ROST |14| 2022/2 | FISZ Junior

|14|

IRODALMI LAP 2022/2

TARTALOM

2

3

4 5

LUKÁCS FLÓRA Ikerfák FODOR BARBARA Mínusz fokok BAKÓ JUDIT Közmondás Újrakezdés 7

9 10

11

13 14

15 16

17

18

22

23 24

26

32

33

RADNÓTI ÁDÁM Magyar Politikai Elmélet SZABÓ DÁRIÓ Kirándulni jöttem, Végignézek a tájon és DÉRI ANNA 104 korty vodka KINCSES EDIT egy éhezés diadala LOVAS SZ. JUDIT Fekete kabóca

FISZ JUNIOR TAKÁCS BOGLÁRKA FOX Darázsevők-barna Kukacvirágokról LAKITS HANNA A hájas disznók életvitele CSÁKI BOTOND BENJÁMIN Magvatlan szem Szempontelágazás KANYURSZKY LILI Északon Repülőgép HORVÁTH FLÓRA A hovatartozás elmélete MOLNÁR VANDA IMOLA Önéletrajz

LUKÁCS FLÓRA

Ikerfák

Foszforzöld fény, gépzene, Cerberus a szoba sarkában.

Ahogy csontos vállai mozdulnak a kopott, fekete póló alatt, érzem a hangulatát.

Az izomcsoportok rándulása.

Várom az érzést, aminek kötelezően jönnie kell.

658 másodperc, 657, a székre vetett zakó zsebéből, kilóg egy metszett kristálypohár.

Kőporos remegés, infravörös fénycsík, a vér szökésvonalai.

Már a kezem is dadog.

Pink Narcisszus simogatja a keselyű fejét, lapockáján hosszú, rózsaszín heg, mintha festőkéssel húzták volna oda, ikerfák az opálos, szürke éjszakában.

2

FODOR BARBARA

Mínusz fokok

egy ideje hideg szél fúj befagyasztja hangszálaim hogy ne mondjak melegítő szavakat neked ha a szálakból kötelet sodrok megmenthetem vele a kútban rekedtek életét én is menekítésre szorulok lentről tekintek fölfelé mínusz fokokban ragadva mint egy gyerek aki idő előtt akarta leemelni a legfelső polcról az elrejtett ajándékot türelmetlenül várta az ünnepet a friss havat az olvadást lábujjhegyen állva eszméletvesztésig rázta a hógömböt majd a kihűlt padlónak csapódva elhitte ez a boldogság

3

BAKÓ JUDIT

Közmondás

Gyerekkorom óta rendszeresen eszembe jut, hogy az ember aki kitalálta a mondást, hogy jobb félni, mint megijedni, vajon félt-e már igazán? Félt-e már annyira, hogy nem tudta elvásztani magától a sejtést, mert anélkül szétfolyt volna, mint hámozott narancsgerezd a bőre nélkül; itta-e már bele magát a félelem úgy a testébe, mint a feleség nélkül maradt büszke idős urak ruhájába a megbüdösödött idő? Félt-e már ok és precedens nélkül, céltalanul, egyetlen példa híján? Mert én nem merem leírni neki, hogy nincs igaza.

4

Újrakezdés

Olyan településről költözött a városba, ahol nem volt mozi, színház, gimnázium, és hébe-hóba nyitott ki a kultúrház.

Itt a kávéházaktól a fodrászatokig, az összes épület aljában, mindenből akadt több. Ellentétben az otthon határtalan szántóföldjeivel, senkiése rétjeivel és saját kis végtelenjeivel, itt össze volt zsúfolva a lehetőség, a szórakozás, a kultúra, a porszívózaj, a villamos színe, és az egymás hegyén-hátán élő emberek úgy összetömörödtek egyetlen szoros helyre az univerzumban, hogy az ember ösztönösen összehúzta magát, és várta az ősrobbanást. Érezte, hogy az élet vertikális kiterjedésű.

Az emberek parkolnak, utaznak és vásárolnak a föld alatt, míg jóval a fejük fölött laknak és szórakoznak. Kihasználják a koordinátarendszer minden irányát, de az x tengely egyre fogy, az origó pedig már történelmi városrész, anekdoták adják meg a pontjait.

Petőfi még oda gyalogolt el.

Az y tengely pedig egyre többet ér.

