes Frank Tamás Frőhling Edit Fülesdiné Juhász Tímea Fülöp Ágnes Fülöp István Béláné Füstös Csilla Gács Albina Gál Szilvia Gálfi Mónika Gályász Judit Gárdos Zoltán Gáspár Henrietta Gáspár Zoltán Gavrán László Gégény Istvánné Gélákné Székely-Szabó Kornélia Gémes Józsefné


Diplomát szerzett hallgatók névsora Gergely Jolán Gerőcs Ágnes Horváth Dávid Horváth Diána Horváth Éva Horváth Éva Judit Horváth Judit Horváth Krisztina Horváth Krisztina Anett Horváth László Horváth Levente Horváth Nándor Horváth Nóra Horváthné Ivony Ágnes Hronyecz Katalin Júlia Hucz Márta Júlia Huri Éva Ágnes Iga Andrea Illés András Illés Eszter llyés Lénárd Imre Katalin Iszák Tibor Iván János Jámbor Noémi Katalin Jánk Marianna Jánosiné Szombati Csilla Gabriella Jánoska Tibor Janurik Boglárka Járfás Eszter Katalin Jeli Gergely Jenei Gyula Jernei Imre Jeszenszky Emese Jobbáné Szabó Enikő József Attila Juhász Annamária Juhász Csaba Juhász Gizella Juhász Regina Magdolna

Juhászné Koltai Zsuzsanna Magdolna Juhos Józsefné Kaba Edit Kabai Piroska Kádár Éva Kádár Péter dr. Kádi Anna Kajcsa Szilárd Káldi Tünde Kállai Csaba Dezső Kalmár Edina Alexandra Kalmár Nóra Kálya Pál Kámán-Gausz Ildikó Kanalicsné Beleznai Csilla Kaplár Katalin Kapus Melinda Kárász Eszter Borbála Kardos István Tamás Kardos Szilvia Karsai Zsuzsanna Ildikó Kartali Erzsébet Mária Kas Gábor Kása Istvánné Kasik László Kasza István Katona Edit Katona Zsuzsanna Katóné Antal Yvette Anita Katzné Almási Zsuzsanna Kecskeméti Éva Kecskeméti Ildikó Kecskeméti Nóra Kecskésné Dudás Erzsébet dr. Kéki Ágnes Kele Krisztina Kelemen Zita Kemény Judit Katalin Képíró Ágnes Kerekes Orsolya Keresztes.Agnes

265


Diplomát szerzett hallgatók névsora Keresztes Andrea Kéri Judit Kerti Gabriella Csilla Kincses Györgyi Kinyó László Kirády Attila Zoltán Király Eszter Király Márta Mónika Királyné Botka Beáta Királyné Jaksa Veronika Királyné Zólyomi Erzsébet Kiri Kirsztina Kis Ágnes Kis Brigitta Kis Daniella Kisházi Sándor Kismartoni András Károly Kis-Molnár Márta Kisné Sváb Ildikó Kiss Beatrix Kiss Emese Kiss Eszter Kiss Klaudia Réka Kiss Norbert Kiss Rudolfné Kiss Tiborné Kiss Zsuzsanna Franciska Kissné Tatár Zsuzsanna Kiszi Eszter Kita Erzsébet Gabriella Klamár Balázs Klespitz Krisztina Diána Kocsa János Kocsi Emese Kocsi Hajnalka Kocsis Ibolya Kocsis Judit Kocsisné Balanyi Beatrix Kocsisné Farkas Éva Réka Kojnok Márta

LI 266

Kok Balázs Kollár Árpád Kolontár Elvira Komlósi Imre Koncz Katalin Klára Kondacs Julianna Konkolyné Bodnár Ágnes Kónya Margit Kónya Tibor Kónyáné Füst Szilvia Kóra Tibor Korcsmáros István Korim Olga Ramóna Kós Nóra Kosa Andrea Kósa Ildikó Kosár Andrea Koscsó Miklós Kothencz Fanni Emőke Kottlár Gabriella Kovács Adrienn Kovács Ágnes Kovács Anett Kovács Anna Eszter Kovács Barbara Piroska Kovács Bernadett Erna Kovács Borbála Kovács Flóra Kovács Gergely Kovács Gyuláné Kovács Júlia Katalin Kovács Kinga Katalin Kovács Krisztina Kovácsné Bögödi Beáta Kovácsné Császár Éva Irma Kovácsné Csonki Katalin Kozicz János Koziczné Dénes Piroska Kőhalmi Dezső Králik Anna Mária


Diplomát szerzett hallgatók névsora Kristóf Gáborné Kristóf Viktória Krisztián Mariann Krommer Anita Kulik Melinda Kuzsner Anikó Labancz Edit Ladányi Katalin Ladányi Sándorné Langer Katalin dr. László Ditta László Gyöngyi László Ilona László Judit László Krisztina László Zsuzsa Laurinyecz István Laurinyecz Zsolt Lázár Zsófia Legeza Éva Lehoczky Dóra Lele Gabriella Lánért Judit Lengyel Linda Márta Lengyel Zoltán Lepahin Péter Iván Lesinszki Dezsőné Lex Orsolya Valéria Libel Róbert Licskáné Polgár Márta Lenke Lipták Erzsébet Liptákné Papp Judit Liskáné Szaszkó Márta Losonc Mária Lovas Ilona Orsolya Lovizer Ferenc Madarász Ottó Madarászné Weinrauch Ivett Magyar Árpád Magyar Gergely Major Zénó

Malmos Sándor Marada Judit Maráz Piroska Markovic Marija Márkus László Márkusné Jenei Erzsébet Maróti Mariann Marozsán Lászlóné Marsi Gyöngyi Martinusz László József Marton Józsefné Marton Mihály Máté Ágnes Máté Jánosné Mátrai Jenő Mátrai Mónika Eszter Mátrai Viktor Mátyás Dénes Mátyás Erzsébet Mátyus Kinga Mátyus Valéria Mayer István Mayer Ivett Éva Megyeháziné Bokor Erzsébet Méhész Árpádné Meleghné Pákozdi Ágnes Menkó Magdolna Merkovity Norbert Mészáros Glória Mészáros Orsolya Gabriella Messzi-Szabó Vilja Beáta Mezey Borbála Katalin Mező Ivett Mihala Tímea Mihály László Milkovics Zsolt Miseta Zoltán Mitró Noémi Mizser Attila Mócza Sándor

267

j


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Mohai Zsuzsanna Molnár Ágnes Molnár Balázs Molnár Bernadett Molnár Emese Nikolett Molnár Judit Molnár Lászlóné Molnár Piroska Molnár Tamásné Molnárné Mocsár Erzsébet Edit Molnárné Nagy Zsuzsanna Molnárné Pintér Renáta Móricz Katalin Mórocz Gábor Mraznicza Zsolt Muráncsik Dorina Mus Nikolett Nácsa Károly Nádasdi Adrienn Nagy Ágnes Nagy Andrea Nagy Anett Nagy Anikó Nagy Attila Nagy Diána Nagy Éva Lívia Nagy Ferenc Nagy Gábor Nagy Gábor Ferenc Nagy István Nagy József Zsigmondné Nagy Karina Irén Nagy Katalin Nagy Katalin Judit Nagy László Nagy Lilla Judit Nagy Margit Nagy Márta Nagy Orsolya Nagy Rita Piroska

U 268

Nagy Sándor Nagy Sára Kata Nagy Tamás Nagy Zsófia Nagygyörgy Anita Nagygyörgy Éva Anikó Nagyné Farkas Rózsa Nagyné Fatalin Andrea Nagyné Láng Judit Nagyné Pap Róza Anna Nagyné Wagner Andrea Nándori Gáborné Naszradi Miklós Néma Attila Nemes Ágnes Nemesné Somlai Gitta Németh Andrásné Farkas Gabriella Németh Andrea Németh Domonkos Németh Hajnalka Németh Ildikó Németh Márton Németh Mónika Németh Tamás Németh Tamásné Németh Tibor Nógrádi Csilla Novák Mónika Nyéky Tamásné dr. Nyirán Tibor Nyíri Zoltán Nyitrai Erzsébet Ocskai Márta Okányi Andrea Oláh Aranka Ilona Orgovány Lívia Orosz Dániel Imre Orosz Gábor Orosz György Gyuláné Ostorics László


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Őrfiné Kovács Kinga Paizs Ábel Pajor Anita Palaonta Georgina Pálinkás Orsolya Borbála Pallai Ágnes Erzsébet Pálné Azari Erika Pálos Zsófia Edit Pálosi Márta Palotai Mariann Palya Tamás Pancza Éva Panyi Szilvia Pap Erika Papikné Leskovics Judit Papp András Lajos Papp Éva Papp Jánosné Papp László Papp Rita Zsuzsanna Pappné Tóth Andrea Pappné Tősér Éva Parditka Györgyi Margit Paréj Gabriella Pásztor Erika Pásztor Ferenc Patakfalvi János Pataki Flóra Pazdernyik Dóra Márta Pázmándy Hedvig Pekárné Kovács Tünde Pelentai Csilla Pelyhe Nóra Pelyváné Szendrei Erzsébet Judit Pesti Béla László Péterné Fatér Edit Petró László Pintérné Pomázi Rozália Piróth Ildikó Renáta Pleszel Viktória

