Skip to main content

A Magyar Királyi Ferencz József - Tudományegyetem évkönyve 1937/38-as évből

Page 1

A M A G Y A R KIRÁLYI

FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM F

00

EVKÖNYVE AZ 1937/38. TANÉVRŐL

SZEGED, 1938 A M. KIR. FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM KIADÁSA


51821 .

A MAGYAR

KIRÁLYI

FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM

ÉVKÖNYVE AZ

1937/38.

TANÉVRŐL

SZEGED, 1938 A M. KIR. FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM KIADÁSA


Az Egyetemi Tanács megbízásából szerkesztette:

CSEKEY ISTVÁN egyetemi ny. r. tanár

A szegedi m. kir. Ferencz József-tudományegyetem 1937/38. tanévi működéséről szóló Beszámoló külön kötetben jelenik meg.

Szeged Városi Nyomfe és K-önyvkiaJö Et. 38—3230


I

A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem múltja és jelene1 i

A ma Szegeden működő m. kir. Ferencz József-tudományegyetemet Kolozsvárott állították fel és szervezték az 1872. évi X I X . és X X . t.-c.-ek alapján. Ez az egyetem azonban nem az első volt Erdélyben. Az első kolozsvári egyetemet BÁTHORY ISTVÁN fejedelem és lengyel király alapította Vilnában 1581 május 12-én kiadott oklevelével. Ennek a később megszűnt főiskolának helyébe MÁRIA TERÉZIA 1774-ben újabb egyetemet alapított. A BÁTHORY-féle alapítás összefüggött a jezsuita-rendnek Erdélybe történt letelepítésével. A jelzett okirat szerint BÁTHORY ISTVÁN X I I I . GERGELY pápa hozzájárulásával azért alapított jezsuita „collegium"-ot, mart szükségesnek tartotta, hogy Erdélyben az igazi vallásosságot terjessze ós ezt az országot a vallási tévelygésektől megsza1

Az egyetem részletesebb történetére nézve lásd még: A kolozsvári magyar Ikirályi Ferencz József-tudomány-egyetem története és statisztikája, [MÁRKI SÁNDOR és PÍSZTÓRY MÓR műve.] (Acta Reg. Scient. Universitatis Claudipolitanae Francisco-Iosephinae anni M D C C C X C V — V I . Fasciculus II.) Kolozsvár, 1896, VIII, 142 1. — A felső oktatásügy Magyarországon. Budapest, 1896, 247—405. 1. — Emlékkönyv. A kolozsvári magyar királyi Ferencz József tudományegyetem és különösen ennek orvosi és természettudományi intézetei. Kiadta a vallás- és közoktatásügyi magyar királyi ministerium költségén a kolozsvári egyetem orvosi kara. Budapest, 1903, 418 1. — MÁRKI SÁNDOR, A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története 1872—1922. Szeged, 1922, 177 L


badítsa; mert abban az időben még sem, Erdélyben, sem Magyarországon nem voltak kollégiumok vagy akadémiák (egyetemek), és mert a rend. tagjai már Európa-szerte bebizonyították, hogy működésük az egyházra és államra egyaránt hasznos és >az ifjúság nevelésére alkalmas. BÁTHORY a kollégiumot felruházta mindazokkal a jogokkal, amelyeiket a többi keresztény akadémia Olasz-, Francia-, Spanyol- és Németországban élvezett. A teológia és filozófia hallgatói baccalaureusi, magisteri ós doktori fokozatokat szerezhettek a kollégiumban, amelynek elhelyezését és fenntartását úgy biztosította a fejedelem, hogy a rendnek klastromoltat és apátsági birtokokat adományozott mintegy 14.500 katasztrális hold terjedelemben. Minthogy ez az első kolozsvári egyetem szoros kapcsolatban állott a jezsuita-renddel, működése és fennállása is a jezsuiták sorsától függött. A bölcsészeti és teológiai oktatás 1585 végéin indult meg, de már 1588-ban megszakadt, mikor az erdélyi országgyűlés a rendet kitiltotta az országból. A tilalmat azonban az országgyűlés BÁTHORY ZSIGMOND fejedelem befolyása alatt 1595-ben megszüntette, úgyhogy a jezsuita-rend tanintézete 1598-ban isimét egyetemi fokon folytathatta működését. De ez a működés sem tartott sokáig. 1603 június havában Kolozsvár népe a német uralom és az idegenek elleni haragjában lerombolta a kollégium épületeit, 1606-ban pedig ismét kiutasították Erdélyből a rendet. Összesen tíz évi működés után egészen a XVII. század végéig, tehát majdnem száz évein át szünetelt az egyetem működése. Mikor Erdély visszakerült a magyar király fennhatósága alá, I . L I P Ó T alatt a jezsuita-rend újra bebocsátást nyert Erdélybe. Kolozsvárott megkapták az unitáriusok ú. n. nagyiskoláját (a belváros északnyugati részében fekvő Cvár-téren) a mellette levő református templommal, valamint a tartományi pénztár költségén visszaváltott Monostor falut. Az óvár-tóri helyiségekben 1698 november 17-én nyílt meg újra az akadémia, működéséről azonban, amely 1727-ig vagy 1732-ig tartott, közelebbit nem tudunk. A XVIII. század első felében a rend a város déli ró-


5

szén ú j épületeket emelt. Így keletkezett a Belső-Tordautcában a rend ú j temploma és társháza, a Belső-Farkasu teában pedig új iskolaépülete, I I I . K Á R O L Y király és erdélyi fejedelem 1732 augusztus 15-én újabb adományokat tett a kolozsvári kollégium javára azzal a feltétellel, hogy mind az alsófokú oktatást, mind a filozófiai és teológiai előadásokat, ha még meg nem kezdték, az első alapító szándékai szerint mielőbb kezdjék meg és folytassák. I I I . K Á R O L Y diplomájának kikötéséből feltételezhető, hogy az egyetemi fokom való oktatás nem volt megszakítás nélküli. Nem lehetetlen, hogy ezért jelentette az erdélyi kormáinyszók 1769-ben kiküldött bizottsága (SZEREDAI ANTAL, a gyulafehérvári káptalan prépostja és B É L D I JÓZSEF kolozsmegyei főispán), hogy a kollégium I I I . K Á R O L Y adományaival kelt ú j életre. Az ú j életre keltett kollégium számára az 1752-től 1765-ig tartó időben nagyobbszabású épületet emeltek a Király-utcában. Itt folytatta működését a bölcsészeti és hittudományi kar, amely 1773-ig állott fenn és doktori címeket is adományozott. A jezsuita-rend eltörlésével 1773-ban meg kellett szűnnie a vele szoros kapcsolatban levő főiskolának is. Állami intézkedésekkel kellett gondosko-dni az alsófokú ós felsőoktatás továbbfolytatásáról. 1773 november havában az erdélyi kormányszék (Gubernium) ideiglenesen ú j tanárokat alkalmazott részben a volt jezsuita-rend tagjai, részben mások közül. Véglegesen 1774 július 16-án rendelkezett M Á R I A TERÉZIA királynő a főiskola sorsáról. Kifejezte azt a szándékát, hogy a német egyetemek mintájára a kolozsvári egyetemet is magasabb tökélyre akar ja emelni. Meghatározta az egyes karok tanszékeinek számát és a tanszékek javadalmazását; az eddigi két kat mellé felállította a jogtudományi és orvosi kart s felruházta az egyetemet a rektorválasztás jogával; majd külön pecsét használatát engedélyezte számára. Az egyetem elhelyezésére és fenntartására továbbra is a jezsuita-rendnek helyiségei és birtokai szolgáltak, amelyek mint „tanalapítvány" kincstári kezelésbe jutottak. Az 1776/77. tanévtől kezdődőleg M Á R I A TERÉZIA a bölcsészeti karon, valamint a gimnáziumban a kegyestanító-rendre bízta az oktatást,


6

neki adományozva a jezsuita-rend volt akadémiai templomát (a Torda- és Király-utca sarkán). A MÁRIA TERÉZIA által ily módon tulajdonképen újonnan megalapított egyetem mint olyan nem sokáig állott fenn. 1786-ban, mikor már csak 150 hallgatója volt, I I . JÓZSEF augusztus 15-én kelt rendeletével a teológiai kart megszüntette, a három másik kart pedig a középiskolai tagozattal kapcsolatban liceumi rangra fokozta le. Az intézmény kevesebb tanszékkel, megrövidült tanfolyammal és doktoravatási jog nélkül mint „kolozsvári királyi akadémiai lyceum" folytatta működését. Az orvosi kar 1817/18-ban az „orvossebészi intézet" (Institutum medico-chirurgieum in Lyceo Regio Claudiopolitano) nevet nyerte és „sebész- és szülészanesteri" okleveleket adott ki. Igazgatója ós elnöke mindenkor az országos főorvos volt, s a liceum másik két karával szorosabb kapcsolatban nem állott, összeköttetésbe jutott azonban az országos Karolina-kórházzal, amidőn ennek egyik főorvosa ott klinikai előadásokat kezdett tartani. A liceum 1790-ben visszaköltözött a farkasutcai épületbe. Ennek helyébe azonban 1818-tól 1821-ig a tanalap költségén új palota épült, amelyben egészen 1849 nyaráig működött a liceum valamennyi tagozata. A totrdaés királyutcai épületeket a „Gubemii™" foglalta el. Az osztrák abszolutizmus megszüntette a liceum jogi tagozatát, a bölcsészeti tanfolyamot pedig a gimnáziummal egyesítette, felállítva a gimnáziumnak V I I . és V I I I . osztályát. Az órvos-sebészi intézet fennmaradt, sőt tovább is fejlődött, de kapcsolata a líceummal most már egészen megszűnt s önálló igazgatót kapott. A liceum ilyenformán középiskolává alakult át. . FERENC JÓZSEF császátr 1851-ben Kolozsvárott vegyes tannyelvű állami jogakadémiát akart létesíteni. Ez a tery olyképen módosult, hogy 1863-ban az akkori kormány magyar tannyelvű állami jogakadémiát szervezett, amelynek fenntartására évi 20.000 forintot utalványozott. A jogakadémia tanfolyama kezdetben hároméves v.olt hat tanárral, 1866-ban pedig négy évesre emelkedett nyolc tanárral. A kiegyezés után a magyar felelős kormány to-


7

vábbra is fenntartotta az abszolutizmus alatt keletkezett jogakadémiát, valamint a régebbi és most már bét tanszékkel bíró orvos-sebészi intézetet. A két intézmény költségei belekerültek a magyar áilaani költségvetésekbe. A jogakadémia már 1867 október bávában felvetette az eszmét, hogy a két intézetet fakultásokká emeljék és egyetemmé egeszítsék la. E kezdeményezés alapján Báró EÖTVÖS J Ó Z S E F vallás- és közoktatásügyi miniszter 1868 február havában felszólította a két tanintézetet, hogy az egyetemi átalakulásra vonatkozólag javaslatokat tegyenek. A javaslat csakhamar el is készült, de a miniszter csak két év múlva nyújtotta be „a kolozsvári országos egyetem felállításáról" szóló törvényjavaslatát. Tárgyalása azonban az akkori erős pártküzdelmek közepette és a reformokra váró kérdések tömege mellett nem igen haladt előre. Báró EÖTVÖS J Ó Z S E F meghalt, mielőtt javaslata bizottsági tárgyalás alá kerülhetett volna. 1872 március havában a választójogi javaslat miatt kitört obstrukció pedig egészen meghiúsította a törvényjavaslat tárgyalását. Az akkori országgyűlés' április 16-án berekesztetvén. FERENC 'JÓZSEF király 1872 májusi 29-én kelt elhatározásával EÖTVÖS J Ó Z S E F utódjának, PATJLER T i V A D A R n a k előterjesztésére megengedte, hogy a kolozsvári egyetemi törvényjavaslat a szeptember l-re összehívott ú j országgyűlésén isimét benyujtassék, és az országgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében felhatalmazta a minisztert, gondoskodjék az egyetemnek minél előbbi megnyitásáról, a tanári pályázatok kiírásáról, valamint a szükséges helyiségek ós költségek biztosításáról. E rendelkezése alapján a miniszter a felállítandó egyetem 42 tanári állására június 11-én pályázatot hirdetett. Szeptember 4-én az új országgyűlés trónbeszédében a király kijelentette, hogy az egyetem felállításának siettetése céljából a kormányt ideiglenes intézkedésekre és a törvényjavaslat újból való benyújtására hatalmazta fel. A javaslatot PAULER TIVADAR utóda, TREFORT ÁGOSTON miniszter nyújtotta be szeptember 17-én. A képviselőház már október 2-án tárgyalta és elfogadta a törvényjavaslatot, valamint az egyetem költségeinek fedezésére


8

szánt póthitelt. A főrendiház hozzájárulása után a király októher 12-én szentesítette az egyetem felállításáról és szervezéséről szóló 1872. évi XIX., 1 valamint a költségek fedezéséről szóló X X . törvényeikkeket. A két törvény októher 12-én a képviselőházban, október 14-én pedig a főrendiházban kihirdetést nyert. II

Az alapítótörvény 1. Vában kimondja, hogy Kolozsvárott a tanszabadság elvének alapján m. kir. tudományegyetem állíttatik fel, a kolozsvári kir. jogakadémia és az orvossebészeti intézet pedig megszűnik. A 10. § értelmében az egyetem az 1872/73. tanév kezdetével nyílik meg, és a kormánynak egyetemszervezési intézkedései jóváhagyást nyernek. Egyetemünk négy tudománykarra oszlott: 1. jogés államtudomány, 2. orvostudomány, 3. bölcsészet-, nyelvés történettudomány, 4. matematika és természettudomány. A pályázatait határideje augusztus 10-én járt le. A király szeptember 29-én nevezte Id az első tanárokat, öszszesen harmincötöt, harmincat nyilvános rendessé, ötöt nyilvános rendkívülivé. Október 12-én még három, 16-án még egy kinevezés törtónt, s a harminckilenc tanár október 19-én tette le az esküt gróf M I K Ó I M R E miniszteri biztos kezébe. Másnap, október 20-án, ismét egy újabb tanszék nyert betöltést. Az ekkor kinevezett negyven tanár közül tizenkettő a jogi karhoz, tizenegy az orvosi karhoz, tíz a bölcsészeti karhoz, hét a természettudományi karhoz tartozott. Közöttük öt előbb a volt jogakadémián, nyolc .pedig az orvossebészi tanintézeten működött. A pályázatban hirdetett negyvenkét tanszélt csak 1874 nyarán valósult meg két újabb kinevezéssel. Az első tanévnek és ezzel az egyetemnek ünnepélyes megnyitása 1872 november 10-én folyt le. Másnap megkezdődtek az előadások. Az elsőízben felállított tanszékek' és kinevezett tanárok a következők voltak: 1

Közölve az 1933/34. tanévi Almanach 10—13. lapján.


A j o g - és á l l a m t u d o m á n y i karon: 1. római katolikus egyházjog és hűbérjog (CSIKY V I K T O R ) , 3. egyetemes európai és hazai jogtörténelem (ÓVÁRI KELEMEN), 4. észjog, jogencyclopaedia és protestáns egyházjog (JENEY VIKTOR), 5. magyar közjog és közigazgatási jog ( K O R B U L Y I M R E ) , 6. magyar magánjog és bányajog (KOLOSVÁRY SÁNDOR), 7. osztrák polgári törvénykönyv ( H A L L E R KÁROLY), 8. magyar perjog és váltójog ( P L Ó S Z SÁNDOR), 9. büntetőjog (GROISZ GUSZTÁV), 10. politika (CONCHA GYŐZŐ), 11. nemzetgazdaságtan és pénzügytan ( B E R D E Á R O N ) , 12. statisztika ( V Á L Y I GÁBOR). A 4. szám. alatt megjelölt tanszék több belső változáson ment át. 1875-ben a protestáns egyházjog helyébe a tételes nemzetközi jog előadása került; 1888-ban az, észjog helyébe a „bölcsészeti jogtan", 1908-ban pedig a „jogbölcselet" lépett, s a tanszék tárgyai közül kimaradt a jogencyclopaedia. Mikor a,8. szám alatt megjelölt tanszék 1891-ben megürült, a váltó- ós kereskedelmi jog számára külön (13.) tanszéket állítottak fel. 14. tanszók lett az 1886-ban recoidldvüli jelleggel létesített pandektajogi katedra; ezt 1918-ban nemzetközi jogi tanszékké szervezték át. A 2. szám alatt megjelölt tanszék tárgya 1906-ban a budapesti egyetem hasonló tanszékével egyidejűleg a következő címet nyerte: „magyar alkotmány- és jogtörténet, különös tekintettel a nyugateurópai jogfejlődésre". Az 5. számú tanszéktől 1908-ban elkülönült a 15. számú tanszék a magyar közigazgatási ós pénzügyi jog előadására. 1912-ben külön katedrát nyert a büntető perjog is. Az o r v o s t u d o m á n y i karnak első tanszékei és tanárai: 1. leíró- és tájbonctan (CZIFRA FERENC), 2. óletés szövettan (TÖRÖK .AURÉL), 3. általános kór- és gyógytan és gyógyszertan (AJTAI SÁNDOR), 4. élet- és kórvegytan (PLÓSZ P Á L ) , 5. kórbonctan (GENERSICH ANTAL), 6. államorvostan (FODOR J Ó Z S E F ) , 7. belgyógyászat (MACHIK BÉLA), 8. sebészet (BRANDT JÓZSEF), 9. szülészet (MAIZNER JÁNOS), 10. szemészet (SCHÜLEK V I L M O S ) , 11. áUatgyógytan ós állatrendészet ( M I N A JÁNOS). 1874-ben tanszéket kapott a bőrbetegség- és bujakórtan. Az állatgyógytani tanszék 1880-ban megszűnt. Az államorvostani tanszék 1883jog

(FARKAS LAJOS), 2.


10

ban kettéosztott törvényszéki orvostani és közegészségtani tanszékre, úgyhogy a tanszékek száma az orvosi karon tizenkettő volt egészen 1889-ig, amikor szervezést nyert a 13. tanszék az elmekórtan számára. A következő évben ismét szaporodott a tanszékek száma: a 3. számú tanszékből kivált a gyógyszertan mint önálló tanszék. Az 1892/93. tanévben a 9. számú tanszék kibővül a nőgyógyászat tárgyával. 1895-ben a 2. számú tanszék csupán az élettanra szorítkozik, minthogy a szövettant az állattan tanára veszi át. Ugyanakkor a kórbonctan tanszékéhez a kórszövettan előadása is hozzákapcsolódik. A 4. számú tanszék 1888-tól 1912-ig betöltetlenül állott; ekkor helyébe orvosi vegytani tanszéket állítottak fel. A 14. számú gyógyszertani tanszék első tanára 1897-ig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba volt beosztva, a tanszék ezután egészen 1913-ig betöltetlenül állott; tananyagát elejétől kezdve az általános kór- és gyógytan tanára adta elő. 1913-ban csupán a gyógyszerismerettanra történt kinevezés. 1914-ben, illetőleg 1917-ben két ú j tanszék nyert szervezést: az orthopaediai sebészet és a gyermekgyógyászat. 1919 elején a gyógyszerhatástan is külön tanárt kapott, s így az orvoskari tanszékek tényleges száma tizenhétre emelkedett. A b ö l c s é s z e t - , n y e l v - és t ö r t é n e t t u d o m á n y i kar tanszékei és tanárai: 1. bölcsészet (SZÁSZ BÉLA), 2. neveléstudomány ( F E L M É R I LAJOS), 3. classica philologia I . (HÓMAN OTTÓ), 4. classica philologia I I . (SZAMOSI JÁNOS), 5. magyar nyelv és irodalom ( I M R E SÁNDOR), 6. német nyelv és irodalom (MELTZL H U G Ó ) , 7. román nyelv és irodalom (SZILASY GERGELY), 8. egyetemes történelem (LADÁNYI GEDEON), 9. magyar történelem (SZABÓ KÁROLY), 10, történelmi segédtudományok (FINÁLY H E N R I K ) . A Z egyetemes összehasonlító földrajz tanszéke csak 1874-ben kapott betöltést TERNER ADOLF kinevezésével. 1883-ban I I . sz. egyetemes történelmi tanszék nyert szervezést, különös tekintettel az ókori történetre. 1890-ben az 5. számú tanszék kettéosztott; helyébe lépett a magyar és összehasonlító finnugor nyelvészeti tanszék, valamint a 13. számú magyar irodalomtörténeti katedra. 1892-ben a magyar művelődéstörténelem, a következő évben az uralaltáji ösz-


11

szehasonlító nyelvészet kapott tanszéket. 1894-ben kinevezték a francia nyelv és irodalom első professzorát. 1898ban a 10. számú tanszék mint archaeologiai tanszék kapott betöltést. A m a t e m a t i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i kar tanszékei és tanárai: 1. elemi mennyiségtan (BRASSAI SÁMUEL), 2. felsőbb mennyiségtan (MARTIN LAJOS), 3. mennyiségtani természettan ( R É T H Y M Ó R 1874-től), 4. kísérleti természettan ( A R T ANTAL), 5. vegytan (FLEISCHER ANTAL), 6. ásvány- és földtan ( K O C H ANTAL), 7. állattan (ENTZ GÉZA), 8. növénytan (KANITZ ÁGOSTON). 1900-ban felállították az ábrázoló geometria tanszékét. 1901-ben a növénytani tanszék kettéoszlott általános növénytani és növényrendszertani tanszékre, ez utóbbit azonban 1905 óta nem töltötték be. 1904-ben létesült a gyakorlati fizika ós elektrotechnika tanszéke, 1913-ban pedig a vegytan második tanszéke. Az egyetem tanszékeinek száma az alapítástól kezdve 1919-ig 42-ről 61-re szaporodott, még pedig a jogi karon 16-ra, az orvosin 17-re, a bölcsészetin 16-ra, a matematikain 12-re. A tanítószemélyzet teljes létszáma ezen idő alatt 43-ról 135-re, a segédtanszemélyzet 13-ról 104-re növekedett, az előadási ótrák száma 325-ről mintegy 800-ra emelkedett. Az 1872-ben felállított egyetem nagyrészt az előbbi egyetem idejéből fennmaradt épületekben nyert elhelyezést. A X V I I I . században keletkezett s a „gubernium" megszűntével felszabadult torda- és királyutcai épületekbe kerültek az egyetem központi helyiségei: a rektorátus, a quaestura ós a gondnoki hivatal. Ugyanitt nyert elhelyezést az orvosi kar négy elméleti intézete, valamint a bölcsészeti és matematikai károk legtöbb intézete és tanterme. A jogi kar a liceum II. emeletén kapott helyiséget. Ez épület földszintjére pedig a bonctani, valamint az élet- és kórvegytani intézet került. Az orvosi kar klinikáinak, valamint a kórbonctani gyakorlatoknak céljaira az országios Karolina-kórház szolgált, amelynek épülete a X V I I I . században klastrom volt és csak 1818-ban alakították át kórházzá. Nevét I . FERENC király nejének, KARO-


12

királynénak emlékezetére kapta, aki nagyobb alapítványt tett az új intézmény számára. Az állatgyógyászat és állatrendészet részben a kolozsmonostori állatkórodában, részben pedig az egyetem központi épületében működött. A guberniumi épület telkén levő hivatalszolgai lakásokat vegytani intézetté alakították át. Az állattani intézet az Erdélyi Múzeum-Egyesület Mikó-utcai épületében nyert helyet, amely régebben Gróf M I K Ó iMRÉnek nyaralója volt. A körülötte elterülő angol parkot az Erdélyi Múzeum-Egyesület ötven évre átengedte az államnak füvészkert céljaira. A kert bejáratánál levő kis földszintes ház szolgált 1873-tól kezdve a növénytani intézet elhelyezésére. Aulája, ünnepi alkalmakra szolgáló nagyterme az egyetemnek nem volt. Az ünnepségek a városi vigadóépületben folytak le, ugyanott, ahol a század negyvenes éveiben az erdélyi országgyűlés tartotta tanácskozásait. Ez az elhelyezés, régi és alkalmatlan épületekben vagy bérelt helyiségekben, természetesen nem volt kielégítő. Az egyetem részéről csakhamar panaszok hangzottak el, de az 1873-ban kiütött pénzügyi válság miatt a kormány nem teljesíthette a kérelmeket. Az első jelentékenyebb építkezés csak 1880-ban következett el. Augusztus 18-án kezdték meg az ú j vegytani intézet építését a Mikókertben. A régi, rozoga vegytani épületben az 1883-ban felállított közegészségtani intézet nyert elhelyezést. T R E F O R T miniszter 1881-ben meglátogatta az egyetemet és a bonctani intézetek számára új épület emelését rendelte el Ez az épület, a Múzeixm-lcerttől keletre levő telken, csak öt év múlva készült el. 1889-ben fejeződött be az élet- és közegészségtani intézetek építkezése. Gróf CSÁKY A L B I N miniszter 1890 júniusi látogatása után — látva a klinikák és intézetek tarthatatlan helyzetét — elhatározta az egyetemnek megfelelő kiépítését. 1893-ban megindult a központi épület építkezése, nagyrészt az addigi épület helyén. Legelőször a keleti szárny készült el, úgyhogy 1895 őszén már ebben nyilt meg a tanév. Itt nyertek elhelyezést a jogi kar helyiségei, valamint a könyvtár, a rektorátus stb. A régi épület nyugati szárnya, csak ezután került lebon-

LINA


13

tásra és újraépítésre. A középső rész 1901-ben, az aula csak 1902-ben készült el. Az építkezés alatt a lebontás alá kerülő résaből kiköltözött intézetek ideiglenesen a farkasutcai régi vármegyeházában találtak menhelyet. Az építkezések második sorozata W L A S S I C S GYULA minisztersége idején indult meg az 1897. évi X X V . t.-c. alapján. Ez a törvény az új klinikai építkezésekre 2,800.000 koronát engedélyezett. így nagy orvosi telep keletkezett a bonctani és élettani intézetek szomszédságában. Az elmegyógyászati klinika, amely régebben külvárosi magánházakban, a Külmonostor-utcában működött, külön telepet kapott a hegyoldalra vezető út másik oldalán. Az egyetem ú j épületeit 1902 október 13-án W L A S S I C S miniszter személyesen avatta fel. A központi épület azonban, alighogy elkészült, máris szűknek bizonyult. Mindenekelőtt a könyvtárnak kihelyezése mutatkozott szükségesnek. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményével és a Benigni-könyvtár anyagával megalakult egyetemi könyvtár 1902-ben már 135.000 kötetet őrzött. A könyvtári épület gondolatát már CSÁKY miniszter felvetette 1892-ben. A város 1896-ban telket is adományozott erre a célra, az ú j könyvtárépület azonban másutt, az orvoskari telep felé vezető Mikó-utea elején létesült. Az ünnepélyes megnyitás 1908 május 18-án történt gróf A P P O N Y I A L B E R T miniszter jelenlétében. Ugyanekkor nyilt meg az ú j állattani és Összehasonlító bonctani épület is. Az utolsó építkezés az általános kór- és gyógytani intézet, a Pasteur-kórház, valamint a gyógyszertani intézet céljait szolgálta és 1913-ban fejeződött be. Ekkor látogatta meg JANKOVICH B É L A miniszter az egyetemet és házakat vásárolt az orvosi telep mellett az egyetemi gyógyszertár, a gyógyszerészeti műtan, valamint a gégészet és fogászat számára. Ugyancsak JANKOVICH B É L A egészítette ki 17 holdra az ú j botanikus kertet, mely az orvosi teleptől délre a Házsongárd hegyen terült el. Egyetemünk az 1881 január 4-én kelt legfelsőbb elhatározással engedélyt nyert, hogy a „Ferencz József m. kir. tudományegyetem" címet viselhesse. Ugyanez az elhatározás azt is megengedte, hogy az egyetem számára


14

alapítólevél állíttassák ki. Az alapítólevelet FERENC JÓZSEF király privilégium alakjában 1897 november 1-i kelettel kiadta, kijelentve, bogy miután „az 1872-ik évi SlX-ik törvénycziklt a létesített és immár huszonöt esztendő óta áldásosán működő tudomány-egyetemnek szervezetét s abban adott jogait ós kiváltságait megállapítja, ezen tudomány-egyetemet minden jövendő időkre nézve a törvény által megalapítottnak és megerősítettnek nyilvánítjuk". Ez az alapító oklevél 1898 június 5-én, az egyetem huszonöt éves jubileumán hirdettetett ki.1 1895-ben megkapta az egyetem a promotio sub auspiciis regis jogát, s ugyanazon év szeptemberében tett látogatásának emlékére a néhai uralkodó rektori és dékáni díszjelvényeket, valamint pedellusi díszbotokat adományozott az egyeteminek. Áz egyetem hallgatósága kezdetben csekély volt és csak lassan növekedett. Az 1872/73. tanév első felében 258, II. felében 733, tíz év múlva 456 és 441 volt a hallgatók szama. Még az alapítás után 20 évre is csak 624 hallgató iratkozott be ós a létszám csak 1898 őszén éri el az 1073-at. 1904/5-ben azonban már 2290 és 2145 a létszám, amely 1906/7-ben éri el a maximumot (2410 és 2131). Ezen a színvonalon meg is marad egyetemünk a világháború kitöréséig, amikor 1216-ra és 1077-re csökken a hallgatószám. A diákok ellátásának megkönnyítésére jóléti .intézmények létesültek: a Mensa Academiea, a „Hunyadi" Tanítók Háza, a mentők háza, a régi Báthory-szeminárium, a kegyesrenidi Kalaaantinum ós az erdélyi református egyházkerület teológiai fakultása és tanárképző intézete, amelyek összesen 500—600 hallgatónak adtak ingyenes vagy mérsékelt árú teljes ellátást. A háború kitörése előtt nagyobbszábású diákotthon felépítése is tervben volt; A fejlődés útján egyetemünket a világháború állította meg. Az általános mozgósítás következtében már az első évben 1736 hallgató, 170 egyetemi alkalmazott, 40 tanár és tanító vonult be. A hallgatók száma az 1916/17. 1

Közölve az 1933/34. tanévi Almanach 14—16. lapján.


15

tanév I I . felében 420-ra ősökként, ebből is 112 nő volt. A klinikák és az egyetemi épületek sebesültekkel teltek meg. Az egyetem tudományos munkássága azonban tovább folyt, sőt az ú j h e l y z e t folytán ú j feladatokkal is bővült. A forradalom kitörésekor (1918/19) a hallgatók száma 2226-ra, illetőleg 2570-re emelkedett. Bitkor azonban már napról-napra súlyosbodott az egyetem helyzete. 1918 december 24-én délután a románok megszállották Kolozsvárt. 1919 május 8-án' a román Consilium Dirigent (kormányzótanács) hűségeskü letételére szólította fel a professzorokat. A. karok megtagadták az esküt, mert ez a kívánság a béke megkötése előtt a hágai egyezmény értelmében jogosulatlan volt. Erre május 12-én három gyalogsági szakasz vette körül az egyetemet. A kormányzótanács kiküldött bizottsága az épületet minden felszerelésével együtt a román állam tulajdonának jelentette ]<i, s az erőszak -hatása alatt SCHNELLER ISTVÁN rektor kénytelen volt elhagyni az egyetem épületét. Ezzel a m. kir. Ferencz József-tudományegyetem életének első szakasza bevégződött. III

Az egyetem, elvétele után az esküt megtagadó tanárakat 1919 október 29-től fogva egyre nagyobb számban utasították ki Kolozsvárról. A törvényesen megválasztott szűkebb tanács KOLOSVÁRY BÁLINT rektorral Kolozsvárt maradt, a tanárok egy része pedig Budapestre menekült. Az egyetem életének így két éven át két ága volt. A Budapestre menekült tanárok a Pozsonyból kiűzött Erzsébetegyetem tanáraival a jogfolytonosság fenntartása végett együttes munkára szervezkedtek. A magyar kormány előbb a jogi, bölcsészeti és matematikai karnak (1920 feb'ruár 25), majd az orvosi karnak is (1920 március 25) megbízást adott tevékenységük folytatására. A kót egyetem menekült tanárai közös tanrenddel kezdték meg az előadásokat, de mind a két fél megtartotta saját hatósági szervezetét és önkormányzatát. SCHNELLER prorektor 1920 márciusában nyitotta meg a Ferencz József-egyetemet Budapesten és a világ valamennyi egyeteméhez iratot küldött, amelyben tiltakozást jelentett be a kolozsvári


16

egyetem épületeinek elvétele és munkájának megakasztása ellen. Az előadások — jórészt szintén menekült hallgatósággal — a polgári iskolai tanárképző főiskola és az I. kerületi állami gimnázium helyiségeiben, valamint a főváros egyes épületeiben, az egyik hadikórházban folytak. A .minisztérium május 1-én értesítette az egyetem budapesti megnyitásáról a Kolozsvárott maradt tanárokat, akiknek egyelőre szabadságot adott. A kolozsvári szűkebb Egyetemi Tanács 1920 április 17-én foglalkozni kezdett a Kolozsvárott felállítandó felekezetközi magyar egyetem gondolatával. Június 10-éi'e elkészítették a tervezetet, s Erdély három magyar püspöke június 21-én bejelentette az egyetem felállítását a román közoktatásügyi miniszternek. Az engedély azonban hónapokig tartó halogatás után sem érkezett meg. Ilyen körülmények között az erdélyi református egyházkerület a maga teológiai akadémiája mellett 1895 óta működő tanárképző intézetet kibővítette és tanárvizsgálóbizottsággal kiegészítette. Ez az intézmény az egyetem Kolozsvárott maradt tanáraival és magántanáraival az előadásokat 1920 október 18-án megkezdte és a következő év május végóig a legnagyobb bizonytalanság közepette is folytatta. Az 1921/22. tanévet a román kormány már nem engedte megkezdeni. Az egyetemi tanárok szabadsága letelt és kiutasításuk következtében el kellett távozniok egyetemünk régi székhelyéről. A budapesti működés alatt eli&inte 30, végül 64 előadó 3 félév alatt összesen 364 előadást tartott. A kolozsvári tanárképzőn előbb 34, majd 38 előadó két félév alatt 188 kollégiumot hirdetett. IV Időközben megindultak Budapesten a tárgyalások egyfelől a kormánnyal, másfelől egyes városokkal az egyetem elhelyezése érdekében. E tárgyalások kezdettől fogva elsősorban a Szeged szab. kir. várostól kapott meghívás körül forogtak és végül is azzal végződtek, hogy a nemzetgyűlés 1921 május 29-én elfogadta a törvényjavaslatot, amely szerint a Ferencz József-tudományegyetem ideiglenesen Szegeden nyer elhelyezést. Ezzel az 1921. évi X X V .


17

törvényeiliként kihirdetett törvénnyel kezdődik egyetemünk történetének második szakasza.1 Ugyanúgy mint 1872-ben a kolozsvári alapításnál, itt is régi óhajok teljesültek. Szeged hosszú idő óta vágyakozott arra, hogy falad között főiskola legyen. Mikor a kilencvenes években a harmadik, majd a hn.sz.adik század elején a harmadik és negyedik egyetem felállításáról volt szó, Szeged mindig előljárt az igénylők és jogosultak között, de elől volt az áldozatra való készség tekintetében is. Ez az áldozatkészség tette lehetővé 1921-ben, hogy a menekült egyetem kölcsönkért épületekben elhelyezkedhetett. 1921 október 9-én adta át HORTHY M I K L Ó S kormányzó az egyetemet ú j székhelyén régi rendeltetésének. Október 12-én indult meg újból a munka Istenbe vetett hittel s a megpróbáltatásokon átment nemzet, valamint az egyetem jövőjébe vetett bizalommal. Ez az óv volt az egyetem ötvenedik tanéve. Azóta az egész intézmény újjáépült és megújhodott. A nemzet ég, Szieged városa rendkívüli áldozatokkal ú j hajiéltokat emelt, vagy régi épületek újjáalakításával biztosított kedvező elhelyezést az egyetem intézeteinek. 1924 június 30-án kezdődött az újjáalkotás műve Szeged város közgyűlésének azzal a határozatával, amely ötven évig évi 24 vaggón búza értékét ajánlotta fel az egyetem építkezésére. A várost SOMOGYI SZILVESZTER polgármester, az országgyűlést gróf KLEBELSBERÓ KUNÓ vallás- és közoktatásügyi miniszter, Szeged egyik képviselője, meg tudta győzni az építkezések szükségességéről, s 1926 október 5-én a kormányzó letette az első klinikai épület alapkövét, majd négy év múlva, 1930'október 25-én a zárókövet is elhelyezte a hat intézetből álló klinikai telep, valamint a kilenc orvosi és természettudományi intézetet magában foglaló' templom-téri épülettömb elkészültekor. Ugyanebben az évben fejeződött be a megszüntetett vasúti leszámoló hivatal háromemeletes palotájánalt átalakítása egyetemi célokra. Így vált lehetővé a bölcsészeti és matematikai karok végleges elhelyezése. Még mindig 1

Közölve az '1933/34. tanévi Almanach 17. lapján.


18

maradtak azonban az egyetem által ideiglenesen elfoglalt épületek. Ezeknek felszabadítására a nagy építőminiszter, gróf KLEBELSBERG K U N Ó , megtette az előkészületeket, de a tervek megvalósulását az 1931-ben kitört gazdasági válság sajnos meghiúsította. Ily énképén az egyetem központi helyiségei (rektori hivatal, quaestura, könyvtár, aula stb.), a jogi kar, az orvoskari dékáni hivatal, a három bonctani intézet, valamint az ideg- és elmeklinika még mindig nem kerültek végleges helyre. Ami az egyetem belső fejlődését illeti, a jogi karon a nemzetközi jogi tanszéle 1921-ben nemzetközi és összehasonlító magánjogi tanszékké minősült át, de 1923-ban már csak mint nemzetközi jogi tanszék nyert betöltést. Az orvosi karon az 1920 november havában megüresedett gyógyszerismereti tanszék a gyógyszerhatás tani tanszékhez kapcsolódott, minek folytán a kar rendszeresített tanszékeinek száma ismét tizenhatra csökkent. Az orthopaediai sebészeti tanszék helyett, amely 1921 óta üresen állott, 1931-ben az ú j belgyógyászati diagnosztikai tanszék nyert rendes tanárral betöltést. A bölcsészeti karon 1929-ben a 17. számú tanszók állíttatott fel a néprajz számára, az 1921 óta üres román nyelvi és irodalmi s az 1925 óta szünetelő ókori történelmi tanszéli fedezetét pedig a II. számú filozófiai és a II. számú magyar irodalomtörténeti tanszék felállítására vették igénybe. Ugyanekkor létesült a 18. számú tanszék a paedagógiai lélektan számára. A matematikai karon az 1905 óta betöltetlen növényrendszertani tanszék helyett állatrendszertani tanszék kapott betöltést. E karon tehát a tanszékek száma tizenkettő maradt. Egyetemünk ilyenformán legmagasabb fejlődósét az 1931/32. évben érte el, amikor 62 tanszéke volt: a jogi és orvosi karon 16—16, a bölcsészetin 18, és a természettudományin 12, bár e tanszékek közül néhány betöltetlenül állott. A gazdasági válság azonban nemcsak megakadályozta a továbbfejlődést, hanem a visszafejlesztés folyamatát is megindította. Az 1932/33. évi költségvetéssel kapcsolatban a kormány elhatározta a tanszékek számá-


19

nak apasztását: a jogi ltaron üresen álló egyházjogi, osztrákjogi és büntető perjogi, valamint a matematikai karon megüresedő gyakorlati fizikai tanszéket megszüntette; a továbbiakra nézve pedig kimondotta a tanszékek fokozatos csökkentését olymódon, hogy a jogi karon 13, az orvosin 15, a bölesészetin 13, a matematikai karon pedig 12 tanszék maradjon. Az egyetem lebontása azonban ezzel nem állott meg, 1934-ben az a veszély fenyegetett, hogy legnépesebb és legéleterősebb fakultásunk megszűnik. A város, valamint az egyetem közbelépése ezt a veszélyt ugyan elhárította, de helyébe az egyetem valamennyi karán további csökkentések következtek be. Az 1934/35. évi költségvetés alapján a jogi karon már csak 11, az orvosin 14, a bölesészetin 13, a matematikain pedig 9 tanszék maradt. Ilyenformán a jogi karon kevesebb tanszék működik, mint az egyetem felállításakor. A négy kar megmaradó 47 tanszéke csak öttel több az 1872-ben felállított tanszékek számánál. Az egyetem fejlődését és visszafejlesztését tanszékek tekintetében a következő összeállítás tünteti fel:

A felállításkor, 1872ben

A Kolozsvárról kiűzetéskor, 1919ben

A legnagyobb fejlődési fokon, 1931/32ben

A legnagyobb visszafejlesztéskor 1934/ 35-ben

Rendszeresített tanszékek száma:

A jog- és államtudományi karon . . . . . . . .

