XVIII. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva programfüzet - 2023

Page 1

TISZTELT SZENTENDREIEK!

A Szentendre Éjjel - Nappal Nyitva Fesztivált immár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a város. Sokunk naptárában biztos pont a nyár végén. Minden évben új színekkel gazdagodó esemény, amely barátságos, vidám hangulatával építi a közösséget. Ezért említjük gyakran úgy, hogy ez a „legszentendreibb” fesztivál.

A Házak, udvarok, házigazdák programsorozat keretében helyi éttermek, üzletek, múzeumok, civil szervezetek adnak sokszínű programot, lesznek workshopok, kiállításmegnyitók, fesztiválséták, gasztronómiai különlegességek, gyerekprogramok. A Fő tér is új arcát mutatja, ikonikus épületeit mindhárom este fényfestés díszíti majd.

Szeretettel várunk minden szentendreit a város hangulatos tereire, így például a Dunakorzóra, ahol a nagyszínpadon országos népszerűségnek örvendő, minőségi zenei produkciókat hallhat a közönség. A Duna part környéke újra borkorzóvá alakul: ismert borászatok, pálinkafőzdék emelik a fesztivál színvonalát.

Szívesen látunk mindenkit. Sétáljanak, töltsék az időt örömmel Szentendre macskaköves utcáin, érezzék jól magukat a Duna közelében nappal és éjjel egyaránt! Fülöp Zsolt polgármester

I 01

IMPRESSZUM

Kiadja: Szentendrei Kulturális

Központ Nonprofit Kft.

Felelős kiadó: Lakatos Judit ügyvezető

Szerkesztette: Németh Dóra

Szervezők: Soltész Edina, Vókó Péter

Fényképek: Deim Balázs

Grafika, layout: Csáfordi László

Megjelent: 2000 példányban

Nyomda: Virtuóz Kiadó és Nyomdaipari Kft.

JEGYINFORMÁCIÓ

A rendezvény egyes programjait belépőjeggyel lehet

látogatni. Ezen programokra vonatkozó információk (belépődíj, férőhely, előzetes regisztráció) az adott

esemény leírásánál olvashatók. A belépőjegyek

elővételben augusztustól a www.szentendre.jegy.hu

oldalon, illetve a szentendrei Tourinform Irodában

vásárolhatók meg.

TOURINFORM SZENTENDRE

Támogatók:

2000 Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22.

Telefon: +36 26 317 965, +36 26 317 966

Email: tdm@szentendre.hu

Nyitvatartás: Hétfő: Zárva

Kedd - Péntek: 10:00 -16:00

Szombat-Vasárnap: 10:00 -18:00

A fesztivál ideje alatt (2023. augusztus 25 - 27.)

a Tourinform Iroda 10:00 -20:00 óra között tart nyitva.

SZÉP kártya elfogadóhely.

02 I INFORMÁCIÓK

TARTALOM KÖZLEKEDÉSI INFORMÁCIÓ

A rendezvény ideje alatt a Dunakorzó lezárásra

kerül a Jókai utca és a Rév utca között.

A belvárosban korlátozott számú parkolóhely áll

rendelkezésre, ezért megkérünk minden érdeklődőt, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel

vagy gyalogosan érkezzenek a rendezvényre!

Éjszakai buszok: 01:20-kor és 02:50-kor indul a 943-as autóbusz Békásmegyerre.

A korábbi járatok esetében a normál hétvégi menetrend a mérvadó. Az utolsó HÉV Budapestre

(Batthyány térre) mindhárom napon 23:34-kor indul Szentendréről.

BORKORZÓ INFORMÁCIÓK

Pohárhasználat a rendezvény ideje alatt: A borok

kóstolására csak a helyszínen vásárolt, a szervezők által biztosított, a rendezvény logójával ellátott üvegpohárral van lehetőség. A látogatók a Borkorzó kóstolópoharát a borászatoknál vásárolhatják meg 2200 Ft-os áron.

A kóstolópoharak nem visszaválthatóak!

Információk Térkép Pénteki programok Szombati programok Vasárnapi programok Többnapos programok Éttermek és üzletek különlegességei A PROGRAM-ÉS HELYSZÍNVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK! A RENDEZVÉNYEN KÉP- ÉS VIDEOFELVÉTEL KÉSZÜL. 02 04 10 18 36 48 56
www.szentendreejjelnappalnyitva.hu Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva www.szentendre.jegy.hu

Ar tUdvarok

1. KACSAKŐ BISZTRÓ

B el vá ros i D una -p a r t

2. FERENCZY MÚZEUM (Kossuth Lajos utca 5.)

3. FOLT KÁVÉZÓ (Kucsera Ferenc utca 11.)

4. REGENTAG MŰHELYGALÉRIA (Kucsera Ferenc utca 2/A.)

5. DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ (Duna korzó 18.)

6. GWENDOLIN BISZTRÓ (Duna korzó 20.)

7. P’ART MOZI (Duna korzó 25.)

8. TOURINFORM UDVAR (Dumtsa Jenő utca 22.)

9. UR ELEONÓRA BATIK GALÉRIA (Dumtsa Jenő utca 15.)

10. ÉDENI ÉDESSÉGEK BOLTJA (Dumtsa Jenő utca 9.)

11. MŰVÉSZ ÉTTEREM (Dumtsa Jenő utca 7.)

12. BÜKKÖS PATAK

13. DUMTSA JENŐ UTCA

14. VAJDA LAJOS STÚDIÓ PINCEMŰHELY (Péter Pál utca 6.)

15. BARLANG UDVAR (Duna korzó 18.)

16. FŐ TÉR

17. ÚJMŰHELY GALÉRIA (Fő tér 20.)

Fu tó u tc a
HELYSZÍNEK 1 2 5 6 8 9 10 11 13 14 15 16 18 17 22 23 24 25 26 27 28 29 31 36 32 37 20 21 19 4 7 12 3

18. KMETTY MÚZEUM (Fő tér 21.)

19. VÁROSI VENDÉGHÁZ (Fő tér 12.)

20. PARTI MEDVE (Városház tér 4.)

21. REFORMÁTUS TEMPLOM (Rákóczi Ferenc utca 14.)

22. GÖRÖG UTCA

23. MANA ÉKSZERSTÚDIÓ (Görög utca 4.)

24. PASSATA PIZZA (Alkotmány utca 2.)

25. TEMPLOMDOMB

26. CZÓBEL MÚZEUM (Templom tér 1.)

27. FESS-VELEM ÉLMÉNYFESTŐ STÚDIÓ (Alkotmány utca 14.)

28. NEWSEE.STORE (Alkotmány utca 5.)

29. BLUE LAND FOLKLOR (Alkotmány utca 8.)

30. VAJDA MÚZEUM (Hunyadi utca 1.)

Vujic s ic s té r, te mpl om u d va r, b el s ő u d va r

32. SZAKRÁLIS SZÖVŐMŰHELY (Bogdányi út 10/A.)

33. MŰVÉSZETMALOM (Bogdányi út 32.)

34. PIRK JÁNOS MÚZEUM (Bogdányi út 34.)

35. SZENTENDREI JAPÁNKERT (Czóbel park)

37. CHÁJ GALÉRIA ÉS KÁVÉZÓ (Pátriárka utca 6.)

38. HAMVAS BÉLA PEST MEGYEI KÖNYVTÁR (Pátriárka utca 7.)

39. FRANGIPANI STÚDIÓ ÉS GALÉRIA (Bartók Béla utca 5/B.)

40. PAP-UDVAR (Iskola utca 18.)

41. DARU PIAC (Bartók Béla utca–Dézsma utca találkozásánál)

31. RAKU MANIFESTATIONS (Bogdányi út 8.)

36. BORKORZÓ NAGYSZÍNPAD

B a r tók B éla u . – D é z s ma u . t alálkoz á s á nál .

42. DÖMÖRKAPU RENGETEG (Dömörkapui út)

33 34 38 30 39 40 35 41 42
I 09

2023. 08. 25

ÉLMÉNYFESTÉS

2023. 08. 25. 10:00, 16:00

Helyszín: Fess-Velem Élményfestő Stúdió (Alkotmány utca 14.)

Élményfestés személyre szabottan előzetes bejelentkezés alapján a Fess-Velem Élményfestő

Stúdióban. További részletek és bejelentkezés: www.fess-velem.hu

KÍSÉRŐPROGRAM VÁLTOZÓ ÁR

KATONAZENEKARI KONCERT A FŐ TÉREN

2023. 08. 25. 12:00

Helyszín: Fő tér

Közreműködik az MH SZHTP katonazenekara, akik klasszikus zenékkel különleges hangulatot varázsolnak a belvárosba.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

PÉNTEKI PROGRAMOK

TRÜKKÖS VÁZLATFÜZET KÉSZÍTÉSE

2023. 08. 25. 14:00

Helyszín: Newsee.Store (Alkotmány utca 3.)

