„C s
14
y
ni szer lgoz et
i ye
né
Szervezetbe n
18
dás vo lt
n
23
zi
előa
ulá Gy
en
24
n
rom program há
cs Pé
TÉMÁEgy ba
25
pja Kazincba na
n iká rc
Idős ek lőadás volt ie T m
ányán ab t a
34
gyasztóvéde Fo l
a kommunikációt!
berek va em g s e
k!
nyelvi szính Jel á
k…
” – II. rés
z
Tartsd kéz b e n
n yu
Érté k
10
omogy Me aS g
nnyi, hog
m
a ak
éves jubileu 0 6
do
hallássérültek • alapítva 1892
CXXIV. évfolyam • 2016. január
Kedves Olvasónk! A 2016-os év első, januári lapszámát tarja a kezében, ezért mindenek előtt szeretnék sikerekben gazdag, boldog újévet kívánni minden kedves Olvasónknak!
szolgáltatásvezető munkatársa már írt erről. Hogy milyen eredményekkel zárult a felmérés, arról viszont bővebben e lapszámunkban olvashatnak.
A SINOSZ Somogy Megyei Szervezete 2015-ben 60 éves lett. Ezt a jubileumot méltóképpen meg is ünnepelték 124 vendég részvételével a kaposvári Vasút Étteremben.
„Értékes emberek vagyunk!” címmel zajlott egy előadás a Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetben novemberben, melyen hallássérült sorstársaink meséltek arról hogyan küzdöttek meg az életben eléjük került akadályokkal. Az előadást követően rövid interjút is készítettünk velük, melyen további érdekességeket is megtudhattunk.
Felmérés készült tavaly a siket és nagyothalló személyek munkaerő-piaci helyzetéről. Decemberi számunkban Hangya Dóra a SINOSZ munkaerő-piaci
Nagyon változatos programok zajlottak a T.É.M.A. projekt keretében a megyei és helyi szervezetekben. Így egészségnap, fogyasztóvédelmi, érdekvédelmi, „Halló! Nagyothalló” előadás is várta a tagokat. A hűvös idő nem tántorított el senkit a kirándulásoktól sem. A borsodi tagok Budapestre utaztak, a Parlamentet nézték meg, míg a Veszprém megyei tagok a bakonyi Gyilkos-tavat és környékét fedezték fel. Jó olvasást kívánok! Laczka Zsanett
Vá rj
hallássérültek • alapítva 1892
zO sa
BDK mun k
in á zem rium At ss
gi
lnöksé os e ág
z EP társe ma ln dá
olbászf jai k es
n apo k P éc ség sz
ba
m Du n a ú leu jv bi
értekez let égi ks
ordulja va f k? Ho
Páros Domi os nó ág
sik e
n be
EudY study
2/6/13 2:38 PM
ncsejáték Zrt ere .c Sz
22
am volt rogr Bé ip
lat projekt olgá zár ssz
21
n a p ok s
olt
on
vo
on ózd lt
30
35
aival agj tt
36
i sz egye erveze sM
g lan
dá
ej s-f
lesztés
k a SINOS Ztun ot
ar
sz Ve z-
je ing
idén harmad ik
12
kristál
yb
12
” ék… tn
bán scsa ké
16
zt a i us
gyeRMekek ÉS AZ eSÉlyegyeNlőSÉg – öSSZehANgOláS
hase 2015 november.indd 1
s
ozn dolg i szere gy
is
hallássérültek • alapítva 1892
hallássérültek • alapítva 1892
Fo g
Ny e
tt a SINOSZ t nő ag vesek lettü nk 7é szülődés M ké is
ti
van a ke rí
bó l sz
um Szek sz úze
M
ozás Kőh án rács og
tt a tenisz ajlo O ez
am a bu da rogr ”p
hallássérültek • alapítva 1892
ny e
hallássérültek • alapítva 1892
buli WFd yS tam sz lyi Szerve ze
He ai atódik a szere lyt n Fo
”
pa in Color
i se rvos gítség so
ükkel” Z ala küty a„
kori hallá spro idős
ó–
a „C
Futsal Mag y nk
Siketek Világ ta
a ég
OT P
kV
tás megel őz kla za
szövetségéne ilág k
kV
ilág
szövetségéne k
hallássérültek • alapítva 1892
ny e
EU
pja na Gy kosan”
n- o sa a kal élők és
ék at
ja Kapo sv
N ap ek
béd Béké sc
óe ár C női fo cic
SS az
-n
ll volt Póstel e ba nt
mezővá hód sá ás am a jel! nál
sztése ko rh ejle sf t Budapes éle te ub
hallássérültek • alapítva 1892
ho
a szerv ez
ít a különbs ég ám
elvi Díjas a Ny Jel ai . jú lés 2014
gi ü sé
ópai Parl eur am az fiatal rés yar zv ag yitás M tárn ak
yv
ajózás nyh Ba
ká
ezüsté rm ka Ré
hallássérültek • alapítva 1892
ja lap on
e tö év
rtént gy ö
INVITEL ada t
es
iaci kis rő-p ok
ae Kiállítá fotó so tó
s
hallássérültek • alapítva 1892
Tis z
hallássérültek • alapítva 1892
hallássérültek • alapítva 1892
tis z vid
yed közszo hel lg kó
a Hangfo kul rrá ala
lássérült gy hal er yi t Tündérors zá hé
y
ékenyítő órák Érz gon a labda ksá rúg jno
hallássérültek • alapítva 1892
Me
Le lk
AS I
hallássérültek • alapítva 1892
ss hallá érülte k
atatlan szav llh a b
jekt ismét pro
A
etek bará rvez ti t sze s a BHS éve HE 20
átorokró l is narr vi
hallássérültek • alapítva 1892
hallássérültek • alapítva 1892
,,Ö r
hallássérültek • alapítva 1892
Inn
”a ss fonto ága na és p
ámogatási lis t re ciá
rátság kup Ba a II. mináriu m sze
lhunyt Muz i él vasz mény Ta b
és
–e ok
öngyösi alap Gy
elnökség i
ifjúsági cser e
-piaci kis jb
D EU
i öz
erő ka Mu n Dióhé
Csalá di
8. Si
encián fer
Nemze tk ok
! en
olt a Des pv ed na
itális írástud á Dig
Kl
Magyar 33. Saj
nk esélyegye az n an
A
Labdarú tek gó ke
ozdulj velün k! „m
Mu nk
át! en
B ú cs ú z u
100. szü tag le ító
Pa i
k!
at ékozt ás a szo Táj
-piaci kis
közi válas zt idő
3 már 1 megyé b i im
A rejt ély
oló Fejé rm zám es
L
árbúcsúztató ny b
foglalkozó val h gá
negyvenö t
.-A.-Z. megye i AB
erő ka
ál Akad yment e
vehet az EB szt ba Ré
„Más ok
orai halláss zűr Ak
Mu n
Szerveze éti t
unkahely i Am
lló! Nagyotha Ha ll
án zój ko
–
TÉMA
yermek jelny el Ag
Itt
3
7
Sáto rp
gismerkedtün k Me
Mih ály
Ha
hallássérültek • alapítva 1892
rd
5
10
pást gyú lám jt
o
Sá r
portlövő taS eb let
lnyelvi tolmács o
Eg
rr ándo al sS
m
mal alom alk
en rtb ke
32
2015.10.30. 17:27
világnapja a b tek
8
-n wling ap a Va Bo
33
sztán spu yá
hase 2015 oktober.indd 1
CXXIV. évfolyam • 2015. december
u
13
zlemén y– jtókö Sa
lnyelvi Tolmács
36
énye sem óe
34
2015.03.03. 13:29
itális írást
rozat eso cs
hase 2015 februar.indd 1
2/6/13 2:39 PM tagszerv_szoro_nograd.indd 1
ában pat sa
10
vise ztség lők tré Tis n
A Je
A je
szió az erd él Mis
uzsálemben Jer ól
ZZ KÖRÜL! – l NÉ a
A Kecs
ke
SINA és az BA SS AL
ZEMÉLYEK
29
28
Te s
k
33
es 5 év
azincbarci
28
2015.10.13. 11:56
8
aK
mentesítés ály e ad
B
ZALA MEGYEI SZERVEZET hase 2015 szeptember.indd 1
6
ymentes k adál om Ak
n sokszí űség a lvi
an
dig
2/6/13 2:39 tagszerv_szoro_komarom.indd PM 1
ól borr tá
t2
NÓGRÁD MEGYEI SZERVEZET
ONTAkT Tolmá Ak c
mákról blé
CXXIV. évfolyam • 2015. november
4
A JELNYELVET.
osb ár
lyegyenlős ég Esé
túljátssz ó.” dem en
elvi sokszínű s Ny
zegen ers eg
SIKETEK VILÁGNAPJA
6
renciája nfe ko
világna etek pja Sik
számoló az be i
36
2015.09.18. 9:45
án – III. rész zój ko
4
19
rte sze ág
2/6/13 2:40 PM tagszerv_szoro_jasz_nagykun.indd 1
ján kozó lál
n sokszí űség a lvi
án – Iv. rész zój ko
ÉS SOSEM UNATKOZUNK.
4
2015.01.26. 17:03
mélyek szám sze ára ló
Kö n
Nyá rz
II. helyez ett
...MINDIG VIDÁM A HANGULAT
14
30
CXXIV. évfolyam • 2015. október
hase 2015 januar.indd 1
16
lon ivá zt
ÉS TANULHATOM
37
et munkatárs a Sik
ba
ök
ás? újt ny
2014.12.22. 7:17
4
n ak rsai
és ül
Tanintéz eté ltek rü
zágos eln
I dő s V. OtP
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
a
10
hase 2014 december.indd 1
ság jnok ba
á at
sak annyi, ho „C
Kol bá
Sándor: „K dás é Du
KÖZÖTT
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI SZERVEZET
35
n
Ba k
12
do ár
...JÓL ÉRZEM MAGAM
31
22
elyezett eln Kih ö
nk Nyrt. infok Ba
8
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SZERVEZET
t őröt Gy
ketek O III. Si rsz XV
2014.11.18. 9:42
CXXIV. évfolyam • 2015. szeptember
12
36
lvek mi nt nye Jel
ju
Ors
VESZPRÉM MEGYEI SZERVEZET hase 2015 augusztus.indd 1
a Kup
6
20. éves
y
iája
ar
hase 2014 november.indd 1
2/6/13 2:41 PM tagszerv_szoro_heves.indd 1
e és
n ste pe
„Fo g
ki tovsz mira ké bia
n ke
Adv en
34
2015.09.02. 17:32
HEVES MEGYEI SZERVEZET
folytatás t!
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
13
Eg é
Hogy an
VAS MEGYEI SZERVEZET hase 2015 julius.indd 1
37
6
n se
A SORSTÁRSAIM
31
is!
n b an
hé
tt e le ök
...JÓL ÉRZEM MAGAM
19
n lco ko
s té
a uk
10
a
sági tábor 3 m Ifjú
ÉS NAGYON SZERETEK ITT LENNI.
32
a
renc nfe ko
...SZERETEK
EMBEREK KÖZÉ MENNI ÉS BESZÉLGETNI A SORSTÁRSAKKAL.
31
33
CXXIV. évfolyam • 2015. február
Aranyérem
Euró p
...A KÖLYÖKKLUB TAGJA VAGYOK
24
nélkül ár at
n
go
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
„ Jo
kekről ere gy
t
36
2015.08.19. 9:24
10
20
rt ”
on ár
ekj erm ogi W O Gy
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
10
10
?
ben! jei
időszámítá Új s
EB
en ely rh
o sp
10
Kósa Á
z . rés –2
...JÓ EGYÜTT LENNI.
22
34
MEGÉRTJÜK EGYMÁST.
A hal lás
5
száma! lét
!
d el! ad
28
Ors z
Sz
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET hase 2015 junius.indd 1
en
tunk jár
ál tón a-
! ny
2015.07.23. 11:49
n
2/6/13 2:41 PM tagszerv_szoro_fejer.indd 1
sön yö ng
pat
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
Siketek Vilá g
SOMOGY MEGYEI SZERVEZET
IS VANNAK.
36
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
37
úhoz bor há
ől yéb eg
gos bajnok szá az Or hase 2015 majus.indd 1
HOGY CSALÁDI ÉS GYEREKPROGRAMOK
11
16
n sokszí űség a lvi
20
26
ött őr
CXXIV. évfolyam • 2015. január
ben is tov ább 1420
2015.06.27. 13:27
...SZERETEM,
11
22
nt
III.
...ITT KÖNNYEN
23
10/15/14 12:19 PM
8
érü lláss ltek v Ha i
SINOSZ
ÉS JÓ EGYÜTT LENNI. 34
gről sé lő
apja sn té
os
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
14
s 28.
hase 2014 oktober.indd 1
CXXIV. évfolyam • 2015. augusztus
6
a tt
zpo kö
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
yugrás? !– adál a ak
ökségi ülé eln s
közgyűlé sé
EGYMÁS KÖZÖTT,
8
2/6/13 2:43 PMtagszerv_szoro_csongrád2.indd 1
8
10
mmár ne 7 – i g ám
b en
D
8
n sio es
...MI NEM TESZÜNK
I I.
9/16/14 1:49 PM
12
ek et
CXXIII. évfolyam • 2014. december
ti H apes allássé ud
20
24
os
hase 2014 szeptember.indd 1
CXXIV. évfolyam • 2015. július
niu
sa
FEJÉR MEGYEI SZERVEZET
éves a magy
ció nagyo niká tha mu l
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
36
lett
Öt
világta etek lál Sik
2/6/13 2:43 PM tagszerv_szoro_bekes.indd 1
ndrás
INOSZ Jelnyelv AS i
8
én dezv yek ors z ren
PEST MEGYEI SZERVEZET hase 2015 marc-apr.indd 1
A ay
14
KÜLÖNBSÉGET
pest! uda CB
A konferencia címe − "Társadalmi befogadás – a jelnyelven át!" − azt hangsúlyozza, hogy emberek teljes társadalmi befogadása csak akkor lehetséges, ha a jelnyelv hivatalosan is elismert és az élet minden területén használható lesz.
A Siketek Világszövetsége elnöke, Colin Allen és dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, a
9
e
világta etek lál Sik
I.
é tiszts gviselő es
llás kérdés
tbeli zúgás, ele cs pz
os
épei etk él
CXXIV. évfolyam • 2015. június
áá
ikációs ak mun om
tagszerv_szoro_baz.indd 5
7/25/14 5:50 PM
12
A TAGOK KÖZÖTT.
zz
4
5
bán sa
Világta etek lál Sik
6
Társadalmi befogadás – a jelnyelven át!
hase 2014 julius-augusztus.indd 1
es
OSz munka vi lá Sin
HA PROBLÉMÁM VAN.
am ogr pr
dalmi be rsa fo Tá
Budapesten, Magyarországon rendezik meg a Siketek Világszövetsége harmadik nemzetközi konferenciáját
Ez az információ megtalálható magyar jelnyelven a http://www.sinosz.hu/?q=hirek/hirek/tarsadalmi-befogadas-jelnyelven internetes oldalakon.
________________ _______________________________ __________________________________________________
Helsinki, Finnország és Budapest, Magyarország
Siketek Világszövetsége örömmel jelenti be, hogy 2017. november 9. és 11. között, Magyarországon, Budapesten szervezi meg harmadik nemzetközi konferenciáját. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) éles verseny során nyerte el a jogot arra, hogy otthont adjon a Siketek Világszövetsége (World Federation of the Deaf, WFD) nemzetközi onferenciájának. Várhatóan 1500 külföldi és hazai küldött vesz majd részt a Budapesti Kongresszus Központban tartandó WFD-konferencián.
VAGYOK.
CSONGRÁD MEGYEI SZERVEZET
er dsz ye
...ITT SEGÍTSÉGET KAPOK,
má Ró
7
OSZTÁLYTÁRSAM VAN
32
n já
CXXIII. évfolyam • 2014. november
4
!