12

16

16

11

Az orvostudományi karon

11

17

16

14

A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karon

11

16

18

13

A matematikai és természettudományi karon .

8

12

12

9

Mind a négy karon öszszesen

42

61

62

47

A csökkentés foganatosítása részben nyugdíjazással, részben más egyetemre való kinevezéssel történt. A segédtanerők száma Szegeden az első tanévben


103-al kezdődött. Ez a létszám az 1931/32. tanévben a díjtalanokkal együtt felment 177-re, ezek között 118 volt díjas, 59 díjtalan .állásban. Az 1932/33, évi költségvetés ezen a számon is változtatott: a díjas segédtanerők számát húszszál apasztotta 98-ra, ami úgy következett be, hogy díjasok díjtalanokká váltak, s többen magasabb fizetési osztályból alacsonyabba kerültek. A segédtanerők száma ebben a helyzetben is felemelkedett az 1934/35. tanévben 191-re. Ezek között azonban most már 89 volt díjtalan, viszont a díjasoknak költségvetésileg megállapított 98-as létszámához hozzáj árait a jogi karon ideiglenesen alkalmazott 4 gyakornok. A hallgatóság létszáma Szegeden 1007-el ős 970-el kezdődött. 1931/32-ben azonban már 2163, illetőleg 2028-ra szökött fel, tehát 10 év alatt megkétszereződött ós majdnem elérte azt a számot, amelyet Kolozsvárott a liáborút megelőző időben mutatott. 1932-től kezdve azonban az újonnan felvehetők számának fokozatos apasztása folytán itt is csökkenés mutatkozik, amennyiben a hallgatóság száma aa 19S6/S7.' tanév folyamán leszállott 17i98-ra, illetőleg Í69S-ra. Egyetemünk régi hagyományaihoz híven Szegeden is intézményesen óhajtott gondoskodni az ifjúság erkölcsi és anyagi érdekeiről. Egyes kulturális egyesületek (Népies Irodalmi Társaság, DMKE), valamint a helyi társadalom támogatásával diákasztal (Mensa Academica) és több internátus létesült. Az egyre súlyosbodó gazdasági helyzetben egyetemünk tanácsa különösen átérezte annak igazságát, hogy a főiskolai ifjúságtól megfelelő tanulmányi eredmények csak akkor várhatók, ha a tehetséges, de szegénysorsú ifjait a megélhetés gondjaitól minél nagyobb fokban függetlenülnek, és ha az egyetem hallgatói hatékony erkölcsi gondozásban és támogatásban részesülnek. E feladatok intézményes szolgálatára az egyetem kebelében külön diákjóléti és diáitvédő iroda létesült, amely 1923 szeptembere óta működik, kezdetben SZANDTNER PÁL, később FÓGEL JÓZSEF, BUDAY ÁRPÁD, majd pedig POLNER ÖDÖN vezetése alatt. Az iroda mintául szolgált más egyetemek hasonló kezdeményezéséhez. Erkölcsi taná-


21

esőik, útbaigazítások, pártolás stb. mellett az első évben 57 millió korona (kb. 4500 P) segélyt osztott szét. BE a nagymértékű jótékonyság a másodili évben már 34.000 P-re, 1925/26-ban 43.000 P-re, 1931/32-ben pedig kb. 68.000 P-re emelkedett. Ezeknek az összegelmek fedezése részben adományokból, részben ifjúsági járulékokból, részben pedig visszafizetett kölcsönökből történt. A gazdasági válság itt is éreztette hatását, amennyiben 1932/33-ban. a segélyezés összege a csekélyebb bevétel folytán 47.000 P-re, a következő évben pedig 43.000 P-re csökkent. A segélyezettek száma 1931/32-ben 804, 1932/33-ban 727, 1933/34-ben pedig 752 volt, ami a hallgatóságnak 37-8, 35-4 és 37-8%-át teszi ki. Mindjárt az egyetemnek Szegedre költözésekor létesült az államilag fenntartott Horthy Miklós-Kollégium, amely jelenleg a D M K E (megnagyobbított és átalakított palotáját foglalja el és 150 férfi, valamint 75 nőhallgatónak nyújt lakást és ellátást. A Népies Irodalmi Társaság Bocskay-internátust létesített 50—60 kelet-magyarországi főiskolai hallgató számára; ez az intézmény azonban 1931ben megszűnt. A csanádi püspök a Szent Imre-kollégiumot tartja fenn 50—60 katolikus vallású egyetemi hallgató számára, a Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület Szent Erzsébet-leányotthona pedig 50 egyetemi nőhallgatónak nyújt lakást és ellátást; a szegedi református egyház Bethlen Gábor-internátusa 12 férfihallgató számára van berendezve. 1932-ben az egyetemi ifjúsági Luther-Szövetség létesített 20 hallgató részére otthont. A Mensa Academica Publica 1931 óta áll fenn az egyetemi gazdasági hivatal élelmezési osztályának természetbeni támogatásával. Külön diákasztal létesült a zsidó vallású hallgatók részére is.


22

II

Az egyetem felügyeleti hatósága M. k i r . v a l l á s - és k ö z o k t a t á s ü g y i min i s z t e r 1938 május 13-áig: Dr. H Ó M A N BÁLINT m. kir. titkos tanácsos, országgyűlési képviselő, v. egyetemi ny. r. tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató és r. tagja; a Szent IstvánAkadémia tiszteleti.tagja; a Magyar Történelmi Társulat elnöke; a budapesti, pécsi, bolognai, milánói, heidelbergi, berlini, varsói és tartui egyetemek, valamint a >Tózsef Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem tb. doktora; a magyar érdemrend I. osztályának és középkeresztjének, a kormányzói teljes elismerésnek, a Corvin-láncnak és koszorúnak, a magyar háborús emlékéremnek, a pápai Szent Gergely-rend, az olasz. Korona-rend, a lengyel Polonáa Restituta-riend, a német Sasi-rend nagykeresztjeinek, az osztrák Érdemrend I. o. nagykeresztjének, az észt Fehér csillag-rend, a finn Fehér rózsa-rend nagykeresztjeinek, a német olimpiai díszjelvény I. osztályának, a német Vörös Kereszt I. o. érdemcsillagának és az észt Vörös Kereszt I. osztálya 1. fokozatának a tulajdonosa. M. k i r . v a l l á s ^ és k ö z o k t a t á s ü g y i min i s z t e r 1938 május 13-ától: Dr. gróf széki T E L E K I P Á L m. kir. titkos tanácsos, v. miniszterelnök és külügyminiszter, felsőházi tag, v. egyetemi ny. r. tanár, a József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem v. rektora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti és igazgató tagja, a szegedi m. kir. Ferencz József-tudományegyetem, tb. doktora.


23

A m. k i r . v a l l á s - és k ö z o k t a t á s ü g y i m i nisztériumnak az egyetemi ügyosztály felülvizsgálatával megbízott államtitk á r a : Dr. nagyszigethi S Z I L Y K Á L M Á N m. kir. titkos tanácsos, államtitkár, a József Nádor műszaki ós gazdaságtudományi egyetem ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja, az Országos Felsőoktatási Tanács elnöke; a magyar érdemrend X osztályának és csillagos középkeresztjének, a Corvin-koszorúnak, a kormányzói dicsérő elismerésnek, a német Sasriend nagykeresztjének, a lengyel Polonia Resfátuta-rend nagykeresztjéniek és csillagos nagy tiszti keresztjének, az osztrák Érdemrend niagyker észtjének, az olasz Korona-rend csillagos nagy tiszti keresztjének, az észt Fehér csillagrend I. osztályának, a finn Fehér rózsa-rend és m észt Sas-kereszt csillagos parancsnoki keresztjének, a német Vörös Kereszt csillagos díszjelvényének és az észt Vörös Kereszt csillagos I. osztálya 2. fokozatának tulajdonosa. A z e g y e t e m i IV. ü g y o s z t á l y f ő n ö k e : Dr. FÜLEI-SZÁNTÓ E N D B E oki. ügyvéd, egyetemi magántanár, miniszteri tanácsos; meghívott előadó a József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetemen, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági Szaktanárképző Intézetének igazgatótanácsi tagja s a Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a magyar érdemrend tiszti keresztjének, a kormányzói dicsérő elismerésnek, az arany érdemkeresztnek (a vitézségi érem szalagján), a Károlycsapatkeresztnek, a magyar, osztrák és bolgár háborús emlékéremnek (a kardokkal) és az észt Fehér csillag-rend III. osztályának tulajdonosa. H e l y e t t e s F ő n Ö k ö k : Dr. EYSSEN T I B O R miniszteri tanácsos, oki, középiskolai tanár; a katonai ezüst és a bronz signum laudisnak (a katonai érdemkereszt szalagján, a kardokkal), a Károly-esa-patkeresztnek, a magyar és osztrák háborús emlékéremnek (a kardokkal) és az észt Fehér csillag-rend I I I . osztályának tulajdonosa. — Dr. M O L N Á R A N D O R orvos, miniszteri tanácsos, az Országos Szakorvosképesítő vizsgabizottság h. elnöke, szigorlati kor-


24

mányképviselő, a "budapesti Gyógyszerészgyakornoki Vizsgáló Bizottság elnöke,,az Országos Közegészségügyi Tanács ta,gja, a Magyar Nemzeti Nópélelmezési Bizottság tagja és legyák albizottságának elnöke; a Vöröskereszt II. o. díszjelvényének, a magyar, osztrák és bolgár háborús emlékéremnek (a kardokkal) tulajdonosa. M i n i s z t e r i t i t k á r o k : OTTÓ LÁSZLÓ oki. gépészmérnök miniszteri osztálytanácsosi címmel és jelleggel; a műegyetem meghívott előadója; a II. o. ezüst ós bronz vitézségi érem, a Károly-csapatkereszt, a magyar, osztrák ós bolgár háborús emlékéremnek (a kardoikkal) tulajdonosa. — Dr. Vitéz NAGY IVÁN, a Szellemi Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága tankönyvügy! albizottságának előadója; az I. o, ezüst és bronz vitézségi érem, a Károly-csapatkereszt, a magyar, német, osztrák és bolgár háborús emlékéremnek (a kardokkal) és az észt Fiehér csillag-rend IV. osztályának tulajdonosa, — Dr. BISZTRAY

GYULA.

M i n i s z t e r i s e g é d t i t k á r : Dr. R U D A I REZSŐ egyetemi magántanár; az Országos Felsőoktatási Tanács jegyzője, a pápai Pro Ecclesia et Pontifice díszkereszt tulajdonosa. S z o l g á l a t t é t e l r e b e o s z t v a : SURÁNYI JÚLIA oki. középiskolai tanár; Dr. SZENTMÁRY KÁLMÁN foglalkoztatott főiskolai diplomások.


25

III

Az egyetem részéről az országgyűlés felsőházába kiküldött tag Dr.

BERECZ JÁNOS

egyetemi ny. r. tanár.

IV

Az egyetem tiszteletbeli doktorai' 1. A jog- és államtudományi karban:

a) J o g t u d o m á n y i

doktorok:

1. BERDE ÁRON, egyetemi tanár, 1873 VII. 16 (t 1892) 2. Nárai SZABÓ MIKLÓS, a m. kir. Kúria elnöke, v. b. t. t.s főrendiházi tag 1896 V. 6 (t 1907) 3. HORVÁTH BOLDIZSÁR, volt igazságügyminiszter, a M. T. Akadémia tiszteleti tagja 1896 V. 6 (t 1898) 4. DARUVÁRY ALAJOS, a m. kir. Kúria másodelnöke, v. b. t. t., főrendiházi tag 1896 V. 6 (t 1912) 5. CSEMEGI KÁROLY, V. b. t. t., volt igazságügyi államtitkár, a m. kir. Kúria nyug. tanácselnöke 1896 V. 6 (t 1899) 6. OZORDA BÓDOG, a m. kir. Kúria másodelnöke 1896 V. 6 (t 1904) 7. KARAP FERENC, a kir. tábla nyug. tanácselnöke, főrendiházi tag 1896 V. 6 (t 1906) 8. OBERSCHALL ADOLF, a m. kir. Kúria tanácselnöke 1896 V . 6 (t 1908) 9. LEŐVEY SÁNDOR, közigazgatási bíró 1897 I . 2 (t 1914) 10. HAROLD SIDNEY HARMSWORTH ROTHERMERE, viscount 1928 V . 15 1

A dátumok a legfelsőbb elhatározás keltét jelzik.


26

11. JüEX ULUOTS, tartui egyetemi tanár, prorektor 1982 V. 28, 12. Dr. báró W L A S S I C S GYULA, V. b. t. t, a közigazgatási bíróság és a. felsőház elnöke, volt m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter stb. stb. 1933 V. 20 (+ 1937) 13. Dr. móri GLATTFELDER GYULA, csanádi püspök 1933 I X . 30

b) Á l l a m t u d o m á n y i

doktorok:

1. Gróf CSÁKY A L B I N , V. b. t. t. 1896 V . 6 (+ 1912) 2. Gróf A P P O N Y I A L B E R T , országgyűlési képviselő 1896 V. 6 (f 1933) 3. HEGEDŰS S Á N D O R , országgyűlési képviselő 1896 V. 6 (t 1906) 4. KÖRÖSI JÓZSEF, a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója 1896 V. 6 (t 1906) 5. Dr. SCHVARCZ GYULA, egyetemi tanár 1896 V . 6 (f 1900) 6. Dr. gróf BETHLEN ISTVÁN, m. kir. miniszterelnök 1922 V I . 20

Dr. SOMOGYI SZILVESZTER, Szeged sz. kir. város polgármestere 1922 Yl. 28 (t 1934) 8. W I L L I A M H A M I L T O N D R U M M O N D , a vallási világszövetség titkára 1923 VII. 9 9. Dr. KOVÁCS ALAJOS, h. államtitkár, a M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal elnöke 10. Dr. NÉMETHY K Á R O L Y , V. b. t. 1, ny. államtitkár 1926 V. 17 11. Dr. CONCHA GYŐZŐ, egyetemi tanár 1927 V I I I . 9 (+ 1933) 12. Dr. CARL H E I N R I C H BECKER, porosz közoktatásügyi államminiszter, berlini egyetemi tanár 1929 IV. 16 (t 1932) 13. Dr. A I G N E R K Á R O L Y , Szeged sz. kir. város főispánja 1929 XII. 11 (t 1934) 14. Dr. L O U I S GRAIG O O R N I S H , az Amerikai Unitárius Társulat elnöke, unit. lelkész 1930 II. 18 15. Dr. Sír RÓBERT GOWER, az angol alsóház tagja 1936 VI. 3 7.

2. Az orvostudományi karban: 1. JÓZSEF kir. herceg 1918 V I . 21 2. Dr. LUKÁCS GYÖRGY, y. b. t. t., ny. miniszter 1923 I V . 19 3. Dr. báró K O R Á N Y I SÁNDOR, egyetemi tanár 1933 I . 14 4. Dr. BUDAY KÁLMÁN, egyetemi tanár. 1933 IV. 18 5. Dr. SCHAFFER K Á R O L Y , egyetemi tanár 1934 V I I I . 13

3. A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karban: 1. F E L M É R I LAJOS, egyetemi tanár 1873 V I I . 23 (t 1894) . 2. FINÁLY H E N R I K LAJOS, egyetemi tanár 1873 V I I . 23 (+ 1898) 3. I M R E SÁNDOR, egyetemi tanár, 1873 V I I . 23 (F 1900)


27 4. LADÁNYI GEDEON, egyetemi tanár 1873 VII. 23 (t 1886) 5. SZABÓ K Á R O L Y , egyetemi tanár 1873 V I I . 23 (+ 1890) 6. SZAMOSI JÁNOS, egyetemi tanár 1873 VII. 23 (fl909) 7. SZÁSZ B É L A , egyetemi tanár. 1873 V I I . 23 (f 1898) 8. GYULAI P Á L , í r ó 1876 I . 23 ( f 1909) 9. S Z I L A S I GERGELY, egyetemi tanár 1881 I I I . 25 (+ 1897) 10. T E R N E R A D O L F , egyetemi tanár 1881 I I I . 25 (+ 1918) 11. MOLDOVÁN GERGELY, egyetemi tanár 1890 V I I . 8 (t 1930) 12. Gróf CsÁKY A L B I N , vallás- és közoktatásügyi miniszter

1893 VI. 20 (f 1912) 13. Gróf K U U N GÉZA, történetíró 1894 V I I . 9 (T 1905) 14. S Z I L Á G Y I SÁNDOR, egyetemi könyvtárigazgató, történet-

író 1894 XII. 9 (f 1899) 15. BÁLINT GÁBOR, egyetemi tanár 1896 V . 6 (t 1913) 16. B Ő H M K Á R O L Y , egyetemi tanár. 1896 V. 6 (+ 1911) 17. S C H N E L L E R ISTVÁN, egyetemi tanár 1896 V. G 18. Gróf ESTERHÁZY JÁNOS, műtörténész 1896 V. 6 (f 1898) 19. M Ü L L E R F R I G Y E S , erdélyi ág. hitv. ev. püspök, műtörté-

nész 1896 V. 6 (t 1915) 20. SZILÁDY Á R O N , kiskunhalasi ref. lelkész, irodalomtörténetíró 1896 V. 6 (f 1921) 21. THALY K Á L M Á N , országgyűlési képviselő, történetíró 1896 V. 6 (f 1909) 22. Z S I L I N S Z K Y M I H Á L Y , vallás- és közoktatásügyi államtitkár, történetíró 1896 V. 6 (+ 1925) 23. TORMA ZSÓFIA, archaeologiai tudós, 1899 V I I . 18 (T 1899) 24. KŐVÁRY LÁSZLÓ, történetíró 1902 III. 31 (F 1907) 25. S Z I L A S I M Ó R I C , egyetemi tanár 1902 X I I . 25 (F 1905) 26. F A D R U S Z JÁNOS, szobrász 1902 X I I . 25 (T 1903) 27. V I L L A R I PASQUALE, az olasz felsőház elnöke, volt olasz közoktatásügyi miniszter, történetíró 1907 X. 4 (t 1922) 28. D É C H Y M Ó R , Kaukázus-kutató, földrajzíró 19081. 28 (F 1917) 29. G O H L ÖDÖN, M. N . Múzeumi őr, régiségtudós 1910 I . 8 (t 1927) 30. H U B A Y J E N Ő , hegedűművész 1913 I I I . 1 (+ 1937) 31. B E N C Z Ú R GYULA, festőművész 1913 IX. 26 (t 1921) 32. A R Z A R T Ú R , vezérezredes 1917 I V . 14 (T 1935) 33. Gróf T E L E K I PÁL; ny. miniszterelnök, egyetemi

tanár

1922 VI. 20 E R N Ő , a m. kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára 1922 VI. 20 35. BERZEVICZY A L B E R T , V. b. t. t., a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1924 XII. 31 (+ 1936) 36. Dr. MARYAN Z D Z I E C H O W S K I , vilnai egyetemi tanár, a Lengyel Tud. Akadémia r. tagja, a Magyar; Tud. Akadémia kültagja 1930 VII. 9 34. D O H N Á N Y I


28 MURRAY BUTLER, new-yorki egyetemi tanár, a Columbia-egyetem és a Carnegie-intézet elnöke 19B1 VI. 11 38. Dr. JOHAN K Ő P P , tartui egyetemi tanár, rektor 1932 VI. 30 39. MÓRA FERENC, a Szegedi Városi Múzeum igazgatója, író 1932 IX. 21 (t 1934) 40. Dr. SZALAY JÓZSEF, nyug. rendőrkerületi főkapitány, A Dugonics-Társaság elnöke 1935 V. 25 (+ 1937) 41. RI-IYS DAVIES, az angol alsóház tagja 1936 V I . 3 42. J O H N HOWLAND LATHROP, brooklyni unitárius lelkész 1937 V. 1

37. NICHOLAS

4. A matematikai és természettudományi karban*. 1. BRASSAY SÁMUEL, egyetemi tanár 1874 V I I . 16 (t 1897) 2. K O C H ANTAL, egyetemi tanár 1874 VII. 16 (+ 1927) 8. MARTIN LAJOS, egyetemi tanár 1874 VII. 16 (t 1897) 4. Dr. MARKUSOVSZKY LAJOS, ny. miniszteri tanácsos 1893

I. 29 (t 1898) magyar nemzeti múzeumi osztályigazgató 1895 X. 2 (t 1923) 6. JÓZSEF királyi herceg 1896 V. 6 (f 1905) 7. HOLLÁN ERNŐ, V. b. t. t., nyug. altábornagy 1896 V. 6 (t 1900)

5. SEM SE Y ANDOR,

8. HIERONYMI KÁROLY, V. b. t. t. 1896 V . 6 ( f 1911) 9. Gróf SZÉCHENYI BÉLA, a M. Tud. Akadémia tiszt,

és ig. tagja 1896 V. 6 (+ 1918) 10. BEDŐ ALBERT, földmívelésügyi államtitkár, 1896 V. 6 (t 1918) 11. BIELZ ALBERT, kir. tan., nyug. tanfelügyelő 1896 V. 6 (+ 1898) 12. H E N R I POINCARÉ, párizsi egyetemi tanár 1902 X I I . 25 (t 1912) 13. MÉHELY LAJOS, egyetemi tanár 1905 XI. 4 14. KALECSINSZKY SÁNDOR, a M. Kir. Földtani Intézet fővegyésze 1907 X. 19 (f 1911) 15. BODOLA LAJOS, kir. József-műegyetemi tanár 1909 X I I . 30 16. KLEIN GYULA, kir. József-műegyetemi tanár 1909 XII. 30 (t 1915) V 17. RADOS GUSZTÁV, kir. József-műegyetemi tanár 1909 X H . 30 18. SCHULLER ALAJOS, kir. József-műegyetemi tanár 19Í9 XII. 30 (t 1920) 19. TÖTÖSSY BÉLA, kir. József-műegyetemi tanár 1909 XII. 30 (t 1923) > , 20. WITTMANN FERENC, kir. József-műegyetemi tanár 1909 XH. 30


29 V I L M O S Ö Felsége, német császár és Poroszország királya 1910 XII. 24 22. Dr. TÓTH LAJOS, államtitkár 1922 I. 20 (t 1926) 21.

II.

23. ScHERFFEL ALADÁR, botanikus 1922 I. 20

a Magyar Nemzeti Múzeum tb. őre 1925 I V . 14 (f 1931) 25. Dr. gróf KLEBELSBERG K U N Ó , V. b. t. t„ M . kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1926 V. 31 (t 1932) 24. B Í R Ó LAJOS,

26. "WAGNER JÁNOS, 1933 V I I I . 29 27. Dr. SYDNEY BRUCE SNOW,

unitárius lelkész, a rneadvillei teológiai akadémia elnöke 1937 IV. 21

28. D r . SZENT-GYÖRGYI ALBERT, e g y e t e m i t a n á r 1938 I I I . 25


30

V

A rektorok névsora az egyetem alapítása óta 1872/73. B E R D E Á R O N + 1892 1873/74. SCHULEK V I L M O S T 1895 és M A C H I K B É L A F 1879 1874/75. FIIJÁLY H E N R I K T 1898 1875/76, ENTZ GÉZA T 1919 1876/77. G R O I S Z GUSZTÁV T 1899 1877/78. GENERSICH ANTAL T 1918 1878/79. I M R E SÁNDOR T 1900 1879/80. BRASSAI SÁMUEL + 1897 1880/81. H A L L E R K Á R O L Y T 1911 1881/82. AJTAY K . SÁNDOR T 1917 1882/83. SZABÓ K Á R O L Y T 1890 1883/84. A B T ANTAL 1 1902 1884/85. CSIKY V I K T O R + 1923 1885/86. M A I Z N E R JÁNOS F 1902 1886/87. SZAMOSI JÁNOS + 1909

1906/7. MOLDOVÁN GERGELY 11930 1907/8. FARKAS GYULA 11930 1908/9. JANCSŐ GYÖRGY 1 1 9 1 2 1909/10. UDRÁNSZKY LÁSZLÓ 11914 1910/11. SZÁDECZKY LAJOS 11935 1911/12. SZÁDECZKY GYULA 11905 1912/13. KOSUTÁNY IGNÁC 1913/14. K E N Y E R E S BALÁZS 1914/15. M Á R K I SÁNDOR 11925 1915/16. TANGL K Á R O L Y 1916/17. LUKÁTS A D O L F 11924 1917/18. R I G L E R GUSZTÁV + 1930 1918/19. S C H N E L L E R ISTVÁN 1919/20. KOLOSVÁRY BÁLINT 1920/21. KOLOSVÁRY BÁLINT 1921/22. M E N Y H Á R T H GÁSPÁR

1887/88. KANITZ ÁGOST F 1896 1922/23. 1888/89. KOLOSVÁRY SÁNDOR +1922 1923/24. 1889/90. K L U G NÁNDOR + 1909 1890/91. SZÁSZ B É L A T 1898 1924/25. 1891/92. K O C I I ANTAL T 1927 1925/26. 1892/93. ÓVÁRI K E L E M E N T 1925 1926/27. 1893/94. BRANDT J Ó Z S E F F 1912 1927/28. 1894/95. MELTZL H U G Ó + 1908 1895/96. M A R T I N LAJOS + 1897 1928/29. 1896/97. FARKAS LAJOS T 1923 1929/30. 1897/98. L E C H N E R K Á R O L Y F 1922 1930/31. 1898/99. TERNER A D O L F + 1918 1933732. 1899/1900. F A B I N Y I R U D O L F + 19211932/33. 1900/1. V Á L Y I GÁBOR T ,1926 1933/34. 1901/2. LŐTE J Ó Z S E F 1934/35. 1902/3. SCHILLING LAJOS T 1921 1935/36. 1903/4. APÁTHY ISTVÁN 1 1922 1936/37. 1904/5. Kiss M Ó R 1937/38. 1905/6. SZABÓ DÉNES T 1918

PFEIFFER PÉTER V E S Z P R É M Y D E Z S Ő T 1924 és R E I N B O L D B É L A 1192? CsENGERY JÁNOS RIESZ FRIGYES TÓTH K Á R O L Y T 1928 R E I N B O L D B É L A + 1927 ós ISSEKUTZ B É L A D É Z S I LAJOS T 1932 G Y Ő R F F Y ISTVÁN KOVÁTS F E R E N C VERESS E L E M É R SCHMIDT H E N R I K SZÉKI TIBOR Kiss A L B E R T 1 1 9 3 7 D I T R Ó I GÁBOR E R D É L Y I LÁSZLÓ GELEI J Ó Z S E F


« g. B«"g 5 E-3 ü a3 CS N

CD

s

<X> S-cö

í

W H •A)

s

ír?. &"« 5 3 r 0 -i -a « 3 Crt á cfl Sw Ü ;<U Q3£

a o •a a

8 tv

>>

c •rt E o -a a J3

CuO O

«a H

ö o « S § > 3—a -i BŰ N _ "g .ö 2 e S w•

iá '3 n a

13

« N iS *" N crt

31

>>

w £? S, ® mO J

® ® S "S H> f i o N "S C " •u .c c .S bfl -S Na> O2 a. S S,2OT

o -ffi "2 « •C o -3 N ns c M ®

ű o « « iH » •a 3 •o o 3 8 .2, O —. 3 « 0 6 O S Jj a Ctf 2 6a "í 'a JS - S « .-3<c n 01 5 N « ö < §> ca <, .5 S > , < •S tí B £ jK 10S rt .0 35 JD ni « -O « 5 •9 B U (L. < 35 Uh 04 < < UL. CC« s

>> a O 4> ü ő "0 V- 'a a g « " S S 3 53 < a J CQ 03 •e w s c c tn cd N >. a a N V -O 01 « e e tn c XI RS 6 -S g •ra .3 M r9> N >0 N N 2 U) H . K I E to H XfiIL,

a „ s a -5S S ^Jí Sü « 0 < - | j- S « ja -s a J5 tl o S < w a »

e o o> •a o <u •a O c >« to B s .<1

«

<a -s 0 Í-, -a V. w _ C Vrf u tH w ^ § ? ^ "§ < o o o o S 1 o w o g 'O n •d'Ofl'O'B a) o <u o. *a M G xi a c r fe <5 ^ W C B J 13 c — « CJ ^tí fd c^J s^ ^tj w m •ffi V) V} tfí W g- 03•rt CJ 2S. •< z tí « Jsí ^c 8 js 1 so .s g; I & S- £f 1 á » ÍS E N5 :0:0 ra ^ ,0 'O g .3 2 & S rf ,ö" 5 =S ű & -ő = «'03 CŰJ O ű U h S í

o o TJ tr •ö 0 a B 'O c: g-5 >N >o _ 0 s a >• s íí o rn o w "53 n O 2 •a ^ a ^ a S j a > tsí 8 5 45 2 &Í5 o c = >. to O aj O « nl S u O «! 3 .2 > 1Ü 09 ű á z S o uo s > tü

mO l ^ a l l s 1 O rt « 2 o « K O 0, a tu >

n <£> vi írf co' t-" aö o5 o rj d JD ^ \ K íáa Í5 00 S ci 01 w r - f - j ^ c o g o o o g o Q o00^ 00 00 Sí cí f í S í i í i i S í e p S o s M m j ^; in (O l> o f á cn cn c o a o o o o o o o o o o o o o o ö o ö ö o o M Í£O88O88O8oö5ÖOÖ


Tanév 1893/94. 1894/95. 1895/96. 1896/97. 1897/98. 1898/99. 1899/1900. 1900/01. 1901/02, 1902/03. 1903/04. 1904/05. 1905/06. 1906/07. 1907/08. 1908/09. 1909/10. 1910/11. 1911/12. 1912/13.

CVJ

co

1913/14. 1914/15. 1915/16.

Jog- és államtudományi kar Jancsó György Pisztory Mór Líndner Gusztáv KJupaíhy Antal Lukács Adolf KoJosváry Sándor Óvári Kelemen Farkas Lajos Kiss Mór Jancsó György Pisztory Mór. Kíupathy Antal Lukács Adolf Kosutány Ignác Balogh Artúr Kolosváry Sándor Óvári Kelemen Farkas Lajos Kiss Mór Lukáts Adolf Kosutány Ignác Balogh Artúr Navratil Ákos

Orvostudományi kar Lote József Szabó Dénes Udránszky Lajos Hoór Károly Kenyeres Balázs Davida Leó Lőte József Buday Kálmán Szabó Dénes Udránszky László Hoór Károly Kenyeres Balázs Buday Kálmán Rigler Gusztáv Lechner Károly Makara Lajos Löte József Szabó Dénes Kenyeres Balázs Buday Kálmán. Marschaikó Tamás Rigler Gusztáv Imre József

Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar Széchy Károly Pecz Vilmos Szádeczky Lajos Márki Sándor Halász Ignác Schneller István Haraszti Gyula Csengery János Böhm Károly Moldován Gergely Vajda Gyula Posta Béla Schilling Lajos Szádeczky Lajos Márki Sándor Schneller István Haraszti Gyula Posta Béla Cholnoky Jenő Zolnai Gyula Schmidt Henrik Schmidt Henrik

Matematikai és természettudományi kar Farkas Gyula Apáthy István Kanitz Ágoston Farkas Gyula Farkas Gyula Farkas Gyula Szádeczky Gyula Apáthy István Apáthy István Farkas Gyula Fabinyi Rudolf Fabinyi Rudolf Richter Aladár Schlesinger Lajos

TangI Károly Fabinyi Rudolf Apáthy István:

inyi Rudolf


Tanév

Jog- és államtudományi kar

1916/17. 1917/18. 1918/19. 1919/20.

Somló Bódog Kolosváry Bálint Boér Elek Menyhárth Gáspár

1920/21. 1921/22. 1922/23. 1923/24. 1924/25. 1925/26. 1926/27. 1927/28. 1928/29. 1929/30. 1930/31. 1931/32. 1932/33. 1933/34. 1934/35. 1935/36. 1936/37. 1937/38.

Menyhárth Gáspár Tóth Károly Szandtner Pál Ereky István Moór Gyula Laky Dezső Kolosváry Bálint Menyhárth Gáspár Polner Ödön Kováts Ferenc Kiss Albert Ereky István Buza László Heller Erik Iványi Béla Tűry Sándor Kornél Surányí-Unger Tivadar Horváth Barna

Orvostudományi kar Davida Leó Lechner Károly Lóte József í Jakabházy Zsigmond \ Lechner Károly Lechner Károly Veszprémy Dezső Reinbold Béla Demeter György Veress Elemér Issekutz Béla Issekutz Béla Szabó József Hainiss Elemér Jankovich László Ditrói Gábor Jeney Endre Baló József Veress Elemér Szent-Györgyi Albert Issekutz Béla Miskolczy Dezső Rusznyák István

Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar Erdélyi László Hornyánszky Gyula Moldován Gergely í Cholnoky Jenő í Márki Sándor Márki Sándor Csengery János Dézsi Lajos Schmidt Henrik Erdélyi László . Bartók György Bartók György Horger Antal Mészöly Gedeon Kogutowicz Károly Huszli József Buday Árpád Imre Sándor Schmidt Henrik Fógel József Zolnai Béla Várkonyi Hildebrand Várkonyi Hildebrand

Matematikai és természettudományi kar Fabinyi Rudolf Fabinyi Rudolf Fabinyi Rudolf | Szádeczky Gyula I Györffy István Pfeíffer Péter Riesz Frigyes Haár Alfréd Ortvay Rudolf Györffy István Pfeíffer Péter Széki Tibor Szentpétery Zsigmond Szentpétery Zsigmond Gelei József Frőhlich Pál Kiss Árpád Farkas Béla Kerékjártó Béla Györffy István Gelei József Szentpétery Zsigmond Frőhlich Pál


34

VII

Az egyetemi tanács az 1937/38. tanévben Rektor: GELEI

JÓZSEF

(1.

matematikai és természettudományi

kar). Prorektor: E R D É L Y I LÁSZLÓ (1.

bölcsészeti kar). Dékánok:

HORVÁTH

BARNA

a jog- és államtudományi kar dé-

kánja. RUSZNYÁK ISTVÁN az orvostudományi VÁRKONYI H I L D E B R A N D a bölcsészet-,

kar dékánja. nyelv- és törté-

nettudományi kar dékánja. F R Ő H L I C H P Á L a matematikai és természettudományi kar dékánja. Prodékánok:

Vitéz SURÁNYI-UNGER TIVADAR a jog- és államtudományi kar prodékánja. MISKOLCZY D E Z S Ő az orvostudományi kar prodékánja. ZOLNAI BÉLA a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar prodékánja. SZENTPÉTERY ZSIGMOND a matematikai és természettudományi kar prodékánja. ' Tanácsjegyző:

Dr.

NYAKAS JÁNOS

egyetemi tanácsos.


35

VIII

Tudománykarok Jog- és államtudományi kar D é k á n és elnök: HORVÁTH BARNA

ny. r. tanár. Prodékán:

Vitéz

SURÁNYI-UNGER TIVADAR

ny. r. tanár.

Kiérdemesült tanárok: BALOGH ARTÚR, az államtudományok doktora, az alkotmányi és kormányzati politika ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja; a jog- és államtudományi karnak 1907/8. és 1914/15. tanévi dékánja, 1908/9. tanévi prodékánja; a romániai magyar kisebbség képviselője az európai nemzetkisebbségek csoportjában, a romániai magyar kisebbség jogi tanácsadója, a Romániai Magyar Nópligaegyesület elnöke; szenátor. Ny. rk. tanárrá kineveztetett 1904 december 5-én, ny. r. tanárrá 1906 május 7-én, nyugalomba vonult 1916 január 29-én. K I S S M Ó R , a jog- és államtudományok doktora, előbb a pandekta jog, majd a római jog ny. r. tanára; m. kir. udvari tanácsos; a jog- és államtudományi karnak 1892/93. és 1901/2. tanévi dékánja, 1898/94. és 1902/3. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1904/5. tanévi rektora, 1905/6. tanévi prorektora. Ny. r. tanárrá kineveztetett 1890 augusztus 9-én; nyugalomba vonult 1021 július 5-én. BOÉR ELEK, a jog- és államtudományok doktora, ügyvéd, m. kir. közigazgatási biró, a magyar közigazgatási és a magyar pénzügyi jog ny. r. tanára; a jog- és államtudományi karnak 1918/19. tanévi dékánja, 1919/20. és 1920/21. tanévi


36

prodékánja. Ny. rk. tanárrá kineveztetett 1908 augusztus 24-én, ny. r. tanárrá 1910 február, 13-án, nyugalomba vonult 1922 augusztus 25-én. Kos UTÁN Y IGNÁC, a jog- és államtudományok doktora,, az egyházjog ny. r. tanára; a jog- és államtudományi karnak 1906/7. cs 1913/14. tanév dékánja, 1904/5, tanév II. félévi, 1907/8. és 1914/15. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1912/13. tanévi rektora, 1913/14. tanévi prorektora; Nagybánya szab. kir. bányaváros díszpolgára. Hargitaváralja jelképes székely község mestertanítója. Ny. rk. tanárrá kineveztetett 3900 február 16-án, ny. r. tanárrá 1901 július 17-én, nyugalomba vonult 1927 augusztus 18-án. POLNER ÖDÖN, miniszteri tanácsos, a jogtudományok doktora, hites ügyvéd, volt igazságügyminiszteri tanácsos, a magyar közjog ny. r., a politika jogosított tanára; 1932 december 31-ig az egyetem megbízásából az országgyűlés felsőházának póttagja; a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja, az 1920: X. t.-c. alapján fennállott alkotmányvédelmi bizottság volt tagja; a volt III. osztályú vaskoronarend lovagja, a volt Ferenc József-rend középkeresztese, a bolgár polgári érdemrend nagy tiszti keresztjének tulajdonosa; a pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegyetemen a magyar közjog és politika v. ny. r. tanára, az 1915/16. tanévben ugyanazon egyetem jog- és államtudományi karának rektori hatáskörrel felruházott dékánja, 1916/17. és 1922/23. tanévi prodékánja és ugyanazon egyetem 1918/19. tanévi rektora, a. m. kir. Ferencz József-tudomány egyetem jog- és államtudományi karának 1928/29. tanévi dékánja, 1926/27. és 1929/30. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1927/28. tanévi prorektora. Ny. rk. egyetemi tanári címet nyert a budapesti kir. m. tudományegyetemen 1905 március 21-én, a pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegyetemre ny. r. tanárrá kineveztetett 1914 augusztus 30-án, a m. kir. Ferencz József-tudományegyetemre 1923 május 25-én, nyugalomba vonult 1935 július 1-én.

Nyilvános rendes tanárok: MENYHÁRTH GÁSPÁR, a jog- és államtudományok doktora, ügyvéd, a magyar magánjog ny, r. tanára, az ausztriai magánjog jogosított tanára; 1932 december 31-ig az egyetem megbízásából a magyar országgyűlés felsőházának r. tagja,. Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottságának örökös, tagja; a Felső Oktatásügyi Egyesület alelnöke; a Magyax Tudományos Akadémia 1. és a szegedi Dugonics-Társaság r. tagja; a magyar érdemrend középkeresztjének tulajdonosa; a jog- és államtudományi karnak 1919/20., 1920/21. és 1927/28.


