Skip to main content

Kutatasi terv s sz

Page 1

A türelem és a hűség érdemi mérlegén

Kutatási terv doktorátusi felvételire a kontextuális lelkigondozói megközelítés gyakorlati alkalmazhatóságára

1. A kutatási terv tudományos kihívása és a szakmai motivációja

A témával 2005-től ismerkedem és 2014-ben az alapfogalmak megértértéséhez és használatához érkeztem meg úgy ahogyan a kontextuális lelkigondozói megközelítés négy dimenziós látásmódja kívánja meg. Természetesen mivel az ember befejezetlen lény ezért nem állíthatja senki azt, hogy tökéletes tudást vagy tökéletes befejezett tudásról és gyakorlatról számolhat be. Az erőtlenség hatalmával ( Hamvas Béla szóhasználatát kérve kölcsön) nem élhet vissza egyetlen lelkigondozói iskola tudományos kihívása sem. Ez számomra egyszerűen azt jelenti, hogy az elindult úton tovább haladni e szakmai motivációval új szolgálati lehetőséget tár fel. A kontextuális lelkigondozói szemlélet és iskola egy olyan tudományos kihívást jelent itthoni környezetünkben amely kihívásra válaszolni felelőtlenség lenne azok részéről akik a pásztorálpszichológia fenségterületein eveznek. A kihívásra azért is érdemes odafigyelni és válaszolni, mert ez által nemcsak a tudományos pásztorálpszichológiai irodalom gazdagszik, de olyan gyakorlati területekre érkezünk ez által amit e szakmát végző hivatásos szakemberek segítségére jön e szemlélet , ugyanakkor a segítség olyan formáját tárja fel amivel még itthon nem találkozhattunk illetve igencsak újszerű még harmatos és üde fogalmakat tár elénk, amely fogalmak felüdítik, táplálják a lelkikondozók és lelkigondozottak hivatás-gyakorlatát. A tudományos kihívásra már történtek előrelépések. E területen a holland-magyar kontextuális lelkigondozói és terápiai iskola keretein belül a Kolozsvári Protestáns Teológián Dr. Kiss Jenő által megszerzett ismeretek átadására került sor 2013-2014-ben a szuperviziós képzés keretében. E képzés megadta azt a keretet, ahol megismerkedhetett nyolc erdélyi protestáns lelkész ezzel a lelkigondozói iskolával és ezzel a szemlélettel. (Isten áldásának tekintem, hogy én is ott lehettem eme nyolc lelkész között.)

A kontextuális lelkigondozói iskolával való ismerkedést és a megszerzett képzés után a Babes-Bolyai Tudmányegyetem pásztorálpszichológia szakán Dr. Hézser Gábor tanár úrral és más tanárokkal sikerült kiegészítenem és összehasonlítanom más szemléletekkel a kontextuális lelkigondozói szemléletet és felismernem azt a szakmai motivációt ami végül arra késztet, hogy a tudományos kihívása gyakorlati alkalmazásával keressem továbbra is a választ a pásztorálpszichológia tudományának fenségvizein. A tudományos


kihívás kérdését a 2014-ben sikeresen megvédett mesteri dolgozatom végén tettem fel és mutattam rá, arra hogy sajátos erdélyi viszonyok között is van létjogosultsága a kontextuális lelkigondozásnak. A tudományos kihívás éppen azon szakmai motivációval társul ahol a lelkigondozó a többirányú elkötelezettség attitűdjének az elsajátításával és majd gyakorlatával szakmai önérvényesítésre is szert tesz. A szakmai motivációt ezen lelkigondondozói attítüd és önérvényesítés érdekében is belső rejtett erőforrásokat tár fel. Erre a tudományos kihívásra válaszolni nem öncélú szellemi és lelki tevékenység, ami nemcsak a szakmai motiváltságot igazolja, hanem éppen azok érdekében is történik mindez akik a lelkigondozohoz segítségért fordulnak. A kontextuális lelkigondozói attitűddel a lelkigondozó visszaadja a méltányos párbeszéd lelhetőségét azok felé akiket gondoz és ez által saját felelősségét adja vissza a lelkigondozottaknak. Azt a „ belső ítélőszéket” keresi ahol és ami elszámolhatja a párbeszédben azokat akik találkoznak egy ilyen tudományos kihívás megválaszolható kereteiben és akkor amikor a szakmai motiváció lehetőséget és új keretet teremt a lekigondozottak számára. A párbeszéd és a fogalmak újszerű használatának lehetősége nyílik meg egy ilyen kutatási terv elkezdése előtt. A szakmai kihívás pedig eljut ahhoz a „felelős és laza” felelősségre ahol mind a lelkigondozott mind pedig a lelkigondozó nyer abból a találkozásból és párbeszédből amelynek része lehet e kutatási terv elindulásával és támogatásával és majd gyakorlatával.

2. Az elkezdett kutatás folytatásának értelme és felismerhető szükségessége

2014-ben Istennek hála sikerült megszereznem mind a Stichting Contextueel Pastoraat in Nederland képzése során azt a kontextuális lelkigondozói szemléletet, amit sikeresen ötvöztem a Bábes Bolyai Tudományegyetem keretén belül a Református Teológia alkalmazott teológiai fakultánsán a pásztorálpszichológai előadásokon való ismeretekkel. A Contextueel Pastoraat képzése során szuperviziós gyakorlaton is részt vettem – lelkigondozói gyakorlat során - miután összevetettem az egyéni életem során tapasztalt élményeket e lelkigondozói látásmóddal, mialatt sikerült ezen élmények feldogozása is. A Babes Bolyai mesterképzés során ezen tapasztalati és szakmai tudást felhasználva készítettem el a szakvizsgadolgozatom a “ Kontextuális lelkigondozói megközelítések ( halál, hűség, türelem, érdem, bűn, bűntudat )” címen. Ebben a dolgozatban a hat megnevezett fogalom kontextuális megközelítését hoztam, természetesen nem csak elméleti, de igencsak gyakorlati szemszögből is. E gyakorlati szemszögből hozott témákat és szemléletmódot csupán „mesteri” szinten sikerült megközelítenem. Ezen mesteri szintű megközelítés alatt értem a tudományos ígényesség hiányosságát amivel a doktori dolgozat során kívánok mélyebbre elmerülni. Ezen mélyebb elmerülés értelme nem öncélú szellemi-, lelki-, segítői tevékenység , hanem a gyakorlati teológia lelkigondozásának azon területe, ahol a lelkigondozást ígénylők felé való alkalmazásban nyer értelmet és létjogosultságot. Más szóval a megnevezett fogalmak alkamazhatósága és használata a lelkigondozás során mind a lelkigondozónak mind a lelkigondozottnak a hasznára és az értelmére válik. A sikeres lelkigondozó-lelkigondozott találkozás és


