2
Beköszöntô
Tartalom
Kedves Várostársaim! Tisztelt Kultúraszeretôk!
BEKÖSZÖNTÔ INTERJÚ
2
TOLCSVAY LÁSZLÓ VIDNYÁNSZKY ATTILA
4-5 4 5
INFORMÁCIÓ - TÉRKÉP
6-7
3
BOGÁNYI TESTVÉREK KONCERTJE A SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENYE MAGYAR NEMZETI CIGÁNYZENEKAR ÉS A SZENTENDREI FÚVÓSOK MEERSBURGI FÚVÓSOK
VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLA NYÁRI KONCERTJEI TEÁTRUM
Szentendrén ebben az évben is felgördül a függöny, táncra perdülnek a mûvészek, megszólalnak könnyû- és komolyzenei koncertek. 2008. június 21-én kezdetét veszi a Szentendrei Nyár és Teátrum. Ez a nyár is pezsgô, színes kulturális programokat tartogat az ideérkezôknek. 2007 óta Szentendre a festôk városa, hiszen itt közel 200 mûvész él és alkot. A Szentendrei Nyári Fesztivál azért sikeres, mert olyan környezetben született meg, ahol a mindennapok természetes része a képzômûvészet, a zene, a néptánc, a színház, a nemzetiségi hagyományok és a gasztronómia. Számunkra ez óriási jelentôségû, hiszen városunk együtt lélegzik ezzel a hangulattal. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a nemzet színészei közül sokan megfordultak már a szentendrei színpadon. Ez a nyár is bôvelkedik országos bemutatókban és színészóriások felejthetetlen alakításaiban. Nagyon készülünk erre a nyárra, az Ön fogadására. Hiszek a kultúra értékteremtô erejében, és örömmel tölt el, hogy a kulturális élet ennyire aktívan van jelen városunkban. Bízom abban, hogy Szentendre utcáin járva Ön is megtapasztalja a varázslatos, mediterrán hangulatot. Jöjjön el, legyen a vendégünk és ünnepeljük együtt Szentendrén a kultúrát! Kívánok mindenkinek kellemes élményeket, szép nyári estéket, a fellépôknek sok sikert, és Önnek Kedves Látogató, felejthetetlen szentendrei nyarat!
dr. Dietz Ferenc
Szentendre város polgármestere
SZENTENDREI NYÁR NYITÓNAPJA ÉS IVAN DAN SZENTIVÁNÉJI ÁLOM KÉT ÚR SZOLGÁJA „SZÍVÜNK VÍGSÁGGAL...” - TÁNCMULATSÁG A HÍRES KALOTASZEGEN FÁBRY SÁNDOR ÖNÁLLÓ ESTJE SZERELMES HAL ELNÖKNÔK MAGYAR A HOLDON LILIOMFI KURÁZSI PAPA VERDI-PUCCINI OPERAEST BERECZ ANDRÁS ÉNEK- ÉS MESEMONDÓ MÛSORA FELNÔTTEKNEK DUNDO MAROJE
GYEREKELÔADÁSOK KONCERTEK A VÁROSHÁZA UDVARÁN NEO PASO JAZZ FESZTIVÁL: SMÁRTON TRIÓ BORBÉLY MÛHELY JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ FOR TUNES EGRI JÁNOS COMBO DRESCH QUARTET
JAZZ ÉS FOLK ESTEK A BARCSAY UDVARBAN VUJICSICS EGYÜTTES SZÁJRÓL SZÁJRA PROJEKT TRIO YENGIBARJAN PRÍMÁSTALÁLKOZÓ SEBESTYÉN MÁRTA – BOLYA – DONGÓ TRIÓ
8-15 8 9 9 10 10 10 11 11 12 12 13 14 14
15 16-18 16 16 16 17 17 17 18 18 19-21 19 19 20 20 21
CEMBALISSIMO 2008 NYÁRESTI MUZSIKA: ROZSOS TAMÁS BRÁCSAMÛVÉSZ ÉS BARÁTA PASKA GÁBOR MESTERKURZUSAI
BILBAOI SPANYOL KÓRUS KONCERTJE ONDARRETA KÓRUS MAGYAR MISE
21-23 21 21 21
23-24, 29 23 24 29
MÛSORNAPTÁR
25-28
RÉGIZENEI KONCERTEK
29-30
A KECSKÉS EGYÜTTES / PRO MUSICA ANTIQUA HUNGARICA EGYESÜLET NYÁRI KONCERTJEI: A DUNAKANYAR TÖRTÉNELMI ZENÉJE OUD - BASS KONCERT - KOBZA VAJK GROUP MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A RENESZÁNSZ ZENE A SZENTENDREI DALMÁTOK ZENÉJE RENESZÁNSZ LANTMÛVEK – BAKFARK BÁLINT RÁKÓCZI ÉL – ROCK ORATÓRIUM A REFORMÁCIÓ ÉS A RENESZÁNSZ ZENÉJE
MÚZEUMOK - KIÁLLÍTÁSOK MÛVÉSZETMALOM SZERB ORTODOX EGYHÁZI MÚZEUM VLS PINCEMÛHELY PMMI - A HÓNAP MÚZEUMA SZENTENDRÉN PMMI - IDÔSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK PMMI - ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK SZENTENDREI RÉGI MÛVÉSZTELEPI GALÉRIA
GALÉRIÁK - KIÁLLÍTÁSOK PÉTER-PÁL IPARMÛVÉSZETI GALÉRIA CAFÉ RODIN DALMÁT KÁVÉZÓ
29 29 30 30 30 30 30 32-38 32 33 33 34 36 37 38 38 38 38 38
HAGYOMÁNYÔRZÔ PROGRAMOK 39-40 TÉRDÖNGÖLÔ - TÁNCOS, ZENÉS NÉPI MULATSÁGOK SZENTENDRE FÔ TERÉN 39 ISTER NAPOK - IX. DUNAKORZÓ VÍGASSÁGOK 40 PATAK-TÚRA 40
FESZTIVÁLOK KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK
22 23 23 23
SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA NEMZETKÖZI PERFOMANCE ÉS NEHÉZ ZENEI FESZTIVÁL
PARTNEREINK / TÁMOGATÓK
40-41 40 41 46
2
Beköszöntô
Tartalom
Kedves Várostársaim! Tisztelt Kultúraszeretôk!
BEKÖSZÖNTÔ INTERJÚ
2
TOLCSVAY LÁSZLÓ VIDNYÁNSZKY ATTILA
4-5 4 5
INFORMÁCIÓ - TÉRKÉP
6-7
3
BOGÁNYI TESTVÉREK KONCERTJE A SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENYE MAGYAR NEMZETI CIGÁNYZENEKAR ÉS A SZENTENDREI FÚVÓSOK MEERSBURGI FÚVÓSOK
VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLA NYÁRI KONCERTJEI TEÁTRUM
Szentendrén ebben az évben is felgördül a függöny, táncra perdülnek a mûvészek, megszólalnak könnyû- és komolyzenei koncertek. 2008. június 21-én kezdetét veszi a Szentendrei Nyár és Teátrum. Ez a nyár is pezsgô, színes kulturális programokat tartogat az ideérkezôknek. 2007 óta Szentendre a festôk városa, hiszen itt közel 200 mûvész él és alkot. A Szentendrei Nyári Fesztivál azért sikeres, mert olyan környezetben született meg, ahol a mindennapok természetes része a képzômûvészet, a zene, a néptánc, a színház, a nemzetiségi hagyományok és a gasztronómia. Számunkra ez óriási jelentôségû, hiszen városunk együtt lélegzik ezzel a hangulattal. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a nemzet színészei közül sokan megfordultak már a szentendrei színpadon. Ez a nyár is bôvelkedik országos bemutatókban és színészóriások felejthetetlen alakításaiban. Nagyon készülünk erre a nyárra, az Ön fogadására. Hiszek a kultúra értékteremtô erejében, és örömmel tölt el, hogy a kulturális élet ennyire aktívan van jelen városunkban. Bízom abban, hogy Szentendre utcáin járva Ön is megtapasztalja a varázslatos, mediterrán hangulatot. Jöjjön el, legyen a vendégünk és ünnepeljük együtt Szentendrén a kultúrát! Kívánok mindenkinek kellemes élményeket, szép nyári estéket, a fellépôknek sok sikert, és Önnek Kedves Látogató, felejthetetlen szentendrei nyarat!
dr. Dietz Ferenc
Szentendre város polgármestere
8-15 SZENTENDREI NYÁR NYITÓNAPJA ÉS IVAN DAN 8 SZENTIVÁNÉJI ÁLOM 9 KÉT ÚR SZOLGÁJA 9 „SZÍVÜNK VÍGSÁGGAL...” - TÁNCMULATSÁG A HÍRES KALOTASZEGEN 10 FÁBRY SÁNDOR ÖNÁLLÓ ESTJE 10 SZERELMES HAL 10 ELNÖKNÔK 11 MAGYAR A HOLDON 11 LILIOMFI 12 KURÁZSI PAPA 12 VERDI-PUCCINI OPERAEST 13 BERECZ ANDRÁS ÉNEK- ÉS MESEMONDÓ MÛSORA FELNÔTTEKNEK 14 DUNDO MAROJE 14
GYEREKELÔADÁSOK
15
KONCERTEK A VÁROSHÁZA UDVARÁN
16-18 NEO 16 PASO 16 JAZZ FESZTIVÁL: SMÁRTON TRIÓ 16 BORBÉLY MÛHELY 17 JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ 17 FOR TUNES 17 EGRI JÁNOS COMBO 18 DRESCH QUARTET 18
CEMBALISSIMO 2008 NYÁRESTI MUZSIKA: ROZSOS TAMÁS BRÁCSAMÛVÉSZ ÉS BARÁTA PASKA GÁBOR MESTERKURZUSAI
22 23 23 23 23-24, 29 23 24 29
MÛSORNAPTÁR 25-28 RÉGIZENEI KONCERTEK 29-30 A KECSKÉS EGYÜTTES / PRO MUSICA ANTIQUA HUNGARICA EGYESÜLET NYÁRI KONCERTJEI: A DUNAKANYAR TÖRTÉNELMI ZENÉJE OUD - BASS KONCERT - KOBZA VAJK GROUP MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A RENESZÁNSZ ZENE A SZENTENDREI DALMÁTOK ZENÉJE RENESZÁNSZ LANTMÛVEK – BAKFARK BÁLINT RÁKÓCZI ÉL – ROCK ORATÓRIUM A REFORMÁCIÓ ÉS A RENESZÁNSZ ZENÉJE
29 29 30 30 30 30 30
MÚZEUMOK - KIÁLLÍTÁSOK
32-38 MÛVÉSZETMALOM 32 SZERB ORTODOX EGYHÁZI MÚZEUM 33 VLS PINCEMÛHELY 33 PMMI - A HÓNAP MÚZEUMA SZENTENDRÉN 34 PMMI - IDÔSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK 36 PMMI - ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK 37 SZENTENDREI RÉGI MÛVÉSZTELEPI GALÉRIA 38
GALÉRIÁK - KIÁLLÍTÁSOK 38 PÉTER-PÁL IPARMÛVÉSZETI GALÉRIA CAFÉ RODIN DALMÁT KÁVÉZÓ
38 38 38
JAZZ ÉS FOLK ESTEK A BARCSAY UDVARBAN
19-21 VUJICSICS EGYÜTTES 19 SZÁJRÓL SZÁJRA PROJEKT 19 TRIO YENGIBARJAN 20 PRÍMÁSTALÁLKOZÓ 20 SEBESTYÉN MÁRTA – BOLYA – DONGÓ TRIÓ 21
HAGYOMÁNYÔRZÔ PROGRAMOK 39-40 TÉRDÖNGÖLÔ - TÁNCOS, ZENÉS NÉPI MULATSÁGOK SZENTENDRE FÔ TERÉN 39 ISTER NAPOK - IX. DUNAKORZÓ VÍGASSÁGOK 40 PATAK-TÚRA 40
FESZTIVÁLOK 40-41 KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK BILBAOI SPANYOL KÓRUS KONCERTJE ONDARRETA KÓRUS MAGYAR MISE
21-23 21 21 21
SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA NEMZETKÖZI PERFOMANCE ÉS NEHÉZ ZENEI FESZTIVÁL
40 41
PARTNEREINK / TÁMOGATÓK 46
4
Interjú
Interjú
ne az elôadásnak, s Vidnyánszky Attila rendezésében a debreceni Csokonai Színház társulata kelti életre a Rómába vetôdô tékozló fiú történetét. A szentendrei bemutató után az 59. Dubrovniki Nyári Játékok vendége lesz az elôadás, ahol szintén a történelmi belváros különbözô pontjai szolgálnak majd díszletként.
forrongás elôtti hangulatában túl archaikusnak találtam. Sokat köszönhetek Balás Bélának, aki még mint bajóti plébános adta a kezembe Teilhard de Chardin csodálatos írását. Kuklay Antal a Kráter peremén címû könyvének kézirata is nagy hatással volt rám, nem különben Hamvas Béla mûvei, amelyeket Müller Pétertôl kaptam. Péter szellemisége, jupiteri bölcsessége végigkísérte a munkámat. Voltak különös találkozásaim is, például Reicher Lászlóval, aki teozófus volt. Vagy Hollós R. Lászlóval, aki ma már a Buddhista Fôiskola tanára.
Magyar Mise Beszélgetés Tolcsvay Lászlóval Július 19-én este a Péter-Pál templomban kerül elôadásra Tolcsvay László – Tolcsvay Béla Magyar Miséje, nagyszerû elôadók: Sebestyén Márta, Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, valamint a Rotunda énekegyüttes tolmácsolásában. Vezényel: Tóthné Mózer Annamária
• Milyen lehetôségeket nyújt a szokatlan helyszín, hogyan „lakják be” a színészek a Fô teret az elôadás során? • A kisvárosi fôtér atmoszférikus hátteret ad, ami egyszerre öröm és kihívás nekünk, hiszen a megszokott 10x14 méteres színpadot „terítjük ki” egy jóval nagyobb térbe. Adva van a stilizált díszlet és a natúr valóság, s e kettôbôl kell valamilyen zenét komponálni. A játék ritmusától függ, hogy mikor dominálnak a teátrális és mikor a natúr elemek, ezek dialogizálnak egymással, s vetekedik velük a központban elhelyezett elem.
• Mennyi idô alatt született meg végül a mû? • Féléves, igen inspiráló idôszak után, alig egy hét leforgása alatt megírtam a zenét. Nagyszerû érzés volt. Akadt olyan dallam, ami a szöveggel (“Érintsd meg a lelkem”) együtt jutott eszembe, vagy említhetem a Sanctus tételt, aminél az általam feldolgozásra szánt erdélyi halottkísérô motívum csak igen kis módosítást igényelt ahhoz, hogy méltó legyen a „szent vagy, szent vagy” szavak súlyának hordozásához. • Hogyan született meg a mise végleges szövege? • A zene dramaturgiája hamarabb kialakult bennem, de éreztem, hogy a meglevô miseszöveghez a mai kor érzéseit kifejezô kiegészítéseket kellene írni, mintha a szertartás fohászkodással párosulna. Megkerestem a bátyámat, írjuk meg, mert fontosnak tartottam, hogy mint szövegíró csatlakozzon a munkához. Nagyon sok segítônk akadt, Müller Péter, Hollós László és feleségem, Péreli Zsuzsa nevét említeném, akik olykor csak 1-2 verssorral, néha egész versszakokkal járultak hozzá a Magyar Miséhez. Ifj. Csoóri Sanyi is változtatott néhány szón. Végül is egy Jancsó film - melyben testvéremmel szerepeltünk - forgatási szüneteiben, a Káli medence csodálatos környezetében öntöttük végleges formába a verseket.
• Napjaink hitét vesztett, fogyasztást istenítô világában hogyan születik szakrális mû, egy mise? • A Magyar Mise 1986-ban íródott. Az ötlet Koltay Gergelytôl származik, hozzám Szörényi Levente jött el, mondván „ezt neked kell megírni”. Pár napos gondolkodás után elhatároztam, megpróbálom. Mindjárt az elején kialakult bennem az a meggyôzôdés, hogy nem akarok egy szigorúan vett templomi • Nagyszámú elôadói apparátusra – a bemutatón 120 misét írni. Hiszen az emberek jelentôs hányadából kiveszett a tagú együttes játszotta – írta ezt a mûvet.. hit, csak valamilyen furcsa tévelygés és ûr maradt helyette. Úgy • Úgy gondoltam, hogy ebben a misében együtt énekelnek majd éreztem, ezt az alkalmat fel lehetne használni a nem vallásos a különbözô zenei mûfajt képviselô hangok. A sokféleség haremberek jó érzésének ébren tartására is. Ezért gondoltam, hogy móniába önthetôségét, vagy az összetartozást tartottam-e fontoaz én zeneszertartásom, bár tiszteletben tartja, nem feltétlenül sabbnak, már nem tudom, tán mindkettôt. De azt tudom, hogy követi majd a liturgikus szabályokat. a mû azóta sok közös élményt adott a megszólaltatóknak, és a hallgatóknak egyaránt. Az elmúlt 21 évben több mint százötven• Milyen források segítették megtalálni ezt a zenei szer játszottuk koncerten és templomokban egyaránt. formát? Mély nyomot hagytak bennem azok a ködös októberi éjszakák, • Mielôtt nekiláttam volna a komponálásnak, sok barátommal amikor Vácott, a ferences templomban a kórus hangfelvételei kékonzultáltam. Blanckestein Györgyöt kerestem meg elôször, szültek. Elsô alkalommal csendült fel az én muzsikám egy meghiszen együtt gyerekeskedtünk a Várban. Otthonunk abban az szentelt helyen. Az akkor nyolcvanas éveiben járó Anzelm atya, a idôben valóságos “búcsújáró” hellyé vált. Volt, aki csak egy templom plébánosa egyik hajnalban szigorúan rám szólt: könyvet ajánlott a figyelmembe, de elôfordult, hogy hangos - Gyere ide fiam - mondta - te írtad ezt a zenét? hitviták zajlottak a házunkban. Makovecz Imre és Novák Ferenc - Igen - válaszoltam kicsit félve. akkoriban sokszor megfordult nálunk. Az Úrfelmutatás nélküli - Áldjon meg az Isten - mondta és segített elrakni a mikrofomise ötlete Nemeskürty Istvántól származik, aki egy szöveg- nokat. könyvvel segített elindulni. Csakhogy én ezt az 1986-os év Rappai Zsuzsa
5
Római ribillió Szentendrén Beszélgetés Vidnyánszky Attilával A fél évezrede született neves horvát író, Marin Držić mindössze hat nap alatt vetette papírra bôvérû vígjátékát, a Dundo Marojét, mely aktualitásából, drámai erejébôl mit sem vesztett az évszázadok alatt. Zseniális jellemrajzai csak Molière alakjaival vetekedhetnek, meghökkentô pontosságú társadalomkritikája minden idôben idôszerû marad. Držić a reneszánsz kornak megfelelô, eszményi mûvész-polihisztorként maga rendezte, s játszotta darabjait, bennük élt, együtt lélegezve fantáziája teremtményeivel. Nem véletlen, hogy pár évente felbukkan a mû valamelyik színházban, többnyire nyári fesztiválok színpadán. Legutóbb a Pécsi Szabadtéri Játékokon láthatta a nagyérdemû Szikora János rendezésében, 2005 nyarán a Szentendrei Teátrum és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciójában mutatták be Keszég László rendezôvel a Városháza udvarán. A szentendreiek pedig még ma is emlegetik a Teátrum hôskorából azt a legendás Dundo Maroje elôadást, amikor a Fô tér adott eleven hátteret a játéknak. A legenda ismét szárnyra kaphat, újra a Fô tér a helyszí-
• Minden mondatában zene van. A darabban is ilyen szoros kapcsolatot tart a muzsikával? • Mint minden rendezésemben, itt is dominálni fog a zene, sokszor fakadnak dalra a szereplôk. A színpadon, a római Colosseum félkörívének „tortaszeletein”, mint egy-egy cirkuszi porondon mutatványok sokaságaként hangzik el tucatnyi nagymonológ részben megzenésítve. Az önálló attrakciókat az állandóan mozgásban lévô zenekar kíséri harmonika, trombita, dob és gitárszóval. • Mennyire kellett a darab eredeti nyelvi megoldásait átültetni mai szófordulatokra és vajon milyen fogadtatása lesz a mi nyelvünkön elôadott darabnak Dubrovnikban? • Ahogy a dubrovnikiak – vagy akár a szentendreiek – elkerülnek Rómába, úgy minden hirtelen összefut, a kultúrák, a népek, a nyelvek nagy kavalkádja alakul ki. Mindenféle náció furcsa, szabálytalan olasszal próbálja megértetni magát egymással, s a bábeli zûrzavarban eszközként az egyetemleges, minden nyelven értett színészi játék marad. • Az elôzô nyáron több nagysikerû rendezését is láthattuk Szentendrén: Csehov egyfelvonásosokat, a Csattanuga csucsut Hobo-val. Milyen kapcsolata alakult ki az itteni közönséggel? • Tavaly jó antré volt a városban bemutatkozni a beregszászi és a debreceni társulattal, nagyon jó fogadtatásra talált mindegyik elôadásunk. A közönség értékelte, hogy kicsit másként szólalunk meg, mint a többi színház. Már alig várom, hogy újra találkozhassak a szentendrei közönséggel és azokkal a remek helybéli fagylaltokkal. Széles Nóra
4
Interjú
Magyar Mise Beszélgetés Tolcsvay Lászlóval Július 19-én este a Péter-Pál templomban kerül elôadásra Tolcsvay László – Tolcsvay Béla Magyar Miséje, nagyszerû elôadók: Sebestyén Márta, Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, valamint a Rotunda énekegyüttes tolmácsolásában. Vezényel: Tóthné Mózer Annamária • Napjaink hitét vesztett, fogyasztást istenítô világában hogyan születik szakrális mû, egy mise? • A Magyar Mise 1986-ban íródott. Az ötlet Koltay Gergelytôl származik, hozzám Szörényi Levente jött el, mondván „ezt neked kell megírni”. Pár napos gondolkodás után elhatároztam, megpróbálom. Mindjárt az elején kialakult bennem az a meggyôzôdés, hogy nem akarok egy szigorúan vett templomi misét írni. Hiszen az emberek jelentôs hányadából kiveszett a hit, csak valamilyen furcsa tévelygés és ûr maradt helyette. Úgy éreztem, ezt az alkalmat fel lehetne használni a nem vallásos emberek jó érzésének ébren tartására is. Ezért gondoltam, hogy az én zeneszertartásom, bár tiszteletben tartja, nem feltétlenül követi majd a liturgikus szabályokat. • Milyen források segítették megtalálni ezt a zenei formát? • Mielôtt nekiláttam volna a komponálásnak, sok barátommal konzultáltam. Blanckestein Györgyöt kerestem meg elôször, hiszen együtt gyerekeskedtünk a Várban. Otthonunk abban az idôben valóságos “búcsújáró” hellyé vált. Volt, aki csak egy könyvet ajánlott a figyelmembe, de elôfordult, hogy hangos hitviták zajlottak a házunkban. Makovecz Imre és Novák Ferenc akkoriban sokszor megfordult nálunk. Az Úrfelmutatás nélküli mise ötlete Nemeskürty Istvántól származik, aki egy szövegkönyvvel segített elindulni. Csakhogy én ezt az 1986-os év
Interjú
ne az elôadásnak, s Vidnyánszky Attila rendezésében a debreceni Csokonai Színház társulata kelti életre a Rómába vetôdô tékozló fiú történetét. A szentendrei bemutató után az 59. Dubrovniki Nyári Játékok vendége lesz az elôadás, ahol szintén a történelmi belváros különbözô pontjai szolgálnak majd díszletként.
forrongás elôtti hangulatában túl archaikusnak találtam. Sokat köszönhetek Balás Bélának, aki még mint bajóti plébános adta a kezembe Teilhard de Chardin csodálatos írását. Kuklay Antal a Kráter peremén címû könyvének kézirata is nagy hatással volt rám, nem különben Hamvas Béla mûvei, amelyeket Müller Pétertôl kaptam. Péter szellemisége, jupiteri bölcsessége végigkísérte a munkámat. Voltak különös találkozásaim is, például Reicher Lászlóval, aki teozófus volt. Vagy Hollós R. Lászlóval, aki ma már a Buddhista Fôiskola tanára. • Mennyi idô alatt született meg végül a mû? • Féléves, igen inspiráló idôszak után, alig egy hét leforgása alatt megírtam a zenét. Nagyszerû érzés volt. Akadt olyan dallam, ami a szöveggel (“Érintsd meg a lelkem”) együtt jutott eszembe, vagy említhetem a Sanctus tételt, aminél az általam feldolgozásra szánt erdélyi halottkísérô motívum csak igen kis módosítást igényelt ahhoz, hogy méltó legyen a „szent vagy, szent vagy” szavak súlyának hordozásához. • Hogyan született meg a mise végleges szövege? • A zene dramaturgiája hamarabb kialakult bennem, de éreztem, hogy a meglevô miseszöveghez a mai kor érzéseit kifejezô kiegészítéseket kellene írni, mintha a szertartás fohászkodással párosulna. Megkerestem a bátyámat, írjuk meg, mert fontosnak tartottam, hogy mint szövegíró csatlakozzon a munkához. Nagyon sok segítônk akadt, Müller Péter, Hollós László és feleségem, Péreli Zsuzsa nevét említeném, akik olykor csak 1-2 verssorral, néha egész versszakokkal járultak hozzá a Magyar Miséhez. Ifj. Csoóri Sanyi is változtatott néhány szón. Végül is egy Jancsó film - melyben testvéremmel szerepeltünk - forgatási szüneteiben, a Káli medence csodálatos környezetében öntöttük végleges formába a verseket. • Nagyszámú elôadói apparátusra – a bemutatón 120 tagú együttes játszotta – írta ezt a mûvet.. • Úgy gondoltam, hogy ebben a misében együtt énekelnek majd a különbözô zenei mûfajt képviselô hangok. A sokféleség harmóniába önthetôségét, vagy az összetartozást tartottam-e fontosabbnak, már nem tudom, tán mindkettôt. De azt tudom, hogy a mû azóta sok közös élményt adott a megszólaltatóknak, és a hallgatóknak egyaránt. Az elmúlt 21 évben több mint százötvenszer játszottuk koncerten és templomokban egyaránt. Mély nyomot hagytak bennem azok a ködös októberi éjszakák, amikor Vácott, a ferences templomban a kórus hangfelvételei készültek. Elsô alkalommal csendült fel az én muzsikám egy megszentelt helyen. Az akkor nyolcvanas éveiben járó Anzelm atya, a templom plébánosa egyik hajnalban szigorúan rám szólt: - Gyere ide fiam - mondta - te írtad ezt a zenét? - Igen - válaszoltam kicsit félve. - Áldjon meg az Isten - mondta és segített elrakni a mikrofonokat. Rappai Zsuzsa
5
• Milyen lehetôségeket nyújt a szokatlan helyszín, hogyan „lakják be” a színészek a Fô teret az elôadás során? • A kisvárosi fôtér atmoszférikus hátteret ad, ami egyszerre öröm és kihívás nekünk, hiszen a megszokott 10x14 méteres színpadot „terítjük ki” egy jóval nagyobb térbe. Adva van a stilizált díszlet és a natúr valóság, s e kettôbôl kell valamilyen zenét komponálni. A játék ritmusától függ, hogy mikor dominálnak a teátrális és mikor a natúr elemek, ezek dialogizálnak egymással, s vetekedik velük a központban elhelyezett elem.
Római ribillió Szentendrén Beszélgetés Vidnyánszky Attilával A fél évezrede született neves horvát író, Marin Držić mindössze hat nap alatt vetette papírra bôvérû vígjátékát, a Dundo Marojét, mely aktualitásából, drámai erejébôl mit sem vesztett az évszázadok alatt. Zseniális jellemrajzai csak Molière alakjaival vetekedhetnek, meghökkentô pontosságú társadalomkritikája minden idôben idôszerû marad. Držić a reneszánsz kornak megfelelô, eszményi mûvész-polihisztorként maga rendezte, s játszotta darabjait, bennük élt, együtt lélegezve fantáziája teremtményeivel. Nem véletlen, hogy pár évente felbukkan a mû valamelyik színházban, többnyire nyári fesztiválok színpadán. Legutóbb a Pécsi Szabadtéri Játékokon láthatta a nagyérdemû Szikora János rendezésében, 2005 nyarán a Szentendrei Teátrum és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciójában mutatták be Keszég László rendezôvel a Városháza udvarán. A szentendreiek pedig még ma is emlegetik a Teátrum hôskorából azt a legendás Dundo Maroje elôadást, amikor a Fô tér adott eleven hátteret a játéknak. A legenda ismét szárnyra kaphat, újra a Fô tér a helyszí-
• Minden mondatában zene van. A darabban is ilyen szoros kapcsolatot tart a muzsikával? • Mint minden rendezésemben, itt is dominálni fog a zene, sokszor fakadnak dalra a szereplôk. A színpadon, a római Colosseum félkörívének „tortaszeletein”, mint egy-egy cirkuszi porondon mutatványok sokaságaként hangzik el tucatnyi nagymonológ részben megzenésítve. Az önálló attrakciókat az állandóan mozgásban lévô zenekar kíséri harmonika, trombita, dob és gitárszóval. • Mennyire kellett a darab eredeti nyelvi megoldásait átültetni mai szófordulatokra és vajon milyen fogadtatása lesz a mi nyelvünkön elôadott darabnak Dubrovnikban? • Ahogy a dubrovnikiak – vagy akár a szentendreiek – elkerülnek Rómába, úgy minden hirtelen összefut, a kultúrák, a népek, a nyelvek nagy kavalkádja alakul ki. Mindenféle náció furcsa, szabálytalan olasszal próbálja megértetni magát egymással, s a bábeli zûrzavarban eszközként az egyetemleges, minden nyelven értett színészi játék marad. • Az elôzô nyáron több nagysikerû rendezését is láthattuk Szentendrén: Csehov egyfelvonásosokat, a Csattanuga csucsut Hobo-val. Milyen kapcsolata alakult ki az itteni közönséggel? • Tavaly jó antré volt a városban bemutatkozni a beregszászi és a debreceni társulattal, nagyon jó fogadtatásra talált mindegyik elôadásunk. A közönség értékelte, hogy kicsit másként szólalunk meg, mint a többi színház. Már alig várom, hogy újra találkozhassak a szentendrei közönséggel és azokkal a remek helybéli fagylaltokkal. Széles Nóra
6
Információ
Térkép
7
8
9
3
10 Városháza udvara 1 Dunaparti Mûvelôdési Ház 2
PROGRAM INFO Szentendrei Közmûvelôdési, Kulturális és Városmarketing Kht. 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Tel.: 26/312-657, fax: 26/312-647, E-mail: dmh@dunakanyar.net www.szentendreprogram.hu www.szentendreiteatrum.hu www.szentendreinyar.hu www.muveszetmalom.hu
JEGYÁRUSÍTÁS ÉS INFORMÁCIÓ Szentendrén: TEÁTRUM JEGYIRODA: Dunaparti Mûvelôdési Ház Duna-korzó 11/a. Tel.: 26/301-088 Nyitva: hétköznapokon 11-18 óráig TOURINFORM SZENTENDRE 2000 Szentendre, Dumtsa Jenô u 22. Tel./Fax.: 26/317-965; 26/317-966 Nyitva: hétköznapokon 9-18 óráig, szombat-vasárnap 10-19 óráig A HELYSZÍNEKEN az elôadások elôtt egy órával.
Budapesten és vidéken: Az INTERTICKET országos hálózatában: interneten, illetve személyesen az Interticket partner jegyirodákban www.interticket.hu Interticket központi ügyfélszolgálat: 1/266-0000 hétköznapokon 9-20 óráig
MûvészetMalom 3
1
HÉV INFO Tel.: 26/311-427 - 5330 mellék Az utolsó HÉV Szentendrérôl a Batthyány térre 23.10-kor indul,
MAHART INFO Szentendre, tel.: 26/300-027 Visegrád, tel.: 26/398-296 Budapest, tel.: 1/318-1223
TAXI Pilis Taxi: 26/311-111 Taxi14 : 26/314-314
Fô tér 5
6
5
VOLÁN INFO Tel.: 26/311-996 Budapestrôl, az Árpád hídtól minden óra harmincöt perckor indulnak Esztergomig közlekedô (Szentendrén több helyen megálló) buszok. Szentendrérôl Budapestre az utolsó járat 21.40-kor indul.
Barcsay Múzeum 4
7
Duna korzó 6
2 12
Római Katolikus Plébánia templom 7
4 11
Daru piac 8 Kishajó állomás (rév) 9 Szentendrei-sziget (volt úttörô tábor) 10 Vujicsics Tihamér Zeneiskola 11 Péter-Pál templom 12