Törőcsik Katalin papírművésszel kreatív noteszeket készíthetnek az érdeklődők újrahasznosított papírokból. Egyedi, keménytáblás noteszeket lehet készíteni, lapjaik száma és kialakításuk, záródásuk egyénileg választható. A foglalkozáson

minden résztvevő számára két darab egyedi notesz elkészítésére lesz lehetőség.

Jelentkezni a newsee.store@gmail.com e-mail címen lehet. Részvételi díj: 5500 Ft/fő.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 5500 FT/FŐ

NŐI KÖR: TESTFESTÉS ÉS ILLAT SZEÁNSZ

2023. 08. 25. 15:00

Helyszín: Newsee.Store (Alkotmány utca 3.)

Töltődj fel az aroma touch kézmasszázs és a henna varázslatos világával! Éld át jótékony

hatásait és tudj meg többet az illatok gyógyító hatásairól, valamint a henna több ezer éves

hagyományáról, ami sokkal több mint egyszerű testfestés. A program ideje alatt a gyermekeket

arcfestéssel várják.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

A FÜVESKÖNYV TITKA

2023. 08. 25. 17:00

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt (Városház tér 4.)

A Füveskönyv című kalandregény bemutatója.

Beszélgetés a könyv szerzőivel, Pifkó Céliával

és Horváth Ildivel. Kézműves foglalkozás

gyerekeknek Horváth Ildivel.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

I 11

VÁROSHÁZA A PINCÉTŐL A PADLÁSIG

2023. 08. 25. 17:00

Gyülekezési hely: Városháza (Városház tér 3.)

A város egyik legjellegzetesebb épülete a Szentendrei Városháza, amely 1730 óta áll a belváros központjában. Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő program keretében most ismét bejárhatjuk belülről is az épületet

- egészen a pincétől a padlásig!

Helyfoglalás: +36 26/317-965, +36 26/317-966

vagy a tdm@szentendre.hu e-mail címen.

FESZTIVÁLSÉTA REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES INGYENES

MÚZEUM KORZÓ | AZ ALAPÍTÓK

NYOMÁBAN

2023. 08. 25. 18:00

Gyülekezési hely: Kmetty Múzeum (Fő tér 21.)

Egy különleges sétán bejárjuk azokat a helyszíneket, ahonnan 1926-tól kezdve a szentendrei művésztelep

alapítótagjai a legszebb városképeket festették. A sétával egybekötött művészettörténeti előadás

során a résztvevők megismerhetik a művésztelep megalapításának történetét és az 1920-as években a városvezetés megbízására készült műalkotásokat.

Sétajegy: 1000 Ft/fő.

FESZTIVÁLSÉTA 1000 FT/FŐ

MŰHELYBEMUTATÓ TÁRLATVEZETÉSSEL

2023. 08. 25. 18:00

Helyszín: Mana Ékszerstúdió (Zweiber udvar, Görög u. 4.)

A program során az érdeklődők betekintést nyerhetnek az ötvösműhely működésébe, a szerszámok és eszközök mellett megtekinthetik a Mana Ékszerkollekció legújabb darabjait is.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

12 I PÉNTEKI PROGRAMOK

ART-VIBRATION

2023. 08. 25. 18:30

Helyszín: Görög utca

Bán Blanka tárlatvezetése Byhon Győző és

Gulyás Andrea képzőművészek kiállításán.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

HELYTÖRTÉNETI SZABADULÓSZOBA

2023. 08. 25. 19:00, 20:00

Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka utca 7.)

A szabadulószoba mostanság nagy divatnak örvendő játék, ez esetben ezt a népszerű formát töltöttük meg helytörténeti tartalommal.

Szentendréhez kapcsolódó adalékok, titkok várják a bátor vállalkozókat. De azért félni nem kell: aki 60 perc elteltével nem talál rá a dolgok

nyitjára, az sem marad bezárva, s esetleg később újra próbálkozhat!

Regisztráció: info@gyalogkaland.hu email címen.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 1000 FT/FŐ

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

PÉNTEKI PROGRAMOK I 13

OLIVE LIVE KONCERT

2023. 08. 25. 19:00

Helyszín: Kacsakő Bisztró

Az Olive Live 2018 őszén állt össze a II. Pomázi

Jazzpiknik alkalmából. Azóta Szentendre és

Pomáz környékén sokfelé megfordultunk, kedvenc

jazz és pop dalaikból összeállított műsorukat

saját számokkal bővítették. Sok-sok évre vissza -

nyúló barátságuknak köszönhetően tud játékuk

igazi felszabadult örömzenélés lenni.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

THE BLIGETS KONCERT

2023. 08. 25. 19:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

Szentendre belvárosában, négy fiatal zenész úgy döntött, hogy közös ízlésük alapján felfedezik

a zenei fúzió varázslatos világát. A The Bligets jó érzékkel nyúl a 60-as, 70-es évek progresszív

jazz-blues-rock-funky hangulatához.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

STIGMA - TEMATIKUS NYITOTT TÁRLAT

2023. 08. 25. 19:00

Helyszín: Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely

(Péter Pál utca 6.)

A Vajda Lajos Stúdió megalakulása óta hagyománnyá vált a tematikus, csoportos kiállítások szervezése.

Az idei év tematikája a STIGMA.

Kiállításmegnyitó: 2023. 08. 25. 19:00

Program: megnyitóbeszéd, performansz, 22:00 órától DJ-k fellépése.

A programok és a kiállítás ingyenesen látogatható. Nyitvatartás a fesztivál ideje alatt:

2023. 08. 25. 19:00 - 01:00

2023. 08. 26. 16:00 - 24:00

2023. 08. 27. 16:00 - 20:00

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

14 I PÉNTEKI PROGRAMOK

SÁRIK PÉTER TRIÓ & FALUSI MARIANN:

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR MAGYARUL

2023. 08. 25. 19:00

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

Folytatódik a Sárik Péter Trió Fonogram-díjas

sikersorozata: a Jazzkívánságműsor magyarul!

Az új albumon a legnagyobb magyar slágerek

jazzes feldolgozásai hallhatóak Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila előadásában. A csapat az elmúlt években több, mint száz óriási sikerű előadást adott ezzel a produkcióval. A Jazzkívánságműsor-estek igazi örömkoncertek, ahol a közönség együtt énekel a zenekarral és a hangulat olyan, mint egy jó házibulin!

INGYENES

SZOMBATFOGADÁS

2023. 08. 25. 19:00

Helyszín: Cháj Galéria és Kávézó (Pátriárka utca 6.)

Péntek esti ima, majd beszélgetés a zsidó vallásról.

Ima: 19:00

Kidus és beszélgetés: 20:15

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

DJ SPACECOWBOY

2023. 08. 25. 21:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

Búcsúzzunk együtt a nyártól a Folt rezidens

lemezlovasával, aki a klasszikus hip-hop és funk kezdést követően felpörgeti a hangulatot és ki tudja hova érkezünk majd meg…

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

16 I PÉNTEKI PROGRAMOK

ANIMA SOUND SYSTEM 30 KONCERT

2023. 08. 25. 21:30

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját az

Anima Sound System, hazánk első elektronikus tánczenekara. Az energikus előadásmód, a művészi bátorság és az állandó megújulás jellemzi

előadóművészetüket. A zenekar életútját alig kell valakinek bemutatni. Olyan emblematikus dalok kötődnek a nevükhöz, mint a Csinálj gyereket, a Tedd a napfényt be a számba vagy a ‘68. Az elmúlt 30 évhez hasonlóan az idei évet is megújulással, folyamatos alkotással, új dalokkal, videóklipekkel, sok hazai és külföldi koncerttel ünneplik meg.

INGYENES

FIGHTERS' RUN TEREPFUTÓ FESZTIVÁL

2023. 08. 26. 08:00 -10:00

Helyszín: Izbégi lő - és gyakorlótér

Augusztus 26-án Fighters' Run Terepfutó Fesztivál a Pilisi Parkerdő együttműködésével. Az esemény központja az Izbég lő- és gyakorlótér - itt kerül

megrendezésre a Kutyás Jótékonysági futás, melynek teljes bevételéből hazai menhelyeket-, köztük a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületet támogatja a szervező.