párbeszéd lehetőségét és szükségességét segíti ezen kutatás folytatása. Ezen találkozás és párbeszéd során a lelkigondozó a lelkigondozottnak a rejtett erőforrásait hozza majd felszínre, oly módon hogy a lelkigondozott felelősséget mintegy „mandátumot” kap a forgószámlák esetleges homeosztázisaiban . A lelkigondozó a lekigondozói elismerés által a destruktv jogosultságot konstruktív jogosultsággá alakítja. Ehhez szükséges a lojalitás négy dimenziós szemlélete valamint gyakorlati módon való párbeszéd segítése a tranzakciók során. A kapcsolati etika az a dimenzió ahol a „gyógyítás” akkor és ott történik, amikor a változó egyensúly mérlegén a méltányosság és igazságosság „escaton”-ja jelenik meg, mintegy az érdemek alapján megbizonyosodott lét rendje alapján.

Ezen kutatás fontos szerepet szán mind a négy dimenziónak ( tények, pszichológiai, tranzakciók, relácionális etika) és kitekintést ajánl a most kidolgozás alatt levő ötödik dimenzió az ontológiai dimenzió felé is. A kontextuális lelkigondozás jelene ezen ötödik dimenziót veszi kutatói célkeresztbe, viszont addig amíg a négy dimenzió itthoni helye és használata nem kerül meg addig a legújabb kutatások alap nélküli tetőszerkezetnek tűnhetnek. Tehát az elkezdett kutatás értelmének és hasznának az egyik vetületét éppen a négy dimenzió erdélyi-romániai körülmények közötti alkalmazhatósága és ismertetése adja, másrészt viszont a kontextulis lelkigondozás Amerikában, Franciországban, Hollandiában és Magyaroszágon és máshol való mai kutatásai eredményeinek a befogadó készséget és hogy alapot adjon e lelkigondozói irányzatnak. Tehát az ez irtányú kutatás ezen iskolának az ismertetése és itthoni megalapozása mellett, értelemét és szükségességét is jelenti a nyugati eme lelkigondozói személettel és gyakorlattal való kapcsolatot is adja. ( A mesteri dolgozat digitális elérhetőségének a címe: http://issuu.com/revc/docs/ezadolgozat_ee02337199adc1 )

3. Kontextuális fogalom-használat

Minden lelkigondozói iskola a megalkotja a maga számára fontos és szükséges fogalmak körét, külön világát ahol otthonosan mozog és amellyel „operál”. Ezen fogalmak sajátságos jelentést és üzenetet hordoznak. A magyar-, angol-, és holland-, nyelvek ( amely nyelveken megtalálható a szakirodalom nagyobb része) íráshagyománya eltérően a kínaitól a fogalmak jelentés és üzenet gazagságát nem jelzik több írásjellel. Másszóval ugyanannnak a fogalomnak más és más jelentése van, de az írása egyforma. Vannak


lelkigondozói szemléletek, amelyek újabb fogalmakat hoznak be akár idegen nyelvből is, és ez által bővül az ismeretük és alkalmazhatóságuk. A kontextuális lelkigondozói személet a könyvelés és jog nyelvezetéből „veszi kölcsön” a fogalmait, illetve ad sajátos jelentést ezen fogalmaknak.Pld a lojalitás ( hűség) a „loiality” jog nyelvéből veszi használatba, a „mérlegkönyv” használata a könyvelés nyelvéből „emeli” lelkigondozói fogalommá. Gazgad fogalmi jelentést és üzenetet hordoznak ez által a kontextuális lelkigondozói fogalmak és sajátságos jellegüknél fogva vannak eltérések is a magyar fordítás során ( pld a több irányú elkötelezetség fogalmát a több irányú részlehajlásként is fordjtják. ) Ugyanazt jelenti, viszont a magyar fogalmi használatban egészen mást jelent a részlehajlás és a elkötelezettség, holott a kontxtuális lelkigondozói fogalom használata mindkettőn ugyanazt érti: a lelkigondozó minden családtag fele elkötelezett és érdekérvényestő magatartása , amikor nem „árulja” el egyetlen családtag bizalmi önérvényesítés-törekvését sem, hanem annál inkább segít a találkozás ( fúzió nélküli! ) során a párbeszéd kialakulásában. A lelkigondozói fogalomhasználat egyik kiinduló pontja a bizalom-alapú terápia ami a lelkigondozó „nem-tudásából” indul ki, az entrópia törvényeit is figyelembe véve, ha beszélhetünk egyáltalán ezen törvényekről. Buber és Levinas filozófiai szemlélete alapján az ÉN-Te, illetve ÉN-Az, vagy ÉN-MÁS találkozása rendjén a lelkindozó a tárgykapcsolat elmélet alapján a pszichodinamika eredményeit is felhasználja. ( A kutatási terv a pszichidinamikai ismeretek bővítését ígényli majd valamint a pszihoszomatikus betegségek és ezek gyógyításának további tanyulmányozását kéri majd.)

A fogalom-használat során a kutási terv ezen fogalmakra mint hidakra tekint ahol a találkozás és a párbeszéd létrejöhet. De e híd hasonlat helyett akár más olyan hasonlatot is hozhatunk amely az emberre mint heteronóm személyiségre tekint, illetve aki kezdettől fogva relacionális lény és mint ilyen befejezetlen . Ezen antropológiai emberszemlélet bővítése is célpont ezen kutatási tervben, ahol a kontextuális lelkigondozói emberhez való vizsonyulást mintegy „leképezi” vagy kiegészíti, illetőleg megadja azon fogalmat amelyen ezn lelkigondozói szemlélet ismerői és akik ezen segítséget kérik számára érthetővé és használhatóvá válnak ezen fogalmak. A kutatási terv tehát célul tűzi ki éppen ennek érdekében antropológiai ismeretek bővítését és alkalmazását ezen iskola, illetve személet hasznára is.