Pócsik Angéla Pogonyi Anna Mária Pokorny Katalin Polgár Mariann Polgárdi Ákos Pongó Erzsébet Pópity Dániel Pottyondy Nóra Pozsár Péterné Pozsgai Eszter Eliza Pölös Zsófia Pölöskei Judit Prokisch Péter Pudleiner Adél Purgelné Nóbik Éva Puskás Éva Pusztai József Püspöki Péter András Rabovszky Dóra Rácz Hedvig Ráczné Ferenc Ildikó Racsmán Rita Rádicsné Táskai Erzsébet Radó László Raisingerné Tatai Erika Rajcic Iván Rákossy András Béla Rapajka Gabriella Ratkai Kitti Rauscher Edina Rechtenwald Kristóf Árpád Récsi Renáta Recsó Edit Réti Gáborné Ribáné Hosszú Valéria Riczkó Eleonóra Rostás János Tibor. Rostásné Gocs Rozália Roth Márton Rózsa Beáta

2R11


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Rózsa Zsolt Lajos Rózsás Éva Ruskovics Péter Sági Lévai Zita Sajgó Réka Sándor Józsefné Sántáné Jánosi Réka Sáray Norbert Sári Márton Pál Sárréti Krisztina Sava Alexandru Torna Schaller Györgyi Schleicher Eszter Schuch Angéla Selley Angelika Mária Seres Péter Siklósi István Simkó Balázs Simó Borbála Simon Katalin Simon Mihály Simon Zoltánné Simonka Lívia Simonka Rita Sinkó Gábor Sisák Vera Skarbit Józsefné Smizsánszkyné Marján Ida Somodi Viktória Somogyi Nóra Somogyi Zsolt Balázsné Soós Mária Magdolna Sörös Judit Spiller Mihályné Stankovics Éva Dr. Stefanich Klára Stenzel Rita Studt Bálint Sudár Márk Sulyok Izabella

Li 270

Sulyok Szilvia Sütő Ágnes Sütő Linda Sütő Szabolcs Szabadkai László Szabados Anikó Szabados Marianna Szabó Ágnes Szabó Andrea Szabó Beáta Szabó Brigitta Szabó Csaba Szabó Csilla Szabó Edit Szabó Endre Szabó Endre Árpád Szabó Gyuláné Szabó Helga Katalin Szabó Józsefné Szabó Katalin Szabó Loránd Szabó Mónika Szabó Pál dr. Szabó Tímea Edit Szabó Tünde Krisztina Szabó Zita Szabó Zsanett Szabolcsi Valéria Szabolcsiné Tokovics Ilona Szabóné Erdődi Mária Szabóné Harangozó Andrea Szakács Sándorné Szakál Ágnes Szakályné Pintér Mária Szalai Kálmán Szalai Szilvia Szalai Tibor Szalay Beáta Csilla Szalay Kriszta Anna Szántó Adél Olga


Diplomát szerzett hallgatók névsora Szarka Zsuzsanna Szarvasné Nagy Médea Szász Péter Szathmári Tünde Szebellédi Csilla Szebeni Adrienn Szécsi Anita Szécsi Pál Zoltán Székesi Dóra Szél Laura Szele Rita Szemerédy Viktória dr. Szemerey Anna Szénássy Edit Szentesi Ildikó Szepediné Kocsis Edit Szepesi-Tábith Péter Széplakiné Józsa Erika Szerencsés Hella Bella Szikszai Szilvia Bernadett Szikszai Szilvia Éva Szilágyi Péter Ferenc Szilágyi Tamás Szilárdi Réka Sziliné Kardos Erzsébet Szin János Lajosné Szlanka Klára Szombati László Szőke Bernadett Szőke Éva Szőke Levente Szőkéné Volovár Valéria Szuhanyikné Ladányi Zsuzsanna Szutorisz-Szügyi Csongor Szűcs Éva Bernadett Szűcs István Gábor Szűcs Márta Zita Szűrszabó Gabriella Szűts Gézáné Szvoboda László Istvánné

Tábori Zoltánné Tajti Andrea Takács Márton Takács Mihály Takács Zsófia Gertrúd Takátsné Czap Éva Talabos Éva Tamás Margit Tamási-Tóth Zsuzsanna Csenge Tari Emese Tari Erika Tari Tiborné Tarnay Katalin Borbála Tarnótzkyné Hogyán Csilla Téglás Attila Temesváriné Lasanc Gabriella Tényi Imre Terdik Roland Teszt Elek Tigyi István Torma Katalin Tóth András Tóth Andrea Tóth Anna Tóth Anna Mária Tóth Csilla Tóth Edit Tóth Istvánné Tóth János Márk Tóth László Tóth Mária Veronika Tóth Mónika Tóth Péter Tóth Renilda Tóth Szabolcsné Tóth Szilvia Tóth Zita Tóth Zoltán János Tóthné Dr. Domján Gabriella Tóthné Kovács Erzsébet

271


n

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Tóthné Majercsik Éva Turcsányi Áron Bálint Túri Agnes Türk Jánosné Udvardi Anna Ugi-Ráczné Barcsay Valéria Ujvárosi Emese Unyatinszki Erika Urbán Marianna Vadászy Andrea Vajda Julianna Vajda Olga Valach Renáta Cecília Vályiné Dömötör Katalin Vámosi Gergő Péter Varczába Anna dr. Várfalviné Vincze Ágnes Ilona Varga Adrienn Varga Ágnes Varga Ákos Varga Andrea Varga Attila Varga Erika Magdolna Varga Gábor Varga Gyöngyi Varga Katalin Varga Máté Zoltán Varga Nikolett Varga Nikoletta Várhelyiné Burlovics Éva Vas Éva Enikő Vas Viktor Vass Anikó Vass Annamária Vass Krisztián Vazul Attila Márton Vecsei Gabriella Vácsi György László

U 272

Vecsey Zoltán Dr. Veiszer Alinda Veres Ildikó Veress Erzsébet Véró Ilona Versitz Veronika Vida Józsefné dr. Vida Júlia Erzsébet Vida Mária Vida Orsolya Vidákovics Zoltán Vidáné Gibicz Ágnes Vidóczy Veronika Vidovenyecz Bianka Vígh Andrea Vígh Zoltán Vilgyikán Éva Villi Tamás Vilman Amália Vincze Viktória Vincze László Vinczéné Kara Márta Virág Mónika Erzsébet Virághné Kocsis-Savanya Anikó Viszóczky Zsuzsanna Vizváriné Maronicsi Mária Voits Ferencné Vranekné Járányi Csilla Wallinger Endre Weisz Katalin Winkler Eszter Winklerné Bóta Bernadett Wölfli Erika Zách Lili Nóra Zádor Erzsébet Zádorné Simon Éva Zavarkóné Hargitai Katalin Zilahi Krisztina


Diplomát szerzett hallgatók névsora Zilinszki Ágnes Zoboki Dóra Emília

Zsember Gyurcsy Márta Zsikai Ágnes

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Nappali tagozat ÁLTALÁNOS SZOCIÁLIS MUNKÁS

Kiri Anita Kóti Irén Kovács Ágnes Lengyel Szilvia Lovas Edina Majzik Orsolya Makány Éva Masa Hajnalka Málik Szilvia Mátyás Adél Nemes Krisztina Oltványi Edit Gréta Rácz Tamás Radvánszki Rita Szalontai Árpád Szegi Katalin Szentirmai Dávid Szénás Mariann Szögi Zoltán Tatár Anna Tárnok Katalin Vancsó Katalin Vass Kitti Veres László Antal Vukovich Katica---Zatykó Klaudia

Alföldiné Simon Adrienn Anderkó Rita Babucsik Márk Bánfi Éva Becsei Sándor Botka Nóra Csorba Erzsébet Darida Zsuzsa Dániel Lajos Dékány Erika Dékány Tamara Dóczi Anikó Dürgő Beáta Faragó Odett Judit Faragó Tamás Farkas Szilvia Griecs-Káman Alexandra Gulyás Nikolett Éva Gulyás Szilvia Gyenge Ferenc Halmai Krisztián Horgosi Nikolett Horváth Andrea Kárász Judit Sára Kecskeméti Judit Kibédi Gabriella Irma Zengő Anita

273


I Diplomát szerzett hallgatók névsora DIPLOMAS ÁPOLÓ SZAK

Angyal Erika Csajági Nikoletta Kissné Pap Kata

Szabó Henriett Katalin Tóth-Baranyi Zsolt Túri Bernadett Vakulya Andrea Vízhányóné Fábián Rita

Nagy Andrea Nagy Rita GYÓGYTORNÁSZ SZAK

Bódi István Bokros Nóra Csáki Szilvia Csomor Ágnes Erdélyi Endre Farkas Brigitta Fenyvesi Ildikó Szilvia Fulajtár Judit Gelányi László Gellai Nándor Goda Anna Horváth Ilona Kálmán Gábor Kertész Boglárka Kis Bús Erika Kutyifa Kató Kitti

Lajis Éva Edina Lipták Boglárka Lövész Csilla Erzsébet Marosvölgyi Tímea Nagy Virág Éva Prezenszki Balázs Sponga Csilla Szabó Lilla Szegedi Ágnes Szépe Judit Szöllősi Dóra Tikvicki Tamás Tóth Éva Tóth Tímea Vékony Kata Zolnai Ágnes

Zsura Edit VÉDŐNŐ SZAK

Boldóczki Erika Bögre Aliz Csirik Judit Csontos Renáta Csősz Boglárka Dajka Amália Farkasné Szűcs Kitti Forrás Andrea

274

Hadas Szabina Imre Katalin Ágnes Nagy Mariann Németh Éva Németh Nikoletta Nyiri Szilvia Pásztor Emese Széll Ágnes


Diplomát szerzett hallgatók névsora j Levelező tagozat ÁLTALÁNOS SZOCIÁLIS MUNKÁS SZAK

