Skip to main content

Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Vásáry Tamás Schumann-ciklus 2.

Page 1

KÖVETKEZŐ KONCERTJEINK:

Fotó: Mikes Réka

JANUÁR 15. SZERDA 19:30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Romantikus portrék 2. Vezényel: Riccardo Frizza Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Rost Andrea, Kriszta Kinga, Mester Viktória (ének)

Devich Gergely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Mező László és Varga István növendéke. Kamarazene tanárai: Gulyás Márta, Kováts Péter és Perényi Miklós. Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. Fellépett már szólistaként Kocsis Zoltán, Kobajasi Kenicsiró, Keller András és Fischer Iván vezénylete alatt, gordonkázott Kocsis Zoltán, Nicolas Altstaedt, Maxim Rysanov, Várjon Dénes, Balázs János, Vígh Andrea, Gulyás Márta és Nobuko Imai partnereként. Játszott a megújult Zeneakadémia nyitó gálaestjén és 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén Kölnben, ahol III. díjat kapott. Ez volt minden idők legjobb magyar szereplése. Sikereit Junior Prima Díjjal és Cziffra Tehetség Díjjal ismerték el. 2015-ben és 2018-ban önálló estet tartott a Zeneakadémián, 2015-ben jelent meg első hanglemeze a Hungarotonnál. Szólistaként játszott a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Mendelssohn Kamarazenekarral, a Concerto Budapesttel, a Marosvásárhelyi Filharmóniával, a MÁV Szimfonikusokkal és az Anima Musicae Kamarazenekarral is. Vonósnégyesével, a Korossykvartettel 2019-ben I. díjat nyert az Országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen.

JANUÁR 29. SZERDA 19:30 Zeneakadémia Dohnányi bérlet 2. Vezényel: José Cura Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Matias Tosi, Varga Donát, Gál József, Blazsó Domonkos, Megyesi Zoltán, Károlyi Katalin, László Borbála, Alagi János, Ducza Nóra, Nagy Bernadett, Bakos Kornélia, Süveges Katalin, Csapó József, Rezsnyák Róbert, Hámori Szabolcs, Pivarcsi Gábor (ének) José Cura: Montezuma és a rőthajú pap – opera buffa ősbemutató FEBRUÁR 4. KEDD 20:00 Mátyás-templom Barokk felfedezések 3. Vezényel: Dinyés Soma Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa Dmitry Sinkovsky, (ének, hegedű) Szerdahelyi Pál (ének) FEBRUÁR 10. HÉTFŐ 19:30* Zeneakadémia Schumann-ciklus 3. Vezényel:Vásáry Tamás Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Fülei Balázs (zongora) *A hangverseny előtt 18.30-tól 19.00-ig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél.

MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEI Szimfonikusok/Énekkar/Gyermekkórus ELÉRHETŐSÉGEK honlap: radiomusic.hu facebook.com/MagyarRadioMuveszetiEgyuttesei instagram.com/magyarradiomuveszetiegyuttesei

VÁSÁRY BÉRLET – SCHUMANN 2. 2020. JANUÁR 7. KEDD 19.30 ZENEAKADÉMIA NAGYTEREM


VÁSÁRY BÉRLET SCHUMANN 2. A Schumann-bérlet minden hangversenye előtt 18.30-tól 19.00 óráig Vásáry Tamás az elhangzó művekről és Robert Schumannról mesél. Részvétel az aznapra érvényes jeggyel. Szeretettel várjuk kedves közönségünket!

MŰSOR 2. szimfónia, C-dúr, op. 61 I. Sostenuto assai – Allegro ma non tanto II. Scherzo. Allegro vivace III. Adagio espressivo IV. Allegro molto vivace d-moll gordonkaverseny, op. 129 I. Nicht zu schnell II. Langsam III. Sehr lebhaft SZÜNET 3. „Rajnai” szimfónia, Esz-dúr, op. 97 I. Lebhaft II. Scherzo. Sehr müssig III. Nicht schnell IV. Feierlich V. Lebhaft Vezényel: Vásáry Tamás Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Devich Gergely (gordonka) Robert Schumann: 2. szimfónia, C-dúr, op. 61 A darab Schumann (1810–1856) életének válságos időszakában, 1845-46-ban keletkezett. Hans Christian Andersennek írt levelében kezdődő betegségéről számolt be: „Egy szörnyű idegbaj nem akart tágítani tőlem és még most sem álltam egészen talpra. Bizalmam a közeledő tavaszban. Már érzem is erősítő hatását. Dolgozni majdnem semmit sem tudtam, de nem is volt szabad.” Mindenesetre 1845 decemberében bő két hét alatt felvázolta a teljes művet. „1845 decemberében írtam a szimfóniát, miközben még mindig nagyon