ély Es
...SOK ISMERÔSÖM,
24
ón
57
csszolgál ata lmá To
2/6/13 ban 2:43 PM
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
SZ az EFHOH k NO
4
lésén és gyű kon öz
ál
tagszerv_szoro_baranya.indd 1
CXXIV. évfolyam • 2015. május
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
12
s aranyérm ere es tsz
ák a Kivá adt ló Át
atott álog óv
réningez jra t te kú
27
6/16/14 12:46 PM
...ITT
TÁRSASÁGBAN
29
BÉKÉS MEGYEI SZERVEZET
hase 2014 junius.indd 1
s – a jelnye dá lv ga
sang, áll a far b
íjakat g-d sá
a
36
JÓL ÉRZEM MAGAM ITT.
37
vel elé ét
V etek ilágnap Sik
20
yelvek yan an
5/13/14 3:11 PM
CXXIV. évfolyam • 2015. március–április
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZERVEZET
4
! tben en
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
28
g
gviselő vagy o tsé
6
P-ot ta SHO rto RK
BARANYA MEGYEI SZERVEZET hase 2014 majus.indd 1
...SZERETEM A TAGSÁGOT,
22
29
7
8
CXXIII. évfolyam • 2014. október
m akadály! ne
37
ult! nd ei
ója lkoz alá
rt keké me
er et sz eplők a Sik
ya az I. vilá on g sz
KAPOK.
je? övő sj
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
7
szeminárium és
A JÖVÔNK
ÉS A SORSUNK.
gviselő vagyo tsé
10
yelvi tör vé jeln
...ÉRDEKEL
16
25
CXXIII. évfolyam • 2014. szeptember
egész! az
an nkb jai
rről sze nd
éve a halláss é 30
szervezetek b
… FOLYAMATOS TÁJÉKOZTATÁST
7
16
k
11
Mit tegyek ?
ai atás ált
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
yv a fog kön ya se
14
– k!
4
10
CXXIII. évfolyam • 2014. július-augusztus
OSZ reklámfi lm SIn
zött? kö
ha gyot llók a v Na
– Mit tegyek k!
ÉN AZÉRT JÁROK A SZÖVETSÉGBE, MERT...
4
sággal é kos lő té
13
interjú Dud á
N l a SI OSZ
WFD
d csen be zárva ök ”–
te a írt
CXXIII. évfolyam • 2014 . június
ar
J
D EU
nk szól a „
a ja
lu Ró
yermekek lt g ér rü
8
inden táj ár gm ilá
ax Díjat nye r oM
12
nyelvi képzé Jel
cXXiii. évfolyam • 2014 . má jus
k ély ” utatás Es ! el
hallássérültek • alapítva 1892
A címlapképet készítette: Juhász Ferenc
2015.11.18. 10:52
Hallássérültek A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének havi lapja • CXXV. évfolyam • január • ISSN 0237-3271 • Felelős kiadó Ormódi Róbert, ügyvezető igazgató • Kiadja a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, 1068 Budapest, Benczúr u. 21., szerkesztoseg@sinosz.hu, www.sinosz.hu • Felelős szerkesztő Laczka Zsanett • Korrektor Jámbor Andrea • Lapterv és tördelés Tábori Tamara, Grafikus Operátor Centrum Kft., www.gocpont.hu • Nyomda Demax Művek Kft., www.demax.hu • Felelős vezető Tábori Szabolcs • Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Terjesztési Központ, Postacím: 1900 Budapest • Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mail-en: hirlapelofizetes@posta.hu és telefonon: 06-40/56-56-56 • Előfizetési díj egy évre 2400 Ft, fél évre 1320 Ft, egy szám ára 250 Ft • Példányszám 1600 db • A beküldött kéziratokért és fényképekért felelősséget nem vállalunk, azokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Fenntartjuk a jogot a kéziratok olvasószerkesztett formában való közlésére. • Lapzárta minden hónap 17-én.
tagszerv_szoro_pest_megye.indd 1
tagszerv_szoro_somogy.indd 1 2/6/13 2:38 PM
2/6/13 2:37 PM tagszerv_szoro_szabolcs.indd 1
2/6/13 2:36 PM tagszerv_szoro_vas.indd 1
2/6/13 2:36 PM tagszerv_szoro_veszprem.indd 1
2/6/13 2:35 PM tagszerv_szoro_zala.indd 1
2/6/13 2:35 PM
3
•
új évi
kös zöntő
Kedves Olvasónk! „Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe: »Lehetőség« és az első fejezete »Újév«.” (Edith Lovejoy Pierce) A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 2016-ban a 109. évébe lépett. Már nagyon sok ilyen „évkönyvet” megnyitottunk és becsuktunk, és büszkén elmondhatjuk, hogy tartalmas programokkal, izgalmas eseményekkel, szép eredményekkel teltek meg ezen „évkönyvek” lapjai. A most lezárt 2015-ös évben is színes programokon és változatos eseményeken vagyunk túl. A T.É.M.A-programon belül megrendezett egészségnapok, előadások, valamint a KONTAKT-fórumok mellett a siketek világnapja alkalmából regionális, megyei és helyi szinten is vártuk az érdeklődőket. Érzékenyítő előadásokat tartottunk iskolákban a gyermekeknek és munkahelyeken a dolgozóknak. A SINOSZ újabb szervezetekkel bővült, hiszen a TOSINA mint önálló szervezet megszűnt, helyette a SINOSZ Tolna Megyei Szervezete várja a tagjait, a SINOSZ újonnan létrehozott Tolna Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálata pedig az ügyfeleket. Az Országos Küldöttközgyűlés határozatának megfelelően Csornán megalakult a Csornai Helyi Szervezetünk, ahol már 2015-ben is olyan változatos programokon vehettek részt a tagok, mint a szájrólolvasási tréning, kézműves foglalkozás, kirándulás. De persze a klubnapok is kiváló alkalmat nyújtanak a sorstársak találkozásaira, beszélgetéseire.
Mind megjelenésében, mind szerkezetileg megújult honlapunk, a www.sinosz.hu oldal. Továbbra is akadálymentes formában, a megértést jelnyelvi adaptációkkal segítve nyújtunk tájékoztatást a közösségünket érintő közérdekű információkról, eseményekről és érdekességekről, immár mobileszközökről is elérhető formában. Nemcsak a SINOSZ-honlapot, hanem a tematikus honlapokat is érdemes böngészni. Immár 13 megyében működtet a SINOSZ jelnyelvi tolmácsszolgálatot. Ezekről a szolgáltatásokról és az ügyfélfogadásokról a www.tolmacsszolgalat.hu oldalon tájékozódhatunk. Véget ért a KONTAKT Tolmácsszolgáltatás közel kétéves tesztidőszaka. A szolgáltatás folyamatos fejlesztés alatt áll, hogy továbbra is és minél hatékonyabban segítse a siket és nagyothalló tagjaink mindennapjait. Minderről bővebben a www.skontakt.hu honlapon olvashatunk. A www.akadalyugras.hu weboldalunk kézenfekvő megoldásokat nyújt a tár sadalmilag felelős vállalatoknak és a hallássérült álláskeresőknek egyaránt. Az álláskeresők válogathatnak a honlapon található állásajánlatok közül, kérdéseikkel pedig akár az Álláspont szolgáltatást is igénybe vehetik, amelynek célja, hogy a különböző munkaerőpiaci szolgáltatásokat akadálymentesen, egyenlő eséllyel érhessék el a hallássérült tagjaink. A szolgáltatás ingyenes és már 10 megyei szervezetben elérhető. A helyszínek bővülése mellett az is örvendetes számunkra, hogy a SINOSZ magán-munkaközvetítői engedélyt kapott a magunk mögött hagyott évben.
Tevékenységeink között kiemelt helyen van a magyar jelnyelv ügye. Jelnyelvi-, jelnyelvi-tolmács- és jelnyelvi oktatói képzéseket is tartottunk és idén is indítunk, amiről bővebben a www.jelnyelv.hu oldalunkon adunk hírt. Hangforrás szolgáltatásunk honlapja (www.sinoszhangforras.hu) és Facebookoldala sok érdekes információval, olvasgatnivalóval szolgál nagyothalló tagjaink számára. Célunk egy olyan közösség létrehozása, amelyben a tagok megoszthatják egymással a hallásállapotukkal kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat. Ajánljuk kedves Olvasóink szíves figyelmébe! Mindez csak néhány az általunk 2015ben nyújtott szolgáltatások közül – ezek 2016-ban sem szűnnek meg. A minden megyében elérhető jogsegélyszolgálataink 2016-ban is várják tagjainkat, ahogyan a Sportcentrumunk a sportolni-, a balatonfenyvesi üdülőnk pedig a pihenni vágyókat. A gondolatindító idézetre visszatérve: valóban egy új év elé nézünk, mely tele van lehetőségekkel. Az új év nem azt jelenti, hogy szakítunk minden korábbi tevékenységünkkel. Ellenkezőleg, azt jelenti, hogy az eddig elért sikerekre, eredményekre építve, új lehetőségeket keresünk, és tovább fejlődünk. Köszönjük szépen a megtisztelő bizalmat! Kedves Olvasónk, kedves Sorstársunk, kedves Partnerünk! Engedje meg, hogy ezúton kívánjunk Önnek és kedves Családjának sikerekben gazdag 2016-os évet! Ormódi Róbert igazgató
t a rt al om
•
4
3
kitekintő
betekintő iránytű közösségi tér
sport
Újévi köszöntő
5 A jelnyelv sztárrá teszi Emily-t Hollandiában 6 EUD elnökségi ülés és szeminárium
8 10 12 14 16 18
A jelnyelv adhat esélyt a siket gyermekeknek „Csak annyi, hogy dolgozni szeretnék…” – II. rész Nemzetközi összefogás a fogyatékossággal élő emberekért 60 éves jubileum a Somogy Megyei Szervezetben Mese a segítőkutyákról Értékes emberek vagyunk!
20 A felügyelő bizottság ülése 20 Közérdekű 21 Kreatív program a Tatabányai Helyi Szervezetben Játékos klubnap volt Békéscsabán 22 Planetáriumban jártunk a Békés megyei tagokkal 23 Jelnyelvi színházi előadás volt Gyulán 24 Egy TÉMÁ -ban három program Pécsen 25 Kézműves foglalkozás volt Szekszárdon a SINOSZ-klubban Idősek napja Kazincbarcikán 26 Érdekeink védelme – Juhász Ferenc Szolnokon járt! 27 Halló! Nagyothalló? – tájékoztató előadás volt Miskolcon Egészségnap volt a Kazincbarcikai Helyi Szervezetben 28 Hivatás az Életért! 29 Ismét parlamenti látogatáson voltak a borsodi szervezet tagjai 30 Őszi túrán voltunk… „Mozgással az egészségért” TÉMA-program volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet szervezésében 31 „KONTAKT-oljunk”, és még mindig! – előadás volt Salgótarjánban 32 Akadálymentes munkahelyi környezet – előadás volt Pécsen 33 Érdekeink védelme – esélyegyenlőség! – sikeres program zajlott Kaposváron 34 „Minőségiáru-védelem” – Fogyasztóvédelmi előadás volt Tatabányán
36 VI. OTP Bank Futsal Magyar Kupa
38 Hitélet 39 Társkereső
5
•
k i tekintő
A jelnyelv sztárrá teszi Emily-t Hollandiában A 12 éves holland Emily-nek novemberben megjelent a jelnyelvi filmje, és hirtelen igazi híresség lett.
Emily, milyen díjat kaptál és kitől? A holland Siketek Szövetsége felvette velünk a kapcsolatot, hogy nekem adják a 2015-ös jelnyelvi díjat, mert minden nap posztolom a Nap jelét a Facebookon. Sok ember ezt a jelnyelvtanulás egyszerű módjának találja. Halló emberek olykor tudnak a siketekkel „beszélgetni”, mert már megtanultak néhány jelet az én naponta posztolt jeleimnek köszönhetően. Minden nap kiraksz egy jelet a „Het gebaar van de dag“ („Nap jele”) Facebook-Seite-odra. Hogy jutottál arra az elhatározásra, hogy halló lányként jelnyelvet taníts? Van egy húgom, Annika, aki Downszindrómás. Már majdnem 9 éves, de még mindig nem tud beszélni. Mi azért tanuljuk a jelnyelvet, hogy meg tudjuk értetni magunkat vele. Nagyon ügyesen tanulja ő is a jeleket, és ennek köszönhetően kevésbé frusztrált. A jelek segítségével tud velünk kommunikálni, és érti, amit mi mondunk neki. Azért is használjuk a jelnyelvet, mert a segítségével együtt tanulhatunk. Mióta tanulsz jelelni? Mióta készíted a „Nap jele” filmeket? Mi még akkor elkezdtük a jelnyelvet tanulni, amikor Annika egészen kicsi volt. A Nap jelét 2013 decemberében indítottuk. Mi is megpróbáltunk a családban naponta egy jelet megtanulni.