A kontextuális fogalom-használat csak egy része a kiutatási tervnek, mint amihez szükségesek az új antopológiai ismeretek, viszont más ismeretek bővítése is szükséges a már említett jog és könyvelés mellett a pszihiátria és pszicghológia területéről is ( az előbb felsoroltak értelében, melyek a kontextuális szemlélet és gyakorlat elemi követelményei közé tartozik, hogy egyáltalán hazai viszonyok között gyakorolni , alkalmazni lehessen). Mindezek mellett pedig állandó figyelem központjában kell legyen azon hétköznapi egyszerű szó illetve fogalom-használat, amelyet a lelkigondozottak használnak, hiszen éppen az ők érdekében történik e kutatás s e szakmai kihívás elsosorban ezt célozza meg sajátságos itthoni viszonyok mellett. Természetesen az itthoni


viszonyok alatt a társadalmi-, gazdasági-, és egyéb mutatók mellett a vallási-, és felekezeti viszonyokat is érthetjük. Mint ahogy azonos hangzású és írásjelű szavak más és más fogalmat kapnak a különböző teológiai személetekben hasonló képpen a lelkigondozói szó- és fogalomhasználat eltérő jelentése és üzenete mellett csak lennie kell egy olyan kapcsolatnak ahol a párbeszéd létrejön és a találkozás után gazdagon távozik a „sub-iectum” illetve felfedezi az új erőforrásokat mind az egyéni mind pedig a kapcsolataik érdekében is.A kutatási terv ezen nyerek-nyerek állapotra különös figyelemmel tekint és reménykedik ezen megvalósíthatóságában.

4. A türelem mint a mérleg

A türelem és mérleg foglamainak a jelentése és üzenete a kutatási terv egyik meghatározó része. E két fogalom a mesteri dolgozat részét is képezte. A doktori kutatási terv célja e két fogalomnak és jelentésének, üzenetének és kapcsolatainak a számbavétele és rendszerezése ezen iskola alapján. A türelem ”gyanús fogalomként” van jelen a kontextuális személetben, hiszen a türelem fogalmának számos jelentése ismert és sajátos jelentéssel bír nemcsak a különböző nyelvekben, de a sajátságos körülmények között és helyzetekben. A türelem mint lelkigondozói magatartás-forma nem végtelen és nem végtelen a lelkigondozottak esetében sem a különböző esetek kapcsán melynek részese lehet. A kiutatási terv a türelem átjárhatóságának a határait is kutatja a különböző lelkigondozói esetekben, viszont magának a fogalommal való törődés is meghozza a maga értékét és értelmét, más szóval „hasznát”. A lelkigondozás türelme , illetve a türelemmel való lelkingodozás, a türelem a mérlegen, és a türelem mint mérleg „tükörképeknek” a sajátságai szintén e kutatási terv részei lehetnek. Ennek indoklását a kutatás során elért eredmények muttnak majd lehetőséget vagy irányt.

Ami a mérleget illeti , ennek képe nem egy fogalom , vagy képhez kapcsolható. Itt gondolhatunk elsősorban a mérlegkönyre is ahol az érdemek fel vannak jegyezve, de gondolhatunk a jog „juszticia” mérlegére is. Más szóval a mérleg mint kontextuális fogalom hasonló törtődést ígényel akárcsak az előbb emített türelem. „A kapcsolatok kiegyensúlyozásának a dialógusa” - címet kapott magyarul egy Böszörményi Spark könyve. E cím is utal arra, hogy az úgynevezett mérleg és a kiegyensúlyozás szándéka, lehetősége, szükségszerűsége valamiféle kapcsolatban van azzal , ahogy és amikor az egyensúly változó kapcsolati valóságot mutat a méltányosság és igazságosság lét rendje szerinti lelkigondozói „stratégiákban” vagy „ segítő-elméletekeben”.

A kutatási terv célja minél egyszerűbben és érthetőbben megközelíthetővé tenni azt amiről azt gondoljuk hogy türelem vagy mérleg és azt ahogy e kettő kapcsolatát látjuk,


vagy láttatjuk . A türelem lehet maga a mérleg vagy a mérleg jelenti a türelmet ? Más szóval mi mér és mit mérünk: a türelem méri a „mérleget”, vagy valamiféle mérleg méri a türelmet ? A kutatási terv konkrét megfogható és közérthető esetekre vonatkoztatva keresi meg a kérdésekre a választ és más és új kérdéseket tesz majd fel a türelem és a mérleg viszonylataiban, illetve összefüggéseiben, vagy kapcsolatában.

A kutatási terv a „mint” lényegére is tekint, megkeresve a hasonlatok és analógiák használható vagy nem használható az eltérő vagy megegyező viszonyokban. Mennyiben lehet „szerencsés” a türelem és a mérleg hasonlatként való használata , vagy ezek alapján való kiinduló pontja. Amennyiben nem türelem a mérleg , akkor mi hozható be ide elfogadhatóbb és jobb fogalomként? Hogyan viszonyul a türelem a mérleghez, és milyen ez a mérleg és kinek vagy kitől ez a türelem ? Meddig használható a mérleg és milyen türelem vonatkozásában ? Rendszerszemléletű kérdésfelvetések mellett a reflexív megközeltés a kutatási cél a lineális és stratégiai megközelítések mellett.

Amennyiben a türelem a mérleg, mi mérhető és hogyan mérhető ez a „valami” ? Amennyiben a mérleg a „türelem” mennyiben hozhat ez változást az általános mérhetőség-értelmezésekben? Egyáltalán a türelem mérhető és ha igen ki az aki ezt megteheti? Kié ez a türelem ? Másérszt viszont a mérleget ki méri meg türelemmel ? Milyen lehet az a mérleg amit a türelem mellett használhatunk valamilyen vonatkozásban? Hogyan és mikor, ki által jelentkezik mindez azon „ belső kapcsolati bíróságon” , ami mindenkit elszámolhat ? Miért a türelem és miért a mérleg a kontextuális lelkigondozói szemléletben ? Mindez hogyan áll össze az esetek kapcsán ? Illetve miként lehet a türelem és a mérleg képét és jelenvalóságát felismerni egy kapcsolati viszonyban és hogyan értelmezhető helyesen e személet alapján? Mit jelent az hogy helyes szemlélet ? Lehet helyes és helytelen mérleg , illetve türelem ? Kinek helyes és kinek helytelen ez a megközelítés ? Mit ad és mit vesz el a helyesség és/vagy a helytelenség ? Milyen irányok fele mutat ?

5. A hűség mint a mérleg

Általában a türelem és a mérleg vonatkozásában való kérdésfelvetéseknél ha kicseréljük a türelem szót a hűséggel akkor is használhatókká és értelmessé lesznek a kérdések. Annak ellenére, hogy sok hasonlóság van két fogalom megközelítésénél – ha kicseréljük a fogalmakat úgyis is alkalmazhatóak – mégis nagy az eltérés, mert a hűség és a türelem nem ugyan az. A későbbeikben előjön e két fogalom egybevetése is . Itt most a hűség fogalmának a mélyre-szántása történik meg, és e mellett a fogalom minél szélesebb körű „kiaknázása” annál közelebb hozva a kutatási terv segítségével a gyakorlati meglátásához


ahhoz amiről azt álltjuk , hogy hűség. A hűség tetten érése ott is és akkor is amikor azt mondjuk, hogy hűtlenség. Ha van hűség akkor ennek mi az ellentéte, ha lehet erről szó egyáltalán ? Nem valószínű hogy ez a hűtlenség lenne! Mivel hozható legközelebbi kapcsolatba a hűség, ahhoz, hogy a tévedés a lehető legkevesebb legyen? A hűség – mint jogi fogalom – az összetartozás jele, vagy ténye is ami meghatározza a tranzakciókat és igen érzékeny az etikai dimenzióban ezen fogalom finomságának a megérintése. Hogyan történhet ez ? Hogyan lehetséges ez ? Kutatási terv célkitűzései, kérdései is.

