Művészinterjúk /Artist interviews Kérdező / Interviewer: HORÁNYI Attila ALBERT Ádám: Tárgyérzékenység

Tárgyérzékenység

ALBERT Ádám

Ádám, te nem designer vagy, hanem képzőművész, ugyanakkor rengeteg olyan munkád van, ami mintha kapcsolatot tartana azzal, amit a designról gondolunk. Van-e esetleg egy naprakész definíciód arra, mi is a design?

Él a fejemben egy olyan idea, hogy aki magáról azt mondja, hogy ő egy designer vagy formatervező, az tárgyaknak talál megfelelő formát. Ugyanakkor sokszor azt gondolom, hogy a művészi munka – nyilván nem mindenkinek, de – valami hasonló ügy: végül is folyamatosan olyan rendszereket kell létrehozni, amelyeknek a maguk logikája szerint működniük kell, tehát fontos, hogy legyen bennük egyfajta funkcionalitás. Ez tehát az elmélet. Az is biztos, hogy az én tevékenységemet jellemzi egyfajta tárgyérzékenység, ami viszont nem csak a műtárgyként definiált tárgyakra vonatkozik, hanem azokra is, amelyeket az ember napi szinten a kezébe vesz. Vagy akár az absztrakt fogalmakat formába öltő gondolatmenetekre is érvényes. Az is biztos, hogy a 19. század előtti művészet alkotásai egy csomó esetben sokkal jobban közelítenek ahhoz, amit a mostani design fogalom leír.

A művésztelepünk címének másik kifejezése a rezisztencia, vagyis ellenállás. Te hogyan érted e két szó viszonyát? A designért kell rezisztálni? Vagy a rezisztenciát designolni? A design maga rezisztens, tehát ellenálló? A jó tárgy az nagyon sokszor strapabíró, vagyis ellenálló? Vagy valami olyasmiről lehet esetleg szó, hogy körülöttünk szinte minden tervezett, vagyis racionális döntések eredménye? Azaz a design totalitásra tör, az ember pedig a szabadsága érdekében megpróbál kibújni a hatása alól?

Bonyolult ez a viszony: azt gondolom, hogy a designba – mint egy tényleg végtelenül hatalmas bendőbe – minden belepakolható, tehát a munkafolyamatoktól kezdve a megtervezett csészén át a piszoárig bezárólag minden beleférhet. Van egy olyan frusztráló oldala is, hogy mostanra minden designos lett, ami az IKEA-ban kapható. A rezisztencia, nyilván, egyfajta kritikai attitűdöt jelent, ezzel szemben is. Nekem ugyanakkor – függetlenül attól, hogy valamit műtárgynak vagy használati tárgynak tartunk – nagyon fontos az, hogy a tárgy használati értékkel bírjon. Persze, használat a befogadás vagy az értelmezés is, és nagyon fontos, hogy a tervezettség azt is jelenti, hogy valami a használat mellett kiállja az idő próbáját, ugyanakkor a design elképesztő

mértékű jelenléte egy fogyasztói világban rengeteg problémát vet fel, amelyeket tisztázni kell. Másfelől a műtárgynak nevezett dolgokat is tudom design labellel nézni, és ez nem okoz semmifajta problémát, nem történik olyan értékvesztés, amely a design fogalmából, gyakorlatából adódhatna: a használhatóságra, funkcionalitásra, az alkalmazott tervezésre gondolok.

55

Igen, habár a designhoz sorolt tárgyak nagy részével ellentétben a te munkáid nem magától értetődően egyértelműek. Tehát amikor egy 70 x 100 cm nagyságúra felhúzott fekete-fehér fotográfián mutatod meg Bíró Mihály bőrtárcáját, rajta az emblematikus kalapácsos emberrel, akkor az a bőrtárca (amely egyébként egy tenyéren elfér, itt meg szinte egy sztélének látszik) olyan fordításokon megy át, amelyek megszüntetik eredeti egyértelműségét. Egy szék ellenben elég egyértelmű tárgy: leülünk rá, bár persze tudjuk máshogy is használni, hiszen írhatunk rajta vagy szolgálhat csészealátétként. De van a használati lehetőségeknek egy skálája, világos, mi az, amit megenged a tárgy. A műtárgyak viszont mintha ebből kibújnának. Minthogyha időnként föltennéd azt a kérdést, hogy jól használjuk-e őket, nem lehet-e máshogy gondolkodni róluk.