Vegyél részt kutyusoddal a rendezvényen, teljesítsd az izgalmas 8 km-es pályát futva, vagy túrázva, ezzel támogatva a jó ügyet! A célban befutóérem és fesztiválhangulat vár.

További részletek az eseményről, valamint a többi

terepfutó versenyszámról: www.fightersrun.com

KÍSÉRŐPROGRAM

SZOMBATI PROGRAMOK
26
2023. 08.

JAPÁN NAP A SZENTENDREI

JAPÁNKERTBEN

2023. 08. 26. 10:00 -19:00

Helyszín: Szentendrei Japánkert (Czóbel park)

A kertben számos programon lehet részt venni ezen a napon, melyeken keresztül közelebb

kerülhetünk a japán kultúrához és szellemiséghez. A látogatók megismerkedhetnek a japán kalligráfiával, könyvkötéssel, teázással, kertépítéssel, harcművészettel, zenével. Az eseményt megnyitja

Otaka Masato japán nagykövet és Fülöp Zsolt polgármester.

Néhány programra előzetes regisztráció szükséges.

További részletek a Newsee.Store Facebook eseményénél olvashatók.

KÍSÉRŐPROGRAM REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES INGYENES

IRODALOMTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS

2023. 08. 26. 10:00

Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár

(Pátriárka utca 7.)

Az önismereti foglalkozásra várnak mindenkit, aki szeret olvasni, és nyitott arra, hogy szépirodalmi

művek, kreatív írásgyakorlatok és asszociációs kártyák segítségével körüljárja saját életének

egy-egy nagy kérdését, és szavakba öntse a gyakran nehezen megfogalmazható érzéseit.

A foglalkozást vezeti: Lencsés Anita pszichológus, irodalomterapeuta.

A program ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a lencses.anita@ttk.bme.hu címen lehet.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

SZOMBATI PROGRAMOK I 19

SZENTENDRE ÉS A DUNA

2023. 08. 26. 10:00, 17:00

Gyülekezési hely: Tourinform Iroda

(Dumtsa Jenő utca 22.)

Nem véletlenül ragadta meg oly sok festőművész fantáziáját a Szentendrei-szigetről elénk táruló

különleges látkép a város megannyi templomtornyával, a vízben békésen visszatükröződő

sziluettjével. Gyönyörködjön a látványban, készítsen fényképet a „túlpartról” és tudjon meg sok-sok

érdekességet a Dunának városunkhoz kapcsolódó szerepéről! A művészet mellett szó esik majd

történelemről, árvizekről, közlekedésről, védőszentekről, népszokásokról és még sok másról.

Érdeklődés és helyfoglalás: +36 26/317-965, +36 26/317-966 vagy a tdm@szentendre.hu e-mail címen.

FESZTIVÁLSÉTA REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES INGYENES

KÉSZÍTS BOJTOS NYAKLÁNCOT!

2023. 08. 26. 10:00 -13:00

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt (Városház tér 4.)

Bojtos színes nyaklánc készítése viksid ékszerrel, vidám ásványokból, fagolyókból, üveggyöngyökből.

Gyere és készítsd el a saját ékszeredet 100% derűvel!

A foglalkozás ára: 3500 Ft/nyaklánc.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 3500 FT/DB

AMIT MEGUNTÁL, MÁSNAK KINCS!

2023. 08. 26. 10:00 -18:00

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt (Városház tér 4.)

Jótékonysági bolhapiac a Parti Medvében!

A program augusztus elsején indul: hozd el megunt

játékodat vagy könyvedet a fesztivál kezdetéig!

Gyere és böngéssz szombaton a felajánlott

kincsekből, a vásár bevételét mi eljuttatjuk a rászoruló gyerekeknek!

20 I SZOMBATI PROGRAMOK
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

PORTRÉ KÖRÜL FOROG A VILÁG

KREATÍV ALKOTÓ DÉLELŐTT

2023. 08. 26. 10:00

Helyszín: Czóbel Múzeum (Templomtér 1.)

Múzeumpedagógiai alkotófoglalkozás családoknak a Paletták - Czóbel Béla párizsi és magyarországi

kapcsolatai című kiállításon. A programra regisztráció szükséges: muzeumpedagogia@muzeumicentrum.hu.

Belépő: 700 Ft/fő (6 év alatt ingyenes).

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 700 FT/FŐ

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

2023 NIGHT AND DAY DARTS

- SZENTENDREI STEEL DARTS VERSENY

2023. 08. 26. 10:00 -17:00

Helyszín: Barlang (Dunakorzó 18.)

Másodszor kerül megrendezésre a Night and Day Darts verseny a Barlangban! Ezúttal izgalmas

változásokkal készülnek a szervezők: a hagyományos open verseny helyett csapatok közötti versenyt

rendeznek. Az új formátum még izgalmasabbá és lendületesebbé teszi a versenyt, így garantáltan

felejthetetlen élményben lesz része a játékosoknak.

KÍSÉRŐPROGRAM

ÉJJEL-NAPPAL PIZZA KÉSZÍTÉS

2023. 08. 26. 11:00

Helyszín: Tourinform Iroda előtt (Dumtsa Jenő utca 22.) A Panificio Il Basilico csapata fatüzelésű kemencén

készít nápolyi pizzát a Tourinform Iroda előtt a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

szombati napján.

KÍSÉRŐPROGRAM

SZOMBATI PROGRAMOK I 21

PIZZAKÉSZÍTÉS KULISSZÁI

2023. 08. 26. 11:30 -14:00

Helyszín: Passata Pizza (Alkotmány utca 2.)

A Passata Pizza csapata szeretettel vár minden nápolyi pizza rajongót egy nyílt nap keretein belül.

Minden kérdésre szívesen válaszolnak és az igazán

fanatikus érdeklődők még a titkos konyhai receptúrába is betekintést nyerhetnek.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

KISMESTEREK KREATÍV FOGLALKOZÁS

2023. 08. 26. 12:00 -18:00

Helyszín: Fő tér

Kézműveskedési lehetőség, rejtvények és egyedi

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál logós

csillámtetoválás várja az érdeklődőket

a Kismesterek kreatív foglalkozásán.

GYEREKPROGRAM INGYENES

MAGYAR HONVÉDSÉG TOBORZÓPONT

2023. 08. 26. 14:00 -18:00

Helyszín: P’Art Mozi előtt (Dunakorzó 25.)

A Magyar Honvédség toborzópontot működtet a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál szombati napján a P’Art Mozi előtt, ahol a látogatók megismerhetik a Magyar Honvédség tevékenységét.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

ACTIVITY TÁRSAS PARTI

2023. 08. 26. 15:00

Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka utca 7.)

A Szentendre Éjjel Nappal Nyitva Fesztivál keretében Activity parti kerül megrendezésre, melyre családok, baráti társaságok jelentkezését várják. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció a www.szentendreejjelnappalnyitva.hu oldalon megadott űrlapon lehetséges.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

22 I SZOMBATI PROGRAMOK

A MÉRTANI FORMÁK LABIRINTUSÁBAN

2023. 08. 26. 15:00

Helyszín: Kmetty Múzeum (Fő tér 21.)

Barcsay Jenő a XX. század egyik legmeghatározóbb

magyar festőjének iskolateremtő életműve

szervesen kötődik Szentendre városához.

1929-től a Szentendrei Festők Társaságának

és a Művésztelepnek is tagja lett. A Barcsay Jenő:

Formák ritmusa című kiállításon tart tárlatvezetést

Dr. Kovács Zoltán matematikus.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

BELÉPŐJEGGYEL LÁTOGATHATÓ

AZ ABRAKA-DABRA HASTÁNC

CSOPORT BEMUTATÓJA

2023. 08. 26. 16:00

Helyszín: Blue Land Folklor (Alkotmány utca 8.)

Az Abraka-Dabra Hastánc Csoport bemutatója a Virágok és Kívánságok terén a Szentendre

Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál szombati napján

16:00 órától.

MANA 20 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

2023. 08. 26. 16:00

Helyszín: Mana Ékszerstúdió

(Zweiber udvar, Görög utca 4.)

A Mana Ékszerstúdió megnyitásának 20. évfordulójára

rendezett kiállítás - különleges válogatás Jermakov

Katalin ötvösművész és tanítványainak munkáiból.

SZOMBATI PROGRAMOK I 23
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

IZIDÓRA | MESELEMEZ

BEMUTATÓ KONCERT

2023. 08. 26. 16:00

Helyszín: Városi Vendégház (Fő tér 12.)

