A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM
ÉVKÖNYVE 1984/85
A Jรณzsef Attila Tudomรกnyegyetem ร vkรถnyve 1984/85
Szeged Hnngaria 1986
Kiadja
DR. CSÁKÁNY BÉLA egyetemi tanár rektor
Szerkesztőbizottság
DR. KETSKEMÉTY ISTVÁN egyetemi tanár elnök DR. MARÓTI EGON egyetemi tanár
DR. PÓLAY ELEMÉR egyetemi tanár
DR. SZENTIRMAI LÁSZLÓ önálló osztályvezető
Lektorálta
DR. BODNÁR LÁSZLÓ egyetemi docens oktatási rektorhelyettes
Közreműködtek
dr. Dobler László, dr. Csiszár Imre, Gruber László, dr. Karácsonyi Béla, dr. Kemenes Béláné dr. Hunyadi Sarolta, dr. Kovács József, dr. Pálfy Tamás, dr. Rácz Bélán dr. Mojzes Katalin, Salánki István, Sényei Róbertné Hodács Gabriella, dr. Szeleczky Ida, valamint Szabó Éva (a szakirodalmi munkásság jegyzék összeállítója) HU ISSN 0133-4468
TARTALOMJEGYZÉK Dr. Kristó Gyula rektor beszéde az egyetem 1984. szeptember 11-i tanévnyitó közgyűlésén 9 Az egyetem és az egyetemi társadalmi szervek vezetői 17 Az Egyetemi Tanács 18 Egyetemünk dolgozói 21 Az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak létszáma 69 Kitüntetésben részesítettek 71 Aranydiplomával kitüntetettek 73 Tudományos fokozatot nyert oktatók 75 Pedagógus szakszervezet az egyetemen (1980-1985) 77 Évfolyam- és (szak)csoportfelelős oktatók 85 Az Egyetemi Könyvtár 1984. évi működése 89 Kulturális élet 93 Tanszékeink külföldi vendégei 97 Az oktatók és a tudományos munkatársak hivatalos külföldi útjai 111 A hallgatóknak juttatott kedvezmények 149 Kollégiumok 151 Népköztársasági ösztöndíjas hallgatók 153 Diplomát szerzettek névsora 155 Doktorrá avatottake névsora 161 Az egyetem oktatóinak és tudományos munkatársainak 1984-ben publikált szakirodalmi munkássága 167 Szerzői névmutató 247
3
CONEP)KAHI-IE Peab poxropa glom.' Kpaurro aa nneaapaoM 3aceRaaaH yaHBepcareTa 11 ceaTSt6psl 1984ropa 9 Pyxosopxrena yagsepcaTeTa a ero o6rgecTSeaabnc opraaos 17 YaasepcaTeTCxax coseT 18 Corpypsaxa yaasepcareTa 21 69 Llacneaaocrb coTpypaaxos It cryRearos yaasepcarera 71 JlaypeaTbi npeMall 73 Harpaxcpetfftbte 3onOTbIMH p,annoMaNnr 75 IIpenopasaTem, nonyunt>me Harnlyto.crenetnb Pa6ora npodtCOto3a neparoros s yttasepcareTe (1980-1985) 77 85 Ilpenopasarena, oTSeTcrseaabie 3a xypcbt H rpymim 89 Pa6oTa Yaasepcarezcxoil 6a6naoTexa B 1984 ropy 93 Kynbrypaan xCH3ab 97 3arpaaatubie rocTa oTpenvar,ix xatpepp yaasepcareTa KoMáapaposxa 3arpaaauy npenopasáTeneil a aay u:mrx coTpyps$xos yaasepcareTa ; 111 149 IócypapcTSeaaasl noppepxctca crypeaTOS 151 CTypemecxae o6n.jexcaTaa CTypeaTbl, nonyeasmae craneapato Hapopaok Pecnyónatat 153 Cnacox sbntycxtIBxos 155 CHHCOK nonyYasimoc 3saaHe poxTopa ytu3sepcaTeTa 161 baóHHorpat¢aa pa6OT, ony6naxosaaab<x npeaopasaTensmrH H aay'it<brMa 167 coTpypttaxaMa yaasepcareTa B 1984 ropy 247 14Meaaoit yxa3aTenb 6116sntorpatp$a
TABLE OF CONTENTS Inaugural address delivered by the Rector of the University, Dr. Gyula Kristรณ at the meeting opening the academic year 1984/85 on 11th Sep9 tember 1984 The officers of the University and the heads of the social organizations 17 18 The University Senate 21 The staff of the University 69 The number of the staff and students of the University 71 Members of the staff awarded distinctions Doctors of fifty years' standing 73 Members of the academic staff granted higher academic degrees 75 Report on the activity of the Teachers' Trade Union at the University 77 (for the years 1980 to 1985) Faculty advisors in charge of undergraduates grouped by years of study 85 and subjects taken XL Report on the activity of the Central Library of the University for the 89 year 1984 Cultural activity at the University 93 Visitors to the University departments from abroad 97 Members of the academic staff on official visits abroad 111 149. Student facilities โ ข Halls of residence 151 Students awarded the Scholarship of the Hungarian People's Republic 153 List of graduates for 1984 155 Recipients of doctor's degrees conferred by the University during the 161 academic year 1983/84 Works published by the academic staff of the University during 1984 167 Author index to the list of works published by the academic staff 247
5
INHALTSVERZEICHNIS Rede des Rektors Professor Dr. Gyula Kristó, gehalten bei der Eröffnung der Generalversammlung der Universitát am 11. September 1984 9 Leiter der Universitát und der sozialen Organe der Universitát 17 Universitátssenat 18 Mitarbeiter der Universitát 21 Persona!stand und Studentenstand der Universitát 69 Würdigungen 71 Mit Golddiplom Ausgezeichneten 73 Lehrkráfte mit neu erworbener wissenschaftlicher Qualiűkation 75 Lehrergewerkschaft an der Universitát (1980-1985) 77 Jahrgangs- und fachgruppenverantwortliche Lehrkráfte 85 Von der Tátigkeit der Universitátsbibliothek im Jahre 1984 89 Kulturelles Leben 93 Auslándische Gáste unserer Lehrstühle 97 Otlizielle auslándische Reisen der Lehrkráfte und der wissenschaftlichen Mitarbeiter 111 Staatliche Unterstützung der Studenten 149 Studentenwohnheime 151 Studenten mit Volksrepublik-Stipendium 153 Namensverzeichnis der Absolventen 155 161 Namensverzeichnis der Promovierten Veröffentlichte Publikationen der Lehrkráfte und der wissenschaftlichen 167 Mitarbeiter unserer Universitát im Jahre 1984 Personenregister der Bibliographic 247
6
TABLE DES MATIERES Discours prononcé par le Professeur Gyula Kristó, le Recteur de l'Université á ['occasion de la séance solennelle de rentrée du 11 septembre 1984 9 La direction de l'Université et des organisations sociales á l'Université 17 HI. Le Sénat 18 Le personnel de l'Université 21 Effectifs du personnel et étudiants de l'Université 69 Les membres du personnel lauréats des distinctions 71 Diplőmés d'or 73 Réception des candidats et des docteurs á l'Académie Hongroise des Sciences pendant 1983/84 75 Rapport sur l'activité du Syndicat de Personnel Enseignant á l'Université pour 1980-1985 77 Enseignants-conseillers des groupes d'étudiants de mémes promotions 85 et spécialités L'activité de la Bibliothéque Universitaire pendant 1984 89 L'activité culturelle á l'Université 93 Visiteurs étrangers des Chaires de l'Université 97 Les visites omcielles du personnel académique á l'étranger 111 Facilités pour les étudiants 149 Les foyers d'étudiants 151 Étudiants bénéficiaires de la Bourse de la République Populaire Hongroise 153 Étudiants diplőmés en 1984 155 Réception des docteurs á l'Université pendant l'année académique 1983/84 161 Publications scientifiques des enseignants et du personnel académique parues pendant 1984 167 Index des auteurs de la liste des publications scientifiques 247
7
I. DR. KRISTÓ GYULA REKTOR BESZÉDE AZ EGYETEM 1984. SZEPTEMBER 11-I TANÉVNYITÓ KÖZGYŰLÉSÉN A lezárult tanév a magyar felsőoktatás egésze szempontjából fontos időszak volt. 1983 szeptemberében még a magyar felsőoktatás távlati, az ezredfordulóig tartó fejlesztési koncepciójáról alkothattunk véleményt, míg a tanév utolsó heteiben már a szakági fejlesztési elképzelések végleges kimunkálása szabta meg feladataink fő irányát. Abban mindenki egyetért, a professzortól a hallgatóig, s erre különben is párthatározatok ösztönöznek és állami előírások köteleznek bennünket, hogy a magyar felsőoktatásban reformokat kell végrehajtani, a felsőoktatást korszerűsíteni kell. Viták elsősorban a fejlesztési-korszerűsítési folyamatok ütemét, mélységét és anyagi megalapozottságát illetően voltak. A demokrácia fontos szabályai közé tartozik azonban a viták me llett az is, hógy a polémiákat követően az elfogadott többségi véleménynek megfelelően mindenkinek mindent meg kell tennie az elképzelések valóraváltásáért. Ha a viták időszaka még nem is zárult le teljesen, hiszen hátra van egyebek között az egyetem fejlesztési koncepciójának elkészítése, de a fő irányvonalak nagyjából kialakultak. Ürömmel látjuk, hogy főhatóságunk a maga szintjén terveiben rögzítette elképzeléseit, és helyenként már a gyakorlatban is mutatkozó lépéseket tesz a felsőoktatás távlati fejlesztési koncepciójában elfoglalt előírások teljesítéséért. Hasonló törekvéseknek kell áthatniuk a mi e tanévi tevékenységünket is. Ugyancsak nagy fontosságú volt a most lezárult tanév abban a vonatkozásban is, hogy ez volt az első olyan teljes tanév, amelyben az egyetem új, 1983. március 1-én életbe léptetett szervezeti és működési szabályzata alapján dolgoztunk. Bizton állíthatom, hogy az egyetem új alapdokumentumának legfőbb jellemzője a széles körű demokratizmus jogszabályi biztosítása. Egyetemi szinten nagy erőfeszítéseket tettünk arra, hogy a jogszabályokban biztosított keretek ne maradjanak betöltetlenek Az egyetem irányításában a párt elvi szinten megnyilvánuló vezető szerepe csorbítatlanul maradása mellett elvi, de inkább operatív szerepkört kapo tt a szakszervezet és a KISZ. Elértük, hogy az oktatók és dolgozók széles körét illető kérdésekben nem lehet immár döntést hozni a szakszervezet, a hallgatókat érintő kérdésekben pedig a KISZ-szervezet egyetértése nélkül. Az egyetemi demokratizmusnak 9
azonban nem szabad megrekednie az egyetem párt-, állami, szakszervezeti és KISZ vezetőinek, illetve vezető testületeinek szintjén, hanem át kell járnia az egyetemi élet minden területét, a karok, a tanszékcsoportok, a tanszékek életét. Tudomásul ke ll azonban vennünk, hogy az egyetemi demokratizmus nem csupán jogok, jogosultságok vagy jogosítványok összessége, hanem kötelezettségek is járnak együtt vele. A döntéseket megelőző viták „kisugárzásának" nem szabad bénítani a döntés utáni tevékenységet, a döntések kollektivitása nem mentesíthet az egyszemélyi felelősség alól, a demokratizmus nem szolgálhat alapul sem az ügyek, a döntések minden határidőn túli elhúzására, sem a lényeges és lényegtelen kérdések közti világos különbségtétel elmosására. Ugyanakkor a magyar felsőoktatás fejlesztésének felgyorsult menete adja magyarázatát, hogy frissnek mondható szervezeti és működési szabályzatunk — elsősorban éppen a jogosultságok vonatkozásában — nem egy ponton már a most előttünk álló tanévben módosításra szorul. Nagy visszhangot váltott ki országszerte, így egyetemünkön is, az egyetemi tanárok kinevezésének, valamint a tanszékvezetők megbízásának új rendje: a professzorokat a kormány nevezi ki, a tanszékvezetői megbízások pedig egyetemi hatáskörből miniszteri hatáskörbe kerültek. . A munkánk általános feltételeit meghatározó tényezők sorában kell szólnunk az egyetem gazdasági helyzetéről. Az oktatás és kutatás anyagi feltételeiben az elmúlt tanévben jelentős javulás nem következett be, és ilyen javulás az előttünk álló tanévben sem várható. A népgazdaság általános helyzete miatt beruházási, fejlesztési terveinket nem tudtuk és nem tudjuk teljesíteni. Jelentős az elmaradásunk a diákszociális ellátás területén. Hasonló mondható el a műszerezettség vonatkozásában is. Immár több év telt el anélkül, hogy kutatáshoz és az oktatáshoz nélkülözhetetlen műszereket beszerezhettük volna. A devizahiány hátráltatja tudományos előrehaladásunkat, növeli a világ tudományos színvonalához mért elmaradásunkat. A jövőt kockáztatjuk tehát, ha e téren lényeges változás nem lesz. Megfelelő színvonalú oktatáshoz a világ eredményeivel lépést ta rt ani tudó, korszerű műszerekkel és könyvekkel ren delkező kutatásra van szükség. A felsőoktatási intézmények, közöttük egyetemünk dolgozóinak egyik legnagyobb problémája, hogy életszínvonaluk elmaradt a hatodik ötéves tervben tervezettől. Oktatóink, dolgozóink e problémára nem a munkahelyváltoztatás módszerével válaszoltak, de a feszültség — helyenként és alkalmanként robbanásveszélyes — az egyetemen belül egyre érezhetőbbé vált, me rt nagyobb lett az eltérés az oktatási és a gazdasági szféra hasonló képzettségű dolgozóinak jövedelme között. E problémával az elmúlt tanévben saját erőnkből sokat küszködtünk, rengeteget foglalkoztunk bér- és létszámfejlesztési kérdésekkel, de bátran ki kell mondanunk : önerőből ezt a kérdést megoldani nem tudjuk, ehhez megfelelő országos intézkedés szükséges. 10
A tanév során egyetemünknek bér- és létszámalapja 0,9%-ának megfelelő központi elvonást kellett részben végrehajtani, részben pedig végrehajtását a következő hónapokra előkészíteni. Ez 14 állás megszüntetését jelentette, az elvont béralap 50%-a azonban a közeljövőben dolgozóink béremelésének céljára rendelkezésünkre áll. Helyiséggondjaink megoldásában sokat segített a hatodik ötéves tervben a Petőfi Sándor sugárút 30-34. szám alatti épület előbb egy részének, majd immár egészének birtokbavétele. Számos tanszék jutott, illetve jut ezáltal kedvező elhelyezéshez, s ha a munkafeltételek még nem is optimálisak, a megelőző évekhez képest javultak, illetve a tanévben javulni fognak. A vázolt koordináták között, az említett nehézségek ellenére is egyetemünk elmúlt tanévi munkájára az egyes részterületeket illetően a dinamizmus, az eredményesség a jellemző. Az Egyetemi Tanács és az egyetemi pártbizottság 1983. december 15-i együttes ülésén megvitatta a hallgatók szakmai-tanulmányi munkájáról szóló beszámolót, amely átfogta a karokon folyó teljes oktatási tevékenységet, a tanulmányi munka segítésének oktatáson kívüli formáit is, áttekintést adott az e tevékenységgel kapcsolatos, mind a hallgatók, mind az oktatók részéről felmerülő problémákról. Az oktatáskorszerűsítési folyamat részeként, a KISZ-szervezet kezdeményezésére, módosítottuk a tanulmányi és vizsgaszabályzat egyes rendelkezéseit. Áttekintettük az 1983-ban bevezetett új felvételi rendszer tapasztalatait. Folytattuk a három megye pedagógusai számára a továbbképzési tanfolyamokat. A naptári évhez igazodó képzési rendben 1983-ban magyar, történelem, matematika, fizika, ez évben pedig magyar, filozófia, matematika és kémia tantárgyakból folyt, illetve folyik továbbképzés. Jelentős eredménynek tartjuk, hogy első ízben az elmúlt tanévben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolával történt megegyezés alapján, a főhatóság hozzájárulásával, engedélyeztük a két intézmény hallgatóinak szakvégzésére irányuló áthallgatását. Első fecskeként tíz magyar szakos főiskolai hallgató elkezdte tanulmányait egyetemünkön. A Tanárképzési Bizottság értékelte az 1979-ben bevezetett új tantervvel és oktatási renddel (egyebek között a fakultációval, az új tananyaggal és tankönyvekkel) kapcsolatos tapasztalatokat a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban. Nevezetes dátumához érkezett Általános Iskolánk. Az intézmény száz éves jubileumáról ünnepi ülésen és Évkönyv megjelentetésével emlékeztünk meg. Az oktatáson kívüli nevelés fontos színterei a kollégiumok, valamint a közművelődési, kulturális és a sporttevékenység. Kollégiumaink szervezeti rendszerében erősítettük a kari, báziskollégiumi rendsze rt. Folyamatosan biztosítjuk 16 hallgatói házaspár és 7 szobában — a KISZ javaslatára — a dolgozó fiatalok elhelyezését. A kollégiumainkban a közelmúltban lezajlott belső karbantartási munkák eredményeképpen valamelyest javultak a hallgatók életkörülményei, amely kedvezően hatott 11
tanulmányi, közösségi és kulturális munkájukra. Eredményesen fejlődött a szakkollégiumi rendszer. A Herman Ottó Kollégium az elmúlt tanévben újra kiérdemelte a „Kiváló Kollégium" címet. Művészeti együtteseink irányítása, munkájukhoz az anyagi feltételek biztosítása nem csekély gondot jelentett. A művészi munka színvonala jó volt, a tánccsoportnál kiemelkedő. Rendszeresen és sikerrel szerepeltek az együttesek bel- és külföldi fesztiválokon. Erősödött közművelődési-kulturális munkánk nyitottsága. Munkakapcsolatot alakítottunk ki a társintézményekkel, sikeresek voltak városi vonatkozású rendezvényeink. Megőrizte vonzását a negyedszázadnál régibb múltra visszatekintő Collegium Artium et Polytechnikum, s a közművelődési speciális kollégiumot is több szegedi felsőoktatási intézmény hallgatói látogatják. Tartotta magas színvonalát az egyetemi KISZ Klub. A kulturális—közművelődési, illetve spo rt vonatkozású, elsősorban a tömegspórttal összefüggő tevékenységünk jól szolgálja hallgatóink értelmiségivé történő nevelését. Az egyetem alapfeladatai sorában is fontos hely illeti meg a tudományos kutató munkát. Az egyéni kutatások sikereit jelzi, hogy az elmúlt tanévben egy oktatónk szerzett doktori, tíz oktatónk pedig kandidátusi fokozatot. Örvendetesen érintett bennünket, hogy a Tudományszervezési és Informatikai Intézet igazgatója és munkatársai a folyamatban levő és 1985-ben lezáruló állami megbízásos szerződések helyzetének áttekintése céljából három napos helyszíni értékelő felmérést végeztek egyetemünk tanszékein, s várakozáson felül kedvező benyomásokkal távoztak, jó eredményeket tapasztaltak. A Tudományszervezési és Informatikai Intézet ez évben kiírt több rendbeli tudományos pályázataira egyetemünkről összesen 66 pályázatot nyújtottak be, megnövekedett a korábbi évekhez képest a társadalomtudományi témákkal jelentkező pályázatok száma: a 66-ból 22 minősült ilyennek. Egyetemünk elkészítette új doktori szabályzatát, amely minisztériumi jóváhagyás után lép hatályba. Régebb keletű gondunk nyer némi orvoslást azáltal, hogy az Országos Kutatási Nagyműszer Bizottság egyetemünk Természettudományi Kara tanszékei, valamint a Kibernetikai Laboratórium számára háromnegyed millió devizaforint keretet engedélyezett vegyesimport (anyag, alkatrész, tartozék) beszerzésére és javítási költségekre. 1983. évi nemzetközi kapcsolatainkat jól jellemzi, hogy ez évben egyetemünkről 348 külföldi kiutazás történt (csaknem fele-fele arányban szocialista, illetve tőkés országokba), s 176 külföldi vendéget fogadtunk (ezeknek közel háromnegyede szocialista országokból érkezett). Igen élénkek voltak az elmúlt tanévben a testvéregyetemi kapcsolatok ápolását célzó kölcsönös látogatások. Szegeden fogadtuk a Leningrádi Gerzen Pedagógiai Főiskola, a turkui, a novi sadi egyetemek delegációit, míg egyetemünk vezetői jártak az Odeszszai Mecsnyikov Egyetemen, az udinei, a göttingeni és a regensburgi 12
egyetemeken. Két-két évre szóló együttműködési szerződést írtunk alá odesszai, leningrádi és regensburgi testvérintézményünkkel, öt évre szólót a turkui egyetemmel és hat évre szólót a novi sadi egyetemmel. Új testvéregyetemi kapcsolatot létesítettünk az udinei egyetemmel, valamint a nagy multú és hírű göttingeni Georg-August Egyetemmel. Együttműködési megállapodás jött létre a venezuelai Caracas Santa Maria Egyetem Történeti Kutatócsoportja, valamint egyetemünk Középkori Egyetemes Történeti és Latin-Amerika Története Tanszék között. Az utazások és fogadások anyagi feltételei egyre kedvezőtlenebbek, s ez károsan befolyásolja nemzetközi kapcsolataink fenntartásának lehetőségét. Főhatóságunktól e téren anyagi támogatást várunk a jövőben. Egyetemünk rangos vendégeket fogadott az elmúlt tanévben. Múlt évi tanévnyitó ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Korom Mihály elvtárs, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Egész napos látogatást tett egyetemünkön és előadást ta rtott oktatóinknak Köpeczi Béla elvtárs, művelődési miniszter. Ugyancsak előadást hallgattunk Csikós Nagy Béla államtitkártól. Vendégünk volt főhatóságunk képviselői közül Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár, több alkalommal is Földiák Gábor miniszterhelyettes, valamint Bihari Mihály és Józsa György főosztályvezetők. Egyetemünk adott otthont 1984. áprilisában a művelődési tárca rektori kollégiuma ülésének: Járt egyetemünkön a Francia Köztársaság nagykövete, s több ország (így az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az Osztrák Köztársaság) budapesti nagykövetségének munkatársa. Tájékoztatni szeretném a tanévnyitó ünnepi tanácsülést, hogy 1984. július 1. hatállyal egyetemünk vezetésében több személyi változás történt. Lejárt hatéves tisztségviselés után a megbízása Dr. Krajkó Gyula tanszékvezető egyetemi tanárnak mint tudományos rektorhelyettesnek és négyéves tisztségviselés után Dr: Serfőző Lajos tanszékvezető egyetemi tanárnak mint a Bölcsészettudományi Kar dékánjának. Helyükre a tudományos rektorhelyettesi poszton Dr. Leindler László akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztébe pedig Dr. Mikola Tibor tanszékvezető egyetemi tanár lépett, akik háromhárom éves megbízást kaptak. Ugyancsak lejárt a megbízatása Dr. Bartók Mihály tanszékvezető egyetemi tanárnak a Természettudományi Kar dékáni tisztében, ő a dékáni feladatok ellátására újabb hároméves megbízást nyert. Az Allam- és Jogtudományi Karon Dr. Papp Ignác egyetemi tanár dékánhelyettesi megbízása lejártával a Kar új dékánhelyettese három esztendőre Dr. Bodnár László egyetemi docens lett. A Bölcsészettudományi Kar két eddigi dékánhelyettese közül Dr. Mikola Tibor dékán lett, Dr. Pálfy Miklós tanszékvezető docens hároméves megbízatása pedig lejárt. A megürült dékánhelyettesi posztokat — három éves időtartamra — a Karon Dr. Szalamin Edit egyetemi docens és Dr. An13
derle Ádám tanszékvezető egyetemi docens tölti be. A Természettudományi Karon Dr. Szalay István egyetemi docens újabb hároméves megbízást kapott a dékánhelyettesi teendők ellátására. Három évre meghosszabbodott Dr. Hunya Péter vezetői megbízása a Kalmár László Kibernetikai Laboratórium élére. Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolánk eddigi igazgatója, Dr. Németh Kálmán nyugdíjba vonulásával igazgatói kinevezést nye rt Dr. Makk Ferencné. Ezúttal is szeretném megköszönni a tisztségüktől megválók áldozatos és eredményes munkáját, az újonnan funkcióba lépőknek pedig sikeres tevékenységet kívánok. Tájékoztatást szeretnék adni arról, hogy 1984. július 1. hatállyal egyetemünkön immár de iure is létrejött tanszékcsoporti rendszer. Összesen 16 tanszékcsoportunk van : az Állam- és Jogtudományi Karon 4, a Bölcsészettudományi Karon 5, a Természettudományi Karon 6, a marxista tanszékek körében pedig egy tanszékcsoport létesült. Úgy ítélem meg, ezzel nagy lépést tettünk előre a szervezeti integráció terén a megkívánt irányban, a következő esztendőket arra ke ll biztosítani, hogy az egyetemen immár de facto és de iure is létező, az egyetemet egységesen átfogó tanszékcsoporti szervezeti forma bizonyítsa létjogosult, ságát, s tapasztalatokat szolgáltasson egy esetleges továbbfejlesztést illetően. A tanszékcsoportok létrejöttével egyidejűleg a művelődési miniszter két új tanszék létezését engedélyezte a Bölcsészettudományi Karon. Ennek megfelelően jött létre 1984. július 1. hatállyal az Altajisztika, valamint a Történeti Segédtudományok Tanszék. Ugyancsak 1984. július 1-i hatállyal adta ki megbízatását a miniszter a tanszékcsoportok vezetőinek, valamint azon tanszékek vezetőinek, ahol a korábbi megbízás lejárt, illetve újonnan létesültek. A rektor ugyancsak 1984. július 1. napjával bízta meg a tanszékcsoportvezetők és tanszékvezetők helyetteseit. Az új jogszabálynak megfelelően a nyár folyamán a kormány nevezte ki az egyetemi tanárokat. A József Attila Tudományegyetem Középkori Egyetemes Történeti és Latin -Amerika Története Tanszékére félállású egyetemi tanári kinevezést nyert Dr. Gyimesi Sándor egyetemi docens, a Növényélettani Tanszékre egyetemi tanári kinevezést kapott Dr. Zsoldos Ferenc egyetemi docens, a Radiokémiai Tanszékre pedig Dr. Solymosi Frigyes tudományos osztályvezető. Egyetémi doecenssé nevezte ki a művelődési miniszter az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Bodnár Lászlót; Dr. Nagy Ferencet, Dr. Tóth Lajost, Dr. Tamás Andrást, — a Bölcsészettudományi Karon Dr. Aknai Tamást, Dr. Grezsa Ferencet, Dr. Olajos Terézt, — a Természettudományi Karon Dr. Erdélyi Lajost, Dr. Imreh Balázst, Dr. Maróti Pétert, Dr. Nánai Lászlót, Dr. Notheisz Ferencet, Dr. Szendrei Ágnest, a Marxizmus-Leninizmus tanszékcsoportnál pedig Dr. Csejtei Dezsőt és Dr. Szabó Tibort. Az újonnan egyetemi tanári és egyetemi docensi kinevezést nyerteknek e helyről is gratu14
lálok, további, egyetemünk érdekében kifejtendő tevékenységükhöz sok sike rt kívánok. Mindig öröm beszámolni arról, ha felettes szerveink egykori és mai egyetemi oktatók, dolgozók eredményes munkáját kitüntetések adományozásával ismerik el. Az elmúlt tanévben az egyetem oktatói és dolgozói közül 63 személy részesült kitüntetésben. Dr. Abrahám Ambrus akadémikus a Magyar Népköztársaság Zászlórendje, Dr. Nagy László professzor a Szocialista Magyarországért Érdemrend magas kitüntetést nyerte el, továbbá 5 fő a Munka Érdemrend valamelyik fokozata, 2 fő a Szocialista Kultúráért, 1 fő a KISZ Érdemérem, 23 fő a Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. Az egyetemi Tanács 3 személynek ítélte oda a József Attila Emlékérmet. A kitüntetetteknek szívből gratulálok. Fájdalmas, pótolhatatlan veszteségek is érték egyetemünket az elmúlt tanévben. Az egyetem saját halottjaként vettünk búcsút a 95. életévében járt Dr. Gregus Pál professzortól, a neves tudóstól, egyetemünk hajdani rektorától; az élete delén, fájdalmasan fiatalon elhunyt kedves kollegánktól és elvtársunktól Dr. Katona Péter docenstől, valamint az 55. éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Péczely György professzortól, az Éghajlattani Tanszék vezetőjétől. Emléküket kegyelettel megőrizzük. A tanév hivatalos megnyitásának percei nem csupán a visszapillantásra, hanem az előretekintésre is megadják a lehetőséget. Szinte már nem is hat a meglepetés erejével, hogy fontos kérdéseket megoldani hivatott, sok munkát kínáló tanévnek nézünk elébe. Ez év végén lejár az egyetem 1981-1984. intézkedési terve. A végrehajtás teljesítésének vizsgálata jó lehetőséget biztosít arra, hogy felkészülhessünk az egyetem komplex fejlesztési programjának kidolgozására, amellyel e tanév végére kell elkészülnünk. A tanév egyik legfontosabb feladata a különböző szintű ifjúsági parlamentek megrendezése, ahol számot kell adnunk a legutolsó, 1981. évi ifjúsági parlament intézkedési terve teljesítéséről, általában az egyetemi ifjúságpolitika alakulásáról, s új feladatokat kell kitűzni a következő időszak számára. Fontos teendőnk a demokratizmus erősítése tanszékcsoporti, illetve tanszéki szinten. Mindent meg kell tennünk a létszám- és bérgazdálkodási szabályzatban, határozatokban rögzített elvek következetes végrehajtáséért. Részletesen foglalkozunk a tanév folyamán az egyetem tudományos tevékenységével, kül- és belföldi tudományos kapcsolataival, a szerződéses alkalmazottak helyzetével, az oktatói munkaterhelés mérési módszereivel (modelljeivel), az egyetemen folyó tanári hivatástudatra nevelés helyzetével, a szervezeti és működési szabályzat módosításával, az egyetemi sportmunka aktuális kérdéseivel: Bevezetjük az új doktori szabályzatot, felújítjuk a demonstrátori rendszert. Korántsem törekedve teljességre az előttünk álló fontosabb feladatok vázolásában, bizonyára sikerült érzékeltetni teendőink jellegét és
15
számát. Az előttünk álló feladatok megoldásához kérem egyetemünk valamennyi professzorának, oktatójának, dolgozójának és hallgatójának segítségét, tevékeny közreműködését. Szeretnénk tájékoztatást adni arról, hogy egyetemünk hallgatóinak összlétszáma 3387 fő, ebből nappali tagozaton 2213, levelező tagozaton 1139, esti tagozaton pedig 35 fő végzi tanulmányait. A nappali tagozatos hallgatóink közül e tanévben 34 hallgatónk részesül Népköztársasági Ösztöndíjban. Az elmúlt tanév végén lezajlottak a felvételi vizsgák, ezek eredményeképpen a nappali tagozaton 463 fő, a levelező tagozaton 284 fő, esti tagozaton pedig 35 fő kezdi meg egyetemi tanulmányait intézményünkben. A most első éves hallgatóknak azt kívánom, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, amit sikeres felvételi vizsgájuk biztosított számukra, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy derekas helytállással jó szakemberekké, széles látókörű, művelt értelmiségivé válhassanak tanulmányuk végeztével. Sok példát meríthetnek ehhez az életből. Példát meríthetnek egyebek között azok életpályájából is, akik mint egyetemünk ötven évvel ezelőtt végzett diákjai megjelentek itt most, hogy arany diplomájukat átvegyék. Csupa olyan, becsületes munkában eltöltött életút során megőszült, idős, de lélekben, sze ll emben fiatal kollega ül itt előttünk, akik a diploma megszerzésétől eltelt ötven évnyi idő alatt az élet különböző területein, sokszor nagyon nehéz történelmi körülmények között bizonyították emberségüket, szaktudásukat, elkötelezettségüket. Tisztelettel köszöntöm Önöket, s azt kívánom, hogy ötven év múltával, diplomájuk megújításával érezzék az Önöknek hajdan oklevelet és életre szóló hivatást adó Alma Mater gondoskodását, merítsenek további eredményes munkálkodásukhoz erőt saját életpályájukból, a társadalom gondoskodásából. Végül, de korántsem utolsó sorban őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm volt hallgatóinkat, akik 50 évvel ezelőtt szerezték oklevelüket, s akiknek egészségi állapota lehetővé tette, hogy megjelenjenek az Alma Materben. Az átadásra kerülő aranydiplomák önmagukban mutatják, hogy Önök hűek maradtak egykori esküjükhöz, hosszú évtizedeken át vállalt hivatásukkal együttjáró és ahhoz kapcsolódó feladatok lelkiismeretes teljesítésével ta rt almas élet-példát nyújtottak. Azt kívánom, hogy még sokáig élvezzék társadalmunk megbecsülését, családjuk szeretetét. A most átadásra kerülő oklevél legyen egyszerre bizonyosság az Önök sok évtizedes eredményes munkájáról és példa az Önök után következő fiatalabb nemzedékek számára. .
16
II.
AZ EGYETEM ÉS AZ EGYETEMI TÁRSADALMI SZERVEK VEZETŐI Rektor: DR. KRIST6 GYULA egyetemi tanár. Tudományos rektorhelyettes : DR. LEINDLER LÁSZLÓ egyetemi tanár, akadémikus. Oktatási rektorhelyettes: DR. KEMENES BÉLA egyetemi tanár. Nevelési rektorhelyettes : DR. KOCSONDI ANDRÁS docens. Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja: DR. VERES JÓZSEF egyetemi tanár, helyettesei ;DR. BODNÁR LÁSZLÓ docens, DR. TÓTH LÁSZLÓNÉ DR. FABIAN ESZTER docens. A Bölcsészettudományi Kar dékánja: DR. MIKOLA TIBOR egyetemi tanár, helyettesei: DR. SZALAMIN EDIT docens, DR. ANDERLE ÁDÁM docens. A Természettudományi Kar dékánja: DR. BARTÓK MIHALY egyetemi tanár, helyettesei: DR. KEVEI FERENC docens, DR. NOVAK MIHÁLY docens, DR. SZALAY ISTVÁN docens. Az MSZMP Tudományegyetemi Bizottságának titkára: DR. CSÁKÁNY BÉLA egyetemi tanár. A KISZ Tudományegyetemi Bizottságának titkára: KOZMA JÓZSEF. A Tudományegyetem Szakszervezeti Tanács Intézőbizottságának elnöke: DR. HORUCZI LÁSZLÓ docens, titkára: DR. VARKONYI ZOLTÁN docens.
17
AZ EGYETEMI TANÁCS Elnöke: DR. KRISTÓ GYULA egyetemi tanár, rektor. Szavazati joggal rendelkező tagjai: DR. KEMENES BELA egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes, DR. KOCSONDI ANDRAS docens, nevelési rektorhelyettes, DR. LEINDLER LÁSZLÓ akadémikus, tudományos rektorhelyettes, DR. BUDAI K. JÁNOS mb. gazdasági főigazgató, DR. VERES JÓZSEF egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, DR. MIKOLA TIBOR egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, DR. BARTÓK MIHÁLY egyetemi tanár, a Természettudományi Kar dékánja, DR. CSÁKÁNY BELA egyetemi tanár, az MSZMP Tudományegyetemi Bizottságának titkára, DR. HORUCZI LÁSZLÓ docens, a Tudományegyetem Szakszervezeti Tanács Intézőbizottságának elnöke, KOZMA JÓZSEF, a KISZ Tudományegyetemi Bizottságának titkára, DR. BERKESI OTTÓ tanársegéd, a JATE OD KISZ titkára, 'DR. ANTALFFY GYÖRGY egyetemi tanár, prorektor, DR. CSÉKA ERVIN egyetemi tanár, DR. KOVÁCS ISTVÁN egyetemi tanár, akadémikus, DR. PÓLAY ELEMÉR egyetemi tanár, DR. ANDERLE ÁDÁM docens, DR. RÓNA-TAS ANDRAS egyetemi tanár, DR. ILIA MIHÁLY docens, DR. KEVEI FERENC docens, DR. SZALAY ISTVÁN docens, DR. SERES LÁSZLÓ docens, DR. SIPOS MIKLÓS docens, a Marxizmus—Leninizmus Tanszékcsoport vezetője, DR. SZENTPÉTERI ISTVÁN egyetemi tanár, FITOR SÁNDORNÉ előadó, MÁTÓ TIBOR, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója, 18
ANDRÁS JÁNOS, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója, GALAMB GYÖRGY, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója, NÉMETH MÁRIA, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója, MOLNÁR ATTILA, a Természettudományi Kar hallgatója, PÁLFI GYÖRGY, a Természettudományi Kar hallgatója, KATONA TAMÁS, a Természettudományi Kar hallgatója. Tanácskozási jogú tagok: DEÁK BÉLA, a Személyzeti Osztály vezetője, DR. HUNYA PÉTER tudományos főmunkatárs, a Kalmár László Kibernetikai Laboratórium vezetője, DR. KARÁCSONYI BÉLA, a Központi Könyvtár főigazgatója. Az egységet érintő napirendi pontok tárgyalásán tanácskozási jogú tagként vesznek részt: DR. VALKUSZ PÁL, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója, DR. MAKK FERENCNE, a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola igazgatója, DR. ZANTH6 R6BERT, az Idegennyelvi Lektorátus vezetője, DR. HEIDRICH GÁBORNÉ, a Testnevelési Tanszék vezetője, DR. KOVÁCS LÁSZL6 adjunktus, az Oktatástechnikai Laboratórium vezetője.
19
IV. EGYETEMÜNK DOLGOZÓI** A) TANSZÉKEK, KARI HIVATALOK a) KÖZPONTI OKTATÁSI EGYSÉGEK MARXIZMUS—LENINIZMUS SZAKCSOPORT Vezető: DR. SIPOS MIKLÓS docens, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Titkár: DR. MICHELLER MAGDOLNA docens, a neveléstudomány kandidátusa. Ügyintéző: ÁCS SÁNTA AGNES. Előadók: BÁNKI AGNES, KISS GYÖRGYNÉ VARGA ANIKÓ. Könyvtárvezető: PÁLYI BÉLÁNÉ RÓZSA ÉVA. Könyvtárosok: PINTÉR ÉVA, VASSNÉ PRÁGAI MÁRIA.
FILOZÓFIA TANSZÉK Tanszékvezető: DR. HORUCZI LÁSZLÓ docens, a filozófiai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. CSEJTEI DEZSŐ, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. KAPOSI MARTON, a filozófiai tudomány kandidátusa, (félálláson), DR. KOCSONDI ANDRAS, a filozófiai tudomány kandidátusa, NAGY ZOLTÁNNÉ DR. KRAJKÓ ERZSÉBET, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. SZABÓ TIBOR, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. SZÖGI ISTVÁN, a filozófiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. DÉKÁNY ANDRAS, DR. KISS TIBORNÉ DR. NOVAK ÉVA, DR. SIMON FERENC, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. VÉGH GYULA (félálláson). Tanársegédek: DR. KRÉMER SANDOR, DR. TÓTH JÁNOS, SZŐCS ANNA. Főelőadó: LANG KÁLMÁNNÉ GYÖRGY ÉVA. Hivatalsegédek: ERDEI ISTVÁNNÉ SZABÓ ETELKA, HALVAX BÉLÁNÉ KRIZSÁN ILONA. ** Az 1985. február 1. állapot szerint 21
POLITIKAI GAZDASÁGTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. NAGY LAJOS egyetemi tanár; a közgazdaságtudomány doktora. Docensek: DR. ANDRÁSSY ADÉL, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. CZAGÁNY LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. ÉGETŐ EMESE, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. MAYER LÁSZLÓ, a közgazdaságtudomány kandidátusa, DR. SIPOS MIKLÓS, a közgazdaságtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. IMRE OTTÓ, DR. MÁLOVICS JÁNOS, DR. KOMÓCSIN MIHÁLY (félálláson), DR. VÁRNAY ERNŐ. Tanársegédek: DR. DEMETER ANNA, DR. FARKAS BEÁTA. Tudományos ösztöndíjas: DR. OLÁH JÁN OS. Főelőadó: DR. KATONA PÉTERNÉ POLGÁR MARTA. Hivatalsegéd: SZABÓ LÁSZLÓNÉ NÉMETH MARTA. TUDOMÁNYOS SZOCIALIZMUS TANSZÉK Tanszékvezető: DR. RÁCZ JÁNOS egyetemi tanár, a történelemtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. ORBÁN SÁNDOR, a történelemtudomány doktora (félálláson). Docensek: DR. MICHELLER MAGDOLNA, a neveléstudomány kandidátusa, DR. NAGY LÁSZLÓ, a történelemtudomány kandidátusa, DR. ÖRDÖGH PIROSKA, a történelemtudomány kandidátusa (óraadó), DR. SZABÓ ISTVÁN, a történelemtudomány kandidátusa, DR. TAMASI MIHÁLY, a történelemtudomány kandidátusa (félálláson). Adjunktusok: DR. BELÉNYI GYULA, DR. FÁBIÁN GYÖRGY, DR. FÖLDVÁRI LÁSZLÓNÉ DR. KOCSIS LUCA, DR. GÉCZI JÓZSEF, DR. HARANGOZÓ JÓZSEF, DR. KANYÓ FERENC (félálláson), KORMÁNYOS ANDRÁS, DR. MAJSA JÓZSEF, DR. NÉMETH ISTVÁN. Tartársegéd : DR. KOVÁCS LÁSZLÓ. Főelőadó: CSISZÁR ISTVÁNNÉ TEISZLER ILONA. Hivatalsegéd: LENCSE GÉZÁNÉ VECSERNYÉS ERZSÉBET. SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZENTPÉTERI ISTVÁN egyetemi tanár, az államés jogtudomány doktora. Adjunktus : DR. GABOR KÁLMÁN. 22
Tanársegédek: DR. FELEKY GÁBOR, DR. JÓZSA ZOLTÁN, DR. KATONA PÉTER ZOLTAN. Tudományos segédmunkatársak: VÁRADI MÓNIKA, IMRE ANNA. Tudományos ösztöndíjasok: TÖLLI VALÉRIA, LANTOS GABRIELLA. Előadó: ZSÓTÉR JÓZSEFNÉ UNDI GIZELLA. KALMÁR LÁSZLÓ KIBERNETIKAI LABORATÓRIUM Vezető: DR. HUNYA PÉTER tudományos főmunkatárs. Tudományos tanácsadók: DR. CSERNAY LÁSZLÓ, az orvostudomány doktora (félálláson), DR. SZÉKELY SÁNDOR, a filozófiai tudomány kandidátusa (félálláson). Tudományos főmunkatársak: DR. MADARÁSZ ISTVÁN, az orvostudomány kandidátusa, DR. MÁTÉ EÖRS, DR. SARA ATTILA. Tudományos munkatársak: DR. BOHUS MIHÁLY, DR. DARÓCZY BÁLINT, DIAMANT TIBOR, DOMBOS KÁLMÁN, DR. DURSZT ENDRÉNÉ PALÁSTI KATALIN, DR. FÜVESI ISTVÁN, DR. GALAMBOS GÁBOR, GÁL GYÖRGY, DR HANTOS ZOLTÁN, DR. HERENDI ISTVÁN, DR. HÓDI GABRIELLA, DR. KUBA ATTILA, MATIEVICS ISTVÁN, NAGY ELEMÉR, PAPP ILONA, SALÁNKI ISTVÁNNÉ GULÁCSY SAROLTA, SCHERER FERENC, DR. VARGA TIBOR, VARJÚ KÁROLY, DR. VAS ZOLTÁN. Tudományos segédmunkatársak: DR. CSENDES TIBOR, CSÚRI MIKLÓS, KOVÁCS TIBOR, SUKI BÉLA. . Mérnökök: SZILÁGYI IMRE, TÓTH GÁBOR. Üzemmérnökök: BOKOR ANDRÁS, KOPASZ ISTVÁN, LINCZER JÁNOS, VIGH LAJOS. Számítógépműszerészek: BARTA GYULA, CSORBA BÉLA, OSVÁTH GÁBOR, PATAKI TIBOR, SPROK SÁNDOR, TÓTH TAMÁS. Anyagbeszerző: BERTÉNYI SÁNDOR. Technikus: CSURGÓ LÁSZLÓ. Önálló mechanikusok: PELESKEI ZOLTAN, VARGA PÁL. Gazdasági ügyintézők: SZEBENYI MIHÁLYNÉ PAPDI ROZÁLIA, DR. VARGA TIBORNÉ KRISTÓF MAGDOLNA. Előadó : SILÓCZKI SÁNDORNÉ GÁL MARGIT. Programszervező: ASZTALOS ZOLTÁN. Programtervező matematikusok: BORUS ANDRÁS, CSONKA ISTVÁN, CZINKÓCZKI LÁSZLÓ, CSÚRI MIHÁLYNÉ WAGNER ANNA, HEVES CSILLA, DR. HORVÁTH LÁSZLÓNÉ BRUMMER KRISZTINA, HAJDÚ TAMÁS, HANS DIETMAR GRÖ23
°S
GER, SALAMON KLÁRA, TÓTH ÉVA, TÓTH ABONYI MIHÁLY, TARNAINÉ PATAKI ERZSÉBET. Programozók : FÜLÖP JÓZSEF, KOVÁCS ANNA, DR. MÁTÉ EÖRSNÉ SZAB6 ÁGNES. Számítógépkezelők: BALÁZS ÁGNES, CSATLÓS MIKL6SNÉ HERNÁDI ZSUZSANNA, DANI MIHÁLY, FILÁK LAJOS, HORVÁTH ZSIK6 GÁBOR, KOCSISNÉ BÁLINT ÁGNES, KOVÁCS LÁSZL6, TENKI TIBOR LÁSZLÓ, TÖLGYI GYULA. Adatröpítők: BÖRCSÖK ISTVÁNNÉ SO6S EDIT, FARAGG BÉLANE KIRÁLY ARANKA, JUHÁSZ ZSUZSANNA, JÁVOR FERENC (félálláson), OLÁH ÁGNES, TÍMÁR PÁLNÉ URBÁN ILONA, TÓTH NÁNDORNÉ KULCSÁR ILONA, TÓTH ISTVÁNNÉ KATONA ERZSÉBET, UNGI PÉTERNÉ GYÖMBÉR MARTA, Számítástechnikai laboránsok: DOBÓ KÁROLYNÉ HEGEDŰS ZSUZSANNA, ÉSIK ZSUZSANNA NIKA ZSUZSANNA, DR. HERENDI ISTVÁNNÉ PATAKI ZSUZSANNA, JOSZT GYÖRGYNÉ MÍG ETELKA, LACZI LAJOSNÉ GULYÁS LENKE. Adatrögzítő karbantartók: GYURA KÁROLY (félálláson), JÁVOR FERENC (félálláson), VARGA LAJOS (nyugdíjas). Vezető operátor: MORE TAMÁS. Önálló operátorok: HEGEDŰS ERZSÉBET, MOHAI KÁROLY, VADÁSZ ZOLTÁN. Műszakirajzoló: DR. VIDA EMILNÉ SIMONVÁROS MÁRIA. Könyvtáros: DIAMANT TIBORNÉ FODOR ZSUZSANNA. Gépkocsivezető: BARA SÁNDOR. Hivatalsegéd: GAJDACSI JÁNOSNÉ MOLNÁR ILONA. Telefonközpont-kezelők: BIHARI JÓZSEFNÉ NAGY MÁRIA, TÓTH LÁSZLÓNÉ HEGEDŰS ILONA. Takarítók: BATTANCS SZILVESZTERNÉ PARÓNAI ILONA, LŐRINC PÁLNÉ KOVÁCS ESZTER. Portások: BACS6 SÁNDORNÉ KALAPÁCS MÁRIA, HENRIK JÓZSEFNÉ MÁRKI IRÉN, PUCZK6 FERENCNÉ MOLNÁR ETELKA. .
KÖZPONTI IDEGENNYELVI LEKTORÁTUS Vezető nyelvtanár: DR. ZÁNTH6 RÓBERT. Nyelvtanárok: BARNA GYÖRGY, DR. BALÁZS MIHÁLYNÉ BENCZE LÍVIA, DR. BERNATH ÁRPÁDNÉ SZAB6 CSILLA, DR. BERTA ÁRPÁDNÉ HERNÁDI ZSÓFIA, BÉLTEKI PÁLNÉ
24
VARGA OLGA, DR. BÉRCZI IMRÉNÉ DR. BAJÁK JULIANNA, DR. BRAUN MELINDA; DÖMÖTÖR RÓZA, DR DURSZT FERENCNÉ DR. KUN MARIANNA, FÁBIÁNNÉ SEREGI RÓZSA, FENYVESI ERZSÉBET, FERKA MIHÁLYNÉ DR. SALLAI JÚLIA, GÁTINÉ DR. CSALA KATALIN, GYÉMÁNT MAGDOLNA SZELEI MAGDOLNA, JENEI GABRIELLA, DR. KISSNÉ RÁCZ ÁGNES, KELLER VENDEL, LAZUR BRIGITTA, DR. MARSINÉ M. KOVÁCS GABRIELLA, MÁCSAI ISTVÁN DR. NÁNAINÉ TAKÁCS MÁRIA, DR. ÖTVÖS PÉTERNÉ PALOTÁS ÉVA, DR. PADLÁS JÁNOS, SZOPK6 MIHÁLYNÉ NYIKONOVA ZSANNA, DR. THÉKESNÉ NÉMETH ANIKÓ, DR. TORKOS BÉLA, DR. TÖRÖK SÁNDOR, DR. TÖVISFALVI BÁLINT, DR. VÁGVÖLGYI ANDRÁSNÉ BURIÁN ÉVA. Előadó : SZUNYOGHNÉ KÓNYA ÁGNES. Hivatalsegéd: CSÁNYI ISTVÁNNÉ DOMONKOS VERONIKA. ,
OKTATÁSTECHNIKAI KÖZPONT Vezető: DR. KOVÁCS LÁSZLÓ adjunktus. Tanársegéd: DR. PÁLNÉ DR. WENNER ÉVA. Video studió vezető: CSETE KÁROLY. Grafikus: DR. GERA LAJOSNÉ KATONA EDIT. Maszaki ügyintéző: PAPP LAJOSNÉ SZÜTS ZSUZSANNA. Szakmunkások: MIHALIK DEZSŐ, RUSZKAI KÁROLY. TESTNEVELÉSI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. HEIDRICH GÁBORNÉ KUTI MÁRIA testnevelő tanár. Testnevelő tanárok: BÉLTEKI PÁL, DEBRECZENY PÁLNÉ DR. TÓTH KATALIN, GYARMATI LAJOS, GÁL FERENC, KECSKEMÉTI GÁBOR, LENGYEL GÉZA, SZARVAS VILMOS, SZARVAS VILMOSNÉ NÉMETH JÚLIA, DR. TRÉNYI IMRÉNÉ RÁKÓCZI ZSUZSANNA. Gondnok: DIENES GÉZA. Pályamunkások: BARTYIK JÁNOS, CSAMANG6 TIBOR, GAZDAG LÁSZLÓ, KECSKÉS TIBOR, KISSHÁZI JÓZSEF. Takarító: VECSERNYÉS JÓZSEFNÉ LACZI MÁRIA.
25
-
b) ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. VERES JÓZSEF egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. BODNAR LÁSZLÓ docens, DR. TÓTHNÉ DR. FABIÁN ESZTER docens. MSZMP-titkár: DR. DÁNI SÁNDOR docens. KISZ-titkár: KISS ERIKA egyetemi hallgató. Szakszervezeti titkár: DR. BÉRCZI IMRE docens. • ÁLLAMTUDOMÁNYI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. SZŰCS ISTVÁN docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. ÁLLAMJOGI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KOVÁCS ISTVÁN egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Adjunktus : DR. TÓTH KAROLY. Tanársegéd: DR. KISS BARNABÁS. Tudományos segédmunkatárs: DR. HORVÁTHNÉ DR. HEGEDŰS ÉVA. ÁLLAMIGAZGATÁSI- ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZŰCS ISTVÁN docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens : DR. DÁNI SÁNDOR. Adjunktusok: DR. KALTENBACH JENŐ, DR. KÁNYÁNÉ DR. KOMLÓDI KATALIN. Tanársegéd: DR. LALUSKA PÁL. NEMZETKÖZI JOGI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. NAGY KÁROLY egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: DR. BODNAR LÁSZLÓ, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR. BLUTMAN LÁSZLÓ. 26
JOGELMÉLETI-TÖRTÉNETI TANSZÉKCSOPORT
Vezető: DR. MOLNÁR IMRE docens, az állam- és jogtudomány kan didátusa. ÁLLAM- ÉS JOGELMÉLETI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. ANTALFFY GYÖRGY egyetemi tanár, az államés jogtudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. PAPP IGNÁC, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. RÉVÉSZ BÉLA. JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. BOTH ÖDÖN docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docens: DR. TÓTH ÁRPÁD, az állam- és jogtudomay kandidátusa. Tanársegédek: DR. BALOGH ELEMÉR, DR. HOMOKI NAGY MÁRIA. RŐMAI JOGI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. PÓLAY ELEMÉR egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora. Docens: DR. MOLNÁR IMRE, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR. JAKAB ÉVA. BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉKCSOPORT
Vezető: DR. TOKAJI GÉZA docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. CSÉKA ERVIN egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek : DR. NAGY FERENC, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. TOKAJI GÉZA, az állam- és jogtudomány kandidátusa. 27
Adjunktusok: DR. HOFSZANG JÓZSEF, DR. MERÉNYI KÁLMÁN, DR. VIDA MIHÁLY (félálláson). Tanársegédek: DR. CSERHÁTI ÁGOTA, DR. LAKÓ IBOLYA.
STATISZTIKAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. HORVÁTH RÓBERT egyetemi tanár, a közgazdasági tudomány kandidátusa. Docens: DR. BALAZS JÓZSEF, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR. SZONDI ILDIKÓ.
CIVILISZTIKAI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. BÉRCZI IMRE docens, az állam- és jogtudomány kandidátusa. MEZŐGAZDASÁGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK -
Tanszékvezető: DR. VERES JÓZSEF egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. NAGY LÁSZLÓ, az állam- és jogtudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár. Docens: DR. TÓTH LAJOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BOBVOS PÁL, DR. CZUCZ OTTÓ, DR. ÚJVÁRI JÓZSEF. Tudományos segédmunkatárs: DR. KECSKÉS ARANKA.
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. KEMENES BÉLA egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány kandidátusa. Docensek: DR. BESENYEI LAJOS, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. BÉRCZI IMRE, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. TÓTHNÉ DR. FÁBIÁN ESZTER, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. BAJORY PÁL (félálláson). Adjunktusok: DR. KEMENES ISTVÁN (félálláson), K6NYÁNÉ DR. 28
SIMICS ZSUZSANNA, DR. MATHIÁSZ TIVADAR (félálláson), DR. SZABÓ IMRE, DR. WESZELOVSZKY LÁSZLÓ (félálláson). Tanársegédek: JUHÁSZNÉ DR. ZVOLENSZKI ANIKÓ, DR. VARGA PÉTER. CÍMZETES EGYETEMI TANÁROK DR. HENCZ AURÉL, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. HORVÁTH TIBOR, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. KATONÁNÉ DR. SOLTÉSZ MARTA, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. KERTÉSZ IMRE, az állam- és jogtudomány doktora, DR. KOVACS TIBOR, az állam- és jogtudomány doktora, DR. NAGY LAJOS, az állam- és jogtudomány doktora, DR. PIKLER KORNÉL, az állam- és jogtudomány kandidátusa. CÍMZETES EGYETEMI DOCENSEK DR. HALÁSZ KÁLMÁN, DR. POPOVICS BÉLA, DR. RÁCZ ATTILA, az állam- és jogtudomány kandidátusa, DR. SZÉP GYÖRGY. DÉKÁNI HIVATAL Hivatalvezető: DR. DOBLER LÁSZLÓ. Csoportvezető: DR. MÁRKUS ANDRÁSNÉ TÓTH ÁGNES. Főelőadók: HERCZEGNÉ DR. NÉMET MÁRIA, DR. KÁVÁSSY SÁNDORNÉ BULLA MAGDOLNA, TARNAI ISTVÁNNÉ ÁRENDÁS MÁRIA. Előadók: GEREBIC ÁGNES, GODA ISTVÁNNÉ SERFŐZŐ ANNA, HORVÁTH ISTVÁNNÉ NAGY IDA. Technikus: SZÜTS LÁSZLÓ. Tanszéki adminisztratív ügyintézők: B6BIS JÁNOSNÉ TÖRÖK GABRIELLA, CZENE MIHÁLYNÉ MILLEI KATALIN, CSURGÓ SÁNDORNÉ BALOGH VERONIKA, DR. FARKAS KORNÉLIA, FŐDI TIBORNÉ BÚS ELEONÓRA, GERA ANTALNÉ GÁBOR OLGA, HERING ANDREA, SZABÓ ILONA. Portások: ULL LÁSZLÓNÉ KOVÁCS FRANCISKA, VASTAG FERENCNÉ ÁRKI IRÉN. Hivatalsegéd: VIDMÁR FERENCNÉ VASTAG IRÉN. Takarítók: DR. KOVACS LÓRÁNTNÉ KISS MARGIT, MATYA-
29
SOVSZKY JÁNOSNÉ LINCZ BORBÁLA, PETROVSZKI LAJOSNÉ URKOM JULIANNA, VŐNEKI JÁNOSNÉ KUCZORA MÁRIA. . KARI KÖNYVTÁR Könyvtárvezető: DR. KALMÁR ZSUZSANNA. Tudományos segédmunkatárs: DR. KATONA KLÁRA. Könyvtárosok: FRŐHLICH ANDRÁSNÉ DOMONKOS IDA (szerződéses), POLGÁR ZOLTÁN (szerződéses), ROZGONYI ANNA, SINKÓNÉ DR. SOMOGYI ZSUZSANNA. Dokumentátor: OROBEJ NYIKOLAJ. Raktáros: GYŐZŐ LÁSZLÓNÉ BÉRES ÉVA. c) BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. MIKOLA TIBOR egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. ANDERLE ÁDÁM docens, DR. SZALAMIN EDIT docens. MSZMP-titkár: BALÁZS MIHÁLY docens. KISZ-titkár: FISCHER LAJOS egyetemi hallgató, Szakszervezeti-titkár: DR. NAGY JÓZSEF egyetemi tanár. PEDAGÓGIA-PSZICHOLÓGIA TANSZÉKCSOPORT Vezető: Dr. ÁGOSTON GYÖRGY egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora. NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. ÁGOSTON GYÖRGY egyetemi tanár, a neveléstudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. NAGY JÓZSEF, a neveléstudomány doktora. Docensek: DR. KONCZ JÁNOS, a neveléstudomány kandidátusa (félálláson), DR. KUNSÁGI ELEMÉR. Adjunktusok: DR. CSAPÓ BENŐ, DR. CSIRIKNÉ DR. CZACHESZ ERZSÉBET DR. KECZER TAMÁS félálláson), DR. KÉKES SZABÓ MIHÁLY, DR. KOMLÓSSY AKOS. 30
Tudományos munkatárs : DR. HUNYA PÉTERNÉ AMBRUS MARGIT. Tudományos segédmunkatársak: JAZIMICZKYNÉ DR. TANÁCS ERZSÉBET, DR. LASZLAVIK ÉVA. Szakmódszertani Csoport Vezető: BICSKEI DEZSŐNÉ ZSULAN JULIANNA adjunktus. Adjunktus: MEDZIBRODSZKY ENDRE. PSZICHOLÓGIA TANSZÉK Tanszékvezető: DR. DURÓ LAJOS docéns, a pszichológiai tudomány kandidátusa. Docens: DR. VECZKÓ JÓZSEF. Adjunktusok: DR. GERGELY JENŐ, KEMÉNYNÉ DR. GYIMES ERZSÉBET, DR. ZAKAR ANDRÁS. Technikus : DANKÓ GYÖRGY. Könyvtáros : VECSERNYÉS FERENCNÉ KOVÁCS ANDREA. MAGYAR NYELV ÉS IRODALMI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. RÓNA-TAS ANDRÁS egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. MAGYAR NYELVÉSZETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. VELCSOVNÉ DR. TÓTH KATALIN docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Docensek: DR. MOKÁNY SÁNDOR, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. SZABÓ JÓZSEF, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BÉKÉSINÉ DR. FEJES KATALIN, DR. BÜKY LÁSZLÓ, DR. KOLLÁNYI TERÉZIA, DR. MARÓTINÉ DR. KORCHMÁROS VALÉRIA. Tanársegéd: DR. BRATINKA JÓZSEF. Könyvtáros: DR. TAKÁTS KÁROLYNÉ VARGA ERZSÉBET. FINNUGOR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. MIKOLA TIBOR egyetemi tanár, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BERTÉNYINÉ DR. LABÁDI GIZELLA, DR. JANURIK TAMÁS. 31
Tanársegéd: T. SZALACSEK MARGIT. Lektor: IRMELI KNIIVILA. Dokumentátor: DR. VASTAGH PÁLNÉ KECSKÉS JULIANNA ALTAJISZTIKA TANSZÉK Tanszékvezető: DR. RÓNA-TAS ANDRÁS egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Adjunktus: DR. BERTA ÁRPÁD. Tanársegéd: DR. IVANICS MÁRIA. Tudományos segédmunkatársak: MOLNÁR ÁDÁM, NAGY ÉVA. Tudományos ügyintéző: ÁBRAHÁM VERA. ÁLTALÁNOS ÉS ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KÁROLY SÁNDOR egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora. Adjunktus: DR. LERCH ÁGNES. Tanársegéd: DR. MALECZKY MARTA. NÉPRAJZI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. FERENCZI IMRE docens, a történelemtudomány (néprajz) kandidátusa. SZ. MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK Tanszékvezető: KESERŰ BÁLINT egyetemi tanár, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek : BALÁZS MIHÁLY, az irodalomtudomány kandidátusa (mellékállásban), DR. CSETRI LAJOS, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. KUKOVECZNÉ DR. ZENTAI MÁRIA, DR. ÖTVÖS PÉTER, DR. SZAJBÉLY MIHÁLY. Könyvtáros: FONT ZSUZSANNA. SZ. MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. GREZSA FERENC docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. BATA IMRE, az irodalomtudomány kandidátusa 32
(mellékállásban), DR. ILIA MIHÁLY, DR. KISS LAJOS, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. KRAJKÓ ANDRÁS, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. NACSÁDY JÓZSEF, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. VÖRÖS LÁSZLÓ. Adjunktusok: DR. BARANYAI ZSOLT, DR. PAPP ISTVÁN, DR. SZIGETI LAJOS SÁNDOR. Könyvtáros: KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ GÁL ERZSÉBET. ÖSSZEHASONLÍTÓ IRODALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KANYÓ ZOLTÁN docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. FRIED ISTVÁN, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. JAKÓCS DÁNIEL, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. PÁL JÓZSEF, az irodalomtudomány kandidátusa. Tudományos segédmunkatárs: DR. SZABÓNÉ DR. KÜLTÖSI KATALIN. ÓKORTUDOMÁNYI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. SZÁDECZKY-KARDOSS SAMU egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. KLASSZIKA-FILOLÓGIA TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZÁDECZKY-KARDOSS SAMU egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. Adjunktusok: DR. LAKATOS PÁL, DR. TAR IBOLYA, TURINÉ DR. DÉR TERÉZIA. BIZANTINOLÓGIAI ÉS KÖZÉPLATIN FILOLÓGIAI TANSZÉKI CSOPORT Csoportvezető: DR. OLAJOS TERÉZIA docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. SZIGETINÉ DR. GALÁNTAI ERZSÉBET.
33
ŐKORTÖRTÉNETI ÉS RÉGÉSZETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. MARÓTI EGON egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Docens: DR. FODOR ISTVÁN, a történelemtudomány (régészet) kandidátusa (mellékállásban). Adjunktus: DR. CZUTH BÉLA. Tanársegéd: GALANTHA MARTA. Tudományos munkatárs: DR. HOFFMANN ZSUZSANNA, a történelemtudomány kandidátusa. TÖRTÉNETI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. MAKK FERENC docens, a történelemtudomány kandidátusa. KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KRISTÓ GYULA egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. SZÁNTÓ IMRE, a történelemtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. PETROVICS ISTVÁN; DR, RÁKOS ISTVÁN. Tanársegéd: KORDÉ ZOLTÁN. TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK TANSZÉK Tanszékvezető: DR. MAKK FERENC docens, a történelemtudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. BODONYI ILONA. Tudományos munkatárs: DR. TÓTH SÁNDOR. Tudományos segédmunkatárs: B. TÓTH ÁGNES. Dokiimentátor: KISS JENŐNÉ KABAI ERZSÉBET. ÚJ- ÉS LEGÚJABBKORI MAGYAR TÖRTÉNETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SERFŐZŐ LAJOS egyetemi tanár, a történelemtudomány kandidátusa. Docens: DR. GAÁL ENDRE, a történelemtudomány kandidátusa. 34
Tudományos főmunkatársak: DR. SOMLYAI MAGDOLNA, a történelemtudomány doktora (mellékállásban), DR. SOÓS KATALIN, a történelemtudomány kandidátusa. Tudományos munkatárs: DR. LIPTÁK DOROTTYA. KÖZÉPKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI ÉS LAT IN-AMERIKA TÖRTÉNETE TANSZÉK Tanszékvezető: DR. ANDERLE ÁDÁM docens, a történelemtudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. GYIMESI SÁNDOR, a történelemtudomány kandidátusa (mellékállásban). Docens : DR. VARGA ILONA, a történelemtudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR. CSERNUS SÁNDOR. Nyelvtanár: DR. TÓTH ÁGNES. Latin-Amerika Története Kutatócsoport Vezető: DR. ANDERLE ÁDÁM docens, a történelemtudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak: DR. FISCHER FERENC, DR. KUKOVECZ GYÖRGY. Tudományos segédmunkatárs: JAIME MONCADA. ÚJ- ÉS LEGÚJABBKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. CSATÁRI DÁNIEL egyetemi tanár, a történelemtudomány kandidátusa. Docensek: AKNAI TAMÁS, SZÉKELY LAJOS. Adjunktusok: DR. ANDERLÉNÉ DR. SAJTI ENIKŐ, a történelemtudomány kandidátusa, DR. HEGYI ANDRÁS, DR. KARSAI LÁSZLÓ, DR. RAFFAY ERNŐ. Tudományos főmunkatárs: DR. LAGZI ISTVÁN, a történelemtudomány kandidátusa. Tudományos segédmunkatárs: DR. KÖVÉR LAJOS. Történeti és Ókortudományi Szakkönyvtár Könyvtárosok: CZENEI VALÉRIA, PELSŐCZI GYÖRGYI, MOLNÁR JUDIT. IDEGENNYELVI TANSZÉKCSOPORT Vezető: DR. CSURI KÁROLY docens, az irodalomtudomány kandidátusa. 35
NÉMET NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SALYÁMOSSY MIKLÓS docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. CSÚRI KÁROLY, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. MÁRVÁNY JÁNOS, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. HANSEL ISTVÁN, DR. MULLER JÓZSEF. Tanársegédek: DR. KASZONY ATTILÁNÉ DR. TÓTH-MÁDI ROZÁLIA, DR. SÁNDOR LÁSZLÓNÉ URSULA KIRSCH. Tudományos főmunkatárs: DR. BERNATH ÁRPÁD, az irodalomtudomány kandidátusa. Lektor: JOACHIM BUSCHENDORF. Könyvtáros: SZALAY LUJZA. ANGOL NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. ROZSNYAI BÁLINT docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docens: DR. KENESI ISTVÁN, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. CSERESNYÉSI LASZLÓ, DURHAM DÁVIDNÉ KERTAI MÁRIA, DR. FABINY TIBOR, DR. MATZKÓ LÁSZLÓ, DR. PAGONYI ÉVA, DR. PORDÁNY LÁSZLÓ, DR. RESCHNÉ DR. MARINOVICH SAROLTA, DR. SZŐNYI GYÖRGY ENDRE. Tanársegédek: BÓDIS KLÁRA, KISS EDIT, NOVAK GYÖRGY, PRÓKAINÉ SZABÓ ÉVA, RÓNAY ZSUZSANNA, WODALA JÁNOS, WODALA JÁNOSNÉ CATHLEN HEASLIP. Lektor: MAURICE CASSIDY. Könyvtáros: SZEKERESNÉ PÁLDY RITA. FRANCIA NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. PÁLFY MIKLÓS docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Tudományos tanácsadó: DR. NAGY GÉZA, az irodalomtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. ALBERT SÁNDOR, KOVÁCS JÓZSEF, DR. MARTONYI ÉVA, DR. NÉMETH JENŐ, DR. PENKÉNÉ DR. JANCSKI OLGA. Tanársegédek: SUJTÓ LÁSZLÓ, KARAFIÁTH JUDIT (mellékállásban), FARKAS ILDIKÓ. Lektor: JEAN-PAUL PAGLIANO. 36
OLASZ NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZABÓ GYŐZŐ docens, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BÉNYINÉ DR. FARKAS MÁRIA, DR. FÁBIÁN ZSUZSANNA. Tanársegéd: PINTÉRNÉ DR. VÍGH ÉVA. Lektor: DOTT. EZIO BERNARDELLI. Könyvtáros: GERLEFALVI-NAGYNÉ SZARKA MÓNIKA. OROSZ NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. FEJÉR ÁDÁM docens, az irodalomtudomány kandidátusa. Docensek: DR. H. TÓTH IMRE, a nyelvtudomány kandidátusa, DR. PETE ISTVÁN, a nyelvtudomány doktora, DR. SZALAMIN EDIT, a nyelvtudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BAR6TI TIBOR, DR. FÁBRICZ KÁROLY, DR. FENYVESI ISTVÁN, DR. FENYVESINÉ JELIZAVETA MIHAJLOVNA KONYAJEVA, DR. FERINCZ ISTVÁN, DR. KUGLER KATALIN, LAKI ÉVA, DR. LEPAHIN VALERIJ VLAGYIMIROVICS, DR. MINKNÉ DR. SOLYMOSI MÁRIA, DR. SZALMÁNÉ DR. NATALIA SZEMJONOVNA VIHTER, DR. SZŐKE KATALIN, VARRÓ MÁRIA, VASSNÉ DR. BAGI IBOLYA. Tanársegédek: ADISSON MÓNIKA, BALÁZS L. GÁBOR, BOGNÁR FERENC, KACZIBA ÁGNES, KATONA JUDIT, VARGA ZSUZSANNA. Lektor: IRMA ALEXANDROVNA DOLGIH. Könyvtáros: FOXCTROFT NIGEL. Dokumentátor: DÁNYINÉ NYILAS MÁRIA. NYELVI LABORATÓRIUM Vezető: DR. VALACZKAI LÁSZLÓ adjunktus. Technikusok: PÉTERVÁRI LAJOS, SOMOGYI ÁKOS. CÍMZETES EGYETEMI TANÁROK DR. BAKOS FERENC, a nyelvtudomány doktora, DR. HORVÁTH KÁROLY, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. SZIKLAY LÁSZLÓ, az irodalomtudomány doktora, DR. TARDY LAJOS, a történelemtudomány doktora, DR. TÓTH DEZSŐ, akadémikus. 37
CÍMZETES EGYETEMI DOCENSEK DR. BÁNFALVI JÓZSEF, a neveléstudomány kandidátusa, DR. HAVASI ZOLTÁN, az irodalomtudomány kandidátusa, DR. KARÁCSONYI BÉLA, DR. KŐHALMI KATALIN, a történelemtudomány (néprajz) kandidátusa, SINGER LÁSZLÓNÉ DR. HEKSCH ÁGNES, a neveléstudomány kandidátusa, DR. TROGMAYER OTTÓ, a történelemtudomány (régészet) kandidátusa, DR. VISY JÓZSEF, DR. VONSIK GYULA, a filozófiatudomány kandidátusa. DÉKÁNI HIVATAL Hivatalvezető: SÉNYEI RÓBERTNÉ HODÁCS GABRIELLA. Csoportvezető: KISS SÁNDORNÉ BORI ERZSÉBET. Főelőadó: DR. MAGYARKÁNÉ SZÁSZ ÉVA. Előadók: BARÓTI ANDRÁSNÉ PAPP ERZSÉBET, HODÁCS GABRIELLA, KISS JÓZSEFNÉ OLÁH ANIKÓ, PAPP MÁRIA, PAPP KATALIN. Tanszéki dolgozók Előadók: BALLÁNÉ KISS VERA, GÖRÖG LAJOSNÉ SZABÓ ETELKA, GYŐRBÍRÓ LÁSZLÓNÉ FÜLEKI ZSUZSANNA, HÓDI ZOLTÁNNÉ SZŰCS LILI, KARSAI MARIANNA, KEREZSI ISTVÁNNÉ NYERGES MARGIT, VARGA JENŐNÉ SZALMA ÁGNES, VERÉB MARGIT. Hivatalsegédek: FOGAS ILLÉSNÉ VÉR IRÉN, KISS JÓZSEFNÉ KOVÁCS ERZSÉBET, MAKRA SÁNDORNÉ TARI MÁRIA, MÁRTA SÁNDORNÉ BERTA ERZSÉBET, NAGY MIHÁLYNÉ SZIROVICA ILONA, PÓPITY LAJOSNÉ LAJTÁR PIROSKA, RÁCZ LAJOSNÉ GYULYÁS MÁRIA, SÁNDOR VILMOSNÉ BÍRÓ MÁRIA, TÓTH FERENCNÉ VESZELOVSZKI ERZSÉBET. d) TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Dékán: DR. BARTÓK MIHÁLY egyetemi tanár. Dékánhelyettesek: DR. KEVEI FERENC docens, DR. NOVAK MIHÁLY docens, DR. SZALAY ISTVÁN docens. MSZMP-titkár: DR. MÉSZÁROS REZSŐ docens. KISZ-titkár: MOLNÁR ATTILA egyetemi hallgató. Szakszervezeti-titkár: DR. KIRÁLY DEZSŐ adjunktus. 38
MATEMATIKUS TANSZÉKCSOPORT A Matematikus Tanszékcsoport mb. vezetője: DR. TANDORI KÁROLY egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Titkára: DR. PINTÉR LAJOS docens, a matematikai tudomány kandidátusa. ALGEBRA ÉS SZÁMELMÉLET TANSZÉK Tanszékvezető: DR. CSÁKÁNY BÉLA egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. MEGYESI LÁSZLÓ docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docens : DR. HUHN ANDRÁS, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: BÁLINTNÉ DR. SZENDREI MÁRIA, DR. KLUKOVITS LAJOS, DR. SZABÓ LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa. Tanársegéd: DR. LENKEHEGYI ATTILA. ANALÍZIS TANSZÉK Tanszékvezető: DR. LEINDLER LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanszékvezető-helyettes : DR. PINTÉR LAJOS docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. DURSZT ENDRE, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. HATVANI LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. SZALAY ISTVÁN, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. CZÉDLI GÁBOR, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. DURÓ LAJOSNÉ DR. LÉVAY ROZÁLIA, DR. KÉRCHY LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. TERJÉKI JÓZSEF, a matematikai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs : DR. STACHÓ LÁSZLÓ, a matematikai tudomány kandidátúsa. Tudományos segédmunkatársak: DR. HORVÁTH LAJOS, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. KRISZTIN TIBOR. Tudományos ösztöndíjas: VARGA JÓZSEF. Demonstrátorok: KURUSA ÁRPÁD, IV. éves matematikus, NÉMETH ZOLTÁN V. éves matematika—fizika szakos hallgatók. 39
ANALÍZIS ALKALMAZÁSAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. TANDORI KÁROLY egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanszékvezető helyettes: DR. CSÖRGŐ SÁNDOR docens, a matematikai tudomány doktora. Adjunktusok: DR. HEGEDŰS JENŐ, DR. VERMES DOMOKOS, a matematikai tudomány kandidátusa. GEOMETRIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. NAGY PÉTER docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docens: DR. SZABÓ ZOLTÁN, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: CSÚRI JÓZSEFNÉ PAÁR PIROSKA, DR. GEHÉR LÁSZLÓ, DR. JUHÁSZ ROZÁLIA. Tanársegédek: BLÁZSIK ZOLTÁN, KINCSES JÁNOS. Tudományos ösztöndíjas: FEHÉR LÁSZLÓ. Demonstrátor: SZABD LÁSZLÓ IV. éves matematikus szakos hallgató. HALMAZELMÉLETI ÉS MATEMATIKAI LOGIKAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. LEINDLER LÁSZLÓ egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanszékvezető-helyettes: DR. NEMETH JÓZSEF docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Docens: DR. TOTIK VILMOS, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. TÓTH PÉTER, DR. VARGA ANTAL. Demonstrátor: KOVÁCS CSABA V. éves matematikus szakos hallgató. SZÁMITÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. GÉCSEG FERENC egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. MAKAY ÁRPÁD docens, a matematikai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. MÓRICZ FERENC, a matematikai tudomány doktora. Docensek: DR. IMREH BALÁZS, a matematikai tudomány kandi40
dátusa, DR. SZENDREI ÁGNES, a matematikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. DÉVÉNYI KÁROLY, DR. ÉSIK ZOLTÁN, DR. HORVÁTH GYULA, DR. VIRÁGH JÁNOS. Tanársegédek: BARTALOS ISTVÁN, DR. BARTHA MIKLÓS. Aspiráns: DR. VESZTERGOMBI KATALIN. Tudományos főmunkatárs: DR. CSIRIK JÁNOS, a matematikai tudomány kandidátusa. Tudományos ösztöndíjas: VÁGVÖLGYI SÁNDOR.