5

FISZ JUNIOR

A Fiatal Írok Szövetsége 2021. októberétől 10 hetes kreatív írás kurzust indított 12-17 évesek számára, melyre már meglévő szövegekkel, verssekkel, prózákkal lehetett jelentkezni. A felvételt nyert 20 fő a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatott és beszélgethetett fiatal pályakezdő és már befutott írókkal és költőkkel, akik saját életpályájuk és művészetük kapcsán nyújtottak betekintést a kortárs magyar irodalom világába. A program vendége volt Fehér Renátó, Kemény István, Kemény Zsófi, Molnár T. Eszter, Nemes Z. Márió, Vida Kamilla és Závada Péter.

A kurzus tanárai Élő Csenge Enikő, író, költő és Kazsimér Soma költő, performer volt, akik több mint négy éve foglalkoznak közösen és külön projektekben is kreatív írás tanítással az általános és középiskolás fiatalok számára.

7

A FISZ JUNIOR íráskurzus 2021. december 18án, a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében, egy nagyszabású, karácsonyi felolvasóest keretei között zárult, ahol a program résztvevőinek alkalma nyílt bemutatkozni és felolvasni a 10 hét során készült szövegeiket.

A kurzus résztvevői: Atkári Hédi, Csáki Botond Benjámin, Bognár Levente, Benedek Anna, Bodor Zsuzsanna, Horváth Flóra, Kanyurszky Lili, Keményffy Ábel, Kessler Emma, Komjáthy Sára, Kranyik Dorina, Lakits Hanna, Lippai Dorka, Molnár Vanda Imola, Németh Fanni, Niszler Emma, Surányi Róza, Szegedi Réka Panna, Takács Boglárka Fox, Varga Villő Eleonóra.

Az aktuális lapszámában Csáki Botond, Horváth Flóra, Kanyurszky Lili, Lakits Hanna, Takács Boglárka Fox és Molnár Vanda Imola szövegei olvashatóak.

A rovat szövegeit válogatta és gondozta: Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma.

8

TAKÁCS BOGLÁRKA FOX

Darázsevők- barna

Serceg a lázas hús miképp lassan vési a késsel a résből poshadt vért présel ki a lustán hömpölygő pép Bájosan hüppög a dús ajak só túl fenséges sarat sír sírt ás mit neki gyógyír simogatja a bús salak Sóhaja passió festői sekély ha néha hasítja sápatag csekély izzó szél kusza jelentés Mégis nem szebb ez mint holmi förtelmes szolga szétfoszlás? Mesésebb színt keres s szenved ha éppen szerencsés

9

Kukacvirágokról

Nem sietek, Egyelőre nem, de akkor is csak elméletben, Kiadatlan parancsot nem követ a láb, Meghalni meg csak nemesen, érted, vagy értelmetlenül, legyek a férgeknek, Lábadozunk, próbáljuk sósabbra, mint a Holt-tenger, de legalább eszünk, Legalább igénytelen, legalább szép A kukacvirág egynyári, Akár hónapokig is bírja víz nélkül, Tovább úgyse kell, Konszenzus: Klinikát nyitunk puhatestűeknek, Lobotómia alapképzés, nem kár érte, Megőrülni meg csak lassan, értem, vagy Esztétikusan, hogy tudatosnak tűnjön, Kezdjük elölről, gyújtsuk fel, máglyára Sóval, lexikális tudással, legalább bizonytalan Legalább formázható, legalább szép, A nap végén a kukacvirág mégiscsak gaz, Nem lesz terhedre, Egynyári.

10

LAKITS HANNA

A hájas disznók életvitele

Hamarabb vagyok a folyosón, mint bármelyik másik osztálytásam, pedig ebédszünet van. A dínós iskolatáskám szorítom, a pánt hálós anyaga nyomot hagy az ujjaimon. Radnai tanár úr is kilép a teremből, tudom, anélkül is, hogy hátranéznék, a többiek egy kicsit halkabbak lesznek, mert Radnai nem szereti a zajt. Ahogy a gyerekeket sem, sem a tanítást.

Elosonok, amíg az osztálytársaimat számolja össze, a mai napig nem tudja, hányan vagyunk. Nem szeretek Radnai tanár úrral ebédelni menni, mert nem hagyja, hogy repetázzunk. Akkor sem, ha előtte egyest kaptunk az óráján, ami elég sokszor fordul elő, de még akkor sem, ha ötöst ír be, ami viszont annál ritkább. Senki nem szereti Radnai tanár urat. Káposzta szaga van.