Dömény Krisztián második lemezének bemutató koncertje. A falu régi törvénye: ne menj az erdőbe!

Izidóra, a falubéli kislány azonban nem tartotta be ezt a törvényt, és belépett a tiltott fák közé.

Csakhogy a falu lakói többé vissza nem engedik!

Attól félnek, ha a lány elhagyja az erdőt, megtörik

Babajna átka, az erdő területére száműzött boszorka is kiszabadul.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

GYEREKPROGRAM

A TÁNCVARÁZS TÁNCISKOLA

ÉS A SALSA FIESTA TÁNCISKOLA

BEMUTATÓJA

2023. 08. 26. 16:00

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad előtt

A szentendrei Táncvarázs Tánciskola legnagyobb

növendékei egy keringő és egy modern tánc előadásával várják az érdeklődőket.

A Salsa Fiesta Tánciskola rövid kubai salsa bemutató után szeretettel várja az érdeklődőket

egy jó hangulatú, közös táncra.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

24 I SZOMBATI PROGRAMOK

FŐBB SZEMÉLYISÉGJELÖLŐK AZ

ASZTROLÓGIÁBAN ÉS A MITOLÓGIÁBAN

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: Ur Eleonóra Batik Galéria (Dumtsa Jenő utca 15.)

Ur Eleonóra és Sugár Zsigmond előadása.

Ur Eleonóra festőművész és asztrológus az asztrológia révén, Sugár Zsigmond mérnök és

meseíró a mitológia révén segít bemutatni a legdominánsabb emberi személyiségjelölőket.

TÁRLATVEZETÉS A MEGHÚZOTT

VONAL EREJE CÍMŰ KIÁLLÍTÁSON

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: RegenTag Műhelygaléria és Kávézó (Kucsera Ferenc utca 2/a.)

Buchholz Zoltán képzművész kiállításán Baksai

József Munkácsy díjas festő és grafikus, művész kalauzolja az érdeklődőket.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: www.regentag.hu.

DR. KISS ATTILA ANDRÁS: ÉVSZAKVÁLTÁS - NYÁR UTÁN, ŐSZ ELŐTT | KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: P’Art Mozi (Dunakorzó 25.)

A P’Art Mozi és a Honvéd Kulturális Egyesület

szervezésében nyílik kiállítás Dr. Kiss Attila András

katonafestő munkáiból Évszakváltás - nyár után,

ősz előtt címmel a P’Art Moziban.

A kiállításmegnyitón műsort ad a Magyar

Honvédség Szentendrei Helyőrségi Zenekar kamarazenekara. A kiállítás 2023. szeptember 26-ig látogatható.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

SZOMBATI PROGRAMOK I 25
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

XII. JÓTÉKONYSÁGI ROTARY

GUMIKACSA VERSENY

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: Bükkös-patak, a Kanonok utcai hídtól

az Apor hídig

A Rotary Club Szentendre idén is megrendezi a hagyományos és mindig népszerű jótékonysági gumikacsa versenyt a Bükkös-patak partján.

FONÓDÓ - CSALÁDI MESEDÉLUTÁN

ÉS KÉZMŰVESKEDÉS

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt

(Városház tér 4.)

Családi mesedélutánt és kézműves foglalkozást

tartanak a Parti Medvében Erdős Kriszti

óvodapedagógussal, népi játszóház vezetővel

Az esemény bevételéből az egyesület jótékony

célt támogat. Az adományért cserébe tombola-

jegyet adnak, mellyel értékes ajándékok nyerhetők. A jegyek megvásárolhatóak a rendezvényt megelőző hét folyamán a Tourinform

irodában és az esemény napján 15:00 órától a helyszínen, az Apor híd lábánál.

KÍSÉRŐPROGRAM TÁMOGATÓI DÍJAS

és Csörgei Andrea, Népmesekincstár foglalkozásvezetővel.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

GYEREKPROGRAM

SZOMBATI PROGRAMOK I 27

ÍGY ÉL PETŐFI | KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

2023. 08. 26. 17:00

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt (Városház tér 4.)

A Szabó Imola Julianna könyvillusztrációiból

készült kiállítás megnyitója. A kiállításmegnyitó keretén belül kollázskészítésre is lesz lehetőség a szerzővel, amelyre elsősorban iskolásokat, kamaszokat várnak.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

NYÁRZÁRÓ PARTY A DÖMÖRKAPU

RENGETEGBEN

2023. 08. 26. 17:30

Helyszín: Dömörkapu Rengeteg

Egy óriási nyárzáró party veszi kezdetét a

Dömörkapu Rengetegben a régi frankhegyi bulik

hangulatát idézve. Olyan fantasztikus lemezlovasok

lépnek fel ezen az estén, mint Dj Beta, Dj Titusz és Dj Palotai.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

A BOR FILOZÓFIÁJA

2023. 08. 26. 18:00

Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka utca 7.)

Hidegkuti Gergely szentendrei borász bemutatja a táj jellegzetes borait és felolvas Hamvas Béla műveiből.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

28 I SZOMBATI PROGRAMOK

A FÉM HANGJAI | SZILÁGYI SÁNDOR

MANAMAN HANDPAN-EN JÁTSZIK

2023. 08. 26. 18:00

Helyszín: Mana Ékszerstúdió

(Zweiber udvar, Görög utca 4.)

A Mana polinéz természethit szerint bizonyos

tárgyaknak, dolgoknak olyan kisugárzása van, ami miatt birtokolni akarjuk ezeket. Amitől jobb

nekünk, ha velünk vannak. Mindenkinek van egy

"sárga kavics" a zsebében, amitől nem szívesen

válik meg. Reményeink szerint az általunk létre -

hozott tárgyak is rendelkeznek ezzel az erővel és

szellemi töblettel. Szilágyi Sándor Manaman nem először csatlakozik a programunkhoz, összeköt

bennünket a Mana közös szellemisége, a tárgyak és a zene kapcsolata.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

ISBN KÖNYVBEMUTATÓ

2023. 08. 26. 18:00

Helyszín: Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos utca 5.)

Márciusban nyílt meg a szentendrei ISBN Könyvesbolt

a Pajor-kúria épületében. A budapesti ISBN művészeti szakkönyvesbolt és kortársművészeti galériával

együttműködésben a Ferenczy Múzeumi Centrum

saját művészeti albumain kívül a hazai és régiós kiadású, limitált példányszámú művészkönyveket, fanzine-okat, photobookokat és egyéb egyedi kiadványokat is megtalálják az érdeklődők

Szentendre új könyvesboltjában. A könyvbemutató ingyenesen látogatható.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

SZOMBATI PROGRAMOK I 29

MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI DIVATBEMUTATÓ

2023. 08. 26. 18:00

Helyszín: Városi Vendégház (Fő tér 12.)

Csinger Mercédesz és tanítványainak divatbemutatója a Városi Vendégházban.

NYITOTT MŰHELY BESZÉLGETÉS

2023. 08. 26. 18:30

Helyszín: Raku Manifestations (Bogdányi út 8.)

Nyitott műhely beszélgetés rakuról, teáról, színekről, formákról. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a raku gyakorlati es szellemi különlegességeibe.

CITERA JAMBOREE

2023. 08. 26. 18:15

Helyszín: Bükkös-patak víziszínpad

A Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei és tanáraik, köztük harmonikusok, szaxofonosok

és citerások adnak koncertet a Bükkös-patak

víziszínpadán. Népzenei elemekkel színesített igazi kötetlen jammelésre számíthatnak a látogatók.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES
30 I SZOMBATI PROGRAMOK

MÉHEK KONCERT

2023. 08. 26. 19:00

Helyszín: Kacsakő Bisztró

Méhes Csaba és csapata a lehető legszúrósabb

kritikával illeti a minket körülvevő valóságot.

SAUROPODA KONCERT

2023. 08. 26. 19:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

A Sauropoda napjaink egyik legkellemesebben

agycsavaró jazz-rock triója, akik töretlen

energiával töltik meg a hazai zenei életet

fondorlatosabbnál fondorlatosabb ízekkel.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

POP-UP KIÁLLÍTÁS & FILMVÍZIÓ

2023. 08. 26. 19:00, 21:00

Helyszín: PhotoLab -Vajda Múzeum (Hunyadi utca 1.)

Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválon két különleges szabadtéri programmal várják az érdeklődőket a

Vajda Múzeum kertjében. 19:00 órakor megnyílik

Jeff Cunningham glasgow-i művész pop-up

kiállítása, 21:00 órakor pedig Hajdú D. András

kiállításához kapcsolódóan A Föld sója című

film vetítésén lehet részt venni.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK
INGYENES
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 1000 FT/FŐ

BORBÉLY MŰHELY KONCERT

2023. 08. 26. 19:00

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

Szentendre + Jazz = Borbély Műhely, mondják

sokan, hisz a szentendrei Barlangban több mint két évtizede működő Borbély Műhely jazzklub a hazai

jazzélet referenciapontjává vált, nyáresti szabadtéri

koncertjeik pedig évről-évre különleges programmal színesítik a város kulturális programsorozatát.

A Szabó Gábor- és Liszt-díjas, a szintén szentendrei Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert Borbély Mihály és muzsikus társai

különleges koncerttel készülnek a város egyik legnépszerűbb, a nyári szezont záró fesztiváljának szombati estéjére.

INGYENES

32 I SZOMBATI PROGRAMOK

MOLNÁR FERENC CARAMEL KONCERT

2023. 08. 26. 21:30

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

Molnár Ferenc Caramel érkezik a Szentendre

Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválra szombat este, hogy egy fergeteges élőzenekaros koncerttel

kápráztassa el a szentendrei közönséget!

Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba, 17 év

elteltével a hazai zenei és közélet kiemelkedő

szereplője lett. Népszerűsége, csodálatos hangja mellett, épp a közelségben, a személyes és

végtelenül őszinte kisugárzásban is rejlik. A hatalmas rajongótáborral rendelkező énekes különleges tehetségű zeneszerző, aki saját

maga írja dalszövegeit is. INGYENES

SZOMBATI PROGRAMOK I 33

HANIMAN

2023. 08. 26. 21:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

A szombat esti talpalávalót szentendrei

lemezlovasunk, Haniman fogja szolgáltatni a Folt kávézó színpadán.

A ritmus és a jó hangulat garantált! HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

KÓSER BORKÓSTOLÓ

2023. 08. 26. 21:00, 23:00

Helyszín: Cháj Galéria és Kávézó (Pátriárka utca 6.)

Bemutatkozik a kóser bor! Mitől kóser egy bor, miben tér el a készítési folyamat a hagyományos eljárástól? Hol lehet beszerezni, melyik pincészetek

készítenek itthon és a környező országokban kóser bort? Ezekre, és egyéb izgalmas kérdésekre kaphat

választ, aki betér a Cháj Galéria és Kávézóba.

Ezen az estén meg lehet tekinteni a zsinagógát

és Fehér Dániel kiállítását is.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 2000 FT/FŐ

INGYENES
34 I SZOMBATI PROGRAMOK

2023. 08. 27

MŰVÉSZETI TURKÁLÓ

2023. 08. 27. 10:00

Helyszín: Newsee.Store (Alkotmány utca 3.)

Képző - és iparművészeti vásár egész nap a Newsee Storeban. Most olyan kincsekre is akadhatnak az érdeklődők, amiket máskor nem láthatnak a boltban. Egyedi vázlatok, nyomatok, reprók, festmények és grafikák.

KÁVÉKÓSTOLÓ WORKSHOP

2023. 08. 27. 10:00 -13:00

Helyszín: Newsee.Store (Alkotmány utca 3.)

Szeretettel várják az érdeklődőket Horváth Gergő barista kávékóstolóján, ahol több fajta területszelektált világos pörkölésű kávét fognak elkészíteni és kóstolni, magyar pörkölők kávéiból. A workshop időtartama 3 óra, ami alatt lehet tanulni a speciality kávékultúráról, a kávékészítésről, őrlő beállításról, és 3 - 4 fajta kávét

lehet kóstolni különböző eszközökön elkészítve. A workshopon való részvétel díja: 7000 Ft/fő.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK 7000 FT/FŐ

VASÁRNAPI PROGRAMOK
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

RÓZSA MINT A SZÍV ELIXÍRJE

2023. 08. 27. 10:00 -14:00

Helyszín: Városi Vendégház (Fő tér 12.)

A Városi Vendégház Rózsa-udvarrá alakul, ahol megismerkedhetnek a szentendrei rózsa

történetével is. Natúrkozmetikumok bemutatója, rózsás kencék készítése, frissítő rózsatea és kávékülönlegességek kóstolója várja az érdeklődőket.

A látogatók maguk is összeállíthatják a rózsateájukat, amit hazavihetnek, hogy az itt szerzett

élmények még sokáig megmaradjanak.

A program moderátorai: Lóczy Marika és Lóczy György.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

MŰHELYBEMUTATÓ TÁRLATVEZETÉSSEL

2023. 08. 27. 10:00, 14:00, 16:00, 18:00

Helyszín: Mana Ékszerstúdió (Zweiber udvar, Görög u. 4.)

A program során az érdeklődők betekintést nyerhetnek az ötvösműhely működésébe, a szerszámok és eszközök mellett megtekinthetik a Mana Ékszerkollekció legújabb darabjait is.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

SZABADTÉRI UTCATÁRLAT

2023. 08. 27. 10:00 -16:00

Helyszín: Bükkös part (Apor híd)

A Bükkös-patak partját ismét festők népesítik be.

Nem egyszerűen kulturális, sokkal inkább

társasági eseményről van szó, ahol a művészek egymással, a közönséggel, kurátorokkal, galériatulajdonosokkal találkozhatnak és

beszélgethetnek kötetlenül.

Több mint ötven művész - köztük a három

főszervező, Istók Bernadett, Verebélyi Diána és Görög László - várják műveikkel az érdeklődőket. KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

VASÁRNAPI PROGRAMOK I 37

SZÖRPKÓSTOLÓ

A BENYÓ SZÖRPÉSZETTEL

2023. 08. 27. 10:00 -18:00

Helyszín: Frangipani Stúdió és Galéria (Bartók Béla út 5/b.)

Szeretettel várják az érdeklődőket a Benyó

Szörpészet szörpkóstolóján, ahol bárki megkóstolhatja a természet inspirálta különlegességeket. A szörpészet küldetése, hogy megédesítse az együtt töltött időt és különleges ízélményeket nyújtson az embereknek. A friss növényekből készült

termékekben az autentikus ízeket és a természet frissességét szeretnék megőrizni, így minden kortyban a természet erejét és a gondos kezek munkáját érezhetjük.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

38 I VASÁRNAPI PROGRAMOK

REPLACC JÁTSZÓTÉR

2023. 08. 27. 11:00 -18:00

Helyszín: Fő tér

A Zöldövezet Társulás Egyesület interaktív

környezetvédelmi programjaival a hulladék

megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

A Replacc játszótér elhasználódott tárgyakból

épült, mert szeretnék a családoknak megmutatni, hogy a hulladék érték.

GYEREKPROGRAM INGYENES

EGYÜTT LENNI JÓ!

2023. 08. 27. 10:30

Helyszín: Parti Medve Könyvesbolt (Városház tér 4.)

Főzőcskézős-beszélgetős családi foglalkozás

Harmath Eszterrel.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

HONFOGLALÓK NYOMÁBAN

RAJNA ANDRÁS RÉGÉSZ- KURÁTOR

TÁRLATVEZETÉSE

2023. 08. 27. 11:00

Helyszín: MűvészetMalom (Bogdányi út 32.)

Dr. Rajna András tárlatvezetése a Tarsolylemezek - A honfoglaló elit kincsei című kiállításon.

A Magyar Nemzeti Múzeummal közösen

megrendezett kiállítás a tarsolyok mellett a pátyi temetők gazdag anyagából is számos leletet bemutat.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

BELÉPŐJEGGYEL LÁTOGATHATÓ

VASÁRNAPI PROGRAMOK I 39

RÉMUSZ BÁCSI MESÉI: A SZUROKBABA | BÁBELŐADÁS

2023. 08. 27. 11:00

Helyszín: Dunaparti Művelődési Ház (Dunakorzó 18.)

Vidám bábelőadás a szurokbabáról a Nefelejcs

Bábszínház előadásában. Ki ne ismerné

Rémusz bácsi történeteit a felnőttek közül?

Szeretnénk, ha a gyerekek is megszeretnék a

furfangos nyulat, és egy kicsit a ravaszdi rókát is, ezért a mai mese a szurokbabáról szól.