AUTOMATAELMÉLETI KUTATÓ CSOPORT Vezető: DR. GÉCSEG FERENC egyetemi tanár, a matematikai tudomány doktora. Tudományos tanácsadó : DR. SZŐKEFALVI-NAGY BÉLA ny. egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tudományos főmunkatárs : DR. PAVÓ IMRE, a műszaki tudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak: DR. DOMBI JÓZSEF, KOVÁCS ISTVÁN, DR. LEGENDI TAMÁS. Tudományos segédmunkatársak: BARA TAMÁS, MEDVEY MÁTYÁS DR. TURÁN GYÖRGY. Műszaki ügyintézők: KATONA ENDRE, DR. ÜRMÖS FERENCNÉ DOMBOVÁRI ZSUZSANNA: Tudományos ügyintéző: DR. SIMON ENDRE. Önálló operátor: ÁBRÁNDI TAMÁS. Gazdasági ügyintéző: KELLER PÉTERNÉ ÖRDÖG ÁGNES. Programozók: ALMÁSI JÓZSEF, DR. BARTHA MIKLÓSNÉ GOMBÁS ÉVA, BARTÓK MIHÁLY, FÜLÖP ZOLTÁN, GYIMÓTHY TIBOR, KÖLES PÉTER, RÓZSÁS ANTAL. Számítástechnikai laboráns : DR. MUSZKA DÁNIELNÉ NÁRAY ZSUZSANNA. Adatrögzítő: KINDL ISTVÁNNÉ CSERI GIZELLA. Kiemelt szakmunkás: KASSAI KÁROLY. Szakmunkás : BOLDVAI ISTVÁN.
MTA MATEMATIKAI KUTATÓ INTÉZET Tudományos főmunkatárs : DR. POLLÁK GYÖRGY, a matematikai tudomány kandidátusa. 41
A Matematikus Tanszékcso,port nem oktató dolgozói: Könyvtáros: DR. HORVATH JÁNOSNÉ KRISTÓ ERZSÉBET. Főelőadó : DR. LIPPAY LÁSZLÓNÉ KOVÁCS KLÁRA. Előadók: KLIMENTNÉ VARGA MÁRIA, PÁKOZDY ILDIKÓ, SZÉKÁCS PÁLNÉ GAJDA MÁRIA MAGDOLNA. Részfoglalkozású előadó : DR. RÉPÁS NÁNDORNÉ MONOSTORI RÓZSA. Hivatalsegéd: TRÁM PÉTERNÉ TÖRZSMAGI ROZÁLIA. Kisegítók: GÁLOSI ANDRÁSNÉ SZÉLL ILONA, SULIK KATALIN, TÖRÖK ISTVÁNNÉ TERHES ILONA, VÖRÖS MIHÁLYNÉ NÉMETH JULIANNA. FIZIKUS TANSZÉKCSOPORT A Fizikus Tanszékcsoport vezetője: DR. KETSKEMÉTY ISTVÁN egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Titkára: DR. HEVESI IMRE docens, a fizikai tudomány kandidátusa. ELMÉLETI FIZIKAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KAPUY EDE egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes : DR. GYÉMÁNT IVÁN adjunktus. Docens : DR. GILDE FERENC, a fizikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BENEDICT MIHÁLY, DR. MARÁZ VILMOS, DR. PAPP GYÖRGY, DR. VARGA ZSUZSANNA, DR. VASS IMRE. Tudományos segédmunkatárs: BARTHA FERENC. Ügyintéző: HÁRSHEGYI ANNA. Könyvtáros: DÖMÖTÖR LÁSZLÓNÉ LAKATOS ZSUZSANNA. Hivatalsegéd: LACZI ISTVÁNNÉ BELLÉR ILONA ANNA. .
KÍSÉRLETI FIZIKAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KETSKEMÉTY ISTVÁN egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes : DR. DOMBI JÓZSEF docens, a fizikai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. GÁTI LÁSZLÓ, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. HEVESI IMRE, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. NÁNAI 42
LÁSZLÓ, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. VIZE LÁSZLÓ, a fizikai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. FARKAS ÉVA, DR. LÁNG JÁNOS, DR. MICHAILOVITS LEHEL, DR. MOLNÁR MIKLÓS, DR. PAPP GYÖRGYNÉ DR. PAPP KATALIN, DR. SÁRKÁNY BÉLA, DR. SÜLI ÁRPÁD, DR. SZIL ELEMÉR, VARJÚ KÁROLYNÉ DR. HILBERT MARGIT. Tanársegédek: DR. HEBLING JÁNOS, DR. KISS LÁSZLÓ, DR. KLEBNICZKI JÓZSEF, DR. KOVÁC S JÓZSEF, MOZSÁRNÉ FARKAS ZSUZSANNA, DR. SZABÓ GÁBOR, DR. SZŰCS KATALIN. Tudományos segédmunkatársak: GOGOLÁK ZOLTÁN, SIMON PÉTER, SZATMÁRY KÁROLY. Demonstrátor: TOKAJI ZSOLT III. éves fizikus hallgató. Könyvtárosi DR. AND6 ISTVÁNNÉ BABOS ÁGNES. Előadók: BÁN LAJOSNÉ LAKATOS MATILD, FURKA LAJOSNÉ PAPP MÁRIA, MULTYÁN GYÖRGYNÉ VÖRÖS TÜNDE. Ügyviteli dolgozó: BIRINYI IMRÉNÉ FELDMANN LUJZA. Laboratóriumi asszisztens : SZEMMÁRI LÁSZLÓNÉ GYURIS VALÉRIA. Műszaki ügyintéző: HORVÁTH JÓZSEFNÉ MIKLÓS IBOLYA. Önálló mechanikus : SAJTOS MIHÁLY. Szakmunkások: ARANYODI IMRE, BÓDOG FERENC, FRANK BÉLA, HAMZSEK SÁNDOR, TÖRÖK JÓZSEF, VILLIM JÓZSEF. Tanszéki segédmunkaerők: EPERJESI JÓZSEFNÉ HORVÁTH IRMA, FÖLDI ANDRÁSNÉ BAKOS ERZSÉBET, TÖRÖK GYÖRGY. Hivatalsegédek: BAUM MÁRTONNÉ MAGDA KATALIN, BORDÁS JÓZSEFNÉ BARNA ETELKA, KIRÁLY ISTVÁNNÉ ÁBRAHÁM GIZELLA. Akadémiai álláson levők: Tudományos főmunkatársak: DR. BOR ZSOLT, a fizikai tudomány doktora, DR. RÁCZ BÉLA, a fizikai tudomány kandidátusa, DR. SZÖRÉNYI TAMÁS, a fizikai tudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak: DR. BOR PÁLNE BALI KATALIN, DR. TOROK MIKLÓS. Tudományos segédmunkatárs: DR. SZATMÁRI SÁNDOR. Vegyész: DÓRÁNÉ TÖRÖK MÁRIA. Üzemmérnökök: MAJKUT FERENC, TÓTH JÓZSEF PÉTER. Villamosmérnök: KOVÁCS GÁBOR. Gazdasági ügyintéző: BÓZSÓ SÁNDORNÉ SZŰCS ÉVA. Műszaki ügyintézők : HESZLER PÉTER, ILLÉS ZSUZSANNA. Laboratóriumi asszisztensek: DR. BORNÉ HORVÁTH EDIT, HOR-
43
VÁTH LAJOSNÉ PESZLEG ZSUZSANNA IVÁNYI ZOLTÁNNÉ HÓDI VALÉRIA, MITYÓKNÉ SZABÓ ETELKA, RENKECZ EDIT, VARGA ISTVÁNNÉ BODA MAGDOLNA, ZÁDORI GABRIELLA, GYAPJAS JÓZSEF, NAGY JÓZSEF. MM. álláson: Tudományos segédmunkatárs: MOGYORÓSI PÉTER. KÉMIAI TANSZÉKCSOPORT A Kémiai Tanszékcsoport vezetője: DR. CSÁSZÁR JÓZSEF egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Titkára: DR. VINCZE IRÉN docens, a kémiai tudomány kandidátusa. ALKALMAZOTT KÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. FEJES PÁL egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. VARGA KÁROLY docens, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. HALÁSZ JÁNOS, DR. HANNUS ISTVÁN, DR. KIRICSI IMRE, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SCHŐB EL GYÖRGY. Tanársegéd: BERGER FERENC. Tudományos segédmunkatársak : HORVÁTH BÁGOR, KÓS PÉTER, DR. MARSI ISTVÁN. Tudományos ösztöndíjas: SZŰCSNÉ HERNÁDI KLÁRA. Demonstrátor: TASI GYULA V. éves, vegyész hallgatö. Előadó : FARKAS TIBORNÉ BEZDAN ANNAMÁRIA. Vegyésztechnikusok: BAGI ILONA, BARNA FERENCNÉ BENCZE KATALIN, CSONKA ZOLTÁNNÉ MAROS MÁRIA, SIMONNÉ KECSKEMÉTI GABRIELLA. Mechanikus: MIKLÓS JÓZSEF. Laboránsok: KISS ÉVA, KISZELY JENŐ. Hivatalsegéd: KATONA ISTVÁNNÉ DEÁK ILONA. ÁLTALÁNOS ÉS FIZIKAI KÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. CSÁSZÁR JÓZSEF egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. KISS LÁSZLÓ adjunktus. 44
Egyetemi tanár: DR. BÁN MIKLÓS, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. ANDOR JÓZSEF, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. BOGA ENDRE, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. HACKL LAJOSNÉ DR. TÖLGYESI MARGIT, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. NOVAK MIHÁLY, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. RAUSCHER ÁDÁM, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SERES LÁSZLÓ, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SZIROVICZA LAJOS, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. ADAMKOVICH ISTVÁN, DR.: ANDOR JÓZSEFNÉ DR. DREVENI IRÉN, DR. BÁRDI ISTVÁN, DR. FARKAS JUDIT, DR. GÉCSEG FERENCNÉ DR. PÁPAI MÁRIA, DR. GÖRGÉNYI MIKLÓS, DR. HALÁSZ DEZSŐ, PLÁNKÁNÉ DR. SZABÓ TERÉZIA, DR. VISY CSABA. Tanársegédek: DR. BERKESI O TTÓ, DR. BOA JÁNOS, DR. DÖMÖTÖR GYULA, DR. VÖLGYESI LÁSZLÓ. Tudományos ösztöndíjasok: DR. KÖRTVÉLYESI TAMÁS, DR. NA CSA AGNES, SZŰCS ÁRPÁD. Tanszéki mérnök: DOBOS LÁSZLÓ. Főkönyvtáros: JUHÁSZ PÉTERNÉ CSAJKA AGNES. Előadók: BALÁZS ATTILÁNÉ HOPPENTHALER ILONA, DR. KISHÁZI JÓZSEFNÉ CSERHALMI JULIANNA, MÁRTA ERZSÉBET. Vegyésztechnikusok: MARKOVICS MIRJANA, DR. NOVAK ÁKOSNÉ BIZONY MÁRIA, RIBIZSÁR GYULA, TRANGER BÉLÁNÉ BALOGH ILONA. Laboránsok: BACSA ANDRÁSNÉ PÁLINKÁS ÉVA, FAZEKAS GÉZÁNÉ JUSZKÓ TERÉZ, NAGY ZOLTÁNNÉ LOVAS IBOLYA. Üvegtechnikusok: HERCZEG TAMÁS, KÖRMENDI MIKLÓSNÉ FAZEKAS MÁRIA. Tanszéki technikus: NAHÓCZKY ENDRÉNÉ DÁVID ERZSÉBET. Kiemelt szakmunkás: SZŰCS JÁNOS. Szakmunkások: BERÉNYI MIKLÓS, HERCZEG GÁBOR, KIRÁLY KÁROLY, SASHEGYI ÁLMOS. Műszaki ügyintézők: GELLÉN FERENCNÉ PINTÉR KATALIN, DR. RAUSCHER ÁDÁMNÉ NAGY MÁRIA. Hivatalsegédek: KIRÁLY SÁNDORNÉ DUDÁS ÉVA, NAGY ZOLTÁNNÉ BÁRKÁNYI MÁRIA, RESETERICSNÉ PORDÁN GIZELLA, DOBÓ ISTVÁN. MTA kutatási alap terhére Tudományos munkatárs: DR. BÁLINT IMRE. KK álláson Tudományos segédmunkatárs: LÁSZLÓ JENŐ. 45
KOLLOIDKÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZÁNTÓ FERENC egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. VÁRKONYI BERNÁT adjunktus. Docens: DR. DÉKANY IMRE, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BALÁZS JANOS, DR. GILDE FERENCNÉ DR. FARKAS MÁRIA, HEMMERTNÉ DR. PATZKÓ ÁGNES. Tanársegéd: CSÁKINÉ DR. TOMBÁCZ ETELKA. Demonstrátor: KIRÁLY ZOLTÁN V. éves vegyész hallgató. Laboránsok: BARANYI BÉLA, BAUER LAJOSNÉ CSÚCS ILONA. Hivatalsegéd: GULYÁS JÓZSEFNÉ KOVÁCS MÁRIA. MTA pályázati álláson levő Tudományos segédmunkatársak: ÁBRAHÁM IMRE, BERGER FERENCNÉ BERKES KATALIN. MM pályázati álláson levő Tudományos segédmunkatárs: DR. ZSEDNAI ÁGNES. MM kutatási álláson levő laboráns: RÁCZNÉ KUHN KLÁRA. KK álláson levő Laboráns : CSENDES ÉVA. SZILÁRDTEST- ÉS RADIOKÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SOLYMOSI FTIGYES egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Adjunktusok: DR. NOVAK MIHÁLYNE DR. HAJDÚ ÉVA, DR. SCHŐBEL GYÖRGYNÉ DR. GILDE ANNA. Tanársegéd: DR. MOHL MIKLÓS. Tudományos segédmunkatárs: DR. KUTSÁN GYÖRGY. Tanszéki mérnök: KÓKAI MÁTYÁS. Vegyésztechnikus: JENEI ZOLTÁN. Takarító: KOVÁCS PÉTERNÉ KASZA ROZÁLIA. MTA REAKC1ÓKINETIKAI KUTAT6 CSOPORT Tudományos tanácsadó: DR. SOLYMOSI FRIGYES egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Tudományos főmunkatárs: DR. RASKÓ JÁNOS, a kémiai tudomány kandidátusa. Tudományos munkatársak : DR. BÁNSÁGI TAMÁS, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. BERKÓ ANDRÁS, DR. BUGYI LÁSZLÓ 46
DR. ERDŐHELYI ANDRÁS, DR. KISS JÁNOS, DR. TOMBÁCZ IMRE. Tudományos segédmunkatársak: NAGYNÉ PÁSZTOR MÓNIKA, NEUNÉ LANCZ MARGIT, TARNÓCZI TIBOR. Tudományos ösztöndíjas: KOVÁCS IMRE. Vegyésztechnikusok: ILOSVAY GYÖRGYNÉ JÓZSA ENIKŐ, TAKÁCS FERENCNÉ SIMON ERZSÉBET. Műszaki ügyintéző: KISS JÁNOSNÉ BIACSY JULIANNA. Gazdasági ügyintéző: MAKSAY LÁSZLÓNÉ CSÓKÁSI EDIT. Segédlaboráns: KEREKES TIBOR. SZERVES KÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. BARTÓK MIHÁLY egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. MOLNÁR ÁRPÁD docens, a kémiai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. APJOK JÓZSEF, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. FÖLDEÁK SÁNDOR, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. GÖNDÖS GYÖRGY a kémiai tudomány kandidátusa, DR. NOTHEISZ FERENC, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. VINCZE IRÉN, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. AGÓCS PÁL, DR. CZOMBOS JÓZSEF, DR. FELFÖLDI KÁROLY, DR. SZABÓ JÓZSEF. Tanársegédek: DR. BUCSI IMRE, CZINKÓCZKINÉ DR. MESK6 ESZTER, GREGUSNÉ DR. ZSIGMOND AGNES, DR. HACKLER LÁSZLÓ, DR. SIROKMÁN GÉZA, DR. GERA LAJOS. Tanszéki munkatársak: DR. BUCSINÉ DR. KAPOCSI IRÉN, DR. KISS JÁNOS, DR. SZENDI ZSUZSANNA. Tudományos ösztöndíjas: PÁLINK6 ISTVÁN. Demonstrátorok: CSEH TÜNDE III. éves kémia—fizika és MASTALIR AGNES V. éves vegyész szakos hallgatók. Főelőadó: TARJÁNYI REZSŐNÉ DR. PAPP TAKÁCS ERZSÉBET. Előadó: JÁNOSI GYÖRGYNÉ ISTVÁNFFY AMÁLIA. Technikai szakoktató : NAGY FERENCNÉ SZŰCS ÉVA. Vegyésztechnikusok: SZABÓ LAJOSNÉ KÓSZ6 MARGIT, SZÁSZ ANDRÁS. Önálló mechanikusok: FÖLDEÁK IMRE, GAJDÁCSI ANDRÁS. Laboránsok: GÁCS GYÖRGYNÉ GERGELY ÉVA, HORVÁTH CSILLA. Segédlaboránsok: MÓRA ANDRÁSNÉ BALOGH KATALIN, TÓTH JÁNOSNÉ FRÁNYÓ ZSUZSANNA. 47
MM kutatói álláson levők Tudományos főmunkatárs: DR. SCHNEIDER GYULA, a kémiai tudomány kandidátusa. Tudományos főmunkatárs: DR. LAKOS ANTALNÉ DR. LÁNG KORNÉLIA, a kémiai tudomány kandidátusa (félálláson). Tudományos munkatársak: DR. BARTÓK MIHÁLYNÉ DR. BOZÓKI GIZELLA, DR. HEGYES PÉTER. Tudományos segédmunkatársak: DR. KISSNÉ DR. LASZLAVIK MARTA, DR. SÁRKÁNY JÁNOS. Laboránsok: KORÓDI GIZELLA, KERTÉSZ FERENCNÉ CSÁNYI JULIANNA, OCSKÓ JÓZSEF. Műszerész: REMZSŐ SÁNDOR. Tudományos segédmunkatársak : DR. DOMBINÉ ÚJHIDY KLÁRA, HERPAINÉ FARKAS MÁRIA, DR. LŐKÖS MAGDOLNA, NEU JÓZSEF,, SZÉCHENYI ISTVÁN, WITTMANN GYULA, WÖLFLING JANOS. Könyvtáros: KAZA ILONA. (félálláson). Laboránsok: BENDE BALÁZS, FÁBIÁN ERIKA, FODOR ISTVÁNNÉ HALÁSZ DANICA, FÖLDI ANDRAS (félálláson), KOVÁCS ISTVÁN, PAPP TAKÁCS ZSUZSANNA, TÓTH ANDREA Segédlaboránsok: ARANYÓDI IMRÉNÉ CSETEI ERZSÉBET, NAGY FERENCNÉ WINCZHEIM AMÁLIA. KK álláson levő Tudományos segédmunkatárs: VASSNÉ PETŐFI SZILVIA. SZERVETLEN ÉS ANALITIKAI KÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. BURGER KÁLMÁN egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. ÁCS GÁBOR docens, a kémiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora. Docensek: DR. GAIZER FERENC, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SERES ISTVÁN, a kémiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BATTA ISTVÁN, DC. DOMBI ANDRAS, DR. GALBÁCS ZOLTÁN, DR. HORVÁTH ISTVÁN, DR. JÁKY KÁROLY, DR. KIRÁLY DEZSŐ, DR. NAGY LÁSZLÓ, DR. NEMES GÁBORNÉ DR. VETÉSSY ZSUZSANNA, DR. PÉTER ANTAL. Tanársegédek: LAJOSNÉ DR. BERKES MÁRIA, CSIKKEL CSABANÉ DR. SZOLNOKI ANNA. Előadók: LOSONCZI JENŐNÉ FRINDT ERZSÉBET, SIMON 48
ERNŐNÉ KAPÁS VERONIKA. Szakalkalmazott: ZÁMB6 ANGÉLA. Tanszéki technikusok: HALÁSZ LAJOSNÉ GESZTELYI-NAGY KATALIN, KISS MARIANNA, PATAKI FERENCNÉ JANCSIK MÁRIA, VARGA ILONA. Vegyészlaboránsok: KACSALA KATALIN, TÓTH ZSUZSANNA. Laboránsok: GERENDELI FERENCNÉ GÉCZI ILONA ARANKA, MÁRMAROSI IMRÉNÉ VAJDA MARCELLA. Mechanikus: SIMON NÁNDOR. Kisegítő: TRAVÁNY FERENCNÉ MIKLÓS MÁRIA KATALIN. Takarítók: CSONGRÁDI VINCÉNÉ TÓTH MARGIT, DOBÓ IMRÉNÉ BÖDŐ MÁRIA, LELE ISTVÁNNÉ VINCZE ROZÁLIA. KK álláson levő Tudományos tanácsadó: DR. HUHN PÉTER egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora. Tudományos segédmunkatárs: SIPOSNÉ NAGY GABRIELLA. Műszerész: NYERGES JÁNOS. A tanszék mellett működő MTA REAKCIÓKÍNETIKAI KUTATÓCSOPORT
Tudományos munkatársak: DR. LABÁDI IMRE, DR. VÉBER MARGIT. Tudományos segédmunkatárs: SIPOS PÁL. Tudományos ösztöndíjasok TROGMAYERNÉ MÁLIK KATALIN, KATONÁNÉ BALÁZS JUDIT. Műszaki ügyintézők: FITUS ZOLTÁNNÉ, KUHN MIKLÓSNÉ DANI EDIT, PALOTAI JÁNOSNÉ CSONKA MÁRIA, SEBŐK LAJOS, ZOMBORI SÁNDOR. Laboránsok: BÉKÉSINÉ STEIN IRMA, NAGY FERENCNÉ SZÉKELY ROZÁLIA. BIOLÓGUS TANSZÉKCSOPORT A Biológus Tanszékcsoport vezetője: DR. SZALAY LÁSZLÓ egyetemi
tanár, a fizikai tudomány doktora. Titkára: DR. BENEDECZKY ISTVÁN egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora.
49
ÁLLATTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. BENEDECZKY ISTVÁN egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. GALLÉ LÁSZLÓ, docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. HORVÁTH IMRE, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. STAMMER ARANKA, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. FEKETE ÉVA, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. GYŐRFFY GYÖRGY, DR. HALASY KATALIN, DR. HORNUNG ERZSÉBET. Tudományos munkatárs: DR. GÁL DÁNIEL. Tudományos segédmunkatárs: KEREKES JÁNOS. Tanszéki előadó: ÚJVÁRI JENŐNÉ FARKAS ROZÁLIA. Tudományos ügyintézők: DOMOKI FERENCNÉ DR. SZŐNYI GABRIELLA, FAZEKAS ANNA. Demonstrátor: SIPOS IMRE IV, éves biológus szakos hallgató. Adminisztrátor: PAPLÓGÓ ERZSÉBET. Főpreparátor: KESZEI PÉTER. Technikus: ACSAI FERENC. Laboráns: MARÓTI JÓZSEFNÉ TOKAI GABRIELLA. Segédlaboránsok: NAGYMIHÁLY KATALIN, ÖRÖDGHNÉ VÖRÖS ÁGNES. Takarító: KASZA FERENCNÉ SZŰCS RÓZA. BIOFIZIKAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SZALAY LÁSZLÓ egyetemi tanár, a fizikai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. HEVESI JÁNOS docens, a fizikai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. MARÓTI PÉTER, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. VÁRKONYI ZOLTÁN, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. LACZKÓ GÁBOR, NAGY JÁNOSNÉ DR. VOZÁRY ESZTER, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. RINGLER ANDRÁS, DR. SZALAY LÁSZLÓNÉ DR. TOMBÁCZ ERZSÉBET, DR. VÁRKONYI ZOLTÁNNÉ DR. BÁLINT ERZSÉBET. Tanársegéd: SZALAI ERZSÉBET. Demonstrátor: DOBI ALBERT LÁSZLÓ V. éves biológus szakos hallgató. Előadó: DUNAI PÉTERNÉ MARÓTI ILONA. 50
Vegyésztechnikus: KOSZKA FERENCNÉ ERDÉSZ ILONA. Laboránsok: ADDISON ROSS, DR. BÁNÁTHY JÁNOSNÉ HALÁSZ MÁRTA, CSONTOS KATALIN, POGONYI LÁSZLÓNÉ KALAPÁCS ANNA, TÓTH JUDIT. Hivatalsegédek: BICZÓK JÓZSEFNÉ KOVÁCS VERONIKA, EPERJESI MIHÁLYNÉ TAKÁCS ANNA. Akadémiai álláson levők Tudományos főmunkatárs: DR. LEHOCZKI ENDRE, a biológiai tudomány kandidátusa. Tudományos munkatárs : DR. LASKAY GÁBOR. Tudományos segédmunkatárs: KOVACS ANGÉLA. Aspiráns : PETER BUTKO. BIOKÉMIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. BOROSS LÁSZLÓ egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Adjunktusok: ÁBRAHÁM TAMÁSNÉ DR. GULYÁS MAGDOLNA, DR. BÚZÁS ZSUZSANNA, DR. KISS JÁNOSNÉ DR. DEÉR ARANKA, DR. LEHOCZKI ENDRÉNÉ DR. SIMON MÁRIA, DR. NEMCSÓK JÁNOS. Demonstrátor: TÓTH LAJOS V. éves vegyész hallgató. Előadó: ZSEBIK JÓZSEFNÉ RADÁNYI ERZSÉBET ÉVA. Laboránsok: BRULICHNÉ BALÁZS ÁGNES, MOLNÁR LAJOSNÉ BÁLINT ARANKA. Segédlaboránsok: CSORBA ANTALNÉ ZSÍROS IRÉN, NAGY TIBORNÉ SILÓCZKI ZSUZSANNA. TKFA álláson levő Laboráns : BELLÉR ÉVA. MM álláson levő Tudományos segédmunkatárs : POLYÁK BÉLA. OMFB álláson levők Tudományos segédmunkatársak: COPF BISERKA, DALLMANN KLÁRA, HALMOS VIKTÓRIA, HORVÁTH LÓRÁNT, KOTORMÁN MÁRTA, KUFCSÁK OSZKÁR. Laboránsok: KISSNÉ IRHÁS KATALIN, KOVACS KÁROLYNÉ PATKÓS ERZSÉBET, MÉRFALVI NÁNDORNÉ TÓTH ÉVA SZUNDI ISTVÁNNÉ LÁNG ÉVA, TAKÁCS LAJOSNÉ TÓTH MÁRIA. Segédlaboránsok: LAHO KÁROLYNÉ IMRE ROZÁLIA ZSUZSAN-. NA, SÁROSI PÉTER. MÉM álláson levők 51
Tudományos segédmunkatársak: DR. ASZTALOS BÉLA, DR. ORBÁN LÁSZLÓ, VÍG ÉVA. Laboránsok: F. VADAI LÁSZLÓNÉ ÁBRAHÁM ERZSÉBET SZÁK KOCSIS MÁRIA, TAMÁSI ISTVÁNNÉ ERŐS ERIKA.
EMBERTANI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. FARKAS GYULA docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Tanszékvezető-helyettes: DR. NEMETH ENDRE adjunktus. Adjunktus: DR. BOROS JÓZSEFNÉ DR. MARCSIK ANTÓNIA, a biológiai tudomány kandidátusa. Tanársegéd : DR. SZELES ANNA. Tudományos segédmunkatárs: TAKÁCS TÍMEA. Ügyviteli dolgozók: FRÁTER GÉZÁNÉ (félálláson), MAROSFALVI MÁRTONNÉ PAAL KAROLA (félálláson), NEMETH GYÖRGY (félálláson). Gépíró: NEUNÉ LANDESBERG JUDIT (félálláson). Előadó: TAKÁCS ZSUZSANNA. Szakmunkás: JUDIK PÉTERNÉ FAZEKAS KATALIN. Betanított munkás: PAMUK IMRÉNÉ SÜVEG ROZÁLIA.
GENETIKAI TANSZÉK
Tanszékvezető: DR. OROSZ LÁSZLÓ docens, a biológiai tudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. DUDÁS BRIGITTA adjunktus. Adjunktus: DR. DORGAI LÁSZLÓ. Tudományos munkatárs: DR. DALLMANN ÁGOSTON GÉZA ;, DR. OLASZ FERENC, PÁY ANIKÓ, DR. POLNER GÁBOR. Tudományos segédmunkatársak: GARAMSZEGI NÁNDOR, KOVÁCS ANGÉLA, MARINCS FERENC, PALÁGYI ZSUZSANNA, PAPP PÉTER PÁL. Adminisztratív ügyintéző: ROSTÁS KLÁRA. Laboránsok: BOLDIS GÁBORNÉ BANKA ILDIKÓ, DÖMÖK GRÉTE, HETÉNYI ILDIKÓ, DR. HORVÁTH PÉTERNÉ BUKVA ERZSÉBET, SZÖGINÉ KOROM ÉVA, SZŰCS MIKLÓSNÉ TÓTH KATALIN, ZSÓTÉR ERZSÉBET. Segédlaboránsok: GÁSPÁR LÁSZLÓ, LEHOTAI ISTVÁNNÉ KISS ILONA. 52
MIKROBIOI,ŐGIAI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. FERENCZY LAJOS egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tanszékvezető helyettes: DR. KEVEI FERENC docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: AVASINÉ DR. KUCSERA JUDIT, DR. MANCZINGER LÁSZLÓ. Tudományos munkatárs: DR. MINK MÁTYÁS. Tudományos segédmunkatárs: DR. KÁLMÁN MIKLÓSNÉ TÓTH ÉVA. Demonstrátor: VARGA JÁNOS IV. éves biológus szakos hallgató. Előadók: MEDE ZSOLTNÉ CSÁSZÁR ILONA, SZŐKE JÁNOSNÉ VIRÁG EDIT. Műszaki ügyintéző: NAGY LAJOS GERGELY. Üvegtechnikus : KOVÁCS KAROLY. . Technikus: DR. VITOS GERŐNÉ BOGNÁR ILONA. Laboránsok: ÁCS MARTA, FORRAI TAMÁSNÉ SZIRÁKI ÉVA, PÖLÖS MÁRIA. Segédlaboráns: EGYHÁZI JÁNOSNÉ SZALAY ERZSÉBET. Elektrotechnikus : SZÖGI ISTVÁN (mellékálláson). Hivatalsegédek: BÁLÓ JÁNOSNÉ LIPPAI IRÉN, LUDÁNYI FERENCNÉ CSABAI ROZÁLIA. KK álláson levő Tudományos segédmunkatárs : DR. BENKŐ MÁRIA. MTA szerződéses álláson levők Tudományos segédmunkatárs: VÁGVÖLGYI CSABA. Technikusok: ALTORDAI GIZELLA, DR. PALÁGYI ANDRÁSNÉ KONCZ ILONA. CHINOIN álláson levő Tudományos munkatárs : DR. FRANKÓ ANDRÁS. Gyógyszerkutató Intézet álláson levő Tudományos segédmunkatárs: NÉMETH VERONIKA. Kőbányai Gyógyszergyári álláson levő Tudományos segédmunkatárs: NAGY ÁGNES. Komáromi Kőolajipari álláson levő Tudományos segédmunkatárs: NÉMETH MÁRIA. Laboráns : LELE MÁRIA.
53
NÖVÉNYÉLETTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. SIROKMÁN FERENCNÉ DR. KÖVES ERZSÉBET docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Egyetemi tanár: DR. ZSOLDOS FERENC, a biológiai tudomány doktora. Adjunktusok: DR. GAÁL IMRE, DR. GÖRGÉNYI MIKLÓSNÉ DR. TARI IRMA DR. LÁZÁRNÉ DR. TÓTH ILDIKÓ, DR. NAGY MIKLÓSNÉ DR. NAGY MÁRIA, DR. SZABÓ MARGIT. Könyvtáros: KOPASZ ANDRÁSNÉ BACSÓ KATALIN. Előadó: NÉMETH JÁNOSNÉ FARKAS ARANKA. Technikus : DANI TIVADARNÉ FELFÖLDI SAROLTA. Laboránsok: BALOGH SZABOLCSNÉ GYÖNGYÖSI JOLÁN, HEGYESINÉ TANDARI MÁRIA, KISPÁLNÉ SZABÓ IBOLYA, VASHEGYI ÁGNES, VASTAGH ANDORNÉ SZALMA ILDIKÓ, VÉGH ANDREA. Hivatalsegédek: CSÁSZÁR ISTVÁNNÉ BALOGH MÁRIA ARANKA, FÜRI SÁNDORNÉ PAKAI ILONA. MM álláson levők Tudományos tanácsadó : DR. PÁLFI GÁBOR c. egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Tudományos segédmunkatárs : MAINÉ CSÍSZÁR JOLÁN. Laboráns: OCSKÓ JÓZSEFNÉ MIKÓ KATALIN. TKFA álláson levő Segédlaboráns : TAKÁCS ZSUZSANNA. KK álláson levő Laboráns: VÉR ERZSÉBET. ,
NÖVÉNYTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. GULYÁS SÁNDOR docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Tanszékvezető-helyettes : DR. JUHÁSZ MIKLÓS docens, a biológiai tudomány kandidátusa. Docensek: DR. BODROGKÖZY GYÖRGY, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. MARÓTI IMRE, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: KOCSIS VILMOSNÉ DR. MIHALIK ERZSÉBET, DR. MARÓTI IMRÉNÉ DR. PATAKY SZERÉN. Tanársegéd : DR. KÖRMÖCZI LÁSZLÓ. Tudományos segédmunkatárs: BAGI ISTVÁN. Demonstrátor: BARTÓK TIBOR V. éves biológus szakos hallgató. 54
Könyvtáros : KOPASZ ANDRÁSNÉ BACSÓ KATALIN. Előadó: TÖRÖK GYÖRGYNÉ BÁZSA ZSUZSANNA. Technikusok: DR. KÖRMÖCZINÉ LÉGRÁDI MÁRIA, LŐRINCZ ANNA. Laboránsok: GYURICZA JÁNOSNÉ, KOLLÁR IRÉN, KOREK ILDIKE, RÉBEK NAGY ANGELIKA. Betanított munkás : SZŰTS GYÖNGYVÉR. Hivatalsegédek: HUGYECZ JÁNOSNÉ HEGYKÖZI ERZSÉBET, NAGY SZILVESZTERNÉ HEGYKÖZI KATALIN, T6TH FERENCNÉ HEIDRICH MAGDOLNA. MM álláson levő Tudományos tanácsadó : DR. KEDVES MIKLÓS, a biológiai tudomány doktora. Akadémiai álláson levő Tudományos munkatársak: BALÁZS LÁSZLÓNÉ DR. TAKÁCS EDIT, BOZS6NÉ MARGÓCZI KATALIN. Tudományos segédmunkatárs: TÉCSI LÁSZL6. Tudományos ügyintézők: DR. GYULAI GÁBOR, RICHTER ILONA. Laboráns : FODOR IRÉN. Műszaki ügyintéző: VARGA ZOLTÁNNÉ GŐSI ILONA. Laboratóriumi asszisztens : CSÁKI TEODÓRA. FÜVÉSZKERT Kertvezető: DR. SZÉLL JULIANNA. Technikai szakoktató: SZÖLLŐSI ISTVÁN. Collektor: DR. KIRÁLY LÁSZL6. Szakmunkások: CSÚRI ISTVÁN, DICSŐ LAJOSNÉ BÁRKÁNY ILONA, DOMBI FERENC, DOMBI FERENCNÉ HORVÁTH ZSUZSANNA, HARTH ISTVÁN, KATONA JÓZSEF, KNÁB JÁNOS, KNÁB JÁNOSNÉ BERTA JULIANNA, LOVAI MIHÁLYNÉ VLASICS ÉVA, PÁLFALVI SÁNDORNÉ TASSI MARGIT, SZÉCHENYI FERENCNÉ TANÁCS GIZELLA, TAKÁCS ILLÉS. Segédmunkás: LUDÁNYI LÁSZL6. MM szerződéses Szakmunkás : MARTON BÉLÁNÉ VARGA ILONA. Betanított munkások: FODOR ZOLTÁNNÉ DOBÓ ETELKA, SZŰTS GYÖNGYVÉR. Elektrotechnikusok: HALÁSZ MIHÁLY, ZSÉBIK PÁL. Parkőrök: BERNÁTH IMRE, ISASZEGI JÓZSEFNÉ HANGYÁL JULIANNA, JÁKS6 LÁSZL6, MÁRTON BÉLA, NAGY ILONA Takarító : HEGYKÖZI JÚLIA. 55
ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉLETTANI TANSZÉK Mb. tanszékvezető: DR. BENEDECZKY ISTVÁN egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora. Egyetemi tanár: DR. FEHÉR OTTÓ, az orvostudomány doktora. Docens: DR. ERDÉLYI LAJOS, a biológiai tudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. BARANYI ATTILA, DR. SZENTE MAGDOLNA, DR. TOLDI JÓZSEF. Tanszéki munkatárs: DR. ROJIK IMRE. Tudományos ösztöndíjas: PAPP ANDRÁS. Műszaki ügyintéző: NOVAK RÓBERT. Előadó: MADURKA GYÖRGYNÉ KOMÁROMI JUDIT. Technikus: DR. FEJES PÁLNÉ FÁBIÁN MARGIT. Laboránsok: DARABOS ERZSÉBET, JOÓ ETÉNÉ VÁGVÖLGYI ANNA, SZŰCS JÓZSEFNÉ BALÁZS ANIKÓ, VECSERNYÉS VINCÉNÉ NAGY ÁGNES. Takarítók: BATIK SÁNDORNÉ VECSERNYÉS ERZSÉBET, BOLDIZSÁR ANDRÁSNÉ BOTTYÁN ERZSÉBET, POÓR ZOLTÁNNÉ KOVÁCS ERIKA. Állami megbízási szerződésen Üzemmérnök: GYULAI FERENC. Tudományos munkatárs: DR. HORST SCHULZ. Tudományos segédmunkatárs: NOVÁKNÉ DR. PODONYI ERIKA. BIOLÓGIAI IZOTÓP LABORATÓRIUM Laborvezető: DR. MATKOVICS BÉLA docens, a kémiai tudomány kandidátusa. Tanársegéd: SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ DR. VARGA ILONA. Aspiránsok: AMAL ALI RAGEB RADI, DO QUI HAI. Biológus: DR. SZABÓ LÁSZLÓ. Statisztikus: DR. SZEDERKÉNYI TIBORNÉ. Laboráns: NAGY JÓZSEFNÉ KENDERESI IRÉN. Segédlaboráns: KOKOVECZ JÁNOSNÉ SZASZKÓ MÁRIA. FÖLDTANI TANSZÉKCSOPORT A Földtani Tanszékcsoport vezetője: DR. GRASSELLY GYULA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Titkára: DR. MOLNÁR BELA docens, a földtudomány kandidátusa. 56
ÁSVÁNYTANI, GEOKÉMIAI ÉS KŐZETTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. GRASSELLY GYULA egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanszékvezető-helyettes : DR. SZEDERKÉNYI TIBOR docens, a földtudomány kandidátusa. Adjunktusok: BERTALAN AKOSNÉ DR. BALOGI MARGIT, DR. MUCSI MIHÁLY. Tanársegéd: DR. PÁPAY LÁSZLÓ. Tudományos főmunkatárs: DR. HETÉNYI MAGDOLNA, a földtudomány kandidátusa. Tudományos ösztöndíjas: DR. MOLNÁR SANDOR. Tanszéki munkatársak: BERTALAN ÁKOS, DR. MOLNÁR ARPADNÉ FILEP ERIKA. Előadó: DR. FODOR GÉZÁNÉ VELCSOV ILONA Tanszéki adminisztrátor: DR. KÉRI LÁSZLÓNÉ MONOSTORI MÁRIA MAGDOLNA. Tanszéki munkaerő: DR. KISPÉTER JÓZSEFNÉ JÁRMAI ILONA. Műszaki ügyintéző: HEGYESI SANDOR. Laboránsok: KUCSORA SÁNDORNÉ BARANYI MAGDOLNA, DR. PÁPAY LÁSZLÓNÉ LENGYEL ERZSÉBET, URBÁN IMRÉNÉ DEMETER IDA. Segédlaboráns: OROSZ GABRIELLA. Hivatalsegéd: BUBORI JÁNOSNÉ ÁBRAHÁM IDA. Betanított munkás: BODÓ FERENC. FÖLDTANI ÉS ŐSLÉNYTANI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. MOLNÁR BÉLA docens, a földtudomány kandidátusa. Tanszékvezető-helyettes: DR. SZÓNOKY MIKLÓS adjunktus. Tudományos segédmunkatárs: DR. FÉNYES JÓZSEF. Demonstrátor: LENNERT JÓZSEF IV. éves biológia—kémia szakos hallgató. Előadó: KOZMA MIHÁLY LÁSZLÓNÉ TAMÁS ZSUZSANNA. Technikus: NOVOSZÁTH LÁSZLÓ. Laboránsok: BARKÓCZI ZOLTÁNNÉ SZELEI KATALIN, PIGNNICZKI ZOLTÁNNÉ TÁPAI IBOLYA, SZABÓ RÓBERT. Hivatalsegéd: UNGÁR GYÖRGYNÉ KISPÁL VIKTÓRIA. Szakalkalmazott: TÓTH ÁGNES. Műszaki rajzoló: OROSZ GABRIELLA (félálláson).
57
FÖLDRAJZI TANSZÉKCSOPORT A Főldrajzi Tanszékcsoport vezetője: DR. KRAJKÓ GYULA egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Titkára: DR. KEVEI FERENCNÉ DR. BÁRÁNY ILONA, a földrajztudomány kandidátusa.
ÉGHAJLATTANI TANSZÉK Mb. tanszékvezető: DR. JAKUCS LÁSZLÓ egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Docens: DR. KOPPÁNY GYÖRGY, a földtudomány (meteorológia) kandidátusa. Adjunktusok: DR. KISS ÁRPÁD, DR. MAKRA LÁSZLÓ. Tanszéki munkatárs: DR. PELLE LÁSZLÓ. Tanszéki ügyintéző: ZVARA JÁNOSNÉ KAKUSZI MARGIT. Műszaki rajzoló: DR. GAÁL IMRÉNÉ GAJDA ERZSÉBET. Hivatalsegéd: MAGYAR SÁNDORNÉ SZÉLL ERZSÉBET.
GAZDASÁGI FÖLDRAJZI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. KRAJKÓ GYULA egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. MÉSZÁROS REZSŐ docens, a földrajztudomány kandidátusa. Docens: DR. ABONYI GYULÁNÉ DR. PALOTÁS JOLÁN, a földrajztudomány kandidátusa. Adjunktus: DR. RUDL JÓZSEF. Tudományos munkatárs : DR. RUDL JÓZSEFNÉ DR. BANK KLÁRA. Demonstrátor: MOLNÁR ATTILA III. éves földrajz—történelem szakos hallgató. Könyvtáros: MOLNAR ISTVÁNNÉ BALOGH GIZELLA. Tanszéki munkatársak: HÁMORINÉ FORGÓ ÁGNES, DR. SZÓNOKY MIKLÓSNÉ DR. ANCSIN GABRIELLA. Előadó: DR. HORVÁTH IMRÉNÉ SIPOS ÉVA. Műszaki rajzoló: DUSKA JENŐNÉ BABANYECZ IBOLYA. Hivatalsegéd: KOROM DEZSŐNÉ KOVÁCS MAGDOLNA. 58
TERMÉSZETI FÖLDRAJZI TANSZÉK Tanszékvezető: DR. JAKUCS LÁSZLÓ egyetemi tanár, a földrajztudomány doktora. Tanszékvezető-helyettes: DR. ANDÓ MIHÁLY docens, a földrajztudomány kandidátusa. Docens : DR. KEVEI FERENCNÉ DR. BÁRÁNY ILONA, a földrajztudomány kandidátusa. Adjunktusok: DR. FEHÉR JÓZSEF, DR. MEZŐSI GABOR, a földrajztudomány kandidátusa, DR. TÓTH IMRE. Demonstrátor REZSEK MÁR IA IV. éves matematika—földrajz szakos hallgató. Irodavezető: NÉMETH GYÖRGYNÉ KÁDÁR ÉVA. Műszaki rajzoló : KASZA KATALIN. Hivatalsegéd: BÓNUS JÁNOSNÉ SZALMA PIROSKA. :
CÍMZETES EGYETEMI TANÁROK DR. BÉLL BÉLA, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. BÉRCES TIBOR, a kémiai tudomány doktora, DR. FALUDI BÉLÁNÉ DR. DÁVID ÁGNES, a biológiai tudomány doktora, DR. FARKAS GABOR, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. GÁL DEZSŐ, a kémiai tudomány doktora, DR. GUCZI LÁSZLÓ, a kémiai tudomány doktora, DR. KIRÁLY ZOLTAN, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, DR. PAÁL ZOLTAN, a kémiai tudomány doktora, DR. PÁLFI GABOR, a biológiai tudomány doktora, DR. RÉVÉSZ PÁL, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, DR. SIMONCSICS PAL, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. SZÉKELY SÁNDOR, a filozófiai tudomány kandidátusa, DR. TÉTÉNYI PÉTER, a biológiai tudomány doktora, DR. WOLLEMANN MÁRIA, az orsvostudomány doktora. CÍMZETES EGYETEMI DOCENSEK DR. BECSEI JÓZSEF, a földrajztudomány kandidátusa, DR. DUDA ERNŐ, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. ERDEI PÉTER, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, DR. FODOR ANDRÁS a biológiai tudomány kandidátusa, DR. FRANK JÓZSEF, a a biológiai tudomány kandidátusa, DR. GYŐRI ISTVÁN, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. HÍRES JÓZSEF, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. JOÓ FERENC, a biológiai 59
,
-7.•
~.~7
.
tudomány kandidátusa, DR. KALÁSZ HUBA, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. PÁVO IMRE, a műszaki tudomány kandidátusa, DR. POLLAK GYÖRGY, a matematikai tudomány kandidátusa, DR. SCHNEIDER GYULA, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SIROKMÁN FERENC, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. SZABAD JANOS, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. SZAJÁNI BÉLA, a biológiai tudomány kandidátusa, DR. TOMASZ JENŐ, a kémiai tudomány kandidátusa, DR. TÓTH JÓZSEF, a földrajztudomány kandidátusa, DR. ZSOLT JANOS, a biológiai tudomány kandidátusa.
DÉKÁNI HIVATAL Hivatalvezető: DR. PÁLFY TAMÁS.
Főelőadó: KOVÁCS ISTVÁNNÉ SZABÓ KATALIN, NEMES CSABÁNÉ TÖRÖK ÉVA. Előadók: CSONKA ISTVÁNNÉ VARGA SZILVIA, ILLÉS ISTVÁNNÉ ANTAL KATALIN, KÁDÁR JÓZSEFNÉ KOVÁCS EDIT ILONA, MEZEI KÁROLYNÉ RÁCZ ILONA, MOLNÁR ERZSÉBET, PESTALITS GYÖRGYNÉ PILINCZKI ERZSÉBET. Hivatalsegéd: KÓRÁSZ ANTALNÉ BÁNDI ROZÁLIA. Takarító: KÁLMÁN ISTVÁNNÉ GÁSPÁR MARGIT. Űvegtechnikai Műhely Műhelyvezető: ASBOTH CSABA.
Szakmunkások: KISS FERENC, REISZ FERENC, RÓZSA ISTVÁNNÉ CSÚRI ANNA, TROGMAYER PÉTER. Betanított munkás: TANÁCS ISTVÁNNÉ VARGA IRÉN. Portások: Béke épület: ANTAL MIHÁLYNÉ PALÁSTI ETELKA, KISS JÓZSEFNÉ SZÉPFALUSI ILONA. Biológiai épület: MORVAI ANTALNÉ KOVÁCS JULIANNA, PUSZTAI MIHÁLYNÉ SZEKULA MÁRIA. Bolyai épület : ÖRDÖGH IMRÉNÉ SZUCSIK MÁRIA, SZOMBATI ANDRÁSNÉ MISKOLCZI MÁRIA. Telefonközpont kezelők: Béke épület: FARKAS LÁSZLÓNÉ SZÁLAS MÁRIA. Biológiai épület: CSIKÓSNÉ TORDAI ÉVA.
60
B) EGYETEMI KÖNYVTÁR Főigazgató: DR. KARÁCSONYI BÉLA c. egyetemi docens. Igazgatóhelyettes: DR. MADER BÉLA.
Osztályvezetők: DR. 'MADER BÉLÁNÉ DR. KISS MARTA, DR. NÉMETH ZSÓFIA, DR. SEBESI JUDIT, DR. SZENTIRMAI LÁSZLÓ, DR. TROGMAYER OTTÓNÉ URECZKY ÉVA. Osztályvezető-helyettes: URBÁN LÁSZLÓNÉ MARKOS JUDIT. Főmunkatársak: DR. NAGYMIKLÓSI ERZSÉBET, SZABÓ ENÉH. Csoportvezetők IV.: DR. GÁBOR KÁLMÁNNÉ DR. KLEMENT ILDIKÓ, KELLER GYÖRGYNÉ PAPP KATALIN, LÁBAS LÁSZLÓNÉ KELEMEN SAROLTA, DR. NÉMETH JENŐNÉ DR. PATAKI MÁRTA. Csoportvezetők II.: KÖVESI MÁRIA, PANYIGAY HENRIETTE, PAPP JÓZSEFNÉ BODNÁR KLÁRA. Főelőadó IV.: KUNOS MIKLÓSNÉ DR. BÍRÓ EMESE. Főkönyvtárosok IV.: DR. BORSOS MARTA, DR. CZENE VALÉRIA, DR. KLUKOVITS LAJOSNÉ DR. PARÓCZY KATALIN, DR. PELSŐCZI GYÖRGYI, DR. RÁCZ BÉLÁNÉ DR. MOJZES KATALIN, SZABÓ ÉVA, TÓTHNÉ DR. KAZAI MAGDOLNA. Könyvtárosok IV.: BARÁT JÁNOSNÉ HAJDÚ AGNES, HELD HANSNÉ TARCAI AGNES, KECSKEMÉTI JÁNOSNÉ VARGA MÁRIA, DR. KEVEHÁZI KATALIN, DR. KOVÁCS ÁDÁMNÉ TÓTH GABRIELLA, SALIGA LÁSZLÓNÉ TRÁM IRÉN, SZÁNTAI KISS ÁGNES. Könyvtárosok III.: ALMÁSINÉ HÉVIZI NATÁLIA, ASZALÓS KÁROLY, DR. BAKONYI GÉZA, DR. BAKONYINÉ FICZKÓ ILDIKÓ, BODÓ IBOLYA, DR. FERINCZ ISTVÁNNÉ POSÁR MÁRIA, HORVÁTH TIBORNÉ PELL RÓZSA, KERESZTES MAGDOLNA, DR. KOCZKA KATALIN, DR. KOKAS KÁROLY, MOLNÁR JUDIT, DR. MONOK ISTVÁN, PASINSZKYNÉ KOMJÁTHY ÉVA, TANDORI MÁRIA, DR. VARGA ANDRÁS. Könyvtárosok I. DOMBOVÁRI JÁNOSNÉ PUSKÁS MÁRIA, ENGELHARDT MÁRIA, DR. FÁBRICZ KÁROLYNÉ KOVÁCS MÁRIA, HORVÁTH GÉZÁNÉ KARAKAS MARGIT, DR. HORVÁTHNÉ CSERTŐ MARGIT, KATONA KÁROLYNÉ SZVOBODA MÁRIA, RÁKOSI L. CSABÁNÉ SEBŐK ILONA. Főraktáros: SISKÓ ANDRÁSNÉ TERHES JULIANNA. Könyvraktárosok : VAJTAI RÓBERTNÉ PAPP AGNES, WAITZ ERIKA. 61
Műhelyvezetők: KUN SÁNDOR, ÖRDÖG VINCÉNÉ TÖLGYESI ILONA. Fényképész szakmunkások I.: KEREKES PÉTERNÉ BANKÓ HAJNALKA, KOVACS LAJOSNÉ BURKUS MÁRIA. Kötészeti szakmunkások I.: KOCSIS ANTALNÉ.FÖRGETEG ILONA, NÉMETH TIBORNÉ BILUSKA ÁGNES, SZABÓ LAJOSNÉ TAKÁCS MÁRIA. Kötészeti szakmunkások II.: BANGÓ ZSUZSANNA, BARNA GÁBORNÉ BOZAI ROZÁLIA, DOBÓ ISTVÁNNÉ VASS MÁRIA ÉVA, KOVÁCS ILONA. . Brigádvezető: LIBOR GYÖRGYNÉ KOVACS ÉVA. Különleges beosztású hivatalsegédek : KIRÁLY JÓZSEFNÉ LUDÁNYI MARGIT, LAJOS IMRÉNE CZÉKUS ANNA. C) GYAKORLÓ GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA a) SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ GIMNÁZIUM Igazgató: DR. VALKUSZ PÁL. Igazgatóhelyettesek: KAKUSZI LÁSZL6, DR. SZABÓ ISTVÁN. Tanárok: AMBRUSNÉ DR. BULLÁS RÓZSA, BAROK ISTVÁN, BARRA ANIKÓ, BARTHA ERZSÉBET, BÉKEI LÁSZLÓNÉ KISS IDA, BRATINKÁNÉ POLGÁR EDIT, CZÉKUS TIBOR, CSÚRI JÓZSEF, DOBCSÁNYI JÁNOS, ERDEI IMRE, DR. FARKAS ÁRPÁDNÉ MOLNÁR IDA, DR. FARKAS ISTVÁN, DR. FISCHERNÉ DR. DÁRDAI ÁGNES, FEKETE ZOLTÁNNÉ HEGYES ANNA, GÁBRIS IDA, HAJNAL IMRE, HEVÉR LÁSZLÓNÉ SZILÁGYI ZSUZSANNA, HORÓCZI FERENC, DR. HORVÁTH JÓZSEFNÉ UNGER MÁRTA, DR. JANURIK TAMÁSNÉ MENNER KATALIN, JÓZSÁNÉ MOCSAI ANDREA, DR. JÓZSA GYÖRGY, JUHÁSZNÉ MÉSZÁROS MÁRIA, ' KAKUSZI LÁSZLÓNÉ GAJDÁCS MAGDOLNA, DR. KAMARÁS GYÖRGY, KARÁCSONY LENKE, DR. KARDOS JÓZSEF, DR. KARDOS JÓZSEFNÉ GÉMES ANNA, DR. KÁNITZ JÓZSEF, KISS DEZSŐ PÉTER, KOCSIS VILMOS, DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. MINKER EMILNÉ VÉGH MÁRTA, MOLNÁR ISTVÁNNÉ DR; KURUNCZI ETELKA, DR. NAGY JÓZSEFNÉ SEBŐK ERZSÉBET, NIKOLÉNYI GÁBOR, PETRITY JAKAB, PÉNZES JÓZSEFNÉ KISS ILONA, DR. PINTÉR LAJOSNÉ VIDÓ ERZSÉBET, PIGNITZKY BEÁTA, DR. PUKÁNSZKYNÉ KIRÁLY KATALIN, DR. RÁCZ JÁNOSNÉ KÁLLAI ARANKA, DR. SERES LÁSZLÓNÉ MAGÓCSI EDIT, SZAB6 ZOLTÁNNÉ TÓTH GABRIELLA, 62
SZÉCSI JÓZSEF, TARCSAY TAMÁS, VARGA BÉLÁNÉ FRANK JUDIT, WEISZ GYÖRGY, DR. ZIMÁNYINÉ JAKUCS MÁRIA, ZSÉLYI FERENC. Előadók: BENYHE IMRÉNÉ JUHÁSZ GIZELLA, SZABÓ KÁROLYNÉ SÁFRÁNY SAROLTA, Technikusok: BÍRÓ IMRE, KOHLLMANN TAMÁS. Hivatalsegéd: SZABÓ LAJOSNÉ SZŰCS PIROSKA. Portások: GREFF GYULA, NYERGES JÁNOSNÉ SZALÓKI MARGIT. Takarítók: DABIS JÁNOS, DABIS JÁNOSNÉ KOZMA REGINA, NYÁRI LÁSZLÓNÉ KÓSZÓ ANNA, SÁNTA JÁNOSNÉ KARÁCSONYI ROZÁLIA, SZÉNÁSI ANDRÁSNÉ VECSERNYÉS JOLÁN, VECSERNYÉS GÉZÁNÉ ZÁDORI PIROSKA. b) SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Igazgató: DR. MAKK FERENCNÉ DR. KISS JULIANNA. Igazgatóhelyettesek: DR. JAKUCS LÁSZLÓNÉ CZAKLER MÁRIA, PRISETZKY IMRE. Pedagógusok : BUCSU FERENC, BUCSU FERENCNÉ JÓZSA ERZSÉBET, CSANÁLOSI BÉLÁNÉ SZABÓ ÉVA, CSONKÁNÉ VÉGVÁRI OLGA, DR. FÁBIÁNNÉ PÁGER ANNA, GYARMATI LAJOSNÉ BODOR GIZELLA, DR. GYÉMÁNT IVÁNNÉ DR. PINTÉR CSILLA, DR. GYŐRI ISTVÁNNÉ HARKAI EDIT, HERCZEG JÓZSEF, HONTI GYULÁNÉ LEHOTKA MÁRIA, DR. ILA TÓTH FERENCNÉ TÁLAS ILONA, DR. KECSKEMÉTI SATOLTA, KESZTYŰSNÉ LAKATOS KATALIN, KISSNÉ ÁGOSTON ILDIKÓ, DR. KONDÁSZ ISTVÁNNÉ MÁTÉ MAGDOLNA, DR. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ CSANÁDI MAGDOLNA, KRAJKÓ GYULÁNÉ BEZDÁN EDIT, LÉNÁRD JUDIT, MÁCSAI ISTVÁNNÉ MÁDL MÁRIA, MALÁJ GYÖRGY, MÁRKI ANTALNÉ MAGYAR MÁRTA, DR. MIHÁLY ENDRÉNÉ KATONA ILONA, MOLNÁR ANDREA, DR. NAGY PÁLNÉ DRÁVUCZ IRÉN, DR. NEMES GÁBOR, OROSZNÉ BÓRA ENIKŐ, ORSZÁG-TERÉNYI MAGDOLNA, DR. PÁLFY MIKLÓSNÉ PAPP OLGA, PÁSZTOR LÁSZLÓ, PÓPITY JÁNOSNÉ VASS IRMA ÉVA, PROTITY SÁNDOR, DR. RUZSÁLINÉ HALÁSZ ZSUZSANNA, DR. SIPOS ERZSÉBET IBOLYA, SOMOGYI GYÖRGYNÉ DR. BALOGI KORNÉLIA, DR. SZABÓ ISTVÁNNÉ VÁCZI MÁRIA, DR. SZILÁGYI KÁROLYNÉ MÓS ÉVA, DR. SZILÁGYINÉ NAGY ÉVA, DR. SZILASSI LAJOSNÉ DR. FOGARASI 63
MARGIT, TAMÁSI JÁNOS, TARY GÁBOR, TÓTH RÓZSA TÓTHNÉ SÁGODI TERÉZIA, TÓTHNÉ VARGA ERZSÉBET, UDVARDI FERENC, VÁRVÖLGYI PÁLNÉ TANKÓ ILDIKÓ VINCZE ISTVÁNNÉ WINTER ANDREA, DR. VISY CSABÁNÉ RADNÓTI KLÁRA, DR. WITTMAN TIBORNÉ GÁL ERZSÉBET. Előadók: CSÓTINÉ HADAS KATALIN, SZAUER KÁROLYNÉ GÖNDÖS ETELKA. Könyvtáros: DOMONKOS ISTVÁNNÉ BÁRÁNY ZSUZSANNA. Technikai személyzet: BALÁZS ISTVÁNNÉ BAKAI ROZÁLIA, BATTANCS JENŐNÉ BOLDIZSÁR JULIANNA, BÉNYI JÁNOSNÉ KATONA PIROSKA, CSEPELLA IMRE, HALMAI JÁNOSNÉ KIRÁLY KLÁRA, ILOVAI JÓZSEFNÉ ASZTALOS ZSUZSANNA, JANKÓ GYÖRGYNÉ NAGY ILONA, KIRÁLY ISTVÁNNÉ RÉBÉK NAGY ILONA, LUKÁCSEVICH LÁSZLÓNÉ ERDEI MAGDOLNA, PAPP ELEKNÉ MILONEÁN MINERVA MÁRIA, RUZSA BAKACSI LÁSZLÓ, RUZSA BAKACSI LÁSZLÓNÉ CSIKÓ IRMA, SZUCK JÓZSEFNÉ SZILÁDI GIZELLA, TÓTH JÓZSEFNÉ .KOVÁCS ROZÁLIA, VARGA GÁBORNÉ RÉBÉK NAGY ERZSÉBET. D) AZ EGYETEM KÖZPONTI HIVATALAI a) REKTORI HIVATAL Hivatalvezető: DEÁK BÉLA. Osztályvezetők : DR. KEMENES BÉLÁNÉ DR. HUNYADI SAROLTA DR. KOVÁCS JÓZSEF, DR. CSIKÓS MÁRIA. Belső ellenőr: JÁHNI LÁSZLÓNÉ KÓKAI GABRIELLA. Főelőadó: ÁCS SÁNTA LAJOSNÉ DR. SEBŐK JOLÁN. Jogtanácsos: DR. BESENYEI LAJOS (félálláson). Előadók: KINCSES ANDRÁSNÉ DEÁK MARGIT, KORMOS TIBOR, NAGY GÁSPÁRNÉ BODOR IRÉN, TATÁR ATTILÁNÉ VERES ILONA, DR. SZELECZKY IDA, KARA ISTVÁNNÉ KIRÁLY ÉVA. b) GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG Mb. gazdasági főigazgató: DR. BUDAI K. JÁNOS főigazgató helyettes. Osztályvezetők: BENCZE CSABÁNÉ VAJDA KATALIN, DR. CSISZÁR IMRE, IMRE LÁSZLÓ, SALÁNKI ISTVÁN. 64
.
