A J贸zsef Attila Tudom谩nyegyetem besz谩mol贸ja 1948-1967
.
A
A Jรณzsef Attila Tudomรกnyegyetem beszรกmolรณja 1948-1967
Szeged Hungaria 1968
~ ,
รณT
~
r
r~
~
Kiadja DR. MARTA FERENC rektor
Szerkesztő bizottság: DR. MARTONYI JANOS egyetemi tanár elnök
'
,
DR. KETSKEMÉTY 'ISTVÁN 'egyetemi tanár
DR. CSUKÁS ISTVÁN egyetemi tanár
DR. DEV1CH ANDOR egyetemi adjunktus
A.
X68264 Lektorálta DR. KEMENES BÉLA oktatási rektorhelyettes
TARTALOMJEGY"ZI✓K Előszó (Dr. Márta Ferenc) A szegedi tudományegyetem történeté (Dr. Martonyi János) Táblázat az egyetem vezető tisztségcinek viselőiről (Dr. Devich Andor) A pártszervezet tevékenysége (Dr. Serfőző Lajos) A szakszervezet tevékenysége (Dr. Bíró János) Az ifjúsági mozgalom egyetemünkön (Ambrus György) Egyetemünk épületei és felszerelése (Dr. Herczeg Ferenc—Mihály Ferenc) Az oktató munka (Dr. Ketskeméty István) Az oktatói létszám alakulása (Dr. Devich Andor) A felvételi rendszer, a hallgatók létszáma, a végzettek elosztása (Dr. Devich Andor) A tudományos munka (Dr. Csukás István) Az egyetemi könyvtár (Dr. Havasi Zoltán) Kulturális élet egyetemünkön (Gruber László—Dr. Szentirmai. László) Az egyetemi sajtó (Dr. Ruszoly József) Az egyetemi testnevelés és sport (Tari János) A tandíj- és ösztöndíjrendszer (Dr. Devich Andor)
5 7 18' 19 27 33 43 49 71 77 101 121 129 139 143 151
Közreműködtek Dr. Bokor- Istvánné, Fábián Pálne, Geschck Miklósné, Dr. 'Halász Elődné, Dr. Hevesi Jánosné, Dr. Kalocsai Dezső, Lisztes László, Dr. Nagy Lajos, Dr. Rácz János, Sényei Róbertné; Szabó Enéh, Dr. Vágvölgyi András, Várkonyi Zoltán
3
.
,
ELOSZÓ Egyetemünkön az elmúlt húsz esztendő alatt nem jelent meg Évkönyv. A jelen Beszámoló célja, bogy e hiányosságot pótolva, áttekintést nyújtson az 1948149-1966167. tanévek legfontosabb eseményeiről, és számot adjon a csaknem két évtized alatt az oktatás, nevelés és tudományos munka területén elért jelentősebb eredményekről, az egyetemnek ez időszak alatt bekövetkezett fejlődéséről. A Beszámoló kiadásának jelentőségét az Egyetemi Tanács abban látja, hogy egyrészt rögzítésre kerül az utókor számára az egyetem története közel két évtizedes szakaszának számos olyan jelentős eseménye, amely eddig nem nyert összefüggő formában feljegyzést, másrészt, hogy a két évtized alatt bekövetkezett fejlődés változatos eseményeinek, tapasztalatainak értékelése során megfelelő — a jövő szempontjából is hasznos tanulságok levonására nyújt lehetőséget. Ezen túlmenően, mive l az utóbbi években hazánkban is előtérbe kerültek a felsőoktatási intézmények történetére és működésére irányuló kutatások, 'a jelen Beszámoló e munka vonatkozásában is hasznos forrásanyag szerepét töltheti be. . A Beszámoló természetesen már terjedelménél fogva sem mutathatja be a maga teljességében - legfeljebb csak érzékeltetheti.- azt a nagyarányú fejlődést, amely egyetemünkön közel húsz esztendő alatt bekövetkezett. A Beszámoló által felölelt időszakban (1948-1967) ment végbe tulajdonképpen az egyetem szocialista felsőoktatási intézménnyé való átalakulása. Ebből a szempontból külön említést érdemelnek azok a mélyreható változások, amelyek az egyetem oktatóinak és hallgatóinak összetétele, világnézete és munkájuk tartalma tekintetében mentek végbe. Az oktatás szervezetélcen és tartalmában a legfontosabb változást az oktatási reform bevezetése idézte elő. A reform célkitűzésében meghatározott feladatok végrehajtása során, már eddig is jelentős mértékben emelkedett az oktató-nevelő munka színvonala, hatékonysága, és az eddigi tapasztalatok figyelembevételével most kialakított további célkitűzések megvalósítása ezt remélhetőleg még teljesebbé fogja tenni.
Nagy fejlődés következett be az egyetemünk tanszékein folytatott kutató munka területén is; az oktatóink által elért eredmények hazai és nemzetközi visszhangja tovább öregbítette egyetemünk tekintélyét. Ennek tudható be többek között, hogy az egyetem nemzetközi kapcsolatai évről évre bővültek. A tudományos munka fellendülése nem . utolsósorban köszönhető annak a rendszeres tevékenységnek, amelyet a tudományos káderutánpótlás nevelése terén folytattunk. Ennek a munkának az eredményeit jelzi többek között a tudományos fokozattal rendelkező oktatóink egyre gyarapodó száma: de beszéljenek erről inkább a beszámoló idevonatkozó adatai. Az egyetem életében mintegy húsz év alatt bekövetkezett fejlődés az egyetemi oktatók és dolgozók áldozatos tevékenységén túlmenően annak .a támogatásnak is köszönhető, amelyet az egyetem fő hatósága és 'ezenkívül, a szegedi és Csongrád megyei pártszervekkel együtt, felsőbb pártszervek nyújtottak. Álljon e helyen is . köszönetünk tolmácsolása ezért a segítségért. - . A beszámoló elkészítésében közrenzüködők gondos - és lelkiismerétes munkát végeztek, mindent megtettek az adatok pontos felkutatása érdekében. A források hiányossága miatt azonban egyes esetekben mégsem lehetett a teljesség igényének megfelelő képet adni; Ezért egyrészt olvasóink szíves elnézését kérjük, másrészt örömmel vesszük, ha közlik •a Szerkesztő Bizottsággal az esetleg rendelkezésükre álló adatokat. Az 1967/68. tanévtől kezdve egyetemünk már rendszeresen közzé fogja- tenni az egyes tanévek eseményeit összefoglaló Évkönyvét. A jelen Beszámolót pedig — amelyben egyetemünk közel húsz év alatt megtett • fejlődésének fontosabb állomásait .igyekeztünk összefoglalóan fel- . vázolni — reméljük, egyetemünk dolgozói, jelen és volt hallgatói, valamint az egyetemünk iránt érdeklődők szívesen fogadják. Szeged, 1968. augusztus hó. DR. MARTA FERENC a József Attila Tudományegyetem rektora
6
I.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNETE 1967 őszén két jelentős egyetemi jubileumra került sor hazánkban. Egyrészt megünnepeltük a magyar felsőoktatás kezdetének, nevezetesen a pécsi tudományegyetem alapításának 600. évfordulóját, másrészt ünnepi megemlékezés történt az 1635-től 1777-ig nagyszombati, azóta pedig budai, pesti, majd budapesti tudományegyetem jogi kara létesítésének 300. évfordulójáról. . A mi szegedi tudományegyetemünk a most említett felsőoktatási intézményeknél jóval fiatalabb, múltjának időtartamát egyelőre nem lehet százas nagyságrendű számokban kifejezni. Szegeden 1921. október 10-étől kezdve, tehát az 1967. őszi tanévmegnyitásig számítva 46 esztendeje folyik egyetemi oktatás. Érdekes véletlen, hogy ennek a 46 esztendőnek éppen a felező pontjára esik Szeged felszabadulásának napja, 1944. október 11-e. Eddig a történelmi fordulátot jelentő dátumig számítva 23 tanéven át működött á szegedi egyetem; az egyetemi előadásoknak a felszabadulás után már néhány héttel, 1944. november első felében történt újrakezdésétől fogva pedig ugyancsak 23 tanév telt el.
1. A szegedi egyetem létrejöttének előzményei A szegedi egyetem 1921-ben végbement megnyitásának előzményei — amelyekre kissé vissza kell térnünk — aránylag messzire nyúlnak vissza és lényegileg két vonalon haladtak. Az egyik vonalat a Szeged városában már a XVIII. század vége óta jelentkező és egyre erősödő törekvések képezik, felsőfokú oktatási intézménynek a városbán való létesítésére. Szegeden 1721 óta működött a piaristák gimnáziuma, és a város magisztrátusa 1790-ben lépéseket tett annak érdekében, hogy a gimnázium továbbfejlesztéseképpen bölcsészeti főiskolát hozzanak létre. Az ekkor * A II. Szegédi Egyetemi Napok 5967. november i6-i ünnepélyes megnyitóján elhangzott előadás némileg módosított és kiegészített szövege.
7
elért eredmény csak részleges volt annyiban, hogy 1792-ben a Szeged városa által a helytartótanács engedélyével szerződésileg biztosított anyagi támogatás birtokában bölcseleti tanfolyamot nyito ttak a piarista szerzetesek; az ezt hallgatók a pesti egyetem bölcsészettudományi karán tehe ttek doktori szigorlatot. A továbbiakban Szeged városa jogakadémia létesítését ambícionálta. 1802-ben, majd 1827-ben azzal a. kéréssel fordult a királyhoz, hogy helyezze a pozsonyi jogakadémiát Szegedre, illetőleg engedélyezze egy jogtudományi tanfolyam megnyitását. Ezután mintegy fél évszázados szünet következett, s csak "az 1867-es kiegyezést követően, 1868-ban jelentkeztek újra, mégpedig fokozo tt nyomatékkal, a szegedi egyetemalapító törekvések. További indítékot adott ezeknek az, hogy 1872-ben megtörtént a kolozsvári tudományegyetemnek, mint az ország második újkori egyetemének megalapítása, és ennek nyomán több oldalról is felvetették egy harmadik egyetem létesítésének szükségességét. Elsősorban a pozsonyi jogakadémia és a városi vezetőség lépett ekkor sorompóba annak érdekében, hogy ez a harmadik egyetem Pozsonyban jöjjön létre. Szeged 1876-ban, majd az 1879-i nagy árvizet követő újjáépítés megkezdésekor, 1880-ban, Kassa pedig 1881-ben te tt felterjesztéseket abból a célból, hogy a harmadik egyetem székhelye lehessen. A szegedi emlékiratot a várost környező megyék nagy számban pártolták, és részben ennek volt a következménye Az, hogy 1881. október 23-án Trefort Agoston vallás- és közoktatásügyi miniszter Eötvös Lorándnak, a világhírű fizikusnak és más budapesti professzoroknak a kíséretében helyszíni szemlét tartott Szegeden, az egyetemalapítás dologi feltételeinek megvizsgálása céljából. Az ekkor folyt tárgyalások nyomán Szeged városa 1882-ben újabb feliratot intézett a miniszterhez „a harmadik egyetem Szegeden leendő felállításának módozatai iránt"; ebben az iratban a város több jelentős épület (főreáliskola, Somogyi Könyvtár, kórház) átengedését, illetve kibővítését ajánlotta fel az egyetem céljaira. Sem ez a felirat, sem az 1893-ban kelt, hasonló tartalmú felterjesztés nem vezetett azonban eredményre, 1 mert az ország pénzügyi helyzete ezekben az években kedvezőtlenül alakult, és így a kormányzat a harmadik egyetem megalapításától egyelőre elállott. Nem volt előnyös hatással Szeged esélyeire az sem, hogy 1892-ben Debrecen is belépett az egyetemet igénylő • városaink közé. Berzeviczy Albert későbbi kultuszminiszter 1894-ben megjelent, „Közművelődésünk és a harmadik egyetem" című, jelentős hatású tanulmányában a konkurráló városok közül Pozsony mellett foglalt állást, és 1 Mindezekről az erőfeszítésekről - amelyek, mint láttuk, 1790-ig nyúlnak vissza - lásd részletesebben Devich Andor: A szegedi főiskolai mozgalom (Részletek egy készülő tanulmányból. Szegedi Egyetem, VI. évf. 1968. 9., 10. és 11. számok 2. oldalain).
8
Szegednek inkább műegyetemet szánt, esetleg gazdasági szakoktatással kapcsolatosan. Hosszú viták és az érdekelt városoknak — így Szegednek is — a minisztériumban való, egymással vetélkedő küldöttségjárásai után úgyszólván az első világháború küszöbére érkeztünk már, amikor 1911 decemberében Zichy János kultuszminiszter törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé a budapesti és a kolozsvári mellé egyszerre két újabb tudományegyetem felállításáról, mégpedig Pozsonyban és Debrecenben. A törvényjavaslat indokolása öt várost minősített egyetemi székhely szempontjából számításba jövőnek, mégpedig betűrendben: Debrecent, Kassát, Pécset, Pozsonyt és Szegedet. Ezek közül — ugyancsak a miniszteri indokolás szerint — elsősorban Pozsonyt választotta a kormányzat; mint megítélése szerint a szükséges szellemi és anyagi feltételekkel akkor leginkább rendelkező várost, a negyedik egyetemről pedig azt mondotta, hogy ennek a tiszta magyar lakosságú Alföldön kell létesülnie, tehát a választásnak Debrecen és Szeged között kell történnie. A javaslat — és az azt az 1912 :XXXVI. törvénycikkben törvényerőre emelő országgyűlés — azért foglalt Debrecen mellett állást, mert annak közművelődési hagyományait Szegedénél nagyobbaknak minősítette. Ehhez kapcsolódva azután szó szerint a következőket mondta a miniszteri indokolás: „Szeged jogos aspirációit a nem túlmessze jövőben talán más főiskolai szervezettel fogja kielégíthetni. Nézetem szerint az Alföld délvidékének oly berendezések felelnének meg legjobban, amelyek gazdasági, kereskedelmi és technikai téren nyújtanak alkalmat a felsőbb képzésre". 2 Ezek a vígasztalásnak szánt szavak persze nem változtattak azon, hogy Szegednek az akkori Nagy-Magyarországban nem sikerült egyetemhez jutnia, de a z is bizonyos, hogy az egyetemmel még nem bíró városok közül már' akkor Szeged került az első helyre. Az egyetemi oktatásnak Szegeden való megkezdése végül is az első világháború elvesztésének és az Erdély feletti impérium megváltozásának lett a következménye. Ekkor ugyanis az 1872-ben (az ez évi XIX. törvénycikkel) alapított és 1881 óta I. Ferenc József nevét viselő kolozsvári tudományegyetemet az Erdélyben alakult román kormányzótanács 1919. május 12-én lefoglalta, s annak épületeiben 1920. február 1-én román egyetem nyílt meg, amelyet I. Ferdinánd királyukról neveztek el. A magyar egyetem volt tanárainak zöme 1919-től 1921-ig ideiglenes helyiségekben, Budapesten működött, kisebb részük Kolozsváron maradt. A Magyarországon 1919 augusztusában uralomra jutott ellenforradalmi kormányzat számos tárgyalás és meglehetősen hosszas huzavona eredményeképpen végül úgy döntött, hogy a kolozsvári egyetemet Szegedre, a pozsonyi egyetemet pedig Pécsre helyezi át, s ilyen értelemben fogadtatta el az ún. nemzetgyűléssel az 1921. június .27-én kihirde2
Magyar Törvénytár, 1912. - ,.. •" ' ek. Budapest, 1913. 521. old.
9
tett 1921 :XXV. törvénycikket. Ehhez képest a volt kolozsvári magyar egyetem oktatószemélyzetének túlnyomó többsége és hallgatóinak számottevő része is az 1921/22. tanév kezdetétől fogva Szegeden folytatta munkáját, négy (Jog-, Orvos-, Bölcsész- és Természettudományi) kar keretében. A szegedi egyetemalapítási törekvések tehát ennek, az értekezésünk elején jelzett másik vonalnak ide való átágazása, az akkor már közel 50 éve működő kolozsvári tudományegyetemnek Szegedre való áthelyezése folytán valósultak meg.
2. Az egyetemi élet a felszabadulásig Kétségtelen és ma is elismerésre méltó tény, hogy Szeged városa messzemenő anyagi áldozatokat hozott az egyetemi munka feltételeinek megteremtése céljából. Épületeket bocsátott rendelkezésre az egyetemi intézetek és hivatalok ideiglenes elhelyezése érdekében; így az ítélőtábla Dugonics téri palotáját (ahol a rektori apparátus és a jogi kar helyezkedett el), az állami főgimnáziumot és a felső fémipari iskolát, valamint több kórházi épületet a klinikák részére. Az egyetemnek Szegeden való első berendezkedése körül Schneller István bölcsész- és Kolosváry Bálint jogászprofesszor, a még Kolozsváron megválasztott legutolsó két rektor, valamint Szandtner Pál jogászprofesszor, kormánybiztos szereztek jelentős érdemeket. Ismeretes, hogy az ellenforradalmi rendszer Szegedet egyik politikai bázisának tekintette, és fejlődését — a neki megfelelő értelemben — előmozdítani igyekezett. Ezért indultak meg 1924-ben, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter irányításával az egyetemi építkezések, amelyek a Tisza-parti klinikasornak és a mai Beloiannisz tér orvostudományi és természettudományi intézeteinek elkészültét eredményezték; s 1930-ban értek véget. Ez idő alatt történt a bölcsészettudományi karnak és a természettudományi kar több intézetének az előadótermekkel kibővített ún. vasúti leszámoló palotában, a mai Ady téri épületben való elhelyezése is. Amikor ezeket a pozitívumokat megemlítjük, ugyanakkor erőteljesen hangsúlyoznunk kell, hogy az impozáns egyetemi városrésznek a felépülése olyan időben történt, amikor Szeged város munkássága és tanyai parasztsága súlyos helyzetben , sőt jórészt valóságos nyomorban élt. Kiáltó ellentét volt a belváros és a proletár negyedek között, amire — mint erről még lesz szó — az akkori egyetemi ifjúság haladó elemei is rádöbbentek. . Ki kell emelnünk azt is, hogy az egyetem fejlődését nagymértékben visszavetette a hazai és külföldi kapitalizmusnak 1929-től . fogva mutatkozó és úgyszólván a második világháború kezdetéig elhúzódó súlyos gazdasági válsága. Az életbe léptetett takarékossági intézkedések
azzal a szomorú eredménnyel jártak, hogy az egyetemnek az 1931-32. tanévben volt 62 tanszékéből az . 1934/35. tanévre csupán 47 maradt. Csökkenő irányzatot mutatott a hallgatók száma is, amely az 1931/32. tanévi 3577-ről az 1939/40. tanévig 2168-ra csökkent, s ezek jelentékeny része is a várostól távol lakó és csak a vizsgákon megjelenő joghallgató volt. Ami az egyetem oktató és tudományos munkáját érdemben illeti, nyilvánvaló, hogy azt az ellenforradalmi rendszer idején uralkodó politikai és gazdasági viszonyok sok tekintetben korlátozták és akadályozták. Mégsem lenne helyes hallgatnunk arról, hogy ennek ellenére az egyetem oktatói számos megbecsülendő eredményt is elértek. Ez különösen azoknak a kiemelkedő tudományos munkásságot kifejtett pro/esszoroknak volt tulajdonítható, akik ebben az időben az egyetemen működtek. Közéjük tartoztak például — csak olyanok nevét említve, akik már elhunytak, vagy már nem működnek egyetemünkön — a Jogtudományi Karon Buza László, Ereky István és Polner Ödön, az Orvostudományi Karon Baló József, id. Issekutz Béla, id. és ifj. Jancsó Miklós, Miskolczy Dezső, Rusznyák István és Szent-Györgyi Albert, a Bölcsészettudományi Karon Csengery János, Imre Sándor, Marót Károly, Márki Sándor, Mészöly Gedeon, Sík Sándor és Zolnai Béla, a Természettudományi Karon Apáthy István, Haar Alfréd, Kerékjártó Béla és Riesz Frigyes. Közülük a legnagyobb dicsőséget Szent-Györgyi Albert, az orvosi vegytan professzora szerezte. a szegedi egyetemnek, azzal, hogy az izommozgás biokémiájának területén elért nagy jelentőségű tudományos eredményeiért 1937-ben Nobel-díjet nyert. Az egyetem különböző karai és intézetei által szerkesztett, „Acta Universitatis Szegediensis" gyűjtőcímű publikációk már ebben az időben hírnevet biztosítottak az egyetemnek. Kiadásuk előmozdítása terén jelentékeny érdemei voltak a Tudományegyetem'Barátai Egyesületének. Ez a szervezet 1922-ben alakult, és a város kulturális fejlődését sikeres szabadegyetemi előadások rendezésével is előmozdította. . Amint erre már utaltunk, az egyetem hallgatóinak körében is voltak pozitív, előremutató megnyilvánulások. 1928-ban Buday György joghallgató (azóta európai hírűvé vált grafikusművész, 1938 óta Angliában él) megalapította a Szeged környéki parasztság nyomorúságos élet:viszonyainak feltárását célzó ún. agrársettlement-mozgalmat,' majd 1930 őszén megalakult a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amelynek 15 tagja közé tartozott — Buday elnöklete alatt — például Erdei Ferenc joghallgató (a felszabadulás után hosszú ideig belügy-, föld:művelés-, majd igazságügy-miniszter, ma akadémikus és a Hazafias Nép3 Lásd Buday György: Az agrársett?Pment mozgalom útja. Nyugat, 1933. 1. sz. 32-36. old. I I
front országos főtitkára), Hont Ferenc színházi rendező (a szegedi szabadtéri játékok első kezdeményezője, ma a Színháztudományi Intézet igazgatója), Ortutay Gyula bölcsészhallgató (a felszabadulás után 1947-1950 közö tt közoktatásügyi miniszter, ma akadémikus és a Tudományos Ismere tt erjesztő Társulat elnöke), Radnóti Miklós bölcsészhallgató (a fasiszták által 1944-ben meggyilkolt nagy költőnk) és Tolnai Gábor bölcsészhallgató (ma-akadémikus és a Tudományos Minősítő Bizottság elnöke). Arvay Erzsébet (Kalmár Lászlóné) matematika—fizika szakos és Tomori Viola matematikaszakos hallgatónők is tagjai voltak ennek a Kollégiumnak :a A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma nagyon jelentős és feltétlenül haladó szerepet játszott a második világháború előtti évek szellemi és kulturális életében, kapcsolatot épített ki az ipari munkássággal és a tanyavidék parasztságával. Sajnos persze tény marad az is, hogy az egyetem oktatóinak csekélyebb, hallgatóinak jelentékenyebb része az akkor előtérben levő fasiszta ideológia hatása alá került. Az egyre jobban fasizálódó rendszer egyik látszatsikere, Észak-Erdély átmeneti visszacsatolása után az 1940. október 18-án kihirdete tt 1940: XXVIII. törvénycikk a Ferenc József Tudományegyetemet visszahelyezte Kolozsvárra, Szegeden pedig jogilag ú) egyetemet létesített, amelynek Horthy Miklós nevét adta. Ténylegesen a szegedi egyetem zömében az addigi tanszemélyzettel és általában a régi elhelyezéssel dolgozo tt tovább. Ezen az egyetemen a Jogtudományi Kar az említett törvény intézkedése folytán átmenetileg szünetelt, s így három (Orvostudományi, Bölcsészettudományi, Természettudományi) karral működött. Nagy károkat okoztak az egyetemnek a második világháború alatt hozott, nyíltan fasiszta törvények és intézkedések, mind személyi, mind anyagi vonatkozásban. Személyi síkon talán elég arra utalnunk, hogy 1944 tavaszán az egyetem'zsidó származású professzorait csak egy bonyolult mentőakció eredményeképpen sikerült úgyszólván a nyugati határszélről visszahozni, amikor már közvetlenül a Németországba való deportálás elő tt állottak. A dologi tekintetben keletkeze tt károkat — amelyek között a legsúlyosabb a gyermekgyógyászati klinikának az 1944 júniusi bombatámadások által okozott pusztulása volt — betetőzték az ez év őszén hozott kiürítési rendelkezések. A városban ugyan szerencsére nem folytak harcok, és így az egyetem a további fizikai károsodástól Minderről bővebb tájékozódás Ortutay Gyula, Péter László és Sík Sándor megemlékezéseiből, valamint legújabban Csaplár Ferencnek az ezeket is felhasználó, „A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma" című, 1967-ben megjelent könyvéből (187 oldal) szerezhető. 5 Ez az elnevezés a felszabaduláskor természetesen nyomban lekerült az egyetemről. I2
megmenekült, de általában mégis nagyón súlyos körülmények között érkezett el számára 1944. október 11-e, a városnak a Szovjet Hadsereg által történt felszabadítása. 3. Az egyetem fejlődése a felszabadulás óta A felszabadulás után bámulatos gyorsasággal indult meg Szegeden az egyetem tevékenysége. A szovjet katonai parancsnokság ehhez — amennyire csak a hadiállapotok lehetővé tették sokoldalú segítséget nyújtott. Ezekben a hónapokban az akkor szerveződő demokratikus politikai életnek is Szeged volt az egyik központja, ami szintén serkentőleg hatott az egyetem munkájára. Az oktatás — mint értekezésünk elején i, utaltunk rá . — már 1944. november 3-án megkezdődött. A háborús események által elsodort oktatók es hallgatók zöme az 1944/45. tanév folyamán visszatért az egyetem székhelyére. 1945 őszétől fogva újra megkezdte működését Szegeden az 1940 óta szüneteltetett jogi kar is. Az egyetemi munka feltételeinek megteremtése körül elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak ezekben .az években Riesz Frigyes matematikus- és Purjesz Béla orvosprofesszor, rektorok, valamint Gönczi Pál gazdasági igazgató, a jogi kar újbóli megnyitása körül pedig rajtuk kívül Schneller Károly dékán. A felszabadulás óta eltelt immár huszonhárom esztendő alatt a Szegedi Tudományegyetem rendkívül nagymértékben fejlődött. Szervezeti tekintetben jelentős változás volt, hogy 1951-ben — a felsőoktatás ekkor végrehajtott átszervezése során — az Orvostudományi Kar kivált az egyetem kötelékéből és ettől kezd re önálló Orvostudományi Egyetemként működik, általános orvosi és gyógyszerészeti fakultással. A megmaradt három — Allam• és Jogtudományi, Bölcsészettudományi és Természettudományi — kar tanszékeinek száma az 1945/46. taraévben volt 36ról az 1967/68. tanév kezdetéig 51-re emelkedett. A hallgatók számá az e három karra 1945/46-ban beíratkozott 774-gyel szemben az 1966/67. tanévben 3562-re rúgott. Az egyetem épületeinek száma és területe is jelentékeny mértékben növekedett. Az új létesítmények közül kiemelkedik az 1952-ben felavatott Béke-épület, amely a Természettudományi Kar több intézetének biztosított korszerű otthont. Ugyanennek a karnak nagyhírű matematikai intézete, a Bolyai Intézet, 1952-ben a volt piarista gimnázium épületében nyert elhelyezést. A Bölcsészettudományi Kar intézetei így a korábbinál nagyobb területet foglalhattak el az Ady téri épületben. Az Allam- és Jogtudományi Kar 1951-ben a megszüntetett ítélőtábla Lenin körúti épületébe költözött át, majd erre az épületre az 1963/64. tanévben új emelet került, ami ugyancsak számottevően megjavította 13
.
az e karon folyó oktató és kutató munka körülményeit. 1964-66-ban Újszegeden felépült a Móra Ferenc Diákotthon, amelynek kollégiummá avatására 1967 novemberében került sora Itt kínálkozik megemlítésre az is, hogy az 1949-ben újjászervezett Magyar Tudományos .Akadémiának 1961 óta, a vidéki városok közül elsőként külön Akadémiai Bizot siiga működik Szegeden; ennek székháza, a valamikori. Hungária Szálló teljesen felújított épülete (a Somogyi Béla útra és az Oskola utca sarkán) 1967 júniusában nyílt meg ünnepélyesen. A József Attila Tudományegyetem professzorai közül 10-en, a Szegedi Orvostudományi Egyetem professzorai közül 4-en lettek tagjai a Magyar Tudományos Akadémiának; 11-en, illetőleg 4-en részesültek Kossuth-díjban, közülük többen két alkalommal is. A létszámban és létesítményekben bekövetkezett fejlődésnél isdöntőbb volt az az átalakulás, amely egyetemünk hallgatóságának összetételében és az oktatás tartalmában végbement. Egyrészt nagy jelentősége volt ezen a téren a nők előtt az egyetem összes fakultásait megnyitó 1946. évi XXII. törvénynek. Másfelől - ami a legfontosabb valamennyi oktatási intézményünkhöz hasonlóan a szegedi egyetemen is megtört a volt uralkodó osztályok művelődési monopóliuma; ezt a célt például a jogi kar 1946-48 között kétéves munkástanfolyam megszervezésével szolgálta, de a többi tudománykarok is messzemenő lépéseket te ttek ebből a célból. Ezekben az években bontakozott ki a népi kollégiumi mozgalom, létesültek a dolgozók gimnáziumai és a szakérettségis tanfolyamok. Mindezek az intézkedések azt eredményezték, hogy amíg a felszabadulás előtti időben a munkás- és parasztszármazású hallgatók arányszáma legfeljebb 4-5%-ot tett ki, addig 1945 őszétől kezdve ez az arány gyors ütemben emelkedett, és mát 1952-re elérte az 50%-ot_ A hallgatók összlétszámának növekedése ugyanekkor azzal is együttjárt, hogy az értelmiségi és egyéb foglalkozású szülők gyermekei ugyancsak a két világháború közöttinél nagyobb abszolút számban tanulnak ma a szegedi egyetemen. Sőt társadalmunk osztályszerkezetének teljes átalakulása 1963-ban már azt is lehetővé tette, hogy népi demokráciánk kormánya az egyetemi felvételeknél addig alkalmazott származási kategorizálást megszüntesse. Nagymértékben megváltozott a felszabadulás óta eltelt több mint két évtized alatt az egyetemi tanulmányi rend is. Több részleges intézkedés után 1950-53-ban átfogó reform került végrehajtásra; ennek során történt meg az azóta tovább differenciálódött marxizmus leninizmus tanszékek felállítása is. A karok tantervei a kommunista szakemberképzés világnézeti igényeinek és a tudomány fejlődésének megfelelően, .
-
.
G Az egyetem épületállományának bővüléséről lásd részletesebben egyetemünk jelen Beszámoló-jónak VI. fejezetét. 14
valamint a gyakorlatra való fokozott felkészítés érdekében ezután is több ízben átdolgozást nyertek; Újabban a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló 1961. évi III. törvényben lefektetett alapelveknek megfelelően ment végbe az egyetemi oktatás új tanterveinek és részfetes programjainak megállapítása. Ezek a tantervek és programok sem tekinthetők természetesen egyszer s mindenkorra szólóknak; módosításuk, illetőleg kiegészítésük ma már több vonatkozásban ismét napirenden van, különösen a hallgatók aktivitásának és önálló munkára való alkalmasságának fokozása céljából. A felszabadulást követő idő alatt az egyetem oktatói és hallgatói egyre növekvő arányban váltak a szocializmust építő népi demokratikus rendszer őszinte hívciné. Az ország politikai és gazdasági vezetésében 1956 előtt elkövetett hibák ugyan okoztak ingadozásokat és nehézségeket, de 1957 óta a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Kormány eredményes politikája, a helyes módszerű pártirányítás és az állami vezető szervek tevékenységének a társadalmi szervezetek (Kommunista Ifjúsági Szövetség, szakszervezet) által valő folyamatos támogatása az egyetemen is nyugodt légkörben folyó, lendületes munkát eredményezett. Napjainkban a szegedi egyetem mindent elkövet annak érdekében, hogy a haladó tudomány művelésében és ezen keresztül a jövő igazságos emberi társadalmának, a szocialista, majd kommunista társadálomnak a felépítésében minél nagyobb eredményeket érjen el. Sikeres munkájának megbecsülése jutott kifejezésre a kormányzatnak abban az elhatározásában, amellyel a Szegedi Tudományegyetemet 1963. szeg tember a József_Attildról, a magyar munkásosztálynak a két vilá háború közötti időben otó nagyöltő lé 'rl-nevezte-eí—Közismert, hogy József Attila az 1924/25. tanévben a szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-francia szakos hallgatója volt, amíg egyik, sokat emlegetett professzora (Horger Antal) el nem tanácsolta tanulmányai folytatásától, ,;Tiszta szívvel" című, merész hangvételű verse miatt. Kevesebb szó esik azonban arról, hogy. 1936-ban Sík Sándor professzor felajánlotta József Attilának, hogy doktoráljon le nála, és megegyezett vele a disszertáció témájában is; az értekezés elkészítésére csak József Attila egyre súlyosbodó egészségi állapota és öngyilkossága miatt nem kerülhetett sor, de mindenesetre volt a szegedi egyetemnek egy_ másik, olyan professzora is, aki jóvá akarta tenni az elődje által József - Attilának okozott sérelmet. Persze bizonyos az is, hogy József Attila költészetének igazi mélységeit csak a felszabadulás után tárttik fel. A szegedi egyetemnek róla történt elnevezése az egyetem oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak őszinte egyetértésével találkozott 1964. október 11-én, Szeged felszabadulásának 20. évfordulóján az égyetem központi épülete előtt avattuk fel a költő ércszobrát. .
1
5
.
4. Az egyetem-történet ápolásával kapcsolatos teendők Legyen szabad végül az elmondottakhoz röviden néhány következtetést fűznünk. Ezek közül egyesek inkább az egyetem-történet gondozásának bizonyos módjait, formáit érintik, mások közvetlenebbül az egyetemi ifjúság felé szólnak. Az első irányban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az egyetemünk történetét illető okmányokat, adatokat, feljegyzéseket megőriznünk és rendszereznünk kell. Feltétlenül helyesnek és a továbbiakban is következetesen végrehajtandónak tartjuk az egyetem vezetésének azt az elhatározását, hogy egyetemi Archívumot létesítsen ebből a célból. Különösen sürgősnek véljük az utókor számára jelentőséggel bíró adatoknak az 1950-57. évekre vonatkozó rögzítését (ezt a célt szolgálja, az adott keretek között lehetséges mértékben, a jelen Beszámoló is), mert ezekben az esztendőkben — ugyanakkor, amikor valóban korszakalkotó változtatásokat vittünk keresztül a szocialista egyetem megteremtése és megszilárdítása érdekében — sajnálatos módon túlzottan mellőztük a nyilvánosságot, legalábbis némely vonatkozásban. Ennek egyik konzekvenciája például az volt, hogy az egyetem ezekben az esztendőkben sem nyomtatott évkönyvet, sem beszámolót nem ado tt ki, sőt még a tanrendek is csak nagyon múlékony, sokszorosított formában jelentek meg, ami az egyetem történetének alapvető dokumentumaiban nagyon érezhető és az idők múltával egyre nehezebben pótolható hézagot eredményezett. Azt hisszük, felesleges bővebben bizonyítanunk az ilyen természetű anyagok összegyűjtésének és ezek alapján annak idején az egyetem felszabadulás utáni története megírásának szükségességét, olyanféle formában ; amint ezt néhai Márki Sándor professzór a kolozsvári tudományegyetem negyedszázados múltjáról Pisztóry Mórral együtt 1896ban publikált, majd az egyetem fél évszázados történetéről és Szegedre való átköltözéséről 1922-ben megjelent munkájában tette. A szegedi egyetem történetének a felszabadulás óta eltelt, ma már mennyiségileg is hosszabb szakasza okvetlenül feldolgozást és publikálást igényel, hiszen ennek jelentősebb eseményei az országunkban végbement kultúrforradalomnak és szocialista felsőoktatásunk felemelkedésének fontos részét képezik. Indokolt lenne továbbá mértéktartó, de mégis megfelelő és méltó formában megemlékeznünk egyetemünk életének a következő években esedékes néhány jelentősebb évfordulójáról. 1969-1970-re — Szeged és az ország felszabadulása negyedszázados évfordulójának természetszerű megünneplésén kívül -• javasolni szeretnénk, hogy az Allam- és Jogtudományi Kar készítsen mérleget a jogi oktatásnak Szegeden a felsza16
badulás nyomán történt újra megindulása óta kifejtett 25 éves munkájáról, például az oktatószemélyzet azóta megjelent publikációi teljes bibliográfiájának közzétételével. 1971-re pedig esedékes lenne az, hogy a József Attila Tudományegyetem es a Szegedi Orvostudományi Egyetem együttesen emlékezzenek meg a felsőfokú oktatás Szegeden való megindulásának 50. évfordulójáról, ami — mint a tanulmányunk első felében foglaltakból kivehető volt — nem az 1921-ben uralkodott ellenforradalmi rendszer valamilyen új „alkotásának" felidézését jelentené, hanem az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem munkájának Szegeden való folytatására történő visszaemlékezést. Következtetéseink másik, az egyetemi hallgatóság felé szóló csoportját néhány szóban összefoglalhatjuk. Fel szeretnénk hívni ifjúságunk figyelmét arra, hogy szaktanulmányaik elmélyült folytatása mellett —. talán mintegy felüdülésül — szánjanak néha egy-egy órát az egyetem történetének megismerésére (az Egyetemi Könyvtárban lehet találni ezt elősegítő anyagot). Becsüljék meg egyetemünknek azokat a hagyományait, amelyek valóban haladóknak mondhatók és az idők próbáját kiállták. Gondoljanak olykor arra is, hogy ha nem is közvetlenül az ország történelmében, de a szocialista kultúránk összességének egyes részeit képező intézményeknek, így tehát az egyetemnek a történetében előbb-utóbb mindannyiunknak a cselekedetei mérlegre kerülnek. Ösztönözzön ez mindenkit egyrészt arra, hogy igyekezzék kiemelkedni az átlagból, másrészt még általánosabb érvényű követelményként arra, hogy munkáját erejének teljes megfeszítésével végezze, és így hozzájáruljon ahhoz, hogy egyetemünk történetének .jövendő lapjai minél magasabb szintű eredmények eléréséről számolhassanak be. DR. MARTONYI JÁNOS
2 JATE Beszámoló
17
/
II. TÁBLÁZAT AZ EGYETEM VEZETŐ TISZTSÉGEINEK VISELŐIRŐL Rektorok és rektorhelyettesek
rektor
prorektor
1948/49
Dr. Ditrói Gábor
Dr. Székely István
1949/50
Dr. TrencsényiWaldapfel Imre
Dr. Ditrói Gábor Dr. Hetényi Géza
Dr. Kalmár László
Dr TrencsényiWaldaPfel Imre
1950/51.
1951/52
Dr. Fodor Gábor
1952/53
Dr. Fodor Gábor
tudományos
oktatási
tanárképzési
gazd. igazg. rektorhely. főigazgató
Endre 1951. i. 1-r ől
'
Bóka István
Dr. Szabó József
Dr. Antalffy György
Dr. Buza László
Dr. Huszák ' István
Dr. Buza László
Dr. Antalffy György
Dr. Pólay Elemér
Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc
Dr. Buza László Dr. Kovács István Dr. Kovács István
1957. IV. 1-ig Dr. Baróti Dezső 1957. IV. 1-től mb. Dr. Bólya Lajos Y J
1957. 1V. 1-ig Dr. Pólay Elemér
Dr. Herczeg Ferenc
1957. IV. 1-ig Dr. Schultheisz L Emil 1957.IV, 1-to"F
1957/58
Dr. Greguss Pál
Dr. Bólya Lajos
1958/59
Dr: Antalffy György
Székely Lajos ,
1959/60
Dr. Antalffy György
Székely Lajos
1960/61
Dr. Antalffy György
Dr. Fodor Géza
1961/62
Dr. Antalffy György
. 1962/63
Dr. Antalffy György
Dr. Martonyi János
1954/55.
Dr. Kiss Árpád
Dr. Martonyi János
1955/56
Dr. Baróti Dezső
1956J57
1963J64 .