Szentendrei Nyár nyitónap
SZENTENDREI TEÁTRUM
Programszervezés, információ:
Szentendrei Közmûvelôdési, Kulturális és Városmarketing Kht. 2000 Szentendre, Duna korzó 18. Tel.: 26/312-657, fax: 26/312-647 e-mail: dmh@dunakanyar.net www.szentendreprogram.hu; www.szentendreiteatrum.hu
A Teátrum játszóhelyei:
Városháza udvara – Városház tér 1-3. MûvészetMalom – Bogdányi u. 32. Dunaparti Mûvelôdési Ház (DMH) udvara – Duna korzó 11/a Szentendrei-sziget, volt úttörôtábor – megközelítés: belvárosi RÉV állomásról kishajóval Fô tér
Jegyárusítás, információ
Szentendrén: Teátrum Jegyiroda: Dunaparti Mûvelôdési Házban Szentendre, Duna korzó 11/a. Tel.: 26/301-088 (hétköznapokon: 11 –18 óráig) Tourinform Szentendre: Dumtsa Jenô u. 22. Tel.: 26/317-965, 966 Nyitva: hétfô-péntek: 9-18-ig, szombat-vasárnap: 10-19-ig A helyszíneken: az elôadások elôtt egy órával. Budapesten és vidéken: Az INTERTICKET országos hálózatában: interneten, illetve személyesen az Interticket partner jegyirodákban www.interticket.hu Interticket központi ügyfélszolgálat: 1/266-0000 hétköznapokon 9-20 óráig
Június 21.
Teátrum
Június 22.
Június 21. szombat, 15,30 órától éjfélig
Június 22. vasárnap, 20.30 óra
Szentendrei Nyár nyitónapja és Ivan dan
Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Szent Iván-napja, ahogy a szamárhegyiek nevezik: az Ivan dan, Keresztelô Szent János születésének napja, a szentendrei dalmátság hagyományos ünnepe, a templomdombi plébánia templom búcsúja. Közösségi ünnep, amit a szentendrei dalmátok mindig megtartottak. Eredeti formájában az 1930-as években még ünnepelték, majd a hetvenes években újították fel a szokást. Ezt az Ivan dant élesztette újjá, rendezi meg a Daru piacon már több mint egy évtizede minden szent Ivánkor a Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzat. Ebben az évben június 21-én, szombaton tartják az ünnepet, amely összekapcsolódik a Szentendrei Nyár megnyitójával is.
A Szentendrei Nagyon Amatôr SZínjátszók próbálkozásában
Templomdomb, Fô tér, MûvészetMalom, Daru piac
A program 15.30-kor a dalmát misével kezdôdik a Római Katolikus Plébánia templomban a Templomdombon. A szertartáson a szentendrei Szent Cecilia Kórus és a Stari Gradból érkezett Faroski Kantaduri énekkar (klapa) énekel. A mise után a dalmát zászlóval az ünneplôk a Polgármesteri hivatal elé vonulnak, ahol a legidôsebb és a legfiatalabb dalmát felkéri a polgármestert a szentendrei Iván nap és Szentendrei Nyár fesztivál megnyitására (16.30). 17 órakor az ünneplôk átsétálnak a Fô térre, ahol a megnyitó ünnepség zajlik. Itt a stari gradi klapa énekel és Kricskovity Antal Dalmát szvit címû tánckoreográfiáját adja elô a Fáklya Horvát Nemzetiségi Táncegyüttes. A polgármester megnyitó beszéde után az ünneplô közönség átsétál a MûvészetMalomba, ahol 18.30 órakor három zágrábi képzômûvész (Petar Barisič szobrász, Vatroslav Kuliš festômûvész és Andrea Bassi keramikus) kiállítása nyílik meg. 20 órától a Daru piacon a már ismert fiesztával folytatódik az ünneplés. Éjfél elôtt meggyújtják Szent Iván tüzét, hogy aki ezen az éjszakán átugorja, megvédje magát a betegségektôl, szerelmét felforrósítsa, s a párokat Szent Iván tüze egy életre összekapcsolja.
MûvészetMalom
bemutató
Pukk: Szatmári Bence (tanuló) Szép Heléna: Balogh Zsuzsa (marketinges) Hermia: Bíró Csilla (ötvös) Demetrius: Bécsi István (felszolgáló, eladó) Lysander: Dr. Zsoldos László (traumatológus) Vackor Péter – ács: Pápai Péter Mátyás (fôiskolai hallgató) Zuboly Miklós – takács: Esze Tamás (gimnazista) Dudás Ferenc – fújtatófoltozó: Telegdi Adrián (gimnazista) Ösztövér Róbert – szabómester: Vogel István (gépésztechnikus) Orrondi Tamás – üstfoltozó: Bazsó Gábor (rendszergazda) Gyalu – asztalos: Kiss Vencel(tanuló) Oberon: Nagy Sándor (képkeretezô mester) Titánia: Kyrú (grafikus) Theseus: G. Kiss Péter (könyvkiadó) Hippolyta: Rudolf Annamária (egyetemi hallgató) Phylostratus: Gosztonyi Miklós (építész) Égeus: Schmidt Károly (mûszaki tanár) Tündérek: Szalay Anna (gimnazista) Tündér: Rudolf Annamária (egyetemi hallgató) Rendezô: Györe Zsófia Helyettes rendezô és díszlet: Kyrú Támogatja az Ulcisia (a Szentendrei Sör), Mediator Kft.
Fotó: Miser István
8
Röviden a darabról: Szerelmesek összekeverednek + mesterek próbálkoznak + félreértés + tévedés + féltékenység némi bûbájjal fûszerezve és happy enddel tálalva. Röviden magunkról: A darabban szereplô athéni mesteremberek és köztünk csak annyi a különbség, hogy mi szentendreiek vagyunk... Így Hippolyta és Theseus párbeszédét idézve ajánljuk elôadásunkat:
9
HIPPOLYTA: Nem jó nézni a gyarlóság kudarcát, A nyomorultak meddô küszködését. THESEUS: De kedvesem, ilyesmit nem fogsz látni HIPPOLYTA: Azt mondja, nincsen semmi tehetségük. THESEUS: A semmit annál inkább megköszönjük. Majd fölfogjuk, ahol ôk melléfognak: ha elbukik a szegény szorgalom, a szándékot nézzük nagylelkûen. Az ôszinteség, mint a szerelem, ha keveset szól, többet mond nekem. A belépés ingyenes. A Társulat az elôadást megismétli június 23-án, hétfôn 21 órakor a Kôhegyi menedékház elôtti réten. Szállás, étkezés, sátorhely foglalás: 20/9351-755, 26/718-216, www.kohegyihaz.hu
Június 22. vasárnap, 20.30 óra
Városháza udvara (Esô esetén: Pest Megyei Könyvtár színházterme, Pátriárka u. 7.)
Goldoni: KÉT ÚR SZOLGÁJA - komédia két részben A Szolnoki Szigligeti Színház elôadása Fordította:
Magyarósi Gizella
Pantalone: Clarice: Lombardi: Silvio: Beatrice: Florindo: Brighella: Smeraldina: Truffaldino: Pincér: Pantalone szolgája: Hordár:
Karczag Ferenc Sánta Annamária m.v. Mészáros István Dósa Mátyás Sárvári Diána Barabás Botond Petridisz Hrisztos Gombos Judit Molnár László Horváth Gábor Deme Gábor Tárnai Attila
Díszlettervezô: Jelmeztervezô: A rendezô munkatársa: Játékmester:
Veszely Ferenc m.v. Hídvégi Éva m.v. Tóth Krisztina Kiss József
Rendezô:
Bodrogi Gyula m.v.