Osztályvezető-helyettes: MIHÁLY FERENC. Főelőadók: FARKAS JÁNOSNÉ SZŐNYI VIKTÓRIA, GEREBICZ ANDRÁSNÉ DR. FARKAS ÁGNES, KOLLÁR ISTVÁNNÉ BAUER ETELKA, MOLNÁR ISTVÁN, DR. SZEKERES ANDRÁSNÉ BALOGH VERONIKA. Előadók: ANGYALNÉ MAYER ÁGNES, BALLA MIHÁLYNÉ BŐRCSÖK MÁRIA, BERTA BRIGITTA, CSOMOR JÁNOSNÉ BENKOVICS ÁGNES, DARÓCZI ISTVÁNNÉ CSÁNYI PIROSKA, DOBÓ FERENCNÉ KOLLÁR ERZSÉBET, FEHÉR ÉVA, FITOR SÁNDORNÉ ERDEI ILONA, FITORNÉ ERTSEY ANIKÓ, FODORNÉ MAYER KLÁRA, FÜZESI TIBORNÉ MARKOLT KINGA, HERMANNÉ NAGY ETELKA, HORVÁTH JÓZSEFNÉ JÓZSA ERZSÉBET, KALLÓS BOTOND, MAGOSI ISTVÁNNÉ KISZI MÁRIA, MOHOS IMRÉNÉ DOBAY ERZSÉBET, NYÁRI FERENCNÉ GELLÉN JULIANNA, ÓNODI ISTVÁNNÉ CZÉKUS ERZSÉBET, PÓSA TIBORNÉ BALÁZS ROZÁLIA, SÁNTA ERZSÉBET, SIPOS GYÖRGY, SOMORJAI LÁSZLÓNÉ BÁLÓ MAGDOLNA, SUTI ILDIKÓ, SZAB6 IMRÉNÉ MOGYORÓSI ZSUZSANNA, SZÉKELY IMRÉNÉ KOVÁCS KLÁRA, SZIGETFALVI ILONA, TARI FERENC, TÖRKÖLY JÁNOSNÉ OROSZ ERZSÉBET, VÁNYAI KÁLMÁNNÉ ZSIKÓ ERZSÉBET. Technikusok: ARDAI IMRE, DUR6 JÓZSEF, FARKAS LÁSZLÓ; NÉMETH JÁNOS, VÖRÖS IMRE. Irodavezető: KASZA PÁLNÉ ÖRDÖGH IRÉN. Adminisztrátor: SZAB6 LAJOSNÉ ZANA MÁRIA. Gyors-gépíró: KELEMEN LAJOSNÉ VARGA MARGIT. HÁZI MŰHELY Műhelyvezető: Horváth László. Előadó: SZEMMÁRI LÁSZLÓNÉ KOHA ANNA. Szakmunkások : BERÉNYI GYÖRGY, BARTA ANTAL, BOZSÓ LAJOS, CSAMANGÓ LAJOS, DÉKÁNY FERENC, DOBÓ FERENC, ERDŐDI SZILVESZTER, FIAM SÁNDOR, HARASZTI GYÖRGY, HORVÁTH ISTVÁN, HOVAI JÓZSEF, HUSZKA JÓZSEF, KERESZTES GYÖRGY, KEREZSI ISTVÁN, KERTÉSZ GYULA, KOPASZ JÓZSEF, KORCSMAREK ISTVÁN, KOTHÉNCZ DEZSŐ, KOVÁCS LÁSZLÓ, KRIST6 PÁL, MAKRA MIHÁLY, MARTONOSI LÁSZLÓ, NAGYIVÁN FERENC, OCSKÓ TIBOR, PAPDI ISTVÁN, PAPP GÉZA, PRIVÁCZKI J. NÁNDOR, REINER TAMÁS, RESETERICS IVÁN, RÉVÉSZ
65
~*
all;• r ,f_i
SÁNDOR, SÁRI JÓZSEF, SPÁJCER PÁL, SZÉLPÁL PÉTER PÁL, TAMASKÓ GYÖRGY, TÁPAI GYULA. Segédmunkások: ARÁNYI GYÖRGY, SZABADOS ANTAL, SZABÓ LÁSZLÓ, TIMOTITY MILÁN, VARGA JÓZSEF. Betanított munkások: PAPDI FERENC, PÓSA ISTVÁN, RAKONCZAI MIHÁLY, SZABÓ GÉZA, SZÉLL MIHÁLY, TÁCSI LAJOS, VADÁSZI ZOLTÁN. Fűtők: BÖRCSÖK ISTVÁN, BÖRCSÖK SÁNDOR, CSÁBI SÁNDOR, CSOMPILLA GYÖRGY, JAKUS MIHÁLY, KALMÁR LÁSZLÓ, KENDERESI ANDRÁS, KOCSIS JÓZSEF, KOKOVECZ LÁSZLÓ, KONDÁSI ISTVÁN, KÓNYA SZILVESZTER, KOVÁCS L ÁSZLÓ, MENGYI ISTVÁN, PÓSA JÁNOS, PUSZTAI MIHÁLY, RAKONCZAI MIHÁLY, RAKONCZAI MIHÁLYNÉ RIGÓ BALÁZS, SÁNTA FERENC, SIMON LAJOS, SZABÓ ISTVÁN, SZÉLL MÁTYÁS, SZÉNÁSI FERENC,, TAKÁCS ISTVÁN, TANÁCS GÉZA, IFJ. TANÁCS ISTV ÁN, TÓTH PÉTER, VETRÓ JÁNOS. SOKSZOROSÍTÓ ÉS KÖTÉSZETI MŰHELY Műhelyvezető: LENGYEL GÁBOR. Betanítótt munkások: BALOG JANOS, KALAPÁCS FERENCNÉ VARGA MÁRIA, KEREKES MÁRIA, KOVÁCS ZSOLT, MOLNÁR ERZSÉBET, NAGY LÁSZLÓNÉ VŐNEKI EMMA, ÖRDÖGH IMRÉNÉ VARGA MÁRIA, SZALMA JÁNOSNÉ. SPALA MÁRIA, SZŐKE NAGY ETELKA, SZÖGI LÁSZLÓNÉ, Adminisztrátor: KÁDÁR ILONA.
GONDNOKSÁG Gépkocsivezetők : ÁCS LÁSZLÓ, CZIROK ENDRE, FÖLDI MIHÁLY, LAJTOS ISTVÁN, SELYMES ISTVÁN, SIMON MIHÁLY, SZABÓ LÁSZLÓ, TAMÁS GYULA. Műhelyvezető: BALÁZS JANOS. Szakmunkás : CSEHÁK FERENC. Segédmunkás: KÁLMÁN LÁSZLÓ. Gondnok: DURÓ JÓZSEFNÉ SIPOS ILONA. Hivatalsegédek: HÓDI GYÖRGY, KÖVESDI LAJOS. Telefonkezelők: BEDER LÁSZLÓ, KERESZTÉNYINÉ ÁKHIM MÁRIA, MIHÁLYI ISTVÁNNÉ SZIVESI JULIANNA. Portások: CSISZÁR IMRÉNÉ HEGYESI ETEL, HÓDI JÓZSEFNÉ 66
RUTAI HANA, KOLLÁR ISTVÁNNÉ JUHOS ERZSÉBET,. VARGA BÉLÁNÉ MOLNÁR MÁRIA. Takarítók: BAJUSZ PÁL, GÁBOR JÁNOSNÉ DVORÁK ÉVA, HORVÁTH ISTVÁN, KISS ISTVÁN, OLÁH OSZKÁRNÉ. , PÓSA ISTVÁNNÉ DROPKA VERA, PEROVICS ZOLTÁN TERHES ILONA. Éjszakai portások: GIDAY KÁLMÁNNÉ GÁSPÁR RÓZSA, TOLNAI TIBOR.
67
V. AZ EGYETEM DOLGOZÓINAK ÉS HALLGATÓINAK LÉTSZÁMA Az egyetem dolgozóinak létszáma* Oktatók Kutatók Igazgatási adminisztrativ dolgozók és tanszéki segédszemélyzet Egyetemi Könyvtár Gyakorlóiskolák Nevelőtanárok Óvoda
510 fő 62 fő 654 fő 71 fő 132 fő 5 fő 7 fő 1441 fő
Az egyetem hallgatóinak létszáma* A nappali hallgatók létszáma: Allam- és Jogtudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Természettudományi Kar Az esti és levelező hallgatók létszáma: Allam- és Jogtudományi Kar esti tagozat Állam- és Jogtudományi Kar levelező tagozat Bölcsészettudományi Kar :Természettudományi Kar Hallgatók száma összesen: Diákotthonban elhelyezett hallgatók száma
502 fő 633 fő 874 fő 2009 fő 47 fő 498 fő 348 fő 171 fő 1064 fő 3073 fő 872 fő
*Az 1985. március 15-i állapotnak megfelelően 69
VI. KITÜNTÉTÉSBEN RÉSZÉSÍTETTEK Oktatóink és dolgozóink közül a tanév folyamán az alábbiak részesültek kitüntetésben : Április Negyedike Érdemrend kitüntetést kapták: DR. AGOSTON GYÖRGY egyetemi tanár, DR. LEINDLER LÁSZLÓ akadémikus, DR. SZANT6 IMRE egyetemi tanár, DR. TANDORI KÁROLY akadémikus. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: DR. KRIST6 GYULA egyetemi tanár. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták: BUDAI K. JÁNOS gazdasági főigazgató helyettes, DR. DANI MIHÁLY nyelvtanár. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapták: DR. KEMENES BÉLÁNÉ rektori titkár, DR. KESERŰ BÁLINTNÉ kollégium igazgató, DR. SZABÓ TIBOR docens. Kiváló Pedagógus kitüntetést kapott: DR. FARKAS ISTVÁN tanár. . Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott: . GABRIS IDA tanár. A Szocialista Kultúráért Érdemrendet kapták: DR. CSÚRI KÁROLY docens, KASZA KATALIN műszaki rajzoló, DR. KLUKOVITS LAJOSNÉ főkönyvtáros, MEGYERY ARPADNÉ kollégiumi igazgató, PÁLYI BÉLANE könyvtárvezető, SZÉCSI JÓZSEF tanár, DR. SZONDI ILDIKÓ tanársegéd. József Attila Emlékplakettet kaptak: DR. CSUKÁS ISTVÁN nyugalmazott egyetemi tanár, DR. HUHN PÉTER nyugalmazott egyetemi tanár. Kiváló Úttörővezető kitüntetést kapott: NAGY PÁLNÉ tanár. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesültek: DR. ADAMKOVICH ISTVÁN adjunktus, DR. BODNÁR LÁSZLÓ docens, DARÓCZI ISTVÁNNÉ előadó, DEÁK BÉLA rektori hivatal vezetője, DR. DOMBI JÓZSEF docens, DOMBÓVÁRI JÁNOSNÉ könyvtáros, DR. ERDÉLYI ÁGNES nevelő71
r-7-*17 ""' `.
g
~ ...
'""7",
tanár, DR. FÁBIÁN ZSUZSANNA adjunktus, DR. GÁBOR KÁLMÁN adjunktus, DR. GALLÉ LÁSZLÓ docens, DR. HETÉNYI MAGDOLNA tudományos főmunkatárs, DR. HORVÁTH RÓBERT egyetemi tanár, DR. HUHN ANDRÁS docens, DR. JÓZSA GYÖRGY tanár, DR. KALMÁR ZSUZSANNA tudományos munkatárs, könyvtárvezető, KÉRINÉ NAGY ZSUZSANNA nevelőtanár, DR. KOVÁCS LASZLÓ adjunktus, DR. LIPPAI LÁSZLÓNÉ főelőadó, MATIEVICS ISTVÁN tudományos munkatárs, NEMES CSABANÉ előadó, NOVOSZATH LASZLÓ technikus, PADLÁS JÁNOS nyelvtanár, DR. PAPAY LASZLÓ adjunktus, DR. PINTÉR LAJOSNÉ tanár, PÓPITY JÁNOSNÉ tanítónő, DR. ROZSNYAI BÁLINT docens, DR. SERES ISTVÁN docens, DR. STACHÓ LASZLÓ tudományos főmunkatárs, DR. STAMMER ARANKA docens, SZARVAS VILMOSNÉ testnevelő tanár, VASSNÉ DR. BAGI IBOLYA adjunktus, DR. VÖRÖS LASZLÓ docens, ZSÓTÉR JÓZSEFNÉ előadó. Miniszteri Dicséretben részesültek: BÁNFI FERENCNÉ óvónő, BARÁT JÁNOSNÉ könyvtáros, DR. BERKESI OTTÓ tanársegéd, CZINKÓCZKI LÁSZLÓ számítástechnikai munkatárs, CSURGÓ SÁNDORNÉ adminisztrátor, CZINKÓCZKINÉ DR. MESKÓ ESZTER tanársegéd, DR. DUDÁS BRIGITTA adjunktus, FARKAS TIBORNÉ előadó, DR. FELFÖLDI KÁROLY adjunktus, FURKA LAJOSNÉ előadó, DR. GÉCZI JÓZSEF adjunktus, GÖRÖG LAJOSNÉ előadó, HALÁSZ LAJOSNÉ technikus, KÓRÁSZ ANTALNÉ hivatalsegéd, KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ könyvtáros, KOVÁCS ISTVÁNNÉ főelőadó, DR. MAGYARKANE SZÁSZ ÉVA főelőadó, MAKRA JÁNOSNÉ hivatalsegéd, DR. NEMES GÁBOR tanár, PLÁNKÁNÉ DR. SZABÓ TEREZ adjunktus, DR. SERES LÁSZLÓNÉ tanár, SZÁNTAI KIS ÁGNES könyvtáros, TARJÁNYI REZSŐNÉ főelőadó, TARNAI ISTVÁNNE főelőadó, DR. VARGA ZSUZSANNA adjunktus, DR. VAS ZOLTÁN tudományos munkatárs.
72
"41
VII. ARANYDIPLOMÁVAL KITÜNTETETTEK Egyetemünk rektora, dr. Kristó Gyula egyetemi tanár a tanévnyitó ünnepi közgyűlésen aranydiplomát nyújtott át az egyetemen 50 évvel ezelőtt végzett hallgatóinak. Aranydiplomát kaptak: DR. BAIK IMRE, DR. BAKÓ JÓZSEF, DR. BASCH BÉLA, DR. BEREND GYÖRGY, DR. BÉKÉS JÁNOS, DR. BOROS KÁLMÁN BÉLA, DR. CSIKSZENTHY REZSŐ, DR. DARÁNYI JÁNOS, DR. DÉRY ENDRE, DR. FÖLDES IMRE, DR. HENCZ AURÉL, DR. KALMÁR GYÖRGY, DR. KÉPES JÓZSEF, DR. KORDA LAJOS, DR. KŐRÖSY GYULA, DR. KŐRÖSY ZOLTÁN, DR. SÖRÖS ANDRÁS, DR. SZERÉNYI LÁSZLÓ, DR. SZILÁGYI ISTVÁN, DR. SZŰCS ERVIN, DR. TÓTH FERENC, DR. ZÁDOR ANTAL, DR. ZOBAY ANDRÁS, DR. HANKOVSZKY GÉZA jogászok és BALOGNÉ DR. LOBINGER MAGDOLNA, GÖRGÉNYI LÁSZLÓ, PALÁSTI BÉLA, PAUER KÁLMÁNNÉ, SIFTER GIZELLA, DR. STILLER JOLÁN, DR. SZÓLÁS REZSŐNÉ RÉTHY IRÉN, TORNYAI LÁSZLÓ, DR. TURI KÁROLY középiskolai tanárok.
73
~: -
T+[~gF.p
VIII. TUDOMÁNYOS FOKOZATOT NYERT OKTATÓK Tudományok doktora címet kapták: DR. SOMLYAI MAGDOLNA tudományos tanácsadó, Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék, DR. SZEDERKÉNYI TIBOR docens, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék. Kandidátusi fokozatot nyertek el: DR. ÉSIK ZOLTÁN adjunktus, Számítástudományi Tanszék, DR. KIRICSI IMRE adjunktus, Alkalmazott Kémiai Tanszék, DR. MÁTÉ EÖRS tudományos munkatárs, Kibernetikai Laboratórium, DR. NAGY MÁRIA adjunktus, Növényélettani Tanszék, DR. NEMCSÓK JÁNOS adjunktus, Biokémiai Tanszék, DR. PÁL JÓZSEF adjunktus, Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék, DR. PÉTER ANTAL adjunktus, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, DR. SIMON FERENC adjunktus, Filozófiai Tanszék, DR. VASS IMRE adjunktus, Elméleti Fizikai Tanszék.
75
IX. PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET AZ EGYETE MEN (1980=1985) A címben jelzett időszak alatt szakszervezetünk tevékenységét csak azon társadalmi—gazdasági hatások tükrében vizsgálhatjuk, amelyek az egész magyar társadalom nem ellentmondásmentes fejlődését jellemezték. Az elmúlt években jelentősen megnehezedett gazdasági helyzetünk, a meglevő források (anyagi és szellemi) jobb kihasználása, ha tetszik a „talpon maradás" igénye és a szocializmus elért fejlődési szintje megkövetelte, hogy a közélet minden területén és minden szintjén szélesedjék a demokratizmus, növekedjék az egyes intézmények, az egyes dolgozók döntési jogköre, másrészt politikai—gazdasági felelőssége. E hatások eredőjeként a magyar szakszervezeteknek is változtatni kellett addigi politikájukon. Meg kellett újulni, mind a munka tartalmát, mind annak formáját, stílusát illetően. Ma már látjuk, hogy a megújulás megtörtént, ami természetesen magával hozta, hogy e folyamatban az egyetem szakszervezeti munkája is mássá lett. Túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy tagságunk és tisztségviselőink lelkiismeretes munkája következtében számos területen jelentős eredményeket értünk el. A következőkben ezeket vesszük sorra, nem elhallgatva az esetenként felmerült nehézségeinket sem. 1. Új szervezeti felépítés — szélesedő munkahelyi demokrácia Központi Vezetőségünk határozata alapján az 1980-ban tartott választásokkal egyidejűleg, a feladatokhoz jobban igazodó szakszervezeti struktúrát alakítottunk ki. Az új struktúra főbb vonásai a következőkben foglalhatók össze. A középszintű és így közvetlenül a központi vezetőség irányítása alá tartozó (egyetemi) szakszervezeti tanács és a hozzátartozó tizenkét alapszervezet megszűnt és az egyetem közel 1850 szakszervezeti tagja egyetlen ún. intézményi alapsze rvezetet alkotva — városi jogú hatáskörrel — a megyei bizottság közvetlen irányítása alá került. Minden olyan szinten és helyen, ahol döntési-, ill. irányítási jogkörrel rendelkező állami vezető állt, szakszervezeti szervet, illetve tisztségviselőt kellett állítani. Ilyen módon az egyetemi szakszervezeti alapszervezet felépítése szorosan az egyetem állami felépítéséhez igazodott. 77
Az új struktúrában a bizalmiak kulcsszerepet kaptak, közvetlen választással több szinten vezetőtestületi tagokká lettek. Ennek következtében résztvettek a döntések előkészítésében, meghozatalában és a hozott határozatok végrehajtásában is. A magas alapszervezeti taglétszám lehetetlenné tette a hagyományos alapszervezeti taggyűlések megtartását. Helyette kialakultak a karokra, egységekre, csopo rtokra decentralizált tággyűlések: Elvileg nagyobb szerepet kaptak a szakszervezeti csoportgyűlések is. Ahol decentralizált taggyűlés sem volt tartható (Bölcsészettudományi Kar, Természettudományi Kar, Központi Egység), ott a taggyűlés funkcióját a bizalmi testületi ülések vették át. A bizalmiak és a bizalmi testületek munkájára épülő új szervezeti forma általánosságban kívánta megadni a lehetőségét a munkahelyi demokrácia szélesítésének, a közvetlen és a képviseleti demokrácia összehangolt érvényesülésének. Úgy véljük, hogy a jogszabályok által adott lehetőségekkel kellőképpen sáfárkodtunk, amikor a helyi szabályzatok elkészítésekor az egyéni- és a közérdek harmóniáját szem előtt tartva, a jog- és hatáskörök decentralizációját hangsúlyozva, legtöbbször eredményesen munkálkodtunk azon, hogy dolgozóink és választott képviselőik az őket megillető jogok gyakorlási lehetőségét megkapják. E politika legfőbb dokumentumai — az egyetemi Sze rvezeti- és Működési Szabályzat, valamint az egyetem állami vezetésével kötött Együttműködési Megállapodás — a munkahelyi demokrácia érvényesülésének kedvező feltételeit teremtették meg. A biztosított jogosultságokkal bizalmijaink megfelelően éltek, amihez szükség volt a széles körű állami vezetői hálózat cselekvő támogatására. Természetes, hogy közben voltak gondjaink is, így pl. csak ritkán sikerült elérnünk, hogy a vezetőtestületi ülések elé kerülő vitaanyagok, előterjesztések alternatív megoldási javaslatokat tartalmazzanak. Az esetek többségében a tanácskozások résztvevőinek nem állt megfelelő idő rendelkezésére az anyagok áttanulmányozásához, illetve a képviselt dolgozókkal való konzultációra, a közös javaslatok kidolgozására. Azonban nem hallgathatjuk el azt sem, hogy amikor a csoport véleményének kialakítására mód lett volna, a bizalmiak ezzel a lehetőséggel nem mindig éltek, ami azt mutatta, hogy a csoportgyűlések, megbeszélések hiánya következtében a bizalmi valójában nem az aktuálisan meglevő csopo rt-, hanem csak egyéni véleményét tolmácsolhatta a vitás kérdésekben. Kevesebb hangot kapo tt a munkahelyi demokrácia „másik oldala", a kötelezettségek teljesítése. Mind mozgalmi, mind napi gazdasági, oktatói munkánkban kisebb figyelmet fordítottunk a hozott határozatok végrehajtására, illetve a végrehajtás ellenőrzésére. A ciklus elején új jogosultságot kapott a szakszervezet: az egyetemi szintű vezetői tevékenység véleményezését. Második felében ennek kiterjesztéseként a kari és egységszintű (tanszéki) vezetők tevékenységé.
78
nek véleményezésére kaptunk jogosítványt. E joggal való élés kétségtelenül a demokratizmus továbbfejlesztését szolgálta, azonban megvalósítás sát számos tényező nehezítette (függőségi viszony, csekély hatékonyság tisztségviselőink bátortalansága stb.). A meglévő nehézségek ellenére is e tevékenység napi gyakorlattá tételét szorgalmaztuk egységes szempontok alapján, továbbá helyeseltük, ha azt összekapcsolták a vezetői megbízáskor előírt véleményezési folyamattal. A munkahelyi demokrácia fórumain az egyes kérdések tárgyalása során egyre többször találkozhattunk a különböző rétegek, ill. csoportok (pl. karok, egységek) közötti érdekellentétekkel. Az ellentétek többségét a fórumok ülésein sikerült összehangolni, vagy alapvetően többségi álláspontot kialakítani. E folyamatban az Egyetemi Bizalmi Testület elsősorban egyetem egészét érintő szabályzatok, tervek kidolgozásában vett részt, amellett, hogy munkájáról rendszeresen beszámoltatta a szakszervezeti bizottságot és elvárta, hogy tájékoztatást kapjon, illetve hatáskörébe tartozóan döntsön az egyetemet érintő legfontosabb oktatási-, tudományos-, szociális- és gazdasági kérdésekben. E pozitívumok mellett is problematikus volt a testület magas létszáma, ami lerontotta a kívánatosnak vélt operativitást és ez azt a gondolatot érlelte, hogy az 1985. őszén megalakult testület létszáma mintegy 2/3-ára csökkenjen. Az egyetemi szakszervezeti bizottságnak egyre inkább növekedett a szerepe a munkahelyi demokrácia napi gyakorlatában (bérfejlesztés, jutalmazás, kitüntetés, vezetői véleményezés, megbízás stb.). Az érdekütközések feloldását nagymértékben segítette, hogy a bizottság tagjai rendelkeztek az érdekegyeztetés képességével. A bizottság munkáját több jól működő munkabizottság segítette. A munkahelyi demokráciával kapcsolatban összegzésként megállapítható, hogy az állami- és a szakszervezeti vezetők _ konstruktív együttműködésével a munkahelyi demokratizmus, mint intézményrendszer és mint élő gyakorlat — pártszervezeteink cselekvő támogatásával, segítségével — az elmúlt évek során lényegében 'beépült az egyetemi közélet folyamatába, annak szerves részévé, alkotó elemévé vált. A szakszervezetnek e folyamatban játszott szerepe az elmúlt öt évben végzett munkánk egyik legjelentősebb eredménye.
2. Érdekképviselet — érdekvédelem Mint fentebb már jeleztük az 1980-as szakszervezeti választásokat követően olyan szakszervezeti struktúra alakult ki, amely önmagában hordozta a szakszervezeti jogokkal való élés nagyobb lehetőségét. Az érdekvédelem területén ez azzal járt, hogy munkánkban mintegy első fázisként javítani kellett az érdekfeltáró tevékenységet. Ezt központosí-
79
tott gazdálkodás mellett megítélésünk szerint színvonalasan megoldani nem lehetett volna. Ezért 1983. január elsejével — szakszervezeti bizottságunk kezdeményezésére — az egyetem áttért a decentralizált bérgazdálkodásra. (Megjegyezzük, hogy 1971-1979 között az alapbérek és az éves bérfejlesztések vonatkozásában részlegesen decentralizált volt a gazdálkodás.) A váltást követően a döntéseknek zömükben ott kellett születni, ahol azok meghozatalára a legtöbb és legközvetlenebb információ állt rendelkezésre. E döntések akár egység, akár egyetemi szinten általában érdemi vitákban születtek. Joggal állapíthatjuk tehát meg, hogy a már amúgy is erősen differenciálódott érdekviszonyok, a decentralizált gazdálkodás adta önálló cselekvési lehetőségek, az érdekek tudatában olyan formalizált érdekérvényesítési lehetőségekkel párosultak egyetemünkön, amelyek a jövőre szólóan is kellő garanciát jelentenek dolgozóink érdekvédelméhez. A jelenlegi állami-, szakszervezeti kapcsolatrendszernek olyan kijegecesedett gyakorlata jött létre, amely általában nélkülözte a rögtönzéseket és biztosította a tudatos érdekvédelmi tevékenység lehetőségét. Túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy dolgozóink érdekvédelmében az elmúlt években jelentőset léptünk előre. E megállapításunk akkor is igaz, ha ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy az 1980-85-ös időszakban nem sikerült biztosítani dolgozóink számára az egyre magasabb követelményekhez igazodó élet- és munkafeltételeket. Ennek okát főleg olyan kérdésekben látjuk, amelyek megoldása intézményi szinten lehetetlen volt. Az eltelt idő alatt dolgozóink bérszínvonala nem fejlődött kellően, sőt a más rétegektől való elmaradás minden erőfeszítésünk ellenére még nagyobb, mint korábban volt. Tett jelzéseink — szakszervezeti felsőbb szerveinknek, egyéb főhatóságoknak — ez ideig eredmény nélkül maradtak. A bérek relatív leértékelődése, a magasabb követelmények — „kisebb elismerés" dilemmái, az oktatás-, kutatás feltételeinek romlása oda vezettek, hogy kénytelenek voltunk többször megállapítani és igen hangsúlyosan jelezni, hogy a József Attila Tudományegyetem a jelenlegi financiális feltételek mellett még alapfeladatai ellátásában is veszélyeztetve lesz. Az elmúlt öt év igazolta, hogy a szellemi munka értékének ilyen leértékelése hosszú távon társadalmilag is súlyos károkat eredményezhet. Láttuk és látjuk, hogy az értelmiségi lét által megkívánt megélhetés biztosítása közben a fizetéskiegészítő mellékjövedelem megszerzése érdekében mind több szellemi erő vonul ki az oktatásból és az alapkutatásból idegen területekre, ami nemcsak az oktatás színvonalára hat ki, de veszélyeztetni látszik az új tudósgeneráció kinevelését is. Márpedig ez a felgyorsult tudományos-műszaki fejlődés korában végzetes hiba lehet. Ezt a negatív tendenciát csak gyengíthetik azok a jelentős munkabefektetést igényelt törekvések, amelyek eredőjeként a korábban jelzett eredményeket elértük..Úgy véljük a maximálishoz közelítetten 80
mindent megtettünk és feltétlen eredményként kell értékelnünk, hogy az egyetempolitika, az egyetemi gazdálkodás (költségvetés, bér- jutalom, létszám stb.) az elmúlt időszak végére addig talán soha nem tapasztalt nyitottságot és demokratizmust tükrözött. Ha tehát nem is a kívánt mértékben, de lehetőségeink határain belül elértük, hogy a mutatott teljesítmény és annak legalább az egyetemen belüli anyagi, erkölcsi elismerése nagyobb mértékű egyirányúságot mutat, mint korábban. Ezt az eredményt csak úgy tudtuk elérni, hogy az egyetemi pártszervezet támogatásával és az állami vezetés együttműködésével a gazdálkodás egyetemi szabályai szinte évről-évre finomításra kerültek. Így például a decentralizált bérgazdálkodás jelentős kihatással volt a jutalmazásra is. Elvileg a megtakarítások révén ennek a növekedése volt várható. Sajnos, a korábbi helytelen gyakorlatból következően, állásszervezések, külső helyettesítések és óraadások költségei rontották ennek kedvező hatását. 1985-től a korábbi — munkakörtől függően a bérelőirányzat 1, 2, 3 ill. 5%-át kitevő — költségvetési jutalom beépült a bérelőirányzatba, s az egyes intézmények maguk dönthettek arról, hogy milyen mértékben tartalékolnak jutalom fizetésére bért. Az így garantált jutalmat százalékosan a korábbi felében állapítottuk meg, biztosítva ezáltal egyetemünk valamennyi egységében a már hagyományos és dolgozóink által várt évi kétszeri jutalom kifizetését. Mint ismeretes, a bérszínvonal alakulása és a jutalmazási lehetőségek szoros összefüggésben vannak a létszámgazdálkodással. Hogy korábban egyetemünk az átlagbérek tekintetében a sereghajtók közé tartozott, annak egyik oka, hogy túl nagy volt a bérmegtakarítás terhére szervezett időszaki és részfoglalkozásúak aránya. Tekintettel arra, hogy a létszámgazdálkodás korábban nem volt szabályozva, a fedezetlen állások száma annyira megnőtt, hogy a decentralizálás újbóli bevezetésekor egyes egységek nem tudták megtakarításaikból ezeket az állásokat fedezni. Ez rendkívül sok gondot okozott az egyetem állami- és szakszervezeti szerveinek. Tudatos és szívós munkával a fedezetlen állások száma évrőlévre jelentősen csökkent, s remény nyílt arra, hogy ez a súlyos probléma 1986-ban teljesen megszűnjék és így valójában teljessé válhat a decentralizált bérgazdálkodás és ennek eredményessége most már ténylegesen az egységek gazdálkodásától függ majd. ,
3. Szociálpolitikai tevékenység A szakszervezet szociálpolitikai tevékenysége igen széles körű. Ide sorolható a társadalombiztosítással kapcsolatos ellenőrzés, a nyugdíjasokkal való foglalkozás, a segélyezési munka, a lakáspolitika, a jogsegélyszolgálat, az üdülés és a munkavédelem. E sokrétű tevékenységből két területet emelünk ki, amelyen végzett munkánk karakte risztikus. 81
Öt évvel ezelőtt egyik legégetőbb szociális, már-már politikai jellegű gondunk a viszonylag nagyszámú megoldatlan lakásprobléma volt. Mivel ezek döntő többsége a fiatal oktatók-, dolgozók köréből került ki, ezért az oktatói-dolgozói KISZ-szervezet vezetőségével együttműködve feladattervet dolgoztunk ki, amely többek között ta rt almazta a város vezetőivel való találkozást, kölcsönös tájékoztatás és segítségkérés céljából. Megkerestük a támogatás lehetőségeit, ez részben vevőkijelölésben, részben lakáskölcsönök odaítélésében nyilvánult meg. Az elmúlt öt évben Egyetemünk közel 11 millió forint összegű kölcsönt nyújtott mintegy 150 dolgozónak. Mindezek következtében jelentősen enyhültek az ezirányú gondok. Az elmúlt öt évben is lényegében a korábban kialakult üdülési formák álltak dolgozóink rendelkezésére, így a SZOT, saját szervezésű, valamint a bel- és külföldi csereüdültetés. E formákban évente több mint ezer dolgozónk, ill. családtagja üdül. Különösen nagy számban vették igénybe dolgozóink a sajátszervezésű boglárlellei és felsőtárkányi üdülőt (kb. 5-700 fő.). Eredménynek tekinthető, hogy az üdültetés módjára és rendjére vonatkozóan elkészült szabályzattal dolgozóink elégedettek. Teljesen nyitottá és demokratikussá tettük a.beutalás folyamatát. Mindezek azt eredményezték, hogy a választói értekezleten az üdüléssel kapcsolatban lényegében nem hangzott el bírálat.
4. Politikai nevelőmunkánk néhány kérdése A szakszervezeti munkának szinte nincs olyan területe, ahol ne jelentkeznének agitációs- és propaganda feladatok. Mint ismeretes, az agitációs- és propaganda munkának az a rendeltetése, hogy szolgálja és segítse mozgalmunk célkitűzéseinek a megvalósulását, növelje annak meggyőző, befolyásoló és mozgósító erejét. Az agitációs- és propaganda munka egyik összetevője a politikai oktatás. Ennek megszervezése egyetemünkön a pártonkívüli dolgozók részére a szakszervezet tradicionális feladata. A korábbi években egységes oktatást — a tagság eltérő összetétele, felkészültsége és érdeklődési köre miatt — a munkahelyi egységek az utóbbi években új ötletekkel, lehetőségekkel bővítették. Így megszervezték a Társadalmunk kérdései I—II. és az Időszerű kérdések tanfolyamát. Mozgósítottak a Városi Pártbizottság által szervezett Politikai Akadémia előadássorozatára. A különböző oktatási formákon évente rendszeresen mintegy négyszáz dolgozónk vett részt. Jó értelemben vett konkurrenciát jelentett az utóbbi években a színvonalas rádió és tv műsorok sora. Információkban gazdag kül- és belpolitikai adások, gazdasági helyzetünket elemző, problémákat fel-
82
táró beszélgetések válták közkinccsé. Ezt a változást a politikai foglalkozások vezetői is érezték, ezért is engedtek tág teret az aktuális, ill. munkahelyi gondok megvitatásának. Az agitációs- és propaganda munka másik összetevője a tájékoztató és információs tevékenység, melynek feladata a dolgozók véleményének, hangulatának, javaslatainak eljuttatása a bizalmiaktól a legfelsőbb szakszervezeti szervekig, ugyanakkor feladata a döntésekről; állásfoglalásokról, a kérdésekre adött válaszokról a tagság tájékoztatása. A problémákat, kérdéseket az Információs Bizottság havonta összegyűjtötte és eljuttatta a felsőbb szerveinkhez. Ezt a tevékenységet a reálistájékoztatás, a bátor és gyors problémafelvetés je ll emezte, azonban a visszafelé irányuló információ legtöbbször nem az elvárásoknak megfelelő volt, s jelentős javulás ellenére sem tekinthető megoldottnak az egyetemen belüli tájékoztatás. A szakszervezetek növekvő felelőssége, a tisztségviselők iránt támasztott igény megkövetelte, hogy a választott tisztségviselők felkészítésével kiemelten kellett foglalkoznunk. A vezetőképzésnek különböző formáit alakítottuk ki (bizalmi alap- és továbbképzők, reszortképzők stb.) az önképzés fontosságának hangsúlyozásával. 5. Közreműködés a szabadidő kulturált eltöltésének szervezésében Kulturális és közművelődési munkánk három nagy területe: az összegyetemi szervező tevékenységbe való bekapcsolódás, a munkahelyeken folyó kulturális munka segítése és az szb kulturális munkabizottságának önállószervezési tevékenysége volt. Ez utóbbi keretében évenként elvégeztük a színházbérletek vásárlásának szervezését, jegyeket biztosítottunk a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Új kezdeményezésünk volt 1985 nyarán az Aulában megrendezett JATE-Tárlat. Továbbra sem tudtuk azonban a Dolgozói Klubot a kulturált szórakozás bázisává tenni. Tömegsportmunkánk célja volt, hogy dolgozóink minél nagyobb számban rendszeres sporttevékenységet folytassanak. Ezért helyeztük előtérbe azokat a rendezvényeket (körmérkőzéses bajnokságok, heti rendszerességű foglalkozások stb.), amelyek ezt a célt szolgálták. A tömegsportmunkát a szakszervezeti sportbizottság irányította és szervezte. Munkája során számos ponton találkozott az egyetemi sportkör, a JATE SC tevékenységével. Sportmunkánk legfontosabb területeit csupán felsoroljuk, jelezve az éves átlagos részvételi arányokat is : kispályás labdarúgás (150 fő), asztalitenisz bajnokság (80 fő), aerobic (50 fő), asszonytorna, sí- és vízitúrák, tanfolyamok (tenisz, úszás), gyermek sportfoglalkozások stb. Öt évre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a 83
ciklus első felében egyre növekvő létszámmal és szervezettséggel igen szép eredményeket értünk el. Annak második felében pedig lényegében tartani tudtuk eredményeinket, bár az újonnan hatott tényezők (általános szabadszombat, lassult a fiatalabbak bekerülése az egyetemre, szélesebbkörű városi lehetőségek, a felszerelések drágulása stb.) új kérdéseket vetettek vel, melyekre sportmozgalmunknak is mielőbb reagálni kell. Végezetül mintegy a leírtakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az egyetemi szakszervezeti mozgalom — az esetenként jelentkező problémák ellenére is — jelentősebben fejlődött, mint előtte bármikor. Dolgozóink többsége a szakszervezetet sajátjának tekinti és kész érte dolgozni, akcióiban résztvenni, ugyanakkor mint sajátosan kontroll szerepet betöltő szervezet tevékenységét is értékelik. Dr. Szabó Imre Dr. Várkonyi Zoltán
84
X. ÉVFOLYAM- ÉS (SZAK)CSOPORTFELELŐS OKTATÓK ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR évfolyam: DR. BALOGH ELEMÉR tanársegéd, DR. LAKÓ IBOLYA tanársegéd. évfolyam: DR. KISS BARNABÁS tanársegéd, DR. RÉVÉSZ BÉLA adjunktus. évfolyam: DR. TÓTH KÁROLY adjunktus, DR. JAKAB ÉVA tanársegéd. évfolyam: DR. SZONDI ILDIKÓ tanársegéd. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR József Attila alapszervezet: DR. SZIGETI LAJOS adjunktus. I/B alapszervezet: TÚRINÉ DR. DÉR TERÉZIA adjunktus. Német szakcsoport: DR. MÜLLER JÓZSEF adjunktus. Orosz szakcsoport: DR. BAGI IBOLYA adjunktus. II/A (magyar—történelem) alapszervezet: DR. FISCHER FERENC adjunktus. Filozófia szakcsoport: DR. SZABÓ TIBOR docens. FEB alapszervezet: DR. KÖVÉR LAJOS tudományos munkatárs, DR. HEGYI ANDRÁS adjunktus. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Matematika—fizika szak évfolyam: MOZSÁRNÉ FARKAS ZSUZSANNA tanársegéd, KINCSES JÁNOS tanársegéd. évfolyam: DR. HEGEDŰS JENŐ adjunktus. DR. MOLNÁR MIKLÓS adjunktus. évfolyam: DR. DURSZT ENDRE docens, DR. VARGA ZSUZSANNA adjunktus. évfolyam: DR. KOVÁCS JÓZSEF tanársegéd, DR. CZÉDLI GÁBOR adjunktus. évfolyam : CSÚRI JÓZSEFNÉ PAÁR PIROSKA adjunktus, VARJÚ KÁROLYNÉ DR. HILBERT MARGIT adjunktus.
85
. s,
Matematika főldrajz szak évfolyam: DR. RUDL JÓZSEF adjunktus. évfolyam: DR. PELLE LÁSZL6 tanársegéd. évfolyam: DR. ABONYI GYULÁNÉ DR. PALOTÁS JOLÁN ..docens... . évfolyam: - DR. MEZŐSI GÁBOR adjunktus: évfolyam: DR. TÓTH IMRE adjunktus. Földrajz—történelem szak évfolyam: DR. RUDL .JÓZSEF adjunktus. évfolyam: DR. PELLE LÁSZLÓ tanársegéd. évfolyam: DR. ABONYI GYULÁNÉ DR. PALOTÁS JOLÁN docens.. évfolyam: DR. MEZŐSI GÁBOR adjunktus. évfolyam: DR. TÓTH IMRE adjunktus. Kémia—fizika szak évfolyam: DR. ANDOR . JÓZSEFNÉ DR. DREVENI IRÉN adjunktus. évfolyám: DR. BUCSI IMRE tanársegéd. évfolyam: DR. BOA JÁNOS tanársegéd. évfolyam: DR. BOGA ENDRE docens. Biológia—kémia szak
..
évfolyam: KOCSIS VILMOSNÉ DR. MIHALIK ERZSÉBET adjunktus. évfolyam: DR. LEHOCZKY ENDRÉNÉ DR. SIMON MÁRIA adjunktus. évfolyam: DR. GALLÉ LÁSZLÓ docens. évfolyam: DR. DUDÁS BRIGITTA, adjunktus. évfolyam: DR. NÉMETH ENDRE adjunktus. Matematikus szak évfolyam: DR. SZABÓ LÁSZLÓ adjunktus. évfolyam: DR. SZENDREI AGNES docens. évfolyam: DR. SZENDREI AGNES docens. évfolyam: .DR. SZÁB6 ZOLTÁN docens. évfolyam: DR.KÉRCHY LÁSZLÓ adjunktus. Programozó matematikus szak I. évfolyam: DR. VARGA ANTAL adjunktus, DR. BARTHA MIKLÓS tanársegéd. 86
évfolyam: DR. IMREH BALÁZS docens, DR. FÜVESI ISTVÁN tudományos munkatárs. évfolyam: DR. ÉSIK ZOLTAN adjunktus, DR. SALÁNKI ISTVÁNNÉ tudományos munkatárs. Programtervező matematikus szak évfolyam: DR. BOHUS MIHÁLY tudományos munkatárs. évfolyam: DR. MAKAY ÁRPÁD docens. Fizikus szak évfolyam: évfolyam: évfolyam: évfolyam: évfolyam:
DR. NÁNAI LÁSZLÓ docens. DR. NÁNAI LÁSZLÓ docens. SZATMÁRY KÁROLY ösztöndíjas gyakornok. SZATMÁRY KÁROLY ösztöndíjas gyakornok. DR. BOR ZSOLT tudományos főmunkatárs.
Vegyész szak évfolyam: évfolyam: évfolyam: évfolyam: évfolyam:
DR. HACKLER LÁSZLÓ tanársegéd. PLÁNKÁNÉ DR. SZABÓ TERÉZ adjunktus. DR. GALBÁCS ZOLTAN adjunktus. DR. HALÁSZ DEZSŐ adjunktus. DR. HALÁSZ JANOS adjunktus.
Biológus szak évfolyam: DR. DALLMANN ÁGOSTON GÉZA tudományos munkatárs. évfolyam: DR. GÖRGÉNYI MIKLÓSNÉ DR. TARY IRMA adjunktus. évfolyam: DR. MANCZINGER LÁSZLÓ adjunktus. évfolyam: DR. RINGLER ANDRÁS adjunktus. évfolyam: DR. NEMCSÓK JANOS adjunktus.
87
~
XI. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR 1984. ÉVI MŰKÖDÉSE A könyvtári körülmények javítása érdekében az év folyamán befejeződött a két olvasóterem átalakítása, új, a korábbinál nagyobb szabadpolcos állomány kihelyezését biztosító polcrendszer felszerelése és a termek padlózatának padlószőnyeggel történő beborítása. Sikerült megoldani a tárolóraktár szigetelését .és festését, így a könyvállomány állapotának megóvása terén is előrelépés történt. Ligeti Lajos akadémikus az Egyetem altajisztikai tudományos és oktató munkájának elismerését és támogatását célozva, rendkívül értékes szakkönyvtárát a Könyvtárnak adományozta. A Könyvtár az anyag fogadására Keleti Kabinet néven külön szobát alakított ki. Az újrészleg ünnepélyes átadására Ligeti Lajos akadémikusnak Egyetemünk díszdoktorává történt felavatásakor került sor. A Könyvtár több évtizeden át kiváló munkatársa, a nyugdíjasként most is itt munkálkodó Pauer Kálmánné Nagy Leopoldina 1984 folyamán 100 000 Ft-os alapítványt létesített s adott át Egyetemünknek azzal a céllal, hogy évi kamataiból Könyvtárunk fiatal, szakmai munkában (elsősorban a feldolgozás területén) kitűnt munkatársait jutalmazza. A központi könyvállomány 1984-ben 10 702 kötettel gyarapodott. Ez mennyiségben jelentősen kevesebb, mint az 1983. évi gyarapodás, lényegében azonban csökkenés nincs, mert 1983-ban több mint 3000 kötet régi könyvet ömlesztett, leltárban még nem szereplő anyagból dolgoztak fel. 1984 folyamán az állomány a közelmúlt és a jelen legjelentősebb kézikönyveivel növekedett, részben új kiadványok, részben már meglevő sorozatok új köteteinek beszerzése révén; beszerzésre kerültek alapvető monográfiák, a hallgatók részére kötelező olvasmányok; a retrospektív állomány számos értékes régi könyvvel, hungarikával, helytörténeti anyaggal bővült. Vételből összesen 5176 kötet került állományba, ez az összes gyarapodás 48,8 százaléka. Ez mutatja az egyéb beszerzési módok nagy jelentőségét, többek között a kötelespéldány-szolgáltatásban érkezett művek fontosságát is. Az utóbbi forrásból 3857 kötettel . gyarapodott a Könyvtár. Nemzetközi cseretevékenység révén 1616 kötet érkezett a Könyvtárba. 89
A beszerzett könyvállomány tartalmi megoszlása a humán- és társadalomtudományok területének a többi tudományterületet megelőző mértékű gyarapodását mutatja. A természettudományok és a jogtudomány területén a nélkülözhetetlen átfogó kézikönyvek, nagyobb monográfiák és a kötelező tananyagként szereplő munkák megvételére szorítkozhatott csupán a Könyvtár. A feldolgozó munka során a címleírók 10 651 mű címfelvételét, a szakozók 11 194 .mű tartalmi feltárását végezték el; s ezen belül a hálózati tagkönyvtárak számára 1196 valutás könyvet dolgoztak fel. Az év során teljes lendülettel haladt a régi könyvek feldolgozása. Befejeződött az antikva-állomány_címleírása és a felvételek egybevetése az OSZK .antikva-katalógusával. Sor került a volt alsóvárosi ferences kolostori könyvtár itt levő állománya egy részének feltárására, és folytatódott a régi könyvek fotokatalógusának és az Eszterházy-könyvtár katalógusának építése. A konkordancia-katalógus gondozása mellett befejeződött az RMK-katalógus kezdeti fázisaként a régi magyar nyomtatványok jegyzékének elkészítése. A folyóirat-feldolgozás során 2000 kötet archiválása, hozzáírása történt meg. A rekatalogizálási munka 67 folyóirat 2014 kötetét érintette. Az év első felében befejeződött a kurrens folyóiratok tárgyszókatalógusával kapcsolatos szerkesztői munka, és sokszorosítás után a kötetkatalógus az év utolsó napjaiban már el is hagyta a nyomdát. Az 1983-1984. tanévben az Egyetem 2137 nappali tagozatos hallgatója közül 1706 (79,8 százalék) iratkozott be a Könyvtárba. A böl , csészhallgatók 99,3 százaléka, a ttk-s hallgatók 72,3 százaléka, a jogászok 72,1 százaléka volt beiratkozott olvasó. A könyvolvasótermek látogatóinak 89,7 százaléka nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgató . volt. A folyóirat-olvasóteremben 15 022 olvasó fordult meg, akik a kurrens állomány használáta mellett 24 288 kötetet kértek a raktárakból. Kevés példányszámban meglevő folyóiratok hozzáférhetőségét, • a jelentkező olvasói férőhelyhiány kiküszöbölését azzal tették lehetővé, hogy gyorsmásolatokat készítettek, bár ' papírhiány miatt e szolgáltatás az év folyamán nagymértékben visszaesett. A Könyvtár kölcsönzőjét 28 410 alkalommal keresték fel kölcsönzés céljából, ebből 14 337 (50,5) esett Egyetemünk hallgatóira, oktatóira és dolgozóira. A Könyvtárhoz 2594 könyvtárközi kölcsönzési kérés érkezett, az előző évinél 644-gyel (33 százalékkal) több. Csaknem 100-zal emelkedett a kérő könyvtárak száma is. Az átkölcsönzési kérések 83,7 százaléka társadalom- és humántudományi műre vonatkozott, a többi természet- és alkalmazott tudományi műre. 90
A Könyvtár 208 olvasója 1430 kérését továbbította más könyvtárakhoz, és 1245 dokumentumot bocsátott így az olvasók rendelkezésére. A tájékoztató munka zömét hagyományosan az egyetemi és a főiskolai hallgatókkal való egyéni és csopo rtos foglalkozás tette ki. Az elsőéves hallgatók részére a tanév elején könyvtárismereti bevezető foglalkozásokat tartottak, és szokás szerint sor került a felsőéves természettudományi kari hallgatók szakirodalmi oktatására is. Az egyetemi gyűjteményi tevékenység során elkészült az Egyetemi Évkönyv 1983-1984-es kötete és ehhez kapcsolódóan az egyetemi oktatók és tudományos munkatársak 1983. évi szakirodalmi munkásságának jegyzéke 1250 bibliográfiai tétel leírásával. A Könyvtár hálózati munkája két fő tevékenységi területet ölelt fel: a szakmai felügyelet keretében végzett módszertani, instrukciós és ellenőrző munkát, valamint az állományvédelmi célú leltárellenőrzési tevékenységet. A Történeti és Ókortudományi Szakkönyvár 1984-ben 1673 könyvet szerzett be, ennek legnagyobb részét (1655 mű) vásárolta. A beszerzés az előző év szintjén mozgott. Az oktatók és hallgatók körében a Szakkönyvtár használata egyre népszerűbb lett, a beiratkozott olvasók száma jelentősen megnőtt. A fotolaboratórium végzett munkájának értéke meghaladta az előző évit: 535 (tavaly 443) megrendelő részére összesen 414 995,50 Ft értékű munkát végzett el. Erőteljesen megnőtt a gyorsmásolatok mennyisége is, az idei érték mintegy 125 százaléka az előző évinek. Az év során a terveknek megfelelően 5509 kötés készült el a Könyvtár kötészetében, Bizonyos mértékű eltolódás történt a Központi Könyvtár javára az intézetekkel szemben. Az egyetemi karok közül szokás szerint a TTK-nak dolgoztak legtöbbet, az intézeti munkák 58,8 százalékát; az intézetek közül a legnagyobb megrendelő ismét a Bolyai Intézet volt.
91
KULTURÁLIS ÉLET Ebben a tanévben a Collegium Artium zenetudományi szekciójának volt a legnagyobb sikere, nemcsak a hallgatóság de a város közönsége körében is. A tematika mindkét félévben igen vonzó volt, amihez nagymértékben hozzájárult neves művészek és sok fiatal művésznövendék fellépése és az előadást tartó Meszlényi László tanár személyisége. A színháztudományi és képzőművészeti szekciók is — ha látogatottságban nem is érték el a zenetudományi szekciót hallgatók számát — hasznos élményt jelentettek az érdeklődőknek. Új szekció volt a vallástörténeti. Nagy várakozással tekintettünk az itt elhangzó előadások elé, kísérlet volt a részünkről. Bebizonyosodott, hogy hallgatóink nagy számban és érdeklődéssel hallgatták a neves és szakszerű előadókat. Az előadások sok téves nézetet oszlattak el a hallgatók pedig műveltségbeli hiányosságaikat pótolhatták. A Collegium Artium keretében igyekeztünk hallgatóinkat tudatos filmnézésre, a filmek látására is nevelni. A filmművészettel filmesztétikai körben ismerkedhettek meg a hallgatók, ahol a bemutatásra kerülő filmek előtt filmtörténeti és esztétikai előadást hallgathattak. Az A rt Kinoban a legmodernebb irányzatok filmjeiből vetítettünk félévenként 10-10 filmet. Hasonló célból sok filmet mutattunk be az egyetemi KISZ Klubban is. Emellett már 28 éve működik Filmbarát kör, ahol több archív film került bemutatásra, melyek előtt mindig szakszerű előadások hangzottak el. • A Collegium Artium keretében működött a Fórum Artium is Dr. Szigeti Lajos egyetemi adjunktus vezetésével. Itt kaptak ez évben is lehetőséget Dr. Ötvös Péter egyetemi adjunktus bemutatásával azok a hallgatók, akik versekkel, novellákkal és egyéb irodalmi műfajhoz tartozó írásokkal jelentkeztek. Ugyancsak a Fórum Artium keretében emlékeztünk meg egyetemünk névadójának 80. születésnapjáról is. Az ünnepi megemlékezés szónoka Dr. Szigeti Lajos egyetemi adjunktus volt. Szavalatok és a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium énekkara tette teljessé a műsort. Az ünnepségen megjelent József Attila nővére, József Etelka és unokaöccse Makay Péter a Magyar Állami Operaház díszlettervezője. 93
A Collegium Polytechnikum előadásaival az újabb természettudományi kísérletekről és eredményekről hallhattak hallgatóink. Többek között a biotechnológiáról Dr. Straub F. Brunó akadémikus ta rt ott igen értékes és figyelemfelkeltő előadást. Ebben a tanévben is igyekeztünk a már 1957-ben megkezdett közművelődési tevékenységünket folytatni. Erre kötelezett bennünket az is, hogy a Minisztérium, illetve a Népművelési Intézet megbízásából egyetemünkön működik az Egyetemközi Szervező Bizottság, amelynek egyik fontos feladata a hozzá tartozó területen, 10 felsőoktatási intézményben a téli közművelődési gyakorlatok előkészítése és lebonyolítása. Segítettük a pécsi körzet munkáját a.7al, hogy 17 hallgatónk vett részt a dél-dunántúli megyékben téli közművelődési gyakorlaton. Ehhez sok segítséget kaptunk egyetemünk KISZ Bizottságától. Mindkét félévben 10-10 előadást tartottunk, melyen nemcsak egyetemünk hallgatói, de az Egészségügyi Főiskola és az Orvostudományi Egyetem hallgatói is résztvettek. Egyetemünkről a téli közművelődési gyakorlaton 47 hallgató, összesen pedig 104 hallgató tett eleget eredményes munkával az önként vállalt kötelezettségnek. Ma már elmondhatjuk, hogy ezeknek a téli gyakorlatokra előkészítő előadásoknak olyan haszna is van, hogy többen itt kapnak kedvet a közművelődési munkához. Hallgatóink életében jelentős szerepe van az egyetemi KISZ Klubnak. A Klub szakkörei ez évben is eredményesen járultak hozzá kulturális célkitűzéseink megvalósításához, hallgatóink szívesen töltik itt szabadidejüket. Fontosnak ta rtjuk, hogy hallgatóink tanulmányi éveik alatt aktív részesei legyenek a kulturális munkának. Erre a legmegfelelőbb alkalom az öntevékeny művészeti csopo rtokban való részvétel. Művészeti együtteseink közül első helyen kell megemlítenünk az Egyetemi Énekkart, mely e tanévben ünnepelte fennállásának 60 éves évfordulóját. Ez alkalommal a Kórusok Országos Tanácsa javaslatára a KISZ KB Díszoklevéllel tüntette ki a jubiláló énekkart, melyet a KÓTA főtitkára személyesen adott át. A nagyszámban megjelent hangverseny közönsége hosszantartóan ünnepelte a jubiláló énekkart és vezetőjét, Szécsi József taná rt . Ebben a tanévben 14 kórusművet és J. S. Bach Parasztkantátáját adták elő. Sikerrel szerepeltek a Nemzeti Galériában, a Magyar Rádió kóruspódiumán. . Az Éneklő Ifjúság Hangverseny zsűrije kiválónak minősítette az énékkart, majd a IX. Országos Kórus minősítésen „Hangversenykórus_ diploma" minősítést kapott. Ezzel átlépve az ifjúság kategóriát a felnőtt kategória értékét kapták meg. Az énekkar egyetemi ünnepségeken is színvonalasan szerepelt. 94
Tánccsoportunk ez évben is folytatta és öregbítette hírnevét, nemcsak országunkban, de külföldön is ismert és elismert lett. Az elmúlt év folyamán két hétig Spanyolországban és Olaszországban szerepeltek sikerrel. Kitüntető meghívás volt a tánccsoport részére a „Néptáncantológia 84-en" való részvétel Budapesten a Sportcsarnokban, ahol önálló műsort adtak. Budapesten az Országos minősítésen az együttes „Arany II" fokozatót nyerte el. A tánccsoport két tagja Laukó Emőke és Kopasz István a „Népművészet Ifjú Mestere" címet, az Országos Szóló Táncfesztiválon Tésik Kornélia aranygyöngyöt, Tésik Péter aranysarkantyút kapott. A tanév folyamán a tánccsoport fellépett Budapesten, Szegeden és több vidéki városban is. A sikerben része volt a Fabatka zenekarnak, amelynek kísérőjátéka jól illeszkedett a mindenkori koreográfiához. Nagy értéke a tánccsoport munkájának, hogy gyermek és ifjúsági csoportot hozott létre és így az utánpótlásról megfelelően gondoskodtak. . Egyetemünkön a színpadi játéknak igen elismert hagyományai vannak. Az 1984/85-ös tanévben két egyetemi színpad is működött. Mindkettő más-más elgondolással, de lényegében egy céllal végezte figyelemre méltó munkáját. A régebbi, Kormos Tibor vezetésével Klub Színpad néven szerepelt és mutatta be Albert Camus: Caligula című művét Varga Tibor rendezésében, valamint W. Shakespeare: Othello — Jago című darabját, melyet Kormos Tibor rendezett. A Színpad összesen 9 alkalommal szerepelt Szegeden és Kecskeméten. A másik színpadunk, mint 8.15-ös Színházi Alkotóközösség Samu Attila hallgató vezetésével működött. Az év folyamán 29 előadást tartottak és 11 különböző darabot mutattak be nemcsak Szegeden, de az ország más városaiban is. Egyetemünk közművelődési és kulturális tevékenysége új formával a Szegedi Egyetemi Műhellyel bővült. Rövid két év alatt országos elismerést vívott ki nemcsak városunkban, de a rádió, televízió és a napi sajtó is elismerten foglalkozott ezzel az új kezdeményezéssel. Az előadások központjában a „Művészet és Pszichológia" állott. E két komponens feltárásával igyekeztek felhívni a figyelmet lelki egészségünk problémáira és keresve egyúttal a megoldási lehetőséget is. Ezév nyarán két nagy problémával foglalkoztak, „Szemben az ifjúsággal és szemben az öregkorúakkal." Minden alkalommal a látogatottság igen magasfokú volt annak ellenére, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok idejében zajlottak le a hat napra tervezett előadások. Jól egészítették ki a különféle kiállítások, didaktikus célzatú filmbemutatók és a záróhangverseny. Igen kiváló előadók vállalkoztak az előadások megtartására, és az előadások után elhangzott kérdések sokasága azt bizonyítja, hogy helyi és országos publicitást váltott ki. A Szegedi Egyetemi Műhely évközben is három napos rendezvény-
95
T
sorozattal segítette az érdeklődők kulturálódási lehetőségeit, és újabb híveket toborzott ennek a műhelymunkának. A Szegedi Egyetemi Műhely keretében emlékeztek meg Nagy László költő születésének 60. évfordulójáról; a rendezvény értékét emelte, hogy a költő felesége, Szécsi Margit ta rt otta az emlékbeszédet, a Verscsokrot Hegedűs D. Géza színművész adta elő és Nagy László rajzaiból pedig kiállítást rendeztek.
96
XIII. TANSZÉKEINK KÜLFÖLDI VENDÉGEI KÖZPONTI OKTATÁSI EGYSÉGEK Politikai Gazdaságtani Tanszék DALLMANN, Joachim lektor, Lipcse, Egyetem, 1 hét, 1984. szept. 9-15. A francia mezőgazdaság az 1980-as évtized elején. MULLER, Gerhard professzor, Lipcse, Egyetem, 1 hét, 1984. szept. 9-15. A világélelmezés és a fejlett tőkés országok agrárpolitikájának összefüggései. LOBUNYEC, A. G., Odessza, Egyetem, 2 hét, 1984. szept. 15-28. Aktuális gazdaságpolitikai kérdések a Szovjetúnióban. WUNDRAK, Richard professzor, Lipcse, Egyetem, 2 hét, 1985. ápr. 15-28. Az NDK gazdaságának széles körű intenzív fejlesztése, a szocializmus politikai gazdaságtanának néhány feladata. Tudományos Szocializmus Tanszék BANKOV, Baszija egyetemi tanár, Plovdiv, Egyetem, 1 hét, 1984. szept. 21-28. SISKOVA, Tyina tanszékvezető egyetemi docens, Plovdiv, Egyetem 3 nap, 1984. szept. A bolgár munkásmozgalom. ULINESZKOVA, Tuseja intézetvezető, Plovdiv, Egyetem, 4 nap, 1984. okt. Szociológiai Tanszék STAROSTA, Pavel adjunktus, Lódz, Egyetem, 1 hét, 1985. jan. 21-27. Társadalmi részvétel és a falu társadalmi rétegződése. Kalmár László Kibernetikai Laboratórium BLOCK, Siegfried rendszerprogramozó, Greifswald, Egyetem, 4 nap 1984. szept. Systemsoftware im Rechnenzentrum des EMAU Greifswald. HERZIG, Rudolf rendszerprogramozó, Greifswald, Egyetem, 4 nap, 1984. szept. (Block, Siegfried-el közösen.) WITTMANN, Winfried tudományos munkatárs, Regensburg, Egyetem, 1 hét, 1984. szept. Aktivitáten des Rechnenzentrums. .
97
ADAMEC, Miloslav kutatómérnök, Prága, TBC Kutatóintézet, 6 nap 1984. okt. GAZAFI, László tudományos kutató, Újvidék, Egyetem, 5 nap, 1984. okt. VISART, Nicole projekt vezető, Párizs UNESCO, 6 nap, 1985. márc, SZKOFENKO, A. V. tudományos főmunkatárs, Kiev, Akadémia 1 hét, 1985. jún. Fuzzy rangsorolási eljárások. BETRO, Bruno tudományos munkatárs, Milano, CNR Institute of Applied Mathematics and Informatics, 3 nap, 1985. aug. 29—szept. 1. Application of optimization techniques in the University of Milan. .
Egyetemi Könyvtár WEGENER, Rolf-Jurgen osztályvezető, Halle, Egyetemi Könyvtár 1 hét, 1984. szept. 3-9. SCHWARZKOPF, Volker tudományos munkatárs, Halle, Egyetemi Könyvtár, 1 hét, 1984. szept. 3-9. FILOTÁS, Pál könyvtáros, Ottawa, Carleton Library, 5 nap, 1984. nov. 12-16. ALLINGTON, Terry könyvtáros, New York, Public Library, 1 nap 1984. dec. 10. ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Államigazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszék JENDRÓSKA, Jan egyetemi tanár, Wroclaw, Egyetem, 1 hét, 1984. dec. A közigazgatási eljárás szabályozása Lengyelországban. Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék FEJŐS, István egyetemi docens, Újvidék, Egyetem, 3 nap, 1984. nov. GREGORCZYK, Tomasz egyetemi docens, Lódz, Egyetem, . 2 hét, 1984. nov. Nemzetkőzi Jogi Tanszék BORDÁS, Bernadett adjunktus, Újvidék, Egyetem, 3 nap, 1984. szept. Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék ABELS, Hannelore docens, Lipcse, Egyetem, 3 nap, 1984. nov. 22-24. TAUSCHER, Herbert docens, Lipcse, Egyetem, 3 nap, 1984. nov. 22— 24. 98
HENRICH, Dieter professzor, Regensburg, Egyetem, 3 nap, 1985. máj. 7-9. Római Jogi Tanszék NÖRR, Dieter egyetemi tanár, München, Egyetem, 5 nap, 1984. szept. 29—okt. 3. Goethe und Savigny. CAPOGROSSI—COLOGNESI, Luigi egyetemi tanár, Róma, Egyetem, 2 nap, 1984. okt. 18-19. Le origin del diritto comparato e il diritto romano : H. S. Maine. A Tanszék által 1984. október 11-13 között rendezett „A szocialista országok és Itália római jogászainak IV. nemzetközi kollokviumá"-n résztvevő külföldi vendégek: CATALANO, Pierangelo egyetemi tanár, Róma, Egyetem TALAMANCA, Mario egyetemi tanár, Róma, Egyetem SCHIPANI, Sandro egyetemi tanár, Róma, Egyetem BRUTTI, Massimo c. egyetemi tanár, Róma, Egyetem HUCHTHAUSEN, Liselot egyetemi tanár, Rostock, Egyetem IRMSCHER, Johannes egyetemi tanár, Berlin, Tudományos Akadémia WOLODKIEWICZ, Witold egyetemi tanár, Varsó, Egyetem MALENICA, Antun egyetemi tanár, Újvidék, Egyetem CSOLOV, R. egyetemi tanár, Szófia, Egyetem Statisztikai Tanszék DAY, Lincoln egyetemi tanár, Canberra, Egyetem, 1 nap, 1984. szept. 12. BARTIAUX, Francoise egyetemi adjunktus, Louvain-la-Neuve, Univ. Cath. de Louvain, 1 nap, 1984. okt. 23. BERTRAND, Francois adjunktus, Louvain-la-Neuve, Univ. Cath. de Louvain, 1 nap, 1984. okt. 23. SAUVY, Alfred tanár, Párizs, College de France, 1 nap, 1985. máj. 29. Le probléme de la main-d'oeuvre dans une économie moderne. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Pszichológiai Tanszék BETHKE, Arthur tudományos rektorhelyettes, Greifswald, Egyetem, 1 nap, 1984. dec. 5. TYIMOSENKO, R. A. egyetemi docens, Odessza, Pedagógiai Főiskola 1 nap, 1984. dec. 6. 99
Magyar Nyelvészeti Tanszék SUHONEN, Seppo professzor, Helsinki, Egyetem, 2 nap, 1985. ápr. 18-19. A finn nyelv hatása a szomszédos nyelvekre. Finnugor Nyelvtudományi Tanszék KONNAP, Ago professzor, Tart u, Egyetem, 1 hét, 1984. okt. 18-25. Filológiai kutatások a Tartui Állami Egyetemen. GULYA János professzor, Göttingen, Egyetem, 2 nap, 1985. máj. 31—jún. 1. Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék FILÓTÁS, Paul könyvtáros, Ottawa, Carleton University, 1 nap, 1984. nov. 23. KUSHNER, Eva egyetemi tanár, Montreal, McGill University, 1 nép, 1986. ápr. 30. Francia kanadai költészet 1945 óta. — Az irodalomtudomány mint több diszciplinát átfogó tudomány. Bizantinológiai és Középlatin Fiológiai Tanszéki Csoport KABAKCSIEVA, Georgana tudományos munkatárs, Szófia, Régészeti Int. 5 nap, 1984. okt. 7-12. Középkori Egyetemes Történeti és Latin-Amerika Története Tanszék PIETSCHMANN, Horst professzor, Hamburg, Egyetem, 4 nap, 1985. ápr. 12-15. A gyarmati Latin-Amerika társadalomtörténete. GIL NOVALES, A. professzor, Madrid, Egyetem, 3 nap, 1985. máj. 2-4. Spanyolország története a XVIII. században. Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék CSEHÁK, Kálmán egyetemi tanár, Újvidék, Egyetem, 1 hét, 1985. jún. 17-22. CHMIELEWSKI, Pawel docens, Lodz, Egyetem, 1 hét, 1985. júl. 5-9 Német Nyelvi és Irodalmi Tanszék
.
.
BERM, Vesna egyetemi tanár, Újvidék, Egyetem, 1 nap, 1984. szept. 5. DALLMANN, Sabine főlektor, Budapest, NDK Kult. Int. 1 nap, 1984. szept. 10. VONDUNG, Klaus egyetemi tanár, Siegen, Egyetem, 1 nap, 1984. nov. 28. BRANDT, Helmut Budapest, NDK Kult. Int., 1 nap, 1984. dec. 6. JANKL, Hans-Georg Budapest, NDK Kult. Int., 1 nap, 1984. dec. 6. 100
DALLMANN, Sabine főlektor, Budapest, NDK Kult. Int., 1 nap, 1984. dec. 6. GERHARDS, Hans J. Budapest, NSZK Nagykövetség, 1 nap, .1985. ápr. 11. Angol Nyelvi és Irodalmi Tanszék TURAJEVA, Z. J. egyetemi tanár, Leningrád, Herzen Főiskola, 3 hét, 1984. okt. 15-nov. 4. FISHER, George kultúrattasé, Budapest, Angol Nagykövetség, 1. nap, 1984. okt. 18. HILL, Hamlin professzor, Új-Mexikó, Egyetem, 1 nap: 1984. okt. 30. Amerikai transzcendentalisták. MENZIES, John követségi tanácsos, Budapest, Amerikai Nagykövetség, 1 nap, 1984. okt. 30. BALTIMORE, Richard tanácsos, Budapest, Amerikai Nagykövetség, 1 nap, 1984. okt. 30. JONES, Jack sajtó -közgazd. referens, Budapest, Angol Nagykövetség, 1 nap, 1984. nov. 8. REID, Gordon sajtó-közgazd. referens, Budapest, Angol Nagykövetség, 1 nap, 1984. nov. 8. BALES, Kent professzor, Minnesota, Egyetem, 1 nap, 1984. nov. 17. DOBSON, Keith kultúrattasé, Budapest, Angol Nagykövetség, 1 nap, 1984. nov. 22. STEWART, Ian program igazgató, London, British Council, 1 nap, 1985. jan. 16. DOBSON, Keith kultúrattasé, Budapest, Angol Nagykövetség, 1 nap, 1985. jan. 16. ANDERSON, Charles professzor, Baltimore, Egyetem, 1 nap, 1985. márc. 27. American Landscapes: Emerson, Whitman, Thoreau. JABLONSKI, John titkár, Budapest, Amerikai Nagykövetség, 1 nap, 1985. márc. 27. RICHARDSON, David A. professzor, Cleveland, Egyetem, 1 hét, 1985. máj. 9-15. Spencer Tündérkirálynő c. eposza. RICHARDSON, David A. professzor, Cleveland, Egyetem, 3 nap, 1985. máj. 21-23. Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék DUBOIS, Jean egyetemi tanár, Párizs, Egyetem, 2 nap, 1984. okt. 17-18. Lexikológiai problémák. EMELINA, Jean egyetemi tanár, Nice, Egyetem, 2 nap, 1984. nov. 1314. Huszadik századi színház. 101
Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék SAHARAN,. Marija docens, Plovdiv, Egyetem, 1 hét, 1984. okt. '29-. nov. 2. BABIZ`, Szava docens, Újvidék, Egyetem, 5 nap, 1985. jún. 3-7. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Matematikus Tanszékcsoport Algebra és Számelmélet Tanszék GUPTA, R. N. professzor, Chandigarh, Panjab University, 1 nap, 1984. szept, 19. Schmuel Rosset's proof of Amitsur—Levitzki identity. SANKARAN, N. professzor, Chandigarh, Panjab University, 1 nap, 1984. szept. 19. On Lüroth's theorem. KUDRJAVCEV, V. B. professzor, Moszkva, Egyetem, 1984. nov. Funkcional'nüe szisztemü. LESZOHIN, M. M. professzor, Leningrád, Egyetem, 1 hét, 1984. nov. Félcsoportok karakterei. DLAB, V. professzor, Ottawa, Carleton University, 1 nap, 1985. márc. On some factors of the products of division algebras. BÓDI, Béla professzor, Ungvár, Egyetem, 1 hét, 1985. ápr. Csoportalgebrák. STRAMBACH, K. professzor, Erlangen, Egyetem, 1 nap, 1985. nov. Applications of geometry in lattices of subgroups. LAMPE, W. A. professzor, Honolulu, University of Hawaii at Manoa, 3 nap, 1985. aug. Lattice of equational theories. Analízis Tanszék BRATISCSEV, A. V. tudományos főmunkatárs, Rosztov, Egyetem, 10 hónap, 1984. okt.-1985. aug. MAKAROV, N. professzor, Leningrád, Egyetem, 1 nap, 1984. dec. Models for noncontractions. TREBELS, W. tudományos főmunkatárs, Darmstadt, Egyetem, 1 hét, 1985. aug. 18-24. Some consequences of summability problems in Fourier analysis. SCHWINN, H. professzor, Düsseldorf, Egyetem, 1 hét, 1985. aug. 1824. Strong approximation of orthogonal series. 102
Analízis Alkalmazásai Tanszék SCHOCK, E. professzor, Kaiserslauten, Egyetem, 2 nap, 1984.. okt. 3-4. Integral equation of third kind. • . MATORNIJ, V. P. professzor, Dnyepropetrovszk, Egyetem, 1 nap, 1984. okt. 23. Legendre sorfejtések középben való konvergenciája. BAHSECJAN, A. V. docens, Jereván, Egyetem, 10 hónap, 1984. nov. . 19—aug. 28. KOFANOV, V. A. docens, Dnyepropetrovszk, Egyetem, 2 nap, 1985. máj. 15-16. Függvények közelítése algebrai polinomokkal.... Geometriai Tanszék STRAMBACH, Karl egyetemi tanár, Erlangen, Egyetem, 1 hét, 1985. jún. 24-30. Szintetikus geometriai módszerek a részcsoportháló leírására. SZELEHOV, A. M. docens, Kalinyin, Egyetem, 10 nap, 1985. aug. 1120. 3-hálózatok részstruktúrái és lokális algebrái. Számítástudományi Tanszék
..