Hány jelet posztoltál már ki? Körülbelül 700 jelet. A holland jelnyelvben is vannak nyelvjárások? Melyik dialektust használod? Az általános, sztenderd jelnyelvet használjuk. Régebben több nyelvjárás volt, de a hollandok megpróbálták egységesíteni a jelnyelvet. Így mi már ezekkel a sztenderdizált jelekkel jelelünk. Mi alapján választod ki a Nap jelét? Először olyan dolgokat, jeleket választottunk, amiket Annika csinált. Van egy gyerekeknek szóló jeles könyvünk, ebben keresünk témát. Anyukám veszi fel ezeket a jelfilmeket, majd felteszi a Facebook-ra. Van a nézőktől visszajelzés? Gyakran kapunk kedves kommenteket is, mert sok ember tanulja így a jelnyelvet. Vannak, akik babajeleket szeretnének tanulni, és vannak, akiknek fogyatékossággal élő gyermekük van, azért tanulják a jelnyelvet. Szintén mások azért, mert ő maguk siketek. Olyan is van, hogy a szomszédságban, a családban van siket, vagy fogyatékossággal élő személy. Néhány ember pedig azért tanulja, mert szerinte egyszerű, hogy naponta csak egy jelet kell megtanulni. Ez tetszik neki, jó dolognak tartja. Főleg akkor használod a jelnyelvet, amikor a halló testvéreddel beszélgetsz. De mi történik akkor, amikor egy siket személlyel találkozol, akkor is jól megy a kommunikáció? Nehezebb siketekkel beszélgetni. Rengeteg jelet megtanultam már, de a siket közösség kommunikációjában
a jelekhez saját nyelvtan is társul. Néhány „szót” tudok velük jelelni, de kommunikálni nehezebb. Megismerkedtem néhány hallássérült emberrel, amikor a díjat megkaptam, de rajtuk kívül más siket személyt nem ismerek. Mindeközben te már egy sztár vagy Hollandiában. Már a televízióban is felbukkantál, és a Facebook-on is több mint 30.000 követőd van. Sőt, nemrég megjelentek telefonos applikációként is a jeleid. Milyen érzés ilyen fiatalon ilyen sikeresnek lenni? Nem sokat gondolok erre. Jó dolog, hogy az emberek jelnyelvet tanulnak. Remélem, hogy sokan fogják még tanulni, és a jelnyelv segítségével Annikával, vagy más jelnyelvet használó emberrel is kommunikálni tudnak majd. Nagyon jó érzés kedves kommenteket kapni. Mit szólnak a barátaid, az iskolatársaid a céljaidhoz? Szeretnének ők is jelnyelvet tanulni? Érdekesnek találják, de nem beszéltünk sokat erről. Van már elképzelésed, hogy a jövőben milyen szakmát szeretnél végezni? Talán valami olyat, ami hallássérült személyekkel kapcsolatos? Tanítónő szeretnék lenni, mert szeretem a gyerekeket és szeretem őket tanítani. Talán tudom majd a jelnyelvet is használni, és a diákjaimnak jelnyelvet tanítani. Nagyon szépen köszönjük az interjút! Szöveg: Judit Nothdurft Forrás: www.deafservice.de
kite k i ntő
•
6
EUD elnökségi ülés és szeminárium Luxemburg
Az EUD és a luxemburgi szövetség elnöksége együtt
A luxemburgi elnök előadása
A sikeres EUD közgyűlést (Riga, 2015. május) követő nyári „szünet” után 2015. szeptember 18–20-án Luxemburgban tartottuk meg az EUD szemináriumot és elnökségi ülést. A második félév soros EU elnöke Luxemburg volt, így értelemszerűen a helyi szövetség fogadott minket. Érdeklődve vártuk a péntek esti szemináriumot, ám azzal kellett szembesülnünk, hogy csak a luxemburgi elnök és egypár elnökségi tag jött el, így a szemináriumból inkább szakmai egyeztetés lett. Az elnökük ismertette a luxemburgi hallássérült közösség szervezeti felépítését: 2 szövetségük van és van egy ernyőszervezetük. Nagyon kis létszámú közösség az övék, 250 körül van a jelnyelv-használó siketek száma, és a többségük jellemzően Németországban vagy Franciaországban dolgozik. Mivel problémás volt az EUD és az EUD-tag Luxemburg közötti tagsági viszony is (tagdíj nem fizetése, illetve a nem tisztázott képviselet, melyik szövetség az EUD tagja), erről is egyeztettünk, tisztáztuk a felmerülő kérdéseket, problémákat. Az elnökségi ülésen szokás szerint elfogadtuk az előző ülés és közgyűlés jegyző-
könyvét, végigvettük az elmúlt hónapok tevékenységét, meghallgattuk az igazgató szakmai beszámolóját, illetve a munkatársak jelentéseit is média, pénzügy, policy („politika”) területéről. Átnéztük a 3 éves akciótervet, amit az Európai Bizottságnak kell beadni, ez alapján kapja az EUD a további támogatásokat 2017-ig. Elkezdtük a tagdíj-reformot is a rigai közgyűlés határozata alapján, Petra Söderqvuist kollégánk ismertette a lehetőségeket, ezek alapján a decemberi elnökségi ülésre már részletesebb terveket fog kidolgozni. Egyeztettük a novemberi EUD konferencia és gála részleteit is – 1985ben alakult meg az EUD elődszervezete, így 2015-ben ünnepelte a 30. születésnapját az EUD. Áttekintettük a NEXES-projekt eddigi lépéseit, a projekt lényege: 10 országból 17 szervezet azon dolgozik,
hogy olyan egységes eljárást hozzon létre, ami elősegíti a vészhelyzetben való kommunikációhoz való egyenlő esélyű hozzáférést. Például hogy a siket személyek az EU minden országában elérhessék a mentőket olyan alkalmazások segítségével, amelyek ezt lehetővé teszik. NEXES ennek a projektnek a nevének rövidítése: Next Generation Emergency Services. EUD tanácsadói, véleményező szerepet vállalt ebben a projektben. Továbbá meghallgattuk a SignTeach projekt beszámolóját is, Petra az EUD képviseletében vesz részt a projekt találkozóin, egyeztetésein. A projekt lényege, hogy 8 EU tagállam 11 szervezete azon dolgozik, hogy a jelnyelvi oktatókat felkészítsék, motiválják, vagyis a cél, hogy a jelnyelv-tanárok még jobbak legyenek, szélesebb eszköztárral dolgozhassanak. Végül az InSign Projectet zártuk le, Mark Wheatley igazgató beszámolójával együtt. Az InSignről bővebben korábbi beszámolómban olvashattak – olyan, mint a Kontakt Tolmácsszolgáltatás, csak az EU intézményei kommunikációs akadálymentesítése a cél az EU tagállamokban élő hallássérültek számára.
7
•
k i tekintő
10 országból 17 szervezet egy célért dolgozik
David Hay prezentációja
EUD elnökség munkában
Mark Wheatley beszámolója
Markku Jokinen EUD elnök prezentál
David Hay, az EUD médiamunkatársa ismertette velünk az új honlappal kapcsolatos terveket, előkészületeket. Remélem, hamarosan már látható is lesz a megújult honlap. Mark Wheatley tájékoztatatta az elnökséget az Európai Szociális Platform állásfoglalásáról az európai menekültválság kapcsán, és ehhez kapcsolódik az EUD is saját állásfoglalással. Petra Söderqvist megosztotta velünk az új EUD könyv tervezett témáját, még az elejénél tart, az ENSZ Egyezmény egyik cikkét fogja feldolgozni EU és EUD szempontjából.
Természetesen nem hagytuk ki az ENSZ Egyezményhez kapcsolódó témákat sem, főleg a Genfben zajló beszámolókat, amit az Egyezményt ratifikáló tagállamok tartanak az ENSZ Bizottsága részére (a Bizottság tagja dr. Lovászy László is). Ezeken az üléseken az EUD is képviselteti magát, segítve a Bizottság munkáját kérdésekkel, észrevételekkel. Megerősítettük, hogy az EUD is képviselteti magát a Fogyatékos Személyek Európai Napján az Európai Parlament szervezésében, illetve az Európai
Bizottság által szervezendő Fogyatékos Személyek Európai Napja Konferencián. A következő elnökségi ülésre 2015. december 4-6. között került sor Brüsszelben, ám erre 3 elnökségi tag nem tudott elmenni, köztük én sem, így rövidített időtartamban videó konferenciával próbáltuk megoldani az ülésezést. Mivel ezen nem tudtam részt venni, így majd a jegyzőkönyv alapján fogok a decemberi ülésről beszámolni egy későbbi számban. dr. Tapolczai Gergely
b etek i ntő
•
8
A jelnyelv adhat esélyt a siket gyermekeknek Bár világszinten egyedülálló jelnyelvi törvény védi a Magyarországon élő siketeket, mégsem kapnak elég hatékony oktatást, az információhoz, tudáshoz való hozzáférésük korlátozott, így társadalmi részvételük is azzá vált. Az uniós finanszírozású JelEsély programmal ezen változtathatnak a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének siket és halló kutatói, valamint a projektbe bevont százak közösen. A végső cél az oktatási jelnyelv kialakítása, mellyel esélyt lehet adni a siket fiataloknak.
Tízezrek érintettek A népszámláláson mért adatok és a becsült, a valósághoz mégis közelebb álló számok eléggé eltérően mutatják be a siketközösség nagyságát Bartha Csilla, a program szakmai vezetője szerint. A négy évvel ezelőtti cenzus szerint 8571 siket és 6314 nagyothalló él hazánkban, a JelEsély projektet bemutató sajtótájékoztatón azonban Bartha Csilla inkább 30–60 ezerre tette az érintettek számát. Az ő elsődleges nyelvük a jelnyelv, az oktatásban ez mégis csak minimális mértékben jelenik meg. Ennek lehet betudni, hogy a siket gyermekek lemorzsolódása már az iskoláztatás kezdeti szakaszában nagyon magas. – A siketek legnagyobb része munkanélküli vagy a létminimum alatt él, erős szegregációval szembesülnek – mondja a kutató, aki szerint ma mindegy, hogy integrált vagy szegregált oktatásba kerül egy siket gyermek, a jelnyelv nem fogja az oktatás részét vagy annak közvetítő közegét jelenteni. A beszélt vagy írott nyelv elsajátítására pedig ez sem lenne hatással: mivel többségi halló társadalomban élnek, ezt saját hallásállapotuknak megfelelően valamilyen szinten mindenképp elsajátítják.
9
•
betek intő
A siketek jobb integrációja a JelEsély projekt végső célja. Otthon sem segítenek
Szótár készült
A siket gyerekek az esetek 95 százalékában halló családba születnek.
A kutatás és az országos adatgyűjtés után a rendkívül változatos regionális és egyéni változatokkal rendelkező jelnyelv sztenderdizációjára, majd az oktatási jelnyelv kialakítására kell sort keríteni következő lépésként: jelnyelvi és grammatikai szótár már készült a projekt mostani szakaszában.
Azért, hogy az ország harmadik legnagyobb nyelvi és kulturális kisebbségét alkotó siketek helyzete javuljon, a JelEsély több lépcsőben tesz. Megszületett az első, a magyarországi siketek jelnyelvhasználatát feldolgozó kutatás, amely annak problémáira és a beilleszkedés nehézségeire is kitér. Ebből kiderült például, hogy a siketek közel kétharmada az iskolában nem kapott segítséget jelnyelven akkor sem, ha valamit nem értett, pedig több mint 50%-uk számára ez a legkönnyebb kommunikációs mód. Ennek ellenére 63% azok aránya, akikkel édesanyjuk otthon kizárólagosan hangzó nyelven kommunikált. Romanek Péter, a projekt siket szupervizora is úgy fogalmazott: siketiskolában tanulva is úgy nőtt föl, hogy sem jelnyelvi oktatást nem kapott, sem a siket kultúrával nem ismertették meg. – Az a cél, hogy a gyerekek már az oktatásban megkapják ezt a segítséget, a siketek maguk is jobban megismerjék a jelnyelvet és megkapják az anyanyelvhasználathoz való jogot a gyakorlatban is. Ezzel a siketek a társadalom perifériájáról beljebb juthatnak, kiemelkedhetnek, több lehetőséghez juthatnak – vélekedik a szupervizor.
A JelEsély projekten közel kétszáz siket személy is dolgozott, például adatközlőként vagy kutatóként. Bevonásukkal készült el az 1500 címszavas jelnyelvi szótár is, amelyben a mindennapi életben és az oktatásban előkerülő alapfogalmak egyaránt megtalálhatók Hámori Ágnes, a projekt szakmaivezető-helyettesének elmondása szerint. A szótár a különböző regionális változatokra is kiterjed – nagyon fontos eleme ugyanis a projektnek, hogy a sztenderd jelnyelv mellett ezeket is meg kívánja őrizni. A szótár folyamatosan bővíthető, online változatban készült el, amely a keresésben is kétnyelvű. A jelelésben használt kézformák, a kivitelezés helye, az abban használt mozgástípus alapján is keresheti a felhasználó az adott kifejezést. – A szótár specialitása, hogy siketes kifejezések és a siketkultúra fogalmai is szerepelnek benne – mondta a projektismertetőn a szakmaivezető-helyettes. Így például a domináns kéz vagy a siketóvoda kifejezés mellett az olyan kifejezések
is megvannak a szótárban, mint a kamu siketes verziója, mely a benne üres szavak összejeleléséből születik meg. A szótárt a siketek mellett a halló szülőknek, pedagógusoknak és tolmácsoknak is ajánlják. Nyelvtan Eddig feltáratlan volt a magyar jelnyelv grammatikája Surányi Balázs elméleti nyelvész szerint. Világszerte több országban lezajlott már a jelnyelvi nyelvtan leírása, ez a társadalmi elfogadást is gyorsította. Az egyéni jelnyelvhasználatban nagyobb fokú eltérések vannak, mint a magyarban. A kétnyelvűségből fakadóan a jelnyelvi és a beszélt nyelvi kompetenciák meglehetősen eltérőek lehetnek a használók közt. Olyan sajátosságok is jellemzik a jelnyelvet, amelyek a beszélt magyarban nincsenek meg: a jelnyelvben nincsenek például toldalékok, nemcsak kézzel, hanem például szemöldökkel is jelelnek, és előfordul a jelek grammatikai jelentéssel felruházott ismétlése, például a többes szám jelzésére. forrás: www.metropol.hu
b etek i ntő
•
1 0
„Csak annyi, hogy dolgozni szeretnék…” A Kérdőíves felmérés eredményei „Engem kifejezetten zavar, hogy csak úgy találtam munkát, hogy „megváltozott munkaképességű” vagyok, így úgy érzem, csak ezért vettek fel (mert muszáj nekik). Életem során nagyon kevésszer hívtak be interjúra, ahová nem megváltozott képességűt kerestek, csak jelentkeztem, mert úgy gondolom, nem vagyok köteles csakis ilyen címkével ellátott pozícióra jelentkezni.”
rendelkeznek. (2.ábra) A siket személyek esetében látszik, hogy alacsonyabb az érettségivel, illetve a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők száma. (3.ábra) A válaszadó hallássérült személyek közül több mint 50% végezte integráltan, halló közösségben az iskoláit, míg 226 fő kifejezetten hallássérültek iskolájában, speciális iskolában tanult, melyből 164 fő siket személy. 2. ábra: Siket és nagyothalló személyek legmagasabb iskolai végzettség szerinti megoszlása (fő) 800
700
A kérdőívre választ adó személyek közül 826 fő férfi és 1105 fő nő. A nemre vonatkozó kérdésre 31 fő nem válaszolt csupán. Életkor alapján a válaszadók 13%-a a 18-30 év közötti, közel 30%-a a 31-45 év közötti, 50%-a a 46-60 év közötti korcsoportba tartozik. Lakóhely szerint a válaszadók közül 291 fő lakik a fővárosban, 591 fő megyei jogú városban, 442 fő kisvárosban, 495 fő pedig községben, illetve falun. Hallásállapot szerint a válaszadók között 1523 fő nagyothalló és 377 fő siket személy, mely arányában tökéletesen tükrözi a SINOSZ tagságának adatait a hallásállapot tekintetében. A legtöbb válasz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom és Zala megyékből érkezett. A legalacsonyabb válaszadási hajlandóság Tolna, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Fejér megyében volt tapasztalható, melyben feltehetőleg nagy szerepe volt a kitöltést támogató személy motivációjának is. (1. ábra) 1. ábra: Siket és nagyothalló személyek iskolai végzettség alapján történő megoszlása a 2011. évi népszámlálás adatai alapján
621 600
500
400 330 300
260
200
100 48
29
0 kevesebb, mint 8 általános
befejezett 8 általános
szakmunkásképző
középiskola, gimnázium (érettségi)
főiskola, egyetem
nem válaszolt
Forrás: saját kutatás, 2015 3. ábra: Siket személyek legmagasabb iskolai végzettség szerinti megoszlása (fő) 250
194
200
150
100 73 56 50
32 17
300
278
250
200
138 101
90 73
70 52 34
37
kevesebb, mint 8 általános
befejezett 8 általános
szakmunkásképző
középiskola, gimnázium (érettségi)
főiskola, egyetem
nem válaszolt
138
121 100
5 0
Forrás: saját kutatás, 2015
180
172 139
150
50
668
69
113
69
39
34 15
0
Forrás: saját kutatás, 2015
A válaszadó siket és nagyothalló személyek iskolai végzettség tekintetében legnagyobb arányban középfokú iskolai végzettséggel
A kérdőívben fontosnak tartottuk, hogy rákérdezzünk részletesen is a hallásállapot mértékére. Legnagyobb arányban azok a személyek vannak a válaszadók között, akik hallássérülésének mértéke közepes fokú (41-60dB – 487 fő), nagyfokú (61-80 dB – 555 fő), súlyos fokú (81-90 dB – 397 fő). A kérdőívben vonatkozott kérdés arra is, hogy a válaszadó hallássérülése mikor keletkezett. A válaszok közel pontosan három felé oszthatóak. 632 fő születése óta, 644 fő gyermekkora óta, 648 fő felnőttkora óta hallássérült.
11
•
betek intő
Kérdőíves felmérés a siket és nagyothalló személyek munkaerő-piaci helyzetéről II. rész
A kérdőív munkavégzéssel kapcsolatos kérdéseire kapott válaszok pozitív képet mutatnak, mivel a kapott válaszok alapján elmondható, hogy több mint 50%-a a válaszadó hallássérült személyeknek dolgozik (4. ábra) . Azonban megállapítható, hogy kevesebb mint 25%-uk dolgozik a tanult szakmájában. Ennek oka a válaszadók közel 15%-a szerint, hogy a hallásállapota miatt nem veszik fel az adott szakmájával, közel 20% pedig egyáltalán nem talál munkát abban. (6. ábra)
„Ezen a munkahelyen nagyon jól érzem magam. A munkatársaimmal egyetértésben dolgozunk. EZ a csapat baráti kör. Örülök, hogy velük dolgozhatok.” 5. ábra: Siket és nagyothalló személyek napi munkaideje (fő) 800 732 700 625 600
500
Azon válaszadó hallássérült személyek között, akik azt jelölték a kérdőívben, hogy dolgoznak a legtöbben a napi 4 (732 fő), illetve napi 8 órát (625 fő) jelölték meg (5. ábra). A kapott adatok tekintetében egyértelműen kirajzolódik, hogy vannak, akik bizonyos keresetpótló juttatás folyósítása mellett órakorlát betartása mellett dolgozhatnak, amennyiben nem szeretnék az ellátásukat szüneteltetni, illetve elveszíteni.