Goldoni a komédiaszínház atyamestere és reformere, az olasz vígjáték klasszikusa. Rendkívül termékeny szerzô, mindent ös�szevetve több mint kétszáz darabot írt, melyek közül jó néhányat a mai napig játszanak világszerte. Színháztörténeti fordulópontként számon tartott reformja a commedia dell’arte hagyományaival való szakítást jelentette: az állandó típusok helyett hús-vér figurákat, reális jellemeket ábrázolt, a rögtönzés helyett teljes egészében megírt darabokkal újította meg a színpadi nyelvet és állította vissza a szerzôi szöveg tekintélyét. Goldoni ezt a mûvét egy híres Arlecchino-színész: Antonio Sacchi felkérésére írta 1745-ben, egy francia cselekményvázlat alapján. A reform jegyében fogant, merészen új, játékos színdarab lelke Truffaldino, az ügyes és egyszerû, naiv és ravasz, életvidám szolga. Belépôjegy: 2000 Ft
Június 28. - július 5.
Teátrum
Július 11 - 19.
11
„Istenem, milyen izgatóak, milyen elbûvölôk a férfiak!” - gon- „Aschernak az elôadásában teljesen sikerült színre vinnie Schwab szövegének sötét világát, meggyôzve bennünket arról, dolta Szonya Mamocskina tizenhat éves korában. Azóta eltelt hogy a színházmûvészet még mindig sokkolhat.” húsz év. Ketten legyeskednek körülötte: Groholszkij hadnagy és Vinkel, a költô. A váratlan fordulatokban bôvelkedô szerelmi Tatjana Gasparovic, Hrvatsko Slovo háromszög-történet férfiak és nôk örök konfliktusáról, a kielé- „Mind a három színésznô mesterien alakítja az önzés, a kegyetgíthetetlen szerelemrôl és a vágyról szól. Közben esznek, esz- lenség és az álszenteskedés áramütéseit, és a darab végén a közönségnek csaknem összeszorul a gyomra és a szíve.” nek, esznek, álmodoznak és esznek. Az elôadás igazi színházi kuriózumra épül: játék közben a színészek rétest nyújtanak, va- Natsa Govedic, Novi Lisi lódi édes-mazsolás töltelékkel megtöltik, meg is sütik, sôt meg is eszik - az életszeretet jegyében. Kiss Csaba korábbi, Csehov A Katona József Színházat a Samsung Mobile támogatja. novellákból készített elôadása, a De mi lett a nôvel? tíz év óta Médiatámogató: Fidelió Súgó kirobbanó sikerrel szerepel az ország különbözô színpadain. A Katona József Színház internettámogatója a Magyar Színházi Portál
Fotó: Miser István
10
(e-mail cím: katona@elender.hu honlap: www.szinhaz.hu/katona)
Június 29. vasárnap, 20.30 óra
Belépôjegy: 1500 Ft Belépôjegy: 2000 Ft
Városháza udvara (Esô esetén: Városháza díszterme)
FÁBRY SÁNDOR ÖNÁLLÓ ESTJE Belépôjegy: 2000 Ft
Július 11. péntek, 20.30 óra Városháza udvara (Esônap: július 12. szombat)
Június 28. szombat, 20.30 óra
Városháza udvara (Esô esetén: Pest Megyei Könyvtár színházterme)
„SZÍVÜNK VÍGSÁGGAL...” - táncmulatság a híres Kalotaszegen A Szentendre Néptáncegyüttes mûsora Vendég: a Gyôri Lippentô Táncegyüttes Koreográfus és mûvészeti vezetô: Kocsis Enikô és Fitos Dezsô, Harangozó Gyula Díjas mûvészek Zenészek: Vizeli Balázs, Gombai Tamás, Unger Mátyás, Mester László, Doór Róbert, Csávás Attila „Bölcsnek mondják az öregek ki vígan éli napjait, esztelen az, ki gondjait, búját sorolja. Legyen hát célunk a vígság, a tánc és a jó muzsika.” (Kalló Ferenc) Belépôjegy: 500 Ft
Werner Schwab: ELNÖKNÔK Július 5. szombat, 20.30 óra
A Katona József Színház – Kamra elôadása
Városháza udvara (Esônap: július 6. vasárnap)
Fordította:
Szilágyi Mária és Parti Nagy Lajos
Csehov – Kiss Csaba: SZERELMES HAL
Erna: Grete: Maried:
Pogány Judit m.v. Szirtes Ági Csákányi Eszter m.v.
A Vidám Színpad elôadása
Július 18. péntek, 21 óra Július 19. szombat, 21 óra Városháza udvara (Esônap: július 20. vasárnap)
Tasnádi István: MAGYAR A HOLDON A Tatabányai Jászai Mari Színház és a Kamara Savaria közös produkciója
Közremûködik Fenyô Katalin (hegedû), Sax Norbert (harmonika), valamint a Hinterládi Vígasztalók
Császár Sándor, önkéntes: Mucsi Zoltán Császárné Rotten Edit, neje Csákányi Eszter Priblik Olivér, animátor Scherer Péter Lunar XT 3000, protokoll-droid Katona László
Khell Zsolt Szakács Györgyi Mártha István Tiwald György, Tóth Judit
Látvány: Jelmez: Dramaturg:
Nagy Fruzsina és Juhász András Nagy Fruzsina Gyulay Eszter
Ascher Tamás
Rendezô:
Árkosi Árpád
Szonya Mamocskina: Vinkel: Groholszkij:
Györgyi Anna m.v. Bán János m.v. Mihályfi Balázs
Díszlet-, jelmeztervezô: Dramaturg:
Berzsenyi Krisztina Baráthy György
Díszlet: Jelmez: Zene: Asszisztens:
Rendezô:
Kiss Csaba

12
Teátrum
„Tûnjünk el mielôbb a pusztulásra ítélt Földrôl, és gyarmatosítsuk a Világegyetemet!” Stephen Hawking
Július 25. - augusztus 8. Jani: Jelmez: Díszlet: Rendezte:
Józan László V. Csolti Klára Alekszander Belozub Vidnyánszky Attila
Az ENSZ felparcellázta a Holdat, és a telkeket területarányosan elosztotta a Föld országai között. A holdosztás közjegyzô elôtt, sorsolás alapján dôlt el: Magyarország közvetlen telekszom- „A Liliomfi múlt századi drámatermésünknek egyik legtöbbet játszédjai Jemen, Szudán, Kelet-Timor, Tonga, Mikronézia, Szlo- szott, színpadról, filmrôl egyaránt népszerû darabja. A könnyed vákia és Románia. A kormány megkezdi az Ûr Kolombuszainak hangvételû játék középpontjában természetesen szerelmi bokiképzését. A cél: egy Új Világ meghódítása, a magyar nyodalom áll, a fiatalok boldogságát azonban legfeljebb késlelholdlakópark létrehozása. Holdtelepesek kerestetnek! tetni tudják az események, megakadályozni nem. Az álöltözetek, A Bábelna és a Nézômûvészeti Fôiskola c. elôadások alkotóinak a komikus vénkisasszony nevelônô, a bogaras tudós nagybácsi újabb darabja. a humor biztos forrásai, a szabad színészélet pedig reformkori ízû lelkesedéssel ábrázoltatik. A történetben ott van a magyar társadalom valósága: Szilvay Gyulának a Liliomfi nevet kellett Belépôjegy: 2000 Ft fölvennie, ha a megvetett színészi pályára akart menni. A mû kompromisszumos megoldása, Liliomfi visszatérése a nemesipolgári világba, részben a kor ízlését tükrözi.” Legeza Ilona Belépôjegy: 2000 Ft
Július 25. péntek, 20.30 óra
Városháza udvara (Esô esetén: Pest Megyei Könyvtár Színházterme)
Szigligeti Ede: LILIOMFI - társadalmi vígjáték A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója Liliomfi: Rácz József Szellemfi: Sôtér István Szilvai Tódor: Kacsur András Mariska, árva, növendék: Vass Magdolna Kamilla kisasszony: Kacsur Andrea Kányai, fogadós: Szabó Imre Erzsi: Orosz Melinda Gyuri, pincér: Ferenci Attila Schwartz Adolf, pesti fogadós fia: Ivaskovics Viktor Schwartz fogadós Pestrôl: Katkó Ferenc Kati: Béres Ildikó Gizi: Gál Natália Ica: Orosz Ibolya Uracs: Krémer Sándor
Augusztus 8. péntek, 20.30 óra Augusztus 9. szombat, 20.30 óra Augusztus 10. vasárnap, 20.30 óra
Szentendrei-sziget, volt úttörôtábor A nézôket a belvárosi kishajó (rév) állomásról szállítjuk át a szigetre (és vissza). Hajó indul: 20.30-kor! A helyszín autóval nem megközelíthetô!
KURÁZSI PAPA
ôsbemutató
A Le Phun és a Krétakör utcaszínházi projektje, a Szentendrei Teátrummal közös produkciója A Le Phun, a rendkívül gazdag és jelentôs francia utcaszínházi mûfaj vezetô együttese. Alapítója, Phéraille, a világhírû Royal de Luxe tagjaként tett szert évtizedes tapasztalatra. Kurázsi papa, a vándor ló történetét 2008-2009 során Románia, Szlovákia és Magyarország felkeresésével, helyi mûvészeti cso-
Teátrum
Augusztus 9. portok bevonásával alakítja ki a francia társulat, a rájuk jellemzô és általuk professzionálisan használt vizuális, installációs és a szabadtéren mûködô narratív eszközökkel. Magyarországi partnerként a Schilling Árpád vezette Krétakör csatlakozott a kezdeményezéshez. A két társulat mûvészeti vezetôje 2006. novemberében egy utcaszínházi konferencián ismerkedett meg, s azóta építik a szakmai kapcsolatot. Több kölcsönös látogatás után elérkezettnek látszott az idô, hogy a nyáron a gyakorlatban is kipróbálják az elôkészített együttmûködést. A találkozás érdekessége mindkét fél számára, hogy a markánsan eltérô mûvészeti tapasztalatokat miként lehet egymástól eltanulni, illetve azokat elegyítve új minôséget létrehozni. Különösen aktuálissá teszi a közös munkát, hogy mindkét társulat átalakulóban van, a projektben az új formák keresésére legnyitottabb munkatársak vesznek részt mindkét oldalról. A magyarországi munka partnerének a két társulat a Szentendrei Nyár fesztivált nyerte meg. A fesztivál jelentôs szabadtéri színházi múltja alapján ideális befogadója lehet ennek az itthon újszerû, nemzetközi kezdeményezésnek. A város adottságai pedig nagyszerû díszletként használhatóak a vonulós, a parton kezdôdô és a szigeten folytatódó performance-hoz. Phéraille eredeti történetet írt a helyi közeg és inspirációk alapján, amit a szentendrei mûhelymunka során az alkotók közösen dolgoznak fel és öntenek végsô formába. Az elôadás központi figurája Kurázsi Papa, egy életnagyságú, mechanikus vas ló és gazdája Andrej, akik vándorlásaik során a Duna partjára, majd onnan a Szigetre kerülnek, s az ottani elhagyott úttörôtáborban találnak új otthonra. Augusztus második felében a stáb Franciaországba utazik, ahol az egyik legjelentôsebb utcaszínházi fesztiválon, Aurillac-ban mutatkozik be az ún. Francia Szezon keretében amely az EU soros elnöki tisztét betöltô Franciaország hivatalos kulturális programsorozata. A féléves fesztivál során minden tagállammal megvalósítanak egy Tandem projektet, amelyben egy francia és egy más nemzetiségû mûvészeti csoport hoz létre közös produkciót. Magyarország esetében ez a Kurázsi papa lesz, tehát egyúttal hazánkat is képviseljük ezzel a projekttel, melynek partnerei – a Szentendrei és Aurillaci Fesztivál mellett – a Cultures France, a Francia Intézet és a Nemzeti Kulturális Alap is. „Ahhoz, hogy a nézôk igazi részeseivé váljanak az elôadásnak és megéljék a Duna történetét, révészeink segítségével csónakokban átkelnek a szigetre. A Szentendrei-sziget különleges környezete, melyet installációk tesznek bensôségesebbé, arra ösztönzi a nézôket, hogy saját útjukat járják. A kezdeti ámulatot Andrej megérkezése töri majd meg, amint Kurázsi papa hátán átvonul a szigeten. Nyomába ered a kíváncsi embertömeg, hogy a történet újabb részleteire derülhessen fény. Belépünk az elhagyatott úttörôtáborba. Rideg, elidegenedett világgal szembesülünk. A harcoktól teljesen kiégett emberek két ellenséges tábort alkotnak, a Nôk népességét és a Férfiakat népét. A 2098-ban megszületett Budapesti Egyezmény ugyanis két független tábor-
13
ra osztja a lakosságot. A földrajzilag is szétvált tábor egyik fele Budán, másik Pesten kezd külön életet. Mivel Andrej mélységesen megveti a két tábor értelmetlen szembenállását, a semleges Szentendre-szigetén hirdeti nézeteit. Ellenállókat toboroz lova segítségével, akiket Budapest jegyeseinek nevez el, és akikkel véget kíván vetni a sokévi gyûlölködésnek.” Phéraille – az elôadás rendezôje Belépôjegy: 2500 Ft ( az áthajózás költségét is tartalmazza)
Augusztus 9. szombat, 20.30 óra
Fô tér (Esônap: augusztus 10. vasárnap)
VERDI-PUCCINI OPERAEST
bemutató
A Szentendrei Teátrum és a Wagner-Liszt Alapítvány közös produkciója Elôadják:
Bazsinka Zsuzsanna, Kovácsházi István, Massányi Viktor, Sudár Gyöngyvér - a Magyar Állami Operaház magánénekesei
Rendezô:
Horváth Zoltán
Közremûködik:
Mûvész Zenekar
Vezényel:
Kesselyák Gergely
Mûsor:
I. RÉSZ: VERDI Részletek a Rigoletto, Nabucco, Don Carlos, A végzet hatalma, Traviata címû operákból