37

tanévi dékánja, 1918/19. tanév II. félévi és 1928/29. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1921/22. tanévi rektora, 1922/23. tanévi prorektora. Ny. r. tanár 1911 december 29 óta. EREKY ISTVÁN, a jogtudományok doktora, a magyar közigazgatási és a magyar pénzügyi jog ny. r. tanára; az „Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josepliinae" (a m. kir. Ferencz József-tudományegyetem tudományos közleményei) szerkesztő bizottságának és a Ferencz József-Tudományegyetem Barátai Egyesületének elnöke; a pozsonyi m, kir, Erzsébet-tudományegyetem volt ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja; az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság tagja, a Felső Oktatásügyi Egyesület választmányi, az Országos Felsőoktatási Tanács 'és az Orsxágos Ösztöndíjtanács meghívott tagja; Sáros vármegye tb. főjegyzője; a magyar. Corvin-koszorú és az észt Vörös Kereszt II. osztálya 1. fokozatának tulajdonosa; a jog- >és államtudományi karnak 1923/24. és 1931/32. tanévi dékánja, 1924/25. és 1932/33. tanévi prodékánja. Ny. n tanárrá kineveztetett a pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegyetemre 1914 augusztus 30-á«n, a m. kir. Ferencz József-tudományegyetemre 1921 szeptember 22-én ia magyar alkotmány- és jogtörténeti tanszékié, majd 1925 január 17-én a magyar; közigazgatási és pénzügyi jogi tanszékre. BUZA LÁSZLÓ, a jog- és államtudományok doktora, a nemzetközi jog ny. r., a magyar közjog helyettesítő tanára; a sárospataki ref. jogakadémia v. ny. r. tanára, a sárospataki ref, főiskolának 1917/18., 1918/19. s 1919/20. tanévi akadémiai és közigazgatója; a Gazdasági Bizottság elnöke; a jog- és államtudományi intézeet könyvtárának kezelője; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság tudományos, irodalmi éa művészi osztályának (a ü l . szakosztálynak) r. tagja, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának, a Felső Oktatásügyi Egyesület, a Magyar, Társadalomtudományi Társulat ós a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Csoportjának választmányi tagja, a Ferencz József-Tudományegyetem Barátai Egyesületének alelnöke; a tiszántúli ref. egyházkerület világi főjegyzője; a „Külügyi Szemle" szerkesztőbizottságának tagja; a jog és államtudományi karnak 1932/33. tanévi dékánja és 1933/34. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1923 március 10 óta. HELLER ERIK, a jogtudományok doktora, a büntetőjog ny. r. tanára; volt kir. főügyészhelyettes és a budapesti kir. m. Pázmány Péter-tudományegyetem volt magántanára; a jog- és államtudományi karnak 1933/34. tanévi dékánja és 1934/35. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1925 szeptember 23 óta.


38 IVÁNYI BÉLA, a jog- és államtudományok doktora, a magyar alkotmány- és jogtörténet ny. r„ az egyházjog helyettesítő tanára; képesítve a köztörvénybatósági levéltárnoki és országos levéltári fogalmazói szakra; a Szent IstvánAkadémia r. tagja, a Magyar Történelmi Társulat v. főtitkára, jelenleg alapító és igazgató-választmányi tagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat, a debreceni Tisza István Tudományos Társaság és a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat választmányi tagja, a Magyar Statisztikai Társaság és a szegedi Dugonics-Társaság r. tagja; a Váci Múzeum Egyesület 1. tagja; a katonai bronz signum laudis a kardokkal, a német flandriai kereszt, a lengyel Polonia Bestituta-rend parancsnoki keresztjének és az olasz Korona-rend tiszti keresztjének tulajdonosa; a debreceni Tisza István-tudományegyetem jog- és államtudományi karának volt ny. r. tanára és 1925/26. tanévi dékánja, 1926/27. tanév I. félévi prodékánja s ugyanezen tanév II. felében a rómái Magyar Történelmi Intézet volt tagja; az egyetem jog- és államtudományi karának 1934/35. tanévi dékánja és 1935)36. tanévi prodékánja. A debreceni m. kir. Tisza István-tudományegyetemre a magyar alkotmány- és jogtörténet ny, rk. tanárává kineveztetett 1914 augusztus 30-án, ny. r. tanárává 1917 szeptember 10-én, a szegedi Ferencz József-tudományegyetemen ugyanezen tanszékre 1927 február 8-án, nyugalomba vonult 1938 május 1-én. TÚRY SÁNDOR KORNÉL, a jogtudományok doktora, a kereskedelmi és váltójog ny. r. tanára; a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem v. magántanára; v. m. kir. igazságügyminiszteri osztálytanácsos, az igazságügyminisztériumban a Polgári Törvénykönyv javaslatának előkészítésére hivatott állandó bizottság tagja; a biztosítási szaktanács tagja, a biztosítás-matematikai szakvizsgabizottság tagja; a Ferencz József-Tudományegyetem Barátaniak Egyesülete jog- és államtudományi szakosztályának elnöke; a Magyar Jogászegylet hiteljogi szakosztályának alelnöke; a Magyar Tudományos Akadémia jogtudományi bizottságának kültagja; a Deutscher Verein für Yersicherungswissen_ schaft r. tagja; a magyar érdemrend tiszti keresztjének tulajdonosa; a jog- és államtudományi kar, 1935/36. tanévi dékánja, 1936/37. tanévi prodékánja. Ny. rk. tanár 1926 augusztus 14, ny. r. tanár 1928 december 13 óta. CSEKEY ISTVÁN, a jog- és államtudományok doktora, a közgazdaságtudományok tiszteletbeli doktora a tartui (dorpati) egyetemen, a politika ny. r„ a magyar közjog és a magyar közigazgatási jog jogosított tanára; a kecskeméti


39

református jogakadémia v. ny. r. tanára, a budapesti kir. m. Pázmány Péter-tudományegyetemen a magyar közjog v. magántanára, a tartui egyetemen a közigazgatási jog v. ny. r. professzora, a Tartui Magyar Tudományos Intézet v. igazgatója; a Finnugor, Kultúrbizottság Magyar Osztályának elnöke; az Észt Irodalmi Társaság tiszteleti tagja; a La Fonr taine Társaság alapító és r. tagja; az Egyetem Barátai Egyesületének főtitkára; a Magyar Statisztikai Társaság, az Észt Tudós Társaság, a bruxellés-i Institut International des Sciences Administratives, a hágai Association Internationale pour l'Etude du Droit des Minoritás, a Magyar MíckiewiczTársaság, a kecskeméti Katona József-Társaság, a Nagykőrösi Arany János Irodalmi Társaság, a szegedi Dugonics-Társaság és a szolnoki Verseghy Ferenc Irodalmi Kör stb. választott r. tagja; Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottságának választott tagja; Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszteletbeli főjegyzője; a magyar Vörös Kereszt érdemkeresztje, a magyar háborús emlékérem, az észt Sas-kereszt csillagos II. osztálya és parancsnoki keresztje, az észt Vörös Kereszt csillagos I. osztálya 2. fokozata, a finn Fehérrózsarend középkeresztje, a német háborús emlékérem (becsületrend), az osztrák háborús emlékérem és a bolgár; háborús emlékérem tulajdonosa. A tartui egyetem ny. r. tanárává kineveztetett 1923 augusztus 1-én, a m. kir. Ferencz Józseftudományegyetem ny. r. tanára 1931 augusztus 24 óta. SURÁNYI-UNGER TIVADAR, a jogtudományok, az államtudományok, a bölcsészet és a közgazdasági tudományok doktora, a jog- és államtudományok ausztriai doktora, a közgazdaságtan és a pénzügytan ny. r. tanára; képesített bíró és ügyvéd; a miskolci ág. hitv. evangélikus jogakadémia v. ny. r. tanára, a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem és a budapesti József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem v. magántanára, a Rockefeller-alapítványnak két ízben v. fellőw-ja, a los angelesi University of Southern California két ízben v. vendégtanára; az Országos Felsőoktatási Tanáes, az Országos Statisztikai Tanács és az Országos Statisztikai Vizsgabizottság tagja; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja, a Magyar Statisztikai társaság választmányi tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság igazgató-választmányi tagja, a miskolci Lévay József-Közművelődési Egyesület irodalmi szakosztálya ós a szegedi Dugonics-Társaság r. tagja, az Institut International de Sociologie assoeiéja; az Országos Arvéleményező Bizottság elnöke; a Vitézi Rend tagja; emléklappal ellátott v. tartalékos főhadnagy; a jogés államtudományi kar 1936/37. tanévi dékánja. Ny. rk. tanár 1929 január ny. r. tanár 1933 június 29 óta.


40 HORVÁTH BARNA, a jogtudományok doktora, a jogbölcselet ny. r. tanára; képesített bíró és ügyvéd; v. közalapítványi kir. ügyész, a m. kir. Ferencz József-tudományegyetemen a jogbölcseletnek és a kir, m. Pázmány Péter,tudományegyetemen az etikának és történetének v, magántanára; a Magyar Társadalomtudományi Társulat alelnöke, a Magyar Filozófiai Társaság választmányi tagja, az Internationale Yereinigung für Rechtsphilosophie „Beratender Ausschuss"-ának tagja, az Institut International de Philosophie du Droit et de Sociologie Juridique meghívott tagja, az Institut International de Sociologie associéja. Ny. rk. tanár 1929 július 6, ny. r. tanár 1933 június 29 óta. BÁLÁS P. ELEMÉR, a jogtudományok doktora, a magyar polgári törvénykezési jog ny. r., a magyar anyagi büntetőjog és bűnvádi eljárási jog jogosított tanára; v. kir. kúriai bíró, a m. kir. igazságügyminisztérium v. miniszteri tanácsosa; a m. kir. Ferencz József-Tudományegyetemen az anyagi büntetőjog v. magántanára; az 1921: LIV. t.-c. 31. §-a, alapján működő szerzői jogi szakértő bizottság alelnöke, a törvényszéki orvosi vizsgálóbizottság és az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság tagja; a Magyar Sajtótudományi Társaság alelnöke, a Ferencz József-Tudományegyeteni Barátai Egyesülete jog- és államtudományi szakosztályának h. elnöke, a Magyar Társadalomtudományi Társulat választmányi tagja, a Magyar Tudományos Akadémia jogtudományi bizottságának kültagja; a H. o, polgári hadi érdemkereszt és a kormányzói dicsérő elismerés tulajdonosa. Ny. r. tanár 1937 augusztus 18 óta.

Tiszteletbeli nyilvános rendes t a n á r : FINKEY FERENC, a jogtudományok doktora, m. kir. koronaügyész, a büntető perjog volt ny. r. tanára; ügyvéd, m. kir. titkos tanácsos, a felsőház tagja, a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja; 1893-tól 1912-ig a sárospataki ref. jogakadémia tanára, 1912-től 1915-ig a kolozsvári m. kir. Ferencz József-tudományegyetem, 1915-től 1921-ig a pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegyetem ny. r. tanára, az utóbbinak 1917/18. tanévi rektora. A m. kir. Ferencz József-tudományegyetemhez ny. r. tanárrá újólag 1921 szeptember 22-én, m. kir. koronaügy ész-helyettessé 1923 májusában, a m. kir. Kúria tanácselnökévé 1930 október 21-én, koronaügyésszé pedig 1935 június 23-án neveztetett ki. Tiszteletbeli ny. r. tanár. 1925 március 2 óta.


41

Nyilvános rendkívüli tanári címmel felruházott magántanárok: A L M Á S I ANTAL, a jogtudományok doktora, ügyvédi képesítésű v. kir. kúriai bíró; az egységes bírói és ügyvédvizsgáló bizottság tagja. A magyar magánjog magántanára 1910 március 22, c. ny. rk. tanár 1926 július 27 óta. ZEHERY LAJOS, a jogtudományok sub auspiciis Eegis felavatott doktora, m. kir. igazságügyminiszteri tanácsos, a m. kir. igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának tagja, a m. kir. József Nádor, műszaki és gazdaságtudományi egyetemen a büntetőjog és bűnvádi eljárási jog előadója; a Magyar Jogászegylet igazgatóválasztmányának tagja és büntetőjogi szakosztályának titkára, a Társadalomtudományi Társnlat választmányi tagja, a Magyar Statisztikai Társaság r. tagja, az Internationale Kriminalistisehe Vereinigung, a Société de la Législation Comparée tagja; a „Magyar, Jogi Szemle" szerkesztő bizottságának tagja; a „Büntetőjog Tára", a „Közigazgatási Törvénytár" és az „Egyetemes Döntvénytár" szerkesztője; az egységes bírói és ügyvédi vizsgabizottságnak és az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottságnak tagja; a Collegram Hungaricum Szövetség francia csoportjának elnöke; a m. kir. kormány működéséről az országgyűlés elé terjesztendő jelentés szerkesztésére alakított bizottság tagja. A magyar büntető perjog magántanára 1922 június 25, c. ny. rk. tanár 1933 június 23 óta. Joó GYULA, a jog- és államtudományok doktora, A Kecskeméten működő egyetemes református jogakadémia ny. r. tanára; a dunamelléki református egyházkerület főjegyzője, a kecskeméti református egyházmegye főjegyzője és tanácsbírója, a kecskeméti református egyházközség főgondnoka; a Magyar Külügyi Társaság, a kecskeméti Katona József-Társaság és a Nagykőrösi Arany János-Társaság r. tagja; Kecskemét th. város törvényhatósági bizottságának és kisgyűlésének választott tagja; a Vöröskereszt 2. osztályú díszjelvénye és a magyar háborús emlékérem tulajdonosa. A magyar közjog magántanára 1911 április 7 óta, e. ny. rk. tanár 1936 december 12 óta. RÁCZ BÉLA, a jog- és államtudományok doktora, a Kecskeméten működő egyetemes református jogakadémia ny. r. tanára; emléklappal ellátott v. tartalékos népfelkelő főhadnagy; a magyar háborús emlékérem tulajdonosa; a budapesti Hungária-úti Kálvin-Szövetség díszelnöke; Kecskemét város törvényhatósági bizottságának tagja; a kecskeméti Katona József-Társaság r. tagja; a „Kecskeméti Lapok" fele-


42

lős szerkesztője. A büntetőjog magántanára 1914 március 27, c. ny. rk. tanár 1936 december 12 óta. Címzetes ny. rk. tanár: ILLYBFALVI I . LAJOS, az államtudományok doktora, m. kir. kormányfőtanácsos, Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának igazgatója; az Országos Statisztikai Vizsgabizottság, az Országos Statisztikai Tanács intéző bizottságának ós a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki bizottságának tagja; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja, a Magyar Statisztikai Társaság, a Közgazdasági Társaság és a Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja, a hágai Institut International de Statisque, a Racionalizáló Bizottság és a székesfővárosi Népművelő Bizottság r. tagja; a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja; a H. osztályú polgári hadi érdemkereszt tulajdonosa; a „Városi Szemle" és a „Statisztikai Közlemények" szerkesztője. A közigazgatási statisztika megbízott előadója 1933 január 10 óta. C. ny. rk. tanár 1937 július 16 óta.

Magántanárok: BÍRÓ BALÁZS, a jog- és államtudományok doktora, m. kir. közigazgatási bíró. A magyar polgári törvénykezési jog magántanára 1911 július 4 óta. RÉTHEY FERENC, a jog- és államtudományok doktora, a Kecskeméten működő egyetemes református jogakadémia tb. ny. r. tanára; a kassai kir. jogakadémián a magyar és osztrák magánjog v. ny. r. tanára; nyug. főispán, Pest vármegye törvényhatósági bizottságának tagja; a rákosszentmihályi—sashalmi ref. egyház főgondnoka, a pesti református egyházmegye világi tanáesbírója; a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának tagja; a Külügyi Szemináriumnak nemzetközi magánjogi előadója. A római jog magántanára 1912 május 6 óta, az elvesztett venia legendijét visszanyerte 1927 december, 20-án. SCHNELLER KÁROLY, az államtudományok doktora, a miskolci ág. hitV: evangélikus jogakadémián a közgazdaságtan, pénzügytan és statisztika ny. r. tanára, a kir. m. Pázmány Péter-tudományegyetemen a népességi statisztika magántanára; az Országos Statisztikai Tanács és az Országos Statisztikai Vizsgabizottság tagja; a Magyar Társadalomtudományi Társulat és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányi tagja, a Magyar Statisztikai Társaság választmányának póttagja, a Magyar Külügyi Társaság és


43

a miskolci Lévay József-Közművelődési Egyesület irodalmi szakosztályának választott r. tagja. A statisztika magántanára 1922 június 21 óta. Báró PETRICHEVICB-HORVÁTH E M I L , a jog- és államtudományok doktora, oki. ügyvéd; nyug. államtitkár a II. fizetési osztály jellegével; Nagyküküllő vármegye v. főispánja (1917/18), a gör. kath. és gör. keleti román iskolaügyek v. kormánybiztosa (1917/18), 1919—1922-ig m. kir. belügyi államtitkár, 1922—1926-ig m. kir. népjóléti és munkaügyi államtitkár; v. nemzetgyűlési képviselő (1926); az országos menekültügyi hivatal v., vezetője (1919—1924); a Ferencz József-rend csillagos középkeresztjének tulajdonosa; Kispest megyei város díszpolgára. „A politikai tudomány története" tárgykör magántanára 1925 április 29 óta. SZTEHLO ZOLTÁN, a jog- és államtudományok doktora, oki. ügyvéd, a miskolci ág. hitv. evangélikus jogakadémia ny. r. tanára; emléklappal ellátott v. tartalékos tűzérszázados; a III. osztályú hadiékítményes katonai érdemkereszt (a kardokkal), a katonai ezüst signum laudis, a katonai bronz signum laudis (a kardokkal) és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa. A római jogtörténet magántanára 1925 május 20 óta. P A P P ANTAL, az államtudományok doktora, ny. pénzügyminiszteri államtitkár; a magyar érdemrend csillagos középkeresztjének tulajdonosa. Az államszámviteltan magántanára 1925 december 21 óta. K O V R I G BÉLA, a jog- és államtudományok doktora, az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatója; a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal társadalombiztosítási állandó bizottságának, a Nemzetközi Társadalombiztosítási Kongreszszus állandó szervezőbizottságánál?: a tagja; az Esztergomi Katolikus Nyári Egyetem állandó szervezőbizottsági és a „Katolikus Szemle" szerkesztőbizottsági tagja. (/iA közgazdaságtan, különös tekintettel a közgazdasági politikára" tárgykör magántanára 1926 május 20 óia. If j. B O É R ELEK, az államtudományok sub auspiciis GUbernátorig felavatott doktora, a kecskeméti egyetemes ref. jogakadémia ny. r. tanára; a Magyar Közgazdasági Társaság választmányi és a Magyar Statisztikai Társaság, valamint a newyorki The Econometric Soeiety r. tagja. „A közgazdaságtan elmélete" tárgykör magántanára 1929 június 7 óta. ZÖLDY MIKLÓS, a jog- és államtudományok doktora, budapesti kir. ítélőtáblai bíró; a m. kir. igaszágügyminisztérium törvényelőkészítő osztályénak tagja; az országos bűn-


44

ügyi nyilvántartó hivatal igazságügyi osztályának előadója; a „Magyar Jogi Szemle" szerkesztőbizottságának tagja. „A magyar anyagi büntetőjog" tárgykör magántanára 1932 december 29 óta. GEŐCZE BERTALAN, a jogtudományok doktora, budapesti gyakorló ügyvéd, m. kir. kormányfőtanácsos, szkv. őrnagy, az egységes bírói és ügyvédi vizsgabizottság tagja; kir. törvényszéki tolmács a francia és német nyelvből; a III. osztályú hadiékítményes katonai érdemkereszt (a kardokkal), a katonai bronz signum laudis (a kardokkal), a Károly-csapatkereszt, a magyar és osztrák háborús emlékérem tulajdonosa; az International Law Association magyar csoportjának ügyvezető alelnöke; a Bírósági Tolmácsok Országos Egyesületének elnöke; a „Magyar, Jogi Szemle" szerkesztőbizottságának tagja. „A nemzetközi közjog" tárgykör magántanára 1933 május 31 óta. PÁLOSI ERVIN, az államtudományok doktora, az egri érseki jogakadémián a nemzetgazdaságtan és statisztika ny. r. tanára; az egri Gárdonyi Géza-Irodalmi Társaság választmányi tagja; a Magyar Statisztikai Társaság r., a Műemlékek Országos Bizottságának 1. tagja; Heves vármegye tb. főjegyzője; a honvédelmi minisztertől szervezett Eger vára ásatási bizottságának előadója; emléklappal ellátott v. tartalékos főhadnagy; a kormányzói dicsérő elismerés tulajdonosa. „A statisztikai módszer," tárgykör magántanára 1936 február 13 óta. HAENDEL VILMOS (szepesváraljai), a jogtudományok doktora, a miskolci ág. hitv. evangélikus jogakadémián a magyar polgári törvénykezési, a kereskedelmi és a váltójog ny. r. tanára; 1924—25-ben a bécsi Collegium Hungarjcum v. tagja, 1926—27-ben a berlini „Alexander von HumboldtStiftung" v. tagja; a debreceni ítélőtábla v. tanácsjegyzője; m. kir. emléklappal ellátott v. tartalékos huszárhadnagy. A „polgári törvénykezési jog" tárgykör magántanára 1936 december 30 óta. Megbízott előadók: VINGZI KÁROLY, az államtudományok doktora, egyetemi titkár, az államszámviteltan előadója, a román nyelv lektora; a M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete jog- és államtudományi szakosztályának titkára; a „Kitartás" Egyetemi Atlétikai Club ifjúsági elnöke; a Magyar Esperantisták szegedi kerületének elnöke. Az államszámviteltan megbízott előadója 1921 október 26 óta. ILLYEFALVI I . LAJOS, 1. a címzetes ny. rk. tanárok között.


45

VERESS GÁBOR, az államtudományok doktora, oki. gépészmérnök, m. kir. kormányfőtanácsos, a M. Kir. Államvasutak igazgatója; az Ibusz alelnöke ós vezérigazgatója. A közlekedéspolitika megbízott előadója 3933 július 3 óta.

2. Orvostudományi kar D é k á n és elnök: RUSZNYÁK ISTVÁN

ny. r. tanár. Prodékán:

MISKOLCZY

DEZSŐ

ny. r. tanár.

Kiérdemesült

tanár:

LŐTE JÓZSEF (illyefalvi), egyetemes orvosdoktor, az egyetem aranydiplomás doktora, az általános kór- és gyógytan volt ny. r. tanára; a Budapesti Kir. Orvos Egyesület 1., a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület tiszteletbeli tagja, az orvosi karnak 18931/94., 1899/900., 1909/10. és 1918/19. tanévi dékánja, 1894/95., 1900/1, 1910/11., 1919/20. tanévi és 1924/25. tanév II. félévi prodékánja, az egyetemnek 1901/2. tanévi rektora, 1902/3. tanévi prorektora. Ny. rk. tanárrá kineveztetett 1890 november 12-én, ny. r. tanárrá 1893 január 30-án. Nyugalomba vonult 1927 augusztus 31-én.

Nyilvános rendes tanárok: VIDAKOVITS KAMILLO, egyetemes orvosdoktor, a sebészet ny. r. tanára, a sebészeti klinika igazgatója. Nyilvános rendes tanár 1921 július 29 óta. VERESS ELEMÉR, egyetemes orvosdoktor, az élettan ny. r. tanára, az élettani intézet igazgatója; a Kir. M. Természettudományi Társulat élettani szakosztályának alelnöke; az Országos Szakorvoskópesítő Vizsgabizottság tagja; a Szegedi Képzőművészeti Társulat elnöke; az észt Vörös Kereszt II. osztálya 1. fokozatának tulajdonosa; az orvosi karnak 1924/25. és 1933/34. tanévi dékánja, 1925/26. tanévi, 1927/28. tanév II. félévi és 1934/35. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1931/32. tanévi rektora, 1932/33. tanévi prorektora. A kolozsvári m. kir. Eerenez József-tudományegyetemre első ízben ny. r. tanárrá kineveztetett 1913 március 12-én, majd 1919-ben a budapesti kir. m. Pázmány Péter-tudományegyetemnek lett


46

ny. r. tanára, a m. kir. Ferencz József-tudományegyetemre ny. r. tanárrá újból kineveztetett 1921 augusztus 27-én. D I T R Ó I GÁBOR, egyetemes orvosdoktor, a szemészet ny. r. tanára, a szemklinika igazgatója, az orvosi karnak 1930/31. tanévi dékánja, 1931/32. tanévi prodékánja, az egyetem 1935/ 36. tanévi rektora, 1936/37. tanévi prorektora; a Magyar, Szemorvostársaság elnöke. Ny. r. tanár 1925 november 24 óta. BERECZ JÁNOS, egyetemes orvosdoktor, a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára, az egyetemi szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója; az egyetemnek a felsőházba kiküldött tagja; az egyetemi Gazdasági Bizottság h. elnöke, a Stefánia Anya- és Csecsemővédő Egyesület szegedi fiókjának társelnöke. Ny. r. tanár 1927 október 11 óta. SZENT-GYÖRGYI ALBERT, egyetemes orvosdoktor és a kémia doktora, az orvosi vegytan ny. r., valamint a szerves és gyógyszerészvegytan mb. tanára, az orvosi vegytani intézet, továbbá a szerves és gyógyszerészvegytani intézet igazgatója; az 1937. évi orvosi Nobel-díj kitüntetettje; a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja, a párizsi Soeióté Philomathique, a Soeióté de Biologie, a hallei akadémia és a Biologisehe Gesellschaft tagja; a Jugoszláv Orvosegylet tiszteleti tagja; az Országos Természettudományi Tanácsnak intéző bizottsági és r. tagja; a külföldi magyar kollégiumok kuratóriumának tagja, a Magyar Élettani Társaság titkára; az Országos Felsőoktatási Tanács biológiai és orvostudományi szakosztályának és a Magyar Biológiai Kutatóintézeti Tanács kinevezett, az Országos ösztöndíjtanács meghívott tagja; a szegedi Természettudományi Kutatási Bizottság elnöke; a magyar Corvin-koszorú tulajdonosa; az orvosi karnak 1934/35. tanévi dékánja, 1935/36. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1928 október 1 óta. BALÓ JÓZSEF, egyetemes orvosdoktor, a kórbonctan és kórszövettan ny. r. tanára, a törvényszéki orvostan h. tanára, a kórbonctani és kórszövettani, valamint a törvényszéki orvostani intézet igazgatója; a Budapest-székesfővárosi Szent István-kórház v. főorvosa,- az Országos Felsőoktatási Tanács biológiai és orvostudományi szakosztályának, valamint a Természettudományi Kutatási Bizottságnak kinevezett, az Országos Természettudományi Tanács meghívott, az Országos ösztöndíjtanácsnak rendes tagja; az orvoskari „Gróf Klebelsberg-könyvtár" vezetője; a Deutsche Pathologische Gesellschaft tagja, a párizsi Sociétó Anatomique membro associé étranger-je; az orvosi karnak 1932/33. tanévi dékánja, 1933/34. tanévi prodékánja. Ny. rk. tanár 1928 február 21, ny. r. tanár 1929 augusztus 21 óta.


47 RUSZNYÁK ISTVÁN, egyetemes orvosdoktor, a belgyógyászat ny. r. tanára, a belgyógyászati klinika igazgatója. Ny. r. tanár 1931 július 28 óta. PURJESZ BÉLA, egyetemes orvosdoktor, a belgyógyászati diagnosztika ny. r. tanára, a belgyógyászati diagnosztikai klinika igazgatója; a Klinikai Bizottság elnöke. Ny. r. tanár 1931 július 28 óta. MISKOLCZY DEZSŐ, egyetemes orvosdoktor, az ideg- és olmekórtan ny. r. tanára, az ideg- és elmegyógyászati klinika, és a vele kapcsolatos Agykutató Intézet igazgatója; az Országos Természettudományi Tanács meghívott, a Société de Neurologie de Paris külföldi 1. tagja; az orvosi karnak 1936/37. tanévi dékánja. Ny. rk. tanár 1930 augusztus 12, ny. r. tanár 1935 július 6 óta. K R A M Á R JENŐ, egyetemes orvosdoktor, a gyermekgyógyászat ny. r. tanára, a gyermekgyógyászati klinika igazgatója; az orvostudományi karnak 1937/38. tanévi jegyzője. Ny. rk. tanár 1931 augusztus 12, ny. r. tanár 1935 július 6 óta.

Nyilvános rendkívüli tanárok: MELCZER MIKLÓS, egyetemes orvosdoktor, a bőr- és nemik órtan ny. rk. tanára, a bőrgyógyászati klinika igazgatója; a Magyar Dermatológiai Társaság alelnöke. Ny. rk. tanár 1936 július 28 óta. GELLÉRT ALBERT, egyetemes orvosdoktor, a bonctan, szövet- és fejlődéstan ny. rk. tanára, a bonctani, szövet- és fejlődéstani intézet igazgatója; az Association des Anatomistes tagja. Ny. rk. tanár, 1936 július 28 óta. LŐRINCZ FERENC, egyetemes orvosdoktor, a közegészségtan — kórtan ny. rk. tanára, a közegészségtani és kórtani intézet igazgatója; az Országos Közegészségügyi Tanács tagja, a Népszövetség Malária Bizottságának Magyarország részéről tagja. Ny. rk. tanár 1936 július 28 óta. JANCSÓ MIKLÓS, egyetemes orvosdoktor, a gyógyszertan ny. rk. tanára, a gyógyszertani intézet igazgatója; a Wiener Biologische-Gesellschaft tagja. Ny. rk. tanár 1938 április 16 óta.

Címzetes nyilvános rendes tanár: TOMCSIK JÓZSEF, egyetemes orvosdoktor, miniszteri tanácsos, a M. Kir. Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója; az Országos Közegészségügyi Tanács és az Országos Közoktatási Tanács kinevezett r. tagja. A közegészségtan ny.


rk. tanára volt 1932 szeptember, 17-től 1936 január. 29-ig, C. ny. r. tanár 1936 május 23 óta. Nyilvános rendkívüli és rendkívüli tanári cimmel felruházott magántanárok: E L F É R ALADÁR, egyetemes orvosdoktor. „ A belgyógyászati diagnosztika" tárgykör magántanára 1911 január 31, c. ny. rk. tanár 1916 július 29 óta. GYERGYAI ÁRPÁD (kissolymosi), egyetemes orvosdoktor, oki. műtőorvos. „A fül-, OT%- és gégegyógyászat" tárgykör magántanára 1912 május 21, e. ny. rk. tanár 1916 szeptember 23 óta. STEINER PÁL, egyetemes orvosdoktor, oki. műtőorvos. „A húgyszervek és férfi ivarszervek sebészete" tárgykör magántanára 1911 június 23, c. rk. tanár 1919 november 18 óta. , GÉBER JÁNOS, egyetemes orvosdoktor. „A bőr- és bujakórtani diagnosztika" tárgykör magántanára 1914 január 3, c. ny. rk. tanár 1922 április 8 óta. DÁVID LAJOS, a gyógyszerészeti tudományok doktora, okL gyógyszerész, a gyógyszerészeti intézet igazgatója és az egyetemi gyógyszertár vezetője, a berlini Deutsche Chemische Gesellschaft, az American Chemical Soeiety, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a The American Association for the Advancement of Science tagja. „A gyógyszervizsgálat különös tekintettel az alkaloidákra" tárgykör magántanára 1922 december 4, c. rk. tanár 1930 április 24 óta. KUNCZ ANDOR, egyetemes orvosdoktor, a borsodvármegyei Erzsébet-közkórház főorvosa. „A nőgyógyászati vizsgálati módszerek" tárgykör magántanára 1926 július 14, c. rk. tanár. 1930 augusztus 19 óta. STIEF SÁNDOR, egyetemes orvosdoktor, a BudapestLipótmezei M. Kir. Állami Elme- és Ideggyógyintézet főorvosa, a Budapest—Hárshegyi M. Kir. Állami Ideggyógyintézet vezető-főorvosa, a Magyar Pathologusok Társaságának, a Magyar Elmeorvosok Egyesületének r. tagja. „Az ideggyógyászati diagnosztika" tárgykör, magántanára 1926 július 14, o. rk. tanár 1932 augusztus 26 óta. WALTNER KÁROLY, egyetemes orvosdoktor, a budapesti m. kir. állami gyermekmenhely főorvosa. „A csecsemőkori alkati és anyagcserebetegségek", tárgykiterjesztés folytán „A fertőző betegségek" tárgykör magántanára 1928 május 15, c. rk. tanár 1933 április 21 óta.


49 ENGEL RUDOLF, egyetemes orvosdoktor, A belgyógyászati klinika fizetéstelen adjunktusa, díjas tanársegéd. „A belgyógyászati funkcionális diagnosztika", tárgykiterjesztés folytán „A tuberculosis diagnosztikája és kórtana" tárgykög magántanára 1926 július 14, c. rk. tanár 1934 április 3 óta. KOVÁTS FERENC, egyetemes orvosdoktor, az ÚJ Szent János-kórház II. sz. tüdőbetegosztályának főorvosa. „A tüdőgümőkór kór- és gyógytana" tárgykör, magántanára 1927 február 23, c. rfc tanár 1935 október; 30 óta. NYIKŐ ÖYULA, egyetemes orvosdoktor, a BudapestAngyalföldi M. Kir. Állami Elme- és Ideggyógyintézet igazgató-főorvosa. „Az elmekórtani diagnosztika" tárgykör magántanára 1926 július 14, c. rk. tanár 1936 augusztus 14 óta. KOVÁCS ÖDÖN, egyetemes orvosdoktor, a szegedi m. kir. áll. gyermekmenhely igazgatója; m. kir. egészségügyi főtanácsos; „A csecsemők betegségeinek kór- és gyógytana" tárgykör magántanára 1924 augusztus 13, c. rk. tanár 1938 április 27 óta. T R E E R JÓZSEF, egyetemes orvosdoktor, a sebészeti klinika c. adjunktusa, díjas tanársegéde, a fül-, orr-, gégerendelő intézet vezetője. „A fül-, orr- és gégebetegségek diagnosztikája" tárgykör magántanára 1929 július 4, c. rk. tanár 1938 április 27 óta.

Magántanárok: F I L E P GYULA, egyetemes orvosdoktor. „ A közegészségtani vizsgálati módszerek" tárgykör magántanára 1905 május 12 óta. Meghalt 1937 július hóban, GENERSICH ANTAL, egyetemes orvosdoktor, Hódmezővásárhely th. város Erzsébet-közkórházának igazgatója, m. kir. egészségügyi főtanácsos. „A hasüri sebészet" tárgykör magántanára 1923 május 5 óta. H E I N E R LAJOS, egyetemes Orvosdoktor. „ A nemi betegségek kór- és gyógytana" tárgykör magántanára 1926 december 3 óta. LUKÁCS JÓZSEF, egyetemes orvosdoktor, az O T B A központi rendelő intézetének főorvosa. „A csecsemő és gyermekkori betegségek semiotikája" t á r g y k ö r magántanára 1929 május 16 óta. KOVÁCS KÁLMÁN, egyetemes orvosdoktor, Szeged sz, kir. város közkórházának főorvosa. „A belgyógyászati megbetegedések röntgendiagnosztikája és röntgentherápiája" tárgykör magántanára 1929 július 31 óta. MOLNÁR JÓZSEF, egyetemes orvosdoktor, a szülészeti és


50

nőgyógyászati klinika tanársegéde. „A röntgenológia" tárgykör magántanára 1929 december 23 óta. KANYÓ BÉLA, egyetemes orvosdoktor, a budapesti Pliylaxia serumtermelő intézet főorvosa. „Az immunitástan" tárgykör magántanára 1931 február 23 óta. MÉSZÁROS GÁBOR, egyetemes orvosdoktor, a gyulai állami kórház igazgató-főorvosa, az Országos Közegészségügyi Tanács tagja. „A diaetetika" tárgykör magántanára 1931 június 8 óta. FALTA MARCELL, egyetemes orvosdoktor, a szegedi városi közkórház tb. főorvosa. „A trachoma kór- és gyógytana" tárgykör, magántanára 1932 március 23 óta. GÁSPÁR JÁNOS, egyetemes orvosdoktor, a budapesti kir. m. Pázmány Péter-tudományegyetem bonctani-tájbönctani intézetének adjunktusa, az orvosanihropologiai osztály vezetője. „Az anthropologia" magántanána 1932 március 23 óta. Vitéz VARGA LAJOS (kibédi és makfalvi), egyetemes orvosdoktor, m. kir. honvéd törzsorvos. „A belgyógyászati haematologia" tárgykör magántanára 1932 június 7 óta. GÖLLNER LAJOS, egyetemes orvosdoktor, a stomatologiai intézet vezetője. „A stomatologia" tárgykör magántanára 1932 jiilius 2 óta. KÁLÓ ANTAL, egyetemes orvosdoktor, oki. törvényszéki orvosszakértő, a Budapest-székesfővárosi Űj Szent Jánoskórház kórhoncnok-főorivosa. „A kórbonctani és kórszövettani diagnosztika" tárgykör magántanára 1932 július 16 óta. SZENTKIRÁLYI ZSIGMOND, egyetemes orvosdoktor, Hód. mező vásárhely th. város Erzsébet-közkórháza bőr,- és nemibeteg osztályának főorvosa. „A bőr parazitás megbetegedései" tárgykör magántanára 1933 június 16 óta. TOKAY LÁSZLÓ, egyetemes orvosdoktor, a bajai városi közkórház főorvosa. „A lelki gyógymódok" tárgykör, magántanára 1933 június 16 óta. TRÓJÁN E M I L , egyetemes orvosdoktor, oki. műtőorvos, a sebészeti klinika fizetéstelen adjunktusa. „A sebészeti műtéttan" tárgykör magántanára 1933 június 16 óta. . TUKATS SÁNDOR, oki. gyógyszerész, gyógyszerészdoktor, a gyógyszert smereti intézet intézeti tanára, a Gyógyszerészgyakornokokat Vizsgáló Bizottság tagja. „A hazai gyógynövények" és „A gyógyszerismereti vizsgáló módszerek" tárgykör magántanára 1933 június 16 óta. BACH I M R E , egyetemes orvosdoktor. „ A fermentek orvosi vonatkozásai" tárgykör magántanára 1933 július 12 óta.


51. BERKESY LÁSZLÓ, egyetemes orvosdoktor, a belgyógyászati diagnosztikai klinika c. adjunktusa, díjas tanársegéde. „A fertőző betegségek diagnosztikája" tárgykör magántanára 1934 június 4 óta. DADAY ANDRÁS (deési), egyetemes orvosdoktor, az Országos Társadalombiztosító Intézet ellenőrző orvosa, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem mezőgazdasági és állatorvosi karának meghívott előadója. A „Fejezetek a magyar orvostörténelemből, különös tekintettel közegészségügyünk kialakulására" tárgykör magántanára 1934 június 4 óta. KÜHBACHER FERENC, egyetemes orvosdoktor, a szülészeti és nőgyógyászati klinika e. adjunktusa, díjas tanársegéde. „A szülészeti pathologia" tárgykör magántanára 1934 június 4 óta. M É H E S GYULA, egyetemes orvosdoktor, a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet ügyvezető igazgatója. „A gyógyszerhatástani gyakorlatok" tárgykör magántanára 1934 június 4 óta. SEJTŐ KÁLMÁN, egyetemes orvosdoktor, a bőrgyógyászati klinika c. adjunktusa, díjas tanársegéde. „A bőrgyógyászati diagnosztika" tárgykör magántanára 1934 június 4 óta. CSINÁDY JENŐ, egyetemes orvosdoktor, az élettani intézet adjunktusa, az élettani intézetben működő sportorvosi vizsgáló állomás vezetője. „A munkafiziológia" tárgykör magántanára 1934 július 5 óta. GAÁL ANDRÁS KÁLMÁN, egyetemes orvosdoktor, a M . Kir. Közegészségügyi Intézet egészségügyi felügyelője. „Az egészségvédelem hazánkban és külföldön" tárgykör magántanára 1934 július 5 óta. PETRÁNYI GYŐZŐ, egyetemes orvosdoktor, a gyermekgyógyászati klinika e. adjunktusa, díjas tanársegéde, 1936 szeptember 1 óta a belügyminisztérium kötelékében, mint a tuberculosis ügyek szakreferense teljesít szolgálatot. „A gyermekgyógyászati propedeutika" tárgykör magántanára 1934 július 5 óta ANNAU ERNŐ, egyetemes orvosdoktor, az orvosi vegytani intézet adjunktusa. „A fehérjék kémiája" tárgykör magántanára 1934 december 1 óta. BOTÁR GYULA, egyetemes orvosdoktor, a bonctani, szövet- és fejlődéstani intézet c. adjunktusa, díjas tanársegéde. „Az idegrendszer összehasonlító anatómiája és szövettana" tárgykör magántanára 1935 július 3 óta. PÁLL GÁBOR (gyergyószentmiklósi), egyetemes orvos-


doktor, a gyulai állami kórházi főorvosa. „A megelőzés és egészségügyi gondozás a szülészetben" tárgykör magántanára 1935 július 9 óta. KÖRNYEY ISTVÁN, egyetemes orvosdoktor, az ideg- és elmegyógyászati klinika tanársegéde. „Az idegrendszer kórtana és kórszövettana" tárgykör magántanára 1936 január 17 óta. ROSZTÓCZY ERNŐ, egyetemes orvosdoktor, m. kir. honvédezredorvos. „A gyakorlati sportorvostan" tárgykör magántanára 1936 január 17 óta. IVÁNOVICS GYÖRGY, egyetemes orvosdoktor, a közegészségtan-kórtani intézet adjunktusa. „A hevenyfertőző betegségek bakteriológiai diagnózisa ós járványtana" tárgykör magántanára 1936 május 8 óta. SZARVAS ANDRÁS, egyetemes orvosdoktor, a kecskeméti városi közkórház főorvosa, tb. kórházigazgató, a pestmegyei és kecskeméti orvosi kamara alelnöke, a Belorvosok Egyesülete és a Tüdőgondozó ós Gyógyintézeti Orvosok Egyesülete Igazgatótanácsának tagja. „A tuber,culosis prophylaxisa és therapiája" tárgykör magántanára 1936 május 8 óta. KORÁNYI ANDRÁS, egyetemes orvosdoktor, a belgyógyászati klinika c. adjunctüsa, díjas tanársegéde. „Az anyagcserebetegségek pathologiája" tárgykör magántanára 1936 június 9 óta. DOBSZAY LÁSZLÓ, egyetemes orvosdoktor, a gyulai m. kir. állami gyermekmenhely igazgatója. „A csecsemő- és gyermekbetegségek diagnosztikája" tárgykör magántanára 1936 november 24 óta. VÁSÁRHELYI JÁNOS, egyetemes orvosdoktor, a M . Kir. Országos Közegészségügyi Intézet adjunktusa. .,Az általános bakteriológia" tárgykör magántanára 1937 március 3 óta. FORFOTA E R I K , egyetemes orvosdoktor, a belgyógyászati klinika fizetéstelen tanársegéde. „A röntgensugaras vizsgáló és gyógyító eljárások" tárgykör magántanára 1937 május 1 óta. SZÁSZ SÁNDOR, egyetemes orvosdoktor, a szemészeti klinika tanársegéde. „A szemészeti diagnosztika" tárgyköfl magántanára 1937 augusztus 9 óta. FAZEKAS I . GYÜLA, egyetemes orvosdoktor, a törvényszéki orvostani intézet adjunctusa. „Válogatott fejezetek a törvényszéki orvostan köréből" tárgykör magántanára 1937 augusztus 9 óta. DIRNER ZOLTÁN, egyetemes orvosdoktor, a gyógyszertani intézet tanársegéde. „A gyógyszerek hatásmódjának elemzése" tárgykör, magántanára 1938 január, 10 óta..


