ZSINAGÓGÁK TÉRELEMZÉS E

ZSINAGÓGÁK STÍLUS- ÉS TÉRELEMZÉSE

Ahogyan kezdett megnyílni a zsidók körül a társadalom és annak különféle lehetőségei, ebből fakadóan az újonnan épült zsinagógák is nyitottak maradtak a környező kultúrákra, s ennek köszönhetően épülhettek be különféle építészeti elemek a zsinagógaépítészetbe. A kor zsinagógája tulajdonképpen ennek következtében mindig tükrözte a keresztény társadalom építészetét, úgy mint a paraszt-polgárházakat, palotákat, ipari épületeket vagy keresztény templomokat, székesegyházakat.1 „A 19. századi keresztény társadalmakban a politikai pluralizmus megerősödésével az építészet is sokszínűbbé vált. Elősegítette, hogy a zsinagógaépületek mind stilisztikai, mind építészeti alkotóelemek tekintetében, mind szerkezetük, méretük, keresztény környezetükhöz, vagy a zsidó közösség épületeihez való alkalmazkodásuk vonatkozásában, a kor leggazdagabbjává váljanak. Minden egyes, ebben a korban született zsinagóga a fenti elemek szabad kombinációja. Releváns tipológia csak ezen a felismerésen alapulhat, számba véve a következő elemeket: alaprajzi elrendezés, méret, tömegkompozíció, tartószerkezet és a környezethez való viszony.” 1 A XIX. század zsinagógái nem egy általános zsinagógastílust reprezentáltak, hanem ennél egy sokkal komplexebb szerkesztési rendszerben jöttek létre, amelyet mátrixalapú szerkesztési módszernek nevezünk. A mátrix módszer a felvilágosodás után megjelent építészeti elemek szabad kombinációján alapul. Egy adott zsidó közösség saját igényeinek, anyagi lehetőségeikhez mérten válogathattak a 8x8as tipológiai mátrix építészeti elemei között. 1 „A 19. századi zsinagógák besorolása a mátrix módszer nyolc kritériumának figyelembevételével történik, amely alapján a zsinagógák több mint 90 százaléka besorolható valamelyik típusba. A fő kritériumok a következők: • külsőtömeg-kompozíció; • enteriőr, belső tér – arányok, tagolás, térfókuszok száma és elhelyezése, lépték; • a belső építészeti nyelve (díszítése); • a külső építészeti nyelve (díszítése); • tartószerkezet és az épület szerkezeti anyagai általánosságban; • méret (férőhelyek száma) • a zsinagóga elhelyezkedése a közvetlen környezetében; • a zsinagóga elhelyezkedése tágabb környezetében, a település egészében.” 1

1. Klein Rudolf: Kelet-Közép-Európa zsinagógái 1782-1944, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest, 2014

9

3. A kelet-közép európai zsinagógák tipológiai mátrixa

Mint minden épületnél, a zsinagógák belső téralkotása is szoros összefüggésben van az épület tömegével. A 24. ábrára tekintve alapjában véve 8 alaptípusú tömegformát különböztetünk meg: parasztház, polgárház, protestáns templom, Salamon temploma, gyárépület, palota, katolikus templom és bizánci templom típusú zsinagógát.1 Ezekbe a kategóriákba a Kelet-Közép-Európai zsinagógák mindössze 5-10 %-a nem sorolható be. A rendszert tetszés szerint bővíthetnénk alkategóriákkal, azonban akkor könnyen elveszthetnénk a fonalat az egyre sokasodó jellemzők között.

1. Klein Rudolf: Kelet-Közép-Európa zsinagógái 1782-1944, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest, 2014

Az 1848-as forradalmakig nem igazán volt jellemző más típusú tömegformálás az A1, A2 és A3as változatokon kívül. A forradalom évét követően a zsidó emancipáció kinyitotta a lehetőségek tárházát a zsinagógák építészetében is. 1 A XVIII. század végétől a XX. század elejéig épült zsinagógák enteriőrjét tekintve a következő típusokba sorolhatjuk: • „osztatlan belsejű, ráccsal jelölt bima és nyugati női karzat; • kilenc-boltmezős belső, tartószerkezet által közrefogott bimával; • háromhajós belső – szabadon álló bimával, boltozattal, a mellék- és főhajó egymáshoz kötött, megszakított U-alaprajzú karzattal; • háromhajós szabadon álló bimával, a főés mellékhajó födéme egymástól független, folyamatos U-alaprajzú karzat, két nyugati oldalon lévő lépcsőház; • háromhajós, szabadon álló bimával, a fő- és mellékhajó födémje egymástól független, megszakított U-alaprajzú karzat, négy saroklépcsőházzal; • centrális, nyolcszögletű alaprajzzal, szabad bimával, folyamatos, gyűrűszerű karzattal és hangsúlyos központi kupolával; • centrális, (közel) négyzetes alaprajz, hangsúlyos központi kupolával, négy tornyocskában elhelyezett lépcsőházzal; • proto-modern – kifejezetten vasbeton tartószerkezettel, (majdnem) négyzetalaprajzzal, szabadon álló bimával, szabadon áramló, egységes belső térrel.” 1

A zsinagógák térialkotásában legmeghatározóbb változást a XIX. század hozta. Az 1820-as évekig a belső téralkotást a hagyományos kilenc mezős elrendezés jellemezte, mind a tartószerkezetek, mind a térkompozíció a bimát állította központi szerepbe. Az 1820-as évektől a század közepéig azonban az eddigi központi elrendezés megnyúlik, a bimát tisztelő szerkezetek eltűnnek, de még a bima mindig a központi szerepnek örvend. Majd csak az 1840-es évektől kezdődően kerül át a bima a belső tér keleti részébe, méghozzá a frigyszekrény elé, létrehozva egy ún. oltárkompozíciót. A kitágított belső zsinagóga tér központja keletre helyeződött át, s így létrejött az U alakú női karzat, és a belső fokozatosan bazilikálissá kezdett átváltozni. Az 1880-as éveket követően a neológ zsinagógáknál a bima végérvényesen is a keleti részre került, míg az ortodoxok a központi bimánál maradtak. A XIX. század végén és a XX. század elején a kisebb zsinagógáknál az osztatlan beltér lett jellemző, a bima pozíciójától függetlenül.

1. Klein Rudolf: Kelet-Közép-Európa zsinagógái 1782-1944, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest, 2014

11

4. A beregszászi Nagy zsinagóga fő homlokzata 5. A beregszászi Nagy zsinagóga hátsó homlokzata