II. RÉSZ: PUCCINI Manon Lescaut, Bohémélet, Tosca címû operákból részletek hangzanak el szcenírozott formában. Belépôjegy: 2000 Ft Támogatók:
Augusztus 10 - 15. Mestere címet, 1993-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2001-ben Magyar Örökség-díjat, 2005-ben Alternatív Kossuth-díjat és Príma Primissima díjat kapott. 2007 óta a Magyar Mûvészeti Akadémia tiszteletbeli tagja.
Augusztus 15. péntek (fôpróba) 20.30 óra, Augusztus 16. szombat, 20.30 óra Augusztus 17 vasárnap, 20.30 óra Fô tér (Esônap: augusztus 18. hétfô)
Augusztus 10. vasárnap, 20.30 óra Dunaparti Mûvelôdési Ház udvara (Esô esetén: DMH barlang)
BERECZ ANDRÁS ének- és mesemondó mûsora felnôtteknek Berecz András 1957-ben Budapesten született. Az elsô dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben gyûjti a dalokat, meséket, tréfákat lassan huszonöt éve. Élete vargabetûi, hajtûkanyarszerû fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdômûvelô, útkarbantartó is volt, hajszolt embertársai örömét keresgélô énekes, mesemondó lett. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televíziófelvételt készített idehaza, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondott tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Újabban mûfordítással is foglalkozik. Tagja az Egyszólam zenekarnak. 1985-ben a Népmûvészet Ifjú
Marin Držić: DUNDO MAROJE - reneszánsz vígjáték bemutató
A Szentendrei Teátrum és a debreceni Csokonai Színház közös produkciója Dundo Maroje: Kóti Árpád Prológus: Tonko Lonza m.v. Maro: Kamarás Iván m.v. / Rácz József Tripčeta: Garay Nagy Tamás Bokčilo, Dundo Maroje szolgája: Varga József Popiva, Maro szolgája: Vranyecz Artúr Pomet, Hugo szolgája: Mészáros Tibor Petrunjela, szobalány a kurtizán házban: Szûcs Kata Pera, Maro menyasszonya: Varga Gabriella Pera dajkája: Oláh Zsuzsa Laura, római kurtizán: Újhelyi Kinga Hugo, a német: Jámbor József Sadi, a zsidó: Miske László Gianpaulo Oligiati, bankár: Dánielfy Zsolt Lessandro, római kalmár: Bakota Árpád Divulin Lopudanin: Katkó Ferenc Niko: Kiss Gergely Máté Pijero, dubrovniki ifjak: Rácz József Vlaho: Páll Lajos Divo, Pera elsô unokaöccse: Nagy László Camillo, római férfiú: Ivaskovics Viktor Dramaturg: Koreográfus: Díszlet- és jelmeztervezô:
Balogh Tibor Dinko Bogdanović m.v. Alexander Belozub m.v.
Rendezô:
Vidnyánszky Attila
Az elôadásról: Maro – Róma. Egy férfi- és egy városnév azonos betûkbôl. Talán önkéntelen a reneszánsz-kori jeles horvát költô-vígjátékíró, Marin Držić szójátéka, talán mégsem. Összekötô kapocs bizo-
Július 6. - augusztus 20.
Gyerekelôadások
nyosan mutatkozik: a dúsgazdag dubrovniki kereskedô ötezer dukátja, amely Maro fia nagyvérû természete folytán szétgurul és kámforrá lesz az örök város falai közt. Hallgasson-e az öreg, de tapasztalatlan apa a nála ifjabb vállalkozói nemzedék hangadóinak tanácsára, s bocsássa némi tôkével próbaútra egyetlen gyermekét, vagy várassa veszteg, amíg elérkezik számára az öröklés rendes ideje? Az egyébként módfelett fösvény Dundo apuka reformszülôként cselekszik, részlegesen kistafírozza Marót, az ifjú vôlegény azonban rögtön az elsô elágazásnál letér az üzleti tervben rögzített pályáról: a pénz szorgos fialtatása helyett kéjjel tévelyedik bele a vonzó idegen világba. Szerelemre lobban a város elsô kurtizánja iránt, három évig életjelt sem ad magáról. Rossz hírek viszont érkeznek felôle, ezért elôbb Dundo, majd a férfiruhát öltô menyas�szony a nyomába ered. Držić háromféle dubrovnikit ismer: az otthonülôt, a Rómába származottat és azt, aki éppen Rómába tart. Álmaik vágyott-rettegett birodalma a város, amelyet Vidnyánszky Attila rendezô színpadán a tortaszeletekké aprított Colosseum fél karéja jelez. A tortán Hieronymus Bosch szimbólumai a díszítôfigurák, utalásként azokra a fából faragott papagáj-, majom-, béka-, szamártestû és kecskelábú lényekre – a kullancs-emberekre – akikrôl elôszavában a magát nagy indiai varázslóként bemutató teátrista beszél, mélyebb tanulságként ajánlva a nagyérdemû publikum figyelmébe a vidám történetet. A Csokonai Színház elôadása a fergeteges bohózat és a keserédes komédia hangnemét váltogatja. Követi az író vitriolos társadalomrajzot adó szövegét, ugyanakkor rengeteg játékkal dúsítja fel, s teszi XXI. századivá a történetet. Egy olyan világ tárulkozik elénk, amelyben az önzés természetes létforma, amelyben minden cselekvés a fogyasztásra irányul. A reneszánsz fogyasztói társadalom karikatúrája trendi létünkkel szembesít. A nemes emberi vonásokat csírájukban elfojtó közegbôl, a játék a menekítô út. Vidnyánszky színpadán, az elsô pillanattól a fanyar happy endig, a játék mindenhatósága érvényesül.
kitûnô humorú társadalomkritikus írójukról. Közülük is a leghíresebb a Dubrovniki Nyári Játékok, amelyre - egyedüli nem szláv nyelvû Dundo- elôadásként – idén meghívást kapott a Szentendrei Teátrum Dundo Maroje bemutatója.
Marin Držić (1508 – 1567), a horvát irodalom kiemelkedô vígjátékírója, egy valamikor tehetôs dubrovniki kereskedô családból származik. A család anyagi helyzete és régmúlt tekintélye már korán eldöntötte a fiatal Držić további sorsát: papi pályát „kellett” választania. Tanulmányait Sienában folytatta, az akkori reneszánsz világ, drámaírás és színjátszás egyik fellegvárában. Jól ismerte az olasz reneszánsz irodalom legnagyobb képviselôit: Machiavellit, Petrarcát, Boccacciót és Goldonit. Tehetségét versírással próbálgatta, majd késôbb pásztorjátékok írásával folytatta, melyek szentimentálisan idillikusak és komikusan realisztikusak voltak. Igazi tehetsége a drámaírásban mutatkozott meg. Drámáiban és komédiáiban élesen kritizálva mutatta be a patrícius vezetésû dubrovniki városállamot. Drámai mûvei közül 11 maradt az utókorra , közülük Magyarországon a legismertebb a DUNDO MAROJE. Marin Držić születésének 500. évfordulóját ünneplô horvátok szerte a világban reneszánsz fesztiválokon emlékeznek meg
15
Belépôjegy: 2000 Ft (nyilvános fôpróba: 1000 Ft) Támogató: Szamos Marcipán
GYEREKELÔADÁSOK Vasárnap délelôttönként 10 órakor Városháza udvara
Július 6. ALMA EGYÜTTES koncertje Július 13. HAMUPIPÔKE - Fabula Bábszínház Július 20. PINOCCHIO - Trambulin Színház Augusztus 3. CSIPKERÓZSIKA - Holle Anyó Színház Augusztus 10. ÁGACSKA - Holdvilág Színház Augusztus 17. AZ EGÉRMENYASSZONY - Ciróka Bábszínház Belépôjegy: 800 Ft Augusztus 20. GYEREKÜNNEP A FÔ TÉREN:
Kézmûves foglalkozás 10-tôl és a bábjáték után 11-tôl Noémi és Noella – az ESZME társulat bábjátéka
Fotó: Sári Péter
14

16 Koncertek a Városháza udvarán Július 17. - augusztus 2.
KONCERTEK A VÁROSHÁZA UDVARÁN (Városház tér 1-3.)
Július 17. csütörtök, 21 óra Városháza udvara
NEO A Neo formáció a Rózsaszín Párduc-téma feldolgozásával robbant be a popzenei életbe 1998-ban, s azóta is töretlen a sikerük itthon és világszerte. 2000-ben az Aiiaiiiyo kislemez lett országos hit, majd a Diskhead címû szám klipjét az európai MTV rendszeresen játszotta. A zenekar a nagysikerû Kontroll címû film zenéjével - már az új tagok közremûködésével - pedig 15 nemzetközi fesztiválon tarolt, és elnyerte „A filmzene Mozart-ja” díjat. Lemezüket világszerte megjelentetik a kiadók. Koncertjeiken a magyar és külföldi fesztiválok és klubok mellett a csapat olyan világsztárokkal szerepelt már együtt, mint a Massive Attack, a Duran Duran, a Faithless, a Morcheeba vagy Dave Gahan (Depeche Mode).
az ország különbözô tájairól származó ismert underground zenekarokból toborozta tagjait (CsizmáSKAndúr, MeSKAlin, Kevés, the deadbeats, Böiler, Kabinet Rt., Csalez Lopez, stb.), s megalakulása után szinte azonnal folyamatos koncertezésbe kezdett. Ma már a budapesti klubélet egyik legsikeresebb és legelismertebb zenekaraként sorra adják teltházas bulijaikat, miközben egymás után hívják meg Magyarországra a nemzetközi ska-élet legjobb elôadóit, feltéve ezzel hazánkat a „nemzetközi ska-térképre”. A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetôk benne a jazztôl kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a mindenfajta gyûlöletet elítélô darabok is. Belépôjegy: 2000 Ft
Augusztus 2−3. 19 óra
A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003. kora tavaszán alakult azzal a kimondott szándékkal, hogy a Jamaikáról származó ska stílus, itthon még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a hazai közönséggel. Az orchestra
BORBÉLY MÛHELY Borbély Mihály Szabó Dániel Horváth Balázs Baló István
- szaxofon, fúvós hangszerek - zongora - bôgô - dob, ütôhangszerek
Belépôjegy: 1500 Ft/nap
Augusztus 2. szombat, 19 órától
info: www.mihalyborbely.hu
JAZZ FESZTIVÁL
PASO
Juhász Gábor Papesch Péter Födô Sándor (Fodo)
2004-ben eMeRTon díjat kaptak „Az év jazz együttese“-ként. Elsô lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában „Meselia Hill” címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazz lemeze“ díjat. Új, „Hommage á Kodály“ címû albumuk hamarosan megjelenik.
Városháza udvara
Városháza udvara
JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ
A zenekar öt éve alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemû és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különbözô irányzatainak, valamint a Kárpát medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetszô, máskor erôteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Öt esztendeje mûködô szentendrei klubjuk a környék zenei életének „referencia pontja“. Hazai koncertjeik mellett sikerrel szerepeltek Európa számos orszá gában és Mexikóban is.
Belépôjegy: 1500 Ft
Augusztus 1. péntek, 21 óra
Koncertek a Városháza udvarán 17
Augusztus 2 - 3.
SMÁRTON TRIÓ Sütô Márton Kovács Zoltán G. Szabó Hunor
- gitár - bôgô - dob
A jazz rockosabb vonalát képviselô, idén öt éves Smárton Trió a 2006-os „Még nem tudom” után jelenleg új lemezen dolgozik. A mostanában gyakran Hammond orgonával kiegészülô formáció ez alkalommal ismét hármas felállásban szólaltatja meg a régebbi és újabb szerzeményeket.
- gitár - basszusgitár - ütôhangszerek
Juhász Gábor (1968) Gramofon és Artisjus díjas jazz gitáros. Alapító tagja a Tin-Tin kvartettnek, közremûködôje számos neves jazz zenész lemezének. Saját neve alatt 2002-ben jelent meg lemeze a dán Palle Mikkelborggal közösen, 60/40 címmel. 2006-ban megalapította a Juhász Gábor Triót, melynek eredeti felállásában Borlai Gergô dobolt és Papesch Péter basszusgitározott. 2008-ban jelent meg Fények címû CD-jük. Részt vettek a legjelentôsebb budapesti jazz fesztiválokon, vendégül látták Borbély Mihály, Bacsó Kristóf és Ian Ballamy szaxofonosokat egy-egy alkalommal.
Augusztus 3. vasárnap, 19 órától
FOR TUNES A 2007-ben újjászervezôdött For Tunes nemrégiben készítette el elsô lemezét „2007” címmel. A tagok valamennyien sokat tapasztalt, virtuóz jazz muzsikusok: Horányi Sándor Pege Aladár alkotótársa volt évtizedeken keresztül, e mellett a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem tanára (sokoldalúságát pedig mi sem mutatja jobban, hogy mindezek mellett az efZámbó Happy Band tagja is). Kollmann Gábor a Budapest Jazz Orchestra oszlopos tagja, Lutz János is számtalan helyrôl lehet ismerôs (Cotton Club Singers, Charlie Parker Tribute, stb.), Sramkó János pedig szinte minden jelentôs stílusban és mûvésszel feltûnt az elmúlt harminc évben. A zenekar a tagok szerzeményeit játssza, saját repertoárral rendelkezik. A mainstream gyökereket nem megtagadó, modern hangvételû swingek, balladák, sambák, szabadabb hangvételû darabok váltják egymást a zenekar programjában.

Horányi Sándor Kollmann Gábor Lutz János Sramkó János
- gitár - szaxofon - nagybôgô - dobok
Augusztus 3.
Dresch Mihály 1984-ben alakította meg elsô saját zenekarát, melynek a kilencvenes évek közepéig többször is változott a felállása: a Sóhajkeserû és a Gondolatok a régiekrôl albumokon Grencsó István (fúvós hangszerek), Benkô Róbert (bôgô) és Baló István (dob) hallható, a Zeng a lélek címûn Geröly Tamás dobolt és Lajkó Félix hegedült, majd Lajkót Kovács Ferenc (hegedû, trombita) váltotta így készült a Folyondár, a Túl a vízen és a Révészem, révészem... Aztán 1998 tavaszán újra átalakult a zenekar. A dobok mögé vis�szatért Baló István, míg a bôgô Szandai Mátyás kezébe került. Az újjászületett kvartett elsô lemeze, a Riding the Wind Angliában jelent meg, a nemzetközi sajtó, többek között a Down Beat nagyon jó kritikát írt róla. 2001-ben jelenik meg a Szép csendesen már a BMC Records kiadásában. A 2002-ben megjelent Hungarian Bebop (BMC Records) igazán nagy nemzetközi visszhangot keltett, a felvételéhez egy valódi legendát, Archie Sheppet sikerült megnyerni. „Dresch a magyar népzene és a jazz termékeny fúziójának egyik legmeghatározóbb létrehozója” - John Fordham (The Guardian). 2004 óta Lukács Miklós játszik a zenekarban cimbalmon. Még ugyanebben az évben jelent meg a zenekar Egyenes zene címû lemeze, amelyet a Jazzwise magazin kimagaslónak minôsített. A Dresch Quartet tagjai - Archie Shepp mellett - a mûfaj olyan kimagasló Szôke Nikoletta - ének, alakjaival dolgoztak együtt, mint John Tchicai, Roscoe Mitchell, Oláh Tzumo Árpád - elektromos zongora, Chico Freeman, David Murray és Dewey Redman. Számos rangos Egri János - basszusgitár, fesztivál és klubok látták a zenekart vendégül, többek között a Jazz Balogh László - dobok & Wine Festival (Olaszország), a Festival Jazzcbre (Franciaország), A 2004 elején alakult együttes a zenekarvezetô Egri János szer- a London Jazz Festival (Anglia), a JazzFest Wien (Ausztria), a Kalisz Festival (Lengyelország), a New Morning (Franciaország) zeményeit, valamint a ’70-es és a ’80-as évek közismert latin vagy a Jazz Brugge (Belgium). jazz kompozícióit játssza ének központú hangszerelésben. A zenekar megalakulása óta fellépett többek között a Magyar „Ha Dresch-t hallgatjuk sejthetjük, hogy hanzott volna John Coltrane, ha magyarnak született volna” - Der Standard, 2005 október Rádió Jazz a Márványteremben címû koncertsorozatában, IBS Raiffeisen Jazz Klub koncertsorozatában ,a Gödör Klubban, a Diáksziget Rádió C sátrában és a Jazz Gardenben.
Július 5 - 12.
Jazz és folk estek a Barcsay udvarban 19
JAZZ ÉS FOLK ESTEK A BARCSAY UDVARBAN Szombatonként 19 órakor a Barcsay Múzeum udvarán (Dumtsa Jenô u. 10.) (Esô esetén: Városháza díszterme) Belépôjegy: 1500 Ft
Támogató:
Július 5.
VUJICSICS EGYÜTTES Az együttes a Magyarországon kibontakozó táncház-népzenei mozgalom kezdetén 1974-ben alakult a Budapest-környéki települések (Szentendre, Pomáz, Csobánka, Budakalász) szerb közösségeiben megôrzött népzenei hagyomány ápolására. Késôbb a Duna menti és dél-magyarországi horvát népzene gyûjtése, feldolgozása, megszólaltatása és e sokszínû népzenei kultúra gyökereinek bemutatása is tudatosan vállalt programjukká vált. A Vujicsics Együttes feldolgozásait a folklór iránti tisztelet és fejlett mûvészi ízlés jellemzi. Így az archaikus hagyományból kialakított repertoárjuk az ország, Európa és távolabbi földrészek pódiumain egyaránt megbecsült koncertzenévé vált. Sikereik titka lehet az is, hogy az együttes 30 éve változatlan összetételben mûködik. Az együttes tagjai:
Dresch Dudás Mihály Lukács Miklós Szandai Mátyás Baló istván
- szaxofon / furulya / basszus klarinét - cimbalom - nagybôgô - dob
Július 12.
SZÁJRÓL SZÁJRA projekt
EGRI JÁNOS COMBO
DRESCH QUARTET
képaláírás helye
18 Koncertek a Városháza udvarán
Eredics Kálmán Borbély Mihály Brczán Miroszláv Gyôri Károly Szendrôdi Ferenc Horváth Zoltán Eredics Gábor
- bôgô, tamburabôgô, tarabuka, tapan, ének - furulyák, dojnicve, okarina, klarinét, saxofon, brácstambura - csellótambura, brácstambura, bôgô, ének - primtambura, basszprimtambura, csellótambura - primtambura, basszprimtambura, csellótambura - primtambura, basszprimtambura, csellótambura - basszprimtambura, tambura samica, harmonika, karaduzen, ének
„A Szájról szájra három nagyszerû, fiatal énekesnôje különkülön már sokat tett le az asztalra. Bognár Szilvia útja az Anima Sound Systemtôl a Makámon át vezetett a szólópályáig, Herczku Ágnes a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistájaként és a Fonó zenekar énekesnôjeként ragyogott, míg Szalóki Ági az Ökrös együttes és a Besh o droM énekesnôjeként,majd a Szalóki Ági Quintet élén futott be. Ezúttal egy unikális programmal rukkolnak ki: olyan dalokkal, melyeket egy kiváló nép- és dzsesszzenészekbôl(Juhász Gábor, Nikola Parov, Mester László, KovácsZoltán, Dés András) alkotott zenekar élén együtt énekelnek el.” Marton László Közremûködô zenészek: Juhász Gábor gitáros, zeneszerzô, aki a Pangeával mutatkozott be, késôbb alapítója lett a Tin Tin Quartettnek. Nikola Parov (kaval, billentyûs hegedû, ír hosszúfurulya, ír furulya, gadulka, gayda, buzuki) a magyarországi világzene kiemelkedô figurája, a mai napig méltán világhírû Zsarátnok vezéregyénisége, hangszerelô, producer és multiinstrumentalista. Mester László (hegedû, brácsa, ütôgardon) a magyarországi népzenei produkciók meghatározó egyénisége, akár állandó formációkról (pl. Ökrös zenekar, Ifjú Szívek zenekar), akár alkalmi elôadásokról van szó. Kovács Zoltán tagja volt évekig a Makám és az Arasinda együtteseknek, most a Szalóki Ági Quintet alapja nagybôgôjével, de feleségének, Bognár Szilvia elôadásainak is állandó tagja és zeneszerzôje. Az elmúlt évek talán legnagyobb zenei meglepetései közé tartoznak azok a zenei kísérletek, amelyek a magyar népdalkincs legszebb dalaihoz nem a megszokott módon közelítenek, vagyis nem autentikus népzenével kísérve adják elô, hanem egész más zenei környezetbe helyezik azokat. Ennek köszönhetôen sok minden elfogadottá vált, ami korábban elképzelhetetlennek tûnhetett számunkra. Ma már tudjuk, hogy egyaránt gyönyörûen