GYEREKPROGRAM 1500 FT/FŐ

VASÁRNAP LEHET ÍGY IS, ÚGY IS

DIVATBEMUTATÓ, RUHA - ÉS FESTMÉNYVÁSÁR

2023. 08. 27. 12:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

Vasárnapi lehet így is, úgy is … Meglátni, megfogni, szerelembe esni … és megkaparintani egy helyen, egy időben! Szeretettel várnak mindenkit Bagdi

Kata (ruhák), Farkas Bori (táskák) és Palyov Péter (festmények) közös vasárnap délutáni matinéjára, ahol az érdeklődők az egész napos vásáron, és a 15:00 órakor kezdődő divatbemutatón keresztül

megismerhetik és megvásárolhatják a hazai kúltúripar kiemelkedő alkotásait.

40 I VASÁRNAPI PROGRAMOK
HÁZAK, UDVAROK,HÁZIGAZDÁK

KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS A VAJDA, A PRÓFÉTA CÍMŰ KIÁLLÍTÁSON

2023. 08. 27. 14:00

Helyszín: Vajda Múzeum (Hunyadi utca 1.)

Szabó Noémi művészettörténész kurátori tárlatvezetése a Vajda, a Próféta című kiállításon.

Az 1986-ban alapított Vajda Múzeum hosszú évek után ismét megnyitotta kapuit. A Vajda, a Próféta

című kiállítás kurátori tárlatvezetése betekintést nyújt Vajda életébe, művészetének egyes korszakaiba, illetve a kiállítás megrendezésének szempontjaiba.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK BELÉPŐJEGGYEL LÁTOGATHATÓ

TÁRLATVEZETÉS A GYŰJTEMÉNY (1900-2022) CÍMŰ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSON

2023. 08. 27. 15:00

Helyszín: Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos utca 5.)

A Ferenczy Múzeumi Centrum 2023 tavaszán

hiánypótló gyűjteményes kiállítást nyitott. Szentendre, mint a modern magyar művészet

egyik megkerülhetetlen központja, évtizedeken keresztül formálta a művészeti áramlatokat, párbeszédet folytatva a hazai és a nemzetközi közeggel. A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményének fő gyűjtési területe a 20-21. századi, illetve a mindenkori kortárs magyar képző- és iparművészet, mely kategóriájában az egyik legnagyobb, legrangosabb műtárgyegyüttes Magyarországon.

VASÁRNAPI PROGRAMOK I 41
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK BELÉPŐJEGGYEL LÁTOGATHATÓ

MŰHELYTITKOK

2023. 08. 27. 15:00

Helyszín: RegenTag Műhelygaléria és Kávézó (Kucsera Ferenc utca 2/a.)

Varga Tímea keramikus bemutatja a RegenTag kerámiaműhelyét és a kerámiakészítés fogásait.

Lesz korongozás-bemutató, az agyag újrahasznosításának útját és más műhelytitkokat is megismerhetnek a résztvevők. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: www.regentag.hu

42 I VASÁRNAPI PROGRAMOK
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

RUTKAI BORI BANDA KONCERT

2023. 08. 27. 17:00

Helyszín: Kacsakő Bisztró

Vidám, vagány dalok a gyerekeknek és az

egész családnak. Mesekoncert sok tánccal, bábbal, játékkal.

TÖREDÉK | A KORTÁRS & BALETT TÁNCCSOPORT SZENTENDRE BEMUTATÓJA

2023. 08. 27. 16:00

Helyszín: Dunaparti Művelődési Ház (Dunakorzó 18.)

A Kortárs & Balett Tánccsoport Szentendre

30 perces kortárs performanszt mutat be a Dunaparti Művelődési Ház udvarán.

Szentendre a művészetek városa. A művészeteknek hála

végtelen lehetőség van keresni, kifejezni, fejleszteni önmagunkat. Inspiráló alkotások, helyszínek, hangulatok és érzések, de mindezek csak részei a nagy egésznek.

Megérintenek és megmozgatnak bennünket, a töredékek így állnak össze teljes egésszé.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

GYEREKPROGRAM

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES
VASÁRNAPI PROGRAMOK I 43

LELKI PIHENŐ - EGYÜTT A PÁNIK

ELLEN | MENTÁLHIGIÉNÉS

ÉLMÉNYFOGLALKOZÁS

2023. 08. 27. 17:00

Helyszín: Frangipani Stúdió és Galéria (Bartók Béla utca 5/b.)

A sorstársi közösség megtartó erővel bír, ahol megélhetjük a ventillálás jótékony hatását, a testilelki jólléthez kapott sokszoros energiát, mert a kapcsolatainkban sérülünk – ahogy Rogers

mondta –, de kapcsolódva gyógyulunk. Gyere és tapasztald meg élőben! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: lelkipiheno@gmail.com.

A foglalkozás minimum 5 fő részvételével kerül megtartásra.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

A’LA CARTE ENSEMBLE A PAP-UDVARBAN

2023. 08. 27. 18:00 -20:00

Helyszín: Pap-udvar (Szamárhegy, Iskola utca 18.)

Egyedülálló hangszer-összeállítással, átiratokkal és eredeti művekkel érkezik a különleges BDZ

A´la cArte Ensemble az augusztus végi Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon a szamárhegyi

Pap-udvarba. Jöjjenek, élvezzék az estet a kellemes

hangulatú szamárhegyi magánház kertjében az immár megszokott nyitott udvarok program

keretében, a Szentendre Barátai és a Nők Szentendréért szervezésében.

A belépés ingyenes, de a korlátozott befogadóhely miatt regisztrációhoz kötött! Regisztráció a szentendreejjelnappalnyitva.hu oldalon

megadott űrlapon lehetséges.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES

44 I VASÁRNAPI PROGRAMOK

JAZZFORMERS FEAT SZABÓ ENIKŐ, JÓNÁS GABRIELLA KONCERT

2023. 08. 27. 18:00

INGYENES

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

A Jazzformers 2015 végén alakult. Akkor egy baráti

örömzenélésre trombitálta össze a csapatot Szalkay

Dávid, a zenekar frontembere. frontembere.

Tagjai - Szalkay Dávid (trombita), Szikora Balázs

ütőhangszerek), Iványi Gáspár (gitár) és Kiss Attila (nagybőgő) - felsőfokú szinten végzett jazz -, illetve klasszikus zenészek. A zenekar eklektikus stílusának esszenciája ez a koncert, ahol a saját, szerzői alkotások mellett stílusos feldolgozások is hallhatók. A fellépést két csodálatos énekesnő is tovább színesíti: a hazai soul és R&B világából jól ismert Jónás

Gabriella és a népzene illetve word music területén népszerű Szabó Enikő varázsolja el a nagyérdeműt.

VASÁRNAPI PROGRAMOK I 45

3COYOTES KONCERT

2023. 08. 27. 19:00

Helyszín: Folt Kávézó (Kucsera Ferenc utca 11.)

A 3Coyotes egy budapesti születésű mexikói zenekar: három barát, különböző zenei háttérrel, három különböző mexikói városból, akiket a hagyomány, a barátság és a zene iránti szenvedély egyesített.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

ZSEBLÁMPÁS FMC SÉTA

2023. 08. 27. 21:00

Gyülekező: Ferenczy Múzeum előtt (Kossuth Lajos utca 5.)

Ismerje meg a Ferenczy Múzeumi Centrum múzeumait a zseblámpás FMC sétán!

A séta során érdekességeket is megtudhat az épületek múltjáról és jelenéről.

A séta időtartama: 60-70 perc.

FESZTIVÁLSÉTA 1000 FT/FŐ

JAZZ ÉS ZSOLTÁR

2023. 08. 27. 20:00

Helyszín: Református Templom kertje

(Esőhelyszín: Református Templom)

A Bartha/Arnedo Quartett műsorában genfi zsoltárok jazz feldolgozásai és saját kompozíciók hangzanak el.

Előadók: Pol Omedes Casacuberta - trombita, Bartha

Mátyás - zongora, Danny Ziemann - nagybőgő, Guillem

Arnedo - dob.

Támogatók: Vujicsics Tihamér Zeneiskola - Szentendre,

Hubay Jenő Zeneiskola - Budapest, Szentendrei

Református Egyházközség

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

46 I VASÁRNAPI PROGRAMOK

MÖRK KONCERT

2023. 08. 27. 20:30

Helyszín: Borkorzó (Dunakorzó), nagyszínpad

A Mörk soul és funk alapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai

és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel, improvizációval és más stílus elemekkel együtt egy különleges zenei élményt nyújt a hallgatónak.

INGYENES

VASÁRNAPI PROGRAMOK I 47

FÉNYFESTÉS A FŐ TÉREN

2023. 08. 25 - 27. 20:00 -24:00

Helyszín: Fő tér

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál alatt esténként a Fő tér különleges fényárban pompázik. Csodálja meg Ön is!