A mérleg a már előbbi fogalom tisztázás alapján ismét megkérdőjelezhető: ugyanaz a mérleg itt mint a türelem esetében ? Amennyiben nem ugyanaz a mérleg, akkor mi lehet a lehető legközelebb ami használható a hűség mellett vagy mi helyettesítheti ezt, és hogyan , milyen körülények között ? Mit jelent ezt és ki érti ezt ? Kinek kell értenie és mikor , hol és mi lehet az esetleges válasz ezekre a kérdésekre ? Szükség ezt egyálatalán érteni ? Mi az hogy a hűség értése , vagy érthetősége ? S ennek kapcsán a mérleg szintén. Kinek van lehetősége vagy szüksége ahhoz, hogy megmérje a hűséget és amennyiben ez létrejöhetne akkor lehet ennek „mértékegysége” vagy valami hasonló kifejezhetősége? Milyen módszerek vagy milyen alkalmazhatósága lehet annak amiről azt állítjuk, hogy a hűség mérlege, illetőleg a mérleg hűsége.

A hasonlat a „mint” esetében szintén megvizsgálandó: miképpen áll a hűség és miképpen áll a mérleg? Más szóval mi az amiről azt álltjuk hogy hűség és/vagy mérleg és milyen ez, mikor, hogyan meddig, kitől, kinek, kitől és milyen körülmények között ?

Milyen lelkigondozói esetekben és hogyan alkalmazható a hűség és mérleg kontextuális lelkigondozói megközelítése ? Lehetnek olyanok ahol nem és ahol igen? Mindez mi alapján „dönthető” el , ha lehetséges ez a kérdésfelvetés jogosultsága ? Lehetnek olyan lelkigondozói esetek ahol nem „alkalmazhatóak” a kontextuális mérleg és hűség eme szemlélete ? Mennyiben lehet létjogosultsága ezen kérdések feltevésének illetőleg milyen irányból és milyen irányba közelíthetőek meg ezek a kérdések és a válasz-lehetőség miképpen áll vagy miképpen veszítheti el az érvényességét?

A hűség mint a mérleg képe hol fogható meg és hogyan fogható fel , kinek és mit jelenthet ez hazai vonatkozásban a lelkigondozás tekintetében ? A kontextuális lelkigondozás mellett van még olyan lelkigondozói szemlélet ahol szintén fontos a hűségnek és a mérlegnek a „használata” ? Lehet -e valami következtetéseket levonni abból ahogy valaki megmér bizonyos tárgyakat, viszonyokat, gondolatokat, vagy éppen magát a hűséget? Mit kezdhetünk ezekkel a következtetésekkel? Lehet-e és ha igen


hogyan a hűség mérlegének a pszichodrámai alkalmazását a párkapcsolati lelkigondozásban ? Van-e más megfogható valósága ennek a hűség és mérleg összefüggéseinek ami a figyelem-felkeltésben gyümölcsöző lehet a lelkigondozásban a sajátos itthoni körülményeinkben ? Mi a garancia a következtetetések használhatóságának, illetve ezen eredményeknek? Hogyan mérhető le jól a hűség mérlege ? Mit kezdünk az eredményekkel? Mire használjuk és hogyan ?

6. Az érdem mint a mérleg

Az előbbi két esetben a mérleg a türelem és a hűség mellett jelent meg és ezek összefüggéseinek néhány részletére figyelt. Itt a mérleg mellett egy új fogalom jelenik meg: az érdem. Általában ez esetben is hasznosíthatóak az előbbi két esetben feltett kérdések és megközelítési szempontok a kutatási terv irányát és módszerét illetően. Itt azonban több más szemponttal is bővül a rendszer, illetve az érdeklődési kör. Ez esetben is hasznosítható a hármas megközelítés mint az előző kettő esetében: külön a mérlegnek, az összehasonlításnak magának és a mérlegnek a külön illetve az együttes kutatása és ezek összefüggéseinek jelenkezési területei. Vagyis: mi az érdem és milyen érdem , kinek érdem, és hol , mikor érdem kérdések feltehetőek a mérleg vonatkozásában is, illetve az analógiára vonatkoztatva is.

Ami új szemléletet hoz(hat) be az érdem és a mérleg kettős és több irányú szempontjai alapján kitekintő vizsgálatában az a következő kérdés mentén halad: kinek ad és kitől vesz el ez az érdem, és kinek ad és kitől vesz el ez a mérleg? Vagyis az érdem kinek érdem és kinek „érdemtelenség” ? Mi lehet az érdem „másik oldala” illetve mi az érdem ellentéte és mit hoz és mit visz el ennek a hiánya ? Hogyan lehet az érdem nyújtása illetve adása során megőrizni az önérvényesítést, illetve mikor és milyen körülmények között, milyen szemlélet és milyen gyakorlat alapján és rendjén segít hozza az érdemek megszerzése és egyenlő elosztása az önelhatározásra és majd végső soron az önérvényesítésre ? Mikor bontja meg a homeosztázist az érdemek újra-értelmezése és hogyan tud a lelkigondozó az érdemek méltányosabb és igazságosabb elosztásában segíteni a kapcsolatok méltányosabbá tételének változó egyensúlyra törekvő és a világrend alapján mozgó mérlegén? Mi történhez a homeosztázis megbontása után és mi lehet az az vezérlő elv ami alapján a méltányos és igazságos világrend töretlen hűsége alapján az új kapcsolati egyensúly megalakul és mozgásba kerül.