Dr. Antalffy György
1964J65
Dr. Szabó Zoltán Dr. Szabó Zoltán
Dr. Fodor Géza
Dr. Wittman Tibor
Dr. Szalay László
Dr. Wittman Tibor
1966/67
Dr. Szabó Zoltán
Dr. Nyíri. Antal Dr: Nyíri Antal Dr. Nyíri _Antal Dr. Nyíri íri
Dr. Hajdú Péter Dr. Nyíri Dr. Hajdú - Antal Péter Dr. Hajdú Péter Dr. Wittman Tibor
Dr. Fodor Géza. Dr. Fodor Géza Dr. Fodor Géza Dr. Fodor Géza
Dr. Gellért Albert
dékán
Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczegg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc Dr`. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc
. ;
mb. Dr. Horváth Róbert
Dr. Antalffy György ' Dr. Martonyi . János Dr. Martonyi János Dr. Fonyó Antal y Dr. Fonyó Antal Dr. Fonyó Antal
. Dr. Fonyó Antal Dr. Herczeg Dr. Kemenes Béla Ferenc Dr. Herczeg Ferenc Dr. Herczeg Ferenc
dékán- • helyettes
prodékán
dékán
prodékán
Dr. Prinz Dr. Bálint Gyula • Sándor Dr. Mészöly Dr. Prinz Gedeon Gyula
Dr. Bruckner Dr. Koch Győző Sándor Dr. Rédei Dr. Bruckner László Győző
Dr. Tettamanti Béla
Dr. KoltayKastner Jenő
Dr. Szabó Zoltán
Dr. Tettamanti Béla
Dr. KoltayKastner Jenő
dékánhelyettes
Dr. Rédei László .
Dr. Kemenes Béla Dr. Kemenes Béla
."
j 1 r
~0
Dr. Kiss Árpád
Dr. Mezősi József
Dr. Baróti Dezső Dr. Baróti . Dezső Dr. Nyíri Antal
Dr. Kiss Árpád Dr. Koch Sándor Dr. Koch Sándor
Dr. Mezősi József Dr. Mezősi József Dr. Mezősi József
.
í
1
a r: -1— ~S
D r. Szőkefal- Dr. Szabó vi-Nagy Béla Zoltán
Dr. Baróti Dezső
Dr. Nyíri Antal
Dr. Halász .Dr. Koch Előd V Sándor
Dr. Halász Előd
o r. Nyíri4..Dr.Waner Antal Richárd Dr. Madácsy r. Budó László ' Ágoston
Dr. Szalay László
'th
mb. Dr. Horváth Róbert Dr. Maday Pál Dr. Maday Pál
Dr. Halász Előd Dr. Halász Előd ,i Dr. Mérei • . Gyula Y ' Dr. Mérei Gyula • I Dr. Mérei Gyilla Dr. Mérei Gyula,-_
-'
Dr. Nagy Lajos ' r .
Dr. Nagy Lajos Dr. Nagy Lajos Dr. Kemenes Béla Dr. Veres József Dr. Veres . József Dr. Veres József
~
Dr. Halász Előd
__ ~ ..--• -----
; /
•
(
i
Dr. Halász Előd
Dr. Szalay László Dr. Szalay László Dr. Márta Ferenc
Dr. Madácsy Dr. Budó László ' Ágoston Dr. Madácsy Dr. Koch László r Y Sándor
Dr. Márta Ferenc
Dr. Madácsy Dr. Koch László - Sándor Dr. Madácsy Dr. Koch Sándor László Dr. Madácsy Dr. Szőkefalvi -NagY1Béla László •; Dr. Szőkefalvi Dr. Szauder ,p Dr. Ágost on Nagy Béla György József ~
Összeállította: Dr. Devich Andor.
J.J. !~1.ts:t,.í>L
Természettudományi Kar
.
Dr. Herczeg Ferenc
-
1965/66
Dr. Martonyi János
1953. 1V. 1-ig Bóka István Dr. Buza 1953.1V.1-töl László
Dr. Martonyi János
Dr. Fodor Gábor
-dékánhelyettes
prodékán
Bóka István
Dr. Kalmár László
1953/54
I dékán
dékán-
helyettes "
I Dr. Ivánovics Dr. Dávid György Lajos Dr. Gellért Dr."Ivánovics György Albert
Dr. Medgyesi Dr. Szabó József Endre Dr. Medgyesi Dr. Buza László Endre 1951. I. 1-ig Dr. Medgyesi
prodékán
dékán
Bölcsészettudományi Kar
Orvostudományi Kar
Állam-• és Jogtudományi Kar
rektorhelyettesek
. Tanév
Dékánok és dékánhelyettesek
~•
Dr. Ágoston Dr. Szőkefalvi - agy Béla György • •
/ Dr. Ágoston D Grasselly V György „ Gyula
Balog János Dr. Balog. János Dr: Ketskeméty István Dr.
ID
r. Ketskeméty István
Ketskeméty István és
Dr: G rasselly G y ula Dr . Gilde l' Ferenc
A PÁRTSZERVEZET TEVÉKENYSÉGE Egyetemünk utóbbi húsz évének krónikájával szorosan összefügg az egyetemi pártszervezet története. Bőven írhatnánk róla. Disszertációra elegendő anyag halmozódott fel dokumentumokban es elvtársaink emlékeiben. Beszámolhatnánk krónikás hűséggel az eseményekről, nagy terjedelemben méltathatnánk — szerénytelenség nélkül — a z eredményeket, oldalakat tölthetne meg a hibák elemzése, hosszan sorólhatnánk a munkában résztvevők neveit. E helyett azonban csupán a párt szervezeti és politikai fejlődésének vázlatos áttekintését kísérelhetjük meg. Némi kárpótlást nyújthat az,..hogy az egyetem történetének bármilyen vonatkozásáról számol is be ez a publikáció, közvetlenül vagy közvetve a pártszervezet tevékenységéről is beszél.
1. Az 1948 tól 1956 ig folytatott munka -
-
Húsz éve került hatalomra a munkásosztály Magyarországon. A proletárdiktatúra akaratának és szellemének érvényesítése egyetemünkön, a szegedi egyetem szocialista egyetemmé formálása mindenekelőtt az itt dolgozó kommunistákra várt. A koalíciós idők harcaiban megerősödő pártszervezet fokozatosan szervezetileg is alkalmassá vált a hatalmas terülét átfogó pártirányítására. Eleinte egy mammut-alapszervezet tömörítette az akkor még egységes egyetem és a főiskola kommunistáit. 1950-re decentralizálták a szervezetet. Öt alapszervezet alakult és felső irányító testületként létrejött az egyetemi pártválasztmány, illetve annak szűkebb végrehajtó szerve az egyetemi pártbizottság (az előbbi a mai pártbizottságnak, az utóbbi a mai végrehajtó bizottságnak felelt meg). 1950 tavaszán '450 párttag és tagjelölt dolgozott az egységes felsőoktatási pártszervezetben. A taglétszám további gyarapodása, főképpen pedig az oktatói és hallgatói alapszervezetek fölösleges és éppen ezért ideiglenes szétválasztása miatt a decentralizáció tovább folytatódott. Az 1951 őszén megtartott III. egyetemi pártkonferencia idején
z*
1:9
16 alapszervezetbe tömörült a szegedi felsőoktatási intézmények 960 főnyi MDP-tagsága. A későbbi Tudományegyetem területén ebből a létszámból mintegy 380 fő dolgozott és tanult. Meg kell említenünk, hogy a túlnyomó többség — az összlétszám kétharmada — a hallgatók közül került ki. 1952-ben, amikor az Orvostudományi Egyetem kivált a Tudományegyetem keretéből, a két egyetem pártszervezetei is kettéváltak. A Főiskolával az ellenforradalomig közös pártbizottságunk volt. A taglétszám ekkoriban 300-350 fő között váltakozott. A szervezetek kiépítése azonban — bármilyen fontosak is voltak azok — pusztán á kereteket biztosította a történelmi feladatok ellátásához. Nem is a taglétszám, amely az 1950-es évek elején indokolatlanul és megalapozatlanul duzzadt a szükségesnél nagyobbra, volt a legfontosabb feltétel. Az egyetem „birtokbavétele", szocialistává való formálásának megindítása a pártszervezetek politikai tevékenységén múlott elsősorban. A proletárdiktatúra hatalmi eszközeinek igénybevétele közvetlenül a fordulat éve után szükségszerű és hasznos volt. El kellett távolítani az új feladatok ellátására alkalmatlan, azokkal szembeforduló oktatókat, és az osztályellenségnek elkötelezétt hallgatókat. Ez azonban az egyszerűbb, a kisebb teendőként jelentkezett. Az emberek megnyerése volt a pártszervezetek nagyobbik feladata. 1948-50-ben hatalmas politikai meggyőző munkát fejtettek ki az egyetem kommunistái. Kaptak ehhez természetesen külső segítséget is. A felsőbb pártszervek támogatása megnyilvánult abban, hogy kommunista oktatókkal erősítették meg az egyetemet és abban is, hogy lehetővé tették munkás-paraszt kommunista fiataloknak egyetemre kerülését érettségi nélkül. A legnagyobb külső segítség azonban az országos forradalmi sikerek hatása volt. Mindez megkönnyítette, hogy a hallgatók és az oktatók közül számosan csatlakozzanak a párt törekvéseihez, harcostársakká váljanak. A Móricz Zsigmond népi kollégiumban, a MEFESZ-ben elért sikerek hozták elsősorban magukkal, hogy a politikai munka színtere gyorsan áttevődött oda, ahol az egyetemi élet tulajdonképpen zajlott: a karokra, az intézetekre, a tanszékekre. Az egyetemi pártmunka első hősi időszaka volt ez. Résztvevői még ha fiatal egyetemi hallgatókként is küzdötték végig ezeket az éveket, ma már szinte veteránnak számítanak. Az egyetem pártirányítása megvalósult, kedvező feltételek .teremtődtek a további munkához. . Az országos problémákkal "és saját hibáinkkal egyaránt összefüggött, hogy az 1950-es évek elején nem éltünk maradéktalanul a kedvező lehetőségekkel. Az előző években szükséges adminisztratív intézkedésekről nem tudtunk lemondani. Kerestük az ellenséget ott is, ahol nem volt. A szubjektivizmussal együtt jelentkezett a túlszervezés, a formalizmus hibája is. "Nemcsak az állami szervek. es a tömegszervezetek közvetlen aprólékos irányításában, hanem a politikai nevelőmunkában is. Ma már 20
szinte anekdóta számba megy a sokszor emlegetett epizód, amikor a tudós professzornak az a hallgató volt a „népnevelője", akinek a mozgalmi munka hierarchiájában a legalsó fok, a népnevelői hálózati tagság jutott. Gyakran felemlegetjük az éjfél után 2-3-ig, húzódó taggyűléseket, vagy a megszakítással két napon át tartó DISZ-csoportgyűlést is. Le kell azonban szögeznünk, hogy ezeknek az éveknek is születtek máig ható érvényű, hatalmas eredményei. Forradalmi áttörés következett be az uralkodó . osztályok műveltségi monopóliumának frontján. Egyetemünkre - a pártszervezet nem kis erőfeszítései nyomán — tömegével kerültek be munkás- es parasztszármazású fiatalok. 1950-ben már a hallgatók 30%-a munkás-paraszt családok gyermeke. Ez az arány 1954-re felülmúlta az 50%-ot. Közben az egyéb dolgozó rétegekből egyetemre került hallgatók száma nem csökkent, hiszen a hallgatók összlétszáma is évről évre növekedett. A másik nagy eredmény, amiben szintén elévülhetetlen érdemei voltak a pártszervezetnek, a korszerű oktatás útján történt előrehaladás, a marxizmus—leninizmus behatolása az egyetemi tudományos és oktató munkába. Igaz, a túlzásoktól és a leegyszerűsítésektől sem volt mentes az e téren elért eredmény, a megelőző időhöz képest azonban forradalmian újat, jobbat hozott, és megalapozta a további előrejutást. Fontos része volt ennek amarxizmus-leninizmus oktatásának megindítása. 1951 óta működik tanszéke a marxizmus tudományának egyetemünkön. Megemlíthetnénk még a fentiektől el nem választható sikereket a hallgatók világnézeti formálásában, a fiatal tudományos és oktatói utánpótlás biztosításában. Ennyi is elegendő ahhoz, hogy bizonyítsuk: az elkövetett és nagy tanulságokkal szolgáló hibák mellett a pártszervezet fő törekvései az alapvető szocialista célkitűzéseket szolgálták ezekben az években is. Egyetemünk pártvezetése egyébként 1953/54-ben hozzáfogott a hibák kijavításához. Az 1954 márciusi egyetemi pártértekezlet anyaga tanúsítja, hogy a pártbizottság meglehetősen jól látta a kibontakozás útját. A kollektív vezetés érvényesítésének szükségességéről, á papírízű irányítás elvetéséről, a taggyűlések 'szerepének növeléséről, a szektariánus kádermunka megszüntetéséről és számos hasonlóan fontos 'kérdésről volt szó — kritikus és önkritikus szellemben — ezen az értekezleten. Az országos vezetés további hibái gátolták azonban, hogy véglegesen helyes vágányra terelődjék az egyetemi élet, az egyetemi pártmunka. A dogmatizmus és a revizionizmus pártegységet bomlasztó élvtelen viaskodása fokozatosan és mindjobba n éreztette hatását az egyetemi életben is. A külső és belső ellenség aknamiinkájával együtt ez á 'Szegedi Tudományegyetemen is előkészítette a talajt az ellenforradalom számára.
2I
2. Az ellenforradalom leverését követő konszolidáció Az ellenforradalom — az intézmény jellegéből adódóan — az átlagosnál nagyobb politikai-eszmei zűrzavart okozott, amely — talán így lehetne összefoglalni sajátosságát — előbb kezdődött és későbben ért véget egyetemünkön, mint más területeken. A nézetek kaotikus kavargásában nehéz volt elválasztani a búzát a konkolytól. Az egyetemi párt= szervezet tagjai közül sokan megpróbáltak a felburjánzó indulatok közepette, az országos események romboló hatása idején is helytállni és elejét venni az excesszusoknak. Többen az MDP=tagok közül azonban „megmérettek és könnyűnek találtattak". Az egyetemi pártszervezet történetének második hősi periódusa következett el az ellenforradalom leverése után ; a konszolidációért folytatott harc idején. Néhány kommunista kezdeményezésére 1956 decemberében megkezdődött a pártszervezet reorganizálása. 1957 áprilisára 57 tagból álló szervezet, ideiglenes Intéző Bizottsággal az élén indított támadást az ellenforradalmi elemek végleges visszaszorítására, vívott kétfrontos harcot a téves nézetekkel szemben, folytatott meggyőző munkát az egyetemi oktatók és hallgatók újbóli megnyeréséért. Ez az időszak sem volt mentes tévedésektől, a munka lendületéből adódó túlzásoktól, alapvetően helyes voltát azonban bizonyítja, hogy az 1957/58. tanév már konszolidált viszonyok között, . zökkenőmentesen indult. A megerősödött, tekintélyében megnövekedett pártszervezet megteremtette a következő 10 év sikereinek alapját. A konszolidáció jegyében megtörtént az ideiglenes szervezeti keretek felcserélése a máig érvényben levő szervezeti felépítéssel. A Tanárképző Főiskolától különváltunk, viszont hozzánk került a közben létrehozott két egyetemi gyakorló iskola pártszervezete. Azóta az egyetemi pártbizottság, illetve annak végrehajtó bizottsága hat alapszervezet munkáját fogja össze. A végleges szervezeti keretek kialakulásával párhuzamosan a taglétszám is tovább növekedett. 1959-ben, a VII. pártkongresszus idején 130 tagot számlált pártszervezetünk. Ez a szám 1966-ra, a IX. pártkongresszus idejére megkétszereződött és a 260-as szám körül állandósult. E 7-8 év alatti gyarapodás főképpen három forrásból táplálkozott: először is számos párttag került más munkaterületről egyetemünk oktatói karába és dolgozói közé, továbbá az oktatói létszám rohamos növekedése során igen sok rátermett párttag hallgatót sikerült bent tartanunk a tanszékeken, végezetül pedig a hallgató párttagok száma is nőtt ezekben az években. Az utolsóként említett momentum ellenéré tagságunk mai és ellenforradalom előtti összetételében a legszembetűnőbb formai különbség mégis az, hogy akkor tagjaink többsége hallgató volt, ma pedig oktató. A hallgatók aránya ma is nagyobb lehetne, hiszen számos olyan fiatal 22
tanul egyetemünkön, aki bízvást sorainkba léphetne. A Szervezeti Szabályzat módosítása (a korhatár felemelése, a tagjelöltség megszüntetése stb.) részben megmagyarázza, hogy miért nem történik ez meg, de az is kétségtelen, hogy alapszervezeteink sem végzik hiánytalanul pártépítő tevékenységüket. ..
3. Az 1960 1967 között elért eredmények -
Eszmei-politikai munkánk, érdemi tevékenységünk irányát és feladatait világosan megjelölte az MSZMP VII. és VIII. kongresszusa, amikor a kommunista szakemberképzés megvalósítását tűzte az egyetemek elé. Az ,1960-as években e perspektivikus cél elérésének szolgálatába igyekeztünk állítani pártszervezeteink erőfeszítéseit. Jól tudtuk, hogy a legfontosabb feltétel az oktatók munkájában és magatartásában rejlik. Ezért fogalmaztuk meg számukra „a hármas követelmény" ismert és sokat hangoztatott elvét. Az azóta is változatlan érvényességű elv megvalósításáért nagyon sokat tettek pártszervezeteink és párttagjaink. A dogmatizmustól és revizionizmustól megtisztult marxizmus–leninizmus iránt megnövekedett érdeklődést táplálva; igyekeztünk elősegíteni oktatóink ideológiai továbbképzését. Az 1966. évi egyetemi pártértekezlet joggal rögzítette, hogy oktatóink túlnyomó többsége elvégezte a Marxista–Leninista Esti Egyetemet, vag y . annak megfelelő marxista képzettséggel rendelkezik. Ezután erőfeszítéseink arra irányultak, hogy tovább növeljük azok számát, akiknél a megszerzett képzettség szervesen összeolvad a mindennapi oktató-nevelő és tudományos tevékenységgel. A magunk eszközeivel .támogattuk az egyetemi reform megvalósulását, a korszerű szellemű és tartalmú oktatás előretörését. Elsősorban az állami vezetés munkájának elősegítésével tettük ezt, egyetemi, kari és tanszéki szinten egyaránt, de úgy is, hogy különböző pártfórumaink bíráló és. kezdeményező módon elemezték a reform végrehajtását. Hasonlóképpen sokat foglalkoztunk a tudományos munkával is. Elsősorban az egyes területeken és az egyes személyeknél mutatkozó lemaradás felszámolását és a társadalmilag hasznos tudományos tevékenységre történő ösztönzést tartottuk szem előtt. " A hármas követelmény következetes alkalmazását hangoztatva és megkívánva, felléptünk a jelentkező egyoldalú értelmezések, a torzítások e llen, de leszögeztük ugyanakkor azt is, hogy komplex követelményrendszerről van szó, amelynek egyenlő számtani arányban való alkalmazása lehetetlen minden oktatóval szemben. Közben sohasem titkoltuk, hogy a követelményeken belül minket a nevelőmunka állása érdekel elsősorban. Éppen ezért kezdeményeztük évekkel ezelőtt az évfolyamz3
felelősi és kollégiumpatronálói hálózat létrehozását. Ez a szervezet, ha nem is működik kifogástalanul, mindinkább az egyetemi élet szerves, hasznos, egyre nagyobb hagyományokkal es jobb módszerekkel rendelkező részévé válik. Ha a kevés számú kivétel nem homályosítja el tisztánlátásunkat, tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a hármas követelmény teljesítésében párttagjaink többsége példamutatóan vesz részt. Az 1960-as években tudományos fokozatot szerzett oktatóknak mintegy 60%-a párttag. A kandidátusi fokozatot elérők aránya — ez a reálisabb összehasonlítási alap, hiszen párttagjaink zömmel a fiatalabb korosztályhoz tartoznak — csaknem 70%. A tudományos munka végzése mellet oktatási tapasztalatokban is gyarapodtak kommunistáink; a nevelésben, a társadalmi munkában pedig természetesen az átlagot jóval meghaladó arányban vettek részt. Joggal tarthatjuk pártszervezetünk egyik legnagyobb eredményének azt a tényt, hogy egyetemünkön mintegy másfél évtized alatt felnevelődött és az egyetem oktatói törzskarába került a zömmel munkás-paraszt származású párttagok nagyszámú csoportja. A követelményeknek megfelelvén, számosan lettek közülük professzorok, docensek, rátermett tanszékvezetők és más állami posztok hivatott betöltői. Elvtársaink tehetsége és szorgalma mellett a jobb munkamegosztással, a „váltógazdálkodás"-sal, biztatással, számonkéréssel és a segítés számos más formájával pártszervezeteink is hozzájárultak ehhez az eredményhez. Az évek során nagyon sokat fejlődött egyetemi pártmunkánk stílusa is. Különösen az MSZMP IX. kongresszusa hozott és követelt meg számos új vonást a pártirányítás módszereiben. Közvetlenül az ellenforradalom után például. — igaz, hogy részben kényszerűségből — átvállaltuk és elvégeztük az állami vezetés teendőinek jelentős részét. De még azután is jellemző volt a minden részkérdésbe beleszóló, fölösleges aprólékossággal folyó pártirányítás. Ettől már jócskán eltávolodtunk. A pártirányítás érvényesülésének feltételei nem romlottak, ellenkezőleg, javultak az utóbbi években. Az elvi irányításhoz minden eddiginél jobb lehetőséget biztosított a IX. kongresszus, amikor megszüntette az egyetemi pártszervezetek hivatali jellegét, lehetővé és kötelességgé téve számunkra az állami vezetők rendszeres beszámoltatását. Az új munkastílus jegyében egyébként minden tekintetben az önállóság növekedésével kell számolnunk. Vonatkozik ez egyetemi irányító pártszerveinkre, az alapszervezetekre és a tömegszervezetekre egyaránt. A felsőbb pártszervezeteink részéről a múltban és a jelenben is nyújtott, elvi és gyakorlati segítség állandó igénybevétele mellett is az egyetemi pártbizottságnak, a végrehajtó bizottságnak és az alapszervezeteknek a feladata, hogy önállóan alkalmazzák saját területükre az MSZMP országos irányvonalát. 24
A tömegszervezetek közül mindig is megkülönböztetett helyet foglalt el az egyetemi pártpolitikánkban a Kommunista Ifjúsági Szövetség, amely 1957. március 21. óta velünk vállvetve birkózik az egyetemi hallgatók nevelésének, formálásának nagy feladataival. Munkánk tekintélyes részét képező dolgunk az, hogy támogassuk a KISZ önállóságának, tekintélyének növekedését, ellenőrizzük és elősegítsük sokirányú munkájának végzését. Nemcsak azért, mert ez a párt ifjúsági tömegszervezetével szemben egyébként is kötelességünk, hanem a pártmunka új stílusából adódó következtetések is erre késztetnek bennünket. Világos ugyanis — a felső pártszervek állásfoglalásai is ezt diktálják —, hogy az új munkastílusból tevékenységünk arányainak javítása is következik. E követelményt röviden így fogalmazzuk: az eddigieknél ifjúságcentrikusabbá kell tennünk pártpolitikai munkánkat. Ha pedig ifjúsági szervezetünk életével, működésével behatóbban foglalkozunk, nem mindent ugyan, de nagyon sokat tettünk a fenti célkitűzés érdekében. Mai és jövőbeni gondjaink azonban már nem tartoznak a lezajlott húsz év áttekintéséhez, de egy-egy villanásnyi fényt vetve a jövőre, jelzik, hogy a lezajlott két évtized tagadhatatlan eredményei után is marad még bőven teendőnk az elkövetkezendő esztendőkre. DR. SERFŐZŐ LAJOS
IV. A SZAKSZERVEZET TEVÉKENYSÉGE A szakszervezeti élet kialakulása Tudományegyetemünk szakszervezeti vonatkozásban a felszabadulást közvetlenül követően a Közalkalmazottak Szakszervezetéhez tartozott, szervezetileg azonban nemsokára a Pedagógusok Szabad Szakszer- . vezetéhez került. Az egyetemi szakszervezeti munka sajátos fejlődését több körülmény befolyásolta. Mindenekelőtt az, hogy ez a szakszervezeti tevékenység egy intézmény dolgozóinak érdekében történt és így a szakszervezeti feladatterveknek, célkitűzéseknek az intézmény sajátos jellegéhez kellett igazodniok. Az egyetemi szakszervezeti munkának — ellentétben az üzemi szakszervezetekkel — nincsenek történelmi hagyományai, nincsenek kidolgozott általános szabályai, s így a szakszervezeti munka első időszakában az útkeresés volt legfőbb jellemzője a szakszervezeti funkciókban dolgozó személyeknek. A fejlődés azonban megkívánja és meg is valósítja az elkövetett hibák kiküszöbölését, s így csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólnunk azokról a szakszervezeti vezetőkről, bizottsági tagokról, aktívákról és bizalmiakról, akik az elmúlt 20 évben Tudományegyetemünk szakszervezeti életében szerepet játszottak.
Az 1956 előtti időszak A párt és az állam vezető szerveinek főbb célkitűzéseit támogatta a szakszervezet akkor, amikor az egyetem szocialista jellegű felsőoktatási intézménnyé történő átformálásán fáradozott. 1948-tól 1953-ig a legfőbb tevékenység az egyetemi oktatók személyének gondos megválogatása és a személyi állomány fokozatos átalakítása volt. Ugyanakkor az egyetemi hallgatók felvételénél is jelentős munkát végzett a szakszervezet, s a három szerv együttes tevékenysége következtében megváltozott az egyetemi hallgatók politikai, társadalmi és szociális arculata. 1953-tól 1956-ig a szakszervezeti élet minőségi változáson ment át. Ennek főbb eredményei a következők: 27
.
A szakszervezet tekintélyének emelése, melynek első lépéseként azt a követelményt valósították meg az állami, a párt- és a szakszervezeti vezetők, hogy a mozgalmi munkához, a tudományos tevékenységhez és a neveléshez egyaránt értő egyetemi tanár kerüljön a szakszervezeti bizottság élére. A szakszervezeti bizottság egyre inkább konkrét feladatok megvalósítására is mert vállalkozni. Létrehozták az egyetemi dolgozók gyermekei részére-az óvodát, megszervezték a dolgozók üdültetését, rendezték az alacsony bérezésű oktatók és adminisztrátorok fizetését, igyekeztek megszilárdítani a munkafegyelmet és foglalkoztak a kulturális nevelő tevékenység igen sok ágazatával. A politikai nevelőmunka területén állandó kapcsolatot létesítettek a helyi (városi és megyei) politikai szervekkel, a népfronttal, a békebizottságokkal, a Vöröskereszttel és a tanácsokkal. Az ellenforradalom sajnálatos módon gátat vetett ennek a nagy reményekre jogosító fejlődésnek és jelentős károkat okozott a szakszervezeti vezetők, aktívák és bizalmiak további lelkesedését illetően. A konszolidáció nyomán az egyetemi pártszervezet történetének második hősi periódusával egyidőben a szakszervezeti élet is Újra biztató jelek kíséretében bontakozott ki.
3. A szákszervezet-a konszolidáció időszakában 1957-től 1962-ig a politikai élet legfontosabb célkitűzéseire érzékenyen és helyesen reagáltak szakszervezeti vezetőink is. Ennek a választási ciklusnak legfőbb eredményei a következők voltak: Az MSZMP Tudományegyetemi szervezetének vezetői — a párt általános.irányvonalának megfelelően — jelentős harcot folytattak az ellenforradalom eszmei zűrzavarának felszámolása érdekében. Ebben a kétfrontos harcban a szakszervezet vezetői is megállták helyüket és a politikai nevelőmunka eredményeképpen ismét tömegbázist létesítettek dolgozóink körében miied az . országos, mind pedig 'az egyetemi kérdések megoldása tekintetében. Megváltozott az egyetemi káderpolitika, s ez olyan eredmény volt ebben az időszakban, mely a jelenlegi és a következő évek szakemberképzésének is alapjává vált. . A szakszervezeti érdekvédelmi munka területén is lassan megindultak a korábbi időszak helyes célkitűzéseinek megvalósítására irányuló törekvések. Ismét helyreállt az óvoda, szélesedett az üdültetési 'akció, a Pedagógus Szakszervezet kezelésébe vettük a budapesti Alkotóházat, lehetővé tettük azt, hogy dolgozóink igénybe vehessék a Sportorvosi Intézet egészségügyi szolgáltatásait, munkabizottságok jöttek létre meghá28
tározott és helyes munkatervekkel, megindult a külföldi kapcsolatok ápolása, sport- és kultúrrendezvények sora gondoskodott a szakszervezeti tagok szabad idejének felhasználásáról." A nevelőmunka területén külön agitációs tevékenység indult a mezőgazdaság szocialista átszervezésének elősegítésére, melynek során szakszervezeti tagjaink nemcsak formálisan tettek eleget a párt és az állam iránt érzett kötelezettségeiknek, hanem maguk is formálódtak, tanultak, egyszóval „politikusabbá" váltak mint a kampány kezdetén ez megfigyelhető volt. . . Adminisztratív dolgozó, oktató, párttag és párton kívüli, fiatal és érettebb . korú, a szó legszorosabb értelmében, vállt vállhoz vetve dolgozott, agitált és politizált a több hónapos társadalmi munka időtartama alatt. 4. A szakszervezet élete 1962-től 1967-ig . 1962-től 1964-ig a szakszervezeti élet viszonylag „békésebb" korszaka valósult meg, de tartalmában ez a periódus is színes, eleven és 'változatos szakszervezeti életet eredményezett. . A Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége ülésének hatására, Tudományegyetemi Bizottságunk foglalkozott a hiányos képzettségű hallgatók támogatásával kapcsolatos feladatokkal, sorra alakultak a legkülönbözőbb feladattervekkel rendelkező bizottságok és általában .megállapítható, hogy a szakszervezeti aktívahálózat jelentősen bővült. A kulturális élet jelentős fellendülést mutat ebben az időszakban; dolgozóink sok színes, eleven és változatos programban vehettek részt, melyek mind elősegítették munkakedvük, általános műveltségük és társadalmi életük magasabb szintű kibontakozását. A szakszervezeti bizottság munkamódszere is nagy fejlődésen ment keresztül, pontos, részletes és határidőkkel, felelősökkel rögzített munkatervek születtek, melyek végrehajtása az alapszervezetek és a szakszervezeti bizottság tagjainak aktivitásán múlott. 1964-től 1967-ig. a szakszervezeti bizottság tovább folytatta az előző választási ciklusok helyes vezetési gyakorlatát. Ebben az időszakban a szakszervezeti vezetés további szakosítása valósult meg. A politikai és ideológiai nevelés területén a szakszervezeti bizottság, az alapszervezetekkel együtt, gondoskodott az adminisztratív és fizikai dolgozók politikai képzéséről. Felmérést végzett az oktatás hatékonyságáról, a szemináriumók fegyelméről és az ezzel kapcsolatos feladatok rögzítéséről. A párt- és az állami vezetés által szervezett politikai előadásokra, rendezvényekre a tagságot mozgósítani igyekezett.
Az oktató-nevelő munka területén a szakszervezeti bizottság jelentős segítséget nyújtott az állami vezetésnek a tudományegyetemi reform végrehajtásában és a végrehajtás ellenőrzésében. A végzett nappali tagozatos hallgatókat beszélgetésekre hívta meg, melyek keretében azok beszámolhattak az egyetemi oktatással kapcsolatos gyakorlati tapasztalataikról és felvethettek olyan kérdéseket, melyek a reform végrehajtásában . jelentősnek mutatkoztak. A szakszervezeti bizottság az oktatók premizálásánál igyekezett megszüntetni a jutalmazás illetménykiegészítés jellegét és a valóban jó oktató - nevelő, kutató munka jutalmazását javasolta. A levelező hallgatókkal kapcsolatban ankétot szervezett, melynek során igyekeze tt javítani a levelező tagozat oktatásában jelentkező korábbi hibákon. Foglalkozott a felvételi rendszerrel, a káderfejlesztési tervekkel, a tudományszakok közötti kapcsolót felvételével és az oktató-nevelő munkával általában. A munkafegyelem megszilárditása céljából, az oktatók, az admi• nisztratív és a fizikai dolgozók vonatkozásában felmérést és előadmányt készített a szakszervezeti bizottság elnöke. A szakszervezeti élet színesebbé tétele érdekében, a szakszervezeti demokrácia szélesítése céljából és a vezetői vagy aktivista területen dolgozó személyek társadalmi munkájának fokozása érdekében igen sok intézkedés született. A kulturális munka és az üdültetés is tovább fejlődött. Így egyetemünk szakszervezeti bizottsága felvette a kapcsolatot Greifswald egyetemének állami és szakszervezeti vezetőivel, üdültetési• csereakciót, tapasztalatcsere-látogatásokat és kiállításokat rendezett a két város politikai, gazdasági, kulturális eredményeiről. Tovább fejlődött a belföldi üdültetés is, amelynek során a Balatonon két helyen és az ország minden egyetemén, főiskoláján lehetőség nyílott arra, hogy egyetemi dolgozóink kulturált körülmények közö tt, mérsékelt anyagi hozzájárulással tölthessék szabadságukat. Felújításra került a budapesti Alkotóház is. Az érdekvédelmi tevékenység körében az alapszervezetek bér- és munkaügyi felelősei részére szakemberek bevonásával előadást rendezett a szakszervezeti bizottság, felmérést végzett az automatikus előlépések és a rendkívüli előresorolások végrehajtása tekintetében, a felsőoktatási létszámnormával kapcsolatban, és szorgalmazta a veszélyességi pótlék folyósítását. A szociális és munkavédelmi feladatok ellátása terén is jelentős előrelépés történt. 1967-ben az egyetemi szakszervezeti bizottság új szervezeti felépítésben, a vezetőség megújításával folytatta munkáját. A József Attila Tudományegyetem dolgozóinak összlétszáma 1967 végén 1113 fő volt, ebből 1066 személy tagja szakszervezetünknek.
A szakszervezeti vezetőségben 65 olyan dolgozónk vesz részt, aki korábban is szakszervezeti funkcionárius volt és 61 újonnan megválasztott dolgozó aktivitása van hivatva továbbfejleszteni az egyetemi szakszervezeti életet. A Pedagógusok Szakszervezete Tudományegyetemi Tanácsa és annak 11 tagú Intéző Bizottsága, valamint a TTK, a BTK, a JTK, a Rektori Hivatal, az Egyetemi. Könyvtár, az általános iskola, a gyakorló gimnázium és a diákotthon alapszervezeti vezetőségei, aktívái és bizalmi hálózata olyan jelentős erő tudományegyetemünk életében, melyre az előttünk álló feladatok megoldásában mindenkor számíthatunk. Az MSZMP Tudományegyetemi Bizottsága és Végrehajtó Bizottsága 1967 folyamán rendkívül alapos tájékozódás alapján foglalkozott a szakszervezeti munka továbbfejlesztésének kérdéseivel és sok hasznos megállapítása, javaslata és határozata között kifejezésre juttatta, hogy az egyetemi demokrácia az egyetemi párt-, KISZ-, állami és szakszervezeti tevékenységben s . ezek összhangjában jut kifejeződésre. Alapvető követelmény, hogy közöttük ésszerű munkamegosztás érvényesüljön, dolgozóink érdekvédelmében, politikai, szakmai és társadalmi fejlődésük további elősegítésében. Úgy érezzük, hogy a vele szemben támasztott követelményeknek a szakszervezet eleget tud tenni. .
DR. BIRO .JANOS
3i
V. AZ IFJÚSÁGI MOZGALOM EGYETEMÜNKÖN 1. A MEFESZ időszaka A hatalom birtoklásának kérdése 1948 őszére már országszerte eldőlt, s ezzel együtt megkezdődött a küzdelem a szocialista Magyarországért. Ennek a küzdelemnek egyik nagyon fontos területe volt az egyetem, az egyetemi ifjúság. S ha a harc formái változtak is az elmúlt 20 év során, ez a harc még korántsem fejeződött be. Ebben a harcban mindig fontos feladat várt az egyetem állami és pártszervezete mellett egyetemünk ifjúsági szervezeteire, amelyek az élkövetett hibák ellenére kimagasló eredményeket értek el áz egyetem szocialista átformálásáért folytatott harcban. Ezen időszak alatt egyetemünkön lényegében három ifjúsági szervezet volt. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületeinek Szövetsége (a továbbiakban MEFESZ), a Dolgozó Ifjúsági Szövetség (a továbbiakban DISZ) és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (a továbbiakban KISZ). A MEFESZ szervezése az 1948/49. tanévben.indult meg. Az addig a MADISZ-ban és a NEKOSZ-ban dolgozó baloldali érzelmű, jórészt MKP-tag egyetemisták vették kezükbe a szervezést és 1948 végére megteremtették a MEFESZ szervezeti kereteit. Rövidesen a hallgatók döntő többsége tagja lett a szervezetnek, gyakorlatilag a MEFESZ az egész hallgatóságot képviselte. 1950-ig a szervezet nagyon sok olyan feladatot is ellátott, amelyek ma már az állami vezetés kezében összpontosulnak. Mivel ekkor még tanulmányi osztályok nem voltak, az ideológiai oktatás, a jegyzetellátás is a MEFESZ feladata volt, s a szervezet ezeket a problémákat meg is oldotta. Önköltségi áron jegyzeteket adott a hallgatók kézébe, szemináriumokat szervezett az ideológiai oktatás céljára, amelyeket jórészt MEFESZ-tagok vezettek. Ellenőrizte az óralátogatást, tanulóköröket hozott létre, amelyek szerepe különösen a szakérettségisek egyetemre kerülésével vált fontossá. Kádermunkáját nyilvántartás vezetése könnyítette meg, amely formális vonásai mellett is hasznos volt. A tanulókörök számára tanulmányi versenyeket szervezett. Az oktatással kapcsolatos sokrétű feladatok ellátása mellett a MEFESZ-ben bizonyos fokig kisebb jelentőségű volt a kulturális és sport.
3 JATE Beszámoló
33
tevékenység, bár a kultúrcsoportok időnként szép eredményeket értek el. Igy az első tanácsválasztások alkalmával a MEFESZ tagjai nemcsak politikai agitációt folytattak, hanem kultúrműsort is adtak a választási helyiségek előtt. A MEFESZ nem zárkózott be az egyetem falai közé. Élénken részt vett a város politikai életében, és több olyan akciót kezdeményezett, amelynek nagy visszhangja volt Szegeden. Ilyen volt például az újszegedi strand rendezése, faültetés, amelyben nemcsak hallgatók, hanem oktatók is szép számmal vettek részt. A MEFESZ-nek az egyetemi élet átszervezésében betöltött szerepe, a hallgatók körében élvezett vitathatatlan tekintélye eredményezte többek között azt, hogy az állami vezetők is kikérték véleményét minden az ifjúságot érintő lényeges kérdésben. .