betegnek éreztem magam. Úgy érzem, hogy ez hallatszik is a darabból. Csak az utolsó tételnél kezdtem újra jobban érezni magam. Az egészségem csak akkor állt helyre, amikor befejeztem az egész művet. Egyébként, mint már említettem, rossz időkre emlékeztet.” A mű Schumann szülővárosában, Zwickauban részesült igazán meleg fogadtatásban (1847). Egy jótékonysági koncerten hangzott el, ahol Schumann felesége, Clara az a-moll zongoraversenyt is eljátszotta. A publikum mindkét darabot kitörő lelkesedéssel fogadta. Ma már világosan tudjuk, hogy a helyi kritikus nem tévedett, amikor így értékelte a koncertet: „az új idők legjelentősebb műveiből szerepelt kettő”. Robert Schumann: a-moll gordonkaverseny, op. 129 A szimfonikus zenekar, mint médium, sohasem volt annyira természetes közeg Schumann számára, mint például a csodált pályatársnak, Mendelssohnnak. S ha Mendelssohn nem biztatja, talán meg sem születik egy sor fontos, a hagyományt újraértelmező Schumann-kompozíció. Az újraértelmezés gesztusa lehet a kulcsszava Schumann versenymű-termésének is. Zongoraversenyében és Gordonkaversenyében a tradicionális – mozarti, beethoveni – modellekkel szemben egy tisztán szimfonikus ideált tartott szem előtt, melyben a szólóhangszer „pusztán” a hangszerelés egyik különleges színezete. Nem annyira a szólista virtuozitása áll tehát a középpontban, mint inkább a szólista és a zenekar, a szólista és egy-egy zenekari muzsikus dialógusa. Ő maga fogalmazott így: „nem tudok virtuózoknak versenyművet írni, valami mást kell megpróbálnom”. Az 1850-ben, mindössze két hét alatt megírt a-moll gordonkaverseny a maga nemében egészen különleges. A három, egybekomponált szakaszból álló darabot Schumann eleinte nem is versenyműnek, hanem úgynevezett Konzertstücknek (koncertdarabnak) tekintette, a mű leginkább az előadó kamarazenei érzékenységére és a lírai önkifejezésre való képességére épít.

Robert Schumann: 3. szimfónia, Esz-dúr, „Rajnai”, op. 97 „1848 és 1849 volt életem legtermékenyebb két esztendője, akármit is jelentsen ez. Ha szemügyre vesszük, példának okáért Händel tevékenységét, mindenki más elbújhat mellette. Nem tudom felfogni, mi különleges, csodálatos van abban, ha valaki egy szimfóniát egy hónap alatt ír meg. Ennyi idő alatt Händel egy egész oratóriumot alkotott. Aki erre egyáltalán képes, annak ezt gyorsan is tudnia kell, minél gyorsabban, annál jobb. Az ötletek áradása, a gondolatmenet igazabb, természetesebb így, mint hosszas tépelődés után” – idézte fel Schumann életrajzírója, Joseph von Wasielewski. A partitúra élén a felirat – „Életjelenetek a Rajna partjain” – egyfajta tablót ígér, mely a Rajna menti táj legendáit, történelmét és természeti szépségeit foglalja egységes keretbe. Az első tétel nagyméretű, nagylélegzetű bevezetés, amelynek méltóságteljes hömpölygése Köln monumentális katedrálisát éppúgy eszünkbe juttathatja, mint magát a folyót. A második tételt Schumann scherzónak nevezi, bár a népdalszerű téma inkább szemérmes, mint szilaj. Ugyanilyen bensőséges meghatottság árad a harmadik tételből, amelyet ismét természetélmény inspirálhatott. Míg a klasszikus szimfóniák általában négy tételesek, Schumann ezúttal még egy tétellel bővíti szimfóniáját oly módon, hogy a fináléhoz önálló előjátékot illeszt. A negyedik tétel régies hangzása és hagyományokra utaló technikája valószínűleg ismét a kölni dómra utal: egy ünnepélyes érseki beiktatás emlékét örökíti meg ezúttal Schumann. A befejező tétel hangulata „A költő szerelme” című, Heine verseire írott dalciklus utolsó előtti dalát idézi elénk: azt, amelyikben a költő ódon regékre emlékezik.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Vásáry Tamás Schumann-ciklus 2. by Magyar Rádió Művészeti Együttesei - Issuu