Az állandó adok és kapok egyensúlya az érdemek vizsgálata és osztályozása rendjén új és új lehetőségeket ajánl azon kutatási irány fele, ahol a lelkigondozás az egyéni lelki egyensúly megtalálását segíti abban négy dimenziós kapcsolati valóságban, amelyben


mozog és ami alapján szemléli a lelkigondozás helyét, célját és lényegi valóságára mutat rá ebben a kontextuális lelkigondozói megközelítés rendjén. Az egyéni lelkigondozás során az „ÉN” és a „TE” illetve '”AZ” vagy „MÁS” és hasonló kapcsolódási pontokra keres rá és ezt kutatja . A párkapcsolati vagy családi lelkigondozás rendjén pedig arra a kapcsolati valóságra mutat rá ami a családtagok között a harmadik dimenzióban történik, hogy felmérje az érdem és az mérleg valamint ezen hasonlóságának a kérdését a tények és a tények pszichológiai feldolgozása során, hogy aztán a negyedik dimenzióban a relációnális etikában a megérdemelt bizalomra mutasson rá, illetve segítsen megtalálni ezt azok között akik érdekében a lelkigondozás történik. Az érdem és az érdek vizsgálatának a kérdése a kutatás rendjén egy olyan részterület amit nem lehet megkerülni vagy kihagyni ebben a kutatásban. A mérleg ugyanis az érdekek mentén mozog legtöbbször és az érdem súlyát kétségbe vonja akkor is amikor a maga legtermészetesebb jelenléti valóságával van jelen.

Hogyan maradnak meg és hogyan működnek azok az érdemek amelyeket nem jegyez fel senki a kapcsolati mérlegen, illetve milyen az a kapcsolati mérleg ahol a látszólag elfeledett érdemek ismét mértékegységgé lesznek a bizalom forrásainak a felkutatása során? Milyen mérleggel mérhető az érdem egyáltalán és mit hozhat és mit vihet ez el? Kitől vesz el és kinek nyújt ? Hogyan lehet a legméltányosabb és igazságosabb mérleget működésbe hozni és a változó egyensúlyban ezt fenntartani ? - izgalmas kutatási irány és tárgy a mérleg és az érdem vonatkozásában.

7. A türelem és a hűség a mérlegen

Amikor a kutatás elér ehhez a fejezethez akkor már sok kérdésre meglesz az a válasz amely a bizalom alapján és a lelkigondozói gyakorlat szerint alkalmazható e kérdés kutatásánál. Ekkor már meglesz a türelem és a hűség valamint a mérleg fogalmairól olyan előzetes tudásunk és tapasztalatunk amelyek a kutatási eredményeket itt hasznosítani tudja. Első megközelítésre úgy tűnik, hogy elöttünk egy olyan mérleg áll amelynek egyik „serpenyőjében” a türelem a másikban pedig a hűség áll, vagyis a türelem és a hűség mint két „súly” billenti ki a mérleg egyensúlyi állapotát. Ez a megközelítés adja az egyik irányát ennek a kutatásnak, majd mindkettő a mérleg egyik serpenyőjébe kerülve a másik serpenyőbe maga a kapcsolati valóság, vagy a lét rendje alapján meghatározhatatlan de a maga valóságában megtapasztalható világ áll amit „Isten országának” nevezhetünk és ami a lét és az élet harmóniájának a nem-tudás alapú de mégis megtapasztalható szépségét és élhető valóságát adja. Miként lehetségesek a türelem és a hűség kettős mérhetősége? Mi a mérleg és milyen a mérleg , kié a mérleg és ki és kinek hogyan és mikor , hol mér és mi ez a mérés ? A belső mindenkit elszámoltatható kapcsolati bíróság mellett a lelkigondozó „escatonja” és világképének a kialakítása a kutatási terv egyik igen fontos és meghatározott célja. Hogyan lehet ezt a lelkigondozói magatartást olyan


valósággá alakítani ahol és amikor mind a lelkigondozó mind a lelkigondozott számára a lehető legjobban és legszerencsésebben élhető valósággá válik a türelem és a hűség mérlegén megjelenő tartalom és forma ?

A türelem, hűség és mérleg hármas szerkezeti formai lehetőségével azokat a tartalmakat keresi a kutatás ezen része ahol kitölthető ez a keret és ahol számol azokkal a további hiányokkal amelyekkel együtt lehet élni és jól. A triadikus viszonyok és a trianguláció mint kutatási terv ismét előtérbe kerül ez esetben amire a már említett mesteri dolgozat rendjén érintőlegesen már utaltunk. Mennyire lehet e három fogalomnak a kapcsolatát és az összefüggéseket aképpen vizsgáni, hogy egységes egésszé és lelkingodozói gyakorlattá és követhető attitűddé álljon össze az egész ? Ki lehet a türelem analógiája, illetve mi lehet és hasonlóképpen mi és milyen ez a hűség esetében és ezek hogyan illenek össze azon a mérlegen ahol a lelkigondozói kutatási terv meghatározó és követhető irányt mutat mind a lelkigondozó mind pedig a lelkigodozott számára?

Miképpen közelíthető meg a türelem és a hűség viszonya a mérhető megtapasztalható valóságban és miképpen lehet ez a lelkigondozói segítség hatékony eszköze – sajátos erdélyi vagy kárpátmedencei visoznyaink között ? Ezen megközelítések alapján milyen eredményre juthatunk és mire használhatjuk ezeket az eredményeket ? Vagyis magának a kontextuális lelkigondozói szemléletnek a mérlegelésére is sor kerül a hűség és a türelem adta formák és keretek között.

Lehet-e van e olyan „mértékegység”, paradigma, vagy etalon ahol és amikor a türelem és hűség mérése rendjén használható és kitapinthatóvá lesz ez? Más szóval mi lehet a kapcsolat a türelem és a hűség „mérlegelése” esetében ? Mennyire szerencsés e két fogalmat külön és egymás viszonyainak a vizsgálatával tárgyalni és csupán leszűkíteni a kört erre a látásmódra ? Lehet-e olyan paradigmát felmutatni ami e kettős vizsgálat rendjén egyensúlyozó „faktorként”, súlymértékként jelenik meg – kutatási terület és kihívás , szakmai útkeresés ismét .

A türelem és hűség milyen homeosztázist mutathat fel és milyen rendszerben képzelhető el a kapcsolati valóság négy dimenziós szemléletében ? Mindez hogyan olvasható és értelmezhető a lelkigondozói gyakorlat rendjén? Hogyan tovább és honnan tovább ? Mi lehet a következő lépés ? Kinek kell ezt a lépést megtenni és kinek az érdekében, kinek hozza felszínre majd érdemeket ez ? Hol és hogyan, szükséges vagy milyen lehetőség marad a „mérleg” számára ?