2. Az új egységes ifjúsági szervezet: a DISZ 1950-től kezdve a MEFESZ fokozatosan elvesztette jelentőségét. Ennek csak részben volt oka a kiépülő állami apparátus (dékáni hivatalok, tanulmányi osztályok), amely funkcióinak egy részét átvette. Fő oka az volt, hogy országosan úgy látták, már elérkezett az ideje a rétegszervezetek felszámolásának és az egységes ifjúsági szervezet megalakulásának. Egyetemünkön az egységes ifjúsági szérvezet a DISZ; a MEFESZ-ből alakult az 1950/51. tanévben. Ez a tanév a DISZ-szervezet kialakulásának,. megerősödésének éve, tele forradalmi lendülettel, aktivitással. 1952-re a DISZ is már tömegszervezet, amely magába foglalja a hallgatók több mint 90%-át. Kezdetben a szegedi felsőoktatási intézményeknek egységes DISZ-szervezetük volt, hasonlóan a pártszervezethez. Legfelső vezetése az egyetemi DISZ-választmány, végrehajtó szerve pedig az egyetemi DISZ Bizottság volt. Az egyetemi választmány. általában 31, a DISZ Bizottság 11 tágból állt. Ezenkívül a karokon is voltak DISZ-bizottságok.. A karokon általában az évfolyamok alkottak egy-egy alapszervezetet; ezek DISZ-csoportokra oszlo ttak, amelyek az állami tanulmányi csoportokkal estek egybe. Ez a szervezeti felépítés lényegében nem változott a szervezet egész működése idején, annak ellenére, hogy közben az addig egységes egyetemből kivált az orvosegyetem, amelynek ettől kezdve önálló.DISZ-vezetése volt. A Főiskolával való szimbiózis azonban egészen 1956-ig fennmaradt. Sajnos a kezdeti pezsgés, lendület 1952-től kezdve fokozatosan megtört. A már a MEFESZ-ben is meglevő formális vonások a DISZben mindinkább uralkodóvá váltak. A legtöbb esetben kínosan ügyeltek a formai szabályok gondos betartására, ami mellett a tartalmi munka gyakran háttérbe szorult. 34
Az. országos politikában eluralkodó hibás nézetek következtében a DISZ-nek is sok olyan feladatot kellett megoldania, amelyek népszerűtlenek voltak a tagság előtt, s azt eredményezték, hogy a munka nemcsak formális lett, hanem a tagság is mindinkább passzívvá vált. Az egyetemi DISZ-vezetés igyekezett elkerülni a munka formálissá válását, olyan feladatolt előtérbe állításával, amelyek megmozgatják a tagságot. Ilyen volt az akkor elkészült Béke-épület előtti tér parkosítása 1953-ban, vagy az 1954-től kezdve évenként megrendezésre kerülő Ifjúsági Tavaszi Ünnep, amely ugyan városi rendezvény volt, de a kezdeményezés és a szervezés egyetemünkről indult ki. Nagyon jelentős volt a DISZ tevékenysége a tanulmányi munka területén. A tanulókörök és tanulópárok meglehetősen intenzív működése jórészt a DISZ-szervezetnek köszönhető. Különösen azért volt ez jelentős, mert lehetővé tette, hogy a négyszámú szakérettségis lépést tud jon tartani a tanulmányi színvonal emelkedésével. A tanulmányi és oktatási eredményekkel együtt az ideológiai munka színvonalát is emelni kellett. Ez elsősorban az ötvenes évek elején megszervezett marxista tanszékek feladata volt, de egyedül természetesen nem tudtak volna megbirkózni vele, s ezért a DISZ-szervezetek is részt vettek a probléma megoldásában. 1953-ban kezdődött meg a DISZ politikai oktatás, amely a DISZ-csoportok keretében történt. Változatos témák jellemezték ezt az oktatást, így például 1953 februárjában a gyarmati és a parasztkérdés, a kommunista erkölcs volt a téma. Bármilyen jó volt az elgondolás, a megvalósítás során hibák is előf ordultak. 1954 februárjában például a Szegedi Egyetem c. lap már arról ír, hogy egyes csoportokban a politikai körök unalmasak, mert nem vi tatható, hanem már eldöntött kérdések kerülnek tárgyalásra. A DISZ politikai munkáját a pártvezetés segítette. Nemcsak azzal, hogy rendszeresen beszámoltatta a DISZ-vezetést, hanem azzal is, hogy 1953 februárjától kezdve a 24 éven aluli párttagok a DISZ-ben végezték politikai munkájukat. Ez a politikai munka nem merült ki a politikai oktatásban, hanem ennél jóval szélesebb területet fogott át. A DISZ tagjai tevékenyen kivették részüket a népnevelő munkából, a békekölcsönök jegyzéséből, a Béketanács és a Magyar—Szovjet Társaság tevékenységéből. Sajnos az általános gyakorlatnak megfelelően sok energiát pazaroltak a DISZ-szervezetekben az olyan mozzanatok körüli harcra, amelyeket csak a hibás politika tett problémává. Nem a valóban aktuális és jelentős események idején kifejtett lelkes agitációra gondolunk, mint azt a Beloiannisz-per, vagy a tanácsválasztások idején tették, hanem a kreált és mesterségesen felnagyított fegyelmi ügyekre, amelyek egyetemünkön is előfordultak: .
.
.
.
.
35
Az állami vezetés általában júl együttműködött a DISZ-szel, rendszeres megbeszélések voltak a rektor és a titkár között. A DISZ kéréseit általában teljesítették, véleményét figyelembe vették. A DISZ kezdeményezésére 1953-ban megindult a Szegedi Egyetem c. lap, amely 1956-ig havonta átlagosan kétszer jelent meg. Ezt megelőzően az egyetemnek csak stencilezett időszakos kiadványa volt. Nem lebecsülendő a DISZ kulturális és sporttevékenysége sem. A már említett Ifjúsági Tavaszi Ünnepen kívül rendszeresen tartottak különböző sportrendezvényeket és kulturális előadásokat. Énekkarunk és népi tánccsoportunk szép sikereket ért el a művészeti versenyeken és az Országos Kulturális Szemlén. Kive tte a részét a DISZ nemcsak a helyi építőmunkából, hanem az ország építéséből is. Az akkori nagy gyapotszedő kampányok idején szinte az egész tagság a földeken dolgozo tt . S amikor 1954-ben a dunai árvíz után megkezdődött az újjáépítés, Dunaszekcsőn dolgoztak egyetemünk DISZ-fiataljai. 1956 őszétől egyetemünk DISZ-szervezetét is egyre inkább a politikai viták marcangolták. Kezdetben még csak jogos bírálatok hangzottak el a DISZ-munka formális voltáról, az elkövete tt politikai hibákról, de októberre már a jobboldali hangadók kerültek előtérbe. Október közepétől már önálló egyetemi rétegszervezetet követeltek egyesek, s ez még az ellenforradalom kitörése elő tt meg is alakalt. Az új szervezet á MEFESZ nevet vette fel, bár vezetésében azok az elemek kerekedtek felül, akiknek politikai nézetei nagyon messze estek a régi MEFESZ haladó, demokratikus célkitűzéseitől. Az ellenforradalom idején gyakorlatilag megszűnt a DISZ-szervezet. November 4-e után a MEFESZ maradt áz egyedüli, valamelyest bázissal rendelkező szervezet az egyetemen. Gyakorlatilag ez nem jelentett sokat, mivel az oktatás szünetelt, s majd csak 1957 elején indult meg újra. Addigra azonban a MEFESZ már lényegesen megváltozott. Leginkább exponált jobboldali vezetői jórészt disszidáltak, s az országos konszolidáció sem maradt hatás nélkül a szervezetre. Döntő momentum volt, hogy 1957 februárjában — a rendszeres oktatás, megindulásával egyidőben — néhány párttag hallgató a párt megbízásából „Vörös MEFESZ"-t szervezett. E ttől kezdve. a MEFESZ-ben egyre inkább a baloldali hallgatók vették át a vezetést. A KISZ, megalakulása után a MEFESZ elvesztette jelentőségét és az 1956/57. tanév végére meg is szűnt. .
36
3. A KISZ megalakulása és működése
.
A KISZ országosan 1957. március 21-én alakult meg. Felhívása a fiatalokhoz a szegedi egyetemen seri talált süket fülékre: Már márciúsban megalakult a KISZ egyetemi szervezete, s áprilisban már stencilezett újságot is kibocsátott. Természetesen a KISZ szervezése nem volt mentes a nehézségektől. A kommunista fiatalok nagy többsége egységes volt abban a kérdésben, hogy létre kell hozni a K1SZ-t, csák a létrehozás mikéntje volt kérdéses. Az ellenforradalom okozta ideológiai rombolás, a fiatalok passzivitása erősen megnehezítették a szervezést. Ezért kezdetben a KISZ egyetemünkön csupán kis mag volt, amely a leghaladóbb érzelmű hallgatókat tömörítette. Nehezítette a KISZ szervezését az is, hogy fejlődése hősszú ideig egybeesett a párt újjászervezésével, így a párt kezdetben nem tudott kellő segítséget nyújtani a KISZ-nek. 1957 tavaszán egyetlen egységes egyetemi KISZ-alapszervezet alakult. A taglétszám növekedése azonban már 1957 szeptemberében megkövetelte a kari alapszervezetek létrehozását. Ekkor már 182 tagja volt egyetemünkön a KISZ-nek. A növekedés nemcsak szervezeti változásokat eredményezett, hanem megváltozott a KISZ-munka tartalma is. 1957 tavaszán még csak nagyrészt megalapozó jellegű szervezési munka folyt; 1957 őszén már létrehozták a KISZ-csoportokat, elkezdődött az ideológiai munka, valamint a kulturális és sporttevékenység. A kultúrcsoportok már nemcsak az egyetemen — hanem a DISZ, ez irányú tapasztalatait felhasználva —, vidéken is felléptek. Megkezdődött a társadalmi munka is: a KISZ-tagok Öthalomban paprikaszüreten vettek részt. Az 1957. évi VIT-en két hallgató képviselte a tagságot, akik hazaérkezésük után élménybeszámolókat tartottak az alapszervezetekben. Minden tevékenység azonban természetszerűleg az ideológiai munkának volt alárendelve, illetőleg azt szolgálta, hiszen a fő feladat az ellenforradalom okozta ideológiai zűrzavar felszámolása volt. Minden egyes rendezvény ebben az időszakban politikai tett is volt. A politikai munka gerincét azonban az egyéni beszélgetés, az egyéni meggyőzés képezte, amelynek eredményeképpen a hallgatóságnak egyre nagyobb része értékelte helyesen az ellenforradalmi eseményeket. Fontos pólitikái fórum volt az elsősorban a Bölcsészkarra támaszkodó Fiatal Alkotók Köre, s az ebben tartott sajtóviták és felolvasóestek. Tovább nőtt a KISZ taglétszáma is, 1958 tavaszán már több mint .200 KISZ-tag volt egyetemünkön. A taglétszám növekedésével f elvetődött a tagfelvétel problémája is, hiszen a növekedés csak részben származott az első évfolyamról. Az egyetem KISZ-vezetése és a felsőbb vezetés között ebben a kérdésben ellentét volt. Az egyetemi vezetés szigorú mércét állított a belépni szándékozók elé, a felsőbb vezetés állás.
.
37
pontja viszont az volt, hogy minél több egyetemista legyen tagja a KISZnek. Ennek ellenére a KISZ. „felhígulása" nem az egyetemen kezdődött, mert rövidesen a középiskolából már KISZ-tagok jöttek az egyetemre. A megnövekedett létszám a vezetőket.is új feladatok elé állította, ezért szükségessé vált a vezetők továbbképzése. Erre első ízben 1958 februárjában került sor. Ettől fogva napjainkig minden félév első napjaiban a KISZ-szervezet továbbképzi vezetőit. Ez még mostanáig sem hoztá meg teljesén a várt eredményt, de további finomítás során megvan a lehetőség arra, hogy megfelelően betöltse funkcióját. 1958-ban a politikai oktatás formája is megváltozott. Megszervezték az Ifjúsági Akadémiát havi egy előadással, ami a KISZ-csoportok havi politikai vitáival együtt megfelelően betöltötte feladatát az ideológiai nevelés területén. KISZ-tagjaink jól hasznosították a politikai oktatásban tanultakat és nagyon hasznosan vették ki részüket a mezőgazda- . ság szocialista átszervezése, valamint az országgyűlési es a tanácsi választások során folytatott agitációból. . Az 1958/59. tanévben kezdtek kiépülni külföldi kapcsolataink is. Igaz, hogy levelezési kapcsolat külföldi egyetemek fiataljaival már 1956 előtt is volt, de ebben az évben már személyes kapcsolatok felvételére is sor került: 20 bölcsész KISZ.-tag látogatta meg a varsói egyetemet. Egyre fontosabb helyet foglalt el KISZ-szervezetünk életében a fizikai társadalmi munka is. Nemcsak a környékbeli termelőszövetkezeteknek segített a KISZ, hanem KISZ-tagjaink a KISZ-en kívüliekkel együtt részt vettek a szegedi Nagykörút csatornázási munkálataiban is. 1958 nyarán, az akkor induló építőtáborokban is megtaláljuk tagjainkat; ekkor a Hanságban 30-an, majd 1959 nyarán Bogyiszlón és Bodakajtoron több mint 200-an dolgoztak építőtáborban. Az építőtábori és a fizikai munka megszervezése a következő években is fontos feladat maradt. 1960-ban már 308-an ve ttek részt a nyári táborokban. Az évközi társadalmi munka-órák száma is emelkedett, . 1960-ban a 973 KISZ-tag már 13 000 munkaórát teljesített. A növekedésben nyilván szerepet játszott az 1959/60-ban bevezetésre került Ifjúság a Szocializmusért Mozgalom (a továbbiakban ISZM). Az ISZM megpróbálta átfogni a KISZ-munka egészét és olyan feladatok megoldására törekede tt , amelyek minden KISZ-tagot érintenek. Az ISZM négy fő követelmény teljesítését kívánta meg; tanulás, . fizikai munka, kultúra, sport. Ezen belül tág lehetőség nyílt az egyéni vállalásokra. A mozgalomban nemcsak KISZ-tagok, hanem KISZ-en kí-• vüliek is részt vettek. Az első évben és részben még a második évben is az ISZM nagy fellendülést hozott egyetemünk KISZ-életében. Javult az ideológiai, kulturális és sporttevékenység, nőtt a fizikai társadalmi munka mennyisége (38 200 óra). Sajnos hamarosan megmutatkoztak az 38
ISZM gyengéi is. A mozgalom nem számolt eléggé a fiatalok életkori sajátosságaival, a vállalásoknál a minőség helyett a mennyiség vált uralkodóvá, s a vállalásokat nem lehetett megnyugtatóan ellenőrizni a túlzott adminisztráció miatt. Ez az adminisztráció a tagság növekedésével együtt mind nagyobb energiákat kötött le, hiszen 1961/62-ben 23 alapszervezetben 1396, 1962/63-ban 33 alapszervezetben 1756, 1963/64-ben 57 alapszervezetben már 1949 tagja volt KISZ-szervezetünknek, vagyis az egyetem hallgatóinak szinte 100%-a. Ennek az óriási tömegszervezetnek a nevelésében az ISZM már nem volt megfelelő eszköz. Ezért egyetemünk KISZ-vezetése javaslatot tett egy új követelményrendszer kidolgozására, amely ha nem is minden nehézség nélkül, de végül is bevezetésre került. Ez az új rendszer még ma is változik, hiszen új és új feladatokat kell megoldani, de annyi bizonyos, hogy legfőbb feladatunkhoz, a_kommunista szakemberképzés elősegítéséhez jobban alkalmazkodik. Az ISZM-mel egyidőben KISZ-szervezetünk komolyan kivette részét a felsőoktatási reform megvalósításából. KISZ-tagjaink sok hasznos javaslattal vitték előre a reform ügyét. A reform egyik célkitűzése a pedagógusképzés színvonalának emelése volt. Ennek megfelelően a KISZ országosan védnökséget vállalt a pedagógusképzés felett. Egyetemünk KISZ-szervezete a beiskolázástól kezdve, a harmadévesek nevelési gyakorlatán és a KISZ-megbízólevelesekkel való külön foglalkozáson át, a végzés utáni tevékenységig, állandóan foglalkozott ezzel a problémával. Nem rajta múlott, hogy sok jó kezdeményezés és kezdeti eredmény után a védnökség mégsem érte el az eredetileg kitűzött célokat. A KISZ-szervezet megalakulásától kezdve mindig nagy gondot fordított tagjainak kulturális és sporttevékenységére. Az ezen a téren elért eredményekről Beszámolónk XII. és XIV. fejezetei szólnak. Az állami vezetés segítségével sikerült megvalósítani a KISZ-tagoknak azt a célkitűzését, hogy létesüljön klub az egyetemen. 1957. óta már a harmadik KISZ-klub működik, mivel az első kettőt elsősorban helyiség- és építkezési problémák miatt meg kellett szüntetni. Reméljük ezúttal erre nem kerül sor, hiszen jelenleg biztosítottuk azokat a feltételcket, amelyek a KISZ-klub normális működéséhez szükségesek. A KISZ klubja 1966. április 30-án nyílt meg. Az egyetem állami, párt- és KISZ-vezetésének az volt a célja a klub létrehozásával, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hallgatók kulturálódására, szabad idejének helyes eltöltésére, szórakozásra. Emellett biztosítani kívánták azt is, hogy megfelelő helyiségek álljanak a KISZ politikai munkájának rendelkezésére. Az 1965/66. tanév második felében szervezett program még nem alakult ki, csak a tagok szervezése folyt. Az érdemi munka az 39
1966/67. tanév első felében kezdődött. A tanév folyamán a program jellege nem váltózott, elsősorban előadásokat és vitákat rendeztek (vita az ösztöndíjról, egyetemi újságról stb.). De szerepelt a klub programjában a szórakozást szolgáló rendezvények sora is, pl. az Egyetemi Színpad kamaraelőadásai, élménybeszámolók, kiállítások. Az első év után kiderült, hogy az ilyen programhoz szükséges objektív és szubjektív feltételek hiányoznak. A hallgatók nem igényelték a különböző előadásokat; színielőaclások, táncestek, kiállítások, előadóestek rendezésére pedig a klub helyiségei nem megfelelőek. Ezért sor került a klub programjának módosítására. A klub vezetősége kisebb köröket hívott életre. Ezek egy részének csírái már korábban is megvoltak: ezentúl azonban a körök munkája képezte a klub programjának gerincét. A következő körök alakultak: bélyeggyűjtő, szalontánc, klasszikus zene, jazz, UNESCO, irodalmi alkotókör. A körök tagsága általában 20-25 fő. Hetente egy alkalommal tar-tanak összejövetelt. Igény lenne új körök megindítására is, pl. amatőrfilm, de ezek már meghaladnák a klub és az egyetem lehetőségeit. Nem feledkezett meg természetesen a KISZ a tanulmányi munkáról sem. Ennek számtalan formája közül csak egyet, a diákköri múnkát említenénk. amelyre egyébként közelebbről a Beszámoló VII. fejezete tér ki. Abban, hogy a tudományos diákkörök évről évre jó eredményeket érnek el az országos konferenciákon, a szaktanszékeken kívül a KISZ-nek is nagy szerepe van. A helyi diákköri konferenciákon az utóbbi években nemcsak egyetemünk, hane m külföldi egyetemek hall = gatói is részt vesznek, azoknak a kapcsolatoknak az eredményeképpen, amelyek KISZ-szervezetünket egy sor külföldi egyetem ifjúsági szervezetéhez fűzik. Az 1958. évi, már említett varsói utazás óta a külföldi kapcsolatok száma és intenzitása nagyon megnőtt. Egyikük-másikuk sajnos nem bizonyult tartósnak; az odesszai, greifswaldi, újvidéki, szófiai egyetemekkel való kapcsolatunk azonban állandó és gyümölcsöző. Ezek a kapcsolatok nemcsak hivatalos delegációk, hanem kultúr- és sportésoportok, építőtábori brigádok, kiadványok cseréjét is jelentik. A MEFESZ-hez és a DISZ-hez hasonlóan a KISZ-ben is fontos szerepet játszik hallgatóink érdekeinek védelme. Ez ma már gyakorlatilag egybeesik a KISZ-tagok érdekvédelmével, hiszen egyetemünkön a szervezettség majdnem 100%-os. Az érdekvédelemnek három fő formája van: diákjóléti bizottság, menzabizottság és a kollégiumokban folyó ezirányú munka. Emellett természetesen a KISZ fellép minden olyan esetben is, amely ugyan kívülesik az előbb felsorolt állandó formákon, de ahol meg kell védeni tagjai érdekeit. Itt kell megemlítenünk azt a komoly munkát, amelyet KISZ-szer40
vezetünk a fiatal oktatók lakáshelyzetének megjavítása érdekében végzett. 1964/65-ben indult meg KISZ-lakásépítési akciónk, s 1967 decemberében az első 86 lakásba már beköltöztek a lakók. Az építkezés feladatait a KISZ nem tudta volna megoldani az állami és pártvezetés hathatós segítsége nélkül. Végül kiemeljük, hogy az egyetemi pártbizottság rendszeresen megtárgyalja a KISZ-szervezet helyzetét, beszámoltatja a KISZ Végrehajtó Bizottságot a végzett munkáról és állandó elvi irányítást ad a munkához. Ez a támogatás nemcsak a párt ifjúsági szervezetének, hanem egyben a jövendő párttagoknak is szól. Legjobb KISZ-tagjaink közül sokan már az egyetemen párttagok lesznek. Ezek száma az egész tagsághoz viszonyítva nem nagy; kívánatos, hogy évről évre többen legyenek, de természetesen nem a követelmények színvonalának csökkentése árán. Éppen ellenkezőleg, a követelményeket minden KISZ-taggal szemben növelni kell, s mindig új formáit kell keresni a munkának (ilyen volt legutóbb az első és második Egyetemi Napok rendezvénysorozata 1966 és 1967 novemberében), hogy a KISZ a jövőben is képes legyen egyetemünk ifjúságát fiatalos lendülettel szervezni és vezetni. AMBRUS GYÖRGY
41
VI. EGYETEMÜNK ÉPÜLETEI ÉS FELSZERELÉSE 1. Az épületek szétosztása az Orvostudományi Kar kiválásakor A Szegedi Tudományegyetem és az Orvostudományi Egyetem 1951-ig egységes intézményként működött. Az ekkor kiadott, az önállóbb fejlődés biztosítását célzó kormányrendelet alapján a Közoktatásügyi Minisztérium és az. Egészségügyi Minisztérium elrendelték az Orvostudományi Kar önálló egyetemmé való alakításának végrehajtását. 1951. január 5-én, az addig a Szegedi Tudományegyetemet alkotó mind a négy tudománykar képviselőiből álló 15 tagú bizottság jött létre, hogy a két egyetemmé történő szétválással kapcsolatban a szükséges előkészületeket, illetve intézkedéseket megtegye. A bizottság döntést hozott az egyetemi épületek szétosztásáról. Ennek értelmében a szétosztás — kizárólag a két egyetem képviselőinek együttes hozzájárulásával — épületenként, illetve az épületek-beépített légköbméterének alapulvételével történt. Közelebbről a Tudományegyetem kezelésébe került, 130 605 m 3 beépített légtérrel, csaknem teljes egészében négy épület és a füvészkert. A szóban levő épületek a következők: . Központi épület (Szeged, Dugonics tér 13.), 'amelyben a Tudományegyetem Gazdasági Hivatala, az Egyetemi Könyvtár, az Allámés Jogtudományi Kar és az Embertani Intézet került elhelyezésre. Ady téri épület (Szeged, Táncsics Mihály u. 2.). Ebben az épületben nyert elhelyezést a Bölcsészettudományi Kar és Természettudományi Kar egy része, — zömmel biológiai tanszékek. Kémiai épület (Szeged, Beloiannisz tér 7-8.). Ebben a Szerves és Szervetlen Kémiai Tanszékek kerültek elhelyezésre. Fizikai épület (Szeged, Beloiannisz tér 9.). Ebben az épületben a Kísérleti Fizikai Tanszék nyert elhelyezést. Füvészkert (Újszeged, Lövölde u. 42.). Ezen a kb. . 20 kh. kiterjedésű területen az Egyetemi Füvészkert folytatta működését. A Tudományegyetem az 1951. évi szétválás után a felsorolt épületekben elhelyezett tanszékekkel dolgozott tovább, illetve indított el olyan fejlődést, amely példa nélkül áll a z egyetem történetében. 43
2. Az 1952 óta kezelésbe vett épületek 1952-ben a Tudományegyetem a Tanfolyamellátó Vállalattól átvette kezelésbe az Irinyi és a József Attila diákotthonokat (Szeged, Április 4. útja 4.). Az épületek beépített légtere 42.050 m 2. Ugyancsak kezelésbe vette és 1956-ig diákotthoni célokra használta a Szeged, Lenin krt. 2. sz. épületet, majd átadta azt az Építőipari Technikumnak, mivel az épület az egyetemi követelményeknek nem felelt meg. 1952-ben kérült a Szeged, Aradi vértanúk tere 1. sz. épület (a volt piarista gimnázium, ma Bolyai-épület) egy része, majd 1954-ben teljes egésze is a Tudományegyetem kezelésébe. Az épület beépített légtere 41 526 m3 . Ennek az épületnek a kezelésbevételével lehetőség nyílt arra, hogy az egyetem a Természettudományi Kar tanszékeinek jelentős részét a korszerű követelményeknek megfelelően tudja elhelyezni. Ebbe az épületbe kerültek: a TTK Dékáni Hivatala, á Bolya Intézet a1kotó matematikai tanszékek, az Elméleti Fizikai Intézet, a későbbiek során a Kolloidkémiai Laboratórium, majd Intézet, a Központi Izotóp Laboratórium, majd az abból kialakított Radiokémiai Tanszék, a Ságvári Gimnázium „B" részlege a szakmódszertani laboratóriumokkal, az Általános és Fizikai Kémiai Intézet egy része, a Háziműhely és legutoljára a Kibernetikái Laboratórium. A jogi kari tanszékek korszerű és az igényeknek megfelelő elhelyezését tette lehetővé a Szeged, Lenin krt. 54. sz. épület megszerzése, illetve kezelésbevétele. Az épület 1964-ben jelentős beruházási költséggel még egy új emeleti szintet kapott és teljes felújítást nyert. Az épület beépített légtere 18 172 m 3-re emelkedett. Korszerű kialakításával az egyetem egyik jelentős épülete lett. Az 1952. évnek volt még egy kiemelkedő eseménye, a Béke-épület (Szeged, Rerrich Béla tér 1. sz.) megépülése és átadása a Természettudományi Kar tanszékeinek. Ez az épület az egyetem első olyan létesítménye, amelyet a művelődésügyi tárca hiteléből valósított meg, s amelynek tervezésénél és kivitelezésénél a beköltözendő tanszékek speciális igényeit is figyelembe vették. Az-épület beépített légtere 17.211 m3 . Ebben az épületben nyert elhelyezést az Alkalmazott Kémiai Tanszék, a Kísérleti Fizikai Intézet egy része, az Általános • és Fizikai Kémiai Intézet egy része és a Központi Üvegtechnikai Műhely. Diákotthoni elhelyezés szempontjából jelentős nyereség volt az 1953. év folyamán megszerzett, illetve kezelésbe vett Szeged, Hunyadi János sugárút 2. sz. épület. Az épület az átvétel előtt lakóépület volt, azt az egyetem saját költségén építette át diákotthonná .és ma is ezt a funkciót tölti be, Bolyai Kollégium néven. Az épület beépített légtere 11267 m3 . Az oktatási és diákotthoni épületek gyarapodásával és korszerűsí.
44
tésével egyidejűleg jelentős mértékben fejlődött az Egyetemi Füvészkert is. 1953-ban megépítettük a korszerű virágházakat, 1954-ben a központi kazánházat, 1956-ban a korszerű öntözőberendezést hidroforházzal, 1963-ban a kazánház új kéményét, majd a későbbiek során új műhelyépület, hollandiház és kaktuszház épült. Az Újonnan épült Fétesítmények beépített légtere 2039 m 3. 1954-ben egyetemünk kezelésébe került a Szeged, Dugonics tér 12. sz. épület. Beépített légtere 5785 m". Az épület átvétele előtt MNDSZszékház, az átvételt követően Egyetemi Diákklub, majd napközi otthon volt. 1967-ben az Egyetemi Könyvtár kötészete, az egyetem raktára és az elektroműszerész, illetve finommechanikai műhely lett elhelyezve benne. 1955-ben megépült a Bólyai-épület udvarán a kémiai intézetek részére nélkülözhetetlen robbanó vegyszer-raktár, melynek beépített kgtere 380 m3. Ugyanebben az évben nyert felújítást es alakult ki jelenlegi formájában a Rerrich Béla tér, amely kiemeli és aláfesti a környező egyetemi épületek reprezentatív architektúráját: 1956-ban kezelésbe vettük a Budapest, XII.. Eötvös u. 21. sz., 840 beépített m3 nagyságú épületet. Az épület ettől fogva mindmáig az egyetem dolgozóinak üdülését szolgálja. A Szeged, József Attila sugárút 28. sz. épületben kialakítottuk az egyetem központi garázsát. Az épület az 1957-ben történt átvétele előtt elhanyagolt lakatosműhely volt, ma korszerű központi fűtéssel ellátott garázs. Beépített légtere 772 m3. 1959-ben a Bolyai-épület II. emeletén kialakítottuk az egyetem Központi Izotóp Laboratóriumát; majd azt. 1963-ban tovább bővítettük és korszerűsítettük. Ma egyetemünk egyik legkorszerűbb laboratóriuma. 1960-ban újabb két épület került egyetemünk kezelésébe. Az egyik a Szeged, Április 4. útja 1. sz. épület, amelynek beépített légtere 12 216 m3, a másik a Szeged, Árpád tér 2. sz. épület, amelynek beépített légtere 9537 m3. Az épületekben egyetemi gyakorló gimnázium, illetve általános iskola van elhelyezve, amelyek az átvétel után a Ságvári Gyakorló Gimnázium és Gyakorló Általános Iskola nevet vették fel. Ezt követően az egyetem ismét két új létesítménnyel gyarapodott. Az egyik az Ady téri épület udvarán megépített állatműtő és istálló, a másik a Tolbuhin sugárút 43. sz. alatt saját erőből készült és két gépkocsi befogadására alkalmas garázs. Az egyetem vezetősége az egyetem sportolási lehetőségeinek kiszélesítése érdekében átvette az Orvostudományi Egyetemtől az újszegedi ligetben levő teniszpályát, a hozzá tartozó öltöző épülettel. A létesítmény beépített légtere 533 ina. A Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola zsúfoltságának enyhí.
.
.
45
tésére készült el az iskola „B" épülete, Szeged, Április 4. útja 3. sz. ala tt . Az épület beépített légtere 6639 m3. Az általános iskola alsótagozatos tanulói vannak benne elhelyezve. Az egyetemi oktatók és dolgozók szociális igényeinek mind fokozottabb kielégítése céljából az egyetem megvette a Szeged, Batthyány u. 5. sz. épületet, amelynek beépített légtere 1705 m 3, és amelyet saját költségén korszerű napközi otthonná alakított át. Hasonló módon került egyetemi kezelésbe a Szeged, Liliom u. 10. sz. épület, amelyben az egyetem diákklubot rendezett be. 1965-ben az egyetem ismét igen jelentős eredményt ért el. Az egyetemi diákotthonokban • uralkodó zsúfoltság enyhítése érdekében mintegy 15 millió forint beruházási költséggel megépítette Újszegeden - Középfasor 31-33. sz. alatt - az első új, 320 fős leány-diákotthonát. A diákotthon a fokozott igényeknek megfelelően készült, beépített légtere 18 677 m 3. A diákotthon - kollégiummá válása után - a Móra Ferenc Kollégium nevet kapta.
3. A jelentősebb felújítások; összegezés A fentiekben felsorolt új létesítményeken és a kezelésbe vett számos épületen kívül egyetemünk 1952 óta nagyszámú más felújításjellegű munkával növelte a kezelésében .levő létesítményeknek és azok berendezéseinek értékét. Ilyenek voltak: A Dugonics téri központi épület, az Ady téri épület, az Irinyi és a József Attila diákotthonok, a Ságvári Gimnázium,. a Bolyai Diákotthon épületeinek homlokzatfel -újításai. A központi épület, Bolyai •épület, jogi kari épület, Bolyai Diákotthon és Ságvári Általános Iskola épületeinek központi fűtéssel történt ellátása. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a Dugonics tér 12., a Liliom u. 10: és a Batthyány u. 5. sz. épületeket kivéve összes egyetemi épületeink központi fűtéssel vannak ellátva. - Az Ady téri épület és a Beloiannisz téri kémiai épület korszerűtlenné vált elektromos hálózatának felújítása. A gyakorló iskolákhoz szükséges politechnikai műhelyek kialakítása, a gyakorló általános iskola tornatermi öltözőjének és fürdőjének kiépítése. . Az• Egyetemi Könyvtár elavult raktári faállványainak korszerű vasállványokra való kicserélése, a könyvtári nagyolvasó világításának korszerűsítése. A növényélettani üvegház kialakítása. A fonetikai laboratórium létrehozása a korszerű nyelvészeti oktatás elősegítése érdekében. 46
Az Irinyi Diákotthon gépészeti alapvezetékeinek felújítása. A füvészkerti asztalosműhely és raktár építése, egy új központifűtésű kazán beszerelése. Budapest, XII., Eötvös u. 21. sz. üdülőház felújítása. Ha a Tudományegyetem ingatlanainak fejlődését vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy míg a mai két szegedi egyetem 1951 folyamán végbement szétválásakor a Tudományegyetemnek 130 605 m 3 beépített légterű ingatlana volt, addig ma 321 000 m3 beépített légterű ingatlannal rendelkezik, vagyis az ingatlanok beépített légtere közel 170%kal növekedett. Az ingatlanok értékét összehasonlítva, azt a megállapítást tehetjük, hógy míg 1952-ben a kezelésbe vett ingatlanok értéke 32 935 264 Ft volt, ma az egyetemi kezelésben levő ingatlanok értéke 256 184 031 Ft, tehát az induló értéknél 675%-kal magasabb. .
DR. HERCZEG FERENCMIHALY FERENC
47
VII. AZ OKTATÓ MUNKA Az oktatás rendjében bekövetkezett alapvető változások A felszabadulást követő első években az egyetemi oktatás rendje néhány éven keresztül lényegében véve változatlan maradt. Az egyetemünket is érintő első fontosabb reformintézkedést 1946-ban adták ki: ekkor jelent meg a tudományegyetemi vegyészképzés szabályzata, amely gyökeresen megváltoztatta a vegyészek képzésének korábbi, csaknem „szabad bölcsész"-szerű rendszerét, és amely teljesen az 1949/50. tanévben jutott érvényre. Az oktatás rendjében 1949-ben következett be a második jelentős változás. Az 1949. január 7-én kiadott rendelettel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az egyetemi bölcsészet- és természettudományi képzés újjászervezése ügyében intézkedett, megszüntette a Tanárképző Intézetet és a Tanárvizsgáló Bizottságot; a tanárképzéssel kapcsolatos valamennyi feladat ellátását a tanárképzéssel foglalkozó tudománykarokra bízta. Végül, a jogászképzés lényeges fejlődését jelentette az 1400-64-26/1951. VKM. sz . reformintézkedés, amely előírta, hogy a Jogtudományi Kar az igazságügyi szervezet, az államigazgatás és a vállalatok munkájának céljaira, továbbá az ügyvédi és a felsőoktatási tevékenység ellátása céljából képez ki jogászokat. A felszabadulás utáni első új, általános tanulmányi, fegyelmi és vizsgaszabályzat 1951-ben jelent meg. .
-
Az egyes karokon folyó képzés ágazatai
.
a). Az Allam- és Jogtudományi Karon az egész beszámolási időszakban jogászképzés, ill. jogász- és közigazgatási képzés folyt; részletesebben lásd a 3. pontot. b) A Bölcsészettudományi Karon — eltekintve néhány szábad bölcsész esetétől — a beszámolási időszakban középiskolai tanárok képzése folyt. Az egyes szakok a különböző tanévekben a mellékelt I. táblázat szerintiek voltak. ~gyete~. 4 JATE Beszámoló
SZEGEI]
49
.
~
'.
c) A Természettudományi Karon a mellékelt II. táblázatban feltüntetett szakokon folyt az oktatás. Megemlítendő, hogy az orvos- és a gyógyszerészhallgatók képzésével kapcsolatos feladatok ellátása az Orvostudományi Kar kiválása után is jelentős részét képezi a Kar több intézete oktató munkájának.
3. A jogászképzés fejlődésének főbb szakaszai
4 beszámolási időszak kezdetén a jogászképzés szempontjából említésre `méltó .változásokat hoztak azok az 1946-ban kiadott rendeletek, amelyek a régi tanulmányi rendből következő visszásságok kiküszöbölését célozták. Az említett rendeletek — egyebek mellett — növelték a kötelezően hallgatandó főkollégiumok számát, bevezették a régebbi kétféle (jogtudományi és államtudományi) doktorátus helye tt az egységes doktorátust, amelynek megszerzését zárthelyi dolgozat megírásához és négy szigorlat letételéhez kötötték. Az 1948-ban kialakított újabb tanulmányi rend, amely lényegében véve 1954-ig volt érvényben, a jogi és közigazgatástudományi képzés kettéválasztásának gondolatán alapult. E tanulmányi rend szerint a jogászhallgatók három éven keresztül közös tanterv alapján folytatták tanulmányaikat, a negyedik évben pedig választhattak a jogi és a közigazgatástudományi kollégiumok között. A képzésnek ez a kettéválasztása nem felelt meg a társadalmi igényeknek. Helyes volt viszont az 1948-as változásoknak az a része, amely a vizsgarend megszigorítását célozta. Az alapvizsgák helyett ekkor vezették be a tanévek végén rendszeresített szigorlatokat. A jogászképzés tartalmi szempontból 1950-től kezdve fejlődött igen jelentős mértékben. Amelle tt, hogy ebben az évben megkezdődött a marxizmus—leninizmus kötelező oktatása, a képzés azáltal is modernebbé vált, hogy a jogi szaktárgyak programját a szocialista jogrendszer tagozódásának megfelelően alakították át. A jogi kari oktató munka ettől az időtől kezdve oly értelemben is átalakult, hogy megszűnt a régi, sok tanulmányi lazaságot magával hozó „mezei" jogászkodás, a tanórák látogatása kötelezővé vált. A jogi kari tanulmányok befejezésével elérhető doktori cím adományozását 1951-ben megszüntették, a cím odaítélését 1957-ben állították vissza. (Az időközben végzetteket pótlólag avatták doktorrá.) A jogi oklevél belső értékét jelentősen emelte az államvizsga 1952/53tól kezdődő előírása. Az állam- és jogtudományi karokon összegyűjtött tapasztalatok alapján készült el 1957-ben a jogi képzés új tanterve, amely az egységes 50
jogászképzés elvén alapult. Az új tanterv szorosabb kapcsolatot teremtett az ideológiai és a szakmai tárgyak között, a képzési időt négy évről öt évre emelte fel, előírva, hogy az ötödik év elsősorban a gyakorlati képzést szolgálja. A tanterv gyakorlati megvalósítása komoly feladatot rótt a jogi kari oktatókra. A megnövekedett oktatási feladatok ellátása már csak azért sem volt könnyű dolog, mert — mint ismeretes — a felszabadulás időpontjában Szegeden nem működött Allam- és Jogtudományi Kár; a felszabadulás után, 1945 tavaszától kezdődően indult meg a kar újbóli kialakítása. (1940-ben a szegedi jogi kar működését megszüntették, az oktatók zömét a kolozsvári egyetem jogi karára helyezték át.) A kar teljesnek tekinthető szervezeti kiépítése csak 1949-ben következett be, amikor a debreceni jogi kar és a három jogakadémia megszüntetése kapcsán több új professzor nyert a karra kinevezést és a tanszemélyzet létszáma is elérte a szükséges szintet. Az 1960 őszén megkezdett nagyobb arányú reformmunkálatok, amelyekből az Allam- és Jogtudományi Kar professzorai és oktatói is alaposan kivették részüket, az 58 595/1963. MM sz. utasításban rögzített legújabb tanterv kialakításához vezettek. Eszerint a jogi képzésben részt vevő hallgatók négyéves egyetemi tanulmányaik után abszolutóriumot (végbizonyítványt) kapnak, amelynek birtokában elhelyezkedhetnek; az ötödik évben kerül sor szakdolgozatuk megírására, megvédésére és az államvizsga letételére. A doktorrá avatás az államvizsga sikeres letétele után történik. Az 1963. évi tanterv a programok és ezzel együtt az előadások anyagának tüzetes átdolgozását írta elő. Ezek a reformmunkálatok szervesen csatlakoztak ahhoz a tevékenységhez, amelyet a jogi kari oktatók már 1950 óta nagy szorgalommal é s lelkesedéssel fejtettek ki a jogi képzés fejlesztése, korszerűsítése érdekében. Magától értetődő dolog, hogy az említett fejlesztési munkálatok szükségessé tették azt is, hogy az oktatók jelentős ideológiai fejlődésen menjenek keresztül; nemcsak a marxizmus—leninizmus elsajátítása volt az oktatók feladata, hanem az is, hogy ezt az ideológiát az oktatott tananyag minden részletében alkalmazzák is. Az oktató munka színvonalának emelését segítette elő, hogy a Szegeden elkészített programokat rendszeresen megvitatták a társkarok oktatóival. A képzés gyakorlatibbá tétele érdekében 1952 óta bevezették a gyakorlati foglalkozásokat, amelyeknek később igen fejlett módszerei alakultak ki a szegedi jogi karon. Jogi karunk sajátos oktatási feladatát képezi a levelező hallgatók oktatása. Ezt a képzési formát Szegeden 1955-ben vezették be és a levelező hallgatók létszáma az 1955/56. tanévtől kezdve több éven keresztül növekedett, míg azután 1959/60-ban elérte maximumát, a 647 4*
5I
-
449
főt. A levelező hallgatókkal való foglalkozás speciális pedagógiai feladatok elé állította a kar oktaótit és nem kétséges, hogy a nagy létszám miatt ez a képzési forma gyakran idézte elő az oktatók túlterhelését is. Ma már kevésbé áll fenn a levelező úton való jogászképzés iránti társadalmi igény; a levelező hallgatók száma jelentékenyen csökkent.