Ács Attiláné Arany Jánosné Bakos Tibor Bálint Ferencné Balogh Krisztina Baloghné Muráti Edit Brigitta Barán Istvánné Búza Márta Buzás Tamás Ciumandru Angéla Csomorné Polák Márta Csurelné Bagóczki Margit Dancs Ildikó Dobosné Horváth Éva Dombi Edit Erdődi Katalin Szilvia Fejes Istvánné Ferenczi Tünde Gajdacsi Istvánné Gombosné Tóth Edit Krisztina Gyurisné Papp Irén Hegedűs Istvánné Ihász Éva Kanyó Margit Kis-Juhász Anikó Kopasz Imréné Kovács Anita Kovácsné Kállay Teréz

Kovácsné Szabó Edit Kovácsné Túri Ilona Laczi Zoltánné Lehota Balázs Mészáros Katalin Milánkovics Katalin Miskeiné Szűcs Zsuzsanna Nagyné Benkő Ella Nyitrainé Tóth Terézia Paksi Gyöngyi Papp Csilla Éva Rajos Renáta Rocskár Jánosné Sepsik Andrásné Serfőző Etel Somodi Erika Süli György Sütő Balázsné Szántó Pál Szebegyinszki Györgyné Takácsné Ökrös Andrea Tanács Éva Katalin Tóth Magdolna Török Ildikó Vass Mónika Vidácsné Zombori Éva Vidákovics Zoltán Vígh János

DIPLOMÁS ÁPOLÓ SZAK

Ádám Annamária Badó Erika Bálint Bernadett

Bobár Gabriella Csabai Lívia Dérné Tóbiás Anikó

2111


n

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Fazekasné Héjjas Anita Füstös Jánosné Gyáni Gyuláné Gyurina Teréz Gyuris Réka Hevesi-Tóth Ágnes Holler Zoltánné Király Istvánné Kiss Györgyné Kiss Lászlóné Kissné Vér Mária Koltai Edit Kovács Katalin Máténé Kovács Éva Nagy Beáta Nagy Sándorné

Ódorné Vetró Erika Palcsó Annamária Péli Lászlóné Rimóczi Rita Siposné László Gizella Szalma László Péter Szaniszló Zoltánné Szeibert Zoltánné Szekeres Zsuzsanna Tilimpás Mária Julianna Török Menyhértné Vargáné Dr. Kis Irén Vass Márta Vedres Józsefné Vesselényi Enikő Éva Winkler Gabriella Zsadonné Szél Katalin

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI TANÁCSADÓ SZAK

Bertáné Várnay Ilona Csete Tímea Elek József Horváth Györgyné Kari Tibor Kasa Krisztián Klárik Annamária Kovács Bernadett Kovács Györgyi

Kovalik Angéla Mezei Mihály Olgyay György Ótott-Kovács Józsefné Rózsa István Ferencné Szabóné Gerda Klára Szikszainé Farkas Katalin Tálos Attila Vőnekiné Szvercsák Edina Zomborácz Zita

FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR Borbély Zsuzsanna Farkas Anna Fülöp Kata Hangyási Dávid Botond Józsa Ágnes Kun Tamás

u 276

Mucskai Ágota Palotás Csaba Pataricza Judit Eszter Puzsér Beatrix Szabó Orsolya Katalin Szabó Zoltán


Diplomát szerzett hallgatók névsora Szendrő Zsófia Tóth Krisztián Török Árpád

Vad Ádám Krisztián Vida Katalin Völgyesi Adrienn Eszter

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Egyetemi képzés NAPPALI

TAGOZAT

Ágoston Bettina Baji Eszter Balázs Anna Balogh Györgyi Bányai Brigitta Baranyai Bertalan Baráth Andrea Batka Berta Bellér Katalin Berényi Izabella Bicskei Marianna Bíró Judit Bodor Edina Bodrogi Áron Tibor Bokor Anita Bokor Károly Börcsök Erzsébet Nikoletta Chappon Andrea Csák Tamás Csákvári Csilla Csanádi Beatr ix Csányi Erika Csilla Csetneky Judit Csiszár Melinda Csukonyi László Dancza Dániel István Dézsi Ilona Dobó Gábor Dobronyi Zsuzsanna

Domokos Adrienn Fajka Judit Faragó Márton Farkas Veronika Klára Farsang Ferenc Fehér Adrienn Fekete Katalin Beáta Fekete Zsolt Gaál Bernadett Griljov Róbert Gulácsi Edit Györgyi Beáta Hajdú Eszter Hazai Anita Hámori Edina Hollósi Attila Hornyák Zsuzsanna Horváth Cecília Zita Horváth Donát Horváth Nóra Iványi Ágnes Kálmán Kata Kapitány Anikó Károlyi László Keliger Szandra Kerényi Ádám Kiss Gábor Dávid Kis-Szabó Beáta Kocsis Bernadett

277


n Diplomát szerzett hallgatók névsora Kolláth Enikő Kórus Gergely Kotogány Zsolt Antal Kovács Marianna Kovács Zsuzsanna Ilona Kováts Tibor János Ködmön Zsolt Kőszegi Zsuzsanna Lili Laczi István Gábor Lajkóné Kaszai Anita Le Phuong Lan Lipták Anna Losonczi Gabriella Mák István Mák Nóra Máró Judit Márton Gábor Mátéka Mariann Micsik Tamás Moiskó Csilla Müller Beáta Nagy Ibolya Nagy Péter László Nánási Zsófia Ágnes Németh Ferenc Németh Péter Gábor Orova Balázs Papp Éva Papp József Pál Tímea Péli Mónika

Petrinovics Eszter Primusz Gábor Rischák Rózsa Sándor Tímea Sarkadi Lilla Schaffer Andrea Skultéti Márta Somfai István Suhajda Csilla Szabó Orsolya Szabó Péter Szűcs Adriann Szűcs Adrienn Krisztina Tamás Éva Tari Judit Tátra Katalin Tóth Emese Tóth Hajnalka Tóth Péter Török Andrea Török Gergely Török Judit Túróczi János Túróczi Nóra Ujlaky Katalin Vajda Beáta Varga Csaba Varga Krisztina Várkonyi Imre Vécsy Bálint Vén Attila Zakar Csilla

LEVELEZŐ TAGOZAT

Antal Dénes Bencze Klára Bobvos Katalin Czöndör Szabolcs Fazekas Mária

U 278

Felek Edit Fonyó Lilla Gallóné Holp Éva Hajdú Szabolcs János Horváth Orsolya Judit


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Jurity Zoltán Kiss Anita Kosztán Ágnes Majoros Orsolya Orosziné Gulyás Mária Ildikó Polgár Éva Rigó Attila Árpád Sajti Gréta Sántha Cecília

Spengler József Szakáll Katalin Szkaliczkiné Horváth Edit Szűcs Katalin Takács Péter Tokaji Annamária Ujvári-Szánatai Szilárda Boglárka Virág Anikó Winter Tamás Zoltán

Főiskolai szintű képzés NAPPALI

TAGOZAT

Fazekas-Luczó Réka Fenyvesi Petra Nóra Felföldi Károly Somodi Márton Barát Ferenc TÁVOKTATÁSOS TAGOZAT

Acsai Anna Korcsog Zita dr. Antoni Márk Lamper Orsolya Júlia Bechterl Krisztina Márkus László Czollnerné Perleczky Ilona Máté Sándor Mucsi Katalin Csira Tímea Csiszár Ildikó Muzsik Andrea Dékán Dóra Nagy Ferenc Gorácz Tímea Nagy Zsolt Habóczki Gabriella Nyári Szilvia Mariann Hajas Erika Polner Tibor dr. Halasi István Rigó-Pesti Anita Horváth Barbara Rozsinszkyné Apró Ágnes Orsolya Stelli Tibor Imre Annamária Jakabné dr. Fogarassy Anett Szabó-Bozsó Ágnes Dóra Kaufmann Zsolt Szárics Nimród Kálmán Lászlóné Szegi Gabriella Keller László Szilágyi Sarolta Kevevári Edit dr. Tóth Zsuzsanna Mária Kissé Kulcsár Nóra Vékony Péter Vízhányó Csilla Eszter

277V11


n Diplomát szerzett hallgatók névsora Egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzés Csonka Dénes Kovácsné dr. Földesi Irén dr.-né Dékány György dr. Radics Sándor dr. Doszkocs Rita Réthy Borbála Elek János Zsolt Sasi Viktor dr. Érdesi Beáta Somlyai Judit Eszter Gyebnár Edit Szamosvári Szabolcs Hargitainé Kolozsi Beatrix Tekse István dr. Hrabovszky György Tóth Gábor dr. Illyésné Rajki Veronika Törökné Várkonyi Katalin dr. Ungár Krisztina

Európai menedzsment szakirányú továbbképzés EURÓPA TANULMÁNYOK SZAK

Fehér Judit Szekeres Ildikó Karáné Molnár Krisztina Szöginé Szekeres Szilvia Zsuzsanna Tarnai István György

Gazdálkodástudományi szakirányú továbbképzés Körtvélyessy Győző Péter Ákos Németh Zsolt Imre Varga Anikó Veréb Ilona dr.

Jogász közgazdász szakirányú továbbképzés —

Borbély Bernadett Angéla dr. Csepeli Zsuzsanna dr. Dobóczi Julianna dr. Főző Nóra dr. Fricska Mónika dr. Gerber Miklós dr. Gyulai Melinda Éva dr. Gyurcsik Nóra dr. Tari Béla dr.

Li 280

Kékkői Zoltán Miklós dr. Litter Zsuzsanna dr.

Martonosi Éva dr. Nagy Andor dr. Sarkadi Anita dr. Sipeki Gergely dr. Svircevic Nikola dr. Széll Beatrix dr.