illeszkedik a népdalokhoz egy ízlésesen megkomponált dzsessz kíséret, csakúgy, mint a más népek hangszeres hagyományaiból merítô és a lelki rokonságot hangsúlyozó világzenés hangzás. A Szájról szájra projekt azokat az újító szellemû zenészeket gyûjtötte egy csapatba,akik az elmúlt években a világzenei kísérletezések élcsapatát alkották.
Július 19.
TRIO YENGIBARJAN David Yengibarjan (1976, Jereván) jóllehet csak 1995 óta él Magyarországon, az egyik legismertebb, legkeresettebb harmonikás. Számos színházi és filmes produkció (Bertold Brecht: A városok sûrûjében, Lukáts Andor: Portugál, Joye Sergent: Bûn és bûnhôdés) zenéjének elôadója, illetve szerzôje (Molnár Ferenc: Liliom. Szôke András: Három, Farkas György: Vérvonal, Fésös András: Street Heart Beat, Egressy Zoltán: Kék, kék, kék, Sas Tamás: Szerelemtôl sújtva, Rófusz Kinga: Harlequin, Szilágyi Andor: El nem küldött levelek). Magyarországi ismertsége külföldi felkérésekkel és meghívásokkal párosul, fellép Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Bécsben, Edinburgh-ben. Saját zenekarát, a Yengibarjan Triót 1999-ben alakította meg, hangzásvilágában ötvözve az argentín tangó, az azt megújító Astor Piazzolla és a különféle népzenék világát. 2001-ben megjelenô Tango Passion albumán Barcza Horváth József (bôgô) és Juhász Gábor (gitár) társaságában hallható, majd átalakul a felállás – újabban Egri János (bôgô) és Botos József (gitár) kíséri.
Támogató:
Támogató:
Július 19. - augusztus 16.
Komolyzenei hangversenyek 21
Augusztus 9.
Augusztus 16.
PRÍMÁSTALÁLKOZÓ
SEBESTYÉN MÁRTA – BOLYA – DONGÓ TRIÓ
A koncert különlegességét az adja, hogy bár Dresch Mihályról, Balogh Kálmánról vagy Both Miklósról elsôsorban a dzsessz, a világzene, vagy a rock hangzásvilága jut eszünkbe, a prímástalálkozón kizárólag népzenét játszanak, természetesen saját egyéniségüknek megfelelô módon és ki-ki a saját hangszerén. Ebben az esetben nem arról lesz szó, hogyan lehet a különbözô mûfajokat „házasítani”, hanem azt tudhatjuk meg, hogy a népzene óriási tárházából az est szólistáit mely tájegységek zenéi, dallamai, falusi zenész zsenijei késztették arra, hogy folyamatosan a népzene felé is forduljanak ihletésért. A kíséretet mindannyiuknál a hagyományos népzenei kísérôhangszerek mesterei adják a szólókhoz: Doór Róbert nagybôgôs és Mester László brácsás. A „koncertmester” pedig a komoly és népzenét egyaránt magas szinten mûvelô, innovatív muzsikus Lakatos Róbert lesz. A legelismertebb népzenész egyéniségek közül hallhatjuk még a hegedûvirtuóz Pál István „Szalonnát”, valamint az egyedülálló stílusban hegedülô Vizeli Balázst. Két kiváló énekesnô, Herczku Ágnes és Korpás Éva közremûködése is az est igazi attrakciói közé tartozik. Pál István „Szalonna” Lakatos Róbert Both Miklós Dresch Mihály Balogh Kálmán Vizeli Balázs Korpás Éva Herczku Ágnes Doór Róbert Mester László
- hegedû - brácsa, hegedû - gitár - fúvós hangszerek - cimbalom - hegedû - ének - ének - nagybôgô - brácsa
Nyitva látám mennyeknek kapuját… – Istenes és világi énekek
Péter-Pál templom
Istenes és világi énekek, népzenei párhuzamokkal a világból. Hármójuk közös munkája is éppen olasz földön indult, hiszen a ennek a mûsornak az ôsbemutatója a velencei Redentore templomban hangzott fel. A Kárpát-medence kulturális hagyományai Európa ezredéves kultúrtörténetéhez vezetik vissza a figyelmes kutatót. Ide minden fontos nyugati hatás megérkezett a századok folyamán, melyet a hazai szokásokkal elkeverve szinte a XX. századig fenntartott a népi emlékezet. Európa keleti régiójában a magyarok s a velük együtt élô más népek olyan régi (az ókorba visszanyúló) európai hagyományokat ôriztek meg, amelyeket a kontinens nyugati felében talán már feledésbe is merültek. Európa a mai világ bölcsôje. Hagyományai e modern világ gyökereit jelentik. Nagyon fontos dolog, hogy mi európaiak felismerjük és bátran, anyanyelvi szinten használjuk – egyébként ezer szálon érintkezô – kulturális örökségünket. A szájhagyomány szembesítése az írott hagyatékkal élvezetes és tanulságos kalandozásokat eredményez. A megôrzött régies elôadásmód életre kelti a halott írásjeleket, a kötéstáblákból kibomló többszólamú töredékeket, primitív kottákkal közreadott históriás énekeket. Mûsorunk az európai múlt azon töredékeit sorakoztatja egymás mellé, amelyeket egykor a magyar hagyomány ôrzött meg és fejlesztett tovább. Sebestyén Márta Szokolay Dongó Balázs Bolya Mátyás
KOMOLYZENEI HANGVERSENYEK Július 18.péntek, 19.30 óra
- ének, furulya, csörgôdob - duda, furulyák, szaxofon - koboz, citerák
BILBAOI SPANYOL KÓRUS KONCERTJE Július 19. szombat, 16 óra Fô tér
ONDARRETA KÓRUS (Baszkföld) Az Ondarreta Kórus 1967-ben alakult, a Nuestra Senora de las Mercedes templom énekkaraként. Az 1973 óta független zenei egyesületként mûködô kórus vezetôje 1975 óta Manuel Torre Lledó. A széles repertoárral rendelkezô együttes folyamatosan koncertezik a baszk tartomány és Spanyolország különbözô városaiban, s fellépett Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Csehországban. A koncertek programjain egyházi zenék, baszk és spanyol népzenei mûvek szerepelnek. Kiemelt feladatnak tekintik a nem, vagy kevéssé ismert mûvek bemutatását. (Ingyenes)
Július 20. vasárnap, 20.30 óra Péter-Pál templom
info: www.sebestyenmarta.hu
Tolcsvay László – Tolcsvay Béla: MAGYAR MISE Fotó: Falus Kriszta (Nôk Lapja)
Jazz és folk estek 20 a Barcsay udvarban
Elôadja: Sebestyén Márta, Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Rotunda Énekegyüttes Vezényel: Tóthné Mózer Annamária A rock-, a szimfonikus- és a népzenét ötvözô oratórium, melyben a Muzsikás együttestôl Vikidál Gyulán át Pitti Katalinig a hazai zenei élet nagyjai dolgoztak, nemcsak itthon aratott sikert:

22 Komolyzenei hangversenyek Július 31. - augusztus 30. turnén járta be egész Németországot, Dortmundtól Münchenen át Aachenig a legnagyobb templomokban és elôadótermek színpadán adták elô. Belépôjegy: 2000 Ft
Július 31. csütörtök, 20.30 óra
MûvészetMalom udvara (Esô esetén PMK színházterme, Pátriárka u. 7.)
BOGÁNYI TESTVÉREK KONCERTJE Bogányi Bernadett Bogányi Gergely Bogányi Tibor Bogányi Bence Közremûködik: Zászkaliczky Ágnes Clara Dent
- fuvola - zongora - cselló - fagott - csembaló - oboa
Bogányi Bernadett fuvolatanulmányait nyolcéves korában kezdte a váci zeneiskolában, majd a Helsinki Sibelius Akadémián folytatta. Dolgozott vezetô zenekarokkal, a Helsinki és a Tamperei Filharmonikusokkal. 2000 óta a Finn Nemzeti Operazenekar szólófuvolistája. 2004-ben 3 hónapig játszott Malajziai Filharmonikus Zenekar szólófuvolistájaként Kuala Lumpurban. Bogányi Bence 1997-ben kezdett dolgozni a helsinki Állami Operaházban szólófagottosként. 2002-ben váltott a Helsinki Filharmonikusokhoz ugyanabba a pozícióba. 2005 óta a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófagottosa. 2007 ôszétôl a Müncheni Filharmonikusok szólófagottosa. Számos verseny gyôztese, rendszeresen koncertezik szólistaként is. Bogányi Gergely négyéves korában kezdett zongorázni szülôvárosában, Vácott. Rendkívül fiatalon, 22 éves korában, 1996-ban elnyerte szülôvárosa legnagyobb kitüntetését, a ’Vác város díszpolgára’ címet, majd 2000-ben a Magyar Köztársaság Liszt-díját. 2003-ban Pest Megye Közgyûlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést. 2004-ben Kossuthdíjjal tüntették ki, lakhelyének, Zebegénynek díszpolgára. Bogányi Tibor csellista, karmester. 2000-tôl folyamatos vendégfellépések: Finnország legnagyobb zenekaraival, mint a Helsinki Filharmonikusok, a Finn Rádió Szimfonikus Zenekara, Lahti Szimfonikus Zenekar és a Tamperei Szimfonikus Zenekar 2003-tól négy éven át a Turkui Szimfonikus Zenekar vezetô karmestere. Idén augusztustól kezdi munkáját a Lappeenrantai Városi Zenekar karmestereként. Több földrészen is rendszeresen szerepel. Zászkaliczky Ágnes Bogányi Tibor felesége, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, orgonamûvészi diplomáját a salzburgi Mozarteumban szerezte 2004-ben. 1999 óta rendszeresen koncertezik itthon és Európában. 2006-tól a nagyváradi Nemzetközi Operafesztivál mûvészeti vezetôje. A zene mellett festészettel, könyvillusztrációval is foglalkozik. Clara Dent Bogányi Bence párja - Berlinben született. Oboa tanulmányait Arthur Jensennél kezdte a salzburgi Mozarteumban, és a legendás Günther Passin-nél fejezte be a müncheni Zeneakadémián. Olyan versenyek gyôztese mint a müncheni ARD és a genfi nemzetközi oboaverseny. Számos világhírû zenekar szólistája volt és rendszeres fellépôje pl. a Thuni Bach fesziválnak. Clara Dent 1999 óta a berlini Rádiózenekar szólóoboistája.
Vujicsics zeneiskola koncertjei 23 Augusztus 20. szerda, 20 óra
Városháza udvara (Esô esetén: Városháza díszterme)
A SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI HANGVERSENYE Puccini: Krizantémok Mozart: Esz-dúr kürtverseny K. 495 Händel: Vízizene – szvit Brahms: Magyar táncok Közremûködik: Kováts Imre (kürt) Vezényel: Fenyô Gábor
J.S. Bach: Sonata F. Kuhlau: trió D. Popper: Vito Szokolay Sándor: a Bogányi testvéreknek írt mûve Mozart: Duo Gabaye: Duo Mozart-Liszt: Don Juan parafrázis A. Dvorˇak: Bagatellek
Augusztus 24. vasárnap, 20.30 óra

MAGYAR NEMZETI CIGÁNYZENEKAR ÉS A SZENTENDREI FÚVÓSOK Mûsor: I. rész: Magyar Nemzeti Cigányzenekar önálló mûsora II. rész: A Szentendrei Fúvósok és a Magyar Nemzeti Cigányzenekar közös programja
CEMBALISSIMO 2008
Nemzetközi Csembaló Fesztivál és Kurzus szentendrei eseményei Fôvédnök: Dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem rektora Mûvészeti vezetô: Horváth Anikó Szervezôk: Clavicembalo Alapítvány - Budapest, Károlyi Alapítvány - Fehérvárcsurgó, Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem – Budapest, Nemzeti Múzeum – Budapest, Harmónia Mûvészeti Központ – Gyôr, Vujicsics Tihamér Zeneiskola - Szentendre
Június 20. péntek, 19 óra
Evangélikus Templom (Bükköspart)
CHRISTINE SCHORNSHEIM CSEMBALÓESTJE Közremûködik: Kovács Margit – csembaló Mûsor: C.Ph.E.Bach és J.Haydn mûvei
MEERSBURGI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR
Christine Schornsheim (München) csembaló- és forte pianomûvész a lipcsei Hochschule für Musik und Theater Régi Zene Tanszékének alapítója, jelenleg a müncheni Hochschule für Musik und Theater csembalóprofesszora. Számos fesztivál vendége csembaló-és fortepiano-mûvészként: SchleswigHolstein Musikfestival, Europäisches Musikfest in Stuttgart, Wiener Orgeltage,Tage für Alte Musik Berlin, Regensburg, Herne, Berliner Bach-Tage, nemzetközi Bach-fesztiválok. Koncertezett Európán kívül Japánban, az USA-ban és Izraelben. Számos mesterkurzust vezet Európában és a tengerentúlon. Joseph Haydn összes billentyûs szonátájának CD-felvételével nagy nemzetközi sikert aratott: „Diapason d’or”, „Preis der deutschen Schallplattenkritik”, „ECHO-Klassik-Preis”.
(Ingyenes)
www.christine-schornsheim.de
Belépôjegy: 1500 Ft
Augusztus 30. szombat, 16 óra Fô tér
ôsbemutató
(Duna-korzó 16.)
A belépés valamennyi koncertre ingyenes.
Belépôjegy: 800 Ft
Belépôjegy: 2000 Ft
Mûsor:
VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLA NYÁRI KONCERTJEI

24 Vujicsics zeneiskola koncertjei Június 21., szombat, 10-14 óráig,
Vujicsics Tihamér Zeneiskola (Duna-korzó 16.)
CHRISTINE SCHORNSHEIM CSEMBALÓ MESTERKURZUSA J. Haydn (1732 – 1809) és C. Ph. E. Bach (1714 – 1788) mûvei 15.30: ANYA&GYERMEKE VIRGINÁL REKONSTRUKCIÓJÁNAK BEMUTATÓJA Jef van Boven (Antwerpen) Az Anya&gyermeke virginál tipikus 17. századi antwerpeni hangszer, eredetijét Andreas Ruckers építette 1620-ban. A hangszert a rekonstrukció készítôje Jef van Boven antwerpeni hangszer-építô mutatja be. 16.00: CSEMBALÓ A ZENEISKOLÁBAN A Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei játszanak, tanáruk: Oláh Aino Mûsor: J.S.Bach, F.Couperin, D. Scarlatti, Dieupart, Pachelbel Lázár Tímea, Déri Ágota, Horváth Dorka, Tamási Rebeka csembaló A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola több tanára már a 80-as években törekedett a stílushû barokk szemlélet meghonosítására, akkori növendékeik közül néhányan azóta csembalómûvészi diplomát szereztek: Erényi Adél, Dobay Linda, Kovács Katalin (tanáraik Z. Lakos Ágnes és Richter Annamária.) A 90-es évek közepén Csizmadia Angelika vezetésével indult meg a csembaló szak, ahol a hangszerre és stílusra fogékony zongoristák zenei felfogását és elôadását teszi gazdagabbá ez a – Magyarországon idáig egyedüli – lehetôség. Az elsô növendékek között találjuk a ma már csembalómûvészként koncertezô és az iskolában tanító Oláh Ainot. Nagy Nóra és Váradi Helga Bécsben folytatja tanulmányait, Szántó András a budapesti Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola növendéke. A tanszak egyaránt törekszik a pedagógiai-mûvészi munka elmélyítésére, és a hangszer széleskörû megismertetésére, népszerûsítésére. 16.45: „BARTÓKTÓL A BARTÓKIG” A budapesti Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola növendékei játszanak, tanáruk: Soltész Anikó 17.30: CSEMBALÓ A 21. SZÁZADBAN Ligeti György: Hungarian Rock - Váradi Helga Megyeri Krisztina: Pre-lieder ôsbemutató - Mészáros Bernadett V.Poleva:”ditty never ends…” - Svitlana Shabaltina, Olena Zhukova (Kiev) Részletes program: www.clavicembalo.fw.hu, www.vujicsics.net Támogatók: NKA, MSZA, Osztrák Kulturális Fórum, Törley Pezsgôpincészet, MULTI-TECHNOLOGIES GROUP LONDON, ART FACE SEVEN Kulturális Bt., Mahart PassNave, Atrium Hotel
Június 21. - július 12.
NYÁRESTI MUZSIKA VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLÁBAN
Mûsornaptár
Június 20. - július 4. Dátum
Színház
Zene
VACSORA 06.15. VLS Pince
(Duna-korzó 16.)
www.tamasrozsos.com
MÛVÉSZETI ISKOLA FLASH FESZTIVÁL 06.13-15. évzáró kiállítása 06.06-15.MûvészetMalom MûvészetMalom Június 20. Péntek
CH. SCHORNSHEIM 19:00 Evangélikus templom
Június 21. Szombat
CSEMBALÓ muzsika 15:30 Zeneiskola KECSKÉS EGYÜTTES 22:00 Barcsay udvar
Július 5. szombat, 19 óra
Mûsor: M. Reger: Szóló szvit brácsára op.131/d g-moll J. Haydn: Szonáta Zongorára Hob. XVI:52 Esz Dúr L. van Beethoven: Hét variáció Mozart Varázsfuvola témájára WoO 46 L. van Beethoven: Duo hegedûre és gordonkára M. Enescu: Koncertdarab Közremûködnek: Iimura Tomoko - zongora, Rozsos Ágnes gordonka, Horváth János - hegedû, Rozsos Tamás - brácsa, Kéry Tamás - zongora
Július 12. szombat, 19 óra
Mûsor: G. Ph. Telemann: Fantaisie Nr.7 TWV 40:20 J. Haydn D dúr koncert op.101 Hob VII b:2 I.II.tétel Bartók Béla: Táncszvit zongorára Bartók Béla: Brácsaverseny Közremûködnek: Iimura Tomoko - zongora, Rozsos Ágnes gordonka, Liebe Nóra - zongora, Rozsos Tamás - brácsa
Hagyomány / Fesztivál
PRIEN ÉS DUNAKANYAR SZENTENDRE NYÁRI JÁTÉKOK Mûvésztelepi Galéria 08. 24-ig 06.01 – 08.23.