4. A Bölcsészettudományi és Természettudományi kari tanárképzés alakulása Az 1948/49. tanévig a tanárképzés területén az 1932. évi, 14 413. sz. VKM-rendelet volt az irányadó, amely megszabta az egyetemen folyó tanárképzés rendjét. 1949-ig a tanárjelölt hallgatók az egyetemre való beíratkozással párhuzamosan beíratkoztak a Tanárképző Intézetbe is, amely intézménynek elsődleges feladata az volt, hogy a tanárjelölt hallgatók számára előírja bizonyos egyetemi előadások hallgatását, gyakorlatok elvégzését és kollokviumok letételét, továbbá, hogy speciális, a tanárképzés szempontjából fontosnak tartott előadásokat maga is szer .vezzen és végül az, hogy a hivatalosan megkívánt követelmények teljesítését az ún. tanárképző indexben igazolja. A tanárjelöltek gyakorlati képzését a 17 104/1933. IV. VK1"I sz. rendelet szabályozta, amely egyebek mellett elrendelte, hogy az V. évben a tanárjelöltek iskolai gyakorlaton vegyenek részt. A beszámolási időszak elején a szegedi áll. Baross. Gábor gimnázium volt az a középiskola, amelyben a tanárjelöltek a kötelező iskolai gyakorlataikat végezték. . A tanárképzés területén lényeges változást eredményezett a már említett. 1949. január 7-én megjelent [14:006:1510:(020:)600/1949. VKM sz.] rendelet, amely a tanárképzési feladatok teljes ellátását az érintett tudománykarokra bízta. Ez a rendelkezés . megszüntette a Tanárképző Intézetet és a Tanárvizsgáló Bizottságot, és ezeknek jogkörét a Bölcsészettudományi, illetőleg a Természettudományi Karra ruházta át. Abból a célból, hogy a karok eleget tudjanak tenni a megnövekedett feladatoknak, 1949. decemberében megkezdődött a Tanulmányi Osztályok szervezése. A tanárképzés reformjának egyik fontos mozzanata abból állott, hogy a korábbi, viszonylag laza vizsgarendszer helyett bevezették a tanárjelöltek számára a jóval szigorúbb tanulmányi kötelezettség rendszert; ,minden félév végén minden lehallgatott tárgyból kollokválniok kellett a tanárjelölteknek. Ez a tanszékek és az oktatók számára az oktatási feladatok megnövekedését jelentette. Ugyanilyen következmény nyel járt az is, hogy 1950-től kezdődően a felsőbb éves tárgyakat már nem hallgatták együtt a II., III. es IV. éves •hallgatók, hanem minden
_.
évfolyam számára külön előadásokat hirdettek meg, kivételt csak néhány speciális kollégium jelentett. Megnövekedett a gyakorlati és szemináriumszerű foglalkozások óraszáma is. Ezzel egyidejűleg jelentősen megnövekedett a hallgatói létszám; több szakon hallgatói csoportokat kellett szervezni a gyakorlati órák zavarmentes lebonyolítása érdekében. A követelmények fokozódása és a hallgatók számának növekedése szinte parancsoló szükségszerűségként kívánta meg a tankönyvek és a jegyzetek kiadását. A Természettudományi Kar intézeteiben modernizálni kellett a laboratóriumi felszerelést, az előadási kísérletek anyagát, nem is beszélve arról, hogy a háború alatt keletkezett hiányokat is pótolni kellett. Mindezeknek a feladatoknak csak úgy tehettek eleget tanszékeink, hogy személyi állományuk jelentős fejlődésen, bővülésen esett át. A beszámolási időszak kezdetén a tanszemélyzet létszámának növelése egyébként korántsem volt könnyű feladat az országos szakemberhiány miatt; 1949-ben és 1950--ben áthidaló megoldásként számos felsőbb éves hallgatót demonstrátorrá neveztek ki, és bevonták őket a gyakorlati foglalkozások vezetésébe. Az 1950. év tavaszán a tanárhiány miatt a kormányzat négy évre csökkentette a középiskolai tanárképzést, és csak az 1 957. évben állították vissza az ötéves képzést. A tanári oklevél megszerzése 1952/53-tól kezdve államvizsga letételéhez kötött. Az 1949-es reform bevezetése után minden tanszéken, minden tárgy területén az oktatás színvonalának emelkedése következett be. Ez azonban nem ment végbe minden nehézség nélkül. Számos tanácskózás, vita-stb. ellenére sem valósult meg pl. a tanárképzésben a tantárgyak és 'a vizsgakövetelmények között a kívánatos koordináltság; a kialakított újabb tantervek, a kiadott tantervi utasítások életbeléptetésekor egyre gyakrabban merült. fel a túlterhelés kérdése. Az Oktatásügyi Minisztérium 1956. július 21-én kiadott tantervmódosító rendeletében már egészen kifejezett utalás történik erre: ,,... a főcél: a túlterhelés csökkentése". Mind a Bölcsészettudományi, mind a Természettudományi Karon Módszertani Bizottságok működtek ebben az időben, a korszerű tananyag minél hatékonyabb feldolgozási módszereinek vizsgálata és propagálása céljából. Az 1950-es években a tanulmányi fegyelem kialakítása, illetőleg megerősítése érdekében az ifjúsági szervezet a hallgatók között tanulóköröket szervezett, tanulópárokat jelölt ki, tanulmányi versenyeket indított. Kár, hogy a későbbiek során ezek a kezdeményezések jórészt ,feledésbe mentek. A tanárjelöltek pedagógiai és politikai, ideológiai képzése is jelentős fejlődésen ment át a tizenkilenc év alatt. A beszámolási időszák kéz'5'3
detén még nem működtek tanárképző karainkon módszertani szakemberek, nem voltak szakmódszertani laboratóriumok, a hallgatók nem részesültek államilag szervezett ideológiai oktatásban, pedagógiai és lélektani oktatás pedig folyt ugyan, de az ilyen vonatkozású tantárgyaknak nem volt meg a mai súlyuk és megbecsülésük. A tanárjelöltek számára ebben az időben a szaktárgyak tanításának módszertanát külső előadók ismertették, megbízás alapján. A tanárképzés időtartamának négy évre való átmeneti csökkentése még tovább rontotta a korábbi helyzetet. Több átmeneti intézkedés után 1952-ben szabályozták a tanárjelöltek iskolai gyakorlatát, amely szerény mértékű maradt e szabályozás után is: a III. éveseknek 1 hónapos hospitáláson, a IV. éveseknek pedig 1 hónapos tanítási gyakorlaton kell részt venniök. Később ezt a gyakorlati rendszert többször is módosították, míg végül — az ötéves képzés visszaállítása es az egyetemi gyakorló iskola létrehozása után — kialakult a pedagógiai gyakorlatok jelenlegi fejlettebb struktúrája. A bölcsészettudományi és természettudományi kari módszertani bizottságok az utóbbi időben a szakmódszertan művelőinek és oktatóinak testületeivé váltak, amelyeknek egyebek mellett az is feladata, hogy figyelemmel kísérjék a tanárjelöltek gyakorlati képzését. Az ötéves képzés visszaállítása után átmenetileg annyira megnövekedtek a tanárképzéssel kapcsolatban az egyetemre háruló feladatok, hogy 1958-ban Tanárképzési Tanácsot kellett létrehozni. Ez a tanács éveken keresztül a rektor tanácsadó szerveként működött, egy ideig a tanárképzési rektorhelyettes vezetése alatt. . 5. A vegyész, matematikus, biológus és fizikus szakokon való képzés fejlődése A tanárképzés me ll ett a Természettudományi Karon a vegyész, matematikus stb. nem tanárjelölt szakemberek képzése is folyt. Amint már említettük, 1946 óta az új típusú vegyészképzés keretében történt a kémikus szakkáderek képzése. Ez a képzés természetesen több, kisebb-nagyobb reformon ment keresztül az évek folyamán, a szakosodási lehetőségek is változatosabbakká váltak, de az 1946-os tanterv megalapozottságát bizonyítja az a körülmény, hogy a képzés rendje alapvetően nem szenvedett változást. Természettudományi Karunkon számos kiváló vegyész nyert oklevelet, akik ma már az egyetemeken, kutatóintézetekben és a népgazdaság számos más fontos posztján felelősségteljes állást töltenek be. Az 1950/51. és az 1951/52. tanévben indult meg elsőízben egyetemünkön a fizikusok képzése. Tekintettel arra, hogy abban az időben a Kísérleti Fizikai Intézet még nem vállalhatta magára a felsőbb éves 54
fizikus hallgatók oktatását, a Természettudományi Karra beíratkozott fizikusok a III. tanévtől kezdve a budapesti tudományegyetemen folytatták tanulmányaikat. Egyebek mellett éppen ez az átíratkozás jelentett olyan nehézségeket, amelyek miatt a képzés említett formáját meg kellett szüntetni. Nem tanári szakon való képzésre a későbbiek folyamán néhány esetben olyan módon került sor, hogy egyes tanárjelölt hallgatók lehetőséget kaptak egyik szaktárgyuk elhagyására, és a másik szaktárgyukban való specializálódásra. Az 1958/59. évtől kezdődően pedig az alkalmazott matematikusok sajátos módon való képzése indult meg: a jelöltek tanulmányaik befejeztével matematikái szakos középiskolai tanári oklevelet, s ezzel egyidejűleg alkalmazott matematikusi oklevelet szereztek. Amint a II. táblázatból is kitűnik, ez a képzési forma az 1963/64. évben szűnt meg: A mai értelemben vett matematikusképzés a z 1962/63. tanévtől kezdve folyik a Természettudományi Karon. A matematikusképzés szempontjából nagy jelentősége van annak a körülménynek, hogy 1964=ben létrehozták a Kibernetikai Laboratóriumot. A laboratórium berendezéseivel a matematikusjelöltek matematikai gyakorlatokat végeznek és többen a Laboratóriumban dolgozzák ki diplomadolgozatuk témáját. A szakbiológusok képzése 1964/65-ben indult meg. E képzési forma bevezetésével nemcsak a szorosabb értelemben vett biológiai tanszékekre nézve jelentett komoly feladatokat, hanem szükségessé tette korábban egyetemünkön nem oktatott tárgyak (mint pl. a biofizika) bevezetését is. Az 1966/67. tanévtől kezdődően ismét folyik fizikusképzés is tudományegyetemünkön, most már azonban úgy, hogy a Természettudományi Karra beiratkozó fizikusjelöltek egyetemi tanulmányaikat teljes egészében itt végzik el, és e tanulmányok révén a félvezetők fizikája, illetve a molekulafizika területére specializált fizikusokká válnak.
6. A marxizmus—leninizmus oktatása A 19 éves beszámolási időszak a szocialista egyetemmé való fejlődés időszaka, amelynek igen fontos mozzanata volt a marxizmus—leninizmus oktatásának bevezetése. A marxizmus 1950-ben lett egyetemi tananyag. Ezt megelőzően haladó gondolkodású egyetemi oktatók a szaktárgyaikon keresztül igyekeztek marxista gondolatokat a hallgatóikhoz eljuttatni. A marxista oktatás bevezetésének a kezdeti gyermekbetegségek ellenére is óriási jelentősége volt, mert fórumot biztosított korunk leghaladóbb világnézetének és ideológiájának elterjesztésére. Tudományegyetemünkön a marxizmus—leninizmus oktatásának 55
szervezeti keretei az 1949/50. tanévben jöttek létre. Ebben az időszakban a budapesti tudományegyetemen működő Marxizmus—Leninizmus Központi Tanszék irányította az ország összes egyetemein a marxizmus oktatását. Ez a tanszék irányította a szegedi egyetemen és a főiskolán• egyaránt működő Marxizmus—Leninizmus Tanszéki Csoportot is, amelyen belül szakcsoportok alakultak ki. Az oktatás állandóan tökéletesedett és már az 1954/55. tanévben sor került a filozófia oktatására is. 1956 elején kivált és önálló tanszékké le tt a politikai gazdaságtani tanszék. Az ellenforradalom következtében az. 1956/57. tanévben megszakadt és csaknem egy_ éven át szünetelt a marxista tárgyak oktatása. 1957 őszétől kezdve újra megindult ez az oktatás; elsősorban filozófiát és politikai gazdaságtant adtak elő a hallgatóknak, korszerűsített tananyaggal, átszervezett keretek között. 1959-ben önálló tanszékké alakult a tudományos szocia li zmust oktató csoport is és így most már mindhárom marxista tárgynak önálló tanszéki keretek közö tt folyhatott az oktatása, megfelelő személyi és szervezeti feltételek mellett. Ma már a marxizmus úgy is mint tananyag és úgy is mint tudományos diszciplina, polgárjogot nyert mind a hallgatók, mind az oktatók körében. Ami mármost a tematikát, az oktatás tartalmi kérdéseit és az oktatásban részt vevő előadókat illeti, erről vázlatosan a következőket mondhatjuk. A tematikák, programok és az óraszámok kezdetben ne m volták szakok szerint specializálva. Fveken keresztül ugyanazt az anyagot hallgatták az egyétem (később a két egyetem) és a főiskola hallgatói; maguk a tárgyak kezdetben a párttörténet és a politikai gazdaságtan elnevezést 'viselték. . A marxista tárgyak oktatását eleinte főleg Budapestről lejáró előadók és a tehetségesebb felsőéves hallgatók közül kiválasztott szemináriumvezetők végezték. A szemináriumvezetők számára a tanszéki munkatársak előkészítő foglalkozásokat tartottak. Később az előadások, különösen pedig a politikai gazdaságtani előadások tartásába bekap. csolódtak a város különböző funkcionáriusai is. Az egyes marxista tárgyak oktatásának alakulása: A tudományos szocializmus keretében 'korábban az SZKP történetét, valamint ehhez csatlakozóan a magyar munkásmozgalom történetét oktatták. Később, az önálló tanszék létrehozásával egyidejűleg új programokat vezettek be, amelyeknek kidolgozását a Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus--Leninizmus Oktatási Osztálya irányítottá. Az új programok, illetőleg tantervek ettől az időtől kezdve már többékevésbé alkalmazkodtak az egyes' szakok speciális igényeihez, a bölcsész nyelvszakos és a jogászhallgatók pl: összesen 120, a természettudományi kari hallgatók 90, a történész hallgatók 75 órás program keretében 56
hallgátták a tárgyat, és a tananyag elsajátításának ellenőrzésére: Es szakók szerint változó vizsgarendet vezettek be. .Az' 1962/63. tanévben bevezetett reformintézkedések következtében további specializálásra került sor, külön 90 órás programot dolgoztak ki a joghallgatók számára, elválasztottan oktatják a vegyészhallgatókat,stb. Megnövekedett közben a szemináriumi foglalkozások óraszámának aránya is; kezdetben az.előadások tették ki a rendelkezésre álló óraszám 60%-át, ma már ez az arányszám 40-50%-ra rúg csupán. Tartalmi szempontból a leglényegesebb változás talán abban áll, hogy a tanszék jelentősen növelte az 1945 utáni időre vonatkozó tananyag óraszámát, és így alkalom nyílik az újabb anyagrészek feldolgozására, elsősorban szemináriumi keretek között. A filozófia oktatásában az 1957. év során következett be lényeges változás, az új tematika bevezetése folytán. A filozófia-oktatás • tananyaga egyre inkább kapcsolódik a szakok jellegéből fakadó követelményekhez, választ adva sok természettudományos és társadalomtudományi kérdésre. A beszámolási időszak végéig kialakult oktatási rend szerint filozófiatörténetet, dialektiku s és történelmi materializmust kötelező tárgyként minden hallgató, tanul, az etika és a logika a jogászhallgatók és a tanárjelöltek számára kötelező. A filozófia összesen 106, illetőleg 120, az etika és a logika.30-30, a bölcsészhallgatók számára meghirdetett valláskritika pedig 16 órában kerül előadásra. • Az 1957. év folyamán történt lényeges változás a politikai gazdaságtan oktatásában is. Differenciáltabbá vált a tárgy oktatása; külön tanfölyamok indultak 'a jogászok, a történelmet is hallgató bölcsészek, a vegyészek stb. számára. A legnagyobb óraszámban a jogászok hallgatják a tárgyat, összesen 210/195 órás tematika szerint, a legkisebb óraszámban pedig a természettudományi kari tanárjelöltek, 90 órás tematika szerint. Az utóbbi években kezdetét vette a politikai gazdaságtan mélyebb differenciálása is; a tanszék munkatársai fokozottan törekedtek az egyes szaktárgyakkal való kapcsolat megteremtésére, és en-• nek a törekvésnek megfelelően megkezdődött a szakok speciális igényeit kielégítő tankönyvek és jegyzetek összeállítása. Az anyagkövető szemináriumokat mindinkább felváltják a megadott irodalom alapján tartott szemináriumi foglalkozások, amelyek lényegesen hozzájárulnak a hallgatók előadó- és vitakészségének fejlesztéséhez. A politikai gazdaságtan oktatása erős ösztönzést nyert a közgazdaság-tudomány utóbbi időben elért eredményeitől, és ösztönzőleg hatottak az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos munkálatok, valamint a politikai gazdaságtan' elavult elméleti tételeinek újakkal való felcserélésére irányuló kutatások is. .
57
.
Mindhárom marxista tanszék célul tűzte ki a speciális kollégiumok szerepének növelését és ezen keresztül az oktatás színvonalának emelését, szem előtt tartva a kommunista szakemberképzés követelményeit.
7. Az idegennyelvi lektorátusok munkája A felsőoktatásnak 1949-ben történt új alapokra helyezése során került sor az egyetemen első ízben a kötelező nyelvoktatás bevezetésére. A szükségleteknek megfelelően a Művelődésügyi Minisztérium az orosz nyelv tanulását írta elő az egyetemen valamennyi hallgató számára, három tanulmányi éven át, heti kétórás keretben, félévenkénti kollokviumi kötelezettséggel. Szervezeti adottságok híján az 1949/50. tanévben megbízott előadók látták el a nyelvoktatást. 1950/51-ben rendszeresítettek először a felsőoktatási intézményekben lektori állásokat, majd 1950-1952 között létrejött valamennyi karon a nyelvoktatás ellátására hivatott önálló szerv, az Orosz Nyelvi Lektorátus, a közvetlenül rektori felügyelet alá helyezett Központi Egyetemi Lektorátus irányításával. Az új tantárgy bevezetésének célja az volt, hogy a hallgatóság szakmai képzésének segédeszközeként lehetővé tegye az orosz nyelvű szakirodalom eredetiben történő tanulmányozását. Ennek a szükségletnek kielégítésére láttak napvilágot — a kezdetben használt általános irányú nyelvkönyvek helyett — az egyetemi hallgatók speciális igényeit szem elő tt tartó, szakirányú nyelvkönyvek, illetve tudományszakonként differenciált szöveggyűj temények. A természettudományi diszciplinák nemzetközi kapcsolatainak f okozódó kiszélesedése tette szükségessé a nyelvoktatásnak — egyelőre fakultatív — kiterjesztését az orosz mellett a nyugati világnyelvekre, továbbá a Központi Lektorátus megszüntetését és az egyes karok speciális profiljának megfelelő, dékáni felügyelet alá rendelt kari Idegennyelvi Lektorátusok megszervezését. Az 1957/58. tanévtől kezdve fokozatosan sor került egy második, szabadon választható nyelv kötelező oktatásának bevezetésére is. Az I. és II. tanulmányi évben végzett orosz nyelvi tanulmányok befejezése után egyetemünk hallgatói a III. és IV. tanulmányi évben — saját választásuknak megfelelően — német, angol, f rancia vagy olasz nyelvet tanulnak. A korábban kötelező . nyelvi kollokviumok, illetve a nyelvi stúdiumokat lezáró nyelvi vizsgák helyett az 1960-as egyetemi reform óta nyelvtudásuk értékelése gyakorlati jegy formájában történik. . Minthogy egyetemünk tudományos kapcsolatai egyre inkább kiterjednek a személyes érintkezés területére is, szükségessé vált a passzív szaknyelvi ismeretek mellett az idegennyelvi beszédkészség kifejlesztése is. 1963 óta ez a kettős cél áll az egyetemi nyelvoktatás középpontjában, 58
és ennek a célnak az elérését szolgálják a legújabban megjelent, a modern alkalmazott nyelvészet és nyelvpedagógia eredményeit hasznosító, kifejezetten az egyetemi szükségletek kielégítését szolgáló nyelvkönyvek, ezzel párhuzamosan a modern, gépi segédeszközöket is igénybe vevő oktatási módszerek. Hallgatóink nyelvi készségének fejlesztését hasznosan mozdítják elő — a kötelező órakeretben történő tanulás mellett — az egyre szélesebb körben lehetővé váló külföldi tanulmányutak is.
8. Az oktató-nevelő munka órarendhez nem kötött formái; évfo-
lyamfelelősi rendszer A hallgatók nevelése érdekében oktatóink az előadásokon es gyakorlatokon kívül is nagyon sokat tettek. Már az ellenforradalom előtti időszakban szokásossá vált az, hogy néhány — főleg fiatalabb — oktató időnként felkereste a diákszállókat es elbeszélgetett a hallgatókkal mindennapi problémáikról. Az ellenforradalom után, a konszolidáció időszakában a nevelőmunka jelentősége erősen megnövekedett. Ezért az oktatói párt-alapszervezetek kezdeményezésére előbb a Természettudományi Kar, majd a többi karok oktatói is megszervezték a kollégiumokban kialakított szobaközösségek látogatását és ezek a látogatások fokozatosan egy tervszerűen kiépített nevelőmunka kereteibe illeszkedtek bele. Nem utolsósorban ennek a nevelői tevékenységnek tulajdonítható az, hogy a diákotthonok és kollégiumok a nevelés szempontjából megszűntek terra incognitá-k lenni; az esetlegesen felmerült nem kívánatos politikai jelenségeket a diákotthoni nevelőtanárok segítségével ki lehetett küszöbölni. Az 1960-as évek elejétől kezdve — a kollégiumi patronáláson túlmenően — előbb az Alamm- és Jogtudományi Karon, később pedig a másik két karon is kialakult az évfolyamfelelősi rendszer. Ennek az a lényege, hogy egy-egy évfolyamhoz, illetve a nagyobb évfolyamok esetében egy-egy évfolyamcsoporthoz a karok állami vezetői a megfelelő előkészítő megbeszélések után egy-egy oktatót jelölnek ki, akiknek az a feladatuk, hogy az általuk patronált csoport hallgatóinak tanulmányi, szociális, politikai stb. problémáit megismerve, tanácsaikkal nyújtsanak nekik segítséget. Az évfolyamfelelősöknek emellett véleményező szerepük is van, különösen pl. a szociális segélyek kiosztása tekintetében. A kezdeti nehézségek és bizonytalanságok után az évfolyamfelelősi rendszer gyökeret vert az egyetem szervezetében, és a beszámolási időszak végén az évfolyamfelelősök tennivalóinak már egészen széles skálája alakült ki. Egyéb feladatok ellátása mellett pl. az évfolyamfelelősök 59
rendszerint egyúttal az általuk patronált csoport KISZ tanácsadó tanárai is:
9. A tudományos diákköri munka A beszámolási időszak folyamán, 1952-től kezdve fokozatosan alakult ki egyetemünkön a tudományos diákkörök munkája. A rátermettebb harmad-, negyed- és ötödéves hallgatók az egyes szaktanszékeken, az oktatók irányításával bekapcsolódtak a tudományos munkába, és a kutatás módszereinek elsajátítása után általában kezdeti, de említésre méltó eredményeket értek el. A karonként létrehozott Diákköri Tanácsokban természetesen egy-egy tapasztaltabb oktató is működött; a diákköri tanácsadó tanároknak elsősorban az volt a feladatuk, hogy az egyes szakokon folyó diákköri tevékenységet tudományos szempontból megfelelő moderben tartsák. Ma már kellő tapasztalat alapján értékelhetjük a diákköri munkát, és megállapíthatjuk, hegy az a fiatal tudományos káderek nevelésének és kiválogatásának hatékony eszköze. Több, a diákköri munkában kitűnt hallgató került be az egyetem elvégzése után tanszékeinkre és mint fiatal oktató is megállta helyét. A tudományos diákköri munka fejlődésének néhány állomása a beszámolási időszakban: karonként megrendezett országos konferenciákat követően az 1959/60. tanévben egyetemünkön tartották az összes tudományegyetemi karokat átfogó IV. Országos Diákköri Konferenciát; a KISZ-szervezet már ekkor is igen hathatósan, elismerésre méltó közreműködéssel segítette az állami "vezetés munkáját. Ez a Szegeden megtartott Diákköri Konferencia jelentős sikert eredményezett; mind a társadalomtudományi, mind a természettudományi szekció ülésszakán több tucatnyi előadást tartottak hallgatóink és az előadások nyomán pezsgő viták bontakoztak ki. Az 1960/61. tanévben vette át a KISZ a diákkörök irányítását. Sokszorosított formában ekkor került első ízben kiadásra az Acta Juvenum című ifjúsági tudományos folyóirat. Az 1963/64. tanévben ismét egyetemünk kapótt megbízást a VI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia - megrendezésére; ezen a konferencián a Jogtudományi Kar hallgatói 8 dolgozattal, a bölcsészettudományi kariak 18 dolgozattal, a természettudományi kariak pedig 45 dolgozattal szerepeltek, többen kiváló eredménnyel. E diákköri konferenciák eredményeiből kitűnt, hogy a hallgatók tudományos munkájának színvonala jelentős mértékben emelkedett, és örvendetes volt az is, hogy a korábbiakhoz képest megnövekedett az ideológiai es a pedagógiai vonatkozású dolgozatok száma is. A VI. Országos Diákköri Konferencia időszakában már lényegében vévé teljesen 60
kialakult és megizmosodott a diákköri mozgalom •egyetemünkön. Az egyes karokon ebben az időben működő diákkörök és diákköri tag hallgatók száma: az Allam- és Jogtudományi Karon 7 diákkör 95 taggal
a Bölcsészettudományi Karon 4 „ " 88 a Természettudományi Karon 14 210 „ „
működött. Az 1964/65.. tanévre tudományegyetemünkön a diákkörök száma 32-re; a diákköri tagok száma 487-re emelkedett. A diákkörökben minden tanévben számos olyan pályamunka készül, amelyért a kari állami vezetés jutalmat is ad; az ilyen pályámunkák dokumentálják a legjobban a tudományos diákköri tevékenység magas színvonalát. .
;
A bölcsészettudományi és természettudományi doktorátus intézményének alakulása A beszámolási időszak kezdetén a bölcsészettudományi és a természettudományi karon a doktorátus intézménye még életben. volt. Egyes hallgatók, az ún. „szabad bölcsészek" és az akkori vegyészhallgatók is egyetemi tanulmányaikat a doktorátussal zárták le, a doktori oklevélen kívül más oklevelet nem. is szerezték: A tudományos minősítések új rendszerének kialakításakor felfüggesztették az újabb doktori címek kiadását, viszont"azok, akik korábban szerezték meg a címet, azt továbbra is viselhették. Az 1951-től 1958-ig tartó e pauza után ismét bevezették az említett doktori címet és méltányossági okokból 1960-tól kezdve doktorrá avatták azokat; akik tudományos - minősítéssel rendelkeztek, de doktori címet nem szerezhettek. A jelenleg érvényben _lévő doktori szabályzat értelmében a bölcsészettudományi és természettudományi doktorátus a tudományos munka kezdeti sikereinek elismeréseként tekinthető, és a két említett tudománykaron a doktori cím valóban serkentőleg is hat a fiatal káderek szakmai fejlődésére. Az oktató munka korszerűsítése érdekében tett erőfeszítések Már az 1949/50. tanévben erőfeszítéseket tett egyetemünk az oktató munka hatékonyságának megjavítása érdekében. Az egyetemeken régóta alkalmazott klasszikus prelegáló előadások mellett ebben az idő-
61
ben történtek olyan irányú kísérletek, hogy a hallgatókkal való közvetlenebb kapcsolatot biztosító szemináriumszerű órák is szerepet kapjanak az oktatásban. Később a hallgatóság létszámának növekedése miatt a szemináriumszerű foglalkozások szükségképpen némileg háttérbe szorultak, és az alapvető fontosságú tárgyak oktatása a legutóbbi időkig főként a prelegáló órák keretében folyt. Később újból és fokozott nyomatékkal felmerült az az igény, hogy a hallgatóságot vonjuk be aktívabban az oktató munka folyamatába, nem utolsósorban azzal a célzattal, hogy ilyen módon a hallgatók nagyobb önállóságra, vitakészségre, bátrabb megnyilvánulásokra nevelődjenek. Az ilyen irányú törekvések terén lényeges mozzanat volt az 1966 decemberében tartott egyetemi közgyűlés, amelyen egy előkészítő bizottság vitaindító referátumához kapcsolódóan az egyetem számos tapasztalt professzora és oktatója fejtette ki nézeteit és javaslatait erről a témáról. Az 1966. évi közgyűlésen egyetemünk oktatói gondosan számba vették mindazokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a beszámolási időszakban az oktató munka technikai vonatkozású fejlesztése érdekében tettek. Kitűnt, hogy jelentős előrehaladás történt az audovizuális módszerek bevezetése terén, nagy lépésekkel haladt előre a természettudományi tárgyak oktatásában a demonstrációs kísérletezés stb. Az intézetek felszerelése és könyvtári állománya is nagymértékben gyarapodo tt eközben, ami az oktatási segédletek mennyiségi és minőségi fejlődését jelentette. A főhatóság és az egyetem vezetése pedig állandóan arra törekede tt , hogy az egyetemi oktatók figyelmét az oktató munka fontosságára irányítsa; a jutalmazásokkal, kitüntetésekkel, előléptetésekkel is ezt a célt igyekezett szolgálni. Mindennek eredményeként a szaktárgyi képzés színvonalának jelentős emelkedése ment végbe. 12. A tankönyvekkel és jegyzetekkel való ellátottság
A felszabadulás után egyetemünkön — miként országosan is — viszonylag csekély számú egyetemi tankönyv és jegyzet állt rendelkezésre. Az egyetemi ifjúsági szervezet (MEFESZ) kialakulása után megkezdődött az egyetemi jegyzetek társadalmi munkában való összeállítása és sokszorosítása. A MEFESZ meghízottjai felkeresték a professzorokat, felkérték őket előadásuk anyagának jegyzet formájában való összeállítására, majd a MEFESZ jegyzetirodája gondoskodo tt a szövegek sokszorosításáról és önköltségi áron való forgalombahozataláról. Utóbbit az tette lehetővé, hogy az Oktatásügyi Minisztérium állami támogatásban részesítette a jegyzetirodát. Később felmerült a jegyzetek tökéletesebb technikai kivitelezésének igénye; ez ód? vezetett, hogy 1950 nyarán felszámolták a MEFESZ 62
jegyzetirodát, és ettől kezdve előbb (1956-ig) a Közoktatásügyi Jegyzetellátó Vállalat, később (1961. júniusáig) a Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat gondoskodott az egyetemi jegyzetek sokszorosításáról, 1961. június 1-től pedig a Tankönyvkiadó Vállalat felelős a jegyzetellátásért. A jegyzetkiadás államosítása óta a kiadásra vonatkozó igények f elmérése a dékáni hivatalok feladatává vált. Azt, hogy a tankönyv- és jegyzetellátás terén milyen mértékű volt pl. .a Természettudományi Karon a fejlődés, az 1956. évtől kezdődően a következő táblázat mutatja: Hányféle
Tanév jegyzet
1956/57 1957/58 1958/59 1959/60 1960/61 1961/62 1962/63 1963/64 1964/65 1965/66 1966/67
31 92 81 88 94 91 89 108 107 123 134
tankönyv
.
27 36 38 38 40 54 57 32 38 43 42
Az Allam- és Jogtudományi Karon a beszámolási időszak végén 10-féle tankönyv és 57-féle jegyzet, a Bölcsészettudományi Karon pedig 15-féle tankönyv és .138-féle jegyzet állt a hallgatók rendelkezésére. DR. KETSKEMÉTY ISTVAN
63
7
I. sz. melléklet a VII. Fejezethez.
Szakok a Bölcsészettudományi Karon 1947/48. tanév: magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, angol, francia—olasz) történelem—idegen nyelv (latin, német, angol, francia—olasz) idegen nyelv (latin, német, angol, francia—olasz) történelem—földrajz Harmadik szakként: filozófia, görög 1948/49. tanév: magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) történelem—földrajz Harmadik szakként: filozófia, görög 1949/50. tanév:
.
magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz) történelem—földrajz Harmadik szakként: filozófia, görög 1950/51. tanév: • magyar—történelem történelem—földrajz magyar—orosz magyar—latin 1951/52. tanév: magyar történelem orosz magyar—történelem magyar—latin magyar—orosz történelem—földrajz .
5 JATE Beszámoló
.
.
65
1952/53. tanév:
magyar történelem orosz magyar—történelem történelem—földrajz 1953/54. tanév:
magyar . történelem orosz történelem—földrajz 1954/55. tanév:
magyar történelem orosz magyar—történelem magyar—orosz 1955/56. tanév:
magyar történelem orosz magyar—történelém magyar—orosz 1956157. tanév (II. félév):
magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, orosz, olasz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, orosz, olasz) 1957/58. tanév, 1958/59. tanév:
magyar magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) 1959/60. tanév:
magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz)
1960161., 1961/62., 1962/63., 1963/64. tanév: magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) történelem—idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) 1964/65., 1965/66., 1966/67. tanév: magyar—történelem magyar—idegen nyelv (latin, német, angol, francia, olasz, orosz) idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz) történelem — idegen nyelv (latin, német, francia, olasz, orosz)
II. sz. melléklet a VII. Fejezethez Szakok a Természettudományi Karon 1948/49. 1949/50. 1950/51. , 1951/52. 1952/53.
mat. —fiz. mat.—fiz. mat.—fiz. mat. —fiz. mat.-fiz. fiz. —mat. fiz. —mat. fiz. —mat. fizikus fizikus kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. élettud.—vegyt. élettud. —kém. élettud. —kém. élettud.--kém. biol. —kém. élettud:—földr. élettud.—földr. élettud.—földr. élettud.—földr. biol.-földr. földr.—geol.
.
földr.—geol. földr.—geol.
földrajz gyógyszerész gyógyszerész gyógyszerész gyógyszerész —
vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) B) B) B) B) C) C) C) C)
67
-
-
-
-
1953/54. 1954/55. - 1955/56. 1956/57. 1957/58. — — — mat.—ábr. mat. —fiz. mat. —fiz. mat. —fiz. mat.—fiz. mat. —fiz. fiz. —mat. fiz. —mat. fiz. —mat. fiz. —mat. — kém.— fiz. kém.—fiz. kém.- fiz. kém.—fiz.. kém.— fiz. biol.—kém. biol. —kém. biol. —kém. biol.—kém. biol. —kém. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. földr.-geol. földr.—geol. — — — földr.—tört. földr. —tört. földr. —tört.
1953/54. 1954/55. 1955/56. 1956/57. 1957/58. földrajz
—
—
vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) B) B) B) B) B) C). C)- C) 'C) . C)
1958/59. 1959/60. 1960/61.
.
1961/62. 1 962/63.
mat.— mat.— mat.— mat.— mat.' ábr. geom. ábr. geom. ábr. geom. ábr. geom. ábr. geom. mat.—fiz. mat.—fiz. mat.—fiz. mat.—fiz. mat.—fiz. — — mat.—algebra mat.—algebra — mat.— mat.— mat.— mat.— mat.alk. mat. alk. mat. alk. mat.. alk. mat. alk. mat. — — — matematikus kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. biol.—kém. biol.—kém. biol.—kém. biol.—kém. biol.—kém. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. biol.—földr. biol.— biol.— — növ. élettan növ. élettan — kém.— kém.— — növ. élettan növ. -élettan földr.—geol. földr.—geol. — — vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) vegyész A) B) B) B) B) C) C) C) C)
68
1963/64. 1964/65. 1965/66. 1966/67. mat.—ábr. geom. mat.— ábr. geom. mat.—ábr. geom. mat.—ábr. geom. mat.—fiz. mat.—fiz. mat.—fiz: mat.—fiz. mat.—földr. mat.—földr. — — mat.—alk. mat. — - matematikus matematikus matematikus matematikus — — fizikus kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. kém.—fiz. biol.— kém. biol.—kém. biol.—kém. biol.—kém. biol.—földr. biol.—földr. biol.-földr. . biol.—földr.
földr.—földt.
földr.—földt. földr.—földt. földr.—földt. — . ásv.. kőz.—kém. ásv. kőz.—kém.
69
VIII. AZ OKTATÓI LÉTSZÁM ALAKULÁSA Az 1948 és 1953 közötti időre vonatkozóan a részletes ádatok rendkívül hiányosak, ezért a karonkénti bontás nem volt megoldható, csupán önszoktatói létszámot lehetett megállapítani. A kevés adatból annyi mindenesetre kitűnik, hogy az 1951/52. tanévig az oktatói létszám emelkedőben volt, de a következő tanévre — az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Kar kiválása folytán — csökkent. Az oktatói állások megjelölését illetően meg kell említeni, hogy 1951-ig hivatalosan még az egyetemi nyilvános rendes es nyilvános rendkívüli tanári. státusok (és magántanári címek) voltak érvényben, és csak ezután kerültek bevezetésre az egyetemi tanár és egyetemi docens elnevezésű státusok. Az oktatói létszám átmeneti emelkedés (1953-54) után átszervezések és takarékoskodási törekvések következtében folyamatosan csökkent egészen 1958-ig. Ettől kezdve fokozatos létszámemelkedés következett be. 1954-től az egyes karok és a Közpinti Tanszékek — Filozófia, Politikai Gazdaságtan és Tudományos Szocializmus, valamint Testnevelés — adatai is rendelkezésre állnak, így részletes képet lehet nyújtani az oktatók különböző kategóriáinak létszámváltozásairól. Rendkívül hiányosak azonban a gyakornokokról készült statisztikák, mégpedig olyannyira, hogy még hozzávetőleges becslés sem volt lehetséges, ezért nem szerepelnek a mellékelt kimutatásban. Legnagyobb mindig a Természettudományi Kar oktatói létszáma volt, míg legkevesebb oktató a Központi Tanszékeken és a Jogtudományi Karon volt. Az egyetemi tanárok száma általában 30 körül mozgott; 19551962 között megközelítette a 30 főt, 1962-től kezdve már 30 fölött volt. A docensek száma 1958-tól jelentős emelkedést mutat úgyannyira, hogy 1967-ben már közeljárt az 50 főhöz. Az oktatók többsége természetesen adjunktusi és tanársegédi beosztás ban működik. Közülük legfőképpen .
.
.
.
.
71
.
az adjunktusok és kisebb mértékben a tanársegédek száma 1950 óta jelentékenyen emelkedett. A hallgatói létszám és a szükségletek növekedésének megfelelően egyre nagyobb létszámban dolgoztak a Központi Tanszékek oktatói, valamint a.nyelvtanárok is, ugyanakkor állandósult a Testnevelési Tanszéki Csoport oktatói létszáma. Ha megvizsgáljuk a hallgatói és oktatói létszám arányát, azt tapasztaljuk, hogy 1948/49-ben összesen 1274 hallgatója és 211 oktatója volt egyetemünknek; 1950/51-ben a hallgatói létszám 1854-re emelkedett, ugyanakkor az oktatóké 268-ra. Az első esetben tehát egy oktatóra kereken 6, a másodikban majdnem 7 hallgató jutott. Úgy véljük, hogy ebből az arányból nem lenne helyes azt a megállapítást levonni, hogy a jelzett időszakban, illetve tanévekben viszonylag túl sok oktató működött egyetemünkön, mert az oktató munkája nem csupán áz oktatás és nevelés feladatainak ellátásából áll_ hanem hozzátartozik a tudományos kutató tevékenység is. 1960/61-be n egy oktatóra már 9.4, 1965/66-ban pedig 11 hallgató jutott, tehát lényegesen több, mint az előző években; ezek a számadatok azt tükrözik, hogy nemcsak az oktatók feladatainak köre bővült, hanem az egy oktatóra eső hallgatók száma szerint is megnövekedett a munkájuk. ,
.