Diplomát szerzett hallgatók névsora

MBA szakirányú továbbképzés Halász Vera Ágnes Kovács József dr. Lovász Zoltán Markos Károly dr.

Márton Viktor Orbán Szilvia" Szakál Péter Pál Tessényi Judit

Mérnök közgazdász szakirányú továbbképzés -

Dégi Tamás

Ritter László Vilmos Sánta Csaba

Orvos/gyógyszerész — közgazdász szakirányú továbbképzés Bányai Erika Dankó Nóra Gyebnár Edit Horváth István Kis Ágnes dr. Kovács Anita dr. Lei Gábor dr. Orosz Márk

Ringenbach Károly Ákos Soós Andrea Judit Szabó Julianna dr. Szemerédi István Tóth Ágnes Tóth Gábor dr. Törökné Várkonyi Katalin dr. Valent György Vincze Hajnalka

GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR Bachul Bella Éva Bagi Ágnes Tünde Balka Kornélia Balogh István Bánki Tímea Judit Benyák Olívia Béres Ilona Bíbok Csilla Rita Bíró Anita Boda Gergely Csécsei Mónika Csenki Klára Dákay Zoltán

Derecskei Ilona Ducza Ágnes Fábián Adrienn Fejes Gyöngyi Katalin Garay Zoltán Gazdag Nóra Gerecz Erika Hajagos Tóth Judit Hajdú Imre Hajnal Csilla Halmi Adrienn Hegedűs Andrea Horváth Éva

281

j


n

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Iván Zsolt Kamarás Gábor Kárai Irén Kis Gyöngyi Kiss Anna Kiss Klára Julianna Klein Mária Ivett Kovács Dóra Kovács Orsolya Melinda Kovács Zoltán Laczkó Judit Lencsés Katalin Magyar András Majoros József Mártha Gabriella Mitrán Attila Murai Anett Nacsa Ágnes Nádpor Melinda Zsófia Nagy Olga Németh Ákos

Németh Gréta Orc Melinda Páll Zsombor Pandi Judit Petercsák Ádám Poór Marianna Révész Imre Rozsi Zoltán Sovány Tamás Susztár Éva Szabó Rita Szalai Ramóna Szombati Hajnalka Szondi Judit Szőke Róbert Teiringer Katalin Török Katalin Vági András Varga Eszter Varga Zoltán Wéber Edit Wittlinger Ibolya

JUHÁSZ GYULA TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Ábel Ágnes Ábel István János Abonyi Györgyné Ábrahám-Fúrús Tamásné Abt Imréné Ács Gergely Ádám Attila Albertné Koncsek Krisztina Judit Alekszáné Lipták Éva Altorjay Tamás Józsefné Ancsin Gábor István Andó Edit Andódy Olga Angermayerné Wittmann Orsolya

LI 282

Antal Csabáné Antal Erika Antalné Pesti Mónika Éva Aracsi Andrea Aranyné Zsiborás Edit Asztalos Csaba József Atrach Andrea Auth Anita Bábel Tamás Babinszki Beáta Bagosi Kinga Júlia Bajomi Nagy Katalin Piroska Bajomi-Nagy Éva Baka Norbert


Diplomát szerzett hallgatók névsora Baláti Anita Balázs Gyula Balázs Zsuzsanna Balázsi Marietta Balázsné Győrfi Emma Bálint Adrienn Bálint Beáta Balla Ivett Balla László Imre Ballabásné Dudás Márta Enikő Balog Bálint Balog Jánosné Balog Roland Balog Tünde Balogh Beáta Balogh Edit Balogh Imréné Balogh János Balogh Marianna Balogné Rajki Petra Ibolya Bálóné Karasz Erika Bánné Nagy Katalin Bános Klára Bánszki Jánosné Bányásziné Lukács Margit Baráth Éva Baráth Lajos Baráth Sándor Barnáné Rása Hajnalka Baros Szidónia Barta Tímea Bártfainé Molnár Mária Bartha Bernadett Basa Lionel István Batári Ferenc Baukó Tiborné Baunok Szilvia Bednárikné Schwarcz Rita Bekéné Körmendi Anita Béltekiné Kántor Tünde

Bencsik Anett Bendzsa Tamás Bene Katalin Benedek Hajnalka Benedek Szilvia Benkő Anna Benye Hajnalka Benyiczki Gabriella Benyó Pál Bereczki Éva Tímea Bereczki Márta Bereczné Nagy Mária Beregi András Berényi Noémi Béres Enikő Berki Sándor Bernát Szandra Bernáth Klára Bernáth Viktor László Berta Tamás Bertus Péter Besszerné Almási-Szabó Zsuzsanna Birkás Gyöngyi Biró Attiláné Bíró Erika Boczor Zoltán Mihály Bódi Gyöngyi Bodnár Zsolt Bodor Mariann Bodrogi Béláné Bodrogi Gabriella Bogárné Keresztes Csilla Szilvia Bognár Renáta Boldizsárné Ruzsa Anita Rita Boleman Szabolcs Bondár Edit Borda Éva Bori Beáta Boros Erika Borosné Gulácsi Brigitta

A


A Diplomát szerzett hallgatók névsora Bozai Szilvia Bozó Attila Bozsó Adrienn Bozsó Andrea Bozsó Krisztina Zsanett Bozsóné Móráth Klára Börcsök Angéla Börcsök Éva Katalin Bresztyenszky Beáta Budai Zsuzsanna Bugyi Adrienn Bugyi Attila Bujtás Péter Bukor Csilla Burik Dániel Bús Ágnes Buttás Dóra Búz Csaba Búza Zsuzsanna Chovan Brigitta Czagány Mákosné Móczár Gertrúd Czakó Krisztina Márta Czakóné Kállai Ildikó Czégény Éva Czenéné Zsolnai Irén Czető Angelika Czibolya Renáta Czikkely Nóra Czirok Ágnes Csanádi Gergely Csanádiné Tarjányi Boglárka Csapó Judit Erika Csarnó Mária Katalin Császárné Thirring Anita Cseh Jamuna Gabriella Csemniczky Dávid Cserhalminé Dávid Hajnalka Csernákné Németh Julianna Csertő Enikő Csíkosné Frányó Mónika

284

Csizmadiáné Szabó Ibolya Csó Jánosné Csonkáné Batiz Bernadett Csonkáné Farkas Anna Mária Csordás Krisztina Eszter Csökmei Edina Csukonyi László Józsefné Csüllögné Bogyó Katalin Ida Dandéné Serkédi Ildikó Darida Ivett Dariné Varga Krisztina Deák Júlia Deák Norbert Deme Veronika Dergez György Dévényi Diána Dinnyésné Mészáros Katalin Dobai Mónika Dobos Dézi Dobzsevics Ágnes Dócziné Ignácz Beáta Dóczy Zoltánné Dombi Erika Dombóváriné Mihály Edit Domokos Erika Dongó Anita Dorka Éva Dudás Mária Dulai-Balogh Ildikó Dunai Szilvia Durkó Gábor Durlas Adorján Nicos Egyed Gabriella Eich László Endrődi Éva Erdei Márta Erki Istvánné Esch Viktória Éva Fábián Ildikó Fábián Tamás Dr.


Diplomát szerzett hallgatók névsora Faller Marianna Faltumné Varga Gyöngyi Faragó Edina Faragó Róbert Farkas Ágnes Farkas Egon Farkas Katalin Farkas Krisztina Farkas Miklósné Fazekas Anett Fehér Csilla Fekécsné Beregszászi Erzsébet Fekete Andrea Fekete Gábor Fekete Tibor Fekete Tímea Felföldiné Virág Klára Felső Mária Edit Felső Melinda Felső Zita Fentősné Belléncs Andrea Ferenczfi Julianna Ferlingné Dósa Anett Diána Flachné Dr. Gera Katalin Ildikó Fodor András Károly Fodor Ildikó Fodor Zita Irén Fodorné Nemes Piroska Forgony Orsolya Fórizs Ibolya Forrainé Andrásik Timea Földes Judit Frank Ádám Frissné Fenyvesi Beáta Furák Aranka Futaki János Futóné Fodor Edit Ágota Fuzik Ferenc Füléné Horesnyi Zsuzsanna Fülöp Lilla Krisztina

Fülöpné Szalai Ágnes Gábor Erika Gábriel László Attila Gál Anikó Gál Bálint Edit Gál Csilla Galibáné Leó Katalin Gálik Gabriella Gálné Pálinkó Ilona Gazsó Szilvia Géczi Tímea Gellén Gáborné Gémesné Gajda Sarolta Gerebenics Pálné Gerendeli Gábor Gergely Andrea Gergely Andrea Gergely Éva Gergely Márta Ágnes Gion Valéria Góbor Józsefné Gódor Tünde Góg Istvánné Gombkötő Márta Katalin Gonda Tibor Gönczi Orsolya Gizella Görög Gabriella Mária Görög Márta Görög Zsuzsanna Gradvolt István Ignácné Gregus Vilmosné Gróf Adél Virág Gruber Brigitta Gubovics Melinda Katalin Gudmon Emese Gulyás Aranka Mária Gulyás Katalin Gulyás Sándor Guzsvánné Honti Orsolya Gyalai Katalin

