Skip to main content

Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Vásáry-bérlet 1., 2019. 09. 24.

Page 1

KÖVETKEZŐ KONCERTJEINK:

Fotó: Radnóti Róza

OKTÓBER 4. PÉNTEK 20:00 Mátyás-templom Barokk felfedezések 1. Vezényel: Pad Zoltán Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Tomáš Šelc, Ballabás Alíz, Daragó Zoltán, Megyesi Zoltán (ének)

Ránki Fülöp 1995. márciusában született Budapesten. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongorázás iránt, és magától kezdett hallás után játszani. Zongoratanára nyolc éves korától Becht Erika volt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Jandó Jenő, Lantos István és Wagner Rita tanítványaként 2018-ban kapott mesterdiplomát. A 2016-ban Junior Prima Díjat nyert zongoraművész fiatal kora ellenére tapasztalt koncertező. 2011 óta rendszeresen lép fel vezető magyar zenekarok szólistájaként (Nemzeti Filharmonikusok, Concerto Budapest, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Győri Filharmonikus Zenekar). Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Keller András vagy Gilbert Varga.

NOVEMBER 13. SZERDA 19.30 Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Verdi: Requiem Vezényel: José Cura Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Sümegi Eszter, Gál Erika, Fekete Attila, Palerdi András (ének) NOVEMBER 19. KEDD 20:00 Mátyás-templom Barokk felfedezések 2. Vezényel: Somos Csaba Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Erik Bosgraaf (furulya) Varga Fruzsina (fuvola), Ducza Nóra (ének) NOVEMBER 26. KEDD 19.30 Zeneakadémia Dohnányi bérlet 1. Vezényel: Su-Han Yang Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Camilla Hoitenga (fuvola)

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI Szimfonikusok/Énekkar/Gyermekkórus ELÉRHETŐSÉGEK honlap: radiomusic.hu Facebook.com/MagyarRadioMuveszetiEgyuttesei Instagram.com/magyarradiomuveszetiegyuttesei

65 ÉVES A

VÁSÁRY BÉRLET – BEETHOVEN CIKLUS 3/1 2019. SZEPTEMBER 24. KEDD 19.30 ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM


BEETHOVEN CIKLUS 3/1 MŰSOR Prometheus – nyitány, op. 43 C-dúr zongoraverseny, op. 15 I. Allegro con brio II. Largo III. Rondo. Allegro scherzando SZÜNET Egmont – nyitány, op. 84 B-dúr zongoraverseny, op. 19 I. Allegro con brio II. Adagio III. Rondo. Molto allegro Vezényel: Vásáry Tamás Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Ránki Fülöp (zongora) Prometheus – nyitány, op. 43 Az 1800 tavaszán tartott nagy szerzői est (akadémia), melyen többek között a C-dúr zongoraverseny is elhangzott, Beethovent a legkeresettebb zenekari komponisták sorába emelte, nem meglepő, hogy a következő évre tervezett baletthez, a Prométheusz teremtményeihez (Die Geschöpfe des Prometheus) tőle rendelték meg a zenét. Beethoven nagy ambícióval látott munkához, volt is olyan kritika, mely túlságosan is nagyszabásúnak érezte a zenét „egy olyan, alapvetően szórakoztatásra termett műfajhoz, mint amilyen a balett”. Az elkészült balettzene rendkívül heterogén és színvonalában is hullámzó lett, ugyanakkor olyan mozzanatokra is felfigyelhetünk benne, melyek egészen messzire, például a VI. szimfóniáig (Pastorale, op. 68) mutatnak előre. Beethoven számára különösen nagy jelentőségűvé vált a darab végén felcsendülő kontratánc, melynek témáját a zongorára írt Esz-dúr variációkban