DR. DEVICH ANDOR
72
Melléklet a VIII. Fejezethez Oktatói létszám
egyet. egyet. adjunktus tanár- összeny. rk. m. segéd sen tanár tanár .
egyet. ny.r. tanár 1948-49 1949-50 1950-51
1951-52 1952-53
1953-54 Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Testnev. Tanszék Összesen:
48 4 51 4 58 7
81 86 96
egyet. tanár
egyet. docens
61 38
106 49
19 21 33 egyet. adjunkt. . 40 63
egyet. tanár
egyet. egyet. egyet. docens adjunkt. ts.
9 11 19 —
6 8 18 —
3 10 12 32 28 71 — -
39
32
59 61 74 egyet. tanárs. 76 75 lektor
2
211 223 268 összesen 283 225 testnev. összetanár sen
-
30 63 — 136 4 4
43 113
2
4 233
2 4 . 12 1
1 9 5 23 26 61 2 22
3 3 5 —
24 44 118 5 30
19
34 115
11
5 216
1954-55 Jogtudományi Kar 9 Bölcsészettud. Kar 9 Természettud. Kar . 14 Központi tanszékek — Összesen:
32
1955-56 egyet. egyet. egyet. egyet. lektor testnev. összetanár docens adja tanárs. tanár sen Jogtudományi Kar. 8 3 2 8 2 23 Bölcsészettud. Kar 7 4 4 . 17 3 — . 35 Természettud. Kar 14 12 24. 59 4 — 113 Központi tanszékek . — 1 .2 24 - — 4 31 Összesen: 29 20 32 108 9 4 202 73
1956-57 Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar 'Természettud. Kar "Központi tanszékek
8 7 14 —
2 2 7 7 32 10 2 —
9 16 49 11
2 4 3 —
— 4
23 41 108 17
29
21
41
85
9
4
189
Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Központi tanszékek
8 8 12 —
3 7 8 2
2 12 32 —
9 14 38 15
2 4 5 —
4
24 45 95 21
Összesen:
28
20
46
76
11
4
185
Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Központi tanszékek
9 7 12 —
3 9 13 2
4 16 29 —
9 14 . 41 12
1 5 4 —
4
26 51 99 18
Összesen:
28
27
49
76
10
4
194
Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Terrészettud. Kar Központi tanszékek
9 7 13 —
3 12 15 2
5 21 28 8
7 10. 52 14
2. 7 5 —
— 4
26 57 113 28
Összesen:
29
32
62
83
14
4
224
1960-61 Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Központi tanszékek
8 8 13 —
4 13 16 3
6 21 36 9
7 15 42 17
2 5 5 —
— — 4
27 62 112 33
Összesen:
29
36
72
81
12
4
234
1961-62 Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Központi tanszékek
8 9 12 —
5 9 20 3
10 23 44 9
7 11 26 17
2 5 5 —
— 4
32 57 107 33
Összesen:
29
37
86
61
12
4
229
Összesen: 1957-58
1958-59
1959-60
74
1962-63 Jogtudományi Kar 9 Bölcsészettud. Kar 10 Természettudományi Kar 13 Központi tanszékek —
4 10 21 3
12 27 60 14.
32
38
Jogtudományi Kar 9 Bölcsészettudományi Kar 10 Természettudományi Kar 13 Központi tanszékek —
5 12 24 3
Összesen:
5 19 22 9,
2 5 6 —
113
55
15 31 62 14
4
32 71 122 30
13
4
255
4 21 38 9
4 7 6 —
— — 4
37 81 143 30
4
291
_
—
1963— 64
Összesen:
.
32
44
122
72
17
Jogtudományi Kar 9 Bölcsészettudományi Kar 10 Természettudományi Kar 16 Központi tanszékék —
4 12 27 3
16 36 64 19
5 20 41 11
4 6 7 —
— 4
38 84 . 155 37
35
46
135
77
17
4
314
Jogtudományi Kar 9 Bölcsészettudományi Kar 10 Természettudományi Kar 19 Központi tanszékek —
4 12 26 3
15 40 67 19
5 21 51 9
3 7 7 9
— 6
36 90 170 46
6
342
1964-65
Összesen: 1965-66
• Összesen:
38
45
141
86
26
7 8 19 1
5 15 27 2
14 41 69 19
5 20 64 10
3 9 7 —
— 6
34 93 186 38
35
49
143
99
19
6
351
.
1966-67 Jogtudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Természettudományi Kar Központi tanszékek
.
75
TX
A. FELVÉTELI RENDSZER, A HALLGATÓK LÉTSZÁMA, A VÉGZETTEK ELOSZTÁSA 1. A felvételi rendszer fejlődése A felsőoktatási intézményekbe történt hallgatói felvételek rendszere felszabadulásunk után, közelebbről az 1948/49. tanévtől alakult ki. Az 1947/48. tanévben egyetemre vagy főiskolára beiratkozni óhajtó állampolgár még minden előzetes vizsga vagy bármilyen tartalmú elbeszélgetés nélkül jelentkezhetett az általa kiválasztott felsőoktatási intézmény valamelyik fakultásán, illetve szakán, és a szükséges okmányok bemutatása után beíratkozhatott. Az 1948/49. tanév azonban már lényeges változást hozott. • A 7870/1948. Korm. sz. rendelet kimondja, hogy a megállapított létszámon belül felvehető hallgatókat „a felvételre jelentkezők közül az egyetemek egyes karain, osztályain és az egyes főiskolákon erre a célra alakított bizottság választja ki. A félvétel ügyében a bizottság javaslata alapján a Kar, illetőleg a főiskola tanári testülete határoz." Megtudjuk még a rendeletből azt is, hogy a jelzett bizottság hat tagból áll: a dékán vagy helyettese, a kar, az osztály egy-egy megbízottja, az illetékes miniszter képviselője, a Szakszervezet és a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetsége) egy-egy tagja. Az alábbiakból pedig az is kitűnik, hogy a jelentkezőket már bizonyos vizsgálatnak is alávethetik: „A bizottság a felvételre vonatkozó javaslatát a felvételre jelentkezők érettségi vizsgálata eredményének és a szükséghez képest megtartható szóbeli, . írásbeli, vagy más vizsgálat eredményének, valamint szociális helyzetének figyelembevételével készíti el. A felvés teli vizsgálatokon a felvételre jelentkező általános műveltségi fokáról, demokratikus magatartásáról és az illető egyetemen karán, osztályán vagy a főiskolán folytatni kívánt tanulmányokra való alkalmasságáról kell meggyőződni." Ez a típusú felvételi vizsga azonban még nélkülözte a kifejezetten vizsgajelleget, és bár némileg előfutára lehetett a későbbi évek felvételi vizsgájának, távolról sem azonosítható azzal, mert ekkor és még néhány esztendőn keresztül a gyakorlatban többbnyire a M EFESZ egy bizottsága beszélgetett el a jelentkezővel, és küldte meg a felvétellel kapcsolatos javaslatát az illetékes kar dékánjához. .
77
Négy tanév fenti gyakorlata után az 1952. május 18-án megjelent 1.015 sz. minisztertanácsi határozat hozott döntő fordulatot, amely már tulajdonképpen a szabályszerű felvételi vizsga bevezetését jelentette. A határozat hangsúlyozza a felsőfokú oktatás színvonala emelésének szükségességét, a felvételre kerülő hallgatókkal szemben támasztandó növekvő követelményeket, s kimondja: „biztosítani kell, hogy egyetemeinkre és főiskoláinkra a magasabbfokú szakképzettség megszerzéséhez szükséges alapos ismeretekkel rendelkező hallgatók kerüljenek. Ezért a Minisztertanács a következőket határozza: 1. Az 1952/53. tanévtől kezdődően egyetemeinken és főiskoláinkon felvételi vizsgát kell bevezetni." Felsorolja még a határozat, hogy kik mentesek a felvételi vizsga alól, pl. a kitűnőek és a jelesek. A felvételek szabályozásáról intézkedik még két további rendelkezés (1953-ban és 1954-ben), amelyek bizonyos módosításokat tartalmaznak ugyan, de nem változtatnak a felvételi vizsga bevezetésének tényén. Hiszen az 1954-ben megjelent oktatásügyi miniszteri rendelet is kiemeli, hogy „á jelentkezőknek az egyetem, illetőleg a főiskola által megjelölt időpontban felvételi vizsgán kell megjelenniök." Majd a továbbiakban részletezi, hogy „felvételi vizsgát az egyetemi, főiskolai képzés szempontjából alapvetően fontos tárgyakból kell tenni. A felvételi vizsgatárgyak száma kettő, egyes szakokon kivételesen legfeljebb három lehet. A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli részből állhat. A felvételek lebonyolítására az egyetemeken karonként, valamint főiskolánként vizsgabizottságokat és felvételi bizottságot kell alakítani. A felvételi vizsgán azt kell megállapítani, hogy a jelentkezők rendelkeznek-e a továbbtanuláshoz szükséges képességgel, megfelelő tárgyi ismeretekkel. A jelentkezők tudását tantárgyanként az ötfokozatú osztályzati rendszerrel kell értékelni. A vizsga alapján a vizsgabizottság javaslatot tesz á felvételre. A felvételek tárgyában a vizsgák lezárása után, a vizsgabizottságok javaslata alapján, a felvételi bizottság határoz." Az 1955. évi oktatásügyi miniszteri rendelet még bizonyos újabb kiegészítéseket tartalmaz, így többek között az alábbiakat: „A nappali tagozatokra a középiskolákban kell jelentkezni. A középiskolai Iskoláztatási Bizottságok (IB-k) a továbbtanulásra javasolt jelentkezők anyagait közvetlenül a választott kar dékáni hivatalához (tanulmányi osztályához) juttatják el. Az egyetem, főiskola köteles az IB-k, illetve az üzemek, intézmények által továbbtanulásra javasolt jelentkezőket — amenynyiben azok az életkorra és az iskolai végzettségre vonatkozó rendelkezéseknek megfelelnek és jelentkezésük az előírt határidőre megtörtént — felvételi vizsgára behívni." A felvételi vizsga a továbbiakban is érvényben volt és kisebb módosításokkal az 1960-as években is az előzőekhez lényegében hasonló .
78
módon bonyolódott le. 1963-ban egy művelődésügyi miniszteri rendelet előírta, hogy a felvételi bizottság a jelentkezőket a felvételi vizsgán megállapított összpontszámok sorrendjében köteles felvenni. 1966-ban kísérletképpen bevezették a Természettudományi Karon, annak matematika—fizika szakán a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott vizsga,.i ,.1„ L , .1,..1: 1 OL7 tét c• aiaYlau a 11Vc,putu1 u awcu viLSg át; I JUi ügy ah1t LU 111tl.lil.JLtl.t ték az Allam- és Jogtudományi Karra. Ezeket az írásbeli vizsgákat a Művelődésügyi Miniszérium szervezi azokban a megyékben, ahol a megyeszékhelyen nincs egyetem, pl. Bács-Kiskun megye — Kecskemét, és az egyetemek szervezik azokban a megyékben, ahol a megyeszékhelyen egyetem van, pl. Csongrád megye -• Szeged. Utri
2. A nappali tagozatos hallgatók létszáma A közel két évtized alatt a felvételék folytán kialakult nappali tagozatos hallgatói létszám két szélső értéke között — 1948/49-ben 1274, 1966/67-ben 2170 — az egymást váltó emelkedés es csökkenés, tehát bizonyos létszámhullámzás követkéztében nincs egyenletes és arányos létszámbeli fejlődés. Ennek okát döntően abban a tényben kell keresni, hogy a beiskolázás nem történt, de nem is történhetett mindig azonos szempontok és érdekek, illetve igények szerint. Volt eset arra, hogy egy nagyobbszabású reform kapcsán lehetőség nyílt szélesebb tömegek felvételére; vagy az értelmiségi és egyéb származású hallgatók viszonylag nagyobb száma tette szükségessé a munkás-paraszt hallgatók arányának megjavítását, tehát a nagyobb felvételi keretszámot; de közbeszólhattak demográfiai szempontok is; vagy bizonyos szakokon jelentkeztek olyan igények, amelyek indokolttá tették a létszámkeret emelését. A fentiekben utalás történt reformok bevezetése következtében előállt létszámváltozásra; erre példa az 1950/51. tanév, amikor a meginduló egyetemi reform következményeként az addig 1200-1300 körül mozgó, tehát az ezerhez közelebb álló létszám 1800-on felülre emelkedett, s így megközelítette a 2000-et, sőt a következő, 1951/52. tanévben túl is haladta azt. Ez a létszámemelkedés azonban hosszú ideig nem folytatódott, mert az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Kar egyetemünkből kivált es önálló Orvostudományi Egyetemmé alakult. Az 1952/53. tanévben már szembetűnő a létszámcsökkenés, sőt az 1953/54. tanévi átmeneti emelkedés után apad a hallgatók száma, egészen 1958ig, amikor a 736 főnyi létszám a mélypontot jelenti. 1958-tól kezdve ismét megindul a kezdetben lassú, majd később egyre gyorsabb emelkedés, minden különösebb törés, vagy hullámzás nélkül, aminek eredményeként 1960/61-ben már túl van a létszám az 79
.
1000 főn és szinte szabályos, _ mintegy 200 főnyi növekedéssel az 1964/65. tanévben már túllépi a 2000-et . A néhány évben kimutatható csökkenés nem valami különleges esemény miatt következett be, nem is azért, mintha nem jelentkezett volna elegendő hallgató egyetemünkre, hanem főként azért, mert szigórúbb követelmények elé állították a jelentkezőket, vagyis növekedtek az igények, egyre magasabb volt a mérce; ugyanakkor tervszerűen és a szükségleteknek megfelelően történt az állásba helyezés is. . 3. A hallgatók különböző kategóriáinak alakulása A . hallgatók származását illetően 1948 és 1953 között három kategória ismeretes, mégpedig a munkás, paraszt és egyéb megjelölés. A jelzett időszakban, de főként 1951-ig a munkás- és parasztszármazású hallgatók még jóval kevesebben voltak, mint az egyéb származásúak. Így pl. 1948/49-ben a munkás-paraszt hallgatók száma 400, ugyanakkor az egyéb származásúaké 874; 1949/50-ben még a 400 főt sem érik el a munkás-paraszt hallgatók, az egyéb kategóriabeliek pedig megközelítik az 1000-et. 1950/51-ben azután, a nagy létszámemelkedés tanévében már 735 főt tesznek ki együtt a munkás-paraszt hallgatók, az egyéb származásúak pedig 1119 fővel, nem sokkal haladják meg az ezres létszámot. A munkás-paraszt hallgatók száma 1951/52-ben megközelítette az ezer főt (902) ; az egyéb származásúak ugyanakkor 1156 főt számláltak. 1952/53-ban — az orvos- és gyógyszerésztudományi kar kiválása után — a létszámban jelentős csökkenés következett be, és ez természetesen megmutatkozott a származási kategóriákon belül is. Ekkor közel 600 fő volt a munkás-paraszt hallgatók száma és 900 az egyéb származásúaké. 1953-tól 1963-ig, egy teljes évtizeden keresztül hat származási kategóriába sorolták a hallgatókat: munkás, dolgozó paraszt, értelmiségi, alkalmazott, egyéb és osztályidegen (x). Ebben az évtizedben a munkás-paraszt hallgatók száma jelentős- mértékben gyarapodott, és bár egyetlen esztendőben sem lehet kimutatni többségüket, számuk mégis gyakran megközelítette a többi négy .kategória (ért., alk., egyéb és x) együttes létszámát; pl. 1954/55-ben, 1955/56-ban, 1959/60-ban és 1961/62-ben. Két tanévnek (1948/49 és 1960/61) összehasonlításából is kitűnik, hogy a munkás-paraszt hallgatók száma. tetemesen megnövekedett; a fenti két tanévben ugyanis a létszám egyformán 1260 körül mozgott, de míg 1948/49-ben a. munkás-paraszt hallgatók együttesen csak 400 főt tettek ki, 1960/61-ben már közel 600 főt számláltak. Az 1963/64. tanévben a fenti származási kategóriák megszűntek és a hallgatók közül a statisztika csupán a fizikai dolgozó szülők gyer8o
mekeit mutatta ki. Ekkor kitűnt, hogy az 1974 hallgatóból 784 volt fizikai dolgozó szülők gyermeke. A hallgatók nemek szerinti tagozódását tekintve kimutatható, hogy a nőhallgatók száma 1948-tól 1952-ig egyenletesen emelkedett. Az Orvos-.és Gyógyszerésztudományi Kar kiválása után a létszámcsökkenéssel , k_._ -.., L ici. l_ atók száma is .ai,vv t, c5 ez a csökkenés — KIVCVe kivéve egy..;; tt őhall a .... ..gu kevesebb az 1953/54. tanévet — 1958-ig tartott. 1959-től kezdve ismét bekövetkezett a nők létszámának emelkedése, mégpedig következetesen és egyenletesen, egészen napjainkig. 1962/63-tól fogva a nőhallgatók száma már túlhaladja az összhallgatói létszám felét. Az 1950-es évek kis számú női joghallgatójával szemben a 60-as években a jogi karon is fokozatosan emelkedett a nőhallgatók száma ; a legtöbb nőhallgató azonban a bölcsész- és ezután a természettudományi karon mutatható ki, főként a tanárszakokon és ezek között is elsősorban a humán tárgyaknál. Az esti, illetve levelező tagozathallgatói létszáma az első években általában alacsony; 1957-től 1962-ig szüntelenül emelkedik. Ekkor összlétszámuk eléri az 1335 főt, amelyből 328 a nőhallgató. Legmagasabb a létszám 1965-ben, amikor az esti é s levelező hallgatók száma 1 870; ebből 673 nő. .
n~v~
~
.
.
.
4. A végzett hallgatók megoszlása és állásba helyezése A végzett hallgatók szakok szerinti bontásban 1948 és 1951 között — a szükséges adatok híján — nem mutathatók ki, csupán az egyes karokon diplomát szerzetteket lehet számszerűen feltüntetni. Ebből megállapítható, hogy az egymást követő három tanévben, vagyis 1948-tól 1951-ig, utóbbi esztendőben hozzávéve az Orosz Intézetet is, az öt karon a végzettek száma 260-7.0 körül mozgott 'és ezeknek kb. egyharmada volt nő; pl. 1948749 ben végzett 264 fő, ebből nőhallgató volt 87. Mindhárom tanévben egyébként legtöbben az Orvos- és legkevesebben a Gyógyszerésztudományi Karon végeztek. Az 1951/52. tanévben a Bölcsészettudományi Karon már kimutatható az egyes tanári szakokon végzettek száma, 1952-től pedig a Bölcsészet- és Természettudományi Karon egyaránt rendszeresen minde n egyes tanév végzettjeit szakonkénti bontásban találjuk meg. Érdekes, hogy amint bővül, fejlődik egyetemünk, növekszik a hallgatók és oktatók száma, úgy jelentek meg az egyes szaktárgyi csoportosítások egyre nagyobb számban. Így pl. 1 954/55-ben 4 választható tantárgy szerepel a Bölcsészettudományi Karon, 1 957/ 58-ban pedig már 7 tantárgy, illetve 9 szaktárgyi csoport. Vagy pl. a Természettudományi Karon 1963/64ben a választhatóság szempontjából 7 szakcsoport áll a hallgatóság ren-
.
6
JATE Beszámoló
81
.
delkezésére, 1966,/67-ben pedig már 10 szakcsoporton végeztek a hallgatók..Ugyanebben a tanévben a Bölcsészettudományi Karon végzettek 14 tantárgyi szakosításból szereztek oklevelet. Megjegyzésre érdemes, hogy a Bölcsészettudományi Karon legtöbben általában a magyartörténelem szakon végeztek, míg más tárgyakból, illetve az egyes nyelvekből jóval kevesebben nyertek diplomát; ugyanakkor a Természettudományi Karon jelentős azoknak a száma, akik a matematika—fizika szakot választották; s ezenkívül az utóbbi években egyre emelkedett a biológia—földrajz szakon végzettek száma. Nem végzett e ll enben elegendő hallgató a matematika szakon, aminek következtében napjainkban nagy a kereslet az egyes üzemekben, vállalatoknál — ezeknek technikai bővülése folytán is — a matematikusok iránt. A hallgatók állásba helyezése közvetlenül hazánk felszabadulása után még nem vált rendszeressé és a végzettek közül ki-ki maga próbált megszerzett oklevelének birtokában elhelyezkedni. 1948-ban még működött 'a Középiskolai Tanárképző Intézet is, amely esetenként hirdetményben közölte az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tájékoztatóját az egyes szakokon mutatkozó állástalanságról, közelebbről az állástalanok létszámáról. Ugyanis akkor még nem jelentkezett any-. inyir.a. az igény, illetve nem volt megfelelő kereslet egyes szakok iránt. 1950/51-től azonban egyre jobba n . keresték a végzetteket, tehát elhelye= zésüket országosan kellett megszervezni. Ekkor létesült az OLB (Országos Létszámmegállapító Bizottság), amelynek feladata volt a létszámban mutatkozó hiányoknak a megfelelő diplomás szakemberekkel való betöltése. Ehhez a bizottsághoz küldte fel a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályának elhelyező szerve (a szükséges űrlap kitöltése után, a maga javaslatával) a végzett hallgató anyagát:— Ezt követően.1967-ig mindinkább már maguk az egyetemek, főiskolák gondoskodtak a diplomások állásba .helyezéséről oly módon, hogy felmérve az egyes városok, megyék igényét, az illetékes igazgatási szervekkel folytatott tárgyalások útján 'elosztották a végzetteket, akiket előzőleg az egyes karokon már tájékoztattak a szükségletekről, illetve a különböző álláshelyekről. DR. DEVICH ANDOR
~ 'z
I. sz. melléklet a IX. Fejezethez Hallgatói létszám 1948-49
Kar hallgató
munkás paraszt
egyéb
férfi
nő
Jogtudományi 317 Orvostudományi 447 Bölcsészettudományi 209 Mat. és term. tudományi 301
56 61 68 75 29 36
200 304 144
276 298 98
41 149 111
33 42
226
168
133
Összesen: 1274
186 214
874
840
434
1949-50
Jogtudományi 302 Orvostudományi 481 Bölcsészettudományi 211 Mat. és term.
54 59 66 72 32 .33
1 89 343 146
266 334 98
36 147 113
tudományi 369
31 44
294
192
177
Összesen: 1363
183 208
972
890
473
Jogtudományi 308 Orvostudományi 581 Bölcsészettudományi 166 Mat. és term. tudományi 688 Orosz intézet 111
82 51 134 102 _ 43 49
175 345 74
250 404 104
58 . 177 62
112 85 61 16
491 34
425 54
263 57
Összesen: 1854
432 303
1119
.1237
617
1950-51
•
1951-52
Jogtudományi 276 Orvostudományi 599 Bölcsészettudományi 201 Mat. és term. tudományi 849 Orosz Intézet 133 Összesen: 2058
6*
-
.
84 57 143 119 56 63
135 337 82
230 426 122
46 173 79
149 144 60 27
556 46
549 81
300 52
492 410
1156
1408
650
83
1952-53* munkás
paraszt
égyéb
férfi
nő •
Jogtudományi 297 Bölcsészettudományi 384 Természettudományi 811
51 . 63 219
43 79 133
203 242 459
229 282 618
68 102 193
Összesen: 1492
333
255
904
1129
363
Kar hallgató
* Az Orvostudományi Kar kivált és önálló egyetemmé alakult. 1953-54 Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi összesen:
hallgató m.
d.p.
ért.
alk.
e.
x
férfi
nő.
266 456 886
69 161 188
63 109 167
19 38 119
48 72 203
59 65 160
8 11 49
207 267 599
59 189 287
1608
418
339
176
323
284
68
1073
535
Esti tagozat
Kar
férfi
évfolyam hallgató
nő
Természettudományi Természettudományi-
61 23
39 14
Összesen:
84
53
22 9 .
31
1954-55
Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
hallgató m.
d.p.
• ért.
alk.
e.
x
férfi
nő 48 159. 211
245 382 647
62 125 132
70 108 135
25 45 79
36 53 115
51 43 171
8 15
197 223 436
1274
319
313
149
204
265
24
856
1
Esti tagozat
Kar Természettudományi Természettudományi Összesen: 84
évfolyam II. IÍI.
hallgató
férfi
nő
36 18
23 12
13 6
54
35
19
.
418
1955-56 Kar
hallgató m. d.p. ért. alk.
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
e.
x
férfi : nő
66 74 22 30 83 79 35 62 88 77 88 124
34 40 109
— 3 5
174 168 312
52 134 179
1019 237 230 145 216
183
8
654
365
226 302. 491
Esti tagozat
Kar
évfolyam • hallgató
Természettudományi Természettudományi
Összesen
I. 18 III. 25
\•
nő
10 . 22
8 3
32
43
:
férfi
11
.
1956-57 Kar
hallgató m. d.p. ért. alk.
e.
x
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi '
235 236 419.
64 68 38 29 72 64 37 34 86 90 74 77
35 28 87
1 1 5
181 126 269
54 110 150
Összesen:
890
222 222 149 140
150
7
576
314
x
férfi
nő
Levelező tagozat
Kar
hallgató férfi
.
- Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
nő
202 185 75 59 72 54
17 16 18
349 298
51
1957-58 Kar
.
hallgató
m. d.p. ért. alk.
e.
Jogtudományi . Bölcsészettudományi Természettudományi
218 181 337
53 4-3 62
60 48 74
40 43 75
38 33 79
27 14 45
— — 2
172 89 189
46 92 148
Összesen:
736
158
182
158
150
. 86
2
450
289 85
.
Levelező tagozat • Kar
hallgató
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
311 219 72
278 129 57
33 90 15
Összesen:
602
464
138
1958-59 Kar
hallgató m. d.p.
ért.
alk.
e.
x
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
229 215 378
67 58 51 54 79 81
44 51 79
36 44 94
24 15 42
— — 3
168 92 203
61 123 175
Összesen:
822
197 193
174
174
81
3
463
359
Levelező tagozat Kar
hallgató
férfi
'Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
384 286 188
318 184 137
66 102 51
Összesen:
858
639
219
nő
1959-60 Kar
hallgató
m. d.p.
ért.
alk.
e.
x
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
239 280 478
79 52 81 65 103 109
46 50 97
32 53 110
30 31 56
— — 3
171 121 251
68 159 227
Összesen:
997
263 226.
193
195
117
3
543
454
Levelező tagozat Kar
hallgató
férfi
Jogtudományi Bölcsészettudományi. Természettudományi
605 221 143
531 142 90 .
Összesen:
969
763
86
nő 74 79 53 206
1960-61
Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen :
hallgató
m.
d.p.
ért.
alk.
245 382 625
88 114 153
43 76 115
54 77 146
31 63 147
1252 . 355
234
277
241
e.
x
férfi nő
29 52 61
— — 3
162 83 161 221 316 309
142
3
639 613
Levelező tagozat
Kar
hallgató
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
630 227 131
547 147 72
83 80 59
Összesen:
988
766
222
1961
Kar
hallgató m.
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
-
62
d.p.
ért.
alk.
e. . 25 35 65
322 455 749
124 166 188
51 83 133
80 ' 42 92 78 175 183
1526
478
267
347
303
125
ebből:
férfi
x
férfi nő
— 1 5
213 109 178 277 • 351 398
6 • 742 784
Esti tagozat
Jogtudományi hallgátó: 222
148
nő
.
74
Levelező tagozat
Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
hallgató
férfi
nő
741 252 120
613 158 88
128 94 32
1113
859
254
8;
1962-63 Kar hallgató m. d.p. ért. alk. e.
x
férfi
nő
Jogtudományi 334 124 45 90 51 23. Bölcsészettudományi 544 186 92 116 113 36 Természettudományi 882 222 134 225 230 66
1 1 5
211 123 198 346 394 .488
Összesen:
7
803
1760 532 271 431 394 125
957
Esti tagozat
Jogtudományi hallgató: 288 ebből: férfi
221
nő
Levelező tagozat
Kar
hallgató férfi
nő
Jogtudományi 489 - 394 Bölcsészettudományi 347 - 212 Természettudományi 133 91
95 135 42
Összesen:
272
969
697.
1963-64
Kar
hallgató fizikai dol- férfi gózó gyermeke
nő
Jogtudományi 373 134 216 Bölcsészettudományi 612 220 210 Természéttudományi 989 430 425 Összes hallgató: 1974 784 851 .
157 , 402 564 1123
Esti tagozat
Jogtudományi hallgató: 261 ebből: férfi
198
Levelező tagozat
Kar Jogtudományi • Bölcsészettudományi Természettudományi Összes hallgató: 88
hallgató
férfi
nő
830 459 163
639 270 114
191. 189 49
1452
1023
429
nő 63
67
1964
Kar
-
65
hallgató fizikai dol- férfi nő gozó gyermeke
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
341 .671 1082
124 238 401
175 . 200 415.
166 471 667
Összesen:
2094
763
790
1304
Esti tagozat Kar
hallgató férfi nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi
236 45
168 8
68 37
Összesen:
281
176'
105
hallgató
férfi
nő
493 761 335
360 428 233
133 333 102
1589.
1021
568
Levelező tagozat Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
1965
Kar
-
66
hallgató fizikai dol- férfi nő gozó gyermeke
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
.347 702 1101
117 271 403
170 192. 403
177 510 698
Összesen:
2150
791
765
1385
Esti tagozat Kar
hallgató
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi
230 28
149 5
81 23
Összesen:
.258
154
104
.
39
Levelező tagozat Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
Összesen:
. hallgató 468 669 178
.
1315
férfi
nő
326 370 112
142 299 66
808
507
1966-67
Kar
hallgató fizikai dolgozó gyermeke
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi
359 137 722 302 1089 430
162 190 407
197 . 532 682
Összesen:
2170 869
759
1411
Esti tagozat hallgató
férfi
nő
Jogtudományi Bölcsészettudományi
208 8
132 4
76 4
Összesen:
216
136
80
hallgató .
férfi .
nő
Kar
Levelező tagozat Kar Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Összesen:
419 594 163 1176.
'. 282 . 323 106 ' 711
137 271 57 465
II. sz. melléklet a IX. Fejezethez A végzettek szakok szerinti bontásban 1948-49* összes
férfi
nő
82 4.1 38 8F 22
71 13 26 55 12
11 28 12 26 10
264
177
87
81 43 37 81 22
73 12 22 53 10
. 8 31 15 28 12
264
170
94
89 30 42 97• 2 12
75 16 23 65 1 4
14 14 19 32 1 8
272
184
88
45' 24 50 112 39 11
40 16 28 83 29 4
5 8 22 29 10 7
281
200
81
munkás paraszt . egyéb 10 Jogtudományi Kar Bölcsészettudományi 2 Természettudományi Kar 4 3 Orvostudományi Kar Gyógyszerésztud. Kar —
18 2 6 7 3
54 37 28 71 19
.
1949-50*
Jogtudományi Kar 12 Bölcsészettudományi Kar 3 Természettudományi Kar 4 Orvostudományi Kar 2 Gyógyszerésztud. Kar —
16 1 . . 5 6 1
53 39 28 73 21
1950-51*
Jogtudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Természettudományi Kar Orvostudományi Kar Gyógyszerésztud. Kar Orosz Int.
13 2 4 9 — 1
17 . 4 2 5 — 3
69 24 36 73 2 8
1951-52** Jogtudományi Kar Bölcsészettud. Kar Természettud. Kar Orvostudományi Kar Gyógyszerésztud. Kar Orosz Intézet
10 4 4 12 — 1
9 6 4 21 2 3
26 14 42 79 37 7
* A bontás adatai nem állnak rendelkezésre ** A bontás adatai részben megtalálhatók 91
Bölcsészettudományi Kar magyar történelem magyar—történelem történelem—földrajz magyar—latin
5 6 9 3
4 .3 5
1
1
3
1. 3 4 —
1952-53*
munkás paraszt egyéb Jogtudományi Kar 10 Bölcsészettud. Kar 12 Természettud. Kar 10
9 46 23 40 14 56
összes
férfi
nő
65 75 81
57 40 60
8 35 21
221
157
64
20 18 33 4
8 11 19 2
23 7 11 16 2 1 21
17 7 8 9 2 1 18
6 — 3 7
összes
férfi
nő
207 89 63
154 60 . 47
53 29 16
359
261
98
25 32 23 9
15 21 18 6
10 11 5 . 3
Bölcsészettudományi Kar Orosz magyar történelem történelem—földrajz Természettudományi Kar matematika—fizika fizika—matematika kémia—fizika biológia—kémia földrajz—geológia földrajz vegyész
12 7 14 2
— —
3
1953-54 munkás paraszt ért. alk.
egyéb x
29 31 17 •
31 20 15
. 25 38 62 '
17 4 14 10 2 12
0- 22
3 7
Bölcsészettudományi Kar orosz magyar történelem történelem—földrajz
* Az Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Kar kivált és önálló egyetemmé alakult. 92
Természettudományi Kar matematika—fizika fizika—matematika kémia—fizika biológia—kémia földrajz—geológia földrajz vegyész
47 10 16 • 39 ..12
10 4 12 13 2
2
2
—
40
28
12
57 14 28 52 14
1954-55
munkás paraszt ért. alk. egyéb x ölsz. férfi nő 14 14 5 14 28 ,26 10 11 1.3 6 4 32
63 94 64
55 59 54
8 35 10
221
168
53
Bölcsészettudományi Kar magyar—orosz magyar—történelem történelem—magyar orosz magyar történelem
11 16 6 12 31 18
9 7 4 9 17 13
2 9 2 3 14 5
Természettudományi Kar matematika—fizika fizika—matematika kémia—fizika biológia—kémia földrajz-földtan, vegyész
21 6 8 10 3 16
17 6 7 7 3 14
4 — 1 3 —
. összes
férfi ,
nő
16 15 7
4 2
.
2
1955-56
munkás paraszt ért. alk. 11 16 4 5 33 26 13 24 27 18 10 19
Bölcsészettudományi Kar . • magyar—történelem magyar—orosz történelem—magyar orosz magyar történelem
egyéb . x 12 14 8
2
48 1 12 82
37 68 46
11 . 44 36
242
151
91
.
40 19 14 6 21 12
27 11 8 3 12 . 7
13 8 . 6 3 9. 5 93
Természettudományi Kar matematika—fizika fizika—matematika kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz történelem—földrajz vegyész
30 2 3 3 11 8 25
18 2 2 — 6 2 16
12 — 1 3 5 6 9
1956-57
munkás paraszt ért. alk. egyéb x összes férfi nő 14 11 8 18 45 30 9 12 20 15 4 6
2
53 1 107 - 50
35 57 36
18 50
210
128
82
Bölcsészettudományi Kar magyar—történelem magyar—orosz történelem—magyar
63 30 14
36 16 5
27 14 9
Természettudományi Kar matematika—fizika fizika—matematika kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz történelem—földrajz vegyész
18 2 2 7 8 6 10
12 — 2 5 6 2 6
6 . 2 — 2 2 4 4
összes
férfi
nő
49 81 46
41 43 29
8 38 17
176
113
63
4 3 5 6 2 54 2 3 2
2 3 2 2 — 34
2 — 3 4 2 20 2 3 2
10
5
Összesen:
44
1957-58
munkás paraszt ért. alk.
egyéb x
13 16 7 5 8 19 28 26 5 3 14 8 7 10 7 .
Bölcsészettudományi Kar magyar—francia magyar—latin magyar—orosz magyar—német magyar—olasz magyar—történelem német—olasz történelem—német történelem-olasz 94
—
Természettudományi Kar . matematika—fizika 21 12 matematika—ábr. geometria 3 3 kémia—fizika 3 3 biológia—kémia 3 3 biológia—földrajz 6 2 vegyész 10 6 1958-59 ért. alk. Természettud. Kar 8 7 11 6 Bölcsészettud. Kar 21 26 19 8 Jogtudományi Kar 16 20 4 8
egyéb x 6 2 4
— .—
össz.
férfi
38 . - 76 52 166.
nő
25 13 39 • 37 38 14 102
.
64
Bölcsészettudományi Kar latin—orosz magyar—francia magyar—latin magyar—német magyar—olasz magyar—orosz magyar—történelem magyar—történelem—orosz német—orosz történelem történelem—latin történelem—német történelem—olasz történelem—orosz
3 . 4 5 6 4 5 26 3 2 7 . 2 1 2 6
Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria matematika—fizika kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz vegyész
1 16 2 2 8 9
1 10 1 2 3 8
— 6 1
össz.
férfi
nő
3 3 4 2 4 2 9 — —. 2 — 1 — 2
— 1 1 4 3 17 3 2 5 2 — 2 4
.
5 1
1959-60 m. p. ért. alk. Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
13 20 15
13 19 17
8 17 8
7 6 4
e.
x
8 4 6
— 49 66 50
23 31 ' 39
26 35 11
165
93
72 95
Bölcsészettudományi Kar: francia—orosz Magyar—francia •magyar—latin magyar—német magyar—olasz magyar—orosz magyar—történelem német—orosz - történelem-latin történelem—orosz
1 3 3 92
-
16 29 1 1 1
— 2 1 6 2 9 11
—
1 1 2 3
— 7 18 1
1 1
—
1 20 1 2 2 12 11
1 11 — 1 — 2 7
— 9 1 1 2 10 4
össz.
férfi
nő
— 65 — 43 — 51
35 23 35
30 20 16
159
93
66
2 2 8 24 2 1 4
2 2 3 13 1 — 2
— — 5 11 1 1 2
1 30 1 4 4. 10 l 14
1 19 1 2. 1 2 — 8
— 11 — 2 3 8 1 6
.
Természettudományi Kar: matematika—ábr. geometria matematika—fizika matematika-alkalm. matematika kémia—fizika biológia—kémia . biológia—földrajz vegyész 1960-61
m. P. ért. alk. Természettud. Kár Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
17 11 20
17 10 13
12 13 12
10 8 4
e. 9 1 2
x
Bölcsészettudományi Kar magyar—francia magyar—latin magyar—orosz magyar—történelem német—orosz történelem—latin történelem—orosz Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria ' matematika—fizika matematika—alkalm. mat. kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz földrajz—földtan vegyész
96
1961-62
m. p. ért. alk. e. x össz. férfi nő Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtud. Kar
16 17 20
22 18 12
10 14 12
16 7 '4
11 7 2
2
77 63 50
45 24 34
32 39 16
190
103
87
3 3 5 11 32 4 2 3
1 2 3 5 10 2 1 —
2 1 2 6 22 2 1 3
2 36 1 3 3 14 1 17
2 23 1 2 1 5 1 10
— 13 — 1 2 9 — 7
össz.
férfi
nő
Bölcsészettudományi Kar magyar—francia magyar-latin magyar—német magyar—orosz magyar—történelem német—orosz történelem—latin történelem—orosz Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria matematika—fizika matematika—alkalm. matematika kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz földrajz—földtan vegyész 1962-63
Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
m.
p.
ért. alk.
26 28 25
27 12 10
25 30 ' 10 — 118 12 19 4 75 10 4 5 54
58 31 42
60 44 12
247
131
116
39 4 2 20 4 1 4 1
17 2 1 6 1 1 2 1
22 2 1 14 3 — 2 —
e.
x
Bölcsészettudományi Kar magyar—történelem magyar—német magyar—francia magyar—orosz történelem—orosz latin—orosz német—orosz olasz—orosz 7 JATE Beszámoló
97
.
Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria matematika—fizika matematika—alkalm. mat. kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz vegyész
3 60 1 5
13 18 18
2 34
1 26
1
—
2 5 3 11
3 8 15 7
1963-64
fizikai dolg. szülők gyerm. Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
össz. férfi nő
64 34 29
139 68 71 79 41 38 59 40 19
127
277 149 128
Bölcsészettudományi Kar magyar—történelem magyar—német magyar—orosz történelem—latin történelem—német történelem—orosz orosz—német orosz—olasz német—francia
34 15 19 6 4 2 15 8 7 1 1 — 1 1 — 9 5 4 11 6 5 1 — 1 1 1
Természettudományi Kar matematika—ábr. geom. matematika—fizika matematika kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz vegyész
4 3 1 67 38 29 2 2 — 11 5 6 13 4 9 19 6 13 23 13 10
1964-65 fizikai dolg. szülők gyerm. Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
98
öszz. férfi nő
72 36 31
154 80 67
76 34 45
78 46 22
139
301
155
146
Bölcsészettudományi Kar . magyar—angol magyar—francia magyar—német magyar—orosz magyar—történelem történelem—német történelem—orosz orosz—német
1 2 7 22 30 2 8 . 8
1 2 4 7 9 2 3 6
3 15 21 5 2
3 44 2 2 8 6 11
— 28 — 2 16 15 17
férfi
nő
Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria matematika-fizika matematika kémia—fizika biológia-földrajz biológia—kémia vegyész
3 72 2 4 24 21 28
1965-66 fizikai dolg. szülők gyerm. Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
61 . 33 28 122
mezőg. dolg. össz. szülők gyerm. . 22 9 . 6
183 78 77
92 26 43
91 52 34
37
338
161
177
1 2 2 6 2 19 25 3 8 3 5 1 1
1 1 1 2 1 4 6 2 3 2 2 — 1
1 1 4 '1 15 19 1 5 1 3 1 —
Bölcsészettudományi Kar magyar—angol magyar—francia magyar—latin magyar—német magyar—olasz magyar—orosz magyar—történelem történelem—német történelem—orosz orosz—francia orosz—német orosz—olasz német—angol
7*
99
Természettudományi Kar 8 77 2 5 12
matematika—ábr. geometria matematika:—fizika matematika—földrajz matematikus kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz biológus vegyész
2 36
13 4 40
6 41 2 4 5 9 2 2 21
össz.
férfi
nő
82 • 47 44
87 90 36
22
—
1 7 13 11 2 19
1966-67
fizikai dolg. szülők gyerm. Természettud. Kar Bölcsészettud. Kar Jogtudományi Kar
mezőg. dolg. szülők gyerm.
63 49 29
29 17 11
169 137 80
141
57,
386.
173
213
Bölcsészettudományi Kar magyar—angol magyar—francia magyar—latin magyar—német magyar—olasz magyar—orosz magyar—történelem történelem—latin történelem—német történelem—orosz orosz—angol orosz—francia orosz—német német—angol
1 1 2 11 1 33 42 1 2 21 2 2 17 1
1 — 1 7 1 12 . 12 — — 6 — 1 6 —
— 1 1 4 — 21 30 1 2 15 2 1 •11 1
2 71 2 3 11 27 9 4 40
2 40 2 2 5 10 2 1 18 .
— 31 — 1 6 17 7 3 22
Természettudományi Kar matematika—ábr. geometria matematika—fizika matematika—földrajz matematikus kémia—fizika biológia—kémia biológia—földrajz biológus vegyész
I00
X. A TUDOMÁNYOS MUNKA 1. A tudományős munka ujjászervezése Az egyetem demokratikus átalakításának folyamatában a tudomás nyos. munka meglehetősen nagy késéssel került napirendre. A késés okai a háborús események kedvezőtlen hatásában, a kutatási feltételek átmeneti rosszabbodásában lelhetők meg. Bizonyos időre volt szükség ahhoz is, hogy az oktatói kar személyi állományában bekövetkezett változások (nyugdíjazások, új kinevezések stb.) után a kutatáshoz szükséges konszo lidált körülmények kialakulhassanak. A tudományos munka viszonylagos lemaradását azonban legfőképpen az indokolja, hogy a felszabadulás után hosszú ideig — érthetően — az új társadalmi igényeknek megfelelő képzési rend, az oktatás tartalmi és szervezeti kérdései állottak az érdeklődés középpontjában. A kezdeti években az oktatók idejét, és energiáját elsősorban az új tantervek kialakítása, új képzési formák bevezetése, a jegyzetek és egyéb segédletek kidolgozása. kötötte le. De a tudományos kutatás az átmeneti nehézségek és más irányú sürgős feladatok időszakában sem szünetelt. Számos tanszék — főként a természettudományok területén e kezdeti időszakban is biztosítani tudta a kutatás feltételeit. Ehhez anyagi támogatást a Magyar Tudományos Akadémia nyújtott. Az általa irányított és ellenőrzött különböző kutatási témákra a társadalmi tudományokat művelő tanszékek. az 1948-at követő években mintegy 40 000 forintot, a természettudományi tanszékek pedig kb. 2 000 000 forintot kaptak évenként. 1945 és 1955 között csak a Bolyai Intézet és az Ásványtani Intézet jelentetett meg actát. Mind a két kiadvány még a háború előtt indult. A többi tanszék az MTA kiadásában megjelent központi actákban, valamint más időszaki kiadványokban, szakfolyóiratokban tette közzé kutatási eredményeit. A kutató munka iránti érdeklődést és az alkotó kedv gyors növekedését mutatja, hogy 1954-ben az egyetem oktatóinak tollából már több, mint 400 publikáció jelent meg, köztük számos önálló kötet (monográfia, egyetemi tankönyv és jegyzet). Az oktatást kiegészítő kutatói tevékenység rendszeressé és általánossá I CI
válásáról tanúskodik az a körülmény, hogy 1955-ben egyszerre 6 új acta-sorozat indult (Acta Bibliothecaria, Acta Biologica, Acta Geographica, Acta Juridica et Politica, Acta Philologica, Acta Physica et Chemica), s az ezt követő években sor került valamennyi tanszék, illetve tudományterület actájának folyamatos megjelentetésére. Ezzel egyidejűleg tovább nőtt az évenként megjelenő publikációk száma, amely az 1950-es évek végére megközelítette, időnként meg is haladta az 500-at. Kedvezően befolyásolta a kutató munkát a Magyar Tudományos Akadémia átszervezése, különösen az új tudományos minősítési rend-. szer bevezetése is. Az 1940-es évek végén mindössze egy akadémiai rendes tag és két levelező tag működött az egyetemen. 1952-ben 13 oktató kapta meg — korábbi tudományos munkája elismeréseként — a kandidátusi címet. Az új aspiránsok felvételével pedig megkezdődött a tudományos utánpótlás . szervezett nevelése. Ennek eredményeként az 1954 és 1961 közötti években 43-mal nőtt a kandidátusok száma, az Akadémia újabb két oktatót választott rendes és egyet leveléző tagjai közé, nyolc oktató pedig a tudományok doktora fokozatot szerezte meg. . Az 1960-as évek elejére újabb kedvező feltételek érlelődnek meg a tudományos munka számára. Napirendre kerül az oktatás korszerűsítése, s az ezt előkészítő viták egyik legfontosabb eredménye annak a hangsúlyozása, hogy a korszerű színvonalon folyó szakemberképzés nem valósítható meg a tanszékek rendszeres tudományos tevékenysége nélkül. Ez az álláspont nyer megerősítést a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1962. évi 22. törvényerejű rendeletében, amely kimondja, hogy „a felsőoktatási intézmények oktatóinak kötelessége a szakterületükhöz tartozó tudományág művelése, az országos és egyéb kutatási tervekből folyó feladatok ellátása". Ez az elv vezeti a Művelődésügyi Minisztériumot, amikor az egyetemi tudományos munka folyamatos és hatékony anyagi támogatására tesz intézkedéseket. igy indul meg 1962-ben a Tudományos Kutatások Fejlesztési Alapja (TKFA) címen a kutatások minisztériumi finanszírozása: Ez — az Akadémia által to- vábbra is folyósított összegekkel együtt — mind a három karon biztosítja a zavartalan tudományos munka feltételeit. A kutatásokra fordított összeg 4-5 millió forint között váltakozik, de egyes években a 7 mil li ó forintot is meghaladja. Az anyagi eszközök rendeltetésszerű felhasználása és a sokirányú kutatási tevékénység összefogása körültekintő szervezői munkát igényelt. Az egyetem vezetése már 1961 őszén létrehozta az egyetemi és a kari tudományos bizottságokat. Ezek feladata volt a kutatás területén felmerülő problémák felmérése, azok megoldásának elősegítése, az anyagi eszközök felosztása és a felhasználás folyamatos ellenőrzésé. IO2
E bizottságok működése -- a tanszékekre gyakorolt serkentő hatáson túl — lehetővé tette, hogy az egyetem vezetése megbízható áttekintést nyerjen a karokon, illetőleg a tanszékeken végzett tudományos munkáról. Egyben biztosította azt is, hogy — a minisztérium és az Akadémia illetékes szerveinek intenciói szerint — a kutatási feladatok tervezése magasabb színvonalon, az országos célkitűzésekkel összhangban történjék. A tudományos bizottságok irányításával dolgozták ki a tanszékek 1963 elején ötéves kutatási terveiket — és ezek alapjén éves tervüket —, amelyek az országos koordinációs bizottságok véleményezése után kerültek jóváhagyásra. Ezáltal az egyetemen folyó tudományos munka az országos távlati kutatási terv szerves részévé vált. 1963-ban az egyetem tudományos bizottságai által nyilvántartott 217 témából 75 téma tartozott a távlati tervek decimális számmal megjelölt feladatai közé. Az 1964. évi rektori jelentés már 283 kutatási témát tart nyilván az egyetemen. Ebből 154 decimális számmal van ellátva, 129 pedig — főként a társadalomtudományok területén — „egyéb" téma. A témák kevés kivétellel alapkutatási jellegűek. Az alapkutatások mellett fontos feladat az ipari üzemek termelésének segítése is, tudományos problémák megoldása útján. Az 1960-as évek elején az egyetemen megnőtt az ipari vállalások száma és jelentősége, így az intézetek dolgozói. szaktudásukat a népgazdaság érdekében közvetlenül is hasznosították. 1961-ben még csak két ipari vállalás volt 86 230 forint értékben. 1962-ben a vállalások száma 14-re emelkedett, értékük megközelítette a 2 millió forintot. Az 1964/65. tanévi rektori jelentés pedig már 21 ipari vállalásról. ad számot. .
2. Kutatási területek 1967 elején az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi Bizottsága által kiküldött munkabizottság — a Szegeden működő kutatói kapacitás felmérése keretében — foglalkozott a József Attila Tudományegyetem oktatóinak kutató tevékenységével is. A jelentés a tapasztalatok és a további fejlődést biztosító tennivalók számbavétele mellett átfogó képet rajzol az egyetemi tudományos munka helyzetéről. Ennek alapján az egyes_ karokon, illetőleg tudományterületeken folyó munka jellemzői a következők. . Az Allam- és Jogtudományi Karon három fő kutatási irány észlelhető: 1. A szocialista-állam mechanizmusának vizsgálata és ezen belül a szocialista demokrácia elméleti problémái. A kar több tanszékén jelentős kutatások folynak a szocialista alkotmányfejlődés, a közvetlen demokrácia, valamint a tanácsi demokrácia elvi és gyakorlati kér103
déseiről. Ezenkívül még szociológiai és szervezéstani, valamint az államigazgatási eljárás törvényességének és korszerűsítésének a problémakörébe vágó kutatásokat is végeznek a kar oktatói. 2. A kutatás másik irányát a gazdasági tevékenység jogi vonatkozásainak vizsgálata jellemzi. A gazdaságirányítás reformjához kapcsolódó kutatás olyan témákkal foglalkozik, mint a szerződési rendszer reformja, a kockázatvállalás, a felelősség és a szankció, a feltalálói jog egyes kérdései, továbbá a munkajog, a termelőszövetkezeti jog és a pénzügyi jog több időszerű problémája. 3. A kutatások harmadik fő területe a kriminálpolitikához kapcsolódik, s főbb témakörei: a gazdasági bűncselekmények, a fiatalkorúak bűnözése és kriminalisztikai témák. A fentieken kívül folynak még jogtörténeti és intézménytörténeti kutatások is. A Bölcsészettudományi Kar tanszékein részben országos jellegű témákon dolgoznak (pl. a magyar nyelvtudományi kutatások, az urali nyelvtudomány kézikönyvének elkészítése, a középkori egyetemes történeti témák, az idegennyelvű tanszékek témái, a . Juhász-, Mikszáthés Jókai-kiadások előkészítése stb.), részben helytörténeti és tájjellegű témákat kutatnak. Ilyenek: Szeged és környékének története a római kortól a honfoglalásig, a Csongrád . megyei munkásmozgalmak története 1867-től 1919-ig, a szegedi munkásmozgatóm története, a Békés megyei régészeti topográfia, a dél-magyarországi és délkelet-európai folklorisztikai összefüggések stb. A neveléstudomány és a lélektan területén az alapkutatások me ll ett alkalmazott kutatási témák vizsgálata is folyik (pl. a programozott oktatás, a napközis iskola társadalmi és pedagógiai problémái). A Természettudományi Kar biológiai tanszékein a kutatás fő területei, illetve témakörei: az összehasonlító szövettan, az anyagfelvétel (a rizs ásványos táplálkozása), a növényökológia (a fény színképi öszszetételének hatása), a nógrádi barnakőszén-telepek palynológiája, a Tisza-kutatás. Az elméleti fizikai kutatások terén a legfontosabbak a kollektív rendszerek általános elméletével, a kvantumkémiai közelítő módszerekkel és a térelmélettel foglalkozó témák. A kísérleti fizika területén a kutatások a termodinamikai, az energiavándorlási és a fényporokkal kapcsolatos problémákra irányulnak. Ezeken kívül folynak még vizsgálatok a félvezetők tárgykörében és a fotoszintézis problémáiban. A föld- és ásványtant művelő oktatók fontosabb kutatási témái: az Alföld negyedkori üledékeinek vizsgálata, a medencealjazatok geológiai vizsgálata, a Bakony mangánérc-telepei, a természetes ásványképződési folyamatok geokémiai vizsgálata. A földrajz és éghajlattan körében a Dél-Alföld komplex rayonírozása, a karsztmorfológiai eredmények vízkészlete című témák a legfontosabbak. A kémiai tudományok kutatói egyebek közt a szénhidrogének oxidá.
.
104
ciójával, a telítetlen szénhidrogének halogén addíciójával, az aldehidek, éterek pirolízisével és ezek katalízisével kapcsolatos problémákon dolgoznak. A matematikai tudományok körében folyó munka fő kutatási területei: a differenciálegyenletek elmélete, .a konstruktív függvénytan, a funkcionálanalízis, a differenciál-geometria, a halmazelmélet, az álgebra, a matematikai logika és alkalmazásai es a kibernetika. A Természettudományi Kar tanszékei -egyes vállalatok megbízásai alapján széles körű ipari kutatásokkal is foglalkoznak. A biológiai tanszékeken vizsgált ilyen témák: a szteroid glükozidok enzimatikus hidrolízise, a gyulladásgátló vegyületek előállítása, a széntelepek korának palynológiai módszerrel történő meghatározása, az ártéri töltések vegetációjának átalakítása stb. A fizikai tudományok területén jelentős a szelén-egyenirányító fejlesztésével kapcsolatos kutatás; a f öld- és ásványtan kutatói a dél-alföldi szénhidrogén feltárásával kapcsolatban vállaltak ipari megbízatást ásványtani, kőzettani és geológiai vizsgálatokra; a kémiai tudományok területén gyakorlati célokat szolgál számos gyógyszerkémiai probléma vizsgálata, valamint a korróziós vizsgálatok, a rektorkémiai kutatások, a porlasztásos gyártástechnológiai vizsgálatok, a bitumenféleségek, a műgyanták, valamint a szenek oxidációs vizsgálatai. A matematikai kutatások körében gyakorlat i jelentőségűek a kibernetikai vizsgálatok, különösen a közlekedés-kibernetikai vizsgálatok. A műszerigényes természettudományi kutatások anyagi bázisa a témák sokasodásával párhuzamosan szélesült. A műszerállomány leltári értéke 1964-ben 16,5 millió forint, 1965-ben 22, 1966-ban pedig már 28,2 millió forint volt. A Természettudományi Karon folyó kutatásokban az oktatók mellett jelentős részt vállal a 60-as évek folyamán létesített öt akadémiai kutatócsoport. E szerteágazó, az egyetem egészét átfogó tudományos tevékenység szervezését, irányítását és ellenőrzését a tudományos bizottságok, a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint az 1961-ben megalakított Szegedi Akadémiai Bizottság látja el. .
.
3. A tudományos eredmények közzététele A kutatások eredményei az egyetemi actákban, hazai és külföldi szakfolyóiratokban vagy önálló kiadványokban kerülnek nyilvánosságra. Az 1960-as évek közepén az acták 145 ív terjedelemben, 18 szekcióban jelentek meg, s az évi publikációk számának mintegy ötödrészét ölelték fel, A hazai szakmai körökön túl érdeklődést keltettek — főként a természettudományi közlemények — a külföld szakembereiicy
.
nél is. Több számottevő idegennyelvi referáló folyóirat ismertette a tanulmányokat. Az egyetem publikációs tevékenységét a tárgyalt időszakban — 1948-1967 között — az első évek hiányos adatai miatt nem tudjuk teljes egészében szemléltetni. Pontos nyilvántartás csak 1954-től áll rendelkezésre. Ennek alapján a publikációk mennyiségét es megoszlását az alábbiakban közöljük. E 14 év (1954-1967) folyamán az egyetem oktatói összesen 7052 tudományos munkát tettek közzé. Az egymást követő években megjelent művek mennyisége egyenletes kutatómunkára vall. A közlemények száma általában 400 és 500 között mozog, időnként (pl. 1964-bén és 1966-ban) 600 fölé emelkedik. Nagyobb visszaesés csak 1956-ban és 1957-ben mutatkozik, elsősorban a társadalomtudományok területén, ami az ellenforradalom kedvezőtlen hatásával magyarázható. Legtöbbet a kémiai tudományok művelói publikáltak (1227), az irodalomtudomány területéről 1159, a biológia köréből 1072, a jogtudomány területéről 733 közlemény került kinyomtatásra. Az egyetem oktatói 332 könyvet, tankönyvet jelentettek meg a tárgyalt időszakban, ebben legnagyobb számmal a matematikai, a történettudomány, az irodalom, a jog és a nyelvészet van képviselve. A tanszékek a nagyarányú kutató munka mellett az oktatás fejlesztéséből is kivették részüket: 288 jegyzet készült az egyetemen, ebből a jogtudományra 75, a fizikára 51, a biológiára 35, a kémiára 30 esik. 1954-től 1967-ig az oktatók mintegy 5000 tanulmányt, cikket közöltek. Ezen belül legmagasabb számmal a fizika (1017), a biológia (922), az irodalomtudomány (610) és a jogtudomány (520) művelői szerepelnek. Az oktatók közéleti érdeklődését mutatja, hogy a tanulmányok, cikkek közül csaknem 500 a felsőoktatás pedagógiájával, oktatás- és tudománypolitikával vagy általános politikai kérdésekkel foglalkozik. A szakirodalom szemmeltartására utal az oktatók tollából megjelent több mint 1000 recenzió. 188 megjelent művel kapcsolatban végeztek az egyetem oktatói szerkesztői vagy lektorálási munkát, írtak bevezető tanulmányt vagy utószót. A 14 év alatt 74 bibliográfia készült, részben a könyvtár tudományos munkatársainak, részben tanszéki. oktatóknak a közreműködésével. Végül a tudományos alkotó munka eredményei között említendő, hogy a tárgyalt időszakban összesen 39 szabadalom fűződik az oktatók nevéhez (kémiai 31, matematikai 5, fizikai 3). .
io6
4. Nemzetközi kapcsolatok Az egyetem nemzetközi kapcsolatai a tudományos tevékenység kibontakozásával párhuzamosan bővültek. Ebből a szempontból jelentős szerepet játszott az acták megjelentetése. Számos tanszék az acták 1 1k 1 A Az A :útján tart fenn rendszeres kapcsolatot külföldi intézményekkel. 1960-as évek elején az egyetemnek már több mint 700 külföldi tudományos szervvel, intézettel volt állandó jellegű kapcsolata. Csupán a természettudományi kar actái 104 országba jutnak el, s a tudomá- nyos előnyökön kívül nagy értékű csereanyaghoz juttatják az egyetemet. Nem kevésbé jelentősek a külországok egyetemeivel, tudományos köreivel fenntartott és egyre bővülő személyes kapcsolatok. Az első években főként a nagy tudományos munkássággal rendelkező, nemzetközileg is ismert oktatók, professzorok és docensek számára nyílott lehetőség, hogy külföldi kongresszusokon, előadóüléseken részt vegyenek. 1949 és 1960 között mintegy 150 esetben képviselték az oktatók nemzetközi fórumokon a magyar tudományt és a szegedi egyetemet, és kb. 250 tudományos előadást tartottak. Ugyanezen idő alatt közel 600 külföldi vendég látogatta meg egyetemünket, többségükben a baráti országokból. E látogatások során 31 ízben jött létre tudományos problémák megoldását célzó kooperáció, főként a Természettudományi Kar tanszékei és külföldi intézetek között. A 60-as évek folyamán megélénkült a kapcsolatok kiépítése és nemcsak az utazások számának növekedésében, hanem az együttműködés formáinak változatosságában is gazdagodott. Sok intézet nagyon élénk előadócserét bonyolít le. Számos tudományos téma kutatása nemzetközi együttműködés keretében folyik. A Természettudományi Kar több tanszéke szerződéses munkakapcsolatra lépett a szocialista országok különböző intézményeivel, nemzetközi gazdasági szervekkel. Megnyílt a lehetőség arra is, hogy fiatal oktatók, kutatók több hónapos, esetenként egy- vagy másfél éves külföldi tanulmányutat tegyenek. 1963-64-ben pl. Angliában, Kanadában, a Szovjetunióban, az NSZKban, Csehszlovákiában, Franciaországban, Ausztriában és Olaszországban töltöttek hosszabb időt adjunktusok, docensek tudományos kutatás és tapasztalatcsere céljából. E hosszabb lejáratú tanulmányutak lehetőséget adtak a kutatási ágazatnak, a kutatási módszereknek az alapos tanulmányozására; de az oktató és nevelő munka számára is hasznosít-ható gazdag tapasztalatokkal jártak. Számős esetben a fiatal oktatóknak neves külföldi tudósokkal közösen írt cikkei jelentek meg a világ nagy szakfolyóirataiban, és ez jelentős mértékben növelte tudományos hírnevüket. Az ilyen módon külföldön szerzett ismeretség, a személyi kapcsolatok gyakran újabb meghívásokhoz, ösztöndíjak lehetőségéhez vagy folyamatos gyakorlati együttműködéshez vezettek. .
IO]
A tudományos kutatás és a hallgatók képzése szempontjából is igen gyümölcsözők azok a kapcsolatok, amelyeket egyetemünk az egyes baráti országok felsőoktatási intézményeivel kötött együttműködési szerződések alapján létesített. Ilyen szerződéses együttműködés alakult ki 1961 óta a szófiai egyetem jogi karával, a leningrádi Gercen Pedagógiai Főiskolával, az odesszai Mecsnyikov Egyetemmel, a greifswaldi és az újvidéki egyetemmel. A szerződések az oktatási dokumentumok folyamatos cseréjén kívül évenként biztosítanak utazási lehetőséget az oktatók részére, de módot nyújtanak hallgatók kiküldésére is üzemi gyakorlatok, nyélvgyakorlás stb. céljából. A 60-as évek folyamán több alkalommal volt a József Attila Tudományegyetem nemzetközi tudományos konferencia színhelye. Az Allam- és Jogtudományi Kar oktatói a munkajog, . az államjog és a polgári jog problémaköreiből rendeztek számos külföldi résztvevővel tudományos tanácskozást. Az 1964-ben megindult szegedi Nyári Egyetem pedig a pedagógiai tudomány legújabb eredményeivel ismerteti meg a hazai és külföldi szakembereket. A sokirányú külföldi tudományos kapcsolatokat jellemzi még az az adat, hogy az egyetem oktatói a tárgyalt időszak végén 65 nemzetközi tudományos szerv vagy intézmény tagjai között foglaltak helyet. Külföldi egyetem három professzort tüntetett ki díszdoktori címmel. 5. A tudományos fokozatok: Az utánpótlás nevelése 1966 végén a tudományos fokozatok megoszlása az alábbi képet mutatta: 333 főnyi oktatói létszámból a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 6 oktató, levelező tág 3, a tudományok doktora 24, kandidátus 70. Az oktatói és tudományos munkásság elismeréseként 7 oktató részesült Kossuth-díjban, különböző kormánykitüntetést kapott 41 (ebből 10 oktató két vagy több alkalommal), az Oktatásügy Kiváló Dolgozója jelvényt 40 oktató kapta meg, egyéb kitüntetésben részesült 36. Az egyetemi kutatómunkát irányító szervek feladatuknak tekintették a tudományos utánpótlás tervszerű nevelését is. A tanszékek és az egyetem vezetői támogatták a tehetséges fiatalok felvételét aspiratúrára. A tárgyalt időszakban általában 40-50-60 között mozgott az aspiránsok száma. Munkakörülményeiket, felkészülésük feltételeit a tudományos bizottságok kísérték figyelemmel. A tudományos bizottság káderfelelősének volt a feladata, hogy ellenőrizze az aspiránsok fejlődését, segítsen problémáik megoldásában, és időnként tájékoztassa a kar, illetve az egyetem vezetőjét az aspiránsok előrehaladásáról. Ugyancsak az utánpótlás fejlődését segítette elő a belföldi ösztöndíjak Io$
•
létesítése, amelyek odaítélésében, felhasználásának ellenőrzésében a tudományos bizottságok fontos szerepet játszottak. Fiatal kutatók a Szegedi Akadémiai Bizottságtól is részesültek anyagi támogatásban. Az egyetem aspiránsai közül többen a Szovjetunióban végezték tanul.. m á nya ikat és védték meg disszertációjukat. DR. CSUKÁS ISTVAN
109
-,~
Melléklet a X. Fejezethez
Az egyetemi dolgozók 1954-1967 közötti szakirodalmi munkásságát bemutató táblázatok*
Számjelkulcs: I Könyv, tankönyv II Disszertáció** III Egyetemi, főiskolai jegyzet IV Tanulmány, cikk V Recenzió, autoreferátum VI Szerkesztés, fordítás, lektorálás, bevezető, utószó, jegyzetek készítése; közreműködés a mű megjelenésében valamilyen minőségben VII Bibliográfia VIII Szabadalom .
.
* A táblázatokat Lisztes László állította. össze. ** Ez a kategória a részletező táblázatokon nem szerepel. A disszertációkat az Egyetemi Könyvtár nem tartja nyilván. III
FILOZÓFIA
Év
.
1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
I
III.
IV. V. VI. VII.
VIII.
1 3
2 1 1 1 1
4
2 1 3 6 1 5 4 7 4 - 9 1 3 7 12 4 1 7 7
Össz.
3
..
56 30 2
2 4 7 9 13 11 11 18 14 93
TUDOMÁNYOS SZOCIALIZMUS
Év . 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
I.
III.
1
1
1
2
1
IV. V. VI. VII.
VIII.
Össz.
8+1* 2 4 4 2 1 8 6+1 2+2 1 6 1 6 1 1 11 2 12 1 _ 9 3 11 1
10+1 " 5 4 . 2 1 9 6+1 3+2 7 8 14 13 12 12
90+4 12 1
106+4
* A második számjegy itt és a továbbiakban is a pedagógiai tárgyú cikkek számát jelenti. II2
POLITIKAI GAZDASÁGTAN
I. 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 ' 1963 1964 1965 1966 1967
III.
V.
IV. 4 5 2 1 2 3 5 3 3 5 4+1 1+1 4 5
.
.
1
VI. VII.
2 4
VIII. Össz. 4 5 4 5 8 8 11 9 4 5 7+1 1+1 4 7
.
6 5 6 5 1
.
.
1 1.
1
.
47+2
1
1
30
1
.
82+2
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNY, STATISZTIKA
I. 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
III.
7 1
.
1 3 3 2 3 5 3 2 6 5 41
8
.
10 11 .4 7 5 4 8 7 . 1 5 3 4 3 3
JATE Beszámoló .
V.
39+4 20+2 15+4 14+1 38 31+6 28+2 29+11 39+6 68+12 34+12 31+6 46 22
1 4 6+1 7+2 18 12 6 6 7 3
454+66
80+4
.
.
.
75
IV.
,
VI. VII.
VIII.
6 2 2+1.
Össz.
. .
1
.
1 4 1 3 3
'
..
13 . .
.
.
62 +4 33+2 22+5 22+1 45 42+6 45+3 45+13 62+6 94+12 47+12 46+6 65 33
663+70
.
I13
TÖRTÉNELEM
I.
Év 1954 1955 1956
III. .
9 5 4 2
1957
1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
1 5 3 3 3. 1 4 40
.
2 3 2 2 2 1 5
1
18
1V. 10+1 12+2 11 • 8 7 15+4 11+5 27+2 12+3 14 8+1 21+1 19 20 195+19
V 1 2 • 1+1 1 1 4+3 2 3
5 13 1 9 3 46+4
VI. ,
VII. . VIII. . Össz.
.
1 1
.
2 1 2. 2 1 2 1
22+1 22+2 19+1 13 10 18+4 22+8 37+2 19+3 21 23+1 27+1 31 28
.
.
13
.
. 312+23
IRODALOM, MŰVÉSZET
Év
I.
1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
1 1 3 5 1 6 6 . 6 7 . 3 3 . 4
114
.
III. 1 1 1 7
1
1 1 2
1
'
3
1
50
16
VI.
IV.
V.
26+3 36+2 27+2 7+2 41+1 53+1 47+1 50+4 49+3 46+1 55 45 62 46
7 1 1 10 5+1 1 5 1+1 2 18 6 30 37+3 2 4 35 51+2 . 7 14 49+5 10 46 7 39 4 36 37 2
590+20 401+12
66
VII.
2 2
4
VIII. Össz. 36+3 49+2 37+3 25+3 62 +1 96+1 92+4 97+4 116 +5 113+6 115 97 103 89 1127+32
NYELVÉSZET, NÉPRAJZ
Év
III.
,l GA ,-r
i,
1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 963 . 1964 1965 1966 1967
5 6 11 6 1 6 3 2 8 3 1 2 1
~
1
56
IV.
VI.
V. ' i 1 3 2+1 4
12+1
13+2 22
3
16, -
1
13+3 14+5 31+1 26 30+6 27+2 46 +1 43 34 26
9 6 13+3 9+1 8 14 13 • 8
2 1
353+21
91+5
28
- 25
-
VIII. Össz. - 16+1
1
1 1 3 5 7 1
VII.
1
1 1. 1
21+2 31 33+1 24+3 15+5 48 + 1 37 47+9 49+3 68+1 72 58 39
5
'558+26
1
~
~
1 1
1 6 6 7. 3
PEDAGÓGIA, PSZICHOLÓGIA
Év
I.
1954 1955 1956 1 9 57 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
. 2
2 1 3 1 2 2 13
8*
'III..
1 2
3
IV. 9 5 9 4 6 6 5 4 9 21 18 18 20 22 156
V.
VI. VII.
VIII. Össz.
. 1
12 5 9 .5 . 7 8 5 5 13 22 23
1 1 . . 1
1 2 1 2 1 11
1 . 1 6 1 9
24 .
30 24 192
I15
.
79411
MATEMATIKA Év .
I.
III.
IV. •
1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 19641965 1966 1967
5 4 3 2 1 5 1 2 2 3 1 4
5 1 3 . 4
30+3 35+1 23 24 26 27 26 . 25+2 22 29+1 29+4 40 32 21
.
2 1 1 1
1
.
34
18.
.
V.
VI.
14 13 5 9 16 7 .11 8 5 6 6 12 3 . 1
4
VII.
VIII.
Össz. 58+3 53+1 34 39 44 40 42 35+2 30 39+1 36+4 62 37 25
.
1 1 2
.
. 4 . 2 2
' 389+11 116
1
12
5
574+ 11
VIII.
Össz.
FIZIKA
III. 1954 1955 1 956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1 963 1964 1965 1966 1967
1 4 1 1 1
V.
5 11+1 3 9 +1 29+1 5 3 22+5 7+2 17+2 2 1 - 16 +1 1 2 .14+4 1 23 1 . 2 8+1 1 4 12 1 4 10+1 5 8 3 15+5 2 21+2 1 1 21 4 19 19
VI.
VII.
.
.
.
48+3
238+23
47
.
. 1 1
19+1 44+2 29+5 27+4 18+1 18+4 25 11+1 18 20+1 27+5 . 27+2 30 39 .
.
1 1 1 3 3 1
18
116
.
IV.
352+26
KÉMIA
III. 1954 1955 -• 19 5 6 1957 1958 1959
4
3 5 : 2 3
1
2
1961 2 1962 • 2 1963 1964 1 1965 5 1966 2 1 1967
1 2+1 5 3+1
18
28 +2
1960
2
IV. V VI. VII. 52+2 20 . 57 +1 4 1 1 67+4 87 2 110 2 2 •1 70+1' 4 77+1 5 1 69+1 4 2 2. 80+2 21 1 70+.4 10 69+6 2 61+1 14 - 2 . 1 55 8 1 1 1 70 18 994+23 90 25 16
VIII.
.Össz. . 79+2
3
70+1 70+4 . 96 114 79+1 . 87+1 80+1 106+2 86 +5 80+6 91+2 73 91
4 1 4 2 1 3 3 5 4
1 31
1202+25
GEOLÓGIA, FÖLDRAJZ
Év. 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 .1961 1961 1963 1964 1965 1966 1967
I.
.III.
IV.. . V. VI. VII. 33+2
1
26+1 27 +1'
5 1 2 1
1 1 1 .
1
2 2-
14
2 3 1 1 11
20+1 13 +1 27 16 13 +1 3 8 21• +1 16+1 17
2 4
VIII.
Össz. 35+2
1
32+1
1
28+1
.
1
26-F1
14+1 30 19 15+1
.
1 1 1 1
1
5.
16.
1 3 . 5 3
256+9
24 .
.
9 25+1 ]
1 4
.
23+1'
26 22 309+9
I17
BIOLÓGIA
By I: III. IV. V. • VI. VII. VIII. Össz. 1954' 1 3 31+3 1 3 39+3 1955 2 5 39+1 2 1 49+1 1956 54 4 1 59 1957 2 78+1 1 1 82+1 1958 1 2 . 89 2 94 1959 1 103 1 105 1960 53+1 _ 1 54+1 1961 1 67 2 1 71 1962 1 3 72+1 8 1 1 86+1 1963 5 61 15 1 82 1964 3 3+1 60+7 13 2 81+8 1965 1 6+1 42+3 8+2 1 58+6 1966 1 5 : 89 15 2 1 113 1967 1 1 67 8 1 78 .
15 33+2 905+17 81+2 10 4 3 1051+21
BIBLIOGRÁFIA, KÖNYVTÁRÜGY
Év' I 11I. IV. V. VI. VII. VIII. Össz. 1954 11 2 6. 1955' 1 . 7 5 1956' 8 6 1 1957 3 . 3 1958 1 2 1 1959 2 4 2 4 1960 3 3 2 1961 . 6 1 2 1962 3 1 1963 3 2 1964 1 9 2 1 1 1965 , 2 3. 2 2 1966 1 14 10 2 2 1967 5 14 12 4 12
I1
8
~
89 47 3 31
19 13 15 6 4 12 8 9 4 5 14 9 29 35
182
.
ÖSSZESÍTÉS
Év
1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
Fil.
1 3 — — — 2• 4 7 9 13 11 11 18 14
Tud. szoc.
Pol. gazd.
Irod. Jog
Tört.
Művé-
szet
Nyel- Pedag. vészet .Pszi- Mat. Néprajz chol.
1 0+1 4 62+4 22+1 36+3 16+1 5 33+2 22+2 49+2 21+2 5 4 22+5 19+1 37+3 31 4 5 22+1 13 25+3 33+1 2 10 62+1 24 +3 8 45 1 8 42+6 18+4 96+1 15+5 9 6+1 11 45+3 22+8 92+4 48+1 3+2 9 45+13 37+2 97+4 37 7 4 62+6 19+3116+5 47+9 5 94+12 21 113+6 49+3 8 68+1 7+147+12 23+1115 14 72 13 1+146+6 27+1 97 31 103 58 4 65 12 39 28 89 12 7 33
12.. 5 9 5 7 8 5 5 13 . 22 23 24 30 24
58+3 53+1 34 39 44 40 42 35+2 30 39-I-1 36+4 62 37 25
F iz .
Kém.
19+1 79+2 44+2 70+1 29+5.70+4 27+4 96 18+1114 18+4 79+1 25 87+1 11+1 80+1 18 • 106+2 20+1 86+5 27+5 80+6 27+2 91+2 30 73 39 91
Geol. Föld -. rajz
Biol.
.35+2 32+1 28+1 26+1 14+1 30 19 15+1 5 9 25+1 23+1 26 22
39+3 49+1 59 82+1 94 105 54+1 71 86+1 82 81 +8 58+6 113 78
Bibliogr.ÖsszeKönyvsen tárügy 19 13 15 6 4 12 8 9 4 5 14 9 29 35
433 418 380 392 451 503 487 487 552 594 610 580 629 536
XI. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR 1. A fejlődés két szakaszának jellemzése általában A Szegedi Egyetemi Könyvtár a beszámolási időszak 19 esztendeje alatt azon fáradozott, hogy a kedvezőtlen alapítási (működésé-. nek kezdete: 1921) és a két világháború közö tt i időszak ugyancsak kedvezőtlen fejlesztési körülményeiből adódó nehézségeket leküzdve, a szegedi egyetem oktató és tudományos tevékenységét a maga sajátos eszközeivel hatékonyan segítő intézménnyé váljon. . Már bevezetőben — a beszámolási időszak jellemző jegyeinek felvázolása elő tt — megállapíthatjuk, hogy az Egyetemi Könyvtár e közel két évtized alatt, bár az előrehaladás különösen az első (1948-tól 1958-ig terjedő) periódusban nem volt töretlen vonalú, funkciójának ellátására minden korábbi fejlődési szakaszhoz képest leginkább alkalmasnak bizonyult. Az egyetemi tevékenységet alátámasztó munkájának színvonala és a magyar könyvtárügyben kivívott megtisztelő szerepe révén az ország legjelentősebb általános gyűjtőkörű tudományos könyvtárai közé emelkedett. . A beszámolási időszak már jelzett két szakasza — egyébként az ország általános, valamint tudományos és kulturális fejlődési folyamatával összhangban — részben szerves egységet mutat, amennyiben az előző történelmi időszak káros örökségének felszámolására irányuló törekvés mindkét évtizedet jellemzi, másrészt azonban a két szakasz között lényeges különbség is van, mert az elsőt a forradalmi átalakulások, változtatások határozták meg, az 1958-tól 1967-ig terjedő idő pedig — ismét csak az ország és az egyetem fejlődési szakaszának általános természete szerint — egyenesvonalúbb, kiegyensúlyozottabb, forradalmi indítékú, de hosszabb távra alapozo tt , a tudományos igényeket jobban szem előtt tartó szakasznak minősül.
