
2 minute read
LOVÁSZ MÁRTA AZ ORSZÁG MÁSIK VÉGÉBŐL IS FELKERESIK, HA FEL KELL ÖLTÖZNI
from Nők fókuszban 2021
by Sonline.hu
Az ország másik végéből is felkeresik, ha fel kell öltözni
Esküvők, bálok, céges, társadalmi események. Közös bennük, hogy a hölgyek, – és napjainkban már az urak is – szeretnek a lehető legízlésesebben megjelenni valamennyin. Országszerte egyre gyakrabban találkozni a kaposvári divattervező, Lovász Márta kollekciójának elemeivel, aki gyermekkorától kezdve az eleganciára törekszik. Bár nem a divatiparban kezdte, valóra vált az álma.
Advertisement
Édesanyja varrónő volt, így nem csoda, hogy Lovász Mártát már az óvodában is a divattervezés érdekelte. – Babaruhákat terveztem a babáknak általános iskolás koromban. A középiskolában már az első divat szerint osztálytársaimat öltöztettem: trapéznadrágba és miniszoknyába. Amikor a lányom megszületett egyedi gyermekruhákat készítettem neki – mesélte a kaposvári divattervező.
Szülei azonban más pályát szántak neki, ezért az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után asszisztensként dolgozott, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott, és mintegy tíz év irodai munkát töltött be. – Az áttörést a rendszerváltás hozta meg az életemben: akkor döntöttem el, hogy vállalkozó leszek, jelentkeztem a Budapesti Divatiskolába, ahol Divattervező-Stylist végzettséget szereztem.
A tervezésen felül nagyon sok hasznos tantárgyunk volt, mint például a színelemzés, ki milyen színtípusba tartozik, ami szintén fontos, a megfelelő anyag, illetve fazon kiválasztása mellett. Így aki szalonunkat felkeresi, nemcsak a legújabb divatirányzat szerinti kollekcióval találkozhat, megtudhatja azt is milyen színek állnak jól neki. Lovász Márta úgy érzi, az ízlése, és a színekhez való viszonya a sikerének egyik titka. – Hiszem, hogy a stílus tükrözi a személyiséget. Fontosnak tartom, hogy minden hölgy és férfi vásárlót, aki betér hozzám tetőtől talpig felöltöztessek, így arra rendezkedtem be, hogy a ruhákhoz megfelelő stílusú és színű kiegészítőkkel szolgáljak.
A budapesti divatbemutatók és az esküvőkiállítások állandó résztvevője vagyok. Az örömanyák felöltöztetését küldetésemnek érzem, de teljes családokat tudok színharmóniába hozni a nagy napra – mesélte tevékenységének fő profi lját.
Sok múlik azon, hogy menynyire vagyunk jelen az internet világában. Országszerte szervez divatbemutatókat, és már többször hívták Budapestre, ám míg akár háromszáz kilométerről is felkeresik hazánk másik feléből, nem látja értelmét, hogy elköltöztesse kaposvári szalonját.
Bár a világjárvány miatt az elmúlt másfél évben a szokásosnál kevesebb esküvőt tarthattak, az idén nyáron igyekeztek bepótolni a lemaradást az emberek – emelte ki magazinunknak Lovász Márta, aki igyekezett tartani a tempót megrendelőivel. Most, az őszi időszakban sem pihen, hiszen már a téli kollekciója bemutatására készül, és abban reménykedik hogy nem marad el a báli szezon, amelyben gyönyörű alkalmi ruhákat tervezhet a hölgyeknek. Majd készülhet a tavaszi kollekció, és az alkalmi ruhák az esküvőkiállításra. – Javában tart az őszi szezon, a szokásos novemberi divatbemutatóra készülök, és egy fotózásra, amelynek ezúttal a gyönyörű Rippl Rónai-villa lesz a helyszíne.
Nagy örömmel tölt el a vásárlói elégedettség a visszajelzések alapján, úgy gondolom a divattervezés a legjobb út a számomra, továbbra is az a célom, hogy az általam megálmodott ruhák az eleganciát képviseljék. Turbéki Bernadett
FOTÓ: LANG RÓBERT

Lovász Márta küldetésének érzi az örömanyák felöltöztetését