400
334 300
200
165
100 41 9
34
23
naponta 4 óránál kevesebb
egyéb
0 naponta 8 óra
naponta 7 óra
naponta 6 óra
naponta 5 óra
naponta 4 óra
nem válaszolt
Forrás: saját kutatás, 2015
4. ábra: Siket és nagyothalló személyek munkavállalás szempontjából történő megoszlása (fő) 600 500
545 488
400
334
300 176
200 100
171
208
40
0 igen, dolgozom (a tanult szakmámban)
igen, dolgozom (nem a tanult szakmámban)
igen, vállalkozó vagyok
nem, munkanélküli vagyok
nem, valamilyen járadékban részesülök
nem, öregségi nyugdíjas vagyok
nem válaszolt
Forrás: saját kutatás, 2015
A következő lapszámban a kutatás részletes eredményeiről további adatokat közlünk. Hangya Dóra
b etek i ntő
•
1 2
Nemzetközi összefogás a fogyatékossággal élő emberekért Együttműködési megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt., a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége (ONCE). A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése, a fogyatékosság iránti társadalmi érzékenyítés támogatása, valamint a legjobb nemzetközi és hazai példák egymás közti megosztása érdekében keret-megállapodást írt alá a Szerencsejáték Zrt., a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége (ONCE). A keret-megállapodás a 2015-ben az Országgyűlés által elfogadott Országos Fogyatékosságügyi Program szakmai céljaival összhangban került elfogadásra.
12 éve működő sikeres példa
A december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján aláírt megállapodás kivételes jelentősége, hogy az európai gyakorlattal és a hazai elvárásokkal összhangban hosszú távon is együttműködési keretet biztosít a vállalati és a civil szféra képviselőinek egy kiemelkedő társadalmi programban. A Szerencsejáték Zrt. által kezdeményezett egyezmény megkötésével az aláírók a hazánkban élő közel egy millió fogyatékossággal élő személy társadalmi integrációjának erősítése és a fogyatékosság ügye iránti tudatosság növelése mellett kötelezték el magukat.
„Mind nemzeti lottótársaságként, mind felelős munkáltatóként különösképp fontosnak tartjuk, hogy részt vállaljunk a hazai társadalom problémáinak megoldásában.” – tette hozzá Dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. – „Ezért is hoztuk létre és üzemeltetjük 12 éve karitatív célú sorsjegy értékesítési hálózatunkat, amely 180, értékesítőként dolgozó megváltozott munkaképességű munkatársnak kínál 70 település több mint 130 értékesítő helyén biztos megélhetést.”
A kezdeményezést és a megállapodást az aláíráson részt vevő Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár is üdvözölte.
A hálózat létrehozását a Szerencsejáték Zrt. mindig is olyan társadalmi célú küldetésnek tekintette, ami példát mutathat más vállalatok számára a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt
piaci foglalkoztatása kereteinek szakszerű kialakításában és a sikeres munkahely-megtartó programok elindításában. A most megkötött megállapodás is azt a célt szolgálja, hogy a három aláíró szervezet tapasztalataira építve más hazai vállalatoknak is támogatást nyújtson, annak érdekében, hogy sikeresen alkalmazzanak fogyatékossággal élő személyeket. Adaptálják a jó gyakorlatokat A fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedését minél inkább támogató érzékenyítés, a fogyatékosság ügye iránti tudatosság növelésének ügye is fontos része a most megkötött megállapodásnak. Ennek érdekében a Szerencsejáték Zrt. és a FESZT közösen kívánja adaptálni Magyarországon az ONCE több mint 30 éve működő iskolai érzékenyítő prog-
1 3
•
betek intő
„részt vállaljunk a hazai társadalom problémáinak megoldásában” ramját, melynek célja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban találkozzanak a fogyatékosság kérdéskörével és természetes legyen számukra a sokszínűség, illetve a segítségnyújtás. Közös sorsjegy és tudatosságnövelés A megállapodás fontos pillére a Szerencsejáték Zrt. és a FESZT szándéka, hogy legkorábban 2017-től egy olyan közös sorsjegyet hozzanak létre, amelyen a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív üzenetek szerepelnének, hogy ezzel is érzékenyítsék a társadalom tagjait a fogyatékossággal élők iránt. A megállapodás része az is, hogy a felek elkötelezik magukat az egyetemes tervezés megismertetése és alkalmazása mellett. Az egyetemes tervezés lényege, hogy a tervezés során olyan termékek, szolgáltatások jönnek létre, amelyek a lehető legtöbb ember számára használhatók, korra, képességekre és életállapotra való tekintet nélkül. A megállapodás keretében a FESZT felméri a Szerencsejáték Zrt. egy irodaházát és lottózóját, hogy azok mennyire felelnek meg az egyetemes tervezés elveinek. A Szerencsejáték Zrt. emellett megerősítette elkötelezettségét az önkéntesség és az esélyegyenlőség mellett. A munkavállalói körében egyre népszerűbb „Adj bele!” programsorozat támogatása mellett továbbra is ösztönzi az önkéntes tevékenységet, emellett vállalja, hogy – egy érzékenyítő tréning
sorozat keretében – a következő 3 évben minden lottózói munkatársát felkészíti valamennyi fogyatékossági csoport jellemzőire, kommunikációs normáira.
További információért forduljon bizalommal a Szerencsejáték Zrt. sajtó osztályához a sajto@szerencsejatek.hu címen. forrás: www.akadalyugras.hu
b etek i ntő
•
1 4
60 éves jubileum a Somogy Megyei Szervezetben
A Somogy Megyei Szervezet 2015. december 5-én, szombaton 10 órai kezdettel megyei taggyűlést és 60 éves jubileumi ünnepséget tartott a kaposvári Vasút Étteremben. 124 vendég vett részt a jubileumi ünnepségen. Bacsó Péter országos elnökségi tag, örökbefogadónk is megjelent a taggyűlésen. Máté-Mártonné Iványi Katalin megyei elnök nyitotta meg a megyei taggyűlést 83 fővel. Elnöki beszámolójában éves munkájáról, képviseleti
az önkéntes munkát végző tagokat, akik a Siketek Világnapján és a Rippl-Rónai Fesztiválon önkéntesként dolgoztak.
tevékenységéről számolt be, aztán Szalkai Iván megyei titkár éves szakmai és pénzügyi beszámolót tartott. A taggyűlés végén a titkár megjutalmazta
Az ünnepségünkre eljött a meghívott Oláh Lajosné alpolgármester, Bíró Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke, Gyurina Éva, a Duráczky EGYMI igazgatója és Bacsó Péter, a szervezet örökbefogadója is. Ők köszöntőt tartottak és ajándékot adtak át Katalin megyei elnöknek. Szalkai Iván titkár eljelelte a HASÉ 1956./01. számban megjelent cikk
1 5
•
betek intő
„124 vendég vett részt a jubileumi ünnepségen”
alapján, hogyan alakult meg a megyei szervezet. A szervezetet 1955. november 27-én alapították meg a Siketnémák Intézetében. Az egyetlen, még élő alapító tag Lenkovics Lajosné. A megyei szervezet megajándékozta emlékplakettel, emléklappal, SINOSZ-könyvvel és ajándékkosárral azon tagjait, akik több mint 50 éve megszakítás nélkül a SINOSZ tagjai. Hűséges tagjaink névsora: Lenkovics Lajosné, Lafferton Henrikné, Nagy Sándor, Arató Miklós,
Torma József, Torma Józsefné, Dörnyei Irén Éva, Sándor János, Jankó Zoltán, Jankó Zoltánné. Az ünnepi ebéd előtt behozták a 120 szeletes ünnepi tortát, 60 gyertyával, amiket a hűséges tagok fújtak el. Az ebéd végén elfogyasztották a tortát is.
A gyerekek nagyon vártak a Mikulásra, aki meg is jött, és Mikulás-csomagokat kaptak tőle. Ünnepi műsor következett, a nagyothalló tagok karácsonyi versekkel köszöntötték a jelenlévőket. Tombolával ért véget az ünnepségünk. Szalkai Iván megyei titkár
b etek i ntő
•
1 6
Mese a segítőkutyákról
kek számára készült, igaz történetek alapján. Ez a korosztály még nagyon nyitott, természetesként kezeli a sokféleséget, ezért a mesekönyvet ajánljuk azoknak a szülőknek és szakembereknek (pl. óvópedagógusok), akik szeretnék, hogy a gyermekeknek minél korábban legyen lehetőségük megtapasztalni a másságot. Ezek az élmények azért is fontosak, mert ezáltal fejlődik empátiájuk, számukra nem lesz tabu ez a téma, amiről sokszor nehéz őszintén beszélgetni.
„Kuku vagyok. Az én legfontosabb feladatom, hogy megkön�nyítsem a hallássérült gazdám, Eszter életét. Ha rám néztek, nem láttok mást, mint egy aranyszőrű golden retriever kutyust. De én nem egy egyszerű, szokásos házőrző vagyok, hanem egy igazi segítő kutya. Sok barátom van. Bors egy vakvezető, Jozi és Kúper mozgássérült-segítő, Amper pedig egy terápiás kutya. A személyi segítő barátomat Riszának hívják. Arra gondoltam, hogy Ti, gyerekek talán nem ismeritek még a mi világunkat, ezért elhatároztam, hogy bemutatom Nektek.” (részletek a Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című könyvből) A mesekönyv célja a segítőkutyák és fogyatékossággal élő gazdáik mindennapjainak megismertetése az érdeklődőkkel – Kuku, a hangjelző (hallássérült-segítő) kutya szemszögéből. A 44 oldalas, vidám illusztrációkkal teli, ismeretterjesztő mesét tartalmazó kiadvány elsősorban óvodás és kisiskolás gyerme-
A gyógypedagógus-szociológus szerző, Loványi Eszter születése óta hallássérült. Szabadidejében önkéntesként dolgozik a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnél. Mindennapjait egy hangjelző kutya könnyíti meg, különösen akkor, amikor nem viseli a hallókészülékét. Kuku a hangok (pl. gazda nevének szólítása) és zajok (pl. ébresztőóra, kopogás, csengő, riasztó) jelzésével segíti gazdája életét. Ha valamilyen zaj hallatszik, a kutya először megkeresi, hogy mi történt, majd érintéssel figyelmezteti Esztert, és elvezeti a zaj forrásához, azt pontosan megmutatva (pl. ajtón vagy ablakon kopognak). A világon számos országban alkalmazzák a hallássérült-segítő kutyákat, azonban Magyarországon még kevésbé ismert ez a segítőkutya-típus. A könyv a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar 2015. április 23-án, „Segítőkutyákkal az integrációért” címmel rendezett konferenciáján került bemutatásra. Az első kiadás csak korlátozott
17
•
betekintő
egy különleges mesekönyv a segítőkutyák világáról
példányszámban jelent meg, nagy figyelem kísérte, sok pozitív visszajelzés érkezett az Egyesülethez és a szerzőhöz. A második kiadás azért került forgalomba, hogy minden érdeklődő hozzájuthasson a mesekönyvhöz. A mesekönyv megvásárolható könyváruházakban illetve megrendelhető a www.mesekonyv.segitokutya.net honlapon keresztül. A kutya-gazda párosok, akik ihlették a történeteket: • Bors és Enikő (vakvezető kutya), • Jozi és Era, Kúper és Ricsi (mozgássérült-segítő kutyák), • Risza és Domi (személyi segítő kutya),
• Amper és Flóra (terápiás kutya), • Kuku és Eszter (hallássérült-segítő kutya) A mesekönyv címe: Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! Írta: Loványi Eszter Rajzolta: Simon Tibor További információk: honlap: www.mesekonyv.segitokutya.net e-mail: lovanyieszter@segitokutya.net
b etek i ntő
•
1 8
Értékes emberek vagyunk! „Értékes emberek vagyunk!” címmel zajlott egy előadás a Hódmezővásárhelyi Helyi Szervezetben november 21-én. Olyan hallássérült sorstársak meséltek magukról, akik példát mutattak abban, hogyha nehézségbe is ütköztek az életük során, átlendültek rajta. Szlivka Ágnes, aki az egyik előadója volt a napnak, egy metaforával élt. Életét a kerékpározáshoz hasonlította, mely során volt akadályok és árkok kerültek elé, sőt volt, hogy leesett arról a képzeletbeli bicajról, de mindig felállt. Fel tudott állni. Nem csak ő, előadóink egytől egyig átlendültek az eléjük gördült akadályokon. Egy rövid interjú keretében az előadók nem csak ezekről a nehézségekről, hanem gyermekkori álmokról, jövőbeli célokról is meséltek. Név szerint Szlivka Ágnes, aki a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének elnökségi tagja; Mázló Tímea Magyarország első siket színésznője; Léh Adrienn Lenke a Miss Deaf Hungary 2009 nyertese; dr. Heipl Tibor a SINOSZ Csongrád Megyei Szervezetének elnöke; és Őrhalmi Zoltán ötvösművész. A nap előadója lett volna Biatovszki Mira EB és siketlimpiai győztes sportlövő is, ám ő a légfegyveres Európai Bajnokságra készülve nem tudta elfogadni a meghívást. Üzent viszont a résztvevőknek és a program végén egy az MTV1 Esély című műsorában vele készült interjú is levetítésre került. Az interjúk során az volt mindenkihez az első kérdés, hogy mivel foglalkozik jelenleg és nehéz volt-e az eddig megtett út. Bár mindenki máshonnan indult és más utat járt be, elmondható, hogy megtalál-
ták a helyüket az életben. Dr. Heipl Tibor Szegedi Tudományegyetemen jogászként végzett. Elmesélte, hogy eredetileg nem ezt a szakmát választotta, hanem régész vagy inkább történész szeretett volna lenni. Az egyetem során „tanulási gondjaim nem voltak, abban volt gondom, hogy én nem tudtam előadásjegyzeteket készíteni. A csoporttársak segítségét kértem, az ő jegyzeteiket használtam föl, mert nem tudtam egyszerre írni és figyelni is.” Mázó Tímea így emlékszik vissza a főiskolai tanulmányaira „egyedül voltam siket, mégsem voltak akadályok, mert a jelnyelvi tolmács minden órán ott volt és fordított. De megtörtént, hogy órarendváltozás miatt nem volt tolmács. Egy csoporttársam tőlem tanult jelelni, ő tolmácsolt akkor nekem.” Őrhalmi Zoltán tanulmányai során az idegen szavakban látta a nehézséget: „A szakmai ismereteknél az idegen szavaknál bajban voltam. Siketként nehezebb volt ezt megtanulni, (…) de harcoltam, küzdöttem.” Jó és rossz tapasztalataik egyaránt voltak. Léh Adrienn elmondta, hogy míg az egyik egyetem tanára nem engedte szóbeli vizsgát tenni, mindenáron az írásbeli vizsgát követelte meg, holott hallássérült személyként számára az írásbeli vizsga nehezebb. Ellenben „a gyöngyösi főiskolán nagyon segítőkészek voltak. Támogattak, mellettem álltak”. Szlivka Ágnestől megtudtuk, hogy az általános iskola számára is nehéz volt. „Kevés tudást kaptam, ami nekem nem volt elég. A gimnáziumban azonban, a tanároknak és az osztálytársaimnak köszönhetően (…) könnyebben fogtam fel a dolgokat,