Tudom, hogy nem vett észre, amikor befordultam a sarkon, és még mindig nem kiabálta a nevem. Nem lehetne eltéveszteni, Radnai tanár úr nagyon hangosan kiabál, mindenkivel, mindenért. És rondán ír, senki nem tudja elolvasni, ami a táblán van. Mindig csak úgy teszünk, mintha értenénk, mert senki nem akarja, hogy Radnai tanár úr őt feleltesse a következő órán. Még otthon is kiabálnának velünk az egyesért.

A tanári mosdóba könnyű bejutni, a zár elromlott a múlt héten.

Azóta ezt tervezzük. Az egyik fülkébe surranok. A WC fedele le van hajtva, nincsenek rajta sárga foltok, a földön egy darab papír sincs. A falak is tiszták, a táskámba nyúlok, az alkoholos filc hirtelen nehezebbnek érződik a szokottnál.

A felirat Réka ötlete volt, aki a legokosabb az osztályban. Radnai 11

tanár úr még őt sem kedveli. Felrázom a filcet, ezt Márk mutatta.

Tovább fog fennmaradni a felirat. Nehéz a fülke falára írni, nem esik kézre az íve. A betűk egy kicsit ügyetlenek, pedig papírra szépen írok, bármit is mond Radnai tanár úr.

Hátradőlök, a mű tökéletes. Most már az összes tanár tudni fogja, mit gondolunk. „Radnai tanár úr egy hájas disznó. Kinézetre és viselkedésre is.” Radnai tanár úr tényleg hájas, utolsóként jön fel a lépcsőn, észrevétlenül olvadok bele a sorba. Remegő ujjakkal nyújtom vissza az alkoholos filcet Márknak, és rávigyorgok.

12

CSÁKI BOTOND BENJÁMIN

Magvatlan szem

Leültünk a patika előtti padra.

Néztük a gyógyszerért tolongó emberek Végeláthatatlan sorát.

Vitték a tablettákat, hiszen problémájuk volt.

Belülről feszítette őket.

Utálta a mazsolát.

Hát persze hogy utálta, Száraz, összeaszott szőlőszem.

Valahogy így láttuk a betegeket is akkoriban.

Magunkra nem néztünk, Hiszen, ha nem tudsz a mazsoláról, Nem is zavarhat.

13

Szempontelágazás

Rojtok vesznek körül, Aprók, észrevehetetlenek, Olyanok, mint egy spirál, Ami színes állványként Fedezéket nyújt A viaszesővel szemben.

Először még folyós, De már érzed, Hogy rád akar ragadni, Hatalmába akar keríteni.

Megszilárdult, Most már le nem mosod, Ott marad, amíg Szempontot nem váltasz.

14

KANYURSZKY LILI

Északon

ahogy a kandallóban lüktető tűz megolvasztja a fát, ősök rajzolódnak a rönkön kék és fehér bundás emberek, messzi teleken az utat ásták itt élnek még vicsorgó lenyomatok a hóban ha a csendet beszívja a táj hallom szavaikat de egyre halkul jégburokként feszül közénk a megfagyott idő

15

Repülőgép

minek erőlködni minek aggódni tudja a dolgát lassan, de biztosan foszló zaj leszek elszürkült folt az égen a kondenzcsík is szép nem kell az űrig mennem ennyit akarok: egyetlenegyszer repülni és örökre eltűnni a sivatag fölött

16

HORVÁTH FLÓRA

A hovatartozás elmélete

Hogy a művészek tényleg olyan szabadok-e, vagy csak görcsösen kapaszkodnak a tollba, a festékbe, a jelmezekbe, Hogy a szavaknak tényleg van-e értelme, vagy csak mi adunk nekik, szájbarágva, hogy ne bámuljunk egymásra némán, Hogy meg tudjuk-e számolni tényleg a csillagokat, vagy csak azt hisszük, és kívánni kéne valamit, mint egy megváltás, találunk fénysugarat, Hogy elnevezzük hullócsillagnak, és kiülünk hajnalban, vagy csak az álmatlanságra keresünk átmeneti megoldást, alvás helyett a sötét karikákra, Hogy tényleg magunk vagyunk-e, vagy csak elhisszük mi is a látszatot, amit teremtettünk arról, hogy ismerjük magunkat, meg egymást.

17

MOLNÁR VANDA IMOLA

Önéletrajz

Remek interperszonális képességekkel rendelkező, érdeklődő és megbízható személynek gondolom magamat.