8. A türelem és az érdem a mérlegen

Az előbbi hármas fogalom-vizsgálat rendjén már bevezetést kaptunk amit itt e helyen is használhatunk amennyiben mindez belleillik ebben az új koordonátában, amikor megjelenik egy fontos és az eddigi kutatás rendjén már világosabbá váló fogalomnak az érdemnek a jelenvalósága. Édekes lesz megvizsgálni hogy a türelem milyen és mennyiben türelem amikor nem a hűség hanem az érdem mellett illetve ezen összefüggés mellett vizsgálható. Hasonlóképpen megvizsgálni lesz szükséges a mérleget magát. Ugyanaz a mérleg mint eeddig amit megszoktunk amikor a mérleg fogalmát használjuk vagy arra gondolunk amit mérlegnek nevesítünk ? Mikor lehetnek kapcsolatok az előbbiekkel és hol vannak eltérések? Hogyan van mindezek mellett és között az egyensúly és a rendszer miképpen működik ? Hol van jelen az a relációs etika amikor létjogosultságot nyer a lelkigondozás az érdemek femutatása rendjén hogy a találkozás és a párbeszéd ama szolgálatába álljon ahol a lelkigondozói cél többé-kevésbe megközelíthető és főleg gyakorlati eredményt hoz ? Kutatási terv, kutatási kihívás amit e fejezetnél fogunk megvizsgálni és beilleszteni az eddigi kutatási eredmények értelmezésébe oly módon hogy a további kutatási irány is nyitott és ugyanakkor követhető legyen ?

Mennyiben nő a türelem az érdemek alapján és fordítva? Melyek ezek az érdemek amelyek a türelem növekedését illetőleg a csökkenését adják ? Mire jó ez az egész ? Mikor jó ha a türelem nő az érdemek felmutatásakor és mikor nem jó? Mi alapján álapítható meg ez a jóság és kinek jó ez és kinek nem ?Hol helyezkednek el ezek az értékek amiről azt állítjuk hogy türelem és érdem ? Lehet a türelem és az érdem akadály is a kapcsolati valóságban a változó egyensúly relácionális etikai megközelítésekor ? Mi az hogy türelem akadályoz és mi az hogy az érdem akadályoz ? Kinek ad és kitől vesz el ez a szemlélet ? Meddig használható egy mérleg és mikor kell kicserélni? ( Lásd két karú és a digitális mérlegek közötti kölönbségeket például, vagy az egyszerű vagy kettős könyvelés kérdését.) Mekkora súlyt bír el ez a mérleg amikor a türelem és az érdem „kerül fel” rá ? A mérleg erösödik vagy gyengül ezen terhek súlya alatt? Hogyan segítenek ezek a terhek és kinek , hol, hogyan mikor ?

Az érdem lehet a türelem akadálya és fordítva ? Miképpen segíthetik és egészíthetik ki egymást és kinek , milyen körülmények között ? Kinek lehet az érdeke az érdemek és a türelmek mérlegét megőrizni vagy kicserélni ? Milyen érdek-érvényesítről lehet itt szó? ? Kinek jó ez és kinek nem ? Hogyan lehet jó ez a mérleg, ez a türelem és ez az érdem ? Milyen az az út ahol a kutatás iránya végső soron megadja az értelmét és az értékét az egésznek ? kérdés lehet majd a kihívás e kutatás rendjén ami szakmai irányítást ígényel. Mi lehet az érdem értéke és mi lehet a türelem éréke és mi lehet a mérleg értéke ? Lehet-e egyáltalán értékelni az éremet, és ha igen kinek mikor, hogyan és mikor, meddig és hol itt


a türelem és miként jelentkezik? Hogyan segíti a párbeszédet az érdem és a türelem mérlegelésének a kérdései ? És mint jelentkezik mindez a találkozások rendjén ? Melyek lehetnek és milyenek lehetnek ezek a lelkigondozóoi találkozások ahol az érdem, türelem és mérleg kerül terítékre? Milyen analógiák rendjén lehet ezekre a kérdésekre ráérezni, illetve felismerni, hasznosítani, anélkül hogy állandóan nevesíteni kellene vagy beszélni utalni ezekre ? Hogyan ismerhetőek ezek fel az esetmegbeszélések rendjén? - izgalmas kutatási téma és terv e hármas fogalom keretein belül és kívül, ezek összefüggéseinek a vizsgálatában és ezek felmutatása rendjén. Szakami kihívás ezeket az összefüggéseket megtaláni és alkalmazni valamint rámutatni ezen lelkigondozói szemlélet alkalmazhatóságára és gyakorlatára és természetesen hasznára. E tekintetben hova lehet eljutni és onnan mikétt lehet tovább haladni és milyen irányba ? A kutatási terv ezen határok „ kitapogatására” vállalkozik.

9. A hűség és az érdem mérlegén

E fejezet mint eddig is az előző fejezetek folytatásai és felhasználják a kutatási eredményeket, amelyek eddig megszerezhetőek lehettek a kutatási rendjén. Amenyiben az előzőben az érdem a türelem vonatkozásában jelent meg most ez a hűség esetében jelenik meg. A hűség érdemei és az érdemekhez való hűség – a kutatási terv további része, illetve folytatása. Ekkor már a hűségről és az érdemről is már megvan az a szemlélet amelyet egy olyan mérlegre tehetünk ahol otthonosabban mozoghat a lelkigondozás. A cél ez esetben is az, hogy a lelkigondozáshoz nyújtsunk olyan eszközöket amelyek használhatóak sajátos viszonyok között is. Ezért e helyen is érdemes sőt szükséges megvizsgálni a fogalmakat és ezek használatát a román nyelvterületen és a különböző vídéken miképpen jelentkezik ez. A kutatásom területe elsősorban a Nyárád mente lesz és megvizsgálom majd a különböző üzenet és jelentés-árnyalatokat is amikor a hűségről és az érdemről illetőleg a mérlegről beszélünk illetve azt gondoljuk ezekről a fogalmakról amivel mások fele is párbeszédes kapcsolatban maradhatunk.

Mit visz el a hűség és kitől ? Kinek ad a hűség és mit ? Mennyire lehet méltányos mindez? Az érdemek méltányos elismerésének milyen lehet és hol van az útja ? Hogyan érdemes az érdemekről tárgyalni, vagy milyen összefüggések rendjén hozgató fel e fogalom a hűség és a mérleg gondolati otthonában? Ez a „gondolati otthon” miképpen hozza meg a lelkigondozó számára azt a biztonságos helyet ahol végezheti a lelkigondozást és ahova visszatérhet ő maga is feltötődni és megpihenni ? Hogyan hozható el és honnan ez a lelkigondozói védettség amikor a hűség és az érdem mérlegén megmérettetünk ? Ki által és meddig fogadhatóak el ezek a mérési eszközök és ezen eredmények? Hol és miképpen van a lelkigondozói érdeme és hűsége a szakmai gyakorlat során ? Kihez és mihez lehet és maradhat a lelkigondozó hűséges és kitől kapja ezeket az érdemeket ? Hogyan segíthet a lekigodozottnak az érdemek és a hűség


mérlegének az egyensúly-vesztettségétől elvezetni az erőforrások fele ? Mikor és hogyan lehet erőforrás a hűség és az érdem ? A mérleg mikor és hogyan lehet erőforrás? Ki számára erőforrás? Kinek ad ez az erőforrás és kitől vesz el ? Mennyire méltányos ez és milyen körülmények között ?