I2I
2. Az 1948-tól 1958-ig terjedő időszak Ebben az időszakban különösen erősen hatottak a kedvezőtlen alapítási és korábbi fejlesztési körülmények. A könyvtár 1947-48. tanévi működéséről szóló jelentésben ez olvasható: „Könyvtárunkról újra, talán századszor is meg kell állapítanunk, hogy soha megalapítva nem volt. Az elmúlt korszak úgy tekintett rá, mint egy átmeneti intézményre ... csak annyi jövedelmet kaptunk, amelyből napról napra eltengődhetett az egyetemi könyvtár. Minden fontosabb, nagyobb, drágább alapvető művet, a szükség elkerülhetetlen felmerülése esetén, egyszerűen kölcsön kértünk máshonnan, Budapestről, vagy külföldről ... meg kell találni a megoldását annak is, hogy a hiányzó alapvető nagy forráskiadványok és monográfiák mielőbb pótolhatók legyenek s a könyvtár állománya igazi egyetemi színvonalú legyen." E •tanévben 18 519 olvasási alkalomról adott számot a jelentés. Az 1950-es évtől vette kezdetét a nagyarányú változtatások kora. A következő éveket a korszerű könyvtári munkafajták meghonosításának szorgalmazása, az új szervezeti formák kialakítására irányuló törekvés, az átfogó művelődéspolitikai szemlélet, a könyvtári munka feltételeinek javítását célzó. szándék _ jellemezte. Az újító szándék kötöttségeket nem kedvelő lendületét az 1953-tól számítható felfogás egészítette ki á könyvtári szakszerűség, a stabilabb szervezeti keretek, a. rendszerezés követelményével. A könyvtár olvasók felé fordulását bizonyítja, hogy 1953-ban 32 dolgozó. közül 17 az olvasószolgálathoz tartozott, tájékoztató és bibliográfiai csoport, kölcsönzési referenceszolgálat és kölcsönzői szabadpolc létesült. A könyvtár szakmai felszerelése és berendezése jelentősen megváltozott. De az állomány összetételében es rendezettségében még rendkívüli hiányok mutatkoztak (135 000 feldolgozatlan művel számoltak). A könyvtárlátogatók napi átlagát azonban 250 főre becsülték. - Az 1953-tól induló időszakot az állomány korszerű tudományos művekkel való gyarapítása, biblográfiai munkálatok kibontakoztatása, a szakirodálom felkutatására irányuló készség, az egyetemi könyvtár és az intézeti, tanszéki könyvtárak között kiépítendő kapcsolat, a hallgatóknak a könyvtári szolgáltatásokba való fokozottabb bevonása jellemezte.. Elkezdte a felkészülést az egyetemen kívüli szakemberek könyvtári tájékoztatással való ellátására. Szükségszerűségből bizonyos közművelődési könyvtári feladatokat is vállalt. Tapasztalatcsere-látogatásokat szervezett. Majd a külföldi kapcsolatok terén — a nemzetközi kiadványcsere-kapcsolatokon túl — személyes érintkezést, látogatásokat kezdeményezett. Erőteljesen fellendült a könyvtár munkatársainak szakirodalmi munkássága. A könyvtár 1957-ben állományát 525 000 kötettel tartotta nyilI 22'
ván; ebben azonban benne foglaltatott a feldolgozatla n anyag is. Az 1957. évi gyarapodás 8981 mű volt. Ugyanekkor a könyvtár 720 kurrens folyóirattal rendelkezett. A beíratkozott olvasók száma 3967 fő, az évi látogatás 96 580 alkalom, az olvasótermekben olvasott művek száma 138 847 volt. Itt térünk ki a könyvtár nemzetközi cserekapcsolatainak történetére, amely mintegy 40 évre nyúlik vissza. A II. világháború végére azonban a partnerek száma mintegy egyötödére csökkent. 1945-ben újból megindult a kapcsolatok felvétele. Sok régi cserepartner jelentkezett. A szocialista országok irányában új kapcsolatok felvételére is sor került. Mivel a könyvtár évekig nem tudta megfelelően viszonozni a küldeményeket, főleg nagykönyvtárak engedhették meg maguknak, hogy egyenlőtlen kapcsolatot teremtsenek. Az 19407es évek végén jelentkeztek cserepartnerként a szovjet nagykönyvtárak és számos más világszerte ismert tudományos könyvtár. 1945 és 1955 között nem állt a könyvtár rendelkezésére a csere legfőbb anyaga, mert az Acták központosítva, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelentek meg. Csak a Bólyai Intézet és az Ásványtani Intézet adott ki külön Actát Szegeden. A könyvtár egészen az 1950-es évek elejéig a háború alatt megjelent, régi Actákat küldte külföldi cserepartnereinek. Ezt az anyagot a háború alatt nem volt módjában régi cserepartnereinek többségéhez eljuttatni, így ennek hézagpótló jelentősége volt. Ezenkívül különböző évkönyveket küldött cserébe. 1951-ben megindult a könyvtár saját kiadványsorozata, a Szegedi Egyetemi Könyvtár Kiadványai. A cserepartnerek érdeklődést mutattak a kiadványok iránt a kiállítás szegényessége ellenére is. Ez a sorozat 1953-tól egyre növekvő füzetszámban jelent meg. Az 1945 és 1955 közötti évekre vonatkozólag rendkívül nehéz tiszta képet kapni a könyvtár cseretevékenységéről. _Az ajándék és a csere ebben az időszakban nem . .élik külön. Az éves beszámolókban 1951-ig a cserepartnerek legnagyobb része ajándékozóként szerepel, így a partnerek számát nem lehet felbecsülni. Ugyancsak együttesen került nyilvántartásra az ajándék- és csereanyag is. 1954-ből származik az első pontos adat, eszerint a cserepartnerek száma 85, az 1938-as létszám fele. 1955-től a cseretevékenység fellendült. Ennek okai egyrészt a nemzetközi feszültség enyhülése, másrészt kiadványaink színvonalának emelkedése. Megindult az egyetemi Actáknak az Akadémiától független, helyi kiadása, és megjelenik a könyvtár saját, tudományos kiadványának, az Acta Bibliothecarianak első kötete is. A fejlődés számszerű adatokkal is alátámasztható. 1955-ben a könyvtárnak 24 országból 123 külföldi cserepartnere volt, 1958-ban 31 ország 260 intézményével állt kapcsolatban. I23
A kapott csereanyag mennyisége 1955 és 1958 között megnégyszereződött. Ezekben az években a kiadványcsere a könyvkereskedői forgalomba nem kerülő devizás könyvek egyetlen beszerzési lehetősége volt. 3. Az 1958-tól 1967-ig végbement fejlődés Az elért eredmények, a jelentős fejlődés ellenére 1958-ban, amikorra a Szegedi Egyetemi Könyvtár, mint a Szegedi Tudományegyetem Központi Könyvtára, általános gyűjtőkörű, országos jellegű, regionális tájékoztatási feladatok ellátására kijelölt, nyilvános tudományos könyvtárrá vált, azt kellett megállapítani, hogy a könyvtár munkájának színvonala, a magyar könyvtárügyben betöltött fontos szerepéhez képest méltatlan körülményei, a mind tudományosan, mind tárgyiakban erőteljesen fejlődő egyetemétől viszonylagosan elmaradt volta nem biztosítják a reá .rótt funkció maradéktalan betöltését. A továbbiakban e felismerés úi elvi felfogást szült. A könyvtári munka fejlődésének két, kedvező körülmények között szerencsésen összefonódó útja, módja van. Az egyik út: a kor követelményei által általánosan megszabott fejlődés a könyvtári munka korszerűsítésében, a könyvtári tevékenységben önmagában. A másik út: a könyvtári tevékenységnek (annak alapműveleteiben és szolgáltatásaiban egyaránt) a konkrét szakterületek, szakintézmények, az egyes szaktudományok munkájához való harmonikus igazítása, az egyes szakproblémák.-megoldásának követelményéből fakadó könyvtári fejlődés. Az 1961-es év fordulópontot jelentett az 1950-es évek elején elindított könyvtári korszerűsítési folyamatban: ekkorra sikerült kitörni a múlt kedvezőtlen hagyatékának nyomasztó terhei alól, ekkor kínálkozott lehetőség a fejlődés további kijelölésére. Majd később - a könyvtár történetének alakulása szemszögéből nézve - 1964-et jelölhetjük meg az új kezdeményezések éveként. Az intézmény, hagyományos és viszonylag korszerű módokon és eszközökkel történt fejlesztésének mintegy tizenöt éves korszakát (1950-től számítva) eredmények' ben gazdag, de a fejlesztés jellegét tekintve lezáruló szakasznak tekintette. A kiépített könyvtári alapbázisra építve új módokon kellett a további célkitűzések alapjait megvetni. A könyvtár vezetése úgy döntött - az egyetem vezetőinek támogatását élvezve -, hogy a jövőben a felsőoktatási reform munkálatainak, a tudósképzés követelményeinek, a kutatás 'fejlesztése igényeinek kell a könyvtári munka jellegét meghatároznia. • Az 1960-as évek közepére a József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára - időközben ezt az elnevezést nyerte el a .
I24
könyvtári munka korszerűsítésében jelentős eredményeket ért el. Felszámolta az évtizedek óta ömlesztett, feldolgozatlan könyv- és perio- dika-anyagot, feldolgozta segédkönyvtári állományát. Ezek alapján megindíthatta az igényes állományfeltáró tevékenységet, s modern katalógusokat hozhatott létre. A raktárépítési és fejlesztési munkálatok következtében (az egész raktártémáüványokkai történt beépítésével) lehetővé vált, hogy mind a könyv-, mind a folyóirat-állomány szervezettségének színvonalát jelentősen emelje. Az olvasószolgálat feltételeinek javítása, az olvasók igényeinek jobb kielégítése érdekében megszervezte az olvasóterem felújítását, korszerűbb berendezését; a kölcsönzés új módszerét alakította ki. Új tájékóztató csoportja felölelte az információk gyűjtését, felhasználását, a folyamatos könyvtári tájékoztató szolgálatot, az olvasók körében végzendő igényfeltárást, a tájékoztató segédkönyvtár gondozását. A könyvtár létrehozta modern fotolaboratóriumát, amelynek nagyteljesítményű korszerű mikrofilmfelvevő berendezése és egyéb eljárásai áz egyetemen jelentkező igényeket 100 százalékban ki tudják elégíteni. Majd új fénymásoló berendezést (Xerox) állított munkába, amely jelentős segítséget nyújt a tájékoztató tevékenység kiterjesztéséhez, a kutatáshoz szükséges dokumentumanyag reprodukálásához, a hiányzó dokumentumok pótlásához, és az egyetem publikációs tevékenységének növeléséhez, gyorsításához. Az egyetemi munka (nevelés, szakképzés, szakkutatás) követelményéből fakadó könyvtári fejlődés, számos erőfeszítés, sőt eredmény ellenére még az 1960-as évek közepén is egyenetlen képet mutatott. Bár évente több száz (1965-ben kivételesen: közel ezer) egyetemi hallgató bevezetése zajlott' le a könyvtárhasználat, az irodalomkeresés elemi módszereibe, ez a tevékenység nem volt elég szervezett, az oktatók által kellően támogatott, így kiaknázatlanul maradt az önálló munkára nevelésnek ez az eszköze. 13ár a könyvtár az egyetemi hallgatók tanulmányi munkájának egyik legfontosabb színtere — a hallgatók évente 110-120 000 alkalommal fordultak meg az olvasószolgálati helyiségekben, s 400 000-nél több kötetet forgattak —, az olvasószolgálat kereteinek bővítésére nem kerülhetett sor. A könyvtár működésének kezdetén olyan épületben kapott helyet, amely funkcionálisan nem felel meg az igényeknek. A központi könyvtár az oktató és tanulmányi munkához szükséges szakirodalmat szinte teljességgel beszerzi, feltárja és rendelkezésre bocsátja, de a kötelező irodalomról való tudomás szerzésében és a példányszám meghatározásában a tanszékekkel való szorosabb együttműködést kellett szorgalmaznia. A könyvtár az 1960-as évek közepétől nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében is, hogy lépést tartson az egyetem tudományos munkájának fejlesztésével. E tényező jelentősen befolyásolta a könyvtár életét. Évenként a kutatószobákban az oktatók 2-3000 alkalommal -
325
30 000 kötetes forgalmat bonyolitottak le, a könyvtárközi kölcsönzés meghaladta az évi 2000 kötetet. A tudományos kutatás igényeinek kielégítése, a kutatómunkát elősegítő szolgáltatások fejlesztése a 60-as évek második felében a könyvtár legjelentősebb sajátossága. Szervezetét úgy alakította át, hogy lehetősége legyen az egyes szakterületek differenciált kiszolgálására. Az általános tudományos könyvtár tartalmi bázisán és formai keretei között munkáját a szakkönyvtári tevékenység irányában fejlesztette. Jelentős eredményeket ért el a személyi állomány összetételének fejlesztésében, a szakreferensi rendszer kialakításában, a szaktájékoztatás megvalósításában. Munkatársai körében matematika, kémia—fizika, biológia, földrajz—földtan, történelem, irodalom, állam- és jogtudományi, német, angol, francia, olasz, orosz szakon képesített tudományos könyvtárosok találhatók. A könyvtár nagyarányú munkálatokat kezdett el az egy-egy szakterületen rendelkezésre álló segédkönyvanyag felderítése, az oktatók és hallgatók elé tárása érdekében. Folyamatosan kiadja a könyvtárban található külföldi bibliográfiák bibliográfiáját (eddig két kötet) ; kiadványban az érdeklődők elé tárta kurrens külföldi folyóiratállományát. Tudományos közleményeiben: az Acta Bibliothecariaban folyamatosan végzi az egyetem oktatói szakirodalmi munkásságának feltárását ; s munkatársai tudományos tanulmányait is itt adja közre. Általában a könyvtár tudományos kutató munkája fellendült, több értékes kiadvány látott napvilágot: a 60-as évek közepétől kandidátusi disszertáció és más tanulmányok készültek. A nemzetközi kiadványcsere területén 1959-ben következett be jelentős fordulat. Ekkor történtek meg a tudatos cseretevékenység kialakítására irányuló első lépések. A könyvtár és cserepartnerei közö tti viszony elemzése alapján felülvizsgálatra került a cserepartnerek értéke hasznossági szempontból és kulturális jelentőség szempontjából. Ezért a cserepartnerek számában a következő években csökkenés mutatkozott: 1959-ben 31 crszág 272 intézményével, 1963-ban 31 ország 220 intézményével tartott a könyvtár kapcsolatot. 1962-ben indult meg a csere szabványosítása és korszerűbbé tétele. A könyvtár ajánló listákat készített a cserébe kínált anyagról, s a partnerektől kapott listákról tudatosan választja ki a tőlük kért csereanyagot. Az Ácták fajtáinak további differenciálódása, valamint a csere tudatosabbá válása lehetővé tette új kapcsolatok kezdeményezését is. A következő években tovább folyt a csere szervezettségének növélése. Megtörtént a meglevő és perspektivikus Acta-igények felmérése. Az intézetek rektori rendeletre vállalták bizonyos számú Actának mint kötelespéldánynak a könyvtár rendelkezésére bocsátását. Ez alapot biztosít a csere továbbfejlesztése számára. Számszerű adatokkal kifejezve: .
126
1964-ben 33 ország 231 intézményével, 1967-ben 36 ország 260 intéz ményével tartott a könyvtár cserekapcsolatot. A könyvtár 36 ország 260 intézményének küldi cserébe az egyetem Actáit. Ezek így a következő országokba jutnak el: Albánia, Anglia, Ausztrália, Ausztria ; Belgium, Brazília, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Dél-afrikai Unió, Dominikai Köztársaság, Egyesült Arab Köztársaság, Észak-amerikai Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izrael, Japán, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Kuba, Lengyelország, Mexikó, Német Demokratikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Románia, . Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetunió, Törökország, Venezuela. Csak tanrendcsere révén tart kapcsolatot a könyvtár a következő országokkal: Algéria, 'Argentína, Chile, Görögország, 'Indonézia, Írország, Marokkó, Portugália, li j-Zéland, Uruguay. 1967-ben a József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárának 47 kinevezett munkatársa 556 597 kötetes állományt gondozott, évi 10 473 művet szerze tt be és dolgozott fel katalógusaiban, 1234 kurrens periodikát kezelt, 4691 olvasót tartott nyilván, es az év folyamán 379 104 helyben olvasott és kölcsönzött könyvtári egységet bocsátott az olvasók rendelkezésére. Figyelőszolgálata keretében 45 . 382 figyelőkartonon adott információt, a reference-szolgálat 2450 esetben ado tt felvilágosítást és 51 irodalomkutatást végzett. • A vázolt fejlődési vonalba illeszkedő, felsorolt tények jelentős előrehaladást jelentenek; az eddigi eredmények a könyvtár egyetemi funkciójának minél teljesebb betöltése irányában mutatnak. -
.
.
DR.. HAVASI ZOLTAN
127
Melléklet a XI. Fejezethez
Az egyetemi acta-sorozatok megindulása időrendben 1922: Acta Scientiarum Mathematicarum 1943: Acta Mineralogica et Petrographica. — megszakítás — 1948 : T. II. 1955: Acta Bibliothecaria Acta Biologica Acta Geographica Acta Iuridicá et Politica Acta Philologica Acta Physica et Chemica i956; Acta Paedagogica et Psychologica 1957: Acta Historica Acta Philologica Néprajz és Nyelvtudomány (szekció) 1958: Acta Antigua 1963 et Archaeologica Acta Philologica -> Acta Littéraria (szekció 1960-ig) 1959: Acta Climatologica Acta Philosophica Acta Oeconomico-Politica 1961: Acta Historiae Litterarum I-Iungaricarum Acta Germanica Acta Scientiarum Socialismi 1962: Dissertationes Slavicae 1964: Acta Rorrianica 1965: Tiscia 1966: Acta Romanica et Germanica (összevonás) .
,
I28
XII. KULTURÁLIS ÉLET EGYETEMÜNKÖN 1. A kulturális :élet kibontakozása a felszabadulástól 19567ig A Szegedi Tudományegyetemen a kulturális munkával a felszabadulás előtti években nem foglalkoztak központilag. Ez azonban nem zárta ki, hogy egy-egy időszakban olyan kulturális rendezvényekre kerüljön sor, amelyek nemcsak az egyetem falain belül, hanem azon kívül is érdeklődést, sőt számos esetben országos visszhangot váltottak ki. Ilyen volt többek között az 1941-ben Szegeden és Kolozsvárott rendezett Hamlet-előadás, valamint az egyetemi énekkar néhány sikeres bemutatója, amikor az új zenei élet kiválóságainak számai szerepeltek műsorukon (Bartók-, Kodály-estek). Ide számíthatók a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kezdeményezései is, amelyek nemcsak az új magyar líra egy-egy kiválóságának (József Attila, Radnóti Miklós stb.) útját egyengették, hanem haladó szellemű elgondolásaik és megnyilatkozásaik országosan is követőkre találtak. A második világháború alatt azonban háttérbe szorultak a haladó törekvések, s így azok a kulturális eredmények, amelyeket elértek, mindinkább a feledés homályába merültek. ' Szeged felszabadulása titán hamarosan megindult az élet az egyetemen is; megalakult a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szabad Szervezete, amely rövidesen a Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság (SZEFI) elnevezést vette fel, s már az 1944/45. tanév végén és 1945 nyarán népdal-előadássorozatot szervezett meg. A rendszeres kulturális ínunka csak az 1945/46. tanév első hónapjaiban indult meg. Az egyetemi ifjúsági szervezet a diákpolitikai törekvések mellett biztosítani kívánta az ifjúság kulturális érdekeinek szolgálatát is. A tanév folyamán sikerült elérniök, hogy az Április 4. útja 2. sz. alatt egyetemi ifjúsági otthont rendezhessenek be. Itt napilapok, folyóiratok, könyvtár állt a hallgatók rendelkezésére. A kulturális élet a munkaközösségekben zajlott. A hallgatók tetszés szerint látogathatták a Magyarságismereti Munkaközösséget, a Színjátszó Munkaközösséget és a Szépmíves Szemináriumot. Jelentősebb kulturális rendezvényre az 1945/46. tanév utolsó hetei.
9
JATE Beszámoló
129
-
ben került sor. 1946. május 28 30-án rendezték meg a Szegedi Találkozót, s ennek keretében a Nemzeti. Színházban az egyetemi fiatalok Magyar Estjét. 1946 júniusában a SZEFI magyarságismereti és tudományos szocialista munkaközössége nyilvános irodalmi délutánt rendezett „A mi iskolánk" címmel. Az egyetem professzorai szólaltak fel, majd a magyar irodalom legismertebb képviselőinek műveiből idéztek olyan részleteket, amelyek a nevelés legszembetűnőbb hibáit ostorozták az elmúlt évtizedekben. Az ifjúsági szervezet elérte, hogy az egyetemi fiatalság kulturális érdekeit az egyetemen kívül is figyelembe vették. A szervezet képviselője bekapcsolódott a szegedi szabadművelődési felügyelőség munkájába. A hallgatók a Nemzeti Színház előadásain 50%-os, a filharmonikus hangversenyeken 30°/ó-os, könyvvásárlás esetén 5 °/o-os kedvezményt élveztek. Az 1945/46. tanév folyamán került sor az Egyetemi Énekkar újjászervezésére is, Kertész. Lajos karnagy vezetése ala tt . Első jelentősebb fellépésük 1946 májusára esett, amikor az egyetem fenállásának 25. évfordulója alkalmából az ünnepi közgyűlésen szerepeltek. 1947-ben számos hangversenyt adtak nemcsak Szegeden, hanem a megye nagyobb városaiban, valamint Bács és Békés megyékben is. A szegedi üzemek dolgozói számára a Konzervgyárban, a Kenderfonóban és a Szalámigyárban Bartók—Kodály műveiből, valamint az új szovjet dalokból igen színvonalas hangversenyt rendeztek, amelyet többször meg kellett ismételniök. Az itthoni sikeres szereplés eredményeként 1947 júliusában Svájcban és Ausztriában szerepelt az egyetemi énekkar. Nyolc egyetemi városban es mindkét ország rádiójában magyár hangversenyt adtak, amelynek keretében Bartók, Kodály, Bárdos, Vikár műveit mutatták be' valamint magyár népdalcsokrot Szeged vidékéről. Ezt követően, 1947 decemberében a Szegedi Egyetemi Énekkar Budapesten két Bartók—Kodály-estet adott. 1948 februárjában került sor Szegeden az Egyetemi Napok megrendezésére; ezek keretében színdarabok kerültek előadásra, szavalókórus is fellépett. 1948 májusában, a két munkáspárt egyesülése alkalmából az Egyetemi Énekkar olyan nagysikerű díszhangversenyt adott, hogy az Újságírók és Művészek Otthonának zsűrije Móra Ferenc-díjjal tüntette ki. Az 1950-es évek elején a kulturális munka elsősorban a karokra tevődött át és legfőbb jellemzője a hallgatók rendszeres színház- és mozilátogatásának megszervezése volt, 1952-re megérett az a gondolat, hogy a szocialista kultúra egyik legfontosabb területét, a népi kultúrát jobbón meg kell ismertetni a hallgátókkal és népi hagyományainkat rög-
.
,
1 30
_
zíteni is kell a hallgatókban. Így alakult meg 1952 tavaszán az Egyetemi és Főiskolai Népi Együttes. Az egyetem auláját átalakították, színpadot építettek és beszerezték a népi együttes munkájához szükséges kellékeket. Az újonnan alakult együttes 1952 végén részt vett a művészeti együttesek országos versenyén. 1953 áprilisában került sor sikeres fellépésükre a Szegedi Nemzeti Színházban. 1954 áprilisában a Pécsi Tudományegyetem műkedvelői szerepeltek Szegeden és ezt viszonozta a népi együttes néhány hét múlva. Az együttes zenekara, citerazenekara, népitáncosai, színjátszói nagy sikerrel szerepeltek Pécsett. Ezzel tulajdonképpen a népi együttes be is fejezte szereplését. Sok nehézséggel kellett megküzdeniök, az egyetemen többen azt a nézetet hangoztatták, hogy a művészeti együttes nem méltó az egyetemhez. A hallgatók azonban továbbra is ragaszkodtak a tánccsoporthoz és ez a mai napig is működik. Az Egyetemi Énekkar több alkalommal szerepelt nagyobb műsor keretében. 1954 májusában Debrecenben, a Csokonai Színházban léptek fel, majd ugyanebben az évben Szegeden adtak színvonalas műsort. 1954 júniusában Kodály Zoltán meglátogatta az egyetemi énekkart. Üdvözlő beszédében a következőket mondta: „A mi fiatal korunkban volt egy álomképünk: az éneklő Magyarország. Alomkép volt ez, hiszen városkultúra akkor nem volt ... Most újra énekelni kezd az ország." Meghallgatta az énekkart Szvesnyikov, a neves leningrádi karnagy és a Mojszejev-együttes is. Elismerően nyilatkoztak munkájukról. Az 1955-ös Bartók-hangverseny után már erősen megcsappant az énekkar létszáma: Arra azonban még futotta erejük, hogy 1956-ban sikeresen szerepeljenek a Rádió hanglemez-felvételén. A népi együttes felbomlása után a karokon működtek kisebb színjátszó csoportok, váltakozó sikerrel. A Szegedi Egyetem írta 1954. december 7-i számában, hogy a DISZ megállapítása szerint a karokon javult a klubélet. A kultúrcsoportok igényesebb műsorokkal lépnek fel, de egyes DISZ-vezetőknek többet kellene foglalkozniok a kari kulturális munkával. 1956 elején a Diák-klub az alábbi programot hirdette meg: a Nemzeti Színház darabjainak vitája, a dramaturg jelenlétében; filmvetítések; tánc; ismeretterjesztő előadások és lemez-est.
2. A kulturális munka fejlődése 1957 től 1967 ig -
-
Az ellenforradalom után, a politikai konszolidáció első éveiben az egyetem akkori állami és pártvezetése nagyon fontosnak tartotta, hogy az egyetemen meginduljon a kulturális élet. Hamar tisztázódott, hogy 9*
131
.
a kulturális nevelő munka feladata a hallgatók esztétikai kultúrájának kifejlesztése, a művészi és természeti szép fogalmának megértetése, annak az ösztönös vonzalomnak a tudatosítása, amely minden fiatalban él a szép iránt. Világos volt az is, hogy a kulturális nevelő munka része a világnézeti nevelésnek, s mint közvetett nevelő módszer fontos helyet foglal el a hallgatók erkölcsi, politikai arculatának formálásában. Ezekből a gondolatokból kiindulva, az egyetemi kulturális munka konkrét feladataiként a következők jelentkeztek: A hallgatókban fel kellett ébreszteni az érdeklődést, megteremteni az igényt az esztétikai élmények iránt, s. gondoskodni kellett a felébresztett igény színvonalas kielégítéséről. . Annak tudatában, hogy a kulturális rendezvények elősegítik a közösségek kialakítását, a világnézet formálását és segítséget adnak a hallgatók szabad idejének helyes felhasználásához, lehetőséget biztosítanak a kulturált szórakozáshoz, az egyetemen sokféle művészeti ágat felölelő rendezvénysorozatot kellett megteremteni, az egész kulturális nevelőrendszert arra kellett felépíteni. Ezeknek a követelményeknek az ismeretében indult meg a kulturális élet, a kultúrmunka megszervezése. Az énekkar újjászervezése volt a legkönnyebb, a többi művészeti csoportokban nehezebben ment a kezdeményezés, az újraéledés. Bizonyos, hogy 1957 óta az egyetemi kulturális életet szinte állandó fejlődés jellemzi. Különösen azóta fejlődik a kulturális tevékenység, amióta az egyetem rektora annak irányítását a. KISZ és az Egyetemi Kulturális Bizottság közös feladatává tette. A kulturális bizottság irányító és koordináló munkájával a legmagasabb szinten tudja összefogni az egyetemi nevelés e területét. Nagyon hasznosnak bizonyult annak a régi szokásnak a felelevenítése, hogy a kulturális bizottság munkáját tanárelnökök segítsék, akiket egy-egy művészeti csoport támogatására kértek f el. A munka megindításakor azt kellett tapasztalni, hogy az egyetemre kerülő ifjúság jelentős része általános kulturális kérdésekkel nem volt tisztában. Zenei, képzőművészeti, irodalmi, esztétikai ismereteik általában hiányosnak mutatkoztak. A hallgatók éppen ezért kívánták a szákmai tudás mellett olyan ismeretek megszerzését, amelyek általános műveltségüket, politikai tájékozottságukat, művészeti, esztétikai ismereteiket bővítik és a sokoldalú marxista tudás megszerzését segítik. Ezek a körülmények indokolták a Collegium Artium et Polytechnicum létrehozását 1957-ben. . A Collegium Artium et Polytechnicum keretében az első két évben nyolc szekció működött. Már az első két év után nyilvánvalóvá vált, hogy egyes szekciók iránt kisebb az érdeklődés és a hallgatók inkább azokat a szekciókat látogatják, ahol az új ismeretszerzés mellett főleg ráz
művészeti, esztétikai kérdések kerülnek szóba. A második évben már csökkent a Collegium Polytechnicum előadásaira járó hallgatók száma, s a harmadik évben e Collegium előadásai megszűntek. A művészeti collegiumok iránt már az első évtől kezdve nagy volt az érdeklődés. Az egyes szekciókban a jelentős zenei, képzőművészeti, világirodalmi alkotások megismertetése volt a cél. Az irodalmi szekció előadásai az első években igen látogatottak voltak. Később azonban, amikor más szervek rendezésében, vagy éppen az egyetem ilyen jellegű nagyobb rendezvényein, előadásain vehettek részt a hallgatók, az érdeklődés csökkent. Ennek a szekciónak volt és van ma is egy nagyon figyelemre méltó eredménye, ez a Forum Artium. Ifjú írók, költők részére szerzői estet rendeztek; a hallgatóság az egyetemista fiatalság köréből tevődött össze. Másik pozitívuma: 1959-ben kiadta a Szegedi Fiatalok c. antológiát. Az irodalmi szekció előadásain részt vevő ha ll gatók ösztönzést kaptak munkáiknak gyűjteményes kiadásbán való megjelentetésére. A kötet nagyón kedvező országos visszhangot váltott ki és szerzői az azóta eltelt 8 évben már 24 önálló kötettel - verseskötet, novellák, regények — jelentkeztek. Az irodalmi szekció feladatait később az egyetemi hallgatók különböző alkotókörei vették át, s a líra, valamint a széppróza iránti érdeklődésüket ezekben elégíthették ki a hallgatók. A népművészeti szekciót a megindulás után a Néprajzi Tanszék vette át. A Collegium Artium egyik fontos szekciójaként működött a művelődéspolitikai szekció. A cél az volt, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a legfontosabb kultúrpolitikai problémákkal és feladatokkal, ismerjék meg a népnevelés kérdéseit. Ebből a szekcióból alakult ki az egyetemen a kétéves fakultatív népművelő-képzés. Már a művelődéspolitikai szekció előadásai során a hallgatók 10-10 napos falusi gyakorlaton vettek részt. A falusi népművelési gyakorlatokon alkalmuk nyílt a hallottakat, a tanultakat felhasználni és megismerni a népművelés sokrétű területét. A Collegium Artium keretében jelenleg négy szekció működik: zenetudományi, képzőművészeti, színháztudományi és filmművészeti. Tíz év alatt bebizonyosodott, hogy a Collegium Artium előadásait nemcsak azért látogatják a hallgatók, mert ez hézagpótló a tanulmányi munkájukban, hanem azért is, mert társadalmi igényt elégít ki. Ezt megértették a kulturális intézmények vezetői és Szeged művésztársadalma is, mert készségesen segítették előadásaikkal, illetőleg művek interpretálásával a Collegium Artium egyes rendezvényeit. Külön kell említeni a filmművészeti szekció munkáját. Mindjárt kezdetben a hallgatók kérték, hogy a filmek vetítése mellett foglalkozzanak a film történetével és filmesztétikai kérdésekkel. A Filmtudo.
.
.
133
mányi Intézet segítségével ez az igény kielégíthető volt. Megtervezett tematika szerint kéthetenként tartottak a filmesztétikai körben filmbemutatást, amelyet előadás és vita követett. Az érdeklődés igen nagy volt; a rendezvényeken nemcsak tanárszakos hallgatók vettek részt, hanem jog- és orvostanhallgatók is. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által szervezett filmbaráti körök előadásain a szegedi felsőoktatási intézmények hallgatói ma is nagy számban vesznek részt. A Collegium Artium keretében három éve működik az Art-Kino, amely az említett körök munkáját egészíti ki. A művészeti csoportok megszervezésénél a fő törekvés arra irányult, hogy minél több hallgatót vonjanak be a kulturális munka e területére. Így többek között megalakították a Színjátszó Csoportot és az Irodalmi Színpadot. Mindkét művészeti csoport ma is működik. Az első figyelemre méltó eredményt a két művészeti csoport 1960ban Pécsett az egyetemi és főiskolai hallgatók fesztiválján érte el: bronz fokozatot kapott. A következő években emelkedett a most már Egyetemi Színpad néven működő egyetemi színjátszók művészeti színvonala. 1961-ben bemutatták Euripidész Hekabéját. A komoly siker nemcsak Szegeden, hanem a fővárosban és más megyék nagyobb városaiban is az egyetemi színjátszókra terelte a figyelmet. 1962-ben a KISZ Központi Bizottsága által szervezett kulturális szemlén vettek részt, ahol arany fokozattal honorálták a színjátszók munkáját. Ugyanebben az évben a mezőgazdaság szocialista átszervezésével párhuzamosan folyó tudatformáló munkából is kivették a színjátszók a részüket. Paraszti tárgyú darabban nagy sikerrel szerepeltek pl..Apátfalván, Forráskúton és más megyék falvaiban is. Szegeden bemutatták a „Krétakör" c. klasszikus kínai tragédiát. Az Irodalmi Színpad pedig a XX. század íróinak műveiből állította össze műsorát. 1964 májusában Szegeden tartotta a KISZ Központi Bizottsága országos kulturális szemléjét. Ezen a seregszemlén az ország 23 egyetemének és főiskolájának művészeti csoportjai vettek részt. Az Egyetemi Színpad Maurois: „Hotel Tanathos" és Andersch : „Karambol" c. művének bemutatásával komoly sikert ért el és I. díjat kapo tt. Az Irodalmi Színpad „Mi politizálunk" c. összeállítását ezüst fokozattal jutalmazták. Jelentős volt még a felszabadulás 20. évfordulója alkalmából rendezett Egyetemi Héten való szereplésük, hasonlóképpen József Attila, az egyetem névadója születésének 60. évfordulója megünneplésében való közreműködésük is. Az Egyetemi Színpad művészi munkáját ismerte el a Művelődésügyi Minisztérium akkor, amikor 1966-ban kijelölte, hogy vegyen' részt Nancyban az Egyetemi és Főiskolai Színjátszók Világfesztiválján. A francia rendező szerv azonban néhány nappal az indulás előtt közölte, hogy nem tart igényt a c s oport fellépésére. 134
Az Egyetemi Színpad az 1965/66. és az 1966/67. tanévben az alábbi darabokat mutatta be: Ionesco: A király halódik — 4 előadás; Hubay: A szfinx — 4 előadás; Albee: Állatkerti történet — 7 előadás; Dürrenmatt: Defekt — 5 előadás; Mrozek: Piotr Ohey mártíromsága — 5 előadás; Williams: Ez a ház bontásra vár — 3 előadás; Arisztofanész: Le — 2 ce lőd Qs. Részt vettek a Zágrábban megrendezett Európai Egyetemista Színjátszó Fesztiválon, ahol figyelemreméltó eredményt értek el. Az Egyetemi Színpad produkcióival több mint egy tucat hazai napilap és folyóirat foglalkozott híranyagában, tudósításokban: vagy elemző kritikákban. . Az egyik darabot a rádió is közvetítette. Az egyetem énekkara, amely inkább csak ünnepségeken és nevezetesebb megemlékezéseken szerepelt, 1962.decemberében önálló esten mutatkozott be: Liszt-Bartók-számokat adtak elő. Az énekkari munka színvonalának javulása eredményezte a lengyelországi hangversenykörutat. A szczecini Műszaki Egyetem meghívására két héten keresztül tartózkodott az énekkar Krakkóban, Poznanban és Szczecinben, ahol nagysikerű hangversenyeket adott. A következő tanévben „Népek dalai" c. hangversenyével ért el szép eredményt. Sajnálatos módon az énekkar tevékenysége később visszaesett es 1967-ben átmenetileg meg is szűnt. A tánccsoport a KISZ Kulturális Seregszemlén igen figyelemre méltó eredményt ért el. A tánckar tagjai lelkes, fiatalos kedvvel dolgoznak, amit bizonyít a sikeres lengyelországi és újvidéki szereplés is. Az egyetem állami vezetése . nagy súlyt helyezett arra, hogy az egyetemi kulturális élet ne szoruljon az egyetem falai közé, hanem éreztesse hatását a városban és a megyében is. Ennek a célnak a megvalósítását szolgálták azok a központi rendezvények, amelyek más, bar ráti népek kultúrkincsét kívánták megismertetni. Így került sor lengyel, csehszlovák, bolgár, finn és három esetben német barátsági estre. Nagy sikerrel zárultak a nevezetesebb irodalmi folyóiratok szerkesztő bizottságával közösén rendezett irodalmi estek. Kü lön is említést kell tenni Illyés Gyula írói estjéről, valamint az Arany János és József Attila emlékestekről. Az előbbiekkel függ össze, hogy több egyetem kultúrcsoportja szerepelt Szegeden. Igy került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem különböző művészi csoportjainak fellépésére, a Kossuth Lajos Tudományegyetem színjátszó csoportjának, a szczecini Műszaki Egyetem énekkarának, majd egy más alkalommal pantomimegyüttesének, beatzenekarának es a greifswaldi egyetem balladaegyüttesének fellépésére. Az 1957 óta eltelt tíz év igazolja, hogy a j'ól szervezett központi irányítás teret enged az önálló kari kultúrmunkánák is. Ezt bizonyítja .
13 5
mindaz, amit a KISZ éppen kulturális vonatkozásban a karokon elért: szellemi vetélkedők, ifjú írók és költők szerzői estje, szavalóversenyek, szép beszéd-verseny, Ifjúsági Jogász Napok stb.