SALOMAA, Arto professzor, Turku, Egyetem, 3 nap, 1985. júl. 11-13. KATSURA, Masashi professzor, Kyoto, Egyetem, 14 nap, 1985. júl. 14-28. Fizikus Tanszékcsoport Kísérleti Fizikai Tanszék ROPES PRESMANES, Jorge Luis tudományos munkatárs, Havanna, Műszaki Egyetem, 1 nap, 1984. okt. 25. LASACKA, Irene adjunktus, Bialostok, Műszaki Egyetem, 2 hét, 1984. nov. 22—dec. 6. ABDULLAEV, A. A. tudományos munkatárs, Moszkva, SZUTA, 3 nap, 1984. nov. 28-30. SCHENK, D. tudományos munkatárs, NSZK, Deutsche Forschungsgemeinschaft, 2 nap, 1985. máj. 8-9. RUBINOV, A. N. professzor, Minszk, Akadémia, 2 nap, 1985. máj. 15-16. EUTHYMIOU, Paraskevi professzor, Athén, Szilárdtest-Fizikai Int., 2 nap, 1985. jún. 10-12. Anomalous magnetoresistance effects in Te doped GaSb. PAPAIOANNOU, George J. docens, Athén, Szilárdtest-fizikai Int., 2 nap, 1985. jún. 10-12. Photovoltaic effects in GaAs MESFETs. 103
MEDVEGYEV, J. A. igazgató, Odessza, Csillagászati Obszervatórium, 45 nap, 1985. júl. 3—aug. 16. PAULIN", L. A. tudományos főmunkatárs, Odessza, Csillagászati Obszervatórium, 6 hét, 1985. júl. 3—aug. 16. .
Kémiai Tanszékcsoport Alkalmazott Kémiai Tanszék
PSCHEIDL; Helmut . d ocens, Greifswald, Egyetem, _ 10 nap,_ 1984. szept. 10-20. GIUASHVILI, Izabella docens, Tbiliszi, Egyetem, 10 hónap, 1984. okt. 23—aug. 22. RUDNYEV, Sz. N. tudományos munkatárs, Moszkva, SZUTA, 5 nap 1984. dec. 6-10. DAVIS, B. H. professzor, Lexington (USA), Egyetem, 1 nap, 1985. máj. 10. . BEN TAARIT, Y. professzor, Villeurbanne, CNRS Inst. de Catalyse, 5 nap, 1985. máj. 17-21. Hydroconversion of carbon monoxide in zeolitic media. FREUDE, Dieter docens, Lipcse, Egyetem, 6 nap, 1985. máj. 17-22. Lattice defects and surface barriers in thermally treated zeolite Ca-A. XU KIN HUA professzor, Nanking, Egyetem, 1 nap, 1985. máj. 20. Általános és Fizikai Kémiai Tanszék FREUND, Hans-Jocahim professzor, Erlangen, Egyetem, 1 hét, 1985. jún. 24-30. Photoelectron spectrum of adsorbates on metal surfaces. Kolloidkémiai Tanszék BARAN, A. A. tudományos osztályvezető, Kiev, Tudományos Akadémia, 6 nap, 1984. okt. 1-6. Flokkulánsok hatása a diszperz rendszerek állandóságára, különös tekintettel a víztisztításra. TADROS, Th. F. professzor, Bracknell (Anglia), ICI Plant Protection Division, 6 nap, 1984. okt 22-28. Control and assessment of the physical stability of suspension concentrates. Szilárdtest- és Radiokémiai Tanszék BENNETT, C. O. professzor, Connecticut, Egyetem, 4 nap, 1985. máj. 27-30. The kinetics of methanation on Ni/alumina studied by . transient and isotopic methods. . 104
MTA Reakciókinetikai Kutatócsoport NISHINO, Tadhasi professzor, Tokió, Musashi Inst. of Technology, 2 nap, 1984. szept. 9-10. Chemical composition of the exchanged products between SrSO 4 and BaCO3 . STONE, Frank S. professzor, Bath, Egyetem, 3 nap, 1984. szept. 13-15. Solid state and surface chemistry studies on oxides. BRADSHAW, A. M. professzor, Nyugat Berlin, Max-Planck-Gesellschaft, 3 nap, 1984:. okt. 22-24. Vibrational spectroscopy of adsorbates. HAAG, W. O. tudományos igazgató, Princeton, Mobil Research and Development Corp., 3 nap, 1985. máj. 17-20. The role of zeolites in the Fischer-Tropsch synthesis. PRINS, R. professzor, Eindhoven, Műegyetem, 4 nap, 1985. máj. 2730. Study of the formation of methanol and ethanol from synthesis gas at elevated pressure. .
.
Szerves Kémiai Tanszék HEINICKE,"J. adjunktus, Halle, Egyetem, 2 nap, 1984. szept. 27-28. SMITH, G. V. egyetemi tanár, Carbondale (USA), Egyetem, 10 nap, 1984. okt. 13-22. VALASANOVSZKIJ, I. egyetemi tanár, Odessza, Egyetem, 10 nap, 1984. okt. 19-31. PIHLAJA, K. egyetemi tanár, Turku, Egyetem, 10 nap, 1984. nov. 1121. Studies in the field of chemistry of 1,3-chlorohydrines and azetidinones. - Conformational analysis of saturated heterocycles. KEMPTER, Gerhard egyetemi tanár, Potsdam, Pedagógiai Főiskola, 1 nap, 1984. dec. 14. SMITH, G. V. egyetemi tanár, Carbondale, Egyetem, 16 nap, 1985. jan. 4-19. Heterogeneous catalytic hydrogenation of alkenes. KARPESZKAJA, O. A. kutató, Moszkva, SZUTA, 2 nap, 1985. márc. 21-22. SAGILSZULTANAVA, G. A. egyetemi tanár, Leningrád, Herzen Int. 1 nap, 1985. máj. 7. SOMIT, A. rektor, Carbondale, Egyetem, 6 nap, 1985. máj. 26-31. SMITH, G. V. egyetemi tanár, Carbondale, Egyetem, 12 nap, 1985. aug. 2-11. Diszperz hordozós fémkatalizátorok jellemzése. LEHN, J. M. egyetemi tanár, Strasbourg, College de France Chimie des Interactions Moleculaires, 1 nap, 1985. aug. 26. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék HEINICKE, . J. adjunktus, Halle, Egyetem, 2 nap, 1984. szept. 27-28. 105
Contributions to the chemistry of heterocycles containing low coordinated As and P. DAVIDOVA, S. L. egyetemi tanár, Moszkva, SZUTA, 1 hét, 1984. nov. Macromolecular cyclic ligands and complexes. OHTAKI, Hitoshi egyetemi tanár, Yokohama, Műszaki Egyetem, 1 hét, 1984. nov. Structure of hydrated ions studied by means X-ray differentation and molecular dynamics simulation. ARPALAHTI, Jorma tudományos munkatárs, Turku, Egyetem, 1 hét, 1985. márc: Complexing of 3d transition metal ions with substituted purins. VESALA, Antta Olava tudományos munkatárs, Turku, Egyetem, 1 hét, 1985. márc. Biológus Tanszékcsoport Állattani Tanszék HORVATOVIZs, Andjelka docens, Újvidék, Egyetem, 2 nap, 1984• okt. PISARSKI, Bohdan főigazgató, Varsó, Lengyel Tud. Akadémia, 1 hét, 1984. okt. SRIVASTAVA, B. K. professzor, Saugar, Egyetem, 6 nap, 1985. máj. Biofizikai Tanszék WIESSNER, W. professzor, Göttingen, Egyetem, 3 nap, 1984. szept. 13-16. RAKAUSKAS, R. docens, Vilniusz, Egyetem, 1 nap. 1984. okt. 9. KRASZNOVSZKI, A. A. akadémikus, Moszkva, SZUTA, 4 nap, 1984. okt. 10-14. SZTEFANOV, Sz. M. dékán, Plovdiv, Egyetem, 1 nap, 1984. okt. 11. ROMANYENKO, N. egyetemi hallgató, Odessza, Egyetem, 1 hónap, 1985. jan. 1-31. LATZKO, E. professzor, Munster, Egyetem, 3 nap, 1985. márc. 3-5. WIESSNER, W. professzor, Göttingen, Egyetem, 3 nap, 1985. márc. 25-27. DALE, R. E. professzor, Manchester, Christie Hospital, 6 nap, 1985. aug. 26-30. FASSLER, D. professzor, Jena, Egyetem, 5 nap, 1985. aug. 26-30. DRABENT, R. docens, Olsztyn, Akademia Rolniczo-Techniczna, 5 nap, 1985. aug. 26-30. FELLER, K. H. docens, Jena, Egyetem, 5 nap, 1985. aug. 26-30. HAUSER, M. professzor, Stuttgart, Egyetem, 5 nap, 1985. aug, 26-30. 106
_
Biokémiai Tanszék HUGHES, G. M. professzor, Bristol, Egyetem, 10 nap, 1985. máj. 1-10. Blood as an indicator of environmental conditions. LEYKO, Wanda egyetemi tanár, Lódz, Egyetem, 1 hét, 1985. jún. 3-10. Embertani Tanszék TUMEN, D. tudományos kutató, Ulan-Bator, Általános és Kísérleti Biológiai Int. 3 nap, 1984. nov. 13-16. CHOPRA, V. P. professzor, Hamburg, Egyetem, 1 hét, 1984. dec. 6-12. Population structure and microevolution with reference to India. WALTER, H. professzor, Brema, Egyetem, 1 hét, 1984. dec. 6-12. Races, castes, people and cultures in India. — Results of anthropological investigations. .
Genetikai Tanszék STUPAR, Milanko tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem, 1 hónap, 1985. febr. 11—márc. 8. Mikrobiológiai Tanszék BENITEZ, Jorge tudományos kutató, Havanna, Departmento de Microbiológia Industrial, 1 nap, 1984. szept. 7. DELGADO, Julio intézet igazgató, Havanna, Centro Nacional de Investigaciones, Cientificas, 1 nap, 1984. okt. 2. HOTTER, Ralf professzor, Zürich, Műszaki Egyetem, 2 nap, 1984. okt. 3-4. General control of amino acid biosynthesis in Saccharomyces cerevisiae. UDEN, N. van tudományos kutató, Oliras (Portugália), Gulbenkion Inst. of Science, 2 nap, 1984. okt.9-10. Effects of ethanol and other alcanols on membrane permeability and temperature sensitivity of Saccharomyces cerevisiae. SPENCER—MARTINS, J. tudományos kutató, Oliras, Gulbenkion Inst. of Science, 2 nap, 1984.okt. 9-10. Regulation of cellulose degradation in yeasts. MIRONOV, A. F. professzor, Moszkva, Egyetem, 1 nap, 1984. okt. 11. HOCCART, Mark J. tudományos kutató, Nottingham, Egyetem, 6 hét, 1984. nov. 16—dec. 21. Regulation of fungicide resistance in Pseudócerosporella hepotrichoides. SCHIERMANN, Joachim tudományos kutató, Gatersleben (NDK), Tud. Akadémia, 2 hét, 1984. nov. 23—dec. 9. Nitrate reductase genes in higher plants. .
107
DLUGONSKI, J. tudományos kutató, Lódz, Egyetem, 2 hét, 1984. nov. 23-dec. 9. Protoplasts and steroid transformations. RIEGER, R. tudományos kutató, Gatersleben, Tud. Akadémia, 1 nap, 1984. nov. 29. ROMANYENKO, Natalja A. egyetemi hallgató, Odessza, Egyetem, 2 hét, 1984. dec. 1-14. HECKER, Michael tudományos kutató, Greifswald, Egyetem, 1 nap, 1984. dec. 14. SCHRODER, Andreas tudományos kutató, Greifswald, Egyetem, 1 nap, 1984. dec. 14. ROZANOV, A. L. professzor, Odessza, Egyetem, 1 nap, 1985. febr. 5. GOLOVCSENKO, Nikolaj tudományos kutató; Moszkva, SZUTA, 3 hónap, 1985. ápr. -jún. ESSER, Karl professzor, Bochum (NSZK), Egyetem, 4 nap, 1985. máj. 7-10. Cloning of eukariotic mitochondrial DNA. LEADBETTER, E. professzor, Havtford (USA), Egyetem, 1 nap, 1985. máj. 24. Microbiology of dental plaques. ROOS, Werner tudományos kutató, Halle, Egyetem, 3 nap, 1985. jún. 26-28. Investigation of amino acid transport in Penicillia. SOMMER, W. tudományos kutató, Greifswald, Egyetem, 1 nap, 1985. júl. 9. HOTTER, R. professzor, Zürich, Műszaki Egyetem, 1 nap, 1985. aug. 31. Növényélettani Tanszék
NAKAMURA, Yoshiaki professzor, Ishikawa, Agrártud. Egyetem, 1 nap, 1984. szept. 1. MAZLIAK, Paul professzor, Párizs, Egyetem, 1 nap, 1984. szept. 26. SEBÁNEK, Jiri professzor, Brno, Agrártud. Egyetem, 1 nap, 1984. okt. 18. KABALAKOVA, N. tudományos kutató, Szófia, Tud. Akadémia, 1 nap, 1984. nov. 6. HAUNOLD, E. professzor, Bécs/Seibersdorf, Mezőgazd. Int. 2 hét, 1985. jún. 1-14. BLANCO, Maria tudományos kutató, Morón (Cuba,) Agrártud. Egyetem; 1 hónap, 1985. jún. 1-jún. 26. ALESHIN, E. P. professzor, Krasznodar, Rizskutató Int. 1 nap, 1985. aug. 19. Növénytani Tanszék
A Tiszakutató Munkacsoport által 1984. november. 29-30 között ren-' dezett 15. Tiszakutató Ankét külföldi résztvevői voltak : . BOZIZ`IZ`, Blanka tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem 108
• BUDAKOV, Ljiljana tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem DAJIN, Slavka tudományos kutató, Újvidék, Egyetem FODOR, István professzor, Uzsgorod, Egyetem GANTAR, M. tudományos kutató, Újvidék, Egyetem, GAROVNIKOV, B. tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem HABIJAN-MIKES, Vesna tudományos kutató, Újvidék, Egyetem KOMENDAR, V. I. egyetemi tanár,: Uzsgorod, Egyetem MALETIN, S. tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem MATAVULJ, M. tudományos kutató, Újvidék, Egyetem MIKES, Mihály professzor, Újvidék, Egyetem PETROVIÓ, Olga tudományos kutató, Újvidék, Egyetem POPOVIZ`., Eszter tudományos munkatárs, Újvidék, Egyetem PUJIN, Vlasta tudományos kutató, Újvidék, Egyetem RATAJAC, Ruzica tudományos kutató, Újvidék, Egyetem BANDE, Mohan B. tudományos kutató, Lucknow (India), Egyetem, 1 hét, 1985. febr. 25—márc. 3. .
Összehasonlító Élettani Tanszék NEDELJKOVIC, Miodrag tudományos kutató, Belgrád, Inst. of Biol. Res. 4 hónap, 1984. okt. 1-1985. jan. 30. WOLFF, J. R. egyetemi tanár, Göttingen, Zentrum Anatomie, 5 nap, 1985. márc. 11-15. EZROCHI, V. É. tudományos munkatárs, Moszkva, Agykutató Int. 5 nap, 1985. ápr. 22-27. IZOTOV, V. A. Puscsino, SZUTA, 8 nap, 1985. máj. 13-20. HOHLOV, A. M. Puscsino, SZUTA, 8 nap, 1985. máj. 13-20. KOSZTYUK, P. G. igazgató, Kiev, Tud. Akadémia, 2 nap, 1985. júl 7-8. Biológiai Izotóp Laboratórium WITAS, Henry adjunktus, Lódz, Egyetem, 12 nap, 1984. nov. 26—dec. 7. GABRIELAK, Teresa adjunktus, Lódz, Egyetem, 12 nap, 1984. dec. 3-14. LEYKO, Wanda professzor, Lódz, Egyetem, 12 nap, 1984. dec. 3-14. GASIC`', Olga professzor, Újvidék, Egyetem, 4 nap, 1984. dec. 5-8. DUBRAVKA, Stajner adjunktus, Újvidék, Egyetem, 4 nap, 1984. dec. 5-8. Földtani Tanszékcsoport Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék BOLTON, Barrie R. docens, Melbourne, Egyetem, 3 nap, 1984. szept. 14-17. '
109
ELSTON, Donald P. egyetemi tanár, Reston (USA), USGS, 1 nap, 1984. szept. 25. VARENTSOV, Igor M. tudományos főmunkatárs, Moszkva, SZUTA, 1 hét, 1984. okt. 15-21. MENNER, Vladimir V. akadémikus, Moszkva, SZUTA, 1 nap, 1984. okt. 22. CRONAN, David S. London, Royal School of Mines Imperial College, 1 hét, 1984. nov. 4-10. Földtani és Őslénytani Tanszék CASTELLANOS, Miguel Cabrera geológus, Havanna, Empresa Nac. de Geofisica, 2 nap, 1984. dec. 3-4. GONZALEZ, Cesar David geológus, Havanna, Empresa Nac. de Geofisica, 2 nap, 1984. dec. 3-4. ALEXANDROWICZ, Stefan Witold egyetemi tanár, Krakkó, Bányászati és Kohászati Akadémia, 1 hét, 1985. jan. 7-14. Főldrajzi Tanszékcsoport Természeti Földrajzi Tanszék HERMES, Karl egyetemi tanár, Regensburg, Egyetem, 8 nap, 1984. okt. 10-18.
110
XIV. AZ OKTATÓK ÉS A TUDOMÁNYOS MUNKATÁRSAK HIVATALOS KÜLFÖLDI ÚTJAI
111
KÖZPONTI OKTATÁSI EGYSÉGEK
Név
Beosztás
A kiküldetés helye város intézmény
Időtartam
Filozófiai Tanszék . Dr. Horuczi László tanszékv. • docens Odessza Egyetem 2 hét Dr. Kocsondi András docens Odessza Egyetem 2 hét Dr. Krajkó Erzsébet docens Odessza Egyetem 2 hét Dr. Szabó Tibor docens Hamburg Konferencia 10 nap
Politikai Gazdaságtani Tanszék Dr. Nagy Lajos egyetemi Moszkva Társtud. Akadémia 4 nap tanár Lipcse Egyetem 5 nap Malaga Konferencia 9 nap Dr. Andrássy Adél docens Lipcse Egyetem 4 hó Lipcse Egyetem 3 nap
Dr. Czagány László docens Berlin Inst. für Int. Politik . 6 nap Moszkva IMEMO 5 nap Dr. Mayer László docens Turku Egyetem 6 nap Dr. Sallai Miklós adjunktus Moszkva Társtud. Akadémia 3 év Dr. Oláh János MTA Berlin Inst. für Int. Politik 2 hét ösztöndíjas Tudományos Szocializmus Tanszék Dr. Nagy László docens Algír Tört. tud. Int. 1 hét Dr. Fábián György adjunktus Belgrád Egyetem 3 hó Dr. Géczi József adjunktus Greifswald Egyetem 1 hét
Szociológiai Tanszék Dr. Gábor Kálmán adjunktus Varsó Szociológiai Int. 6 nap
112
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. okt. 1984. okt. 1984. okt. 1984. szept.
cserekapcsolat cserekapcsolat cserekapcsolat konferencia
1985. jún.
részvétel védésen
1985. jún.
szimpózium
1985. aug. konferencia 1984. okt.-1985. jan. tanulmányút 1985. júl.
szimpózium
1984. nov.
konferencia
1985. jún. 1984. okt.
rendezvény cserekapcsolat
1982.-1985. 1984. szept.
aspirantúra konferencia
1984. nov. rendezvény 1984. nov.-1985. jan. tanulmányút 1985: máj. cserekapcsolat
Dittatura, democrazia e fattore soggettivo nel pensiero di Luxemburg, Gramsci e Lukács.
Die Rolle der sozialistischen Lándern in Welternáhrungsproblem. Produktionssystem in der ungarischen Landwirtschaft. A termelési rendszerek szerepe a szocialista országok mezőgazdaságában és a fejlődő országoknak nyújtott tudományos-technikai segítség. A világélelmezési helyzet a kapitalizmus általános válsága körülményei között. A magyar mezőgazdaság néhány kérdése. A Kondratev-ciklus és az USA agrárválsága. La Hongrie et la guerre de libération du peuple algérien. Uloga narodnok fronta u szocjalisticskih zemljah. Einige Fragen der Veránderung und Entwicklung der Sozialismusauffassung im Spiegel der ungarischen Parteidokumente.
1984. dec. tanulmányút
113
Név
IdőA kiküldetés helye tarBeosztás váios intézmény tam
Kalmár László Kibernetikai Laboratórium Dr.-Hunya Péter tud. fmtárs- Várna
Társ.-tud. Intézet
Ibadan Egyetem
Dr. Bohus Mihály Dr. Csendes Tibor Diamant Tibor
tud. mtárs tud. mtárs tud. mtárs
Gál György Dr. Galambos Gábor
tud. mtárs tud. mtárs
.
3 nap 1 hét
Párizs
UNESCO
3 hét
Szabadka Bologna Szabadka Párizs Szabadka Szabadka
Újvidéki Egyetem Egyetem Ujvidéki Egyetem UNESCO Újvidéki Egyetem Ujvidéki Egyetem
3 nap• 5 nap 3 nap 3 hét 3 nap 3 nap
Augsburg
Egyetem
5 h6
Bologna European Op. Res. Soc. Hága Légzésfiz. Társ.
1 hét Snap
Dr. Hantos Zoltán
tud. mtárs
Dr. Matievics István
tud. mtárs Torun Egyetem
Scherer Ferenc Dr. Vas Zoltán Suki Béla
tud. mtárs Moszkva Mendelejev Int. 5 nap tud. mtárs Udine Egyetem 5 nap tud. smtárs Szófia Nemzetk. Orvos- 2 nap techn. Konferencia
5 nap
Hága Légzésfiz. Társ. 2 nap
Központi Idegennyelvi Lektorátus Barna. György nyelvtanár Dr. Bernáth Árpádné nyelvtanár Jeney Gabriella nyelvtanár Keller Vendel nyelvtanár
Leningrád Egyetem Sonnenberg Leningrád Egyetem Greifswald Egyetem
3 hét 2 hét 3 hét 4 116
Dr. Vágvölgyi Andrásné nyelvtanár
Reading
Egyetem
3 hét
114
~
. _—_ ~----
.
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. szept.
rendezvény
1984. okt.
rendezvény
1985. máj.
rendezvény
Leadership and achievements of research units across types of institution and countries. New trends ad software in computational statistics. Ranking of objects using fuzzy and non-fuzzy information. Mathematical background of programs RASKOR and RELECT.
1984. dec. 1985. jún. 1984. dec. 1985. febr. 1984. dec. 1984. dec.
cserekapcsolat rendezvény cserekapcsolat — szakértői megbízatás — cserekapcsolat — cserekapcsolat Szabási és pakolási feladatok megoldása egzakt és heurisztikus módszerekkel. 1985. ápr.—aug. külföldi munkavállalás Next-fit type algorithms for solving 1985. jún. rendezvény different bin-packing problems. Total respiratory, pulmonary and 1985. jún. rendezvény chest wall impedances at, low frequencies. . munkacsop. 1984. szept. értekezlet tanulmányút 1985. jún. cserekapcsolat 1984. dec. Mechanical impedances of the respirendezvény 1984. nov. ratory system by forced oscilla- ' tions. rendezvény Supraglottal airway impedances: 1985. jún. their effect on total respiratory impedance.
1985. júl. kísérő tanár 1985. aug. ösztöndíj — 1985. júl. kísérő tanár — 1985. febr.-1985. máj. részképzéses kísérő. . tanár — 1985. jún. ösztöndíj .
115
A kiküldetés helye Név Beosztás város intézmény Központi Könyvtár Dr. Gábor Kálmánné dr. Csop.-vez. Dr. Bakonyiné Ficzkó könyvtáros Ildikó Dr. Monok István könyvtáros
Időtartam
Berlin
Egyetem
2 hét
Lódz Lisszabon Tours
Egyetem Nyári Egyetem Egyetem
1 hét 1 hó 2 hét
ÁLLAM- ÉS JOGTUDONÁNYI KAR ÁLLAMTUDOMÁNYI TANSZÉKCSOPORT Államjogi Tanszék Dr. Kovács István egyetemi Tunisz Nemzetk. Alkotmányjogi Akadétanár mia Brüsszel IIS'A Párizs — Freiburg i.B. Egyetem Dr. Tóth Károly adjunktus Odessza Egyetem
8 nap 6 nap 6 nap 3 hét
Államigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék Dr. Szűcs István tanszékv. doc, Wroclaw Egyetem Dr. Kaltenbach Jenő adjunktus Wroclaw Egyetem
1 hét 1 hét
Nemzetközi Jogi Tanszék Dr. Bodnár László docens
4 nap
Lipcse Egyetem
8 nap
JOGELMÉLETI-TÖRTÉNETI TANSZÉKCSOPORT Római Jogi. Tanszék Dr. Pólay Elemér egyetemi tanár
Graz Egyetem
1 hét
Turku Egyetem
5 nap
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉKCSOPORT Büntetőjogi és Bűntető Eljárásjogi Tanszék Odessza Egyetem Dr. Cséka Ervin egyetemi tanár Statisztikai Tanszék Dr. Horváth Róbert egyetemi tanár
116
Bielefeld Egyetem
11 nap
6 nap
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. okt. tanulmányút 1985. máj. cserekapcsolat 1985. júl. nyári egyetem 1985. júl. konferencia
1984. szept. rendezvény — /alapító közgyűlés/ 1985. febr. rendezvény — 1985. máj. rendezvény — 1985. jún. •meghívás — 1984. nov.—dec. cserekapcsolat Novűe csertű v izbiratel'noj sziszteme Vengerszkoj Narodnoj Reszpubliki. 1985.jún. tanulmányút 1985. jún. tanulmány út 1984. dec. cserekapcsolat
1984. szept.
kongresszus
„Iniuria dicitur, quod non iure fit."
1985. ápr.
konferencia
Die Pandektistik und die ungarische zivilrechtliche Kodifizierung.
1985. máj. jún. cserekapcsolat
1984. dec. kollokvium Die Probleme der Süssmilch-Forschung.
117
Név
Idő A kiküldetés helye tarBeosztás város intézmény tarn Hága Nemzetközi Stat. 3 nap Intézet Párizs Egyetem 1 hó Firenze Nemzetközi Népességtud. Unió 1 hét
Dr. Szondi Ildikó
Wolfenbüttel- Egyetem 2 hó Göttingen adjunktus Odessza Egyetem 1 hét
CIVILISZTIKAI TANSZÉKCSOPORT Mezőgazdasági és Munkajogi Tanszék
Dr. Veres József egy.-tanár Lipcse Egyetem 4 nap Dr. Nagy László egyetemi München- Max Planck 5 nap tanár Bauberg Institut Regensburg Egyetem 3 nap Dr. Tóth Lajos docens Lipcse Egyetem 4 nap Dr. Czucz Ottó adjunktus München Max Planck Inst. 1 év Dr. Újvári József adjunktus Regensburg Egyetem 5 nap Pólgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Dr. Kemenes Béla egyetemi Turku— Egyetemek 8 nap tanár Helsinki BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY KAR PEDAGÓGIAI-PSZIHOLÓGIAI TANSZÉKCSOPORT Neveléstudományi Tanszék
Dr. Ágoston György • egyetemi Ottenheim Ost- und 3 nap Südeuropa Inst. tanár Dr. Csailió Benő adjunktus Tours Egyetem .. 5 nap Pszichológiai Tanszék
Dr. Duró Lajos tanszékv. Lódz Egyetem 5 nap docens Dr. Gyimes Erzsébet adjunktus Greifswald Egyetem 5 nap
118
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. dec. bizottsági űlés 1985. ápr.—máj. munkavállalás 1985. jún. világkongresszus
Problemes épístémologiques dans l'Arts conjectandi de J. Bernoulli. Demogr. ideas in Hungary in the 18th century. Le cycle féminin en Hongrie: .. ..
1985. júl.—aug.
kutatási ösztöndíj
1985. márc.
cserekapcsolat
1984. dec. cserekapcsolat 1985. márc. meghívás 1985 júl.
meghívás
Die Entwicklungstendenzen des ungarischen Arbeitrechtes. Ungarische Wirtschaftsreform und das Arbeitsrecht.
1984. dec. cserekapcsolat 1984. nov.-1985. okt. tanulmányút 1984. dec. . cserekapcsolat 1984. ápr.
konferencia
1985. márc.
meghívás
1985. júl.
konferencia
1984. szept.
szimpózium
1985. febr.
konferencia
Entwicklungstendenzen des Schulwesens in den sozialistischen Lándern. Development of combinatoric operations from 10-17 years of age.
.
Merslicsnotnüe otnosenia sztarsűh skolnyikov. Die psychologische Besonderheiten des Fremdsprachenerwerbs bei Vorschulkindern. Die Anwendungsmöglichkeiten des Verfahrens DP in Ungarn. Individualitát des Kindes.
119
Idő tartam
-
Név
Beosztás
A kiküldetés helye város intézmény
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉKCSOPORT Magyar Nyelvészeti Tanszék Dr. Maróti Egonné adjunktus Sziktivkar
Finnugor Kongr.
9 nap
Finnugor Kongr.
9 nap
Egyetem
4 nap
Sziktivkar
Finnugor Kongr.
9 nap
Szalacsek Margit tanársegéd Berlin Sziktivkar
Akadémia Finnugor Kongr.
1 hó 9 nap
Altajisztikai Tanszék Dr. Róna-Tas András
Egyetem
1 hét
Finnugor Nyelvtudományi Tanszék Dr. Mikola Tibor egyetemi Sziktivkar tanár Dr. Janurik Tamás adjunktus Hamburg
egyetemi tanár
Bécs
Schloss Ho- Nemzetk. Tibetisz- 6 nap henkanuner tikai Szövetség Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Dr. Lerch Ágnes adjunktus Bécs
Egyetem 1 év
sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék Göttingen- Egyetemek, ill. 2 hét Keserű Bálint egyetemi Wolfenbüttel- könyvtár tanár Hamburg Róma Ist. Storico Societa- 6 nap Balázs Mihály docens tis Jesu sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék docens Újvidék Dr. Ilia Mihály Újvidék Dr. Baranyai Zsolt adjunktus Odessza Dr. Szigeti Lajos adjunktus
Egyetem Egyetem Egyetem
5 nap S nap 3 hét
Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék Dr. Fried István docens Lűneburg Studienkreis fűr Kulturbeziehungen 4 nap
120
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1985. júl.
rendezvény The problems of "double object".
1985. júl.
rendezvény Mediale Konjugation in den uralischen Sprachen. szimpózium Kriterien zur Klassifizierung der Dialekte der samojedischen Sprachen. rendezvény Isztoriko-lekszikologicseszkie vüvodü szel'kupszkih «dialektal'nüh szinonimov». tanulmányút — rendezvény The problems of the definite and indefinitive conjugational forms in the Northern-Ostyak language.
1984. szept. 1985. júl. 1984. dec. 1985. júl.
1985. máj.
látogatás —
1985. júl.
kongresszus Tibetan linguistic studies.
1984. szept.-től lektor
—
1985. jún. tanulmányút Antitrinitarismus in Siebenbürgen im 17. Jahrhundert. 1984. dec. tanulmányút
1985. ápr. cserekapcsolat 1985. ápr. cserekapcsolat 1985. máj. cserekapcsolat 1984. szept. konferencia
121
IdőA kiküldetés helye tarBeosztás város intézmény tam
Név Dr. Pál József
adjunktus Párizs HI. egyetem 5 nap
Dr. Kürtösi Katalin
tanársegéd Párizs HI. egyetem 5 nap
ÓKORTUDOMÁNYI TANSZÉKCSOPORT Klasszika Filológiai Tanszék
Dr. Szádeczky-Kardoss Samu . Dr. Tar Ibolya .
egyetemi Regensburg Egyetem 5 nap tanár . Dublin FIEC 1 hét adjunktus Genf Foundation Hardt 1 hó
Bizantinológiai és Középlatin Filológiai Tanszéki Csoport
Dr. Olajos Terézia docens Bari Egyetem 17 nap TÖRTÉNETI TANSZÉKCSOPORT Középkori Magyar Történeti Tanszék
Dr. Szántó Imre egyetemi Stuttgart Nemzetközi Tört. 1 hét tanár Kongr. ' Dr. Petrovics István adjunktus Stuttgart Nemzetközi Tört. 1 hét Kongr. Történeti Segédtudományok Tanszék .. _
Dr. Makk Ferenc tanszékv. Lódz Egyetem 1 hét docens Dr. Tóth Agnes tud. smtárs Bécs Naturhist. Museum 5 nap Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék
Dr. Soós Katalin tud. fmtárs Linz ITH - 4 nap
Középkori Egyetemes Történeti és Latin-Amerika Története Tanszék
Dr. Anderle Adám tanszékv. Firenze AHILA 5 nap docens Dr. Varga Ilona docens Leningrád Egyetem 4 hó Dr. Fischer Ferenc tud. mtárs Greifswald Egyetem 5 nap. Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék
Dr. Sajti Enikő docens Lódz Egyetem 1 hét
122
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe 1985. aug. rendezvény L'iconologie: une discipline de la littérature comparée. 1985. aug. rendezvény The presence of the Indian in modern Canadian drama.
1984. dec. cserekapcsolat Pictique Agathyrsi /Vergilius, Aeneis IV 146/. 1984. szept. rendezvény — 1985. jún. meghívás 1984. szept. rendezvény
1985. aug.
kongresszus
1985. aug.
kongresszus
1985. febr.
cserekapcsolat
1985. ápr.
tanulmányút
1984. szept. konferencia Das Echo der 50. Jahreswende der Kampfe des Schutzbundes im Februar 1934. in Ungam. 1985. máj. konferencia Las alternativas de la formación de los Estados en los Andes. 1984. okt.—dec. . tanulmányút — 1984. okt. > cserekapcsolat
1985. márc. cserekapcsolat Ludowo-demokratyczne preobrazenia w Jugoslawii.
123
Név Dr. Sajti Enikő Dr. Raffay Ernő
Idő- A kiküldetés helye , tarBeosztás város intézmény tam Újvidék ' Egyetem 1 hét adjunktus Lódz Egyetem 1 hét
IDEGENNYELVI TANSZÉKCSOPORT Német Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Dr. Salyámosy Miklós tanszékv. Göttingen Egyetem 6 nap docens Dr. Csűri Károly docens Siegen Egyetem 5 nap Dr. Kászony Attiláné tanársegéd Sonnenberg Nyári Egyetem 2 hét Humboldt 2 h6 Dr. Bernáth Árpád tud. fmtárs Stiftung Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Dr. Martonyi Éva adjunktus Durham Egyetem 1 hét /USA/ Párizs Soc. Balzacienne 1 hét Párizs AILC
1 hét
Dr. Nagy Géza tud. tanács- Párizs Egyetem 2 hét adó Angol Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Dr. Rozsnyai Bálint tanszékv. Leningrád docens
Herzen Főisk. 20 nap
Sussex Egyetem 4 nap Dr. Kenesei István docens Bécs Egyetem 4 nap
Dr. Pordány László adjunktus
London— Egyetemek 11 hó Cambridge Sussex Egyetem 4 nap Poznan Egyetem 4 nap
Dr. Szőnyi György Endre adjunktus
London Egyetem 6 nap
Prókainé Szabó Éva tanársegéd
Sussex Egyetem 4 nap London Ealing Coll. 10 hó
Dr. Fabiny Tibor adjunktus
124
Mikór A kiküldetés jellege Az előadás címe
1985. máj. 1985. márc.
cserekapcsolat cserekapcsolat
1985. aug.
kongresszus
1985. jún. 1985. aug. 1984. szept.—okt.
előadás tartása nyári egyetem ösztöndíjas út
1984. nov.
kongresszus
1985. ápr.
kongresszus
1985. aug.
kongresszus
1985. jún.
értekezlet
1985. ápr.
cserekapcsolat
1985. aug.
kongresszus
1985. máj.
konferencia
Czasopismo „Délmagyarország" w Szegedzie o preobrazeniach ludowo-demokratycznych.
Expressionismus: Prá-Faschismus oder /linke/ Revolution? Zur Semantik literarischer Werke.
Un systeme enseveli dans les téne bres. La réception civilique de Balzac en Hongrie. Structure varsative — Structure orchétype.
The 19th Cent. Am. romance. Problems of Interpret.: Golding. Hawthorne's House of the 7 gables. The reception of Amer. Lit. in Hungary. Linearity cond.: a possible parameter?
1984. szept.-1985.aug. ösztöndíj 1985. aug. 1984. dec.
kongresszus konferencia
1984. szept.
kongresszus
1985. aug. kongresszus 1984. szept.-1985. jún. ösztöndíj
Some semantic contraist on fixed order conjunts. Angol könyvek Magyarországon a 17. században. Cultural hist. in a poem by Raleigh.
125
Név
: Beosztás
Időtarváros intézmény tam
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék Dr. Bényiné dr. Farkas Mária
Dr. Vigh Éva
adjunktus tanársegéd
A kiküldetés hdlye :
.
.
Udine Udine
Egyetem Egyetem
4 nap 4 nap
Udine
Egyetem
4 nap
Leningrád Leningrád
Egyetem CIBAL
2 hét 1 hét 10 nap 1 hét
Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
.
Dr. Pete István _. Dr. H. Tóth Imre •
egyetemi - tanár docens
Dr. Baróti Tibor
adjunktus
Szófia Bécs
BTA Egyetem
Dr. Fenyvesi István Dr. Ferincz István Dr. Kugler Katalin Dr. Lepahin Valerij Dr. Szalma Józsefné
adjunktus • adjunktus adjunktus adjunktus adjunktus
Leningrád Plovdiv Leningrád Leningrád Plovdiv Bécs
Herzen Főisk. Egyetem Egyetem Herzen Főisk. Egyetem Egyetem
Dr. Szőke Katalin Dr. Vassné Bagi Ibolya
adjunktus
adjunktus
Balázs L. Gábor
tanársegéd
Odessza Bécs Odessza Szófia
Egyetem Egyetem Egyetem Egyetem
adjunktus
Halle
Egyetem
_...
Nyelvi Laboratórium Dr. Valaczkai László
126
.
1 hét 5 nap 2 hét 3 hét 5 nap 1 hét 2 hét 1 hét 2 hét 20 nap
..
3 nap
Mikor A kiküldetés jellege
Az előadás címe
1985. máj. cserekapcsolat 1985. máj. cserekapcsolat
1985. máj.
cserekapcsolat
1984. okt. 1985. márc.
meghívás konferencia
1985. aug. 1984. okt.
konferencia konferencia
1985. febr. 1985. aug. 1984. okt. 1985. ápr. 1985. máj. 1984. okt.
kísérőtanár tanulmányút meghívás cserekapcsolat cserekapcsolat konferencia -
1985. júl. 1984. okt. 1985. júl. 1985. aug.
kísérőtanár konferencia kísérőtanár tanulmányút
1985. ápr.
konferencia
A - magyarországi szláv kéziratok feldolgozása. Az óbolgár nyelv orosz szerkesztése. Az emlékezés és felejtés motívuma az orosz romantikus lírában. -
- lékezés-motívum Bunyin prózáEm jában.
Oppositionen deutscher betonter Vbkale im Spiegel der labialen Artikulation.
127
TERMÉSZETTUDOMÁNYI BAR Idő-_• A kiküldetés helye tar város tam Név Beosztás intézmény MATEMATIKUS TANSZÉKCSOPORT Algebra és Számelmélet Tanszék
Dr. Csákány Béla egyetemi tanár Dr. Huhn András docens Dr. Megyesi László docens
Algebrai Nyári 8 nap Iskola Leningrád Herzen Főisk. 8 nap Darmstadt Techn. Hochschule 4 hó Leningrád— Herzen Főisk. 12 nap SZUTA Baku
Kopánki
Dr. Klukovits Lajos adjunktus
Kopánki
Dr. B. Szendrei Mária adjunktus
Leningrád Greifswald
Analízis Tanszék
Algebrai Nyári 8 nap Iskola Herzen Főisk. 1 hét Egyetem 5 nap
.
Dr. Durszt Endre docens Povázsbá Bystrica Dr. Hatvani László docens Brno
Csehsz. Mat. Társ. 1 hét Csehsz. Mat. Társaság
5 nap
Dr. Kérchy László adjunktus Leningrád Dr. Terjéki József adjunktus Brno
LOMI 10 nap Csehsz. Mat. Tár- 5 nap saság
Dr. Krisztin Tibor tud. mtárs Cortona
Olasz Tud. Aka- 24 nap démia Csehsz. Mat. Tár- 5 nap sáság
Brno Dr. Stachó László tud. mtárs Santiago
Egyetem 1 hó
Analízis Alkalmazásai Tanszék
Dr. Tandori Károly egyetemi tanár Dr. Csörgő Sándor docens
128
Moszkva SZUTA La Jolla— Stanford
Egyetemek
1 hét 11 hó
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. szept.
rendezvény
Completeness of Co-algebras.
1984. szept. 1985. febr.-jún. 1984. szept.
cserekapcsolat tanulmányút konferencia
Novűj podhod k teoreme o pol'note.
1984. szept.
konferencia
1984. szept. 1984. nov.
cserekapcsolat konferencia
1985. máj'
szimpózium
1985. aug.
konferencia
1985. jún. 1985. aug.
meghívás konferencia
1985. júl.
rendezvény
1985. aug.
konferencia
1984. okt.
vendégoktató
On the rate of decay solutions of functional differential equations with unbounded delay. On the classification of bounded symmetric domains in Banach spaces. /13 előadásból álló sorozat.!
1984. szept.
konferencia
Ober die verzeichnisartigen Funktionensysteme.
Uvelicsitel'nűe elementü i vpolne prosztűe polugruppű. Polugruppű glavnűh idealov. The independence of distributivity conditions for groupoids. E-unitary regular semigroups. A generalization of McAlister's P-theorem for orthodox semigroups.
A generalization of the Rota-Jolias model for contractions. A generalization of the invariance principle to nonautonomous differential systems. On the spectra of contractions. On the stability of solutions of functional differential equations with infinite delay.
1984. szept.-1985. júl. vendégoktató
129
• •
,..
.
.
171.7-7,e
IdőA kiküldetés helye tarBeósztás város intézmény tam
Név
Dr. Hegedűs Jena adjunktus
Dr. Vermes Domokos adjunktus
Geometriai Tanszék
Dr. Nagy Péter
1 hét
Ruse
Brno EQUADIFF-6 1 hét konferencia Providence- Egyetemek 1 év Seattle
tanszékv. Berlin— Egyetemek 1 hó docens Greifswald Udine Egyetem 5 nap
Dr. Szabó Zoltán
.
Seggan /A/ Osztrák—magyar 1 hét geom. kollokvium docens Bari Egyetem 1 hó Seggan /A/ Osztrák—magyar 1 hét geom. kollokvium
Számítástudományi Tanszék
.
Várna Nyári Iskola
1 hét
Dr. Imreh Balázs
egyetemi tanár egyetemi tanár docens
Oberwolfach Egyetem Bloomington Egyetem Várna Nyári Iskola
10 nap 2 hó 1 hét
Dr. Szendrei Agnes
docens
München Egyetem
Dr. Gécseg Ferenc - Dr. Móricz Ferenc
5 nap
MTA Automataelméleti Tanszéki Kutató Csoport
Dr. Pávó Imre
tud. fmtárs
Ilmenau
Dr. Dombi József
tud. mtárs
Palma de Mallorca
Dr. Katona Endre
tud. mtárs
Berlin •
130
Techn. Hochschule 1 hét 6 nap
ZKI
5 nap
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
Nagyparaméteres hiperbolikus egyenletek megoldásainak becslése. /Oroszul./ Elliptikus és hiperbolikus konjugálási feladatok. /Oroszul./
1985. júl.
konferencia
1985. aug.
konferencia
1984. szept.-től
vendégoktató
1984. nov.
tanulmányút
1985.máj.
cserekapcsolat
1985. jún.
konferencia
1985. jún.
vendégoktató
1985. jún.
konferencia
Harmonic analysis on manifolds. Hilbert's fourth problem. Harmonic analysis on manifolds.
1984. szept.
rendezvény
Products of automata.
1985. jan. 1985. jún. júl. 1984. szept.
meghívás munkavállalás rendezvény
1985. jún.
konferencia
1984. okt.
rendezvény
1985. júl.
rendezvény
1984. szept.
rendezvény
Monfang Loops and homogene Ráume. Geodetischen in Riemannschen Submersionen. A functional model of Cobb-Douglas type of technical change process. Über Monfang Loops and Geweben.
On isomorphic representation of automata. A characterization of idempotent nonquasiprimal algebras, and some applications. •
Topological analysis of a signal flow graph containing sampled-data elements. Theoretical basis of fuzzy sets: doubts and hopes. Solved and open problems for the operator of fuzzy sets. Design methodology for cellular programs.
131
Név
A kiküldetés helye Beosztás város intézmény
Időtartam
Dr. Legendi Tamás tud. mtárs Braunschweig DFG 11 nap —Bochum —Dortmund Munster Linz—Bécs Egyetemek 6 nap Braunschweig Techn. Univ. 8 nap Linz Egyetem 5 nap Moszkva Popov Társ. 5 nap Berlin— ZKI 8 nap Drezda 5 hó Dr. Turán György tud. mtárs Bonn—St. DFG Gallen— Dallas— Saarbrücken
FIZIKUS TANSZÉKCSOPORT Elméleti Fizikai Tanszék Dr. Kapuy Ede
egyetemi tanár
Párizs
Centre de Mécani- 22 nap que Ondulatoir Appliqué
Pozsony
Egyetem 4 nap
Dr. Benedict Mihály
adjunktus
Leningrád— Moszkva Leningrád Duisburg
Herzen Főisk. 5 hét SZUTA Herzen Főisk. 3 hét Egyetem 1 hét
Dr. Papp György
adjunktus
Trieszt
Dr. Vass Imre
adjunktus
Duisburg Tokió
Int. Centre for The- 3 hét oretical Physics Egyetem 5 nap Egyetem 10 hó
Kísérleti Fizikai Tanszék Dr. Nánai László
docens
Dr. Papp Györgyné Dr. Süli Árpád
adjunktus adjunktus
Moszkva Bukarest Duisburg Athén
SZUTA 1 hét .Fizikai Int. 1 hét Egyetem 5 nap Egyetem 2 hét
Dr. Szabó Gábor
adjunktus
SZUTA 1 hét
Dr. Szil Elemér
adjunktus
Noszkva— Minszk Bukarest
132
Egyetem 1 hó
Mikor A kiküldetés jellege
Az előadás címe
1984. dec. tanulmányút
1985. jan. rendezvény 1985. márc. rendezvény 1985. ápr. rendezvény 1985. máj. rendezvény 1985. jún. tanulmányút 1984. szept.-1985. vendégoktató jan.
1984. nov.
cserekapcsolat
1985. márc.
rendezvény
1984. okt.—nov.
aspirantúra
1985. jún. 1985. aug.
aspirantúra rendezvény
1985. júl.
tanulmányút
1985. aug. 1984. nov.-től
konferencia tánulmányút
1984. szept. 1984. okt. 1985. aug. 1985. máj.
együttműködés együttműködés meghívás tanulmányút
1984. szept.
tanulmányút
1984. okt.
tanulmányút
The megacell machine. Cellware and its applications. Cellular algorithms and machines. Megakletocsnaja masina. Applications of the CHANGE language. Searching in ordered sets. The greedy algorithm for an edge-partitioning problem. Sorting and recognition problems for ordered sets.
Many-body perturbation theory through fifth order. Many-body perturbation theory based on localized orbitals. Application of the MBPT to cyclic polynes. Kogerentnoe otrazsenie. Quantum dynamics on a microcomputer. Impurities in Si.
On the capacitance of /n/ V8O6-/p/ Si heterojunction.
133
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1985: febr. 1984. okt.—nov. 1984. szept. 1984. okt. 1984. szept.— 1985. szept.
meghívás tanulmányút tanulmányút tanulmányút tanulmányút
1984. szept. 1985. márc.
szimpózium tanulmányút
1985. jún. 1984. szept.
tanulmányút rendezvény
1984. szept.
rendezvény
1985. jún.
konferencia
1984. szept.
szimpózium
1985. jún. 1985. jún.
cserekapcsolat cserekapcsolat
1985. márc.
konferencia
1984. júl.
cserekapcsolat
1985. jún.
cserekapcsolat
1985. márc.
konferencia
1985. febr.—júl.
tanulmányút
134'
~ -~ ;--
--
Computer simulation of the reactor for oxidative dehydrogenation of methanol. L. Varga Károlynál.
Tetranuclear Zn (II)-oxo-complex of 2-ethyl-hexanoic acid and its( specific infrared spectroscopic behaviour. The mechanism of the decomposition of cumene hydroperoxide catalyzed by cobalt (I11)-acetylacetonate. Electrochemical fluorination. Electrochemical polarization studies on the nature and breakdown of the passive films on iron and stainless steel. A program recognizing orbital symmetries. Ni (II) makrociklusos komplexek elektrokémiai vizsgálata. Study of chlorine evolution on a Pt electrode in nitromethane solution. . A simple procedure for determining the reaction coordinate. A metilgyök és az izobutén közötti reakciók tanulmányozása. .
IdőA kiküldetés helye tarNév .. Beosztás város intézmény tam Dr. Hebling János tanársegéd Trieszt Téli Iskola 2 hó Dr. Kiss László tanársegéd Moszkva - . SZUTA 1 hó Dr: Kovács-József tanársegéd Moszkva SZUTA 1 hét Bukarest Egyetem 1 hét Dr. Bor Zsolt tud. fmtárs Göttingen M.—Planck—Inst. _ 1 év
KÉMIKUS TANSZÉKCSOPORT Alkalmazott Kémiai Tanszék
Dr. Fejes Pál egyetemi Portórozs Boris Kidric Inst. 6 nap tanár Bécs— ETH Techn.— 5 nap Zürich Chem. Lab. Zürich Turku Egyetem 6 nap Dr. Varga Károly docens Prága CHISA'84 Nemzetközi konferencia 5 nap Dr. Marsi István tud. smtárs Prága CHISA'84 Nemzetközi konferencia 5 nap Általános és Fizikai Kémiai Tanszék
Dr. Andor József
.
docens Pozsony CSTA ' 4 nap
Dr. Boga Endre docens Leningrád Egyetem 5 nap
"
Dr. Novák Mihály docens Lódz Egyetem 5 nap Dr. Rauscher Ádám docens Lódz Egyetem 5 nap
Dr. Dömötör Gyula adjunktus. Pozsony CSTA
3 nap
Dr. Kiss László adjunktus Greifswald Egyetem 6 nap Dr. Visy Csaba adjunktus Lódz Egyetem 5 nap Dr. Bálint Imre tud. mtárs Pozsony CSTA
3 nap
Dr. Nacsa Ágnes tud. ösztöndíjas Lipcse Egyetem 6 h6
135
Név Szűcs Árpád Kolloidkémiai Tanszék Dr. Szántó Ferenc
Dr. Dékány Imre Dr. Várkonyi Bernát
Beosztás tud. ösztöndíjas egyetemi tanár
docens adjunktus
A kiküldetés helye város intézmény
Időtartam
Egyetem
5 nap
Portoron
IV. Nemzetk. Zeolit Szimp.
5 nap
Lugano
XVII. FATIPEC kongresszus
6 nap
Újvidék Újvidék
Egyetem Egyetem
5 nap 5 nap
Lódz'
Szilárdtest és .Radiokémiai Tanszék Dr. Solymosi Frigyes egyetemi Houston 9th North Am. 3 hét Meeting of the tanár Catalysis Soc. Corpus Res. Lab. of CelaChristi nese Chem. Co. St. Louis Res. Lab. of Monsanto Co. Los Alamos Los Alamos National Laboratory Provo Brigham Young Univ. Cleveland Res. Cent. of the Standard Oil Co. Ann Arbor Michigan Catalysis Society University Park Pennsylvania State University Tarrytown Res. Lab. of Union Carbide Princeton Central Res. Div. of Mobil Corp. Prága CSTA 1 hét Dr. Raskó János tud. fmtárs Bechine CSTA Dr. Bugyi László tud. mtárs Smolenice SZTA
136
1 hét 1 hét
,
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1985. jún.
cserekapcsolat Photoeffect on a Cu anode during electropolishing.
1984. szept. szimpózium Effect of dealumination on liquid sorption and immersion wetting properties of Y-zeolites. 1984. szept. kongresszus OberBácheneigenschaften von Stauben und die Struktur von Suspensionen. 1985. jún. cserekapcsolat 1985. jún. cserekapcsolat 1985. márc. tanulmányút Heterogeneous catalytic reactions of CO2 on supported Pd, Pt and Ir. On the hydrogenation of CO and CO2 on supported Pt metals. The role of solid state and surface chemistry in catalyst development. Reactivity of surface intermediates. Formation and reactivity of surfaces intermediates in CO, CO 2 , and NO reactions. Spectroscopic studies of surface intermediates formed in catalytic reactions. Surface chemistry of reaction intermediates on supported metal and metal single crystals. 1. Clevelandban tartott előadást Spectroscopic studies of surface intermediates formed in the hydrogenation of CO and CO2 on supported metals. Methane and methanol synthesis on supported Rh and Pd catalysts. 1985. jún. tanulmányút Spectroscopic studies of surface intermediates of NO + CO catalytic reaction. 1985. jún. konferencia 1984. szept. konferencia The interaction of cyanogen with clean and oxygen covered Rh (111) surface.
137
Időtar' A kiküldetés hely. Beosztás város intézmény tam .
Név
Dr. Erdőhelyi András tud. mtárs Erlangen Humboldt-alapít- 1 év vány Szerves Kémiai Tanszék Dr. Bartók Mihály • • • egyetemi Carbondale Egyetem 16 nap • tanár —Houston Dr. Apjok József docens Bechine CSTA 1 hét
IV. Nemzetközi 5 nap Homog. Katalitikus Kongresszus Udine Egyetem 6 nap
Dr. Göndös György docens Leningrád
Dr. Molnár Árpád docens Carbondale Egyetem 16 nap —Houston Bechine CSTA 1 hét Dr. Vincze Irén docens Moszkva— SZUTA 8 nap Minszk Dr. Felföldi Károly adjunktus Leningrád IV. Nemzetközi 5 nap Homog. Katalitikus Kongresszus Dr. Szabó József adjunktus Halle Egyetem 5 nap Dr. Gera Lajos tanársegéd Leningrád IV. Nemzetközi 5 nap Homog. Katalitikus Kongresszus Dr.•Sárkány Jánös tud. mtárs Bechine CSTA 1 hét Dr. Lőkös Magdolna TMB Jena Zentralinst. 11 nap ösztönd. Mikrobiol. u. Experiment. Therapie Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Dr. Burger Kálmán egyetemi Smolenice CSTA . 4 nap tanár
138
_
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984: dec.—
tanulmányút
1985. márc.
tanulmányút kongresszus
.
1985. jún.
konferencia
1984. szept.
szimpózium
1984. okt.
cserekapcsolat
1985. márc:
tanulmányút kongresszus
The research for 1,3-hydrogen migrations on metal catalysts. Hydrogenation and isomerization of (+) —apopinene over Pt/Si0 2 and Pt/A120a . Selectivity of metal catalysts in the ring opening of oxiranes. Adsorption, structure and reactivity of 1,3-dioxacycloalkanes on Pt catalyst. Hydrogenation of the 17-carbonyl function of estrone and esterone-3-methylether with (+) and (—) Rh-DIOP catalyst. Transformation organosilicon compounds on metals. 1. Bartók Mihálynál. .
1985. jún.
konferencia
Transformation of silanes on Cu catalyst.
1984. szept.
multilat. egyezm.
1984. szept.
szimpózium
Biológiailag aktív nitrogéntartalmú szteroidok. Transfer hydrogenation and hydrosilylation of cyclohexane-1,4dione in the presence of Rh-complexes.
1985. aug. 1984. szept. 1985. jún.
konferencia szimpózium konferencia
1984. szept.
tanulmányút
1985. jún.
rendezvény
.
1. Göndös Gy: nél CO and oxygen induced surface transitions of Pt/Cab-O-Sil. .
Capillary Mössbauer spectroscopy —a new method in solution chemistry.
139
Név
IdőA kiküldetés helye tarBeosztás város i ntézmény tam
Dr. Burger Kálmán egyetemi Helsinki— Egyetem 2 hét tanár Turku Dr. Csányi László egyetemi Leningrád SZUTA 5 nap tanár
Egyetem 5 nap
Regensburg
Dr. Galbács Zoltán adjunktus Lódz Egyetem 6 nap Dr. Véber Margit tud. mtárs Lódz Egyetem 6 nap
BIOLÓGUS TANSZÉKCSOPORT Állattani Tanszék
Dr. Benedeczky István Dr. Fekete Éva
egyetemi tanár adjunktus
Dr. Halasy Katalin
adjunktus
Göttingen
Egyetem
4 hét
Riva del Garda Riva del Garda
FIDIA Res. Lab.
6 nap
FIDIA Res. Lab.
6 nap
NDK Kémiai Társaság M.—Planck—Inst. Egyetem CSTA Műszaki Egyetem
4 nap 3 nap S nap S nap 6 nap
Egyetem Egyetem Egyetem Növényfiz. Int. Chelsea College Egyetem
1 év 5 nap 1 év 2 hét 3 hét 5 nap
Biofizikai Tanszék
Dr. Szalay László
egyetemi tanár
Dr. Hevesi János
docens
Dr. Maróti Péter Dr. Várkonyi Zoltán Dr. Laczkó Gábor Dr. Tombácz Erzsébet
docens docens adjunktus adjunktus
140
Reinhardsbrunn Mülheim Prága Prága Gdansk Urbana Prága Baltimore Göttingen London Prága
•
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1985. aug. tendezvény The application of Mössbauer spectroscopy for the study of solution chemical problems. 1984. szept. , rendezvény Some problems of the autoxidation of benzaldehyde. The role of 0s0 4 catalyst in oxidation reactions with hydrogen peroxide and its derivates. 1985. jún. cserekapcsolat New insights into 0s0 4-catalysed oxidation-reduction reactions. Switchover of catalysis into inhibition in the autoxidation of tetralin catalysed by transition metal oxides. 1985. jún. cserekapcsolat Simple application of automation in chemistry. 1985. jún. cserekapcsolat Zinc ion coordination equilibria of some oligopeptides.
1984. okt. tanulmányút 1985. máj. kongresszus 1985. máj. kongresszus
1984. szept. konferencia Photosystem-2 photoprocesses of algae and higher plants. 1985. febr. tanulmányút — 1985. júl. szimpózium 1984. szept. koord. értekezl. — 1984. okt. intézetlátogatás Investigation on the Institut of Biophysics. 1984. aug.-1985. aug. tanulmányút — 1985. júl. szimpózium — 1985. ápr.-1986. márc. tanulmányút — 1984. nov. tanulmányút — 1985. ápr. tanulmányút — 1985. júl. szimpózium —
141
71rl, •
Név Dr. Várkonyi Zoltánné
IdöA kiküldetés helye tarBeosztás város intézmény tam adjunktus Prága Egyetem 5 nap Prága Egyetem .5 nap
Dr. Laskay Gábor
Biokémiai Tanszék Dr. Boross László
Ábrahám Tamásné dr. Dr. Kiss Jánosné Dr. Lehoczky Endréné Dr. Nemcsók János
Víg Éva Embertani Tanszék Dr. Farkas Gyula
Dr. Marcsik Antónia
Genetikai Tanszék Dr. Orosz László
Dr. Dallmann Géza Papp Péter
142
tud. mtárs Dubrovnik Nyári Iskola 2 hét
egyetemi tanár
Tallin SZUTA 5 nap
Bécs— LASIS GMBK 1 hét Zürich adjunktus Berlin—Buch NDK Tud. Aka- 2 hét démia adjunktus Tallin SZUTA 5 nap adjunktus München DECHEMA 4 nap adjunktus Új-Delhi Indiai Tud. 8 nap Akadémia Riva del Nemzetk. Neuro- 1 hét Garda kém. Társ. tud. smtárs Lódz Egyetem 3 nap
tanszékv. Xanthi Antrop. Múzeum 20 hap docens
docens Siena— Egyetemek 1 hét Firenze • Xanthi Antrop. Múzeum 20 nap
egyetemi Turku Egyetem tanár
5 nap
Amsterdam IUB tud. mtárs Újvidék Egyetem Amsterdam IUB tud. smtárs Újvidék Egyetem
4 nap 5 nap 1 hét 5 nap
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. szept.
koordinációs értekezlet.
1985 : jú1.
szimoózium
1984. szept.
rendezvény
1984. szept.
rendezvény
1985. márc.
szakértői munka
1985. márc.
tanulmányút
1984. szept. 1984. szept. 1984. okt.
rendezvény kongresszus meghívás
1985. máj.
réndezvény
1984. nov.
aspirantúra
1984. okt.
Szimpózium
1984. szept.
konferencia
1984. okt.
szimpózium
1984. okt.
cserekapcsolat
1985. 1984. 1985. 1984.
rendezvény cserekapcsolat rendezvény cserekapcsolat
aug. okt. aug. okt.
Partially reversible transformation of chlorophyll to pheophytin in chlorophyll-amino-acid-lecithin system. Electrochemical regulation of energy transfer in a model system of chlorophyll-protein complexes? Herbicide actions on chloroplast membranes.
Preparation and characterization of immobilized glucose oxidase.
Die Menarcheforschung in Südungarn. Die Anwendbarkeit der taxonomischen Methode bei den historischen anthropologischen Forschungen. Scanning electromicroscopic analysis of paleopathological finds. Interdependence between taxonomy and dental morphological traits of seventh and eighth centuries skulls.
On the molecular mechanism of genetic recombination phage 16-3 as a potential cloning vehicle. The genetics of phage 16-3.
143
Név
Beosztás
A kiküldetés helye város intézmény
Időtartam
Mikrobiológiai Tanszék
Dr. Ferenczy Lajos
Dr. Kevei Ferenc Dr. Mink Mátyás
egyetemi tanár
docens tud. mtárs
Göttingen— Frankfurt Havanna— Santaigo de Cuba Nottingham Szófia Rohrbach Göttingen
Egyetem, Höchst
1 hét
Kubai Tud. Akadémia
2 hét
Egyetem BTA Second Trilateral Cong. on Yeasts Max—PlanckInst.
2 hét 3 nap 4 nap 1 hó
Növényélettani Tanszék
Dr. Zsoldos Ferenc Dr. Szabó Margit
egyetemi tanár adjunktus
Seibersdorf
Mg. Kut. Int.
1 hó
Odessza
Egyetem
2 hét
adjunktus
Prága
Egyetem
1 hét
Göttingen
Max—Planck—Inst. 6 hét
Nort—Berwick Plymouth
IMS
2 hét
Marine Biol. Lab.
2 hét
Növénytani Tanszék
Dr. Maróti Imréné
Összehasonlító Élettani Tanszék
Dr. Fehér Ottó Dr. Baranyi Attila
egyetemi tanár adjunktus
Dr. Szente Magdolna
adjunktus
Dr. Toldi József Gyulai Ferenc
adjunktus műszaki ügyintéző
NortBerwick Göttingen
IMS 2 hét Max—Planck—Inst. 2 hó
Belgrád
Egyetem •
3 nap
Lódz
Egyetem
8 nap
Biológiai Izotóp Laboratórium
Dr. Matkovics Béla
144
docens
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. nov.
tanulmányút
1985. jan.
tanulmányút
1985. ápr. 1985. máj.
cserekapcsolat kongresszus
1985. ápr.
kongresszus
1985. jún.
meghívás
1985. jún.
tanulmányút
1985. júl.
cserekapcsolat
1984. dec.
tanulmányút
1984. nov.—dec.
tanulmányút
1985. jún.
szimpózium
1985. aug.
tanulmányút
1985. jún.
szimpózium
1984. dec. 1985. máj.
tanulmányút tanulmányút
Biotechnological applications of microbial protoplast fusion.
Turning on and off genes in yeast.
Mechanism of prolonged heterosynaptic facilitation in the neocortex.
1985. máj. cserekapcsolat
145
Név
IdőA kiküldetés helye tarBeosztás város intézmény tam
FÖLDTANI TANSZÉKCSOPORT Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék Dr. Grasselly Gyula egyetemi London IUGS 5 nap tanár Párizs IUGS 5 nap Belgrád Szerb Tud. Akadé- 1 hét mia .
Tokió ICL 10 nap Dr. Szederkényi Tibor docens Athén— Görög IGCP Szaloniki Bizottság 1 hét Greifswald .Egyetem 5 nap Belgrád Szerb Tud. Akadé- ( mia 4 nap Főldtani és Őslénytáni Tanszék Dr. Molnár Béla tanszékv. Plovdiv Egyetem 6 nap docens Belgrád Jugoszláv Földtani 6 nap Int. Dr. Szónoky Miklós adjunktus Plovdiv Egyetem 6 nap FÖLDRAJZI TANSZÉKCSOPORT Természeti Főldrajzi Tanszék Dr. Jakucs Lászió egyetemi tanár
Brno
Dr. Kevei Ferencné Dr. Mezősi Gábor
Regensburg Egyetem Brno CSTA Brno CSTA
146
docens adjunktus
CSTA
4 nap 1 hét 4 nap 4 nap
Mikor A kiküldetés jellege Az előadás címe
1984. nov.
rendezvény
1985. jan. 1985. máj.
tanácskozó ülés meghívás
1985. aug. 1984. szept.
rendezvény rendezvény
1984. nov.
tanulmányút
1985. máj.
tanácskozás
1984. okt.
cserekapcsolat
1985. aug.
tanulmányút
1984. okt. \
cserekapcsolat
1985. jún.
tanulmányút
1985. júl. 1985. jún. 1985. jún.
tanulmányút tanulmányút tanulmányút
The trends of geochemical researches and their position in Hungary.
Style of metamorphism of the crystalline basement of Great Hungarian Plain. Tectonic relations of the crystalline basement of Great Hungarian Plain.
Oecological factors playing part in karstdenudation dynamism for different geographical zones. L. Jakucs Lászlónál! The building up of /physical/ environmental models based on structural analysis.
147
XV. A HALLGATÓKNAK JU TTATOTT KEDVEZMÉNYEK A felhasznált összeg részletezése jogcímenként Az 1984. év során a nappali tagozatos hallgatók ösztöndíjára és szociális támogatására felhasznált összeg:... 29951000Ft 8 505 000 Ft tanulmányi ösztöndíj 21 446 000 Ft szociális támogatás 14 228 Ft Egy hallgatóra jutó átlagos támogatás 6 924 000 Ft Általános tanulmányi ösztöndíj 94 000 Ft Általános tanulmányi ösztöndíj megtakarítás 647 000 Ft Költségvetés terhére engedélyezett társadalmi ösztöndíj Népköztársasági ösztöndíj 840 000 Ft Szakmai gyakorlatos ösztöndíj 758 000 Ft 12 280 000 Ft Rendszeres pénzbeli támogatás Diákotthoni étkeztetés 793 000 Ft Rendszeres pénzbeli támogatás megtakarítás 1 104 000 Ft Tanulmányutak 105 000 Ft Kulturális szolgáltatás 147 000 Ft Hallgatói sportolásra 143 000 Ft Ösztöndíj kiegészítésre 6 116 000 Ft
149
-
XVI. KOLLÉGIUMOK Eötvös Loránd Kollégium Létszám : 24 fő. Igazgató: Dr. Hatvani László. Kollégiumi tanár: Dr. Tar Ibolya. József Attila Kollégium Létszám: 112 fő Igazgató: Dr. Tóth Lajos. Kollégiumi tanár: Almási Tibor. Irinyi János Kollégium Létszám : 220 fő Igazgató: Dr. Makay Árpád. Kollégiumi tanár: Kériné Nagy Zsuzsa, Varga Ferenc. Móra Ferenc Kollégium Létszám: 267 fő Igazgató: Dr. Vörös Lászlóné. Kollégiumi tanár: Erdélyi Ágnes. Herman Ottó Kollégium Létszám: 249 fő Igazgató: Megyeri Árpádné. Kollégiumi tanárok: Forgó Ágnes, Szalay Erzsébet.
151
-
XVII. NÉPKÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓK ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Endrődi Attila III. évfolyam, Kiss Erika III. évfolyam, Tabajdi Katalin III. évfolyam, Zsurzsa József III. évfolyam, Muncz Károly IV. évfolyam, Papp Klára IV. évfolyam, Szabó Klára I. IV. évfolyam, Várhegyi Éva IV. évfolyam, Vass Gellért IV. évfolyam, Török Viktória IV. évfolyam. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Bibók Károly III. éves orosz-ált. alk. nyelv B szakos hallgató, Csúcs Ildikó IV. éves magyar—latin—görög spec. képz. szakos hallgató, Németh Mária IV. éves magyar—történelem—Latin-Amerika spec. képz. szakos hallgató, Szűcs Erzsébet IV. éves magyar—történelem—Latin-Amerika spec. képz. szakos hallgató, Kiss Anikó V. éves angol-angol fordító—tolmács szakos hallgató, Látkóczki Erzsébet V. éves magyar—latin—magyar nyelvtört. spec. szakos hallgató, . Nyúl Edit V. éves magyar—angol szakos hallgató, Sipos Katalin V. éves magyar—angol szakos hallgató, Szabó Ágnes V. éves magyar—latin szakos hallgató. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Bacsó Sándor III. éves biológia—kémia szakos hallgató, Katona Tamás III. éves vegyész szakos hallgató, Molnár Attila III. éves földrajz—történelem szakos hallgató, 153
Duró Annamária IV. éves földrajz—történelem szakos hallgató, Hudi István IV. éves fizikus szakos hallgató, Szabó László IV. éves matematikus szakos hallgató, Csányi Zoltán V. éves matematikus szakos hallgató, Gábriel Róbert V. éves biológus szakos hallgató, Király Zoltán V. éves vegyész szakos hallgató, Kovács Csaba V. éves matematikus szakos hallgató, Mike János V. éves matematika—fizika—számítástechnika szakos hallgató, Németh Zoltán V. éves matematika—fizika szakos hallgató, Petrovics György V. éves biológus szakos hallgató, Szemes Gábor V. éves programtervező matematikus szakos hallgató.