53

3. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar D é k á n és elnök: VÁRKONYI HILDEBRAND

ny. r. tanár.

Prodékán: ZOLNAI BÉLA

ny. r. tanár.

Kiérdemesült tanárok: SCHNELLER ISTVÁN, a bölcsészet és teológia tiszteletbeli doktora, a neveléstudomány ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja, a Pestalozzi-Társaság tiszteletbeli tagja, a Luther-Társaság alelnöke, a budapesti evangélikus leánykollégium igazgatóságának tagja; a bölcsészet-, nyelv-és történettudományi karnak 1898/99. és 1908/9. tanévi dékánja, 1899/900. és 1909/10. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1919/20. tanévi rektora és 1920/21. tanévi prorektora. Ny. r. tanárrá kineveztetett 1894 december 30-án. Nyugalomba vonult 1923 december 31-én. OSENGERY JÁNOS, a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem arany diplomás bölcsészetdoktor a, a classica philologia ny. r. tanára; a La Fontaine I r o d a l m i Társaság t. elnöke, a Klasszikus Műveltség Barátai Egyesületének (Parthenon) egyik elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia, a Petőfi Társaság és a Nagykőrösi Arany János-Társaság tiszteleti tagja; a Kisfaludy-Társaság és a Goethe-Társaság r. tagja, a szegedi Dugonics-Társaság, a Magyar Paedagogiai Társaság r. tagja; a Philologiai Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányi tagja; a Külügyi Társa-, ság művészeti és irodalmi osztályának tagja; a. németországi Gymnasial-Verein tagja; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1900/1., 1909/10. és 1921/22. tanévi dékánja, 1901/2., 1910/11. ós 1922/23. tanévi prodékánja, az egyetem 1924/25. tanévi rektora, 1925/26. tanévi prorektora. Ny. r. tanárrá kineveztetett 1896 január 14-én, nyugalomba vonult 1927 augusztus 31-én. SOLYMOSSY SÁNDOR, bölcsészetdoktor, a néprajz ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja; a Magyar, Néprajzi Társaság alelnöke, a szegedi Dugonics-Társaság tagja, a helsinki Folklore-Fellows nemzetközi folklorekutató társaság r. tagja, a finn Kalevala-Seura (Kalevala-Társaság) külső tagja, a Semaine d'Ethnologie Eeligieuse nemzetközi othnólogiai társaság r. tagja, a „Volkskundliche Biblio-


54

graphie" (Basel) szerkesztő bizottságának belső tagja, a Magyar Nyelvtudományi, a Budapesti Philologiai és a MagyarTársadalomtudományi Társaság választmányi tagja, a Körösi Csorna-Társaság alapító tagja. Ny. r. tanárrá kineveztetett 1929 augusztus 30-án, nyugalomba vonult 1934 október 1-én. Nyilvános rendes tanárok: SCHMIDT H E N R I K , bölcsészetdoktor, a német nyelv és. irodalom ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia l.r a Budapesti Philologiai Társaság választmányi tagja; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1914/15., 1915/16., 1923/24. és 1933/34. tanévi dékánja, 1916/17., 1924/25. és 1934/35. tanévi prodékánja, az egyetemnek 1932/33. tanévi rektora. Ny. r. tanár 1911 augusztus 6 óta. E R D É L Y I LÁSZLÓ, bölcsészetdoktor, a magyar művelődéstörténelem ny. r. tanára; a pannonhalmi Szent Benedekrend tagja; az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Magyar Tudományos Akadémia 1., a Szent István-Akadémia r. tagja, a Magyar Történelmi Társulat'és. Szent István-Társulat igazgató-választmányának és a Katholikus Tanáregyesület igazgató-tanácsának, a győri Kislaludy-Körnek s a szegedi Dugonics-Társaságnak r. tagja; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1916/17. és 1924/25. tanévi dékánja, 1917/18., 1925/26. és 1926/27. tanévi prodékánja, az egyetem 1936/37. tanévi rektora, és 1933/34. tanévi prorektora. Ny. rk. tanár 1911 január 30, ny. r. tanár 1912 május 30 óta. BARTÓK GYÖRGY (málnási), bölcsészetdoktor, a filozófiai ny. r. tanára; a szegedi Középiskolai Tanárképző Intézet elnöke, az Országos Felsőoktatási Tanács és az Országos Szerzői Jogi Szakértő Bizottság tagja; a Magyar. Tudományos Akadémia 1. tagja; a Magyar Filozófiai Társaság, a Magyar Társadalomtudományi Társaság, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányi tagja; a szegedi Dugonics-Társaság, a Kant-GesellschafV a genfi Société de Psychologie et; de Psychothérapie r. tagja; a zürichi Internationales Sozialwissenschaftliehes Institut 1. tagja; a Magyar Psychologiar Társaság választmányi tagja, a Deutsche Philosophische Gesellschaft tagja; az újszegedi ref. egyház főgondnoka, a bókésbánáti ref. egyházmegye tanácsbírója; az egyetem bölcsészet, nyelv- és történettudományi karának 1925/26. tanév II. félévi és 1926/27. tanévi dékánja, 1927/28. tanévi prodékánja.. Ny. r. tanár 1917 június 1 óta. HORGER ANTAL, bölcsészetdoktor, a magyar nyelvészet ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent Ist-


55

ván-Akadémia és a helsinki Finn-Ugor Társaság tagja; a katonai bronz signum laudis (a kardokkal), a Károly-csapatkereszt, a II. osztályú német vaskereszt és a finn Fehérrózsarend középkeresztjének tulajdonosa; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1927/28. tanévi dékánja és 1928/29. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1922 február 16 óta, MÉSZÖLY G-EDEON, bölcsészetdoktor, az urál-altáji nyelvészet ny. r. tanára; az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság elnöke, az Országos Tanítóképzőintézeti Tanárvizsgáló Bizottság, az Országos Felsőoktatási Tanács, az Országos Közoktatási Tanács, a Magyar Tudományos Akadémia, a helsinki Finn-Ugor-Társaság, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának, a Nagykőrösi Arany János-Társaság, a szegedi Dugonics-Társaság tagja; a „Szegedi Füzetek" szerkesztője; a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karnak 1928/29. tanévi dékánja és 1929/30. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1922 augusztus 30 óta. KOGUTOWICZ KÁROLY, bölcsészetdoktor, az általános és összehasonlító földrajz ny. r. tanára, az Egyetemi Földrajzi Intézet s a Meteorológiai és Szeizmológiai Obszervatórium igazgatója; az Országos Természettudományi Tanács tagja; a KEAO tanárelnöke, a Horthy-Kollégium és az Egyetemi Diákasztal felügyelő bizottságának alelnöke, az Országos Tanítóképzőintézeti Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Szegedi Alföldkutató Bizottság ügyvezető alelnöke; a Nemzetközi Népességtudományi Unió Magyarországi Csoportjának a tagja; a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület igazgatósági tagja; Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottságának tagja; a Revíziós Liga Szegedi Csoportjának ügyvezető elnöke; emléklappal ellátott v. tartalékos tűzérr százados; a III. osztályú hadiékítményes katonai érdemkereszt (a kardokkal), a katonai ezüst signum laudis (a kardokkal), újólag a katonai ezüst signum laudis (pánt), a katonai bronz signum laudis (a kardokkal) és a magyar, háborús emlékérem tulajdonosa; az egyetem bölcsészet-, nyelvés történettudományi karának 1929/30. tanévi dékánja és 1930/ 31. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1923 május 14 óta. ZOLNAI BÉLA, bölcsészetdoktor, a francia nyelv és irodalom ny, r. tanára; a budapesti egyetem v. magántanára és a pécsi egyetem v. h. tanára, a magyar, német és francia nyelv oki. középiskolai tanára; a Minerva-Társaság alapító r. tagja, a Magyar Nyelvtudományi, a Budapesti Philologiai Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Szegedi Képzőművészeti Egyesület, a Société des Amis de la


56

Nouvelle Revue de Hongrie, a Szellemi Együttműködés Szövetségének Magyar Egyesülete és a Magyar Psychologiai Társaság választmányi tagja, a szegedi Dugonics-Társaság igazgatósági tagja; a „Széphalom" szerkesztője; az „Études Hongroises" (Paris) szerkesztőbizottságának tagja; a Légion d'honneur és ia Palmes académiques francia kitüntetések •tulajdonosa; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1935/36. tanévi dékánja ós 1936/37. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1925 március 18 óta. FÓGEL JÓZSEF, bölcsészetdoktor, az egyetemes történelem ny. r. tanára; a Magyar Tudományos Akadémia 1. tagja; a szegedi Horthy-Kollégium igazgatója; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1934/35. tanévi dékánja és 1935/36. tanévi prodékánja. Ny. r. tanár 1926 március 18 óta. FÖRSTER AURÉL, bölcsészetdoktor, a classica philologia ny. r. tanár,; a Magyar Tudományos Akadémia r. tagja. Ny. r. tanár 1928 január 18 óta. VÁRKONYI HILDEBRAND, bölcsészetdoktor, a neveléstudomány ny. r. tanára; a pannonhalmi Szent Benedek-rend tagja; az Országos Tanítókópzőintézeti Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Szent István-Akadémia r. tagja, a Magyar, Psychologiai Társaság társelnöke, a Neveléslélektani Szakosztály elnöke, a Gyermektanulmányi Társaság társelnöke; az egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karának 1936/37. tanévi dékánja. Ny. r. tanár 1929 december; 27 óta. (1935 március 13-ig a pedagógiai lélektan ny. r. tanára volt.) SÍK SÁNDOR, bölcsészetdoktor, a magyar irodalomtörténet ny. r. tanára; a kegyestanító-rend tagja; az Országos Tanítóképzőintézeti Tanárvizsgáló Bizottság tagja; az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács és az Országos ösztöndíj Tanács tagja; a Kisfaludy-Társaság, a Szent István-Akadémia és a Petőfi-Társaság r„ ,a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Katholikus Középiskolai Tanáregyesület, a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetsége, az Országos PázmányEgyesület választmányi tagja; a Magyar, Cserkész-Szövetség tiszteletbeli elnöke; a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az egri Gárdonyi-Társaság tiszteletbeli tagja, a szegedi Dugonics-Társaság alelnöke. Ny. r. tanár 1929 december 27 óta. MESTER JÁNOS, bölcsészetdoktor, a hittudományok bekebelezett doktora, a filozófia ny. r. tanára; csanádegyházmegyei áldozó pap és szentszéki tanácsos; az Országos Tanítóképzőintézeti Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Szent István- Akadémia, a Magyar Páedagógiai Társaság, az Aquinói Szent Tamás-Társaság, a Pázmány Péter Irodalmi Társaság r. tagja, a Magyar Filozófiai és a Magyar Psychologiai Tár-


57

saság választmányi tagja. Ny. rk. tanár 1930 április 2, ny. r. tanár 1934 július 18 óta. VÁRADÉ I M R E , bölcsészetdoktor, az olasz filológia ny. r. tanára; oki. középiskolai tanár; a római Aceademia degli Arcadi tagja, a Vasvármegyei Múzeumok és Könyvtárak Szövetségének levelező dísztagja, a szegedi Dugonics-Társaság tagja. Ny. rk. tanár 1936 július 28, ny. r. tanár 1937 július 1 óta. Nyilvános rendkívüli tanárok: D E É R JÓZSEF, bölcsészetdoktor, a magyar- történelem ny. rk. tanára; a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság választmányi tagja. Ny. rk. tanar, 1936 július 28 óta. BANNER JÁNOS, bölcsészetdoktor, a régiségtudomány ny. rk. tanára, .a Régiségtudományi Intézet igazgatója; a Gyors-, Gép- és Szépírástanítókat Vizsgáló Állami Bizottság gyorsírási szakcsoportjának ügyvezető alelnöke; a szegedi Dugonics-Társaság r. tagja, a Magyar Tudományos Akadémia archaeologiai bizottságának meghívott tagja, a Németbirodalmi Régészeti Intézet és a belgrádi Régészeti Társulat 1. tagja; a Nemzetközi ősrégészeti Kongresszusok állandó szervezőbizottságának magyarországi titkára és a III. Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszus főtitkára; az Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat és a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagja; a Hódmezővásárhelyi Városi Múzeum régészeti osztályának vezetője. Magántanár 1922 augusztus 20, e. ny. rk. tanár 1929 március 12, ny. rk. tanár 1937 június 30 óta,

Címzetes nyilvános rendes tanár: PINTÉR JENŐ, bölcsészetdoktor, a debreceni m. kir. Tisza István-tudományegyetemen a bölcsészet tiszteletbeli doktora; a budapesti tankerii let királyi főigazgatója; az Országos Középiskolai Tanáregyesület és a Taniigy: igazgatási Tisztviselők Országos Egyesülete tiszteletbeli elnöke, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács tagja; a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent IstvánAkadémia, a Kisfaludy-Társaság és a Petőfi-Társaság r. tagja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, a Nagykőrösi Arany János-Társaság, a Budapesti Philologiai Társaság, a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, a Gyónj Géza Irodalmi Társaság, a Klasszikus Műveltség Barátai Parthenon Egyesülete, a Magyai; Pedagógiai Társaság és a Vajda János-Társaság tiszteleti tagja. Címzetes ny. r. tanár 1935 április 3 óta.


Nyilvános rendkívüli és rendkívüli tanári címmel felruházott magántanárok: MARÓT KÁROLY, bölcsészetdoktor, m. kir. állami gimnáziumi r. tanár; az ú. n. II. ókortudományi tanszéken megbízott előadó; a Budapesti Philologiai Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság és a Parthenon választmányának tagja. „A görög folklore és vallástörténet" tárgykör magántanára 1917 december 2, c. ny. rk. tanár 1924 március 7 óta. TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ, bölcsészetdoktor, m. kir. kormányfőtanácsos; a Magyar Adria Egyesület alelnöke, a Magyar Paedagogiai Társaság r. tagja; az Association des Clicvaliers Pontifieaux tiszteletbeli tagja és magyarországi képviselője, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovag-rend csillagos középkeresztjének tulajdonosa, a valenciai káptalan tiszteletbeli tagja. „A Tengermellék és Dalmácia története" tárgykör magántanára 1918 január 6, c. rk. tanár 1930 december 5 óta. SCHILLING GÁBOR, bölcsészetdoktor, a földrajzi tanszék adjunktusa; a Magyar Földrajzi Társaság 1. tagja; emléklappal ellátott v. tartalékos tűzérszázados; a katonai ezüst signum laudis (a kardokkal), újólag a katonai ezüst signum laudis a kardokkal (pánt), a bronz signum laudis (a kardokkal), a bronz vitézségi érem, a Károly-csapatkereszt és a magyar háborús emlékérem tulajdonosa. „A fizikai földrajz" magántanára 1922 január 31, c. ny. rk. tanár 1932 szeptember. 21 óta. (

Magántanárok: VARGA BÉLA, bölcsészetdoktor, a kolozsvári unitárius kollégium r. tanára; az Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának titkára. „A logika és a logika története" tárgykör magántanára 1915 október 16 óta. B I R Ó VENCEL, bölcsészetdoktor, gimnáziumi r. tanár, a romániai piarista rendtartomány rendfőnöke, az Erdélyi Katolikus Akadémiának osztályelnöke, a Szent István-Akadémia "és az Erdélyi Irodalmi Társaság r., az Erdélyi Múzeum-Egyesület választmányi tagja. A magyar történelem magántanára 1923 május 31 óta. SZENTIVÁNYI RÓBERT, bittudományi és bölcsészetdoktor, a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem hittudományi karának bekebelezett doktora, teológiai tanár; a Szent István-Akadémia r. tagja. „A középkori latin könyvírás" tárgykör magántanára 1924 március 24 óta. BARANYAI ZOLTÁN, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai tanár; követségi tanácsosi címmel felruházott m. kir. külügy-


59

minisztériumi miniszteri osztálytanácsos, a m. kir. külügyminisztérium kulturális osztálya vezetőjének helyettese; a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja; az I. és II. osztályú ezüst, a bronz vitézségi érmek, a sebesülési érme és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa. „A. XVIII. századi francia nyelv és műveltség" tárgykör magántanára 1926 december 6 óta. SZAKÁLL ZSIGMOND, bölcsészetdoktor, tanügyi főtanácsos; a Felsőkereskedelmi Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács tagja; a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, a Kereskedelmi Oktatásügyi Nemzetközi Egyesület magyar csoportjának társelnöke; a katonai bronz signum laudis és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa. A „Gazdasági földrajz" magántanára v. 1927 március 15 óta; 1937 december 16-ával a Kartól megvált. EPERJESSY KÁLMÁN, bölcsészetdoktor, az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola r. tanára; az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat választmányi tagja; a „Csanádvármegyei Könyvtár" szerkesztője; emléklappal ellátott v. tartalékos százados; a katonai ezüst és bronz signum laudis (a kardokkal), a II. osztályú ezüst vitézségi érem és a Károly-csapatkereszt tulajdonosa. „Magyarország történeti földrajza különös tekintettel a XVII. és XVIII. századra" tárgykör magántanára 1929 december 12 óta. H I L L E A L F R É D , bölcsészetdoktor, m. kir. légügyi műszaki aligazgató; a Nemzetközi Aerologiai és Nemzetközi Aeronautikai Bizottság tagja, a Magyar Meteorológiai Társaság 1. tagja; a bronz katonai érdemérem, a Magyar Vörös Kereszt érdemkeresztje, a Károly-csapatkereszt és a magyar; háborús emlékérem tulajdonosa. A „Légkörtan" magántanára 1930 december 1 óta. KECSKEMÉTI Á R M I N , bölcsészetdoktor, a makói izr. hitközség főrabbija; az Országos Rabbiképzőintézet Vezérlő Bizottságának s az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat választmányának tagja. „A zsidóság története az ókorban" tárgykör magántanára 1931 június 27 óta. GALAMB SÁNDOR, bölcsészetdoktor, az Orsz. M. Kir. Színművészeti Akadémia r. tanára és c. igazgatója; a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtörténeti bizottságának segédtagja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja, a szegedi Dugonics-Társaság és a Nagykőrösi Arany János-Társaság r. tagja; a katonai bronz signum laudis (a kardokkal), a Károly-csapatkereszt és a sebe-


60

sültek érme tulajdonosa. „A dramaturgia, különös tekintettel a magyar színészet és a magyar, drámairodalom történetére" tárgykör, magántanára 1931 augusztus 10 óta. Cs. SEBESTYÉN KÁROLY, bölcsészetdoktor, múzeumi igazgató-őr; a Műemlékek Országos Bizottságának 1., a Magyar Néprajzi Társaság választmányi, a szegedi DugonicsTársaság igazgatósági tagja; a Gyors-, Gép- és Szépírástanítókat Vizsgáló Állami Bizottság tagja; a „Népünk és Nyelvünk" társszerkesztője. „A magyar tárgyi néprajz" tárgykör magántanára 1931 december, 12 óta. CSEFKÓ GYULA, bölcsészetdoktor, c. polgári iskolai igazgató; az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja; a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Néprajzi Társaság választmányi, a szegedi Dugonics-Társaság igazgatósági és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság r. tagja. „A magyar szó- és szólástörténet" tárgykör magántanára 1931 december 21 óta. BÁRCZÍ GÉZA, bölcsészetdoktor, a budapesti tanárképzőintézeti gyakorló középiskola r. tanára; a budapesti Országos Tanárvizsgáló Bizottság tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Budapesti Philologiai Társaság választmányi tagja. „Az ó-francia nyelv és nyelvtörténet" tárgykör magántanára 1932 május 7 óta. TETTAMANTI BÉLA, bölcsészetdoktor, gyakorló középiskolai tanár, a szegedi Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság jegyzője; a Magyar Paedagógiai Társaság r. tagja; a „Nevelésügyi Szemle" szerkesztője; emléklappal ellátott v. tartalékos százados; a II. osztályú ezüst vitézségi érem, az ezüst és bronz katonai érdemérem (a kardokkal), a Károly-csapatkereszt és a IV. osztályú bolgár vitézségi kereszt tulajdonosa. „A neveléstudomány története" tárgykör magántanára 1932 július 8 óta. ERDÉLYI GYULA, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai tanár, a m. kir. Hadílevéltárba beosztott m. kir. aligazgatótanár, szkv. tűzérszázados; a Magyar, Tudományos Akadémia Hadtörténelmi Bizottságának s. tagja, a Magyar Katonai írók Körének levelező tagja; a katonai ezüst (kétszer) ós bronz signum laudis (a kardokkal), a Károly-csapatkereszt, a sebesültek érme és a magyar, háborús emlékérem tulajdonosa. „A magyar hadtörténelem" tárgykör magántanára 1932 július 8 óta. BODA ISTVÁN (fülei), bölcsészetdoktor, a budapesti Kereskedelmi Akadémia r. tanára, oki. középiskolai tanár; a Magyar Psychologiai Társaság alelnöke, a Nemzetközi Filozófiai Kongresszus állandó bizottságának, a Deutsche Gesell-


61

schaft für Psychologie, a Klub Psychotechniczky (Prága) külföldi, a Magyar Filozófiai Társaság választmányi, a Parthenon (a Klasszikus Műveltség Barátainak Egyesülete) igazgató-választmányi, a Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyesülete választmányi tagja és a Pedagógiai szakosztály elnöke, a Magyar Gyermektanulmányi és Nevelésügyi Társaság választmányi, a Magyar Külügyi Társaság, a Corvin Mátyás-Társaság stb. tagja. „A nevelés-lélektan" tárgykör magántanára 1932 november 8 óta. (1935 július 3-ig „az értelmiségi lélektan" tárgykör magántanára. MAGYARY ZOLTÁNNÉ SZ. TECHERT MARGIT, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai tanár. „Az Aristoteles utáni görög filozófia története" tárgykör magántanára 1933 július 3 óta. BÁLINT SÁNDOR, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai és tanítóképzőintézeti tanár; a Magyar Néprajzi Társaság választmányi, a Vajda János-Társaság és a szombathelyi Faludi Ferenc Irodalmi Társaság r. tagja. „Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére" tárgykör magántanára 1934 július 9 óta. M Ó D I MIHÁLY, bölcsészetdoktor, a budapesti M. Kir. Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziumához beosztott állami gimnáziumi r. tanár; a Magyar Tudományos Akadémia classica-philologiai bizottságának meghívott, a Budapesti Philologiai Társaság választmányi, a Klasszikus Műveltség Barátainak Egyesülete (Parthenon) igazgató-választmányi, a győri Kisfaludy Irodalmi Kör, r. tagja; emléklappal ellátott v. tartalékos főhadnagy. „Az alexandrinuskori görög költészet" tárgykör magántanára 1935 április 15 óta. OROSZLÁN ZOLTÁN, bölcsészetdoktor, a M. Kar. Honvéd Imdovika-Akadémia volt tanára, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum I. o. őre; a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottságának meghívott tagja; az Országos Magyar; Régészeti és Művészettörténeti Társulat választmányi tagja; a Művészeti Múzeumok Barátai Egyesületének titkára, a Szellemi Együttműködés Szövetsége Magyar; Egyesületének választmányi tagja és pénztárosa, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság számvizsgáló bizottsági tagja; emléklappal ellátott v. tartalékos főhadnagy; a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa a vitézségi érem szalagján. „A görög és római kisplasztika és annak régészeti vonatkozásai" tárgykör, magántanára 1936 március 31 óta. TÍMÁR KÁLMÁN, bölcsészetdoktor, tanítóképzőintézeti r. tanár; a Szent István-Akadémia r., a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtörténeti bizottságának meghívott tagja; a Magyar Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja


62

stb.; emléklappal ellátott v. tartalékos százados; a III. osztályú hadiékítmény es katonai érdemkereszt (a kardokkal), a katonai ezüst ós bronz signum laudis (a kardokkal), a Károlycsapatkereszt és a sebesültek érme tulajdonosa. „A. magyar irodalom története 1606-ig" tárgykör magántanára 1937 április 19 óta. SZEBB ANTAL, bölcsészetdoktor, oki, középiskolai és felsőkereskedelmi iskolai tanár, a budapesti községi Gróf Széchenyi István felsőkereskedelmi fiúiskola tanára; a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnöke, az Esztétikai Társaság és a Magyar Színháztudományi és Színpadművészeti Társaság választmányi tagja, a Budapesti Philologiai Társaság és a La Fontaine Irodalmi Társaság r. tagja, a Mikes Kelemen Akadémia alapító tagja. A „Magyar összehasonlító irodalomtörténet, különös tekintettel a XVIII. század második és a XIX. század első felének francia és angol vonatkozásaira" tárgykör magántanára 1937 április 26 óta. JUHÁSZ JENŐ JÓZSEF, "bölcsészetdoktor, magyar-latin szakos okleveles középiskolai tanár, Budapest-székesfővárosi polgári iskolai igazgató. A „Magyar szótan" tárgykör magántanára 1937 július 6 óta. Meghívott előadók: SULIGA SZILÁRD, bölcsészetdoktor, a m. kir. József Nádor műszaki- és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi karán a román nyelv v. meghívott előadója, a m. kir. külügyminisztérium külügyi szaktanfolyamán a román nyelv volt megbízott előadója; a Magyar Nemzeti Múzeum c. igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának volt igazgatója; a budapesti Pázmány Péter-tudományegyetem volt helyettes tanára; a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaság és a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének választmányi tagja. 1936 június 30-án az egyetemi könyvtár igazgatójává neveztetett ki az V. f. o. címének és jellegének adományozása mellett. A román (oláh) filológia előadója 1934 július 11 óta. MÉSZÁROS GYULA, bölcsészetdoktor, a Magyar Nemzeti Múzeum volt igazgatóőre, a konstantinápolyi egyetem volt tanára, az ankarai Néprajzi Múzeum volt vezetője, a Műemlékek Orsz. Bizottságának volt főtitkára; a Magyar Előázsiai Társaság ügyvezető alelnöke; a Vöröskereszt hadiékítményes tiszti díszjelvényének, a II. osztályú polgári hadi érdemkeresztnek és a török Oszmánije-rend IV. osztályának tulajdonosa. A török filológia előadója 1935 január 30 óta. ANTOS KÁLMÁN, oki. orgonaművész. A „Zeneelmélet és zenetörténet" tárgykör meghívott előadója 1938 január 10 óta.


63

Magántanítók: MÁLLY FERENC, bölcsészetdoktor, a szegedi m . kir. áll a m i K l a u z á l G á b o r - g i m n á z i u m n y u g . r. t a n á r a ; a szegedi Dugonics-Társaság r. t a g j a , az A r i o s t o Olasz-Magyar Egyet e m i B a r á t i K ö r tb. alelnöke; szkv. százados; a k a t o n a i sig n u m l a u d i s (a k a r d o k k a l ) , a Károly-csapatkereszt és a mag y a r h á b o r ú s emlékérem t u l a j d o n o s a . A z olasz nyelv és irod a l o m m a g á n t a n í t ó j a v . 1922 j a n u á r 2 óta, lektori tisztségér ő l 1937 szeptember 15-én lemondott. VINCZI KÁROLY, az á l l a m t u d o m á n y o k doktora, egyet e m i t i t k á r . A r o m á n n y e l v m a g á n t a n í t ó j a 1925 f e b r u á r 12 óta. ( L á s d a jog- és á l l a m t u d o m á n y i k a r előadói között.) KAPPEL GYULA, bölcsészetdoktor, a szegedi á l l a m i felsőkereskedelmi i s k o l a n y u g . r. t a n á r a . A f r a n c i a nyelv magánt a n í t ó j a 1926 f e b r u á r 13 óta. THOMAS EDITH, m á r c i u s 9 óta.

az

angol

nyelv

magántanítója

1928

HETZEL GÉZA, M a s t e r of Á r t s , bölcsészetdoktor, kinevezett k ö z é p i s k o l a i rendes t a n á r (beosztva a Horthy-Kollég i u m h o z ) ; az Országos P o g á r i I s k o l a i T a n á r v i z s g á l ó Bizottság t a g j a , a G e n e r a l C o u n c i l Aberdeen U n i v e r s i t y t a g j a , a H o r t h y - K o l l é g i u m a n g o l lektora. A z a n g o l n y e l v m a g á n t a n í t ó j a 1928 december 20 óta. GRENET H E N R I (francia állampolgár,), az École des Langues Orientales oklevelének birtokosa. A f r a n c i a n y e l v mag á n t a n í t ó j a 1929 f e b r u á r 8 óta. BUDAY GYÖRGY, az á l l a m t u d o m á n y o k doktora, g r a f i k u s m ű v é s z ; a Szegedi F i a t a l o k M ű v é s z e t i K o l l é g i u m á n a k elnöke, az I G E ( í r ó k G a z d a s á g i Egyesülete), a M a g y a r Színháztudom á n y i és Szánpadművészeti T á r s a s á g , a T a b á n i S z a b a d t é r i Színház-Egyesület v á l a s z t m á n y i t a g j a ; a M a g y a r K ö n y v - é s R e k l á m m ű v é s z e k T á r s a s á g á n a k , a M a g y a r Rézkarcolóművészek Egyesületének, az Ajtósi-Dürer-Céhnek, a M a g y a r Irod a l o m t u d o m á n y i T á r s a s á g n a k , a V a j d a János-Társaságnak, a szegedi D u g o n i c s - T á r s a s á g n a k stb. t a g j a . A m ű v é s z i r a j z és festés m a g á n t a n í t ó j a 1935 m á j u s 20 óta. DOROSZLAI MIHÁLY, a jog- és á l l a m t u d o m á n y o k doktora, szegedi gör. kel. m a g y a r p l é b á n o s ; a szegedi M o v e alelnöke. A szerb-horvát n y e l v m a g á n t a n í t ó j a 1935 j ú n i u s 14 óta. ANGELINI DOMENICO (olasz á l l a m p o l g á r ) , bölcsészetdoktor, az olasz n y e l v m a g á n t a n í t ó j a 1937 j a n u á r 2 ó t a ; egyet e m ü n k t ő l m e g v á l t 1937 szeptember 24-ével. MADÁCSY LÁSZLÓ, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai


64 t a n á r , a szegedi m . kir. á l l a m i K l a u z á l G á b o r - g i m n á z i u m h. t a n á r a , a f r a n c i a n y e l v m a g á n t a n í t ó j a 1937 j a n u á r 26 óta. TOKODY SÁNDOR, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r , n y u g . áll. m. kir. honvéd r e á l i s k o l a i nevelőintézeti f ő t a n á r , a Károlycsapatkereszt, a magyar, h á b o r ú s emlékérem (a kardokkal) és az osztrák h á b o r ú s e m l é k é r e m (a k a r d o k k a l ) tulajdonosa. A z olasz n y e l v l e k t o r a 1937 m á r c i u s óta. KERTÉSZ LAJOS, hangversenyénekes, a Szegedi Egyet e m i É n e k k a r k a r n a g y a , a m a g y a r r á d i ó művésze, a szegedi Székesegyházi énekkar s z ó l i s t á j a ; a Szegedi F i l h a r m o n i k u s E g y e s ü l e t v á l a s z t m á n y i t a g j a ; a m a g y a r h á b o r ú s emlékérem (a k a r d o k k a l ) t u l a j d o n o s a . A m ű v é s z i ének és karének mag á n t a n í t ó j a 1937 á p r i l i s 2 óta. VAJTAI ISTVÁN, Oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r , a szegedi m. kir. á l l . Baross G á b o r - g i m n á z i u m r. t a n á r a . A n é m e t n y e l v mag á n t a n í t ó j a 1937 augusztus 13 óta. NOACK FRIGYES (német á l l a m p o l g á r ) , bölcsészetdoktor. A n é m e t n y e l v l e k t o r a 1937 október 16 óta. DEGREGORIO OTTONE (olasz á l l a m p o l g á r ) , bölcsészetdoktor. A z olasz nyelv l e k t o r a 1937 december 2 óta. KOPASZ MÁRTA, oki. g r a f i k u s m ű v é s z és r a j z t a n í t ó . Az Országos I p a r m ű v é s z e t i T á r s u l a t ösztöndíjas t a g j a ; a szegedi T ö m ö r k é n y Társaság és a szegedi K é p z ő m ű v é s z e t i Egyesülőt rendes t a g j a . A rajzkészség l e k t o r a 1938 j a n u á r , 17 óta.

4. Matematikai és természettudományi kar Dékán és elnök: FRŐHLICI-I PÁL, n y . r. t a n á r .

Prodékán: SZENTPÉTERY ZSIGMOND, n y . r. t a n á r .

Kiérdemesüli tanárok: KLUG LIPÓT, bölcsészetdoktor, az' á b r á z o l ó m é r t a n ny. r. t a n á r a ; a m a t e m a t i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i karnak 1908/9. és 1912/13. t a n é v i d é k á n j a , 1909/10. és 1913/14. t a n é v i prodékánja. N y , r. t a n á r r á kineveztetett 1900 a u g u s z t u s 8-án, n y u g a l o m b a v o n u l t 1917 augusztus 16-án. PFEIFFER PÉTER, bölcsészetdoktor, a. g y a k o r l a t i f i z i k a és elektrotechnika n y . r. t a n á r a ; az E ö t v ö s L o r á n d Matemati-


65

kai és F i z i k a i T á r s u l a t t a g j a ; a m a t e m a t i k a i és természettudományi k a r n a k 1925/26. t a n é v i d é k á n j a , 1917/18., 1920/21. és 1926/27. t a n é v i p r o d é k á n j a ; az egyetem 1922/23. t a n é v i rektora és 1923/24. t a n é v i p r o r e k t o r a . N y . rk. t a n á r r á kineveztetett 1904 október 10-én, n y . r. t a n á r r á 1917 m á r c i u s 7-én, nyugalomba v o n u l t 1932 j ú n i u s 30-án.