285


[I Diplomát szerzett hallgatók névsora Gyebrovszkiné Molnár Szilvia Gyenes Zsigmondné Gyenge Andrea Gyenge Ferencné Gyermán Gabriella Gyömörei Gáborné Gyöngyösi Katalin Krisztina Győrfi Csaba Győrfi Mátyásné György Péter György Zsuzsanna Győri-Dürgő Hajnalka Gyuris Lajos Habók Anita Hadár Kinga Katalin Hadikné Varga Mária Julianna Dr. Haga Tamás Hajdú Istvánné Hajdúné Juhász Eszter Hajka Lászlóné Halász Edit Halász István Gábor Halla Zoltán Hallósyné Halász Erika Halmai Andrea Hancsák Ilona Edina Hangai Ferenc Hara Andrea Hatvaniné Tumbász Judit Hegedűs Györgyné Hegedűs Krisztián Hegedűsné Kállai Judit Dr. Helyán Éva Hanna Henczné Görcz Ibolya Herczeg Szabolcs Herman Mária Katalin Hetényi Krisztina Hévizi Róbert Hlivár Mónika Hodászi Szilvia

U 286

Hódi Lászlóné Hodován Péterné Honti Erika Horváth Ágnes Horváth Gyula Horváth Katalin Horváth Kinga Horváth Kitti Horváth Nóra Horváth Renáta Horváth Róbert Horváth Valéria Horváth Zsuzsanna Horváthné Asztalos Gabriella Magdolna Horváthné Frankó Krisztina Horváthné Gódor Gréta Horváthné Szabó Éva Margit Horváthné Szirbik Erzsébet Hörcsöki Tamásné Hrabovszki Edit Hrabovszki Zoltánné Hrutka Ildikó Hudoba Edit Hunya Árpád Elek Hursán István Huszka Mónika Illés Emese Ilyésné Nyíri Csilla Inczédyné Számedli Anikó Ipacs István Istók Zsófia Ittzés Ádám Ivacska Terézia Rózsa Jakab Hajnalka Jakab Jácint Jakab Mónika Jakabné Somogyi Éva Jámbor Judit Jámbor Katalin


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Jancsákné Majzik Andrea Jándi Istvánné Jándliné Németh Mónika Janó Gáborné Janowszky Sándor Krisztián Jenei Lívia Jenei Tímea Joó Anita Julianna Joób-Fancsalyné Tibol Katalin Dr. Joóné Czebe Zsuzsanna Józsa Ágnes Juhász Adrienn Dóra Juhász Gyöngyi Juhász Jánosné Juhász Tünde Juhász Zoltán Juhász-Dóra Annamária Juhászné Stachó Timea Anna Kada Zsuzsanna Edit, Kádár Andrea Mária Kádár Barnabás Zoltán Kádár Blanka Julianna Kádárné Mészáros Erika Kádárné Németh Edit Kádas Judit Kajári György Kakulya Pálné Kalapis Anita Judit Kalmár Jenőné Kanyó Anna Mária Kanyó Zsolt Kaposi Eszter Kapus Sándorné Dr. Karácsony Judit Kárainé Simon Judit Karallné Petrozsényi Lívia Károlyi Anikó Karsai Klára Kása Mária Kasnyikné Roszik Györgyi Zita

Kasza Barbara Kaszab Andrea Kaszai Norbert Kaszáné Felföldi Julianna Kaszás Edit Kátai-Pál Tünde Katona Zsuzsanna Margit Katonáné Czagány Szilvia Olga Katrinecz Krisztina Kecse-Nagyné Bánszky Zsuzsanna Kecskeméti Győzőné Kecskés Gergely Kelemen Angéla Keller Katalin Kendrella Ágnes Klára Kenyeres Márta Kerekes Nóra Kerekes Pál József Kerekes Pál Józsefné Keresztes Ervin Keresztesi Franciska Keresztesiné Baranyi Zita Dr. Keresztesné Halász Katalin Kerti Nóra Kilián Szilvia Kincsesné Hermann Mónika Király László Attila Királyné Csengeri Ágnes Beáta Királyné Révész Erzsébet Zsuzsanna Királyné Veres Anita Kis Imre Attila Kis Ramóna Kiss Albertné Kiss István Józsefné Kiss Julianna Kiss Miklós Kiss Ottília Kissné Hegedűs Gabriella Kisteleki Zsuzsa Kocsis Annamária

287


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Kocsis Kata Erika Kocsis Sándor Kohár Frida Kohár László Kojnok Tünde Kolman Zsolt Antal Komáromi Ferencné Komáromi László Csaba Kónya Miklósné Kopaszné Szincsok Éva Ildikó Kormányos Éva Kormányos Zoltán Kósáné Papp Éva Koska Eszter Kószó Judit Kószó Melinda Kószóné Czikora Judit Kosztolányi Éva Kothencz Tamás Kótiné Fehér Magdolna Kotogány Ágnes Kovács Attila Kovács Edit Márta Kovács Éva Kovács Éva Kovács Györgyi Kovács Krisztina Kovács Krisztina Teréz Kovács Mária Magdolna Kovács Márk Péter Kovács Orsolya Anna Kovács Sándorné Kovács Szilvia Ilona Kovács Viktória Kovács Zoltánné Kovács Zsuzsanna Kovács-Gergó Veronika Kovácsné Belleli Anna Kovácsné Juhász Rita Kovácsné Molnár Csilla Katalin

U 288

Kovácsné Rubóczky Rita Anna Kovácsné Soczó Beáta Ágnes Dr. Kozák Anita Kozák Róbert Kozma Andrea Kőfalvi Erika Könnyűné Forgács Gabriella Kőszegi Anita Kőszegi Józsefné Krizbai Ildikó Krizsánné Bótos Andrea Kucsora Sándor Kucsora Zsófia Kulcsár László Tibor Kulcsár Timea Katalin Kun Gergely Kun Márta Kunstár Attila Kun-Szabó Aranka KupeckiSándorné Kurai Ildikó Kurta Krisztina Kuruczné Telek Erika Ladányi-Szittyai Andrea Lancsáné Krizsán Mária Lantos-Czakó Szimonetta Lantosné Horváth Irén Erika László Béláné László Csaba Lázárné Tóth Beáta Lehoczkyné Tesinszki Rita Len Dalma Lénárt Gáborné Lendvai Beatrix Lendvai Éva Lengyel Csabáné Lengyel Krisztián Lengyel Zlatka Lépné Soós Anita Lévai Istvánné


Diplomát szerzett hallgatók névsora I Lévai Krisztina Lévai Zita Mariann Libor Mihályné Lippai Zoltánné Lipták Edit Liptákné Jámbor Ottilia Szilvia Lovasné Schampek Ágnes Lovász Csilla Lovász Noémi Luczáné Kenyeres Mónika Luda Éva Ludány Ivett Lukács Csilla Helga Lupui Izabella Madarász Attila Madarászné Marosi Edina Madla Mihályné Magyar Anikó Beáta Magyar Ildikó Zsuzsánna Magyari Melinda Majoros Melinda Majoros-Tóth Orsolya Majzik Attila Makádiné Banu Krisztina Makra Orsolya Klára Makrancziné Jarabek Erika Marhás Erika Markó Andrea Maros-Miklós Ágnes Mártáné Lőrinc Veronika Mashat Lidija Máté Bálintné Máté Mihályné Matus László Mátyásiné Csorba Tünde Mazán Attila Mázsa Zoltánné Méhes Dóra Méri Zsanett Mester Edina Bernadett

Mészáros Ágnes Mészáros Gábor Mészárosné Tari Krisztina Mihály Andrea Zsuzsanna Mihály Mária Mihály Miklós Józsefné Mihály Zsuzsanna Irén Mihucz Petra Mika Borbála Miklós Anna Miklovics Linda Mildslaff Csilla Misik Endre Mohácsi Zoltán Molnár Beáta Molnár Csaba Molnár Etele Györgyné Molnár Franciska Molnár Ildikó Molnár Ilona Molnár Imre Molnár Klára Molnár Zsolt Molnárné Szabó Zsófia Morvay Virág Ildikó Mótyán Gabriella Mucsi Hajnalka Muresán Péter Müller Gabriella Klára Müller Magdolna Náday Katalin Ildikó Nagy Ágnes Nagy Ágnes Klaudia Nagy Anita Nagy Attila Nagy Erzsébet Nagy Hajnalka Nagy Karina Irén Nagy Mariann Nagy Mátyás

289


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Nagy Tibor Ambrus Nagy Tünde Nagy Zsuzsanna Nagyné Antal Edit Nagyné Laskai Nóra Nagyszöllősi Nóra Náhóczki Márta Návai Nóra Nedeczkiné Jaksa Ágnes Nekita Kornélia Nemes Dóra Német Lászlóné Németh Ágnes Beáta Németh Andrea Németh Blanka Németh Éva Németh Éva Németh István Némethné Rátkai Margit Némethné Tóth Tünde Novák Mária Novákné Gondos Anikó Nyári Istvánné Nyirádi Krisztina Nyistné Pipis Csilla Ocskó Erika Oláh Ildikó Olasz Veronika Andrea 0116 Ferencné Oltyán Attila Árpád Oltyán Katalin Orbán Anita Orbánné Matkó Melinda Orosziné Ábel Tünde Őze Bernadett Páger Zoltán Paku Mária Ildikó Pál Hajnalka Pál Melinda Palaga Sándorné U 290

Palásti Nóra Palásti Nóra Pál ffy Ágota Pálfi Béla Pálfi István Pálfi Zsuzsanna Éva Pálfiné Fésüs Edit Palicskáné Szegedi Katalin Palkovics Mária Cecília Pallag Sándorné Pálmai Erika Pálosné Völgyi Edit Palotás Márta Pálvölgyi Barbara Pánczél Tamásné Pap Renáta Pápai Katalin Pápis Csilla Papné Molnár Andrea Papné Szabó Mária Papp Gyöngyi Papp Katalin Papp Zoltán Papp Zsuzsanna Pappné Herman Ilona Katalin Párdi Erika Paréj Adrienn Pásziczkiné Tóth Éva Pataki Ágnes Patakiné Sümegi Mária Erzsébet Patarcsity Barbara Patik Ildikó Patka Edit Patkó Veronika Patyi Zoltánné Pavlisinec László Pecznyikné Góg Anikó Mária Péntek György Ferencné Péntek Imréné Pesics Hajnalka Rózsa


