A K is Herceg

A Kis Herceg

Antoine de Saint Exupery 1900. június 29-én született Lyonban, ősi nemesi családból. Édesapja fiatalon, 41 évesen, az ötödik gyermeke megszületése után hunyt el. Halála megváltoztatta a család életét. Hála szerető édesanyjuk gondoskodásának, boldog gyermekkoruk nem ért ezzel a tragédiával véget. Édesanyjuk az öt gyermekkel az özvegy nagynénje saint maurice de rémens-i kastélyába költözött. A nagynéni nekik szentelte életét, így ők idilli gyermekkort élhettek meg a kastélyban, a hatalmas parkban, ami életük meghatározó élménye lett. A vakációk idején visszajártak a Tantihoz egészen a haláláig. Itt ünnepelték a családi eseményeket is.

Erős testvéri kötelék fűzte össze őket. Antoine a középső helyet foglalta el a sorban. Két nővére kényeztette, csínytevéseit a felnőttek előtt takargatta, 2 évvel fiatalabb öccse csodálta, de egyenrangú társa volt játékaikban. Ugyanabba az iskolába íratta őket a mamájuk. Sok közös élményük is volt. A kishúga is feltétel nélkül ragaszkodott hozzá.

Antoine élete végéig nosztalgiát érzett Saint Maurice után, erről az érzésről így ír A hadirepülő című regényében: „Honnan jöttem? A gyerekkoromból. A gyerek koromból, ahogy egy országból jön az ember…”

Ezt az idillt később 1914-ben megzavarta az I.világháború kitörése. Édesanyjuk közel a francia határhoz és az otthonukhoz hadikórházat alapított és vezetett, ahol fáradhatatlanul dolgozott. A gyerekeit gyakran bevitte a kórházba, ekkor közvetlenül is szembesültek a katonák szenvedéseivel, a háború pusztításával. A család életét később tragédia árnyékolta be. Antoine öccse súlyos betegségben elhunyt, akinek halála különösen megviselte.

Antoine-t mély szeretet fűzte édesanyjához. Így szólítja meg egy levelében „Mamácskám! Én nem a tejúttól, a repüléstől, a tengertől tanultam meg a végtelent, hanem a mama szobájában a másik ágyon. Hatalmas szerencsének számított, ha betegek lehettünk. Mindegyikünk vágyódott rá, hogy beteg legyen. Az az ágy maga volt a határtalan óceán, a meghűlés jogosított fel hajózni rajta. Nem vagyok biztos benne éltem-e gyerekkorom óta.”

Antoine Párizsban érettségizett. A Haditengerészeti Főiskolára felvételizett, de nem sikerült a felvételi. Rövid ideig építészetet tanult, majd besorozták egy vadászrepülő alakulathoz. Itt hozott egy életre szóló döntést: pilóta lesz belőle. Az sem tántorította el a repüléstől, hogy magánúton kellett megszereznie a pilóta képesítést. Később közlekedési pilóta lett, az első francia légitársaságnál is teljesített szolgálatot. A Cap Juby repülőtér igazgatójaként elnyerte a „Cap Juby diplomata” megtisztelő címet. Komoly szerepet játszott a Spanyol Szaharában kialakult arab spanyol feszültség feloldásában. Kiszabadította az arab fogságból pilótatársait. Később berepülő pilótaként veszélyes bevetésekben vett részt. A hadirepülő a Déli futárgép és az Éjszakai repülés című regényeiben olyan megragadóan fogalmazza meg a repülés élményét és rendíthetetlen hazaszeretetét, hogy sikeres és ismert író lett, nemcsak a hazájában, hanem szerte a világon.

1940-ben leszerelték, melyhez egészségi állapotának romlása is hozzájárult. 2 évet élt New Yorkban. Itt írta meg felesége biztatására a Kis Herceg című világhíressé vált meséjét. A mese megírását az az élmény inspirálta, hogy 1935-ben rekordidő alatt akarta megtenni gépével a Párizs-Saigon közötti utat, de Kairótól 200 km-re kényszerleszállást kellett végrehajtania műszaki hiba miatt. Öt napig gyalogolt a sivatagban, ebből 3 napig volt víz nélkül, míg rátalált egy vándorkaravánra, így menekült meg.

A borzas hajú kisfiú figurája jóval korábban bukkant fel képzeletében. Kisgyermek kora óta szeretett rajzolni és ezt a kedvtelését felnőtt korában sem hagyta abba. „Már tudom, mire születtem. A Conté gyártmányú grafit ceruza használatára.”– írja egyik könyvében. Szerencsés megmenekülése után egyszer beült egy kisvendéglőbe és míg várt a megrendelt ételre a terítőül szolgáló préselt papírlapra rajzolgatta azt a gyermekfigurát, akinek a képét régóta hordozta képzeletében. Eleinte a leveleiben a lap alján, a margón, a sorok között tűnt fel a kis herceg tiszta figurája, majd önálló életre kelt ebben a könyvében.

A mesében a szöveg és a rajz összefonódik, az illusztrációk emelik a szöveg értékét. A finom humorú rajzok színesítik a mondanivalót. A kis herceg nem egy koravén gyerek, aki okosakat mond, hanem a romlatlan gyermeki lélek elven hordozója. Jön-megy és jólnevelten kérdezősködik. Gyakran a kérdés fontosabb, mint a válasz.

Vágyakozik, és ez a vágyakozás örök, akkor sem múlik el, ha a vágy közben teljesül. A könyv az élet művészetéről szól, az igazi értékekről. Nemcsak a gyerekekhez szól, a felnőtteket is megszólítja. A könyvet egy barátjának, Léon Wertnek ajánlotta, és az ajánlás így szólt:

„Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom, komoly mentségem van rá. Ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gye rek volt, de csak kevesen emlékeznek rá.”

Antoine de Saint Exupéry humanista volt, szerette az embereket. Ő, aki a gépén határokat szelt át, arról ábrándozott, hogy írásaival mindenki lelkére hathat és a világ is megváltozik általa. „Jól csak a szívével lát az ember” hirdette és üzenetét megismerte az egész világ. Halála méltó volt életéhez. 1944-ben vis - szaküzdi magát régi egységéhez felderítő repülőnek és július 31-én két német repülőgép lelőtte.

Pánti Irén