Nyilvános rendes tanárok: RIESZ FRIGYES, "bölcsészetdoktor, a felsőbb mennyiségtan n y . r. t a n á r a , a m a t e m a t i k a i s z e m i n á r i u m ügyvezető igazgatója; az O r s z á g o s F e l s ő o k t a t á s i Tanács és az Országos Tanítóképzőintézeti T a n á r v i z s g á l ó Bizottság t a g j a ; a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a r. t a g j a , az E ö t v ö s L o r á n d Matematikai és F i z i k a i T á r s u l a t v á l a s z t m á n y i t a g j a , a p a l e r m ó i Circolo M a t e m a t i c o , a l o n d o n i M a t b e m a t i c a l Soeiety, a b e r l i n i Mathematische Gesellschaft és a Deutsche MathematikerV e r e i n i g u n g t a g j a ; az „ A c t a S c i e n t i a r u m M a t h e m a t i c a r u m " (Szeged) szerkesztője és a " „ C o m p o s i t i o Maithematica" (Groningen) szerkesztőségének t á g j a ; a m a t e m a t i k a i és természett u d o m á n y i k a r n a k 1921/22. t a n é v i d é k á n j a , 1915/16., 1916/17., 3922/23. t a n é v i és 1920/21. t a n é v I I . f é l é v i p r o d é k á n j a , az egyetemnek 1925/26. t a n é v i r e k t o r a és 1926/27. t a n é v i prorektora. Ny. rk. t a n á r 1912 á p r i l i s 6, n y . r. t a n á r 1914 j ú n i u s 8 óta. GYŐRFFY ISTVÁN, bölcsészetdoktor, az á l t a l á n o s növénytan n y . r. t a n á r a , az Á l t a l á n o s N ö v é n y t a n i Intézet és a F ü vészkert i g a z g a t ó j a ; a gyógyszerészhallgatók elővizsgálati biz o t t s á g á n a k t a g j a , a „ F ó l i a C r y p t o g a m i c a " (Szeged) szerkesztője, az „ A c t a B i o l o g i c a " (Szeged) társszerkesztője, a „Bryop h y t a r e g n i H u n g á r i á é exsiccata" k i a d ó j a ; a v a r s ó i P o l s k i é Towarzystwo B o t a n i c z n e , a h e l s i n k i V a n a m o zoológiai-botan i k a i t á r s a s á g és a M . K i r . M a d á r t a n i Intézet 1., a k é s m á r k i K a r p a t h e n - V e r e i n tiszteleti t a g j a ; a n e w y o r k i Sullivant Moss Soeiety, a l o n d o n i B r i t i s h B r y o l o g i c a l Soeiety, a b e r l i n i Deutsche Botanische Gesellschaft, a b e r l i n i F r e i e Vereinigung für Pflanzengeographie und systematische B o t a n i k , a p á r i z s i Société botanique de Francé, a firenzei Societá B o t a n i c a I t a l i a n a , a Deutsche Dendrologische Gesellschaft, az I n t e r n a t i o n a l e r Vereiri der L i m n o l o g i e , a t ü b i n g e n i Deutscher Biologen-Yerband t a g j a ; a bécsi Eoologische-Botanisohe Gesellschaft, a r ó m a i Societö interBazionale d e l l a Scienza del Súolo,. a szegedi Dugonics-Társaság, a P r o t e s t á n s I r o d a l m i T á r s a s á g t e r m é s z e t t u d o m á n y i szako s z t á l y á n a k r., a K i r á l y i M a g y a r T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat v á l a s z t m á n y i t a g j a ; a V a s v á r m e g y e i M i í z e u m o k Barát a i n a k E g y e s ü l e t e t h . elnöke, a m a k ó i m . k i r . á l l a m i főgim-


66 n á z i u m és a lőcsei m . k i r . á l l a m i f ő r e á l i s k o l a v o l t tanára, az E r d é l y i M ú z e u m E g y e s ü l e t i g a z g a t ó v á l a s z t m á n y á n a k volt t a g j a és n ö v é n y t á r á n a k v o l t i g a z g a t ó j a ; a m a t e m a t i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i k a r 1924/25. és 1934/35. t a n é v i dékánja, az 1919/20. t a n é v e t p ó t l ó k u r z u s idején, az 1920/21. t a n é v I. felében 1920 december U-én t ö r t é n t l e m o n d á s á i g , 1925/26. és 1935/ 36. t a n é v i p r o d é k á n j a , az egyetem 1929/30. t a n é v i rektora, 1930/ 31. t a n é v i prorektora. M a g á n t a n á r 1913 j a n u á r 8, ny. r. tan á r 1914 j ú l i u s 9 óta. GELEI JÓZSEF (ánkosi k a t o n a ) , bölcsészetdoktor, okleveles középiskolai t a n á r , az á l t a l á n o s á l l a t t a n és összehasonl í t ó a n a t ó m i a n y . r. t a n á r a , az Á l t a l á n o s Á l l a t t a n i Intézet i g a z g a t ó j a ; a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a r. t a g j a ; az Országos -Tanítóképzőintézeti T a n á r v i z s g á l ó B i z o t t s á g , az Országos T e r m é s z e t t u d o m á n y i Tanács, az O r s z á g o s Felsőoktat á s i Tanács, a M a g y a r B i o l ó g i a i K u t a t ó i n t é z e t i Tanács rendes, a Szegedi T e r m é s z e t t u d o m á n y i K u t a t ó T a n á c s póttagja; a K i r á l y i M a g y a r , T e r m é s z e t t u d o m á n y i T á r s u l a t választmán y i t a g j a ; a M a g y a r É l e t t a n i T á r s a s á g , a M a g y a r Földrajzi Társaság A l f ö l d i B i z o t t s á g á n a k t a g j a ; a M a g y a r Ornitholog u s o k Szövetsége szegedi körzetének, a Hódmezővásárhelyi Baromfitenyésztők Szövetkezetének tiszteletbeli elnöke, a Szegedvidéki G y ü m ö l c s t e r m e l ő k Szövetkezetében a n ö v é n y v é d e l m i szakosztály elnöke; az U n i t á r i u s I r o d a l m i Társaság, a Deutsche Zoologische Gesellschaft, a Deutsche Gesellschaft f ü r Vererbungswissenschaft, az Internationale V e r e i n i g u n g f ü r theoretische u n d a n g e w a n d t e Limnologie t a g j a ; az u n i t á r i u s e g y h á z f ő t a n á c s á n a k r. t a g j a , a szegedi u n i t á r i u s l e á n y e g y h á z g o n d n o k a ; az „Acta B i o l o g i c a " (Szeged) társszerkesztője; k ö z p o n t i szolgálattételre berendelt középiskolai t a n á r 1912 m á r c i u s t ó l 1924 á p r i l i s i g , az E r d é l y i Múz e u m á l l a t t á r á n a k 1919-től 1924 augusztus 31-ig honoris causa megbízott tisztviselője; a k o l o z s v á r i r e f o r m á t u s t e o l ó g i a i kar o n alakult T a n á r k é p z ő Intézetben az 1920/21. t a n é v b e n az áll a t t a n és az á l t a l á n o s b i o l ó g i a t a n á r a . A z egyetemnek 1934/ 35. tanévi prorektora. A m a t e m a t i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i k a r n a k 1929/30, ós 1935/36. t a n é v i d é k á n j a , 1930/31. és 1-936/37. t a n é v i p r o d é k á n j a . M a g á n t a n á r 1914 december 20, n y . r. tanár 1924 m á r c i u s 22 óta. SZENTPÉTERY ZSIGMOND ( k i r á l y h e l m e c i ) , bölcsészetdoktor, az ásvány- és f ö l d t a n ny. r. t a n á r a , az ásvány- és földt a n i intézet i g a z g a t ó j a , okleveles k ö z é p i s k o l a i t a n á r ; a Magyar T u d o m á n y o s A k a d é m i a 1. t a g j a ; az Országos Tanítóképzőintézeti T a n á r v i z s g á l ó Bizottság t a g j a , az egyetemi H o r t h y - K o l l é g i u m és M e n s a A c a d e m i c a f e l ü g y e l ő bizottság á n a k , t o v á b b á az E g y e t e m i Testnevelési B i z o t t s á g n a k el-


67 n ö k e ; a M a g y a r h o n i F ö l d t a n i T á r s u l a t a l a p í t ó és választmányi, a K i r á l y i M a g y a r Természettudományi Társulat és a M a g y a r T a l a j t a n i T á r s a s á g v á l a s z t m á n y i , a M a g y a r Földr a j z i T á r s a s á g , a szegedi Természettudományi K u t a t á s i Bizottság, az Országos T e r m é s z e t t u d o m á n y i Tanács, az Országos Ö s z t ö n d í j t a n á c s , a N a g y k ő r ö s i A r a n y J á n o s I r o d a l m i T á r s a s á g , a j e n a i D e u t s c h e M i n e r a l o g i s c h e Gesellschaft, a bécsi Geologische Gesellschaft r. t a g j a ; a szegedi r e f o r m á t u s egyházközség presbytere és iskolaszékének t a g j a , az „Acta Ohemiea, M i n e r a l o g i c a et P h y s i e a " (Szeged) társszerkesztője; az E r d é l y i N e m z e t i M ú z e u m á s v á n y t á r á n a k 1919-től 1920 március 15-ig h o n o r i s causa tisztviselője; a m a t e m a t i k a i és term é s z e t t u d o m á n y i k a r n a k 1927/28., 1928/29. ós 1936/37. t a n é v i dék á n j a , 1929/30. t a n é v i p r o d é k á n j a . M a g á n t a n á r 1911 december 11, c. n y . rk. tanár, 1918 augusztus 8, n y . rk. t a n á r 1923 február 6, n y . r. t a n á r , 1924 á p r i l i s 11 óta. FRŐHLICH PÁL, bölcsészetdoktor, a kísérleti természett a n ny. r. t a n á r a , a kísérleti természettani intézet igazgatója, okleveles középiskolai t a n á r ; a M a g y a r T u d o m á n y o s Akadém i a 1., a P r o t e s t á n s I r o d a l m i T á r s a s á g r., a K i r á l y i M a g y a r Természettudományi Társulat választmányi, a Mathematikai és P h y s i k a í T á r s u l a t r. t a g j a ; a Rockefeller-alapítvány volt f e l l o w j a ; az Országos Tanítóképzőintézeti T a n á r v i z s g á l ó Bizottság, a gyógyszerészhallgatók e l ő v i z s g á l a t i bizottságának t a g j a ; a szegedi T e r m é s z e t t u d o m á n y i K u t a t ó Bizottság el. nökhelyettese; a P o l g á r i I s k o l a i T a n á r k é p z ő Főiskola Igazg a t ó t a n á c s á n a k t a g j a ; a budapesti kir. m . P á z m á n y Pétert u d o m á n y e g y e t e m e n a kísérleti és elméleti f é n y t a n volt mag á n t a n á r a ; az „ A c t a Ohemiea, M i n e r a l o g i c a et Physiea" (Szeged) társszerkesztője; a budapesti r e f o r m á t u s főgimnázium v o l t t a n á r a ; e m l é k l a p p a l ellátott v. tartalékos f ő h a d n a g y ; az Országos F r o n t h a r c o s Szövetség t a g j a , tűzharcos; az elsőosztályú vitézségi érem, a sebesülési érem és a Károlycsapatkereszt t u l a j d o n o s a ; a m a t e m a t i k a i és természettudom á n y i k a r n a k 1930/31. t a n é v i dékánja, 1931/32. t a n é v i prodék á n j a . N y . rk. t a n á r 1924 szeptember 9, ny. r. tanár, 1926 október 6 óta. K I S S ÁRPÁD, bölcsészetdoktor, a k é m i a n y . r . t a n á r a , az Á l t a l á n o s és Szervetlen V e g y t a n i Intézet i g a z g a t ó j a ; az Országos T a n í t ó k é p z ő i n t é z e t i T a n á r v i z s g á l ó Bizottság, a Gyógyszerészhallgatók E l ő v i z s g á l a t i B i z o t t s á g á n a k , a Felső Oktatásü g y i Egyesület, a V e r e i n Deutscher C h e m i k e r , az A m e r i c a n C h e m i c a l Soeiety, a Nederlandsche Chemische V e r e e n i g u n g , a M a g y a r G y ó g y s z e r é s z t u d o m á n y i T á r s a s á g t a g j a ; az „Acta Ohemiea, M i n e r a l o g i c a et P h y s i e a " (Szeged) társszerkesztője; a l e i d e n i egyetem Á l t a l á n o s és A n o r g a n i k u s K é m i a i Intézeté-


nek az 1922/24. évben a d j u n k t u s a ; a m a t e m a t i k a i és termés z e t t u d o m á n y i k a r n a k 1931/32. t a n é v i d é k á n j a , 1932/33. tanévi prodékánja. N y . rk. t a n á r 1924 a u g u s z t u s 30, n y . r. t a n á r 1927 j a n u á r 11 óta. FARKAS BÉLA, bölcsészetdoktor, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r / az állatrendszertan ny. r. t a n á r a , az á l l a t r e n d s z e r t a n i intézet i g a z g a t ó j a ; az Országos T a n í t ó k é p z ő i n t é z e t i T a n á r v i z s g á l ó B i z o t t s á g t a g j a ; a Gesellschaft der A e r z t e i n W i e n 1. tagja, a M a g y a r O r n i t h o l o g u s o k Szövetségének d í s z t a g j a , a Deutsche Zoologische Gesellschaft r. t a g j a , a M a g y a r A d r i a Egyesület v á l a s z t m á n y i t a g j a ; az E r d é l y i M ú z e u m E g y e s ü l e t állattárán a k a r o m á n m e g s z á l l á s a l a t t v o l t igazgatóhelyettese; a mat e m a t i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i k a r n a k 1932/33. t a n é v i dék á n j a , 1933/34. t a n é v i p r o d é k á n j a . N y . rk. tanár, 1924 augusztus 28, ny. r. t a n á r 1927 a u g u s z t u s 15 óta. SZENT-GYÖRGYI ALBERT, egyetemes orvosdoktor és a. k é m i a doktora, a szerves és gyógyszerészeti v e g y t a n megbízott t a n á r a . (Lásd az o r v o s t u d o m á n y i k a r n y . r. t a n á r a i között.) KERÉKJÁRTÓ BÉLA, bölcsészetdoktor, a g e o m e t r i a és ábr á z o l ó geometria n y . r. t a n á r a , a g e o m e t r i a és á b r á z o l ó geom e t r i a i intézet i g a z g a t ó j a ; a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a * és a Soeióté R o y a l e des Sciences de L i é g e 1. t a g j a ; a Szellemi Együttműködés magyar nemzeti bizottságának t a g j a ; a szegedi T e r m é s z e t t u d o m á n y i K u t a t á s i Bizottság r. t a g j a ; az E ö t v ö s L o r á n d M a t e m a t i k a i és F i z i k a i T á r s u l a t v á l a s z t m á n y i t a g j a , a Deutsche M a t h e m a t i k e r - V e r e i n i g u n g , az A m e r i c a n M a t h e m a t i c a l Soeiety, a Société M a t h é m a t i q u e de F r a n c é s az a m e r i k a i N a t i o n a l Research C o u n c i l geometr i a i b i z o t t s á g á n a k t a g j a ; az „ A c t a S c i e n t i a r u m Mathematiear u m " (Szeged) szerkesztője; a g ö t t i n g e n i , a h a m b u r g i és a princetoni egyetemeknek, a barcelonai I n s t i t u t d ' E s t u d i s Catalans s a párizsi Sorbonne-nak v o l t v e n d é g t a n á r a ; a matemat i k a i és t e r m é s z e t t u d o m á n y i k a r n a k az 1933/34. t a n é v i d é k á n j a , 1934/35. t a n é v i p r o d é k á n j a . M a g á n t a n á r 1922 j a n u á r 16, n y . r k . t a n á r 1925 november 30, n y . r. t a n á r 1929 október 10 óta.

Címzetes nyilvános rendes tanár: SCHERFFEL ALADÁR, az egyetem tiszteletbeli bölcsészetdoktora; a M a g y a r T u d o m á n y o s ' A k a d é m i a 1., a K i r á l y i Magyar T e r m é s z e t t u d o m á n y i T á r s u l a t v á l a s z t m á n y i t a g j a , a. t i h a n y i M a g y a r B i o l ó g i a i K u t a t ó I n t é z e t tiszteletdíjas k ö n y v tárosa. Címzetes ny. r. t a n á r 1932 december 29 óta.


69

Nyilvános rendkívüli és rendkívüli tanári címmel felruházott magántanárok: K O C H FERENC, bölcsészetdoktor, a M a g y a r K i r á l y i Áll a m i P o l g á r i I s k o l a i Tanítóképző Intézetnél a k é m i a , ásványt a n és g e o l ó g i a n y u g . t a n á r a , okleveles középiskolai t a n á r ; a b e r l i n i Deutsche Ckemische Gesellschaft r. t a g j a ; a kolozsv á r i t u d o m á n y e g y e t e m volt tanársegéde (1878/1884), kolozsv á r i áll. tanítóképző-intézeti rendes t a n á r (1887/1898). „Az a r o m a t i k u s v e g y e k " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1887 m á r c i u s 2, c. n y . r k . t a n á r 1896 december 12 óta. SZŐKEFALVI NAGY GYULA, bölcsészetdoktor, a szegedi Á l l a m i P o l g á r i I s k o l a i T a n á r k é p z ő F ő i s k o l a r. t a n á r a , a Polg á r i I s k o l a i T a n á r k é p z ő F ő i s k o l a Igazgató-tanácsának és az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak tagja; a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a 1., a Szent István-Akadém i a r. t a g j a ; az E ö t v ö s L o r á n d M a t e m a t i k a i ós F i z i k a i Társul a t és a Deutsche M a t h e m a t i k e r - V e r e i n i g u n g t a g j a ; a kolozsv á r i M a r i a n u m n ő i felsőkereskedelmi i s k o l á j á n a k volt igazg a t ó j a ; a k o l o z s v á r i r e f o r m á t u s t h e o l ó g i a i a k a d é m i a Tanárk é p z ő Intézetében az 1920/21. t a n é v b e n a felsőbb m e n n y i s é g t a n t a n á r a . A z „ A l g e b r a és f ü g g v é n y t a n " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1915 j ú n i u s 22, c. n y . rk. t a n á r 1931 m á j u s 16 óta. GYULAI ZOLTÁN, bölcsészetdoktor, a kísérleti természettani tanszék v o l t a d j u n k t u s a ; a M a g y a r Tudományos A k a d é m i a 1., a M a t e m a t i k a i és F i z i k a i Társulat, a K i r á l y i M a g y a r ; T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat, a Deutsche Physikalische Gesellschaft, a Debreceni Tisza I s t v á n T u d o m á n y o s T á r s a s á g t a g j a ; emléklapos v. tartalékos h a d n a g y . „ A z e l e k t r o n o k és i o n o k t a n a kísérleti a l a p o n " c. t á r g y k ö r mag á n t a n á r a 1926 n o v e m b e r 24, c. ny. rk. t a n á r 1934 j a n u á r 9 óta. N y . rk. t a n á i r á kineveztetett a Debreceni m. kir. Tisza Istv á n - t u d o m á n y e g y e t e m o r v o s k a r i fizikai tanszékére 1935 j ú l i u s 29-én, n y . r. t a n á r r á 1936 j ú l i u s 6-án.

Magántanárok: PÁTER BÉLA, bölcsészetdoktor, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r , g a z d a s á g i a k a d é m i a i i g a z g a t ó ; a . K i r á l y i M a g y a r Természett u d o m á n y i T á r s u l a t , az E r d é l y i Múzeum-Egyesület termés z e t t u d o m á n y i szakosztálya és az E r d é l y i K á r p á t E g y e s ü l e t v á l a s z t m á n y i t a g j a ; a k o l o z s v á r i ág. h i t v . evangélikus egyházközség presbytere; K o l o z s v á r szab. k i r . v á r o s törvényh a t ó s á g i b i z o t t s á g á n a k t a g j a . „ A n ö v é n y m o r f o l ó g i á j a és o i k o l ó g i á j a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1907 augusztus 14 óta. BODNÁR JÁNOS, bölcsészetdoktor, a debreceni Tisza Istv á n - t u d o m á n y e g y e t e m e n az orvosi v e g y t a n ny. r. t a n á r a , oki.


70 középiskolai t a n á r ; a b e r l i n i D e u t s c h e Chemische Gesellschaft t a g j a . A „ N ö v é n y b i o k é m i a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1916 j ú n i u s 26 óta. DÚDICH ENDRE, a b ö l c s é s z e t t u d o m á n y o k n a k egyetemünk ö n sub auspiciis G u b e r n á t o r i g doktora, a budapesti P á z m á n y Péter-tudományegyetemen az á l l a t r e n d s z e r t a n n y . r. tanára, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r ; a M a g y a r N e m z e t i M ú z e u m Állattár á n a k volt őre; a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a I , a Szent I s t v á n - A k a d é m i a r. t a g j a , a M a g y a r A d r i a E g y e s ü l e t , a Királ y i M a g y a r T e r m é s z e t t u d o m á n y i T á r s u l a t , a M a g y a r Barlangkutató-Társaság v á l a s z t m á n y i t a g j a stb.; a k a t o n a i s i g n u m l a u d i s (a k a r d o k k a l ) , a Károly-csapatkereszt és a m a g y a r h á b o r ú s emlékérem t u l a j d o n o s a . „ A z í z e l t l á b ú a k rendszert a n a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1926 j a n u á r 15 óta. RADÓ TIBOR, bölcsészetdoktor, az O h i o State U n i v e r s i t y (Oolumbus, Ohio, U . S. A.) n y . r. t a n á r a ; az E ö t v ö s L o r á n d M a t e m a t i k a i és F i z i k a i T á r s u l a t és a Deutsche MathematikerV e r e i n i g u n g t a g j a . A z „ A n a l í z i s és g e o m e t r i a " t á r g y k ö r mag á n t a n á r a 1926 j ú n i u s 22 óta. FERENCZI ISTVÁN, a bölcsészettudományok sub auspiciis R e g i s doktora, a debreceni m . k i r . Tisza István-tudom á n y e g y e t e m e n az ásvány- és f ö l d t a n n y . r k . t a n á r a , a budapesti m . kir. F ö l d t a n i Intézet v. f ő g e o l ó g u s a ; a M a g y a r h o n i F ö l d t a n i T á r s u l a t a l a p í t ó ós v á l a s z t m á n y i , a T á r s u l a t Hidr o l ó g i a i S z a k o s z t á l y á n a k , a D e b r e c e n i Tisza I s t v á n Tudom á n y o s Társaság, a K i r . M . T e r m é s z e t t u d o m á n y i T á r s u l a t r. t a g j a . A z . Á l t a l á n o s f ö l d t a n " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1928 j a n u á r 11 óta. "Vitéz LENGYEL ENDRE, bölcsészetdoktor, oki. középiskol a i t a n á r , az ásvány- és f ö l d t a n i tanszék a d j u n k t u s a ; a Mag y a r h o n i F ö l d t a n i T á r s u l a t , a H y d r o l o g i a i Szakosztály, a M a g y a r B a r l a n g k u t a t ó T á r s u l a t , a M a g y a r F ö l d r a j z i Társaság, a bécsi Geologische Gesellschaft t a g j a . A „ K ő z e t t a n " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1928 m á j u s 11 óta. MÁTYÁS JENŐ, bölcsészetdoktor, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r , az á l t a l á n o s á l l a t t a n i intézetnél intézeti t a n á r ; az E r d é l y i M a g y a r E g y e s ü l e t v á l a s z t m á n y i t a g j a . I n t é z e t i t a n á r r á kineveztetett 1935 j ú n i u s 26-án. „ A m i k r o s z k o p i k u s összehasonlító osteologia" t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1929 j ú l i u s 7 óta. VARGA LAJOS, bölcsészetdoktor, oki. k ö z é p i s k o l a i t a n á r , a soproni R á k ó c z i F e r e n c r e á l i s k o l a i nevelőintézet i g a z g a t ó t a n á r a ; a M a g y a r O r n i t h o l o g u s o k Szövetségének országos alelnöke, a M a g y a r K a t o n a i í r ó k K ö r é n e k r. t a g j a stb.; a I I I . osztályú k a t o n a i érdemkereszt fa k a r d o k k a l ) , a k a t o n a i ezüst és br.onz s i g n u m l a u d i s a k a r d o k k a l , a I I . o s z t á l y ú vitézségi


71 érem (kétszer), a b r o n z vitézségi érem, a Károly-csapatkereszt, a m a g y a r h á b o r ú s emlékérem és a k o r m á n y z ó i dicsérő elismerés k o r o n á s b r o n z érdemérmének tulajdonosa. „ A hydr o b i o l o g i a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1930 á p r i l i s 5 óta. NÁRAY-SZABÓ ISTVÁN, m ű s z a k i doktor, okleveles veg y é s z m é r n ö k ; a B á r ó E ö t v ö s L o r á n d - K o l l é g i u m mb. igazgat ó j a ; a m a n c h e s t e r i Víctoria-egyetem volt „ H o n o r a r y research fellow"-ja.' „ A z a n y a g szerkezete" tárgykör, m a g á n t a n á r a 1930 december 31 óta. KOLOSVÁRY GÁBOR (Kolozsvári), bölcsészetdoktor, a M a g y a r N e m z e t i M ú z e u m őre; a K i r . M a g y a r Természettudom á n y i T á r s u l a t r., a M a g y a r . B a r l a n g k u t a t ó Társaság vál a s z t m á n y i , a M a g y a r I n d i v i d u á l p s y c h o l o g i a i Egyesület, a M a g y a r A d r i a E g y e s ü l e t , a Deutsche Gesellschaft f ü r Tierp s y c h o l o g i e r., a l e i d e n i N e m z e t k ö z i E l m é l e t i B i o l ó g u s o k E g y e s ü l e t é n e k m e g h í v o t t t a g j a . A „Pókszerű á l l a t o k ismer e t t a n a " c. t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1931 f e b r u á r 3 óta. E Ö L D I ZOLTÁN, m ű s z a k i doktor, okleveles vegyészm é r n ö k ; a O h i n o i n gyógyszer- és vegyészeti termékek g y á r a r.-t. m ű s z a k i i g a z g a t ó j a ; a K i r á l y i M a g y a r Természettudom á n y i T á r s u l a t , a Deutsche Chemische Gesellschaft, a Mag y a r G y ó g y s z e r é s z t u d o m á n y i T á r s a s á g és a M a g y a r Ohem i k u s o k E g y e s ü l e t é n e k t a g j a . „ A z o r g a n i k u s gyógyszerkészítmények k é m i a i t e c h n o l ó g i á j a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1931 a u g u s z t u s 10 óta. SOTARIDES MIHÁLY, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai t a n á r , a M a g y a r , N e m z e t i M ú z e u m kötelékébe tartozó Országos T e r m é s z e t t u d o m á n y i M ú z e u m á l l a t t á r i osztályának I . o. m ú z e u m i ő r i c í m m e l és jelleggel f e l r u h á z o t t őre; a t i h a n y i M . B i o l o g i a i K u t a t ó i n t é z e t v. a d j u n k t u s a ; az „Annales Historico-Naturales M u s e i N a t i o n a l i s H u n g a r i c i " a d m i n i s z t r a t í v szerkesztője, az „ A k v á r i u m " c. f o l y ó i r a t m u n k a t á r s a ; emléklapos v. t a r t a l é k o s f ő h a d n a g y ; a k a t o n a i ezüst és bronz, s i g n u m l a u d i s (a k a r d o k k a l ) t u l a j d o n o s a . „ A puhatestűek, k ü l ö n ö s tekintettel a k ö r n y e z e t t a n r a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1932 j ú n i u s 18 óta. K O L ERZSÉBET, bölcsészetdoktor, okleveles középiskolai t a n á r , az á l t a l á n o s n ö v é n y t a n i intézetnél intézeti t a n á r 1937 j ú n i u s 30 ó t a ; a K i r á l y i M a g y a r T e r m é s z e t t u d o m á n y i Társulat, az I n t e r n a t i o n a l e Y e r e i n i g u n g f ü r theoretische u n d a n g e w a n d t e L i m n o l o g i e , a Société b o t a n i q u e de Genéve, a The B o t a n i c a l Soeiety A m e r i c a , a The N a t i o n a l Geographie Soeiety (America) t a g j a . A z „ A l s ó b b r e n d ű v i r á g t a l a n növ é n y e k és h y d r o b i o l ó g i á j u k " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1932 jún i u s 19 óta.


72 KALMÁR LÁSZLÓ, bölcsészetdoktor, oki. középiskolai tanár, a m a t e m a t i k a i tanszékek a d j u n k t u s a ; az E ö t v ö s L o r á n d M a t e m a t i k a i és F i z i k a i T á r s u l a t t a g j a . A z „ A r i t m e t i k a ós analízis" t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1932 j ú l i u s 16 óta. KŐSZEGI DÉNES, bölcsészetdoktor, a szerves és gyógyszerészeti v e g y t a n i intézet a d j u n k t u s a , az „ A n a l y t i k a . i kémia (II. éves gyógyszerészek részére)" és a „Gyógyszerészi kém i a " m e g b í z o t t e l ő a d ó j a ; a b e r l i n i Deutsche Chemische Gesellschaft és >a M a g y a r G y ó g y s z e r é s z t u d o m á n y i Társaság r. t a g j a . A „Gyógyszerészi k é m i a i a n a l y t i k a " tárgykör, magánt a n á r a 1933 j a n u á r 18 óta. LIPKA ISTVÁN, bölcsészetdoktor, a g e o m e t r i a i és ábrázoló g e o m e t r i a i tanszék a d j u n k t u s a , az E ö t v ö s L o r á n d Matem a t i k a i és F i z i k a i T á r s u l a t t a g j a . A z „ A l g e b r a " t á r g y k ö r mag á n t a n á r a 1933 m á j u s 8 óta. BRUCKNER GYŐZŐ, sub a u s p i c i i s G u b e r n a t o r i s bölcsészetdoktor, okleveles vegyészmérnök, a szerves és gyógyszerészeti v e g y t a n i intézet r. t a n á r s e g é d e 1937 szeptember, 15-ig, azóta a szegedi Á l l a m i P o l g á r i I s k o l a i T a n á r k é p z ő F ő i s k o l a rendes t a n á r a ; az Országos P o l g á r i i s k o l a i T a n á r v i z s g á l ó Bizottság t a g j a . A „Szerves k é m i a i m ó d s z e r t a n " t á r g y k ö r mag á n t a n á r a 1935 j ú l i u s 3 óta. VARGHA LÁSZLÓ, bölcsészetdoktor, a b u d a p e s t i Pázm á n y Péter-tudományegyetem élettani intézetének tanársegéde. A „ S z é n h y d r á t o k k é m i á j a " t á r g y k ö r magántanára 1935 j ú l i u s 3 óta. KOCSIS JENŐ ENDRE, bölcsészdoktor, á l l a m i l a g képesített balneológus, az á l t a l á n o s és szervetlen v e g y t a n i intézet tanársegéde; a Magyar; G y ó g y s z e r é s z t u d o m á n y i Társaság, a M a g y a r h o n i F ö l d r a j z i T á r s u l a t H y d r o l ó g i a i Szakosztálya, az Észt-Finn-Magyar, G y ó g y s z e r é s z t u d o m á n y i Társaság és a szegedi T ö m ö r k é n y - T á r s a s á g r. t a g j a . A z „ A n a l i t i k a i C h e m i a " t á r g y k ö r m a g á n t a n á r a 1937 a u g u s z t u s 9 óta,


73

IX

Az egyetemmel kapcsolatos bizottságok az 1937/38. tanévben í . A jog- és államtudományi kar kebelében működö bizottságok I. a l a p v i z s g á l a t i E l n ö k : Iványi

Béla

bizottság:

1937 november 19-ig, attól

Ereky

István; helyettes elnök: Túry Sándor Kornél; tagok: Menyhárth Gáspár, és Csekey István ny. r. tanárok. II. Elnök:

alapvizsgálati Bum

László;

helyettes

bizottság: elnök:

Surányi-Unger

Tivadar; tagok: Ereky István, Csekey István és Horváth Barna ny. r. tanárok. III.

alapvizsgálati

bizottság:

Elnök: Heller Erik; helyettes elnök: Menyhárth Gáspár; tagok: Buza László, Túry Sándor Kornál és Csekey István ny. r, t a n á r o k . J o g t u d o m á n y i

államvizsgálati

bizottság:

Elnök: Túry Sándor Kornél; helyettes elnök: Menyhárth Gáspár; belső tagok: Heller Erik és Horváth Barna ny. r. t a n á r o k ; külső t a g o k : D r . Boross Dezső n y . kir. főügyész, D r . Horánszky Miklós a szegedi kir. ügyészség h. elnöke,

Dr. Láng-Miticzky Ernő a kir. ítélőtábla elnöke, Dr. Lukács Ignác a kir. járásbíróság elnöke, Dr. Muntyán István kir. í t é l ő t á b l a i tanácselnök, Dr. Nagy Antal kir. ítélőtáblai bíró, D r . Pap Róbert a Szegedi Ü g y v é d i K a m a r a elnökhelyettese,

Dr. Paraszkay Gyula

kir. törvényszéki elnök, Dr. Pistor


74

Egon ügyvéd, Dr. Polgár

Péter ügyvéd,

Dr. Széli Gyula

ügyvéd, ü g y v é d i k a m a r a i elnök, felsőházi tag, D r .

Tarajossy

Béla kir. ügyészségi elnök, Dr. Tóth Imre ügyvéd, m. kir. kormányfőtanácsos, D r . Török

Béla ü g y v é d , m . kir. kormány-

főtanácsos és Dr. Zombory Jenő kir. főügyész. Á l l a m t u d o m á n y i

államvizsgálati

bizottság:

Elnök: Er,eky István; helyettes elnök: Csekey István; belső tagok: Buza László, Surányi-Unger Tivadar és Horváth Baryia ny. r. tanárok; külső tagok: Dr. Buóez Béla • rendőr főkapitányhelyettes, Dr. vitéz Gsiky Jenő szegedi kir. ker. börtön- és á l l a m f o g h á z i g a z g a t ó , Fodor Jenő ny. polgármesterhelyettes, D r . vitéz Imecs György főispán,

Dr. Kolb Árpád ny. pénzügyigazgató, Dr. Pálfy József polgármester, m. kir. kormányfőtanácsos, Dr. Polner Ödön n y u g . egyetemi ny. r. t a n á r , Rösler Leó Tamás n y u g . pénzügyigazgatóhelyettes, p é n z ü g y i főtanácsos, D r . Szepessy

Aladár min. tanácsos, pónzügyigazgató, Dr. Tonelli Sándor a Szegedi Kereskedelmi és I p a r k a m a r a f ő t i t k á r a , m . kir. kor-

mányfőtanácsos és Dr. Tóth Béla h. polgármester. «

'

2. Az orvosi, valamint a matematikai és természettudományi karokkal kapcsolatos bizottságok 1. O r v o s d o k t o r i szigorlatokhoz kormányképviselők:

kinevezett

Dr. Johan Béla államtitkár, Dr. Kolosváry Sándor, miniszteri osztályfőnök, D r . Molnár, Andor, m i n i s z t e r i csos és Dr. Lőte József nyug. ny. r. t a n á r . 2. G y ó g y s z e r é s z g y a k o r n o k bizottság:

taná-

vizsgáló

, Elnök: Dr. Gelei József; tagok: Dr. Kiss Árpád, Dr. Tukats Sándor, Leinzinger Gyula gyógyszertártulajdonos és Borbély József gyógyszertártulajdonos. 3. G y ó g y s z e r é s z

elővizsgálati

bizottság:

E l n ö k : a m a t e m a t i k a i és természettudományi kar dé-

kánja; tagok: Frőhlich Pál, Győrffy István és Kiss Árpád ny. r. tanárok. 4. G y ó g y s z e r é s z m e s t e r - s z i g o r l a t i Elnök:

Az

orvostudományi

kar

bizottság:

dékánja;

kormány-

képviselők: Dr. Veress Elemér, Temesváry József gyógyszer-


75

tártulajdonos; tagok: Dr. Szent-Györgyi Albert, Dr. Lőrincz Ferenc és Dr. Jancsó Miklós. 5. G y ó g y s z e r é s z

approbációs-vizsgálati bizottság:

E l n ö k : A z o r v o s t u d o m á n y i kar, d é k á n j a ;

kormánykép-

viselő: Dr. Szent-Györgyi Albert; tagok: Dr. Dávid Lajos és Borbély József gyógyszer észmester. 3. Országos Középiskolai Tanárvizsgáló

Bizottság

Elnök: Mészöly Gedeon; alelnök: Riesz Frigyes; tagok: Bartók György, Deér József, Erdélyi László, Farkas Béla, Fógel József, Förster Aurél, Frőhlich Pál, Gelei József, Győrffy István, Horger Antal, Kerékjártó Béla, Kisparti János kir. tankerülti főigazgató, Kiss Árpád, Kogutowicz Károly, Marót Károly, Mester János, Schmidt Henrik, Sík Sándor, Szent-Györgyi Albert, Szentpétery Zsigmond, Várady Imre, Várkonyi Hildebrand és Zolnai Béla; bizottsági j e g y z ő : Tettamanti temi magántanár.

Béla

g y a k o r l ó g i m n á z i u m i tanár, egye-

4. A Középiskolai Tanárképzöintézet Igazgatótanácsa Elnök: Bartók György; elnökhelyettes: Győrffy István; tagok: Firbás Oszkár, áll. gimnáziumi igazgató, Förster Aurél, Kiss Árpád, Lőrincz Jenő áll. leánygimnáziumi mb. igazgató, Mészöly Gedeon, Riesz Frigyes és Schmidt Henrik. 5. Könyvtári Állandó Bizottság Elnök: a prorektor; rendes tagok: Baló

József,

Bum

László, Ereky István, Frőhlich Pál, Győrffy István, Purjesz Béla, Sulica Szilárd, Várkonyi Hildebrand és Zolnai Béla. 6. Gazdasági Bizottság Elnök: Buza László; helyettes elnök: Berecz János; tagok: Ereky István, Győrffy István, Horger Antal, Kogutowicz Károly, Kramár Jenő, Purjesz Béla, Szentpétery Zsigmond, Vidakovits Kamillo és az egyetem gazdasági hivatalának

igazgatója, v a l a m i n t

annak

helyettese.

7. Klinikai Bizottság Elnök: Purjesz Béla; helyettes elnök: Vidakovits Kamillo;

bizottsági t a g o k : az egyetemi k l i n i k á k

igazgatói és


76 az egyetem gazdasági h i v á t á l á n a k nak helyettese.

igazgatója, v a l a m i n t an-

8. Testnevelési Bizottság Elnök: Szentpétery Zsigmond; elnökhelyettes: Fógel József; tagok: Kiss Árpád, Schmidt Henrik, Surányi-Unger Tivadar, Vidakovits Kamilla a karok részéről; behívott tag: Purjesz Béla; Kogutowicz Károly (a KEAC tanárelnöke); jegyző: Kovács

Buna János (testnevelő t a n á r ) ; a karok részé-

ről póttagok: Bartók György, Frőhlich Pál, Horváth Barna, Veress Elemér. 9. A Horthy-Kollégium Felügyelő Bizottsága Elnök: Szentpétery Zsigmond; alelnök: Kogutowicz Károly; tagok: Förster, Aurél, Győrffy István, Horváth Barna, Kiss Árpád, Kramár, Jenő, Purjesz Béla, Túry Sándor Kornél, Várkonyi Hildebrand ny. r. tanárok, a karok részéről; Huszti József budapesti egyetemi ny. r. tanár és Littke Aurél a Polg á r i I s k o l a i Tanárképző F ő i s k o l a igazgatója, a P o l g á r i Iskol a i Tanárképző Főiskola részéről; Polner Ödön n y u g . ny. r. t a n á r a D i á k j ó l é t i és D i á k v é d ő i r o d a részéről; Horger Antal

és Török Sándor, a DMKE részéről; Fógel József ny. r. tanár, igazgató, Dr. Baranyai

Erzsébet

a kollégium

leányosztályá-

nak vezetője; jegyző: Huszti Jenő. 10. A Mensa Academica Publica Felügyelő Bizottsága Elnök: Várkonyi Hildebrand; ügyvezető elnök: Berecz János; előadó: Polner Ödön; tagok: Buza László, Ditrói Gábor, Ereky István, Fógel József, Frőhlich Pál, Győrffy István, Heller Erik, Horger Antal, Kogutowicz Károly, Purjesz Béla, Szentpétery Zsigmond, Veress Elemér ny. r, tanárok: Littke Aurél a, m . kir. P o l g á r i I s k o l a i Tanárképző Főiskola i g a z g a t ó j a : Stróbl Ferenc n ő i k l i n i k a i tanársegéd, a betegélelmezési osztály vezetője; jegyző Bálint Alajos adjunktus.

11. Természettudományi Kutatási Bizottság . E l n ö k : Szent-Györgyi

Albert

ny. r. t a n á r ; elnökhelyet-

tes: Frőhlich Pál ny. r. tanár; tagok: Szily Kálmán államtitk á r , a m i n i s z t é r i u m kiküldöttje, Domanovszky Sándor budapesti egyetemi ny. r. t a n á r , az Országos Természettudomá-

nyi Tanács kiküldöttje; Baló József, Kerékjártó Béla, Szentpétery Zsigmond ny. r. tanárok; póttagok: Gelei József és Miskolczy Dezső ny. r. tanárok.


77

12. Acta Litterarura ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephínae (A M. Kir. Ferencz József - Tudományegyetem Tudományos Közleményei) Szerkesztőbizottsága Elnök: Ereky István; szerkesztők: Seetio Jnridico-politica: Ereky István, Polner Ödön, Surányi-Unger Tivadar, Túry Sándor Kornél; Seetio Medieorum: Baló József, Miskolczy Dezső, Rusznyák István; Seetio PhilosopMea: Bartók György, Várkonyi Hildebrand; Seetio Philologica: Förster Aurél, Mészöly Gedeon; Seetio Geographieo-Historica: Fógel József, Kogutowicz Károly; Seetio Scientiarum Mathematicarum: Kerékjártó Béla, Riesz Frigyes; Seetio Chemica, Mineralogica et Physiea: Frőhlich

Kiss Árpád, Szentpétery Zsigmond; Seetio Biologica: Gelei József, Győrffy István.

Pál,


78

X

Egyetemi intézetek és gyüjteménytárak 1. Egyetemi könyvtár (Dugonics-tér 13, I. em.) (T 27—80) E g y e t e m i k ö n y v t á r i g a z g a t ó : D r . Sulica Szilárd; egyetemi k ö n y v t á r n o k : D r . Puskás Endre; egyetemi alkönyvtárnokok: D r . Csülik Bertalan egyetemi m a g á n t a n á r , D r . He-

rcpey Árpád, Dr, vitéz Széchenyi Sándor; egyetemi könyvtári segédőr: D r . Bognár

Dezső;

könyvtári gyakornok: Dr.

Mol-

daványi Imre; tudományosan" foglalkoztatottak: Dr. Nagy Júlia középiskolai tanár és Dr. Lovas Borbála; napidíjasok: özv. Joó Sándorné ós Dr. Szmolenszky Imréné; altisztek: Sebesi József, Gombkötő Ferenc és Lázár István. 2. Testnevelési Intézet (Fodor-utca 9, T 30—02) I g a z g a t j a az E g y e t e m i Testnevelési Bizottság. Testnevelő t a n á r : Kovács Buna János; testnevelő t a n á r n ő : K.

Iiuda Erzsébet; vívómester: Ördög József.

Koós Kálmán;

I. o. altiszt:

3. Jog- és államtudományi intézetek (Dugonics-tér 13, fldsz. és II. em.) (T fldsz. 27—81, II. em. 30—98) A

Jog-

és Á l l a m t u d o m á n y i Kar Egyesített Szemináriumi Könyvtára (Fldsz. 12. sz. a., T 27—81)

Igazgató:

Buza

László

n y . r. t a n á r ;

könyvtárgyakor-

nok: Dr. Markovics János; I. o. altiszt: Bajor Kálmán; szegődményes: vitéz Nagy Kálmán.


79 Római

jogi

szeminárium

(II. em. 71, sz. a., T 30—98) Igazgató:

üresedósben;

gyakornok:

Dr.

