Page 1

Amit Láttunk –Ahogy Láttuk 2018


PÁRIZS NOTRE-DAME

A

lapkövét 1163-ban, Párizsban fektette le III. Sándor pápa, ezután 157 évig, 1320-ig építették.

A francia forradalom alatt majdnem teljesen elpusztult, ám 1845 és 1878 között az eredeti terveknek megfelelően újjáépítették.

A

Notre-Dame kőből épült, a nagy gótikus középkori templomokra jellemző keresztboltozatos megol-

dással, faragott kőcsipkékkel. Három gazdagon díszített kapuja és a szintén díszes ólomüveg ablakok jelentős díszei a katedrálisnak. Homlokzatán végighúzódik egy oszlopsor faragott alakokkal. Fontos elemei a nagy rózsaablakok is, amelyek többszínű üvegből készültek. Alaprajza funkciójának tökéletesen megfelel, ugyanis egyszerre több mint 6000 hívőt képes befogadni. A Notre-Dame beltere a maga öt hajójával szintén hatalmasnak számít, ugyanis az egész épület az egyház diadalát hivatott hangsúlyozni.


A

székesegyház hossza 128, szélessége 41, az ikertornyok magassága 63, a főhajó belma-

gassága 48 méter. A hosszháza öt-, a keresztháza pedig egyhajós. A fő- és a kereszthajó képzeletbeli

közötti rózsaablak átmérője közel 10 méter.

PÁRIZS

metszéspontján áll a huszártorony. Az ikertornyok


NOTRE-DAME


PÁRIZS NOTRE-DAME


NOTRE-DAME

és környéke

PÁRIZS

könyves piac a rakparton

A

Cité-sziget vagy Île de la Cité a francia főváros, Párizs központi részén, a Szajnán található természetes sziget. Itt található Notre-Dame-székesegyháznak és némiképp megőrzött történeti hangulatának köszönhetően a francia fővárost felkereső turisták egyik legkedveltebb célpontja.

Nagy Károly (Karoling) szobra


DIADALÍV

A

z Etoile (ma Charles de Gaulle) téren, a Champs-Elysées sugárút végpontján magasodik a francia nemzeti érzés egyik legjelentősebb szimbóluma, az Arc de Triomphe, vagyis

a Diadalív, mely Párizs egyik legismertebb nevezetessége. A tér, mely Haussmann városalakító munkája során nyerte el ma ismert formáját, tizenkét sugárút csomópontja (innen ered történelmi elnevezése is, az Etoile, azaz csillag), s csupán 1970-ben, Charles de Gaulle halálát követően nevezték át az elnök-tábornok tiszteletére.


PÁRIZS


EIFFEL TORONY Lentről és fenntről, közelről és távolról, nappal és éjszaka, nagyban és kicsiben

A

z Eiffel-torony (ejtsd: ejfel-torony; Párizs egyik jelképe, ami a tervezőcég tulajdonosáról,

Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 324 m, ebből maga a torony 300 m., rászerelve 24 m-re magasodik egy tévé-adóantenna. Első emelete 58 m, második emelete 116 m., a harma-

PÁRIZS

dik 276 m magasban van.


PÁRIZS T

he Sainte-Chapelle (French pronunciation: [​sɛ̃t ʃapɛl], Holy Chapel) is a royal chapel in the Gothic style, within the medieval Palais de la Cité, the residence of the Kings of France until the

14th century, on the Île de la Cité in the River Seine in Paris, France.


SAINTE-CHAPELLE

A

Szent Kápolna

Sainte-Chapelle egy világhírű, gótikus stílusú, 13. századi kápolna Párizsban, a Cité-szigeten, a Notre-Dame székesegyház és a Conciergerie közelében, a Palais de Justice

(Igazságügyi Palota) épületkomplexum udvarán.


Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az uton Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt.

PÁRIZS

Párisban járt az Ősz

(Ady Endre)

La Défense negyed Virág piac

Pantheon


Az utcรกkat jรกrva


Esti séta a Montmartreon

CONCIERGERIE Conciergerie a francia főváros, Párizs egyik történeti épületegyüttese, a Cité-szigeten elhelyezkedő, a 13–14. században a francia királyok által lakott Cité-palota északi,

A

Szajna-parti szárnya. Sacré Cœur-bazilika


PÁRIZS Champs-Élysées

Montmartre

Az utcákat járva


PÁRIZS

T

he Louvre or the Louvre Museum (French: Musée du Louvre is the world's largest art museum and a historic monument in Paris, France. A central landmark of the city, it is located on the Right Bank of the Seine in the city's 1st arrondissement (district or ward). Approximately 38,000 objects from prehistory to the 21st century are exhibited over an area of 72,735 square metres (782,910 square feet). In 2017, the Louvre was the world's most visited art museum, receiving 8.1 million visitors. Mona Lisa Leonardo da Vinci festménye


Louvre Múzeum

Keresztelõ Szent János Leonardo da Vinci festménye

A Kánai Menyegző Paolo Veronese festménye

A

Louvre Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található nemzeti múzeum, a világ egyik legismertebb és 1793 óta Párizs legnagyobb múzeuma. Az európai képzőművészetek gyűjteménye mellett egyiptomi, iszlám, keleti, görög, római és etruszk emlékek is megtekinthetők.

Rabszolgák Michelangelo Buonarroti szobrai


PÁRIZS

Lo

A

z épületet1204-ben II. Fülöp Ágost királyi kastélynak építtette. A Capetingek korában királyi vadászház és vár volt. 1364 és 1380 között V. Károly király gót stílusban átépíttette. I. Ferenc és II. Henrik pedig Pierre Lescot által gyönyörű reneszánsz királyi várat emeltetett belőle. Medici Katalin királyné a székhelyéül választotta és kibővítette, IV. Henrik pedig közbeeső épületekkel, a Tuileriákkal is összekötötte. Ez a régi Louvre, melyhez XIV. Lajos az új Louvre-t csatolta, úgy hogy az épület négy szárnya a palota udvarát négyzet alakban zárja be.