154
XVIII. DIPLOMÁT SZERZETTEK NÉVSORA BÖLCSÉSZETTÚDOMÁNYI KAR Angyal László Antal Miklós Ádám Anikó Balatinácz Éva Balló Andrea Balog Edit Balog Erika Balogh Marianna Balogh, Zsuzsanna Basch Eva Berki Ágnes Bóra Zsolt Bounteum Kham Chithnhoth Sethong Császár Zita Cseuz Márta Deák Ágnes Etl Erzsébet Fülöp Zoltán Gál Ágnes Gergely Zsuzsanna Goretity József Gyuricza Klára Hajling Katalin Harkány Judit Herche Péter Horváth Cecília Horváth Zoltán Horváth Zsuzsanna Jancsik Imre Jónás Erika Juhász Ágnes Kakuszi Béla
Kántor Klára Kárász Kinga Kiss Anikó Kiss Gabriella Kiss Piroska Kismartoni Péter Kovács Éva Kovács Gábor Látkóczki Erzsébet Lukics Gyöngyi Magasi András Matyók Katalin Medve Andrea Mitreiter Erzsébet Mirella Jordanova Molnár Gabriella Muth Csilla Náfrádi Csilla Novák Edit Novák Mária Nyúl Edit Ottohál Andrea Ötvös Erika Pécsváradi Antal Podmaniczki Anna Rák Éva Ruga Ilona Saliga Zsuzsanna Schwarzkopf Ágnes Sebők Magdolna Selmeci Marianna Semsei Sándor Simor Adrienne 155
Sipos Katalin Sümegi József Svetoslav Ivanov Szabados Marianna Szabó Ágnes Szelestey Eva Szemán Attila Szmolár Marianna Takács Katalin Takács Rita Takáts Zsuzsanna Teleki Zsuzsanna
Telkes Csilla Tóth Anikó Tóth Emma Tóth Sándor Török Edit Újfaluczki Judit Uz Éva Csilla Várnagy Tamás Vizi Márta Vöő Judit Willand Zsuzsanna Zsoldos Sándor LEVELEZŐ TAGOZAT
Abinéri Ottó Agonás Margit Antal Gabriella Arany Piroska Bagoly Terézia, dr. Bajnóczi Sándor Bakos Erzsébet Balogh Gyárfás Balogh István Baranyai Elza Bencsik Zsuzsanna Biczó Ildikó Bujdosó Ágnes Czifra Mária Csabai Mária Csabai Valéria Cselik Judit Csibi Mária Csizmadia János Csonka József Csóré Piroska Diószegi Franciska Dósa Rita Ernyes László Ettlinger Zsuzsanna Éliás János Farkas Csaba 156
Farkas Ilona Farkas József Fenyvesi Margit Garamszegi Aranka Győri Klárá Gulyás Gabriella Hamar Anikó Hamar Zita Harangozó Péter Heilmann József Hódi István Horváth Gyöngyi Huszár Veronika Imre Erzsébet Ivacs István Iván Kornél Jámbrik Zsuzsanna Jónás János Józsa Mária Juhász Emma Kapus János Kaszó Ildikó Kató Sára Katona József Káldi Menyhért Kálmán Zsuzsanna Kereki Ágnes
Kmetykó Lajos Kovács Mária Valéria Krajnyák László Kristó Antal Krupa Árpád Lantos Etelka Lehoczky János Madocsai Bea Magasi Mária Mák István Máté Zsuzsanna Matyi Lajos Mazonec Agnes Menyhért Lajos Mészáros Éva Mihály Piroska Müller Katalin Nagy Ida Nagy István Nagy Katinka Nagy Lajos Nagy Magdolna Németh Zsófia Nyerges Tibor Oláh Lajos Orosz Éva Ötvös Sándor Papp Enikő Pátkai Györgyi Pethő József Póczos Tibor Pozsár Mária
Puskás Anna Rácz Edit Radóczi Katalin Rendek Magdolna Rimai Mária Sajtos Mária Sági Márta Sándor Zsuzsanna Sárdi Antal Sebestyén Ildikó Simon Ferenc Schóber Ottó Stábel Gabriella Strumperger Agnes Szabó László Szakadóti Ella Széll Péter Szépe Judit Szicsek Margit Szinay Katalin Tolnai Zsuzsanna Tóth Ilona Tóth István Uhrin Márta Varga Éva Várszegi Tibor Viola Ibolya Vörös Anikó Vörös Júlia Zelei István Zimonyi György
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Matematika—fizika szak Bató Attila Beck Etelka Bognár Sándor Csabai Éva Csajági Sándor Démuth Csaba Dobi János
Dömötör Erzsébet Fronebl Márta Harcsár Zoltán Horváth Miklós Imre Sándor Ivicz Julianna Katanics Sándor 157
:r. .
~
.-,.
..t;- F . . • . ..' ~ s' ~:r..c x+e-~ RAfy~ r ^,~:.~: A.. r _ j;: _ .- . - ..n. ~ .cF
Kovács Éva Lengyel Zsuzsanna Magyar Géza Mádai Agnes Merkl Katalin Németh Sándor Németh Zoltán Pem Erzsébet
Ratkai Ferenc Ruzsa Sándor Sandi István Vankó Erika Ványa István Vörös József Wiegand Teodóra
Matematika—fizika—számítástechnika szak Bauer Cecilia Lukácsi Ildikó Mike János Molnár Róbert Nagy Imre
Orova Edit Sikala János Szabó Gabriella Tálas József
Matematika—földrajz szak Barna Katalin Bosznai Gyöngyi Kiss Balázs Kováts Lívia
Mészáros Judit Szilágyi Ildikó Veres Katalin
Földrajzi szak Kiss Ágota
Laukó Emőke
Matematika szak Strázsi Sándor Földrajz—történelem szak Benyhe Mária Emri Emese Gerőcs Klára Gulyás Katalin Hámori Ferenc Iványosi-Szabó Gabriella Kacz Ferenc Karsai Adrien 158
Kókai Sándor Májer Márta Nagy András Pataj.Györgyi Rácz Eva Szabó Sándor Vadkerty Róbert Zsédenyi Magdolna
Biológia—kémia szak Brunner Éva Csigér István Gulyás Éva Huszta Sándor Király Tünde László Zsuzsanna
Osza Gyöngyi Szakács Etelka Várhegyi Beáta Boun Souk Boun Souk Vanheuangdy Somboune
Matematikus szak Alexin Zoltán Csányi Zoltán Horváth Beáta Kovács Csaba Lengvárszky Zsolt Varnyú József
Bernd Radtke Ingo Bremer Petra Kunkel Steffen Zopf Sibylle Gerlach Ute Lindner
Programtervező matematikus szak Ábrahám Katalin Biczó Anikó Dieter Jörg Weller Hegedűs Tibor Herczeg Ferenc Jancsó Péter Király Endre Kis Zoltán Marsi Éva
Márton Zoltán Podlipszky Ervin Pusztai Pál Simon Ildikó Szabó István Szemes Gábor Tóth Nándor Török Zoltán
Fizikus szak Bölcskei Molnár Antal Farkas Imre Hegedűs Tibor
Hegyi Hedvig Papp Edit Papp Zsolt
Vegyész szak Balassa Mária Börcsök Gabriella Dávid Zsuzsanna Dudás Lajos Egedi Ilona Gál Ilona
Király Zoltán Koszta József Magyar László Mastalir Ágnes Mayer Judit Meleg Edit 159
Molnár Gabriella Ötvös Ferenc Rácz Zsuzsanna Rákhely Gábor
Simon Mária Tasi Gyula Tóth Lajos Turák Anikó
Biológus szak Asztalos Zoltán Bartók Tibor Boungnalith Pachak Chantavongsa Somphone Dobi Albe rt Egyűd Cecília Erdélyi Miklós Gábriel Róbert Györgyey János Györgypál Zoltán
Horváth Éva Karcagi Ildikó Kelemen Ildikó Kovanecz István Kósa Edit Krisch Judit Nackasene Sysouphanh Pázmán Cecília Petrovics György Tóth Péter
Főiskolai végzettségű programozó matematikus szak Almási Teréz Kónya Zoltán Bacsó Klára Kósz Zsuzsanna Barna Erzsébet ' Lelovics Ferenc Bedő Éva Lóczi Katalin Bene Erika Maschek Agota Boncz Katalin Nagy Gábor Bozsik Tibor Oláh Márta Börcsök Judit Pánya Mária Bruder Tamás Piszár László Czékus Mária Plell Tibor Farkas Ferenc Pocsai István Füleki János Polhammer Éva Garamvölgyi László Sebestyén Erika Gold Ildikó Sipos László Jáhni Gabriella Somkúti Gábor Jeszenszki Edit Süli Mária Kanász Nagy Erzsébet Szalay Kornélia Kaszanyi Zoltán Szeleczki János Keresztes Zsuzsanna Vadai Anna Kerényi Pál Varga Agota Klem Csilla Werner Ágnes
160
XIX. DOKTORRA AVATOTTAK NÉVSORA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR A csoport Antal Zsuzsanna Ábrahám Klára Ádám István Bakó Tünde Balogh Csaba Balogh Emese Balthazár Éva Baráth Sára Bárány Éva Benedek Tibor Blutman László Büttner Erika Czikray Tamás Czinege Gyöngyvér Cseh Lajos Cserháti Ágota Cséffán József Deák György Drexler Péter Endreffy Zoltán Erdősi László Farkas István Farkas Marianna Farnas József Fazekas Péter Fekete Zsuzsanna Fodor Klára Zsuzsanna Gácsi Gabriella Galgóczi Zoltán Günther Ágnes Hajtmann Márta
Halász Sándor Hangó Faragó Miklós Harangi László Hegedűs Éva Horváth Klára Horváth Tibor Huszti György Imreffy Zsuzsanna Iszály Anna Jerkovics Sándor Joó Zoltán Juhász Marianna Karcub Edit Kádár Györgyi Kárpáti Mária Kecskés Aranka Kecskés Ákos Király Katalin Kolláti Éva Koncz László Kotroczó Béla Kovács György Kovács Ibolya Kovács Mária Kozma László Kővágó László Krizbai József Laczkó Sándor Lenkefi Vilmos Léka Andor Lukács József 161
Márföldi Gyöngyi Megadja Csilla Meskó Mária Molnár Tamás Nagy Andrea Nyikos Zuzsanna 011é Tibor Orosz János Pácsa Cecília Pénzely Erika Petneházi Zsigmond Pozsonyi Katalin Resli Tímea Riesz Tamás Sulina Ferenc Susora Márta Szilágyi Ákos
Szó Ferenc Szőke Viktor Tamási Edit Tar Anikó Tárkány István Temesvári Éva Tóbiás Ferenc Tóth Éva Törőcsik Béla Turay Éva Urbán Ferenc Varga Gabriella Vágó Ferenc Váradi Andrea Viktor Éva Zemlényi Endre Zimmermann Zoltán
B csoport Bagdán Anikó Bardócz Sándor Bitó Tibor Mihály Buzi Lajos Csipkereki Erzsébet Deth Ibolya Erzsébet Fehér Julianna Katalin Gál Andrea Geszti Miklós Jámbor László Khammoune Viphongxay Kovács László Zoltán
Lakatos Rita Lazányi Erika Martinov Tibor Emil Phoukhao Phommavongsa Pócsik István Zsolt Scholtz Hilda Szegfű Rózsa Tiba Anna Tóth Tibor Váradi József Veres Anna
ESTI — LEVELEZŐ TAGOZAT A -csoport Ambrus Vencel Ancsa Molnár Mária Arató Ágnes Adok Vince Arvai József Bakró Nagy Gizella 162
----_,.- ----.. _--
Balogh József Balogh Ferenc Pál Benkő Anna Berta Csaba Bodnár György Borsay Nelly
Bozó Andrea Bubori István Csáki András Csányi József Csikós Eva Csőszi Tibor Dudás János Ecseki Erzsébet Elek Ottó Engi Magdolna Fehér Ibolya Fekete Mária Fodor Eszter Gál József Geiger Ferenc Gudmon Tibor Györke Pál Hangya Kálmán Horváth Iloná Horváth Mihály Horváth Zsuzsanna Iványi Ildikó Jankó Zsófia Járdány Erzsébet Jávor Erzsébet Juhász Katalin Kamuti Ilona Keczer Gábor Kecskés Tamás Kenyeres Imre Kerekes Tibor Kémeri Kálmán Kis László Kiss Zsuzsanna Koplányi Mária
Kovács Huba Kóródi Péter Laskai Éva Lukovics Éva Magyar László Marsi Miklós Mészáros Ágnes Molnár Edit Molnár Pál Nagy Ágnes Nagy Károly Nagy Mária Orosházi Ágnes Ördögh Balázs Pankotay István Papp Béla Payer Ferenc Pál Erzsébet Petrovics József Péter Mihály Piukovics Márta Roszik Erzsébet Salgó Tamás Soós Imre Szabó András Szabó Gyula Szántó Katalin Szecskó Mihály Szeszák Gyula Szilágyi Béla Tapolczai Kálmán Tóth Sándor Varga László Véghseő György Vincze Gyula
B csoport Ábrahám Éva Marianna Bántó Ferenc Borbély Ferenc Bónis Eva Bródi János
Burget Krisztina Csicsely Ilona Csizmadia Tibor Göblyös János Herczeg Ilona 163
-
Ilia Árpád Kemecsei Attila Kemény Árpád István Kiss Katalin • Klement Edit Éva Kókai Mihály Kónya József Kovács Jolán Kovács Mihály Kovalcsik Éva Kristóf Mária Kupitskó Judit Madarász Lajos László
Nagy János Pallay Zoltán Pongrácz Piroska Rácz Kálmán Ruzsa János Elek Somogyi József Mihály Szakáll Csilla Ildikó Szokol Ilona Eszter Takács Géza Varga Tünde Vámos László Várhegyi Éva Mária
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Bánfalvi Ferenc Bartha Gyula Csányi Anikó Dobos Gyula Engloner Gyula Forgács Tamás Hévizi Erzsébet Natália Horváth Erzsébet Huszár Anikó Inotai Gyula Isky László Katona Judit Kertai Mária Kokas Károly György Kovács Kálmán Kurunczi Magdolna Kühn János Tibor Majoros Anna Makkos József ' Méry Éva
Fülöp Éva Mária Gajdos László Gál Zoltán Garai Mária Gion János Gyenizse Pál Mórocz Mónika Pelsőczi Györgyi Pilishegyi Ibolya Rádli Katalin Rimóczi Judit Sulyok Hedvig Szentjóbi Szabó Tibor Szolga Sándor Takács Julianna Tatár Judit Tóth Péter Totorán János Vastag Györgyi
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Ádám Géza Bakó László Bohus Mihály Csekő József 164
Csendes Tibor Dobány Zoltán Dosztál István Dezső Farkas Zsuzsanna, Mozsárné
Gombás Éva Mária Groma Géza Imre Hajnal Imre László Harmat Beáta Nádházi Ágnes Oravecz Gyula András Papp András Pápa Aladár Páy Anikó Rákosi János Elek Janzsó Géza Kánitz József György Kelemen István Kovács Károly
Kovács Katalin Judit Kövesdi István Lázár János Lovas Sándor Magyar György Margóczi Katalin, Bozsóné Nagy Andrea Nagy Kornél István Rátkai Sándor Tarján Klára Török Éva Vas Mihály Vashegyi Agnes Emma
165
'
-.~
XX. AZ EGYETEM OKTATÓINAK ÉS TUDOMÁNYOS MUNKATÁRSAINAK 1984-BEN PUBLIKÁLT SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA TÁJÉKOZTATÓ A szakirodalmi munkásságot tartalmazó jegyzék a József Attila Tudományegyetem dolgozóinak 1984 során nyomtatásban közzétett szakirodalmi publikációit tanszékek szerint felsorolva tartalmazza. Alapul a tanszékek bejelentései szolgáltak, de a teljességre törekedve a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján kiegészítésekre is sor került. A címleírások az érvényben levő szabvány és a könyvtárban kialakult gyakorlat alapján készültek autopszia igényével. A szerzők nevének leírása a magyar helyesírás szerint történt. Az egyetemi dolgozók vezetéknevének nagybetűs szedésével a külső társszerzőktől való megkülönböztetés vált lehetővé. A magyar nyelven írt dolgozatok esetén, ha azokat valamely világnyelven összefoglalás követi, a cím zárójelben megismétlődik az illető nyelven. Az összeállítás csak azon szerzők szakirodalmi tevékenységét regisztrálja, akik 1984-ben az egyetem alkalmazásában álltak. A jegyzék tételszámozása folyamatos. Néhány tétel többszörös besorolást nye rt , ha olyan szerzők munkájáról volt szó, akik nem ugyanazon tanszék munkatársaiként működtek közre. A felsorolást szerzői névmutató zárja le, amely a tételszámokra utal.
167
.77-707..
~
.
RÖVIDÍTÉSEK Acta Acad. Paed. Szeged. Sre: Phys.—Chem.—Math.
= Acta Academiae Paedagogicae Szegediensis. Series Physica, Chemica, Mathematica. Szeged. = Acta Agronomica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Universitatis de Attila Józse Nominatae. Acta Antigua et Archaeologica. Szeged. = Acta Biochimica et Biophysica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Biologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Biologica. Szeged. = Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Chimica Hungarica. Budapest. = Acta Chirurgica Hungarica. Budapest. = Acta Cybernetica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Dissertationes S!avicae. Sectio Historiae Litterarum. Sectio Linguistica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Geographica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historica. Szeged. = Acta Juridica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Juridica et Politica. Szeged. = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum. Szeged. -
Acta Agr. Hung. Acta Ant. et Arch. Szeged Acta Biochim. et Biophys. Hung. Acta Biol. Hung. Acta Biol. Szeged Acta Bot. Hung. Acta Chim. Hung. Acta Chir. Hung. Acta Cybernetica Szeged Acta Diss. Slay. Szeged, Sectio Hist. Lit. Sectio Linguist. Acta Geógr. Szeged Acta Hist. Szeged Acta Jur. Hung. Acta Jur. et Pol. Szeged Acta Linguist. Hung. Acta Lit. Hung. Acta Lit. Hung. Szeged
169
•
Acta Math. Hung. Acta Med. Austriaca . Acta Min.—Petr. Szeged Acta Oeconom.—Pol. Szeged Acta Paed. Psych. Szeged Acta Phys. et Chem. Szeged Acta Phys. Hung. Acta Physiol. Hung. Acta Romanica Szeged Acta Sci. Math. Szeged Acta Scientiae Socialismi, Szeged Alföld
Algebra Universalis Alk. Mat. L. Áll. és Ig.
Analysis Analysis Mathematica Anthrop. Anz. Applications of Surface Science Appl. Catal. Appl. Phys. Aquatic Toxicology Arch. Ért. Anthr. Közl. Antik Tan. Atti della Accademia delle Scienze dell' Istituto di Bologna, Ser. 13. Austral. J. Statist. Arztliche Jugendkunde Békési Élet
Biochem. Physiol. Pilanzen Biochim. Biophys. Acta A Biológia Tanítása Biophys. Chem. Biophys. J. Bot. Közl. Brain Research Budapest
170
= Acta Mathematica Hungarica. Budapest. = Acta Medica Austriaca. Vienna. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Mineralogica—Petrographica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio OeconomicoPolitica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio Paedagogica et Psychologica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Physica et Chemica. Szeged. = Acta Physica Hungarica. Budapest. = Acta Physiologica Hungarica. Budapest. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila = József Nominatae. Acta Romanica. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Scientiarum Mathematicarum. Szeged. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio Scientiae Socialismi. Szeged. = Alföld. Debrecen. = Algebra Universalis. Basel. = Alkalmazott Matematikai Lapok. Budapest. = Állam és Igazgatás. Budapest. = Analysis. München. = Analysis Mathematica. Budapest. = Anthropologischer Anzeiger. München. = Applications of Surface Science. Amsterdam. = Applied Catalysis. Amsterdam. = Applied Physics. Berlin—Heidelberg —New York. = Aquatic Toxicology. Amsterdam. = Archaeológiai Értesítő. Budapest. = Anthropológiai Közlemények. Budapest. = Antik Tanulmányok. Budapest = Atti della Accademia delle Scienze dell'Istituto di Bologna, Ser. 13. Bologna. = Australian Journal of Statistics. Sydney. = Árztlirhe Jugendkunde. Leipzig. = Békési Élet. Békéscsaba. = Biochemie und Physiologie der Pflanzen. Jena. = Biochimica et Biophysica Acta. Amsterdam. = A Biológia Tanítása. Budapest. = Biophysical Chemistry. Amsterdam. = Biophysical Journal. New York. = Botanikai Közlemények. Budapest. = Brain Research. Amsterdam. = Budapest. Budapest.
Hung. Közl.
= Bulletin of the London Mathematical Society. London. = Bücher aus Ungarn. Budapest. = Cardiologia Hungarica. Budapest. = Chemical Physics Letters. Amsterdam. = Comparative Biochemistry and Physiology. London. = Comparative Labor Law. Los Angeles. = Croatica Chemica Acta. Zagreb. = Csongrád Megyei Hírlap. Szeged. = Csongrád Megyei Könyvtáros. Szeged. = Délmagyarország. Szeged. . = Delta. Budapest. = Demográfia. Budapest. = Diagnostic Histopathology. Balfins Lane—Chichester—Sussex. = Discrete Applied Mathematics. Amsterdam. = Discrete Mathematics. Amsterdam. Dunatáj. Szekszárd. = Édes Anyanyelvünk: Budapest. = Élet és Irodalom. Budapest. = Élet és Tudomány. Budapest. = Életünk. Szombathely. = European Journal of Nuclear Medicine: = Heidelberg. = Évkönyv. Kiad. a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Budapest. = Experimental Brain Research. Berlin. = Fejér Megyei Szemle. Székesfehérvár. = Felsőoktatási Szemle. Budapest. = Filológiai Kőzlőny. Budapest. = Filozófiai Figyelő. Budapest. = A Fizika Tanítása. Budapest: = Fizikai Szemle. Budapest. = Folia Archaeologica. Budapest. = Forrás. Kecskemét. = Földrajzi Értesítő. Budapest. = Földrajzi Közlemények. Budapest. = Földtani Közlöny. Budapest. = Gazdálkodás. Budapest. = General Pharmacology. Oxford. = Hadtörténelmi Közlemények. Budapest. = Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest. = Herba Hungarica. pudapest. = Histochemistry. Berlin/NSZK. = História. Budapest. = Honismeret. Budapest. = Hungarológiai Közlemények.
Időjárás Ifjúkommunista Információ —Elektronika
= Időjárás. Budapest. = Ifjúkommunista. Budapest. = Információ—Elektronika. Budapest.
Bull. London Math. Soc. Bücher aus Ungarn Card. Hung. Chemical Physics Letters Comp. Biochem. Physiol. Comparative Labor Law Croatica Chemica Acta Cs. M. H. Csongrád M. Könyvtáros Délm. Delta Demográfia
Diagnostic Histopathology Discrete Appl. Math. Discrete Mathematics Dunatáj Édes Anyanyelvünk Élet és Irod. . Élet és Tud. Életünk
Eur. J. Nucl. Med. Évkönyv
Exp. Brain Res. Fejér Megyei Szemle
Felsőokt. Sz. Fil. Közl. Filozófiai Figyelő A Fizika Tanítása Fi; . Sz.
Folia Arch. Forrás
Földr. Ért. Földr. Közl. Földt. Közl. Gazdálkodás
Gen. Pharmac. Hadtört. Közl. Helikon Herba Hung. Histochemistry História Honismeret
Újvidék.
171
Inf. Proc. Lett. Inorg. Chem. Inorg. Chim. Acta Int. J. Appl. Radiat. Isot. Int. J. Chem. Kinet. Int. J. Quantum Chem. Irodalomtörténet Irodalomtört. Közl. Jogpolitika Jogtud. Közl. J. Biol. Chem. J. Chem. Soc., Faraday Trans. 1. J. Coord. Chem. J. Gen. Microbiol. Journal of Molecular Catalysis J. Organomet. Chem. J. Phys. Chem. J. Phys. E: Sci. Instrum. J. Radioanal. Nucl. Chem., Letters Kémiai Közl. Kolloidnüj Zsurnal Korróziós Figyelő Kortárs Kossuth Nyomda Könyvtári Figyelő Közgazd. Sz. Köznevelés Kritika Kybernetes Literaturnoe Obozrenie Magy. Fil. Sz. Magy. Jog Magy. Kém. F. Magy. Kém. L. Magy. Könyvsz. Magy. Műhely Magyar Nemzet Magy. Nyelv
172
= Information Processing Letters. Amsterdam. = Inorganic Chemistry. Easton/EÁ: = Inorganica Chimica Acta. Lausanne. = International Journal of Applied Radiation and Isotopes. London— New York—Paris. = International Journal of Chemical Kinetics. Easton/EÁ = International Journal of Quantum Chemistry. New York. = Irodalomtörténet. Budapest. = Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest. = Jogpolitika. Budapest. = Jogtudományi Közlöny. Budapest. = The Journal of Biological Chemistry. Baltimore. = Journal of the Chemical Society. Faraday Transactions. 1. London. = Journal of Coordination Chemistry. London. = Journal of General Microbiology. London. = Journal of Molecular Catalysis. Lausanne. = Journal of Organometallic Chemistry. Amsterdam—Lausanne. = The Journal of Physical.Chemistny. Washington. = Journal of Physics. Sect. E. Journal of Scientific Instruments. London. = Journal of Radioanalytical Nuclear Chemistry, Letters. Budapest—Lausanne. = Kémiai Közlemények. Budapest = Kolloidnűj Zsurnal. Moszkva. = Korróziós Figyelő. Budapest. = Kortárs. Budapest. Kossuth Nyomda. A Kossuth Nyomda Dolgozóinak Üzemi Híradója. Budapest = Könyvtári Figyelő. Budapest. = Közgazdasági Szemle. Budapest. = Köznevelés. Budapest. = Kritika. Budapest. = Kybernetes. London. = Literaturnoe Obozrenie. Moszkva. = Magyar Filozófiai Szemle. Budapest. = Magyar Jog. Budapest. = Magyar Kémiai Folyóirat. Budapest. = Magyar Kémikusok Lapja. Budapest. = Magyar Könyvszemle. Budapest. = Magyar Műhely. Paris. = Magyar Nemzet. Budapest. = Magyar Nyelv. Budapest. .
= Magyar Nyelvőr. Budapest. = Magyar Pedagógia. Budapest. = Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának évkőnyve. Szeged. = Magyar Tudomány. Budapest. Magy. Tud. = Méhészet. Budapest. Méhészet = Microchemical Journal. New York. Microchem. J. = Molecular Crystals and Liquid Crystals. Mol. Cryst. Liq. London—New York—Paris. = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Szeged. = Munka. Budapest. Munka = Munkaügyi Szemle. Budapest. Munkaügyi Sz. = Múzeumi Közlemények. Budapest. Múzeumi Közl. = Nagyvilág. Budapest. Nagyvilág = Napjaink. Miskolc. Napjaink = Nature. London. Nature = Népszabadság. Budapest. Népszab. = Neuroscience. Elmsford—Oxford. Neuroscience = Neuroscience Letters. Amsterdam. Neuroscience Letters = Neurosciences Abstracts. Cambridge. Neurosci. Abstr. = Neveléselmélet és Iskolakutatás. BudaNeveléselmélet és Iskolakutatás pest. = Nonlinear Analysis. Elmsford—Oxford. Nonlinear Anal. = Növényvédelem. Budapest. Növényvédelem = NucCompact, Darmstadt. NucCompact = Nyelvtudományi Közlemények. Budapest. Nyelvtud. Közl. = Optical and Quantum Electronics. LonOptical and Quantum Electronics don. = Optics Communications. Amsterdam Optics Communications = Oxidation Communications. Amsterdam. Oxcidation Communications = Pacific Journal of Mathematics. BerPacific J. Math. keley—EA. = Paleobios. Lyon. Paleobios = Palynology. Dallas/EÁ. Palynology = Parlando. Budapest. Parlando = Párttörténeti Közlemények. Budapest. Párttört. Közl. = Pedagógiai Szemle. Budapest. Ped. Sz. = Pedagógusképzés. Budapest. Pedagógusképzés = Photobiochemistry and Photobiophysics. Photobiochem. Photobiophys. Amsterdam. = Photochemistry and Photobiology. OxPhotochem. Photobiol. ford—New York—London. = Physica Status Solidi. Berlin. Phys. Stat. Sol. = Plant Science Letters. Amsterdam. Plant Science Letters = Proceedings of the American MathemaProc. Amer. Math. Soc. tical Society. Providence'EÁ. Proc. Koninklijke Nederlandse Akademie = Proceedings of the Koninklijke Nederlandse Akademie van Wetenschappen van Wetenschappen Ser. A. Math. Sci. Ser. A. Mathematical Science. London-Amsterdam.
Magy. Nyelvőr Magy. Ped. MSZMP Csongrád M. Biz. Okt. Ig. évkönyve
173
ruy'Llti ,7
,rmir•, -,
Publ. de PInstitut Mathématique
= Publications de l'Institut Mathématique de l'Académie Serbe des Sciences. Beograd. Publ. Math. = Publicationes Mathematicae. Debrecen. RTV = Rádió és Televízió Újság. Budapest. = Reaction Kinetics and Catalysis Letters. React. Kinet. Catal. Lett. Budapest. Respiration = Respiration. Basel. Revista E,spafiola de Micropaleontología = Revista Espaftola de Micropaleontología Madrid. = Revue de Droit Hongrois. Budapest. Revue de Droit Hongrois Revue de Micropaléontologie = Revue de Micropaléontologie. Paris. Revue Internationale de Droit Pénal = Revue Internationale de Droit Final. Paris. Rivista Intemazionale di Diritto Romano = Rivista Internazionale di Diritto Romano e Antico e Antico. Napoli. = Rural Systems. Varanasi/India. Rural Systems = Sankhya. Calcutta. Sankhya Slavica = Slavica. Debrecen. = Solid State Communications. Oxford. Solid State Communications Somogyi-könyvtári Műhely = Somogyi-könyvtári Műhely. Szeged. = Soproni Szemle. Sopron. Soproni Sz. Stat. Sz. = Statisztikai Szemle. Budapest. Stendhal-Club = Stendhal-Club. Grenoble. Stochastic Processes and their Applications = Stochastic Processes and their Applications. Amsterdam. Studia Sci. Math. Hung. = Studia Scientiarum Mathematicarum Hungaricae. Budapest. Studia Slavica Hung. = Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest. = Surface Science. Amsterdam. Surface Science Századok = Századok. Budapest. Szegedi Egyetem = Szegedi Egyetem. Szeged. Szovjet Irod. = Szovjet Irodalom. Budapest. Tájékoztató = Tájékoztató. Filozófia ,politi kaigazdaságtan, tudományos szocializmus. Budapest A Tanító = A Tanító. Budapest. Tantdrgyped. Közl. = Tantárgypedagógiai Közlemények. Szeged. Társadalomkutatás = Társadalomkutatás. Budapest. Társadalomtud. Közl. = Társadalomtudományi Közlemények. Budapest. Természet Világa = Természet Világa. Budapest. = Tetrahedron. London. Tetrahedron = Thin Solid Films. Amsterdam—LauThin Solid Films sanne. Tiscia = Tiscia. Dissertationes Biologicae a Collegio Exploratorum Fluminis Tisciae Editae. Szeged. Tiszatáj = Tiszatáj. Szeged Tört. Sz. = Történelmi Szemle. Budapest. = Új Írás. Budapest. Új Írás Ukr. Him. Zs. = Ukrainszkij Himicseszkij ZsurnaL Kiev. Valóság = Valóság. Budapest.
174
Városépítés
==
Városépítés. Budapest. Vekove. Szofia. Vezetéstudomány = Vezetéstudomány. Budapest. Világosság = Világosság. Budapest. Világszínház = Világszínház. Budapest. Világtörténet = Világtörténet. Budapest. Weed Sci. Weed Science. Geneva/EA. Wiss. Z. Humboldt-Univ. zu Berlin, Math.= Wissenschaftliche Zeitschrift der Hum-Nat. R. boldt-Universitát zu Berlin, Mathematisch-Naturwissenschaftliche Reihe. Berlin. Z. Savigny-Stiftung für Rechtsgesch. = Zeitschrift der Savigny-Stiftung far Romanist. Abt. Rechtsgeschichte. Romanistische Abteilung. Weimar.
Vekove
_
Z. Analysis u. ihre Ainwendungen = Zeitschrift für Analysis und ikre Anwendungen. Berlin.
Z. Exp. Chir. Transplantat. Künstl. Organe= Zeitschrift für Experimentelle Chirurgie, Transplantation und Künstliche Organe. Berlin,. ZfK = ZeitschriftfürKulturaustausch. Stuttgart. Z. Wahrscheinlichkeitstheorie verw. = Zeitschriftfür WahrscheinlichkeitstheGebiete orie und verwandte Gebiete. Berlint NSZK. Zeolites = Zeolites. Guilford—New York. Technikai rövidítések Sep. = Separatum. Annak jelzésére, hogy a tétel leírása különlenyomatról készült. = A jelzett tételt nem állt módunkban autopXX szia alapján leírni.
175
KÖZPONTI OKTATÁSI EGYSÉGEK CENTRAL EDUCATION DEPARTMENTS FILOZÓFIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF PHILOSOPHY CSEJTEI Dezső: José Ortega y Gasset: Három esszé. Ford. - -. = Új frás, 1984. 24. évf. 6. sz. 85-99. p. HORUCZI László: Korunk és a családi-házassági-szekszuális viszonyok. =Etika. Szöveggyűjtemény. /Egyéves és féléves tanfolyam./ (MSZMP Marxizmus-Leninizmus esti egyetem szakosított tagozat. Filozófia 3. évf. Továbbképző tanf.) (Bp.) 1983-1984. 361-373. p. HORUCZI László: Megújhodhat-e az etikai front? /Az etika oktatók szegedi országos tanácskozásáról./ = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 3. sz. 185-189. p. HORUCZI László: A tudomány etikája, az etika tudománya. = Az erkölcs kérdései a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában. (Bp.) 1984. 40-47. p. /A Filozófia Időszerű Kérdései. 59./ KATONA Péter: Könyv a marxista filozófia rendszerjellegéről. (Markszisztszkoleninszkaja filoszofija kak szisztema.) [Ism.] Filozófiai Figyelő, 1984. 6. évf. 1. sz. 94-100. p. KATONA Péter: V. A. Lektorszkij könyve a szubjektum és az objektum megismerési viszonyáról. [Ism.] = Filozóófiai Figyelő, 1984. 6. évf. 2. sz. 112-115. p. KOCSONDI András: Katona Péter (1931-1983). [Nekr.] = Filozófiai Figyelő, 1984. 6. évf. 2. sz. 126-127. p. SIMON Ferenc: A megbékélés ontológiája. A hegeli társadalomfilozófia alapkérdései. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 272 p. xx SZAB6 Tibor: Buharin értelmezésének problémái és lehetősége. = Filozófiai Figyelő, 1984. 6. évf. 1. sz. 60-67. p. SZAB6 Tibor: Buharin és kritikusai: Lukács és Gramsci. = Világosság, 1984. 25. évf. 4. sz. 221-229. p. SZAB6 Tibor: Korszerű marxizmus - korszerű műveltség. = Művelődéspolitikánk 25 éve. Művelődéspolitikai tanácskozás, Budapest, 1983. dec. 15-16. [Bp.] 1984. 217-220. p. SZAB6 Tibor: Olasz társadalomtudományi kutatóközpontok. = Társadalomtud. Közl. 1984. 14. évf. 3. sz. 473-481. p. SZAB6 Tibor: Marxtól a kritikai marxizmusig. Marxizmustörténet négyezer oldalon. (Storia del marxismo.) [Ism.] = Valóság, 1984. 27. évf. 1. sz. 108110. p.
Késedelmesen megjelent munka: SZABÓ Tibor: A szemléleti materializmustól a gyakorlati materializmusig. /Buharin filozófiai fejlődéséről./ (From the contemplative materialism to the materialism of praxis. /On the evolution of Bukharin's philosophy. /) = Magy._ Fil. Sz. 1983. 27. évf. 6. sz. 872-879. p.
177
POLITIKAI GAZDASÁGTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF POLITICAL ECONOMY Az ásványi nyersanyagforrások felhasználási hatékonysága javításának gazdasági és társadalmi problémái. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézet és a Szovjetunió Népgazdasági Akadémiájának közös közleménye. (Szerzői: Kapolyi László, ANDRÁSSY Adél, ... NAGY Lajos, ...) Bp. 1984. 297 p. ANDRÁSSY Adél: Az értéknagyság, a munkatermelékenység és a munkaintenzitás összefüggéseinek egyes kérdései. = Tájékoztató, 1984. 1. sz. 68-84. p. ANDRÁSSY Adél: Az M[agyar] Sz[ocialista] M[unkás] P[árt] agrárpolitikája és a magyar mezőgazdaság. = Délm. 1984. márc. 7. 5. p. CZAGÁNY László: A demo-ökonómia kialakulása és fejlődése. (The birth and development of the demo-economia.) = Acta Oeconom. - Pol. Szeged, 1984. Tom. 21. 3-13. p. CZAGÁNY László: Közgazdászok Csongrád megyében. /1-2./ [rész.] Szakemberhiány. - Képzés Szegeden. = Délm. 1984. márc. 13., 14. 5. p. ÉGETŐ Emese: A monopólium, a verseny és a szocializmus. (Monopoly, competition and socialism.) = Közgazd. Sz. 1984. 31. évf. 12. sz. 1422-1435. p. ÉGETŐ Emese: Vidü kooperativnogo hozjajsztvovanija i forma predprijatija. = Pravovoe regulirovanie i uszoversensztvovanie vnutrennih otnosenij szel'szkohozjajsztvennüh proizvodsztvennüh kooperativov. Mersdunarodnaja naucsnaja konferencija, Szeged, 28-30 nojabrja 1979 goda. (Szeged), [1984]. 49-57. p. /Publikacija Kafedrü Szel'szkohozjajsztvennogo i Trudovogo Prava Juridicseszkogo Fakul'teta Szegedszkogo Universziteta Imeni Attilü Jozsefa. 6./ FARKAS Beáta: Politikai gazdaságtani Acta. (20. köt.) [Ism.] = Délm. 1984. febr. 23. 4. p. IMRE Ottó: A bér- és keresetszabályozás fejlődési tendenciái és aktuális kérdései. (The development trendes and the current issues of the wage and salary regulation.) = Acta Oeconom. - Pol. Szeged, 1984. Tom. 21. 15-28. p. MAYER László: Néhány adalék az 1980-as évek tőkés protekcionizmusához. (Some contributions to the protectionism of the 1980's.) = Acta Oeconom. Pol. Szeged, 1984. Tom. 21. 29-35. p. NAGY Lajos: [Opponensi vélemény Kotz László tanulmányáról.] = Kotz László: Elgondolások a hosszú távú vagyonérdekeltség megteremtésének lehetőségeiről. Bp. 1984.81-86. p. xx NAGY Lajos: Az elmélet próbaköve. Csizmadia Ernőné: A vállalati struktúra új vonásai az élelmiszer-gazdaságban. [Ism.] = Népszab. 1984. márc. 15. 7. p. OLÁH János: A jövedelem és a teljesítmény kapcsolata a vállalati dolgozóknál, különös tekintettel a kisvállalkozásokra. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 139 lev. xx OLÁH János: Hatékonyság versus egyenlőség? (Equality versus efficiency? /ideas on distribution according to work/.) = Acta Oeconom. - Pol. Szeged, 1984. Tom. 21. 37-47. p. SIPOS Miklós: Politikai gazdaságtani acta. (21. köt.) [Ism.] = Délm. 1984. nov. 20. 4. p. VÁRNAY Ernő: Út a világnézethez. = Szegedi Egyetem, 1984. máj. 9. 3. p.
TUDOMÁNYOS SZOCIALIZMUS TANSZÉK DEPARTMENT OF SCIENTIFIC SOCIALISM BELÉNYI Gyula: Munkaerő-gazdálkodási politika és a mezőgazdasági népesség iparba vándorlása az extenzív iparosítás kezdetén (1949-1953). (Manpower management policy and the migration of agricultural population to industry at the beginning of extensive industrialization /1949-1953/.) = Párttört. Közl. 1984. 30. évf. 4. sz. 79-111. p.
BELÉNYI Gyula: önkényesen kilépett... = K ri tika, 1984. 3. sz. 14-15. p. BELÉNYI Gyula: Településfejlesztési koncepciók az 1950-es évek elején. = Honismeret, 1984. 12. évf. 5. sz. 37-40. p. FÁBIÁN György: Deszk története a szocializmus építésének időszakában. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 385-418. p. FÁBIÁN György: [A DISZ történetének néhány kérdése Csongrád megyében.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 157-173. p. FÖLDVÁRINÉ KOCSIS Luca: Emlékezés Szávai Ernőre. = Délm. 1984. dec. 28. 3. p. FÖLDVÁRINÉ KOCSIS Luca: „Fejezetek Szentes forradalmi múltjából." [Ism.] = Cs. M. H. 1984. nov. 17. 6. p. KORMÁNYOS András: A szegedi Munkáskönyvtár történetéből. = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 3. sz. 251-260. p. KOVACS László: A Független Kisgazdapárt tevékenysége Csongrád megyében a felszabadulástól az 1945-ös nemzetgyűlési választásokig. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 157 lev. MAJSA József: A Francia Kommunista Párt munkásegység politikája 19441947. (La politique d'unité ouvriére du Parti Communiste Frangais 1944-1947. = Acta Scientiae Socialismi, Szeged, 1984. Tom. 19. 33-77. p. MAJSA József: [A KISZ zászlóbontása Csongrád megyében.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 182-188. p. MICHELLER Magdolna: [A felszabadulás utáni történelem oktatásának feladatai a pártpropagandában és az állami marxizmus-leninizmus oktatásban című elméleti tanácskozáson elhangzott előadás.] = Tájékoztató, 1984. 3. sz. 81-84. p. MICHELLER Magdolna: A M[agyar] E[gyetemi] és F[őiskolaij E[gyesületek] Sz[övetsége] történetének néhány elvi, politikai tanulsága (1945-1950). _ Tájékoztató, 1984. 4. sz. 88-102. p. MICHELLER Magdolna: (A MEFESZ létrehozása és tevékenysége Szegeden 1945-50-ben.) = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 142-155. p. Az egyetemi hallgatók inte rn acionalista nevelésének kérdései. Nemzetközi tudományos konferencia, 1983. nov. 10-11. Szerk. Farkas Dezső. (Lektorálta: MICHELLER Magdolna.) [Kiad. a] Kossuth Lajos Tudományegyetem. Debrecen, 1984. 269 p.. J. NAGY László: Abd el Kader (1807?-1883). = Világtörténet, 1984. 2. sz. 102-116. p. J. NAGY László: Insurrection dans le Constantinois. (Algérie, mai 1945) = Acta Scientiae Socialismi, Szeged, 1984. Tom. 19. 17-25. p. J. NAGY László: A Kommunista Internacionálé és a Maghreb. /Az 1920-as évek./ (Internationale communiste et le Maghreb. /Les années 1920./) = Acta Scientiae Socialismi, Szeged, 1984. Tom. 19. 27-31. p. J. NAGY László: Fasiszta törekvések, antifasiszta küzdelem Tunéziában. (Juliette Bessis: La Méditerranée fascite. L'Italie mussolinienneet la Tunisie. - Béchir Tlili: L'antifascisme en Tunisie /1939/.) [Ism.] = Párttört. Köz1.1984. 30. évf. 2. sz. 27-229. p. J. NAGY László: Magyar párt- és kormányküldöttség utazott Algériába. = Délm. 1984. okt. 30. 2. p. RÁCZ János: Csongrád megye a népi demokratikus forradalomban. = Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának évkönyve. Szeged, 1985. 35-39. p.
179
SZAB6 István: A földreform Deszken (1945-1947). = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 327-347. p. SZAB6 István: Szentes a felszabadulás után 1945-1948. = Fejezetek Szentes forradalmi múltjából. Szentes, 1984. 195-261. p.
SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF SOCIOLOGY SZENTPÉTERI István: Az állami-politikai alapszervek sze rvezeti problémái. = Ideológia és demokrácia. Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyv. Bp. 1984. 35-63. p. SZENTPÉTERI István: [Hozzászólás a Helyi hatalom és önkormányzat című műhelyvitához.] = Ideológia és demokrácia. Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyv. Bp. 1984. 208-210. p. SZENTPÉTERI István: ,,...kedvez-e ez az eredeti, igazi tehetségeknek?" /Az első ösztöndíjas felvételi vizsgák tapasztalatai./ = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 1. sz. 57-58. p. SZENTPÉTERI István: A menedzsmenttudomány kialakulása. (The evolution of management science.) = Vezetéstudomány, 1984. 15. évf. 4. sz. 5-12. p. SZENTPÉTERI István: A szervezéselmélet feladatai, a vezetéstudományok helye a hazai tudományok között. = Szöveggyűjtemény a szervezetelmélet történetének tanulmányozásához. 1. köt. Bp. 1984. 23-37. p.
KALMÁR LÁSZLÓ KIBERNETIKAI LABORATÓRIUM LÁSZLÓ KALMÁR CYBERNETIC LABORATORY BOHUS Mihály: Számítógép-hálózati protokollok szimulációs vizsgálata. Egye temi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 108 1ev. 8 t. CSENDES Tibor: A chemoton modellezése. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 42 lev. 24 t. CSENDES Tibor: A simulation study on the chemoton. = Kybernetes, 1984. Vol. 13. 79-85. p. Sep. CSENDES Tibor-HANTOS Zoltán-DARÓCZY Bálint: A légzőrendszer mechanikai impedarcia-modelljeinek identifikálása. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984.] 101-109. p. Mándi András-Galgóczy Gábor-Galambos Éva-Németh László-DOMBOS Kálmán: Changes in clinical status and lung functions of patients with chronic respiratory diseases over 10 years. = Respiration, 1984. 46. 151-159. p. Sep. GAL György-PAPP Ilona: Fizikai adatbázis-tervezési tapasztalatok: (Experiences of a physical data base design.) = Információ - Elektronika, 1984. 19. évf. 1. sz. 23-27. p. GALAMBOS Gábor-IMREH Balázs: Egydimenziós szabási feladatok megoldása oszlopgenerálással. (Solution of one-dimensional cutting 'stock problems by column-generation.) = Alk. Mat. L. 1984. 10. köt. 1-2. sz. 73-85. p. GALAMBOS Gábor-Szűcs Attila-Knyihár Erzsébet-Csillik Bertalan: Krónikus fájdalomszindrómákban szenvedő betegek klinikai adatainak tárolása személyi számítógépen. (Personal computer in storing clinical data of patients suffering from chronic pain syndroms.) = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 12. kollokvium. Szeged, 1984. dec. 3-5. Előadáskivonatok. (Szeged), [1984.] 47. p.
180
NÉMETH Endre-GALAMBOS Gábor: Középfokú iskolások szexuális tapasztalatainak vizsgálata. (A survey of secondary school students' sexual experiences.) = Ped. Sz. 1984. 34. évf. 7-8. sz. 694-706. p. NÉMETH Endre-GALAMBOS Gábor: Sexualbeziehungen von 14-bis 18 jáhrigen Schülern aus dem Komitat Csongrád (Südungarn). = Árztliche Jugendkunde, 1984. Bd. 75. H. I. 7-19. p. Sep. SZENTIRMAI László-GALAMBOS Gábor: Ergebnisse der Cluster-Analysen am einwüchigen Zeitbudget von Studenten. = Methodologische und theoretische Fragen der Jugendforschung. 5. Leipziger Kolloquium der Jugendforscher 1983. [Leipzig, 1984.] 220-226. p. GALAMBOS Gábor: Rainer E. Burkard-Ulrich Derigs: Assignment and matching problems: solutions methods with FORTRAN programs. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 249. p. HUNYA Péter: A számítástechnika-alkalmazás hatékonyságának kérdései az oktatás területén. = Az információs rendszerek hatékonysága. Tanulmánygyűjtemény. Bp. 1984. 3-13. p. xx FARKAS Gyula-HUNYA Péter: Comparison of series from the Avar Age by clustering. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 175190. p. Pető Zoltán-HUNYA Péter-Eller József: Pszichometriai módszerek alkalmazása a hangulati élet vizsgálatában. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az o rvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984.] 188-194. p. KUBA Attila-Csernay László: Single-Photon emissziós számítógépes tomográfia. (Irodalmi áttekintés - kísérletes vizsgálatok - javaslatok.) Szeged, 1984. 97 p. xx KUBA Attila: The reconstruction of two-directionally connected binary patterns from their two orthogonal projections. = Computer Vision, Graphics and Image Processing, 1984. 27. 249-265. p. Sep. KUBA Attila-Csernay László-Vidákovich Tibor: Kísérleti gammakamerás emissziós számítógépes tomográfiai (ECT) software rendszer. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az o rvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984]. 19-23. p. KUBA Attila-Feistel, Herbert-Mahlstedt, Jörg-Wolf, Friedrich: New methods to present ECT images. = Nuc-Compact, 1984. 15. Jg. H. 3. 174-178. p. Sep. KUBA Attila-Feistel, Herbert-Mahlstedt, Jörg-Wolf, Friedrich: [Three] 3-dimensional ROI techniques in SPECT. = Eur. J. Nucl. Med. 1984. 9. (7), A130. xx KUBA Attila-Feistel, Herbert-Mahlstedt, Jörg-Wolf, Friedrich: Újabb képmegjelenítési módszerek a gammakamerás emissziós számítógépes tomográfiában. (New methods to present spect pictures.) = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 12. kollokvium. Szeged, 1984. dec. 3-5. Előadáskivonatok. (Szeged), [1984]. 80. p. KUBA Attila: Emission computed tomography. (Ed. P. D. Esser.) [Review.] = Nuc-Compact, 1984. 15. Jg. H. 2. 98. p. xx Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Csongrád Megyei Szervezete és Orvosbiológiai Szakosztálya által, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Számítástechnikai Központja szervezésében Szegeden, 1982. december 6 és 9 között megrendezett 11. kollokvium előadásainak anyaga. Szerk. Győri István, ... CSIRIK János, MADARÁSZ István. (Szeged), [1984.] 517 p.
181
; S
,7•.
• ', ~
MÁTÉ Eörs: Számítógépes izotópdiagnosztikai képkiértékelő rendszer automatikus vezérlése. Kandidátusi értekezés. Szeged, 1984. 157 p. xx MÁTÉ Eörs—Csernay László: A SUPER-SEGAMS vezérlése FORTRAN programból. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984.] 9-13. p. Csernay László—Mester János—Pávics László—Rajtár Mária—Marosi György— MÁTÉ Eörs: Anwendungen der Phasenbilder zur Untersuchung von Reizleitungsstörungen. = 21. Int. Jahrestagung der Gessellschaft für Nuklearmedizin. Ulm, 1984. 215-219. p. xx Mester János—MÁTÉ Eörs—Pávics László—Ádám E.—Ho rváth EmeseVidákovich Tibor: EKG-val kapuzott, ekvilibriumban végzett nukleáris kardiológiai vizsgálatok a balkamrafunkció mérésére (normálértékek). = Card. Hung. 1984. 12. (2), 119-125. p. xx Mester János—MÁTÉ Eörs—Pávics László—Horváth Emese—Csernay László: A szív periodikus mozgásának fázis- és amplitúdó analízise. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga: (Szeged), [1984.] 14-18. p. Mester János—Almási József—MÁTÉ Eörs—Nemessányi Zoltán—Rajtár Mária: Automatische Auswertung von Nierenfunktionsuntersuchungen.= Acta Med. Austriaca, 1984. 11. 29-30. p. xx Mester János—Csernay László—Marosi György—Regős L.—MÁTÉ EörsPréda I.—Kozmann Gy.—Antalóczy Z.: Value of the phase display method for detection of ventricular preexcitation in patients with WPW syndrome. = Eur. J. Nucl. Med. 1984. 9. A89 xx SARA Attila: Az ESZR RJAD-2 számítógépcsalád működési elvei. Oktatási segédlet a Hardware c. tárgy gyakorlataihoz. Összeáll. — — . Szeged, 1984, (JATE Soksz.) 80 p. /József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar./
KÖZPONTI IDEGENNYELVI LEKTORÁTUS CENTRAL DEPARTMENT OF FOREIGN LANGUAGES BERNÁTH'Árpádné—GYÉMÁNT Magdolna: Német nyelvi jegyzet állami nyelvvizsgára előkészítő és társalgó tanfolyamok számára. Egységes jegyzet. Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 175 p. /József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar./ ZÁNTHÓ Róbert: Angol nyelvi jegyzet állami nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamok számára. 2. rész. /Az angol sajtó. Anglia és az angol szokások. A nyelvtudás mérése./ Egységes jegyzet. Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 215 p. /József Attila Tudományegyetem./ Késedelmesen megjelent munka: Német nyelvű társalgási kifejezések gyűjteménye. Összeáll. Ginolas, Marlen, BERNÁTH Árpádné, SÁNDOR Lászlóné, CSURI Károly. Szeged, 1983, (JATE Soksz.) 80 p.
182
OKTATÁSTECHNIKAI KÖZPONT EDUCATIONAL TECHNOLOGY CENTRE (Jámbor Gyuláné-KOVÁCS László): Módszertani útmutató. Transzparens sorozat az általános iskolai Környezetismeret /4-5. oszt./ és Biológia /6-7 oszt./ tanításához. Készült az Országos Oktatástechnikai Központban. [Veszprém], 1984. (Ságvári Ny.) [126] lev.
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR FACULTY OF LAW AND POLITICAL SCIENCE ÁLLAM- ÉS JOGELMÉLETI TANSZÉK DEPARTMENT OF THEORY OF STATE AND LAW ANTALFFY György: Jog - politika. = Áll. és Ig. 1984. 34. évf. 3. sz. 193203. p. ANTALFFY György: Modification de la Constitution en Hongrie. = Revue de Droit Hongrois, 1984. 1-2. 5-20. p. xx ANTALFFY György: Az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizottságának véleménye a törvényjavaslatról. = Áll. és Ig. 1984. 34. évf. 2. sz. 103105. p. ANTALFFY György: Vsztupitel'naja recs'. = Pravovoe regulirovanie i uszoversensztvovanie vnutrennih otnosenij szel'szkohozjajsztvennüh proizvodsztvennűh kooperativov. Mersdunarodnaja naucsnaja konferencija, Szeged, 28-30 nojabrja 1979 goda. (Szeged), [1984.] 6-15. p. /Publikacija Kafedrü Szel'szkohozjajsztvennogo i Trudovogo Prava Juridicseszkogo Fakul'teta Szegedszkogo Universziteta Imeni Attilü Jozsefa. 6./ PAPP Ignác: Lenin and the socialist public administration. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 243-254. p.
ÁLLAMIGAZGATÁSI- ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF ADMINISTRATIVE AND FINANCIAL LAW KALTENBACH Jenő: Elméleti problémák az irányítás fogalma köréből. = Áll. és Ig. 1984. 34. évf. 7. sz. 611-620. p. KALTENBACH Jenő: A la porte des réformes. = Annuaire des collectivités locales. Paris, 1984. 105-106. p. xx KÁNYÁNÉ KOMLÓDI Katalin: Vitaülés a szegedi egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 6. sz. 344-346. p. SZŰCS István: Probleme der Arbitrageverfahren. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 325-332. p.
183
ÁLLAMJOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF CONSTITUTIONAL LAW KISS Barnabás: Állampolgári, ismeretek. [Tanári útmutató írásvetítő transzparenshez./ Az Országos Oktatástechnikai Központ kiadványa. Bp. 1984. [ ] p. xx KISS Barnabás: A Szovjetunió 1977. évi alkotmánya és az új szovjet államjogi tankönyv. [Ism.] = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 9. sz. 540-542. p. KOVÁCS István: Az állam társadalmi szerepének változásához. = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 3. sz. 431-440. p. KOVACS István: En l'honneur de M. le Professeur Imre Szabó, membre de l'Academie a l'occasion de son 70° anniversaire. = Legal theory, comparative law. Studies in honour of professor Imre Szabó. Bp. 1984. 1-11. p. KOVÁCS István: L'intégration des recherches sur l'administration publique dans la Republique Populaire Hongroise. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 199-207. p. KOVACS István: Változás /átalakulás/ az állam társadalmi és gazdasági szerepében = Társadalomkutatás, 1984. 3-4. sz. 13-21. p.
BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF CRIMINAL LAW AND CRIMINAL_ LAW PROCEDURE CSÉKA Ervin: A súlyosítási tilalom tartalmának újabb elemei. (New elements of the substance of prohibition of increase of punishment.) = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 3. sz. 128-134. p. CSÉKA Ervin: Traits nouveaux de l'interdiction de l'aggravation de la peine dans la procedure pénale hongroise. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 101-112. p. MERÉNYI Kálmán: Team keretében végzett kriminológiai kutatás egyes kérdései. (Ober die einzelnen Fragen der kriminologische Forschung im Rahmen - des Teams.) = Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 32. Fasc. 2. 17 p. NAGY Ferenc: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] III, 278, 48 p. xx NAGY Ferenc: A büntetőjogi intézkedések igazolásáról, indokoltságáról. (On the justification of measures in penal law.) = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 10. sz. 575-581. p. NAGY Ferenc: A büntetőjogi intézkedések kiszabására vonatkozó elvek. = Magy. Jog, 1984. 31. évf. 7-8. sz. 627-634. p. NAGY Ferenc: Einzelne Fragen des Sanktionssystems des neuen ungarischen Strafgesetzbuches. = Acta Jur. Hung. 1984. Tom. 26. Fasc. 3-4. 389-400. p. NAGY Ferenc: Dr. Ferencz Zoltán: A bűncselekményszituáció kriminológiai jellemzői című kandidátusi értekezéséről. [Ism.] = Magy. Jog, 1984. 31. évf. 2. sz. 177-181. p. NAGY Ferenc: Magyar-osztrák konferencia a büntetőjog és a bűntető-eljárásjog aktuális problémáiról. [Ism.] = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 3. sz. 158-161. p. TOKAJI Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. (Lektorálta Horváth Tibor.) Bp. 1984, Közgazd. és Jogi K. 386 p. Késedelmesen megjelent munka: CSÉKA Ervin-Katona Géza-Király Tibor: Déjudiciarisation /Diversion/ et mediation. = Revue Internationale de Droit Penal, 1983. Vol. 54. 979-988. p. Sep. -
184
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY BOTH Ödön-Csizmadia Andor-Hajdú Lajos-Horváth Pál-Nagy Lászlóné: Egyetemes állam- és jogtörténet. (Egyetemi tankönyv.) [Összeáll.] - - . Szerk. Horváth Pál. Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 516 p. BOTH Ödön: Grundzüge des ungarischen feudalen Eigentums in der Zeit des spáten Feudalismus. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 81-92. p. BOTH Ödön: A magyar feudális tulajdon fő vonásai a kései feudalizmus idején. = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 6. sz. 328-332. p. TÓTH Árpád: Die Rolle der militárischen Arbeiterabteilungen in der landwirtschaftlichen Produktion zur Zeit des ersten Weltkrieges. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 333-344. p. TÓTH Árpád: Törekvések a szabadságjogok korlátozására. A kivételes állapot bevezetésének problémái a „darabont" és a koaliciós kormány idején (19051909). (Bestrebungen zur Beschránkung der Freiheitsrechte. Probleme der Einführung des Ausnahmezustands in der Zeit der sog. „Trabanten" - und der Koalitionsregierungen /1905-1909/.) = Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 32. Fasc. 4. 79 p.
MEZŐGAZDASÁGI - ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK • DEPARTMENT OF AGRICULTURE AND LABOUR LAW BOBVOS Pál: Das Einzelgehöft als Gegenstand des persönlichen Eigentums an Grund und Boden. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 69-79. p. CZUCZ Ottó: Begriff der Sozialpolitik und das System ihrer Institutionen in Ungarn. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 113-121. p. NAGY László Munkaügyi döntőbizottságok kézikönyve. Bp. 1984, Népszava K. 284 p. xx NAGY László: The socialist collective agreement. (Transl. by [József] Szabó.) Bp. 1984, Akadémiai K. 258 p. NAGY László: Forms of unemployment assistance. = Comparative Labour Law, 1984. Vol. 6. No. 2. 191-211. p. xx NAGY László: A joggyakorlat segítségével. Nemzetközi kongresszus Szegeden. = Munka, 1984. 34. évf. 11. sz. 46. p. NAGY László: A munkaügyi vita fogalma és az eljáró szervek hatásköre. A munkaügyi és szövetkezeti döntőbizottságok részére a Magyar Jogász Szövetség által szervezett továbbképző tanfolyam tananyaga. = Munkaügyi Szemle Különkiadvány, 1984/85. 1. sz. 24 p. NAGY László: Rol' trudovogo prava v ohrane pray licsnoszti. = Szocialiszticseszkoe pravo i licsnoszt'. Kiev - Odessza, 1984. 81-90. p. xx A magyar munkajog bibliográfiája. - Hungarian literature of labour law. Vengerszkaja literatura po trudovomu pravu. 1945-1983. Szerk. Nagy Lajos. (Előszó: NAGY László.) Szeged, 1984. 302 p. /József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Mezőgazdasági- és Munkajogi Tanszék [Kiadványai 8./
185
TÓTH Lajos: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek társadalmi-szervezeti jellegének jogi megközelítése. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 298 p. xx TÓTH Lajos: Beurteilung der gesellschaftlich-organisatorischen Verháltnisse der landwirtschaftlichen Produktionsgenossenschaften in der einschlágigen ungarischen Fachliteratur. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 363-373. p. TÓTH Lajos: Nekotorüe juridicseszkie voproszű racional'nogo iszpolzovanija zemli v Vengrii. = Parvovoe i ékonomicseszkoe obeszpecsenie racional'nogo iszpolzovanija zemel v szocialiszticseszkih sztranah. Alma-Ata, 1984.63-68. p. xx TÓTH Lajos Pravovoe otrazsenie szootnosenija intereszov cslenov szel'szkohozjajsztvennüh proizvodsztvennűh kooperativov. = Pravovoe regulirovanie i uszoversensztvovanie vnutrennih otnosenij szel'szkohozjajsztvennüh proizvodsztvennüh kooperativov. Mezsdunarodnaja naucsnaja konferencija, Szeged, 28-30 nojabrja 1979 goda. (Szeged), [1984]. 276-284. p. [Publikacija Kafedrü Szel'szkohozjajsztvennogo i Trudovogo Prava Juridicseszkogo Fakul'teta Szegedszkogo Universziteta Imeni Attilü Jozsefa. 6./ VERES József: A szövetkezeti tagsági viták eldöntésének elvei és rendszere. Szövetkezeti Döntőbizottságok továbbképző tanfolyama. 1. fűzet. Bp. 1984 74p. xx VERES József: Legal regulation of the connection of the cooperative with its members. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 385-392. p. VERES József: Novüe csertű pravootnosenij v szel'szkohozjajsztvennűh proizvodsztvennűh kooperativah /vvodnűj doklad/. = Pravovoe regulirovanie i uszoversensztvovanie vnutrennih otnosenij szel'szkohozjajsztvennüh proizvodsztvennüh kooperativov. Mezsdunarodnaja naucsnaja konferencija, Szeged, 28-30 nojabrja 1979 goda. (Szeged), [1984.] 188-205. p. /Publikacija Kafedrü Szel'szkohozjajsztvennogo i Trudovogo Prava Juridicseszkogo Fakul'teta, Szegedszkogo Universziteta Imeni Attilü Jozsefa. 6./ VERES József: Prava licsnoszti v kolhoznokooperativnűh organizacijah. = Szocialiszticseszkoe pravo i licsnoszt'. Kiev - Odeszsza, 1984. 103-117. p. xx VERES József: Földes Istvánra emlékezünk. [Nekr.] = Jogtud. Közl. 1984. 39. új évf. 1. sz. 51-52. p. VERES József: Preface. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 5-7. p. Késedelmesen megjelent munka: NAGY László: Bevezetés. - A munkajog fogalma, határai. - A munkajogi szabályozás rendszere. = A vállalati munkaügyi tevékenység jogi keretei. Bp. 1982. 9-41. p.
NEMZETKÖZI JOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF INTERNATIONAL LAW BODNAR László: A nemzetközi szerződések államon belüli alkalmazásának főbb kérdései. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 260, 11 p. xx NAGY Károly: Responsabilité indirecte dans le droit international. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 231-242, p.
186
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF CIVIL LAW AND CIVIL LAW PROCEDURE BAJORY Pál: A fellebezés tárgya a polgári eljárásban. = Magy. Jog, 1984. 31. évf. 6. sz. 511-524. p. BAJORY Pál: La juridiction du travail en Hongrie. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 31-39. p. BAJORY Pál: Meg kell-e hallgatni a feleket? = Jogpolitika, 1984.4. sz. 4-5. p. BÉRCZI Imre: Legal protection of labour relations and that of the technical mental creators. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 61-68. p. BÉRCZI Imre: Újitási ABC. = Mai Magazin, 1984. 10. sz. 11. p. xx KEMENES Béla: Overlappings between civil law (private law) and labour law as regards the branch of law and the legal principles. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 179-189. p. KEMENES Béla: A fogyasztók védelmének jogi szabályozása. = Munka 1984. 34. évf. 10. sz. 53. p. A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1982/83. (Kiad. KRISTÓ Gyula. Szerk. biz. KETSKEMÉTY István, MARÓTI Egon, POLAY Elemér, SZENTIRMAI László. Lektorálta KEMENES Béla.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 252 p. TÓTHNÉ FÁBIÁN Eszter: Erben und Vererben. Die Verfassung der Ungarischen hVolksrepublik gewáhrleistet das Erbungsrecht.='Rundschau der ungarischen Gewerkschaften, 1984. 3. 15. p. xx TÓTH[NÉ] FÁBIÁN Eszter: The general right of the orderer to rescind „at any time" delivery contracts, as well as contracts for work, labour and materials of economic units. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenerarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1 -37. 345-362. p. TÓTHNÉ FÁBIÁN Eszter: Gyermektartásdíjat fizető apák szociális helyzetéről. /Részletek./ = Családvédelem és jogalkalmazás. Tanulmánykötet. [Bp.] 1984. 141-165. p. /Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztály Kiadványai. 9./
RÓMAI JOGI TANSZÉK DEPARTMENT OF ROMAN LAW JAKAB Éva: A jogi felsőoktatás az USA-ban, tekintettel a római jog oktatására. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 9. sz. 568-573. p. MOLNAR Imre: Die Ausgestaltung des Begriffes der vis maior im römischen Recht. = lura. Rivista Internazionale di Diritto Romano e Antico, 1981. /Publ. 1984./ Vol. 32. 73-105. p. Sep. MOLNAR Imre: "Periculum emptoris" im römischen Recht der klassischen Periode. = Sodalitas. Scritti in onore di Antonio Guarino. [Napoli, 1984.] 2227-2255. p. Sep. MOLNÁR Imre: The social determination of lease relations and the social problems arising from that in the ancient Rome. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 223-229. p.
187
PÓLAY Elemér: Arcadius Charisius als der nachklassische Jurist der Digesten. = Sodalitas. Scritti in onore di Antonio Guarino. Napoli, [1984.] 2395-2408. p. Sep. PÓLAY Elemér: Balás P. Elemér születésének századik évfordulójára. = Magy. Jog, 1984. 31. évf. 1. sz. 84-86. p. PÓLAY Elemér: Iniuria-Tatbestánde im archaischen Zeitalter des antiken Rom. = Z. Savigny-Stiftung für Rechtsgesch. Romanist. Abt. 1984. Bd. 101. 142189. p.Sep. PÓLAy Elemér: A pandektisztika hatása a skandináv magánjogtudományra. (Einfluss der Pandektistik auf die Privatrechts-wissenschaft von Skandinavien.) = Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 32. Fasc. 3. 34 p. PÓLAY Elemér: Die rechtliche Lage der Bergleute im römischen Recht im Spiegel der siebenbürgischen Wachstafeln. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 255-267. p. A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1982/83. (Kiad. KRISTÓ Gyula. Szerk. biz. KETSKEMÉTY István, MARÓTI Egon, PÓLAY Elemér, SZENT' IRMAI László. Lektorálta KEMENES Béla.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 252 p.
Késedelmesen megjelent munka: PÓLAY Elemér: Jogösszehasonlítás és a római jog. = Antik Tan. 1983. 30. köt. 1. sz. 103-106. p.
STATISZTIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF STATISTICS BALÁZS József: Survey of the manpower situation in Hungary /between the years 1949 and 1982/. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 41-51. p. HORVÁTH Róbert: A magyar demográfiai gondolat története a kezdetektől a hivatalos statisztika kialakulásáig. Francia nyelvű doktori értekezés tézisei. Szeged, 1984. 16 p. HORVÁTH Róbert: A evolucao da mortalidade diferencial das criancas da Hungria. = Populacao e sociedade. Petropolis, 1984. 228-246. p. xx HORVÁTH Róbert: Az [ezerkilencszáz huszonkilenc-harminchármas] 192933-as magyar pénzügyi válság főbb monetáris gazdasági jellegzetességei. (Les caractéristiques économiques et monétaires les plus importants de la crise financiére en Hongrie dam les années 1929-33.) = Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 32. Fasc. 1. 101 p. . HORVÁTH Róbert: The first rise of the new type inflation and the subsequent currency management in Hungary in the 1930's. = 1st International Meeting in Monetary Economics and Banking, Orléans-France, 7-8 June 1984. Serie D/I, 1-10. p. xx HORVÁTH Róbert: A fizetési mérleg koncepció megváltozása és helye a makromonetáris mérlegrendszerben. = A gazdaság intenzív fejlődése és a statisztika c. konferencia előadásai. Bp. 1984.236-242. p. HORVÁTH Róbert: In memoriam Lajos Thirring - 1899-1983. = International Union for the Scientific Study of Population Newsletter, 1984. No. 21. 36. p. xx
188
HORVÁTH Róbert: A magyar demográfiai tudomány és a magyar demográfusok hozzájárulása a Nemzetközi Népességtudomány i Unió munkájához. (Contribution of the Hungarian demographic science and Hungarian demo graphers to the work of the International Union for theScientific Study of Population.)= Demográfia, 1984. 27. évf. 1. sz. 51-76. p. HORVÁTH Róbert: Malthus et la Hongrie du 19° siécie. = Malthus hier et aujourd'hui Gongrés international de démographie historique, [Paris, 1980]. Paris, 1984.99-105. p. Sep. HORVÁTH Róbert: A Nemzetközi Statisztikai Intézet 44., madridi ülésszaka. (44th Session of the International Statistical Institute in Madrid.) = Stat. Sz. 1984. 62. évf. 6. sz. 593-603. p. HORVÁTH Róbert: The problem of labour and the first Hungarian economic macromodel. = Studia in honorem Ladislai Nagy septuagenarii. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1984. Tom. 31. Fasc. 1-37. 161-170. p. HORVÁTH Róbert: Valószínűség- és tudományelmélet a gazdaságstatisztikában. (Probability theory and science in economic statistics.) = Stat. Sz. 1984. 62. évf. 10. sz. 1019-1031. p. HORVÁTH Róbert: Jelentés a nemzetközi statisztikai kongresszusok teljes ülési mukálatairól. - Az ISI madridi kongresszusa 1931-ben. - Hermann Conring. (Hermann Conring, 1606-1681. Beitrdge zu Leben und Werk.) [Ism.] = Stat. Sz. 1984. 62. évf. 2. sz. 210-211. p., 4. sz. 435-437. p., 5. sz. 541-543. p. H[ORVATH] R[6BERT]: Höhn, Ch.: Der Familienzyklus - Zur Notwendigkeit einer Konzepterweiterung. [Ism.] = Demográfia, 1984. 27. évf. 1. sz. 140142.p.