3. A hallgatók művelődési szokásai és műveltségi szintje A korábbiakban csak elképzelések voltak arról, hogy a hallgatók életében a művelődés milyen szerepet játszik. Bizonyós statisztikák és felmérések adatai ugyan rendelkezésre álltak, elsősorban az olvasást illetően, arról viszont, hogy milyen művelődési és szórakoztató alkalmakon vesznek részt, szabadidejüket hogyan használják fel, milyen művelődési szokásaik vannak és voltak, amíg az egyetemre nem kerültek, nem volt megbízható információ. Arra a kérdésre sem lehetett választ kapni, hogy a hallgatókat az egyetem és a város által nyújtott művelődési lehetőségek kielégítik-e vagy nem, mennyiben befolyásolják őket az•így rendelkezésre álló adottságok. E kérdések konkrét megvizsgálása kérdőíves reprezentatív felvétellel történt. A vizsgálat során a hallgatók 15%-a töltött ki kérdőívet. A cél az volt, hogy a hallgatók vizsgálatánál elemzésre kerülhessenek azok a tényezők, amelyek művelődésüket befolyásolják. és motiválják, ugyanakkor égységesen, egy adott héten lemérhető legyen a különféle művelődési és szórakoztató rendezvényeken és alkalmakon való részvételük, ami összegyetemi szinten bizonyos tendenciák érvényesülésére mutatna. A kiválasztott hetet még nem jellemezte a vizsgákra való fokozottabb felkészülés, hasonló volt egy „átlagos" héthez, tehát az így kapott eredményeket általánosítani lehet. A hallgatók 40%-a a fenti héten legalább egy alkalommal, 35%-a pedig több alkalommal vett részt mozi-, színházelőadáson vagy klubrendezvényen. Művelődési érdeklődésükre vonatkozóan nagyon fontos mutatóként értékelhető a fenti adat, hiszen köztudott, hogy a hallgatók nem rendelkeznek sok szabadidővel. A művelődéshez elengedhetetlen a rendelkezésre álló szabadidő helyes felhasználása. Erre vonatkozóan is számos értékes információt tartalmazott a felmérés. A teljességre törekvés igénye nélkül csupán arra kell, utalni, hogy a hallgatók szabadidő-struktúrájában az olvasás és a vegyes esti elfoglaltságok (tv-nézés, beszélgetés, séta) jelentős százalékban szerepelnek. A tétlen időtöltés teljesen ismeretlen. Nyilvánvalóan jelentős eltérések vannak az egyes szakok hallgatói között. Köztudott, hogy az óraterhelés is hullámzó képet mutat. Ennek ellenére az állapítható meg, hogy a művelődési aktivitásban nincsenek hátrányosabb helyzetben a jobban elfoglalt hallgatók. Ennek magyarázata jobb időbeosztásukban és érdeklődésükben ke136
reshető. Figyelemre méltó, hogy a Természettudományi Kar hallgatói mutatkoznak az általános műveltség vonatkozásában a legérdeklődőbbeknek. De differenciálni lehet a kollégiumban és albérletben lakó hallgatók között is, az előbbiek javára. A kollégiumban lakók kulturális érdeklődése a rendelkezésre álló lehetőségek folytán kimutathatóan magasabbfokú, mint az albérletben lakóké. A közösség formáló hatása, az objektív adottságok szélesebb skálája és a rendezett körülmények mind a kollégium javára szólnak. A vizsgálat elemezte a hallgatók művelődési szokásait, részvételüket az egyetemen belüli kulturális megmozdulásokon, a Collegium Artium és az Art-Kino előadásain. A hallgatók 27%-a nyilatkozott úgy, hogy negyedévenként legalább egy alkalommal hallgat érdeklődésének megfelelően előadást a Collegium Artium kereteiben, viszont a megkérdezetteknek 54%-a soha nem megy el az itteni előadásokra. Az Art-Kino esetében lényegesen jobb a helyzet, előadásai a hallgatók nagy tömegeit mozgatják meg. A hallgatók az általános műveltség szélesítéséhez szükséges komplex lehetőségeket a könyvtárakban találják meg. A mintavételbe bekerült hallgatóknak 41%-a hetenként legalább egy alkalommal látogatja az Egyetemi Könyvtárat, 17%-a pedig könyvtárak szolgáltatásait veszi igénybe. A hallgatók esti, vacsora utáni elfoglaltságára, időtöltésére vonatkozó adatok azt mutatják, hogy 45% tanulással és olvasással, 53% pedig az előbbiek mellett tv-nézéssel -és sétálással használja ki szabad idejét. . A hallgatóknak átlagban. mintegy 30%-a nyilatkozott úgy; hogy művelődésükben egyetemi éveik alatt előrelépés nem történt. A vizsgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy a hallgatók körében nem elég népszerűek az öntevékeny (műkedvelő) csoportok (énekkar, színjátszó és népitánccsoport, zenekar), ugyanis a megkérdezett 316 hallgatóból csupán 28 vesz részt e csoportok valamelyikének munkájában. A fenti információk segítenek a hallgatókról alkotott kép finomításában. Összességében. megállapítható, hogy a hallgatók műveltségi szintje kielégítő. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a művelődés iránt ma még érdektelen, közömbös hallgatókat, akiknek száma nem hanyagolható el. GRUBER LASZLÓDR. SZENTIRMAI LÁSZLÓ
137
XIII. AZ EGYETEMI SAJTÓ Az első magyar egyetemi lapok a múlt században jelentek meg. Legkorábban — eredetileg kézírásos sokszorosítványként — a Debreceni Főiskolai Lapok (egyidőben Ady Endrét is főmunkatársai közé sorolta) indult. Ezt követték a budapesti Egyetemi Lapok és az ország második tudományegyeteme ifjúságának közlönye, a Kolozsvári Egyetemi Lapok. A felszabadulás utáni szegedi egyetemi sajtótermékek közvetlen előzménye az 1941 és 1944 között megjelent Szegedi- Híd volt. E lap a Szegedi Egyetemi Ifjúság (SZEI) kiadványa volt. Mind tartalmában; mind tipográfiailag meghaladta az egyetemi lapok színvonalát. Az egyetemi ifjúsági szervezetek viszonyairól szóló írások mellett érdemes felfigyelni szépirodalmi, kritikai, illetőleg publicisztikai rovatára. Egyértelműen a népi mozgalom ideológiai-politikai irányzatát követte: indító számában — egyebek mellett a Kelet Népét és a Magyar Életet vallotta társlápjának. A szellemi elődök felsorolásában meglehetős heterogeneitás mutatkozik. Egymás mellé kerül itt — többek között — Ady Endre, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Prohászka Ottokár, Szekfű Gyula, Győrffy István és Kós hátoly. Ugyanez mutatkozik meg az írásaikkal bemutatott írók esetében is; a felsoroltak mellett ilyenek például József Attila, Kodolányi János, Gulyás Pál és Németh László. A lap a világháború idején, a Horthy Miklós nevét viselő egyetemen jelent meg. Altalános politikai vagy egyetempolitikai írásainak jórésze számunkra idegenül hat. Ez azonban nem gátolhatja meg a későbbi feltárókat abban, hogy a lap irányát és a mögötte álló erők szerepét kedvezőbben ítéljék meg, mint a korszak egyetemi lapjait és szervezeteit általában. A Szegedi Hídnak a felszabadulás után is volt folytatása. A Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság (SZEFI) lapjaként 1946 szeptemberében jelent meg az Egyetemi Élet, amelynek alapvetően demokratikus tartalma is telítődött az előzőekben már említett népi gondolattal. A felszabadulást közvetlenül követően egyébként a MADISZ szegedi -
1;9
lapjának, az 1945 tavaszán kiadott Utunk-nak az egyetemi ifjúsággal kapcsolatos írásai, így az 1945 májusi kiáltvány is, hasonló szellemet tükröztek. Az Egyetemi Életnek egyetlen száma látott napvilágot. Mint Péter László, a lap egykori szerkesztője, a Tiszatáj indulására emlékezve megírta, még a. nyomdaszámlával is adósak maradtak „Ablaka bácsinak", aki a Szegedi Hídhoz hasonló szép kiállításban jelentette meg ezt a kiadványt is. Nem .volt hosszabb életű az egyetemi ifjúsági szervezetben történt fordulat után 1946 őszén megjelent Egyetemi Ifjúság sem, amely mellett még a szegedi 48-as bizottság kiadványa, a! Márciusi Ifjúság (1947) érdemel megemlítést. Néhány évvel később, az 1952-ben stencilezett formában megjelent Egyetemek és Főiskola c. kiadványt váltotta fel azután a három szegedi felsőoktatási intézmény közös pártbizottságának lapja, a (régi) Szegedi Egyetem (1953-1956). A lap munkájának értékelése olyan problémákat vet f el, amelyek túlnőnek egy rövid sajtótörténeti áttekintés keretein. Nagyon sokat foglalkozott a lap az egyetemi ifjúság tanulmányaival, szociális helyzetével, a szakérettségisek problémáival. Ilyen vonatkozású cikkei között több, történetileg is hiteles gondokat-örömöket tükröző írás is felfedezhető. Az ellenforradalom idején megszűnt lapot a KISZ egyetemi vezetősége által sokszorosítványként kiadott Egyetemi _ Lapok (1957) és a TTK hasonlókezdeményezése (1962) után csak 1963 februárjában követte az (újabb) Szegedi Egyetem, amely azóta is a szegedi egyetemek és a főiskola orgánumaként kerül kiadásra. Megjelenését 1960 tájától különösen a KISZ köreiben — élénk, a lapot igénylő viták előzték meg. Fogadtatását is e hangulat jellemezte. Az első időkben megjelent cikkeket és irodalmi alkotásokat különösen érdemes újra elolvasni. Az Egyetemi Szép Szó címmel indult rovat adja e számok gerincét. Nem mondunk újat azzal, hogy a Szegedi Egyetemet éppen az irodalomcentrikusság különbözteti meg más egyetemi lapoktól. A Szegedi Egyetem nem csupán elvi kérdésekkel foglalkozó folyóirat, hanem az egyetemi aktualitásokról való beszámolás is a célja. A lap az egyetemi élet jelentősebb eseményeit szinte krónikás hűséggel követte. Különösen sokat foglalkozott a KISZ-élettel, az egyetemi sportkörrel es külföldi kapcsolatainkkal. Sajnos, egyetemünk állami és pártvezetésének mindennapi problémái már jóval kevésbé olvashatók ki az eddigi évfolyamokból. Öt év alatt sok bíráló és kezdeményező cikk jelent meg a lapban_ Legtöbb a pillanatnyi hatáson túl nem járt tartós eredménnyel. Egyik kezdeményezését azonban mindenképpen sikeresnek kell tartanunk. A lap adott hangot először a fiatal oktatók lakásproblémáinak, s végig figyelemmel kísérte a megindult KISZ-lakásépítési akciót. Újabban tartalmilag is inkább hetilap-jellegűvé vált a Szegedi too
Egyetem. A Téka keretében újjászületett a lapnak az első két év után visszaszorult recenziós rovata. Egyetemi lap lévén, ez épp úgy profiljához tartozik, mint a hagyományok ápolása. A hagyomány-rovat újabban fokozott figyelmet fordít az egyetemtörténetre. Az 1968-ban hatodik évfolyamába lépett lap az utóbbi időben nem csupán tartalmilag újult meg, hanem külső megjelenésében (tipográfiai_ lag, eredeti tördelésével) is korszerűbb, szebb kivitelű lett: DR. R. J.
141
XIV.' AZ EGYETEMI TESTNEVELÉS ÉS SPORT 1. Szervezet A felszabadulás után a kötelező testnevelés .a szegedi egyetemen megszűnt. 1952-ben a Minisztertanács határozata alapján állították vissza minden egyetemen és főiskolán. Az Egyetemi Testnevelési Intézet elvben megmaradt, de a vezetésével megbízott tevékenysége csak arra korlátozódott, hogy az ifjúság segítségével megszervezze a sportkört. Ez 1946-ban SZEAC (Szegedi Egyetemi Atlétikai Club) néven meg is alakult. 1947-ben a sporttevékenység irányítását átvette a MEFESZ, es az egyetem is vezetőt nevezett ki az Egyetemi Testnevelési Intézet élére. 1949-ben megalakult az egyetemi és főiskolai hallgatók Országos sportközpontja, a Haladás. 1950-ben Szegedén is létrejött a Szegedi Egyetemi Haladás S. K., központilag előírt szervezettel, költségvetéssel..A szakosztályok gyorsan szaporodtak, az Egyetemi Testnevelési Intézet, a DISZ és a Haladás vezetőinek együttműködésével, az egyetemi ifjúságra és dolgozókra támaszkodva. A minőségi sport azonban nehezen alakult ki, mert a szakszervezeti egyesületek jóval nagyobb lehetőségekkel rendelkeztek. 1953-ban, a létesítmények helyzetének javulásával megerősödött az egyetemi sportkör. 1954. január 1-én, a megszűnt Szegedi Honvéd Sportegyesület minőségi szakosztályait, létesítményeit és felszerelését átvette az egyetemi Haladás; ezzel a kis egyesületből Délmagyarország legnagyobb egyesiilete lett, 16 szakosztállyal, új feladatokkal. A továbbiakban nemcsak az egyetemi hallgatók és dolgozók sportja volt a gondja, hanem Szeged minőségi sportjának képviselete is. Az 1956-os események következtében megszűnt a Haladás Sportközpont; így 1957. január 1-től ismét a SZEAC nevet vette fel az egyesület es a Központ megszűnésével önállóvá is vált. 1958-tól kezdve az elnökség tagjai közé nem-egyetemi szegedi sportvezetők is bekerültek, a KISZ képviselői és az egyetemi dolgozók mellé. 1964-ben a szakosztályok mellé sportiskolát is szervezett a SZEAC, a minőségi sport utánpótlásának biztosítására, ez azonban 1966 végén megszűnt: .
.
143
2. Létesítmények A felszabadulás után az egyetem sportpályáját a MADISZ, majd az Építők sportköre vette át: Az Ady téri sportpályát a Szegedi Honvéd Sportegyesület hozatta rendbe, 25 éves bérleti szerződés fejében. A vívótermet a Gazdasági Igazgatóság vette igénybe. A SZEAC viszont megkapta a Rókusi Tornacsarnokot, amelyet az egyetem — kárpótlásul a vívóteremért — rendbehozatott. 1949-ben a Testnevelési és Sporttanács átvette a Rókusi csarnokot, az egyetemi ifjúságnak csak az Ady téri sportpálya maradt, de ezt is csak a bérlő Honvéd vendégeként használhatta. 1951-ben, amikor a Honvéd befejezte a mai SZEAC-stadion építését, a Haladás Központ anyagi segít s égével (kifizette a hátralevő bérleti, illetőleg rendbehozási díjat), sikerült véglegesen biztosítani az egyetemi ifjúság részére az Ady téri pályát. 1953 végén a Tudományegyetem átengedte az Ady téri épületben az addigi Állatrendszertani Múzeum helyiségét egy szükség-tornaterem céljaira, 1954-ben pedig az Orvostudományi Egyetem az addig előadóteremnek használt helyiségét engedte át hasonló célra. az . Apáthy Kollégiumban. Az átalakítás és felszerelés megtörténtével helyet kapott a kötelező testnevelés és a sportkör is. Ezzel egyidőben megkezdődött az Ady téri sportpálya bővítése és a kosárlabdapálya építése is. 1955-ben azonban már szűknek bizonyultak létesítményeink; ezért az Orvostudományi Egyetem átengedte a sport céljaira a Somogyi Béla teret és 1956 elején felterjesztést tett az Egészségügyi Minisztériumhoz a szükséges építkezések érdekében. Erre azután került sor, amikor kitűnt, hogy a vasúti töltésen túl elképzelt Egyetemi Sportkombinát terve nem valósulhat meg, bár az egyetemi ifjúság az egész területet elegyengette, a bombatölcséreket társadalmi munkában betemette. Az 1956-os események következtében a Somogyi Béla tér rendezése és sportpályává alakítása elmaradt. Így az Ady tér házilag való átalakításához fogtunk hozzá 1961-ben; kézilabdapályát építettünk, átalakítottuk a meglevő pályákat, dobó- és ugróhelyet készítettünk és egy kisebb tornateret. Az 1954-ben átvett Honvéd-stadion, amely 25 000 néző befogadására alkalmas, a nagy távolság miatt elsősorban a minőségi sportot szolgálta és szolgálja ma is. itt 1955-ben a MTS segítségével a kosárlabdapálya mellé öltözőket és fürdőket építettünk, 1967-ben pedig megkezdtük a korszerű öltözősor és fürdők építését. 1965-ben klubhelyiséget kapott az egyesület; ez a szakosztályi életet közvetlenebbé tette és segíti az egyesület nevelő munkáját. .
144
Anyagi és személyi ellátottság A felszabadulás utáni SZEAC pénzügyileg csak a tagdíjakra alapította munkáját. A MEFESZ-től kapott először anyagi támogatást. .A Szegedi Egyetemi Haladás S. K. megalakulásával a Haladás Központ már rendszeres támogatásról gondoskodott, A S zeg edi Haladás bevételei az állami támogatásból, tagdíjakból és rendezvények b evételeiből adódtak. A Szegedi Honvéd • minőségi szakosztályainak átvételével (1954) a költségvetés erősen megnövekedett. A legutóbbi tíz évben (1958-tól 1967-ig) a költségvetés további 15°%-al nőtt, részint a saját bevétel, részint az állami támogatss növekedésével. Kezdetben az egyetemi testnevelés és sport a személyi ellátottság tekintetében egybeolvadt. . A . Testnevelési Intézet dolgozói a sportkör edzői teendőit is ellátták. 1947/4 8 -ban három testnevelő tanár és egy vívómester működött az egyetemen; 1949-ben azonban már csak egy testnevelő tanár, aki mellett a MEFESZ alkalmazott néhány mellékfoglalkozású edzőt. A Haladás megalakulásával függetlenített vezető került, a sportkör élére. 1952-ig az edzők, száma 22-re nő tt, ebből egy főhivatású edző, a többi mellékfoglalkozású. Az 1956-os események következtében az edzők száma csökkent, de 1957-ben már ismét teljes lett a létszám, majd 1967-ig 28-ra nőtt, akik közül kettő főhivatású edző. 1952-ben, a kötelező testnevelés bevezetésével 4 testnevelő tanár nyert, : alkalmazást. A hallgatók létszámának növekedésével a tanárok száma is emelkedett, 1967-ig 6 főre. .
.
.
A kötelező testnevelés Az 1952-ben minisztertanácsi határozattal 'bevezete tt kötelező testnevelés az I—II. éves egyetemi és főiskolai hallgatókra terjed ki, a bölcsész- és joghallgatók számára kezdettől fogva heti 2 órában, a Természettudományi Kar hallgatói részére pedig eleinte heti 1, majd a felsőoktatási reform óta heti 2 órában. Az említett határozat a felsőbb éves hallgatók számára ún. fakultatív testnevelésre biztosított lehetőséget. Ugyanekkor (1952) a kötelező testnevelés országos irányítására Budapesten Központi Testnevelési Tanszéket hoztak létre. A helyi teendőket a szegedi egyetemek ma is közös Testnevelési Tanszéki Csoportja látja el, amely 1954-ben — a Központi Testnevelési Tanszék megszüntével — önálló egységgé vált, de elnevezése változatlan maradt. A kötelező testnevelésnek az eredetileg a Központi Tanszék által kidolgozott tematika és tanmenet alapján kellett volna folynia, a helyi adottságok azonban ezt nemcsak Szegeden, hanem az ország más 10 J ATE Beszámoló
145.
egyetemein sem tették mindig lehetővé. Az 1956-os események következtében a kötelező testnevelés egy évig szünetelt; 1957 szeptemberében újra bevezetésre került. Az idevágó miniszteri rendelkezés — lehetőség szerint — a szabad sportág-választás bevezetését kívánja meg. Ezt a helyes elvet megkíséreljük megvalósítani, de a létesítmények szűk volta, a hallgatók időbeli elfoglaltsága miatt általában le kell mondanunk a megvalósításról és helyette a csoportok sportágválasztását vezetjük be.
A tömegsport Ez az egyetemeken belül szervezett mérkőzéseket, versenyeket, bajnokságokat jelenti. Ezt a Haladás-, majd a SZEAC-sportkör nem érezte feladatának; bár lehetőséget nyújtott az alkalomszerű sportolásra, szervezetten nem gondoskodott róla. Ennek a lehetőségét az MHK (Munkára Harcra Kész) próbára való felkészülés és a fakultatív testnevelés adta meg. A mérkőzésen, versenyen való részvétel a próba teljesítését, a fakultatív testnevelés pedig a felkészülés lehetőségét biztosította. Az 1956-os események uán, a . kötelező testnevelés szünetelésével átmenetileg ez volt az egyetemi testnevelés egyedüli formája. 1957-ben kezdte meg a Tanszéki Csoport a KISZ segítségével kialakítani a tömegsport szervezeti felépítését. Ezt tovább folytatva, 1960ban. a SZEAC — felismerve, hogy a tömegsport az utánpótlás lehetőségét is jelenti, valamint, hogy az egyetemi ifjúság egészsége érdekében a nem minőségi sportot is támogatni kell — az egyetemek sportkörének költségvetésébe beépítette a tömegsport támogatását, és irányítása céljából megalakította az ún, Tömegsport Bizottságot. Ez lényegében a KISZ-re és szerveire támaszkodva, rendszeres bajnokságokat rendezett, évfolyamok, csoportok, -szakmák, kollégiumok között, gondoskodott felszerelésről, pályákat biztosított. Működését később kiterjesztette a dolgozókra is. 1966-tól kezdve labdarúgásban és kosárlabdában a minőségi utánpótlás biztosítására a Tömegsport Bizottság megrendezte a karok közötti bajnokságot. 1967-ben ezt kiterjesztette és az összes szegedi felsőfokú intézményeket bevonta, ezzel megteremtve a felsőfokú intézmények bajnokságait. A tömegsport még szélesebb alapokra helyezését azonban gátolja a létesítményhiány.
A minőségi sport szakosztályai Atlétika. A szakosztály már 1947-ben is fennállott, azóta megszakítás nélkül működik. 1949-ben élesztgetője volt a szegedi atlétikai életnek, később azonban vezető szerepét egyidőre elvesztette, nagyobbrészt 146
azért, mert a Szegeden lakó egyetemi hallgatók szívesebben mentek a több lehetőséget nyújtó szakszervezeti egyesületekbe, vidéki hallgatóink pedig nyáron nem tudtak versenyezni, elsősorban az anyagiak hiánya miatt. 1952-től kezdve, az anyagi lehetőségek biztosításával lassú fejlődés indult meg, létszámban és eredményekben is. Javulást hozott a Honvéddal történ t egyesülés is 1954-ben. Ekkor már országosan is számottevő egyéni versenyzőkkel rendelkeztünk. 1963-ban a Tanárképző Főiskola szakosztálya is a SZEAC-hoz kapcsolódott. A szakosztályra jellemzők a jó csapateredmények, ugyanekkor kevés az országos szintű versenyző. . Asztalitenisz. . 1952-ben alakult mega szakosztály, jó ideig a megyei bajnokságban szerepeltek, 1960-ban az NB II-be kerültek: 1965-. ben a csapat kiesett az NB II-ből, részint annak az elgondolásnak a folyományaképpen, hog y . a legjobbak egy egyesületben képviseljék Szeged színeit és ez nem a SZEAC lett. Azóta a megyei bajnokságban az elsők között szerepel.
Cselgáncs. A szakosztály 1954-ben alakult meg. Rövid működés után országos szinten is jó eredményeket ért el, ezt a színvonalat 1960-ig tartotta. Ettől kezdve nagyobb létszámmal, de gyengébb eredményekkel tevékenykedik. Működése úttörő volt Szegeden, eredményei csökkenésének okát az ország minden részén megalakított szakosztályokban kell keresni. Evezés. A Szegeden természetes adottságokkal rendelkező szakosztály 1955-ben, a Budapesti Műegyetemtől a Testnevelési Tanszéki Csoportnak ajándékozott hajókkal kezdte meg működését, nehéz körülmények között. Új hajókat csak fokozatosan tudott a szakosztály beszerezni. Az Ifjúsági Csónakház felépültével a tárolás gondja megszűnt. 1967-ben már tekintélyes hajóparkot mondhat magáénak. A budapesti egyesületekkel sem anyagiakban, sem eredményekben nem veheti fel a versenyt, vidéki viszonylatban azonban számottevő szakosztály. . Kajak. A szakosztály 1958-ban alakult, elsősorban az egyetemi dolgozók és hallgatók által kifejezett igényre. Az evezős szakosztályhoz hasonlóan csak lassan fejlődhetett, eleinte ahhoz kapcsolódott. Bár alakulásakor nem tűzött maga elé reprezentatív célokat, ennek ellenére Európa-bajnokságon résztvevő és olimpiai kerettag versenyzőt nevelt Szegednek. A sportágban, különösen vidéken, számottevő. Kézilabda. 1954-ben alakult meg a férfi-, majd : 1955-ben a női csapat. Kezdetben nem sok sikerrel szerepeltek a városi bajnokságban, később azonban mindkét csapát bekerült a megyei bajnokságba. 1960/61-ben a férficsapat az NB II-be küzdötte fel magát, majd 1963Io*
•
147
ban a női csapat is, de 1965-ben mindkét csapat kiesett az NB II-ből, azóta a megye élvonalába tartoznak. Kosárlabda. A férficsapat 1952-ben a megyei bajnokságban játszott. 1954-ben a Szegedi Honvéddal történt egyesülés után NB I-es csapata lett a Haladásnak. Ezt a színvonalat tartani is tudta, bár néha fenyegette a kiesés veszélye. Tartalékcsapatként még három csapat játszik a megyei bajnokságban. A női csapat 1963-ban megnyerte a megyei bajnokságot és 1964-től kezdve az NB II-ben jó középcsapatként szerepel. Labdarúgás. A szákosztály az egyesület megalakulásától kezdve működött, csapata a városi és megyei bajnokságban szerepelt, 1950-ben egyetemi hallgatókból szerveződött újjá. 1954-ben a Szegedi Honvéd jogutódjaként NB I-es csapat letr, Szegedi Haladás, majd 1957-től SZEAC néven. Többször kiesett az I. osztályból, de a következő évben mindig visszaküzdötte magát. 1964 óta komoly utánpótlással rendelkezik; három felnőtt , két ifjúsági és két úttörőcsapata van. Röplabda. A szakosztály 1949-ben létesült, női és férfi csapattal. 1951-től a női csapat szüneteltette működését, de 1966 óta ismét játszik a megyei bajnokságban. A férficsapat bejutott az NB II-be, ahol 1954től fogva Haladás néven folytatta működését, bajnokságot is nyert, de az osztályozókon vereséget szenvedve, nem került fel az NB I-be. 1960 tól kezdve a megyei bajnokságban szerepel. . Tenisz. 1952 óta működik, mint a Haladás szakosztálya, de már ezelőtt is folyt az egyetem újszegedi "pályáján rendszeres teniszjáték. Csapatai (női és férfi) a megyei bajnokságban, majd az NB III-ban szerepeltek; a férficsapat egy évig az NB II-ben is szerepelt, újabban pedig, 1967-ben a női csapat jutott be az NB II-be. Torna. A szakosztály megalakítása 1954-ben úttörő jelentőségű volt. A férficsapat Szeged tornasportjában. élen jár; évek során szívós Munkával több elsőosztályú és ifjúsági elsőosztályú tornászt és ifjúsági válógatottkeret-tagot nevelt. A női torna eredményei hasonlóak; szegedi vezető szerepe azonban — főleg az utóbbi években — nem annyira kifejezett, mert több egyesület foglalkozik a női tornával, az erők jobban megoszlanak. A szakosztály 1963-ban egy évig a Tanárképző Főiskola keretében működött. Úszás. 1951-ben alakult meg a szakosztály és kezdetben szép sikereket könyvelhetett'el. Csapata országos főiskolai első lett, tagjai országos versenyeken is helyezéseket értek el. 1963-ban a szakosztály átmenetileg megszűnt, 1964-ben viszont mint Szeged úszósportjának képviselője kelt életre. Ezt a szerepet ma is viszi. Vízilabda. A csapat hosszú időn át vezetőszerepet játszott Szegeden és a megyében; az NB II-ben is szerepelt. Némi visszaesés után 148
1964-ben újjászerveződött, a megye i bajnokságból az NB III-ba, majd az NB II-be került. Vívás. Az egyesület megalakítása óta működik a szakosztály. Országos szintű eredményekkel nem dicsekedhet, de megyei és vidéki viszonylatban, a csapatversenyeken számottevő. Az NB II-es színvonalat tartani tudja. .
.
TARI JANOS
149
_
•
v
XV. .
A TANDÍJ- ÉS ÖSZTÖNDÍJRENDSZER
Népköztársaságunk igen jelentős áldozatokat hozott és hoz annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói anyagi gondok- . tól mentesen folytathassák tamulinányaikat. Ezt a célt szolgálják az egyetemi tandíjakra és a hallgatók állami támogatására vonatkozó jogszabályok.
1. A tandíj A hallgatók az 1948/49. tanévtől, a 9000/1948. VKM. sz . rendelet alapján, az előző évi 20/1947. sz. rendeletben megjelölt tandíj-összegek 75%-át fizették. 1953/54-ben a Bölcsészettud. Karon 30 hallg. fizetett .5040 Ft-ot 3040. „ . . a Term. Túd. _ . „ 30 3080 „ ., 41 1954/55-ben a Bölcsészettud. 2600 „ . 17 „ 22 „ a Term. Tud. 1600 „ „ „ 19 1955/56-ban a Bölcsészettud. 5250 „ „ 32 a Term. Tud. 23550 43 1956/57-ben a Term. Tud. „
„
„
„
„
„
„
„
„
„
„
Az 1957/58. tanévtől, a 78/1957. MM. rendelet álapján, a tandíj félévenként egységesen 1000 Ft volt. Tandíjmentességet élveztek: az ellenforradalom áldozatainak gyermekei, a Népköztársasági ösztöndíjasok, a kiváló tanárok, tanítók, óvónők, oktatásügy kiváló dolgozói gyermekei, a külföldi ösztöndíjasok és a havi 1600 Ft-on aluli jövedelemmel rendelkezők gyermekei. ' Tandíjkedvezményben részesültek: havi 2600 Ft jövedelem alatt, főleg munkás, mezőgazdasági' munkás, tsz-tag, pedagógus gyermeke, ha legalább jó rendű volt, 250 Ft-ot fizetett;. ha havi 2600 Ft-ot meghaladta a jövedelem és az' ilyen származású hallgató legalább közepes rendű volt, 500 Ft-ot fizetett; havi 2600 Ft jövedelem alatt, dolgozó IS I
paraszt, értelmiségi, alkalmazott legalább közepes rendű gyermeke ugyancsak 500 -Ft-ot fizetett.
1957/58-ban ,
1958/59-ben „ 19 59/60-ban 11
72
1960/61-ben
a Bölcsészettud. Karon 40 hallg. fizetett • 24 250 Ft 52 a Term. Tud. 63 000 57 a Bölcsészettud. 29 250 149 a Term. Tud. 158 500 72 a Bölcsészettud. 41 250 138 a Term. Tud. 185 000 117 69 250 a Bölcsészettud. 209 233 000 a Term. Tud. a Bölcsészettud. 148 85 500 374 500 a Term. Tud. 314 143 250 )). a Bölcsészettud. 244 475 000 a Term. Tud. 381 ))
11
))
))
11
))
)f
))
))
))
,'
))
))
))
77
1961/62-ben 27
17
1962/63-ban
))
f)
.
)) ))
))
))
))
))
))
Az 1963/64. tanévtől a 159/1963. (M. K. 14.) MM. sz. utasítás szerint a tandíjat fizető hallgatókat három kategóriába sorolták és a szülők jövedelme, valamint tanulmányi eredményük alapján félévenként az alábbi táblázatban feltüntetett összegeket fizették: díjcsop. szülők jövedelme .
1100 Ft alatt 1100-1800 Ft között 1800 Ft felett
1963/64-ben a Bölcs. Tud. Karon 1963/64-ben a Term. Tud. Karon 1964/65-ben a Bölcs. Tud. Karon 1 964/65-ben a Term. Tud. Karon 1965/66-ban a Bölcs. Tud. Karon 1965/66-ban a Term. Tud. Karon 1966/67-ben a Bölcs. Tud. Karon 1966/67-ben a Term. Tud. Karon
közepes elégséges 150 Ft 250 Ft 250 „ 350 „ 350 „ 450 „ 76 hallg. fizetett 186 216 211 135 385 „ „ 159 „ . 346 „
„
„
„
„
„ •
„
„
.
„
„
„
elégtelen 500 Ft 500 „ 500 „ 14 400 Ft 72 100 „ 21 250 „ 94 900 „ 25 600 „ 160 800 „ 40 050 „ 159 300 „
A nappali tagozat kitűnő, jeles vagy jó általános tanulmányi eredményt elért hallgatói tehát 1963 óta teljes tandíjmentességet élveznek. Amint a fenti táblázatból kitűnik, a közepes, vagy ennél gyengébb általános tanulmányi eredményű hallgatók tandíját egyfelől a tanulmányi eredményre, másfelől a hallgató eltartóinak egy családtagra jutó havi jövedelmére figyelemmel állapítják meg. A fizetendő tandíj a legkedve-
zőtlenebb esetben sem haladja meg félévenként az 500 Ft-ot. • A levelező tagozaton az I. éves hallgatók egységesen félévi 170 Ft 152
tandíjat fizetnek, a II—V. évesek tandíját pedig tanulmányi eredményüknek, valamint a beíratkozást megelőző utolsó három hónapban élvezett átlagjövedelmük összegének és az eltartott gyermekek számának egybevetésével kell megállapítani.
_2. Az ösztöndíjak Az ösztöndíjrendszerben a beszámolási időszak folyamán alapvető változások történtek. Az ösztöndíj es általában a szociális juttatások keretén belül az alábbi kategóriák ismeretesek: tanulmányi, szociális, társadalmi és Népköztársasági ösztöndíj, pályadíj, termelési gyakorlati ösztöndíj, tanulmányi kirándulási és rendkívüli segély, valamint demonstrátori ösztöndíj, menzai és diákotthoni kedvezmény. A fentiekkel kapcsolatban az egyes szabályozó rendeletek .a következők: az 1952/53. tanévtől a 846-0126/1952. OK. sz . r., az .1904/1952. Mt. h., az 1953/54. tanév II. félévétől a 846-1/2/1954. OM. sz. r., az 1955/56. tanévtől a 8/1955. (O. K. 3.) OM. sz. r., az 1957/58. tanévtől a 77%1957. (M. K. 14.) MM. sz. r., 1959. április 15-től a 19/1959. (IV. 12.) Korm. sz. r., végül az 1963164. tanévtől a 22/1963. (IX. 21.) Korm. sz. r. és a 158/1963. (M. K. 14.) MM. sz. utasítás. A most említett, jelenleg is érvényben levő 1963. évi MM. utasítás szerint a nappali tagozatos hallgatók az állami segítség két fő formájában részesülnek: szociális támogatásban és tanulmányi ösztöndíjban. A szociális támogatásnak közelebbről több formája van: a kollégiumi elhelyezés, a rendszeres pénzbeni támogatás, a kedvezményes étkezés, valamint a rendkívüli segély. A szociális támogatás szempontjából a hallgatókat a szülők (illetőleg egyéb eltartók) egy családtagra eső jövedelmétől függően három kategóriába sorolják, s e szerint állapítják meg rendszeres pénzboni támogatásuk, továbbá étkezési igényjogosultságuk mértékét. A nem diákotthonban lakó hallgatóknál figyelembe jön az a körülmény is, hogy eltartóik az egyetem székhelyén vagy azon kívül laknak-e. A vonatkozó jogszabály a diákotthonban lakó hallgatók számára az étkezésért és a teljes ellátásért méltányos (havi 200 Ft öszszegű) térítési díj fizetését írja elő, amelyre a nekik járó rendszeres pénzbeni támogátás többnyire teljes fedezetet nyújt. Mintegy öt esztendő óta a tanulmányi ösztöndíjnak három formája van: általános tanulmányi ösztöndíj, Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíj és társadalmi .tanulmányi ösztöndíj. Általános. tanulmányi ösztöndíjban részesül minden hallgató, akinek tanulmányi átlageredménye legalább jó. Az ösztöndíj+gmértéke a tanulmányi eredménytől függően Ifi
havi 100-30b Ft-ig terjedhet. A Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjat — az erre,meghatározott kereten belül — a művelődésügyi miniszter egy-egy tanévre adományozza; két fokozata van, havi 1000, illetőleg havi 700 Ft-os összegben. Elnyerésének feltétele kitűnő, illetve jeles tanulmányi eredmény elérése (az utóbbi esetben legalább egy tárgyból kimagasló tudás felmutatása), példás tanulmányi fegyelem, a társadalmi munkában való tevékeny részvétel és a Népköztársasághoz való hűség. Az 1959 óta érvényben levő társadalmi tanulmányi ösztöndíjat különböző munkáltató szervek (állami vállalatok, intézmények és hivatalok, szövetkezetek, társadalmi szervezetek) adományozhatják, mégpedig főként fizikai dolgozók gyermekeinek, s elsősorban a vidéki munkahelyek szakember-szükségletének kielégítése érdekében. Elnyeréséhez legalább közepes tanulmányi eredmény és kifogástalan magatartás szükséges. Az alapösztöndíjon (havi 200-450 Ft-on) kívül ösztöndíjpótlék (havi 200 Ft) adható annak, aki az ösztöndíjszerződésben vidékre való inunkábalépésre vállal kötelezettséget. E mellett a tanulmányi eredményhez igazodó (havi 100-300 Ft-os) ösztöndíj-kiegészítés is adható. A társadalmi ösztöndíjas az adományozóval kötött szerződésben kötelezi magát arra, hogy oklevelének megszerzését követően az adományozó szervnél meghatározott ideig tartó munkáviszonyba lép; ez a kötelezettsége legfeljebb annyi évre áll fenn, ahány éven keresztül ösztöndíjat kapott. Az esti és levelező tagozatók hallgatói - miután ők rendszeres kereset birtokában végzik egyetemi tanulmányaikat — szociális támogatásban vagy tanulmányi ösztöndíjban nem részesülnek. Messzemenő egyéb kedvezmények illetik azonban meg őket, így a vizsgákra való felkészülésük érdekében, a kötelező foglalkozásokon való megjelenésük céljából tanévenként 24-30 munkanap tanulmányi szabadság, valamint útiköltségeiknek a munkáltató által történő teljes vagy részleges megtérítése. Az egyes ösztöndíj-, illetve segélykategóriákban a hallgatók — visszamenőleg a 'közel két évtizedre — a mellékelt táblázatban feltüntetett összegű kedvezményekben részesültek. Meg kell azonban jegyezni, hogy az adatok hiányosak; az Allam- és Jogtudományi Karon p1. a juttatott összegeket egyáltalán nem lehetett megállapítani, ennek ellenére a mellékelt két táblázat mégis nyújt bizonyos tájékoztatást arról, hogy hallgatóink az egyes tanévekben milyen fajtájú és mértékű juttatásokat élveztek. .
.
DR. DEVICH ANDOR
i5 4
A
168264
Bölcsészettudományi Kar
I. sz. melléklet a XV. Fejezethez Tanulmányi ösztöndíj
Társadalmi ösztóndíj
Szociális ösztöndíj
Népköztársasági ösztöndíj
Pályadíj j
Termelési gyak. ösztöndíj
I
Tanulmányi kiránd segély
Rendkívüli segély
.
Demonstrátori ösztöndíj
Menzai kedvezmény
Tanév
Diákotthoni kedvezmény
. .
hallgató
összeg
. összeg
hallgató
hallgató
összeg
hallgató
összeg
hallgató
összeg
hallgató
1948/49
összeg
I
hallgató
összeg
hallgató
-
összeg
hallgató összeg
—
hallg.
-- -
hallg.
-
1949/50
.
1950/51 1951/52
393
517 625
1 952/53
698
1119597
1953/54
838.
1505330
' .
5
29 000
5
34 000
i
. 900.
8
240 .
1955/56
647
1055225
475
369 750
454 500
325 . 509
-
700 325
5
' 37 000
3
.24 000
5700
.
172
472
170
- 322
220
582
221
227
207
.
.
1956/57
19
, I
—
1954/55
II ~ 5 4 547
' 343
139 000
241
21000
5000
7 300
~ 38 000
.123
225
136
3
21 000
5000
6 000
!42 200
305
170
5000
6 000
i
446
202
I38 000
500
511
228
1000
631
235
235
.300
332
57 250
112
70 350
2
1958/59
180
103 500
198
130 700
3
1959/60
221
139 400
300
181 600
105 000
. .
7 500
92
20
7 000.
5000
1957/58
.
1 960 / 6 1
294
184 250
279
165 600
. 31
172 750
4
28 000
1 961/62
325 _
203 750
316
176 800
72
189 000
4
28 000
4700
5 000
1962/63
500
296 250
295
145 600
88
230 900
2
14 000
5000
7 000
1963/64
892
756 250
940
1 296 750
119
565 000
15
135 000
5500 .
13 000
~ 42 000 ~ 68 000
1964/65
894
750 250
967
1 321 000
144
541 750
21
177 000
6000
15 000
78 000
252
1965/66
897
770 250
1005
1 350 000
132
,507 000
31
241000
6000
15 000
90 000
285
1966/67
897
778 500
477
1 251 000
144
503 750
25
196 000
6000
26 000
162 000
207
.
~
56 000 1. 1
.
358 431
11. sz. melléklet a XV. Fejezethez Tanulmányi ösztöndíj
Természettudományi Kar
Szóciális ösztöndíj
Társadalmi ösztöndíj
Népköztársasági ösztöndíj
Pályadíj
Termelési gyak. ösztöndíj
Tanév hallgató
öSsz g
hallgató
összeg.
hallgató
összeg
hallgató
összeg
hallgató
összeg
hallgató
összeg
Tanulmányi kiránd segély hallgató
összeg
Rendkívüli segély hallgató
összeg
Demonstrátori ösztöndíj hallgatói összeg
1948/49
Menzai kedvezm ény hallgató
Diákotthoni kedvezmény hallgató .
188
189 '
281
225
1949/50
56
7 400
1950/51
485
129 985
5
4 000
15
7500
395
240
1951/52
484
115 385
8
6 400
15
7500
380
237
15
9000
505
291
1952/53
79
2 60' 0
674
215 385
7
'5 600
1953/54
102.
5 100
788
238 338 '
8
6 400
35
10 500
. 653
393
578
226 450 .
7
5 600_
6
600
448
335
1954/55
3 750
1955/56
322
52 040
381
102 950
7
5 600
6
600
263
289
1956/57
. 93
13 000
135
14 410
7
5 600
6
600
. , 264
263
7 750
98
12 110
3
2 100
15 000
49 936
35 000
68 000
7
700
219
29 340
9 500
4
2 800
15 000
66 500
35 000
62 000
8
800
208 201. .
1957/58
38 .
..30
93' .
221
1958/59
176
25 000
1959/60
163
23 450
180
25 040
39 •
10 500
4
2 800
14 000
108 818
38 000
72 000
8
800
1960/61
213
32 350
232
30 350
52
23 350
5
3 500
14 000
120 512
38 000.
94 000
10
. 1000
333
320'
1961/62
182
32 550
164
21 680
84
39 950
4
2 800
13 600
194 872
45 000
120 000
16
1600
394
338
1962/63
268
30 500
126
16370
139
69 650
1
700
15 000
201 976
55 000
140 000
15
1500
491
336
.1963/64
415
70 350 .
748
196 550 .
187
132 550
18
15 000
16 000
251 072 •
70 000
220 000
298 '
446
1964/65
628
95 150 •
798
211 450
148
106 800
12
19 300
'16 000
287 081
80 000
250 000
486
473
1965/66
559
82 700
790
210 350
144
99 500
18
15 000
16 000
301 571
80 000
250 000
497
477
1966/67
628
93 500
767 1 202 450
111 .
75 050
22 •
20 500
16 000
328 499
97 000
253 000
420
577 '
-
'
281. '
264'