tudásra tettem szert. És amikor egyetemre jártam, (…) – köszönet a tolmácsoknak – megértettem miről szólnak az előadások.” Az iskolából kikerülve sem mindig egyszerű elhelyezkedni a választott szakmában. Őrhalmi Zoltánnak azonban sikerült. „42 éven keresztül ezt a szakmát csináltam. Most is, és továbbra is ékszerészként fogok dolgozni.” Mázló Tímeának is sikerült színésznőként megismertetnie magát a világgal, az álomszerep, azaz Kleopátra szerepe azonban még vár rá. Nem sikerült dr. Heipl Tibornak jogászként elhelyezkednie. „Volt már olyan, hogy fel is vettek volna valahova, mégis az orvosi, üzemorvosi vizsgálat alapján azt mondták, hogy nem vagyok alkalmas.” Mindez nem vette kedvét, mára már saját cége van. „Én vagyok az ügyvezető. Van öt munkatársam, mindenki megváltozott munkaképességű. Siket és nagyothalló személy nincs köztük, de tervezem, szeretném, ha sorstársat is fel tudnék venni.” Szlivka Ágnes jelenleg jelnyelvi oktatóként dolgozik és a Jelesély projektben tevékenykedik. Előtte fogtechnikus, majd irodai adminisztrátor volt. Gyógypedagógus szakon diplomát szerezett, mégsem tud elhelyezkedni a választott szakmában, mert „nem tudják elképzelni, hogy siket tanárt alkalmazzanak a siketiskolában. Én fel sem fogom, hogy miért, pedig siketként a siket gyermekkel ugyanaz az anyanyelvünk.” Ezért még lobbizni kell, állapította meg. Dr. Heipl Tibor többször kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy jó kapcsolatokat
19
•
betekintő
„Merjünk célokat kitűzni!” ápoljunk az élet minden területén, mert segítség és támogatás nélkül, egyedül nehéz, sőt szinte lehetetlenség céljainkat elérni. Ezt erősítette meg Szlivka Ágnes is, mikor arról mesélt, milyen sokat segítettek a gimnáziumi tanárai, osztálytársai. Léh Adrienn is hasonlóan gondolja. Miután 2009-ben itthon megnyerte a Miss Deaf Hungary szépségversenyt, Prágában képviselte hazánkat. Először elveszettnek érezte magát, de aztán elkezdett ismerkedni, és már nem volt egyedül. „És Prágában… új hely, új lányok, új jelnyelv, új járás, új megjelenés, új kultúra! Nekem a kultúra volt a legérdekesebb. (…) volt ott egy angol lány, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot 2009 óta. Minden nap beszélünk.” Léh Adrienn elmondása alapján a szépségverseny egy életre szóló élmény volt, mégsem erre az eredményére a legbüszkébb az életben, hanem az úgynevezett Lenke mozijára. A közeljövőben szeretné, ha minden héten legalább egyszer lenne a hallássérült filmkedvelők részére egy feliratos mozifilm. A kezdőlépések megtörténtek, hisz a Pólus mozi igazgatójának köszönhetően kifejezetten a siket és nagyothalló érdeklődőknek vetítették le az Éhezők viadala 3. részét. Nagy volt az érdeklődés, „több mint százan jelentkeztek és mindenki nagyon jól érezte magát”. Lenke mozinak hívja ezt, „mert a tanárok a főiskolán, egyetemen csak Lenkének szólítottak. A másik oka, hogy a nagymamám a példaképem, és a nagymamám volt Lenke.” Őrhalmi Zoltán két dolgot emelt ki, ami büszkeséggel tölti el. Az egyik a szak-
mája, amelyet már 42 éve űz és kiváló dolgozói érmet is kapott munkásságáért. A másik büszkesége a családja. Mázló Tímea is a családjára, a szüleire a legbüszkébb, akik mindig támogatták őt. „Tudták, hogyan, mint kell kommunikálni velem. A magyar nyelvet használom a családban, de megengedték, hogy a saját anyanyelvemet, a magyar jelnyelvet is használjam. Támogattak a jövőmet illetőleg a választott pályámban, a színészetben.” Szlivka Ágnes eljátszott azzal a gondolattal is, hogy mi lenne, ha megnyerné a lottót. „Alapítanék egy egyetemet csak siket és nagyothalló diákoknak. Fontos számomra, hogy a hallássérült emberek könnyebben el tudják érni a céljukat. Én ebben szeretném őket segíteni.” Jelnyelvi oktatóként, a Jelesély projekt munkatársaként és a SINOSZ társadalmi tisztségviselőjeként most is sokat tesz sorstársaiért. „Érzékenyítő előadásokat tartok”. Dr. Heipl Tibor a SINOSZ tisztségviselőjeként szeretné bevonni a fiatalokat a közösség életébe, mert a „jövőt mindenképp meghatározza, hogy legyenek itt fiatalok. Kapcsolatban is vagyok itt Szegeden a Klúg Péter Általános Iskolával, a siketek iskolájával.” Léh Adrienn, a Lenke mozit szeretné továbbvinni, emellett folytatja tanulmányait, jogosítványt szeretne szerezni, de céljai közt szerepel az is, hogy a hallássérült sorstársak munkavállalását segítse. Mivel már több helyen dolgozott és többféle munkát kipróbált, tapasztalatait szeretné továbbadni. Ezzel kapcsolatban már vannak elképzelései, de hogy milyenek, az egyenlőre
még titok. Őrhalmi Zoltán is többek között szakmai tapasztalatával szeretné támogatni sorstársait: „Szeretném a jövőben a hallássérülteknek átadni az ötvös szakmát, hogy legyen más is ötvös.” Mázló Tímea jelenleg még tanul, andragógia szakon, de a jövőben szeretne bekerülni a filmes világba is, hogy megmutathassa, „a siket emberek hogyan élnek. Nem nehezebb az életük, annyi, hogy a kommunikációban van egy pici akadály. Meg akarom mutatni a világnak, hogy ez nem olyan nagy probléma, azért, hogy odafigyeljenek ránk és nyitottabbak legyenek”. Elképzelése – elmondása szerint – számtalan módon megvalósítható, például családi műsorban, improvizációs műsorban, a lényeg azonban az, hogy bemutathassa a hallássérült emberek életét, mindennapjait a nagyközönség számára. A hallássérült sorstársaknak szóló szép üzenetekkel zárták gondolataikat. Dr. Heipl Tibor azt üzeni, hogy „merjünk álmodni”, hisz ha nehézségekbe is ütközünk, vannak emberek – szülők, tanárok, csoporttársak – akik szívesen segítenek megvalósítani álmainkat, ezért „Merjünk célokat kitűzni!” „Soha nem szabad feladni – mondta Szlivka Ágnes. Amit szeretnénk, azt igenis, el lehet érni. Olyan nincs, hogy meggátolnak.” Mázló Tímea is ezt a gondolatot erősítette. Hisz mindenkinél eljöhet egy olyan pont, amikor úgy érzi: „Kész, nincs tovább. De van! Tenni kell, és továbbhaladni. Minden lehetőséget meg kell tenni a célok elérése érdekében”. Hisz „ahogy mondani szokták – tette hozzá Szlivka Ágnes – mindenre van megoldás”. LZs
irány tű/ közé rd e kű
•
2 0
A felügyelő bizottság ülése Tisztelt Sorstársak! A SINOSZ Országos Felügyelő Bizottsága 2015. december 16-án megtartotta záró ülését. Az ülésen 6 napirendi pont került megtárgyalásra. A SINOSZ igazgatója, Ormódi Róbert adott tájékoztatást, a szervezet helyi-, személyi változásairól. A SINOSZ gazdasági vezetője Mohosné Benkó Mária az Egyesület pénzügyi hely-
zetéről tartott beszámolót. Az Egyesület pénzügyi helyzete stabil, de továbbra is a költségtakarékosságon van a hangsúly. A 2016. évi „Tagdíj” nem változott. A tagdíj befizetés határideje: 2016.március 31. A KONTAKT Tolmácsszolgáltatás folyamatosan működik.
vezetés is kapott. Központi pénztárnál is végzett ellenőrzést, minden rendben talált. Az ülésen az Országos Felügyelő Bizottság megtárgyalta és elfogadta a 2016. évi ülés és ellenőrzés programját. Az ülés az elnök zárszavával végződött.
Az Országos Felügyelő Bizottság 2015. IV. negyedévében Salgótarjánban, Tatabányán, Zalaegerszegen és Nagykanizsán tett ellenőrző látogatást. Az ott készült jegyzőkönyvekből a központi
Ezúton is kívánok minden Sorstárnak áldott karácsonyt és boldog újévet az Országos Felügyelő Bizottság nevében! Csoba Éva
40 éves a SINOSZ Heves Megyei Szervezete!
A SINOSZ Békés Megyei Szervezete színjátszó csoportot szervez, melybe,
Téged is várunk, ha: érdekel a színjátszás szeretnéd fejleszteni az önkifejezésed bemutatnád a hallóknak, milyen hallássérültként élni megmutatnád magad színpadon szeretsz szerepelni szívesen lennél egy vidám csapat tagja Nem számít, hogy hány éves vagy! Várjuk MINDEN korosztályból a bátor jelentkezőket. Szólj a barátodnak is és jelentkezzetek együtt!
Jelentkezni lehet Bognár Gyöngyi megyei titkárnál az alábbi elérhetőségeken: Békéscsaba, Kazinczy u. 4. (SINOSZ Békés Megyei Szervezetének az irodája.) bekescsaba@sinosz.hu 70/377-5729
Jelentkezési határidő
A foglalkozásokat délutáni órákra tervezzük.
Szakmai támogatást a Békéscsabai Jókai Színház színművészei nyújtanak.
Mutassuk meg, hogy mit tudunk!
E jeles eseményt 2016. január 23-án 14-17 óra között 40 Éves Jubileumi Ünnepség keretében ünnepli meg a szervezet az egri Bartakovics Közösségi Ház (3300 Eger, Knézich Károly u. 8.) 102. termében. A programra előzetes jelentkezés szükséges Domboroczki Tamásné megyei titkárnál! Elérhetőségei: • Személyesen: SINOSZ Heves Megyei Szervezete: 3300 Eger, Dobó út 13. (alagsor) • E-mailben: eger@sinosz.hu • Telefonon: +36 70/ 377 5731 Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Komárom-Esztergom megyei programok: Tatabánya 2016. január 22-én 16.30 órakor Szellemi és ügyességi vetélkedőt tartunk a Tatabányai Helyi Szervezetben. Pocsai Istvánné helyi elnöknél lehet jelentkezni. Esztergom 2016. január 28-án 16 órától Újévi Találkozó lesz Esztergomban a MÁLTA-HÁZ-ban. További információk a www.sinosz.hu honlapon, illetve Tvarosek Józsefné megyei titkárnál lehet érdeklődni. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2 1
•
közö ss égi
tér
Kreatív program a Tatabányai Helyi Szervezetben A SINOSZ Tatabányai Helyi Szervezete, „Ügyesen – Kreatívan” címmel programot szervezett a TÉMA projekt keretében, amely 2015. november 6-án 17 órai kezdettel valósult meg a Tatabányai Helyi Szervezet klubhelyiségében. A tagtársak, Antal Zsuzsanna kézműves tagtársunk segítségével, az ünnepi készülődés jegyében, adventi koszorúkat készítettek. Nagy lelkesedéssel és aktivitással álltak neki a koszorúk készítésének, beleadták minden tudásukat és kreativitásukat. Szebbnél szebb koszorúk kerültek ki a kezeik közül, mindegyik egyedi és nagyon szép lett. Összesen 10 darabot készítettek el. Jó hangulatban, sok viccelődés és nevetgélés közepette készültek el a szebbnél szebb remekművek. A legközelebbi, utolsó kreatív program, 2015. november 30-án, a Télapóra való felkészülés jegyében fog eltelni, ahol a gyermekek és felnőttek
számára készítünk ajándékokat, és az ünnepre való készülődés közepette hagyományaink szerint feldíszítjük a klubhelyiséget is. Köszönjük szépen Antal Zsuzsanna kézműves tagtársunk segítségét az adventi koszorúk elkészítésében. Írta: Pocsai Istvánné helyi elnök Fotó: Tvarosek Józsefné
Játékos klubnap volt Békéscsabán A SINOSZ Békéscsabai Helyi Szerveze ténél minden szombaton klubnap van, de az elnökség most egy kis plusszal készült, hogy tagjait megmozgassa. A közismert „Egy perc és nyersz!” játék feladataiból válogatott ki 10-et a békéscsabai elnökség és ezeket kellett teljesíteniük a bátor jelentkezőknek. Egy kosárból kellett kihúzni az ügyességi feladatokat. Volt, akinek 4, de volt olyan, akinek 7 feladatot is sikerült 3 élettel végigcsinálnia. Nagyokat nevettünk, amikor egy kekszet a homloktól a szájig kellett mimikai mozgásokkal eljuttatni, vagy amikor egy banánnal gurítottak narancsokat. A ceruzákat is kapkodta mindenki, ha a visszakézből feladatnál nem ment minden hibátlanul. A sok próbatételben és izgalomban meg
is éheztek tagjaink. Az ügyes női kezeknek köszönhetően finom sütemények kerültek asztalra, melyeket egy háromfős zsűri díjazott is. A helyezések a következőképpen alakultak: 1. Kis Rita 2. Szántó Józsefné 3. Balogh Melinda
De jó tett helyébe jót várj, így a díjazottak kisebb tárgyi nyereményekben is részesültek. Minden adott volt egy kellemes és mozgalmas klubdélutánra. Köszönjük tagjainknak, hogy partnerek voltak és együtt tölthettük ezt az időt.
közöss é g i
té r
•
2 2
Planetáriumban jártunk a Békés megyei tagokkal
A TIT Körösök Vidéki Egyesülete sikeres pályázatának köszönhetően, a NEA támogatásával a SINOSZ Békés Megyei Szervezetének tagjai ingyenesen juthattak el a TIT Budapesti Planetáriumba és az Uránia Csillagvizsgálóba. Különbusszal indult a csoport Békéscsabáról, a SINOSZ épülete elől. Kellemes utunk volt Budapestre, gyorsan el is telt az idő. A Planetáriumba érve először az állandó csillagászati kiállítást tekintettük meg. Volt olyan mérleg is, mellyel megtudhattuk súlyunkat a Holdon vagy akár a Napon „járva”. A Hubble űrtávcső által készített képekben is gyönyörködhettünk. Ezután a kupolás vetítőterembe mentünk, ahol
az előadó elmondta, miről fogunk képeket látni, ezt természetesen jelnyelvi tolmács fordította. Teljes sötétség lett és feltekintve a csillagos eget láttuk. Igazán egyedi látvány volt. A vetítés címe a „Fénysugár az Andromédáról” volt. Innen átmentünk az Uránia Csillagvizs gálóba. Már az odavezető út is igazán szép volt, hiszen ritkán látjuk mi, Békés megyeiek Budapestet esti fényében. Itt „A világűr meghódítása” című 3D-s vetítést néztük meg. A vetítés előtt is mondott néhány szót a csillagász, de többször meg is állították a filmet és a csillagász elmondta siket tagjainknak, hogy mit láttak, illetve mit fognak látni. Ilyenkor kérdezni is lehetett. Tagjaink éltek is ezzel a lehetősséggel, és sok
hasznos információval gazdagodtak a csillagász válaszainak köszönhetően. A legtöbb hallássérült tagunk még nem volt 3D-s vetítésen, így ez egy kivételes élmény volt számukra. Igazán látványos volt, amikor szinte testközelből élhettük meg egy rakéta kilövését vagy a műholdak Föld körüli keringését. Felmentünk a kupolába, hogy a távcsővel megnézhessük a Holdat, de az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, borús idő volt. Hazaindultunk az éjszakában, fáradtan, de feledhetetlen látványokkal telve. Köszönjük a TIT Körösök Vidéki Egyesületének ezt a kivételes lehetőséget!