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

DUMTSA FORGATAG

IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

2023. 08. 25. 13:00 -22:00

2023. 08. 26. 10:00 -22:00

2023. 08. 27. 10:00 -20:00

Helyszín: Dumtsa Jenő utca

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon, a hangulatos Dumtsa Jenő utcában kerül

megrendezésre a Dumtsa Forgatag, ahol az érdeklődők helyi iparművészek csodás

alkotásaiból válogathatnak kedvükre.

KÍSÉRŐPROGRAM

TÖBBNAPOS PROGRAMOK

BÁB UDVAR

2023. 08. 26 - 27. 10:00 -17:00

Helyszín: ÚjMűhely Galéria (Fő tér 20.)

Szombaton és vasárnap napközben az ÚjMűhely

Galéria Báb udvarrá alakul, ahol Kárpát-medencei

bábművészek szórakoztatják a kicsiket és nagyokat.

A belső térben bábművészeti kiállítás, installáció lesz látható.

2023. 08. 26 - 27. 10:00 -17:00

Mesekuckó foglalkozás a Petőfi Irodalmi Ügynökség

Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrumával

2023. 08. 26 - 27. 11:00

Báb bemutató Kovács Katalinnal, az Állami

Bábszínház bábművészével

2023. 08. 26. 15:00

Kacor király című népmesei előadás

Kovács Katalin bábművész előadásában

2023. 08. 26 - 27. 10:00 -13:00 és 14:00 -17:00

A Bábakukucs Produkció programja KÍSÉRŐPROGRAM

BABAKOCSI KIÁLLÍTÁS

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Blue Land Folklor (Alkotmány utca 8.)

A kiállítás az üzlet előtti Virágok és Kívánságok terén tekinthető meg. Az üzlettulajdonos gyűjteménye olyan eredeti méretű, illetve gyerekjátéknak készült babakocsikból áll, melyek a 19 - 20.századból származnak. Az arra járók

nemcsak a babakocsik “évjáratát”, hanem jellegzetességeit, és érdekességeket is megtudhatnak.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

SZÖVŐMŰHELY BEMUTATÓ

2023. 08. 26 - 27. 15:00

Helyszín: Szakrális Szövőműhely (Bogdányi út 10/a.)

Bicskei Brigitta kéziszövő textilművész és

Kántor Ági festőművész műhely bemutatója

augusztus 26-án és 27-én 15:00 órai kezdettel.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES
GYEREKPROGRAM INGYENES TÖBBNAPOS PROGRAMOK I 49

ÉJJEL-NAPPAL TÁRSASJÁTÉK

2023. 08. 25. 14:00 -22:00

2023. 08. 26. 10:00 -22:00

2023. 08. 27. 10:00 -18:00

Helyszín: Dunaparti Művelődési Ház, udvari klubterem

(Dunakorzó 18.)

A fesztivál alatt a Felnőttmegőrző - Társasjátékos Klub rendkívüli játéknapot tart, három napon át

társasjáték-maraton lesz! Az érdeklődők játszhatnak a felnőtteknek szóló legjobb stratégiai, és logikai

társasjátékokkal.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

FLOURISH - VIRÁGZÁS | DESIGN ÉKSZER KIÁLLÍTÁS

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Frangipani Stúdió és Galéria (Bartók Béla utca 5/b.)

2023. 08. 25. 18:00 Flourish - Virágzás design ékszer kiállítás megnyitója és Máhr Richárd jazz estje

2023. 08. 26. 11:00 Tárlatvezetés a

Flourish - Virágzás design ékszer kiállításon

2023. 08. 26. 14:30 Tűzzománc bemutató a

Flourish - Virágzás design ékszer kiállításon

2023. 08. 26. 19:00 Tárlatvezetés a

Flourish - Virágzás design ékszer kiállításon

2023. 08. 27. 11:00 Tárlatvezetés a

Flourish - Virágzás design ékszer kiállításon

2023. 08. 27. 15:00 Tárlatvezetés a

Flourish - Virágzás design ékszer kiállításon

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

50 I TÖBBNAPOS PROGRAMOK

MESECENTRUM OLVASÓSAROK

2023. 08. 26 - 27. 10:00 -17:00

Helyszín: ÚjMűhely Galéria (Fő tér 20.)

A MeseCentrum Olvasósarok elnevezésű programja az értékhordozó kortárs gyerekkönyvek és az olvasás, mesehallgatás szeretetéről szól.

Folyamatos, személyre szóló könyvtanácsadást tartanak korosztály, téma, műfaj és igény szerint

Harmath Artemisz kritikus, a MeseCentrum vezetője és Nyulász Péter, író közreműködésével.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

DM NŐI EGÉSZSÉGPONT

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Dunakorzó

Nőnek lenni mindenekelőtt egy dolgot jelent: erősnek lenni. Ugyanakkor mi nők túl gyakran megfeledkezünk önmagunkról. Nem csoda, hogy az olyan témák, mint a női egészség vagy saját magunkról való gondoskodás még mindig túl kevés teret kapnak. Mi pedig pontosan ezen szeretnénk változtatni! A TritonLife

együttműködésével a DM Női Egészségponton lehetőséged lesz arra, hogy több szolgáltatást is kipróbálj, mint a vércukor mérés, bőrgyógyászati vizsgálat vagy a táplálkozással kapcsolatos tanácsadás.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

TÖBBNAPOS PROGRAMOK I 51

KERÁMIAFESTÉS

2023. 08. 25. 14:00 -18:00

2023. 08. 26. 10:00 -18:00

2023. 08. 27. 10:00 -18:00

Helyszín: RegenTag Műhelygaléria és Kávézó

(Kucsera Ferenc utca 2/a.)

Az érdeklődők választhatnak egyet az égetett

kerámiatárgyak közül és kiszínezhetik őket, ahogy

csak szeretnék! Ha elkészült a festés, néhány

héten belül ki is égetik a tárgyat, amit ezt követően az üzletben lehet átvenni vagy postára adják a készítőnek. A programra előzetes regisztráció

szükséges: www.regentag.hu.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

KREATÍV KAVALKÁD: KÉPZŐMŰVÉSZEK UTCÁJA

2023. 08. 26 - 27. 11:00 -20:00

Helyszín: Görög utca

Szentendrei festők munkáiból nyílik utcatárlat a Görög utcában a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

Fesztivál keretében.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

52 I TÖBBNAPOS PROGRAMOK

AZ IKON CSOPORT KIÁLLÍTÁSA

2023. 08. 25 - 27. 10:00 -20:00

Helyszín: Pirk János Múzeum (Bogdányi út 34.)

Az IKON Csoport 2004-ben alakult főképp

Szentendrén élő művészekből, festőkből, grafikusokból, szobrászokból, fotósokból.

A megalakulásuk óta már 33 kiállítást szerveztek a csoportnak Szentendrén, Budapesten és

különféle vidéki helyszíneken. Ezen a kiállításon szeretnék folytatni azt a hagyományt, hogy itt

Szentendrén is időről időre bemutassák a csoport

tagjai legújabb alkotásaikat kapcsolódva ezzel a város gazdag művészeti életéhez.

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

AZ ERDŐ A SZEMEMMEL

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Frangipani Stúdió (Bartók Béla utca 5/b.)

2023. 08. 25. 18:00 Kiállításmegnyitó

Az erdő a szememmel természetfotó kiállításon keresztül az érdeklődők felfedezhetik azt a titkos

világot, mely nap mint nap körülvesz minket, de melyet mégsem ismerünk igazán. A kiállítás

megtekinthető augusztus 26-án és 27-én 10:00 és 18:00 között. A kiállítás megtekintése ingyenes.

- BENYÓ KRISZTIÁN FOTÓKIÁLLÍTÁSA
TÖBBNAPOS PROGRAMOK I 53
HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

ÉJJEL-NAPPAL MŰVÉSZET, ÉJJEL-NAPPAL ALKOTÁS

2023. 08. 26 - 27. 10:00 -14:00 és 16:00 -19:00

A Templomdombon egy nagy kifeszített vászonra

alkossuk meg az éjjelt és a nappalt! A mű

elkészítésében Zarubay Bence képzőművész

segít. Festészetére Szentendre motívumai, jellegzetes, egyedi képi világa jellemző, amelyet a festés során igyekszik átadni, megmutatni.

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK INGYENES

54 I TÖBBNAPOS PROGRAMOK

COLORS OF HUNGARY

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Blue Land Folklor (Alkotmány utca 8.)