Nem mindig, csak ha a CV-ben kérdezik. Igazából hasonlítok a kaméleonra; mondjuk nem színt, hanem arcot váltok a környezetnek megfelelően. Érdeklődő, lelkes egyetemista. Törődő testvér. Egy tehetetlen senki, aki még arra se képes, hogy hetente elmenjen futni, vagy leszedje a műanyag fóliát a mirelit pizzáról, mielőtt berakja a sütőbe.

Nagy bennem a hivatástudat. Angolul folyékonyan írok és olvasok, többször is voltam külföldi tanulmányúton. Ekkor nem csak a nyelvtudásomat erősítettem, hanem új perspektívát szereztem, kapcsolatokat építettem és önkéntes munkát végeztem. Ez mondjuk még igaz; innen van az ajánlólevelem. Az elején még szimpatikus volt a bácsi, aztán kiderültek dolgok, és utána már csak telefonon keresztül kommunikáltam vele. Tényleg, leírom az idősgondozást is. Hogy őszintén hiszem, hogy kötelességünk segíteni az elesetteken, a karjuk alá nyúlni, és akkor se engedni el őket, amikor már mi is belerokkanunk.

Németül, illetve franciául is képes vagyok érthetően kommunikálni.

Fontosnak tartom az interkulturális kapcsolatokat. Vagyis inkább a kultúrák közötti kapcsolatokat, hogy magyarul fogalmazzunk. Arra van a nyelv, hogy használjuk, nem? A nyelvtantanárom szerint de, és épp elég nagy tragédia, hogy a mai fiatalok képtelenek megerőltetni magukat, hogy szép, ékes magyar mondatokat ejtsenek ki a szájukon.

18

Németül amúgy nem hiszem, hogy tudok. A tanár sikeresen elhitette velem, hogy nem, és most, ha a nyelvre gondolok, már látom is a hosszú, lila műkörmeit, az áruló tankönyveket és a csak azért is rosszul írt szavak tömkelegét. Meg az osztálytársaimat, ahogy már nem is bámulnak felelés közben. Ők érzik kínosan magukat helyettem.

Kreatív vagyok. Emlékszem, hogy szerettem volna az lenni, és néha még mindig madarakat rajzolok a lap szélére. Már gyerekként is lenyűgözött a varjak fekete tollán a fény törése. Elképzeltem, ahogy a fiókák kopaszon és vakon tátognak élelemért, aztán megnőve először rúgják el magukat a fészek pereméről. Utána csak zuhannak és zuhannak, és talán rájönnek, hogy odalent rágógumi és eldobott cigarettacsikkek várják őket, az meg milyen halál már, és akkor elkezdenek kétségbeesetten verdesni, majd repülni, vitorlázni a betontornyok között.

Tanulmányaimat egy elit gimnáziumban végeztem. A kémia terem ablakából rá lehetett látni a fészekre, ezért jutott most eszembe.

Meg jól is hangzik; csak elejtem, hogy igen, ide jártam, és ó, ugyan, semmiség, nem is versenyistálló, és máris mindenki meg van győződve arról, milyen intelligens vagyok. Nem volt rossz hely, csak a tanárok meg az osztálytársaim voltak vakok. Pedig olyan sokan olyan sokféleképpen kértek segítséget. Örülnék bármiféle lehetőségnek. Szeretnék egy jó csapat tagja lenni, új élményeket gyűjteni, és minél távolabb kerülni ettől a helytől. Már nem érzem úgy, hogy bármi keresnivalóm lenne itt.

Nem tudom, hol és mi, de valami elromlott, kifordult, félrecsúszott, amikor megpróbáltam összerakni magamat. Útközben valahol keserű és cinikus lettem, és őszinte is csak akkor vagyok, ha éppen azt kell hazudni.

Keressen nyugodtan bármikor a megadott telefonszámon.

Tisztelettel, 19

AZ ESEMÉNYRŐL KÉSZÜLT FOTÓKAT A KÓD BEOLVASÁSÁVAL TEKINTHETI MEG

RADNÓTI ÁDÁM

Magyar Politikai Elmélet

Köpetpocsolyák és prémium kávésok között kirajzolódik a magyar politikai elmélet végső mandalája melynek folyami rák íze van és keresztül trappol rajta egy csoport óvodás Kérdezzük a villamoson ezt a megszállott káhint hogyan kell a hatalom sárga férgét megismerni és az érrendszerben felfedezni Felel és nem felel hát kérdezzük a tanítónőt és ingázót, bolondult beköltözőket, és felmondjuk, amit már tanítottak nekünk valahogy, míg a pingpong és a vezér pub valósága fölött a magyar út hirdetései vakognak.