Méloszi Aphrodité, vagy Miloi Vénusz


ouvre Múzeum

Perzsa relief Az irnok szobra - Egyiptom Hammurapi törvényoszlopa

Szamothrakéi Niké


PÁRIZS A

Musée d’Orsay egy állami képzőművészeti múzeum Párizs központi részén, a világ egyik legismertebb múzeuma. 1986-ban nyitották meg. A múzeumban 1848–1914 között készült alkotások, köztük impresszionista festmények találhatók. Olyan művészek munkái láthatók itt, mint Cézanne, Degas, Manet, Monet, Pissarro, Renoir és Van Gogh. A múzeum az Orsay rakparton, egy átalakított, korábban lebontásra ítélt vasúti pályaudvar (Gare d’Orsay) épületében található.

d'ORSAY múzeum


m


PÁRIZS

d'ORSAY múzeum


PÁRIZS I

d'ORSAY múzeum

mpresszionista paradicsom Napjainkban a Musée d'Orsay szobrokat és festményeket állít ki 1848-ig visszamenően. Híres és egyedülálló impres�szionista gyűjteménye pedig egyszerűen kihagyhatatlan annak, aki Párizsban jár. Manet, Degas, Monet, Renoir... és megannyi híres művész alkotásai gyönyörködtetik itt az ember szemét.


PÁRIZS

Roden Múzeum

A

múzeum Rodin kezdeményezésére jött létre. Amikor az állam megvásárolta a Biron Hotel-t, akkor minden alkotását és magángyűjteményét a francia állnak adományozta azzal a kitétellel, hogy művei számára állandó múzeumot létesítenek és ő egész életében a hotelben élhet, alkothat. A múzeumban Rodin 6600 szobra, nyolcezer rajza, ugyanennyi régi fényképfelvétel és további hétezer más műalkotás, amelyet Rodin élete során összegyűjtött látható.


Versailles A palota

1682 májusától (amikor XIV. Lajos véglegesen áthelyezte a királyi udvart és a kormányt Versailles-ba) 1715 szeptemberéig, majd 1722 júniusától 1789 októberéig Versailles volt a Francia Királyság nem hivatalos fővárosa. Végig Párizs maradt az ország hivatalos fővárosa, és a Louvre (majd a Tuileriák palotája) volt a hivatalos királyi székhely, de a kormányzati ügyeket Versailles-ból irányították, és azt is tekintették az igazi fővárosnak. 1871 márciusától (amikor a francia kormány a párizsi kommün felkelése miatt menedéket kért ott) Versailles újra a nem hivatalos francia főváros lett 1879 novemberéig (amikor az újonnan megválasztott baloldali republikánusok áthelyezték a kormányt és a parlamentet Párizsba)


PÁRIZS


kert fontossága egyenrangú volt a kastély fontosságával. A kertben ünnepségeket tartottak, az ünnep-

ségekhez díszleteket készítettek. A barokk művészetben fontos szerepet játszottak az ünnepségek és a hozzá tartozó díszletek. Az ünnepségek során minden művészeti ág szerephez jutott, így joggal lehet használni az "összművészet" kifejezést. A kert, amelynek középpontja a kastély, három részből áll. Az első rész a mai Kis park, amelyet a „Napkirály” apja XIII. Lajos alakíttatott ki Jacques Boyceou-val. Ezt a 93 hektáros területet a hozzá tartozó facsoportokkal együtt egy sétány határolja, amely keresztezi az Apolló medencét.

PÁRIZS

A

A

douin-

szigor

egy 16

kertbe

Versailles kertje


A

park kialakításának első fázisa 1661 és 1680 közé esik. Tizenöt utakkal szegélyezett facsoportot ültettek. 1684-ben a király vezető építésszé nevezte ki Har-

-Mansart-t. A kert kialakítása ettől kezdve klasszicista jellegű lett az épületeket

rúan elválasztották a természettől. Komoly nehézséget jelentett a vízellátás, először

664-ben létrehozott, lovakkal működtetett pumparendszer segítségével került víz a

e a Clagny tóból.


INVALIDUSOK DÓMJA NAPÓLEON SÍRJA

X

IV. Lajos 1670. november 24-én rendelte el az építését, otthonnak és kórháznak az idős és sérült katonáknak (invalides jelentése mozgássérült, nem 'érvényes') Az építész Libéral Bruant volt. 1676ra lett kész, de ekkor a veteránok egy kápolnát is kértek, amit csak három évvel később tudták befejezni Jules Hardouin Mansart segítségével, aki többek közt a Versailles-i kastélyt tervezte. 1789-ben a párizsi felkelők elfoglalták, és pincéjében tartották az ágyúkat és puskákat, amelyekkel később lerombolták a Bastille-t. apóleont először száműzetése helyszínén, Szent Ilona szigetén akarták eltemetni, de Lajos Fülöp király elrendelte, hogy vigyék vissza maradványait Franciaországba. Joseph és Jerome Bonaparte, a testvérei és II. Napóleon a fia is itt van eltemetve (utóbbinak a szíve Bécsben van).

N

Képes párizsi séta / Can be a Parisian walk  

Párizs ismert látványosságainak képes megmutatása / It is capable of showing the famous attractions of Paris

Képes párizsi séta / Can be a Parisian walk  

Párizs ismert látványosságainak képes megmutatása / It is capable of showing the famous attractions of Paris

Advertisement