A Colors of Hungary állandó kiállítás a különböző országrészekből gyűjtött terítőket, párnákat, kerámiákat, babákat mutatja be abból a célból, hogy a látogatók megismerjék a magyar népművészet sokoldalúságát és szépségeit. A kiállítás

nyitvatartási időben ingyenesen megtekinthető. HÁZAK, UDVAROK,

HÁZIGAZDÁK INGYENES

MŰVÉSZ TERASZKONCERTEK

2023. 08. 25 - 26.

Helyszín: Művész Étterem és Bisztró (Dumtsa Jenő u. 7.)

Hétvégi örömzene a Művész teraszán!

2023. 08. 25. 20:00 Pesti Zoli koncert

2023. 08. 26. 18:30 Demeter Erik koncert

2023. 08. 26. 21:00 Rumba Fuerte Trio

KÍSÉRŐPROGRAM INGYENES

ŐSI MESTERSÉGEK BEMUTATÓJA A

HONFOGLALÁS KORÁBÓL

2023. 08. 26. 12:00 -18:00

2023. 08. 27. 11:00 -17:00

Helyszín: MűvészetMalom (Bogdányi út 32.)

Hogyan készültek a honfoglalás kori eszközök, tarsolylemezek? A kézműves bemutató a 10. század világába repíti vissza a látogatót. A Keleti Szövetség

tagjai korhű viseletben és a kornak megfelelő

eszközökkel mutatják be a "tarsolylemezek korának"

kézműves tudományát. Megjelenik egy honfoglaló ötvös-cizellőr, akinél a poncolást próbálhatják ki a látogatók – ezzel a technikával díszítették eleink a tarsolylemezeket. Az ideérkezők láthatják és ki is próbálhatják, hogy milyen volt méhviaszból gyertyát készíteni vagy fából apróbb használati eszközöket kifaragni, valamint találkozhatnak több, régészeti ásatáson előkerült lelet rekonstrukciójával is. HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

BELÉPŐJEGGYEL LÁTOGATHATÓ

TÖBBNAPOS PROGRAMOK I 55

KÓSTOLJON BELE SZENTENDRÉBE!

2023. 08. 25 - 27.

A kulináris élvezetek kedvelőinek az idei Szentendre Éjjel-Nappal Fesztivál is tartogat meglepetéseket. Szentendrei vendéglátósok művészekkel

összefogásban olyan ételkreációkat készítenek el, melyek csak és kizárólag ezen a hétvégén érhetőek el a kínálatukban.

ÉTTERMEK KÜLÖNLEGESSÉGEI

ÉBEN GASZTROFESZT

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Édeni Édességek Boltja (Dumtsa Jenő u. 9.)

Ében GasztroFeszt az Édeni Édességekben!

Az érdeklődők megkóstolhatnak mindent, ami “ében”, csak ezen a hétvégén, amikor éjjel-nappal nyitva lesz a csokibolt. Mindhárom nap igazi különlegességek várják a csokoládé kedvelőit, lesznek különböző

kézműves étcsokoládék és trüffelek az Édeni

Csokoládéműhelyből. Az idei nyár italát pedig, mely eredetileg zöldteás, rózsavizes jeges üdítő, ezen a három napon fekete teával készítjük!

ÉTTERMEK KÜLÖNLEGESSÉGEI

ÉTTERMEK ÉS ÜZLETEK KÜLÖNLEGESSÉGEI

JÖHET A FEKETELEVES! - GASTROART AZ ÉBEN GASZTROFESZTEN

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Édeni Édességek Boltja (Dumtsa Jenő u. 9.)

Jöhet a feketeleves! Étcsokoládés, kanalazandó, krémes, kreatív meglepetés, egri vörösborredukcióval, szomolyai feketecseresznyés öntettel.

ÉTTERMEK KÜLÖNLEGESSÉGEI

BOGRÁCSOZZUNK EGYÜTT FINOM

BOROK TÁRSASÁGÁBAN!

2023. 08. 25 - 27.

Helyszín: Gwendolin Bisztró (Dunakorzó 20.)

Az idei GastroArt keretében bográcsban főtt ételekkel, valamint a villányi és tokaji borvidék boraival vár

minden kedves érdeklődőt a Bistro St. André a fesztivál mindhárom napján 18:00 órától.

ÉTTERMEK KÜLÖNLEGESSÉGEI

HÁZAK, UDVAROK, HÁZIGAZDÁK

CÍM: HELYSZÍN: HÁZIGAZDA:

Blue Land Folklor Alkotmány utca 8. Tóth Ilona

Cháj Galéria és Kávézó Pátriárka utca 6. Zsidóház Szentendre

Czóbel Múzeum Templom tér 1. Ferenczy Múzeumi Centrum

Dunaparti Művelődési Ház Duna korzó 18. Szentendrei Kulturális Központ

Ferenczy Múzeum Kossuth Lajos utca 5. Ferenczy Múzeumi Centrum

Folt Kávézó Kucsera Ferenc utca 11. Setényi-Juhász Eszter Sára

Frangipani Stúdió és Galéria Bartók Béla utca 5/b. Dr. Matyók Györgyi

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Pátriárka utca 7. Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár

Kacsakő Bisztró Belvárosi Duna-part Kóczán Gábor

Kmetty Múzeum Fő tér 21. Ferenczy Múzeumi Centrum

Mana Ékszerstúdió Görög utca 4. Jermakov Katalin

MűvészetMalom Bogdányi út 32. Ferenczy Múzeumi Centrum

Newsee.Store Alkotmány utca 3. Leel-Őssy Enikő

Pap-udvar Iskola utca 18. Szentendre Barátai Egyesület és Nők Szentendréért Parti Medve Könyvesbolt Városház tér 4. Nyulas Ágnes

Raku Manifestations Bogdányi út 8. M. Szabó Anikó

RegenTag Műhelygaléria és Kávézó Kucsera Ferenc utca 2/a. Bűdyné Vági Eszter

Szakrális Szövőműhely Bogdányi út 10/a. Bicskei Brigitta és Kántor Ági

Templomdomb Templomdomb Zarubay Bence és Szentendrei Kulturális Központ

Ur Eleonóra Batik Galéria Dumtsa Jenő utca 15. Ur Eleonóra

Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely Péter Pál utca 6. Récsey Manyi

Vajda Múzeum Hunyadi utca 1. Ferenczy Múzeumi Centrum

Városi Vendégház Fő tér 12. Tourinform Iroda

OTP Junior számla

0 Ft-os havi díjjal, 24 éves korig

Segítünk megtenni gyermekednek a következő lépést az önállóság felé.

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért az ajánlat részletes feltételeiről érdeklődj az OTP Bank fiókjaiban és a honlapunkon közzétett üzletszabályzatból és hirdetményből.

szögletes aknák

ikerkeret

Környezettechnika

csapadékvízgyűjtők

szennyvíztározók

vízzáró vasbeton tartályok

iszap és olajleválasztók

Mélyépítés

betoncsövek

vasbetoncsövek

akna elemek

- akna elemek

-aknagyűrűk

-aknaszűkítők

víznyelőelemek

vasbeton fedlapok

keretelemek

Egyedi gyártású termékek

szögletes vasbeton akna

vízóra akna

csatornázási aknaelemek

egyedi aknák

beton- és vasbetoncsövek

közművédő csatorna előfej

szintbeállítók

Betonpaplan

TERMÉKEINK:
előfejek

CSALLÓ PÁLINKA MANUFAKTÚRA

CSEH SÖRÖK HÁZA

CUVÉE SZENTENDRE

EPERMESTER PINCÉSZET

ESKOL PINCE

ESPÁK PINCÉSZET

FRITTMANN BORÁSZAT

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE

HARASZTHY PINCÉSZET

HILLTOP BOROK ÉS ANENOMA PÁLINKÁK

KAMARÁS BORÁSZAT

KECZE & HADY KÉZMŰVES PINCE

KŐHEGYBOR - SZENTENDRE BORA

LAJOS-KIRÁLY MANUFAKTÚRA

LISICZA BORHÁZ

MÁRTON ÉS LÁNYAI PÁLINKA

MÉSZÁROS PÁL BORHÁZ ÉS PINCE

MOKOS PINCÉSZET

NYIKOS PINCÉSZET

PÁTZAY BORBIRTOK

RECAS PINCÉSZET

ROYAL TOKAJI BORÁSZAT

RUSTICA BORMŰHELY SZENTENDRE

SAJTVILÁG

STREIT-ZAGONYI BORÁSZAT VILLÁNY

THUMMERER PINCE

VITÉZ KÜRTŐS

Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.