22

SZABÓ DÁRIÓ

Kirándulni jöttem,

de most egy alagút előtt állok.

Mellette egy faállványos fémtáblán: belépés csak mártíroknak.

Fölötte az ég sima, egyszínű, mintha a bárányfelhők rettegve eliszkoltak volna. Most én is a futásra gondolok, ahogy az alagút acetonos lehelettel suttog a fülembe. Visszhangzom.

Mondatlebenybe szorulok, bent omlani készül a magánhangzókéreg a mássalhangzók többedmagányától.

A munkanélküli Kharón épp kifelé kúszik, angolnasovány és mellkasáról víz csöpög. Előveszem a telefonomat, hogy mentőt hívjak, de inkább fényképezni kezdek, és akkor rám köhög az ég néhány fehér cafatot. A végére már ő sem tudja, milyen évszak van.

23

Végignézek a tájon és

közben odaül mellém egy törött szárnyú nyitott csőrű madár pillantásaival meséli fentről látva milyen apátlanok a templomtornyok mert aki ügyelné őket most a táj börtönrácsai mögött hál a semmit körbezáró fénnyel csak karja lóg ki a fém mellett kézfeje unott mint az anyátlan szántóföldek ahol szirom és nedves gaz még nincs mégsem szomjazik a táj

24

mert átfut rajta a maratoni napfény ami még emlékszik az utcalámpák pislogására de nem érzi sértve magát nem úgy mint az a félig leszakított virág a tóparton amelyik belenézett egy tavasz és nyár között feszülő villámba és csak engem látott utána ülni mindenhol szótlanul egyedül vállamon egy madártoll súlyával markomban egy kibogozhatatlan kulcstartóval

25

DÉRI ANNA

104 korty vodka

Tibi 3 üveg vodkával a kezében sétált ki a sarki kisboltból. Léptei szaporábbak voltak hazafelé, fázott a csípős hidegben, mégsem vett kabátot, mert a bolt csak 5 percre volt. Ujjai majdnem ráfagytak a lépcsőház kapujának kilincsére, miközben kitárta maga előtt.

A lift felé vette az irányt. Sosem lépcsőzött, a hetediken lakott.

Valaki már állt a felvonóban, de várt rá. Tibi örült volna, ha nem az alatta lakó Viktor az.

– Bulit tartasz? – kérdezte Viktor félmosolyra húzva száját.

– Ja. – Oroszokat vársz?

Tibi megvető pillantást vetett Viktorra. A férfi matrózkék öltönyt viselt, frizurája előre beállított volt, kezében aktatáskát tartott.

Biztosan most végzett a munkájával a minisztériumban.

– Szeretem a vodkát – motyogta az orra alatt Tibi.

Nem kis meglepetésére Viktor felnevetett.

– Juli utálja a vodkát – jegyezte meg végül.

Végre kinyílt a lift ajtaja, a hatodikra értek. Viktor kiszállt, de választ várt, ezért visszafordult Tibihez.

– Akkor titeket nem hívlak – vettette oda Tibi, majd a lift ajtaja bezárult.

Az apró lakásba belépve Tibi egyből a falba verte a fejét. „Juli utálja a vodkát.” Ez a mondat visszhangzott egyfolytában a fejében.

Utálja. Juli utálja a vodkát. Úgy dörgölte az a ficsúr az orra alá, mintha ő nem lenne tisztában a ténnyel, hogy Juli utálja a vodkát. És még röhögött is előtte. Juli utálja a vodkát.

26

Nagy lendülettel elterült a kanapén, majd kezébe vette a távirányítót. Az egyik sportcsatornára akart kapcsolni, de megakadt a szeme az egyik közcsatorna hírműsorán. A felvétel középpontjában egy fiatal, dekoratív, ébenfekete hajú lány állt, egy festményekkel teli teremben. A szalagcímen ez volt olvasható: Somos Zita művészeti kiállítása.

A lány egy portré mellett állva mesélt, boldogan. Tibi azonban nem hallotta egy szavát sem, csak az élénkkék szempárra és a kócos, vállig érő, ébenfekete hajra koncentrált. Ő ismeri ezt a lányt. Látta már, sőt azt is tudja, hogy egyszer közel állt a szívéhez. Előkapta farmerzsebéből a telefonját, és kutatni kezdett. Az ismerősök között nem találta. Akkor régebbről kell ismernie.