ROZSOS TAMÁS BRÁCSAMÛVÉSZ ÉS BARÁTAI hangversenysorozata
Kiállítás
25
Június 22. Vasárnap
KÉT ÚR SZOLGÁJA 20:30 Városháza udvara SZENTENTIVÁNÉJI ÁLOM 20:30 MûvészetMalom
Június 24. Kedd
4 FOR DANCE 20:00 Skanzen Amfiteátrum
BAKSAI JÓZSEF VLS pince, 07.06-ig OROSZ FÉMIKONOK 16:00 Szentendrei Képtár
GUBIS MIHÁLY VLS Pince, 08.10-ig
Június 27. Péntek Június 28. Szombat
SZÍVÜNK VÍGSÁGGAL KOBZA VAJK GROUP 20:30 Városháza udvara 20:00 Barcsay udvar
Június 29. Vasárnap
FÁBRY SÁNDOR 20:30 Városháza udvara
Július 2. Szerda
BOGÁRMESE 18:00 Skanzen Amfiteátrum
Július 4. Péntek
ZÁGRÁBI MÛVÉSZEK 18:30 MûvészetMalom (08. 10-ig) MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 18-02 h. Barcsay Múzeum
GHYMES 20:00 Skanzen Amfiteátrum
VELJKO MIHAJLOVIČ 17:00 Szentendrei Képtár PERSÁNYI NÁNDOR 16:00 Café Rodin
DALMÁT MISE 15:30 Plébánia temp. NYÁR-NYITÓ 17:00 Fô tér IVAN DAN 18:00 Daru piac

26
Mûsornaptár
Július 5 - 26.
Dátum
Színház
Zene
Kiállítás
Hagyomány / Fesztivál
Dátum
Július 5. Szombat
SZERELMES HAL 20:30 Városháza udvara
VUJICSICS 19:00 Barcsay udvar NYÁRESTI MUZSIKA 19:00 Zeneiskola
SZABÓ ATTILA fotókiállítás Dalmát Kávézó 08.09-ig
TÁNCHÁZ 18:00 Fô tér
Július 27. Vasárnap
Július 6. Vasárnap
ALMA EGYÜTTES 10:00 Városháza udvara
Július 11. Péntek
ELNÖKNÔK 20:30 Városháza udvara
Július 12. Szombat
PATAK TÚRA 15:00 belvárosi kishíd
Színház
Július 31. Csütörtök
BOGÁNYI KONCERT 20:30 MûvészetMalom
Augusztus 1. Péntek
PASO KONCERT 21:00 Városháza udvara JAZZ FESZTIVÁL 19:00 Városháza udvara KECSKÉS EGYÜTTES 21:00 Barcsay udvar
VÁRADI ROMA CAFÉ 20:00 Skanzen Amfiteátrum
KÉPFOLYAM 1.0 17:00 Ferenczy Múzeum 17:30 Czóbel Múzeum
Augusztus 2. Szombat
SZÁJRÓL SZÁJRA 19:00 Barcsay udvar NYÁRESTI MUZSIKA 19:00 Zeneiskola
FRISS DIPLOMÁSOK TÁNCHÁZ Péter-Pál Galéria, 07.27-ig 18:00 Fô tér CSALÁDI NAP 14-18-ig Barcsay Múzeum
Augusztus 3. Vasárnap
CSIPKERÓZSIKA 10:00 Városháza udvara
HAMUPIPÔKE 10:00 Városháza udvara
Augusztus 6. Szerda
Július 16. Szerda
SZÓKIMONDÓ ASSZONYSÁG 20:00 Skanzen Amfiteátrum
Augusztus 8. Péntek
KURÁZSI PAPA ôsbemutató Kezdés:20:30 belvárosi révnél
Augusztus. 9. Szombat
KURÁZSI PAPA 20:30 belvárosi révnél! PUCCINI-VERDI GÁLA 20:30 Fô tér
Augusztus 10. Vasárnap
ÁGACSKA 10:00 Városháza udvara KURÁZSI PAPA 20:30 belvárosi révnél! BERECZ ANDRÁS ESTJE 20:30 DMH udvara
Augusztus 15. Péntek
DUNDO MAROJE 20:30 Fô tér - fôpróba
Augusztus 16. Szombat Augusztus 17. Vasárnap
NEO KONCERT 21:00 Városháza udvara
Július 18. Péntek
MAGYAR A HOLDON 21:00 Városháza udvara
SPANYOL KÓRUS 19:30 Péter-Pál templom
Július 19. Szombat
MAGYAR A HOLDON 21:00 Városháza udvara
BASZK KÓRUS 16:00 Fô tér TRIO YENGIBARJAN 19:00 Barcsay udvar
Július 20. Vasárnap
PINOCCHIO 10:00 Városháza udvara
Július 22. Kedd
ACÉLMAGNÓLIÁK 20:00 Skanzen Amfiteátrum
Július 25. Péntek
LILIOMFI 20:30 Városháza udvara
Július 26. Szombat
MAGYAR GONDOLKODÓK NYOMÁBAN 11:00 Kmetty Múzeum
MAGYAR MISE 20:30 Péter-Pál templom NYÁRESTI MUZSIKA 19:00 Zeneiskola
KECSKÉS EGYÜTTES 21:00 Barcsay udvar
ISTER NAPOK 11-23 h. Duna-korzó
Kiállítás
Hagyomány / Fesztivál
TÁNCHÁZ 18:00 Fô tér
JAZZ FESZTIVÁL 19:00 Városháza udvara BARTÓK-RADNÓTIVAJDA 18:00 Vajda Múzeum
PRÍMÁSTALÁKOZÓ 19:00 Barcsay udvar KECSKÉS EGYÜTTES 19:00 Kecskés kamaraterem
TÁNCHÁZ 18:00 Fô tér
DUNDO MAROJE 20:30 Fô tér -bemutató
SEBESTYÉN MÁRTA 19:00 Barcsay udvar
CSALÁDI NAP TÁNCHÁZ 10-14-ig Vajda Múzeum 18:00 Fô tér
AZ EGÉRMENYAS�SZONY 10:00 Városháza udvara DUNDO MAROJE 20:30 Fô tér
PASKA GÁBOR MESTERKURZUS Zárókoncert 19:00 Zeneiskola
TÁNCHÁZ 18:00 Fô tér
ADAGIO FE LUGOSSY LÁSZLÓ 20:00 Skanzen Amfiteátrum 18:00 Szentendrei Képtár
Zene
27
ISTER NAPOK 11-24 h. Duna-korzó
Július 13 Vasárnap
Július 17. Csütörtök
Mûsornaptár
Július 27. - augusztus 17.

28 Dátum
Mûsornaptár Színház
Augusztus 19. Kedd Augusztus 20. Szerda
Augusztus 19 - 31. Zene
Kiállítás
Hagyomány / Fesztivál
ÛRKOLLÁZSOK 17:00 MûvészetMalom GYEREKÜNNEP 10:00 Fô tér
ÜNNEPI HANGVERSENY 20:00 Városháza udvara
Augusztus 22. Péntek
II.RODIN ROCKBLUES FESZTIVÁL 17-24 h. Café Rodin park
Augusztus 23. Szombat
KECSKÉS EGYÜTTES 18:00 Barcsay udvar
KECSKÉS EGYÜTTES 18:00 Barcsay udvar
HASCSÁK JÓZSEF VLS pince 09.07-ig
2008. augusztus 17. vasárnap, 19 óra 2008. augusztus 29. péntek, 19 óra

SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA Belváros PERFORMANCE FESZTIVÁL MûvészetMalom
Augusztus 30. Szombat
MEERSBURGI FÚVÓSOK 16:00 Fô tér
VENDÉGEK A TRIZNYA KOCSMÁBÓL 19:00 Kmetty Múzeum

Augusztus 31. Vasárnap
Mûsor: F. Chopin Prelûdök a 24 prelûdökbôl R. Schumann a-moll koncert I, II tétel G. Fauré: Dolly négy kézre J. Brahms: Magyar táncok négy kézre Brahms: Szonáta op.120-1 brácsára és zongorára Csajkovszkij: Melodia Bartók: Román Népi Táncok Közremûködnek: Shiiuezato Aki - zongora, Rozsos Ágnes - gordonka, Harsányi Sarolta - zongora, Iimura Tomoko - zongora, Rozsos Tamás - brácsa
FIATAL MÜNCHENI ÉS BERLINI ZONGORISTÁK HANGVERSENYEI A két kurzus záró koncertjei:
MAGYAR NEMZETI CIGÁNYZENEKAR 20:30 MûvészetMalom Augusztus 29. Péntek
Július 20. vasárnap 19 óra
PASKA GÁBOR MESTERKURZUSAI A VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLÁBAN
ÖTVÖSMÛVÉSZEK Péter-Pál Galéria, 09.07-ig
II.RODIN ROCKBLUES FESZTIVÁL 17-24 h. Café Rodin park Augusztus 24. Vasárnap
Június 20 - 28.

Paska Gábor 1948-ban született Tokajhegyalján. Zongorát, ütôhangszereket és oboát tanult. A miskolci Bartók Konzervatóriumban Benkô Zoltánnál tanult tovább zongora szakon, késôbb Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián elsôsorban Petri Endre gyakorolt rá nagy hatást. 1981-ben Németországban telepedett le. Sikeres németországi és külföldi koncertek után egyre erôsebben a pedagógiai tevékenységre koncentrált. Számos német újság és tv-adó számolt be Paska Gábor pedagógiai módszereirôl és tanítványai sikereirôl. Münchenben önálló tanárként, Berlinben a Mûvészeti Egyetemen tanít. Pedagógiai módszerének alapgondolata, hogy a legkisebb gyermekek is remekmûveken keresztül ismerkedjenek meg a zenei világgal, tanáruk vezetésével, ezeken keresztül fejlôdjenek tovább tanulmányaik során. (www.GaborPaska.de)
Régizenei koncertek 29
A KECSKÉS EGYÜTTES / PRO MUSICA ANTIQUA HUNGARICA EGYESÜLET NYÁRI KONCERTJEI Esô esetén a Barcsay udvari koncerteket a Kecskés Kamarateremben tartják meg. (Dumtsa J. u. – Ignatovity u. sarok) Belépôjegy a koncertekre: 1000 Ft
Június 21. szombat, 22 óra
Barcsay udvar (Dumtsa Jenô u. 10.)
A DUNAKANYAR TÖRTÉNELMI ZENÉJE a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA keretében Dunakanyari ódon kéziratok „musika-kottái” kelnek életre és fiatalodnak meg Esztergomból, Dömösrôl, Pilismarótról, Vácról, a pilisi pálosok és ciszterciek énekeskönyvébôl, valamint a szentendrei dalmát néphagyomány gyöngyszemeibôl. Még a római korba is visszakanyarodunk, s mindezek mellett korabeli hangszerek tucatjai kerülnek elô a fülek csiklandozására, lelkek táplálására. A mûveket gondozta és betanította: L. Kecskés András Kapcsolódó rendezvények: tárlatvezetések a Barcsay Múzeumban, 23.00 órakor - Szemelvények a Dunakanyar irodalmából, Gasztronómia-történeti kóstoló a Mûvész Étterem tálalásában.
Június 28. szombat, 20.óra Barcsay udvar
TRANSITIONS SZEMÜVEGLENCSE AKCIÓ! -30% árkedvezmény a Transitions (fényre sötétedõ) szemüveglencsékre illetve a multifokális (progresszív) lencsékre is! Vagy: egy pár Transitions lencse mellé egy pár napszemüveg lencsét adunk ajándékba! RÉSZLETEK AZ ÜZLETBEN KAISER OPTIKA SZEMÜVEGSZALON Szentendre, Dunakanyar krt. 12. Tel.: 26/303 325, 30/9666 156 www.kaiseroptika.hu Készüljön Ön is a nyárra a Kaiser Optikával!
OUD - BASS KONCERT - KOBZA VAJK GROUP Megkomponált, de fôképp improvizatív, belülrôl építkezô orientális zene, klasszikus elemekkel. Érintve az iráni-türk eredetû dallamvilágokat a magyar, archaikus népi hangzással és ahol a csend egyenértékû a hangokkal. Zenemágia, nem világzene! Közremûködnek: Tímár Sára - ének, Márton Bernadett - ének

30 Régizenei koncertek
Július 26. - augusztus 24.
Július 26. szombat, 21 óra
Augusztus 23. szombat, 18 óra
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A RENESZÁNSZ ZENE
Szakács Gábor – Friedrich Klára RÁKÓCZI ÉL – ROCK ORATÓRIUM
A Reneszánsz Évhez kapcsolódó CD-bemutató koncert. L. Kecskés András évtizedes zenekutatás eredményeként teszi együttesével hallhatóvá a Mátyás király környezetében, a XV. század második felében elhangzó muzsikát. Soha nem hallott históriás-ének szólal meg Szabács várának viadaláról. Janus Pannonius versei mellett Beatrix királynô esküvôi tánca után Kinizsi Pálné Magyar Benigna imádságoskönyvének egy verses imádsága rekonstruált korabeli dallamában gyönyörködhetünk, korabeli hangszerek kíséretében. A Kecskés Együttes közel 50 hangszert vonultat fel hangzó-mozgó hangszermúzeumként. Közremûködôk: Gyarmati Szabó András - elôadómûvész, Tóth Emese - cimbalom, Pálmai Árpád - ének, Domján Gábor - bas�szuslant, táncosok.
Akusztikus és elektromos hangszerek testvéri egybecsengése idézi fel a Nagyságos Fejedelem, a szabadság bajnoka életét, küzdelmeit, halálát, hazahozatalát. A kuruc kor hangszerein – kobzok, törökhegedû, zergekürt, tárogató – itt-ott a kuruc kor ismert dallamai is megszólalnak. Elôadják: Szakács Gábor zeneszerzô és barátai, Kecskés Együttes.
Barcsay udvar
Augusztus 2. szombat, 21 óra Barcsay udvar
A SZENTENDREI DALMÁTOK ZENÉJE A Ferenczy Múzeum munkatársainak az 1970-es években készített hangfelvételével kezdôdött meg a szentendrei dalmát dallamhagyaték gyûjtése, majd L. Kecskés András rendszerezte és adott ki az ezredfordulón egy gyûjteményes CD-t a Horvát Kisebbségi Önkormányzat támogatásával. A hangzó hagyatékot középkori és reneszánsz hangszerekkel és stílusban adják elô a KECSKÉS EGYÜTTES tagjai, városunk fiatal énekesei - Lindner Zsófia, Orbán Borbála, Tímár Sára – közremûködésével.
Augusztus 9. szombat, 19 óra
Kecskés Kamaraterem (Dumtsa J. u. – Ignatovity u. sarok)
RENESZÁNSZ LANTMÛVEK – BAKFARK BÁLINT Négy lantos és hárfás osztja meg a hallgatókkal – más hangszerek részvételével – a XV – XVII. századi magyar és külhoni táncok és dalok gyönyörû hangzását. Közremûködôk: Domján Gábor - basszuslant, L. Kecskés András - szoprán- és altlant, chitarrone (basszuslant), Nagy Ildikó - altlant, Kecskés Péter - hárfa, Szilvay Ingrid - csembaló, regál – és még sokan mások. A koncerten bemutatásra kerül és megvásárolható Gyárfás Endre: Bakfark élete címû könyve.
Barcsay udvar
Augusztus 24. vasárnap, 18 óra Barcsay udvar
A REFORMÁCIÓ ÉS A RENESZÁNSZ ZENÉJE Csomasz Tóth Kálmán emlékest a Biblia Évében. Közremûködnek: A Vox Insulć, vezényel Zákányi Bálint és Szabó Judit, A kaposvári Csomasz Tóth Kálmán Énekkar, vezényel Dóczi István, A Pro Musica Antiqua Hungarica Egyesület