2 3
•
közö ss égi
tér
Jelnyelvi színházi előadás volt Gyulán
A SINOSZ Gyulai Helyi Szervezete TÉMA plusz nyertes pályázatának köszönhetően tudta megvalósítani kulturális programját november elején. Szépirodalmi est keretében a Gyulai Helyi Szervezet meghívta az Ergo Sum budapesti jelnyelvi színházi társulatot*. A gyulaiak nagy örömére a társulat el is fogadta a felkérést és 11 fővel előadták a Szembenállók című darabot, jelnyelven. A társulat művészeti vezetője (Kámán Orsolya) is a csoporttal tartott. Annak érdekében, hogy nagyothalló és halló érdeklődők számára is érthető legyen minden, jelnyelvi tolmács fordított hangra. Különleges vendégünk volt a Békés csabai Jókai Színházból Komáromi Anett színművésznő. A színház, a SINOSZ Békés Megyei Szervezetén keresztül, folyamatosan segíti hallássérült tagjaink bevonását a kulturális életbe jelnyelvi
előadásokkal, melyekre kedvezményesen vagy ingyenesen tud tagjainknak jegyeket biztosítani. A kulisszajárások is mindig nagy élményt jelentenek, amikor megismerhetik a tagok, mi is van a színfalak mögött. Ezúton is köszönjük nyitott hozzáállásukat, támogatásukat. A Szembenállók darab megismertette velünk, hogy milyen különbözőségek vannak a hallók és a hallássérültek között – többféle hétköznapi szituáción keresztül. Láthattuk például siket szülők halló gyermekének vagy halló szülők siket gyermekének megélt helyzeteit. E közben az is kiderült, hogy a különbségek mégsem akkorák, mint elsőre tűntek, hiszen ugyanolyan vágyak, álmok élnek mindenkiben. Ugyanúgy képesek a hallássérült emberek is mindenre, ha a kommunikációjuk segítve van. Szemléletes volt, hogy a tolerancia, egymás elfogadása mennyire fontos és nélkülözhetetlen.
Az érdeklődő tagok sokat nevettek a helyzeteken, melyek nem voltak ismeretlenek számukra, hiszen egy-egy hasonló szituációt maguk is megéltek. Köszönjük ezt az életközeli élményt, melyet az előadás nyújtott nekünk. Nézzétek meg Ti is ezt a humorral megtűzdelt előadást, mert feledhetetlen élményt ad!
*Az Ergo Sum a SINOSZ támogatásával működő jelnyelvi színházi társulat. (a szerk.)
közöss é g i
té r
•
2 4
Egy TÉMÁ -ban három program Pécsen
November 19-én izgalmas programokkal vártuk tagjainkat a Baranya Megyei Szervezet klubtermében. A közszolgálati előadások keretén belül a tervezett egy előadó helyett mindjárt három is vállalta, hogy a különböző technikákról, esetekről tájékoztatja a hallgatóságot. Rózsavölgyi Péter – „Kezedben a biztonságod” mottóval – egy új mobilalkalmazás hatékony működését, valamint az applikáció hasznosságát egy esetismertetéssel igazolta. Az alkalmazás folyamatos fejlesztése garantálja, hogy a felhasználók biztonságban érezhessék magukat. Az, hogy maga az alkalmazás a siketek számára még nem akadálymentesített, előrevetíti a folyamatos kapcsolattartás és egyeztetések szükségességét is.
Dr. Vitális Ágnes r. alezredes ppt.-s előadása a nők elleni erőszakról és a családon belüli erőszakról mindenkit megérintett. Esetismertetések tették még izgalmasabbá és szemléletesebbé a bemutatót. Az előadó kedvessége, empátiája a hallgatóság felé szöges ellentéte volt a témának, amitől a program még izgalmasabbá vált.
Fantasztikus élmény volt mindannyiunk számára! Az előadók egy új kultúrával találkozhattak, hiszen most először volt alkalmuk hallássérült, siket személyekkel ilyen közeli kapcsolatban lenni. Hallássérült tagjaink olyan információkhoz juthattak, amelyek számukra fontosak, életminőségükben, önbizalmukban javulást idézhetnek elő.
Obendorfer Roland r. törzszászlós, miután az önvédelem különböző fázisait elemezte, több olyan fogást is bemutatott, amikkel egy gyenge nő is képes megvédeni magát vagy legalább kikerülni szorongatott helyzetéből.
Számomra hatalmas öröm volt, mert a közel háromórás programot olyan interaktív odafigyeléssel követték végig a jelenlévők, amit én 13 év óta még így nem tapasztaltam! Mindhárom témakör a jövő évi programtervezet biztos befutója lett!
A nap mottója így: „Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, biztos vesztes vagy!” lett.
Ez a program szenzációs záróakkordja volt a 2015. évi TÉMA-sorozatunknak! Cseri Zsuzsa megyei titkár
2 5
•
közö ss égi
tér
Kézműves foglalkozás volt Szekszárdon a SINOSZ-klubban
A SINOSZ Tolna Megyei Szerveze ténél a kézművesfoglalkozássorozat utolsó foglalkozását 2015. november 13-án tartottuk meg. Gulyás Éva, a foglalkozás vezetője, újabbnál újabb technikákat mutatott. Szinte nem is lehetett mindent kipróbálni
egy foglakozás alatt. Készültek képek szalvétatechnikával, díszgyertyák, adventi koszorúk, asztaldíszek, lakásdekorációk. A jó dolgok olyanok, mint az angyal. Csak akkor vesszük észre, hogy köztünk járt, itt volt, amikor már elment. A TÉMA-pályázat kézműves sorozata
is valami hasonló volt tagjaink számára. Mindhárom alkalommal jól éreztük magunkat. Egyik foglalkozást sem lehet összehasonlítani a másikkal, mind-mind különleges volt. De a résztvevők a sorozat vége felé jöttek rá igazán, mennyire jól érezték magukat. Mennyi újat adtak számukra ezek a foglalkozások! Mennyimennyi szép egyedi ajándékot tudtak készíteni kézzel szeretteiknek! Nem is fejeződtek be ezzel kézműves foglalkozásaink! Minden klubnapon (péntekenként), továbbra is lehetőséget biztosítunk minden kedves tagunknak, hogy szeretteiknek elkészítsék ajándékaikat. Dávid Józsefné megyei titkár
Idősek napja Kazincbarcikán 2015. november 20-án, pénteken a Kazincbarcika Helyi Szervezetnél megrendeztük az Idősek napját, melyen szép számmal vettek részt a tagok, a szervezet nagy örömére. Az ünnepséget az Alsóvárosi Körúti Tag óvoda gyermekei nyitották meg. Nép viseletben előadott aranyos műsorukat a tagok mosolyogva nézték. Ezután Szűcs Ádám tehetséges bűvész „varázsolta el” a tagokat és az óvodásokat. A kendős, dobozos, kártyás, érmés trükköket mindenki szájtátva figyelte, hátha sikerül rájönni a trükkre. A műsorok után a szervezet legaktívabb időskorú tagját, Plajner Jánost jutalmazta
meg a szervezet, aki mindig, minden programon részt vesz, fényképeket és videókat készít az utókor számára, és akire mindig lehet számítani. Ezután a szervezet ebéddel kedveskedett a szépkorúaknak, ami után kaptak egy-egy szelet süteményt, és aki szeretett volna, kávét is. A fogyasztás után mindenki beszélgetett mindenkivel, ismerkedtek,
régi ismerősök találtak egymásra, vagy éppen itt szövődtek új ismeretségek. Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptunk, amit szeretnénk a továbbiakban is elérni és kiváltani a tagokból. Köszönjük az előadóknak, hogy színesítették a programot, Broda Zsoltnak, Vakter Mihálynak és Béres Ágnesnek a sok segítséget! Fazekas Zsuzsanna helyi ügyintéző
közöss é g i
té r
•
2 6
Érdekeink védelme – Juhász Ferenc Szolnokon járt!
2015. november 13-a szerencsés péntek volt a SINOSZ Jász-NagykunSzolnok Megyei Szervezete életében. Juhász Ferenc, a SINOSZ esélyegyenlőségi referense elfogadta újabb meghívásunkat, és „Érdekeink védelme!” címmel interaktív szakmai előadást tartott az érdeklődőknek, nagy sikerrel. Ezen a délutánon nem száraz információátadás történt, hanem egy nagyon vidám, játékos program valósult meg. A megjelent tagok aktív részvételükkel választ kaphattak azokra a kérdésekre, hogy
• • • •
Miért is jött el hozzánk az előadó? Mi a cél? Mit jelent a SINOSZ tagjának lenni? Milyen céllal működnek az érdekvédelmi szervezetek? • Mit tehetnek a tagok a saját érdekeik védelme érdekében?
jó egy csapatban dolgozni, egy közös célért. De külön-külön mégis más lehet a véleményünk, ami nem baj. Tájékoztatást kaphattak arról is, hogy az állam milyen támogatásokat nyújt az esélyegyenlőség megvalósításához, de ezért tenni is kell!
Juhász Ferenc rávilágított arra, hogy hogyan lehet egyensúlyban tartani az egészet. Arra, hogy adni is kell, nem csak arra várni, hogy kapjunk. Odavissza kell, hogy működjön, és mindenkinek a maga módján segítenie kell a szervezet működését. Az improvizációs játékok tükrözték azt, hogy mennyire
A délután nagyon jó hangulatban telt, sok hasznos információval, és pár vidám órával gazdagabban térhettünk haza! A program a TÉMA projekt keretében valósult meg!
Nagy Ágnes megyei titkár
2 7
•
közöss ég i
tér
Halló! Nagyothalló? – tájékoztató előadás volt Miskolcon
2015. november 12-én előadást szerveztünk Miskolcon a hallóké szüléket viselő tagjainknak. Az előadásra nemcsak nagyothalló, hanem siket tagok is eljöttek, mert ők is kíváncsiak voltak Tauth Ildikó tájékoztató előadására, aki a Pannon Halláscentru
moktól érkezett. Ildikó beszélt az illesztékekről, a hallókészülékek típusairól/ fajtáiról, és hogy milyen fontos ezek tisztán tartása, karbantartása a megfelelő működés érdekében. A tájékoztató végén mindenki feltehette a kérdéseit, amelyekre vendégünk készséggel válaszolt. Ezek után minden megjelent kis ajándékot
kapott a meghívott előadótól, majd a szervezet is apró ajándékkal lepte meg a hallókészüléket viselő résztvevőket. Köszönöm Tauth Ildikónak a hasznos és tartalmas előadást. A rendezvényt a SINOSZ a TÉMApályázat keretén belül támogatta.
Egészségnap volt a Kazincbarcikai Helyi Szervezetben
2015. november 4-én, szerdán a Kazinc barcika Helyi Szervezet Egészségnapot szervezett, mely során a meghívott vöröskeresztes szakemberek, térítés nélkül mérték meg az érdeklődők vérnyomását és vércukorszintjét. Gergely Lászlóné kettő fiatal önkéntes-
sel érkezett, akikkel először megmérték a tagok vérnyomását, majd a vércukorszintet is, majd az eredményekhez mérten tartotta meg az előadását, hogy mire kell odafigyelni, illetve mit érdemes elkerülni annak, akinek a normál értéktől eltérő eredményeket mértek. Az előadás
után a résztvevők feltehették a kérdéseiket, megoszthatták tapasztalataikat. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Vöröskeresztnek – Gergely Lászlónénak az előadásért és a két önkéntesnek a segítségükért. Fazekas Zsuzsanna ügyintéző
közöss é g i
té r
•
2 8
Hivatás az Életért!
Sokszor okoz gondot, hogyan segítsünk egy bajba jutott embertársunkon, ezért a SINOSZ Veszprém Megyei Szervezete látogatást tett a veszprémi Mentőállomáson. Ez a program, a SINOSZ TÉMA-pályázat keretében került megrendezésre.
a vérnyomásukat, majd az eredmények ismeretében hasznos tanácsokkal látták el őket. A jelenlévőkben vegyes érzéseket váltott ki a megkülönböztető fényjelzés villogása. Megtudtuk, hogy van olyan mentőautó, amelyikben szükség esetén operálni is lehet, mert felszereltsége azonos a kórházi műtőével.
Segítőkész, kedves és türelmes mentős volt a kalauzunk ezen a rendhagyó látogatáson. Beszélt az egészségmegőrzésének fontosságáról, és a helyes táplálkozás mellett a sport szükségességéről is. A vállalkozó szelleműek beszállhattak a mentőautóba, ahol megmérték
Az irányítás technikai felszereltsége lehetővé teszi, hogy a megye összes mentőautójának mozgását nyomon tudják követni annak érdekében, hogy riasztás esetén a helyszínhez legközelebbi mentőautó siethessen a bajban lévőhöz. Itt tudtuk meg azt is, hogy
a 06-20/411-6777-es telefonszámra érkező jelzésre minden esetben a helyszínre sietnek. A segítség kéréséhez szükséges információk: • Bejelentő neve és telefonszáma • Hol történt az esemény? • Mi történt? • Hány sérült van? • Mit tudunk a sérültekről? • Van-e egyéb fontos információ? Érdekes és hasznos délutánt töltöttünk együtt! Köszönjük a Mentőállomás dolgozóinak a tájékoztatást!
2 9
•
közö ss égi
tér
Ismét parlamenti látogatáson voltak a borsodi szervezet tagjai
Az október 17-i kirándulás olyan jól sikerült, hogy a Borsod-AbaújZemplén Megyei Szervezet tagjai újra ellátogattak közel 50 fővel az Országházba 2015. november 14-én. Reggel két csoportban indultunk Buda pestre, ahol gyönyörű őszi nap köszöntött bennünket. Kicsit korábban érkeztünk, így fél órát a Halászbástya és a Mátyás templom közelében töltöttünk el. A megbeszélt időre a Sziklakórházba mentünk, ahol több mint egy órás tárlatvezetésen vettünk részt. Sajnos nem lehetett bent fényképezni, így erről képeket mindenki csak a fejében őriz. Nagyon érdekes kiállítást láthattunk, érdemes mindenkinek megnézni ezt az Európában is egyedülálló múzeumot. Miután a második csoport is végzett a Sziklakórház Atombunker múzeumában, átmentünk a Kossuth térre, ahol
a nagy létszám miatt újra szétvált a csoport. Az egyik csoport dr. Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő kíséretében a Parlamentbe ment, mialatt a másik csoport Lengyel János idegenvezetővel megnézte a Kossuth téren és környékén található nevezetességeket, például az Örök mécsest és Nagy Imre szobrát. Utána cserélt a csoport és János újra elvitte a tagokat a környék nevezetességeihez.
is beavatta a kirándulókat, majd a kikötés előtt még néhány kérdést is feltett az elhangzottakból. A helyes választ adók közül a leggyorsabbak könyvjutalomban részesültek.
Miután dr. Tapolczai Gergely képviselő úrtól elköszöntünk, elindultunk a Margit híd lábához, ahol már várt bennünket a hajó. Itt finom pezsgővel fogadtak bennünket. Lassan besötétedett, és ritka szép látvány tárult elénk Budapest képében. Kattogtak a fényképezőgépek, hogy megörökítsük ezt a nem mindennapi látványt.
Köszönöm dr. Tapolczai Gergely képviselő úrnak, hogy már 2 alkalommal 4 csoportban fogadott bennünket és kísérte a csoportot; Nyírő Zsoltné Gabinak, Krizsán Tímeának és Lévai Évának az akadálymentesítést; Lengyel Jánosnak, hogy fáradhatatlanul osztotta az információkat és érdekessé tette a napunkat; és végül a borsodi csapatnak, hogy végig kitartottak a hosszú napon.
Az egy órás hajózás alatt az idegenvezetőnk a város történelmébe/történetébe
A hajó kikötése után metróval mentünk a vasútállomásra, és kicsit fáradtan, de tele élménnyel tért mindenki haza. Azt hiszem, elmondhatom, hogy fantasztikus napunk volt.