Menyhárth

László. Magánjogi

szeminárium

(II. m. 73. sz. a., T 30—98). I g a z g a t ó : Menyhárth

Gáspár ny. i . t a n á r ; gyakornok:

Dr. Menyhárth László. Hiteljogi

szeminárium

(II. em. 63. sz. a., T. 30—98)

Igazgató: Túry Sándor Kornél ny. r. tanár; gyakornok: Dr. Menyhárth László. Polgári

törvénykezési

jogi

szeminárium

(II. em. 62. sz. a., T 27—81) Igazgató:

Bálás

P.

Elemér

ny. r. t a n á r ;

gyakornok:

Dr. Menyhárth László. Büntetőjogi

szeminárium

(II. em. 74. sz. a., T 30—98)

Igazgató: Heller Erik ny. r. tanár; gyakornok: Dr. Kiss László Péter. Közjogi

szeminárium

(II. em. 72. sz. a., 7 30—98) I g a z g a t ó : Buza László n y . r. tanár, m i n t helyettes; gya-

kornok: Dr. Kiss László Péter. Közigazgatási és p é n z ü g y i szeminárium (Fldsz. 9. sz. a., T 27—81) I g a z g a t ó : Ereky

István

ny. r. t a n á r ;

jógi

gyakornok:

Dr.

Pécsi Imre. Nemzetközi

jogi

szeminárium

(II. era. 72. sz. a., T 30—98)

Igazgató: Buza László ny. r. tanár; gyakornok: Dr. Kiss László Péter.


80 Politikai

szeminárium

(Fldsz. 10. sz. a., T 27—8.1) Igazgató:

Csekey István

ny. r; t a n á r ;

gyakornok: Dr.

Kiss László Péter. Jogelméleti

szeminárium

(Fldsz. 11. sz. a., T 27—81) I g a z g a t ó : Horváth

Barna

ny. r. t a n á r ; g y a k o r n o k : Dr.

Kiss László Péter. Közgazdaságtani

és

statisztikai

intézet

(Fldsz. 8. sz. a., T 27—81) I g a z g a t ó : Surányi-Unger

Tivadar

ny. r. t a n á r ; gyakor-

nok: Dr. Pécsi Imre. Kisebbségjogi

intézet

(Fldsz. 12. sz. a., T 27—81) Igazgató:

Buza

László

ny. r. t a n á r ;

g y a k o r n o k : Dr.

Markovics János. 4. Orvoskari intézetek, gyüjteménytárak és klinikák A) Intézetek Agykutató

intézet

(Kálvária-út 52, T 31—92) I g k z g a t ó : Miskolczy

Dezső ny. r. t a n á r ;

fizetéstelen

ta-

nársegéd: Dr, Buszúk István. B o n o t a n"i,

szövet-

és

fejlődéstani

intézet

(Kossuth Lajos-sugárút 40, T 15—58) I g a z g a t ó : Gellért Albert n y . rk. t a n á r ; a d j u n k t u s i címmel, felruházott tanársegéd: Botár Gyula m a g á n t a n á r ; fizetéstelen a d j u n k t u s : D r . Bacsich Pál; tanársegédek: D r , Boros

Sándor ós Dr. Battancs Lajos; díjas gyakornok: Nagy István; díjtalan gyakornokok: Félegyházi Béla, Gzáka Andor, Csendes Oszkár mb., Faragó Dénes mb., Bőhm Borbála mb., Drexler Miklós mb., Párján Lajos mb., Kopasz Ernő mb. 1938. I. 1-től; demonstrátorok: Tamás Elemér, Kopasz Ernő 1937. X I I . 31-ig, Szüts László 1938 I. 1-től; I. o. altiszt: Bomhányi Mihály.


81 Élettani

intézet

(Dóm-tér, T 28—23) I g a z g a t ó : Veress

Elemér

ny. r. t a n á r ; adjunktus:

Gsi-

nády Jenő magántanár; díjas gyakornok: Dr. Flieg Ferenc;díjtalan gyakornokok: Szobonya Miklós mb., Borbola József mb. és Bordás

Sándor, m b . 1937 X I I , 31-ig; m ű s z a k i altiszt:

Somkúti József; kisegítő szolga: Szécsi Sándorné sz. Elek Zsófia. Gyógyszerismereti

intézet

(Dóm-tér, T 10-87) I g a z g a t ó : Jancsó

Miklós

ny. rk. t a n á r ; intézeti t a n á r :

Tukats Sándor magántanár. Gyógyszertani

intézet

(Dóm-tér, T 10—S7) I g a z g a t ó : Jancsó

Miklós

n y . rk. t a n á r ;

tanársegédek:

Dirner Zoltán magántanár és Dr. Leinzinger Mária; fizetéstelen tanársegéd:

i f j . D r . Issekutz

Béla;

díjas

gyakornok:

Dr. Nóvák Ernő; díjtalan gyakornokok: Dr. Drexler Etelka, Szabó Miklós, Bor.si Ilona, Szende Jolán mb.; II. o. altisztek: Batki Mihály és Erdész János; kisegítő szolga: Görlich Józsefné sz, Bipzók Ágnes. Gyógyszertár

és

gyógyszerészeti

intézet

(Dóm-tér, T 10—S8) Gyógyszertárvezető:

Dávid

Lajos

e. rk. t a n á r ;

főve-

gyész: Dr. Nóvák István; tanársegéd: Rákosfalvy Zoltán; tanársegédi

c í m m e l felruházott

díjas gyakornok:

Dr.

Kéki

Miklós; fizetéstelen tanársegéd: Dr. Dózsa Márta 1937 X. 31-ig és Dr. Flieg József; díjtalan gyakornok: Jankovich Zoltán 1938 I. 1-től; napidíjas: Kátai Rózsa; I. o. altiszt: Bónus János. 1 Kórbonctani

és

kórszövettani

intézet

(Kossuth Lajos-sugárút 40, T 18—94) I g a z g a t ó : Baló

József

ny. r. t a n á r ;

tanársegéd:

Dr.

KorpásSy Béla; fizetéstelen tanársegéd: Dr. Gerlei Ferenc; díjas gyakornokok: Frőhlich Ottó, Pottyoindy Lotánd, Vándor Ferenc; díjtalan gyakornokok: Dr. Tákáts László, Popiák György és Dömösi Pál oki. középiskolai tanár 1937 XI. 1-től; I. o. altiszt: Csejtei Jenő. 6


82 Közegészségtan —kórtani

intézet

(Dóm-tér, T 15—33) Igazgató:

Lőrincz

Ferenc

ny.

rk. t a n á r ;

adjunktus:

Ivánovics György magántanár; tanársegéd: Dr. Bartók Watzek Ilona; díjas gyakornok: Dr. Barbie János; díjtalan gyakornokok: Dr. Erdős László, Lamper József, Dr. Filsthy Ödön (tanulmányi segélydíjas), Vetró János 1937 X . 1-tőÍ; szakaltiszt: Kátai Albert; I I . o. altiszt: Bogár István; kisegítő szolga: Relyin Radáné sz. Horváth Verona. Orvosi vegytani intézet (Dóm-tér, T 23—42) Igazgató: Szent-Györgyi

Annau Ernő

magántanár;

díjas gyakornok: D r . Laki

Albert

ny. r. t a n á r ; adjunktus:

tanársegéd: Kálmán;

Dr. Banga Ilona;

díjtalan

gyakornokok:

Dr. Straub F. Brúnó, Ma.hr Igor mb., Dr. Gerendás Mihály 1938 I I I . 1-től. Sportorvosi

vizsgáló

állomás

(Dóm-tér, Élettani intézet, T 28—23) Vezető: Csinády Jenő m a g á n t a n á r ; d í j t a l a n gyakornok:

Báthy László mb. Törvényszéki

orvostani

intézet

(Kossuth Lajos-sugárút 40, T 17—91)

Igazgató: Baló József ny. r. tanár; adjunktus: Fazekas I. Gyula magántanár; tanársegéd: Dr. Incze Gyula; szakaltiszt: Gál Pál; kisegítő szolga: Fekete Miklós. B) Klinikák Belgyógyászati

klinika

(Erzsébet-rakpart 15, T 31—93) Igazgató: Rusznyák István ny. r, t a n á r ; fizetéstelen adjunktus: Engel Rudolf c. rk. t a n á r ; a d j u n k t u s i címmel felruházott tanársegéd: Korányi András m a g á n t a n á r ; tanár-

segédek: Dr. Armentano Lajos és Dr. Karády István; fizetéstelen tanársegédek: Forfota Erich magántanár, Dr. Bentsáth Aladár és Dr. Soóky Erzsébet; díjas gyakornokok: Dí. Hámori Artúr, Dr. Szécsényi-Nagy László, Dr. Szenes Ti-


83

bor; díjtalan gyakornokok: Dr. Novaszel Ferenc, Dr. Sziráky István, Dr. Vas László 1937 XI. 30-ig, Dr. Stachler Ilona, Dr. vitéz Benkő Sándor, Dr. Károsy György, Dr. Tóbiás István 1938 I. 1-től, Dr. Toronyi Ottó 1938 II. 1-tó'l, Dr. Csiszár Ferenc 1938 IV. 1-től, II. o. altisztek: Lengyel Jakab, Lengyel Teréz, Farkas János; kisegítő szolga: Szombati György. Belgyógyászati

diagnosztikai

klinika

(Erzsébet-rakpart 15, T 31—88) I g a z g a t ó : Purjesz Béla ny. r. tanár; adjunktusi címmel felruházott tanársegéd: Berkesy László m a g á n t a n á r ; tanársegédi címmel felruházott díjas gyakornokok: Dr. Lajos Sándor, D r . Horváth Klára 1937 X I . 1-től; fizetéstelen tanárse-

gédek: Dr. Radványi Géza, Dr. Horváth Klára 1937 X. 31-ig, Dr. Tószöghy Aladár; díjtalan gyakornokok: Dr. Pribék László, Dr. Réti József, Dr. Győrffy Boldizsár 1938 II. 15-ig, Dr. Bálint Gyula, Dr. Hoppál Mihály 1938 I I I . 1-től; I. o. altiszt: Csicsmann Miksa. B o r - és

nemi

kórtani

klinika

(Erzsébet-rakpart 14, T 10—31) I g a z g a t ó : Mélczer Miklós ny. rk. t a n á r ; adjunktusi c í m m e l felruházott tanársegéd: Rejtő Kálmán magántanár; tanársegéd: Dr, Venkei Tibor; tanársegédi címmel felruhá-

zott díjas gyakornokok: Dr. Sipos Károly és Dr. Dósa András; díjtalan gyakornokok: Dr. Völgyesy Ferenc (tanulmányi segélydíjas), Dr. S_zélvári Ferenc, Dr. Pósfay István; I. o. altisztek: Schádt József, Miklós István és Bácskai József. Gyermekgyógyászati

klinika

(Erzsébet-rakpart 18, T 16—96) Igazgató: Kramár Jenő ny. r. t a n á r ; adjunktusi címm e l felruházott tanársegéd: Petrányi Győző m a g á n t a n á r ; tanársegéd: D r . Varga Tibor; tanársegédi címmel felruhá-

zott díjas gyakornokok: Dr. Blazsó Sándor és Dr. Bános Alajos;

fizetéstelen

tanársegéd:

Dr. Blazsó

Sándorné

Liszka Irén dr., Dr. Várady Mária 1938 IV. 1-től; gyakornokok: Dr. Várady Mária 1938 III. 31-ig, Dr. Júlia, Dr. Greiner Károly, Dr. Katona János 1938 Dr. Jurány Erika 1938 III. 1-től; I. o. altiszt: Szűcs II. o. altiszt: Szabó Ferenc.

sz.

díjtalan Kovács I. 1-től, Mátyás;


84 Idegés elmegyógyászati klinika (Ideggyógyászat: Kálvária-út 52, T 31—92, elmegyógyászát: Pulcz altábornagy-utca 12, T 22—36) Igazgató: Miskolczy

Dezső ny. r. t a n á r ; tanársegédek:

Iiörnyey István magántanár, Cs. Dr. Csajághy Márta, Dr. Benedek Árpád; díjas gyakornokok: Dr. Bense Sándor és Dr. Bélteki Sándor; díjtalan gyakornokok: Dr. Mezei Béla 1938 I I I . 15-ig és Dr. Schmidt Gusztáv 1937 X I . 1-től; szakaltiszt, főápoló: vitéz Deák István; I. o. altiszt: Fekete Lajos; I. o. altiszt, főápolónő: Szilágyi Ilona. Sebészeti klinika (Árpád-utca 3, T 17—99) Igazgató: Vidakovits adjunktus: Tróján Emil

Kamillo ny. r. t a n á r ; fizetéstelen, m a g á n t a n á r ; tanársegédek: Dr.

Szabó Dénes és Dr. Tóth József; díjas műtőnövendékek: Dr. Rózsa Andor, Dr. Fórizs Ödön 1937 X I I . 31-ig, Dr. Bata Tibor, Dr. Tóth István János 1938 II. 1-től; díjtalan műtőnövendékek: Dr. Tóth István János 1938 I. 31-ig, Dr. Farkas Lajos, Dr. Vidakovich Lajos, Dr. Antalfi István; szakaltiszt: Lengyel Dezső; I I . o. altiszt: Hegyi Pál és Totka Bálint. Fogászati

rendelő

intézet

(Teleki-utca 12, T 23—66) Vezető: Göllner Lajos m a g á n t a n á r , a d j u n k t u s i címmel felruházott tanársegéd; tanársegédi címmel felruházott díjas "gyakornok: Dr. Miklós István; fizetéstelen tanársegéd: Dr.

Deák Ferencné sz. Szabó Viola dr.; díjtalan gyakornokok: Dr. Szabó Miklós, Dr. Sztojanovics Mihály, Dr. Gajzágó István; kisegítő szolga: vitéz Ármány Imre. F ü 1 -,

b í r -,

g é g e r e n d e 1 'ó i n t é z e t

(Árpád-utca 3, T 17—99) Vezető: Treer József c, rk. tanár, a d j u n k t u s i címmel felruházott tanársegéd; tanársegédi címmel felruházott díjas gyakornok: Dr. Falta László; fizetéstelen tanársegéd: Dr.

Görgényi Gyula, Szemészeti

klinika

(Árpád-utca 1, T 16—83) Igazgató:

Ditrói

Gábor

ny. r. t a n á r ;

tanársegédek:

Szász Sándor magántanár és Dr. Incze Klára; díjas gyakor-


85

nőtök: Dr. Polyáhovics Anna és Dr. Lugossy Gyula; díjtalan gyakornok: Bors Mária Magdolna; I. o. altiszt: Benkő György; II. o. altiszt: Orbán Ferenc. Szülészeti

és

nőgyógyászati

klinika

(Szellő-utca 1, T 11—22) I g a z g a t ó : Berecs János ny. r. tanár; adjunktusi címmel felruházott tanársegéd: Kühbacher Ferenc m a g á n t a n á r ; ta-

nársegédek: Molnár József magántanár, Dr. Stróbl Ferenc 1938 I.' 31-ig és Dr. Kulitzy Géza; tanársegédi címmel felr u h á z o t t díjas gyakornok: Dr. Nemeeskay Tivadar, Dubrauszky Viktor 1938 I I I . 1-től; díjas gyakornokok:

Dr. Dr.

Bruchter Albert, Dr. Martzy István 1937 X. 1-től; fizetéstelen tanársegéd: Dr. Hollósi Károly 1937 X I . BO-ig, Dr. Stróbl Ferenc 1938 II. 1-től; díjtalan gyakornokok: Dr. Hady László, Dr. Dubrauszky Viktor 1938 II. 28-ig, Dr. Pap Károly, Dr. Nagy József 1937 X I . 30-ig, Dr. Pankotay Sándor és Dr. Fazekas Lajos; műszaki altiszt, főszülésznő: D. Dézsy Vilma; I. o. altiszt: Varga Lajos; II. o. altiszt: Bakacsi Gyula. Or.voskari

Klebe lsberg -Könyvtár

(Belgyógyászati klinika, Erzsébet-rakpart 15, T 31—93) Vezető t a n á r : Baló József ny. í,. tanár.

5. Bölcsészet-, nyelv- és történettüdománykarl Intézetek (Baross Gábor-u. 2, II. és III. em., utóbbin a pedellusszobai T 12—03) Classica-philologiai

intézet

(III. em. 4, 6., 7. sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Förster

Aurél

ny. r. tanár; díjtalan gyakor-

nok: Dr. Visy József oki. középiskolai tanár. Egyetemes

történelmi

intézet

(III. em. 1—3. sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Fógel

József

ny. r. t a n á r ;

d í j t a l a n gyakor-

nok: Dr. Apró István; tudományosan foglalkoztatott: Dr. Berezeli Károly 1937 X , 27-ig és nemes Klamm Rezső oki. középiskolai tanár. I.

Filozófiai

intézet

. (III. em. 23—25. sz. a., T,12—03)

Igazgató: Bartók György ny. r. tanár.


86 II.

Filozófiai

intézet

. •

(III. em. 8—9. sz. a., T 12—03)

Igazgató: Mester János ny. r. tanár. Földrajzi

intézet

Meteorológiai és szeizmográfiai obszervatórium (III. em. 28—43. sz. a., T 21—90) Igazgató: Kogutowicz

Károly

ny. r. t a n á r ;

adjunktus:

Sehilling Gábor c. ny. rk. tanár; tanársegéd: Dr. Wagner Richárd 1937 X. 1-től; díjtalan gyakornok: Szentgáli Károly• d í j t a l a n obszervátor: vitéz Zerinváry

Szilárd;

I . o. altiszt:

Csóti Ferenc; II. o. altiszt: Hegedűs (Hovodzák) Imre. Francia

filológiai

intézet

(II. em. 21—24. sz. a., T 12—03)

Zolnai Béla ny. r. tanár;

Igazgató: Henri F.

Germán

filológiai

lektor: Grenet

intézet

(III. em. 10—12. sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Schmidt

Henrik

ny. r. t a n á r ; német lektor:

Dr. Noack Fritz; tudományosan foglalkoztatott: Dr. Witzenetz

Júlia

oki. középiskolai t a n á r ; d í j t a l a n gyakornok 1937

X. 1-től Dugonics Ferenc oki. középiskolai tanár. Magyar

irodalomtörténeti

intézet

(III. em. 18—22. sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Sík

Sándhr. ny. r. t a n á r ;

fizetéstelen

tanár-

segéd Dr. Kratochfül Dezső. Magyar

művelődéstörténeti

intézet

(III. em. 55—56. sz. a., T 12—03) Igazgató: Erdélyi László ny. r. t a n á r ; fizetéstelen tanársegéd: D r . Zsámbéki László oki. középiskolai t a n á r . Magyar

nyelvészeti

intézet

(III. ean. 14—15. sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Horger Antal ny. r. t a n á r ; fizetéstelen segéd: Dr. Erdődi József oki. középiskolai tanár.

tanár-


87

Magyar

történelmi

intézet

(III. em. 55—57. sz. a.,- T 12—03)

Igazgató: Deér József ny. rk. tanár. Neveléstudományi

intézet

(II. em. 16—2a sz. a., T 12—03) I g a z g a t ó : Várkonyi Hildebrand ny. r. tanár; díjtalan gyakornok: D r . Tomori Viola olk. középiskolai tanár. 01 a s z - f i l o l ó g i a i

intézet

(II. em. 29—31. sz. a., T 12—03)

Igazgató: Várady Imre ny. r. tanár. Ókori

történelmi

intézet

(III. em. 4—5. sz. a., T 12—03) Igazgatóhelyettes: Förster Aurél ny. r. t a n á r ; díjtalan g y a k o r n o k : Hajagos László 1937 X . 28-ig; megbízott díjtalan

gyakornok 1938 I. 1-től: Szádeczky-Kardoss Samu. Régiségtudományi

intézet

(III. em. 44-54. sz. a., T 18-66) I g a z g a t ó : Banner János ny. rk. tanár; adjunktus 1937 X . 1-től: D r . Bálint Alajos; fizetéstelen tanársegéd és díjas gyakornok 19S7 X . 1-től.: D r . Párducz Mihály oki. középiskolai tanár; d í j t a l a n demonstrátor 1938 I. 1-től: Dr. Széli

Márta oki. középiskolai tanár; I. o. altiszt: Broda Sándor; szegődményes: Ssakály Lajos. Ural-altáji

nyelvészeti

intézet

(III. em. 15—16. sz. a., T 12-03)

Igazgató: Mészöly Gedeon ny. r. tanár. i

M a g á n t a n á r i

szoba

(III. em. 17. sz. a.) Lektori

szoba

(III. em. 13. sz. a., T 12—03)

A bölcsészeíkari intézeteknél teljesítenek szolgálatot: II. 0. altiszt: Molnár Bálint és vitéz Kis Imre; kisegítő szolga: Sánta István; szegődményesek: Bartucz József, vitéz Illés Ignác és vitéz Magyar. Ferenc.


88

6. Matematikai és természettudományi kari intézetek és gyűjtemények Állatrendszertani

intézet

és

gyűjteménytár

(Baross Gábor-utca 2, fldsz.; T 28—22) t

I g a z g a t ó : Farkas

Béla ny. r. t a n á r ; tanársegéd: D r . Zi-

lahi-Sebess Géza; fizetéstelen tanársegéd: Dr. Kormos József 1936 I. 1-től; díjtalan gyakornokok: Szabó Jolán, Vellich Károly és Gelei Gábor 1938 I I . 1-től; I. o. altiszt: Batiz Ferenc; II. o. altiszt: Soós Sándor József, Dobay Mihály. Általános á l l a t t a n i és ö s s z e h a s o n l í t ó boncolástani intézet és gyűjteménytár (Baross Gábor-utca 2, fldsz.; T 33—39) I g a z g a t ó : Gelei

József n y . r. t a n á r ; intézeti t a n á r : Má-

tyás Jenő magántanár; tanársegéd: Dr. Párducz Béla; fizetéstelen tanársegédek: D r . Stiller

Jolán

intézeti

segédtiszt-

viselő, Dr. Horváth János, Dr. Vidacs Júlia állami ösztöndíjas g y a k o r n o k ;

díjtalan gyakornokok:

Szabó

Mihály

Dr.

Lukács Dezső és Dr, Győrffy Barnabás; I. o. altiszt: vitéz Olasz István; I I . o. altiszt: Rucsek József; kisegítő szolga: vitéz Lengyel György. Á l t a l á n o s és r e n d s z e r e s n ö v botanikus múzeum és (Baross Gábor-utca 2, I. em.; (Füvészkert: Üj szegeden, T I g a z g a t ó : Győrffy

István

énytani intézet, füvészkert T 33—38) 33—93)

ny. r. t a n á r ; intézeti t a n á r :

Kol Erzsébet magántanár; tanársegéd: Nagy István, Bérezi László; fizetéstelen tanársegéd: H. Dr, Pákh Erzsébet; díjtalan gyakornokok: Józsa Zoltán, Petrics József 1937 IX. 1-től, Kovács József 1937 X I . 1-től; I. o. altisztek: Förgeteg József, Kéri Péter és Rózsa Mihály; segédintéző: Fodor. Dezső 1937 V I I . 16-ig; kertészsegéd:

Bodor

Pál;

füvészkerti csősz: vitéz

Paragi János. Á s v á n y - és f Ö l d t a n i i n t é z e t és

gyűjteménytár

(Baross Gábor-utca 2, I. em.; T 33—34) I g a z g a t ó : Szentpétery Zsigmond ny. r. t a n á r ; adjunktus: vitéz Lengyel Endre m a g á n t a n á r ; tanársegédek: D r . Mi'

háltz István és ifj. Polner Ödön; fizetéstelen tanársegéd: Mezősi József 1937 I X . 1-től; díjas gyakornok: Dr. Szűcs Mária; díjtalan gyakornokok: Boros Judit, Lányi Anna, Popity


89

László, Sz, Nagy Zoltán 1937 IX. 1-től; preparátor: Gál Jeremiás szakaltiszt; altisztek: Csáti Gyapjas József és Veress József. Elméleti

fizikai

intézet

(Dóm-tér; T 33—37) I g a z g a t ó : üresedésben, megbízott i g a z g a t ó : Frőhlich Fái n y . r. t a n á r ; tanársegéd: Kozma Béla 1937 X . 1-től; díjas g y a k o r n o k fizetéstelen tanársegédi címmel: Kozma Béla 1937 I X . 1—31-ig; I. o. altiszt: vitéz Gombos János. Geometriai

és

ábrázoló

geometriai

intézet

(Baross Gábor-utca 2; T 33—45) Igazgató:

Kerék jár tó

Béla

ny. r. t a n á r ;

adjunktus:

Lipka István magántanár; I. o. altiszt: Sopsich Gyula. Gyakorlati

f i z i k a i és elektrotechnikai intézet

A tanszék ideiglenesen szünetel, m u n k a k ö r é t a Kísérleti f i z i k a i intézet l á t j a el. K í s ér l e t i

f iz i k a i

i n t ézet

(Dóm-tér; T igazgató 33—35, intézet 33—36) Igazgató: Frőhlich

Pál

ny. r. t a n á r ;

I . tanársegéd: Mi-

schung Ilona; II. tanársegéd: Urbán Erzsébet; díjas gyakornok: Gombay Lajos 1937 X. 1-től, Kozma Béla 1937 VIII. 31-ig; díjtalan gyakornokok: Csaplak Andor, Bános Gizella, Gombai Lajos 1937 I X . 30-ig, Benkő István 1937 X. 1-től; műszaki altisztek: Fazekas András, Jenei Pál; I. o. altiszt: Nyilasi István. M a t e m a t i k a i

szeminárium

(Baross Gábor-utca 2, IL em.; T 33—45) I g a z g a t ó : Riesz Frigyes n y . r. t a n á r ; a d j u n k t u s : Kalmár. László m a g á n t a n á r ; d í j t a l a n gyakornok: D r . Szőkefalvi Nagy Béla (az 1937/38. tanévben k ü l f ö l d i t a n u l m á n y i ösztönd í j j a l szabadságon); I I . o. altiszt: Rosiár János. Szerves

ős

g y ó g y sz e r é sz v e g y t a n i

intézet

(Dóm-tér; T igazgató 23*—42, intézeti 30—52) I g a z g a t ó : üresedésben, megbízott igazgató:

Albert

ny,

r.

tanár;

adjuktus:

Szent-Györgyi

Kőszegi Dénes magán-


90 t a n á r ; tanársegéd: Bruckner Győző m a g á n t a n á r 1937 I X . 15-ig; D r . Tomori Nándor, 1937 X . 1-től; fizetéstelen tanársegéd: Dr. Krámli András 3937 I X . 1-től; fizetéstelen tanársegédek, díjas g y a k o r n o k o k : Tomori Nándor 1937 X . l-ig,

Dr. Vinkler Elemér; díjas gyakornokok: Dr. Kovács Oskolás Margit

1937 X . 1-től;

díjtalan

gyakornokok:

Dr.

Krámli

András 1937 VIII. 31-ig, Dr. Fodor Gábor, Solt Endre 1937 IX. 1-től, Dr. Kovács Oskolás Margit 1937 I X . 1—30-ig; I. o. altisztek: Ágoston Lajos és Soltész Kálmán; II. o. altiszt: Makláry Sándorné; szegődményes: Csentes József. Általános

és

szervetlen

vegytani

intézet

(Dóm-tér; 7" 25—17) I g a z g a t ó : Kiss

Árpád

n y . r. t a n á r ; tanársegéd: D r . ifo-

csis Jenő Endre magántanár; gyakornokok: Dr. Gerendás Mihály

fizetéstelen

tanársegédi

c í m m e l 1938 I I . l-ig,

Dr.

Czeglédy Domokos 1937 X. 1-től, Csókán Pál 1938 II. 1-től; díjtalan

gyakornokok:

Czeglédy

Domokos

1937 I X .

30-ig,

Csókán Pál 1938 I. 31-ig, Hegedűs István 1937 I X . 1-től, Varga Éva 1937 X I . 1-től; I . o. altiszt Gera János;

I I . o. altiszt

Te-

mesvári András; szegődményes: Cseszkó Ferenc, Libor János, Ujj László. K


91

XI

Egyetemi hivatalok 1. Rektori hivatal (Dugonics-tér 13, fldsz. 2. sz. a.; T tanácsjegyző 20-50, rektori hivatal 27-80) Dr.

Nyakas

János

egyetemi

tanácsos,

tanácsjegyző;

Kujbusz Irén irodafőtiszt; Gányi Oszkár és Papp Margit napidíjasok; Dr. Török Sándor és Dr. Altordai Sándor, egyetemi

ideiglenes

alkalmazottak;

András

János

főpedellus;

Blázsi Lajos és Dombovári József kisegítő szolgák. 2. Quaestura (Dugonics-tér 13, fldsz.; T 27—81)

Dr. Kiss Albert egyetemi tanácsos, quaestor; Sávai József

gazdasági

hivatali

segédtiszt, m h . ellenőr;

Menning

Gyula és Kertész Lajos napidíjasok; Kovács István I. o. altiszt.

3. A jog- és államtudományi kar dékáni hivatala (Dugonics-tér 13, II. em. 67—69. sz. a.; T 27—80)

Dr. Vinczi Károly egyetemi titkár; Gál Etelka és Kardos Zoltán napidíjasok; Gzompa Miklós szakaltiszt; Jernei Mihály, Bajor Kálmán és Kuluncsits Ferenc I. o. altisztek; Gránicz Balázs kisegítő szolga; vitéz Nagy Kálmán és Dani Lajos szegődményesek. 4. Az orvostudományi kar dékán! hivatala (Dugonics-tér 13, fldsz. 5. sz. a.; T 27—80)

Kalmár Ilona irodatiszt; Dr. Kökéndi Antal irodasegédtiszt; Orbán Erzsébet gépírónő; Diós Lajos és Torin János I . o. altisztek.


92

5. A bölcsészet-, nyelv- és történettudortlányi kar dékáni hivatala (Baross Gábor-utca 2, II. em. 32—34. sz. a.; T 15—85)

Várady Irén kezelő, irodavezető; Simándi Irén díjnok; Kántor Mária gépírónő; Renkecz István szakaltiszt. 6. A matematikai és természettudományi kar dékáni hivatala (Baross Gábor-utca 2, II. em. 41. sz. a.; T 14—02)

Kocsis Jenő egyetemi díjnok; Taiszer Magdolna gépí r ó n ő ; özv. D r . Huber,

Lászlóné

szegődményes i r o d a i

alkal-

mazott; Renkecz Lajos szakaltiszt.

7. Egyetemi Diákjóléti és Diákvédő Iroda (Dugonics-tér 13, I. em.; T 27—80)

Polner. Ödön nyug. ny. r. tanár, elnök; Kerner Irma napidíjas.

8. Gazdasági hivatal Igazgató (Fodor-utca 9, T 14—07); Személyzeti osztály (Fodor-utca 9, T 14—11); Betegápolási ügyek (Fodor-utca 9, T 14-11); Betegélelmezési osztály (Tisza Lajos-körut 95, T 31—11); Anyagbeszerzés és raktár (Fodor-utca 9, T 21—68); Műszaki osztály és műhely (Fodor-utca 9, T 31—14); Gazdasági udvar és istálló (Rókusi feketeföldek 183, T 30—04)

Merényi Albin mb. gazdasági hivatali igazgató; Gönczi Pál igazgatóhelyettes; Kovács Ferenc ellenőr; Dr. Halmos Károly főmérnök; Dézsy Ferenc gondnoksegéd; Dr. Miklós Károly gondnoksegéd; Dr. Gsatáry Gyula gazdasági hivatali tiszt; Somogyi Imre intéző; Magyar László, Dr. Debreceni Jenő gazdasági h i v a t a l i segédtisztek. Tiszteletdíjas alkalmazottak; D r . Stróbl Ferenc a betegélelmezési osztály vezetője, D r . Bentsáth Aladár a betegélelmezési osztály helyet-

tes vezetője, Prause Béla mérnök, Magyar Ede mérnök (foglalkoztatott diplomás). Kezelők: Bogyay Aranka, D. Csapó Olga. Díjnokok: Bernáth Gizella, Bobrovszky Andor, Dr. Csapó Ferenc, Dvorcsák Imre, Dr. Elekes László, Hegedűs Anna, Dr. Kökéndi Antálné, Molnár Anna, Salamon Ilona és Szilágyi Sáfidor. Napibéres gépírónők: Kocsis Jenőné, Lázár Sándorné, Szilágyi Sándorné. Ideiglenes minőségű irodai alkalmazottak: Dr. Bállá Sándor, Bárkányi Illés, Beke Jenő, Benedek István, Bujtó Ottó, Dr. Csányi András, Csórja Etel, Dr,. Debreceni Jenőné, Dömötör Ödön, Dub-


93

rauszky Jenő, Dr. Farkas Károly, vitéz Gardi István, Hunyady László, Dr. Juhász János, Kasza Margit, Dr. Katona Emiiné, Kopasz Imre, Dr. Kopasz István, Mihály deák József, Nagy Emiiné, Ocskay László, Dr. Párducz Gyula, Reek Endre, Sándor Ivánné, Sávai Józsefné, Streitmann László, Szentirmai László, Szőnyi György, Szuppek József. Altisztek: Blázsi Sándor művezető; Barna József műszaki altiszt; Kiss Sándor I. o. altiszt; Bózsó István, Mucsi András, D. Papp Gyula, Pisztrai József, Prunkl János, Seress Gyula, Szűcs Ferenc, Vermest János II. o. altisztek; ifj. Bózsó István, Kasza Gergely, Katona György, Nagy József, Simon Ferenc

kisegítő

szolgák.


94

XII

Az egyetem hallgatóinak névsora az 1937/38. tanévben' I. Jog- és államtudományi kar a)

Rendes

hallgatók

Agócs Sándor. B a r a b á s IstAgonás P á l ván (II) Aigner Gyula Barabás Sándor A l e x i József ( I I ) 35 B a r a b á s Vil5 Alpár András mos (II) Ambrus Tamás B a r c s a i József Ancsó Z o l t á n Bardócz P á l A n d a b á z y Lajos Barkóczay .István Andersen Tibor Baros R u d o l f 10 A n d r é L á s z l ó '40 Baross Gábor A n t a l Ferenc Barta György Antal Gyula Bartal Béla A n t a l Sándor (I) Bauer István (I) Aprily Imre (i) Bayer Miklós 15 A r á n y i 45 B á l i n t A n d r á s ( I I ) Bálint István György (II) Bálint Mihály Asohner G y u l a vitéz B á n h e g y i Áchim Mihály Ács I m r e István Ács Olivér B á n h e g y i József 20 Á d á m Ferenc 50 B á n k u t i I s t v á n Ádám Mihály Bánlaki Aurél Ákoshegyi Ferenc B á r d o s József B a d a l i k László (I) B á r t f a i József (I) B a j n o k László (I) Becze I s t v á n 25 B a j o r I s t v á n 55 Bede Béla Bakacsy I s t v á n Bednár Károly B a k o n y i József (I) Beinschrott Balasi J á n o s József (I) Balázs L ó r á n t Beke J e n ő (ÍI) 30 B a l l ó Alfréd (I) Benke Tibor B a l o g h I s t v á n ( I I ) 60 B e n k ő I s t v á n B a l o g h Lajos Benyó A n t a l

65

70

75

80

85

Berde J e n ő (II) Bereczky M i h á l y B e r e n d Kálmán (I) Berkes J á n o s B e r n á t h István (II) Ber,zeviczy Endre (II) B é n y i V i k t o r (II) Bérezi Sándor, Binnyei Gyula (II) B i r ó Ferenc B i r ó Tihor B l a h a Ferenc Blasejovszky Károly Bodicsi I m r e B o d o r G y ö r g y (I) B o d o r M á t y á s (I) Boga Darvas István (I) Bogár Imre (I) Boglucz Z o l t á n (I) B o g n á r József B o k o r J á n o s . (I) Boldizsár P á l Bonomi Zoltán B o r b é l y Gábor (I) Borbély G y ö r g y vitéz B o r b o l a Ferenc

1 A római szám azt jeleníti, hogy az illető hallgató csak a megjelölt félévben volt beiratkozva.


95 Boromissza Tibor D e á k László 190 Fekete Z o l t á n Borsitzky B é l a Demeter FeFenyő László 90 B o s n y á k Tarenc Ferber M i h á l y (I) más ( I I ) 140 D é k á n y I s t v á n Fetter Tibor; Bőhm Alajos Finta Jenő Déló N a g y L a j o s B öleskei I v á n 195 Fiseher J á n o s Dén János D r . Böleskei Tibor Fodor Ferenc Dénes I s t v á n (I) Fodor László Börtetics Ferenc Dési K á r o l y (II) Fodor Z o l t á n 95 B ö s z ö r m é n y i 145 Dézsi József F o g a r a s i Béla D i n y a Vilmos Gyula (I) D i ó s Elemér Breitner István (II) 200 F o g a r a s i János Diósi Imre Bruóth János (I) Fogas E r n ő D i p o l d KáB r ü l l László (I) Folberth Béla roly Buday Árpád (II) F o n y ó d i K o n r á d 100 Budur. K á r o l y (I) 150 D o h ó A n t a l Forinyák Károly D o b ó László Buza Zoltán (I) 205 Földes E n d r e D o h o r k á z i Elemér. B ú z á s KálFöldes KáDobos G y u l a mán (II) roly (ID Dobos I s t v á n (I) Buzáth Lajos (I) Ferenczel Béla (I) 155 Dobos Sándor, C a m í l l a Sándor, Fritz Zoltán (I) Domokos 105 Chronecsek Futó István B é l a ( I I ) Oszkár (H) 210 F ü r e d i I s t v á n (II) Cieczkiewicz D o m k ó Ottó (I) Füvessy Sándor Dornbach László (II) Füzes Tibor (I) Emil (II) Ölemen A n t a l Füzesi Dezső Dósa Péter Csaba I s t v á n ff) Gachal G y ö r g y Csala S á n d o r (II) 160 D u b s k y Ferenc (I) 215 Gajzágó Salamon D u d á s Ferenc 110 D r . Osató Péter (I) Gallov B é l a E i s i n g e r , Géza Csánky László G a r a i Gábor (II) Elek J á n o s C s á n k y M i h á l y (I) Gauder A n d o r E l e k Lajos Császár J e n ő Gazdag I s t v á n 165 Elekes László (I) 220 Gáhor György Cszáezár. Elekes S á n d o r Gáhor J á n o s László E n g e l Tibor Gábor Tivadar; (D 115 Cseh F e r e n c Eperjesi László Gács B é l a Cseh G á b o r Q Gápel P á l E r d é l y i SánCseh József (I) W dor, ( I I ) 225 Gáspár B é l a (I Cseh L á s z l ó Gelencsér Fe170 E r b a r d t Géza Cseresnyés Nánrenc Esztegár G y u l a (I) dor Gerencsér, Já- (I) Esztó M i k l ó s 120 Cserpes Géza nos vitéz Édes A n d r á s Cserta F e r e n c Éliás Gyula (I) Csertei J á n o s 175 Érsek G y ö r g y Geőcze László Csikós J e n ő Gerle I m r e Faragó Zoltán (II) Csiky I s t v á n Farkas Béla ( I I ) 230 Gerő G y u l a (I) 125 Csiszár P á l (I) Gerő László Farkass E l e m é r (I) Csizmár, Károly Gerő Tibor Farkas Lajos (I) Csókási József Gilly Andor 180 F a r k a s Sándori (II) Csonka I s t v á n m ó r i Glattfelder Fazekas I s t v á n Csonka M i k l ó s G y u l a F á b i á n M i k l ó s (I) 130 Csontos G y u l a F á b i á n L á s z l ó ( I I ) 235 Góby József Csörgő József ( I I ) Góg I s t v á n (I) F á b i á n MikCzeglédy O t t ó ( I I ) Goldstein M i k l ó s lós (ID Czibik Rezső Gonda Géza Cziganek Béla ( I I ) 185 Fehér A r m a n d Gondos G y u l a F e h é r v á r i László 135 C z u n i I m r e (II) 240 Goszleth Béla Feit G y ö r g y Dalos K á r o l y Gótzy G y u l a (II) Fejes Péter (II) D a r ó c z y FeGömbös E n d r e (I) Fekete József renc (I)