Ki érdeklődik és hogyan az érdemek felől? Miképpen lehet felmutatni a hűség érdemeit ? Mit hoznak ezek az érdemek és mit vihetnek el ?A felmutatás mikor történhet, hogyan működik az „időzítés” ( moratórium ) ? A moratórium a türelemmel is kapcsolatban van és ez esetben az érdemek felmutatásakor ismét előjöhet ez a kérdés. Miképpen tehetőek fel a kérdések úgy hogy a kontextuális lelkigondozói szemlélet iránya ne sérüljön amikor az érdemek és a hűség mérlegelése felől közeljtünk e kérdéshez ? Mire jó a kontextuális lelkigondozói szempontok „védelme” ? Hogyan és mikor hagyható el biztonságosan ez a „felségterület” az érdemek és a hűség valamint a mérleg vonatkoztatási rendszerében? Hogyan és hol van az érdem és a hűség „próbája” és mindez miképp áll a mérlegen ? Kitől várható és meddig hogy a ki nem mondott érdemek és hűség mellett a mérleg mozdulatlan maradjon ? A cél : a mérleg mozgásba hozása – ez a kutási terv ezen a területen: hogyan lehet az érdemeket felszínre hozni egy igazságosabb és méltányosabb világ és a bizalom-adta lét rendje alapján ? Mi lehet a kapcsolat és hogyan ezzel a világgal ennek megvalósítása érdeképen ? ( Kutatási terv ami nem a társadalmi-, gazdasági viszonyokra tekint hanem a lelkigondozottak közötti kapcsolat „gyógyítása” révén élhetőbb világ születését segíteni azok által ,azokkal és azok érdekében akik e világot élik és e világnak a részei. Ez alapján a lelkigondozó érdemeket szerez és hűséges marad szakmájához – hogyan és milyen irányba elindulni és mások segítségére lenni ebben is : kutatást terv része szintén e fejezetnél.

10. A mérleg, mint belső ítélőbíró, méltányosság , kapcsolati etika

Miután elkészült egy olyan „látlelet” amit az előző kutatási eredmények adnak itt történik a tulajdonképpeni „mélyre ásás” a kutatási tervben ami előkészíti a kutatás hipotézisét és kérdésfelvetését. Ez a mélyre-szántás arra vonatkozik ,hogy miképpen lehet használni , hasznosítani, elhelyezni az eddigi fogalmakat sajátos viszonyokban, illetőleg a tézis antitézis után egyfajta szintézisét adni meg annak amiről azt állítjuk, hogy „mérleg” vagy mit értünk pontosan azon amikor azt használjuk, vagy arra gondolunk ami „belső ítélőbíró” , „méltányosság” és „kapcsolati etika”.

A görög gondolkodás és fogalom-használatból kiindulva az eddig tudásom mellett újat hoz majd a kontextuális lelkigondozói szemléletben. Ez új szemlélet feltételezhetően


hozzásegít majd e szemlélet jobb alkalmazhatóságára. Izgalmas kutatási terület ugyanakkor ezen fogalmakat megvilágítami a héber, latin, román és a magyar nyelv etimológiai szempontjai szerint is. Amikor ily módon sikerül e fogalmaknak az „elhelyezése” akkor érthetőbbé válik a kutatás során mindaz ahova ezen az úton el lehet jutni és érthetőbbé válik az ami e kutatás nélkül teljes homályba van még. Ezeknek a paradigmáknak a lelkigondozói szemléletbe való behozása lehet az a cél ami önmaga rendjén és során a lelkigondozás eszközévé válik jó értelemben. Ezen fogalmak az előbbiekben megvizsgált türelem, hűség, érem és mérleg ismereteivel és keretei között válnak érthetvőé és fontossá valamiért és valahol.

Természetesen ezn fogalmak nem helyettesítenek semmi más olyan teológiai fogalmakat amelyekről azt mondjuk hogy teremtés, megváltás, bűn, bűntudat , apokaliptika, vagy hasonlóak.A lelkigondozói fogalom-használat ha sok esetben fedi a teológiai szóhasználatot itt fontos pontosítani hogy mire is gondolunk és miért. Az első fejezetekben utaltunk a jog és a könyvelés nyelvezetére ami a lelkigondozói fogalomhasználatban különleges jelentést kapnak. E fejezetnél a kontextuális személet alkalmazhatóságára való kísérletben a filológiai és teológiai szempontokat is figyelembe vesszük illetve bővítjük ezekkel, tekintettel arra, hogy a negyedik dimenzió után a kontextuális szemlélet a negyedik dimenzió fele is tesz „ lépéseket”.

A sajátságos alkalmazhatóság rendjén tehát egy ilyen kísérleti kutatási terv is lehetségessé válhat amikor a fogalmak etimológiai- és teológiai valamint pszichológiai és pszichiátriai értelmezései felől is közelítünk a fent említett kérdésekhez. Fontos megjegyezni e kutatási terv „állomását” amikor a kutatás eme „helyén” elérkezünk a lelkigondozói szakmai fogalmak elsajátítása mellett a szakszerű alkalmazásához! Más szóval: a felsorolt fogalmak jelenségei és jelentései már „kitapogathatóak” és használhatóak lesznek , felismerhetőek és által a lelkigondozói gyakorlatba behozható lesz, „mérhető” és használható. Erre mint hipotézisre tekintünk ami a kutatás további irányát szabja meg.

11. Hipotézis: a türelem és a hűség érdemi mérlegének a lelkigondozói gyakorlati alkalmazhatósága adott a sajátos erdélyi viszonyok között is


A türelem és a hűség az érdem és a mérleg kontextuális fogalmaknak a lelkigondozásban való alkalmazására mint hipotézisre tekintünk. Természeresen mindazok után hogy az előzőekben eljutottunk ezek egyféle „eredményére” mind a fogalom-használatot mind az alkalmazást illetően. A kutatás ennek a hipotézisnek az irányaira mutat rá a sajátságos erdélyi viszonyok között , vagyis az alkalmazhatóság hogyanjára és területére tekint majd rá. Itt találkozik az elmélet és a gyakorlat a kontextuális lelkigondozásban. Mivel ez hipotézis természetesen a választ nem ismerhetjük. A hipotézis megvizsgálása és tanulsága ekkor körvonalazódik majd ahogy a kutatásban ie érkezünk. Amennyiben a hipotézis a kontextuális lelkigondozás gyakorlatára kérdez rá, amennyiben erre a válasz igenlő lesz, akkor nyer létjogosultságot még egy utolsó kérdésfelvetés.