ALBERT Ádám One Shot – Loose Yourself, avagy Gavrilo Princip álma / One Shot – Loose Yourself, or Gavrilo Princip’s Dream

Azt szoktuk gondolni, hogy ami múzeumban van, az műtárgy. Viszont az elmúlt években elég sok olyan múzeumban jártam, ahol elméletileg nem műtárgyak voltak, hanem designtárgyak. Nincs mese, muszáj átgondolni, hogy akkor mi is lehet a különbség. Mit kell mondjuk Charles Eamesék székeiről gondolni, amiket a Vitra Design Múzeumban láttam? Szóval teljesen világos, amit Bíró pénztárcájával kapcsolatban mondasz. Bíróval kapcsolatban a katalógusomban szerepel egy asztali készletsorozata is. Valószínűleg valami olyasmi munkálkodhat ilyenkor bennem – és itt valóban van egy nagy csavar –, hogy vajon mitől válnak fontossá ezek a tárgyak? Már nyilván nem a használati értékről van szó, hanem a tárgy történetéről, az adott személyhez fűződő viszonyáról. És akkor végül lehet, hogy ezt a design szempontot simán ki is lehetne szedni a gondolatmenetből, hiszen innentől az ember és az őt körülvevő tárgyi világ viszonyairól van szó. Ugyanakkor az egyediség is nagyon fontos; érdemes elgondolkozni, egy Benvenuto Cellini-sótartó az most micsoda is pontosan. Ez a kérdés így viszont nem tehető fel egy IKEA-s bútor vagy sótartó kapcsán, amiből nagyon sok van. Ahhoz mondjuk hogy viszonyulnék? Ezt most nem tudom.

installáció / vegyes technika (fotó, fa, trapézlemez) installation / mixed technique (photo, wood, trapezoidal sheet) 200 x 220 cm

56 Kérdeznék valami teljesen mást. A te kiállításaid nagyon fineszes kiállítások.

Azért kiállítást mondok, merthogy itt nem is egyszerűen tárgyakról van szó, hanem tárgyak egymáshoz való viszonyairól, installatív helyzetekről, amelyek bejárhatók, amelyeket végig kell gondolni, ahol adott esetben az egymáshoz való térbeli viszony is rendkívül fontos. Ez nálad nagyon átgondolt és kikutatott. Mintha egy kutatási kérdésnek állnál neki, amit aztán kibontasz, és ami négy-öt irányba is elágazhat, teljesen nyitott véggel. A különböző utak játékban tartása meglehetősen komplexszé teszi ezeket a tárgyegyütteseket. Ez a designban nagyon ritkán van jelen. Mennyire intuitív ez a folyamat? Mennyire hagyod magadat befolyásolni az adatok, a történeti tények és a tárgyak által?

Vagy: mennyire az a koncepció uralja a munkát, a munkáról való gondolkodást, amivel nekiindulsz egy projektnek, ami aztán egyszerűen elkezd nőni?

ALBERT Ádám One Shot – Loose Yourself, avagy Gavrilo Princip álma / One Shot – Loose Yourself, or Gavrilo Princip’s Dream

installáció / vegyes technika (fotó, fa, trapézlemez) installation / mixed technique (photo, wood, trapezoidal sheet) 200 x 220 cm Ez nagyon jó kérdés. Korábban többször is előkerült, nem feltétlenül kritikaként, hogy végül is ezek a munkák nagyon szikár, nagyon megtervezett ügyek. De amit te érzel, az sokkal inkább igaz. Tehát, hogy nagyon sokszor a témafelvetés is teljesen intuitív vagy érzelmi alapú, de olyan is van, hogy egyszerűen csak úgy elém toppan. A munka során aztán az intuíció, a szenzitivitás és ennek a nagyon szisztematikus feldolgozása szinte párhuzamosan együtt fut. A nyitott véget is teljesen jól látod. De közben ezek az ugrások olyanok, mint amikor az ember mászik fel a fára: azt azért nagyon kreatívan kell kitalálni, hogy melyik ágra lép, folyamatosan adaptálódnia kell a helyzethez, ahogy látja közelről, hogy az egyik ág már korhadt és nem léphet rá. Szóval ez a rendszeren belül is elkezd működni. Mindig elérek egy olyan pontot, ahol már a logika, az érvrendszer nem visz tovább, és szükség van egy ilyen nem megtervezett lépésre, amit hívjunk akkor intuitívnak. Valami szikrára, ami segít továbblépni. Nálam ez a kettősség nagyon ott van. Ez valószínűleg benne van a személyiségemben, és átmegy a munkamódszeremre is. Tehát, hogy nagyon szikárnak, nagyon kitaláltnak tűnik egy mű, de legalább annyira benne van a véletlenszerűség, az érzelmi alapú vagy intuitív alkotásmód.