32
Múzeumok - kiállítások
MÚZEUMOK - KIÁLLÍTÁSOK
Június 13 - 21.
HERBARIUM PICTORUM – VATROSLAV KULIŠ festômûvész
MÛVÉSZETMALOM Bogdányi u. 32. Tel.: 26/301-701
Nyitva: minden nap 10-18 óráig
www.muveszetmalom.hu
ANDREA BASSI keramikus
Június 6-15.
2008. június 13-15. péntek-vasárnap
A Szentendrei Mûvészeti Iskola rendezvénye Koncertek, performance, színház, irodalom, filmvetítés - helyi és környékbeli fiatalok közremûködésével
Június 21. - augusztus 10.
ZÁGRÁBI KÉPZÔMÛVÉSZEK kiállítása: FÉNY-ÁRNYÉK SZENT IVÁN ÉJJELÉN – PETAR BARISIĆ szobrászmûvész
Múzeumok - kiállítások
azt mutatták, hogy számára a szobrászat élô organizmust jelent. Az elsô tíz évben Barisić gazdag, kreatív szobrokat alkotott, melyek fôleg bronzból és fából készültek. Ezek a mûvek már jelezték az organikus szobrász rafinált modern manírjait (játékosságot, hedonizmust, felszabadultságot, szociális és politikai függetlenségét). Fejlôdési szakaszaiban, kísérletezéseiben végig jelen volt a posztmodern hatás. Képeiben transzavantgardizmus és dualizmus egysége jellemzô. Késôbbi munkáiban elôtérbe került az absztrakt figuratív ikonográfia, mely konstruktív gondolatvilág felé fordítja. A 90-es években készült szobraira nagy hatással volt az ukrán avantgarde szobrászat. Az állandó kísérletezés közben a konstuktív szobrászat területén Barisić nem csak a térrel kombinál, hanem egy másik elemet is beépített mûveibe: „a fényt”, amely kifejezi az illuzórikus tisztaságot, az aprólékosan kidolgozott fából készült geometriai elemek között. Vatroslav Kuliš 1951-ben született Vidosiban. 1971-ben a zágrábi Iparmûvészeti Gimnáziumban, majd 1976-ban a Zágrábi Képzômûvészeti Fôiskolán végzett. A festészet mellett tervezô-grafikusként és díszlettervezôként is dolgozott, a Zágrábi Nemzeti Színház és a Zágrábi Bábszínház számára számos díszletet tervezett. Párizsban, Mücnhenben, New Yorkban és Melbourne-ben töltött hosszabb-rövidebb idôt tanulmányúton. Mûvei megtalálhatók Horvátország múzeumaiban, hazájában és külföldön számos magángyûjteményben. Mintegy 90 egyéni és száznál több kollektív kiállításon szerepeltek mûve.
SZENTENDREI MÛVÉSZETI ISKOLA évzáró kiállítása
FLASH-FEST
Június 1. - augusztus 24.
Kiállítás megnyitó: június 21. szombat, 18.30 óra Köszöntôt mond: Ivan Bandić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete és Dr. Dietz Ferenc, Szentendre város polgármestere A kiállítást megnyitja: Leonida Kovač mûvészettörténész és Miroslav Gašparović, mûvészettörténész Fôvédnök: Ivan Bandić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete Védnök: Milan Bandić, Zágráb fôpolgármestere Petar Barisić − a horvát konstruktív szobrászat kiemelkedô alakja − 1954-ben született Vrlikán. 1973-ban a spliti Iparmûvészeti Gimnáziumban, majd 1978-ban a zágrábi Képzômûvészeti Fôiskolán végzett szobrász szakon. 2002 óta a zágrábi Képzômûvészeti fôiskola tanársegédje. Zágrábban él és alkot. Horvátországban 1977-tôl számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt, de külföldön is voltak kiállításai (Ljublana, Melbourne, Osaka, Düsseldorf, Párizs, Pécs, München). Petar Barisićnak már korai, a 80-as évek elején készült alkotásai
Kuliš mûvészete ízig vérig kortárs mûvészet, amelyben a 20. századi képzômûvészeti tradícióira és dilemmáira reflektál. Jellemzôje a teremtô energia és expresszív festôi kifejezésmód, amellyel definiálja önnön mûvészetét. A Herbarium Pictorum ciklussal új fejezet nyílt mûvészetében. Noha alapvetôen megmaradt a stiláris expresszivizmus talaján, a festészet anyagai és technikája ebben a ciklusban emancipálódtak, és a mû létrejöttében a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet kaptak. A kiállítás támogatói: NKA, Horvát Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, Zágráb Fôvárosi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Fôosztálya, Fonyódi Ásványvíz, Jana Ásványvíz
33
SZERB ORTODOX EGYHÁZI MÚZEUM Pátriárka u. 5. Tel.: 312-399
Nyitva: hétfô kivételével minden nap: 10-18 óráig. A múzeum állandó kiállításán a magyarországi szerb ortodox egyházmûvészet legszebb alkotásai láthatók: 17-18. századi ikonok, ötvösmunkák és más iparmûvészeti alkotások.
VLS PINCEMÛHELY Péter-Pál u. 6.
A Vajda Lajos Stúdió Kulturális Egyesület kiállítóhelye
Június 15.
VACSORA - Csató Máté, Tóth Eszter, Vincze Ottó intermédia kiállítása Június 22 - július 6.
BAKSAI JÓZSEF festômûvész kiállítása Július 27 - augusztus 10.
GUBIS MIHÁLY emlékkiállítás Augusztus 19. – szeptember 7.
Augusztus 24 - szeptember 7.
ÛRKOLLÁZSOK
HASCSÁK JÓZSEF festômûvész kiállítása (Szlovákia)
Idén szokás szerint kortárs kiállítás is kapcsolódik a Perfomance Fesztiválhoz, amelyen ezúttal kollázsokat mutatnak be a kiállítók.

34 A Hónap Múzeuma Szentendrén
Június 7 - 22.
A HÓNAP MÚZEUMA SZENTENDRÉN 2008. május 1-tôl kezdôdôen a PMMI havonta más szentendrei kiállítóhelye a Hónap Múzeuma. Programunknak az a célja, hogy ismét ráirányítsuk a figyelmet Szentendre muzeális gyûjteményeire. Az egy hónap idôtartama alatt biztosított díjkedvezménnyel azok számára is lehetôvé kívánjuk tenni a múzeumlátogatást, akiknek eddig nem volt módja arra, hogy a gyûjteményekbe eljöjjenek. A Hónap Múzeumában a belépôjegy a mindenkori ár 50 %-a, csoportok számára a tárlatvezetés ugyancsak 50 % kedvezménnyel vehetô igénybe.
Július 12. - augusztus 16. A Hónap Múzeuma Szentendrén 35 JÚLIUS - BARCSAY MÚZEUM
Nyitva: szerdától vasárnapig 10.00 – 18.00 óráig
Barcsay Jenô (1900 - 1988) mûvészete nemcsak Szentendrén, hanem a XX. századi magyar mûvészettörténetben is fogalom: a konstruktív szemléletmód képviselôje, közösségi épületek mozaikjainak alkotója, a mûvészeti oktatásban és az orvos-továbbképzésben is alkalmazott Mûvészeti anatómia szerzôje. A kiállítótermekben az életmûvet jól érzékeltetô válogatást láthatunk, köztük két – az épülethez szervesen illeszkedô – mozaikot és a Mester utolsó korszakában készített három monumentális szövött kárpitot. A Barcsay udvari koncertek napjain, július és augusztus hónapokban a Múzeum 19.00 óráig látogatható
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága 2000 Szentendre, Fô tér 6. Tel.: 26/310-244, Tel./Fax: 26/310-790, www.pmmi.hu
JÚNIUS - RÓMAI KÔTÁR
Nyitva: hétfôtôl csütörtökig 9.00 – 16.00 óráig, pénteken 9.00 – 12.00 óráig
Július 12-én, szombaton 14.00-18.00 óráig
CSALÁDI NAP A BARCSAY MÚZEUMBAN Papír-mozaik készítés
A belépés díjtalan, tárlatvezetést a 26/310-244/112-es mellék telefonszámon, vagy a kozmuvelodes@pmmi.hu e-mail címen lehet elôzetesen kérni.
A foglalkozás díja: 200 Ft/ fô
Ulcisia Castra (Kr. u. a IV. századtól Castra Constantia) római katonai tábor területén megnyitott szabadtéri Kôtárunkban nagyrészt a Szentendrén elôkerült kôemlékeket mutatjuk be. A kiállított tárgyak között temetkezési és vallásos emlékek mellett Septimius Severus császár látogatása tiszteletére emelt felirat, építészeti tagozatok és mérföldkövek is láthatók.
AUGUSZTUS - VAJDA LAJOS EMLÉKMÚZEUM
Június 7-én, szombaton 14.00 - 18.00 óráig Családi nap a Római Kôtárban PANNÓNIA NÉPEI A RÓMAI KORBAN HOGYAN ÉLTEK A RÓMAIAK?
Közremûködik a Griff Kultúra- és Hagyományôrzô Egyesület
Június 21-én, szombaton 18.00 – 02.00 óráig
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A BARCSAY MÚZEUMBAN ÉS A MÚZEUM KERTJÉBEN 18.00 órakor Az újrapaszpartuzott Barcsay-grafikák bemutatása a közönségnek Támogató: Tárlat Kft. Pomáz Utána Tárlatvezetés a kiállításban 22.00 órakor A Dunakanyar történeti zenéjébôl – a Pro Musiqua Antiqua Hungarica koncertje 23.00 órakor Szemelvények a Dunakanyar irodalmából – a szentendrei Kreatív Színházi Stúdió tagjai elôadásában 18.00 - 24.00 Kóstoló a Dunakanyar gasztronómia-történetébôl
Nyitva: szerdától vasárnapig 10.00 – 14.00 óráig
A szép kilátást nyújtó, verandás lakóházban 1986-ban megnyílt múzeum két állandó kiállítás színhelye. Az emeleten látható a Vajda Lajos életmûvét bemutató anyag, míg az alsó szinten az Európai Iskola szentendrei mestereinek mûveibôl tekinthetô meg válogatás. Vajda Lajos a képi gondolkodás területén forradalmian új utakat nyitott a magyar képzômûvészetben. 1935-36-ban Korniss Dezsô festômûvésszel együttmûködve - Bartók és Kodály munkásságát példaként tekintve - megszületett az ún. szentendrei program, melynek lényege a szintézisteremtés a múlt és a jelen kultúrája, a keleti és a nyugati gondolkodás között.
Augusztus 6-án, szerdán 18.00 órakor
a Vajda Lajos Emlékmúzeumban BARTÓK – RADNÓTI - VAJDA MEGEMLÉKEZÉS VAJDA LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRÓL Közremûködnek a Kreatív Színházi Stúdió tagjai Az újrapaszpartuzott Vajda-grafikák bemutatása a közönségnek Támogató: Nagy Sándor képkeretezô
Augusztus 16-án, szombaton 10.00 – 14.00 óráig Június 22-én, vasárnap 16. 00 órától a Szentendrei Képtárban A „BRONZBA ZÁRT ÁHÍTAT” – OROSZ FÉMIKONOK MÛVÉSZETE ÉS TEOLÓGIÁJA címû kiállítás záró rendezvénye
16.00 órától Dr. Rúzsa György egyetemi tanár, a kiállítás kurátora tárlatvezetése 17.00 órától Kerekasztal beszélgetés az ikonmûvészet magyarországi kutatóival
CSALÁDI NAP A VAJDA LAJOS EMLÉKMÚZEUMBAN fotomontázsok, kopírozások A foglalkozás díja: 200 Ft/ fô
Az alsó szinten „Miniatûr történelem” címmel ólomkatona kiállítás látható, mely a magyar történelem katonafiguráit mutatja be a honfoglalástól az 1848-49-es szabadságharcig.