Diplomát szerzett hallgatók névsora Pesír Irén Aranka Pesti Beatrix Pethő Adrienn Petrás Dóra Petró László Petrovics Ágnes Petrovits István Zoltán Petruska Helga Pink Dezsőné Kerezsi Ágnes Pintér Gyöngyi Pintér Tibor Pintérné Péter Szilvia Plauschin Katalin Pogátsné Papp Johanna Pokorny Katalin Polányiné Szilágyi Erzsébet Polereczki Tímea Pongó Irén Popovics Erika Pósfay Balázs Pörnye Zsuzsanna Prekop Edina Presznerné Domján Andrea Pungor Krisztina Pusztafi Attiláné Rabi Ágnes Csilla Rácz Anna Rácz Sarolta Ráczné Gyémánt Andrea Gabriella Ráczné Halasi Mariann Ráczné Molnár Marianna Rádi Dezső Rádiné Szakál Irén Raffainé Lipka Mariann Ragettli Helga Rajtók Erika Anikó Ramos Relinda Eszter Rapcsák Tünde Rita Rávainé Kovács Éva Rekedt-Nagyné Forczek Leona

Rencsiné Gálik Erzsébet Rendi Rita Reszegi László Zoltán Reszeginé Vályogos Krisztina Retkes Sándor Rigó Sándor Zoltánné Rimár Péter Rimóczi Ildikó Ritterné Molnár Irén Mária Róka Edina Róka Erika Rónyai Szilvia Rozgonyi Zoltán Sáfár Csaba Sáfrány Beáta Ságiné Kosík Katalin Sajben Mónika Salamon Gréta Sallai Judit Sallay Beáta Samuné Lázár Éva Sándor Ágnes Sápi Attila Sápi Zoltánné Sárikné Dézsi Katalin Sárkány Edit Brigitta Sasvári Judit Schleicherné Ézsi Judit Schulter Klaudia Sebe György Sebők Renáta Sellei Mónika Sélleiné Csőke Mónika Selmeczi Béla Selymes István Zoltán Sénig Attiláné Simkó Jánosné Simó Katalin Simon Mihály Simon Szilvia

291


n Diplomát szerzett hallgatók névsora Sipos Istvánné Site Erika Sitkei Anikó Éva Sivic Aranka Sódar Zsuzsanna Solt Rita Somogyi Ágnes Spisák Judit Stefanik Zsolt Suba Csaba Suba Csaba Suhajda Lajos Lászlóné Surinyáné Kis Zsuzsanna Sutus László Imréné Sütőné Végvári Mónika Sz. Nagyné Káposztási Nóra Szablics Péter Szabó Adrienn Szabó Csilla Szabó Erika Ildikó Szabó Éva Szabó Ferenc Szabó Gyuláné Szabó Irén Szabó József Szabó Katalin Szabó Margit Szabó Péter Szabó Rapcsák Lotti Éva Szabó Róbert Szabó Viktor Péter Szabó Zsuzsa Szabó Zsuzsanna Szabó Zsuzsanna Szabóné Bertényi Andrea Szabóné Lázár Anita Szabóné Nagy Aranka Szabóné Simon Erzsébet Szalisznyó Angéla Szalkai Károlyné

U 292

Szállásiné Bakó Éva Szalók József Szalóki Krisztina Szamek Nóra Szaniszló Eszter Szántó Gabriella Szántóné Somogyi Katalin Szarvas Irén Szász Szilvia Szaszák Csaba Szatmári Mihály Szécsi Ildikó Szegszárdyné Harkai Edit Szeimann Edit Székely Attiláné Szekér Zsuzsa Edit Szekerczés Krisztián Szekeres Csaba Szél Alexandra Szeleczki István Széli Márta Szélné Kafka Erika Szente Tímea Szentmiklósi Gyöngyi Szilágyi László Szilágyi Nóra Szilágyi Vivien Eszter Szilágyi Zoltánné Szilágyiné Csipak Ibolya Szilágyiné Kádár Judit Szilágyiné Sz. Kovács Erzsébet Szivák Ibolya Sziver Edit Szkaliczkiné Matvon Ágnes Szobonyáné Fülep Erika Szoboszlai Szilvia Szombati Edit Szomjas Erzsébet Szögi Andrea Szögi Csaba


Diplomát szerzett hallgatók névsora I Szöginé Veczkó Ibolya Szőlősi Márta Piroska Szőlősi Mihályné Szőnyi Mária Sztezsán Tímea Szűcs Krisztina Szűcs Lívia Szűcsné Martin Erika Szülek Csaba Tábori Levente Takács Ágnes Takács Brigitta Takács Krisztina Ágnes Tamás Krisztina Tamásné Biter Ildikó Tamásné Pántya Hajnalka Andrea Tanács Erzsébet Tanács Mihályné Tápai Tiborné Targyáné Horváth Mária Magdolna Tarjányi Éva Klára Tarné Tóthfalussy Zsuzsanna Tarpál Izabella Tarr Éva Mónika Temesi Edit Terbe Ármin Terebesiné Kasza Mária Terecskei Tünde Terhes Szilvia Thuryné Hergovics Rita Tihanyi Réka Tihanyiné Gerencsér Ágnes Tolvaj Andrásné Torkosné Fekete Ágnes Dr. Tornyi Sándorné Tóth Barbara Tóth Borbála Tóth Gyöngyi Tóth Ildikó Tóth Ilona

Tóth Józsefné Tóth Judit Tóth Judit Tóth Lászlóné Dr. Tóth Péterné Tóth Petra Dóra Tóth Tímea Tóth Zoltánné Tóth Zsuzsanna Tóth-Abonyi Zsolt Tóthné Bereczki Éva Tóthné Biró Zsuzsanna Tóthné Gosztolai Ágota Tóthné Nagy Erzsébet Tóthné Szamosi Kinga Tóthné Téli Erzsébet Tóth-Vass Szilvia Tőke János Török Anita Török Éva Enikő Török Krisztina Török Mária Török Szilvia Török Viktória Törökné Bielik Márta Törteliné Breznay Klára Trajné Szabados Henrietta Magdolna Trapl Borbála Trieberné Gettlinger Gyöngyi Erzsébet Tugyi Istvánné Turcsán Réka Tusjak Brigitta Tutrai Tamás Tyukász Katalin Udvardy Endre Ádám Uhljár Szabolcs Ujfalusi Hajnalka Újházi Éva Ujhelyi Anikó


n Diplomát szerzett hallgatók névsora Ujváriné Dudás Ágnes Unger Anett Urbán Mihály Uri Tamás Utasi Imre Ürge Nikolett Váradi Máté Várdai Irén Varga Anikó Varga Antal Varga Enikő Renáta Varga Lilla Varga Noémi Varga Pálné Varga Zoltánné Vargáné Baranyi Katalin Vargáné Forczek Éva Bernadett Varjú Ildikó Várkonyiné Mihály Erna Varnyu Katalin Varsandán József Vas László Vásárhelyi Tünde Végh-Budai Adrienn Mária Vellai László Gáborné Vér Molnár Gabriella Verbai Katalin Veréb Anikó Veréb Zsuzsanna Margit Veres Ferencné Veress Annamária Viczián Ilona Vidáné Makra Julianna Katalin

U 294

Vidiczkiné Gregor Katalin Vígh Attila Vígh Viola Vincze Hajnalka Katalin Vinczéné Harcsás Tímea Vinczéné Sisák Anita Virág Erika Virág Judit Virágné dr. Tamási Anikó Dr. Viszmeg Adrienn Vojnic Éva Volák Attila Volford Róbert György Völgyesiné Nemcsók Adrienn Vörös Ákos Vörös Gyöngyi Vörös Istvánné Vörös Zoltán Vranesics Gabriella Erzsébet Vukov Ildikó Terézia Wágner Róbert Wunderle-Krátky Csilla Würtz Attila Zadravecz Attila Zahorán Hilda Zámbó Zoltánné Zimmerer Nikolett Zubán Zoltán Zsák Árpád Brunó Zsigó Istvánné Zsilinszki Mihályné Zsoldosné Sebők Katalin Zsombó Zoltán Mihály


Diplomát szerzett hallgatók névsora j MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR Nappali tagozat MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK

Keresztes János Kiss-Pál Dóra Kordás Jenő Kökösi Sándor Attila Kvak Mihály Madarász Anna Éva Markovics József Nagy János Nagy László Orbán Tamás Ördög Nóra Papp Attila Retkes Beatr ix Révész Gábor Mihály Ruzsits Erika Noémi Szabó Tamás Szénási Róbert Ferenc Szép Noémi Tiszai Szabolcs Zahorecz Zoltán János Zsarkó Szilvia

Altorjai Árpád János Asztalos Katalin Bánfi Anett Barbara Bapkovits Dénes Benedek János Bere Sándor Berki Anett Borsos Miklós Bősi Edit Buzder-Lantos Tamás Csatai Csaba Dezső Tibor Dudás Tamás Dybas Katalin Elek Gábor Hatala Ákos Hornyák Márta Janó István Karl Attila Tibor Katona Angéla Katona Éva Zsarkó Zoltán Levelező tagozat MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK

Acsai Lajos Baranyi Máté Benő Norbert Bereczki Imre Branovits Edina Burainé Pozsár Ilona

Csapó Miklós Zsolt Dezső János Ficzáné Fejes Hajnalka Fődi Ildikó Földi Bernadett Fülöp Ágnes