Kisétált a konyhába, ahol a vodkákat hagyta. Felkapta az egyiket, megbontotta, majd bele is ivott. Ahogy visszaért a kanapéhoz, még egy pillantást vetett a lányra. Már tudta. Ő Zita, az óvodából, abból a kis alföldi városból, ahol együtt töltötték a gyermekkorukat. Ő Zita, az első szerelme.

Tibinek le kellett ülnie, hirtelen jött. Az előbb Juli, most meg Zita. Megállapította, hogy a lány semmit sem változott. Szemében még mindig égett a fiatalság, mint évekkel ezelőtt, amikor utoljára látta. Csak a száján izzott vörös rúzs, amiatt nem ismerte meg.

Zita élénken élt még az emlékezetében. Együtt száguldoztak kismotoron az óvoda udvarán, és együtt kísérték el Tibi nagyapját nyaranta horgászni. Mi több, Zita rajta festett először. Egy júliusi délutánon Tibi nagyszüleinél voltak, ahol a nagy melegben nem tudták, mit csinálhatnának. Erzsi mama ajánlotta, hogy fessenek valami szépet a szüleiknek. Felvonultak hát Tibi szobájába, ahol Zita nevetve azt mondta, hogy inkább a fiú hátára festene valamit.

Tibi elterült a földön, és hagyta, hogy a kislány alkosson. Jóleső érzés volt a festékes ecset hűvös érintése azon a nyári délutánon.

27

Szomorúak voltak, amikor le kellett mosni Tibi hátáról a Tiszát.

Tibor rájött, hogy ő volt Zita első festményének vászna. Most pedig a lány ott állt első kiállításán. Erre ivott.

– Hát én beszarok – suttogta maga elé két korty vodka után.

Hirtelen sok régi emlék villant fel a szeme előtt abból a kis, koszos alföldi városból. Látta maga előtt, ahogy barátaival nevetnek a konyhásnő lógó melleit nézve. A postás ott biciklizett a szeme előtt. Minden pénteken hozta a sorsjegyet az apjának, de az sose nyert. Érezte az iskolai gyümölcsleves ízét, hallotta osztályfőnöke dörmögő hangját. „Ha még egyszer megütik a Lőrincet, repülnek az iskolából.” Legjobb barátjával, Kiss Zolival néha elpüfölték az apró termetű Lőrincet. Nem szerették ezt tenni, de így több figyelmet és tiszteletet kaptak diáktársaiktól.

Ezekre az emlékekre mind megemelte üvegét. Külön ivott Zolira, Lőrincre, de még kedvenc tanárára, Gárdonyi úrra is.

A szomszédasszonyra is, aki mindig hozott neki pár szeletet a frissen sütött süteményeiből. Ivott az anyja almás lepényére. A koraesti fürdőzésekre a Tiszán, a rengeteg szúnyogra, nagyapja intő szavaira. Kortyolt egyet a cigányasszonyok egészségére is, akik minden este utánuk kiabáltak, mikor Zolival későn futottak a főúton.

Nem szeretett különösen ott élni, várta már, hogy egyetemre mehessen. Most mégis elszorult a torka, ahogy szeme előtt megjelent Zoli, a nagyapja és a szülei. Náluk voltak azon a júliusi estén, amikor megérkeztek a felvételi értesítők. Az alkony pirosra festette már az égalját, a levegő tele volt vidám nevetéssel, aztán Zoli és Tibi egyszerre pattantak fel a helyükről. Megállt az idő. Majd a nevetésből pityergés lett. Zoli és Tibi örömükben ejtettek pár könnyet, mert tudták mennyit dolgoztak a jó hírért.

28

A szülőknek pedig csemetéik véget érő gyerekkorért nedvesedett a szemük. Tibi hatalmasat ivott az üvegéből, ki is ürült. Hatalmasat, mivel ez volt az a pillanat, mikor ő és Zoli már nem voltak többé legjobb barátok. Zoli Pécsre került, Tibi pedig Budapestre.

Tibor felállt, hogy magához vegye a másik üveget. Azután az ablakhoz támolygott, annak keretébe kapaszkodott. Az üvegen kinézve megpillantotta az utca túloldalán álló kocsmát. Belátni nem lehetett, a vendégek telelehelték a helyiséget, párás lett az üveg. A homályos sziluettek gazdáit próbálta felismerni. A sarokban biztosan Józsi bácsi ült, aki éjfél után mindig Trianonról vitatkozott az arra tévedőkkel. Tibi ivott Józsi bácsira, arra is, hogy a jobb sarok az ő bérelt helye, meg akkor már a határon túl rekedtekre is megemelte a poharát. Tibinek volt egy felvidéki ismerőse. Az anyja nagybátyja, aki évente egyszer látogatja meg őket, halottak napja alkalmából. Iszákos ember, Tibi mindig is utálta ezért. A mély, ijesztő hangját se szerette, azt sem, ahogyan beszélt, amilyen élcesen vette a levegőt. Csúszott a vodka Tibi torkán, ahogy a férfira gondolt.