Béres Ágnes megyei titkár
közöss é g i
té r
•
3 0
Őszi túrán voltunk… ismertette a tó történetét. Sok túrázó azt gondolja, hogy ez a tó Erdélyben van, de tévednek, mert a Bakony sok meglepetéssel szolgál a túrázást kedvelőknek. A két tó között a névazonosság mellett sok eltérés is van. A két tó távolsága kb. 800 km, az itthoni mesterséges kialakítású, az Erdélyben található természetes úton jött létre.
2015. november 07-én, egy gyönyörű, napsütéses szombati napon 9 órakor találkoztunk a zirci autóbusz-pályaudvaron. Innen busszal mentünk az Odvaskői megállóig, majd 1 óra séta következett a bakonyi „Gyilkos-tóhoz”. A csodaszép idő még szebbé tette az amúgy is gyönyörű tájat. Schmidt Mónika túravezető
A Hubertlaki tó (Bakonyi «Gyilkos-tó») A Farkasgyepűi Erdészet által nemrég rendbetett környék a Hubertlaki tavat öleli részben körbe. A tavat a Hamuháziséd táplálja, keletkezésének oka egy mesterséges gát. A tó valóban tiszta, mégpedig annyira, hogy állítólag még gőtéket is rejt magában. Gőtét nem láttunk, de egy őrült vadkacsától majdnem sikerült frászt kapnunk. Abban
a csendben, ami ott fogadja az embert, a berobbanó szárnyas – melyet aztán még jó pár követett – kicsit hangosnak tűnt. Hubertlak az Esterházy-család vadászkastélya volt, mely leégett. Helyén az erdőgazdaság által üzemeltetett kulcsosház áll. A tónál együtt töltöttünk egy kellemes órát is: étkeztünk, sokat nevettünk és játszottunk. A hegyi útvonalakat jobban bírók felkeresték az Odvaskői barlangot is, míg a fáradtabbak visszaindultak a buszmegállóba. Ki autóval, ki busszal indult haza. Köszönjük Schmidt Mónika túravezetőnek a szakértelmét és a túra lebonyolítását. Mindenki jól érezte magát!
„Mozgással az egészségért” TÉMA-program volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet szervezésében terembe látogattunk el, ahol a hölgyek alakformáló edzésen vettek részt, az urak pedig a kondigépeket vették birtokba. Az alakformáló edzést, aki nem bírta, az a kondi teremben „pihente” ki a fáradalmait. A futópadon való gyaloglás nagyon jó levezetésnek bizonyult, de az evezőpadot és a többi gépet is kipróbálták a tagok. A SINOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének szervezésében a TÉMApályázat keretén belül került sor 2015. november 13-án, pénteken egy kis közös mozgásra, edzésre. Az M1 Fitness
Rá kellett jönnünk az egy órás intenzív mozgás során, hogy bizony sokkal több, rendszeresebb testmozgásra van szükség, egészségünk megőrzésének érdekében.
Köszönetet szeretnék mondani az M1 Fitness teremnek, hogy kedvezményesen bocsájtották rendelkezésünkre a termeket és oktatóikat. Béres Ágnes megyei titkár
3 1
•
közö ss égi
tér
„KONTAKT-oljunk”, és még mindig! – előadás volt Salgótarjánban
1. hely
2. hely
3. hely
A tesztidőszak végéhez ért a KONTAKT videótolmácsolási rendszer használata, november másodikától élesben működik a szolgáltatás. Ebből az alkalomból Juhász Renáta, regionális képviselő tartott előadást. Bár a gyakorlott használók sok információ birtokában voltak eddig is, de szükségesnek éreztük az elméleti és a gyakorlati alapok fejlesztését. Immáron magasabb szintre kell lépni, és tagjainknak is meg kell tanulniuk teljesen önállóan használni a szolgáltatást.
a hívástípusok bemutatása után összehasonlítottuk, hogy miben különbözik a KONTAKT a hagyományos jelnyelvi tolmácsszolgáltatástól.
sal, és az ismeretek alapos elsajátításával lehet sikeresen „KONTAKT-olni”.
Az előadó ismertette a regisztráció menetét, az ehhez szükséges feltételeket, és a szerződési kötelezettségek betartásának fontosságát. Majd
A készenléti idő is meghosszabbodott, hétköznap reggel 8 órától este 8 óráig lehet hívásokat kezdeményezni, hétvégén, ünnepnapokon, valamint este 8 óra és reggel 8 óra között csak sürgősségi esetben indokolt a hívás, ezekre szintén kitért az előadó. Tagjaink éltek a lehetősséggel, és elmesélték, milyen pozitív vagy negatív tapasztalatuk volt a szolgáltatás igénybevételekor, ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy csak kellő gyakorlás-
Az előadás során bármikor lehetett kérdezni, illetve véleményt alkotni, tapasztalatot megosztani. Az elméleti rész után Juhász Renáta egyénre szabottan segített tagjainknak: hívásokat indítottunk, a kommunikáció hanggal és írott szöveggel történt. Az előadást játék zárta, ahol a résztvevők ellenőrizhették a tudásukat. Harmadik helyen Borbély Tibor, második helyen Ács Antal, első helyen pedig Jusztin Erzsébet végzett, mindannyian tárgyjutalomban részesültek. Márton Márk megyei titkár
közöss é g i
té r
•
3 2
Akadálymentes munkahelyi környezet – előadás volt Pécsen
Az Akadálymentes munkahelyi környezet program keretében kihasználtuk azt a helyzeti előnyt, hogy a megyében számos olyan munkahely létezik már, ahol – a kommunikációs akadálymentesítést szem előtt tartva – a dolgozók jelnyelvi képzésen vehettek részt. Így például a munkaügyi központ, posta, OTP, önkormányzat, egészségügy, OBDK, és nem utolsó sorban a SINOSZ. Olyan előadó bevonásával tekintettünk be egy adott munkahelyi környezetbe, aki a mindennapokban éli meg és alkalmazza az akadálymentes ügyintézés számtalan formáját – úgy, hogy közben munkatársain keresztül (is) gyakorolja a szemléletformálást, és napi szinten alkalmaz különböző problémamegoldási stratégiákat.
Dr. Szendy Erzsébet, az OBDK munka társa, betegjogi képviselő „Az egyenlő bánásmód érvényesülése az egészségügyi ellátás során” címmel tartott előadást. Nemcsak a betegjogokról beszélt részletesen, de az egészségügyi dolgozók kötelezettségeire is kitért. A hallgatóság számára különböző esetekkel tette szemléletesebbé, színesebbé az előadást, s közben többször kitért a hallássérültekkel való személyes kapcsolatára, amit a jelnyelvi képzés során szerzett, így is közelebb kerülve a hallgatósághoz. A téma „keménységéhez” képest családias, szívélyes hangulatú, informatív előadáson vehettek részt a jelenlévők.
Amiről még szó esett – a teljesség igénye nélkül: • Az egészségügyi ellátáshoz való jog • Az emberi méltósághoz való jog • A kapcsolattartás joga • A gyógyintézet elhagyásának joga • Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga • Adatvédelem • Titoktartás …és ami talán számunkra a legfontosabb, ha betegek, kiszolgáltatottak leszünk: • Az alapvető emberi jogok érvényesülése egy speciális helyzetben A program végeztével tagjaink egyenként panaszolták el vélt vagy valós sérelmüket, és kérték a betegjogi képviselő segítségét. Tartalmas napot zártunk!
3 3
•
közö ss égi
tér
Érdekeink védelme – esélyegyenlőség! – sikeres program zajlott Kaposváron
A TÉMA-projekt keretében 2015. október 12-én 16 órai kezdettel a SINOSZ Somogy Megyei Szerve zetében Juhász Ferenc, a SINOSZ esélyegyenlőségi referense interaktív jellegű előadást tartott, amelyen 16-an vettek részt.
végre a feladatokat. A csoportmunka során pontos, vizuális jellegű információt kellett átadni egymásnak a csoporton belül, személyenként, s mikor az utolsó csoporttagok lerajzolták a levegőbe a kapott információt, az eredmény másmás volt, tehát az információ eltorzult.
A résztvevők 3 csoportot alkottak, minden csoportban vegyesen volt nagyothalló és siket tag, jelnyelvi tolmács, jelnyelvi hallgató, akik együtt hajtották
Az előadó bemutatta a pozitív és negatív diszkrimináció fogalmát is. A csoportok példákat soroltak fel. Jufe különböző, érdekes feladatokat osztott ki, hogy
csoportmunkában jobban megértsék, tisztázzák a fogalmakat. Zárófeladatként „egyetemes” liftet kellett tervezni, hogy minden ember számára akadálymentesen legyen hozzáférhető. Nagyon gyorsan ment az idő. A tagok nagyon aktívak voltak, lelkesen végezték a feladatokat, rengeteg motivációjuk is volt. Nagyon hasznos volt a program! Szalkai Iván megyei titkár
közöss é g i
té r
•
3 4
„Minőségiáru-védelem”
A SINOSZ Tatabányai Helyi Szerve zete „Minőségiáru-védelem” címmel fogyasztóvédelmi előadást tartott Tatabányán, a TÉMA projekt keretében, 2015. október 29-én, 17 órai kezdettel a szervezet klubhelyiségében. Az előadást Turza Gábor, a KomáromEsztergom Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztó védelmi Főosztályvezetője tartotta meg. Az előadás témája szorosan kapcsolódott a fogyasztóvédelmi szabályokhoz, információkhoz a fogyasztó vásárlók felé. A program célja: a legfontosabb fogyasztóvédelmi szabályok ismertetése és hasznos tudnivalók nyújtása. Az előadó kitért arra, hogy a Fogyasztóvédelem milyen fogyasztói érdekeket és jogokat szol-
gál. Elsősorban a biztonságos áruhoz és szolgáltatásokhoz, ill. a vagyoni érdekek védelméhez nyújt segítséget és ad tájékoztatást! Fogyasztó csak magánember, azaz természetes személy lehet. A cégek nem minősülnek fogyasztónak. Vendégünk fontos tényként közölte, hogy nagyon figyeljünk oda, mit vásárolunk, az egységár, a szavatosság ideje, a csomagolás módja fel van-e tüntetve, esetleg jótállási jeggyel rendelkezik-e? A gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló különös rendelkezésekre is felhívta a figyelmet, például, hogy a 18. életévüket be nem töltött személyek alkohollal, dohányáruval és szexuális termékekkel való kiszolgálása tiltólistán van! A termékbemutatókról, egészségügyi előadásokról is sok negatív tapasztalat hangzott el, sok, főleg idős embert átvernek, és silány
termékeket tukmálnak rájuk! Ezek miatt sok panasz érkezett a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez. Végezetül elmondta a tagtársaknak, hogy figyeljenek arra is, ha nagyobb technikai eszközt vásárolnak, azt 3 napon belül próbálják ki, mert így, ha hibás az áru, akkor az üzlet köteles kicserélni azt. Az előadó még sok egyéb hasznos információval látott el minket, rengeteg érdekes és tanulságos dologra hívta fel a figyelmünket. Nagyon szépen köszönjük Turza Gábor úrnak a tartalmas és tanulságos előadást, sok mindenre rávilágított, amit a közeljövőben biztos hasznosítani fogunk. Írta: Pocsai Istvánné helyi elnök Fotó: Nagy László Miklós, Tvarosek Józsefné
3 5
•
közö ss égi
tér
Fogyasztóvédelmi előadás volt Tatabányán
MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ (PFK) közérthető tájékoztatást nyújt ügyfelei számára, és a pénzügyi fogyasztóvédelmi panaszok megoldásán dolgozik.
Budapesten és az ország összes vidéki megyeszékhelyén lehetőség van pénzügyi fogyasztóvédelmi panaszok személyes benyújtására a Kormányablakokon keresztül. A Kormányablakokban segítik a kitöltést is.
Elérhetősége Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Levélcím: 1534 Budapest BKKP Pf.:777. Telefon: +36-40 203-776 Fax: +36-1 489-9102 E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu Honlap: www.mnb.hu/pfk
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ tájékoztató füzetekkel is segít eligazodni a pénzügyi döntések és panaszok legfontosabb kérdései között, mint például az árubemutatók kockázatai, a hitelkártya használata és kockázatai, illetve a gépjármű biztosítása.
s port
•
3 6
VI. OTP Bank Futsal Magyar Kupa
Akcióban
Váci örömtánc
Időkérés
A Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége tagegyesületei részére 6. alkalommal írta ki a Magyar Kupát, mégpedig a hazai hallássérültek körében legnépszerűbbnek számító futsal sportágban. Az OTP Bankkal fennálló, példás együttműködés az idei évben is folytatódott, ugyanis 150 ezer forinttal támogatták a rendezvényt.
hozott, igazi propagandája volt a hazai hallássérültek labdarúgásának! A mérkőzést a picivel fegyelmezettebb váciak nyerték meg 2-0-ra, és hódították el – 2010, 2014 után – harmadszorra is az OTP Bank Magyar Kupát!
A Magyar Kupát 2015. november 7-én, Gyömrőn, a városi sportcsarnokban rendezték meg. Tóth Péter és Bálint János versenyrendező kettős nagyszerű irányításával az esemény – szépszámú kilátogató érdeklődő előtt – rendben lezajlott. A kupadöntőt a papírformának megfelelően a legutóbbi bajnok Debreceni SFSK és legutóbbi bajnoki ezüstérmes, tavalyi kupagyőztes Vác HSE vívták. A mérkőzés – korrekt játékvezetés mellett – hatalmas taktikai csatát, látványos küzdelmet
A csoport: Debreceni SFSK - SSC Szenior 6-1 (2-1) Pécs - SSC Szenior 2-4 (0-3) Debreceni SFSK - Pécs 13-1 (6-0)
Eredmények
B csoport: D. Vác HSE - Kecskemét 11-0 (5-0) SSC Budapest - Kecskemét 7-1 (3-1) D. Vác HSE - SSC Budapest 13-2 (6-0)
Elődöntők: Debreceni SFSK – SSC Budapest 11-2 (5-1) SSC Szenior - D. Vác HSE 1-13 (1-5) 5. helyért: Pécs - Kecskemét 2-2 (1-2) büntetőkkel: 2-1 Bronzmérkőzés: SSC Budapest - SSC Szenior 3-2 (1-1) Döntő: Debreceni SFSK - D.Vác HSE 0-2 (0-0) A rendező MHLSZ és a résztvevő siket sportegyesületek köszönetüket fejezik ki az OTP Banknak a nagyszerű támogatásért! A támogatás fedezte a terembérlet, a serlegek és a közreműködő játékvezetők költségeit is, így a résztvevő csapatokat gyakorlatilag csak az utazási költség terhelte. Hérincs Róbert MHLSZ elnöke
3 7
•
s p ort
Dunakanyar Vác Hallássérültek SE harmadik kupagyőzelme
Debrecen
Kecskemét
Pécs
SSC Budapest
SSC Szenior
Vác
h itél et
•
3 8
„Tiszta szívet teremts bennem Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Zsolt. 51:12.
Drága Testvérek! Újév kezdetén vagyunk: Január 1. – a 2016-os év első napja Január 6. – Vízkereszt, amikor Jézus megkeresztelkedésére emlékszünk Január 17-24. – az egyetemes imahét Ezek a Krisztust-követésünkhöz kapcsolódó emlékezési alkalmak évről évre ismétlődnek. Ha az ember nem csak a teste táplálására gondol, hanem lelki-szellemi életének is gondját viseli, akkor naponta olvassa a Bibliáját és nem felejt el imádkozni. Az Élet könyvéből, a Szentírásból Isten szól az emberhez. Amikor pedig imádkozunk, az ember Istennel beszél. Ehhez a kapcsolattartáshoz mindannyiunknak hitre van szüksége.