211


A Diplomát szerzett hallgatók névsora Fülöp János Németh Roland Gábor Balázs Gábor Némethné Nagy Zsuzsanna Gelencsér Rita Ölvedi Gábor Hadobás Marcell Pálinkás Ferenc Hanyecz Ildikó Papp Ferenc Hódi Ferenc Petrovszki Pál Horváth Gellért Pintér István Ilyés Mónika Rakonczai Nikolett Imréné Kiss Ágnes Simon Jenő Kardos Ferenc Simonné Molnár Ildikó Kiss-Nagy Szabolcs Somogyi Zsuzsanna Kollár Zsoltné Stelmach Sándor Komáromi László Szakál Szilvia Kutas Péter Szalai István Lázár Albert Szavai Gergő Matheszné Agárdy Erika Szlinszky Sándor Miháffy Tibor Szűcs Ferenc Mihály Gyöngyi Tompai Attila Csaba Molnárné Prónai Zsuzsanna Tóth Mária Nagy Barna Gizella Varga Imre Nagy Réka Vass András Veszelovszki Angéla Távoktatási tagozat MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK

Bárány Eszter Bedők Róbert Bencsik András Istvánné Berenczei Rezső Tamásné Csűri Zoltán Deutsch István Erdélyi Lászlóné Fazekas Ágnes Forgó Tímea Friebert Anikó Gaál Tamásné Juhászné Bárány Szabina Kákonyi Dénes

296

Kátainé Kovács Éva Kerekes Csilla Tímea Kissné Neparáczki Mária Laczka Evelyn (főszakirány) Marosán Rozália Mészáros Erzsébet Mészárosné Ujvári Klára Nagy Ildikó Nebusz Imréné Oroszné Szeri Eszter Pap Aranka Papp Andrea Rédai Ágnes


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Simon Attila Soós László Szabó Zoltán Szabóné Wiborny Ilona Szárnyasi Mihály Szendrei Zoltán Sztankov Ákos

Tóth Ákos Tóth Gábor Török Ildikó Vági Zsolt Veres Erika Vidéki Róbert Virág András

MÉRNÖKTANÁR HALLGATÓK

Ádókné Kocsis Mária Kisháziné Zombory Erika Barna Kármen Körömi Tamás Barna Péter Kuruncziné Patkós Ágnes Bedő József Miklós András Berke Zsolt Nándor Nagy Edit Bozó Gábor Pappné Somodi Ágnes Czövekné Lukács Magdolna Petrikóné Héjja Szilvia Danyi Györgyné Petró Ágnes Emília Halag Ágnes Süliné Faragó Erzsébet Horváth Anikó Szöllősiné Bende Réka Iván Noémi Szurovecz Roland Kerti Borbála Vékony Béla Zagyváné Dósa-Rácz Szilvia

MÉRNÖKI KAR Nappali tagozat ÉLELMISZERTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAK

Baranyi Anett Erzsébet Bartha Aliz Balogh Katalin Bereczki Dalma Bohus Hella Eszter Bugyi Csilla Csatai Norbert Dobos György Fehér Katalin

Gulyás Gábor János Gyöngyösi Nóra Magdolna Horváth Bernadett Hunka Tímea Iványi Eszter Kecsenovics Zsuzsanna Kónya Natália Kovács Réka Kővágó Ágnes

297


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Kriván Tímea Kurucz Bence Megyesi Sándor Mercs Péter Gergely Meszes Ildikó Mihály Kata Klára Molnár Attila Németh Péter Pap Edina Puskás Júlia Rozsik Katalin

Sándor Zsolt Sárkány Katalin Sipos Zsolt Sándor Szabó-Batancs Anita Szirovicza Éva Sznyida Réka Tapodi Ágnes Varga Evelin Vass Anett Víg Judit Zsignár Máté Ádám

ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖK SZAK

Béres Dániel Borbély Balázs Deák Gábor Fűz Sándr Juhász József Horváth Sándor Kiss József Kovács Levente

Ménesi Márton Ottó Pap Tímea Judit Pikhart Péter Pintér Tibor i1 . Pócsik Gergő Kálmán Szécsi Dániel Tokai-Kiss Tibor Tutrai Ádám

VÁLLALKOZÓ-MENEDZSER MÉRNÖK SZAK

Bagdi Kitti Bajusz Péter Gábor Bakacsy Henriett Biczó Orsolya Bujáki Mónika Gál György Halápi Marianna Hegedűs Ferenc Héjja Árpád Hérány Klára Hirth Erika Horváth Eszter Hutai Anikó Jakus Renáta Kósa György 298

Kozmér Katalin Markó László Miskolczi Melinda Molnár Gabriella Molnár Judit Nagy Zsuzsanna Nagy-Benkő Dóra Nagyberivói-Boér Ákos Németh Tamás Pásztói Péter Pázmány Péter Domonkos Petrovszki Agnes Pópé Hajnalka Raffay Anikó Edit Seres Krisztina


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Sisák Erzsébet Szakál Zsuzsanna Szabó András Tompa László Zsolt Vass Csaba Ferenc MÉRNÖK-TANÁRI LEVELEZŐ KIEGÉSZÍTŐ ALAPSZAK

Anka Gyula Badényi Sándor Bakóné Szigetvári Anikó Balázsú István Balog Katalin Bogárné Baukó Anikó Császár Ildikó Csipak Ildikó Dongó Sándor Erdélyi András Farkas Csenge Folláth Diána Füzesi Regina Harangozó Ildikó Hegedűs Zoltán Héjja Árpád Hock Norbert Hutai Anikó Kelle István Kiri Tibor Kiss Anikó Kiss Attila Kiss Attila Kissné Schmeller Erika Kovács Zsolt Krisztián Istvánné Kürthy László

Luczó Csilla Molnár Erika Molnár Judit Molnár Péter Mondovits Krisztina Nyilas József Papp Tibor Pataki Gabriella Patik Adrienn Polgár Betti Radnóti László Raffai Anikó Rudi Krisztián Sánta Angelika Sisák Erzsébet Süliné Lódri Éva Szabó Éva Szicsek Ádám Szögi Szabolcs Tihanyi Anikó Tormásiné Tóth Erika Tóth József Valach Veronika Varga Balázs Varga Zsuzsanna Vörösné Várhegyi Katalin Zelenka Edit

ÉLELMISZERIPARI HIGIÉNIA SZAKMÉRNÖK

Eszes Mária Fekete Judit Fü löp Ferencné Halápi Bernadett

Hofmeister Andor Juhász Anikó Korényi Andrea Mezeiné Pintér Beáta

299


A Diplomát szerzett hallgatók névsora Simon Gáborné

Preszecsán Judit Tóth Mária

Levelező tagozat Ádám Aliz Bata Tamás Czene Gábor Csepi Beatrix Csoma Enikő Faddi Erika Farkas-Csenge Mónika Farkasné Joszt Tünde Fazekas Andrea Fodor Gábor Fónai Jánosné Gerjeni Róbert Jámbor Attila Kapás Márta Nóra Kaszanitzky Mária Judit Kiss Éva Kordásné Lekrinszky Erika Korom Attila

Kovács Sárkány Hajnalka Kovács Tünde Kovács Vilmos Kutas László Zoltán Lux Gábor Márki Róbert Miskolci Anna Molnár Lajos Nagy Alexandra Szabina Nagy János Zoltán Nógrádi Éva Papp Edit Polák László Simon Hajdú Attila Sipos László Szépe Erika Verbanecz Nikolett Vida Viktor Zsarkó Barbara

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Ács Norbert Ádám László Agyagási Anett Alvarez Olga Andrási Norbert Angyal Dorottya Flóra Antal József Antal Tibor Appelshoffer András Árus Tibor Dávid Asztalos Emese Átol Katalin 300

Bába Károly Tamás Bagi Mihály Attila Baglyas Viktória Balázsú Gergely Bálint Gábor Balog Kitti Balogh Attila Balogh Tamás Balogh Tímea Balogh Zoltán Imre Baltás Mária Ilona Bánfi Barnabás


Diplomát szerzett hallgatók névsora j Bánsághi Száva Barák Róbert Barbenko Róbert Bárkányi Anikó Barna Gyöngyi Barna Norbert Csaba Bazsó Éva Bencsik Gábor Benedeczki Tamás Berki Péter Besenyei Sára Bessenyei Balázs Biczó György Bielski Andrzej Bíró Annamária Cosette Bíró Zoltán Miklós Bistyei Gergely Bittner Ede Péter Blaskó Andrea Bogdányné Pigniczki Erzsébet Éva Bojnik Engin Borbély Márton Borombós Péter Borzák Ferenc István Both Attila Bozsó Miklós Tibor Bozsóki Zoltán Börcsök Zsófia Tünde Braskó Csilla Brunczvik Árpád Búza Rita Beáta Czár Zsolt Czibulya Zsuzsanna Czifra Dóra Csákó Ibolya Csányi Attila Csapó Balázsné Csatlósné Répás Etelka Cserháti-Nyerges Attila Cseri András

Csernenszky András Csíkos Eszter Csonka Veronika Csordás Péter Imre Csökmei István Péter Csötönyi Nóra Csötönyiné Fodor Erika Dányi István Danyi Kornélia Darányi Mária Dávid Tamás Sándor Demeter Kata Demus Erik Bé la Diós Gergely Dobák Réka Dobler Tamás Dobos Ágnes Domokos Márta Drávai András Dávid Dubin János Dudás Csaba Dudás Péter Dudás Veronika Dudásné Szilágyi Gizella Éva Eötvös Tekla Felicia Erdős Boglárka Faragó Tímea Zsanett Farkas Kármen Farkas Márta Fazekas László ifj. Fehér József Fehér László Fekete Árpád Filep Ágnes Filó Péter Fischer Ferenc Földesi Attila Földi Nikoletta Földi Róbert Francziszti László