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR FACULTY OF ARTS PEDAGÓGIA-PSZICHOLÓGIA TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF EDUCATION AND PSYCHOLOGY NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK DEPARTMENT OF EDUCATION 183.' ÁGOSTON György: Hogyan gondolkodik napjainkban a nevelésről Bogdan Suchodolski professzor? = Magy. Ped. 1984. 2. sz. 203-212. p. ÁGOSTON György: A középiskolai képzés első szakasza. 1-2. [rész.] = Köznevelés, 1984. 40. évf. 12. sz. 6-7. p., 13. sz. 6-7. p. ÁGOSTON György: A közös alapú középiskolai kísérlet az első érettségit tett kísérleti évfolyam eredményeinek tükrében. (The common-base secondary school experiment seen through the achievements of the first students having completed their studies.) = Ped. Sz. 1984. 34. évf. 10. sz. 956-966. p. ÁGOSTON György: Az osztrák iskolaügy alakulása (1962-1972). (Die Entwicklung des Unterrichtswesens in Österreich 1962-1972.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 5-68. p. BICSKEI Dersőné ZSULÁN Julianna: [Tizennégy-tizenöt] 14-15 éves gimnazisták élőbeszédének mondatszerkezeti vizsgálata. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 246 lev.
189
BICSKEI Dezsőné: Nyökögünk? Gondolkodunk és hezitálunk. = Édes Anyanyelvünk, 1984. 6. évf. 2. sz. 11-12. p. CSAPÓ Benő: Kutatásmetodikai szeminárium Szegeden. = Ped. Sz. 1984. 34. évf. 5. sz. 503-504. p. HUNYA Péterné: Minimális elemszámú ekvivalens tesztek kiválasztása. (Die Auswahl áquivalenter Teste von minimaler Zahl der Elemente.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 69-101. p. KÉKES SZABÓ Mihály: Közösségi nevelésünk néhány időszerű kérdésének történeti előzményei. (Beitrage zu den Fragen der gemeinschaftlichen Erziehung in der Zeitspanne 1945-1950.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 103-134. p. (KUNSÁGI Elemér-Vida Mihályné): Témakompenzációs oktatás. Egy egész tanévre kiterjedő általános iskolai kísérlet tapasztalatai. = A megtanítás stratégiája. Bp. 1984.43-69. p. /A Pedagógia Időszerű Kérdései. 18./ A megtanítás stratégiája. Szerk. NAGY József. Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 144 p. /A Pedagógia időszerű Kérdései. 18./ NAGY József: Democratization and evaluation. Paris, 1984, UNESCO. 33 p. /Division of Structures, Content, Methods and Techniques of Education./ Sep. NAGY József: [Öt-hat] 5-6 éves gyermekeink iskolakészültsége. Doktori értekezés. Szeged, [1984]. 344 p. xx NAGY József: A fejlettség szerinti beiskolázás életkori kérdéseiről. = A Tanító, 1984. 22. évf. 9. sz. 15-18. p. (NAGY József): A megtanítási stratégia elméleti alapjai. = A megtanítás stratégiája. Bp. 1984. 9-42. p. /A Pedagógia Idöszerű Kérdései. 18./ NAGY József: A pedagógiai rendszerek adaptivitásának növelhetősége. /A tantervfejlesztés perspektíváiról./ = Neveléselmélet és Iskolakutatás, 1984. 3. évf. 4. sz. 5-27. p. .
PSZICHOLÓGIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF PSYCHOLOGY GERGELY Jenő: A foglalkozással kapcsolatos értékorientáció mérésének módszertani problémái. (Methodologische Probleme der Ermittlung der mit dem Beruf zusammenhángenden Wertorientierung.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 135-153. p. KEMÉNYNÉ GYIMES Erzsébet: Az óvodai idegennyelvi nevelés szociálpszichológiai vonatkozásai. (Pádagogisch-sozialpsychologische Aspekte der fremdsprachlichen Erziehung im Kindergarten.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 155-180. p. VECZKÓ József: Élmény, öntevékenység és önkifejezés az ének-zene oktatásban. /1-2. rész./ = Parlando, 1984. 26. évf. 11. sz. 1-12. p., 12. sz. 6-14. p. VECZKÓ József: A tanulók iskolához való viszonyának pedagógiai pszichológiai kérdései. (Pádagogisch-psychologische Fragen des Verhültnisses der Schűler zur Schule.) = Acta Paed. Psych. Szeged, 1984. [Tom.] 26. 181-213. p.
190
MAGYAR NYELV ÉS IRODALMI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF HUNGARIAN LANGUAGE AND LITERATURE
MAGYAR NYELVÉSZETI TANSZÉK DEPARTMENT OF HUNGARIAN LINGUISTICS BÜKY László: Képalkotás és képrendszer Füst Milán költői nyelvében. kandidátusi értekezés. Szentendre, [1984.] 252, XVIII p. xx BÜKY László: A lélek főnév Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében. = Magy. Nyelvőr, 1984. 108. évf. 3. sz. 289-304. p. BÜKY László: „...az a művészet, ami él van tűnve..." /Himestojás-festés Vésén./ = Magy. Nyelvőr, 1984. 108. évf. 2. sz. 174-178. p. BÜKY László: Visszhang. Zalai írók, költők antológiája. [Ism.] = Életünk, 1984. 21. évf. 6. sz. 598-600. p. BÜKY László: Maffia a helyesírásban. = Magyar Nemzet, 1984. ápr. 6. 8. p. B. FEJES Katalin: Lezárhatjuk? = Édes Anyanyelvünk, 1984. 6. évf. 3. sz. 13-14. p. M. KORCHMÁROS Valéria: The problems of the „double object". = (Congressus 6. Internationalis Fenno-ugristarum.) Nyelvtud. Közl. 1984. 86. köt. 2. sz. 374-378. p. MOKÁNY Sándor: Deszk földrajzi nevei. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 41-63. p. 1 t. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. (Szerk. Blazovich László.) 7. [köt.] Bodnár Béla: Hódmezővásárhelynek és környékének földrajzi nevei. Sajtó alá rend. SZABO József. (Kiad. a Csongrád m. Levéltár.) Szeged, (1984.) 252 p. 2 térk. SZABO József: Kiss Jenő: Fejezetek a mihályi nyelvjárás mondattanából. [Ism.] = Magy. Nyelvőr, 1984. 108. évf. 4. sz. 505-510. p. SZABO József: Kiss Jenő: A rábaközi Mihályi nyelvjárásának hang- és alaktana. [Ism.] = Magy. Nyelv, 1984. 80. évf. 1. sz. 89-94. p. SZABO József: Vas megye földrajzi nevei. [Ism.] = Magy. Nyelv, 1984. 80. évf. 4. sz. 504-507. p.
FINNUGOR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉK DEPARTMENT OF FINNO-UGRIAN PHILOLOGY JANURIK Tamás: Isztoriko-lekszikologicseszkie vüvodü szel'kupszkih „dialektal'nüh szinonimov". = (Congressus 6. Internationalis Fenno-ugristarum.) Nyelvtud. Közl. 1984. 86. köt. 2. sz. 347-353. p. JANURIK Tamás: Über die Konsonantenphoneme der sölkupischen Mundarten. = Studien zur phonologischen Beschreibung uralischer Sprachen. Bp. 1984. 51-67. p. /Bibliotheca Uralica. 7./ MIKOLA Tibor: Einige Probleme der enzischen Phonologie. = Studien zur phonologischen Beschreibung uralischer Sprachen. Bp. 1984. 29-32. p. /Bibliotheca Uralica. 7./ MIKOLA Tibor: Kriterien zur Klassifizierung der Dialekte der nordsamojedischen Sprachen. = Dialectologia Uralica. Erstes Internationales Symposion zur Dialectologie der Uralischen Sprachen. Hamburg, 1984. 73-75. p. /Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica./ xx
191
MIKOLA Tibor: Mediale Konjugation in den uralischen Sprachen. = (Congressus 6. Intemationalis Fenno-ugristarum.)Nyelvtud. Közl. 1984. 86. köt. 2. sz. 398-403. p. Turku város grafikusai Szegeden. (Előszó: MIKOLA Tibor.) (Szeged),[1984.] (Szegedi Ny.) [20] p. SZALACSEK Margit: The problems of the definite and indefinite conjugational forms in the Northern-Ostyak language. _ (Congressus 6. Internationalis Fenno-ugristarum.) Nyelvtud. Közl. 1984. 86. köt. 2. sz. 426-430. p.
ALTAJISZTIKA TANSZÉK DEPARTMENT OF ALTAISTIC STUDIES ÁBRAHÁM Vera: Az Altajisztikai Tanszék könyvtárai. = Csongrád M. Könyvtáros, 1984. 16. évf. 3-4. sz. 149. p. BERTA Árpád: Tschuwassisch oder Tatarisch? /Bemerkungen fiber das wolgatürkische Lehngut in einem wotjakischen Sprachdenkmal./ = (Congressus 6. Internationalis Fenno-ugristarum.) Nyelvtud. Közl. 1984. 86. köt. 2. sz. 315319. p. . IVANICS Mária: Dávid Géza: A simontornyai szandzsák a 16. században. [Ism.] = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 9. sz. 733-734. p. RÓNA-TAS András: A keleti magyarok egy kairói geniza-levélben. = Évkönyv. 1983-84. Kiad. a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp. 1984.293-296. p. RÓNA-TAS András: Kőrösi Csoma Sándor titka. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 4. sz. 47-53. p. RÓNA-TAS András: Some remarks on the vowel-system of Spoken Tibetan. = Tibetan and Buddhist studies. Commemorating the 200. anniversary of the birth of Alexander Csoma de Kőrös. Vol. 2. Bp. 1984. 215-235. p. /Bibliotheca Orientalis Hungarica. 29./ Késedelmesen megjelent munka: RÓNA-TAS András: Kasantatarische Volkslieder. Auf Grund der Sammlung von Ignác Kunos herausgegeben von Zsuzsa Kakuk. [Buchbesprechung.]= Acta Linguist. Hung. 1983. Tom. 33. Fasc. 1- 4. 305-307. p.
ÁLTALÁNOS ÉS ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI TANSZÉK . DEPARTMENT OF GENERAL AND APPLIED LINGUISTICS Régi magyar glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített szótára. Szerk. Berrár Jolán, KÁROLY Sándor. Bp. 1984, Akadémiai K. 805 p.
NÉPRAJZI TANSZÉK DEPARTMENT OF ETHNOGRAPHY FERENCZI Imre: Bűbájos kocsisok a szatmári népéletben. (Zauber-Kutscher im volkstűmlichen Leben von Szatmár.) = Tanulmányok Szatmár néprajzához. Debrecen, 1984. 235-244. p. /Folklór és Etnográfia. 16./
192
FERENCZI Imre: A deszki major népe. /Hagyományok, visszaemlékezések./ = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 579-664. p. Késedelmesen megjelent munkák: FERENCZI Imre: Népi gyógymódok a bánsági magyarok körében. = Jugoláviai magyar folklór. Újvidék, 1983. 304-319. p. /Értekezések, Monográfiák. 3./ FERENCZI Imre: A táltos és a garabonciás képzete a jugoszláviai magyaroknál. = Jugoszláviai magyar folklór. Újvidék, 1983. 276-288. p. /Értekezések, Monográfiák. 3./
I. SZ. MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK 1ST DEPARTMENT OF HUNGARIAN LITERARY HISTORY Deréky Pál-SZAJBÉLY Mihály: Műhely-találkozó Marlyban. = Magyar Műhely, 1984. 22. évf. 69. sz. 58-61. p. SZAJBÉLY Mihály: Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért. [Ism.] = Éltünk, 1984. 21. évf. 10. sz. 1118-1119. p. SZAJBÉLY Mihály: Somlyó Zoltán: Szabadkai karnevál. - Hornyik Miklós: Beszélgetés írókkal. [Isin.] = Életünk, 1984. 21. évf. 4. sz. 380-383. p. SZAJBÉLY Mihály: Horace Cockery. Méliusz József furcsa alkotása. [Ism.] = Magyar Nemzet, 1984. máj. 6. 6. p.
II. SZ . MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TANSZÉK. 2ND DEPARTMENT OF HUNGARIAN LITERARY HISTORY BARANYAI Zsolt: Túl a rezignáción. (Lőrinczy Huba: Szépségvágy és rezignáció.) [Ism.] = Élet és Irod. 1984. 28. évf. 38. sz. 10. p. CSUKÁS István: Mikszáth gondolatai a nemzetiségi kérdésről. (Müszli Mikszata po nacional'nomu voproszu.) = Acta Lit. Hung. Szeged, 1984. Tom. 20. 47 p. GREZSA Ferenc: A Bocskai-kerti triptichon. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 9. sz. 86-93. p. 241 GREZSA Ferenc: Borbély Sándor Juhász Gyula-könyve. [Kritika.] = Alföld, 1984. 35. évf. 7. sz. 80-83. p. GREZSA Ferenc: Keresztúry Dezső és Németh László kapcsolatáról. = Fejér Megyei Szemle, 1984. 2. sz. 39-42. p. GREZSA Ferenc: Kiss Ferenc: Interferenciák. [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 11. sz. 91-94. p. GREZSA Ferenc: „Konok futár". Fodor András portréjához. = Napjaink, 1984. 23. évf. 2. sz. 25-27. p. GREZSA Ferenc: „A rendbetett Szó mívese." Illyés Gyula: A semmi közelít. [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 5. sz. 72-76. p. GREZSA Ferenc: A Sámson Békéscsabán. (Németh László: Sámson.) [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 1. sz. 81-83. p. GREZSA Ferenc: Tüskés Tibor: Illyés Gyula. [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 8. sz. 74-76. p. GREZSA Ferenc: „Újszövetségi" modell. Németh László Bocskai-kerti írói programja. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 8. sz. 58-63. p.
193
GREZSA Ferenc: Az írás mennye és pokla. (Balogh Edgár: Acéltűkör mélye. - Dobos László: Gondok könyve.) [Ism.] = Új Írás, 1984. 24. évf. 8. sz. 114117. p. GREZSA Ferenc: Rejtőzködö önéletrajz. (Illés Endre: Szerelmeim, évek múlva.) [Ism.] = Új Írás, 1984. 24. évf. 12. sz. 113-115. p. GREZSA Ferenc: Szakolczay Lajos: Dunának Oltnak. [Ism.] = Forrás, 1984. 16. évf. 8. sz. 86-88. p. . GREZSA Ferenc: Triptichon regényekből. (Csák Gyula: A legnagyobb sűrűség közepe; Glemba; Az őszülés váratlan órája.) [Ism.] = Új Írás, 1984. 24. évf. 3. sz. 120-122. p. GREZSA Ferenc: Az Utolsó kísérlet záródarabjai. Németh László két kisregénytorzója. [Ism.] = Napjaink, 1984. 23. évf. 11. sz. 24-26. p. Németh László kiadatlan kézirataiból. [Közli]: GREZSA Ferenc. = Tisztatáj, 1984. 38. évf. 9. sz. 32-37. p. GREZSA Ferenc: A forradalmak dramaturgiája. = Szegedi Egyetem, 1984. nov. 23. 1. p. ILIA Mihály: Iró a Körtöltésen belül és kívül. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 12. sz. 58-61. p. PAPP István Géza: „Kapavágásnyi sors" a Duna-tájon. Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó. [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 3. sz. 83-86. p. PAPP István Géza: Irodalomtudományi acta. /A szegedi egyetem új kiadványa./ [Ism.] = Délm. 1984. szept. 19. 4. p. SZIGETI Lajos Sándor: Vajúdó idők modern krónikása. Sipos Domokos portréjához. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 10. sz. 77-82. p. SZIGETI Lajos Sándor: A vállalt hiány. Bertók László: Tárgyak ideje. [Kritika.] = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 6. sz. 75-79. p. SZIGETI Lajos Sándor: Ígéretes első kötet. Körmendi Lajos: Barbaricum. [Ism.] = Napjaink, 1984. 23. évf. 8. sz. 31-32. p. SZIGETI Lajos Sándor: A partok felett. Szegedi és odesszai költők antológiája. [Ism.] = Szegedi Egyetem, 1984. nov. 9. 4. p. VÖRÖS László: Balázs Béla odisszeája. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 8. sz. 26-35. p. VÖRÖS László: Köpeczi Béla: Műveltség és minőség. [Ism.] = Kortárs, 1984. 28. évf. 3. sz. 484-486. p. VÖRÖS László: Balázs Bélára emlékezve.. = Szegedi Egyetem, 1984. szept. 21. 2._p. VÖRÖS László: Egy Balázs-vers értelmezéséhez. = Cs. M. H. 1984. aug. 25.6. p.
ÖSSZEHASONLÍTÓ IRODALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK DEPARTMENT OF COMPARATIVE LITERATURE Kelet-európai századok. Tanulmányok Gál István Apollo folyóiratának és Sziklay László tudományos pályájának ötvenedik évfordulójára. (Szerk., bev. FRIED István. Közzéteszi a József Attila Tudományegyetem Összehasonlító Világirodalmi Tanszéke és a Magyar Iparművészeti Főiskola Typo-grafikai Tanszéke.) (Bp. 1984.) 27. p. FRIED István: Babits Mihály - összehasonlító szempontból. = Dunatáj. 1984. 7. évf. 1. sz. 9-16. p. FRIED István: Balladák nyomában. Sinka István és Miroslav Krleza. = Alföld, 1984. 35. évf. 12. sz. 75-81. p. FRIED István: Beitrag zur Frage des Klassizismus in den ostmitteleuropáischen Literaturen. /Zum Charakter der Spracherneuerungen./ = Slavica, 1984. 20. 35-41. p.
194
FRIED István: A csehszlovákiai ukrán nyelvű irodalom harminc éve. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 2. sz. 73-75. p. FRIED István: Egy lapszerkesztő arcképéhez. /Decay Sámuel./ (Auportrait d'un rédacteur de journal /Sámuel Decsy/.) = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 1-2. sz. 45-59. p. FRIED István: Az egyes, az általános és az irodalom. = Kelet-eruópai századok. Tanulmányok Gál István Apolló folyóiratának és Sziklay László tudományos pályájának ötvenedik évfordulójára. (Bp. 1984.) 20-22. p. FRIED István: Az „érzékeny" Kazinczy Ferenc. (Kazinczy, le sensible.) Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 2. sz. 150-162. p. FRIED István: Gottschedianus pietista folyóirat Sopronban /1779/. = Soproni Sz. 1984. 38. évf. 1. sz. 29-42. p. FRIED István: Haller, Gessner és a magyar felvilágosodás. = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 274-281. p. FRIED István: Megjegyzések Verseghy Ferenc kiadatlan írásai 1. kötetéhez. = Irodalomtörténet, 1984. 66. évf. 3. sz. 756-765. p. FRIED István: A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok jellegéhez. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 7. sz. 64-68. p. FRIED István: Die ungarische Literarur im Zeitalter der Königin Maria Theresia. = Jahrbuch für österreichische Kulturgeschichte, 1984. 10. 355-371. p. Sep. FRIED István: Vajda György Mihály hetvenéves. = Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 3. sz. 396-397. p. FRIED István: Adalékok a menzetiségtudományhoz. Szeli István: A magyar kultúra útjai Jugoszláviában. [Ism.] = Irodalomtörténet, 1984. 66. évf. 4. sz. 1021-1028. p. FRIED István: Ballada a kút vizéről. (Mai szlovák elbeszélők.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 5. sz. 780-781. p. FRIED István: Benkő Loránd: Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében. [Ism.] = Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 4. sz. 521-524. p. FRIED István: Csatkai Endre: Kazinczy és a képzőművészetek /1925./ [Ism.] = Soproni Sz. 1984. 38. évf. 4. sz. 367-368. p. FRIED István: Eduard Eisenmeier: Adalbert-Stifter-Bibliographie. 3. Fortsetzung. - Traute Zacharasiewicz: Nachsommer des Biedermeier. Eine Freundin Adalbert Stifters. - Horst Röhling: Drei Bulgaro-Germanica. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 1. sz. 97-99. p. FRIED István: Egy kelet-européer az irodalomelméletben. (Bojtár Endre tanulmánykötete.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984.29. évf. 10. sz. 1579-1580. p. FRIED István: Karlheinz Rossbacher: Heimatkunstbewegung und Heimatroman. Zu einer Literatursoziologie der Jahrhundertwende. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 373-374. p. FRIED István: Szerbek és magyarok a Duna mentén 1848-1849-ben. Tanulmányok a szerb-magyar kapcsolatok köréből. [Ism.] = Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 3. sz. 390-391. p. FRIED István: Szlovák esszéíró - magyarul. (Alexander Matu§ka: Érvek és. ellenérvek.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 1. sz. 154- 155. p. JAKÓCS Dániel: Gondolatok a vizsgáztatás korszerűsítéséről. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 4. sz. 204-208. p. JAKÓCS Dániel: Lev Tolsztoj és Luther Márton. = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Luther Márton születésének 500. évfordulójára. Bp. 1984. 283-297. p. Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. [Ed. by] Z[oltán] KANYÓ. (Intr. Zoltán KANY(5.) Szeged, 1984. 418 p.
195
KANYÓ Zoltán: Acquaintance with non-existing entities: Russell's views on fictionality. = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 301-372. p. KANY6 Zoltán: Reference in fictional texts. Introduction. = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 13-31. p. KÜRTÖSI Katalin: Amerikai drámaírók 1960-1980. (Ruby Cohn: New American Dramatists 1960-1980.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 5. sz. 773774. p. KÜRTÖSI Katalin: Comparative literary studies. = AILC Information, 1984. No. 4. 2. p. xx KÜRTÖSI Katalin: [Színházi körkép.] Ottawa. = Világszínház, 1984. 2. évf. 10. sz. 6-8. p. PAL József: Le goűt néo-classique de Ferenc Kazinczy. = Les Lumiéres en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale. Actes du 5. Colloque de Mátrafüred, 24-28 octobre 1981. Bp. - Paris, 1984. 395-399. p. PAL József: Some iconological aspects of the poetic sign in the Renaissance. = Papers in English and American studies. Vol. 3. Shakespeare and the emblem. Studies in Renaissance iconography and iconology. Szeged, 1984. 57-114. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ PAL József: Robert J. Clements: Picla Poesis. Literary and humanistic theory in renaissance emblem books. - Louis Réau: Iconographie de l'art chrétien. - Guy de Tervarent: De la méthode iconologique. [Reviews.] = Papers in English and American studies. Vol. 3. Szeged, 1984. 402-403. p., 458-459. p., 466-467. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ PAL József: Venezia, Italia, Ungheria fra Arcadia e Illuminismo. [Ism.] = Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 3. sz. 372-374. p. VAJDA György Mihály: [Contribution á la discussion.] = Les Lumiéres en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale. Actes du 5. Colloque de Mátrafüred, 24-28 octobre 1981. Bp.-Paris, 1984. 261-262. p. VAJDA György Mihály: [Contribution au rapport de Georges Gusdorf „L'homme des Lumiéres".] = Les Lumiéres en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale. Actes du 5. Colloque de Mátrafüred, 24-28 octobre 1981. Bp. -Paris, 1984. 59 60. p. VAJDA György Mihály: Utóhang a Stefan Zweig jubileumhoz. = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 2. sz. 275-277. p. Késedelmesen megjelent munkák: FRIED István: Egy elfelejtett kultúraközvetítő Hoblik Márton /1791-1845/ arcképéhez. = Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Újvidék, 1982. 101106. p. /Értekezések, Monográfiák. 2./ FRIED István: A kelet-közép-európai klasszicizmus és Vitkovics Mihály. Szempontok a kelet-közép-európai klasszicizmus vizsgálatához. = Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Újvidék, 1982. 183-187. p. /Értekezések, Monográfiák. 2./ FRIED István: Romantika, szerb népköltészet, magyar irodalom. /Egy monográfia-fejezet bevezetése./ = Délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok. Újvidék, 1982. 39-45. p. /Értekezések, Monográfiák. 2./ FRIED István: Szerb-magyar művelődési kapcsolatok /1849-1867/. (Vázlat.) (Serbian-Hungarian cultural connections /1849-1867/.) = Hung. Közl. 1982. 14. évf. 3. (52.) sz. 327-340. p. FRIED István: Késettség, újítás, periodizáció a kelet-közép-európai romantikában. (Otsztavanie, obnovlenie, periodizacija romantiki vosztocsno-central'noj Evropü.) = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1981. Bp. 1983. 493516. p.
196
ÓKORTUDOMÁNYI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF ANCIENT STUDIES KLASSZIKA-FILOLÓGIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF CLASSICAL PHILOLOGY LAKATOS Pál-Zombori István: Parschitius Kristóf leírása Csanád, Bodrog és Csongrád vármegyéről. (Die Beschreibung der Komitate Csanád, Bodrog und Csongrád, von Parschitius.) = A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 198081. 1. [köt.] Szeged, 1984. 221-245. p. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980-81. 2. [köt.] Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Sajtó alá rend. Zombori István. (Ford LAKATOS Pál, Téglássy Imre. A fordítást az eredetivel egybevetette: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu, LAKATOS Pál.) Szeged, 1984. 185 p. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu: Picti Agathyrsi (Vergilius, Aeneis 4, 146). = Acta Ant. et Arch. Szeged, 1984. Tom. 25. Symposium Vergilianum. 119125. p. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu: Zur Geschichte der spátantiken sozialen Bewegung der Skamarer /Scamarae/. = Proceedings of the 7. Congress of the International Federation of the Societies of Classical Studies. [Vol.] 2. Bp. 1984. 113-118. p. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu-OLAJOS Teréz-Farkas Csaba: Az avar történelem forrásai. 8. Az avarok Maurikios császárságának utolsó éveiben /597 végétől 602 őszéig/. (Die Quellen der Awarengeschichte 8.: Die Awaren in den letzten Jahren des Kaisers Maurikios /Ende 597-Herbst 602/.) = Arch. Ért. 1984. 111. köt. 1. sz. 53-70. p. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu: Naevius. - Nikainetosz. - Onesztész. [Lexikoncikkek.] = Világirodalmi lexikon. 9. köt. Bp. 1984. 20-21. p., 332. p 662. p. TAR Ibolya: Der pax-Gedanke in Vergils Aeneis. = Acta Ant. et Arch. Szeged, 1984. Tom. 25. Symposium Vergilianum. 137-144. p. Acta Universitatis de Attila József Nominatae. Acta Antigua et Archaeologica. Tom. 25. Symposium Vergilianum. Herausg. von Ibolya TAR. Szeged, 1984. 145 p. Késedelmesen megjelent munka: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu: Az 'Evahgeliarium S. Corbiniani dictum' és Pannónia. = Antik Tan. 1983. 30. köt, 1. sz. 106-110. p.
BIZANTINOLÓGIAI ÉS KÖZÉPLATIN FILOLÓGIAI TANSZÉKI CSOPORT DEPARTMENTAL SECTION OF BYZANTINOLOGY AND MIDDLE LATIN PHILOLOGY SZÁDECZKY-KARDOSS Samu-OLAJOS Teréz-Farkas Csaba: Az avar történelem forrásai. 8. Az avarok Maurikios császárságának utolsó éveiben /597 végétől 602 őszéig/. (Die Quellen der Awarengeschichte 8.: Die Awaren in den letzten Jahren des Kaisers Maurikios /Ende 597-Herbst 602/.) = Arch. Ért. 1984. 111. köt. 1. sz. 53-70. p.
197
7,r
(SZIGETINÉ GALÁNTAI Erzsébet: Feladatgyűjtemény latin nyelvből.)A tavaszi tábor anyaga latin nyelvből. - A nyári tábor anyaga latin nyelvböl. [Társszerző]: Kaudersné Madarász Zsuzsanna. Lektorálta SZÁDECZKY-KARDOSS Samu. [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, (1984). 1983. 61 p. Blazovich László-SZ[IGETINÉ] GALANTAI Erzsébet: A gyulai vár 1528. július 17-én készült leltára. = Békési Élet, 1984. 19. évf. 1. sz. 105-115. p.
ÓKORTÖRTÉNETI ÉS RÉGÉSZETI TANSZÉK DEPARTMENT OF ANCIENT HISTORY AND ARCHEOLOGY FODOR István: Balgarite v ungarszkite zemi pro vreme na zaszelvaneto na ungarcite. = Vekove, 1984. 13. 4. 18-23. p. xx FODOR István: Emberalakos gótikus bronz gyertyatartó Jászágóról. = Folia Arch. 1984. 35. 161-174. p. FODOR István: Iskolamúzeum Jászágón. = Honismeret, 1984. 12. évf. 4. sz. 60-62. p. FODOR István: Kazárok, bolgárok, magyarok. /Széljegyzetek Peter B. Golden könyvéhez./ (Chasaren, Bulgaren, Ungarn. /Randbemerkungen zum Werk von P. B. Golden./) = Arch. Ért. 1984. 111. köt. 1. sz. 100-109. p. FODOR István: Az újabb hazai régészeti feltárásokról. 3. Népvándorlás és középkor. = Honismeret, 1984. 12. évf. 3. sz. 19-29. p. FODOR István: J. Giesler: Untersuchungen zur Chronologie der Bijelo BrdoKultur. /Ein Beitrag zur Archáologie des 10. und 11. Jahrhunderts im Karpatenbecken./ [Ism.] = Arch. Ért. 1984. 111. köt. 1. sz. 124-125. p. FODOR István: „Tetten érni" az ásó tudományát. = RTV, 1984. 29. évf. 21. sz. 2. p. (GALANTHA Márta-Vályi Katalin): A város és környékének középkori régészeti topográfiája és településtörténete. = Hódmezővásárhely története. 1. (köt.) A legrégibb időktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. 267276. p. HOFFMANN Zsuzsanna: Bibliographie zum antiken Sport und Agonistik. Zusammengestellt von Egon Maróti. Acta Antigua et Archaeologica, 22. Szeged, 1980. [Ism.] = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 1-2. sz. 156-157. p. MARÓTI Egon: Az ókori olimpiák csillagai. = Élet és Tud. 1984. 39. évf. 30. sz. 941-943. p. MARÓTI Egon: Vagyon, válság és ínség a köztársasági Rómában. = História, 1984.6. évf. 2. sz. 5-7. p. Nepos, Cornelius: Híres férfiak. [Latinból] •ford., utószó, jegyz. Havas László. (A fordítást az eredetivel összevetette: MARÓTI Egon.) (Bp.) 1984, Európa. 254 p. /Az ókori Irodalom Kiskönyvtára./ A József Attila Tudományegyetem Evkönyve 1982/83. (Kiad. KRIST6 Gyula. Szerk. biz. KETSKEMÉTY István, MARÓTI Egon, P6LAY Elemér, SZENTIRMAI László. Lektorálta KEMENES Béla.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 252 p.
Késedelmesen megjelent munkák: Mócsy András-FODOR István: Beszámoló az Ásatási Bizottság 1982. évi működéséről. = Múzeumi Közl. 1983. 1. 84-87. p. FODOR István: Jakabffy Imre: A Közép-Duna-medence régészeti bibliográfiája, 1967-1977. [Ism.] = Századok, 1983. 117. évf. 5. sz. 1144-1146. p.
198
HOFFMANN Zsuzsanna: Színészek és színjátszás a Plautus-kora beli Rómában. = Antik Tan. 1983. 30. köt. 2. sz. 207-218. p. MARÓT1 Egon: Megjegyzések Cornelius Nepos Atticus életrajzához. = Antik Tan. 1983. 30. köt. 2. sz. 261. p. MARITI Egon: A római személynévviselés jogi szabályozásához. = Antik Tan. 1983. 30. köt. 1. sz. 102. p. MAR6TI Egon: P. Servilius Vatia hadjárata Dél-Anatólia kalózai ellen._ Antik Tan. 1983. 30. köt. 2. sz. 225-230. p.
TÖRTÉNETI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF HISTORY
KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNETI TANSZÉK DEPARTMENT OF MEDIAEVAL HUNGARIAN HISTORY KORDÉ Zoltán: Dűmmerth Dezső: Az Árpádok nyomában. [Ism.] = Századok, 1984. 118. évf. 5. sz. 1038-1040. p. KORDÉ Zoltán: Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról. [Ism.] = Békési Élet, 1984. 19. évf. 1. sz. 123-125. p. KRIST6 Gyula: Magyarország története 895-1301. (Lektorok: Érszegi Géza, MAKK Ferenc.) Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 279 p. /József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar./ KRIST6 Gyula: A bölcsészettudományi oktatás távlati fejlesztésével kapcsolatos elképzelések. = Pedagógusképzés, 1984. 1. 41-51. p. KRISTÓ Gyula: Források kritikája és kritikus források az 1040-es évek magyar történetére vonatkozóan. 1. [rész.] = Magy Könyvsz. 1984. 100. évf. 3. sz. 159-175. p. KRISTÓ Gyula: Források kritikája és kritikus források az 1040-es évek magyar történetére vonatkozóan. 2. [rész.] (La critique des sources et des sources critiques se rapportant á l'histoire hongroise des années 1040.) = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 4. sz. 285-299. p. (KRIST6 Gyula): A korai feudalizmus /1116-1241/. - A tatárjárás /12411242/. = Magyarország története tíz kötetben. (1)/2. köt. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Bp. 1984. 1007-1440. p., 1678-1714. p. KRIST6 Gyula: Szeged kialakulása. = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 23. évf. 3. sz. 92-95. p. KRIST6 Gyula: A tudomány gyarapítja a közös kincset. = A barátok tapasztalata közös kincs. Szeged, 1984. 71-74. p. KRIST6 Gyula: Koppány a „herceg". = Élet és Tud. 1984. 39. évf. 21. sz. 643-645. p. Debrecen története öt kötetben. Föszerk. Ránki György. 1. (köt.) Debrecen története 1693 -ig. Szerk. Szendrey István. (Lektorálta KRIST6 Gyula. Kiad. Debrecen m. Városi Tanács V. B. Műv. Oszt.) Debrecen, 1984. 689 p. 5 t. A szegedi József Attila Tudományegyetem programja külföldi diákoknak. Degree programs at Attila József University /Szeged, Hungary/ for international students. (Előszó: KRISTÓ Gyula.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 72 p. KRIST6 Gyula: Szeged. A középkorban. = Cs. M. H. 1984. márc. 17. 4. p. MAKK Ferenc-PETROVICS István: Five eleventh century Hungarian kings: their policies and their relations with Rome. [Ism.] = Századok, 1984. 118. évf. 5. sz. 1040-1043. p.
199
RÁKOS István: Felvételi tételek egyetemes történelemből az őskortól a 18: század végéig. Kiad. a Bölcsészettud. Karok Fel v. Előkészítő Biz. Szeged, 1984. 225 p. Gyakorló levelek. Történelem 1-2. osztály. Szerk., lektorálták: Balla Lajos, RÁKOS István. [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, 1984. 70 p. Gyakorló levelek. Történelem 1-2. osztály. Javítókulcs. Szerk., lektorálták: Balla Lajos, ... RÁKOS István. [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, 1984. 75 p. RÁKOS István: Fejezetek Deszk történetéből újratelepülésétől 1848-ig. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 123-143. p. (RÁKOS István): A feudalizmus utolsó évszázada /1753-1848/. = Hódmezővásárhely története. 1. (köt.) A legrégibb időktöl a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. 449-576. p. RÁKOS István: Gazdasági és társadalmi viszonyok a szőregi uradalomban Szeged zálogbirtoklása idején /1781-1831/. (Die ökonomischen und sozialen Verháltnisse auf dem Gut Szőreg zwischen 1781 und 1831.) = Acta Hist. Szeged, 1984. Tom. 74. 27-48. p. SZÁNTÓ Imre: A Dél-Alföld településszerkezetének történeti kialakulása. _ Településszerkezet és társadalmi mobilitás a Dél-Alföldön a szocialista társadalom építésének időszakában. Tájkonferencia előadásai. Szeged, 1984. 5-14. p. SZÁNTÓ Imre: Keszthely úrbéri viszonyai a Festeticsek földesurasága idején 1739-1848. (Die urbarialen Verháltnisse in Keszthely zur Zeit der Gutsherrschaft der Festetics Familie 1739-1848.) = Acta Hist. Szeged, 1984. Tom. 78. 57 p. SZÁNTÓ Imre: Szeged az 1848-1849-es szabadságharc alkonyán. (Szeged am Abend des Freiheitskrieges von 1848-49.) = Acta Hist. Szeged, 1984. Tom. 74. 3-25. p. SZÁNTÓ Imre: Szeged csatlakozása az 1848. márciusi forradalomhoz. = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 23. évf. 3. sz. 109-119. p. SZÁNTÓ Imre: A Zala vármegyei végvárak és mezővárosok lakosságának helyzete a 17-18. században. (Die Lage der Bevölkerung der Marktflecken und der. Grenzfestungen im Komitat Zala in den 17-ten und 18-ten Jahrhunderten.) = Hadtört. Közl. 1984. 31. évf. 1. sz. 3-33. p. Késedelmesen megjelent munka: KORDÉ Zoltán: J.-P. Poly-E. Bournazel: La mutation féodale 10°-12° siécles. [Ism.] = Századok, 1983. 117. évf. 5. sz. 1147-1149. p.
TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK TANSZÉK DEPARTMENT OF HISTORICAL AUXILIARY STUDIES Aradi Lászlóné-Berki Erzsébet-BODONYI Ilona: A tanárképzés hatékonysága és a hallgató. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 7-8. sz. 470-482. p. BODONYI Ilona: Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. [Ism.] = Századok, 1984. 118. évf. 5. sz. 1043-1045. p. MAKK Ferenc: K ocenke vengerszko-ruszszkih szvjazej 12 v. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 201-209. p. MAKK Ferenc: Bucher über die Arpadenzeit in Ungarn. [Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpádkorról. - Árpádkori legendák és intelmek.] = Bücher aus Ungarn, 1984. 1. 8-11. p. MAKK Ferenc-PETROVICS István: Five eleventh century Hungarian kings: their policies and their relations with Rome. [Ism.] = Századok, 1984. 118. évf. 5. sz. 1040-1043. p.
200
KRISTÓ Gyula: Magyarország története 895-1301. (Lektorok: Érszegi Géza, MAKK Ferenc.) Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 279 p. /József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar./ MAKK Ferenc: A középkori történelmünkről. /Acta-sorozatban/ [Ism.] = Délm. 1984. márc. 27. 4. p. TÓTH Sándor: Kabarok /kavarok/ a 9. századi magyar törzsszövetségben. = Századok, 1984. 118. évf. 1. sz. 92-113. p.
ÚJ- ÉS LEGÚJABBKORI MAGYAR TÖRTÉNETI TANSZÉK DEPARTMENT OF MODERN AND CONTEMPORARY HUNGARIAN HISTORY Fejezetek Szentes forradalmi múltjából. Szerk. GAÁL Endre. (Kiad. Szentes városi Tanács VB. Műv. Oszt.) Szentes, 1984. 270 p. 8 t. GAAL Endre: Szentes az 1918-1919. évi forradalmak idején. = Fejezetek Szentes forradalmi múltjából. Szentes, 1984. 7-146. p. GAAL Endre: A Kner-nyomda, kiadványainak tükrében 1882-1944. 1-2. [köt.] [Ism.] = Békési Élet, 1984. 19. évf. 1. sz. 121-123. p. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 8. [köt.] (Szerk. Blazovich László. Műsz. szerk. GAAL Endre. Kiad. a Csongrád m. Levéltár.) Szeged, 1984. 262 p. LIPTÁK Dorottya: [Hajdók Béla politikai pályája és a szegedi ifjúsági mozgalom története az 1930-as években.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 84-92. p. SOÓS Katalin: Wallisch Kálmán és a brucki felkelés. = Délm. 1984. febr. 11. 5. p.
KÖZÉPKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI ÉS LATIN-AMERIKA TÖRTÉNETE TANSZÉK DEPARTMENT OF GENERAL MEDIAEVAL AND LATIN AMERICAN HISTORY ANDERLE Ádám: A Szocialista Internacionálé Latin-Amerikában. = A fejlödő országok múltja és jelene. 2. köt. Bp. 1984. 7-12. p. ANDERLE [Ádám]: A gerillaregény. = Élet és Irod. 1984. 28. évf. 14. sz. 10. p. ANDERLE Ádám: Irodalmunk spanyolul. = Élet és Irod. 1984. 28. év. 28. sz. 8. p. ANDERLE Ádám: A kubai forradalomtól a sandinista győzelemig. = Ifjúkommunista, 1984. 28. évf. 2. sz. 40-45. p. Anderle Ádám: „Szabad férfiak tábornoka" Augusto César Sandino életútja. = Népszab. 1984. febr. 21. 6. p. FISCHER Ferenc: Wittm an Tibor-emlékkönyv. fúj történészacta./ [Ism .] = Délm. 1984. márc. 20. 4. p. GYIMESI Sándor: Városi önkormányzat és állami centralizáció Közép-KeletEurópában a 18-19. században. = Tört. Sz. 1984. 27. évf. 1-2. sz. 111-122. p. KUKOVECZ György: Dimitrov és a latin-amerikai kommunista mozgalom. = Tájékoztató, 1984. 1. sz. 38-54. p. KUKOVECZ György: A faji kérdés a kubai újgyarmati köztársaság társadalmi, politikai küzdelmeiben. = Századok, 1984. 118. évf. 4. sz. 730-758. p.
201
KUKOVECZ György: Haladás, nemzet, állam Bolivar gondolkodásában. = Ideológia és demokrácia. Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyv[e]. Bp. 1984. 250-255. p. KUKOVECZ György: Polgári demokratikus forradalom Kubában /19331935/. (The bourgeois democratic revolution in Cuba, 1933-1935.) = A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv. 1985. (Bp.) 1984. 25 40. p. VARGA Ilona: A központosítástól az abszolutizmusig. /Az orosz állam fejlődése a 17-18. században./ = Világtörténet, 1984. 3. sz. 79-92. p. Késedelmesen megjelent munka: TÓTH Ágnes: Hispanoamerica en la historiografia hungara. Bibliografia selecta, 1945-1982. = Separata de Historiografia y Bibliografia Americanistas. Vol. 27. Sevilla, 1983. 95-110. p. xx
ÚJ- ÉS LEGÚJABBKORI EGYETEMES TÖRTÉNETI TANSZÉK DEPARTMENT OF MODERN AND CONTEMPORARY GENERAL HISTORY CSATÁRI Dániel: Orbán Balázs eszméi. Kísérőtanulmány Orbán Balázs „Torda város és környéke" című művének hasonmás kiadásához. [Melléklet.] [Bp.] (1984), Helikon. 14 p. 1 térk. mell. CSATÁRI Dániel: A víz lefolyik, a kövek megmaradnak. Petru Groza emlékezete. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 11. sz. 74-85. p. Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szerk. HEGYI András. (Társszerk. SZÉKELY Lajos. Lektorálta CSATÁRI Dániel. Kiad. a Deszk Községi Tanács V. B.) Szeged-Deszk, 1984 1127 p. 59 t. Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás. Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. (Szerk. HEGYI András. Kiad. a KISZ Csongrád M. Biz. Politikai Képzési Közp.) [Szeged, 1984.] 304 p. Településsszerkezet és társadalmi mobilitás a Dél-Alföldön a szocialista társadalom építésének időszakában. Tájkonferencia előadásai. (Szerk. HEGYI András. Kiad. a 'ITT Csongrád m. Szervezete.) Szeged, 1984. 79 p. HEGYI András: [A csongrád megyei ifjúsági mozgalomtörténeti kutatások jellege.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás. Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 296. p. HEGYI András: A munkás-paraszt származású középiskolai tanulók felvételi előkészítése a bölcsészettudományi karokon. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 5. sz. 304-311. p. HEGYI András-SZÉKELY Lajos: Deszk az ellenforradalmi korszakban.= Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 211-326. p. HEGYI András: Az Acta Historica újabb kötete. [Ism.] = DéIm. 1984. szept. 27. 5. p. HEGYI András: Földes Mihály halálára. [Nekr.] = Délm. 1984. febr. 28. 5. p. HEGYI András: Honismereti diáktáboraink. = Cs. M. H. 1984. júl. 28. 8. p. HEGYI András: Negyedszázad a mérlegen. Agrártudományi konferencia Szegeden. = DéIm. 1984. márc. 27. 5. p. KÖVÉR Lajos: Adalékok Deszk történetéhez a Habsburg önkényuralom és abszolutimus korában /1848-1867/. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 159-165. p. KÖVÉR Lajos: Deszk az 1848-49. évi forradalomb an. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 145-157. p.
202
KÖVÉR Lajos: Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945. [Ism.] = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 23. évf. 4. sz. 188-190. p. LAGZI István: A magyarországi lengyel menekültek élet- és munkaviszonyainak történetéből. Részletek a kortársak visszaemlékezéseiből. = Tiszatáj, 1984. 38. évf. 2. sz. 75-86. p. RAFFAI Ernő-SEBESI Judit: Deszk a dualizmus időszakában. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 167-210. p. 2 t. • A. SAJTI Enikő: Székely telepítés és nemzetiségpolitika a Bácskában - 1941. Bp. 1984, Akadémiai K. 63 p. /Nemzetiségi Füzetek. 6./ A. SAJTI Enikő: A magyar kormányok délszláv politikája a Délvidéken 19411944. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 396 p. xx A. SAJTI Enikö: Bogdán Krizman: Pavelic i ustase. [Ism.] = Századok, 1984, 118. évf. 3. sz. 594-596. p. Késedelmesen megjelent munkák: KÖVÉR Lajos: Gyakorló levelek. Történelem 3-4. osztály. (Új sorozat.) Összeáll., szerk. - - . Lektorálta HEGYI András. [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, 1983. 72 p. KÖVÉR Lajos: Gyakorló levelek. Történelem 3-4. osztály. Javítókulcs. (Új sorozat.) Összeáll., szerk. -. Lektorálta HEGYI András. [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, 1983. 87 p. PELSŐCZI Györgyi: Egy janicsár visszaemlékezései. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 81, 65 1ev.
IDEGENNYELVI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF FOREIGN LANGUAGES NÉMET NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK DEPARTMENT OF GERMAN LANGUAGE AND LITERATURE BERNÁTH Árpád: Das Ende eines Familienromans. Uber einen Roman von Péter Nádas. = ZfK. 1984. Jg. 34. H. 2. 171-178. p. BERNÁTH Árpád: Hermann Broch. = Új írás, 1984. 24. évf. 2. sz. 101-114. p. BERNÁTH Árpád: Narratology = the theory of the epic? = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 229-240. p. BERNÁTH Árpád: Nézetek egy bohóc nézeteiről. (Heinrich Böll regényéről.) = Új frás, 1984. 24. évf. 10. sz. 88-100. p. BERNÁTH Árpád-CSÚRI Károly: On the relevance of possibleworlds semantics for literary theory. = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 115-137. p. BERNÁTH Árpád: Albrecht Schoene: Emblematik und Drama im Zeitalter des Barock. [Review.] = Papers in English and American studies. Vol. 3. Szeged, 1984. 460-462. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ CSÚRI Károly: Model-structures and possible worlds. /A literary theoretic analysis of the Borchert-story: Die Küchenuhr./ = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 183-228. p. SALYÁMOSY Miklós: Heinrich Böll. (Lektorálta:. Bor Ambrus, HALÁSZ Előd.) Bp. 1984, Gondolat. 202 p. S[ALYÁMOSY] M[iklós]: Germarisztika Magyarországon. = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 8. sz. 1244-1245. p. S[ALYÁMOSY] M[iklós]: Magyar, német és német-magyar emigrációs irodalom. = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 9. sz. 1406-1407. p.
203
SALYÁMOSY Miklós: Naturalizmus. - Neue Sachlichkeit. - Neutsch, Erik.Niekisch, Ernst. - Noll, Dieter. - Nossack, Hans Erich. - Ompteda, Georg Freiherr von. - Otto, Herbert. [Lexikoncikkek.] = Világirodalmi lexikon. 9. köt. Bp. 1984. 109-112. p., 263-264. p., 270. p., 307-308. p., 379. p., 413414. p.,, 655. p., 819. p. SALYAMOSY Miklós: Anna Mária H. Szász: 20th century genealogical novel. [Review.] = Acta Lit. Hung. 1984. Vol. 26. No. 1-2. 313-314. p. SALYÁMOSY Miklós: Egy svájci regény. Max Frisch: Stiller. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 346-349. p. SALYÁMOSY Miklós: Friedrich Ahlers-Hestermann: Stilwende. Aufbruch der Jugend um 1900. - Brigitte Dörrlamm-Hans-Christian Kirsch-Ulrich Konitzer: Klassiker heute. Die Zeit des expressionismus. Erste Begegnung. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 387-389. p. SALYÁMOSY Miklós: Mit ér az ember, ha német? (Uwe Johnson: Jahrestage. 1-4. köt.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 11. sz. 1732-1733. p. SALYAMOSY Miklós: Ösi-új nagy világszínház. (Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 6. sz. 937-938. p. SALYAMOSY Miklós: H. Szász Anna Mári a: A 20. századi családtörténeti regény. [Ism.] = Fil. Közl. 1984. 30. évf. 2-3. sz. 374-375. p. Késedelmesen megjelent munkák: Német nyelvű társalgási kifejezések gyűjteménye. Összeáll. Ginolas, Marlen, BERNÁTH Árpádné, SÁNDOR Lászlóné, CSURI Károly. Szeged, 1983,
(JATE Soksz.) 80 p. SALYÁMOSY Miklós: Eine Goethe -Feier. = Acta Lit. Hung. 1983. Vol. 25. No. 3-4.427-428. p.
ANGOL NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK DEPARTMENT OF ENGLISH LANGUAGE AND LITERATURE FABINY Tibor: Literature and emblems. New aspects in Shakespeare-studies. = Papers in English and American studies. Vol. 3. Shakespeare and the emblem. Studies in Renaissance iconography and iconology. Szeged, 1984. 7-55. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ FABINY Tibor: „Theatrum mundi" and the ages of man. = Papers in English and American studies. Vol. 3. Shakespeare and the emblem. Studies in Renaissance iconography and iconology. Szeged, 1984. 273-336. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ FABINY Tibor: „Veritas filia temporis" The iconography of time and truth and Shakespeare. = Papers in English and American studies. Vol. 3. Shakespeare and the emblem. Studies in Renaissance iconography and iconology. Szeged, 1984. 215-271. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ FABINY Tibor: „Veritas filia temporis". The iconography of time and truth and Shakespeare. = Acta Lit. Hung. 1984. Vol. 26. No. 1-2. 61-98. p. FABINY Tibor: Henry Green: Shakespeare and the Emblem-Writters. - Soji Iwasaki: The Sword and the Spirit. Shakespeare's Tragic Sense of Time. David Scott Kastan: Shakespeare and the Shapes of Time. - Samuel C. Chew: The Pilgrimage of Life. Petef M. Daly: Emblem Theory. Recent German Contributions to the Characterization of the Emblem Genre. - Peter M. Daly: Literature in the Light of the Emblem Structural Parallels between the Emblem and Literature in the Sixteenth and Seventeeth Centuries. [Reviews.] = Papers in English and American studies. Vol. 3. Szeged, 1984.432-435. p., 436-438. p., 439-443. p., 400-401. p., 404 407. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./
KENESEI István: Traces and truths of relative constructions. = The origins and originality of American culture. /Papers presented at the International Conference in American Studies, Budapest, 9-11 April, 1980./ Bp. 1984. 759771. p. PORDÁNY László: Bevezetés a magyar-angol és az angol -magyar fordításba. = Fordításelméleti füzetek. 2. [köt.] Bp. - Debrecen, 1984. 67-74. p. PORDÁNY László: On some Americanisms in British English. = The origins and originality of American culture. /Papers presented at the International Conference in American Studies, Budapest, 9-11 April, 1980. /Bp. 1984. 701-708. p. ROZSNYAI Bálint: The American romance: A version of the novel. = The origins and originality of American culture. /Papers presented at the International Conference in American Studies, Budapest, 9-11 April, 1980./ Bp. 1984. 55-62. p. Anathamurthy, U. R.: A halotti szertartás. (Samskara: a rite for a dead man.) Regény. (Ford. ROZSNYAI Bálint.) Bp. 1984, Európa. 296 p. SZONYI György Endre: Új föld, új ég. (Bp. 1984.) 164 p. 1 t. /Kozmosz Könyvek,.( /Az Én Világom./ SZONYI György Endre: Mannerist imagery and thinking in the prose of András Prágai. = Acta Lit. Hung. 1984. Vol. 26. No. 1-2. 207-232. p. SZŐNYI György Endre: "0 worke diuine": The iconography and intellectual backround of Alma's house in the (aerie queen, = Papers in English and American studies. Vol. 3. Shakespeare and the emblem. Studies in Renaissance iconography and iconology. Szeged, 1984. 353-394. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ SZŐNYI György Endre: Recent studies of Renaissance hermeticism in Hungary and Poland. = Iris Newsletter, 1984. July, 9-14. p. Sep. SZŐNYI György Endre: Roland Mushat Frye: Milton's imagery and the visual arts. Iconographic tradition in the epic poems. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 383-385. p. SZŐNYI György Endre: Rosemary Freeman: English emblem books. - Roland Mushat Frye: Milton's imagery and the visual arts. Iconographic tradition in the epic poems. - E. H. Gombrich: Symbolic images. (Studies in the art of the Renaissance 2.) [Reviews.] = Papers in English and American studies. Vol. 3. Szeged, 1984. 421-424. p., 425-428. p., 429-431. p. /Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae./ SZŐNYI György Endre: Még egyszer a Nárciszról. [Az Egyetemi Színpad Profán nárcisz c. előadásáról.] = Szegedi Egyetem, 1984. márc. 23. 6. p. TARNAY László: "Pretends", linguistics, and game-theory. /A paradigm case of generating fiction./ = Studia poetica. [Vol.] 5. Fictionality. Szeged, 1984. 373-418. p. WODALA, Kathleen A[nn]: The development of reading skills in a bilingual child - the initial stages. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 189 1ev. Késedelmesen megjelent munka: KENESEI István: Traces and truths of relative constructions. = Acta Linguist. Hung. 1981. Tom. 31. Fasc. 1-4. 137-146. p.
205
FRANCIA NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK DEPARTMENT OF FRENCH LANGUAGE AND LITERATURE Duby, Georges A katedrálisok kora. (Les temps des cathédrales.) Művészet és. társadalom 980-1420. (Ford. Fázsy Anikó, ALBERT Sándor.) Bp. 1984, Gondolat. 331 p. 16 t. MARTONYI Éva: L'Année Stendhal en Hongrie - Bibliographie. = Stendhal Club, 1984. No. 105. 57-58. p. xx MARTONYI Éva: Balzac a l'étranger - Hongrie. = L'Année Balzacienne. Nouvelle série, No. 5. Paris, 1984. 414-416. p. xx MARTONYI Éva: Héroisme ou dérision? Les trois fils de Coeur-de Pierre, de Maurice Jokai. = Roman et société. Actes du colloque international de Valenciennes, Mai 1983. (Paris, 1984.) 87-94. p. MARTONYI Éva: Lucette Czyba: Mythes et idéologie de la femme dans les romans de Flaubert. [Ism.] = Helikon, 1984. 30. évf. 2-4. sz. 371-372. p. NAGY Géza: Lehet-e ezoterikus a filozófia és a filozófiai nyelv? = Filozófiai Figyelő, 1984. 6. évf. 1. sz. 87-90. p. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Romanica. Supplementum. Mutató az 1-7. kötethez. Index des volumes 1 a 7. Red. Zs[uzsanna] FÁBIÁN, M[iklós] PÁLFY. Szeged, 1984. 41 p. PENKE Olga: Diderot hatása Magyarországon a 18. században. = Helikon, 1984. 30. évf. 1. sz. 108-109. p. PENKE Olga: „Magyarság: emberiség". A francia kultúra és irodalom hatása Illyés Gyulára. [1-2: rész.] = Napjaink, 1984. 23. évf. 6. sz. 23-25. p., 7. sz. 16-18. p. PENKE Olga: Millot abbé munkássága és világtörténetének magyarországi hatása. = Irodalomtört. Közl. 1984. 88. évf. 1. sz. 90-108. p. Késedelmesen megjelent munkák: ALBERT Sándor-Gécseg Zsuzsa: (Francia 4.) Bevezetés a szövegalkotásba /fogalmazásba/. (Lektorok: Szépe György, NAGY Géza, PAGLIANO, JeanPaul.) [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok FeIv. Előkészítő Biz. Szeged, 1983. 86 p. ALBERT Sándor: Wolfram Wills (Hrsg.): Semiotik und ÜbeIsetzen. [Compte rendu.] = Acta Linguist. Hung. 1982. Tom. 32. Fasc. 1-4. 219-222. p.
OLASZ NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK DEPARTMENT OF ITALIAN LANGUAGE AND LITERATURE FÁBIÁN Zsuzsanna: Olasz nyelv. Feladatgyűjtemény. Összeáll. - - . [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok Felv. Előkészítő Biz. Szeged, 1984. 129 p. FÁBIÁN Zsuzsanna: Olasz nyelv. A feladatgyűjtemény javítókulcsa. Összeáll. - [Kiad. a] Bölcsészettud. Karok FeIv. Előkészítő Biz. Szeged, 1984. 61 p. FÁBIÁN Zsuzsanna: Gondolatok a frazeológiai egységek szótári elrendezéséről. = Fit. Közl. 1984. 30. évf. 2-3. sz. 297-303. p. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Romanica, Supplementum Mutató az 1-7. kötethez. Index des volumes 1 a 7. Red. Zs[uzsanna] FÁBIÁN, M[iklós] PáLFY. Szeged, 1984. 41 p. -
206
FARKAS Mária: Fogarasi Miklós: Parole e cultura giuridica e filosofica. /Memorie, Classe di Scienze Morali, Lettere ed Arti, Vol. 38. Fasc. 4. Venezia, 1983./ [Ism.] = Fil. Közl. 1984. 30. évf. 4. sz. 504-506. p. VIGH Éva: „Egy asszony" századunkban. (Sibilla Aleramo e it suo tempo.) [Ism.] = Nagyvilág, 1984. 29. évf. 6. sz. 938-939. p.
OROSZ NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK DEPARTMENT OF RUSSIAN LANGUAGE AND LITERATURE . BAGI Ibolya: Hudozsesztvennoe prosztransztvo kak vűrazsenie ocenocsnoj szisztemü v proze N. V. Gogolja i B. A. Pil'njaka. = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 173-191. p. BALÁZS Gábor: Opűt primenenija szemioticseszkih szredsztv v isztoricseszkoj szlavisztike. = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 131-143. p. BARÓTI Tibor: Peterburgszkij mecstatel' Dosztoevszkogo i gogolevszkaja tradicija. = Slavica, 1984. 21. 205-217. p. BARÓTI Tibor-FENYVESI István: Rév Mária-A. A. Csemisov: Az orosz kritika a 19. században. Szöveggyűjtemény. 1-2. [köt.] [Ism.] = Fil. Közl. 1984. 30. évf. 2-3. sz. 361-363. p. FÁBRICZ Károly: K voproszu o szojuznoszti csasztic. = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 63-74. p. FABRICZ Károly: O razgranicsenii narecsij i csasztic v szovremennom ruszszkom jazűke. = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 75-94. p. FEJÉR Ádám: Analiz romana Tolsztogo „Voszkreszenie". = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 93-122. p. FENYVESI István: Fölszabadítók és tanúságtevők. = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 4. sz. 160-163. p. FENYVESI István: Gorkij i Vengrija. = Zvezda, 1984. 11. 171-183. p. xx FENYVESI István: Proizvedenija M. Gor'kogo v pecsati Vengrii /1899-1 avguszta 1919/. Bibliografija i teksztologija perevodov. = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 219-243. p. FENYVESI István: Vengerszkoe eho moszkovszkogo szezda. /Moszkva, 1934./ = Literaturnoe Obozrenie, 1984. 8. 82-84. p. xx FENYVESI István: Irodalmi honismeret a Szovjetunióban. /Alekszej Pehtyerev könyvéről./ = Honismeret, 1984. 12. évf. 4. sz. 54. p. FENYVESI István: Orosz írók magyar szemmel. 1. [köt.] Szerk. D. Zöldhelyi Zsuzsa. [Recenzija.] = Acta Diss. Slav. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 247-258. p. FENYVESI István: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 19551970. /Összeáll. Kozocsa Sándor, Radó György./ [Ism.] = Szovjet Irodalom, 1984. 11. sz. 186-188. p. FENYVESI István: Búcsúszó és köszöntő. /A Somogyi-könyvtárról./ = Délm. 1984. ápr. 27. 4. p. FENYVESI István: Az első hangverseny. /Szeged, 1944. november./ = Délm. 1984. nov. 7. 11. p. FENYVESI István: Irodalmi honismeret - Odesszában. /Szarkiszjan, K.: Odeszszkij god Puskina./ [Ism.] = Cs. M. H. 1984. nov. 24. 8. p. FENYVESI István: Két harci epizód. /1944. október./ = Délm. 1984. okt. 6. 5. p.
207
[FENYVESI István]: Liszt Ferenc hangversenyei. Po rtré a készülő kötetből. /--.: Odesszaiak Magyarországon. / = Cs. M. H. 1984. nov. 7. 8. p. FENYVESI István: Magyarok - Magyar irodalom - Szibériai próza. Beszélgetés Szergej Zaligin állami díjas szovjet íróval. = Szegedi Egyetem, 1984. jún. 8. 6. p. FENYVESI István: Negyven éve tö rtént. 1-3. [rész.] Nagylaktól Szentesig. A tábornok emlékei. - Leningrádtól Szentesig. = Cs. M. H. 1984. szept. 7., 8., 9., 2. p. FENYVESI István: Odessza-Szeged: a szabadság fonala. = Délm. 1984. ápr. 7.6. p. FENYVESI István: A „Szegedi" hadosztály dala. /Fennmaradt a szerző, Roman Liszenko háborús dokumentumai között./ = Délm. 1984. okt. 12. 5. p. (FERINCZ István): „Aprakosz Msztiszlava Velikogo", izd. podgot. L. P. Zsukovszkaja, L. A. Vladimirova, N. P. Pankratova, pod. red. L. P. Zsukovszkoj. [Recenzija.] = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 237242. p. LEPAHIN, Valerij: Hrisztianszkie motivü v romane Dosztoevszkogo „Idiot" /formal'nűj uroven'/. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 65-92. p. PETE István: K'm upotrebata na glagolite ot szv'rsen vid v otriscsatelni pod• buditelni izrecsenija. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 95-101. p. PETE István: O vzaimoszvjazi prosztransztva i vremeni v ruszszkom jazűke. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 41-49. p. . SZALAMIN Edit: K voproszu o t. n. ob'ektivnoj modal'noszti v szovremennom ruszszkom jazűke. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 51-61. p. SZALAMIN Edit: A modális kifejezőeszközök nyelvhelyességi kérdéseiről. = Magy. Nyelv, 1984. 80. évf. 2. sz. 167-177. p. SZALMA Natália: Licsnoszt' i tvorcseszkij put' N. V. Gogolja v interpretacii v Brjuszova. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 123139. p. SZŐKE Katalin: „Ogon' vescséj" A. Remizova. /Analiz glavü „Szerebrjanaja pesznja"./ = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Hist. Lit. 159171. p. H. TÓTH Imre: Isztoricseszkie predposzülki vozniknovenija i raszprosztraneniia drevnebolgarszkoj pisz'mennoszti na Ruszi. = Acta Diss. Slay. Szeged, 1984. [Tom.] 16. Sectio Linguist. 149-199. p. Késedelmesen megjelent munkák: BARÓTI Tibor: Tradicija Dante i poveszt' Gogolja „Rim". = Studia Slavica Hung. 1983. Tom. 29. Fasc. 1-4. 171-183. p. FENYVESI István: Glazami literaturoveda. = Jezyk Rosyjski, 1983. 4. 208209. p. xx H. TÓTH Imre: Konsztantin-Kirill - ucsenüj. = Studia Slavica Hung. 1983. Tom. 29. Fasc. 1-4. 3-31. p.
208
NYELVI LABORATÓRIUM LANGUAGE LABORATORY VALACZKAI László: Német fonémák beszédhangokként való realizálásának eszközfonetikai vizsgálata. Kandidátusi értekezés tézisei. Szeged, 1984. 18 p. VALACZKAI László: Ober akustische Faktoren der distinktiven Perzeption im Deutschen. = [Proceedings of the Tenth International Congress of Phonetic Sciences. Dordrecht - Cinnaminson, 1984.] 215-218. p. Sep.
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FACULTY OF SCIENCE MATEMATIKUS TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF MATHEMATICS ALGEBRA ÉS SZÁMELMÉLET TANSZÉK DEPARTMENT OF ALGEBRA AND NUMBER THEORY Grátzer, G.-HUHN András: Amalgamated free product of lattices. 3. Free generating sets. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 265275. p. HUHN András: K. J. Devlin: Fundamentals of contemporary set theory. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 250. p. KLUKOVITS Lajos: P. J. Federico: Descartes on polyhedra. - G. H. Moore: Zermelo's Axiom of Choice: Its origins, development and influence. - J. Sesiano: Books IV to VII. of Diophantus' Arithmetica in the Arabic translation attributed to Qusth ibn Lúgá. [Reviews.] - Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 251. p., Fasc. 3-4. 505-506. p., 511. p. LENKEHEGYI Attila: T. W. Hungerford: Algebra. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 253-254. p. SZAB6 László: Basic permutation groups on infinite sets. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 61-70. p. SZAB6 László: On the lattice of clones acting bicentrally. = Acta Cybernetica, Szeged, 1984. Tom. 6. Fasc. 4. 381-388. p. Rosenberg, I. G.-SZAB6 László: Local completeness. 1. = Algebra Universalis, 1984. [Vol.] 18. 308-326. p. Sep. B. SZENDREI Mária: A note on the proof of the main theorem in „Strong subband-separating extensions of orthodox semigroups". = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 44. No. 3-4. 361. p. B. SZENDREI Mária: Khan, N. M.: Epimorphisms, dominions and varieties of semigroups. - Mitsch, Heinz: Semigroups and their lattice of congruences. - Higgins, P. M.: The varieties of commutative semigroups for which epis are onto. -Rasin, V. V.: Varieties of orthodox Clifford semigroups. [Abstracts.] = Math. Reviews, 84c:20065, 84d:20064, 84g:20101, 84i:20062
209
ANALÍZIS TANSZÉK DEPARTMENT OF ANALYSIS CZÉDLI Gábor: Univerzális algebrák jellemzése hálóazonosságokkal. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 103 p. xx CZÉDLI Gábor: Mal'cev conditions for Horn sentences with congruence permutability. = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 44. No. 1-2. 115-124. p. CZÉDLI Gábor - Day, Alan: Horn sentences with (W) and weak Mal'cev conditions. - Algebra Universalis, 1984. [Vol.] 19. 217-230. p. Sep. DUR6 Lajosné: Az új felvételi eljárások első tapasztalatai. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 4. sz. 217-222. p. HATVANI László: On partial asymptotic stability by the methods of Ljapunov function and limiting equation. = Proceedings of the Tenth International Conference on Nonlinear Oscillations, Varna, Sept. 12-17, 1984. 160-163. p. xx HATVANI László: On the asymptotic stability by nondecrescent Ljapunov function. = Nonlinear Anal. 1984. 8. 67-77. p. xx HATVANI László: Colin Sparrov: The Lorenz equations: bifurcations, chaos, and strange attractors. - V. I. Arnold: Geometrical methods in the theory of ordinary differential equations. - V. I. Arnold: Catastrophe theory. - Differential equations models. (Ed. by M. Braun, C. S. Coleman, D. A. Drew.) - Life scince models. (Ed. by H. Marcus-Roberts, M. Thompson.) - Geometric dynamics. Proceedings, Rio de Janeiro, 1981. - A. Haraux: Nonlinear evolution equations - global behaviour of solutions. - A. W. Naylor-G. R. Sell: Linear operator theory in engineering and science. - Ordinary differential equations and operators. Proceedings, Dundee, 1982. - Ordinary and partial differential equations. Proceedings, Dundee, Scotland, 1982. [Reviews. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 259. p., Fasc. 3-4]. 492-493. p., 496. p., 499-502. p., 507-509. p. HORVÁTH Lajos: On nonparametric regression with randomly censored data. = Statistics and probability. Proceedings of the 3rd Pannonian Symposium on Mathematical Statistics. Visegrád, Hungary, 13-18 Sept. 1982. Bp. - (Dordrecht [etc.]) 1984. 105-113. p. HORVÁTH Lajos: Parameter estimation and testing composite hypotheses from censored data. = Limit theorems in probability and statistics. Vol. 2. Amsterdam-Oxford-New York, (1984.) 587-616. p. /Colloquia Mathematica Societatis János Bolyai. 36./ HORVÁTH Lajos: Strong approximation of certain stopped sums. = Statist. Probab. Lett. 1984. 2. 181-185. p. xx HORVÁTH Lajos: Strong approximation of renewal processes. = Stochastic Processes and their Applications, 1984. 18. 127-138. p. xx HORVÁTH Lajos: A strong nonlinear renewal theorem with applications to sequential analysis. = Colloquium on Goodness of Fit, June 25-29, 1984, Debrecen. Abstracts. (Bp.) [1984.] 14. p. HORVÁTH Lajos-Aly, E. E.-Beirlant, J.: Strong and weak approximation of k-spacings processes. = Z. Wahrscheinlichkeitstheorie verw. Gebiete, 1984. 66. 461-484. p. xx HORVÁTH Lajos-Beirlant, J.: Overlapping spacings. = Proc. Third Prague Symp. Asymptotic Statistics (1983), Amsterdam, 1984. 205-211. p. xx HORVÁTH Lajos-Burke, M. D.: Density and failure rate estimation in a competing risks model. = Sankhya, 1984. Ser. A. 46. 135-154. p. xx
210
Csörgő Miklós-CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos-Révész Pál: On weak and strong approximations of the quantile process. = Proceedings of the Seventh Conference on Probability, (Brosov, 1982.) Bucuresti, 1984.81-95. p. xx CSÖRGŐ j Sándor-Felkai "Béla-HORVÁTH Lajos-Lenkehegyi IbolyaPusztai Pál: Konfidenciasávok szerkesztése cenzorált mintákból és alkalmazásuk operált szívbetegek túlélésfüggvényének becslésére. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban ás a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984]. 243-250. p. HORVATH Lajos: Probability in Banach spaces 4. Proceedings, Oberwolfach, Germany. - Probability theory and mathamatical statistics. Proceedings, Tbilisi, USSR, 1982. - Séminaire de probabilités 17, 1981/82. Proceedings. - Allan Gut-Klaus D. Schmidt: Amarts and set function processes. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 258-259. p., Fasc. 3-4. 501. p. CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos: Mathematical models as a tool for the social sciences. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 504. p. KÉRCHY László: Subspace lattices connected with C 11-contractions. = Approximation theory and functional analysis. Basel - Boston-Stuttgart, 1984. 89-98. p. xx KÉRCHY László: Bernard Aupetit: Propriétés spectrales des algebres de Banach. - Complex analysis and spectral theory. (Seminar Leningrad 1979/80.) - Radical Banach algebras and automatic continuity. (Proceedings, Long Beach 1981.) [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 493. p., 495. p., 509-510. p. KRISZTIN Tibor: Convergence of solutions of a nonlinear integrodifferential equation arising in compartmental systems. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984, Tom. 47. Fasc. 3-4. 471-485. p. KRISZTIN Tibor: On the asymptotic constancy of solutions of functional differential equations with infinite delay. = Proceedings of the Tenth International Conference on Nonlinear Oscillations, Varna, 1984. 662-665. p. xx Haddock, J.-KRISZTIN Tibor: Estimates regarding the decay of solutions of functional differential equations. = Nonlinear Anal. 1984. 8. 1395-1408. p. xx KRISZTIN Tibor: Complex analysis, methods, trends and applications. Ed. by E. Lanckau, W. Tutschke. - Differential equations. Proceedings, Sao Paulo, 1981. - Jesper Lützen: The prehistory of the theory of distributions. - E. A. Coddington-H. S. V. de Snoo: Regular boundary value problems associated with pairs of ordinary differential expressions. - G. B. Folland: Lectures on partial differential equations. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 249-250. p., 256. p., Fasc. 3-4. 494. p., 498. p. LEINDLER László: Additional results on the strong approximation of Fourier series. = Analysis Mathematica, 1984. Tom. 10. Fasc. 2. 111-116. p. LEINDLER László-Meir, A.: Embedding theorems and strong approximation. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 371-375. p. LEINDLER László: G. Alexits: Approximation theory. (Selected papers.) [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 491. p. PINTÉR Lajos: The mathematical Gardner. Ed. by David A. Klamer. - Dynamical systems and turbulence. Ed. by D. A. Rand, L. S. Young. - Emanuel Fischer: Intermediate Real analysis. - Loren C. Larson: Problem-solving through problems. -Donald J. Newman: A problem seminar. - Ordinary and partial differential equations. Proceedings, Dundee, Scotland 1980. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 260. p., Fasc. 3-4. 497. p., 503. p., 507-509. p.