PMMI - Állandó kiállítások 37
36 PMMI - Idôszakos kiállítások Június 28. - augusztus 30. NYÁRI IDÔSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK Június 28-án, 17.00 órakor SZENT LÁZÁR FEJEDELEM ÜNNEPÉN a Szentendrei Képtárban
VÁNDORLÁSOK: RACSA, SZENTENDRE - VELJKO MIHAJLOVI belgrádi grafikusmûvész kiállításának megnyitása „Az évek múlni fognak. Ki tudná megszámlálni a madarakat, amelyek vándorolnak, vagy a napsugarakat, amelyeket a Nap küld Keletrôl Nyugatra és Északról Délre ? I...I Vándorlások voltak és lesznek örökké, ahogy születések is, amelyek folytatódnak. Vándorlások vannak. Halál nincs !” (Crnjanski Miloš: Örökös vándorlás)
Veljko Mihajlovič 1948-ban született. A Képzômûvészeti Egyetemet Belgrádban végezte. Elsôsorban a szerb kulturális örökség, a középkori kolostorok, városok és mûemlékegyüttesek, valamint történelmi tájak sajátos grafikai interpretációival vált ismertté. Veljko Mihajlovič elsô szentendrei témájú grafikai sorozatát még 1989-ben mutatta be a belgrádi Nemzeti Múzeumban. 1995-ben elkészített egy grafikai sorozatot a szerbiai Racsa kolostorról. Ez a Drina folyó mellet lévô kolostor nagy szerepet játszott Szentendre újkori történelmében is. 1690-ben a törökök elôl menekülve a racsai szerzetesek Szentendrén találtak menedéket és a városban egy könyvmásoló mûhelyt is alapítottak. Tekintettel erre a történelmi kapcsolatra a „Vándorlások – Racsa, Szentendre” címû kiállításunk bemutatja Veljko Mihajlovič 1989-ben és 1995-ben elkészített szentendrei és racsai sorozatát, valamint külön tematikus egységként elôször kerül bemutatásra Mihajlovič 2008-ban elkészített új szentendrei sorozata, amelyen a város emlékei sajátos párhuzamba kerülnek különbözô történelmi eseményekkel, személyekkel és motívumokkal. A tárlat július 20-ig tekinthetô meg. Nyitva: szerdától vasárnapig 14.00 – 18.00 óráig.
Július 11-én, pénteken 17.00 órakor a Ferenczy Múzeumban és 17.30 órakor a Czóbel Múzeumban a
KÉPFOLYAM 1.0 - EGY FOLYÓ ÉS EGY METAFORA KÉPEKBEN és A DUNA A KÉPZÔMÛVÉSZETBEN címû kiállítások megnyitása A kiállítás egyik fontos célja a késztetés Szentendre város és a Duna viszonyának újragondolására. Szentendrét az 1960-as években megépült árvízvédelmi gát gyakorlatilag elvágta a folyamtól, mely valaha az életet, a jövedelmet biztosította és a legfôbb szabadidôs tevékenységeket tette lehetôvé. Az élô kapcsolat a vízzel ma már jobbára az egyre sûrûbb árvizek negatív kontextusában jelenik meg. A tárlat alapvetô tárgyai dunai képek: festmények, grafikák, fotók és mozgóképek. Az utóbbi két kategórián belül jól elkülönítve amatôr és hivatásos fotósok, filmesek képei, mozgóképei is megjelennek a kiállításon. Se szöveg, se háromdimenziós tárgyak nem jelennek meg a Képfolyamban,
hanem kizárólag képek: elsô- és másodvonalbeli mûvészektôl festmények, grafikák, elsô vonalbeli fotómûvészektôl fotók, profi filmesektôl dokumentum- és híradófilmek, amatôr filmesektôl házi- és családi mozik, amatôr és mûkedvelô fotósoktól érdekes tárgyú és történeti korú dunai fényképek. A Duna mindig inspiráló hatást gyakorolt a képzômûvészekre, a XIX. századtól napjainkig számos remekmûnek központi témája vagy helyszíne, lényeges alkotóeleme, s különösen érvényes ez az 1926-ban megalakult Régi Mûvésztelep alkotóira. A kiállítás ebbôl a gazdag anyagból is válogatást mutat be. A kiállítás egymással összefüggô, egymáshoz közeli helyeken valósul meg: a Ferenczy Múzeumban és ennek udvarán mûvészfotókat és filmeket, a Czóbel Múzeum idôszakos kiállítótermében festményeket, grafikákat, s az óvárost behálózó tereken, és utcákon pedig mûkedvelôk kinagyított fényképeit mutatjuk be. Kiállításunk Dunája tehát nemcsak tárgy – egy folyó víz – de metafora is egyben. A két tárlat október 30-ig tart nyitva, a fotók és a filmek a Ferenczy Múzeumban szerdától vasárnapig 10.00 – 18.00 óráig, a Duna a képzômûvészetben kiállítás a Czóbel Múzeumban szerdától vasárnapig 14.00 – 18.00 óráig láthatók.
Július 19-én, szombaton 11.00 órakor a Kmetty Múzeumban a
MAGYAR GONDOLKODÓK RÓMÁBAN - HAZATALÁLT IRODALMI EMLÉKEINK címû kiállítás megnyitása
„Ha a múlt században születünk, biztosan irodalmi szalont alapítottunk volna. De itt és most csak »Kocsmára« futotta. 1949-ben Matyival egy szál ruhában mint borzas menekültek csöppentünk bele a világ közepébe, Rómába…” (Szônyi Zsuzsa) Szônyi István zebegényi festômûvész lánya, Szônyi Zsuzsa és férje, Triznya Mátyás 1949-ben hagyta el Magyarországot, majd Rómában telepedett le. Hétvégenként összejöttek a városban élô barátaikkal, így született meg a késôbb híressé vált Triznya-kocsma. A »Kocsmában« egyre több Rómában tanuló diák, az Örök Városban tartózkodó mûvész, író, tudós, gondolkodó fordult meg, s lassanként a nyugati magyar emigráció és a hazai értelmiségiek találkozóhelye lett. Az egykori vendégek között volt Cs. Szabó László, Kerényi Károly, Pilinszky János, Vas István, Esterházy Péter, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, Békés Gellért, Mensáros László és még sokan mások. Szônyi Zsuzsa kiterjedt levelezést folytatott többek között Márai Sándorral és Cs. Szabó Lászlóval. Eredeti levelek, az egykori kocsmatagok visszaemlékezései, korabeli fotók és a római kocsma hangulatát megidézô Triznya-akvarellek teszik egyedivé, színessé ezt a rendhagyó kiállítást. Ha Ön meg szeretne valamit érezni a „lelki-szellemi-baráti-kocsma” hangulatából, nyár közepétôl látogasson el a Fô térre, ahol a Kmetty Múzeumban október 15-ig látható a tárlat, nyitva szerdától vasárnapig 14.00 – 18.00 óráig.
Augusztus 30-án, szombaton 19.00 órától, a Kmetty Múzeum és a Korona Étterem teraszán
TÖRZSVENDÉGEK A TRIZNYA-KOCSMÁBÓL - RAKOTTKRUMPLI MELLETT
Az érdeklôdôk a „kocsmaalapító” Szônyi Zsuzsával és vendégeivel találkozhatnak a Szentendre éjjel-nappal nyitva program keretében. A beszélgetésen egykori törzstagok idézik fel a Triznya-kocsma hangula-
tát. A Rómában elmaradhatatlan, otthoni ízeket idézô étekhez most nem a vendégek hozzák a hazai kolbászt és tejfölt, hanem mindezeket a Korona Étterem biztosítja (önköltséges áron).
Július 25-én, pénteken 18.00 órakor a Szentendrei Képtárban
DERMEDTEN – FE LUGOSSY LÁSZLÓ retrospektív kiállításának megnyitása
A 2007-ben 60. születésnapját ünneplô Fe Lugossy László a képzômûvészettel 17 éves kora óta foglalkozik. A 60-as évek közepén ef Zámbó Istvánnal Kecskeméten egy klubot hoztak létre, ahol kiállításokat, irodalmi esteket, beatkoncerteket szerveztek és azokban közremûködôként fel is léptek. Ekkor született meg a 1968-tól 1977-ig rendezett szentendrei szabadtéri kiállítások ötlete is. Korai kecskeméti évei alatt Tóth Menyhért festészete volt nagy hatással rá. A 70-es évek elejétôl állít ki rendszeresen. A modern mûvészetrôl alkotott elképzeléseit ösztönös mûvészeti kifejezésekkel való kísérletezéssel tágította. A kollázs technika felhasználásával rajzol, fest, fotót applikál, videofilmet készít, emellett költôi szövegeket is ír. Munkásságában szorosan összefonódik a képzômûvészi kifejezés a költészettel, zenével és mindenféle kreatív tevékenységgel. Kezdeti, kísérleti idôszakában vált mûvészetalkotó tevékenységének legmeghatározóbb vonásává a szabad, természetes és spontán megnyilvánulás. Képi fantáziában, ötletekben oly gazdag, hogy munkásságát nem lehet egymástól elkülöníthetô korszakokra osztani. A keleteurópai underground avantgarde tipikus képviselôje, aki felfogásban, minôségben és megjelenési formában egyaránt új mûtárgytípus megteremtésére törekszik. Gyakran leegyszerûsített, neoprimitivista stílusban dolgozik, de a hagyományos mûfaji kereteket átszakító mûvészeti kísérletein belül hangköltemények, happeningek, performance-ok, ready made-k, objektek, environment-ek is jelzik sokrétûségét. Dadaista mûvészelôdeitôl, Tristan Tzarától és Marcel Duchamp-tól különbözve nem provokálni, inkább hatni kíván, amikor az élet láthatatlan dimenzióit teszi láthatóvá. A kiállítás augusztus 31-ig látható, nyitva szerdától vasárnapig 14.00 – 18.00 óráig.
LÁTOGASSON EL A PMMI TOVÁBBI ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAIRA IS! Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága 2000 Szentendre, Fô tér 6. Tel.: 26/310-244, Tel./Fax: 26/310-790, www.pmmi.hu
ÁMOS IMRE - ANNA MARGIT MÚZEUM
2000 Szentendre, Bogdányi u. 10. Nyitva: szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap 10 - 18 óráig A múzeumban jegyváltó automata mûködik 2007. decemberében, Ámos Imre születésének 100. évfordulója alkalmából a mûvészházaspár életmûvét új szempontok szerint bemutató megújult állandó kiállítását adtuk át a közönségnek. A mûvek mellett – rendhagyó módon – a két mûvész személyes tárgyait és dokumentumait is láthatjuk a tárlatban, mely párhuzamosan és szemléletesen mutatja be a 20. század két jelentôs hazai festôegyéniségének életmûvét.
CZÓBEL MÚZEUM
2000 Szentendre, Templom tér 1. Nyitva: szerdától vasárnapig 14-18 óráig A múzeumban jegyváltó automata mûködik Czóbel Béla (1883 – 1976) festômûvész Nagybányától Párizson, Berlinen és Hollandián át Szentendréig ívelô, a posztimpresszionizmus, a Fauves (Vadak) és az expresszionizmus tanulságait szintetizáló életmûvét foglalja össze a képelemzésekkel gazdagított állandó kiállítás, melyben a Mester több jelentôs mûvérôl részletes képelemzések is olvashatók A Múzeum idôszakos kiállítótermében mutatjuk be a Képfolyam 1.0 – A Duna a képzômûvészetben c. tárlatot.
FERENCZY MÚZEUM
2000 Szentendre, Fô tér 21. Nyitva: szerdától vasárnapig 10 – 18 óráig Jegyváltás a Szentendrei Képtárban A képzômûvészeti tehetség két generáción át öröklôdött a mûvészcsaládban. A múzeumban Ferenczy Károly és felesége, Fialka Olga mûvei mellett gyermekeik, Ferenczy Valér festômûvész, az 1890-ben Szentendrén született Ferenczy Béni szobrászmûvész és a szövött kárpit mestere, Ferenczy Noémi alkotásai láthatók. Júliustól októberig a múzeum régi épületszárnyában és kertjében látható a Képfolyam 1.0 kiállítás fotó és filmanyaga
KOVÁCS MARGIT MÚZEUM
2000 Szentendre, Vastagh György u. 1. Nyitva: a hét minden napján 10 - 18 óráig Jegyváltás a Szentendrei Képtárban A Kovács Margit kívánságára Szentendrén megnyílt, a mûvész több mint 50 éven át tartó, töretlen munkásságát bemutató kiállításban a hol vidám, hol elgondolkodtató, mitológiai, bibliai szépirodalmi témákat feldolgozó vagy az emberélet nagy pillanatait megjelenítô, változatos formavilágú mûvek mindig elvarázsolják a múzeumba látogató vendégeket, akik a nyári hónapokban a kiállításban (újra) megnézhetik Vitray Tamás „Ötszemközt Kovács Margittal” címû filmjét is.
KERÉNYI GYÛJTEMÉNY
2000 Szentendre, Fô tér 21. Nyitva: szerdától vasárnapig 14 - 18 óráig Jegyváltás a Szentendrei Képtárban A Kmetty Múzeum hangulatos, XVII. századi pincéjében kapott helyet a Kerényi Gyûjtemény. Az elsôsorban köztéri mûveket alkotó Kerényi Jenô szobrászatának fejlôdése jól tükrözi egy magyar mûvész vívódásait a XX. század közepén, egyensúlyteremtési szándékát az egymásnak ellentmondó késztetések között. A múzeum földszinti termeiben júliustól októberig irodalomtörténeti kiállítás látható.
NÉPMÛVÉSZETEK HÁZA
2000 Szentendre, Rákóczi út 1. Nyitva: szerdától vasárnapig 10 - 14 óráig Jegyváltás a Szentendrei Képtárban Szentendre egyik legrégebbi, házában babakiállítás várja a látogatókat Dr. Kovács Jánosné, Marika néni, a hajdani „Babaklinika” tulajdonosa hagyatékából, melyben a XX. század elejérôl származó régiségek mellett Marika néni saját kezûleg készített babáit is megcsodálhatjuk.

38
Galériák - kiállítások
Május 24. - szeptember 7.
Július 5. - augusztus 16. Hagyományôrzô programok 39
HAGYOMÁNYÔRZÔ PROGRAMOK
SZENTENDREI RÉGI MÛVÉSZTELEPI GALÉRIA
CAFÉ RODIN
Bogdányi u. 51.
Június 28. - Július 21.
Május 24. - Augusztus 24.
A GRAFFITITÓL A MÛVÉSZETIG PERSÁNYI NÁNDOR kiállítása
Július 12.
Megnyitó: június 28-án, 16 órától a szentendrei hajóállomáson
Párválasztó, kiszámoló játékok és gyerektáncok
DALMÁT KÁVÉZÓ
Közremûködnek a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes táncosai és zenészei Domján Lajos vezetésével
Nyitva: naponta 10-18 óráig
PRIEN AM CHIEMSEE ÉS SZENTENDRE, KÉT ÉLÔ MÛVÉSZTELEP A mûvésztelep újjáépített galériájának nyitókiállítása a Szentendrei Régi Mûvésztelepen alkotó szentendrei mûvészek és a Prien am Chiemsee-i mûvésztelep kortárs alkotóinak mûveit mutatja be.
Ady Endre u. 6. Tel.: 26/303-169
Bartók Béla u. 8. Tel.: 20/433-1946 Július 5. - Augusztus 9.
SZABÓ ATTILA fotókiállításának megnyitója Megnyitó: július 5. szombat, 17 óra
GALÉRIÁK - KIÁLLÍTÁSOK
TÉRDÖNGÖLÔ
Táncos, zenés népi mulatságok Július 19. Szentendre Fô terén Pásztortáncok, botolók, ügyességi és eszközös táncok Szombatonként 18 órakor A Szentendrei Nyár rendezvénysorozatának üde színfoltjai évek óta a táncházak, ahol a magyar néptánc kincs legszebb darabjaiból kap ízelítôt a közönség: A vállalkozó szellemûek táncosok segítségével meg is tanulhatják a bemutatott táncok alaplépéseit.
PÉTER-PÁL IPARMÛVÉSZETI GALÉRIA
Lakodalmas szokások a Tápiómentén
Július 12 - 27.
Augusztus 23 - Szeptember 7.
KORTÁRS ÖTVÖSMÛVÉSZEK kiállításai
Magyar táncok és zenék határon túlról és innen változatos hangszerelésben Augusztus 9.
Nyitva: csütörtök-vasárnap: 10-18 óráig.
A Moholy-Nagy Iparmûvészeti Egyetem textil szakos hallgatóinak kiállítása
Augusztus 2.
Közremûködnek a Dunazug Együttes és Jávor Csaba
Péter-Pál u. 1. Tel: 26/311-182
FRISS DIPLOMÁSOK
Közremûködnek a nagykátai Tápiómente Együttes táncosai és zenészei Domján Lajos vezetésével
Közremûködik az Ofella Sándor Hagyományôrzô Népi Együttes Tápiószecsôrôl. Együttes vezetô: Walter János
Július 5.
Ugrós táncaink a Dél-Alföldrôl és a Dél-Dunántúlról Közremûködnek a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes táncosai és zenészei Domján Lajos vezetésével
Augusztus 16.
Balkáni zenék és táncok Közremûködnek a pomázi Opanke Szerb Hagyományôrzô Kulturális Egyesület táncosai és zenészei, együttesvezetô: Sosity Anica

40
Fesztivál
Július 26-27. szombat, vasárnap Duna-korzó és a belvárosi Duna-szakasz
ISTER NAPOK- IX. DUNAKORZÓ VÍGASSÁGOK Mindkét napon : 11 órától: Kézmûves vásár a Duna-korzón 11-17 óráig: Corvinás alkotótábor a DMH udvarán 4 reneszánsz bástyában: játszóház, kézmûves foglalkozások 11.30-17-ig: Bábakukucs - kandika színház Mi az a „Bábakukucs? Kívülrôl egy egyszerû mutatványos bódé. Ám aki bekukkant a „gömbölyû likon”, az igen szép, gyönyörû dolgokat láthat benne. Kétszer sohasem ugyanazt. Ugyanis a képek odabenn életre kelnek, a személyre szóló bábszínházban mesék elevenednek meg verkliszóra. A Bábakukucs az 1600-as évektôl a 19. század elejéig virágzó vásári mutatvány volt.
Július 26. szombat: 11 óra: Vendégtoborzó nyitófelvonulás - mézeskalács huszárok, gólyalábas ficere 14 óra: Maszk Bábszínpad: Vásározó - zenés, bábos játék 15 óra: Bábakalács bábszínház: A szomorú királykisasszony 16 óra: Ister királynô látogatása - aki a Duna megtestesült szelleme, a folyóvíz, a termékenység, a család összetartó erejének szimbóluma, és a természet, a gondozott, vagy éppen az érintetlen környezet ôrzôje is. Ünnepélyes partra lépése után elfoglalja trónusát, és röviden elmondja, mi történt az elmúlt évben, elmondja a jókívánságait, megszívlelendô tanácsait az Ôt áhítattal hallgató alattvalóknak, és megválasztja Habtündéreit és Fodrozóit a gyerekek közül. Ezt követi kisebb adományainak kiosztása, végül átadja helytartói koronáját egy kisfiúnak és egy kislánynak, akik a következô évi megjelenéséig jelképesen ápolják Ister királynô igazi otthonát, a Dunát. A királynô Habtündéreit és Fodrozóit játékos vetélkedôk és ügyességi játékok
Július 26 - 27. során választja ki. Az alkalomhoz illôen beöltözött vízitündérek és vízgyúrófiúk a Duna-királynôtôl, és Tüske papától, valamint bohóctársaitól ajándékot kapnak. 17 óra: Reneszánsz táncház ahol az Ister királynô udvartartásában ünnepel 18 óra: Ládafia bábszínház: Viadal, avagy a kakas, a császár, meg a gyémánt félkrajcár 20.30 óra: Latin-amerikai hangulat - játszik az Escualo Quartett a DMH udvarán 22 órakor: Zenés gyertyaúsztatás a Dunán
Július 27. vasárnap 11 óra: Vendégtoborzó nyitófelvonulás - Boszorkányos tivornya 14 óra: Trambulin Színház: Nénje bolond meséi 15 óra: Maszk Bábszínpad: Mátyás király bolondos bolondja 16 óra: Ister királynô látogatása 17 óra: Zenés, táncos mulatság az Ister királynô látogatása örömére 18 óra: Dandin György, a megcsúfolt férj - a Budapesti Utcaszínház mûsora 21 óra: Utcabál - közremûködik a Holiday Star Gala Band 22 óra: Tûzzsonglôr bemutató 24 óra: Tûzijáték
Augusztus 29 - 30 - 31.
FESZTIVÁLOK Augusztus 29-30-31. SZENTENDRE belvárosa
SZENTENDRE ÉJJEL NAPPAL NYITVA FESZTIVÁL 2006-ban civil kezdeményezésre elindult programsorozat, amely már két alkalommal példaértékû városi összefogással valósult meg, sok látogatót vonzva a városba augusztus utolsó hétvégéjén. A rendezvény célja, hogy Szentendre megmutassa sajátos értékeit a kultúra és a vendéglátás területén, s e három napon reggeltôl éjjel két óráig mediterrán élet töltse meg.
A két nap folyamán a Dunaparti Mûvelôdési Ház udvarán kockás abroszos kertvendéglôbe várjuk a vigasságban megfáradt, éhes és szomjas vendégeket meleg ételekkel, és jóféle hideg italokkal. A vásári forgatagban Tüske papa és bohócbarátai segítenek eligazodni a programok és a helyszínek között, és lufi hajtogatással, kötélhúzással, gólyalábazással szórakoztatják a gyerekeket és a felnôtteket.
Augusztus 29-30-31. MûvészetMalom
Július 6. vasárnap, 15 órától
PATAK-TÚRA A Szeresd Szentendrét Egyesület szervezésében Dukay Krisztina környezetkutató geográfus, egyben a Bükkös tanösvény egyik megálmodója mutatja meg a patak kincseit. Találkozó délután 3-kor a belvárosi kis hídnál. Részvételi díj 500 Ft, gyerekeknek díjtalan.
X. NEMZETKÖZI PERFOMANCE ÉS NEHÉZ ZENEI FESZTIVÁL A Vajda Lajos Stúdió mûvészeinek szervezésében zajló háromnapos programsorozat, amely a kísérletezô alkotók elismert országos seregszemléje, külföldi meghívottak részvételével. A performenszek mellett kiállítás, koncertek, fényfestészeti akciók (VJ-k és DJ-k fellépésével) szerepelnek programjában, igazi csemegét kínálva az alternatív mûvészet iránt érdeklôdôknek. Részletes program a fesztivál honlapján. www.performancefestival.hu (Augusztustól lesz elérhetô.)
Fesztivál
41

46
Partnerek / Támogatók
Partnereink Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI)
Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SKANZEN)
Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása
Magyar Mûvészeti Fesztiválok Szövetsége
Magyar Fesztiválszövetség
Szabadtéri Színházak Szövetsége
Támogatók Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Szentendre Város Önkormányzata
Kiadja: Szentendrei Közmûvelôdési, Kulturális és Városmarketing Kht. Felelôs kiadó: Závodszky Zoltán Szerkesztette: Kiss Zsuzsa Nyomda: Gelbert Nyomdaipari Kft. Készült: 15 000 példányban
2000 Szentendre, Kucsera F. u. 15. Telefon: 06-26/312-943 Mobil: 06-30/231-4632 E-mail: mozaikhun@hotmail.com http://mozaikhun.tripod.com
„HÍD AZ ÓVODA ÉS ISKOLA KÖZÖTT” Az Alkotó Gyermekmûhely és Kulturális Iskola Egyesület iskolai életmódra felkészítô csoportot indít 2008. szeptember 1-tôl az „AGY” TANODÁBAN (Szentendre, Jókai u. 3.) 6-7 éves, iskolakezdés elôtt álló gyermekek számára! ÉVES PROGRAMUNK – FEJLESZTÔ PEDAGÓGUSOK ÉS NEVES MÛVÉSZTANÁROK KÖZREMÛKÖDÉSÉVEL –KITERJED: • az intenzív mozgás-és korai képességfejlesztésre, • diszlexia megelôzésre és korrekcióra, logopédiára, • játékos intelligenciafejlesztô foglalkozásokra, • az idegen nyelven való kommunikáció tudatosítására, • mûvészeti képzésre és játékra (ének, tánc és kézmûves foglalkozások keretében). JELENTKEZÉS: Lehetôleg 2008. augusztus 31-ig Sinkovicsné Etter Tünde programvezetônél a 06/20-238-9975, az AGY Tanoda titkárságán a 06/26/311 387-es telefonszámon, valamint az info@agytanoda.hu e-mail címen. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: www.agytanoda.hu