301


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Fü löp Gábor Füvesi Hajnalka Gaál Attila Gajdos Katalin Gál László Garai János Gere Péter Gerstné Steigerwald Krisztina Gidófalvy Anett Görög Marietta Gregor Péter Groma Géza László Gusztos Anett Márta Gyenizse Ildikó Györgydeák Zsófia Győri Zoltán Gyuris Zoltán Hanyecz István Haspel Henrik Hefner Róbert Hetyei Balázs Hézső Zoltánné Hidvégi Henrik Hodula Orsolya Éva Horváth András Horváth Ferenc Horváth Katalin Horváth Virág Hős Attila Hriczkó Dániel Huliák Ildikó Husnjak Davor Hülber László Iglói Zsófia Ignácz György Iván Szilárd Janáky Csaba Janzsó Gábor Péter Jedlinszki Nikoletta Jenei Krisztián

u 302

Jenei Péter Jeneiné Barta Krisztina Zsuzsanna Jóné Trényi Szilvia Joó Barbara Zsófia Józsa Klára Juhász Gábor Juhász Ildikó Kácsor László Kajtár Gergely Kákonyi Tibor Kaló Anikó Kántor Noémi Kaposvári Péter Karai Júlia Karas Elvira Kardos Zsolt Ferenc Károly Márton Káspári Tamás Kasza Ágnes Kasza Miklós Kasza Zsolt István Katona Hajnalka Kecse-Nagy Csaba Kecskeméti Balázs Kékesi Orsolya Sára Kelemen Olga Kemény Judit Katalin Kenézné Végh Mária Zita Kerekes Tímea Kertész Csaba Kevei Péter Király Attila Király Csaba Kis Ágnes Edit Kis János Benedek Kisházi Péter Kiss Ágnes Kiss Anna Mária Kiss Attila Kiss Bernadett


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Kiss Ferenc Kiss Gábor Zsolt Kiss Gabriella Kiss Katalin Kiss Melinda Kocsis Csilla Kocsis Mihály Kollár László Koller Krisztina Kónya Viktória Kopasz Katalin Kopcsák Balázs Kóródi Péter Ádám Kósa Gábor Kosár Gábor József Koszorus Zoltán Kovács Ferenc Kovács Imre Kovács Katalin Kovács Katalin Judit Kovács Kristóf Kozma Gábor Kökény István Kötél László Krámné Mihály Szilvia Judit Kristóf Teodóra Fáta Kriston András Krizsán Krisztina Krizsán Árpád Kropok Anna Zsuzsanna Kucsora Róbert Kuklis Marianna Kurai Ferenc Kurucz Orsolya Kutas Beáta Kürtössy Aliz Lackner Gábor Ladányi Zsuzsanna Lakatos Eszter László Anna

László Tímea Le fl er Ágnes Lehoczki-Krsjak Szabolcs Lovász Richárd Lőrincz Orsolya Lukács Tibor Luna Teresa Viktória Major Judit Majzik Zsolt Makra Nóra Malatinszky Georgina Markó Kata Martinovits Eszter Ágnes Márton András Márton Judit Máthé András Mazán Róbert Megyeri Gábor Gusztáv Mender Krisztina Meskó Katalin Mészáros Judit Mészáros Péter Mezei Gábor Mihalicza Gizella Mihalik Judit Mihály Gábor Mihókné Pluhár Teréz Miklósi Attila Mikus Marianna Milassin András Minik Ilona Móczár Gábor Mojzner Katalin Moldován Attila Monda László Muck Péter Nagy Árpád Nagy Bernadett Zsanett Nagy Csaba Nagy Dávid

303


II

Diplomát szerzett hallgatók névsora

Nagy Dóra Nagy Károly Nagy Katalin Nagy Krisztina Nagy László Nagy Mária Nagy Noémi Ibolya Nagy Szilvia Nagy Zoltán Péter Németh Erika Németh Gábor Németh Orsolya Mária Oláh Csilla Oláh Renáta Ormándi Róbert Orosz Gyula Orvos Eszter Oszvald Beáta Pajer Krisztián Pál Melinda Zsuzsa Pallagi Petra Pap Ági Papp Andrea Papp Szilvia Katalin Pathyné Lasits Éva Patkó Róbert Péczely György Pécsi Ildikó Peltz Csaba László Pénzes Ildikó Adrienn Pető András Petri Attila Plechl Éva Pócsi Dávid Pogány Andrea Porcsáné Buzási Anita

U 304

Pozsonyi Krisztián Rabóczki Gábor Rácz Richárd Radics Kitti Beáta Rapcsák Zsolt József Rátkai Csilla Reiczigel Zsófia Rejtő István Rideg Nóra Rideg Zoltán Rigó Annamária Ripli Csaba Rostár Róbert György Rózsavölgyi Kornél Rusvainé Balogh Edit Samu Andrea Sándor Gábor Sánta Éva Sápi András Sarusi István Sárváry Katalin Schmidt János Schwikker Zsófia Erzsébet Semegi László János Seres Gábor László Serfőző Gyöngyi Serly Julianna Sija Éva Ilona Sika Ádám Simon Hajnalka Simon Viktória Sipos Attila Sipos Gergő Slíz András Somodi Éva Sőrés Márta


Diplomát szerzett hallgatók névsora A Sugár György Surfi Katalin Szabó Barbara Szabó Dániel Szabó Gábor Szabó Gergely Szabó Katalin Szabó Kunigunda Szabó László Szabó Tímea Szakmány Tibor Szanda Gábor Szebeni Gábor János Szebényi Kornélia Szebenyi Zoltán Péter Szegvári Gábor Szele Zsolt Szépe Tamás Szijgyártó Árpád András Szikora Szilárd Szilágyi Mária Szilágyi Réka Szilvási Balázs Szimjanovszki Emil Szlávik Eszter Szloboda Éva Szőgyi András Szabolcs Szűcs Vilmos Szűr Zsófia Takács Katalin Tandari Zsuzsanna Tari Csilla Tasi Eszter Terhes Róbert Timár Attila Zoltán Tokai Ágnes Eszter

Tombácz Szintia Torma Attila Gyula Tóth Balázs Tóth Diána Tóth Gabriella Tóth István János Tóth Katalin Tóth Krisztina Tóth Mónika Tóth Richárd Tóth Szilárd Tóth Zoltán Tóth-Pál Máté Totobé Tímea Török Ákos Ungvári Tamás Utassy Zsófia Vanda Varga Mátyás Vári Dorottya Vass Gabriella Véber Judit Vékony László Velcsov Gabriella Vén Tamás Veress Nauszikaa Zsuzsanna Vígh Attila Vojnits Kinga Weisz Attila Zalányi Balázs Andor Zanin-Kasza Ilona Erika Závoda Ferenc Zelei István Zoboki Tamás Zsákovics Gergely Zsindely Nóra Zsótér Norbert

305


n

Diplomát szerzett hallgatók névsora

ZENEMŰVÉSZETI KAR Egyetemi szintű képzés Okleveles énekművész, -tanár Ducza Nóra Katona Judit Mondok Ivett Éva

Somogyi Anita Tóth Melinda

Okleveles fagottművész, -tanár Gyürkiné Cziegler Katalin Okleveles fuvolaművész, -tanár Simon Melinda Katalin

Kántor Enikő

Okleveles gordonkaművész, -tanár Szekrényesy Béla Gusztáv Okleveles harsonaművész, -tanár Barkóczi László Okleveles hegedűművész, -tanár Raposa Krisztina Haulik Emese Márta

Héjja Endre

Kiss Tamás

Okleveles kürtművész, -tanár Paksz Ádám János Okleveles mélyhegedűművész, -tanár Buzás Beáta Okleveles orgonaművész, -tanár Kuzma Levente Róbert Vojtovics Tímea Okleveles zongoraművész, -tanár Gobor Brigitta Lénárd Hajnalka Scsoka Katalin

u 306

Dóbisz Áron

Tóth Nikoletta Benedekfi István Hámori Eszter


Diplomát szerzett hallgatók névsora Főiskolai szintű képzés Fagott-tanár, kamaraművész Nagyné Rácz Rita Fuvolatanár, kamaraművész Papp Csilla Georgina Paulik Edit Anikó

Szatmári Lilla

Gitártanár, kamaraművész Gellért Gabriella Szakonyi Viktor

Szalkai Sándor Gergely Szászné Balugyánszki Erika

Gordonkatanár, kamaraművész Demeter Agnes

Szim Andrea

Hárfatanár, kamaraművész Markóczy Rita Hedegűtanár, kamaraművész Kovács Nárcisz Siklósi Nóra Márta

Sovány Eszter

Klarinéttanár, kamaraművész Bálint Levente Zsolt Horváth Miklós László

Tein Edit Klára

Kürttanár, kamaraművész Flammer Veronika Magánénektanár, ének-kamaraművész Borzi Zoltán Endre Régizene blockflötetanár, kamaraművész Kiss Melinda Pásztói Zsófia Krotos Zsuzsanna Ütőhangszertanár, kamaraművész Joó Dániel

307

A


A Diplomát szerzett hallgatók névsora Zongoratanár, kamaraművész Pap Nikolett

308

Szanyi Adrienn


A Szegedi Tudományegyetem kiadványa

Borítóterv és tipográfia: Papp Ferenc Nyomás: Winter Nyomda Kft., Szeged Felelős vezető: Kármánné Puskás Noémi ISSN: 0133-4468


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Evkonyv 2006 07 by SZTE Alma Mater - Issuu