A kocsma bejárata előtt egy női alak jelent meg. Vörös szövetkabátot viselt és fekete csizmát. Laura volt az, a pultoslány.

11 óra, eljött a műszakváltás ideje. A lány vett egy nagy levegőt, mielőtt belépett volna az ivóba. Tibi ezen mosolygott, hiszen tudta milyen nehéz az egyetemista lánynak. Szép volt, de ha nem lett volna szép is megtalálta volna minden részeges fószer a különböző szexuális poénokkal. Tibi kedvelte Laurát, a lány az esték végén mindig meghívta egy körre. Most ivott az egészségére.

Már nem csak a kocsma üvege volt homályos a benti párától, hirtelen minden az lett Tibi előtt. Megszédült vele a világ. A kanapé felé vitték lábai, de elvétette, a földre esett hát.

29

– A kurva anyjukat! – csúszott ki a száján, mert most a volt oktatóira gondolt, aki megtanították, hogy kell helyesen elesni.

Nem így, mert nagyon fájt.

Megemeli az üveget, a vodkát a szájába borítja, a sajgás tompul.

Fejét a padlóra teszi. Forog a plafonon a csillár, marja a gyomrát az ital. Úgy marja, mint mikor Juli először főzött chilis pennét. Az üveget a falhoz vágja, hangos csörömpölés, szilánkok mindenütt.

Fel akar ülni, de szilánkokba tenyerel. Rövid, éles fájdalom, majd megindul a vér.

Mari néni majd segít, jutott az eszébe. A szomszédasszony minden héten átugrott hozzá egy kávéra, hogy az isten áldja meg érte. Csütörtök este 11 van, Mari néni nem fog kávéért jönni, vége a sorozatának, már alszik. Tibinek kell átmenni. Lábon nem megy, jó lesz négykézláb. Az ajtóig el is jut. Be van zárva, mindig bezárja miután hazaér. Vajon a kulcs merre? Arra nem emlékszik, de mozdulni sem bír.

– Mari! – ordítja el magát, mert visszatért a fájdalom. Ismétli, ismétli, de hiába, Mari néni nem jön. Csak lenne már vége a részegségnek, meg az életnek is úgy egyáltalán. Zita művész lett, Juli utálja a vodkát, Laura meg csak a joggal foglalkozik. Ő meg felkel, megy a gyárba, hazajön, jobb napokon eszik, iszik valamit, és már fekszik is. Újra meg újra, csak vége lenne már.

– Mari! – próbálja ismét hívni egyetlen barátját, a 72 éves szomszédasszonyt.

Sós könnyek gurulnak végig az arcán. Összeszorítja véres öklét, majd az ajtóra vág, folyamatosan üti. Pillanatokon belül tűsarkak kopogását hallja, kopp, kopp, kopp. Ismeri az ütemet, ez visszarántja a valóságba. Juli jár ilyen tempóban.

– Rendben vagy Tibi?

30

Nem volt felkészülve erre kellemes hangra. Mióta szakítottak nem is látta a lányt. Sosem futottak össze a lépcsőházban, bezzeg Viktorral.

– Ittam.

Sóhajtás hallatszik odakintről.

– Mit? – Vodkát. Két üveggel.

– Engedj be Tibi! – kéri lágyan a hang. Tibi szemei elkerekedtek.

Sokszor várta ezt a mondatot.

– Nincs meg a kulcs.

Juli nem szólt többet, tűsarkak kopogása hallatszott ismét, de most szaporábban. Pár perc múlva fordult a kulcs a zárban, Tibit finom kezek emelték meg.

A kis Fiat anyósülésén ült. Rázták a budapesti utak, villogtak, forogtak a körút fényei, mentő szirénázott. Hánynia kellett, hányt is. Juli szitkozódott, hogy bassza már meg, amiért még mindig olyan, mint egy gyerek, vigyázni kell rá, ezért is hagyta el. De persze nem felejtette el, ezért is gondoskodik róla, mikor a Viktor mesélte a liftes találkozót, már tudta, hogy baj lesz. A Mari néni is miatta jár át, mindig jelent, mint egy kibaszott ávós. Az egyetlen barátja pont Julinak jelent.