Most, ez új év kezdetén is kérjünk hitet Istentől: „Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts! Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts! Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts! Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!” /Mascher Ray/
Kell a hit, hogy bátran álljunk Isten elé, hogy kérésünket és köszönetünket elmondjuk, mert tudjuk, hogy meghallgatja imánkat. Kérjük tehát hittel Isten áldását: „Ez esztendőt áldással, Ez esztendőt áldással, Koronázd meg, Úr Isten, Hogy víg hálaadással, Hogy víg hálaadással Dicsérje neved minden. Tetőled jőnek Kedves napjai az időnek; Nyújts hát, kérünk, bőséget Kezeddel, Tőlünk a békességet Ne vedd el; De midőn megtartod testünket, Ne hagyd el lelkünket! /Budai Ézsaiás/ Áldott újesztendőt kívánok: Jakab Miklósné
3 9 28 éves, hallássérült fiatalember vagyok. Szeretnék megismerkedni 25-28 éves siket vagy nagyothalló lánnyal. Nem iszom, nem dohányzom. Jelige: „GYÁL” Nagy Zoltán vagyok, Nyíregyházán lakom, egyedülálló és 38 éves vagyok. Sajnos születéskor kaptam egy agyvérzést, amitől megsérült a beszédközpont, ezért vagyok beszédhibás, de meg lehet érteni, amit mondok. Keresek korban hozzám illő társat, csak nyíregyházi legyen. E-mail: nagyzolika@index.hu Intelligens, normális, aranyszívű, kedves, vicces pasi vagyok, aki nagy állat- és természetbarát. Szeretek olvasni, rajzolni, kirándulni, lovagolni, íjászkodni. Ezen kívül családcentrikusnak tartom magam, nagyon házias vagyok. Őszinte, hűséges és odaadó vagyok. A többit később! E-mail: kelemenxjanek@hotmail.com Szeretnék megismerkedni hallássérült lánnyal. E-mail: sandor.sandor1975@gmail.com Szeretnék megismerkedni nagyothalló, hallókészüléket viselő hölggyel. Szintén hallókészüléket viselő vagyok. 37 éves vagyok. Székesfehérváron élek, és itt is dolgozom. Magasságom 172cm, súlyom 65kg, szemem kék, hajam rövid, barna. ALAPVETŐEN VIDÁM, OPTIMISTA VAGYOK. Hobbijaim: kirándulás, séta, bicaj, számítógép, film, főzés. Szeretnék korban hozzám illő lányt találni, gyermek nem akadály. Skype: marci.marci67 E-mail: bandula377@gmail.com 54 éves, nagyothalló fiatalember vagyok. Szeretnék megismerkedni korban hozzám illő, nagyothalló lánnyal vagy elvált asszonnyal. Szolnok és Pest megyeiek előnyben. Jelige: „TAVASZ” Cím: Tóth Sándor 5130 Jászapáti, Akácfa u.2. Budapesten élő és dolgozó, káros szenvedélyektől mentes 30 éves fiatalember vagyok. Társkeresés céljából megismerkednék 20-35 év közötti nagyothalló vagy siket lányokkal, csak Budapesten lakókkal. E-mail: jozsvard@citromail.hu Jelige: Remélem, egymásra találunk! 40 éves, egyedül élő, csinos, elvált nő vagyok. Keresem siket társamat, Bács megyében élek. SMS: 06-20/ 340-80-27 „A lányok angyalok, a lányok angyalok, a férfiak meg mind ördögök. De minden angyal azt várja, hogy elvigye az ördög.” Én is egy angyalt keresek, 42 éves vagyok, káros szenvedélyeim nincsenek, CI-mal jól hallok, jelnyelvet sajnos nem beszélem. Borsod megyében élek. E-mail: Unalom3@gmail.com Tel: 06-31/ 318-36-37 150/55/65 éves siket nő keres komoly társat 60-65 éves kor közötti férfi személyében. SMS: 06-70/ 516-27-63 175/42 éves, Borsod megyei hallássérült fiú vagyok, keresem társamat 35 körüli hölgy személyében. Káros szenvedélyektől mentes vagyok. Egy gyermek nem akadály. Hajdú, Szabolcs, Borsod megyékből várom a hölgyet. SMS: 06-20/ 617-11-10 E-mail: zala444@citromail.hu 37 éves, egyedülálló hallássérült fiatalember vagyok, sajnos elvált. Apukámmal élek, Budapesten lakom. Szeretnék megismerkedni hozzám illő siket vagy nagyothalló lánnyal. SMS: 06-20/ 338-19-73 179/ 60/ 60 éves, hallókészülékkel jól halló és telefonálni tudó özvegy férfi megismerkedne hasonló tulajdonságú, korban hozzáillő, őszinte nővel. Hajmáskéren lakom. Jelige: „BIZALOM” Tel: 06-20/ 374-69-00 173 cm, barna hajú, 50 éves, szociális gondozó szakápoló hallássérült férfi keresi társát, 40-50 éves korig. Hobbim a kerékpározás. Tel: 06-30/ 846-78-24 50 éves, 178/95, hallássérült szolnoki férfi vagyok. Megismer kednék hasonló korú hölggyel, aki megbízható, becsületes partnerre vágyik. Hobbim a kertészkedés. SMS: 06-30/ 844-53-78 35 éves, budapesti hallássérült fiú keresi 30-35 éves, gyermektelen társát komoly kapcsolat céljából. Budapest és Pest megye környéki hölgy előnyben. Jelige: „Misi-35” 168/66 éves, özvegy, rokkantnyugdíjas asszony vagyok. Szeretnék megismerkedni Hajdú-Bihar- vagy Szabolcs-Szat már-Bereg megyei környéki, 65-70 éves férfival. Jelige: „LÉTAVÉRTES” 165/50kg/37 éves hallássérült fiatalember vagyok, Vereben (Fejér megyében) lakom. Keresem nagyothalló vagy siket hölgy személyében társamat kapcsolat céljából, 25-35 éves korig. SMS: 06-30/ 616-75-94
•
t á rs kereső
39 éves, csávolyi siket férfi vagyok. Komoly kapcsolat céljából várom hasonló, jelnyelvet ismerő siket vagy nagyothalló lány jelentkezését, 30-38 éves korig. Jelige: „Várom a párom” SMS: 06-20/ 507-05-11 - csak az esti órákban
46 éves, egyedülálló, nyugdíjas, dolgozó nő vagyok Komárom megyéből. Keresem társamat, aki nem dohányzik, kölcsönös szimpátia esetén idővel összeköltözhetünk. Jelige: „Várom a párom” SMS: 06-70/ 367-25-11
30 éves, hallássérült, budapesti fiú vagyok. Káros szenvedélyektől mentes, egyedül élek és várom az SMS-t hasonló sorsú lányoktól. Jelige: „Együtt szép az élet” SMS: 06-30/ 517-01-35
37 éves hallássérült fiatalember vagyok. Szeretnék megismerkedni egy őszinte, kedves lánnyal. Jelige: „Boldogság” E-mail: darling14@citromail.hu
161cm/47 éves, jól beszélő siket fiatalember vagyok. Szeretnék megismerkedni hozzám illő lánnyal, 43-45 éves korig. Budapest és környékiek előnyben. Fényképes levelet várok. Jelige: „Fogd a kezem és ne engedd el!”
180/83/38 éves hallássérült egyedülálló férfi szeretne megismerkedni egy kedves, vidámságot kedvelő független romantikus, káros szenvedélyektől mentes hölggyel, 23-35 éves korig. Egy gyerek nem akadály. Jelige: „Szép az élet”
Szeretnélek mihamarabb megismerni. 42 éves, jóképű, független siket fiatalember vagyok. Találjuk meg a boldogságot együtt! Gyermek nem akadály. SMS: 06-30/ 652-53-50 Középkorú, káros szenvedélyektől mentes, önhibáján kívül elvált, vidéken élő nagyothalló férfi keresi társát, megbízható, becsületes, jelelni tudó hölgy személyében, 35-40 éves korig, egy gyermek nem akadály. Jelige: „rózsaszál” Szabolcs megyei városban élő, káros szenvedélyektől mentes siket fiatalember keresi megértő, türelmes, nem dohányzó társát siket, jelelni tudó hölgy személyében, 35-40 éves korig. Jelige: „szerelem” Mátészalkán élő siket férfi keresi társát komoly kapcsolatra. Házias, csendes siket hölgy levelét várja, 38-44 éves között. Fontos a becsület és a megértés. Jelige: „fehér galamb” 176/76/57 éves, szívbeteg, félig nagyothalló, félig siket, csendes, rokkantnyugdíjas elvált férfi vagyok. Szájról olvasni tudok és ismerem a jelbeszédet. Káros szenvedélyem a dohányzás. Főzni és takarítani tudok. Szeretem a tisztaságot. Hasonló adottságú, vagyis hozzám hasonló, illő nagyothalló vagy siket hölgyet, elvált, gyermektelen vagy gyermekét egyedül nevelő élettársat keresek 50 éves kortól. Később házasság is szóba jöhet. Csak SMS: 06-30/ 312-29-07 Tamás vagyok, 41 éves, 60kg, siket, egyedülálló, jóképű fiú. Nagyon komoly kapcsolat céljából keresem a párom 35-40 év közötti hölgy személyében. Jelige: „Boldogság” 38 éves, nem dohányzó, szeszes italt nem fogyasztó férfi vagyok. Aktívan sportolok, viszont pszichés betegséggel küszködöm. 22 éves, nagyothalló, jól beszélő, sokat csalódott, káros szenvedélyektől mentes, pécsi roma fiú 22-27 év közötti őszinte megértő lányt keres alkalmi kapcsolatra. Külső nem számít. Jelige: „fogd a kezem és ne engedd el” SMS: 06-30/ 423-18-53 E-mail: szerelmes1990@citromail.hu 1978-ban hallássérülten született, Békés megyében lakó, Péter kó nevű, dolgozó nyugdíjas, nagyon jól beszélő férfiként keresem a hozzám illő lányt további napjaim unalmának elűzésére és az édes élet megfűszerezésére… Alkoholt, füstölni valót megvetem, nehezen tűröm. Viszont a természetet imádom… Ha felkeltettem az érdeklődést, írj mailt! Címem: unalom@freemail.hu Zoli, a legkisebb fiú vagyok. Negyvenes, barna, bajuszos, örök vidám, jólelkű. Minden érdekel. Az, hogy siket vagyok, nem zavar, kézzel-lábbal is beszélek. Jelige: „Mindenképpen megtalállak szerelmem” Elvált, 52 éves, siket férfi vagyok, keresek Szabolcs-SzatmárBereg megyéből elvált, siket nőt, 40-50 éves korig, akinek szíve fontosabb, nem a külső. Egy gyermek nem akadály. Jelige: „Rossz egyedül” SMS: 06-70/ 676-33-03 65 éves siket nő vagyok. Keresem jelelni tudó férfitársam, 70 éves korig. Jelige: „Sosem késő” E-mail: sz.marietta80@freemail.hu 36 éves, nagyothalló, jól beszélő pécsi fiú vagyok. Szeretnék megismerkedni hasonló lánnyal. Fényképes levelet várok. Jelige: „Nem jó egyedül” SMS: 06-30/ 670-15-56 50 éves, elvált, hallássérült, jól beszélő férfi keresi megbízható társát. Jelige: „Holdfény” SMS: 06-20/ 961-68-09 55 éves, fiatalos nagyothalló nő vagyok. Keresem hozzám illő, nagyothalló, komoly, intelligens társamat. Budapest-Komárom megyeiek előnyben. Mobil: 06-70/ 238-26-37 175/85/56 éves, hallássérült elvált férfiként keresem hozzám illő élettársamat, 50-56 éves korig csinos hölgy személyében. SMS: 06-30/ 243-73-02
Tájékoztatjuk kedves Tagjainkat, hogy a HASÉ magazin Társkereső rovatába ingyenesen küldhetnek be hirdetést. Azonos szövegű hirdetést csak három egymást követő lapszámban jelentetünk meg, a hirdetési felület korlátozott terjedelme miatt. Megértésüket köszönjük! Bővebb információ: Molnár Aurélia, SINOSZ titkárság. Tel: 06-1-351-0434 / 19 mellék. E-mail: info@sinosz.hu
172/70/38 éves egészségügyi dolgozó vagyok. Független, gyermektelen, jól beszélő, korban hozzám illő, hallássérült lányt keresek, aki Budapesten hozzám költözne kölcsönös szimpátia esetén. Legyen nem dohányzó; a hűség, a bizalom és a megbecsülés jellemezze, csak komoly kapcsolatot keresek. E-mail: bobi002@citromail.hu Tel: 06-20/ 452-75-79 Jelige: „ketten az úton” 27 éves nagyothalló fiú vagyok. Nem dohányzom, nem iszom, saját vidéki házam van. Független, komoly gondolkodású, jó kedvű, megbízható hallássérült lányt keresek. Jelige: „Ilyen az élet” SMS: 06-30/ 940-28-97 E-mail: podolszkij@gmail.com 35 éves, 173/55 vagyok, nem iszom, szeretnék megismerkedni hasonló korú lánnyal. Nagyon várom, hogy írj SMS-t: 06-30/ 616-75-94 Jelige: „Várok rád ” 190/88/30 éves vagyok, káros szenvedélyektől mentes. Komoly kapcsolat reményében ismerkednék egy kedves, aranyos lánnyal, aki egy megbízható, hűséges férfira vágyik, úgy 25-35 korig. Ha lehet, Szabolcs és Hajdú megyéből. SMS: 06-70/ 626-88-38 Jelige: „Komoly kapcsolat reménye” 37 éves siket férfi vagyok, keresek egy vidám, jó kedélyű, megértő hallássérült hölgyet, 25-42 éves korig komoly kapcsolatra. Gyerek nem akadály. SMS: 06-30/ 346- 99-74 E-mail: halmicsatolo@hotmail.com 47 éves, várpalotai nagyothalló férfi vagyok. Továbbra is keresem jó természetű, nem dohányzó hölgy társaságát Veszp rémből, Várpalotáról, Székesfehérvárról vagy Budapestről. SMS: 06-30/ 753-41-76 35 éves, szegedi siket fiatalember komoly kapcsolat céljából várja hasonló jelnyelvet ismerő siket lány jelentkezését, 26-36 éves korig. SMS: 06-70/ 566-44-82 E-mail: kovbalazs2009@freemail.hu 37 éves hallássérült fiatalember vagyok, vidéken élek, hobbim a kertészkedés. Ismerkednék hasonló korú és érdeklődésű lánnyal. Jelige: „KAPCSOLAT” E-mail: toroklaci16@freemail.hu SMS: 06-20/ 439-58-25 30 éves nagyothalló fiatalember 22-30 éves korú nagyothalló hölgyet keres komoly kapcsolat céljából. SMS: 06-30/ 373-84-85 165/61 éves hallássérült nő megismerkedne korban hozzáillő, hallássérült, nőtlen vagy elvált, komoly gondolkodású hallássérült férfival. Jelige: „Hűség egymásért” SMS: 06-30/ 820-21-14 55 éves, elvált, hallássérült, Békés megyei, dohányzó, egyedül élő férfi keres 50 év körüli hallássérült hölgyet (Békés-, HajdúBihar-, Szolnok megyéből). Jelige: „Őszi Nárcisz” SMS: 06-30/ 845-12-00 Dorogi srác vagyok. Komoly kapcsolat céljából keresem társam, 22-37 éves korig. Jelige: „Igazság és szívből” 36 éves, elvált siket férfi vagyok. Szeretnék komoly és normális kapcsolatot 22-42 éves kor közötti siket vagy nagyothalló nővel vagy elvált asszonnyal. E-mail: suzukijola@hotmail.com SMS: 06-30/ 346-99-74 43 éves, jó megjelenésű, elvált, egyedülálló, káros szenvedélyektől mentes siket férfi vagyok. Kelebiában lakom. Keresek komoly kapcsolat céljából társat 30-36 éves kor közötti nő személyében. SMS: 06-30/ 213-33-86
Kedves Olvasóink, Tagjaink, akik rendelkeznek internet hozzáféréssel, a SINOSZ honlapjának Társkereső oldalán továbbra is ingyenesen, egyszerűen hirdethetnek. Megújult honlapunkon fényképes hirdetésre is van lehetőség! További tudnivalók ( jelnyelven is), ill. hirdetés feladása: sinosz.hu/tarskereso