(Eroica-változatok, op. 35) és a III. szimfónia (op. 55) utolsó tételében is feldolgozott. A koncerttermek műsorán a baletthez írt nyitány hangzik fel alkalmanként, a teljes kompozíció pedig kifejezetten ritkán szólal meg. C-dúr zongoraverseny, op.15 Beethoven első akadémiája előtt a bécsi zenebarátokat olyasféle izgalom kerítette hatalmába, mint amilyen Mozart másfél évtizeddel korábbi akadémiáit kísérte, hiszen Beethoven – Mozart példáját követve – zeneszerzőként és zongoristaként is a publikum elé állt. A Burgtheater közönsége Mozartés Haydn-művek társaságában egy régóta várt szimfóniát, egy szeptettet és a néhány évvel korábban szerzett C-dúr zongoraversenyt hallgathatta meg. Az egykori plakát egy nagy szimfóniát ígért „a néhai Mozart karnagy úrtól” (valószínű, hogy a g-moll szimfónia szólalt meg), Haydnt pedig az ekkor rendkívül népszerű Teremtés egyik áriája, illetve egy duettje képviselte. Beethoven nem véletlenül tervezte meg így a hangverseny programját: világossá tette, hogy kikhez méri magát. A C-dúr zongoraverseny mozarti inspirációja félreismerhetetlen – de a 18. század végén egy Beethovenhez hasonló kaliberű zongoristazeneszerzőnek lehet-e egyáltalán más mintája, mint Mozart? Ludwig van Beethoven: Egmont – nyitány, op. 84 1809-ben Beethoven felkérést kapott a Theater an der Wien igazgatójától, hogy komponáljon kísérőzenét Goethe Egmont című drámájához. A zeneszerző – akit mindig is vonzott a színház és a színpadi muzsika világa – örömmel tett eleget a kérésnek, s az 1810. júniusi előadásra el is készítette a kilenc számból álló kísérőzenét, amelyet utólag, néhány héttel később egy zenekari nyitánnyal is kiegészített. A teljes Egmontzenét ma már csak kivételes alkalmakon játsszák, a nyitány ezzel szemben töretlenül őrzi népszerűségét a koncertpódiumon. Az Egmont-

nyitány azoknak a szimfonikus Beethovenműveknek a sorát folytatja, melyeknek középpontjában – az Eroicától kezdődően, a Fidelión, a Leonóra-nyitányokon és az V. szimfónián át – a hős alakja, a hősi gondolat áll. Goethe Egmontja is szabadsághős: eszményi lovag, aki az idegen elnyomó hatalommal szemben a nép oldalára áll, s ezért a király kivégezteti. Az Egmontnyitány így – akárcsak a néhány évvel korábbi III. Leonóra-nyitány – megelőlegezi a teljes dráma végkifejletét, végpontját is. Ludwig van Beethoven: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 19 Egy fiatal, messziről érkező muzsikus – Beethoven az 1790-es évek közepén még ilyen volt – a bécsi közönség figyelmét leginkább azokon a jótékonysági koncerteken hívhatta fel magára, melyeket a városi zenészek önsegélyező egyesülete, a Tonkünstler Sozietat szervezett. Beethoven saját zongoraversenyével mutatkozott be. Bár a koncerthirdetésekben e zongoraversenyt teljesen újnak mondták, a művet Beethoven még 1790-ben, Bonnban írta. Nem sokkal Bécsbe érkezése után, 1793-ban az átdolgozott darabot egy magánkoncerten már eljátszotta, majd 1795ben – a nyilvános szereplést előkészítendő – további változásokon esett át a partitúra. A koncertet három évvel később Prágában is eljátszotta és ismét alakított rajta valamit, majd amikor 1801-ben nyomtatásban is megjelent, újra revíziónak vetette alá. (Ekkor már publikálta a C-dúr zongoraversenyt, így a jóval korábban írt B-dúr darab lett a zeneszerző második zongoraversenye.) A zongoraszólamot tulajdonképpen 1801-ben írta le teljes egészében. Korábban erre nem volt szüksége, mivel mindig emlékezetből játszotta. Nem lustaságból nem dolgozta ki saját szólamát, Beethoven ezzel garantálta a versenymű legfontosabb alkotó elemét, a meglepetést.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Vásáry-bérlet 1., 2019. 09. 24. by Magyar Rádió Művészeti Együttesei - Issuu