A kórházban rendesek voltak. Valaki meg is kérdezte, szeretne–e még valamit a detox előtt. Tibi ennyit felelt: – Csak egy korty vodkát.

31

KINCSES EDIT

egy éhezés diadala

minden nap csönget egy alak olyannal házal ami valaminek tűnik szükség nincs de van hogy visszanyelni könnyebb ilyenkor szavakat büfögök fel egyre csak hörög a lényeg helye próbál a napoktól nem eltelni és ha időnként rám nyit egy talán azt még valahogy meg lehet emészteni végtére is az vagy amit a tányéron otthagysz nem lehet nem odanézni ez mindkét szemed kívánja úgy: rendezd csak el szépen hogy jól mutasson kihányva

32

LOVAS SZ. JUDIT

Fekete kabóca

Sokkal tovább kellene a miattad talált Úrnő előtt térdelnem, hogy ne fájjon a hátam tőle, és valamit megtanuljak.

Tudom, annak a borzongásnak a töredékével nyitok be a vaspántos, fehér tölgykapun, ami bennem halk kérdés csak, hogy milyen lehet mindig azt akarni, hogy árnyékává váljunk félig önmagunknak, vajon arra lettem-e kitalálva, hogy szemem különös fényét hordjam a néha kacskaringós ágakra nőtt zölden kifeslő természet gödrében, ahonnan kiszedem, mint a régi tavat ibolyaszínnel erjesztő békaszőlőt, mielőtt a látás megrészegítene tátogva, ahogy a brokát-halak, vagy más vagyok, szürke eminenciás a kertben, aki kabócáktól percegetve, kihalt vasúti sínek mentén jött el idáig, hogy árnyékot találjon.

Rémlik, mintha nekem kellene gondoznom a virágokat, megnyírni a sövényt, vagy szilvakompóttal és tojásrántottával tömve megint más szakdolgozatát fogalmaznom 33

remélve az éjjeli tücskök énekét ott, ahol, ha elég ideig hasznos vagyok, talán ezt is rám bízzák, mert tudod, átszellemülés fekete villanásaként gubbasztó árnyék, a tücskök szebbek, mint a kabócák.

A hangjuk miatt. Nem előítélet ez, inkább kiindulási pont, olyan, mint amiből eljöttem, kevés, ha néha falba vágnám a buzgó rendrakás közt, leesne a vállamról tőből a száradt kéz, magam mellett tartom, mint ami pókhálón nyekken, üvegszálas próbababa, hátsómban krómacél nem lakájnak való, autófényezőnek a merészség emléke, az érte járó bér – dacként nyakszegetten lóg ma a fáról, míg a filigrán elszántság bennem leveszi, ami talán nem is tudja úgy megfogni a tányért hogy egy ujjal se érjen a széléhez, mert senki nem edzette még meg, talán igen.

Annyi baj legyen!

34

Összességében felszabadító érzés értelmes, gondolkodó bútordarabként állni trónunk előtt a gyártósorról levéve: többé nem olyan egyszerű tevékenységet űzve, ahol nem kell megszólítani senkit, bátrabban mondja ki az ember, hogy „Igen, Úrnőm!”

– a hümmögés helyett.

Csak az imposztor-vért tudnám kiölni végre magamból, hogy miféle fajzat vagyok, mert akárhogy nézem, hozzám mérten szokatlan kedvtelés ez: a délutánra keresztelt szobák közt fogni a tányért tenyér-éllel megtámasztva, ahogy ujjainkat hálásan görbítjük fekete kabócaszívünk alá: született lakáj, aki így függőben tartja, mint lógó mandzsettát az ingujjtartó- pánt csukló felett – tisztán érzem – mert közben ehhez minket ruha, fehér kesztyű nem idomít.

35

IMPRESSZUM KIADÓ, FELELŐS KIADÓ: BORDÁS MÁTÉ SZÉKHELY: 1092 BUDAPEST, FERENC KRT. 6.

FELELŐS SZERKESZTŐ: BORDÁS MÁTÉ SZERKESZTŐK: KOVÁCS GERGŐ, TANCSIK BRIGITTA LAPTERV: BORDÁS ORSOLYA

FACEBOOK.COM/ROSTLAP SOUNDCLOUD.COM/ROSTIRODALMILAP ROSTIRODALMI@GMAIL.COM

/100