211
STACH6 László Ama projekciók végtelen szorzatai nume rikus szempontból. (Infinite products of affne projections from the numerical point of view.) = Alk. Mat. L. 1984. 10. köt. 1-2. sz. 185-201. p. STACH6 László: Zeros of Schroedinger eigenfunctions at potential singularities. = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 44. No. 3-4. 407-408. p. SZALAY István: On the Banach space of uniformly strong convergent Fourier series. = Konsztruktivnaja teorija funkcij '82. - Constructive function theory '82. Szofija, 1984. 830-833. p. xx Késedelmesen megjelent munkák: CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos: On the Koziol-Green model for . random censorship. 2. = Studia Sci. Math. Hung. 1983. Vol. 18. No. 2-4. 195-203. p. LEINDLER László-Endl, K.: On the strong summability and approximation of orthogonal series with large exponent. = Analysis, 1983. Vol. 3. 123-134. p' xx TERJÉKI József: O csaszticsnoj usztojcsivoszti resenij linejnűh avtonomnűh differencíal'no-funkcional'nüh uravnenij. = Studia Sci. Math. Hung. 1983. Vol. 18. No. 2-4. 143-152. p.
ANALÍZIS ALKALMAZÁSAI TANSZÉK DEPARTMENT OF APPLICATIONS OF ANALYSIS CSÖRGŐ Sándor: Empi rikus karakterisztikus függvények. Dokto ri értekezés. Szeged, [1984.] XII, 187 p. xx CSÖRGŐ Sándor: Adaptive estimation of the parameters of stable laws. Limit theorems in probability and statistics. Vol. 1. Amsterdam-Oxford-New York, (1984.) 305-367. p. /Colloquia Mathematica Societatis János Bolyai. 36./ CSÖRGŐ Sándor: Testing by the empirical characteristic function: a survey.Proc. Third Prague Symp. Asymptotic Statistics, (1983). Amsterdam, 1984. 45-56. p. xx CSÖRGŐ Sándor: Testing for normality in arbitrary dimension. = Colloquium on Goodness of Fit, June 25-29, 1984, Debrecen. Abstracts. (Bp.) [1984.] 4.p. CSÖRGŐ Sándor-Hall, P.: The Komlós-Major-Tusnády approximations and their applications. = Austral. J. Statist. 1984. Vol. 26. 189-218. p. xx CSÖRGŐ Sándor-Keller, H.-D.: On the estimation of mixture proportions. = Statistics and probability. Proceedings of the 3rd Pannonian Symposium on Mathematical Statistics. Visegrád, Hungary, 13-18 Sept. 1982. Bp. (Dordrecht [etc.]) 1984. 27-42. p. CSÖRGŐ Sándor-Felkai Béla-HORVÁTH Lajos -Lenkehegyi IbolyaPusztai Pál: Konfidenciasávok szerkesztése cenzorált mintákból és alkalmazásuk operált szívbetegek túlélésfüggvényének becslésére. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984.] 243-250. p. Csörgő Miklós-CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos-Révész Pál: On weak and strong approximations of the quantile process. = Proc. Seventh Conference on Probability (Brosov, 1982). Bucuresti, 1984. 81-95. p. xx '
212
CSÖRGŐ Sándor: Mathematical modeling of the hearing process. Proceedings
Troy, NY 1980. - Stability problems for stochastic models. Proceedings of the 6th International Seminar held in Moscow, USSR, April 1982. - M. I. Yadrenko: Spectral theory of random fields. - Statistics and probability. Proceedings of the 3rd Pannonian Symposium on Mathematical Statistics: Visegrád, Hungary, 1982. - The mathematics and physics of disordered media, percolation, random walk, modeling, and simulation. Proceedings of a Workshop held at the IMA, University of Minnesota, Minneapolis, 1983. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 260-262. p., Fasc. 3-4. 513-514. p. CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos: Mathematical models as a tool for the social sciences. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 504. p. TANDORI Károly: „A jelenlegi pontozási rendszer alkalmazásakor egyes jelentkezők hátrányba kerülhetnek." /Az első ösztöndíjas felvételi vizsgák tapasztalatai./ = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 1. sz. 58-59. p. TANDORI Károly: Unbedingte Konvergenz der Orthogonalreihen. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 189-200. p. TANDORI Károly: Ober die Mittel von orthogonalen Funktionen. = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 44. No. 1-2. 141-156. p. MÓRICZ-Ferenc-TANDORI Károly: On the a. e. convergence of multiple orthogonal series. 2. /Unrestricted convergence of the rectangular partial sums./ = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Torn. 47. Fasc. 3-4. 349-369. p. TOTIK Vilmos-TANDORI Károly: Remarks on the convergence of orthogonal series. = Publ. Math. 1984. Torn. 31. Fasc. 3-4. 181-184. p.
Késedelmesen megjelent munka: CSÖRGŐ Sándor-HORVÁTH Lajos: On the Koziol-Green model for random censorship. 2. = Studia Sci. Math. Hung. 1983. Vol. 18. No. 2-4. 195203. p.
GEOMETRIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF GEOMETRY GEHÉR László: K. Donner: Extension of positive operators and Korovkin theorems. - George E. Martin: Transformation geometry. - M. A. Naimark -A. I. Stern: Theory of group representations. - J.-P. Serre: Linear representations of finite groups. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 496-497. p., 504. p., 506-507. p., 510-511. p. NAGY Péter: Note to „On bundle-like conform deformation of a Riemannian submersion". = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 43. No. 3-4. 365. p. NAGY Péter: Moufang-Lie loops and homogeneous spaces. = Colloquium on Differential Geometry, 26 August-2 September, 1984, Hajdúszoboszló, Hungary. Abstracts. [Debrecen, 1984.] [49.] p. NAGY Péter: Geometries and groups. Proceedings, Berlin 1981. - Harmonic maps. Proceedings, New Orleans 1980. - Ryuzo Sato-Takayuki Nono: Invariance principles and the structure of technology. - Twistor geometry and non-linear systems. Proceedings, Primorsko, 1980. - Frank W. Warner: Foundations of differentiable manifolds and Lie groups. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4.500-502. p., 510. p., 514-515. p. SZABÓ Zoltán: Classification and construction of complete hypersurfaces satisfying R(X, Y) • R=O. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 321-348. p.
213
SZAB6 Zoltán: Geometry and analysis. Papers dedicated to the memory of V. K. Patodi. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 253. p. SZÉKELY László: J. H. van Lint: Introduction to coding theory. - Combinatorial mathematics 10. Proceedings of the Conference held in Adelaide, Australia, 1982. - Loo-Keng Hua: Selected papers. - Mathematical programming. The state of the art. Ed. by A. Bachem, M. Grötschel, B. Korte. - Measure theory, Oberwolfach 1981. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 255. p., Fasc. 3-4. 494-495. p., 502. p., 504-505. p.
HALMAZELMÉLETI ÉS MATEMATIKAI LOGIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF THEORY OF SETS AND MATHEMATICAL LOGIC ECSEDI-T6TH Péter: A characterization of quasi-varieties in equality-free languages. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 41-54. p. ECSED1 T6TH Péter: Towards a general theory of protocols. = New results on computer communication. Vol. 2. Protocol models. Bp. 1984. 19-68. p. xx ECSEDI-'T6TH Péter-Turi L.: On the number of zero order interpolants. = Acta Cybernetica, Szeged, 1984. Tom. 6. Fasc. 4. 425-436. p. ECSEDI-TÓTH Péter: Jens E. Fenstad: General recursion theory. - Jörg Flum-Martin Ziegler: Topological model theory. - Yu. I. Manin: A course in mathematical logic. - D. M. Sandford: Using sophisticated methods in resolution theorem proving. - D. J. Shoesmith-T. J. Smiley: Multiple-conclusion logic. [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 251-253. p., 256-257. p., Fasc. 3-4. 510-512. p. TOTIK Vilmos: An interpolation theorem and its applications to positive operators. = Pacific J. Math. 1984. Vol. 111. No. 2. 447-481. p. Sep. TOTIK Vilmos: On a problem concerning L° moduli of smoothness. = Studia Sci. Math. Hung. 1984. Vol. 19. No. 1.97-101. p. TOTIK Vilmos: A one-circle-theorem of offbeat integral geometry. = Bull. London Math. Soc. 1984. [Vol.] 16. 292-294. p. Sep. TOTIK Vilmos: Recovery of HP-functions. = Proc. Amer. Math. Soc. 1984. Vol. 90. No. 4. 531-537. p. Sep. TOTIK Vilmos: Saturation for Bernstein type rational functions. = Acta Math. Hung. 1984. Vol. 43. No. 3-4. 219-250. p. TOTIK Vilmos: Some properties of a new kind of modulus of smoothness. = Z. Analysis u. ihre Anwendungen, 1984. Bd. 3. (2) 167-178. p. Sep. TOTIK Vilmos: Uniform approximation by Bernstein-type operators. = Proceedings of the Koninklijke Nederlandse Akademie van Wetenschappen. Ser. A. Math. Sci. 1984. Vol. 87. 87-93. p. Sep. TOTIK Vilmos: Uniform approximation by positive operators on infinite intervals. = Analysis Mathematica, 1984. Tom. 10. Fasc. 2. 163-182. p. TOTIK Vilmos-TANDORI Károly: Remarks on the convergence of orthogonal series. = Publ. Math. 1984. Tom. 31. Fasc. 3-4. 181-184. p. Késedelmesen megjelent munkák: TOTIK Vilmos: Note on a result of K. Tandori. = Analysis, 1983. 3. 135142. p. Sep. TOTIK Vilmos: On two open problems of contractive mappings. = Publ. de l'Institut Mathématique, 1983. Tome 34. (48) 239-242. p. Sep.
214
SZÁMÍTÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK DEPARTMENT OF ARITHMETIC SCIENCES BARTHA Milkós: On injective attributed characterization of 2-way deterministic finite state transducers. = Acta Cybernetica, Szeged, 1984. Tom. 6. Fasc. 4. 347-353. p. Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az o rvostudományban és a biológiában. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Csongrád Megyei Szervezete és Orvosbiológiai Szakosztálya által, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Számítástechnikai Központja szervezésében Szegeden, 1982. dec. 6. és 9. között megrendezett 11. kollokvium előadásainak anyaga. Szerk. Győri István, ... CSIRIK János, MADARÁSZ István. (Szeged), [1984.] 517 p. POLNER Gábor-CSIRIK János-DALLMANN Géza-OROSZ László: A lamda fág szaporodásának modellezése. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984.] 92-97. p. ÉSIK Zoltán: Egy megjegyzés programok magnyelveiről. (A remark on the kernel languages of programs.) = Alk. Mat. L. 1984. 10. köt. 1-2. sz. 61-63. p. ÉSIK Zoltán-HORVÁTH Gyula: Pseudo-varieties and ao-products. = Papers on automata and languages, 1984. 6. 47-76. p. xx Bloom, S. L.-ÉSIK Zoltán: Some varieties of iteration theories. = Bulletin of EATCS, 1984. 53-65. p. xx ÉSIK Zoltán: F. Gécseg-M. Steinby: Tree automata. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 498-499. p. GALAMBOS Gábor-IMREH Balázs: Egydimenziós szabási feladatok megoldása oszlopgenerálással. (Solution of one-dimensional eutting stock problems by column-generation.) = Alk. Mat. L. 1984. 10. köt. 1-2. sz. 73-85. p. MÓRICZ Ferenc: Strong;laws of large numbers for orthogonal sequences of Random variables. = Limit theorems in probability and statistics. Vol. 2. Amsterdam-Oxford-New York, (1984.) 807-821. p. /Colloquia Mathematica Societatis János Bolyai. 36./ MÓRICZ Ferenc-TANBORI Károly: On the a.e. convergence of multiple orthogonal series. 2. /Unrestricted convergence of the rectangular partial sums./ = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 3-4. 349-369. p. MÓRICZ Ferenc: R. E. Edwards: Fourier series. A modern introduction, Vol. 2. - Iterative solution of nonlinear systems of equations. /Proceedings, Oberwolfach 1982./ - Numerical integration of differential equations and large linear systems. /Proceedings, Bielefeld 1980./ [Reviews.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 250-251. p., 254-255. p., 257-258. p. SZENDREI Agnes: Demi-primal algebras. = Algebra Universalis, 1984. [Vol.] 18. 117-128. p. Sep.
AUTOMATAELMÉLETI TANSZÉKI KUTATÓCSOPORT AUTOMATA THEORY RESEARCH GROUP BARTHA Miklósn6 [GOMBÁS Éva]: Attributum nyelvtanok kiértékelési módszerei. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 146 1ev. GÉCSEG Ferenc-Steinby Magnus: Tree automata. Bp. 1984, Akadémiai K. 235 p.
215
GYIMÓTHY Tibor: Uwe Kastens-Brigitte Hutt-Erich Zimmermann: GAG: A practical compiler generator. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 255. p. KATONA Endre : Lattice algorithms and their transformations. An approach to mathematical modelling of cellular algorithms. = Informatik-Skripten 8. Beitráge zur Theorie der Polyautomaten. Braunschweig, 1984. 58-71. p. xx KATONA Endre: String pattern matching algorithms for cellular processors. = Parallel computing 83. [Amsterdam], 1984. 431-436. p. Sep. KÖLES Péter: The realization of a simplified assembler in cellular space. = Parallel computing 83. [Amsterdam], 1984. 437-442. p. Sep. LEGENDI Tamás: Implementation and application of cellular processors. = Parallel computing 83. [Amsterdam], 1984. 443-446. p. Nienhaus, R. H.-Koch, A. S.-LEGENDI Tamás: Synthese und parallele Durchführung von lokalen Überführungsfunktionen für die 21/2D Zellularautomatenmodelle der dynamischen Rezeptoren. = Parallel computing 83. [Amsterdam], 1984. 463-467. p. SIMON Endre-GYIMÓTHY Tibor: Fordítóprogram-generálás attributumgrammatikával adott nyelvdefiníció alapján. (Compiler generatión by attribute grammar according to a given language definition.) = Információ - Elektronika, 1984. 19. évf. 2. sz. 86-97. p. SIMON Endre: J. Uhl-S. Drossopoulou-G. Porsch-G. Goos-M. Dausmann-G. Winterstein-W. Kirschgássner: An attribute grammar for the semantic analysis of ADA. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 261. p. SZŐKEFALVI-NAGY Béla: Tosio Kato: A short introduction to perturbation theory for linear operators. [Review.] = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 256. p. TÚRÁN György: The critical complexity of graph properties. = Inf. Proc. Lett. 1984. [Vol.] 18. 151-153. p. Sep. TURÁN György: On the definability of properties of finite graphs. = Discrete Mathematics, 1984. [Vol.] 49. 291-302. p. Sep. TURAN György: On the succinct representation of graphs. = Discrete Appl. Math. 1984. [Vol.] 8. 289-294. p. Sep. Babai László -TURÁN György: The complexity of defining a relation on a finite graph. [Herausg.] Institut für Ökonometrie und Operations Research Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universitát Bonn. Report No. 84 352. Bonn, [1984.] 18 p. Faigle, Ulrich-Lovász László-Schrader, Rainer-TURAN György: Searching in trees, series-parallel and interval orders. [Herausg.] Institut für Ökonometrie und Operations Research Rheinische Friedrich-Vilhelms-Universitát Bonn. Report No. 84 320. Bonn [1984.] 18 p. ,
MTA MATEMATIKAI KUTATÓ INTÉZET MATHEMATICAL RESEARCH INSTITUTE POLLÁK György-Steinfeld Ottó: Characterizations of some classes of semigroups. = Acta Sci. Math. Szeged, 1984. Tom. 47. Fasc. 1-2. 55-59. p.
216
FIZIKUS TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF PHYSICS
ELMÉLETI FIZIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF THEORETICAL PHYSICS BENEDICT Mihály: Egyedülálló jelenség a hullámok között. A szoliton. = Természet Világa, 1984. 115. évf. 4. sz. 164-166. p. BENEDICT Mihály: Raszprosztranenie edinicsnogo "poluvolnovogo" impul' sza v rezonanszvnoj szrede. = Proceedings of the 3. Symposium on Ultrafast Phenomena in Spectroscopy, Minszk, 1984. 227-229. p. xx BENEDICT Mihály-GYÉMÁNT Iván: On the interaction of an ultrashort light pulse with a thin resonant medium. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 115-119. p. BENEDICT Mihály-Trifonov, E. D.: Damping effects in lethargic gain. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 3-5. p. KAPUY Ede: Gombás Pál és az anyagok tulajdonságainak elméleti kiszámítására irányuló kutatások kezdetei Magyarországon. = Fiz. Sz. 1984. 34. évf. 12. sz. 447-448. p. KAPUY Ede-Csépes Zoltán -Kozmutza Cornélia: Many-body perturbation theory based on localized orbitals. = Croatica Chemica Acta, 1984. 57. 855864. p. Sep. KAPUY Ede-Csépes Zoltán-Pipek J.: Application of the many-body perturbation theory based on localized orbitals to cyclic polyenes. = Acta Phys. Hung. 1984. Vol. 55. No. 1-4. 365-374. p. PAPP György-Beleznay F.: Special points and ideal-vacancy-induced deep level in Si and some III-V semiconductors. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 121-126. p. Boguslawski, P.-PAPP György-Baldereschi, A.: Self interstitial impurity along the tetrahedral-hexagonal path in Si. = Abstracts of the 4. Gen. Conf. of the Condensed Matter Division, Amsterdam, 1984. 127. p. xx Boguslawski, P.-PAPP György-Baldereschi, A.: Tetrahedral-site vs hexagonal-site self-interstitial in silicon. = Solid State Communications, 1984. Vol. 52. No. 2. 155-158. p. Sep. VASS Imre-Demeter Sándor: Energetic characterization of the thermoluminescence in isolated chloroplasts. = Advances in photosynthesis research. Vol. 1. The Hague-Boston-Lancaster, 1984. 1.6. 737 - I. 6. 740. p. Sep. VASS Imre-Rózsa Zsuzsa-Demeter Sándor: Flash induced oscillation of the low temperature thermoluminescence band Z,, in chloroplasts. = Photochem. Photobiol. 1984. Vol. 40. No. 3.407-409. p. Sep. Demeter Sándor-VASS Imre: Charge accumulation and recombination in Photosystem II studied by thermoluminescence. 1. Participation of the primary acceptor Q and secondary acceptor B in the generation of thermoluminescence of chloroplasts. = Biochim. Biophys. Acta, 1984. 764. 24-32. p. Sep. • Demeter Sándor-VASS Imre-Horváth G.-LŰufer, A.: Charge accumulation and recombination in Photosystem II studied by thermoluminescence. 2. Oscillation of the C band induced by flash excitation. = Biochim. Biophys. Acta, 1984. 764. 33-39. p. Sep. Demeter Sándor-VASS Imre-Rózsa Zsuzsanna: Oscillations of the thermoluminescence bands of chloroplasts induced by flash excitation. = Advances in photosynthesis research. Vol. 1. The Hague-Boston-Lancaster, 1984. I. 3. 265-I. 3. 268. p. Sep.
217
KÍSÉRLETI FIZIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF EXPERIMENTAL PHYSICS 637. BOR Zsolt: Pikoszekundumos lézerimpulzusok generálása elosztott visszacsatolású festéklézerrel. Doktori értekezés. Szeged, [1984.] 150 p. xx BOR Zsolt-RÁCZ Béla-KETSKEMÉTY István-Kozma László: Comparison of short-pulse generation methods of NQ laser pumped dye lasers. = Acta Phys. Hung. 1984. Vol. 55. No. 1-4. 229-239. p. FARKAS Éva-HILBERT Margit-KETSKEMÉTY István-GÁTI László: Bifluorikus lézerfestékek fluoreszcencia tulajdonságai. (Fluorescence of bichromophoric laser dyes.) = A lumineszcencia kutatások aktuális kérdései. 7. Országos Lumineszcencia-spektroszkópia Iskola, Balatonfüred, 1984. okt. 15-17. [Bp. 1984.] 38-43. p. FARKAS Zsuzsa-FARKAS Éva-KETSKEMÉTY István-HEBLING János-SZABÓ Gábor: Rúd alakú molekulák fluoreszcencia polarizációja. (The fluorescence polarization of the prolate molecules.) = A lumineszcencia kutatások aktuális kérdései. 7. Országos Lumineszcencia-spektroszkópia Iskola, Balatonfüred, 1984. okt. 15-17. [Bp. 1984.] 44-52. p. HEBLING János-BOR Zsolt: Distributed feedback dye laser pumped by a laser having a low degree of coherence. = J. Phys. E: Sci. Instrum. 1984. Vol. 17. 1077-1080. p. Sep. 642: HEBLING János-BOR Zsolt-RÁCZ Béla: Design of N2 laser pumped tunable distributed feedback dye lasers with extended tuning range. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Torn. 30. Fasc. 3-4. 127-133. p. HEVESI Imre-KISS László Béla-TÖRÖK Miklós-NÁNAI László: Electron concentration in V205 single crystals as determined by 1/f noise measurements. = Phys. Stat. Sol. [Ser.] (a) 1984. 81. K67-K70. p. Sep. Ursu, L-Miháilescu, I. N.-Apostol, Ileana-Cráciun, Doina-Dinescu, Maria-Hening, Al.-Nanu, L.-Nistor, Leona-Popa, Al.-Teodorescu, V. S.-Prokhorov, A. M.-Konov; V. I. -Chapliev, N. I.-Tokarev, V. N.Ralchenks, V. G.-HEVESI Imre-NÁNAI László-SZIL Elemér-KOVÁCS József: Oxidarea metalelor ca efect al iradierii laser de putere la 10,6µm. = Progrese in fizica. A 6-a Sesiune Anualá de Comunicári a Institutului Central de Fizicá, Sibiu, 4-6 octombrie 1984. 356-357. p. A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1982/83. (Kiad. KRISTÓ Gyula Szerk. biz. KETSKEMETY István, MARÓTI Egon, PÓLAY Elemér, SZENTIRMAI László. Lektorálta KEMENES Béla.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 252 p. KISS László [Béla]: Zajmérések vanádiumpentoxid egykristályokon. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 68 lev. KISS László Béla-TÖRÖK Miklós-NÁNAI László-HEVESI Imre: The 1/f noise of point contact between substances of anisotropic conductivity. = Phys. Stat. Sol. [Ser.] (a) 1984. 84. 639-643. p. Sep. MICHAILOVITS Lehel-HEVESI Imre-TÖRÖK Miklós-SZÖRÉNYI Tamás-SÜLI Árpád: A comparative survey of the evaluation of optical constants of weakly absorbing thin layers. = Acta Phys. Hung. 1984. Vol. 55. No. 1-4.241-245. p. MOLNÁR Miklós-PAPP Katalin: „Tiz- és tizenhat oldalú" elektronikus "dobókocka". = A Fizika Tanítása, 1984. 23. évf. 4. sz. 125-127. p. MOLNÁR Miklós-PAPP Katalin-Majkut Ferenc: Néhány kiállítási eszköz a gimnáziumi fizika tananyag feldolgozásához. = Hajnali zápor után. 27. Fizikatanári Ankét. Magfizika. Debrecen, 1984. 101-110. p.
218
NÁNAI László-HEVESI Imre-Bunkin, F. V.-Luk'yanchuk, B. S. -Schafeev, G. A.-Alimov, D. T.: Crystal formation in the field of laser light. = Third International Conference on Infrared Physics, ETH Zurich, July 23-27, 1984. 501-502. p. NÁNAT László-KOVÁCS József-SZIL Elemér -BALI Katalin-HEVESI Imre-KETSKEMÉTY István: Iszszledovanie opticseszkogo razrjada vblizi poverhnoszti pjatiokiszi vanadija. = Acta Phys. Hung. 1984. Vol. 55. No. 1-4. 247-252. p. Sánta Imre-Kozma László-RÁCZ Béla-Gorbal, M. R.: High-stability thyratron-switched TEA nitrogen laser. = J. Phys. E: Sci. Instrum. 1984. Vol. 17. 368-370. p. SZABÓ Gábor-BOR Zsolt-RÁCZ Béla-Muller, Alexander-KETSKEMÉTY István: Picosecond and subpicosecond pulse generation by travelling wave amplified spontaneous emission and distributed feedback dye laser. = Optika '84. Symposium, Budapest, April 24-27, 1984. 170-173. p. /The Society of Photo-Optical Instrumentation Engineers. 473./ SZABÓ Gábor-RÁCZ Béla-Muller, Alexander-Nikolaus, B. -BOR Zsolt: Travelling-wave-pumped ultrashort-pulse distributed-feedback dye laser. = Appl. Phys. B. 1984. 34. 145-147. p. Sep. Groma Géza-SZABÓ Gábor-Váró Gy.: Direct measurement of picosecond charge separation in bacteriorhodopsin. = Nature, 1984. Vol. 308. No. 5959. 557-558. p. Sep. Muller, Alexander-SZABÓ Gábor-RÁCZ Béla-Nikolaus, B.-BOR Zsolt: Travelling wave pumped ultra-short pulse distributed feedback dye laser. = A digest of technical papers presented at the Topical Meeting on Ultrafast Phenomena, June 12-15, 1984. Monterey, California. FB3-1-FB3-3. p. Sep. SZATMÁRI Sándor-Schiffer, Fritz-Peter: Excimer-laser-pumped ps-dye laser. = Appl. Phys. B. 1984. 33. 95-98. p. Sep. SZATMÁRI Sándor-Schiffer, Fritz-Peter: Picosecond gain dynamics of KrF. = Appl. Phys. B. 1984. 33. 219-223. p. Sep. SZATMÁRI Sándor-Schifer, Fritz-Peter: Single pulse selection in amplifiers. = Optical and Quantum Electronics, 1984. 16.277-280. p. Sep. SZATMÁRI Sándor-Scháfer, Fritz-Peter: A tunable, highly monochromatic picosecond light source. = Optics Communications, 1984. Vol. 49. No. 4. 281-284. p. Sep. SZATMÁRY Károly: Asztrofizika a gimnázium 4. osztályában. = A Fizika Tanítása, 1984.23. évf. 3. sz. 78-81. p. Nistor, L. C.-Teodorescu, V. S.-Nanu, L.-Mihailescu, I. N.-Dinescu M.-Hening, Al.-SZIL Elemér-KOVÁCS József-NÁNAI László-HEVESI Imre: Oxidation of vanadium under cw CO 2 laser irradiation. = Third International Conference on Infrared Physics, ETH Zurich, July 23-27, 1984. 504-508. p. Ursu, I.-Nanu, L.-Dinescu, M.-Hening, Al.-Mihailescu, I. N.-Nistor, L. C.-Teodorescu, V. S.-SZIL Elemér-HEVESI Imre -KOVÁCS JózsefNÁNAI László: Vanadium oxidation as a result of cw CO, laser irradiation in atmospheric air. = Appl. Phys. A. 35. 1984. 103-108. p. Sep. SZÖRÉNYI Tamás-BALI Katalin-TÖRÖK Miklós-HEVESI Imre: Thickness-dependent conductivity of near-stoichiometric V 206 films deposited from gels. = Thin Solid Films, 1984. 121. 29-34. p. Sep. TÖRÖK Miklós: On the Poole-Frenkel constant. = Phys. Stat. Sol. [Ser.] (b) 1984. 126. K97-K99. p. Sep. TÖRÖK Miklós-MICHALIOVITS Lehel-HEVESI Imre: Correction method for determining the optical constants of thin films with non-uniform thickness. = Thin Solid Films, 1984. 116. 235-239. p. Sep.
219
Késedelmesen megjelent munkái': MOLNÁR Miklós-PAPP Katalin: Elektronikus eszközök a gimnáziumi fizika statisztikus játékaihoz. (Elektronic aids for statistical games in grammar school physics.) = Tantárgyped. Közl. 1983. 3. 63-77. p. PINTÉR Ferenc-VIZE László -GÁTI László -KIEBNICZKI József: Impulzusűzemű festék-lézer sugárzás polarizációs tulajdonságainak elméleti és kísérleti vizsgálata. (Theoretische und experimentelle Untersuchung.der Polarisationseigenschaften Farbstofflaserstrahlung.) = Acta Acad. Paed. Szeged, Ser. Phys. - Chem.-Math. 1983. 3-29. p.
KÉMIAI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF CHEMISTRY ALKALMAZOTT KÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF APPLIED CHEMISTRY FEJES Pál: Az egyetemi kutatások szerepe és jelentősége az innováció folyamatában. = Felsőokt. Sz. 1984. 33. évf. 3. sz. 129-135. p. FEJES Pál-Förster, Horst-KIRICSI Imre-Seebode, Jürgen: Carbocation formation in zeolites. UV-VIS-NIR spectroscopic investigations on mordenites. = Structure and reactivity of modified zeolites. Amsterdam, 1984. 91-98. . p. Sep. FEJES Pál-HANNUS István-KIRICSI Imre: Dealumination of zeolites with phosgene. = Zeolites, 1984. Vol. 4. 73-76. p. Sep. FEJES Pál-KIRICSI Imre-Förster, Horst-Seebode, Jürgen: Isomerization of cyclopropane over A-type zeolites. Kinetic studies. = Zeolites, 1984. Vol. 4. 259-262. p. Sep. MOHL Miklós-FEJES Pál-HORVÁTH Gábor: An isotopic method to distinguish between ion exchange and adsorption of diazonium cations of zeolites. = Int. J. Appl. Radiat. Isot. 1984. Vol. 35. Ns. 5. 408-409. R. Sep. FEJES Pál-KIRICSI Imre-HANNUS István-SCHŐBEL György-Kiss Ákos: Eljárás zeolitok összetételének és/vagy szerkezetének módosítására. Bejelentés: 1979. dec. 17. JO-276. Magyar Népköztársaság. 180. 815. sz. szabadalom. Megjelent: 1984. [ j p. xx HALÁSZ János-VARGA Károly-FEJES Pál: Selective oxidation and ammoxidation of isobutene over mixed oxides of tin and antimony. = React. Kinet. Catal. Lett. 1984. Vol. 25. No. 1-2. 65-69. p. HANNUS István-KIRICSI Imre-DÉKÁNY Imre-FEJES Pál: Dealumination of zeolites with volatile reagents. Modification of the adsorption properties of Hungarian natural zeolites with phosgene. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 107-114. p. HANNUS István-KIRICSI Imre-FEJES Pál: Zeolitok vízadszorpciós tulajdonságainak vizsgálata napenergiával müködő hűtőciklus céljából. (Investigation of the water adsorption properties of zeolites with emphasis of their application in solar cooling.) = Magy. Kém. L. 1984. 39. évf. 10. sz. 430-434. p. HANNUS István-KIRICSI Imre-FEJES Pál-DÉKÁNY Imre: Magyar természetes zeolitok adszorpciós tulajdonságainak módosítása foszgénes dealuminálással. (Modification of the adsorption properties of Hungarian natural zeolites by dealumination with phosgene.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 3. sz. 135-139. p.
220
HERNÁDI Klára-HALÁSZ János-VARGA Károly-FEJES Pál: Mild oxidation of n-butenes over mixed tin-vanadium oxides. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 97-106. p. KIRICSI Imre-HANNUS István-SCHÖBEL György-FEJES Pál: Zeolitok reakciója illékony, halogéntartalmú reagensekkel. 2. Szerkezeti változások. (Reactions of zeolites with volatile halides, 2. Structural consequences.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 12. sz. 529-535. p.
Késedelmesen megjelent munka: 682.HALÁSZ János-VARGA Károly-FEJES Pál: Ammoxidation of propylene to pyridine over binary and ternary mixed oxides of Sb, Sn and Te. = Oxidation Communications, 1983. 5. 89-99. p. Sep.
ÁLTALÁNOS ÉS FIZIKAI KÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF GENERAL AND PHYSICAL CHEMISTRY ANDOR József: Fizikai kémia. 2. éves gyógyszerészhallgatók számára. Szeged, 1984. 318 p. /Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar. / xx ANDOR József-DREVENI Irén: Viijanie gidrodinamicseszkih uszlovij na kinetiku diszperszionnoj polimerizacii i szopolimerizacii metilmetakrilata. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 175-182. p. Galibej, V. I.-Épimahov, Ju. K.-ANDOR József: Aktivirovanie épokszidaminom polimerizacii sztirola, iniciirovannoj perokszidom benzoila. = Ukr. Him. Zs. 1984. t. 50. No. 5. 548-549. p. BÁLINT Imre-BÁN Miklós: A procedure for determining reaction paths and saddle points. = Int. J. Quantum Chem. 1984. Vol. 25. 667-675. p. Sep. Zsadányi J.-BOGA Endre: The mechanism of the decomposition of cumene hydroperoxide catalyzed by cobalt /III/ acetilacetonate. = 4th International Symposium on Homogeneous Catalysis, Moszkva, 1984. Book 2. 199-200. p. xx CSÁSZÁR József: Studies of spectral behaviour of copper (II) complexes of aromatic Schiff bases and of secondary amines. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 61-69. p. CSÁSZÁR József: Study of 5-NO2-2-furaldehyde derivatives. 1. U. v., I. r. and 1H NMR spectral investigations of Schiff base compounds. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2.71-77. p. CSÁSZÁR József: Study of 5-NO2-2-furaldehyde derivatives. 3. Schiff bases formed with urea and semicarbazide derivatives. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 79-84. p. DÖMÖTÖR Gyula: Átmeneti fém komplexek elektronszerkezetének számítására alkalmas módszerek kidolgozása és vizsgálata. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 82 lev. KÖRTVÉLYESI Tamás-GÖRGÉNYI Miklós-SERES László: On the thermal decomposition of propene in the presence of 1,3-butadiene. The role of Diels-Alder reaction. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 85-95. p. RAUSCHER Ádám-VÖLGYESI László-Sánta Lászó-Toman László: Amin-alapú polikondenzátumok inhibiciós hatásának vizsgálata savas közegekben. = Korróziós Figyelő, 1984. 24. évf. 7-11. p.
221
67.=
SERES László -NACSA Ágnes: DTBP-initiated reaction of 2-methylpropene; ka/k0 ratios of some alkyl radicals. = 8th International Symposium on Gas Kinetics, Nottingham, 1984. Paper C48. xx 'SZABÓ- PLÁNKA Terézia-Ho rv áth L. I.: EPR studies of copper /H/ complexes of a-amino acids in host crystals of the corresponding polycrystalline zinc /II/ complexes: Metal ligand bonds and molecular structure. = J. Coord. Chem. 1984. 13. 163-172. p. xx SZIROVICZA Lajos: Kinetics of some reactions of vinyl and isopropyl radicals in the gas phase. = 7. Arbeitstagung über chemische Reaktionskinetik, Leipzig, (984. 53. p. xx RASKÓ János-VÖLGYESI László -LANCZ Margit-SOLYMOSI Frigyes: On the role of an NCO surface intermediate in the NO + CO reaction over supported Rh catalyst. = Proceedings of the 8th International Congress on. Catalysis. Vol. 3. Berlin, West, 1984. 671-682. p. Sep. Késedelmesen megjelent munkák: ADAMKOVICH István: A kísérletező készség. /A tanítás tanulhatóságának egy problémája a kémiaoktatásb an . / (The ability to experiment./ A poblem of the teachability of teaching in chemistry education./) = Tantárgyped. Közl. 1983. 3. 105-116. p. BÁN Miklós-DÖMÖTÖR Gyula-Vizi -Orosz A.-Pályi Gy.: Elektronic structure of 412 - X2)032(C0)6 (X= CH, N, P, As) complexes. = Atti della Accademia delle Scienze dell' Instituto di Bologna, 1983. Serie 13. Tomo 10. 217-225. p. xx GÉCSEG Ferencné: Az alkotórész és egész viszonyának néhány kérdése a kémiai mozgásb an . (Some questions of the relation of the constituent and the whole in chemical motion.) = Tantárgyped. Közl. 1983. - 3. 95-103. p. SZIROVICZA Lajos: Laboratóriumi gyakorlatok általános kémiából. Szeged, 1983. 78 p. /Szegedi O rvostudományi Egyetem. / xx
KOLLOIDKÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF COLLOID CHEMISTRY BALÁZS János -GILDE Ferencné-PATZKÓ Ágnes-VÁRKONYI Be rnát: Kolloidkémiai laboratóriumi gyakorlatok. Szeged, 1984. 118 p. /Szegedi O rv ostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar. / xx -703. Felién Borbála-BALÁZS János -Lakatos-Szabó J.-Lakatos István: Inves-
tigation of crude oil-water emulsions in presence of non-ionic surfactants. 2. Behaviour of emulsions at elevated temperatures, and emulsification of crude oil fractions. = Acta Phys. et Chem. Szeged,1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 183-192. p. DÉKÁNY Imre-SZÁNTÓ Ferenc -Nagy Lajos György: Folyadékadszorpció és immerziós necvesedés módosított felületű agyagásványokon. 1. A nemduzzadó agyagásvány -organokomplexek felületi tulajdonságai. (Liquid sorption and immersional wetting on clay minerals having modified surface, 1. Surfacial properties of non-swelling clay mineral organocomplexes.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 8. sz. 337-344. p. DÉKÁNY Imre -SZÁNT6 Ferenc-Nagy Lajos György: Folyadékadszorpció és immerziós nedvesedés módosított felületű agyagásványokon. 2. Interlamelláris szorpció és nedvesedés a du77adó montmorrillonit-organokomplexeken. (Liquid sorption and immersional wetting on clay minerals having modified surface, 2. Interlamellar sorption and wetting on the organocomplexes of the swelling montmorillonite.) = Magy: Kém. F. 1984. 90. évf. 12. sz. 535-543. p.
222
HANNUS István-KIRICSI Imre-DÉKÁNY Imre-FEJES Pál: Dealumination of zeolites with volatile reagents. Modification of the adsorption properties of Hungarian natural zeolites with phosgene. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-2. 107-114. p. HANNUS István-KIRICSI Imre-FEJES Pál-DÉKÁNY Imre: Magyar természetes zeolitok adszorpciós tulajdonságainak módosítása foszgénes dealuminálással. (Modification of the adsorption properties of Hungarian natural zeolites by dealumination with phosgene.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 3. sz. 135-139. p. Salüt, Sz. Ja.-DÉKÁNY Imre-SZEKERES Márta: Modifikacija poverhnoszti barita poverhnosztno aktivnümi vescsesztvami razlicsnoj prirodü. = Kolloidnüj Zsurnal, 1984. Torn 46. No. 1. 91-96. p. Sep. PATZKÓ Ágnes-SZÁNTÓ Ferenc: Ober Peptisierung und Oberlidchenmodifizierung von Iliit aus Füzérradvány. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 153-157. p. SZÁNTÓ Ferenc-DÉKÁNY Imre-GILDE Mária-Horkay F.: Oberfl tcheneigenschaften von Stüuben und die Struktur von Suspensionen. = 17. FATIPEC-Kongress, Lugano, 23-28. Sept. 1984. Vol. 4. 11-39. p. xx SZEKERES Márta: Tenzidoldatok adszorpciója szilárd-folyadék határfelületen. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 104, [7] 1ev. 1 mell. TOMBÁCZ Etelka-DÉKÁNY Imre-PATZKÓ Agnes: X-ray diffraction examination of intercalated alkylammonium humate complexes. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 159-164. p. TOMBÁCZ Etelka-GILDE Mária-SZÁNTÓ Ferenc: The effects of Nasalicylate and Na-fulvate on the stability and rheological properties of Namontmorillonite suspensions. = Acta Phys. et Chem. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 3-4. 165-174. p. Wölflingné Besenyei Andrea-Sántha László-VÁRKONYI Bernát: A vizes közegű tömény pigmentszuszpenziók konzisztenciaállapotai. = 7. Lakk- és festékipari szeminárium, Szeged, 1984. jún. 5-7. Vázlatkötet. 66. p. xx ZSEDNAI Ágnes: Elegyadszorpciós csereegyensúlyok különböző felületi tulajdonságúszorbenseken. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 120 1ev. 1 mell.
SZILÁRDTEST- ÉS RADIOKÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF SOLID STATE AND RADIOCHEMISTRY BÁNSÁGI Tamás-RASKÓ János-SOLYMOSI Frigyes: Adszorbeált izocianát-formák felületi vándorlása Pt/SiO2 katalizátoron. (Migration of adsorbed NCO species on Pt!SiO 2 catalyst.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 8. sz. 345351. p. BERKÓ András-TARNÓCZI Tibor-SOLYMOSI Frigyes: A metanol adszorpciójának és bomlásának vizsgálata Rh(111) felületen elektron energiaveszteségi és termikus deszorpciós spektroszkópiával. (Adsorption and decomposition of methanol on Rh(111) studied by electron energy loss and thermal desorption spectroscopy.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 10. sz. 462-471. p. ERDŐHELYI András-SOLYMOSI Frigyes: A hordozó hatása a CO adszorpciójára, disszociációjára, valamint a felületi szén reakcióképességére Rh katalizátoron. (Effects of the support on the adsorption and dissociation of CO and on the reactivity of surface carbon on Rh catalysts.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 7. sz. 315-325. p.
223
KISS János -SOLYMOSI Frigyes: A hangyasav és a ródiumfelület kölcsönhatása. Auger-, elektron-energiaveszteségi és termikus deszorpciós spektroszkópiai vizsgálatok. (Interaction of HCOOH with a rhodium surface, studied by Augerelectron, electron energy loss, and thermal desorption spectroscopy.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 9. sz. 396-405. p. KISS János -SOLYMOSI Fri gyes: Az NCO felületi komplex viselkedése Rh(111) és polikristályos Rh felületeken. (Surface behaviour of NCO species on Rh(111) and polycrystalline Rh surfaces.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 9. sz. 406414. p. MOHL Miklós-FEJES Pál-HORVÁTH Gábor: Az isotopic method to distinguish between ion exchange and adsorption of diazonium cations of zeolites. = Int. J. Appl. Radiat. Isot. 1984. Vol. 35. No. 5.408-409. p. Sep. Diegruber, H.-Plath, P. J.-Schulz-Ekloff, G.-MOHL Miklós: Study on the structure, stability and propene oxidation capability of faujasite-encaged cobalt chelate complexes. = Journal of Molecular Catalysis, 1984. 24. 115-126. p. Sep. 723 Meyer, G.-Wöhrle, D.-MOHL Miklós-Schulz-Ekloff, G.: Synthesis of faujasite supported phthalocyanines of cobalt, nickel and copper. = Zeolites, 1984. Vol. 4. 30-34. p. Sep. RASKÓ János-SOLYMOSI Frigyes: NO+ CO interaction and NCO formation on PdY zeolite studied by infrared spectroscopy. = J. Chem. Soc., Faraday Trans. 1. 1984. [Vol.] 80. 1841-1853. p. Sep. RASK6 János-SOLYMOSI Frigyes: A NO és a CO adszorpciója, felületi kölcsönhatása és az NCO képződése PdY zeoliton. (NO and CO adsorption, NO+CO interaction and NCO formation on PdY zeolite.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 9. sz. 422-432. p. RASKÓ János-VÖLGYESI László -LANCZ Margit-SOLYMOSI Frigyes: On the role of an NCO surface intermediate in the NO + CO reaction over supported Rh catalyst. = Proceedings of the 8th International Congress on Catalysis. Vol. 3. Berlin, West, 1984. 671-682. p. Sep. SOLYMOSI Frigyes: Katalitikus reakciók felületi köztitermékeinek kémiája. Akadémiai székfoglaló 1983. április 19. Bp. [1984.] Akadémiai K. 86 p. /Érte kezések. Emlékezések./ SOLYMOSI Frigyes: Gondolatok a tudományos munka minősítéséről. _ Magy. Tud. 1984. Uj folyam 29. köt. 9. sz. 706-710. p. SOLYMOSI Frigyes-BERKÓ András-TARNÓCZI Tibor: Adsorption and decomposition of methanol on Rh(111) studied by electron energy loss and thermal desorption spectroscopy. = Surface Science, 1984. [Vol.] 141. 533548. p. Sep. SOLYMOSI Fri gyes BERKÓ András -TARNÓCZI Tibor: Effects of preadsorbed oxygen on the formation and decomposition of NCO on Rh(111) surfaces. = Applications of Surface Science, 1984. [Vol.] 18. 233-245. p. Sep. SOLYMOSI Frigyes-BUGYI László: Adsorption and oxidation of CEN$ on clean and oxygen-dosed Rh(111) surfaces. = Surface Science, 1984. [Vol.] 147. 685-701. p. Sep. SOLYMOSI Frigyes-BUGYI László: The interaction of NO, C QN2 and N2 with Mo surfaces studied by field emission microscope. = 10th International Symposium on the Reactivity of Solids, Dijon, 1984. 242-243. p. xx SOLYMOSI Frigyes-KISS János: The effect of boron impurity on the adsorption and dissociation of CO 2 on Rh surfaces. = Chemical Physics Letters, 1984 Vol. 110. No. 6. 639-642. p. Sep. SOLYMOSI Frigyes-RASKÓ János: The effect of chemisorbed oxygen on the stability of NCO on platinum, rhodium and palladium supported by siica. = Appl. Catal. 1984. [Vol.] 10. 19-25. p.
224
SOLYMOSI Frigyes-TARNÓCZI Tibor-BERKÓ András: Methanol adsorption and decomposition on oxygen-precovered rhodium (111). = J. Phys. Chem. 1984. Vol. 88. 6170-6174. p. xx Surman, Mark-SOLYMOSI Frigyes-Diehl, Renee D.-Hofmann, PeterKing, David A.: Orientation and bonding of adsorbed CH 3NCO on Pt (110) and Cu(110) from vibrational and photoelectron spectroscopies. = Surface Science, 1984. [Vol.] 146. 135-143. p. Sep. Surman, Mark-SOLYMOSI Frigyes-Diehl, Renee D.-Hofmann, PeterKing, David A.: Thermal stability of adsorbed CH 3NCO on Cu (110) and Pt (110) from vibrational and photoelectron spectroscopies. = Surface Science, 1984. [Vol.] 146. 144-154. p. Sep.
SZERVES KÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF ORGANIC CHEMISTRY AGÓCS Pál-Bata Lajos: Unusual temperature-dependence of the cholesteric pitch of pure methyl 313-nonanoyloxychol-5-en-24-oate. = Mol. Cryst. Liq. 1984. Vol. 107. 391-396. p. Sep. BARTÓK Mihály-MOLNÁR Árpád-BUCSI Imre: Mechanism of configurational isomerization of 1,2-dimethylsilacyclopentanes on copper. = 8th International Congress on Catalysis, Berlin (West), 2-6, July 1984. Proceedings. Vol. 5. 441-452. p. Sep. Fülöp Ferenc-El-Gharib, M. Sami-Sohajda Attila-Bernáth Gábor-Kóbor Jenő-DOMBI György: Tetrahidroizokinolinnal kondenzált 1,3-heterociklusok szintézise. (Synthesis of some tetrahydroisoquinoline condensed 1,3-heterocycles.) Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 2. sz. 93-95. p. FELFÖLDI Károly: Sze rves kémiai laboratóriumi munkafüzet. Összeáll. 1984, (JATE Soksz.) 37 p. FELFÖLDI Károly-KAPOCSI Irén-BARTÓK Mihály: Transformation of organic compounds in the presence of metal complexes. 2. Reduction of alkyl -substituted cyclohexanones via hydrogen-transfer reactions catalysed by rhodium (I) complexes.=J. Organomet. Chem. 1984. [Vol.] 277. 439-441. p. Sep. FELFÖLDI Károly-KAPOCSI Irén-BARTÓK Mihály: Transformation of organic compounds in the presence of metal complexes. 3. Transfer hydrogenation of alkylcyclohexanones. Effect of phosphine basicity on stereoselectivity. = J. Organomet. Chem. 1984. [Vol.] 277. 443-445. p. Sep. '744. FELFÖLDI Károly-LASZLAVIK Márta-BARTÓK Mihály: Transfer hydrogenation and hydrosilylation of cyclohexane-1,4-dione in the presence of Rh complexes. = 4th International Symposium on Homogeneous Catalysis, Leningrad, Sept. 24-28, 1984. Abstracts. Book 1. 301. p. P 2-46. xx Bernáth Gábor-Lázár János-GERA Lajos-GONDOS György-Ecsery Zoltán: Saturated heterocycles. 46. Synthesis of 2-substituted-5,6-pentamethylene-, 5,6-hexamethylene- and 5,6-decamethylenepyrimidin-4 (3H)-ones. = Acta Chim. Hung. 1984. Vol. 115. No. 3. 231-235. p. GONDOS György-BARTÓK Mihály-Orr, James C.: Selective asymmetric hydrogenation of testosterone via hydrosilylation catalyzed by Rhodium (I) complexes with chiral phosphine ligands. = Second International Summer School on Metal Complex Catalysis and Fifth International Seminar on Activation of Molecules by Metal Complexes. Neubrandenburg, May 28-June 1, 1984. Abstracts. P-12. xx
225
GöNDÖS György-Orr, James C.: Separation of steroid allylic, saturated alcohols and ketoalcohols by HPLC technique. = 4th Annual American-Eastern European Symposium on Liquid Chromatography, Szeged, 12-13.. Sept. 1984. Abstracts of presentation of the advances in liquid chromatography. [Bp. 1984.] 35-36. p. GÖNDÖS György-GERA Lajos-BARTÓK Mihály-Orr, James C.: Hydrogenation of the 17-carbonyl function of estrone and estrone-3-methyl ether with (+) and (-) Rh-DIOP catalyst. = 4th International Symposium on Homogeneous Catalysis, Leningrad, Sept. 24-28, 1984. Abstracts. Book 1. 258. p. P216.p.xx HACKLER László-SCHNEIDER Gyula-Sohár Pál: Thermolysis of steroidal azidoformates. = 14th International Symposium on the Chemistry of Natural Products, Poznan - Poland, 9-14 July, 1984. Abstracts. 1. 255. p. B 15. xx KAPOCSI Irén: Alldlszubsztituált ciklohexanonok transzfer hidrogénezése és hidroszililezése. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 53 lev. KAZA Ilona: Tanszéki könyvtári munka a természettudományi karon. = Csongrád m. Könyvtáros, 1984. 16. évf. 1-2. sz. 57-60. p. KAZA Ilona: List of papers published by the Department's research workers during 1983. (Compiled by - -.) Department of Organic Chemistry, József Attila University, Szeged, /Hungary/. Szeged, 1984. 13 p. KISS János T. - Gonzalez, Richard D.: Catalytic oxidation of carbon monoxide over Ru/SiO2 . An in situ infrared and kinetic study. = J. Phys. Chem. 1984. Vol. 88. 892-897. p. Sep. KISS János T.-Gonzalez, Richard D.: Catalytic oxidation of carbon monoxide over Rh/SiO2 . An in situ infrared and kinetic study. = J. Phys. Chem. 1984 Vol. 88. 898-904. p. Sep. KISS János T.-Gonzalez, Richard D.: The catalytic oxidation of CO_ over Rh/Si02 , Ru/SiO2 and Pd/Si02 . An in-situ infrared and kinetic study. = 8th International Congress on Catalysis, Berlin (West), 2-6 July, 1984. Proceedings Vol. 2. 635-646. p. Sep. LŐKÖS Magdolna-HEGYES Péter-FÖLDEÁK Sándor: Study of • the synthesis of 1-trialkylsilylmethylnitronaphthalenes. = J. Organomet. Chem. 1984. [Vol.] 275. 27-31. p. Sep. MESKÓ Eszter: A kettes helyzetben szubsztituált kolesztanol-3 származékok lehetséges izomerjeinek előállítása. = Új eredmények a szénvegyületek kémiájában. MKE Csongrád m. Csoport Ifjú Kémikusok Köre 7. Tudományos Szimpózium, Szeged, 1984. dec. 10-12. Előadásvázlatok. 30-31. p. xx MOLNÁR Árpád-Rachford, R.-Smith, G. V.-Liu, R.: Heats of hydrogenation by a simple and rapid flow calorimetric method. = Appl. Catal. 1984. [Vol.] 9. 219-223. p. Sep. MOLNÁR Árpád-BUCSI Imre-SIROKMÁN Géza-BARTÓK Mihály: Hydrogenolysis of 1-methylsilacycloalkanes. = 7th International Symposium on Organosilicon Chemistry, Kyoto, Sept. 9-14. 1984. Abstracts. 15. p. 2A1150. xx PÁLINK6 István-NOTHEISZ Ferenc-BARTÓK Mihály: Reactions of methyloxirane and ethylcyclopropane on metals. = 4. Neftehimicseszkij Szimpozium Akademii Nauk Szocialiszticseszkih Sztran, Balatonfüred (Hungary), 12-17 Nov. 1984. Tom Obzorov, C-18. xx PÁLINK6 István-G. ZSIGMOND Ágnes -NOTHEISZ Ferenc-BARTÓK Mihály: Gidrogenoliz sztereoizomernüh 1,2-dimetilciklopropanov na metallicseszkih katalizatorah. = Kataliz na metallah. Mersdunarodnüj mikroszimpozium, Moszkva, apr. 17-19, 1984, (Abstracts.) 23-24. p. xx
226
762. SÁRKÁNY János-BARTÓK Mihály: Effect of surface carbon on CO adsorption on Pt/Si08 . An IR study. = 4. Neftehimicseszkij Szimpozium Akademii Nauk Szocialiszticseszkih Sztran, Balatonfüred (Hungary), 12-17 Nov. 1984 Tom Obrozov, C-20. xx . 763. SÁRKÁNY János-BARTÓK Mihály: Modificirovanie adszorbirovannogo szloja CO na Pt/SiO2 katalizatore sz pomoscs'ju termoobrabotki i szoadszorbirovannüh vescsesztv. Infrakrasznűe iszszledovanija. = Kataliz na metallah; Mersdunarodnüj mikroszimpozium, Moszkva, apr. 17-19, 1984. (Abstracts.) 34. p. xx 764. SÁRKÁNY János-BARTÓK Mihály: Production of desorption-adsorption IR doublet of CO on Pt/Cab-O-Sil and interaction of adsorbed CO with hydrogen and oxygen. = 9. Iberoamerican Symposium on Catalysis, LisboaPortugal, 16-21 July, 1984. 290-299. p. xx László-DOMBI 765. SCHNEIDER Gyula-MESKÓ Eszter-HACKLER György - Zeigan, Dieter-Engelhardt, Günter: Configurational analysis of 16-methyl-androstene-5 derivatives. = Tetrahedron, 1984. Vol. 40. No. 7. 1205-1211. p. Sep. 766. Wölfling János-SCHNEIDER Gyula: Kényelmes módszer 16,16-biszhidroximetil-17-hidroxi-szteroidok és 16,16-biszhidroximetil-17-ketoszteroidok előállítására. = Új eredmények a szénvegyületek kémiájában. MKE Csongrád m. Csoport Ifjú Kémikusok Köre 7. Tudományos Szimpózium, Szeged, 1984. dec. 10-12. Előadásvázlatok. 26. p. xx 767. SIROKMÁN Géza: Deutériummal jelzett 1-olefinek szintézise. = Új eredmények a szénvegyületek kémiájában. MKE Csongrád m. Csoport Ifjú Kémikusok Köre 7. Tudományos Szimpózium, Szeged, 1984. dec. 10-12. Előadásvázlatok. 35. p. xx 768. VINCZE Irén: Biologically active steroids containing nitrogen. = Chemistry and biotechnology of biologically active natural products. Proceedings of the 2. International Conference, Budapest, 15-19 August, 1983. Bp. - (Amsterdam), 1984. 299-312. p. 769. WITTMANN Gyula: (E)- és (Z)-a-fenilfahéjsavak enantioface-differenciált (e.d.) hidrogénezése (R,R)-borkősavval és NaBr-dal módosított Raney nikkelen (TA-NaBr-MRNi). = Új eredmények a szénvegyületek kémiájában. MKE Csongrád m. Csoport Ifjú Kémikusok Köre 7. Tudományos Szimpózium, Szeged, 1984. dec. 10-12. Előadásvázlatok. 38. p. xx
SZERVETLEN ÉS ANALITIKAI KÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF INORGANIC AND ANALYTICAL CHEMISTRY 770. ÁCS Gábor-PÉTER Antal-HUHN Péter: Reactions of wrong radicals. = 8th International Symposium on Gas Kinetics, Nottingham, 15-20 July, 1984. Abstracts. Cl. xx 771. BURGER Kálmán: A felsőoktatás célja és feladatai. = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 1. sz. 62-64. p. 772. BURGER Kálmán: A japán egyetemi oktatás. = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 12. sz. 1023-1026. p. 773. BURGER Kálmán: Szolvatacija, ionnüe reakcii i komplekszoobrazovanie v nevodnüh szredah. Moszkva, 1984. Mir. 256 p. xx 774. BURGER Kálmán-Ebel, H.-Ebel, M.-Várhelyi Cs.: XPS study of low-spin cobalt (III) mixed ligand complexes. = Inorg. Chim. Acta, 1984. Vol. 88. L11-L13. p. Sep.
227
BURGER Kálmán-GAIZER Ferenc-NAGY László-Noszál B.-Takácsi Nagy G.-VÉBER Margit-Zay István: On the use of coordination chemical equilibrium studies in pharmaceutical technology. = 44th International Congress of Pharmaceutical Sciences, Budapest, 1984. szept. 3-7. Abstracts. No. 66, 108. p. xx BURGER Kálmán-GAIZER Ferenc-Pékli M.-Takácsi Nagy G.-Siemroth, J.: The effect of cations on the calcium ion coordination of heparin. = Inorg. Chim. Acta, 1984. Vol. 92. 173-176. p. Sep. BURGER Kálmán-Vértes Attila: Capillary Mössbauer spectroscopy. - A new method for solution chemistry. = Symposium on the structure of liquids and solutions in commemoration of Tibor Erdey-Grúz. 27-30 August, 1984, Veszprém. (Collected abstracts.) [Bp. 1984.] 11. p. Vértes Attila-BURGER Kálmán-Takács L.-HORVÁTH István: The Debye-Waller factor of molecules trapped in the-pores of thirsty glass. = J. Radioanal. Nucl. Chem., Letters, 1984. 86. 3. 195-204. p. Sep. Vértes Attila-Kajcsos Zsolt-Marczis Ludvig-Brauer, G.-Hüller, J.-Zay István-BURGER Kálmán: Effect of the spin state of transition metals on their interaction with orthopositronium in aqueous solutions. = J. Phys. Chem. 1984. 88. 3969-3971. p. CSÁNYI László-BATTA István-LABÁDI Imre: Some problems of the autoxidation of benzaldehyde. = 4th International Symposium on Homogeneous Catalysis, Leningrad, Sept. 24-28. 1984. Abstracts. 294. p. xx CSÁNYI László-GALBÁCS Zoltán-NAGY László-HORVÁTH István: The role of OsO, catalyst in oxidation reactions with hydrogen peroxide and its derivatives. = 4th International Symposium on Homogeneous Catalysis, Leningrad, Sept. 24-28. 1984. Abstracts. 296. p. xx CSÁNYI László-JÁKYKároly-Hollósi K.: Catalysis-inhibition phenomena in the autoxidation of tetralin catalyzed by transition metal oxides. = Oxidation Communications, 1984. [Vol.] 6. No. 1-4. 199-210. p. Sep. DOMBI András-HUHN Péter: Effects of olefins on thermal decomposition of propane. = 8th International Symposium on Gas Kinetics, Nottingham, 15-20 July, 1984, Abstracts. C20. xx GAIZER Ferenc-Bazsa Gy.-Puskás A.-HORVÁTH István: A desk computer program for the calculation of rate constants. = React. Kinet. Catal. Lett. 1984. Vol. 26. No. 1-2. 159-165. p. GAIZER Ferenc-Johanson, G.-Sipos P.: Liquid x-ray investigation of the structures of silver iodide in DMSO and DMF solutions. = Symposium on the structure of liquids and solutions in commemoration of Tibor Erdey -Grúz, 27-30 August, 1984, Veszprém. (Collected abstracts.) [Bp. 1984.] 31. p. Kabisch, G.-Kálmán E.-Pálinkás G. -Radnai I.-GAIZER Ferenc: Complex formation and solvatation of zinc bromide in DMF solution: an electron diffraction and Raman study. = Chem. Phys. Letters, 1984. 107.463-468. p. xx Silber, H. B.-SimonD.-GAIZER Ferenc: Octahedral-tetrahedral geometry for zinc /II/ in the presence of chloride ions. = Inorg. Chem. 1984. 23. 28442848. p. xx Varsányiné Tóth Irén-Fodré Zsóűa-HORVÁTH István: Mélyfúrású kutak kémiai vízminőségének változása. = Budapesti Közegészségügy, 1984. 1. 1316. p. xx PETER Antal: Az azo-etán és az azo-izopropán termikus bomlása. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 133 p. xx PETER Antal-ACS Gábor-HUHN Péter: Rate coefficients of hydrogen abstraction reactions in the thermal decomposition of azoethane and azo-isopropane. = 8th International Symposium on Gas Kinetics, Nottingham, 15-20 July, 1984. Abstracts. C39. xx
228
PÉTER Antal-ÁCS Gábor-HUHN Péter: Thermal decomposition of azoethane. = Int. J. Chem. Kinet. 1984. Vol. 16. 753-766. p. Sep. PÉTER Antal-ÁCS Gábor-HUHN Péter: Thermal decomposition of azoisopropane. 1. Primary decomposition processes. = Int. J. Chem. Kinet. 1984. Vol. 16. 767-779. p. Sep. PÉTER Antal-ÁCS Gábor-HUHN Péter: Thermal decomposition of azoisopropane. 2. Secondary decomposition processes. = Int. J. Chem. Kinet. 1984. Vol. 16. 781-792. p. Sep. VERES Sándor-NEMESNÉ VETÉSSY Zsuzsanna-CSIKKELNÉ SZOLNOKI Anna: Kritikai vizsgálatok természetes vizek összes arzén -, arzén (III)és arzén (V)-tartalmának meghatározásánál. (Critical studies for the determination of the total arsenic, arsenic (III) and arsenic (V) content of natural waters.) = Magy. Kém. F. 1984. 90. évf. 8. sz. 351-356. p.
BIOLÓGUS TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF BIOLOGY
ÁLLATTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF ZOOLOGY ABRAHAM Ambrus: Megemlékezés Horváth Andorról. (Memorial speech about Andor Horváth.) [Elhangzott a Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportjának 1983. márt. 23-i ülésén.] = Malakológiai Tájékoztató, 1984. 4. 5-16. p. xx BENEDECZKY István-Bíró P.-Schaff Zs.: The effect of 2,4-D-containing herbicide /Dikonirt/ on the ultrastructure of carp /Cyprinus carpio/ liver cells. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 107-125. p. BENEDECZKY István-Móczár László-Tanács L.: Ultrastructure of the cephalic gland of the bee: Andrena variabilis Smith /Hymenoptera: Apoidea/. = Proceedings of the Eighth European Congress on Electron Microscopy, Budapest, August 13-18, 1984. Vol. 3. Bp. 1984. 2077-2078. p. Kiss T.-Varanka I.-BENEDECZKY István: Neuromuscular transmission in the visceral muscle of locust oviduct. = Neuroscience, 1984. Vol. 12. No. 1. 309-322. p. FEKETE Éva: Distribution of fluorogenic monoamines in the gastrointestinal musculature of Helix pomatia. = Histochemistry, 1984. 81. 311-312. p. xx FEKETE Éva-HALASY Katalin-BENEDECZKY István: Histofluorescence and ultrastructural studies on the gastrointestinal tract of Helix pomatia. = Proceedings of the 7th International Congress of Histochemistry and Cytochemistry, Helsinki, 1984. August 5-11. 105. p. xx GÁL Dániel: Seasonal changes in the zooplankton of the Tisza backwater at Alpár. = (Tisza-Research Conference 14. /1983/.) Tiscia, 1984. Vol. 19. 215. p. GALLÉ László: Habitat and niche analysis of grassland ants. = Proceedings of the 14th International Congress on Entomology, Hamburg, 20-26 August, 1984. 499. p. xx HALASY Katalin-BENEDECZKY István: Comparative ultrastructural study on the neuromuscular junction in the muscles of the alimentary canal of Locusta migratoria and Helix pomatia. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 127-141. p.
229
HALASY Katalin-Csoknya Mária: Comparative morphological studies on the alimentary canal of Ischnura elegans Vanderl. and Lestes viridis Vanderl. /Odonata, Zygoptera/ larvae. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 143-152. p. HALASY Katalin-FEKETE Éva-BENEDECZKY István: Comparative ultrastructural and histofluorescence studies on the gastrointestinal tract of a snail /Helix pomatia/, a locust /Locusta migratoria/ and a fish /Cyprinus carpio/: innervation of the muscular layer. = Proceedings of the Eighth European Congress on Electron Microscopy, Budapest, August 13-18, 1984. Vol. 3. Bp. 1984. 1939-1940. p. HORNUNG Erzsébet: Characteristics of the population of an Isopoda species /Trachelipus nodulosus C. L. Koch/ At sandy soil grassland. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 153-158. p. Késedelmesen megjelent munka: Mágori Anikó-Ormos Jenő-FAZEKAS Márta-Siklós László-Sonkodi Sándor-Rudas László-Turi Sándor: Concretions in renal basement membranes. = Diagnostic Histopathology, 1983. Vol. 6. 195-202. p.
BIOFIZIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF BIOPHYSICS LACZK6 Gábor-Lakowicz, Joseph R.: Torsional rearrangements of arylsubstituted anthracenes measured by phase fluorometry. = Biophys. Chem. 1984. [Vol.] 19. 227-232. p. Sep. Gratton, Enrico-Limkeman, Mark-Lakowicz, Joseph R.-Maliwal, Badri P.-Cherek, Henryk-LACZK6 Gábor: Resolution of mixtures of fluorophores using variable-frequency phase and modulation data. = Biophys. J. 1984. Vol. 46. 479-486. p. Scp. Lakowicz, Joseph R.-LACZKÓ Gábor-Cherek, Henryk-Gratton, EnricoLimkeman, Mark: Analysis of fluorescence decay kinetics from variable-frequency phase shift and modulation data. = Biophys. J. 1984. Vol. 46. 463477. p. Sep. Lakowicz, Joseph R.-Cherek, Henryk-LACZK6 Gábor-Gratton, Enrico: Time-resolved fluorescence emission spectra of labeled phospholipid vesicles, as observed using multi-frequency phase-modulation fluorometry. = Biochim. Biophys. Acta, 1984. 'Vol.] 777. 183-193. p. Sep. Lakowicz, Joseph R.-Gratton, Enrico-Cherek, Henryk-Maliwal, Badri P.-LACZKÓ Gábor: Determination of time-resolved fluorescence emission spectra and anisotropies of a fluorophore-protein complex using frequencydomain phase-modulation fluorometry. = J. Biol. Chem. 1984. Vol. 259. No. 17. 10967-10972. p. Sep. Pölös Endre-LASKAY Gábor-Mikulás József-LEHOCZKI Endre: A Conyza /Erigeron/ canadensis Crong. /betyárkóró/ triazin-rezisztenciája. (The triazine-resistance of Conyza /Erigeron/ canadensis Crong.) = Növényvédelem, 1984. 20. évf. 3. sz. 97-102. p. LEHOCZKI Endre-Farkas Tibor: Lipid composition of cerulenin-treated Chlorella pyrenoidosa in relation to herbicide resistance. = Plant Science Letters, 1984. 36. 125-130. p.
230
LEHOCZKI Endre-LASKAY Gábor-Pölös Endre-Mikulás József: Resistance to triazine herbicides in horseweed /Conyza canadensis/. = Weed Sci. 1984. Vol. 32. 669 674. p. Sep. LEHOCZKI Endre-Zeinalov, Yu.: Unusual photosynthetic oxygen evolution. 1. Cerulenin-induced 3-(3,4-dichlorophenyl)-1,1-dimethylurea insensitive oxygen evolution in Chlorella pyrenoidosa. = Photobiochem. Photobiophys. 1984. [Vol.] 7. 135-142. p. Sep. Farkas Tibor-LEHOCZKI Endre: Cerulenin induced changes in composition and physical state of lipids in Chlorella pyrenoidosa. = Strucrure, function and metabolism of plant lipids. Amsterdam -New York - Oxford, 1984.41-44. p. MARÓTI Péter-LACZKÓ Gábor-SZALAY László: Basic photosynthetic functions of carotenoids in green plants. = Wiss. Z. der Humboldt-Universitát zu Berlin, Math.-Nat. R. [Bd.] 33. [H.] 4. 297-298. p. Sep. MARÓTI Péter-LACZKÓ Gábor-SZALAY László: Pulsed polarographic studies of photosynthetic oxygen evolution. = Acta Phys. Hung. 1984. Vol. 55. No. 1-4. 175-184. p. RINGLER András: A magzatvíz belső fluoreszcenciája. (The intrinsic fluorescence of a niotic fluid.) = A lumineszcencia kutatások aktuális kérdései. 7. Országos Lumineszcencia-spektroszkópia Iskola, Balatonfüred, 1984. okt. 15-17. [Bp. 1984.] 219-221. p. SZALAY László-TOMBÁCZ Erzsébet-VÁRKONYI Zoltán-Udvarhelyi Péter: Interactions in pigment protein complexes of higher plants. = Wiss. Z. der Humboldt-Universitát zu Berlin, Math.-Nat. R. 1984. [Bd.] 33. [H.] 4. 284-286. p. Sep.
BIOKÉMIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF BIOCHEMISTRY ÁBRAHÁM Magdolna-BOROSS László: Isolation and characterization of thermostable aldolase from a facultative thermophilic bacterium. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. 3-10. p. NEMCSÓK János-Németh Á.-BUZÁS Zsuzsanna-BOROSS László: Effect of copper, zinc and paraquat on acetylcholinesterase activity in carp /Cyprinus carpio L./. = Aquatic Toxicology, 1984. 5. 23-31. p. xx Jeney Zs.-Jeney Galina-Sz. Horváth Jolán-Oláh János-NEMCSÓK János-VÍG Éva-Gábor J.: Physiological effect of two anaesthetics on the common carp Cyprinus carpio L. = (Abstracts of the lectures and posters delivered and demonstrated at the 48th Congress of the Hungarian Physiological Society, Debrecen, July 4-6, 1983.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 3-4. 240. p. MATKOVICS Béla-SZABÓ László-SZ. VARGA Ilona-Barabás KatalinBerencsi György-NEMCSÓK János: Effects of a herbicide on the peroxide metabolism enzymes and lipid peroxidation in carp fish /Hypophthalmichthys molitrix./. = Acta Biol. Hung. 1984. Vol. 35. No. 1. 91-96. p. POLYÁK Béla-Kufcsák 0.-BOROSS László: Single step analysis of amino acids and sugars from ological samples by optic. = Abstracts of presentation of the advances in liquid chromatography, Szeged, Sept. (10-14), 1984. [Bp. 1984.] 70. p. Papp Gy. Zs.-O. Tóth E.-POLYÁK Béla: Amino acid analysis of sampleseries by OPLC method. = Abstracts of presentation of the advances in liquid chromatography, Szeged, Sept. (10-14), 1984. [Bp. 1984.] 67. p. 231
Szüts V. H.-Bonsouk, B.-POLYÁK Béla-BOROSS László: Study of chromatographical behaviour of some steroid compounds using the OPTLC method. = Abstracts of presentations of the advances in liquid chromatography, Szeged, Sept. (10-14), 1984. [Bp. 1984.] 90. p. L. SIMON Mária-BOROSS László-NEMCSÓK János: Effects of herbicides on the cytochrome P-450 content of liver microsomes in carp /Cyprinus carpio L./. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 11-17. p. L. SIMON Mária-Földényi R.-BOROSS László: Studies on the properties of glucose-6-phosphatase from carp liver microsomes. = Comp. Biochem. Physiol. 1984. [Vol.] 78. 227-229. p. xx L. SIMON Mária-Kotormán M.-BOROSS László: Comparative studies on soluble and immobilized rabbit muscle pyruvate kinase. = 23rd Meeting of the Hungarian Biochemical Society, 26-29 August, 1984, Pécs. (Abstracts.) Acta Biochim. et Biophys. Hung. 1984. Vol. 19. No. 1-2. 63. p.
EMBERTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF ANTHROPOLOGY FARKAS Gyula: Die Anwendbarkeit der taxonomischen Methode bei den historiséhen anthropologischen Forschungen. = Wanderung und Diffusion práhistorischer und historischer Zeit. Ursachen, Probleme, Modelle. Symposion, Xanthi, Sept. 30-Okt. 8. 1984. 6-7. p. FARKAS Gyula: Die Menarcheforschung in Südungarn. = Population biology. Methodological problems and research results. Symposion, Xanthi, Sept. 20-30. 1984. 5-6. p. FARKAS Gyula-HUNYA Péter: Comparison of series from the Avar Age by clustering. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 175-190. p. FARKAS Gyula-MARCSIK Antónia: Avar Period anthropologic findings' from Baéka-Topola site (Yugoslavia). /Publication of data./ = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 191-205. p. FARKAS Gyula-Szekeres Erzsébet-Kalmár Istváné: Csongrád megyei 10-18 éves leányok menarche kutatásáról. = Magyar Nőorvos Társaság 22. nagygyűlése, Szeged, 1984. szept. 5-8. Az előadások összefogalóli. 578. p. Fazekas András-FARKAS Gyula-Kocsis S. Gábor: Die Knochenreife vori Kindern in zwei Gemeinden in Ungarn mit unterschiedlichem Fluoridgehalt im Trinkwasser. = Anthrop. Anz. 1984. Jg. 42. H. 1. 57-65. p. Sep. Kalmár Istváné-Szekeres Erzsébet-FARKAS Gyula: Különböző nagyságú települések leánytanulóinak testi fejlettsége és biológiai érése Csongrád megyében. = A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság 1984. augusztusi vándorgyűlésén elhangzó előadások összefoglalói. Pécs, 1984. 20. p. [FARKAS Gyula]: Biológiai acta. (Acta Biologica Szegediensis, 29. köt.) [Ism.] = Délm. 1984. aug. 1. 4. p. FARKAS Gyula: Biológiai tanulmányok. (Acta Biologica Szegediensis, 30. köt.) . [Ism.] = Délm. 1984. dec. 30. 4. p. MARCSIK Antónia: A Duna-Tisza köze avar korának paleopatológiája. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984]. 139 p. 12 t. xx MARCSIK Antónia-Kocsis Gábor: Interdependence between taxonomic and dental morphological traits of seventh- and eighth-century skulls. [Abstract.] = Wanderung und Diffusion in práhistorischer und historischer Zeit. Ursachen, Probleme, Modelle. Symposion, Xanthi, Sept. 30-Okt. 8. 1984. 14-15. p.
232
MARCSIK Antónia-Kósa Ferenc-Kurucz Éva: Scanning electron microscope investigation in porotichyperostosis. = Papers on Paleopathology pre sented at the Fifth European Members Meeting, 3-4 September, 1984, Siena, Italy. 10-11. p. NÉMETH Endre: A fiatalok szexuális nevelése a biológus tanár szemével. (Die sexuelle Erziehung der Jugendlichen mit den Augen des Biologielehrers) = A Biológia Tanítása, 1984. 23. évf. 4. sz. 107-110. p. NÉMETH Endre-GALAMBOS _ Gábor: Középfokú iskolások szexuális tapasztalatainak vizsgálata. (A survey of secondary school students' sexual experiences.) = Ped. Sz. 1984. 34. évf. 7-8. sz. 694-706. p. NÉMETH Endre-GALAMBOS Gábor: Sexualbeziehungen von 14- bis 18jáhrigen Schülern aus dem Komitat Csongrád (Südungarn). = Arztliche Jugendkunde, 1984. Bd. 75. H. 1. 7-19. p. Sep.
Késedelmesen megjelent munkák:
.
FARKAS Gyula-MARCSIK Antónia: Bibliographia anthropologica hungarica /1980-1982/. Összeáll. - - . = Anthrop. Közl. 1983. 27. köt. 2. f. 157187. p. Fazekas András-FARKAS Gyula-Szekeres Erzsébet-Kocsis S. Gábor: A gyermekek testi fejlettsége különböző fluorid koncentrációjú ivóvizű településeken. = Anthrop. Közl. 1983. 27. köt. 2. f. 119-127. p. FARKAS Gyula: Eiben Ottó-Farkas Márta-Őry Imre-Juvancz IréneuszSárkány Jenő-Vargáné Teghze-Gerber Zsuzsanna: A 0-8 éves budapesti gyermekek egyes testméreteinek alakulása. [Ism.] = Anthrop. Közl. 1983. 27. köt. 2. f. 196-197. p. MARCSIK Antónia-Kósa Ferenc: Analysis of the fractures of bone finds, dating from centuries 6 to 8 from rhe territory of the Carpathian-basin, from cultural and medical-historical points of view. = 26e Congres International d'Histoire de la Medicine, Plovdiv, 20-25 Aout, 1978. Vol. 3. Sofia, 1981. 113-116. p. MARCSIK Antónia-Vékony László: Pathological deformations of bones from the 8th century, Baöka-Topola, Jugoslavia. = Proceedings [of the] 4th European Meeting [of the] Paleopathology Association. Middelburg-Antwerpen, 1982. 126-130. p. MARCSIK Antónia: A Duna-Tisza köze avar korának paleopatológiája. Kandidátusi értekezés tézisei. Szeged, 1983. 21 p. Kocsis S. Gábor-MARCSIK Antónia: Forms and aetiology of rhe enamel formations in the cervical zone of teeth. /Literary summary./ = Paleobios, 1983. Vol. 1. No. 1-2. 53-58. p.
GENETIKAI TANSZÉK DEPARTMENT OF GENETICS Massy, B. de - Studier, F. W.-DORGAI László-Appelbaum, E.-Weisberg, R.: The role of Holliday structures in recombination. Recombination at the DNA level. = 49th Cold Spring Harbor Symposium on Quantitative Biology, 1984. 78-89. p. xx Noti, J. D.-DUDÁS Brigitta-Szalay A.: Characterization of cosmid clones containing genes for modulation and effectivity from cowpea Rhizobium. = Molecular genetics of the bacteria - plant interaction. 2nd International Symposium, Ithaca, USA, 1984. 60-61. p. xx
233
G. Harangozó Mária-KOVÁCS Angéla-HORVÁTH M. Mária: Szennyvíz-fertőtlenítőszer hatásának vizsgálata lóbab csír anövényeken. (Examination of the effect of a sewage disinfectant in broadbean seedlings.) = Bot. Közl. 1984. 71. köt. 3-4. f. 221-223. p. OROSZ László: A Rhizobium meliloti 16-3 mérsékelt bakteriofág molekuláris genetikája. Dokroti értekezés. Szeged, [1984.] 199 p. xx OROSZ László: Bacteriophage 16-3 of Rhizobium meliloti and its pattern o recombination. = Stadler Symposium, Columbia, 1984. Vol. 14. 87-98. p. xx PAY Anikó: Rekombinációs vizsgálatok egy fág kromoszómán: in vivo és in vitro. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984, [4], 78 1ev. POLNER Gábor--CSIRIK János-DALLMANN Géza-OROSZ László: A lamda fág szaporodásának modellezése. = Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományb an és a biológiában. 11. kollokvium előadásainak anyaga. (Szeged), [1984]. 92-97. p. POLNER Gábor-DORGAI László-OROSZ László: PMAP, PMAPS, DNA physical map constructing program. = Nucl. Acid. Res. 1984. 12. /1/ 227-236. p. xx
MIKROBIOLÓGIAI TANSZÉK DEPARTMENT OF MICROBIOLOGY FERENCZY Lajos: Fungal protoplast fusion: basic and applied aspects. _ Cell fusion: Gene transfer and transformation. New York, 1984. 145-169. p. Sep. KEVEI Ferenc - Pederdy, John F.: Further studies on protoplast fusion and interspecific hybridization within the Aspergillus nidulans group. = J. Gen. Microbiol. 1984. 130. 2229-2236. p. Sep. Késedelmesen megjelent munka: Pfliegel Tódor-Gajáry Antal-Radvány Bélóné-Seres Jenő-FERENCZY Lajos-Rácz István-Virág Sándor: Szalicilanilid-származék hatóanyagtartalmú fungicid szer. Bejelentés: 1975. márc. 20. CI-1724. Magyar Népköztársaság. 177. 971. sz. szabadalom. Megjelent: 1982.[ ] p. xx
NÖVÉNYÉLETTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF PLANT PHYSIOLOGY GAÁL Imre: Illékony metabolitok gázkromatográfiás analízise dohány szövettenyészetben. (Gas-chromatographic analysis of volatile metabolites in a tobacco tissue culture.) = Bot. Közl. 1984. 71. köt. 3-4. f. 199-204. p. NAGY Mária: Sztratifikációt igénylő magvak nyugalmi állaporának és csírázásának hormonális szabályozása. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 136 p. xx NAGY Mária-Hodur, C.: Changes caused by CCC treatment in the endogenous gibberellin content during the swelling of Phaseolus vulgaris L. seeds. = Acta Agr. Hung. 1984. Tom. 33. Fasc. 1-2. 51-57. p. NAGY Mária-Kéri Ágnes: Role of the embryo in the cytolysis of the endosperm cells during the germination of the seeds of Tilia platyphyllos Scop. _ Biochem. Physiol. Pflanzen, 1984. 179. 145-148. p.
234
NAGY Mária-TARI Irma: Gibberellin and auxin supply and ethylene production in bean hypocotyls treated with chlorochlorine chloride. = Plant growth regulators. International symposium, June 18-22, 1984, Liblice, Czechoslovakia. Abstracts. 56. p. PÁLFI Gábor: Angaben Ober die biologische und heilende Wirkung der Hévizer. Torfmoorschlamm-Derivate und ihrer Humusstoffe. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 39-50. p. PÁLFI Gábor-KÖVES Erzsébet: Determination of vitality of pollen on the basis of its amino acid content. Short communication. = Biochem. Physiol Pflanzen, 1984. 179. 237-240. p. PÁLFI Gábor-Pálfi Zsófia- -KÖVES Erzsébet: The effect of proline and indole acetic acid on total amino acid content of alfalfa shoots in the case of waterdeficiency. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 33-37. p PÁLFI Gábor: Növényi betegségek kulcsa. = Delta, 1984. 18. évf. 10. sz 38-39. p. PÁLFI Gábor: Tetra-paprika Szegedről. = Delta, 1984. 18. évf. 6. sz. 38-39. p. SZABÓ Margit-GULYÁS Sándor-Frank József: Comparative anatomy of the androecium of male sterile and fertile sunflowers /Helianthus/. = Acta Bot. Hung. 1984. Vol. 30. No. 1-2. 67-73. p. SZABÓ Margit-KÖVES Erzsébet -GAÁL Imre-TARI Irma: Ethylene production of auxin dependent and habituated tobacco callus cultures. = 16th Meeting of the Federation of European Biochemical Societies, June 25-30 1984, Moszkva. Abstracts. 430. p. xx TÓTH Ildikó-ZSOLDOS Ferenc: Studies on the transport-phenomena with excised and intact wheat roots. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom 30. Fasc. 1-4. 27-32. p. ZSOLDOS Ferenc-Bérczi Alajos-TÓTH Ildikó: Influence of excision on potassium uptake of cereals under acidic stress conditions. = Membrane transpoít in plants. International symposium, Prague, 15-21 August, 1983. Abstracts. Praha, 1984. 443 114. p. ZSOLDOS Ferenc-Haunold, Ernst-TÓTH Ildikó: The effect of pH on the phytotoxicity of auxin and non-auxin type herbicides. = (Membrane Symposium, Sümeg, May 16-20, 1983, Hungary.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 64. No. 2 192-193. p. ZSOLDOS Ferenc-Haunold, Ernst-TÓTH Ildikó: Influence of auxin and non-auxin type herbicides on the ion uptake of maize roots. = Mineral nutrition of plants. Vol. 3. Proceedings of the Second International Symposium on Plant Nutrition, Varna, Bulgaria, Sept. 18-24, 1983. Sofia, 1984.331-334. p. ZSOLDOS Ferenc-Sági F.-Vashegyi A.-Lomniczi H.: Nutrient deficiency and its effects on ion uptake, transpiration and dry-matter production by wheat. = Proceedings [of the] Sixth International Congress on Soilles Culture, Lunteren, [29 April-5 May] 1984. Wageningen, [1984.] 801-808. p. Sep. Haunold, Ernst-ZSOLDOS Ferenc: Effects of 2,4-D and atrazine on K and P uptake by maize at different pH values. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 19-25. p. Késedelmesen megjelent munka: NAGY Mária: Sztratifikációt igénylő magvak nyugalmi állapotának és csírá zásának hormonális szabályozása. Kandidátusi értekezés tézisei. Szeged, 1983. 10 p.
235
NÖVÉNYTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF BOTANY BODROGKÖZY György: Hydroecology of the grass-associations found at the dams along the Upper-Tisza. = Tiscia, 1984. Vol. 19. 89-111. p. Bagi István-BODROGKÖZY György: Seasonal dynamics of the succession series at the Körös flood-plain leading to the association of the EchinochlooHeleochloetum alopecuroidis (Rapes. 27) Bodrk. 82. = Tiscia, 1984. Vol. 19. 113-135. p. BODROGKÖZY György: From the life of the Tisza-Research Working Committee, which has become international. Tisza-Research Conference 14 /1983/. Compiled by - - . = Tiscia, 1984. Vol. 19. 211-219. p. GULYÁS Sándor: Az ezüstfa és a méhek. /Eleagnus angustifolia L./ = Méhészet, 1984. 32. évf. 6. sz. 5. p. GULYÁS Sándor: A fehér fűz /Salix alba L./ méhészeti jelentősége. = Méhészet, 1984. 32. évf. 2. sz. 5. p. GULYÁS Sándor: A málna /Rubus idaeus L./ és a méhészet. = Méhészet, 1984. 32. évf. 5. sz. 5. p. GULYÁS Sándor-Bartók T.-Stefanik K.: Floral nectar secretion of the family Cucurbitaceae. = 16th Congress of the Hungarian Biological Society, Veszprém, 27-29 June, 1984. Abstracts. 37. p. SZABÓ Margit-GULYÁS Sándor-Frank József: Comparative anatomy of the androecium of male sterile and fertile sunflowers /Helianthus/. = Acta Bot. Hung. 1984. Vol. 30. No. 1-2. 67-73. p. GULYÁS Sándor: Az ember tudományos tevékenységének ritmusossága és határai. = Szegedi Egyetem, 1984. nov. 9. 2. p. GULYÁS Sándor: Dr. Greguss Pál. [Nekr.] = Szegedi Egyetem, 1984. ápr. 11. 2. p. GULYÁS Sándor: Meghalt Greguss Pál. [Nekr.] = Délm. 1984. márc. 24. 4. p. GYULAI Gábor: Lipid metabolizmust módosító vegyületek hatása a fotoszintézis második fotokémiai rendszerének aktivitására. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 3, 90, 14 lev. Góczán F.-JUHÁSZ Miklós: Monosulcate pollen grains of angiosperms from Hungarian Albian sediments. 1. = Acta Bot. Hung. 1984. Vol. 30. No. 3-4 289-319. p. KEDVES Miklós: Etude palynologique d'un lignite Tertiaire de Blao, VietNam. 1. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 91-105. p.. KEDVES Miklós: Etudes palynologiques sur les sédiments prequaternaires de l'Egypte, Danien. = Revista Espanola de Micropaleontológia, 1984. Vol. 16. 43-50. p. xx KEDVES Miklós: Ultrastructure de la paroi des spores des Lycopodiaceae du Crétacé supérieur d'Egypte. = Revue de Micropaléontologie, 1984. Vol. 27 /3/ 189-195. p. xx KEDVES Miklós: Upper Cretaceous sporomorphs from the southern part of Hungary /Csávoly/. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 75-89. p. KEDVES Miklós-KÖRMÖCZI László: Los problemas de la preservacion de esporomorfos bajo condiciones diferentes. = 5. Simposio de Palinologia APLE, Cordoba, 1984. Resumenes. 25. p. xx KEDVES Miklós - Solé de Porta, N.-De Porta, J.-Civis, J.: Estudio palinologico de los sedimentos del Barranco de La Posa /Lerida, Espana/. = 5. Simposio de Palinologia APLE, Cordoba, 1984. Resumenes. 26. p. xx
236
MARG6CZI Katalin: A rövidfény-sötét periódusok hatása hidridkukoricák és szülői vonalaik morfológiájára és a levél szénhidrát tartalmának térbeli és időbeli megoszlására. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [5], 122 1ev. 2 t. MAR6TI Imre-MARGÓCZI Katalin: Effect of identical and alternating light-dark periods on the growth, dry-matter accumulation and carbohydrate content of maize leaves. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 51-59. p. MARŐTI Imre-MIHALIK Erzsébet: A ritmikus megvilágítás hatása kukorica /Zea mays L./ vonalak és hibridjük szárazsúlyára, oldható cukor, keményítő, és cellulóz tartalmára. (The effect of rhythmical illumination on the dry weight soluble sugar, starch and cellulose content of lines of maize /Zea mays L./ and their hybrids.) = Bot. Közl. 1984. 71. köt. 3-4. f. 177-186. p. MARÓTI Imre-PATAKY Szerén-TAKÁCS Edit: Connection between the de-epoxidation of violaxanthin and the structure of chloroplast. = Biogenez sztrukturü i funkcii fotoszinteticseszkogo apparata. Szimpozium szpecialisztov sztran-cslenov SZÉV. Teziszü dokladov. Praga, 1984. 27. p. MARÓTI Imre-PATAKY Szerén-TAKÁCS Edit: Effect of alternating light-dark cycles on the stacking and pigment content of chloroplast membranes. = Proceedings of the Eighth European Congress on Electron Microscopy, Budapest, August 13-18, 1894. Vol. 3. Bp. 1984. 2109-2110. p. MARÓTI Imre-Tuba Zoltán-Csík M.: Changes of chloroplast ultrastructure and carbohydrate level in Festuca, Achillea and Sedum during drought and after recovery. = J. Plant Physiol. 1984. Vol. 116. 1-10. p. MIHALIK Erzsébet-Bernáth J.: Különböző termőhelyek hatása a Digitalis lanata Ehrh. morfológiai, anatómiai tulajdonságaira és produkciójára. = Herba Hung. 1984. Tom. 23. 71-82. p. xx TAKÁCS Edit-MARGÓCZI Katalin-FAZEKAS Márta-MAR6TI Imre: Adaption of the membrane structure of chloroplasts and the carbohydrate content of leaves to the light-dark periods. = 16th Congress of the Hungarian Biological Society, Veszprém, 27-29 June, 1984. Abstracts. 98-99. p. TAKÁCS Edit-MARÓTI Imre: The effect of short light-dark cycles on the membrane system of bean chloroplasts. = Acta Biol. Szeged, 1984. Nova Ser. Tom. 30. Fasc. 1-4. 61-73. p.
Késedelmesen megjelent munka: SIMONCSICS Pál: Egyetemünk füvészkertje. = A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1981/82. Szeged, 1983. 85-97. p.
ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉLETTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF COMPARATIVE PHYSIOLOGY ÁDÁM Géza: A mikroerek adenilát cikláz aktivitásának változása kísérletes agyödémában. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [3], 56 lev. BARANYI Attila-Chase, Michael H.: Effect of juxta- and intracellular microinjection of ethanol on trigeminal motoneurons in the chronic cat. = Brain Research, 1984. 269. 159-164. p. xx BARANYI Attila-Chase, Michael H.: Ethanol-induced modulation of the membrane potential and synaptic activity of trigeminal motoneurons during sleep and wakefulness. = Brain Research, 1984. 307. 233-245. p. Sep. BARANYI Attila-Morales, F. R.-Soja, P.-Chase, Michael H.: The spontaneous IPSs involved in motoneuron inhibition during active sleep and blocked by strychnine. = Neurosci. Abstr. 1984. 10. 441. p. xx
237
ERDÉLYI Lajos: The characteristics of postsynaptic conductance at excitatory synapses of Helix pomatia L. = (Abstracts of the lectures and posters delivered and demonstrated at the 48th Congress of -the Hungarian Physiological Society, Debrecen, July 4-6, 1983.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 3-4. 318. p. ERDÉLYI Lajos: Electrophysiological study of transmission at electromotor synapse of Torpedo marmorata. = Regulation of transmitter functions: Basic and clinical aspects. Abstracts. Bp. 1984. 83. p. xx ERDÉLYI Lajos-Krenz, W. D.: Electrophysiological aspects of synaptic transmission at the electromotor junction of Torpedo marmorata. = Comp. Biochem. Physiol. 1984. Vol. 79A. No. 4. 505-511. p. Sep. ERDÉLYI Lajos-Such György: The action of capsaicin on outward membrane currents in Helix pomatia neurons. = 9th IUPHAR Congress, London, 1984 Abstracts. 907. p. xx ERDÉLYI Lajos-Such György: The effects of capsaicin on the early outward current in identified snail neurones. = Neuroscience Letters, 1984. 48. 349353. p. Sep. Such György-ERDÉLYI Lajos: Electrophysiological effects of capsaicin on Helix neurones. = (Abstracts of the lectures and posters delivered and demonstrated at the 48th Congress of the Hungarian Physiological Society, Debrecen, July 4-6, 1983.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 3-4. 375-376. p. Schulz, H.-FEHÉR Ottó-Pasics I.: Effects of litoralon and its analogues on avoidance behaviour of rats. = (Abstracts of the lectures and posters delivered and demonstrated at the 48th Congress of the Hungarian Physiological Society, Debrecen, July 4-6, 1983.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 3-4 279. p. PAPP András: A 3,4-diaminopiridin konvulzív hatásának vizsgálata éti csiga neuronokra. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 51 lev. ROJIK Imre-TOLDI József-FEHÉR Ottó: Afferent fibers to the anterior suprasylvian gyrus from the medial geniculate body of cat. = Neuroscience Letters, 1984. 51. 43-46. p. Sep. SZENTE Magdolna-FEHÉR Ottó-Gyuris T.: The effects aminopyridines on the cortical evoked potentials. = Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 3-4. 197-208. p. TOLDI József-FEHÉR Ottó: Acoustic sensitivity and bimodal properties of cells in the anterior suprasylvian gyrus of the cat. = Exp. Brain Res. 1984. 55. 180-183. p. Sep. TOLDI József-FEHÉR Ottó: The properties of acoustically responsive cells in the anterior suprasylvian gyrus of the cat. = Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 63. No. 2. 111-117. p. TOLDI József-FEHÉR Ottó-Feuer L.: Dynamic interactions of evoked potentials in a polysensory cortex of the cat. = Neuroscience, 1984. Vol. 13. No. 3. 645-652. p. Sep.
BIOLÓGIAI IZOTÓP LABORATÓRIUM BIOLOGICAL ISOTOPE LABORATORY MATKOVICS Béla-SZAB6 László: Comparative superoxide dismutase activity studies. = Microchem. J. 1984. 30. 125-129. p. Sep. MATKOVICS Béla-SZABÓ László: Purification of superoxide dismutases from different sources. = New approaches in liquid chromatography. Bp. 1984. 245-260. p. /Symposia Biologica Hungarica. 24./
238
MATKOVICS Béla-SZABÓ László-SZ. VARGA Ilona-Barabás KatalinBerencsi György-NEMCSÓK János: Effects of a herbicide on the peroxide metabolism enzymes and lipid peroxidation in carp fish /Hypophthalmichthys molitrix/. = Acta Biol. Hung. 1984. Vol. 35. No. 1. 91-96. p. MATKOVICS Béla-Török Béla-Rőth Erzsébet: A reakciók dinamizmusa a biológiai rendszereket érő külsö hatások elleni védelemben. = A biológia aktuális problémái. 30. [köt.] Bp. 1984. 103-152. p. Práger Péter-Strenger János-Detre Zoltán-Puppi András-MATKOVICS Béla-Angyal Tibor: Can the membrane damaging effect of alcohol be prevented by reducing agents in liver? = (Membrane Symposium, Sümeg, May 16-20, 1983, Hungary.) Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 64. No. 2. 185. p. Práger Péter-Strenger János-Puppi András-Angyal Tibor-Detre ZoltánMATKOVICS Béla: Might the cell damaging effect of alcohol be prevented by redox agents? = Acta Physiol. Hung. 1984. Vol. 64. No. 3-4. 489-494. p. Radi, A.-MATKOVICS Béla: Comparative investigations of brain lipids of fishes having different types of feeding behaviour. = Abstracts of presentation of the advances in liquid chromatography, Szeged, Sept. (10-14), 1984. [Bp. 1984.] 109. p. Török Béla-Rőth Erzsébet-MATKOVICS Béla: Lipid-Peroxidation in vivo - Lipid-Membran-Interaktion hervorgerufen durch experimentelle Hyperoxie, Hypoxie und Ischűmie im Herzmuskel. = Z. Exp. Chir. Transplantat. Künstl. Organe, 1984. Bd. 17. H. 3. 142-151. p. Sep. Török Béla-Rőth Erzsébet-Tigyi András-Zsoldos T.-MATKOVICS Béla-SZABÓ László: Membrane perturbations in myocardium: oxygen radicals mediate injuries in experiments. = Acta Chir. Hung. 1984. Vol. 25. No. 3. 185-192. p. Witas, Henry-Gabryelak, Tereza-MATKOVICS Béla: Comparative studies on superoxide dismutase and catalase activities in livers of fish and other Antarctic vertebrates. = Comp. Biochem. Physiol. 1984. Vol. 77C. No. 2. 409411. p. Sep. Barabás Katalin-SZABÓ László -MATKOVICS Béla-Berencsi György: Effects of paraquat on peroxide metabolism enzymes and lipid peroxidation in the rat. = Gen. Pharmac. 1984. Vol. 15. No. 2. 133-137. p. Sep.
FÖLDTANI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF GEOLOGY
ÁSVÁNYTANI, GEOKÉMIAI ÉS KŐZETTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF MINERALOGY, GEOCHEMISTRY AND PETROGRAPHY GRASSELLY Gyula: A geokémia kutatások helyzete és lehetőségei. Akadémiai székfoglaló, 1983. március 14. Bp. (1984), Akadémiai K. 40. p. /Értekezések, Emlékezések./ GRASSELLY Gyula: „...anagyobb témaköröket is célszerű volna megjelölni." /Az első ösztöndíjas felvételi vizsgák tapasztalatai./ = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 1. sz. 48. p.
239
Varentsov, I. M.-Rakhmanov, V. P.-Gurvich, E. M.-GRASSELLY Gyula: Genetic aspects of the formation of manganese deposits in geological history of the Earth's crust. = Metallogenesis and mineral ore deposits. Proceedings of the 27th International Geological Congress, Moscow, 4-14 August, 1984. Utrecht, 1984. 275-291. p. xx GRASSELLY Gyula: Koch Sándor 1896-1983. [Nekr.] = Földt. Közl. 1984. 114. köt. 4. f. 433-438. p. HETÉNYI Magdolna: A kerogén evolúció laboratóriumi szimulálásának eredményei. Kandidátusi értekezés. Szeged, [1984.] 129 p. xx HETÉNYI Magdolna-GRASSELLY Gyula-PÁPAY László: Type and evolution state of Hungarian oil shale kerogens. = 27th International Geological Congress, Moszkva, 1984. Abstracts. Vol. 7. 54. p. xx MOLNAR Sándor: Az Alföld kréta időszaki vulkanitjainak kőzettani, kőzetkémiai jellemzése. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 69 1ev. 40 t. SZEDERKÉNYI Tibor: Az Alföld kristályos aljzata és földtani kapcsolatai. Doktori értekezés. Szeged, [1984.] 183 p. 52 t. 3 térk. xx SZEDERKÉNYI Tibor: Prinz Gyula, a geológus, = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 1. sz. 14-16. p. SZEDERKÉNYI Tibor: Prinz Gyula és a magyar földtan. = Földt. Közl. 1984. 114. köt. 3. f. 375-383. p. Geiger J.-SZEDERKÉNYI Tibor: An attempt for distinction of amphibolites based on statistical analysis of their bulk composition. = Acta Min.-Petr. Szeged, 1984. Tom. 26. Fasc. 2. 155-170. p. MOLNAR Béla: A Föld és az élet fejlődése. (Egyetemi tankönyv. Bírálói: Géczy Barnabás, SZEDERKÉNYI Tibor.) Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 351 p. 4 t.
Késedelmesen megjelent munkák: HETÉNYI Magdolna: Experimental evolution of oil shales and kerogens isolated from them. = Acta Min.-Petr. Szeged, 1983. Tom. 26. Fasc. 1. 7385. p. Grecula, P.-Karamata, S.-SZEDERKÉNYI Tibor-Varga I -Vozár J.: Correlation of Pre-Mesozoic units along the geotraverse Dubrovnik-Novi Sad-Bükk Mts.-High Tatra Mts. = Ann. Inst. Geol. Geofiz. 1983. Vol. 61. 31-36. p. xx .
FÖLDTANI ÉS ŐSLÉNYTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF GEOLOGY AND PALEONTOLOGY MOLNAR Béla: A Föld és az élet fejlődése. (Egyetemi tankönyv. Bírálói: Géczy Barnabás, SZEDERKÉNYI Tibor.) Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 351 p. 4 t. MOLNAR Béla: A Duna-Tisza közi tavak keletkezése, fejlődéstörténete és hasznosítása. Doktori értekezés. Szeged, [1984.] 143 p. 7 t. xx El-Fishawi, N. M.-MOLNAR Béla: Distinction of the Nile Delta coastal environments by scanning electron microscopy: a statistical evaluation. = Acta Min.-Petr. Szeged, 1984. Tom. 26. Fasc. 2. 247-259. p. MOLNAR Béla: Friedman, G. M.-Johnson, K. G.: Exercises in sedimentology.-Peryt, T. ed.: Coated grains. [Ism.] = Földt. Közl. 1984.. 114. köt. 2. f. 249-251. p. Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Főszerk. KRAJK6 Gyula. Szerk. MÉSZÁROS Rezső. (Lektorálták:... MOLNAR Béla. [Kiad.] a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Biz.) Kecskemét, 1984. 456 p.
240
Krolopp Endre-SZÓNOKY Miklós: A Kettős-Kőrös völgye két jellegzetes fáciensének üledéktani és paleoökológiai összehasonlítása. (Sedimentological and paleoecological comparison of two typical facies in the Double-Körös valley.) = Alföldi tanulmányok. 1984. 8. köt. Békéscsaba, 1984. 43-57. p
Késedelmesen megjelent munka: ' l-Fishawi, N. M.-MOLNÁR Béla: Variations of beach sands with seasons, beach slope shore dynamics on the Nile Delta coast. = Acta Min.-P tr. Szeged 1983. Tom. 26. Fasc. 1. 5-17. p.
FÖLDRAJZI TANSZÉKCSOPORT GROUP OF DEPARTMENTS OF GEOGRAPHY
ÉGHAJLATTANI TANSZÉK DEPARTMENT OF CLIMATOLOGY JUHÁSZ János-Dzubay Miklós: Soil maps and their practical use. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 75-79. p. Dzubay Miklós-JUHÁSZ János: Investigation of alkali soil. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 81-87. p. MAKRA László: Mongóliai utazás. [1-2. rész.] 450 km földúton. - Magyar meteorológus Belső -Ázsiában. = Élet és Tud. 1984. 39. évf. 6. sz. 178-180. p. 7. sz. 210-212. p. PÉCZELY György: A Föld éghajlata. (Egyetemi segédkönyv.) Bp. 1984, Tankönyvkiadó. 598 p. PÉCZELY György: A csapadék napi előfordulási valószínűségei hat tájegységi meteorológiai állomáson. Zivataros és jégesős napok valószínűségei Budapesten. [Kiad. az] Orsz. Meteorológiai Szolg. Bp. 1984. 19 p. /Meteorológiai Tanulmányok. 53./ PÉCZELY György: Az afrikai Száhel-övezet csapadékingadozásainak kapcsolata a Föld időjárási anomáliáival. (Relationship between the oscillations of precipitation in Sahel-zone in Africa and weather anomalies of the Earth.) = Időjárás, 1984. 88. évf. 4. sz. 185-192. p. PÉCZELY György: Fodor István: A barlangok éghajlati és bioklimatológiai sajátosságai. [Ism.] = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 2. sz. 162. p.
GAZDASÁGI FÖLDRAJZI TANSZÉK DEPARTMENT OF ECONOMIC GEOGRAPHY ABONYINÉ PALOTÁS Jolán: Az Alföld könnyűiparának néhány sajátossága. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 3. köt. A „Gazdaság" szekció anyaga. Békéscsaba, 1984. 89-99. p. ABONYINE PALOTÁS Jolán: Deszk gazdasági földrajza. = Deszk története és néprajza./Tanulmányok./ Szeged, 1984. 419-442. p. ABONYINE PALOTÁS Jolán: Az élelmiszeripari telepek irányításának területi rendszere. (Regional system of management of manufacturing establishments in food insudstry.) = Stat. Sz. 1984. 62. évf. 2. sz. 173-180. p.
241
(ABONYINÉ PALOTÁS Jolán): Az ipari ágazatok jellemzése. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 1984. 262-290. p. ABONYI[NÉ]PALOTÁS] Jolán: Territorial 'naja szisztema upravlenija bazovü. mi punktami piscsevoj promüslennoszti i proiszsedsie v nej osznovnüe izmeneniia. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 27-41. p. Bérczi Gyula-ABONYI Gyuláné: Csongrád megye infrastruktúrájának abszolút és relatív fejlettsége. = Városépítés, 1984. 20. évf. 5. sz. 15-16. p. ABONYINÉ PALOTÁS Jolán: Csizmadia Ernőné: A vállalati struktúra új vonásai az élelmiszergazdaságban. [Ism.] = Gazdálkodás, 1984. 28. évf. 6. sz. 78. p. ABONYINÉ PALOTÁS Jolán: Enyedi György: Földrajz és társadalom. [Ism.] = Áll. és Ig. 1984. 34. évf. 7. sz. 661-662. p. ABONYINÉ PALOTÁS Jolán: Hobs János: A népgazdasági tervezés és az új növekedési pálya. [Ism.] = Társadalomkutatás, 1984. 2. sz. 135-136. p. ABONYI Gyuláné: Nyitrai Ferencné: A népgazdasági hatékonyság és tartalékai. [Ism.] = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 4. sz. 365. p. (KRAJK6 Gyula): Az ipar általános jellemzése. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 1984. 231-262. p. (KRAJKÓ Gyula): Közlekedés. - A gazdasági térszerkezet területi különbségei. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 1984. 369 100. p. KRAJK6 Gyula: Prinz Gyula gazdaságföldrajzi kutatásai. = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 1. sz. 10-13. p. KRAJK6 Gyula: Transzportnüe uszlovija oblaszti Bacs-Kiskun. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 3-25. p. KRAJKÓ Gyula-MÉSZÁROS Rezső: The effects of large-scale farming, its organisational structure and its level of development on the changes of the village. = Rural Systems, 1984. Vol. 1. (4) 259-266. p. xx KRAJK6 Gyula-MÉSZÁROS Rezső: Some theoretical problems concerning the study of economic regions. = Geographical essays in Hunga ry. (Contribution to the International Geographical Congress, Paris Alpes, 1984.) Bp. 1984. 247-254. p. /Theory-Methodology-Practice. Elmélet-MódszerGyakorlat. 29./ Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Főszerk. KRAJKÓ Gyula. Szerk. MÉSZÁROS Rezső. (Lektorálták: ... MOLNÁR Béla. [Kiad.] a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Biz.) Kecskemét, 1984. 456 p. MÉSZÁROS Rezső: A nagyüzemi mezőgazdaság hatása a falu fejlődésére. = Településszerkezet és társadalmi mobilitás a Dél-Alföldön a szocialista társadalom építésének időszakában. Tájkonferencia előadásai. Szeged, 1984. 4349. p. MÉSZÁROS Rezső: Novüe csertű szel'szkogo hozjajsztva v Alfelde. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 43-54. p. MÉSZÁROS Rezső: Új vonások az Alföld mezőgazdaságában. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 1. köt. A plenáris és a szekcióüléseket követő záróülés anyaga. Békéscsaba, 1984. 37-54. p. (Király László-MÉSZÁROS Rezső): Mezőgazdaság. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 1984. 291-368. p. MÉSZÁROS Rezsö: Enyedi György: Földrajz és társadalom. [Ism.] = Magy. Tud. 1984. Új folyam 29. köt. 12. sz. 1027-1028. p. MÉSZÁROS Rezsö: O'Reilly, F. D.-McDonald, P. I.: Thailand's agriculture. [Ism.] = Földr. Ért. 1984. 33. évf. 3. f. 301-302. p.
242
MÉSZÁROS Rezső: Válogatott tanulmányok. Enyedi G yörgy: Földrajz és társadalom. [Ism.] = Napjaink, 1984. 23. évf. 2. sz. 28. p. (RUDL József): Tanyák. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 1984. 164-178. p. RUDL József: A mezőgazdasági nagyüzemek hatása Csongrád megye tanyarendszerének átalakulására. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 4. köt. A „Népesség és település" szekció előadásai. Békéscsaba 1984. 184-192. p. SZ6NOKY[NÉ] [ANCSIN] Gabriella-Szinger Egon: Traffic attraction of settlements. = Acta Geogr. Szeged,.1984. Tom. 24. 63-73. p. SZ6NOKYNÉ ANCSIN Gabriella-Szinger Egon: Közlekedési vonzáskörze_ tek a magyar településhálózatban. (Einzugsbereiche des Verkehrs im ungarischen Siedlungsnetz.) = Földr. Ért. 1984. 33. évf. 3. f. 249-258. p.
TERMÉSZETI FÖLDRAJZI TANSZÉK DEPARTMENT OF PHYSICAL GEOGRAPHY AND6 Mihály : Deszk község és környéke természetföldrajzi viszonyai. = Deszk története és néprajza. / Tanulmányok./ Szeged, 1984. 15-39. p. 2 t. (AND6 Mihály): Hódmezővásárhely természeti földrajza. = Hódmezővásárhely története. 1. (köt.) A legrégibb idöktől a polgári forradalomig. Hódmezővásárhely, 1984. 55-110. p. (AND6 Mihály): A természeti környezet adottságainak és erőforrásainak értékelése. = Bács-Kiskun megye gazdasági földrajza. Kecskemét, 19E4. 11-63. p. 1000. AND6 Mihály-Vágás István: A Tisza árvizeinek hidrológiai és geográfiai összetevői. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 2 köt. A „Természeti környezet" szekció előadásai. Békéscsaba, 1984. 34-51. p. 1001. BÁRÁNY Ilona: Einige neue Angaben zur Untersuchungen der Böden von Karstdolinen. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 105-113. p. 1002. BÁRÁNY Ilona-JAKUCS László: Szempontok a karsztok felszínformáinak rendszerezéséhez, különös tekintettel a dolinák típusaira. (On the systematization of karst landforms with special regard to doline types.) = Földr. Ért. 1984. 33. évf. 3. f. 259-265. p. 1003. FEHÉR József: A földrajztanítás módszertana. A középiskolai földrajztanítás módszerei. 2., jav. kiad. (Egyetemi tankönyv.) Bp. 1984. Tankönyvkiadó. 319 p. 1004. FEHÉR József: Az alföldi gázos rétegvizek természetföldrajzi problémái. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 2. köt. A „Természeti környezet" szekció előadásai. Békéscsaba, 1984. 139-150. p. 1005. FEHÉR József: Prinz professzor a tanítvány szemével. = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 1. sz. 17-18. p. 1006. Kardos László: Magyarország barlangjai. Társszerzők: JAKUCS László, Gádoros Miklós, [stb.] Bp. 1984, Gondolat. 326 p. 30 t. 1007. JAKUCS László: Basic principles in the application of geomorphology in hydrocarbon research. = Geographical essays in Hunga ry . (Contribution to the International Geographical Congress, Paris Alpes, 1984.) Bp. 1984. 179185. p. /Theo ry-Methodology-Practice. Elmélet-Módszer-Gyakorlat. 29./ 1008. JAKUCS László: A Kisalföld műholdas földtudományi vizsgálata. = Földr. Közl. 1984. 32. évf. 3. sz. 217-254. p.
243
1009. JAKUCS László: Physical geographical picture of Csongrád County. = Acta Geogr. Szeged, 1984. Tom. 24. 89-103. p. 1010. JAKUCS I-'zló: A természeti környezet átformálásának folyamata az Alföldön. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 1. köt. A plenáris és a szekcióüléseket követö záróülés anyaga. Békéscsaba, 1984. 18-36. p. 1011. JAKUCS László -BÁRÁNY Ilona: Oecological factors playing part in Karstdenudation dynamism for different geographical zones. = 24th Congress of the International Geographical Union, Paris, 1984. Tom. 1. 80. p. xx 1012. JAKUCS László: Megnyitó [a Prinz Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen.] = Földr. Közl. 1984. 32. köt. 1. sz. 2-4. p. 1013.. JAKUCS László: Megkezdődött a cseppköbarlangok pusztulásának korszaka? = Természet Világa, 1984. 115. évf. 3. sz. 124-125. p. 1014. JAKUCS László: Válasz [Maucha László: Megjegyzések a „Megkezdődött a cseppkőbarlangok pusztulásának korszaka ?" c. cikkére.] = Természet Világa 1984. 115. évf. 12. sz. 569. p. 1015. MEZŐSI Gábor: The building up of /physical/ environmental models based on structural analysis. = 24th Congress of the International Geographical Un ion, Paris, 1984. Tom. 1. 147-154. p. xx 1016. MEZŐSI Gábor: Csongrád megye termelési szempontból figyelembe vehető erőforrásai. = Csongrád megye hosszú távú településfejlesztési koncepciója. Szeged, 1984. 3-8. p. xx 1017. MEZ ŐSI Gábor: A Sajó-Bódva köz felszínfejlődése. (The geomorphic evolution of the Interiluve of the Sajó and Bódva rivers.) = Földr. Ért. 1984. 33. évf. 3. •J 181-206. p. 1 t. 1018. MEZŐSI Gábor: Szeged környékének negyedkori és recens felszínfejlődésének néhány kérdése a részletes geomorfológiai térképezések tükrében. = „Az Alföld gazdaságföldrajzi kutatásának eredményei és további feladatai" címmel Békéscsabán rendezett tudományos konferencia anyaga. 2. köt. A „Természeti környezet" szekció előadásai. Békéscsaba, 1984. 203-212. p. 1019. MEZŐSI Gábor: A természeti környezet állapotának gráf - elméleti módszerrel történő értékelése. = Környezetvédelmi Tanulmányok, 1984. 4. 32-42. p. xx
Késedelmesen megjelent munka: 1020. FEHÉR József: Gondolatok földrajzoktatásunk mai tantervi és tartalmi problémáiról. (Some considerations on the state of geography teaching in Hungary.) = Tantárgyped. Közl. 1983. 3. 5-46. p.
EGYETEMI KÖNYVTÁR UNIVERSITY LIBRARY 1021. ALMÁSINÉ HÉVIZI Natália: Apáti Miklós pályakezdése 1681-1687. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. [2], 79 1ev. 1022. ASZALÓS Károly: [Egyetemi ifjúsági mozgalmak a húszas években.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 72-82. p. 1023. BARÁTNÉ HAJDÚ Ágnes: Egy évtized Móra után. 1934-9944. = A Somogyi-Könyvtár száz éve. Könyvtártörténeti tanulmányok. Szeged, 1984. 123153. p.8 t.
244
1024. BARÁTNÉ HAJDÚ Ágnes: Beszélgetés a magyar irodalomtörténeti tanszék könyvtárosával. = Csongrád m. Könyvtáros, 1984. 16. évf. 1-2. sz. 52-56. p. 1025. BARÁTNÉ HAJDÚ Ágnes: Két könyvtárban. [Interjú a JATE Növénytani és Növényélettani Tanszékének könyvtárosával.] = Csongrád m. Könyvtáros, 1984. 16. évf. 3-4. sz. 146-148. p. 1026.. DEVICH Andor: Törekvések Szegeden egyetem létesítésére 1918 előtt. (Bestrebungen in Szeged für die Errichtung einer Universitát vor 1918.) Szeged, 1984, (MTA Soksz.) 97 p. /Dissertationes ex Bjbliotheca Universitatis de Attila József Nominatae. 9./ 1027. Gellért püspök: Elmélkedés a tudós Isingrimus számára a három ifjú himnuszáról. Negyedik könyv. Ford. KARÁCSONYI Béla, [Szegfű László]. = A magyar középkor irodalma. Bp. (1984.) 615-638. p. /Magyar Remekírók./ 1028. KEVEHÁZI Katalin: Melanchthon-autográfok a történeti Magyarországon. = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Luther Márton születésének 500. évfordulójára. Bp. 1984. 165-180. p. 1029. (KEVEHÁZI Katalin-MONOK István): Johann Dernschwam und seine Bibliothek. = Die Bibliothek Dernschwam. Bücherinventar eines Humanisten in Ungarn. Szeged, 1984. 299-303. p. 1030. (Adattár [tizenhatodik-tizennyolcadik] 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 8. [köt.]) Ecsedi Báthory István meditációi. (Die Meditationen des István Báthory von Ecsed.) Sajtó alá rend. Erdei Klára, KEVEHÁZI Katalin. ([Közrem.] SALIGA Lászlóné. Lektorálta BALÁZS Mihály.) Kiad. a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Bp.-Szeged, 1984. 312 p. 1031. (Adattár [tizenhatodik-tizennyolcadik] 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 12. [köt.]) A Dernschwam-könyvtár. Egy magyarországi humanista könyvjegyzéke. (Die Bibliothek des Johann Dernschwam. Buchverzeichnis eines Humanisten in Ungarn.) (Sajtó alá rend., mutató: KEVEHÁZI Katalin, MONOK István. [Közrem.] VARGA András. Kiad. a József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára, I. sz. Magyar Irodalomtörténet. Tanszéke.) Szeged, 1984. 343 p. 1032. Die Bibliothek Dernschwam. Bücherinventar eines Humanisten in Ungarn. (Hrsg. Jenő Berlász. Red. u. Register: Katalin KEVEHÁZI, István MONOK. Mitarb. András VARGA. Veröff. der Zentralbibliothek und des Lehrstuhls für Ungarische Literaturgeschichte der Attila-József-Un versitát.) Szeged, 1984. 304 p. 1033. KLUKOVITSNÉ PARÓCZY Katalin: Az első világháború k.törése Móra Ferenc vezércikkeiben. = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 23. évf. 1-2. sz. 19-28. p. 1034. KOKAS Károly György: Könyv és könyvtár a 17. századi Kőszegen. Egyetemi doktori értekezés. Szeged, 1984. 165 1ev. 4 mell. 1035. MADER Béla: A Tudományos Gyűjtemény /1817-1841/ Csongrád vármegyei olvasói. (Les lecteurs de la revue Tudományos Gyűjtemény au comitat Csongrád.) = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 3. sz. 204-223. p. 1036. MADERNÉ KISS Márta: Könyvtárhasználati oktatás a hallei Egytemi Kön}vtárban. = Könyvtári Figyelő, 1984. 30. évf. 4. sz. 416-418. p. 1037. MONOK István: A szegedi alsóvárosi ferences rendház történetéhez 15331644. = Somogyi-könyvtári Műhely, 1984. 23. évf. 4. sz. 183-186. p. 1038. (NAGYMIKLÓSI Erzsébet): A József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára kurrens időszaki kiadványainak tárgyszókatalógusa. (Összeáll. - - . Lektorálta MADER Béla.) Szeged, 1984, (MTA Soksz.) 167 p. 1039. NÉMETH Zsófia: Az információhasználók oktatásának helyzetéről. = Könyvtári Figyelő, 1984. 30. évf. 6. sz. 607-617. p. 1040. N[ÉMETHNÉ] PATAKI Márta: A Kossuth Nyomda története 1884-1984. (Lektorálta, sajtó alá rend. Timkó György.) Bp. 1984, (Kossuth Ny.) 322 p.
245
1041. NÉMETH[NÉ PATAKI] Márta: Köhalmi Béla publicisztikája a Századunk /1926-1939/ és az új Huszadik Század /1947-1949/ lapjain. (Die Publizistik von Béla Kőhalmi in der Zeitschrift Századunk /1926-1939/ und in der neuen Folge des Huszadik Század /1947-1949/.) = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 4. sz. 320-329. p. 1042. NÉMETH Jenőné [PATAKI Márta]: Pallas-Kossuth. Egy százéves nyomda története. = Budapest, 1984. 22. évf. 10. sz. 22-24. p. 1043. NÉMETH[NÉ PATAKI] Márta: [Száz ]100 éves a Kossuth Nyomda. [Cikksorozat. 1-3. rész.] = Kossuth Nyomda, 1984. május, 8. p., június, 4-5. p., július-augusztus, 5. p. 1044. RÁCZ Béláné-SZABÓ Éva: Az egyetemi hallgatók szabadidő-felhasználása. A József Attila Tudományegyetem hallgatói között végzett időmérleg-vizsgálat alapján. (Die Ausnutzung der Freizeit bei den Studenten. /Aufgrund einer Zeitbudget-Untersuchung unter den Studenten der Attila-József-Universitát./) Szeged, 1984, (MTA Soksz.) 56. p. /Dissertationes ex Bibliotheca Universitatis de Attila József Nominatae. 8./ 1045. SEBESI Judit: [A dualizmus kori ifjúsági mozgalom Csongrád megyében.] = Országos ifjúságmozgalom-történeti tanácskozás, Szeged, 1983. ápr. 20-21. Jegyzőkönyv. [Szeged, 1984.] 45-62. p. 1046. RAFFAY Ernő-SEBESI Judit: Deszk a dualizmus időszakában. = Deszk története és néprajza. /Tanulmányok./ Szeged, 1984. 167-210. p. 2 t. 1047. SZABÓ Éva: A hallgatók irodalmi érdeklődése, olvasmányszerkezete. /A József Attila Tudományegyetem hallgatói között végzett kérdőíves vizsgálat alapján./ (Reading interest and reading structure of students the József Attila University Library /Szeged/ study.) = Könyvtári Figyelö, 1984. 30. évf. 3. sz. 249-255. p. 1048. (SZABÓ Éva): Az egyetem oktatóinak és tudományos munkatársainak 1982ben publikált szakirodalmi munkássága. (Összeáll. - - .) = A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1982/83. Szeged, 1984. 161-252. p. 1049. SZENTIRMAI László-GALAMBOS Gábor: Ergebnisse der Cluster-Analysen am einwöchigen Zeitbudget von Studenten. = Methodologische und theoretische Fragen der Jugendforschung. 5. Leipziger Kolloquium der Jugendforscher 1983. [Leipzig, 1984.] 220-226. p. 1050. A József Attila Tudományegyetem Évkönyve 1982/83. (Kiad. KRISTÓ Gyula. Szerk. biz. KETSKEMÉTY István, MARÓTI Egon, PÓLAY Elemér, SZENTIRMAI László. Lektorálta KEMENES Béla.) Szeged, 1984, (Szegedi Ny.) 252 p. 1051. VARGA András: Adatok Molnár Gergely latin grammatikájának történetéhez. = Magy. Könyvsz. 1984. 100. évf. 1-2. sz. 127-129. p. 1052. VARGA András: Neckam Alexander. - Nikolaus von Bibra. - Nithard. Odo de Cambriai. - Odo de Cluny. - Odo de Deuil. - Ordericus Vitalis. Órigenész. - Orosius, Paulus. [Lexikoncikkek.] = Világirodalmi lexikón. 9. köt. Bp. 1984. 134. p., 338. p., 351-352. p., 559. p., 687. p., 698-699. p., 719. p.
246
XXI. SZERZŐI NÉVMUTATÓ ABONYINÉ PALOTÁS Jolán 969-978 ÁBRAHÁM Ambrus 795 ÁBRAHÁM Magdolna 822 ÁBRAHÁM Vera 222 ÁCS Gábor 770, 790-793 ÁDÁM Géza 913 ADAMKOVICH István 698 AGÓCS Pál 738 ÁGOSTON György 183-186 ALBERT Sándor 456, 466-467 ALMÁSINÉ HÉVIZI Natália 1021 AMBRUS Margit 1. HUNYA Péterné ANCSIN Gabriella 1. SZÓNOKYNÉ ANCSIN Gabriella ANDERLE Ádám 381-385 AND Mihály 997-1000 ANDOR József 683-685 ANDRÁSSY Adél 15-17 ANTALFFY György 94-97 ASZALÓS Károly 1022 ()
BAGI Ibolya 474 BAJORY Pál 147-149 BALÁZS Gábor 475 BALÁZS János 702-703 BALÁZS József 169 BALI Katalin 652, 665 BÁLINT Imre 686 BÁN Miklós 686, 699 BÁNSÁGI Tamás 716 BÁRÁNY Ilona 1001-1002, 1011 BARANYAI Zsolt 238 BARANYI Attila 914-916 BARÁTNÉ HAJDÚ Ágnes 10231025 BARÓTI Tibor 476-477, 506 BARTHA Miklós 593 BARTHA Miklósné GOMBÁS Éva 605
BARTÓK Mihály 739, 742-744, 746, 748, 759-764 BATTA István 780 BELÉNYI Gyula 31-33 BENEDECZKY István 796-798, 800, 803, 805 BENEDICT Mihály 622-625 BÉRCZI Imre 150-151 BERKÓ András 717, 729-730 735 BERNÁTH Árpád 417-422 BERNÁTH Árpádné 90, 92 BERTA Árpád 223 BICSKEI Dezsőné ZSULÁN Julianna 187-188 BOBVOS Pál 125 BODNÁR László 145 BODONYI Ilona 367-368 BODROGKÖZY György 884-886 BOGA Endre 687 BOHUS Mihály 59 BOR Zsolt 637-638, 641-642, 654655, 657 BOROSS László 822-823, 826, 828831 BOTH Ödön 120-122 BUCSI Imre 739, 759 BUGYI László 731-732 BURGER Kálmán 771-779 BÚZÁS Zsuzsanna 823 BUKY László 203-207 CSÁNYI László 780-782 CSAPÓ Benő 189 CSÁSZÁR József 688-690 CSATÁRI Dániel 394-396 CSEJTEI Dezső 1 CSEKA Ervin 109-110, 119 , CSENDES Tibor 60-62 CSIKKELNÉ SZOLNOKI Anna 794 CSIRIK János 594-595 CSÖRGŐ Sándor 555-564, 570 CSUKÁS István 239
247
CSÚRI Károly 421, 423, 434 CZAGÁNY László 18-19 CZÉDLI Gábor 520-522 CZUCZ Ottó 126 DALLMANN Géza 860 DARÓCZY Bálint 62 DÉKÁNY Imre 704-708, 710, 712 DEVICH Andor 1026 DOMBI András 783 DOMBI György 740, 765 DOMBOS Kálmán 63 DORGAI László 854, 861 DÖMÖTÖR Gyula 691, 699 DREVENI Irén 684 DUDÁS Brigitta 855 DUR6 Lajosné 523 ECSEDI-T6TH Péter 578-581 ÉGETŐ Emese 20-21 ERDÉLYI Lajos 917-922 ERDŐHELYI András 718 ÉSIK Zoltán 596-599 FÁBIÁN Eszter 1. TÓTHNÉ FÁBIÁN Eszter FABIAN György 34-35 FABIAN Zsuzsanna 468-471 FABINY Tibor 436-440 FÁBRICZ Károly 478-479 FARKAS Beáta 22 FARKAS Éva 639-640 FARKAS Gyula 832-840, 847-849 FARKAS Mária 472 FARKAS Zsuzsanna 640 FAZEKAS Márta 807, 910 FEHÉR József 1003-1005, 1020 FEHÉR Ottó 923, 925-929 FEJÉR Ádám 480 FEJES Pál 670-682 B. FEJES Katalin 208 FEKETE Éva 799-800, 805 FELFÖLDI Károly 741-744 FENYVESI István 477, 481-496, 507 FERENCZI Imre 230-233 FERENCZY Lajos 862, 864 FERINCZ István 497 FISCHER Ferenc 386 FODOR István 322-328, 335-336 FÖLDEÁK Sándor 756 FÖLDVÁRINÉ KOCSIS Luca 36-37 FRIED István 267-289, 305-309 GAÁL Endre 375-378 GAÁL Imre 865, 876
248
GAIZER Ferenc 775-776, 84-7787 GÁL Dániel 801 GÁL György 64 GALAMBOS Gábor 65-70 GALÁNTAI Erzsébet 1. SZIGETINÉ GALÁNTAI Erzsébet GALÁNTHA Márta 329 GALBÁCS Zoltán 78 1 GALLÉ László 802 GÁTI László 639, 669 GÉCSEG Ferenc 606 GÉCSEG Ferencné 700 GEHÉR László 571 GERA Lajos 745, 748 GERGELY Jenő 199 GILDE Ferencné 1. még GILDE Mária 702, 710, 713 GOMBÁS Éva 1. BARTHA Miklósné GÖNDÖS György 745-748 GÖRGÉNYI Miklós 692 GRASSELLY Gyula 941-944, 946 GREZSA Ferenc 240-255 GULYÁS Magdolna 1. ÁBRAHÁM Magdolna GULYÁS Sándor 887-894 GYÉMÁNT Iván 624 GYÉMÁNT Magdolna 90 GYIMES Erzsébet 1. KEMÉNYNÉ GYIMES Erzsébet GYIMESI Sándor 387 GYIMÓTHY Tibor 607, 613 GYULAI Gábor 895 HACKLER László 749, 765 HAJDÚ Agnes 1. BARÁTNÉ HAJDÚ Agnes HALASY Katalin 800, 803-805 HALÁSZ János 676, 680, 682 HANNUS István 672, 675, 677-679, 681 HANTOS Zoltán 62 HATVANI László 524-526 HEASLIP, Kathleen Ann 1. WODALA, Kathleen Ann HEBLING János 640-642 HEGYES Péter 756 HEGYI András 396-405, 414-415 HERNÁDI Klára 680 HETÉNYI Magdolna 945-946, 953 HEVESI Imre 643-644, 647-648, 651-652, 663-665, 667
HÉVIZI Natália 1. ALMÁSINÉ HÉVIZI Natália HILBERT Margit 639 HOFFMANN Zsuzsanna 330, 337 HORNUNG Erzsébet 806 HORUCZI László 2-4 HORVATH Gábor 674 HORVATH Gyula 597 HORVÁTH István 778, 781, 784, 788 HORVÁTH Lajos 527-538, 552 HORVATH M. Mária 856 HORVATH Róbert 170-182 HUHN András 511-512 HUHN Péter 770, 783, 790-793 HUNYA Péter 71-73 HUNYA Péterné 190 ILIA Mihály 256 IMRE Ottó 23 IMREH Balázs 600 IVANICS Mária 224 JAKAB Éva 158 JAK6CS Dániel 290-291 JAKUCS László 1002, 1006-1014 JÁKY Károly 782 JANCSKI Olga 1. PENKE Olga JANURIK Tamás 215-216 JUHÁSZ János 962-963 JUHÁSZ Miklós 896 KALTENBACH Jenő 99-100 KÁNYÁNÉ KOML6DI Katalin 101 KANY6 Zoltán 292-294 KAPOCSI Irén 742-743, 750 KAPUY Ede 626-628 KARÁCSONYI Béla 1027 KÁROLY Sándor 229 KATONA Endre 608-609 KATONA Péter 5-6 KAZA Ilona 751-752 KEDVES Miklós 897-902 KÉKES SZAB6 Mihály 191 KEMENES Béla 152-154 KEMÉNYNÉ GYIMES Erzsébet 200 KENESEI István 441, 455 KÉRCHY László 539-540 KETSKEMÉTY István 638 610, 645, 652, 654 KEVEHÁZI Katalin 1028-1032 KEVEI Ferenc 863 KIRICSI Imre 671-673, 675, 677679, 681
KISS Barnabás 103-104 KISS János 719-720, 733 KISS János T. 753-755 KISS László Béla 643, 646-647 KISS Márta 1. MADERNÉ KISS Márta KLEBNICZKI József 669 KLUKOVITS Lajos 513 KLUKOVITSNÉ PARÓCZY Katalin 1033 KOCSIS Luca 1. FŐLDVÁRINÉ KOCSIS Lucá KOCSONDI András 7 KOKAS Károly 1034 KOML6DI Katalin 1. KÁNYÁNÉ KOML6DI Katalin M. KORCHMÁROS Valéria 209 KORDÉ Zoltán 341-342, 366 KORMÁNYOS András 38 KOVÁCS Angéla 856 KOVÁCS István 105-108 KOVÁCS József 644, 652, 663-664 KOVÁCS László (Tudományos Szocia lizmus Tanszék) 39 KOVÁCS László (Oktatástechnikai Központ) 93 KÖLES Péter 610 KŐRMŐCZI László 901 KÖRTVÉLYESI Tamás 692 KÖVÉR Lajos 406-408, 414-415 KÖVES Erzsébet 871-872, 876 KRAJK6 Gyula 979-985 KRIST6 Gyula 343-353 KRISZTIN Tibor 541-544 KUBA Attila 74-80 KUKOVECZ György 388-391 KUNSÁGI Elemér 192 KÜRTÖSI Katalin 295-297 LABÁDI Imre 780 LACZK6 Gábor 808-812, 818-819 LAGZI István 409 LAKATOS Pál 310-311 LANCZ Margit 726 LASKAY Gábor 813, 815 LASZLAVIK Márta 744 LEGENDI Tamás 611-612 LEHOCZKI Endre 813-817 LEINDLER László 545-547, 553 LENKEHEGYI Attila 514 LEPAHIN, Valerij 498 LIPTÁK Dorottya 379 LŐKÖS Magdolna 756
249
MADARÁSZ István 81 MADER Béla 1035 MADERNÉ KISS Márta 1036 MAJSA József 40-41 MAKK Ferenc 369-373 MAKRA László 964 MARCSIK Antónia 835, 841-843, 847, 850-853 MARGÓCZI Katalin 903-904, 910 MARÓTI Egon 331-334, 338-340 MARÓTI Imre 904-908, 910-911 MARÓTI Péter 818-819 MARTONYI Éva 457-460 MÁTÉ Eörs 82-88 MATKOVICS Béla 930-940 MAYER László 24 MERÉNYI Kálmán 111 MESKÓ Eszter 757, 765 MÉSZÁROS Mária 1. HORVÁTH M. Mária MÉSZÁROS Rezső 983-992 MEZŐSI Gábor 1015-1019 MICHAILOVITS Lehel 648, 667 MICHELLER Magdolna 42-45 MIHALIK Erzsébet 905, 909 MIKOLA Tibor 217-220 MOHL Miklós 721-723 MOKÁNY Sándor 210 MOLNÁR Árpád 739, 758-759 MOLNÁR Béla 955-959, 961 MOLNÁR Imre 159-161 MOLNAR Miklós 649-650, 668 MOLNAR Sándor 947 MONOK István 1029, 1031-1032, 1037 MÓRICZ Ferenc 601-603 NACSA Ágnes 694 NAGY Ferenc 112-117 NAGY Géza 461, 466 NAGY József 193-198 NAGY Károly 146 NAGY Lajos 15, 25-26 NAGY László (Mezőgazdasági és Munkajogi Tanszék) 127-133, 144 NAGY László (Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék) 775, 781 J. NAGY László 46-50 NAGY Mária 866-869, 883 NAGY Péter 572-574 NAGYMIKLÓSI Erzsébet 1038 NÁNAI László 643-644, 647, 651-652 663-664 NEMCSÓK János 823-825, 829 NEMESNÉ VETÉSSY Zsuzsanna 794
250
NÉMETH Endre 844-846 NÉMETH Zsófia 1039 NÉMETHNÉ PATAKI Márta 10401043 NOTHEISZ Ferenc 760-761 OLÁH János 27-28 OLAJOS Terézia 319 OROSZ László 857-858, 860-861 PÁL József 298-301 PÁLFI Gábor 870-874 PÁLFY Miklós 462 PAGLIANO, Jean-Paul 466 PÁLINKÓ István 760-761 PÁPAI Mária 1. GÉCSEG Ferencné PAPAY László 946 PAPP András 924 PAPP György 629 -631 PAPP Ignác 98 PAPP Ilona 64 PAPP István Géza 257-258 PAPP Katalin 649-650, 668 PARÓCZY Katalin 1. KLUKOVITSNÉ PARÓCZY Katalin PATAKI Márta 1. NÉMETHNÉ PATAKI Márta PATAKY Szerén 906-907 PATZKÓ Ágnes 702, 709, 712 PÁY Anikó 859 PÉCZELY György 965-968 PELSŐCZI Györgyi 416 PENKE Olga 463=-465 PETE István 499-500 PÉTER Antal 770, 789-793 PETROVICS István 354 PINTÉR Ferenc 669 PINTÉR Lajos 548 PÓLAY Elemér 162-168 POLLÁK György 621 POLNER Gábor 860-861 POLYÁK Béla 826-828 PORDÁNY László 442-443 RÁCZ Béla 638, 642, 653-655, 657 RÁCI Bélóné 1044 RÁCZ János 51 RAFFAY Ernő 410 RÁKOS István 355-360 RASKÓ János 716, 724-726, 734 RAUSCHER Ádám 693 RINGLER András 820 ROJIK Imre 925
RÓNA-TAS András 225-228 ROZSNYAI Bálint 411 145 RUDL József 993-994 A. SAJTI Enikő 411-413 SALIGA Lászlóné 1030 SALYÁMOSY Miklós 424-433, 435 SÁNDOR Lászlónés 434 SÁRA Attila 89 SÁRKÁNY János 762-764 SCHNEIDER Gyula 749, 765-766 SCHŐBEL György 675, 681 SEBEST Judit 1045-1046 SERES László 692, 694 SIMON Endre 613-614 SIMON Ferenc 8 L. SIMON Mária 829-831 SIMONCSICS Pál 912 SIPOS Miklós 29 SIROKMÁN Géza 759, 767 SOLYMOSI Frigyes 716-720, 724737 SOóS Katalin 380 STACHŐ László 549-550 SOLI Árpád 648 SZABÓ Éva 1044, 1047-1048 SZABÓ Gábor 640, 654-657 SZABÓ István 52-53 SZABÓ József 211-214 SZABÓ László (Algebra és Számelmélet Tanszék) 515-517 SZABÓ László (Biológiai Izotóp Laboratórium) 930-932, 938, 940 SZABÓ Margit 875-876 SZABÓ-PLÁNKA Terézia 695 SZABÓ Tibor 9-14 SZABÓ Zoltán 575-576 SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 311315, 318, 320 SZAJBÉLY Mihály 234-237 SZALACSEK Margit 221 SZALAMIN Edit 501-502 SZALAY István 551 SZALAY László 818-819, 821 SZALMA Natália 503 SZÁNTÓ Ferenc 704-705, 709-710, 713 SZÁNTÓ Imre 361-365 SZATMÁRI Sándor 658-661 SZATMÁRY Károly 662 SZEDERKÉNYI Tibor 948-952, 954 SZÉKELY Lajos 396, 401 SZÉKELY László 577
SZEKERES Márta 708, 711 SZELEI Magdolna 1. GYÉMÁNT Magdolna SZENDREI Agnes 604 B. SZENDREI Máriá 518-519 SZENTE Magdolna 926 SZENTIRMAI László 1049-1050 SZENTPÉTERI István 54-58 SZIGETI Lajos Sándor 259-262 SZIGETINÉ GALÁNTAI Erzsébet 320-321 SZIL Elemér 644, 652, 663-664 SZIROVICZA Lajos 696, 701 SZOLNOKI Anna 1. CSIKKELNÉ SZOLNOKI Anna SZÓNOKY Miklós 960 SZÓNOKYNÉ ANCSIN Gabriella 995-996 SZŐKE Katalin 504 SZŐKEFALVI-NAGY Béla 615 SZŐNYI György Endre 446-452 SZŐRÉNYI Tamás 648, 665 SZŰCS István 102 TAKÁCS Edit 906-907, 910-911 TANDORI Károly 565-569 TAR Ibolya 316-317 TARI Irma 869, 876 TARNAY László 453 TARNóCZI Tibor 717, 729-730, 735 TERJÉKI József 554 TOKAJI Géza 118 TOLDI József 925, 927-929 TOMBÁCZ Erzsébet 821 TOMBÁCZ Etelka 712-713 TÓTH Ágnes 393 TÓTH Árpád 123-124 TÓTH Ildikó 877-880 H. TÓTH Imre 505, 508 TÓTH Lajos 134-137 TÓTH Sándor 374 TÓTHNÉ FÁBIÁN Eszter 155-157 TOTIK Vilmos 582-592 TÖRÖK Miklós 643, 647-648, 665667 TUBÁN György 616-620 VAJDA György Mihály 302-304 VALACZKAI László 509-510 VARGA András 1031-1032, 10511052 VARGA Ilona 392 SZ. VARGA Ilona 932
251
VARGA Károly 676, 680, 682 VÁRKONYI Bernát 702, 714 VÁRKONYI Zoltán 821 VARNAY Ernő 30 VASS Imre 632-636 VÉBER Margit 775 VECZKÓ József 201-202 VERES József 138-143 VERES Sándor 794 VETÉSSY Zsuzsanna 1. NEMESNÉ VETÉSSY Zsuzsanna VÍG Éva 824 VÍGH Éva 473
252
VIHTER, Natalia Szemenovna 1. SZALMA Natália VINCZE Irén 768 VIZE László 669 VÖLGYESI László 693, 697 VÖRÖS László 263-266 WITTMANN Gyula 769 WODALA, Kathleen Ann 454 ZÁNTHÓ Róbert 91 ZSEDNAI Agnes 715 G. ZSIGMOND Ágnes 761 ZSOLDOS Ferenc 877-882