%


Görbe I m r e Görgey Tibor (I) 245 G r á f I s t v á n Greguss I s t v á n Gubcsó A n d r á s (I) G u l y á s Ferenc (I) G y a r m a t h y Dezső 250 G y ö r g y I s t v á n (I) G y ő r y Béla (I) G y ő r y József G y u l a i Aladár; Gyulai Jenő 255 H á f e n s c h e r András (I) H a j a g o s Károly (II) H a j d ú László (I) H a j n a l László H a l a s i Tibor 260 H a l á s z József H a l m á g y i Ferenc (II) Halmos Ervin H a l m o s László Hammer Fidél 265 H a m m e r József (II) H a n g a i József H a n k ó V i l m o s (I) Hankovics Sándor H á r s i Lajos (I) 270 Hencz Dezső H e r m a n n József H i d v é g i Lajos (I) H l a t k y Schlichter István H l a t k y Sehliehter Tamás (I) 275 H l a v a t k y A n d r á s Hochfelder A n t a l H ó d i László H ó d i K á l m á n (II) Hochmann Pál (II) 280 H o l l y Béla (I) Holtzer G y ö r g y ITorák I v á n H o r á n y i Lajos Horlai Béla 285 H o r v á t h Ferenc H o r v á t h Győző Horváth Imre (I) H o r v á t h Róbert H o r v á t h Tibor 290 H o r v á t h V i l m o s H o r v á t h y Zoltán (I) H o t o r á n Péter (I)

Hottovai Ernő H u s z Elemér (I) 295 H u t e r e r G y ö r g y Hutter, G y ö r g y Illéssy G y u l a István János (II) I s t v á n Tibor 300 I v á n y i L á s z l ó I v á n y i Zoltán J a c h a n K á r o l y (I) Janka Gyula J á k ó János (I) 305 J á s z L a j o s J á v o r i Béla J á v o r k a Ferenc (II) Jenei István (I) Joanelli E m i l 310 J o h n J á n o s (II) J ó j á r t László (I) Jókai Lóránd (II) Jónás Antal Józsa E r n ő 315 J u h á s z I s t v á n J u h á s z Tibor J u n g Sándor K a k u k Sándor (II) K a l a Szabolcs 320 K a l á n k a Zoltán (I) K a l m á r Gábor Kalocsai Jenő Kanfi Horváth

K e m é n y Endre K e r t i Győző 345 Kékesi Márton Képiró Kálmán K é z d i József (IT) K h i n d l Tibor K i r á l y József 350 K i r i n y i István Kiss Antal Kiss Endre (I) Kiss Ernő (I) K i s s Ferenc 355 K i s s Ferenc K i s s Géza (I) K i s s György Kiss István (ID Kiss Jáhos (I) 360 K i s s J e n ő (I) Kiss Lajos K i s s Oszkár (II) K i s s Sándor (II) Kispéter István 365 K l e i n György Klein Pál K l i n g e r István K l i v i n y i Károly (I) Kocsis I m r e (II) 370 K ó d é K o r n é l K o h á n Domonkos Kollár: András Kolozs Osaha Koncz Ede (I) 375 K o n k o l y Béla Korcsok Ferenc Kosóczky Ferenc Kósza Antal K o s z t o l á n y i Gyula 380 K o s z t o l á n y i László K . Kovács Andor (I) K o v á c s A n t a l (II) K o v á c s Ákos

Gábor (I) Kanizsay K a r g György 325 K a n i z s a i N a g y Imre (I) K a p l e r Géza Karakas István Kardos Sándor Karlik Gyula (II) 330 K a r s a i K á r o l y (I) Kaszó Elek (I) K a t o n a Lajos (i) Frigyes K á l m á n Sándor K o v á c s Ferenc Kántor Lóránd 385 K o v á c s György 335 k á r o l y i K á r o l y Kovács István István K o v á c s J á n o s (II) Keil Hans K o v á c s József K o y á n s Kálmán. Joachim (II) 390 "Kovács Lajos Kelecsényi Kovács Miklós Géza, (I) K o v á c s Szilárd Kelemen J e n ő K o v á c s Tibor Kelemen Zoltán Kovács Zoltán 340 K e l l e r József 395 K o v á t s FeKeller L a j o s renc (II) Kellner J e n ő (II)


97 Kováts Imre Kováts Zoltán Kovácsházi György (II) Kozár Zoltán 400 K r a t o f i l Lajos Kréten Istvár, ( I I ) K r i v á n Dezső (I) Krizsanóczy László K r u p á n s z k y Sándor 405 K u g y e l a G y ö r g y Kulcsár Mihály Kunfalvi András K u t l i k Sándor Laczházy Andor, 410 L a j t a G y ö r g y L a k a t o s József (I) Lakos László Laping Zoltán L á c z a y Szahó Jenő

415 Lányi Zoltán (I) Lánczy Lajos (i) Lázán László Lázár Miklós (II) Ledl László (I) 420 Lehel Pál Lehóczky K á l m á n Lelkes K á r o l y L e r n e r László ( I I ) Lépes A n d o r (I) 425 L i c h t e r L á s z l ó L i p p a i Ferenc Lipták János Liszka Nándor Lorschy S á n d o r 430 Losonczy M i h á l y Lőw Lázár Löwnestein G y u l a L u g o s s y László Luib Iván (I) 435 L u k á c s A n d r á s Lukács Gyula Machalek P á l (I) Macher I s t v á n (I) M a g i Zoltán 440 M a g y a r László (II) M a g y a r V a l é r (I) Magyary Kossá János Maehó Dénes M a i e r Géza (II) 445 M a j á n L á s z l ó (I) Majzik Jenő Makra István

Mandel Ernő Mandula Kálmán 450 Mareczkg Ferenc (I) Maress Z o l t á n Marikovszky Gyula (II) Maros Gábor Marosujvári Gyula (I) 455 M a r ó t h y Zol„ tán (I) Marsi István (II) M a u l w u r f László M á r k u s Elek Márton Zoltán 460 M á t é f a l v i S á n d o r Mátrai Richárd Mecher B é l a Meggyesy Ödön Meizler László 465 M e r é n y i A l b i n M e r é n y i László Mertse Arisztid Metykó Béla Mezey L á s z l ó (II) 470 Mészáros József , (I) M i g g i s c h Olivér M i h a l o v i t s Elemér Mihálka Pál Milyó János 475 M i k ó József Miskolczi József Miskolczy László (II) Móczár A n d o r Módy Mihály 480 M o l n á r György Molnár István Monostori P á l (I) M ó r ó József Mucsi Sándor 485 M u n k a Tamás Müller Gyula M ü l l e r László (I) Müller) S á n d o r Nacsa A l a d á r (I) 490 N a g y Ferenc Nagy Imre (I) Nagy Imre Mihály Nagy János (I) Nagy Lajos 495 N a g y László vitéz N a g y László Nagy Mátyás N a g y Sándor

N a g y m á t é József 500 N a g y p á l M i h á l y N á d a i Géza (II) N á n a i A n d r á s (I) Nemoda Árpád Nesinger Endre 505 N é m e t h Elemér Németh Ferenc (II) Németh József Nyers János N y i r i Béla 510 N y i r y Géza (II) N y i t r a y Ágoston Nyolcas G y u l a O b m a n n József (I) Odry András 515 Okos P á l O l á h Géza (I) O l t i J . Vilmos (I) Ondok László O r b á n Ferenc 520 O r b á n G y u l a O r b á n József O r t u t a y László Osmitz Géza (II) Öllős Á r p á d 525 P a á l V i l m o s (I) Palatínus István Palicska M i h á l y Palkovics E d e (II) P a p p Dénes (I) 530 P a p p I s t v á n P a p p Menyhért P a p Sándor (II) P a p Zoltán (I) P a p p Zoltán 535 P a r a l Béla (II) P a r d y István P a r r a g h Béla (I) P a u l h e i m Tibor Paulik Pál 540 P a i r E g o n (I) Payer László (II) P á l f f y Miklós Pá.lffy Miklós P á l i n k á s József vitéz P á n d y István (II) 545 P á p a y G y u l a P á r i s Tibor Pásztor A n d r á s Pásztor Miklós (ID P e l y v á s i J á n o s (I) 550 Pepó László (II) P erezel K á r o l y Perjés S á n d o r


98 . Porti Ferenc Peták Nándor 555 Petróczy Zoltán (I) Pettenkofíer Géza (II) Péter Béla (II) Péterffy Zsombor Pillér Lajos 560 vitéz P i n t é r Aladár Pintér István (I) Pintér Zotán P l e p l á r Lajos P o g á n y Ferenc 565 P ó k a y Géza Poller László Pollner I m r e (I) P o l y á k József Popovics P á l (II) 570 Porzsolt József Prágai Béla Prágay György P r i b é k József P r ó n a l Sándor 575 Prückler F r i g y e s Puskás József ( I I ) P u s k á s Z o l t á n (I) Pusztai G y u l a Püspöky László 580 R a j n a László Rácz H u g ó R á c z József (II) R á c z László Rácz Z s i g m o n d 585 Ráczkevy József (I) Rátz István R á s o n y i Miklós (I) Redecka Tibor, Regula Antal (I) 590 R e h á k Lajos Reiger József Reiter G y ö r g y (I] Remes E l e m é i Révész Dezső 595 Révész László R é v f i László ( I I ) R h é József Richter G y u l a Ritter Jenő 600 R ó n a Béla Rónai Bálint Rósingér Tibor Róth Sándor Rotter I s t v á n 605 R o z g o n y i I s t v á n

610

615

620

625

630

R o z s n y a i László Rüblein Ricbárd Salamin Endre Salamon László (I) S a l á n k i L a j o s (I) Sas E r n ő Sághi János Sághy János Sági László Sándori E n d r e (I) S á n d o r József Sándor ^ P á l Sápi Sándor (I) Schermann I m r e Scbill G y u l a Scbőgl Győző (I) Schmidt I v á n Schneider J e n ő (I) Sebestyén I s t v á n Sebestyén J á n o s Sebestyén M i k l ó s Sebők G y ö r g y Sebők G y u l a Seress I s t v á n S e r é n y i Károly (I) Séllyei Gábor

Séllyei Pál

635

640

645

650

8

655

S z a b a d k a i Béla 660 Szabados Ferenc Szabady György (I) Szabó Ferenc Szabó G y ö r g y Szabó I s t v á n 665 Szabó I s t v á n (I) Szabó J á n o s Szabó K á l m á n (II) Szabó L a j o s Szabó L a j o s 670 Szabó L á s z l ó Szabó László (I) Szabó M i k l ó s Szabó M i k l ó s Szabó Tibor 675 S z a b ó V i l m o s Szalay A n d o r Saalai László Szamosközi István (II) Szandtner Egon 680 S z a n y i Sándor S z a t h m á r y Ferenc (I) Szathmáry János S z a t h m á r y Miklós S z á n t ó Ákos (I) (I) 685 Szász Z o l t á n (I) Szedi I m r e (II) (II) Szeghő I s t v á n (II) (I) Szegzárdy Csen-

Séra I s t v á n Siklósi G y u l a Sillye Béla S i m á k Tibor Simon Lajos S i m o n László Simonyi István S i n a i Leó S i n k a Péter Sipos József Sir,aki I s t v á n (I) Smodics Szilárd (I) Solkoly J e n ő Sólyom Károly S o m k u t i József Sóskúti N á n d o r (I) Spath E r n ő (i) S t a h l József (I) Stern G y ö r g y Stock R i c b á r d ( I I ) S t r e i t m a n n Kálmán S t r u b e r t Benedek (I) S u g á r Béla Sugár Miklós Supala János Siile M á n t o n

8

690

695

7ÖÖ

705

710

gery I s t v á n (II) Szekér K á r o l y (I) Szemeti B é l a Szencz József ; Szende Ferenc Szende György Szendey A l a j o s Szendrői György Szentirmay Ernő S z e n t i r m a i Gyula Szentpétery Gábor Szepesy Tihamér (I) Székely E n d r e (II) Székely E r n ő Székely L a j o s (II) Székely L a j o s Székelyhídi Ferenc Szén József Széüási I s t v á n (I) Szigeti Gusztáv S z i l á g y i Dezső (I) S z i l á g y i István (I) S z i l á g y i J e n ő (II)


99 750 Thullner JóSzilberelcy J e n ő V á r h e l y i Gyula (I) zsef (II) Sziller K á r o l y V á r h e l y i Vilmos Tiler B a r n a b á s (I) 790 V á r i Ferenc Szinte László T i m á r Miklós Vecsei I s t v á n (I) Sziráky Tiszaváry E r n ő Vecsernyés György (I) Tivold József (II) Géza (I) 715 S z i r b i k I s t v á n 755 Tokai N a g y Vermes József Szittner A n t a l Miklós (II) Vermes Miklós SZÍVÓS A n t a l (I) Tokody J e n ő 795 Verner József S z o j k a K o r n é l (I) Toldi L a j o s Végh József (II) Szolcsányi Tonelli Miklós Végh V i l m o s Gyula (II) Tóth B é l a Vértes László (II) 720 Szolnoki J á n o s (I) 760 Tóth I s t v á n Vértesi I s t v á n (I) Szőnyi Gyula Tóth I s t v á n 800 V i d József (I) Szőts I s t v á n Tóth József V i d a Tibor (I) Szőts L á s z l ó (I) Tóth Tibor V i k o r Dezső (í) S z t r ó k a y GáTöröcsik V i k o r Gyula bor (I) László (I) Vincze A n d o r 725 S z u r m a i S á n d o r 805 Vincze V i k t o r 765 Török Gedeon Szűcs I s t v á n (II) Virai Károly (I) Török L a j o s (II) Szűcs K á r o l y (I) Virág István Török M i k l ó s Takács J e n ő Vitézy László (I) Turchányi P á l Takács László Vitos K á r o l y (ID Turzó T a m á s 730 Takács Péter 770 U j Géza (I) 810 Vizkelety László Takács S á n d o r (I) Vödrös K á l m á n Ú j v á r i Ferenc Tamás Miklós V ö l g y e s i Nándor Újvári Jenő T a m á s i MáVörös A n d r á s Urbán Lajos tyás (I) Weinberger P á l Y a d a s d i JóT a m á s s y Tazsef / (II) 815 Weinstock Mómás ( I I ) 775 V a j d a L á s z l ó ric (I) Welker J a k a b 735 Tarajossy Béla V a j k ó n y i JóWéber M á t y á s (I) Tarajossy L á s z l ó zsef (I) Wittinger Kálmán V a l e n t i n i Tibor Tary M i k l ó s Zakariás Gyula F. V a r g a Csongor Tasnádi Elek 820 Zalotai József V a r g a József Tassi I s t v á n vitéz Z á k á n y i 780 V a r g y a s La740 Tassonyi Csaba András jos (II) T a s n á d y Elek ( I I ) Z á k á n y i Győző Vass A n d r á s Temesi L a j o s Z á m o r i József Vass-Zoltán Péter Temesy László Zoltai Lajos V a t a m á n y BerTeszák E n d r e (I) talan (I) 825 Ződi E r n ő 745 Técsy L a j o s Zöld Gábor Vágó András Téglás I s t v á n 1 Zséger László (II) Téglási E r n ő ( I I ) 785 Vágó Tibor Zsigmond I m r e (I) Vákár Barna Thékes László Zsolnay J e n ő V á r a d y Lajos Tholt Béla (I)

b) R e n d k í v ü l i B a r á t h László Bocskay Tibor (I) Borzás József Csajka István 5 C s á k a Ferenc Csáka Gyula Dési K á r o l y (I) vitéz D o b ó József (I) Dubrauszky Jenő

hallgatók

10 Erőss B é l a (II) F a r k a s József (I) H a j d ú József Hunyadf alvi" Károly (ID K i e b l i n g G y u l a (I) 15 K u t i R i c h á r d (I) Lantos József (II) Makai Lajos Mihályi. Sándor

Papn Vilmos (I) 20 R ó k a István (II) S i m k ó E l e m é r (II) Solymossy J á n o s S z a l a v á r i P á l (II) Szederkényi András (ID 25 Szécsényi La-

jos U) Takács Ferenc (I)


10.0

2. O r v o s t u d o m á n y i k a r

a) R e n d e s Agócsi E r n ő Almási Károly Antal Imre Apáthy Jenő 5 Ábrányi István Dr. Á d á m I m r e Bagoly P á l Bajkó Viktor (I) Bandula Mihály 10 B á n k i M i h á l y Bárány István B á r t f a i József B á t k y László Beeker A n d r á s 15 Beleznay E m i l i a Benedek Tibor Bencse I m r e Benese M á r i a Berényi József 20 Berkes László . Berta József Biaesi Sándor Boez A n d o r (II) Bódy Zoltán 25 Bodicsi Zsuzsanna Bodgándy György Borbola József Bordás S á n d o r Borsay J á n o s 30 B ő h m B o r b á l a Böszörményi Mánta Brüll Mátyás Buday Margit B u g y i György 35 Buócz Ákos (II) B u r s á k József Butkay Imre Buzeskó A n t a l Csapó Á r p á d 40 Császár Á r p á d Csefkó I s t v á n Csendes Oszkár Cserni József (I) Csonka I m r e 45 Csonka I s t v á n Csordás J á n o s Czinege A n d r á s Czmár Ella Czukor Miklós 50 Debreezeny I s t v á n Demény É v a Dervaderics J á n o s Dettre Gábor

hallgatók

Dér B é l a 55 D o b ó I s t v á n D o b r á n s z k y Lajos (II) Dóezi László Drexler M i k l ó s Dubecz S á n d o r 60 D u l o v i t s E r n ő H . Egyed Miklós Erdélyi Gyula Erdős Tamás D r . E a l u d i Sándor (II) 65 E a r a g ó Dénes Fekete Géza Fekete S á n d o r Ferencz Ferenc Fonyó János 70 F o r g á c h László F o r i n y á k László Földes L i v i a F r e i m a n n Ferenc Frőhlich Jenő 75 F ü l ö p Béla •Garazsi M á r i a Géher K a t a l i n Gieszer N á n d o r G ö r h ö n y József 80 G r a t z Ottó Gratzer I v á n Greschner K l á r a Grünfeld Éva Gyarmati János 85 G y ő r i I s t v á n Győző Ferenc Heller Gábor Heszler M á r i a Hevesi I l o n a 90 H i r s c h l J á n o s H o m o k i László Hutterer Ilona I v á d y Gyula J a k a b Zoltán 95 J á s z T i v a d a r J u h á s z Béla Juhász János Kádár Ernő K á l m á n A n n a (I) 100 K e n e d y Géza Kerekes Eszter Keresztes M i h á l y Kiss Ilona Kiss Teréz 105 K l e i n G y ö r g y (I)

Kóczy K á l m á n Kolozsy K á l m á n K o n d a c s György Kopasz Ernő 110 K o r d a A n n a ö . Kovács M á r t a Kovács Zoltán Kőfalvy Anna K ö n y v e s Piroska 115 K ö r ö s i A n g é l a K r e z n e r i c h István Kuczka Mária K u h n László (I) L á n g György • 120 L á s z l ó G y ö r g y Lestár Béla Lénárd Pál Lichtnecker István L ó r á n t József 125 L ő r i n c z J ú l i a Makk István Markovich Anna Mácsay Brúnó Mácsay Zoltán 130 M á r i a f ö l d y Erzsébet Mecsér Ferenc Menczer K á r o l y Mészáros György Mihálik István 135 M i h á l y i J á n o s (I) M o g y o r ó s i Lóránd M o l d o v a y Frigyes M o l n á r György ' M o l n á r József 140 Moskovics Magdolna Muity Imre Nagy Ignác vitéz N a g y I s t v á n N a g y József 145 N a g y P á l Nagysolymosy Ilona N á n á s i György Némethy István Dr. Nóvák Ernő 150 N y á r y László O l á h Ferenc Oláh István Orosz B é l a (H) Orosz I s t v á n 155 O s m i t z M á t y á s


101 S á f á r Sándor 190 S á f r á n Stefánia Sándor Zsigmond ScMothauer, Márton Sehwarcz E m i l Sebők I r é n (I) 195 S i m a l a J e n ő (I) S o m o g y i Kálmán (I) Somosi Gizella Spitzer Sándor (I) Stangl Ernő 200 Strömpel I l o n a ' Sucli M a g d o l n a S u g á r László Süle Genovéva Szabados Erzsébet (II) 205 Szabó I r é n vitéz Szabó I s t v á n Szabó I s t v á n Szabó László Szabó M i h á l y 210 Szalay László (I) Szarvas K a t a l i n 180 R e i n i g e r M i k l ó s Szádeczky László Rékási Béla Szák J á n o s R é t h y Tivadar, Szegzárdy-CsenRéti Miklós (I) gery I s t v á n (I) Révész A n n a 215 Szende J o l á n 185 R i g ó L ó r á n d Székely A n d o r R o m á n y i Béla Székely A n d r á s Salgó Gábor Szépkuti A n d o r Sarnsi Gyula

Ozsvár József Ösz I b o l y a P a p p Ferenc (I) Papp István 160 P a p p J e n ő Parzer József Payr Zita Pál Endre P á r j á n Lajos 165 P á s z t o r i József P á v ó Ferenc Pethő Béla Pető M i b á l y (I) Péntek József 170 Péntek Margit (II) Piti Imre Palgár György Polgár Imre Polyák János 175 Poór L á s z l ó Pribék István Putz István R a v a z d y Erzsébet Ravazdy István

b) Orosz István Tihanyi Károly

Rendkívüli

(I)

c) O r v o s k a r i B a l o g h Ferenc Bray Ö d ö n Bálint Jenő (II) Bender P á l 5 B o g d á n Gabrielle Brtill G y ö r g y Csapi L a j o s D ö m ö t ö r Lenke E g e r v á r i László 10 F o g a r a s i Ferenc Geyger J o z e f a

hallgatók

Tima á r József József V á m o s s y József

(II)

Szigethy Béla 220 Szobonya Miklós Szüts István Sziits László Takács István Tamár Elemér 225 T a r j á n y i Ferenc Tarnai Sándor (I) Telbisz M á r t a Thiry Lajos Tompa Sándor 230 Toronyi Etel (I) Tömböly Elemér Turbncz A n t a l Űrmösi Maurer András Y a r g a Gyula 235 V a r g a S. M i h á l y Vass Miklós V á r a d i László V á r k o n y i Tibor Veress László^ (I) 240 Veszprémy J á n o s V é g h Erzsébet Vida Kálmán V i k o r Ferenc Vinczeniti Zoltán 245 Vitos Gerő V o i t Rezső "Weinberger Sándor W i l h e i m Dezső "Wimmer József 250 Zacher P á l Zsák A n t a l

(I)

5 Váradi Imre

(I)

(I)

gyógy szerészhallgatók

GÖtting J á n o s n é szül. Tangelmayer M a r g i t Grézló Teréz H a j d u s k a Barnabás 15 J a n k o v i c h Z o l t á n K i s s M. M á r i a Kurucz Éva Máthé Endre N a g y Sándor

20 P i n t é r I l o n a S i m o n y i József Solt E n d r e Szekeres Sándor (I) Szporny Miklósné szül. Benes Sarolta 25 V a n y u r László V a r g a József V i d a László (II)


102

3. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar a) R e n d e s

hallgatók

A b a Erzsébet 40 H a l á s z E m m a P a t a k i Szilveszter Adavári János H a n z ó Lajos Pelle P á l Antal Gyula Hegedűs János 80 P i v i n g e r M á r i a Asztalos K a t a l i n Horváth Mihály R a c k Tibor (I) 5 Ádám Jenő (II) J á m b o r y MaR a d n a i Tivadar Á d á m Lajos (II) rianne R a k o n c z a i János B a g a m é r i Jó45 J á n o s s y M á r i a Rágyánszki zsef (I) Juhász Mária Pál (I) Bayor A n n a Kemény Ilona 85 R e i n b o l d I l m a B a n k ó Sarolta K l e b n i c z k i József Rosta Sándor (I) 10 B á n f a l v i Ferenc Knitl Klára (II) R u b i n Péter Bárány György 50 K o r l á t P á l (II) R u s z n y á k Vilmos Dr. Benkő László K o r m á n y AnScheibert FeBoér I r é n tal (I) renc (I) Bukovitz Antal K o t t a y Ferenc 15 Bukovszky I r é n Kovai Lőrinc (I) 90 Schleiszner János Schmidt Edith Culmann Frigyes Kovács Béla Sebestyén A n n a Csaplár J á n o s 55 K o v á c s B é l a Simon Margit Cserhát Tihor Kováös Ilona (I) D r . S i n k a István Csicskár, TeréKovács Péter ( I I ) 95 Strausz G y u l a zia (I) K o v á t s ZsuStubenvoll Anna 20 Csűrik Dénes zsanna (I) Szabó László Dambacher M á r i a Kőszeghy Ferenc Szádeczky Kardos D é r y Zsuzsanna 60 K u l c s á r Erzsébet Diósszilvágyi É v a K ü h n e László (I) Samu D i t r ó y Zsófia L a k n e r KáSzász J e n ő (I) •25 D o n á t h Kataroly ( I I ) 100 Száz K á z m é r lin (II) Lenkey Edit. Szebellédy István Dubeez József Ligeti A r a n k a Szigeti R o z á l i a Dugonics József 65 M a k a i J ú l i a n n a Szőts J e n ő Egyessy Lajos (I) Marlovich Lea Szűcs I l o n a E r d ő s Miklós M a c h l e r Ödön 105 T a n g e l m a y e r 30 Eredics I r é n M á t r a y László Lídia Eszes Ferenc • Miklós Zita (I) Tihanyi Zoltán Faludi István 70 Mogyorossy Dezső Tóbiás E r n ő (II) Faragó Margit Moldoványi Tóth L á s z l ó (I) Folbert É v a Gabriella Undi Károly 35 F o l t i n y I s t v á n Molnár Sándor Füleky A n n a Mózes Erzsébet (I) 110 V a n e k Gizella Velősy E d i t Fülöp Ernő (I) Mucsi József Vértes M a g d o l n a Gyarmati 75 N a g y H e l g a (I) Vincze Ferenc Nánási Lajos András (I) vitéz Z e r i n v á r y P a n y i k Tó oh É v a Hajsa Julianna Szilárd

b)

Rendkivüli

hallgató

Dolch Erzsébet c) A p p o n y i - k o l l é g i u m i Barta Ilona Gyepes J á n o s J a u t z Magdolna (II)

tanárjelöltek

K o v á c s Eszter ( I I ) 5 Kováts Irén Kuszter Magdolna (I)

Moór Paáll Papp 10 P o ó r

Péter Erzsébet Éva Sándor


103

Suta Gyula Szabolcs Lajos (I)

Szőke V i l m a Tóth B é l a

d) P o l g á r i Almásy György A n d ó József András Ottilia Aradszky P á l 5 Arató Mátyás Ágoston György Árya Nagy Ernő Bagyik Edit .' B a l l y I r m a 10 B a l o g h I b o l y a Banner K l á r a B a r o t á n y T Ferenc Batta Marianne Battancs A r a n k a 15 B á b i c z k y Magdolna Bácskai János B á l i n t Géza B á l i n t Sarolta B á l i n t S á n d o r (I) 20 B á n ó Gabriella Bános Johanna Bárány Magdolna 4$C~ " B á t h o r y V i l m a Becsei A t t i l a 25 Becski M á r i a Bedekovieh E d i t Bedekovieh Katalin Beéry O l g a Belovai S á n d o r 30 Benesó S á n d o r Bencze K á r o l y (I) Benke M á r i a Benkővári Istváu Berky Jolán 35 B e r n á t h K á l m á n Berzeviczy Erzsébet Bélits L e o n a B é r c i J ú l i a n n a (I) Blank Margit 40 Blazsek K á r o l y Bocsánczi M a r g i t Boczföldi L á s z l ó Boebdaneczky Edvin Bolváry Ilona 45 B o r d á s Erzsébet (I) B o r i Erzsébet Boros Erzsébet

50

55

60

65

70

75

80

85

90

95

iskolai

15 Vajda Sarolta

tanárjelöltek

Börcsök Marcella B r a u n György Breitenbach Jozefin Buday Katalin Burics E d i t B ú z á s László Csikesz Béla Csiszár Albert Csiszár Béla Czuppon A r a n k a Dani Ilona Daniec Ilona Dénuel János Dittel E m m a Dohránszky Zoltán D ó r Margit Dsida I r m a Edelényi Béla Eicher Erzsébeit Engelthaller Dezső E r d é l y i Zsuzsanna Ertl Irón Etschek M á r i a (I) Farkas Klára F á b i á n Erzsébet Fátrai Károly Fehérvári Aranka Fekete M á r i a Fischer L i l l a Fodor József F r a n k Oszkár (I) Füleky Mária Fülöp Julianna Garamszegi József Garazsi M á r i a Gál Irén Gál Magdolna Gáspár A n n a Geréb É v a Gervain M i h á l y Géczy Gabriella. Gludovátz J a n k a Göcsei I m r e G ö r g é n y i Erzsébet Gracza Marcella G r á f Ottó (I) Greschner E d i t h Grósz Erzsébet (I) Gulyás István _ Gyarmati István

Gyöngyössy J o l á n Győrök László 100 G y u l a v á r i László H a m z a Viktória Hankó Judith Haris Károly Harrer Julianna 105 Hechtl László Hetei József (I) Hoffmann Irma Hollosy Tibor Holtzer P á l 110 H o r v á t h Györgyike H o r v á t h Gyula Horváth Ilona H o r v á t h József Horváth Mária 115 H o r v á t h Sarolta Hugyecz M i h á l y Inczédy Dénes I v á n Ilona J a g e r Rózsa (I) 120 J a n k ó Éva (II) J e l e n f y Szilárdka J e n e i Ferenc J ó j á r t László Jókai Margit (I) 125 J u h á s z I r é n Kada Judith Kaloczkai; Erzsébet Karakasevics Károly K a r i Erzsébet 130 K a r i M á r i a (I) Keeskeméthy Marianna Kelő Ilona (I) Kemenes József KeresziteS M a r g i t 135 K e r é n y i I s t v á n Ketting Klára Kimmel Katalin K i r á l y Erzsébet Kiss A n g y a l k a 140 K i s s Béla . Kiss E m m a (Íj K i s s Erzsébet Kiss Janka Kiss Sándor 145 Klasz'án Zsuzsanna


104

150

155

160

165

Kocsis J o l á n (I) Kósch M a r g i t Kováts Emilia Kovács F r a n c i s k a Kovács G y u l a Kovács I d a Kovács József Kovács Vendel Kozár Klára K ő n i g Ferenc Körmendi Margit Középesy M á r i a K n a t o f i l Béla K r e s m á r i k Zsuzsanna Kun Edit Kutí Márta Laezkó I r é n (I) Lakatos Béla Lakatos M a r g i t Legeza P á l

L e n g y e l Piroska Légrádi Gyula L é g r á d i József Lukács E m m a 170 L u k á c s I r é n M a r f ű é i György M a r t o n E m i l i a (I) Marton Sarolta M á r k u s József 175 M e g y e r i J á n o s Melich A d é l Meszlónyi V i l m a Mihálka Jenő Mikulásik Jolán 180 M o h i l a K á r o l y Moldoványi Jolán Molnár I r m a Molnár János M o l n á r József 185 M o l n á r P á l Molnár Sándor Muhi János M u r á n y i Gizella Nagy András 190 N a g y E d i t Nagy Imre Nagy I r m a N a g y Sándor N a g y m i h á l y Józsoü 195 N á g l László N á t h l i József Nemes I l o n a Nemes M á r i a Némedy Izabella 200 Németh J u l i a n n a

205

210

215

220

225

230

235

240

245

250

255

Németh Lajos Németh Sándor N ó v á k Izabella (I) Nyiri Bálint N y u l Ferenc Olgyay Márta Osskó A d r i e n n e Osváth K l á r a Oszoli I s t v á n Óvári Károly Öry M á r t a P a á l Erzsi Paál Irén P a l á s t i Erzsébet Papp Margit Papp Sára Patay Ilona Pál Ilona Pál Mária P e r l a k i Géza Patrik Sára (I) Perozsényi M a r g i t Petykó Róza Pfeifer Vilmos Pócza I d a P o l g á r József Polgár Mária Puskás Lili (I) Rajczy István Rácz K a t a l i n Ráth Klára Regős V i l m o s Reinbold A n n a Ródly Rózsa Révész P á l Réz J u l i a n n a Rónai Irén Rósa Margit Sarkady Ilona S a r u d i Eszter Sánta Éva Sátor O l g a Schaden V a l é r i a Sehleicher L a j o s S c h m i d t József Schmidt J u l i a n n a Scultéty M a r g i t Sebestyén Ferenc (I) Simon Gyula Simon Katalin Sin Adrién Sipos A n d o r (I) Sipos Erzsébet Solymosi I r m a Solymosi László Somogyi Irén

260

265

270

275

280

285

290

295

300

300

Soós : A t t i l a Straub Veronika Szabó Abigél Szabó B a l á z s Szabó B é l a Szabó ' G á b o r Szabó G y ö r g y Szabó I s t v á n Szabó J u l i a n n a M . Szabó László Szalay R o z á l i a Szádeczky K l á r a Szegedi L á s z l ó Szeliánszky Irma (I) Szendrő M i h á l y Szendrő S á n d o r SaenÜrraay J á n o s Szentirmai Károly Szigethy I l o n a Szilágyi Márta Szilágyi Sarolta Szovják Lenke Szőnyi Antal Szövényi Lux Adél Takács K a t a l i n nemes Takách Lajos Tamássy Peronella Tantos O l g a Tepliczky I r é n Theiszan Magdolna Tóbiás Ferenc Tokody K l á r a Tóth Á r p á d Tóth G y ö r g y i Tóth J u l i a n n a Tóth R ó z s a T ö r ö k Erzsébet T r u c h á n Erzsébet Tungli Ilona Túrák János T u r y Géza Uhl István Vaál Klementina Vadányi István Varga István (1) Vargha Károly Varga Mária V a r j ú Sándor Vas László V a s v á r i Erzsébet V á g ó Lenke V á r n a g y László


105 Vedres Erzsébet 310 V i d a Erzsébet Vida Zoltán Vidáes Kornélia Virág Ilona

Visontay I l o n a Zechmeister P á l 315 V o h á n e r I r é n 320 Zentai I r é n Wagner Anna Zsolnai Zoltán W e n n e r Józseí (I) Will Anna

4. Matematikai és természettudományi kar a) R e n d e s

hallgatók

H o l l ó Zsuzsanna N y i r i Gabriella A l m á s s y VilH o r v á t h László Olasz K l á r a mos (I) 40 H u h n Péter P á p a y Jenő (II) Alpár Anna I m r e József 80 Petrics József Auer György I m r e László Pick M a r i a n n a Ács V i l m a István János Pleyer I b o l y a 5 Bakos A n n a (I) Jakab János Rapcsák András B a r c s a i Tibor 45 Jancsó M á r i a Reich K á r o l y Bartha Antal Jernei Irón 85 Salvó Rezső B a r t ó k G y ö r g y (I) Jeszenszky Béla Sávai László B á c s k a i Gizella Józsa H o n a Simocskó I s t v á n 10 B á n á t f y HajKallós J á n o s S i m o n Jenő (I) nalka (I) 50 K á l m á n L á s z l ó Sipos M i h á l y Beck Erzsébet K á l m á n Olga 90 S i r o k m á n M a r g i t Berkő István K e n e d y Balázs S o m k u t i Sándor, Berencz Ferenc Kéri Mária Staar Ottó^ B e r é n y i Erzsébet Kocsárdi Sándor Surányi János 15 B i c z ó k József 55 K o k i t s Z s i g m o n d Szabó K a t a l i n Biró Endre Kónya Albert 95 Szabó R ó z a Bodacz Ilona Kovács I r é n Bor P á l Szamosközi. J á n o s Kovács József Bors Tibor Szeghő I s t v á n (I) Körtvélyessy 20 Börcsök E m i l Szeles László László B r u n n e r Gizella Szentgáli Ká60 K u h n K l á r a D é k á n y Győző roly (D L á n y i Tibor Endró'di Emeren300 Szél J e n ő László P á l Szélpál I s t v á n CÍEL L á z á r Sándor, Szőke Sándor D r . F a l u d i SánLehel I s t v á n Szőkefalvi N a g y dor (I) 65 Lichtneckert Zoltán 25 Fehér, E n d r e Erzsébet Szőnyi Sándor F e h é r Tibor Lipták Irén (I) 105 Talpai Béla Ferjanosik Lajos Major Eleonóra Tonelli Sándor F i l y ó György M a y Ferenc Tóth József Gausz József M á r k u s J e n ő Tuskó K a t a l i n 30 G á b o r M i k l ó s Varga Éva G á j á s y S á n d o r (I) 70 Mecher Tibor Mező A n n a 110 V a r g a JuGelei Gáhor Mészáros lianna > (I) Gergely G y ö r g y v Vellich K á r o l y (I) Auguszta G u l y á s Ottó (II) W e i s z Tibor Mészáros Lajos 35 G y ő r f f y Zsuzsánna Zádor György Nagy Sámuel (I) Hertelendi Závodszky 75 N á n á s i A n t a l György Levente (I) Nemes Béla Hódos Márta

b) R e n d k i v ü l i Gegő M i h á l y (I) Richter M a r g i t (I)

hallgatók Trebitsoh dolf

Ru(I)


106

c) G y ó g y s z e r é s z h a l l g a t ó k Adametz Ede (I) A p r ó László B a k Lajos B a k a y Erzsébet 5 Bálint Árpád Csanádi Dezső Elek Erzsébet Erényi György Grób Elemér 10 H u s z S á n d o r

Istenes László Jelenfy Livia Kardos Márta K á l m á n Lajos^ 15 K á l m á n _ László Kiss L a j o s Dr. Kiss Lajosné szül. Szabó Sarolta Kohári János

Kovács István 20 K o v á c s László Molnár Anna P a t a k f a l v y Sándor Pólya Emilia Sohajda Gyula 25 S o m o g y i I r é n Temesváry György

d) A p p o n y i - k o l l é g i u m i t a n á r j e l ö l t h a l l g a t ó k Jautz Magdolna (I) Jáger Franciska e) P o l g á r i Abai Imre Ádám Mária Ágoston I l o n a Balázs J á n o s 5 Bándi Jolán Bellay László Bende S á n d o r Biczók Ferenc B ő t i László 10 Cseh B é l a Csóka M a r g i t Czimer László Czucz A n n a D a r i d a Lenke 15 Dercsényi A n n a Dékány I d a Dévényi P á l E n d r e y KI ária; E ő r i Szabó J u d i t 20 Erdős Ferenc Ferencsin M a r g i t Fialkóvits Adolf Flachner K a r o l i n Francz I l o n a 25 Gazsó I s t v á n Gelei J u d i t Gerendi I l o n a Girth Irén Glósz J á n o s 30 Gohór I l o n a Halmai Lujza H a r a n g o z ó Katalin Hévézi I l o n a

Kovács Ilona K o v á c s Eszter (I) 5 Szenczi K a t a l i n T i t k ó Erzsébet

iskolai

Toroczkói Kornélia T r b á n Ilona,

tanárjelölthallgatók

Horváth Ágota 35 H o r v á t h O l g a J u r a s i t s József Juszkó András K a s s a y Zsófia Kiss J á n o s 40 K o l c z a J o l á n K o l l á r Ferenc K o n d o r Erzsébet Kondor István Koós József 45 K o r a l e w s z k i Vilmos Kószó A n n a Kószó L u j z a Kovács József Kovács Katalin 50 K ö r m e n d i Erzsébet Krénusz Ilona K r o m e k Erzsébet Kruzslicz A n d r á s Kunvári Edit 55 K u n v á r i O l g a Kurucz Károly Láng Ilona L ó k y Erzsébet Lovas I l o n a 60 M a g d ó I l o n a M a g y a r i József M a r k ó József Martonosi M á r i a M á r k Bertalan 65 M á r k ö z y Rózsa

M e n d e l Piroska (I) M e r é n y i Alojzia Mérki Ilona Mészároa Margit 70 M o l n á r Á r p á d Molnár János (I) N a g y Dezső Nagymihály Etelka Németh Zoltán 75 Nitschinger M á r t a Nonn Mária Natt Margit Oravecz Erzsébet Orbán Istán 80 O r b á n Ottó Papp István P á p a i András Petravich K l á r a Petróczy R o z á l i a 85 Piszker J o l á n (I) Reicher Etelka Sáros M i k l ó s (I) Schneider A n n a Solt Á r p á d 90 S o l y m o s y Ferenc Somogyi István Sprocb S á n d o r Stefán A n n a Stol'már Lajos 95 Streck E m i l i a Suba László Sugár Ernő