12. Kérdésfelvetés: miképpen adottak a kontextuális lelkigondozói lehetőségek erdélyi viszonyok között ?

Ez a fejezet lezárja az egész dolgozatot és kutatást, mintegy olyan „alapállást” nyújtva ahonnan tovább lehet haladni a lelkigondozói gyakorlat fele. Itt gondolhatunk a felekezeti határok átjárhatóságának szükségességére és lehetőségeire is a lelkigondozás rendjén amikor nem egy tézisnek vagy antitézisnek az igazolása a cél, hanem amiután mindezek megtörténtek a szintézisre való jutás harmóniája. A kontextuális lelkigondozás gyakorlati alkalmazhatósága a börtönpásztorációban, a családi lelkigondozásban, a közösségi lelkigondozásban, párkapcsolatok, a pszichiátriai betegek és hozzátartozóik számára való segítésében és más esetben és helyen. A kérdésfelvetés egy olyan lelkigondozói „csapatmunkára” hivatott rákérdezni, amelyre ha sor kerül akkor hazai viszonyok között is partnerre találnak azok a közösségek akik ezen iskola és szemlélet alapján fejtik ki tevékenységüket. Ez lehet az egyik eredményes „hozadéka” ennek a kutatásnak mindazok mellett hogy az itthoni viszonyokban része lehet egy olyan történetnek a kontextuális lelkigondozói iskola ahol sok ember épülhet ez által. Mindezek értelmében természetesen nem a kontextuális iskola érvényesítése a cél, hanem éppen ebből adódik majd ezen eredményessége az együttműködés révén és rendjén.

Atyafiságos tiszelettel:

Sándor Szilárd


Irodalom :

1.Badgi Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok , Bpest 1986 2.Borsos Szabolcs Együttélés a Gondolattal Mvhely 2006 3.Borsos Szabolcs Háttérkérdések a kudarc fogalmáról, Mvhely 2011 4.Böszörményi Nagy Iván: Invisible loyalities, New York, 1973 5.Böszörményi N. Iván, Barbara R.: Kapcsolatok kiegyensúlyozásának a dialógusa, Bpest 2001 6.Breton Philippe : Cultul Internetului . O amenințare pentru legîtura socială, București 2000 7.Buber Martin Good and Evil, New Jersey 1997 8.Bulgakov Mihail: Mester és Margaritta , Bpest 1987 9.Codoban Aurel: Imperiul comunicării, Cluj 2011 10. Dan Avon-Martin Buber . The hidden dialogue Maryland 1998 11.Forgács József : Érzelem és gondolkodás , Kairosz kiadó, 2001 12 Friedman Edwin H : Nemzedékről nemzedékre, Kolozsvár, 2008 13.Friendman Maurice: Martin Buber . The life and Dialogue , Chicago , 1952 14.Fromm Erich: Pszichoanalízis és vallás, Bpest 1995 15. Frankl Viktor E : A tudattalan Isten , Euro Advice 2002 16.Frunză Mihaela ( coord) Fețele toleranței, Iași 2003 17.Frunză Sandu: Iubirea și Transcendența Buc.2oo4 18. Grad Iulia :Filosofia dialogului si cirza comunicarii in gindirea lui Martin Buber, Cluj 2013 19.Hamvas Béla Sciencia Sacra Szentendre 2000


20.Hankis Elemér: Az ezeracú én, Bpest 2005 21Hesusden Ammy-Elise-Marie van Eerenbeemt: A változó egyensúly, Bpest 2009 22.Hézser Gábor: A pásztori pszichológia kézikönyve, Bpest 1995 23.Hézser Gábor : Miért ? Budapest 1996 24.Kiss Jenő, H. Meulink-Korf, A. Meltzer (szerk) Megmásíthatalan jogígény, Kvár 2013 25.Kiss Jenő : Hármasban Isten színe előtt . Kvár 2010 26. Kuhn Thomas: A tudományos forradalmak szerkezete, Bpest 2000 27.Levinas E: Humanisme ven de andere mens , Kampen 1991 28.Meulin-Korf Hanneke : Aat van Rhjin: A harmadik akivel nem számoltak, Kvár 2009 29.May Michielsen-Wim van Millingen – Leen Hermkens (szerk.) Összetartozásban, Kvár 2001 30.Michael E McCullough, Steven Sandage, Everett L Worthington Megbocsátás , Harmat,2006 31.Németh Dávid : Pasztorál antropológia, Bpest 2012 32.Püsök Sarolta: Vallások mítoszok, vallásfilozófiai irányzatok, Kvár 2012 33.Riemer Roukema: Gnózis és hit a korai keresztyénségben , Kvár 2009 34.Ungvári Zrínyi Imre : Bevezetés az etikába , Bukarest, 2006 35.Visky Béla (szerk.) : Az értelem élete – az élet értelme , Kvár 2009 36.Visky Béla , A keresztény etika alapelvei, Kvár 2010 37.Volf Miroslav : Ölelés és kirekesztés, Bpest 2001 38. W. Wartofsky Marx : A tudományos gondolkodás fogalmi alapjai , Budapest 1975 39.Weis Helmut : Lelkigondozás , szupervizió, pásztorálpszichológia , Kvár 2011


40. Wilson James Q, The moral Sense , New York 1993 Néhány online elérhetőségi források tájékozódó és tanulmányozás jelleggel:

http://theolszemle.meot.hu/index.php/aktualis-m/42-abszt201402 http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/teol/szabo.htm http://193.224.191.196:8080/phd/Mihalec_Gabor_Disszertacio.pdf http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/torokgaborpal.d.pdf http://psycho.unideb.hu/elemek/konyvtar/terapia_bibliografia.pdf https://hu-hu.facebook.com/pages/Kontextu%C3%A1lis-lelkigondoz %C3%A1s/481061171924506 http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6sz%C3%B6rm%C3%A9nyi-Nagy_Iv%C3%A1n http://www.academia.edu/4468040/A_huseg_es_az_erdem_merlegen

http://www.eszteralapitvany.hu/wp-content/uploads/2012/11/Bar%C3%A1t-Katalin-Azer%C5%91szak-kialakul%C3%A1s%C3%A1nak-transzgener%C3%A1ci%C3%B3smodellje_-a-destrukt%C3%ADv-jogusults%C3%A1g.pdf http://www.abacon.com/famtherapy/nagy.html http://www.ujszov.hu/ http://www.biblia.hu/biblia/biblia.htm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Kutatasi terv s sz by Sandor Szilard - Issuu