107

S ü l i Dezső Szabó Erzsébet 100 Szabó J o l á n Szabó Lajos Szabó L i l y Szabó R o z á l i a Szalai István 105 S z a t m á r i R o z á l i a Szigeti Magda Szilágyi Sándor Szolcolai A n n a S z o v j á k Béla 110 S z ő n y i Józseí

Szűcs Béla Takács Gizella Takáts Béla Tárnái István 115 Temesi M á r i a Tihanyi Nándor Török Ágnes U r b á n Szabó József Yakos Mária 120 V a r g a Dezső Yarga Irma Varga István l

V a r g a Miklós V a r g a Róza 125 V á r n a i László V á r y Béla Veidner J á n o s Vida Károly Viosz Viktor (I) 130 V ő n e k ! Borbála Wéber Mihály Zoltai Ferenc Zsátos K á l m á n Zsenaty E m i l i a


108

XIII

Egyetemi intézetek és hivatalok telefonszámai A g y k u t a t ó Intézet — — — _ _ _ _ _ _ _ 31—92 Állatrendszertani intézet és g y ű j t e m é n y t á r — — — 28—22 Á l t a l á n o s á l l a t t a n i és összehasonlító boncolástani intézet és g y ű j t e m é n y t á r — _ _ _ _ _ _ 33—39 Á l t a l á n o s és szervetlen v e g y t a n i intézet — — — — 25—17 Á l t a l á n o s kór- és g y ó g y t a n i intézet — — — — — 15—33 Ásvány- és f ö l d t a n i intézet és g y ű j t e m é n y t á r — — 33—34 Belgyógyászati diagnosztikai k l i n i k a — — — — 31—88 Belgyógyászati k l i n i k a — — — — — — — — 31—93 B o l y a i intézet _ — — _ _ — — — — —- — 33—45 Bonctani, szövet- és fejlődéstani intézet — — — — 15—58 Bölcsészet-, nyelv- és t ö r t é n e t t u d o m á n y k a r i dékáni hivatal — — — — — — — — — — 15—85 Bőr- és n e m i k ó r t a n i k l i n i k a — — — — — — — 10—31 Classica p h i l o l o g i a i intézet — — — — — — — 12—03 D i á k j ó l é t i és D i á k v é d ő I r o d a — — — — — — — 27—80 Egyetemes történelmi intézet — — — — — — — 12—03 Elmegyógyászati klinika — — _ _ _ _ — _ 22—36 E l m é l e t i f i z i k a i intézet — _ _ — — — _ _ 33—37 É l e t t a n i intézet — — — — — — — — — — 28—23 I . F i l o z ó f i a i intézet — — — — — — _ _ _ 12—03 I I . F i l o z ó f i a i intézet — — — — — — — — — 12—03 Fogászati rendelő intézet — — _ _ _ _ — — _ 23—66 F ö l d r a j z i intézet — . _ — — — _ _ — _ _ 21—90 Francia-filológiai intézet — _ — — — _ _ _ 12—03 Fül-, orr-, gégerendelő intézet — _ — _ _ _ 17—99 Füvészkert _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 33—93 Gazdasági h i v a t a l : Igazgató — — — _ _ _ _ — _ _ : _ 14-07 Igazgatóhelyettes _ _ _ _ _ _ _ _ 21—68 Betegélelmezési osztály _ _ _ _ _ — — 31—11 Betegfelvétel és n y i l v á n t a r t á s — — — — — 14—11 Gazdasági u d v a r és istálló — — — — — — 30—04 Műszaki osztály és m ű h e l y — — — — — — 31—14 Anyagbeszerzés és r a k t á r — — — — — — 21—68 Gazdasági h i v a t a l i épület portása — — — — 14—07


109 Geometriai és ábrázoló geometriai intézet —. — — 33—45 Germán-filológiai intézet — — — — — — — _ 12—03 G y e r m e k g y ó g y á s z a t i k l i n i k a — — — — — — — 16—96 Gyógyszerismereti intézet — — — — — — — — l o _ 8 7 Gyógyszertani intézet — — — _ _ — — _ lo_87 Gyógyszertár és gyógyszerészeti intézet — — — _ 10—88 I d e g g y ó g y á s z a t i k l i n i k a — — — — — — — — 31—92 Jog- és á l l a m t u d o m á n y i k a r i dékáni hivatal — — 27—81 Jog- és á l l a m t u d o m á n y i k a r i egyesített szemináriumi könyvtár — — — — — — — — — 27—80 Jog- és á l l a m t u d o m á n y i kar t a n á r i szobája — — — 30—98 K í s é r l e t i f i z i k a i intézet — — — — — — — 33—36 Igazgató — — — — — — — — — — 33—35 K ó r b o n c t a n i és kórszövettani intézet — — — — _ 18—94 Könyvtár — — — — — — — — — — — 27—80 Közegészségtan-kórtani intézet — — — — — — 15—33 Leíró- és t á j b o n e t a n i intézet — — — — — — — 15—58 L e k t o r i szoba — — — — — — — — — — — 12—03 M a g y a r irodalomtörténeti intézet — — — — — 12—03 M a g y a r művelődéstörténeti intézet — — — — — 12-03M a g y a r nyelvészeti intézet — — — — — — — 12—03. M a g y a r történelmi intézet — — — — — — — 12—03 M a t e m a t i k a i és természettudományi k a r i dékáni hivatal 14—02 M a t e m a t i k a i s z e m i n á r i u m — — — — — — — — 33—45 N e v e l é s t u d o m á n y i intézet — — — — — — — 12—03 N ö v é n y t a n i (Általános) Intézet — — — — — 33—38 Olasz-filológiai intézet — — — — — — — — 12—03 Orvosi v e g y t a n i intézet — — — — — — — — 23—42 O r v o s t u d o m á n y i k a r i dékáni h i v a t a l — — 27—80 és 27—81 Ó k o r i történelmi intézet — — — — — — — — 12—03 Quaestura — — — — — — — — — — — 27—80 Rektori hivatal — _ _ — _ _ — — — _ 27—80 Rektor 20-50 Tanácsjegyző — — — — — — — — — 20—50 R é g i s é g t u d o m á n y i intézet — — — — — — — 18—66 Sebészeti k l i n i k a — — — — — — — ~ — — 17—99 Sportorvosi vizsgáló állomás — — — — — — — 28—23 Szemészeti k l i n i k a — —• — — — — _ — _ 16—83 Szerves és gyógyszerészvegytani intézet — — — — 30—52 Igazgató — — — — — — — — — — 23—42 Szövet- és fejlődéstani intézet — — — — — — — 15—58 Szülészeti és n ő g y ó g y á s z a t i k l i n i k a — — — — — 11—22 Testnevelési intézet — — — — — — — — 30—02 Törvényszéki orvostani intézet — — — — — — 17—91 Ural-altáji nyelvészeti intézet — — — — — — 12—03


XIV

Név-, cím- és lakásjegyzék I . Az egyetem tanerőinek név-, cím- és lakásjegyzéke, valamint névmutatója (A ház-, illetve telefonszám után következő dűlt betűs számok az évkönyvnek azokat a lapjait jelzik, amelyeken az illető név előfordul.) ALMÁSI ANTAL C. ny. rk. t a n á r , B u d a p e s t I I , Budakeszii t 5/b, 41 ANNAU ERNŐ m . t a n á r , Somogyi-u. 20, 51, 82 ANTOS KÁLMÁN m h . előadó, K á l v á r i a - u . 15, 62 BACH I M R E m . t a n á r , H o r t h y Miklós-u. 16/a, T 24—45, 50 5 BÁLÁS P . E L E M É R n y . r. t a n á r , H o r t h y Miklós-u. 20 ós B u d a p e s t I I , B u d a y László-u. 7, 40, 79 BALOGH ARTÚR n y u g . n y . r. t a n á r , K o l o z s v á r ( C l u j ) , S t r . M u r e s a n 55, 32, 35 BALÓ JÓZSEF ny. r. t a n á r , Somogyi-u. 7, T 33—55, 33, 46, 75, 76, 77, 81, 82, 85 BANNER JÁNOS n y . r k . t a n á r , Z e r g e : u . 19, 57, 87 BARANYAI ZOLTÁN m . t a n á r , B u d a p e s t I , N a p h e g y - u . 23. T 166—054, 58 . 10 BARTÓK GYÖRGY n y . r. t a n á r , Rudolf-tér 5, T 31—52, 33, 54, 75, 76, 77, 85 BÁLINT SÁNDOR M . t a n á r , P á l f y - u . 72, 61

BÁRGZI GÉZA M. tanár, Budapest, Csillaghegy, Fő-u. 26, 60 BERECZ JÁNOS n y . r. t a n á r , Szellő-u. 1, T 11—22, 25, 16, 75, 76, 85 BERKESY LÁSZLÓ m . t a n á r , Polgár-u. 4, T 11—64, 51, 83 15 BÍRÓ BALÁZS m . t a n á r , B u d a p e s t V I I , H u s z á r - u . 3, 42 BÍRÓ VENCEL m . t a n á r , B u d a p e s t I V , Váci-u. 33, 58 BODA ISTVÁN m . t a n á r , B u d a p e s t V I , V ö r ö s m a r t y - u . 58/a, 60 BODNÁR JÁNOS m . t a n á r , Debrecen, O r v o s v e g y t a n i intézet, 69


111 BOÉR E L E K n y u g . n y . r. t a n á r , B u d a p e s t I , K i r á l y h á g ó ú t 5/a, T 152—384, 33, 35 20 ILJ. B O É B E L E K m . t a n á r , Kecskemét I I I , Szabadság-tér 3, á3 BOTÁR GYULA m . t a n á r , Feketesas-u. 22, 51, 80 BRUCKNER GYŐZŐ m . t a n á r , A r a n y János-u. 14, 72, 90 BUDAY GYÖRGY lektor, Szt. Háromság-u. 4/a, 63 BUZA LÁSZLÓ ny. r. t a n á r , P e t ő f i Sándor-sugárút 25, T 30-59, 33, 37, 73, 71, 75, 76, 78, 79 25 CsEFKÓ GYULA m . t a n á r , Szentháromag-u. 41, 60 CSEKEY ISTVÁN n y . r. t a n á r , Erzsébet-rakpart 4, T 30—30, 2, 38, 73, 7A, 80 CSENGERY JÁNOS n y u g . ny. 1-. t a n á r , Budapest I I , K e l e t i K á r o l y - u . 11/b, T 153—039, 30, 32, 33, 53 CSINÁDY JENŐ M. t a n á r , Zrinyi-u. 5, T 28—23, 51, 81, 82 DADAY ANDRÁS m . t a n á r , B u d a p e s t V , Zoltán-u. 6, 51 30 DÁVID LAJOS C. r k . t a n á r , Dóm-téa-, E g y e t e m i gyógyszert á r , T 10—88, 48, 75, 81 D E É R JÓZSEF iiy. rk. t a n á r , Bericsényi-u. 3, 57, 75, 87 DEGREGORIO OTTONE lektor, H o r t h y - K o l l é g i u m , T 15—70, 6á D I R N E R ZOLTÁN m . t a n á r , Széchenyi-tér 5, 52, 81 D I T R Ó I GÁBOR n y . r. t a n á r , Vitéz-u. 28, T 32—38, 30, 33, 46, 76, 84 35 DOBSZAY LÁSZLÓ m . t a n á r , G y u l a , á l l a m i gyermekmenhely, T 11, 52 DOROSZLAI MIHÁLY lektor, Oroszlán-u. 4, 63 D U D I C H ENDRE m . t a n á r , B u d a p e s t I , Döbrentei-u. 12, 70 E L F É R ALADÁR C. rk. t a n á r , K o l o z s v á r (Cluj), Str. Octav i a n G o g a 7, 48 ENGEL RUDOLF C. rk. t a n á r , Teleki-u. 5, T 25—77, 49, 82 40 EPERJESSY KÁLMÁN m . t a n á r , H o r t h y Miklós-u, 7, 59 E R D É L Y I GYULA m . t a n á r , B u d a p e s t I , Bécsikapu-tér 4, 60 E R D É L Y I LÁSZLÓ n y . r. t a n á r , Szent György-u. 12, T 15—25, ' 30, 33, 34, 54, 75, 86 EREKY ISTVÁN n y . r. t a n á r , Tisza Lajos-körút 52, T 26—70, 33, 37, 73, 74, 75, 76, 77, 79 FALTA MARCEL m . t a n á r , H o r t h y Miklós-u. 18/a, T 12—93,50 •45 FARKAS BÉLA ny. r. t a n á r , Szentháromság-u. 43/a, 33, 68, 75, 88 FAZEKAS J . GYULA m. t a n á r , Hétvezér-u. 16, 52, 82 FERENCZI ISTVÁN m . t a n á r , Debrecen, Dóezy József-u. 7, 70


112 FINKEY FERENC tb. ny. r. t a n á r , B u d a p e s t I I , Nyúl-u. 9, 40 FÓGEL JÓZSEF n y . r. t a n á r , H o r t h y - K o l l é g i u m , T 15—70 és 16—25, 20, 33, 56, 75, 76, 77, 85 50 FORFOTA E R I K m . t a n á r , B u d a p e s t I , H i e r o n y m i - ú t 42, 52, 82 FÖLDI ZOLTÁN m . t a n á r , B u d a p e s t I I , Á b r á n y i Emil-u. 10, 71 FÖRSTER A U R É L n y . r. t a n á r , S z e n t h á r o m s á g - u . 14, 56, 75, 76, 77, 85, 87 FRŐHLICH PÁL n y . r. t a n á r , Zerge-u. 19, T 22—41, 33, 34, ' 6í, 67, 74, 75, 76, 77, 89 GAÁL ANDRÁS KÁLMÁN m . t a n á r , B u d a p e s t I X , Gyáli-út 4, 51 55 G-ALAMB SÁNDOR m . t a n á r , B u d a p e s t I , K r i s z t i n a - k ö r ú t 83, 59 GÁSPÁR JÁNOS m . t a n á r , B u d a p e s t V I I I , Múzeum-u. 15/a, T 138—906, 50 GELEI JÓZSEF n y . r. t a n á r , Tisza Lajos-körút 37, 30, 33, 34, 66, 74, 75, 76, 77, 88 GELLÉRT ALBERT ny. rk. t a n á r , Szentháromság-u. 2, T 17—44, 47, 80 GENERSICH ANTAL m . t a n á r , H ó d m e z ő v á s á r h e l y , Közkórház, 49 60 GEŐCZE BERTALAN m . t a n á r , B u d a p e s t V , Báthory-u. 3, T 126—227, 44 GÉBER JÁNOS C. n y . rk. t a n á r , B u d a p e s t I V , Váci-u. 40, T 185-315, 48 GÖLLNER LAIOS m . t a n á r , Tisza L a j o s - k ö r ú t 71, T 23—66, 50, 84 GRENET H E N R I F . lektor, "Újszeged, F ü r j - u . 3, 63, 86 GYERGYAI ÁRPÁD C. rk. t a n á r , K o l o z s v á r ( C l u j ) , S t r . Sineai 21, T 27—69, 48 65 GYŐRFFY ISTVÁN n y . r. t a n á r , Dugonics-u. 3, 30, 33, 65, 74, 75, 76, 77, 88 GYULAI ZOLTÁN e. n y . rk. t a n á r , Debrecen, M a g o s s Györgytér 181a, 69

HAENDEL VILMOS m. tanár, Miskolc, Lévay József-u. 21,44 HEINER LAJOS m . t a n á r , Takaréktár-U. 8, 49 HELLER E R I K n y . r. t a n á r , Gizella-tér 3, T 18—31, 33, 37, 73, 76, 79 70 HETZEL GÉZA lektor, Újszeged, Népkert-sor 2, 63 H I L L E ALFRÉD m . t a n á r , B u d a p e s t I V , Ferenoiek-tere 7, 59 HORGER ANTAL n y . r. t a n á r , Feketesas-u. 22, T 13—76, 33, 54, 75, 76, 86


113 HORVÁTH BARNA ny. r. t a n á r , Béke-u. 5/a, 33, 3í, 35, ÍO, 73, 74, 76, 79 ILLYEFALVI I . LAJOS e. ny. rk. t a n á r , m b . előadó, Budapest X I , Serleg-u. 13, T 266—790, 42, 44 75 IVANOVICS G-YORGY m . tanár, Kelemen-u. 3, 52, 82 IVÁNYI BÉLA n y u g . n y . r. t a n á r , V a s k e g y 38, 73

(Zala in.), 33,

JANCSÓ MIKLÓS ny. rk. tanár, Dóm-tér, Gyógyszertani Intézet, T 10—87, 47, 75, 81 J o ó GYTJLA e. ny. rk. t a n á r , Kecskemét I I I , H o r t h y Miklós-tér; 1, 41

JUHÁSZ JENŐ M. tanár, Péeel (Pest M.), Báday-u. 7, 62 80 KALMÁR LÁSZLÓ m . t a n á r , Osztrovszky-u. 17, 72, 89 KANYŐ BÉLA m . t a n á r , B u d a p e s t V I I , Rottenbilleij-u. 26, 50 KAPPEL GYULA lektor, B á r ó Jósika-u. 2, 63 K Á L Ó ANTAL m . t a n á r , B u d a p e s t I , H i e r o n y m i - ú t 1, 50 KECSKEMÉTI Á R M I N m . t a n á r , M a k ó , Eötvös-u. 3, 59 85 KERÉKJÁRTÓ BÉLA ny. r. t a n á r , Zerge-u. 19, 33, 68, 75, 76, 77, 89 KERTÉSZ LAJOS lektor, Pallavicini-u. 5, 64, 91 K I S S ÁRPÁD n y . r. t a n á r , Tábor-u. 3, T 11—47, 33, 67, 74, 75, 76, 77, 90 K i s s M Ó R n y u g . n y . r. t a n á r , Kolozsvár. (Cluj), Str. Eminescu 13, 30, 31, 32, 35 K L U G LIPÓT n y u g . n y , t a n á r , B u d a p e s t V I I , Kertész-u. 38, 64 90 K O C H EEBENC C. n y . rk, t a n á r , Budapest, I , Alkotás-u. 7/b, 69 K o c s i s JENŐ ENDRE m . t a n á r , Eödmíves-u. 27, T 32—61, 72, 90 KOGUTOWICZ KÁROLY ny. r. t a n á r , Zerge-u. 19, T 26—78, 33, 55, 75, 76, 77, 86 K O L ERZSÉBET m . t a n á r , Somogyi-u. 11, 71, 88 KOLOSVÁRY GÁBOR m . t a n á r , Budapest X I , NémetvÖlgyiú t 100, 71 95 K o Ó S KÁLMÁN vívómester, Takaréktár-u. 8, 78 KOPASZ MÁRTA lektor, Pusztaszeri-u. 10, 64 KORÁNYI ANDRÁS m . t a n á r , Kígyó-u. 1. T 10—59, 52, 82 KOSUTÁNY IGNÁC n y u g . ny. r. t a n á r , B u d a p e s t I , Hidegkúti-út 77, 30, 32, 36 KOVÁCS BUNA JÁNOS testnevelő t a n á r , Korda-sor 95, 76, 78 100 KOVÁCS KÁLMÁN m . t a n á r , Tisza Lajos-körút 22, T 28—01,49


114

KOVÁCS ÖDÖN c. rk. t a n á r , Tisza L a j o s - k ö r ú t 33, T 16—61,49 KOVÁCSNÉ RUDA ERZSÉBET testnevelő t a n á r , Korda-sor 95, 78 KOVÁTS FERENC C. rk. t a n á r , B u d a p e s t I I , Fő-u. 23, 49 KOVRIG BÉLA m . t a n á r , B u d a p e s t I I , P a s a r é t i - ú t 19, T 152—702, 43 105 KÖRNYEY ISTVÁN m . t a n á r , K á l v á r i a - u . 52, T 31—92, 52, 84 KŐSZEGI DÉNES m . t a n á r , Tisza L a j o s - k ö r ú t 46, 72, 89 KRAMÁR JENŐ n y . r. t a n á r , S z e n t h á r o m s á g - u . 6/a, T 32—02, 47, 75, 76, 83 KUNCZ ANDOR C. r k . t a n á r , M i s k o l c , Kossuth-u. 12, 1 13 —03, 48 KÜHBACHER FERENC m . t a n á r , N ő i k l i n i k a , T 11—22, 51, 85

110 vitéz LENGYEL ENDRE in. tanár, Dugonics-tér, 11, 70, 88 LIPKA ISTVÁN m . t a n á r , Dugonies-u. 3, 72, 89

LŐRINCZ FERENC ny. rk. tanár, Tisza Lajos-körút 14, 47, 75, 82 LŐTE JÓZSEF n y u g . ny. r. t a n á r , B u d a p e s t I , Naphegy-u. 19, 30, 32, 33, 45, 74 LUKÁCS JÓZSEF m . t a n á r , B u d a p e s t V I , P o d m a n i c z k y - u . 10, 49 115 MADÁCSY LÁSZLÓ lektor, Zerge-u. 26, 63 ' MAGYARYNÉ TECHERT MARGIT m . t a n á r , B u d a p e s t I , Dísztér 3, T 161—495, 61 MARÓT KÁROLY c. n y . r k . t a n á r , B u d a p e s t V , L é g r á d y

Károly-u. 32, 58, 75 MÁTYÁS JENŐ m . t a n á r , Somogyi-u. 24, 70, 8S

MELCZER MIKLÓS ny. rk, tanár, Horthy Miklós-u. 11, T 16—73, 47, 83 120 MENYHÁRTH GÁSPÁR n y . r. t a n á r , Oroszlán-u. 4, T 28—72, 30, 33, 36, 73, 79 MESTER JÁNOS ny. r. t a n á r , K o s s u t h L a j o s - s u g á r ú t 41, T 18—15, 50, 75, 86 MÉHES GYULA m . t a n á r , T i h a n y , B i o l ó g i a i intézet, T 8, 51 MÉSZÁROS GÁBOR m . t a n á r , ' G y u l a , á l l a m i k ó r h á z , T 1 —25, 50 MÉSZÁROS GYULA m h , előadó, Rudolf-tér, 14, 62 125 MÉSZÖLY GEDEON n y . r. t a n á r , Zerge-u. 19, T 30—68 és Budapest I , Naphegy-u. 21, 33, 55, 75, 77, 87 MISKOLCZY DEZSŐ n y . r. t a n á r , Teleki-u. 14, T 18—34, 33, 34, 45, 47, 76, 77, 80, 84 M Ó D I MIHÁLY m . t a n á r , B u d a p e s t X I , L á g y m á n y o s i - ú t 17/a, 61 MOLNÁR JÓZSEF m . t a n á r , Újszeged, Középkikötő-sor, 14, T 11—22, 49, 85


115 SZŐKEFALVI NAGY GYULA C. ny. rk. t a n á r , Kossuth-u. 3, 69 130 NÁRAY-SZABÓ ISTVÁN m . t a n á r , Szentháromság-u. 15, 71 NOACK FRITZ lektor, H o r t h y - K o l l é g i u m , T 15—70, 6í, 86 N Y I R Ő GYULA C. rk. t a n á r , Budapest V I , Hungária-köreit • 80—82, 49 , OROSZLÁN ZOLTÁN m . t a n á r , Budapest V , Pozsonyi-út 41, 61 PAPP ANTAL m . t a n á r , B u d a p e s t X I , Orlay-u. 4, 43 135 PÁLL GÁBOR m . t a n á r , G y u l a , á l l a m i kórház, 51 PÁLOSI ERVIN m . t a n á r , E g e r , Hunyadi-tér 7, U , PÁTER BÉLA m . t a n á r , K o l o z s v á r (Cluj), Str. P a r i s 6, 69 PETRÁNYI GYŐZŐ m. t a n á r , Budapest I X , Gyáli-út 4, T 145—445,. 51, 83 b á r ó PETRICHEVICH-HORVÁTH E M I L m . t a n á r , Budapest I I , M a r g i t - r a k p a r t 44, T 166—565, 43 140 PFEIFEER PÉTER n y u g . n y . r. t a n á r , Fodor-u. 2, 30, 33, 64 PINTÉR JENŐ e. ny. r. t a n á r , B u d a p e s t I V , Veres Pálnéu. 4, T 184—796, 57 POLNER ÖDÖN n y u g . ny. r. t a n á r , Leehner-tér 2, T 32—92, 20, 33, 36, 76, 77, 92 - PURIESZ BÉLA n y . r. t a n á r , Szentháromság-u. 14, T 32—46, 47, 75, 76, 83 " KADÓ TIBOR m . t a n á r , Columbus, Ohio, U. S. A., W a l h a l l a 92, 70 145 RÁCZ BÉLA C. n y . rk. t a n á r , Kecskemét I V , Rákóozi-út 5, 41 REJTŐ KÁLMÁN m . t a n á r , Margit-u. 6, T 31—41, 51, 83 RÉTHEY FERENC m. t a n á r , Sashalom, Pest megye, Dittrich-u. 7, 42 RIESZ FRIGYES n y . r. t a n á r , Tábor-u. 3, 30, 33, 65, 75, 77, 83 v i t é z ROSZTÓCZY ERNŐ m . t a n á r , Budapest I I , Batthyányu. 67—69, 52 150 ROTARIDES MIHÁLY m . t a n á r , B u d a p e s t I , F e r y Oszkár-u. 32/b, 71 RUSZNYÁK ISTVÁN n y . r. t a n á r , Somogyi-u. 7, T 32—42, 33, 34, 45, 47, 77, 82 SCHERFFEL ALADÁR c. n y . rk. t a n á r , T i h a n y , B i o l ó g i a i intézet, T 8, 29, 68 SCHILLING GÁBOR C. n y . r k . t a n á r , Zerge-u. 19, 58, '86 SCHMIDT H E N R I K n y . r. t a n á r , Oroszlán-u. 4, T 28-19, 30, 32, 33, 54, 75, 76, 86 155 SCHNELLER ISTVÁN n y u g . n y . r. t a n á r , Budapest I I , ; B a t t h y á n y - u . 26, 15, 27, 30, 32, 53


116 SCHNELLER KÁROLY m . t a n á r , M i s k o l c , H u u y a d i - u . 14, T 12-21, 42 Cs. SEBESTYÉN KÁROLY m. tanár, Feketesas-u. 22, 60 SÍK SÁNDOR ny. r. tanár, Tisza Lajos-körút 82, T 18—77, 56, 75, 86 SOLYMOSSY SÁNDOR n y u g . n y . r. t a n á r , B u d a p e s t V I I , M e x i k ó i - ú t 52, 53 160 STEINER PÁL e. rk. t a n á r , K o l o z s v á r ( C l u j ) , Str. B e g a l a 12/.a, T 21—60, 48 STIEF SÁNDOR c. r k . t a n á r , B u d a p e s t I , H i d e g k ú t i - ú t 72,

T 164-440 és 164-631, 48 SULIcA SZILÁRD m h . előadó, S z e n t h á r o m s á g - u . 16, 62, 75 77 vitéz SURÁNYI-UNGER TIVADAR n y . r. t a n á r , Vitéz-u. 1, T 15—45, 33, 34 35, 39, 73, 74, 76, 77, 79 SZARVAS ANDRÁS m. tanár, Kecskemét VII, Batthyányu. 4, T 21, 52 165 SZÁSZ SÁNDOR m . t a n á r , Tölgyes-u 20, 52, 84 SZENT-GYÖRGYI ALRERT n y . r. t a n á r , R u d o l f - t é r 14, T 15 —60, 29, 33, 46, 68, 75, 76, 82, 89 SZENTIVÁNYI RÓBERT m . t a n á r , R . k a t . s z e m i n á r i u m , Dóm-tér, T 21—70, 58 SZENTKIRÁLYI ZSIGMOND m . t a n á r , H ó d m e z ő v á s á r h e l y , Hal-tér 1, T 1—79, 50 SZENTPÉTERY ZSIGMOND n y . r. t a n á r , D e á k Ferenc-u. 2, T 18—40, 33, 34 64, 66, 75, 76, 77, 88 170 SZERB ANTAL m . t a n á r , B u d a p e s t I I , Torockó-u. 6/b, T 157 —416, 62 SZTEHLO ZOLTÁN m . tariár, M i s k o l c , Mindszent-u. 22, 43 TÁPAY-SZABÓ LÁSZLÓ C. rk. t a n á r , B u d a p e s t V I , L i s z t Ferenc-tér 2, T 131—826, 58 TETTAMANTI BÉLA m . t a n á r , Gyertyámos-u. 6, 60, 75 THOMAS E D I T lektor, Gyertyámos-u. 6, 63 175 TÍMÁR KÁLMÁN m . t a n á r , K a l o c s a , Víg-u. 22, 61 TOKAY LÁSZLÓ m . t a n á r , B a j a , M á t y á s k i r á l y - t é r 6, T 2 —44, 50 TOKODY SÁNDOR lektor, Dugonics-u, 39, 64 TOMCSIK JÓZSEF C. n y . r. t a n á r , B u d a p e s t I I , Pasaréti-út 35, T 145-445, 47 TREER JÓZSEF C. rk. t a n á r , Bocskay-u. 9, T 12—20, 49, 84 180 TROIÁN E M I L m . t a n á r , H o r t h y Miklós-u. 24, T 33—53, 50, 84 TUKATS SÁNDOR m . t a n á r , D á n i - u . 5, T 10—87, 50, 74, 81 TÚRY SÁNDOR KORNÉL n y . r. t a n á r , V ö r ö s m a r t y - u . 7, 33, 38, 73, 76, 77, 79 VARGA BÉLA m . t a n á r , K o l o z s v á r 5, 58

(Cluj),

Str.

Ciparului


117 VARGA LAIOS m . t a n á r , Sopron, R e á l i s k o l a i nevelőintézet, 70 185 v i t é z VARGA LAJOS m . t a n á r , B u d a p e s t I V , Váei-u. 56, T 183—728, 50

VARGHA LÁSZLÓ m. tanár, Budapest I X , Gy'áli-u. 4, 72 VAJTAI ISTVÁN lektor, Középkikötő-sor 8, 6Í

VÁRADY IMRE ny. r. tanár, Horthy Miklós-u. 16, 57, 75, 87 VÁRKONYI HILDEBRAND n y . r. t a n á r , Kelemen-u. 7, T 14 —37, 33, 3Í, 53, 56, 75, 76, 77, 87

190 VÁSÁRHELYI JÁNOS m. tanár, Budapest I X , Gyáli-út 4, T 145—415, 52 VERESS ELEMÉR ny. r. t a n á r , Dóm-tér, É l e t t a n i intézet, T 28—23, 30, 33, 45, 74, 76, 81 VERESS GÁBOR M á v . igazgató, m b . előadó, Budapest V I , A n d r á s s y - ú t 28, T 121—950, 45 VIDAKOVITS KAMILLO ny. r. tanár, Szentháromság-u. 14, T 25—19, 45, 75, 76, 84 VINCZI KÁROLY lektor, m b . előadó, Újszeged, Temesvárik ő r ú t 44, T 28—27, 44, 63, 31 195 VLSY JÓZSEF lektor, Boldogasszony-sugárút 19, 85 WALTNER KÁROLY C. rk. t a n á r , Budapest, á l l a m i m e k m e n h e l y , X , Üllői-út 86, T 134-459, 48

gyer-

ZEHERY LAJOS e. ny. rk. t a n á r , Budapest I , Budafoki-út 17, T 258-494, 41 ZOLNAI BÉLA n y . r. t a n á r , Bocskay-u. 9, T 29—10, 33, 34, 53, 55, 75, 86 ZÖLDI ÍÍIKLÓS m . t a n á r , B u d a p e s t I I , Borbolya-u. 5, T 156 —494, 43


118

2. Az egyetemi tisztviselők név-, cím- és lakásjegyzéke Név

1 Bernáth Gizella . 2 Bobrovszky Andor 3 Dr. Bognár Dezső 4 Bogyay Aranka . 5 Dr. Csapó Ferenc 6 D. Csapó Olga . 7 Dr. Csatáry Gyula 8 Dr. Csillik Bertalan 9 Dr. Debreceni Jenő 10 Dézsy Ferenc . . . 11 Dvorcsák Imre . . 12 Dr. Elekes László . 13 Gál Etelka . . . . 14 Gányi Oszkár . . , 15 Gönczi Pál . . . . 16 Dr, Halmos Károly 17 Hegedűs Anna . . 18 Dr, Herepey V. Árpát 19 Huszti Jenő . . . . 20 özv. Joó Sándorné . 21 Kalmár Ilona . . . 22 Kardos Zoltán . . . 23 Kátay Rózsa . . . 24 Kerner Irma . . . . 25 Kertész Lajos . . . 26 Dr. Kiss Albert . . 27 Dr. Kökéndi Antal. 28 Dr. Kökéndi Antalné 29 Kocsis Jenő . . . . 30 Kovács Ferenc . . 31 Kujbusz Irén . . . 32 Magyar László . . . 33 Menning Gyula . . 34 Merényi Albin . . 35 Dr. Miklós Károly . 36 Dr. Moldoványi Imre 37 Molnár Anna , . . 38 Dr. Nyakas János . 39 Papp Margit. . , . 40 Dr. Puskás Endre . 411 Salamon Ilona . . .

Hivatal

C i m

gazdasági napidijas gazdasági napidijas egyet, könyvt, «egéd6r könyvtár gazdasági kezelőnő gazdasági napidijas gazdasági kezelőnő gh. tiszt gazdasági alkönyvtárnok könyvtár gh. segédtiszt gazdasági gondnoksegéd gazdasági napidijas gazdasági napidijas gazdasági napidijas jogi dékáni napidijas rektori gondnoksegéd gazdasági főmérnök gazdasági napidijas gazdasági alkönyvtárnok könyvtár gh. segédtiszt gazdasági napidijas könyvtár irodatiszt orvosdékáni napidijas jogi dékáni napidijas gyógyszertár napidijas diákvédő dijnok quaestura egyet, tanácsos, quaestor quaestura iroda s. tiszt orvosdékáni napidijas gazdasági napidíjas mat. dékáni ellenőr gazdasági irodafötiszt rektori gh. segédtiszt gazdasági napidijas quaestura mb. gh. igazgató gazdasági gondnoksegéd gazdasági gyakornok könyvtár napidijas gazdasági egyetemi tanácsos, rektori tanácsjegyző napidijas rektori könyvtárnok könyvtár napidijas gazdasági

L a k á s

Korona-u. 15 Külsft-Csongrádi-sugárút 90 Zrinyi-u. 8 Gyermekklinika Boldogasszony-sugárut27 Sebészeti klinika Bokor-u. 8 Bécsi-körút 31 Fodor-u. 9 Női klinika Gyertyámos-utca 6 Pusztaszeri-u. 12 Csáktornyai-u. 17 Iglói-u. 9 Kárász-u. 5 Tisza Lajos-körút 73 Kálvária-u. 36 Tisza Lajos-körút 22 Vár-u. 7 Tisza Lajos-körút 3S/a Újszeged, Hargitai-u. 1 Veresács-utca 20 Dóm-tér Londoni-kőrút 7 Pallavicini-u. 5 Dugonics-tér 2 Berlini-körút 17 Berlini-körút 17 Gyertyámos-u. 6 Bercsényi-ulca 15 Kossuth Lajos-sugárút 4j' Polgár-utca 15 | Kápolna-u. 3. Tisza Lajos-körút 1 7*31-1 Rigó-utca 32 Br. Jósika-u. 20 !; Szilágyi-u. 3 Boldogasszony-sugárút % 7*15-70 Horváth Mihály-utca 9^; Deák Ferenc-u. 24 Jókai-utca 7


119 "M tfí o t/3

N é v

Hivatal

C í m

gh. segédtiszt quaestura 42 Sávai József napidíjas . . . . . bölcs, dékáni 43 Simándi Irén kertintézö gazdasági 44 Somogyi Imre könyvtárigazgató könyviár Dr. Sulica Szilárd . . . 45 alkönyvtárnok 46 Dr. vitéz Széchenyi Sándor könyvtár napidijas gazdasági 47 Szilágyi Sándor . . . . napidijas könyvtár 48 Dr. Szmolenszky Imréné kezelő bölcs, dékáni 49 Várady Irén egyetemi titkár 50 Dr. Vinczi Károly . . . jogi dékáni

Rövidítések jegyzéke e. == címzetes f. = fizetési h. = helyettes 1. = levelező m. = magán mb. — megbízott mh. — meghívott ny. — nyilvános nyug. = nyugalmazott o. = osztály, osztályú oki. — okleveles r. = rendes rk. = rendkívüli szkv. = szolgálaton kívüli viszonybeli T — telefon u. = utca v. — volt

L a k á s Szt. György-u. 3 Boldogasszony-sugárút 32 Gyertyámos-u. 6 Lechner-tér 13 Somogyi-u. 20 Gyertyámos-u. 6 Fehérvárcsurgó Zerge-u. 27 Újsze gad|Temeartri-krt, 44, T28-27


120

TARTALOM Lap

I. A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem múltja és jelene II. Az egyetem felügyeleti hatósága — — — — — — III. Az egyetem részéről az országgyűlés felsőházába kiküldött tag — — — — — — — — — — — IV. Az egyetem tiszteletbeli doktorai — — — — — — V. A rektorok névsora az egyetem alapítása óta — — — VI. A dékánok névsora az egyetem alapítása óta — — — VII. Az egyetemi tanács az 1937/38. tanévben — — — — VIII. Tudománykarok — — — — — — — — — — 1. Jog- és államtudományi kar — — — — — — 2. Orvostudományi kar — — — — —< — — — 3. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar — — 4. Matematikai és természettudományi kar — — — IX. Az egyetemmel kapcsolatos bizottságok az 1936/37, tanévben — — — — — — _ — — — — 1. A jog- és államtudományi kar kebelében működő bizottságok _ _ — _ — — — — — — 2. Az orvosi, valamint a matematikai és természettudományi karokkal kapcsolatos bizottságok — — — 3. Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság — — 4. A Középiskolai Tanárképzőintézet Igazgatótanácsa — 5. Könyvtári Állandó Bizottság — — — — — — 6. Gazdasági Bizottság — — — — — — — — 7. Klinikai Bizottság — — — — — — — — — 8. Testnevelési Bizottság — — — — — — — 9. A Horthy-Kollégium Felügyelő Bizottsága — — — 10. A Mensa Academica Publlca Felügyelő Bizottsága — 11. Természettudományi Kutatási Bizottság — — — 12. Acta Litterarum ac Scientiarum Regiae Universitatis Hungaricae Francisco-Josephinae (A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Tudományos Közleményei) Szerkesztőbizottsága — — — — — — — —

3 22 25 25 30 31 34 35 35 45 53 64 73 73 74. 75 75 75 75 75 76 76 76 76

77


121 Lap

X. Egyetemi intézetek és gyüjteménytárak — — — — — 78 1. Egyetemi Könyvtár — — — — — — — — 73 2. Testnevelési Intézet — — — — — — — — 78 3. Jog- és államtudományi intézetek — — — — — 78 4. Orvoskari intézetek, gyüjteménytárak és klinikák — 80 5. Bölcsészet-, nyelv- és történettudománykari intézetek 85 6. Matematikai és természettudományi kari intézetek és gyűjtemények — — — — — — — — — — 88 XI. Egyetemi hivatalok — — — — — — — — — 91 1. Rektori hivatal — — — _ — — — _ — 9\ 2. Quaestura — — — — — — — — — — 91 3. A jog- és államtudományi kar dékáni hivatala — — 91 4. Az orvostudományi kar dékáni hivatala — — — — 91 5. A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar dékáni hivatala — — — — —> — — — — — — 91 6. A matematikai és természettudományi kar dékáni hivatala — — — —• — — _ _ _ — — — 91 7. Egyetemi Diákjóléti és Diákvédő Iroda — — — — 91 8. Gazdasági hivatal — — — — — — — — 91 XII. Az egyetem hallgatóinak névsora az 1937/38. tanévben — 94 1. Jog- é,s. államtudományi kar — — — —< — — 94 2. Orvostudományi kar — — — — — — — — 100 3. Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar — — 102 4. Matematikai és természettudományi kar — — — 105 XIII. Egyetemi intézetek és hivatalok telefonszámai — — — 108 XIV. Név-, cím- és lakásjegyzék — — — — — — — 110 1. Az egyetem tanerőinek név-, cím- és lakásjegyzéke, valamint névmutatója — — — — — — — — 110 2. Az egyetemi tisztviselők név-, cím- és lakásjegyzéke 118 Rövidítések iegyzéke — — — — — — — — — — 119


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
A Magyar Királyi Ferencz József - Tudományegyetem évkönyve 1937/38-as évből by SZTE Alma Mater - Issuu